A helyi választások eredményei 2. oldal. A kommunizmus bukása városunkban 3. oldal JAVULNAK A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK VÁROSUNKBAN
|
|
- Krisztián Halász
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 46. szám november 20. Díjmentes Választások A helyi választások eredményei 2. oldal Szombaton, november 15-én a választásra jogosult személy közül járult az urnákhoz, ami 40,16%-ot jelent. Ez volt a szavazóurnákba bedobott borítékok száma, amelyekbe a választópolgárok két szavazólapot helyeztek bele. Az érsekújváriak összesen érvényes szavazatot adtak a képviselőjelölteknek, valamint vokssal új polgármestert választottak. A városi képviselő-testületet a következő négy évben 25 képviselő alkotja. A képviselői szavazatok elosztása politikai szubjektumok szempontjából a következő: 9 képviselő a Szociális demokrácia, Kereszténydemokrata mozgalom, Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió Demokrata Párt (SMER-SD, KDH, SDKÚ- DS) koalíció színeiben, 8 független képviselő, 7 képviselő a SMK- MKP, MOST-HÍD színeiben, egy képviselő pedig a SIEŤ színeit képviseli. Tíz képviselő (ezek közül egy régi-új) számára a következő választási időszak új tapasztalatot jelent majd, első alkalommal ülnek a képviselői székbe. A városi képviselő-testületben csupán négy hölgy szerepel, ellentétben az elmúlt választási időszakkal. Különböző szakterületeken működő képviselők döntenek majd a városi ügyekről, konkrétan: három orvos, öt ügyvéd, hat tanár, egy pszichológus, a járási hivatal elöljárónője, menedzser, technikus, két közgazdász, két sportmenedzser és három vállalkozó. Részletes információkat az egyes jelöltekre leadott szavazatok számáról a 2. oldalon olvashatnak. (d) A kommunizmus bukása városunkban 3. oldal JAVULNAK A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK VÁROSUNKBAN INGYENES WI-FI CSATLAKOZÁS A HELYI BUSZOKBAN MEGÚJULT A VÁROS INFORMÁCIÓS IRODÁJA SPORT
2 2 TÁJÉKOZTATUNK ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014 A választók jegyzékébe beírt személyek száma Leadott borítékok száma Érvényes szavazólapok száma a VKT jelöltjeire Megválasztott képviselők száma 25 Érvényes szavazólapok száma a polgármester jelöltekre ÉRVÉNYES SZAVAZÓLAPOK SZÁMA A POLGÁRMESTER JELÖLTEKRE 1. Otokar Klein, Mgr., Art. független jelölt megválasztott Gejza Pischinger, Ing. független jelölt Koloman Forró, Mgr. független jelölt Štefan Prešinský, Mgr. független jelölt Anna Benková, JUDr. független jelölt Mária Hosszú, PhDr. független jelölt Pavel Vrchota, Ing. független jelölt 194 A VÁROSI KÉPVISELŐ-TESTÜLETBE MEGVÁLASZTOTT JELÖLTEK ÉS A MEGSZERZETT SZAVAZATAIK SZÁMA Sorsz. Kereszt és vezetéknév Politikai párt, pol. mozgalom, Érv.szav. koalíció vagy független jelölt száma 1. sz. választási kerület 1. Martin Starzyk, MUDr., PhD. SIEŤ László Forró, Ing. SMK-MKP, MOST-HÍD Bertalan Bóna, Ing. SMK-MKP, MOST-HÍD sz. választási kerület 1. Gabriel Katona, JUDr. Ing., PhD. független jelölt Jozef Török, Ing. SMK-MKP, MOST-HÍD Peter Lénárt, RNDr. SMK-MKP, MOST-HÍD sz. választási kerület 1. Tomáš Straňovský független jelölt Péter Nagy, Ing. SMK-MKP, MOST-HÍD Štefan Prešinský, Mgr. független jelölt Helena Bohátová, Ing., PhD. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS sz. választási kerület 1. Silvester Demo, MUDr. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS Mária Malperová, PaedDr. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS Katarína Hozlárová, Mgr. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS Kamil Koleják, MUDr., PhD. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS Richard Schwarz, JUDr. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS sz. választási kerület 1. Anna Rošková, PaedDr. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS Ivan Katona, JUDr. Ing. független jelölt Dávid Nagy, JUDr. SMK-MKP, MOST-HÍD sz. választási kerület 1. Jaromír Valent, JUDr. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS Lukáš Štefánik, Ing. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS Juraj Kisely, PhDr., CSc. független jelölt sz. választási kerület 1. Koloman Forró, Mgr. független jelölt Michal Tóth SMK-MKP, MOST-HÍD Dušan Legény független jelölt Norbert Kádek, Ing. független jelölt 456 JELÖLTEK, AKIKET NEM VÁLASZTOTTAK MEG A VÁROSI KÉPVISELŐ-TESTÜLETBE AZ EGYES VÁLASZTÁSI KERÜLETEK SZERINT ÉS A MEGSZERZETT SZAVAZATAIK SZÁMA Sorsz. Kereszt és vezetéknév Politikai párt, pol. mozgalom, Érv.szav. koalíció vagy független jelölt száma 1. sz. választási kerület 1. Petra Štofková, JUDr. Ing. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS Ondrej Halámik, RNDr. SMK-MKP, MOST-HÍD Marián Gombár, Ing. független jelölt Imrich Matuška, MUDr. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS Katarína Šupalová, Mgr. független jelölt Tibor Pénzeš, Mgr. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS Ľubica Juhászová, Ing. független jelölt Marián Tomko, Ing. SIEŤ Tomáš Thor, Mgr. független jelöltt Peter Kijaček NOVA sz. választási kerület 1. Marek Ozorák, MUDr., PhD. SIEŤ Karol Borik, Ing. NOVA Ondrej Hanzlík, JUDr. SMK-MKP Mária Hrušková, Ing. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS Eleonóra Zahoranová, Ing. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS Peter Hudák, MUDr., PhD. SDS Erich Tóth SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS Milan Dobrovodský SaS Angelika Holomáňová, Mgr. Strana TIP Jozef Balla KSS René Hruboš PRÁVO A SPRAVODLIVOSŤ 96 EREDMÉNYEK , Érsekújvár Város 3. sz. választási kerület 1. Zoltán Danczi, MUDr. SMK-MKP, MOST-HÍD Róbert Bartha, MUDr. SMK-MKP, MOST-HÍD Andrej Huršan, Bc. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS Štefan Pétery, Ing. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS Erika Šutková, Mgr. független jelölt Tibor Stugel, Mgr. SMK-MKP, MOST-HÍD Pavel Vrchota, Ing. független jelölt Peter Mészáros, Ing. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS Renáta Póčová, PaedDr. NOVA Ľuboš Lénárd, Bc. független jelölt Eva Ottingerová független jelölt Peter Thirring, Bc. SIEŤ Ladislav Dráfi, PhDr. NOVÝ PARLAMENT Ján Sádovský ÚSVIT Ladislav Dráfi, Bc. NOVÝ PARLAMENT sz. választási kerület 1. Vojtech Magyar SMK-MKP, MOST-HÍD Ľuboš Ivan, Ing. független jelölt Juraj Lang, Ing., Mgr. SMK-MKP Peter Filler, MUDr. SMK-MKP, MOST-HÍD Štefan Tóth, Ing. SMK-MKP Štefan Veršeghy, Mgr. független jelölt Jarmila Krochtová, Mgr., Bc. NOVA Monika Skokanová, Mgr. független jelölt Zora Poláková független jelölt František Sucharda SaS Martin Farkaš SaS Anton Hrachovský, Ing. független jelölt Júlia Vargová független jelölt Peter Baboš SaS Boris Mandák, Ing. SIEŤ Marek Hamran SIEŤ Róbert Zsembera SIEŤ Radomír Veselý SaS 99 5 sz. választási kerület 1. Danka Bolemantová, Mgr. független jelölt Mária Hosszú, PhDr. független jelölt Dušan Kollár, MUDr., PhD. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS František Hortai, Ing. SMK-MKP, MOST-HÍD Andrej Kiss, Ing. SMK-MKP, MOST-HÍD Michal Ďurkovský NOVA Martin Kostyál, Ing. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS Tibor Havlík, Mgr. SIEŤ Nina Golasová, PaedDr. Strana TIP sz. választási kerület 1. Tomáš Matuška, MUDr. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS Viktor Vadkerti, Bc. SMK-MKP, MOST-HÍD Ivan Kalinay, MUDr. független jelölt Eva Polerecká, JUDr. SMK-MKP, MOST-HÍD František Mészáros, Ing. SMK-MKP, MOST-HÍD Ján Hrabovszki, Mgr. független jelölt Peter Klimant, Mgr. független jelölt Viktor Kiss, Mgr. független jelölt Roman Šulík, Ing. NOVA Vladimír Jančov, Ing. SIEŤ Ján Červenka, Ing., PhD. KSS Robert Sivák, JUDr. független jelölt sz. választási kerület 1. Pavol Hudák, Ing., PhD. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS Ľubica Juríková, Ing. független jelölt František Štefánik, Ing. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DSS Jozef Horváth, Ing. SIEŤ Emil Pásztor SMK-MKP, MOST-HÍD Jozef Zachar, Ing. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS Gabriel Döme, Mgr. SMK-MKP, MOST-HÍD Ingrid Ujváriová, Ing. SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS Jozef Antalík, Ing. arch. SaS Róbert Bartoš független jelölt Denis Gondžala független jelölt Robert Kalina, Bc. Strana TIP Tomáš Lőrincz független jelölt Georgína Šimonová, Mgr. NOVA Karol Matkovics, Ing. független jelölt Peter Mihalík, Mgr. SIEŤ 134 Legenda: KSS Komunistická strana Slovenska (Szlovák Kommunista Párt); NOVA Nová väčšina Dohoda (Új többség - Egyezség); NP NOVÝ PARLAMENT (Új Parlament); SaS Sloboda a Solidarita (Szabadság és Szolidaritás); SDS Strana demokratického Slovenska (Demokratikus Szlovákia Pártja); SIEŤ SIEŤ; SNS Slovenská národná strana (Szlovák Nemzeti Párt); SMER-SD, KDH, SDKÚ-DS SMER Sociálna demokracia, Kresťanskodemokratické hnutie, Slovenská demokratická a kresťanská únia Demokratická strana (Szociális demokrácia, Kerszténydemokrata mozgalom, Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió Demokrata Párt); SMK MKP, MOST HÍD Strana maďarskej komunity - Magyar Közösség Pártja, MOST HÍD; TIP TIP, ÚSVIT ÚSVIT, PAS - Právo a Spravodlivosť (Jog és Igazság). Forrás: VH, statistics.sk
3 HÍREK 3 Bársonyosan 89 A kommunizmus bukása Érsekújvárban 25 évvel ezelőtt, november 17-én történt az esemény, amely felkavarta a közvélemény állóvizét, majd lassan felszakította a felgyülemlett elégedetlenség gátját. Hirtelen teljesen nyilvánosan beszéltek a Csehszlovák Kommunista Párt funkcionáriusainak alkalmatlanságáról, kérelmezték a demokratikus választások kiírását. Nem volt ez másképp Érsekújvárban sem. A városban történt eseményeket feldolgozta a 89 A kommunizmus bukása Érsekújvárban c. kiállítás, a tárlat november február 28. között kalauzolja el a Thain János Múzeum látogatóit a sztrájk kezdetétől egészen az első szabad választásokig. A múzeum a bársonyos forradalom 25. évfordulója alkalmából szervezett kiállítást, amely Berta András, Horváth György és Deutsch Zoltán fényképein keresztül közelíti meg az eseményeket. A felvételek dokumentálják az november 27-iki sztrájkot, majd a két nappal később lezajlott kerekasztal-beszélgetéseket. Fontos mérföldkőnek számított a Szabad Polgár c. hetilap megalakulása, melyet a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom érsekújvári koordinációs bizottsága jelentetett meg, a lapnak köszönhetően a rendszer hibáiról és a változásról szóló viták bekerültek a terekről, utcákról a polgárok otthonaiba. Közvetlenül a városban vagy Csehszlovákia területén történő események mellett, pl. ülések, a különböző újonnan alakult politikai szubjektumok (főleg a Nyilvánosság az Erőszak Ellen) gyűlései érintették az érsekújváriakat a romániai események is, az ott élő embereken humanitárius adománnyal segítettek. A kiállítás dokumentálja az érsekújváriak első adományait, a segélycsomag december 24-én jutott el Temesvárra. Komoly teret kapott a választás előtti kampány, amely keretében látogatást tett Érsekújvárban Václav Havel és Alexander Dubček. Az első szabad választások hangulatát nem csupán fényképek, hanem számos választási plakát és promóciós anyag is közvetíti. Rusnák Pavol, a kiállítás kurátora Fotó: (k) Negyed évszázada szabadságban élünk, talán a szó legnemesebb, de könnyen meglehet, hogy nem is a legnemesebb értelmében. Arról, miképp kezdődött mindez városunkban, íme egy rövid beszámoló egy akkori résztvevő, Berta András szájából: Egy családi akció keretében néztük otthon a televízióban a novemberi eseményeket. Újvárban, nem tudni, kik voltak a kezdeményezők, de egy nagyobb csoport kivonult vasárnap este az utcákra, mi is csatlakoztunk hozzájuk. Első utunk a járási párthivatal elé vezett ott kezdtük skandálni, hogy az elvtársak jöjjenek elő. Az elvtársak az ablak mögül lesték, mi történik, a csendőrök őrizték őket. Onnan átvonultunk a Fő térre, ott pedig rögtönzött beszédet mondott Juhász R. József. Majd rendőrautók jöttek, és szétoszlatták a tömeget. Ez volt tehát az első benyomás a helyi eseményekről. Az első sztrájk kedden volt, óriási tömeg jött rá össze. Bíztunk benne, hogy megváltoztatjuk a rendszert. S hogy mit sikerült megváltoztatni? Az első pozitívum a szabadság, a szólásszabadság, a határok eltörlése. S hogy személyesen, ki hogy élte meg, az már eltérő. Sokan, akik elvesztették az állásukat, negatív folyamatnak tekintették, akik vállalkoztak, és sikeresek lettek, azok jól vették a változásokat. A helyi fotósok képein túl további érdekes dokumentumok színesítik az újvári bársonyos forradalomról számot adó kiállítást. Menjenek, akik megélték, és főleg azok, akik nem. Egy újságíró kolléga a rendszerváltásról készített egyetemistákkal riportot a napokban, háromból kettő nem tudta, miről van szó... Kedves tanárok, íme a nagy alkalom egy rendhagyó történelem órára. Kočkovič
4 4 HÍREK SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK VÁROSUNKBAN Jelentősen javul az ételszállítás az ügyfelek otthonaiba A 2013-as év végén Érsekújvár Városa támogatást kérvényezett a Szlovák Köztársaság Munka-, Szociális- és Családügyi Minisztériumától (minisztérium) személygépkocsi megvásárlására, amely ételkiszállításra szolgálna. A város a támogatást megkapta, a minisztérium anyagi támogatásának köszönhetően a speciális felszereltséggel rendelkező gépjár- Jól esett segíteni Mindennapos dolog a másokon való segítés. Mégis van benne valami megfoghatatlan, ami egyszerűen arra késztet, hogy rendszeressé tegyük. Mi, az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium diákjai első kézből élhettük át ezt. Az egész történet egy regénnyel, a Felvidéki sagaval indul. Szomolai Tibor májusban író- olvasó találkozóra látogatott iskolánkba, és megbízott minket egy hangoskönyv készítésével A felkérést sokan szívesen teljesítették, mások kissé húzták a szájukat, de a cél felnyitotta mindnyájunk szemét, és a felvételek lassan elkészültek. Soóky Zoltán tanár úr nem kis munkát fektetett bele a vágásba, de a hangoskönyv végre összeállt. Elmondta, a munka során jól szórakozott, mivel egy-két diák saját, néhol humoros kommentárral színesítette a már amúgy is tartalmas olvasmányt. Végre elérkezett az idő az ajándék célba juttatására. Szomolai úr úgy érezte, az a helyes, ha mi is részt veszünk az átadásnál. Így útra keltünk, hogy egyfajta díszkíséretként elvigyük Kopa Marcinak, a pécsváradi vak fiúnak munkánk gyümölcsét. A Pécsváradi polgármesteri hivatal díszteremben fogadtak bennünket. A hangoskönyv átadása a következőképpen zajlott le: először Zádori János polgármester mondott egy rövid beszédet, majd Fűri Ferenc, a Felvidéki klub elnöke is kifejezte köszönetét a hangoskönyv elkészítéséért. művet megvásárolja, így 2014 novemberétől jelentősen javul az ételszállítás az ügyfelek otthonaiba. Érsekújvár Városa a szociális szolgáltatások keretében biztosítja az ételszállítást a súlyos fogyatékkal élők, a rossz egészégi állapotban lévő személyek, valamint a szeniorok otthonaiba. Az év elejétől 2014 októbere végéig ezt a szolgáltatást húsz gondozó biztosította naponta csaknem hetven ügyfélnek (kizárólag gyalog, esetleg kerékpáron). Az Érsekújvári Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatallal való megegyezés után 2014 májusától 2014 októberéig az aktivációs tevékenység keretében két önkéntes is segített az ételkihordásban. A minisztériumtól kapott támogatásnak köszönhetően a város 2014 novemberében fogja megvásárolni az izotermikus gépjárművet. Az ételszállítást, valamint a vele összefüggő adminisztrációs tevékenységet két gondozónő végzi. A tevékenység sokkal hatékonyabb és minőségesebb lesz, kibővül a terepmunka szolgáltatás, és nem lesz szükséges megemelni az ügyfelek által fizetett díjat sem. Ez a tevékenység az önkéntes tevékenységgel együttvéve hozzájárul az Érsekújvár Városa Miután a hivatalos, ünnepélyes rész véget ért, mindenki legnagyobb meglepetésére Marci felállt, és beszélt nekünk kicsit magáról. Az életéről, az álmairól, és elszavalta Petőfi Sándor: Magyar vagyok című versét. Mondhatom, hogy ilyen csöndet még soha életemben nem halottam, mint akkor ott, amikor Marci kimondta azt a két szót. Marci egy tiszteletre méltó fiatalember, láttam rajta, hogy mennyire talpraesett, kíváncsi és optimista, annak ellenére hogy egészen másképpen éli meg a mindennapjait hozzánk képest. A vers után megkért minket, hogy fogyasszunk a nagymamája legendásan ízletes pogácsájából, és hogy beszélgessünk vele, hogy megismerhesse a személyeket, akiknek a hangját a hangoskönyvön hallhatja majd. Szilva Noémi és Kecskés Anikó Pázmány Péter Gimnázium 2.A Ingyenes Wi-Fi csatlakozás már az érsekújvári városi tömegközlekedés autóbuszaiban Azok az utasok, akik a helyi városi tömegközlekedéssel utaznak, ingyenesen szörfözhetnek a világhálón. Az ingyenes Wi-Fi csatlakozást az Arriva Nové Zámky, a.s. társaság Érsekújvár Város támogatásával tette lehetővé. A városi tömegközlekedés autóbuszaiban a free Wi-Fi novembertől működik. Mindazok, akik nap, mint nap városi tömegközlekedéssel utaznak munkába, iskolába vagy más célállomásba internetezéssel, cseteléssel tehetik kellemesebbé az utazásukat. (d), info: arriva Fotó: Forrás net- Szociális szolgáltatások fejlődési tervei kitűzött célok megvalósításában. További pozitív információ az, hogy műszaki szünet után, 2014 novemberétől az érsekújvári, Váralja u. 6 alatti Szeniorok nappali központjában (egykori nyugdíjas klub) ismét kihasználhatók az étkezde szolgáltatásai. Az ebéd ára az étkezdében (leves + főétel) az arra jogosult fizikai személyek részére 2,- EUR. A beleegyezést az étkezdében való étkezéshez kérvény alapján a Városi Hivatal Szociális osztálya adja ki. Részletes információkat az Érsekújvári Városi Hivatalban kaphatnak: I. emelet, 124-es ajtószám, Mgr. Denisa Felixová és Mária Tóthová Szociális osztály gondozószolgálat és ételszállítás, telefonkapcsolat: , I. emelet, 112-es ajtószám, Adriana Rozsnyóová - Szociális osztály Étkezés az étkezdében, telefonkapcsolat: Érsekújvári Városi Hivatal Szociális osztály Megújult az Információs iroda Az Információs iroda, amely Érsekújvárott a főtéri Kultúrház földszintjén helyezkedett el, az elmúlt napokban átköltözött az Fő tér 10 alatt található Városi Hivatal épületébe. A város Turisztikai Információs Központjába a Városháza utcáról juthatnak be. A Turisztikai Információs Központban továbbra is elővételben vásárolhatják meg a jegyeket a különböző kulturális rendezvényekre, praktikus információkat kaphatnak, ajándéktárgyakat vásárolhatnak, illetve úgy, mint eddig, apróhirdetést, megemlékezést, köszönetnyilvánítást adhatnak a Castrum Novum hetilapba. (Szerk.)
5 ŐSZI NAGYTAKARÍTÁS ÉRSEKÚJVÁR VÁROSA felhívja a polgárok figyelmét az őszi nagytakarításra FELHÍVÁS SPORT 5 Az őszi nagytakarítás alatt traktorok járják a város utcáit, és elszállítják a háztartásokban felgyülemlett felesleges hulladékot, amelyet naponta 11,00 óráig kell kirakni a következő elszállítási ütemterv szerint: NOVEMBER 24. HÉTFŐ Tátra, Vadász, Domb, Mély, Orgona, Galopp, Mellék, Folyam menti, Tó, Kavics, Gúg, Cseresznye, Csalogány, Napos, Egység, Kereszt, Szélső, Ligetalja utcák NOVEMBER 26. SZERDA Andódi, Holuby, Agyagos, Kertek alja, Moyzes, Kmeť, Sitno, Mező, Temető, Jeruzsálem, Galamb utcák NOVEMBER 28. PÉNTEK Pipa, J. Šimora, Bernolák tér, Nyitrai út, Šulek, Szlovák, Egészségügyi, Megyeri, Rázus, Jesen-ský, Dosztojevszkij, Sládkovič, M. M. Hodža, J. M. Hurban, Svätopluk utcák DECEMBER 1. HÉTFŐ Komjáti, Hársfa, Jirásek, Zsófia, Devínska, Bratislava-i út, M. R. Štefánik, Tyrš, Juharfa, Vas, Égető utcák DECEMBER 3. SZERDA Palacký, Hus, Garam menti, Oravská, Vásár, Homok, Húli, Szegfű, Strečno, Gyetvai, Šurianska utcák DECEMBER 5. PÉNTEK Vág menti, Bezruč, Hviezdoslav, Heyduk, Ko-menský, Kollár, Vasút, Wolker, Nyitrapart utcák DECEMBER 8. HÉTFŐ Komáromi, J. Murgaš, Kender, Len, Bajcsi út, Gyár utcák Kérjük a város lakosait, hogy szeparálják a hulladékot, és segítsenek felrakni azt a traktorra. Az őszi nagytakarítás idején a város 4 gyűjtőhelyén nagykapacitású konténereket helyezünk el külön a kerti biológiailag lebomló hulladékok és külön a nagy terjedelmű hulladékok számára, amelyek meg lesznek jelölve Cseresznye (teniszpályák) Nyitra-part Komenského Len ZVS Cseresznye (domb) Amennyiben a lakosok csoportjai igényt tartanak rá, térítésmentesen nagykapacitású konténereket helyezünk el a város több pontján is Igényeiket jelentsék be az Érsekújvári Városi Hivatalban, a 208-as irodában, vagy a es, es telefonszámon a 247-es melléken csak án. A lakosok az egész év folyamán leadhatják a terjedelmes szemetet, apró építkezési hulladékot és biohulladékot a Považská utcában (egykori széntelep) - kontaktus: A lakosok a papírt, üveget, textíliát, izzókat, festékeket, ragasztókat, elemeket, akkumulátorokat, kiselejtezett elektromos és elektronikus berendezéseket, műanyagot és fémet a Bethlen G. utcai gyűjtőhelyen (egykori kazánház) ingyen adhatják le - tel.sz.: Ing. Gejza Pischinger Érsekújvár polgármestere E R E D M É N Y T Ü K Ö R JÉGKORONG - MOL LIGA HC Mikron Érsekújvár Miskolci Jegesmedvék 5:6 hu. (2:1, 1:1, 2:3-0:1) A HC Mikron gólszerzői: Čaládi 3, Hurtaj, Frolík Debreceni HC HC Mikron Érsekújvár 2:3 (0:1, 2:1, 0:1) A HC Mikron gólszerzői: Podstavek, Šiška, Uram HC Mikron Érsekújvár HSC Csíkszereda 6:3 (4:1, 1:1, 1:1) A HC Mikron gólszerzői: Čaládi 2, Podstavek, Uram, Chrenko, Šiška JÉGKORONG - II. LIGA HC Mikron Érsekújvár Dubnica 14:5 (2:0, 6:2, 6:3) A HC Mikron gólszerzői: Chrenko 2, Podstavek 2, Púchovský 2, Frolík 2, Faith 2, Domian, Čaládi, Dubec, Kowalczyk. Következő hazai mérkőzés ó HC Mikron Érsekújvár Ferencváros ESMTK KÉZILABDA Extraliga - férfiak HC Štart Érsekújvár HC Sporta Galgóc 32:27 (16:11) A HC ŠTART összeállítása: Pavlovič, Šuba: Kocák 1, Mojzes, Monczka 8, Minarovič 3, Gyurics, Mokryš 2, Pogány 11/2, Bízik, Straňovský 6/3, Vadkerti, Ficza, Veréb, Barus, Lukács 1. Edző P. Sporni. MHák Martin - HC Štart Érsekújvár 26:34 (13:17) A HC ŠTART összeállítása: Pavlovič, Šuba - Kocák 4, Mojzes, Monczka 3, Minarovič 2, Pćs, Gyurics, Mokryš 2, Pogány 13, Straňovský 5/1, Ficza 5, Vadkerti, Tylandi, Veréb. Edző P. Sporni. II. Liga nők Érsekújvár Nyárasd 27:24 ASZFALTHOKI - Extraliga Imperial Vitamins Martin - HBK Érsekújvár 3:2 sn (1:1, 1:1, 0:0-0:1) A HBK gólszerzői: Papiernik, M. Mráz FUTSAL - Extraliga Čekan Pozsony MFK Tupperware Érsekújvár 6:5 (3:2) Az MFK gólszerzői: Jurík 2, Glofák, Varga, ifj. Gašparík Október utolsó hétvégéjén rendezték meg Karlovy Varyban a naturál testépítők Európa-bajnokságát, amelyen az érsekújvári ANITA KUCZMANOVÁ remekül szerepelt. A Fitness figura kategóriában kiharcolta magának az aranyérmet. A friss európabajnoknak merész tervei vannak a jövőt illetően is. A kővetkező év nagyon fontos lesz számára, mivel a több Grand Prix verseny mellet a Dubaji Világbajnokság lesz számára a csúcs, melyen az első háromban szeretne végezni. (g) FITNESS EURÓPA-BAJNOKA VAN ÉRSEKÚJVÁRNAK
6 6 SZERVIZ Társasági rovat VÁROSUNK KIS POLGÁRAI Gič Sebastián HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Ivanič Ján és Gyuríková Andrea, Csemez Csaba és Porubská Nikoleta, Broškovič Vojtech és Mikušincová Monika, Ujváry Róbert és Majerčíková Miriama ÖRÖKRE ELTÁVOZTAK Kubišová Magdaléna, szül. Erdélyiová, 88, Gajdošová Anna, szül. Schronerová, 84, Schneider Mária, szül. Veresová, 68, Niedojedlo Jaroslav, 67, Hoffmann Tomáš, 66, Franklová Helena, szül. Horváthová, 78, Berka Ľudovít, 74, Kolláriková Mária, szül. Gajdošíková, 61, Méhes Karol, 71, Papšo Ernest, 69, Takácsová Oľga, szül. Kurucová, 71. Gyógyszertári ügyelet Érsekújvárott az ügyelet este 22 óráig tart! dátum gyógyszertár cím telefonszám Na prednádraží Ľ. Štúr u Svätej Alžbety Czuczor G. u Selia SzNF 42/A Dr. Max Aquario, Nyitrai út Starbec J. Kráľa u Dr. Max Nyárhíd u Claudia Gúg u KÖSZÖNTŐ november 19-én ünnepelte 90. születésnapját BEDUŠOVÁ Alžbeta. A nap az égen is Néked ragyog, mert most van a születésnapod. Rövid ez a pár sor, de benne van a lényeg, hogy senki sem szeret úgy, mint mink szeretünk Téged! Veľa šťastia a zdravia prajú synovia Ladislav, Sok boldogságot és jó egészséget kívánnak fiaid Ladislav, Peter és Juraj feleségeikkel, unokák Andrejka, Simonka, Katka, Peťo, Juraj, Michal, Ivan, Boris és dédunokák Nikolka, Damian, Denis, Marcel, Robko és Bianka. KÖSZÖNTŐ Köszöntjük szüleinket BEDNÁRIK Rozáliát és BEDNÁRIK Györgyöt, akik november 19-én ünnepelték házasságkötésük 65. évfordulóját. Szívből kívánunk nekik még sok boldog és egészségben együtt töltött évet. Lányai, vejei, unokái, unokavejei és dédunokái SPOMIENKA Itt hagytál mindent, amiért harcoltál, itt hagytad azokat, akiket szerettél. Szívünkben emléked örökké él, a mosolygós arcod emlékezetünkbe vésődött november 19-én telt el 15 év azóta, hogy örökre eltávozott közülünk a szeretett TOKÁR László mérnök. Aki ismerte, szenteljen emlékének egy csendes percet. Szeretettel emlékezik a felesége és a fia családjával APRÓHIRDETÉS ingatlanok Eladó családi ház az Egység utcában. A telek 4,5 áras. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0944/ Veszek lakást Újvárban. Készpénz. Tel.: 0903/ Eladó építési telek Újvárban, 860 m 2. Ár: 40,- / m 2. Tel.: 0904/ Albérletbe kínálok 20 áras telket a Naszvadi útnál. Tel.: 0910/ Bérbe veszek hosszú távra kertes házat, Újvár és környéke. Tel.: 0915/ Veszek 1-szobás lakást Újvárban. Készpénzzel fizetek. Tel.: 0948/ Eladó családi ház Újvárban, a Mező utcában. Megegyezés lehetséges. Tel.: 035/ , 035/ , 0905/ Veszek 2 vagy 3-szobás lakást a Dél lakótelepen. Készpénzzel fizetek. Ingatlanközvetítő irodák ne hívjanak. Tel.: 0917/ Eladó 4-szobás lakás hőszigetelt négylakásos házban + garázs + kert altánokkal. Ingatlanközvetítő irodák ne hívjanak. Tel.: 0911/ Eladó 3-szobás családi ház, garázs. Telek 918 m 2. Lehetséges csere 1-szobás lakásra + hozzáfizetés. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0902/ Eladó 1-szobás lakás a buszmegállóknál. Ingatlanközv. irodák ne hívjanak. Tel.: 0907/ Bérbe adok 2-szobás lakást a városközpontban, saját fűtés, 270,- + energiák. Tel.: 0905/ Bérbe adok családi házat a Komáromi úton, vállalkozásra vagy lakásnak. Tel.: 035/ Az Érsekújvári, Jesenský utca 1 alatti Szakközépiskola a T.t. 446/2001-es sz., a megyei vagyonról szóló törvény 9a -nak (5). és (9). bekezdésének későbbi előírásai értelmében közzéteszi, hogy bérbe adja az Érsekújvári, Zöld u. nyilv. szám alatti épületben található 60 m 2 -es területű helyiségeket, melyek alkalmasak raktárnak. A helyiség bérbe vehető 1 évre, ill. meghatározatlan időre, a bérleti díj minimálisan 19,00 /m 2 /év. Érdeklődés esetén az árajánlatokat küldjék az álabbi címre: Stredná odborná škola, Jesenského 1, Nové Zámky, legkésőbb december 8-ig NÁJOM felirattal megjelölt borítékban. Közelebbi információk: 035/ munka Felveszek kitanult szűcsöt, aki rendelkezik tanulólevéllel. Tel.: 0905/ MEGEMLÉKEZÉS november 14-én már 6 év telt el azóta, hogy rövid, alattomos betegség után örökre eltávozott közülünk a szeretett PAULOVIČ Beátka. Szeretettel emlékezik: édesanyja, nagynénik, férje, testvérei, keresztgyermekei, a rokonság, barátai és egykori munkatársai. Nyugodjon békében! Globális Internet technológiai cég keres európai piacirányításhoz év közötti ambiciózus, magas jövedelemigényű, magyarul és angolul is beszélő vezetőket. Jelentkezni lehet a következő címre: videoconsultant1@gmail.com rövid szakmai önéletrajzzal. szolgáltatások Könyvelés. Tel.: 0907/ Pedikűr otthon az ügyfélnél, masszázsok. Tel.: 0907/ Könyvelés komplex egyszerű és kettős könyvelést végzek. Tel.: 0903/ Korrepetálok matematikát és fizikát alap-, és középiskolásoknak. Felkészítek diákokat - Testovanie 9 és érettségi vizsgák. Tel.: 0911/ Tanítok angolt, németet. Tel.: 0903/ Elvégzem - szőnyegek, ülőgarnitúrák mélytisztítását, takarítást. Tel.: 0903/ , 0905/ Pénz Önnek. Tel.: 0902/ A karácsonyi bevásárlások már teljes erővel zajlanak. Intézzen kölcsönt és vásároljon Ön is. Hívja a ös számot. Korrepetálok németet, hangsúlyt fektetve a konverzációra és a szókincsre. Tel.: 0904/ Könyvelés egyszerű, kettős, adóbevallások, bérek minőségesen és megbízhatóan. Tel.: 0903/ Kölcsönök 24 órán belül. Tel.: 0905/ Korrepetálok németet alap-, középiskolásoknak és ápolóknak is csoportoknak és egyéneknek egyaránt. Tel.: 0903/ Korrepetálok matematikát alap-, közép és főiskolásoknak, egyetemistáknak. Monitorok, érettségik, felmérők, vizsgák. Tel.: 0905/ , Számítógépeket javítok, megoldok Internet csatlakozási problémákat, adatokat mentek. Tel.: 0905/ , Karácsony SMILEKÖLCSÖNNEL. Tel.: 0944/ Velem született látnoki és gyógyító képességekkel rendelkezem, foglalkozom jóslással fényképről is, bármikor segítek a délutáni órákban. Tel.: 0918/ egyéb Eladó frissen sütött tökmag, nyersen is. Tel.: 0944/ Eladásra kínálok fehérbort Rajnai rizling. Ár: 1,50 /liter. Tel.: 0905/ Keresek táncpartnert 10-éves, 150 cm magas lánynak kezdő táncos. Tel.: 0910/ Az érsekújvári polgárok hetilapja Kiadja Érsekújvár Városa, Fő tér 10, Érsekújvár IČO Főszekresztő: Mgr. Peter Kočkovič (peter.kockovic@novezamky. sk) 0903/ Szerkesztő: Čerháková Dagmar szlovák (dagmar.cerhakova@novezamky.sk) 0917/ Reklám: Čudai László (lcudai@nztv.eu) 0917/ Apróhirdetés, megemlékezés, köszönetnyilvánítás: Kultúrház Információs központ, Fő tér 7, Érsekújvár 035/ Nyomtatás: KORUND desktop, spol. s r.o., Vág menti utca 18, Érsekújvár Regisztrációs szám: EV 401/08, ISSN A szerkesztőség címe: Érsekújvári Városi Hivatal, Fő tér 10, Érsekújvár 035/ Megjelenik minden héten, csütörtöki napon A szerkesztőség fenntartja a kéziratok lerövidítésének és módosításának jogát. A nem kért kéziratokat nem adjuk vissza. Az egyes levelezői cikkekben és fi zetett reklámokban közölt nézetek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A reklámok nyelvi helyességéért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. Nem kapott újságot? Terjesztés:
7 7 2014
Z Á P I S N I C A. miestnej - mestskej 1) volebnej komisie o výsledku volieb v obci - meste - mestskej časti 1)
Dátum a čas: obvodnej volebnej komisie 404 16.11.2014 00:32:48 obce 503011 a_503011_1 T/11 Z Á P I S N I C A miestnej - mestskej 1) volebnej komisie o výsledku volieb v obci - meste - mestskej časti 1)
Részletesebben3. oldal. 5. oldal. Őszi nagytakarítás. Pályázati kiírások CZUCZOROSOK, ITT A HELYETEK! Meghívó GRANÁTT 2014. Újból taroltak. a pázmányosok MOZIMŰSOR
AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 47. szám 2014. november 27. Díjmentes 80 év, egy egész emberi élet Az érekújvári Művészeti Alapiskola idén ünnepelte fennállásának 80. évfordulóját. A jubileum
RészletesebbenRozsnyó város I n f o r m á c i ó s k ö z l ö n y e
Rozsnyó város I n f o r m á c i ó s k ö z l ö n y e 1. Törvénytár A polgárok a Rozsnyói Városi Hivatalban a hivatali fogadóórák alatt a II. emeleti, 206-os számú irodában nyerhetnek betekintést a Szlovák
RészletesebbenRozsnyó város I n f o r m á c i ó s k ö z l ö n y e
Rozsnyó város I n f o r m á c i ó s k ö z l ö n y e 1. Törvénytár A polgárok a Rozsnyói Városi Hivatalban a hivatali fogadóórák alatt a II. emeleti, 206-os számú irodában nyerhetnek betekintést a Szlovák
RészletesebbenFIGYELEM! Változik a nagytakarítás rendszere!
AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI. évfolyam 43. szám 2011. október 28. Díjmentes FIGYELEM! Változik a nagytakarítás rendszere! Az idei őszi nagytakarítással egy új rendszer indul a nagy kapacitású
Részletesebben3. oldal. Közvetlen beszélgetések a polgárokkal. CASTRUM NOVUM ANNO 1663 2. oldal A MEGYEI VÁLASZTÁSOK HELYI VONATKOZÁSÚ EREDMÉNYEI
AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIII. évfolyam 39. szám 2013. november 14. Díjmentes Túl aktív politikusok Pár napja estünk túl a választásokon, döntéseink alapján megszületett az egyes kerületi önkormányzati
Részletesebben19. ročník degustácie vín - Svätý Peter
Kategória Archív 1 139 Cabernet sauvignon 2009 Zsidek Imre D 4 85,67 Striebro 2 102 Zweigeltrebe 2005 Bednár Tibor D 1 84 Striebro 3 77 Cabernet sauvignon, nesk. zber 2009 Huĺuk Ondrej D 4 83,33 Striebro
Részletesebben45.KOLÍŇANSKÁ OCHUTNÁVKA VÍN 45.KOLONI BORKÓSTOLÓ
SUMÁR VÝSLEDKOV - ÖSSZEGZETT EREDMÉNYEK 45.KOLÍŇANSKÁ OCHUTNÁVKA VÍN 45.KOLONI BORKÓSTOLÓ Šampión z bielych vín - Sampión a fehér borok közül RULANDSKÉ BIELE - FEHÉRRULANDI 591 Balkó Pavol Kolíňany č.125
Részletesebben4. oldal. Március a könyv és a költözés hónapja. A törökellenes harcok elfelejtett hősei. Gyűlést tartott a nyugdíjas egyesület
AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 10. szám 2014. március 13. Díjmentes Március a könyv és a költözés hónapja Két szálon futnak az események az Anton Bernolák Könyvtár háza táján. Nemrégiben
RészletesebbenHatározat a Gútai Képviselő-testület első alakuló üléséről 2014. december 8-án. 1/2014 sz. határozat az önkormányzati választások eredményéhez
Határozat a Gútai Képviselő-testület első alakuló üléséről 2014. december 8-án 1/2014 sz. az önkormányzati választások eredményéhez 1. Ing. Mgr. Finta Zoltán, a városi választási bizottság elnöke által
RészletesebbenJegyzék a dunaszerdahelyi járási hivatal alkalmazottairól, akik biztosítják a magyar nyelv használatát az ügyintézés folyamán a hivatalban :
Jegyzék a dunaszerdahelyi járási hivatal alkalmazottairól, akik biztosítják a magyar nyelv használatát az ügyintézés folyamán a hivatalban : Ing. Juraj Morvay - a dunaszerdahelyi járási hivatal elöljárója
RészletesebbenČasový harmonogram ÚFIČ MS 2013/2014 riadny termín. Pondelok
Pondelok 26.05.2014 Predmet: Teoretická časť odbornej zložky - ME Komisia: predseda Ing. Alexander Szabó člen Ing. Zoltán Vizváry člen Ing. Štefan Kurucz člen Ing. Gábor Sárai Učebňa: A 216 1. Ondrej Bogár
RészletesebbenRozsnyó város I n f o r m á c i ó s k ö z l ö n y e
Rozsnyó város I n f o r m á c i ó s k ö z l ö n y e 1. Törvénytár A polgárok a Rozsnyói Városi Hivatalban a hivatali fogadóórák alatt a I. emeleti, 117-es számú irodában nyerhetnek betekintést a Szlovák
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy szabadságolás miatt a községi hivatal 2015. január 2-án (pénteken) zárva lesz.
30.12.2014 TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy szabadságolás miatt a községi hivatal 2015. január 2-án (pénteken) zárva lesz. 2014.12.16. Tisztelt Lakosság! Értesítjük Önöket, hogy Hodosban
RészletesebbenSUMÁR VÝSLEDKOV - ÖSSZEGZETT EREDMÉNYEK
SUMÁR VÝSLEDKOV - ÖSSZEGZETT EREDMÉNYEK 46.KOLÍŇANSKÁ OCHUTNÁVKA VÍN 46.KOLONI BORKÓSTOLÓ Šampión z bielych vín - Sampión a fehér borok közül TRAMÍN ČERVENÝ - PIROSTRAMÍNI 187 Kormančík Mário Drážovce
Részletesebben3. kolo hod. Dvory nad Ţitavou
3. kolo 06.11.2010 9.00 hod E1 ŠK D E2 ŠK C 2.0: 2.0 Búzáš Juraj Galla Kristián 0.0 : 1.0 Bielik Vladim Balogh Ádám 0.0 : 1.0 Mihalík Jozef Kukučka Peter 1.0 : 0.0 Kupáš Imrich Turák Krisztián 1.0 : 0.0
Részletesebben6-7. oldal. 3. oldal. A városi rendőrség fi gyelmeztetése. Az újvári piac lefedésének tervei ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK Útmutató a november 15-i
AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 45. szám 2014. november 9. Díjmentes ISKOLABUSZ Biztonságosan az iskolába Az amerikai filmekből jól ismert iskolabusz már Érsekújvárott is valóság. A Vár
RészletesebbenKONEČNÉ PORADIE - SEZÓNA 2017
KONEČNÉ PORADIE - SEZÓNA 2017 Putovný pohár J. Bystrianskeho (mimo triedy MASTER) 1. Ján Božik - 302 9 10 10 10 10 49 2. Jaroslav Filkus - 404 8 8 10 7 7 8 48 3. Miroslav Krištof - 108 9 9 6 8 7 39 4.
Részletesebben2. oldal. 5. oldal KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKVÁLASZTÁS 2014 65 ÉVES AZ ÉRSEKÚJVÁRI CSEMADOK MEGEMLÉKEZTÜNK A HÁBORÚ BEFEJEZÉSÉRŐL KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKVÁLASZTÁS
AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 13. szám 2014. április 3. Díjmentes KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKVÁLASZTÁS 2014 Érsekújvárban ANDREJ KISKA nyert Március 29-én, reggel hét órakor 37 választókörzet
RészletesebbenČasový harmonogram ÚFIČ MS 2010/2011 riadny termín. Pondelok
Pondelok 23.05.2011 Predmet: Teoretická časť odbornej zloţky - ME predseda Ing. Alexander Szabó člen Ing. Zoltán Vizváry člen Ing. Peter Hornig člen Ing. Gábor Sárai Učebňa: A 216 1. Martin Juriga IV.A
RészletesebbenMeglepetésekkel teli gyermeknap ÜLÉSEZETT A VÁROSI KÉPVISELŐ - TESTÜLET SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK VÁROSUNKBAN FIZETŐS PARKOLÁSI ZÓNÁK SZERVIZ
AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK LAPJA XXIII. évfolyam 18. szám 2013. június 6. Díjmentes Meglepetésekkel teli gyermeknap A Bytkomfort s.r.o. Nové Zámky idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A társaság
RészletesebbenAba-Novák képek a galériában 2. oldal. Aratás végi ünnepség 3. oldal NYILVÁNOS VERSENYPÁLYÁZAT VÁROSI TULAJDONÚ INGATLANOK ELADÁSÁRA
AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 37. szám 2014. szeptember 18. Díjmentes Ahogyan ők látják a világot Ahogyan mi látjuk a világot címmel nyílt egy egyedi kiállítás az érsekújvári Regionális
Részletesebben2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA
Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)
Részletesebben8/ sz. H A T Á R O Z A T. Muzsla Község képviselőtestülete 8. üléséről
8/11112015 sz. H A T Á R O Z A T Muzsla Község képviselőtestülete 8. üléséről 2015. 11. 11. Muzsla község képviselőtestülete a jóváhagyott napirend alapján ülésezett és hozta meg az alábbi határozatot.
RészletesebbenLADDERS :25:57 MICHAL ZEMAN MICHAL ZEMAN DUSAN SIPKA MICHAL ZEMAN MIROSLAV ODOR MIROSLAV ODOR ROMAN HORÁK MICHAL ZEMAN MACAI RADOVAN
M2 27 27 MICHAL ZEMAN 17 27 MICHAL ZEMAN 58 37 DUSAN SIPKA 27 MICHAL ZEMAN 21 MIROSLAV ODOR 21 MIROSLAV ODOR 100 ROMAN HORÁK 27 MICHAL ZEMAN 17 MACAI RADOVAN 17 MACAI RADOVAN 53 MOLCANY JOZEF 17 MACAI
RészletesebbenCsaládfa Apai Apai Anyai nagyanya Anyai nagyapa nagyanya nagyapa Apa Anya Testvérek Házastárs Interjúalany Gyermekek
Családfa Apai nagyapa? Friedman 1845 1887 Apai nagyanya? Friedman (szül.?) 1852 1925 Anyai nagyapa Bernard Rosenzweig 1855 1938 Anyai nagyanya Katarine Rosenzweig (szül. Katarine Ertler) 1858 1940 Apa
RészletesebbenRendezvénynaptár 2016/2017-es tanév
Dátum Nap Tan. Óra Feladat Megjegyzés 31 Szerda 17:00 Tanévnyitó ünnepély 1 1 Csütörtök 2 2 Péntek 3 Szombat 4 Vasár 5 Hétfő 3 4 6 Kedd Őszi érettségire jelentkezés határideje 7 Szerda 5 6 8 Csütörtök
RészletesebbenBÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK Miskolc ZOO napközis tábor
BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK 2017. Egyesületünk ez éven 3 féle tábort indít: - Miskolc ZOO napközis tábor - a hagyományos Zoo tábor, megújult programmal - Bükki TÚRA napközis
RészletesebbenSzeptember szeptember 2. hétfő 8:00 Első tanítási nap rendelet szerint gimnázium, szakgimnázium és szakközépiskola 1/9.
Augusztus 2019/2020. tanév rendjéről a 11/2019. EMMI rendelete alapján 2019. augusztus 26. hétfő 16:00 Gólyatáboros szülői értekezlet 2019. augusztus 26-29. hétfő ½ 9:00 15:00 kedd ½ 9:00 15:00 szerda
Részletesebben2005 legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékelése
2005 legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékelése Gúta város önkormányzatának sportbizottsága a 2006 os év januári ülésén határozatot hozott a 2005 - ös év legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékeléséről.
RészletesebbenRendezvénynaptár 2016/2017-es tanév
Rendezvénytár 2016/2017-es tanév Dátum Nap Tan. Óra Feladat Megjegyzés 31 Szerda 17:00 Tanévnyitó ünnepély 1 1 Csütörtök 2 2 Péntek 3 Szombat 4 Vasár 5 Hétfő 3 4 6 Kedd Őszi érettségire jelentkezés határideje
RészletesebbenProgramajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója
XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!
RészletesebbenTanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés
Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve
Részletesebben2017/2018. tanév rendjéről a 14/2017. EMMI rendelete alapján augusztus 31. csütörtök Tanévnyitó értekezlet tanároknak
2017/2018. tanév rendjéről a 14/2017. EMMI rendelete alapján 2017. augusztus 24. csütörtök Gólyatáboros szülői értekezlet 2017. augusztus 28-30. h - k - sz Gólyatábor - Balatonrendes 2017. augusztus 24-28..
Részletesebben2018/2019. tanév rendjéről a 14/2018. EMMI rendelete alapján augusztus 27 hétfő 15:30 Gólyatáboros szülői értekezlet
2018/2019. tanév rendjéről a 14/2018. EMMI rendelete alapján 2018. augusztus 27 hétfő 15:30 Gólyatáboros szülői értekezlet 2018. augusztus 24-28. péntek ½ 9:00 15:00 hétfő ½ 9:00 15:00 kedd ½ 9 10:00 13:00
Részletesebben2. oldal oldal. Három év alatt extraligában. A polgármester- és képviselőjelöltek listája HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK 2014
AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 41. szám 2014. október 16. Díjmentes Érsekújvári könyves bumeráng A helyi Paradox Színház tagjainak támadt egy ötlete - egy érdekes olvasói projekttel színesebbé
RészletesebbenVIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó
Név Idő Különbség Női 7km 14-19 éves korig 1 Pelle Zsófia 31:15 0:00 2 Fodor Eszter 42:04 +10:49 3 Szabó Sára 44:52 +13:37 4 Szabó Zsófia 45:53 +14:38 Női 7km 20-39 éves korig 1 Kovács Edit Ernesztin 31:30
Részletesebben1. A / e s t a n é v m u n k a r e n d j e
1. A 2 0 1 8 / 2 0 1 9 - e s t a n é v m u n k a r e n d j e Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma tanítási munka 2018. augusztus 21. kedd 22. szerda 23. csütörtök Munkaközösségi
RészletesebbenLábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Újszász, április iskola, 95 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (8)
Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Újszász, 2011. április 15. 21 iskola, 95 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (8) 1. Baranyai Benett, Lukács Márton, Péntek Bence Batthyány Lajos
RészletesebbenEseménynaptár 2018/2019-es tanév
Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.
RészletesebbenA tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában.
A 2016-2017. tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Időpont Esemény 2016. 08.31. Tanévnyitó értekezlet. (nevelőtestület) 2016. 09. 01. Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. 2016. 09. 05-ig Jelentkezés
RészletesebbenEseménynaptár tanév
Eseménynaptár 2017-2018. tanév Dátum Esemény Felelős Augusztus Tantárgyfelosztás, órarend elkészítése és e Aug. 22. Jelentkezés, munkafelvétel tantestület Aug. 23. 8 h Alakuló értekezlet tantestület Aug.
Részletesebben4. oldal 5. oldal. Rajtolt a RENDŐRSÉG BARÁTJA c. pályázat. ÜVEGFESTÉS - a bevásárlóközpont falát alkotások díszítik. Önvédelmi tanfolyam nőknek
AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIII. évfolyam 34. szám 2013. október 10. Díjmentes ALMÁÉRT FUTÁS Rajtolt a RENDŐRSÉG BARÁTJA c. pályázat Az Érsekújvári Városi Rendőrség tevékenysége a drogmegelőzésre
RészletesebbenEredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám
Eredménylista Megye: Szilágy Körzet: Zilah Osztály: 2. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Tollbamondás Feladatlap Összpontszám 1. Kulcsár Szilvia Csepei Ibolya Mihai Eminescu Általános
RészletesebbenRezervácia pojednávacích oddelenie C Mgr. Dana Ferková Mária Kelbelová Viera Hernández
1 / 12 12 C Mgr. Dana Ferková Mária Kelbelová Viera Hernández Sinčáková 12 Ro Mgr. Dana Ferková Viera Hernández Viera Hernández Sinčáková 13 C,S JUDr. Oľga Lucia Hvizdošová Viera Hernández Mičietová 13
RészletesebbenIskolai beiratkozási körkép 2. oldal. Pszichológus vélemény 4. oldal
AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 6. szám 2014. február 13. Díjmentes Megkezdték a brikettek és pelletek gyártását A fahulladék begyűjtése és feldolgozása terén a Magyarország Szlovákia
RészletesebbenZSÉREI HÍRMONDÓ. 3. szám, 2014. Szeptember, VIII. ÉVFOLYAM. 20 éves az emlékmű
ZSÉREI HÍRMONDÓ Z S É R E K Ö Z S É G F O L Y Ó I R A T A 3. szám, 2014. Szeptember, VIII. ÉVFOLYAM 20 éves az emlékmű JÉZUS SZÍVE TISZTELET A Jézus Szíve tisztelet az újabb kor egyik legelterjedtebb és
RészletesebbenH a t á r o z a t. Szepsi Város Képviselő-testületének, 2011. december 13-án megtartott 10. rendes üléséről
Szepsi Város Önkormányzata H a t á r o z a t Szepsi Város Képviselő-testületének, 2011. december 13-án megtartott 10. rendes üléséről Szepsi Város Képviselő-testülete rendes ülésén megvitatta: Szám: 10/MZ/2011
RészletesebbenRALLY SHOW Dolná Strehová (SK) II. Seriálovy pretek
Absolute Results Absolut Výsledky Abszolút végeredmények 1 211 Robert Pastor A2 Peugeot 106 0:02:28,04 0 0:02:29,00 0 0:00:00,0 0 0:00:00,0 0 0:00:00,0 0:00:00,0 0:02:29,00 0:02:28,04 2 502 Maksi Peter
RészletesebbenA Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember
A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2017. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31 étől Különös közzétételi lista elkészítését
RészletesebbenHirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.
Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:
Részletesebben1 A rendezvény neve: Vállalkozás versenykörnyezetben, alcím: Az üzleti hálózatok innovációs képessége Szervező:
A Szlovák Oktatásügyi Minisztérium és a Tudományos és Műszaki Információs Központ (CVTI SR) minden évben megrendezi Szlovákia-szerte a Tudomány Hetének rendezvényeit. A hagyományosan minden évben megrendezett
Részletesebben3. oldal. 2. oldal VÁROSI MIKULÁS. Karácsonyi juttatás 2013-ban. Választási eredmények 10 ÉVES A BYTKOMFORT, S.R.O. TÁRSASÁG
AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIII. évfolyam 41. szám 2013. november 28. Díjmentes VÁROSI MIKULÁS Érsekújvár Városának jó szokása, hogy minden esztendőben vendégül látja tájainkon a fehér szakállas,
RészletesebbenA Székely Szabadság Napja március 10., Marosvásárhely
A Székely Szabadság Napja - 2016. március 10., Marosvásárhely 2016. 03. 04. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia-központok is részt vesznek a Marosvásárhelyen március 10-én megszervezésre
RészletesebbenKassák által tett szert hírnévre az érsekújvári költő
AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 5. szám 2014. február 6. Díjmentes Kassák által tett szert hírnévre az érsekújvári költő Holbay László decemberben töltötte be 90. születésnapját. A szerelmes
RészletesebbenKARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez
RészletesebbenMagyar László Gimnáziuma eseménynaptára a 2015-2016. tanévre
A Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium eseménynaptára a 2015-2016. tanévre Eseménynaptár 2015-2016. tanév Augusztus Aug. 17. 9 h Dátum Esemény Tantárgyfelosztás,
RészletesebbenA II. világháború befejezésének 68. évfordulója városunkban. A beszédet korabeli fényképek és dokumentumok
AZ TÝŽDENNÍK ÉRSEKÚJVÁRI OBČANOV POLGÁROK MESTA HETILAPJA NOVÉ ZÁMKY XXIII. XXII. évfolyam ročník 11. číslo szám 21 2013. 31. mája március 2012 21. Nepredajné Díjmentes A II. világháború befejezésének
Részletesebben2. oldal. 4. oldal. Ingyenes továbbképzések a jobb elhelyezkedésért. Kettős évfordulóra emlékezik a Csemadok
AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 7. szám 2014. február 20. Díjmentes Felelősségteljes város, felelősségteljes tanulók Felső sor, balról: Horváth Nikolas (Bethlen Gábor AI), Yo Han Lee (Bethlen
RészletesebbenFutakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi
1 1027 FAZEKAS Attila 1970 00:38:34 00:38:20 3:50 min/km 1 Szenior (40 év felett) 1 +00:00:00 2 1068 KÖVÉR Balázs 1976 00:40:33 00:40:19 4:01 min/km 2 Szenior (40 év felett) 2 +00:01:59 3 1079 MAZUG Zsolt
Részletesebben2016/2017 tanév rendje
2016/2017 tanév rendje 2016/2017. tanév rendjéről a 12/2016. EMMI rendelete alapján 2016. augusztus 23. kedd Gólyatáboros szülői értekezlet 2016. augusztus 24-26. sz - cs - p Gólyatábor - Révfülöp 2016.
RészletesebbenPesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre
ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági
RészletesebbenFORRAI MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS GIMNÁZIUM A MAGYARORSZÁGI METODISTA EGYHÁZ FENNTARTÁSÁBAN TANÉV RENDJE 2015/2016
FORRAI MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS GIMNÁZIUM A MAGYARORSZÁGI METODISTA EGYHÁZ FENNTARTÁSÁBAN TANÉV RENDJE 2015/2016 SZEPTEMBER 5. Aug. 30. Évnyitó istentisztelet Szept. Évkezdet Pásztor Zsófia 7. 1 Szept.
Részletesebben2016/17 Köznevelés Köznevelési program megvalósításának felelőse Szept Okt.
29 H 30 K 31 Sze Szept 1 Cs évnyitó-szülői értekezlet 5. osztályban 2 P oszt.kir./tanítás nélküli munkanap 3 Szo oszt.kir. 4 V 5 H 6 K 7 Sze 8 Cs 9 P 10 Szo 11 V 12 H Hermann Ottó tanösvény az iskolánkban
RészletesebbenA 2017/2018-AS TANÉV RENDJE
1 A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE A 14/2017. (VI. 27.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig tart
RészletesebbenE R E D M É N Y L I S T A
ÉPÍTŐIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA, ÓGYALLA XXVII. KONKOLY THEGE MIKLÓS MATEMATIKAVERSENY XXVII. MATEMATIKA HÁZIVERSENY 2014. november 13. E R E D M É N Y L I S T A AZ EGYES ÉVFOLYAMOKÉRT FELELŐS OK: 1. kategória:
RészletesebbenErasmus+ Lengyelország
Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,
Részletesebben43. Komárom-Komárno Nemzetközi utcai futóverseny
1 10001 GREGOR László 1992 00:29:49.60 00:29:46.87 2:58 min/km Férfi 1 All Ages 1 +00:00:00 2 10142 STÉPÁN Zsolt 1975 00:33:21.32 00:33:19.09 3:19 min/km Férfi 2 All Ages 2 +00:03:32 3 10014 BETÁK Bence
RészletesebbenA szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:
RészletesebbenGYERMEKNAPRA. 4. oldal 2014. 6. 1. ÉRSEKÚJVÁR VÁROSA MEGHÍVJA ÖNÖKET A. A képvilő-testület üléséről 2. oldal. Az év galériája
AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 21. szám 2014. május 29. Díjmentes ÉRSEKÚJVÁR VÁROSA MEGHÍVJA ÖNÖKET A GYERMEKNAPRA 2014. 6. 1. Tatárik Emil Strand - Termálfürdő, Érsekújvár Műsor: 14
RészletesebbenESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre
ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó
RészletesebbenEMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport
EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-
RészletesebbenBonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.
Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi
RészletesebbenFutakeszi. 10 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: Fiatal (19 éves korig) Tempó Hátrány
Fiatal (19 éves korig) 1 1101 PUSZTAI Dominik 2003 00:42:36 00:42:23 4 4 4:14 min/km +00:00:00 2 1152 GOTTHARD Béla 2000 00:45:39 00:44:45 12 12 4:28 min/km +00:02:21 3 1093 NEMESS-KISS Noel 2006 00:45:44
RészletesebbenIdeiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész
Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth
Részletesebben2017/2018 tanév rendje
OM azonosító: 203029 Felnőttképzési nyilv.vételi szám: E- 001278/2015 5600 Békéscsaba, Puskin tér 1. Tel.: +36 66/444-511 Fax: +36 66/430-793 www.bszc.hu E-mail: trefort@bszc.hu 2017/2018 tanév rendje
RészletesebbenA Pasaréti Gimnázium hírlevele
A Pasaréti Gimnázium hírlevele Tisztelt Szülők, kedves Diákok! A Pasaréti Gimnázium 2016/2017-es tanévének októberi hírlevelében megtalálhatják az állandó és várható programjainkat, valamint egyéb, közérdekű
RészletesebbenA Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember
A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2016. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31-étől Különös közzétételi lista elkészítését
RészletesebbenCsaládfa. Reichard Salamon Jakobovics Mórné (szül. Lefkovics Katalin) Moric Jakobovič (Jakobovics Mór)
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Moric Jakobovič (Jakobovics Mór) 1856 1930 Jakobovics Mórné (szül. Lefkovics Katalin) 1857 1918 Reichard Salamon 1857 1939 Reichard Salamonné
RészletesebbenA pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!
A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket
Részletesebben700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09
A VII. SEBES FUTÓVERSENY VÉGEREDMÉNYE 2017.09.10 Ebes 2013-ban vagy később született lányok-bálint cseppek-táv 400m 1. Chrobák Bori Debrecen 02:26 2. Szűcs Fanni Ebes 03:25 3. Zsiros Sára Ebes 03:57 2013-ban
RészletesebbenKőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér
RészletesebbenSalgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester
RészletesebbenKoleszárikné Németh Beáta K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58
10.6 km; 1900-2010; nő 10.6 km; 1900-2010; férfi 1 Radics Anna 1985 K114 49:52 1 Galamb Csaba 1994 K103 40:40 2 1977 K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58 3 Fekete-Péntek Szilvia 1983 K109 54:37
RészletesebbenPesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre
Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Készítette: apigyö képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó apigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat
RészletesebbenH a t á r o z a t. Szepsi Város Képviselő-testületének, augusztus 7-én megtartott 34. rendes üléséről
Szepsi Város Önkormányzata H a t á r o z a t Szepsi Város Képviselő-testületének, 2014. augusztus 7-én megtartott 34. rendes üléséről Szepsi Város Képviselő-testülete rendes ülésén megvitatta: Szám: 34/MZ/2014
RészletesebbenA ES TANÉV MUNKARENDJE
A 2018-2019-ES TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK FELADATOK Javító vizsgák szaktanári konzultációs lehetőség Tankönyvosztás Tanévnyitó ünnepség Első tanítási nap Tanulók fizikai
RészletesebbenÓzdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma. A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből)
A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből) 2018. szeptember 3. Ünnepélyes tanévnyitó (hétfő) Első tanítási nap - osztályfőnöki órák (3 óra) Törzslapok és bizonyítványok dokumentációja (a korábbi
Részletesebben2018/2019. tanév ütemterve
2018/2019. tanév ütemterve Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Tanévnyitó ünnepély: 2018. szeptember 3. (hétfő) 8.00 Első tanítási nap az esti tagozaton 2018. szeptember 3. 14 15 Az őszi érettségi
Részletesebben4. oldal. 3. oldal. Rendőrségi hírek. Játsszunk együtt! BIZTONSÁGOSAN A VILÁGHÁLÓN HELYZETJELENTÉS A HAJLÉKTALAN MENHELYRŐL
AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 4. szám 2014. január 30. Díjmentes IRÁNY AZ ISKOLA! A kisbetűk, nagybetűk, számok és a tudás világa A visszaszámlálás megkezdődött, már csak pár napja maradt
RészletesebbenTESTNEVELÉS, SPORT. osztály verseny megjegyzés szint helyezés tanuló neve felkészítő tanár
TESTNEVELÉS, SPORT 11.a 9.a Taekwando Ifjúsági Európabajnokság (Lettország) Taekwando Ifjúsági Európabajnokság (Lettország) Európabajnokság 5. Patakfalvy Csenge Európabajnokság 1. Patakfalvy Luca 9.c 10.a
Részletesebben8513 Mihalyhaza, Jokai u. 2. Tel./Fax.: 89/ MEGHtVO. Ertesitem, hogy a Kepviselo-testiilet
MifadCyfidza kozseg Onkormdnyzata 8513 Mihalyhaza, Jokai u. 2. E-mail: mihalvhaza@mail.globonet.hu Kepviselo-testiilet Tagjainak Hel vb en Tisztelt Kepviselo Asszony/Ur! Az illes helve: Miivelodesi Haz
RészletesebbenSPORTEREDMÉNYEK 2016/17
SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 Tiboldi Tibor Kosárlabda Emléktorna szeptember Tiszaligeti Napok szeptember 21-25. lányok Bozsó Katica 11. c Mukácsi Éva 11. c Deme Zsófia 11. d Ratkai Bonita 11. d Józsa Viktória
RészletesebbenA HÍD PÁRT VÁLASZTÁSI LISTÁJA
Sorszám A HÍD PÁRT VÁLASZTÁSI LISTÁJA A 2016-OS PARLAMENTI VÁLASZTÁSOKRA Név, titulus Foglalkozás Életkor Lakhely 1. Ing. Bugár Béla parlamenti képviselő 57 éves Somorja 2. doc. JUDr. Žitňanská Lucia PhD.
RészletesebbenKedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra
Kedves Hallgatók! Az alábbiakban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a tanfolyam kezdő napján, a megadott időpontban, a megadott teremben jelenjetek meg. Kérjük, hogy a tankönyvre mindenki hozzon
RészletesebbenKívánom, 2. oldal 4-5. oldal RENDŐRSÉGI HÍREK ISMERD MEG VÁROSOD 2013 A LEGJOBB NÉMETES: HORVÁTH ÁGNES. Hogyan töltik a húsvétot az érsekújváriak?
AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIII. évfolyam 12-13. szám 2013. március 28. Díjmentes Kívánom, hogy a tavaszi újjászületés ünnepét, békés családi körben töltsék, tudatosítva a húsvét és pészah örömeit
RészletesebbenFehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium
Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Munkaterve a 2013/2014. tanévre Fehérgyarmat, 2013. szeptember 2. 1 Készült az emberi erőforrások minisztere 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelete
RészletesebbenRendezvénynaptár 2017/2018-as tanév
31 Csütörtök 17:00 Tanévnyitó ünnepély 1 1 Péntek Első tanítási nap 2 Szombat 3 Vasárnap 2 4 Hétfő 5 Kedd 3 4 6 Szerda 5 7 Csütörtök 6 8 Péntek 9 Szombat 10 Vasárnap 7 11 Hétfő 8 12 Kedd 9 13 Szerda 10
RészletesebbenFelújították a szülészetet 2. oldal. Szociális terepmunka városunkban 3. oldal FELHÍVÁS AZ ÉRSEKÚJVÁRI GULYÁSFŐZŐ VERSENYRE
AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 25. szám 2014. június 26. Díjmentes STRANDBUSZ 10 éve a szolgálatunkban Lassan elérkezik a vakáció, mikor két hónapos szabadságukat élvezhetik a gyermekek.
RészletesebbenNYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét
Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,
Részletesebben