2. oldal. 5. oldal KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKVÁLASZTÁS ÉVES AZ ÉRSEKÚJVÁRI CSEMADOK MEGEMLÉKEZTÜNK A HÁBORÚ BEFEJEZÉSÉRŐL KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKVÁLASZTÁS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2. oldal. 5. oldal KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKVÁLASZTÁS 2014 65 ÉVES AZ ÉRSEKÚJVÁRI CSEMADOK MEGEMLÉKEZTÜNK A HÁBORÚ BEFEJEZÉSÉRŐL KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKVÁLASZTÁS"

Átírás

1 AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 13. szám április 3. Díjmentes KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKVÁLASZTÁS 2014 Érsekújvárban ANDREJ KISKA nyert Március 29-én, reggel hét órakor 37 választókörzet nyitotta meg kapuit Érsekújvárott. A választási bizottságok már a kora reggeli óráktól fogadták a polgárokat, némelyik választókörzetben délelőtt tíz óráig már a szavazásra jogosultak több mint tíz százaléka leadta a voksát. Városunkban a választások második fordulója nagyobb részvételnek örvendett. Míg az első fordulóban választó járult az urnákhoz, az elmúlt szombaton választópolgár vette át a szavazólapot és borítékot. Százalékban kifejezve a részvételi arány 40,55%-ról 49,62%-ra emelkedett városunkban. Az első forduló eredményei kimutatták, hogy Robert Fico elnökjelöltre érsekújvári voksolt, a másodikban pedig Két hete Andrej Kiskának választópolgár szavazott bizalmat, a második fordulóban pedig Az érsekújváriak az elnökválasztás győztesét, Andrej Kiskát választották meg elnöknek. Országos viszonylatban több mint kétmillió kétszázezer választásra jogosult polgár vett részt az elnökválasztásokon. Az összesített eredményeket megtekinthetik hetilapunk 3. oldalán. Szöveg és kép: (d), Forrás: a SZK Statisztikai Hivatala KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKVÁLASZTÁS Eredménytükör LÁTOGATÁS A TAVALYI ÉV LEGJOBB VÁLLALATÁNÁL MEGEMLÉKEZTÜNK A HÁBORÚ BEFEJEZÉSÉRŐL 2. oldal 65 ÉVES AZ ÉRSEKÚJVÁRI CSEMADOK 5. oldal VÁROSI TANÍTÓNAP SPORT

2 2 FOTÓGALÉRIA A háború jegyében Az idén egy rendezvénysorozat keretében emlékeztünk meg a háború végéről Érsekújvárban. Múlt pénteken a főtéri Kultúrház nagytermében már hagyományosan a város, illetve a Három Hidak Polgári Társulás szervezésében valósult meg a II. világháború befejezésének 69. évfordulója alkalmából megrendezett emléknap. Az eseményt Pischinger Gejza polgármester úr nyitotta meg ünnepi beszédével, majd František Daniel, Júlis Bajčan, Hofmann Lívia, Kovács Ferenc és Juhász János előadását halgathatta meg a közönség. A Kultúrház előcsarnokában kiállított fotódokumentáció iránt ugyancsak nagy volt az érdeklődés. Az ünnepség délben Az erőszak áldozatainak emlékművénél folytatódott tovább, ahol beszédet mondott városunk első embere, valamint Magdaléna Nováková, a Fasisztaellenes Harcosok Szövetségének titkára. A koszorúzást követően, melyen a város, a helyi szervezetek és alapiskolák képviselői helyezték el a tisztelet virágait, díszlövéssel ért véget a rendezvény. Soha nem látott tömeg a Nyitra folyó partján Szombaton délután két órakor több ezer újvári jött össze a Nyitra mentén, hogy megtekintse a háborút felidéző harcászati előadást. A nyílt terepen egy pazar bemutatót tartottak a szlovákiai, csehországi és magyarországi történelmi klubok tagjai. Az orosz és német katonai öltözetben felsorakozó harcosok korhű fegyverekkel, katonai járművekkel vívták meg csatájukat. A forgatókönyv szerint az oroszok arattak győzelmet a fasiszták felett. A bemutató után a közönség is fényképezkedés és üres töltényhüvely gyűjtés céljából a csatatérre lépett. (k), Fotó: Marek Palacka, Prolens

3 KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKVÁLASZTÁS 2014 A választások 2. fordulója, Az egyes köztársasági elnökjelöltekre leadott érvényes szavazatok száma és aránya országos viszonylatban: Jelölt Érvényes szavazatok Arány kifejezve %-ban száma Andrej KISKA ,38% Megválasztva a SZK elnökének Robert FICO ,61% Összesen az Érsekújvári járásért Jelölt Érvényes szavazatok Arány kifejezve %-ban száma a járásban Robert FICO ,51% Andrej KISKA ,48% - Érsekújvárban Jelölt Mindkét jelöltre leadott Érvényes szavazatok Arány kifeszavazatok száma száma a községben jezve %-ban Robert FICO ,46% Andrej KISKA ,53% Érsekújvárban: Választási körzetek száma 37 A választásra jogosult polgárok száma A választásra jogosult polgárok száma, akiknek kiadták a szavazólapot Leadott érvényes szavazatok száma Részvételi arány %-ban 49,62 Forrás: a SZK Statisztikai Hivatala Látogatás a tavalyi év legjobb vállalatánál A TREND hetilap 2013 novemberében Az év vállalata címmel tüntette ki az érsekújvári Cikautxo SK társaságot. A városvezetés két hete látogatott el a spanyol aktuális helyzetről J. M. Orgando. A cég már most harminccal több alkalmazottnak nyújt munkát, mint tavaly, és ez a szám az előrelátások alapján emelkedni fog. A Cikautxo SK a spanyol társaság legsikeresebb leányvállalata. cég helyi leányvállalatába. Érsekújvárban világszínvonalú A találkozón José Maria Orgando, a társaság igazgatója és ügyvezetője fogadta Pischinger Gejza polgármestert és Ágh Pétert, a városi hivatal elöljáróját. Városunk első embere egy további kitüntetéssel gyarapította a cég elismeréseinek sorát, egy emlékplakettet adott át a társaság fejének. A spanyol társaság két termelési termékeket állítanak elő, amelyeket aztán világszerte értékesítenek. Évente több alkalommal is összeülünk a vállalat menedzsmentjével. Ez alkalommal megvitattuk a tavalyi év sikereit, továbbá örömmel nyugtáztam, hogy a közel 500 munkaerővel rendelkező vállalat tovább fejlődőtt, és az év végéig még száz beoszottat kíván folyamatot biztosít, éspedig az foglalkoztatni, nyilatkozta ne- autóipar számára állít elő tömlőcsöveket, künk Pischinger G. polgármester. valamint háztartási (k), fotó: Prolens cikkekhez készít tömítéseket. Az elmúlt három évben roppant sikeresek voltunk a gyártási folyamatban. A társaság folyamatosan gyarapodik, új projekteken dolgozunk, 25 százalékos növekedésben bizakodunk az elmúlt évhez képest, számolt be az Balról: Pischinger G., Ágh P., J. M. Orgando Ebben az évben emlékezünk városunk bombázásának 70. évfordulójára. A szlovákiai városok közül a második világháború alatt a legsúlyosabb károkat a három bombázás következményeként (1944. október 7. és 14., március 14.) Érsekújvár szenvedte el. Egy hiteles személy, az akkori érsekújvári postahivatal alkalmazottja, Tóth János szemtanú, a következőképp emlékezik az március 14-i szomorú eseményre: Azon a napon szolgálatot teljesítettem a postariasztó központjában. Ezt a munkát felváltva, reggel hat órától hárman láttuk el nyolc órás szolgálatban. A szolgálat 14 óráig tartott volna, ha nem következik be a váratlan tragédia. A város bombázásáról úgy a sajtóból, mint egyéb forrásmunkákból volt lehetőségünk tájékozódni, de én arról, hogy valójában hogyan is ment végbe ez a gyászos esemény, még senkinek sem beszéltem. Tavaszi napsütéses idő volt aznap. Amennyiben az megfelelt az akkori háborús napoknak, a városban zajlott az élet. Ittott német katonák átvonulása a városon lassította a szokott hétköznapi forgalmat. Egyébként az emberek végezték mindennapi munkájukat, mit sem sejtve a nem várt katasztrófáról. Itt még azt kell elmondanom, hogy Érsekújvár körzete a győri riasztó körzethez tartozott, és a légiriadók jelzését rádión keresztül a nagyriadó Győr jelzéssel vettük tudomásul, majd továbbítottuk a helyi riasztó központnak, mely a szirénák bekapcsolására a főtéri járásbíróság pincéjében volt elhelyezve. A kis riadó Győr jelzés pedig az amerikai bombázók Magyarország területe fölé való behatolását jelezte. Mindez azonban a megszokott szabályok szerint gondolok a riasztás megtörténésére március 14-én nem történt meg. A bombázó kötelékek ugyanis nem a győri körzeten keresztül repültek Érsekújvár fölé, hanem a berepülés Szlovákia felől történt. (Városunk akkor még Magyarországhoz tartozott). HÍREK 3 ÉRSEKÚJVÁR BOMBÁZÁSA Tóth János visszaemlékezése A riasztás elrendelésének a második módozata abból állt, hogy ha a bombázó kötelékek a szomszédos országok légteréből repülnek be ebben az esetében Szlovákiából, akkor a riasztásra a figyelmeztetést a katonai 20-as örs az újvári surányi úgynevezett KOPECON adja le. Mint azt később megtudtuk, a légiriadó elrendelésére azonban a szlovák riasztó állomástól semmilyen utasítás nem jött. A bombázás előtt ugyan észleltek egy repülőt, mely körülrepült a város légtere felett, majd fehér körsugarat hagyva maga után távozott a légtérből. Ezt követően következett be a riasztás nélküli tragikus, értelmetlen bombázás, melynek első hulláma nemcsak a városi riasztó központot találta el, hanem a Kálvária melletti Nemes házban elhelyezett német katonai telefonközpontot is, valamint a közvetlen közelében lévő neológ zsinagógát. Találat ért számos épületet, többek közt az Arany Oroszlán Szállót is, melynek romjai alatt halálukat lelték az ott fogva tartott ukrán nők, de számos mit sem sejtő újvári lakos is. Ami személyemet illeti, a bombázás után édesapám és anyai nagyapám a régi posta épület udvarán leltek rám, ahová a légnyomás vetett le a nyitott folyosóról az udvarba, az előző napon odahordott homokrakásra. Kellemetlen emlékeim tárházában március 14-e egyben második születésem napja is volt. Mindennapi imámban máig köszönöm az életemet megmentő isteni gondviselést. (Strba Sándor barátomnak, Érsekújvár, ) Strba Sándor helytörténész A lebombázott neológ zsinagóga

4 4 ESEMÉNYEK Stílusos tanítónap LA GIOIA az érsekújvári pedagógusoknak Határtalanul Peter Ďurovec, Peter Ševčík és Matej Vaník ők hárman alkotják a La Gioia név alatt ismert triót. A három fiatalember a helyi iskolák pedagógusainak tartott különleges La Gioia koncert nem csak a romantikáról és szeretetről szólt. A rendezvény valóban érzelemdús volt, baráti és generációk közötti találkozó jegyében zajlott. a pedagógusokat egy szép rendezvénnyel, hiszen Érsekújvár Város kezelősége alá tartozik hét óvoda, hat alapiskola, a művészeti alapiskola, valamint a szabadidőköz- koncertet. Érsekújvár Pischinger Gejza polgármester, Város meghívására léptek fel a főtéri Kultúrházban március 28-án, aki a koncert előtt rövid beszédet mondott, a nagyszerű, pozitívan tanítónap alkalmából. értékelt művészi élmény után A fellépők valóban egyedi módon adják elő a népszerű melódiákat a modern zenét vegyítve az frissítőre, egy pohár borra és kellemes beszélgetésre invitálta a pedagógusokat. operával. A koncerten elhangzott Városunk betartva a hagyományt, számos ismert sláger. A pénteki évről évre megtiszteli pont. Ezekben nalétesítményekben több mint 400 pedagógus tanítja és neveli gyermekeinket. (d), Fotó: Prolens Reggeli a munkáltatókkal Az Érsekújvári Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatal (MSzCsH) március 20-án szervezte meg a hagyományos Reggelit a munkáltatókkal, melyen részt vettek az EURES (Európai Foglalkoztatási Szolgálat), valamint a határ- és idegenrendészet szakemberei. A közös reggelin a résztvevőket tájékoztatták az aktuális jogszabályváltozásokról, bemutatták a MSzCsH által nyújtott szolgáltatásokat és mélyítették az együttműködést. A reggelire szóló meghívást körülbelül harminc munkáltató fogadta el. A program magába foglalta a régió munkaerőpiacára vonatkozó aktuális információkat. Az igazgatónő elmondta, hogy az Érsekújvári járásban álláskeresőt tartanak nyilván, ami 12,09 százalékos munkanélküliséget jelent. Vágsellyén jelenleg an keresnek állást, ami 9,66 százalékos munkanélküliséget tesz ki. A szabad munkahelyek betöltése függ a jelöltek képzettségétől, az állásra pályázó személy korától, valamint a munkaerőpiac követelményeitől. Az Érsekújvári Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatal igazgatónője elmondása szerint a nehezebben betölthető szakmák közé tartozik pl. a hegesztő, cukrász, szakács. Szöveg és kép: (d) A Közös Igazgatású Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskola és Kereskedelmi Akadémia az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett Határtalanul! programban vesz részt az idei tanévben is. A pályázat célja magyarországi és határon túli magyar tannyelvű szakképző iskolákban tanuló diákok szakmai együttműködése. Ezúton a dorogi székhelyű Zsigmondy Vilmos Gimnázium és Informatikai Szakközépiskolával közösen nyújtottunk be közösen pályázatot A szódavíztől az artézi kútig - avagy Jedlik és Zsigmondy üzenete címmel. Az elnyert támogatás segítségével március elején iskolánk 30 diákja és 4 kísérőtanára 4 napos dorogi tanulmányi kiránduláson vett részt. A gazdag szakmai és kultúrális programok mellett diákjaink (és tanáraink) új kapcsolatokra is szert tehettek. Mindemellett ellátogattunk Európa negyedik legnagyobb templomába az esztergomi Bazilikába, de megnéztük a Duna Múzeum Víz tárlatát és vízgépét is. Budapesti kirándulásunk során meglátogattuk a Csodák Palotája interaktív tudományos kiállítását és a Világörökség részét képező Hősök terét, valamint annak csodálatos környékét. Iskolánk immár 4. alkalommal csatlakozott sikeresen a Határtalanul! programhoz. Ennek köszönhetően több, mint 130 diákunk vehetett részt többnapos tanulmányi kiránduláson Magyarországon, melyek teljes költségeit az elnyert támogatásokból sikerült fedeznünk. Bízunk benne, hogy az utazások során szerzett tapasztalatok és élmények kellőképpen formálják majd diákjaink személyiségét és szakmai fejlődését. Beták Norbert

5 Vasárnap délután ünnepelte meg a Csemadok Érsekújvári Alapszervezete megalakulásának 65. évfordulóját. Ebből az alkalomból két eseménnyel is készült a kulturális szervezet vezetősége, mégpedig kultúrműsorral a székház nagytermében, illetve emléktábla avatással az előcsarnokban. Az ünnepség elején egy perces néma csenddel emlékeztek az elhunyt tagokra. A kultúrműsorban énekkel lépett fel Reméň Éva, Bernáth Tamás és Nagy Edina, szavalt Hegedűs Réka, harmonikáztak a Művészeti Alapiskola növendékei, a lévai Garammenti Néptáncegyüttes pedig színvonalas bemutatót tartott. A jubileum kapcsán emléklapokat és barátság kancsókat adományozott az alapszervezet vezetősége azoknak a személyeknek, csoportoknak, akik szóban, cselekedetben vagy anyagiakban segítették a szervezet munkáját. Emléklapot vehetett át többek között Pischinger Gejza polgármester, Dráfi László zenetanár, illetve a Pázmány Péter Gimnázium, továbbá a környező Csemadok szervezetek csoportjainak képviselete. A rendezvényt Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke ugyancsak megtisztelte jelenlétével. Beszédében a tavaly elhunyt Sidó Zoltánt hozta fel a szlovákiai magyarság példaképeként. A helyi Csemadok vezetősége úgy döntött, hogy emléktáblával tiszteleg városunk jeles személyisége, Sidó Zoltán előtt. Az egykori országos Csemadok-elnök, tanár, igazgató, képzőművész és parlamenti képviselő az idén töltötte volna be 75. születésnapját. A kultúrműsor után a székház előcsarnokában került sor emléktáblájának leleplezésére, melyen részt vett a Sidó család is. A méltatást Hegedűs Hilda tartotta: Aki csak egyszer is hallotta Sidó Zoltánt ünnepi szónokként, vagy bármilyen fórumon felszólalni, nem tudja elfelejteni tekintélyt keltő, KULTÚRA 5 Megalakulásának 65. évfordulóját ünnepelte az ország első CSEMADOK alapszervezete Emléktábla Sidó Zoltán tiszteletére tiszteletet parancsoló, határozott megjelenését, sallangmentes, lényegretörő, gazdag szókincsére épülő, alapos felkészültségről tanúskodó beszédeit. Hitvallása szerint nem szabad elnyomni a véleményeket, diktatúrával semmit sem lehet elérni, tisztelni és becsülni kell egymás véleményét mindent meg kell beszélni. Miután Bárdos Gyula és Pischinger Gejza leleplezte az emléktáblát, az ünneplő közösség elénekelte a magyar himnuszt. (k), fotó: TV NZ Balról: Dráfi L., Reméň É., Bárdos Gy. Garammenti Néptáncegyüttes A leleplezés pillanata Az Érsekújvári Zsidó Hitközség és a Református Egyházközösség tisztelettel meghívja a klasszikus zsidó és zsinagógai zene második hangversenyére a budapesti Goldmark kórus előadásában. Szívesen látunk mindenkit a Református Egyházközösség templomában vasárnap, április 6-án, ó.-kor. A belépés díjtalan, az önkéntes adományok köszönettel a Nemzeti Kulturális Örökség részét képező 130 éves Zsinagóga épületének kiszárítására lesznek fordítva. CN-R53-14

6 6 SZERVIZ Társasági rovat VÁROSUNK KIS POLGÁRAI Énekeš Adam, Pleva Peter ÖRÖKRE ELTÁVOZTAK Kováč Tibor, 27, Borovičková Anna, szül. Kokošová, 64, Kočkovič Štefan, 87, Vargová Zuzana, 39, Kuruc Jozef, 57. Gyógyszertári ügyelet Érsekújvárott az ügyelet este 22 óráig tart! dátum gyógyszertár cím telefonszám Zlatý lev Petőfi u Na prednádraží Ľ. Štúr u Na námestí Fő tér Na nábreží Vágóhíd u ES Komáromi u Salvia Andódi u. 9/C Claudia Gúg u APRÓHIRDETÉS ingatlanok Eladó kert Újvárban (Tökföldek), 500 m 2. Kihasználható házépítésre vagy kertnek. Villany bevezetve. Ár: 6.990,- + megegyezés. Tel.: 0907/ Eladó családi ház Újvárban, a Mező utcában. Tel.: 035/ , 0905/ , 035/ Veszek lakást Újvárban. Készpénzzel fizetek. Tel.: 0902/ Eladó 2-szobás és 3-szobás lakás Újvárban. Tel.: 0905/ Eladó 4-szobás lakás Újvárban. Tel.: 0905/ Eladó garázs a Tyršová utcában. Ár: 5.900,-. Tel.: 0949/ Eladó magántulajdonú garzonlakás, 29 m 2, Petőfi u., Érsekújvár, téglaépítésű, hőszigetelt házban. A lakás magasított földszinten található, felújított fürdőszoba, új műanyag ablak, a lakásba be van vezetve a gáz, jó szomszédok. Ár: ,-. Tel.: 0905/ ingatlanközvetítő irodák ne hívjanak. Eladó 2-szobás családi ház a Tátra utcában, Újvárban, új ablakok, bejárati ajtó, közművesítve, fúrt kút. Gázfűtés új kazán, 2 gazdasági épület, nyári konyha. Terület m 2. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0907/ , 0908/ Eladó 3-szobás családi ház a J. Murgaš utcában. Telek m 2, garázs, kút, üvegház. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0902/ Bérbe adok garzonlakást. Tel.: 0918/ Bérbe adok üzleti helyiségeket az SzNF u. 36 alatt, Újvárban, 20 m 2 -es terület MEGEMLÉKEZÉS Egy ifjú élet nyugszik lent a hideg hant alatt. Nem tudja, mit vétett a kegyetlen sors miatt. Szép ifjú életed ott van már Istennél. Nincs szomorúbb ember szüleidnél, Testvéreidnél családjaikkal, gyerekeidnél. Fájó szívvel emlékezünk április 8-án halálának 1. évfordulóján ÁGH Sándorra (Andód). Emlékét örökké szívünkbe őrizzük. A gyászoló család (a buszmegállóknál). Tel.: 0905/ Eladó napos 3-szobás lakás (65,47 m 2 ) a Györki u. 9 alatt, Újvárban, 4. emelet az 5-ből. A lakás fel van újítva, rendelkezik balkonnal. Ár: ,-. Tel.: 0908/ Eladók építkezésre alkalmas telkek Újvárban. Tel.: 035/ hívni között. Bérbe adok 2-szobás lakást az S.H. Vajanský utcában, Újvárban. Tel.: 0905/ Eladók 3 áras parcellák Érsekújvárnál - Anyalai kertek területe, alkalmasak kertészkedésre vagy hétvégi ház építésére. Tel.: 0905/ Eladó szép, világos 2-szobás magántulajdonú lakás (63,2 m 2 ) közel a városközponthoz, 1. emeleten, falazott belső, spájz és lodzsa. Ár: ,-. Tel.: 0905/ Bérbe adok a közvetlen városközpontban garzonlakást, önálló konyhával, jó kilátással. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0901/ Eladó különlegesen stílusos családi ház, Érsekújvár exkluzív városrészében. A nagyon szép konyhában maradnak a beépített elektromos készülékek. Lehetséges megvásárolni a részben berendezett családi házat. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0905/ Eladó családi ház Udvardon. A ház 2 és fél szobás, földszintes, nyeregtetős, műanyag ablakok, gázfűtés. Ár: ,-. Tel.: 035/ Eladó 1-szobás lakás a Jánošík u. 26 alatt, Újvár, 5. emelet. Ár: ,-. Tel.: 0908/ Eladó garázs a Bethlen G. utcában. Ár: 9.500,-. Tel.: 0907/ KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mély fájdalommal a szívünkben búcsúztunk el március 20-án a drága SZLAMENKA Pétertől. Köszönjük a virágadományokat és a részvét őszinte szavait, melyekkel enyhíteni igyekeztek távozása feletti fájdalmunkat. A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk a rokonoknak, ismerősöknek és barátoknak, akik március 14-én elkísérték utolsó útjára szeretett halottunkat, HUDECOVÁ Matildát, szül. Hóborová. Köszönjük a virágadományokat és a részvétnyilvánításokat. A gyászoló család Eladó Kürtön 3-szobás téglaépítésű családi ház. Ár: ,-. Tel.: 0907/ Eladó emeletes családi ház Újvárban, a Vadász utcában. Tel.: 0915/ , 035/ Örökség likvidálása eladó 2-szobás lakás, Érsekújvár, Cirill-Metód u. 25, földszint. Ár: ,-. jana. elzerova@notar.sk, tel.: 035/ Eladó téglaépítésű hétvégi ház karban tartott 4,5 áras telken, alkalmas építkezési teleknek is. Villany, városi víz, kút, öntözőberendezés, altánok. Tel.: 0915/ háztartás Eladó restaurátor által felújított 120 éves szekrény. Bővebb információk: 0904/ Eladó jó állapotban lévő különféle bútor jelképes összegért. Tel.: 0907/ , 035/ szolgáltatások Takarítást végzek a panellakások közös helyiségeiben. Tel.: 0905/ Pedikűr otthon az ügyfélnél, maszszázsok. Tel.: 0907/ Tanítok németet, délelőtt is, házhoz megyek. Tel.: 0905/ Gondjaik vannak a hitel lefizetésével? Hívja a 0902/ es számot. Hivatalos francia nyelvű (ből, -re) fordítás. Tel.: 0911/ KÖSZÖNET Ezúton mondok köszönetet a II. Belgyógyászati Klinika vezetőjének, Doc. MUDr. Martin Zimának, PhD. és az osztály személyzetének a meggyógyításomért. Elnézést kérek. Andrášik Emil KÖZLEMÉNY A Nyugat-Szlovákiai Villanyművek, Rt., Czuczor G. u. 5., Érsekújvár közli, hogy a villanyvezetékeken végzett karbantartó munkák miatt a következő utcákban fog szünetelni az áramszolgáltatás: április 16-án 8,00 15,00 óra között NYITRAI ÚT 23, 25, 25/VE, 27, 27/OP, 28, 31, 32, 33, 34/BL, 35, 35/PR, 3533, 36, 36/BL, 36/PR, 37, 38, 39, 41, 42, 42/VE, 43, 44/DI, 45, 46, 48, 49, 50, 51, 52, 53, 54, 55, 56, 57, 58, 62 Lakásbelső átépítés, teljes lakásfelújítás. Tel.: 0902/ Kölcsönök 48 órán belül. Tel.: 0905/ Háztartási szolgáltatásokat végzek. Tel.: 0918/ Takarítást végzek házakban, lakásokban, többéves gyakorlattal rendelkezem. Tel.: 0907/ Velem született látnoki és gyógyító képességeim vannak, jóslással foglalkozom, bármikor segítek. Elérhetőség csak telefonon. Tel.: 0918/ egyéb Eladásra kínálok Labrador retriever kölyökkutyákat, csokoládébarna szín, törzskönyvvel, kitűnő szülőktől. Tel.: 0903/ Veszek jelvényeket (zománc), régi pénzérméket és képeslapokat. Tel.: 0908/ Eladók nagy OLEANDEREK. Tel.: 0904/ Eladó rozsdamentes acélból készült 200 literes hordó tiszta új. Tel.: 0904/ Eladók olcsón fából készült polcok, pultok üvegezett felső résszel, alkalmasak üzlet berendezésére. Tel.: 035/ , 0903/ Veszek NÉMET BOXER kölyökkutyát - sárga fehér maszkkal, szuka, törzskönyv nélkül, kupírozott farokkal. Tel.: 0918/ Az érsekújvári polgárok hetilapja Kiadja Érsekújvár Városa, Fő tér 10, Érsekújvár IČO Főszekresztő: Mgr. Peter Kočkovič (peter.kockovic@novezamky. sk) 0903/ Szerkesztő: Čerháková Dagmar szlovák (dagmar.cerhakova@novezamky.sk) 0917/ Reklám: Čudai László (lcudai@nztv.eu) 0917/ Apróhirdetés, rdetés megemlékezés, mlékez és köszönetnyilvánítás: Kultúrház Információs központ, Fő tér 7, Érsekújvár 035/ Nyomtatás: KORUND desktop, spol. s r.o., Vág menti utca 18, Érsekújvár Regisztrációs szám: EV 401/08, ISSN A szerkesztőség címe: Érsekújvári Városi Hivatal, Fő tér 10, Érsekújvár 035/ Megjelenik minden héten, csütörtöki napon A szerkesztőség fenntartja a kéziratok lerövidítésének és módosításának jogát. A nem kért kéziratokat nem adjuk vissza. Az egyes levelezői cikkekben és fi zetett reklámokban közölt nézetek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A reklámok nyelvi helyességéért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. Nem kapott újságot? Terjesztés:

7 KERESZTREJTVÉNY 7 LABDARÚGÁS III. LIGA NYUGATI CSOPORT FKM Érsekújvár FKS Nemšová 3:1 (2:0) Gólszerzők: 29., 83. Molnár, 37. P. Horáček Husár Az FKM összeállítása: Mihálek - E. Horáček, Illés, Ešek, Kling - Szántó, Vašek (65. Poništ), Košťál (86. Dráfi), Petráš (79. Gašparík) - P. Horáček, Molnár, Edző: A. Štefanka. Nők Előkészületi mérkőzés FC Union Érsekújvár Duslo Vágselye 6:0 (3:0) KÉZILABDA - extraliga HC Štart Érsekújvár - 1. MHK Kassa 19:27 (10:15) A ŠTART összeállítása: Pavlovič, Šuba - Ficza 3, Mojzes, Monczka 4, Minarovič, Gyurics 1, Mokryš, L. Barus, Pogány 4, Szapu 3, E. Šeben, Straňovský 2/1, Vadkerti 1, Vereš, Veréb 1.. Edző: P. Sporni. A hétvégi, immár a 23. városunk nagydíjáért zajló versenyen az érsekújvári úszóklub versenyzői öszszesen 48 érmet szereztek. Eredményeik korcsoportok szerint: Juniorok: Adam Pilek ötször 1. helyezés (50 gyors, 200 gyors, 50 pillangó, 400 vegyes, 50 és 100 hát), 2. helyezés (100 pillangó) Adam 400 vegyesen, 50 és 200 gyorson járási csúcsot javított. 400 vegyesen megúszta a junior válogatottra jogosító szintet a jövő évre is. 14 éves diákok: Andreas Ďuriš ötször 1. helyezés (50 a 100 gyors, 50 pillangó, 50 a 100 mell) Vivien Valková háromszor 1. helyezés (50 pillangó, 100 és FUTSAL - extraliga play-off Az MFK Tupperware csapata nem utazott el Eperjesre, a negyeddöntő második mérkőzésére, amelyet pénteken, március 28-án kellett volna lejátszania. Így az eperjesiek jutottak 2:0-ás meccsaránnyal az elődöntőbe. ÚSZÁS 200 hát), ötször 2. helyezés (400 vegyes, 50 hát, 50 és 100 gyors), 3. helyezés (100 pillangó) Vivien 400 vegyesen járási csúcsot javított. 13 éves diákok: David Rosa négyszer 1. helyezés (50 és 100 pillangó, 100 és 200 hát), 2. helyezés (50 hát) Matej Ščevlík 1. helyezés (400 vegyes), 2. helyezés (200 gyors), 3. helyezés (200 mell) Viktória Bogdányová kétszer 1. helyezés (100 pillangó, 200 mell), kétszer 2. helyezés (100 gyors, 100 mell), háromszor 3. helyezés (50 pillangó, 50 mell, 400 vegyes) Rebeka Mináriková 3. helyezés (200 hát) 12 éves diákok: Boris Habrda kétszer 1. helyezés (50 és 100 hát), 2. helyezés (200 hát), 3 helyezés (200 gyors). Boris 100 háton járási csúcsot javított. 11 éves diákok: Jakub Šebők 1. helyezés (200 hát), kétszer 2.helyezés (50 és 100 hát), 3. helyezés (400 vegyes) Adrián Francisci 2. helyezés (200 hát), kétszer 3. helyezés (50 hát a 100 pillangó). (g) Az érmes úszók KERESZTREJTVÉNY 11. számunk keresztrejtvényének megfejtése: A rejtvényfejtés vizsga a mindentudás egyetemén. Könyvet nyert Gémesi Judit. E heti rejtvényünkben SZÉCHENYI István gondolatát fejthetik meg. A megfejtést április 12-ig küldjék szerkesztőségünk postai címére: Castrum Novum szerkesztősége, Fő tér 10, Érsekújvár, esetleg címünkre: peter.kockovic@novezamky. sk. Helyes megfejtőink között könyvjutalmat sorsolunk ki. Készítette: Lőrincz László Ágyútűz alá vesz R. 1. rész Rádiusz Újraképződés idegen szóval TRR Birkaistálló R. 2. rész E napon Torkoskodik Ügyirat Fémlap Ödön, Imre Viza-hal szlovákul Nikotint tartal. anyag Emelet, röviden Katonai elbocsátó levél Bevonat Közgazdasági elmélet, haszonlesés Szúrós szőrzet Az ezüst vegyjele Dolog latinul Csendes Don! Síző Rita, Zita Római 50 Franciaországi folyó Kettős betű LSÉ Kötőszó Énekes, táncos vígjátékok Šurice - magyarul Csillámos agyagmárga rétege (SLÍR) Liter Növényi forrázat Kérdőszócska Nád, sás - angolul (REED) Derékszög jele Nemesi rang adományozása Róbert Kvarc homokkő (GRIT) Szappanmárka Származás Egykori rádiómaárka Argon Cél - németül Névelő Lenin egyik terve volt (GOELRO) Méter Római ezer Hollandia autójele Iratkapocs Növényi sejt Pálca Írásával teljesen betölt A karika közepe Politika jelzője Prazeodímium vegyjele Keverve tol! Fluor Sajtó Fagy - németül

Iskolai beiratkozási körkép 2. oldal. Pszichológus vélemény 4. oldal

Iskolai beiratkozási körkép 2. oldal. Pszichológus vélemény 4. oldal AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 6. szám 2014. február 13. Díjmentes Megkezdték a brikettek és pelletek gyártását A fahulladék begyűjtése és feldolgozása terén a Magyarország Szlovákia

Részletesebben

4. oldal. Március a könyv és a költözés hónapja. A törökellenes harcok elfelejtett hősei. Gyűlést tartott a nyugdíjas egyesület

4. oldal. Március a könyv és a költözés hónapja. A törökellenes harcok elfelejtett hősei. Gyűlést tartott a nyugdíjas egyesület AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 10. szám 2014. március 13. Díjmentes Március a könyv és a költözés hónapja Két szálon futnak az események az Anton Bernolák Könyvtár háza táján. Nemrégiben

Részletesebben

3. oldal. 2. oldal VÁROSI MIKULÁS. Karácsonyi juttatás 2013-ban. Választási eredmények 10 ÉVES A BYTKOMFORT, S.R.O. TÁRSASÁG

3. oldal. 2. oldal VÁROSI MIKULÁS. Karácsonyi juttatás 2013-ban. Választási eredmények 10 ÉVES A BYTKOMFORT, S.R.O. TÁRSASÁG AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIII. évfolyam 41. szám 2013. november 28. Díjmentes VÁROSI MIKULÁS Érsekújvár Városának jó szokása, hogy minden esztendőben vendégül látja tájainkon a fehér szakállas,

Részletesebben

3. oldal. 4-5. oldal. A szezon apró vérszívói. Városi díjakban részesültek a legjobb sportolók. Pischinger Gejza, Érsekújvár Város polgármestere

3. oldal. 4-5. oldal. A szezon apró vérszívói. Városi díjakban részesültek a legjobb sportolók. Pischinger Gejza, Érsekújvár Város polgármestere AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 15. szám 2014. április 17. Díjmentes Tisztelt érsekújvári polgárok! A derűs, tavaszi napok beköszöntével a kedvünk is vidámabb. Kívánom, hogy a rügyfakasztó

Részletesebben

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.

Részletesebben

Közel 8000 látogató a két nap alatt

Közel 8000 látogató a két nap alatt AZ TÝŽDENNÍK ÉRSEKÚJVÁRI OBČANOV POLGÁROK MESTA HETILAPJA NOVÉ ZÁMKY XXII. évfolyam XXII. ročník 45. szám číslo 21 2012. 31. november mája 2012 15. Nepredajné Díjmentes Kóbor János is elkóborolt az idei

Részletesebben

2. oldal. 3. oldal. A könyvek körforgása. Érsekújvár is happy A NYITRAI KERÜLET LEGJOBB SPORTOLÓI ÚJABB GYŐZELEM AZ INFOPROG-ON A MAGYAR GIMNÁZIUM

2. oldal. 3. oldal. A könyvek körforgása. Érsekújvár is happy A NYITRAI KERÜLET LEGJOBB SPORTOLÓI ÚJABB GYŐZELEM AZ INFOPROG-ON A MAGYAR GIMNÁZIUM AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 17. szám 2014. május 2. Díjmentes Jól ismerik a városukat Ismerd a városod, ezzel a címmel rendezte meg az idén újból az érsekújvári önkormányzat az alapiskolások

Részletesebben

3. oldal 4. oldal. Győzelmi rajt a bajnokok ellen. Szent István-napi megemlékezések. Európa pre deti/ Európa a gyermekekért

3. oldal 4. oldal. Győzelmi rajt a bajnokok ellen. Szent István-napi megemlékezések. Európa pre deti/ Európa a gyermekekért AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIII. évfolyam 29. szám 2013. szeptember 5. Díjmentes Győzelmi rajt a bajnokok ellen Európa pre deti/ Európa a gyermekekért Hétfőn este a HC Mikron Érsekújvár DAB Docler

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU E L Ő T E R J E S Z T É S Dorog Város Képviselő-testületének 2015. szeptember 25-i ülésére

Részletesebben

Aba-Novák képek a galériában 2. oldal. Aratás végi ünnepség 3. oldal NYILVÁNOS VERSENYPÁLYÁZAT VÁROSI TULAJDONÚ INGATLANOK ELADÁSÁRA

Aba-Novák képek a galériában 2. oldal. Aratás végi ünnepség 3. oldal NYILVÁNOS VERSENYPÁLYÁZAT VÁROSI TULAJDONÚ INGATLANOK ELADÁSÁRA AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 37. szám 2014. szeptember 18. Díjmentes Ahogyan ők látják a világot Ahogyan mi látjuk a világot címmel nyílt egy egyedi kiállítás az érsekújvári Regionális

Részletesebben

Városi közlekedés új autóbuszokkal

Városi közlekedés új autóbuszokkal AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA Az elmúlt év végén meglátogatta városunk polgármesterét Ľudmila Benkovičová, a SZK Statisztikai Hivatalának elnöknője. Látogatásának célja volt kifejezni köszönetét városunknak

Részletesebben

Diákok kitüntetése ÁTADTÁK A BIOMASSZA- ÉGETŐ ÁLLOMÁST. Járdaszakaszok felújításáról döntöttek a képviselők

Diákok kitüntetése ÁTADTÁK A BIOMASSZA- ÉGETŐ ÁLLOMÁST. Járdaszakaszok felújításáról döntöttek a képviselők AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA ÁTADTÁK A BIOMASSZA- ÉGETŐ ÁLLOMÁST Tóth István a cég ügyvezető igazgatója (baloldalt) Pischinger Gejza és Manfred Blöch társaságában Tavaly áprilisban kezdték el építeni,

Részletesebben

Felújították a szülészetet 2. oldal. Szociális terepmunka városunkban 3. oldal FELHÍVÁS AZ ÉRSEKÚJVÁRI GULYÁSFŐZŐ VERSENYRE

Felújították a szülészetet 2. oldal. Szociális terepmunka városunkban 3. oldal FELHÍVÁS AZ ÉRSEKÚJVÁRI GULYÁSFŐZŐ VERSENYRE AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 25. szám 2014. június 26. Díjmentes STRANDBUSZ 10 éve a szolgálatunkban Lassan elérkezik a vakáció, mikor két hónapos szabadságukat élvezhetik a gyermekek.

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 25. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 25. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 25. hét Erdély Egyházi restitúció: jelentést sürget egy amerikai kongresszusi bizottság Az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága egy módosító indítvánnyal beiktatta

Részletesebben

Nyírbogdány. - Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselõ-Testületének 2009. évi üléstervét elfogadta.

Nyírbogdány. - Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselõ-Testületének 2009. évi üléstervét elfogadta. Hírek AUKCIÓNeves képzõmûvészek alkotásaiból, a Nyírbogdány Község Tehetséges Gyermekeinek Tanulásáért Közalapítvány javára rendezett jótékonysági árverés anyaga 2009. február 9-tõl megtekinthetõ a Székely

Részletesebben

KÉPES HÍRLEVÉL GYÖNGYÖS VÁROS BARÁTAINAK KÖRE 2015. I. NEGYEDÉV PROGRAMJAIRÓL

KÉPES HÍRLEVÉL GYÖNGYÖS VÁROS BARÁTAINAK KÖRE 2015. I. NEGYEDÉV PROGRAMJAIRÓL 1 KÉPES HÍRLEVÉL GYÖNGYÖS VÁROS BARÁTAINAK KÖRE 2015. I. NEGYEDÉV PROGRAMJAIRÓL Tartalom: Don-kanyar hősi áldozataira emlékezünk Városbál 2015 Hagyományos disznóvágás, disznótor Pátzay János Zenei Alapítvány

Részletesebben

Mi újság. a PADOSZ - nál? Eredményes az üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választás a Partner Kft-nél

Mi újság. a PADOSZ - nál? Eredményes az üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választás a Partner Kft-nél Mi újság 2016. január P A K S I A T O M E R Ő M Ű D O L G O Z Ó I N A K S Z A K S Z E R V E Z E T E a PADOSZ - nál? X X. É V F O L Y A M 1. S Z Á M I N F O R M Á C I Ó S K I A D V Á N Y Legalább egymilliárd

Részletesebben

Szilveszterkor. Engedjük el ezt az évet, hozott rosszat, hozott szépet.

Szilveszterkor. Engedjük el ezt az évet, hozott rosszat, hozott szépet. II. évfolyam 1. szám - 2016 január Tartalom: Télapó ünnepség Kreatív ajándékozás Életmód klub Advent Önkormányzat hírei Szépkorú köszöntése Kitüntetés Napelempark épül Szociális alapú tűzifa osztása Válts

Részletesebben

Meglepetésekkel teli gyermeknap ÜLÉSEZETT A VÁROSI KÉPVISELŐ - TESTÜLET SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK VÁROSUNKBAN FIZETŐS PARKOLÁSI ZÓNÁK SZERVIZ

Meglepetésekkel teli gyermeknap ÜLÉSEZETT A VÁROSI KÉPVISELŐ - TESTÜLET SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK VÁROSUNKBAN FIZETŐS PARKOLÁSI ZÓNÁK SZERVIZ AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK LAPJA XXIII. évfolyam 18. szám 2013. június 6. Díjmentes Meglepetésekkel teli gyermeknap A Bytkomfort s.r.o. Nové Zámky idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A társaság

Részletesebben

P A TO N A I H ÍR M O N D Ó

P A TO N A I H ÍR M O N D Ó P A TO N A I H ÍR M O N D Ó V. évfolyam 3. szám Önkormányzati Hírek Március 22-én ülésezett a Képviselőtestület. A házi segítségnyújtás továbbra is ingyenes marad, térítési díjat nem állapított meg a testület.

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/152-53/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. november 27-én

Részletesebben

Mercurius Alapítvány. Közhasznúsági Jelentés 2009. év

Mercurius Alapítvány. Közhasznúsági Jelentés 2009. év Mercurius Alapítvány Közhasznúsági Jelentés 2009. év A Mercurius Alapítvány törvényi kötelezettségének eleget téve az alábbiakban teszi közzé a 2009. évre vonatkozó kimutatását a rendelkezésre álló vagyon

Részletesebben

3. oldal. Közvetlen beszélgetések a polgárokkal. CASTRUM NOVUM ANNO 1663 2. oldal A MEGYEI VÁLASZTÁSOK HELYI VONATKOZÁSÚ EREDMÉNYEI

3. oldal. Közvetlen beszélgetések a polgárokkal. CASTRUM NOVUM ANNO 1663 2. oldal A MEGYEI VÁLASZTÁSOK HELYI VONATKOZÁSÚ EREDMÉNYEI AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIII. évfolyam 39. szám 2013. november 14. Díjmentes Túl aktív politikusok Pár napja estünk túl a választásokon, döntéseink alapján megszületett az egyes kerületi önkormányzati

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

4. oldal 5. oldal. Rajtolt a RENDŐRSÉG BARÁTJA c. pályázat. ÜVEGFESTÉS - a bevásárlóközpont falát alkotások díszítik. Önvédelmi tanfolyam nőknek

4. oldal 5. oldal. Rajtolt a RENDŐRSÉG BARÁTJA c. pályázat. ÜVEGFESTÉS - a bevásárlóközpont falát alkotások díszítik. Önvédelmi tanfolyam nőknek AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIII. évfolyam 34. szám 2013. október 10. Díjmentes ALMÁÉRT FUTÁS Rajtolt a RENDŐRSÉG BARÁTJA c. pályázat Az Érsekújvári Városi Rendőrség tevékenysége a drogmegelőzésre

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES

ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES 2013 Szentes ezer arca Szentes Csongrád megyében, a Tisza partján elhelyezkedô fiatalos dél-alföldi település, közel 30000 fôs lakosságával a megye harmadik legnépesebb városa. Szentes

Részletesebben

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Városházi BékésVáros Önkormányzati Híradója www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Megemlékezés a trianoni békeszerződés 95. évfordulója alkalmából 2015. június 4. (csütörtök) 17

Részletesebben

AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI. évfolyam 13. szám 2011. április 8. Díjmentes

AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI. évfolyam 13. szám 2011. április 8. Díjmentes AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI. évfolyam 13. szám 2011. április 8. Díjmentes Ismerd meg városod Szerkesztőségünk Érsekújvár városával együttműködve képzőművészeti- és irodalmi versenyt hirdetett

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy szabadságolás miatt a községi hivatal 2015. január 2-án (pénteken) zárva lesz.

TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy szabadságolás miatt a községi hivatal 2015. január 2-án (pénteken) zárva lesz. 30.12.2014 TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy szabadságolás miatt a községi hivatal 2015. január 2-án (pénteken) zárva lesz. 2014.12.16. Tisztelt Lakosság! Értesítjük Önöket, hogy Hodosban

Részletesebben

AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI.

AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI. AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI. évfolyam 7. szám 2011. február 25. Díjmentes Még visszatér régiónkba a nagykövet Február 16-án és 17-én a Komáromban, Párkányban, Érsekújvárott és Ógyallán tett látogatást

Részletesebben

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február Pontot TETT-ek az alszerzõdések végére 3. oldal TETT HÍRLAP BÁTASZÉK BÁTAAPÁTI CIKÓ FEKED MÓRÁGY MÕCSÉNY VÉMÉND V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február EZÉRT TET(T)SZIK NEKEM A TELEPÜLÉSEM... Fogalmazásíró

Részletesebben

Ez pedig én vagyok Kassák Lajos fényképeken

Ez pedig én vagyok Kassák Lajos fényképeken AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA Ez pedig én vagyok Kassák Lajos fényképeken Kassák Lajos születésének 125. évfordulója tiszteletére az érsekújvári Ernest Zmeták Művészeti Galéria kiállítást rendezett

Részletesebben

KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005.

KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005. KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005. február) Budapest, 2005. október 2 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés

Részletesebben

A szociális és munkaügyi miniszter 16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről (Magyar Közlöny

A szociális és munkaügyi miniszter 16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről (Magyar Közlöny H í r l e v é l Hajdú-Bihar megye önkormányzati könyvtárainak Debrecen, 2008. november 08. 6. szám A szociális és munkaügyi miniszter 16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli

Részletesebben

AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI.

AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI. AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI. évfolyam 15. szám 2011. április 23. Díjmentes Fűtés biomasszából 2011. ÁPRILIS 1-JÉTŐL MINDEN ÉRSEKÚJVÁRI FOGYASZTÓNAK 15%-KAL CSÖKKENTI A HŐENERGIA ÁRÁNAK VÁLTOZÓ

Részletesebben

3. oldal. 5. oldal. Őszi nagytakarítás. Pályázati kiírások CZUCZOROSOK, ITT A HELYETEK! Meghívó GRANÁTT 2014. Újból taroltak. a pázmányosok MOZIMŰSOR

3. oldal. 5. oldal. Őszi nagytakarítás. Pályázati kiírások CZUCZOROSOK, ITT A HELYETEK! Meghívó GRANÁTT 2014. Újból taroltak. a pázmányosok MOZIMŰSOR AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 47. szám 2014. november 27. Díjmentes 80 év, egy egész emberi élet Az érekújvári Művészeti Alapiskola idén ünnepelte fennállásának 80. évfordulóját. A jubileum

Részletesebben

KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ. Kosztolányi Dezső. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1.

KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ. Kosztolányi Dezső. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1. KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ Csodálatos is, hogy egy nótáról mi minden jut eszébe egy magyarnak. De még csodálatosabb, hogy egy nótáról minden magyarnak

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv

Részletesebben

a 2012. június 3-án 13-tól 18 óráig megrendezésre kerülő az érsekújvári Tatárik Emil Strandra

a 2012. június 3-án 13-tól 18 óráig megrendezésre kerülő az érsekújvári Tatárik Emil Strandra AZ TÝŽDENNÍK ÉRSEKÚJVÁRI OBČANOV POLGÁROK MESTA HETILAPJA NOVÉ ZÁMKY XXII. évfolyam ročník 21. číslo szám 21 31. 2012. mája május 2012 31. Nepredajné Díjmentes Érsekújvár városa meghívja Önöket a 2012.

Részletesebben

2-3. oldal. Közel 2500 érsekújvári veszett el. Újvári holokauszttúlélők. Az alapiskola Juniálisa 5. oldal RENDŐRSÉGI HÍREK MEGYEI KITÜNTETÉSBEN

2-3. oldal. Közel 2500 érsekújvári veszett el. Újvári holokauszttúlélők. Az alapiskola Juniálisa 5. oldal RENDŐRSÉGI HÍREK MEGYEI KITÜNTETÉSBEN AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 23. szám 2014. június 12. Díjmentes Közel 2500 érsekújvári veszett el Hetven évvel ezelőtt, június 12-én és 15-én indították utolsó útjára, az auschwitz-birkenaui

Részletesebben

Ízelítő, a Senshi Kyokushin Karate Gyermek, Ifjúsági és Szabadidő Sportegyesület 2009 évi tevékenységéből.

Ízelítő, a Senshi Kyokushin Karate Gyermek, Ifjúsági és Szabadidő Sportegyesület 2009 évi tevékenységéből. Ízelítő, a Senshi Kyokushin Karate Gyermek, Ifjúsági és Szabadidő Sportegyesület 2009 évi tevékenységéből. 2009. január 17-ént Szolnokon rendezte meg a Magyar Kyokushin Karate Szervezet az éves közgyűlését.

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

A II. világháború befejezésének 68. évfordulója városunkban. A beszédet korabeli fényképek és dokumentumok

A II. világháború befejezésének 68. évfordulója városunkban. A beszédet korabeli fényképek és dokumentumok AZ TÝŽDENNÍK ÉRSEKÚJVÁRI OBČANOV POLGÁROK MESTA HETILAPJA NOVÉ ZÁMKY XXIII. XXII. évfolyam ročník 11. číslo szám 21 2013. 31. mája március 2012 21. Nepredajné Díjmentes A II. világháború befejezésének

Részletesebben

2. oldal. Patria-díjjal tüntették ki Strba Sándort

2. oldal. Patria-díjjal tüntették ki Strba Sándort AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK LAPJA XXIII. évfolyam 16. szám 2013. május 9. Díjmentes Kedves édesanyák és nagymamák, anyák napja alkalmából szeretetet és megbecsülést kívánok mindnyájuknak. Pischinger Gejza,

Részletesebben

Teljes számadás. Budapest ünnepnapja

Teljes számadás. Budapest ünnepnapja Teljes számadás Szerzõ Administrator 2012. január 13. Utolsó frissítés 2012. február 03. Schlagwortos tartalomjegyzék a honlaptalan korszakból:- Budapestért díj - Kudlik Júlia: A rák ellen az emberért,

Részletesebben

Javaslat pályázaton való részvételre

Javaslat pályázaton való részvételre Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat pályázaton való részvételre Előterjesztő: Geiger

Részletesebben

Tátyi Tibor. Az alapszervezet története

Tátyi Tibor. Az alapszervezet története 217 Tátyi Tibor Az alapszervezet története Párkányban 1949. április 24-én alakult meg a CSEMADOK városi alapszervezete. Elsősorban lelkes, tenni akaró a magyar kultúra ápolásáért kész emberek fogtak össze,

Részletesebben

A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM IDEGEN NYELVI OKTATÁSI KÖZPONTJÁNAK NYELVI ZÁRÓVIZSGA SZABÁLYZATA

A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM IDEGEN NYELVI OKTATÁSI KÖZPONTJÁNAK NYELVI ZÁRÓVIZSGA SZABÁLYZATA A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM IDEGEN NYELVI OKTATÁSI KÖZPONTJÁNAK NYELVI ZÁRÓVIZSGA SZABÁLYZATA a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 107. (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján

Részletesebben

K Á R Á S Z I független havilap ÖNKORMÁNYZAT HÍREK

K Á R Á S Z I független havilap ÖNKORMÁNYZAT HÍREK 2015. október 1. K Á R Á S Z I független havilap XVIII. évfolyam 10. szám ÖNKORMÁNYZAT HÍREK A testület szeptember 22-én tartotta soron következő ülését. Egyhangú döntéssel lett elfogadva az önkormányzat

Részletesebben

TAROLTAK AZ ÚJVÁRIAK. Grandpierre A. és Mojzes I.

TAROLTAK AZ ÚJVÁRIAK. Grandpierre A. és Mojzes I. AZ TÝŽDENNÍK ÉRSEKÚJVÁRI OBČANOV POLGÁROK MESTA HETILAPJA NOVÉ ZÁMKY XXIII. XXII. évfolyam ročník 7. číslo szám 21 2013. 31. mája február 2012 21. Nepredajné Díjmentes TAROLTAK AZ ÚJVÁRIAK 2013. február

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 16/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye

Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén címû pályázat záró rendezvénye 2013. július 8. Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS OBJEKTÍV, KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Önkormányzati "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság. 2010. évi munkájáról

B E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság. 2010. évi munkájáról Rendőrkapitányság 6900 Makó, Csanád vezér tér 13. 6900 Makó, Pf. 1. (62) 511-260, Fax: 511-280 BM telefon/fax: 33 10-77 PaliczA@csongrad.police.hu Szám: 06040/910-1/2011.ált. B E S Z Á M O L Ó a Makói

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. május 4.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. május 4. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 6. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu 2006. április 27-én tartotta ülését. Sós János a napirendi pontok tárgyalása elõtt

Részletesebben

Balatonföldvári Önkormányzati Hírlevél

Balatonföldvári Önkormányzati Hírlevél Balatonföldvári Önkormányzati Hírlevél 2011. október, 2011/6. szám Kedves Olvasó! Ön a Balatonföldvári Önkormányzati Hírlevél októberi kiadását tartja kezében, melyben a városunkkal kapcsolatos információkat

Részletesebben

IPOLYSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

IPOLYSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA IPOLYSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011 2014 A választási időszak összegezése Városfejlesztés, vagyongazdálkodás Az európai strukturális alapokból finanszírozott beruházási, rekonstrukciós és kulturális projekteken

Részletesebben

á ő í á á ó á ó á í ú á ó ú á á í ó á ó á ő í á á á á ó á á ú í ó ú á á ó é á ö é ó ő é é ó á ő ö ö ű é é ö ű é é é ö ó á á á á ó é ő é é é ó é é ő í í é é ö é á á í é é ő ő é í á ó í ö é é é é ó é á ó

Részletesebben

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 A Budapestre érkező külföldi turisták kulturális szokásait vizsgáló kutatás

Részletesebben

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet!

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! A köznevelés átalakuló rendszerében a nagyobb állami szerepvállalás célja az, hogy az ország minden iskolájában egyformán magas színvonalú

Részletesebben

A képviselõ-testület 2009. május 14-i ülésén került megfogalmazásra az az igény, hogy a lakosság minél szélesebb

A képviselõ-testület 2009. május 14-i ülésén került megfogalmazásra az az igény, hogy a lakosság minél szélesebb Pol gárme ste ri Hi vatal Szuhakáll ó Önkormányzati Hírlevél 2009. május hó Fontos közlemények: 2009. május 28: Óvodai évzáró ünnepség 2009. június 7: Európai Parlamenti Választás Általános iskolai ballagás:

Részletesebben

HATÁROZATOK. Áldott, békés, a Feltámadás örömével teljes húsvéti ünnepeket kívánok Biatorbágy Nagyközség egész lakosságának!

HATÁROZATOK. Áldott, békés, a Feltámadás örömével teljes húsvéti ünnepeket kívánok Biatorbágy Nagyközség egész lakosságának! Áldott, békés, a Feltámadás örömével teljes húsvéti ünnepeket kívánok Biatorbágy Nagyközség egész lakosságának! dr. Palovics Lajos polgármester HATÁROZATOK 28/2002. (02. 28.) Öh. számú határozat A Biatorbágyi

Részletesebben

SZIVÁRVÁNY NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 2351 ALSÓNÉMEDI, SZENT I.TÉR 8. OM: 032986

SZIVÁRVÁNY NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 2351 ALSÓNÉMEDI, SZENT I.TÉR 8. OM: 032986 SZIVÁRVÁNY NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 2351 ALSÓNÉMEDI, SZENT I.TÉR 8. OM: 032986 BESZÁMOLÓ 2012-2013 NEVELÉSI ÉVRŐL Nevelő Testület elfogadta: 9 /N.T./2013.sz.határozatával Időpont: 2013.június 10. Készítette:

Részletesebben

Székesfehérvárra került az Aktivitás Kupa

Székesfehérvárra került az Aktivitás Kupa Székesfehérvárra került az Aktivitás Kupa Elkezdődött az őszi választmányi ülés Szakszervezetünk őszi választmányi ülésének első napján átadták a,,szakszervezeti Munkáért Díj"-akat, megválasztották a nyugállományú

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 2015. március 24-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 2015. március 24-i ülésére Tárgy: Előkészítette: A Békési TE Asztalitenisz Szakosztály 2014. évi munkájáról szóló tájékoztató Balogh József vezető-edző Békési Torna Egylet Asztalitenisz Szakosztály Sorszám: 3 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

Önkormányzatunk nevében áldott, szép húsvéti ünnepeket kívánunk Kakucs Lakóinak! Dr. Kendéné Toma Mária polgármester, Farkasné Szabó Mária jegyzô

Önkormányzatunk nevében áldott, szép húsvéti ünnepeket kívánunk Kakucs Lakóinak! Dr. Kendéné Toma Mária polgármester, Farkasné Szabó Mária jegyzô kakucs_2015-husvet 3/30/15 23:37 Page 1 XXV. évfolyam 1. szám 2015 HÚSVÉTJÁN Önkormányzatunk nevében áldott, szép húsvéti ünnepeket kívánunk Kakucs Lakóinak! Dr. Kendéné Toma Mária polgármester, Farkasné

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL t zs ö K ta á B é g i Ön k o r m á ny za ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL 1. Évfolyam 2. Szám 2007. október Önkormányzati Híreink Tisztelt Bátaiak! A falunknak év végéig rendelkeznie kell településrendezési tervvel.

Részletesebben

Települési Információs Hírlevél

Települési Információs Hírlevél Települési Információs Hírlevél VIII. Évfolyam 1. Szám 2005. április-június SÁ R M ELL É K Köszöntjük községünk legifjabb polgárait: Született: Pantocsek Leon Dániel /Arany J. u. 10./ Koller Dóra /Dózsa

Részletesebben

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2007-2008. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Tanulóink

Részletesebben

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét! V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell

Részletesebben

Lakossági elvárások, igények, várakozások a NymTIT térségében

Lakossági elvárások, igények, várakozások a NymTIT térségében IV. évfolyam 4. szám 2007. december Ajánló Ha összességében nézzük a véleményfelmérés azon eredményeit, amelyek a lakosság várakozásait, és igényeit mutatják, egy olyan hulladéktároló profilt rajzolhatunk

Részletesebben

Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi Kistérségben

Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi Kistérségben Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi Kistérségben Azonosító szám: TÁMOP-2.4.5.-12/3-2012-0036 Nyitvatartási és ügyintézési idők racionalizálása Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév Tájékoztató Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév Gönc (2,2 %) Sátoraljaújhely Putnok Edelény Encs Sárospatak Szikszó Ózd Kazincbarcika

Részletesebben

A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele

A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele Viii. szám - 2015. szeptember A megyei köznevelési rendszerről egyeztetett a kormánymegbízott Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott irodájában fogadta Pölöskei Gábornét,

Részletesebben

Vadkerty Katalin. 2. oldal 2. oldal TÖRTÉNÉSZ SZOCIÁLIS SZOLGÁLTA- TÁSOK VÁROSUNKBAN AJÁNLÓ. koncertje HIRDETÉSEK KERESZTREJTVÉNY

Vadkerty Katalin. 2. oldal 2. oldal TÖRTÉNÉSZ SZOCIÁLIS SZOLGÁLTA- TÁSOK VÁROSUNKBAN AJÁNLÓ. koncertje HIRDETÉSEK KERESZTREJTVÉNY AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK LAPJA XXIII. évfolyam 14. szám 2013. április 11. Díjmentes Vadkerty Katalin TÖRTÉNÉSZ Vadkerty Katalin történész a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészkarán 1955-ben szerzett történelem

Részletesebben

Kanizsa LOKÁLPATRIÓTA HETILAP XXVIII. évfolyam 6. szám 2016. február 18. Termelõi vásárról, böllér bemutatóról és városunk aktivizáló szerepérõl A III. Böllér Bemutató és a mára már hagyományossá vált

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a 2014. október 12. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről

TÁJÉKOZTATÓ. a 2014. október 12. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről TÁJÉKOZTATÓ a 2014. október 12. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről Ó z d, 2015. február 19. Osztályok jelentései alapján összeállította: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály Településfejlesztési

Részletesebben

MODULÁRIS OKJ VIZSGA TÁJÉKOZTATÓ

MODULÁRIS OKJ VIZSGA TÁJÉKOZTATÓ MODULÁRIS OKJ VIZSGA TÁJÉKOZTATÓ IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER VENDÉGLÁTÓ SZAKMENEDZSER Tájékoztató 22. NYÁRI VIZSGAIDŐSZAKRA A Kodolányi János Főiskola a nemzeti felsőoktatásról szóló 21. évi CCIV. törvény,

Részletesebben

A sajtóban megjelent információk -- MÉDIA HÍREK --- Balog: Nagyvállalatok adhatnának munkát a hátrányos helyzetűeknek

A sajtóban megjelent információk -- MÉDIA HÍREK --- Balog: Nagyvállalatok adhatnának munkát a hátrányos helyzetűeknek MEOSZ OTTI SAJTÓFIGYELÉS A Magyar médiában a mozgáskorlátozottakról és a MEOSZ interaktív portálján a 108 egyesület által közölt információk tallózása A sajtóban megjelent információk -- MÉDIA HÍREK ---

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 12-én, 18.00 órakor tartott közmeghallgatásának jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 12-én, 18.00 órakor tartott közmeghallgatásának jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 12-én, 18.00 órakor tartott közmeghallgatásának jegyzőkönyve 20/2013. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása

Részletesebben

Elfogadták a költségvetést

Elfogadták a költségvetést V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XXI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM,

Részletesebben

be/sfp-08102/2015/mlsz

be/sfp-08102/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Ibrány Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Ibrány SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 574596 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

Napsi-lap A Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ évente kétszer megjelenő intézményi folyóirata 2015/2016. ősz-tél

Napsi-lap A Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ évente kétszer megjelenő intézményi folyóirata 2015/2016. ősz-tél Napsi-lap A Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ évente kétszer megjelenő intézményi folyóirata 2015/2016. ősz-tél Kedves Olvasó! A lap megjelenését 19 év gyógypedagógiai munka előzte meg. Nagy

Részletesebben

Új bv. kódex. A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések

Új bv. kódex. A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések Új bv. kódex A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény megszületésével először szabályozza legmagasabb szintű jogszabály

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 18-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 18-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-2/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. február 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Iktatószám: P-2702-21/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2010. október 14. napján tartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester Bor József Dezső, Kasó

Részletesebben

Rali- Túra Bajnokság 2011. évi 8. futama

Rali- Túra Bajnokság 2011. évi 8. futama Rali- Túra Bajnokság 2011. évi 8. futama A/H - LADA KUPA, H - BMW kupa NK-3 kupa, STK kupa A rendező különdíja Historic versenyautók részére meghívásos formában VERSENYKIÍRÁS MNASZ Országos Rali Utánpótlás

Részletesebben

be/sfp-8208/2015/mlsz

be/sfp-8208/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve GYIRMÓT SPORT EGYESÜLET A kérelmező szervezet rövidített neve GYIRMÓT SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 741 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

Egy hónap margójára. Két déli szomszédjának is segített Magyarország

Egy hónap margójára. Két déli szomszédjának is segített Magyarország Egy hónap margójára Magyarország két déli szomszédjának, Horvátországnak és Szlovéniának is segített a februári rendkívüli időjárási körülmények idején: az árvízzel küzdő horvátokat homokzsákokkal, a hóviharral

Részletesebben

A LÖFAN Mazsorett Csoport megalakulásának. 25-én gálamûsorral ünnepelte a tornacsarnokban.

A LÖFAN Mazsorett Csoport megalakulásának. 25-én gálamûsorral ünnepelte a tornacsarnokban. XVI. évfolyam 3. szám, 2012. március 195 Ft KÖZÉLETI LAP Mazsorettgála 2012. A LÖFAN Mazsorett Csoport megalakulásának 15. évfordulóját 2012. február 25-én gálamûsorral ünnepelte a tornacsarnokban. BALOGH

Részletesebben

Idén is lesz társasházi pályázat

Idén is lesz társasházi pályázat V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XXI. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM,

Részletesebben

Kisvárda, Iskola tér 2. Megjegyzés

Kisvárda, Iskola tér 2. Megjegyzés He-e/1. 2683 Iskola tér 2. Bessenyei György Gimnázium és Kollégium épülete Kisvárda város Önkorm. Kisvárda város Önkorm. Oktatási épület 1919 jó szabadon álló F+3 Összetett tetőidom, kontyolt nyeregtető.

Részletesebben

Tárgy: Fellebbezés a 2013. június 23.-i Versenybizottsági határozat ellen, ami érinti a KARC Esztergomi Vitézek Extra liga elődöntőt

Tárgy: Fellebbezés a 2013. június 23.-i Versenybizottsági határozat ellen, ami érinti a KARC Esztergomi Vitézek Extra liga elődöntőt ESZTERGOMI VITÉZEK RUGBY, ATLÉTIKA ÉS FOOTBALL CLUB H-2500 ESZTERGOM, KOSSUTH L. U. 65. MAGYARORSZÁG - HUNGARY TEL: 36-33 500 580 FAX: 36-33 411 116 www.esztergom.rugby.hu e-mail: info@esztergom.rugby.hu

Részletesebben

Ekecsi - Apácaszakállasi

Ekecsi - Apácaszakállasi Ekecsi - Apácaszakállasi H í r a d ó A KÖZSÉGI HIVATAL INGYENES TÁJÉKOZTATÓJA I. Évfolyam 4. Szám 2003. NOVEMBER A z év vége közeledtével szeretném Önöket tájékoztatni a faluban és az önkormányzatban zajló

Részletesebben

A H Á Z T A R T Á S O K F O G L A L K O Z T AT Á S Á É R T A L A P Í T V Á N Y

A H Á Z T A R T Á S O K F O G L A L K O Z T AT Á S Á É R T A L A P Í T V Á N Y A H Á Z T A R T Á S O K F O G L A L K O Z T AT Á S Á É R T A L A P Í T V Á N Y A L A P Í T Ó O K I R A T (A változások dőlt betűvel szedve.) 2008. május 23. 2 Preambulum: Alulírott Alapító attól a felismeréstől

Részletesebben

ORSZÁGOS VETÉLKEDŐN ARANYSÁVOS MINŐSÍTÉST SZERZETT A VÁROSI RENDŐRSÉG

ORSZÁGOS VETÉLKEDŐN ARANYSÁVOS MINŐSÍTÉST SZERZETT A VÁROSI RENDŐRSÉG AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXII. évfolyam 7. szám 2012. február 24. Díjmentes ORSZÁGOS VETÉLKEDŐN ARANYSÁVOS MINŐSÍTÉST SZERZETT A VÁROSI RENDŐRSÉG Több száz szakmai előadás, tábor és foglalkozás

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a 2011. június 21. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről

TÁJÉKOZTATÓ. a 2011. június 21. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről TÁJÉKOZTATÓ a 2011. június 21. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről Ó z d, 2011. szeptember 15. Osztályok jelentései alapján összeállította: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály 1 Június

Részletesebben

TALIZUNK. Kék Pillangó Napja. A tartalomból: Biztonságosan és fegyelemmel a neten. 2011. 6. 10-én Érsekújvárott is. Közös történelmi értékeink

TALIZUNK. Kék Pillangó Napja. A tartalomból: Biztonságosan és fegyelemmel a neten. 2011. 6. 10-én Érsekújvárott is. Közös történelmi értékeink AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI. évfolyam 21. szám 2011. június 3. Díjmentes TALIZUNK A TÖLTÉSEN... A tartalomból: Biztonságosan és fegyelemmel a neten Közös történelmi értékeink Kíméletes megoldások

Részletesebben

Középpontban a fejlesztések

Középpontban a fejlesztések V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM,

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A kerékpársport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok

Részletesebben