Gayle Callen Nem mindennapi vılegény

Átírás

1 Gayle Callen ALEXANDRA

2 2 London, augusztus 1. fejezet Miss Jane Whittington öltözıasztalánál ült, tenyerén pihentette állat és tükörképére meredt. A töprengés magányos ráncot vont keskeny, fekete szemöldökei közé, és lefelé görbítette szája szögletét. Ez az arc nem egy boldog menyasszony arca. Nem csoda, hogy ilyen szánalmasan fest. Sóhajtott, és végigsimított ruháján. Anyja vendégeket hívott vacsorára, hogy megünnepeljék Jane és a báró, Lord William Chadwick eljegyzését. Még ha Jane-nek erıltetnie is kellett volna a mosolygást, szívesen megteszi anyja kedvéért, de még mindig bántotta apja viselkedése, aki Jane tudta nélkül, sietve boronálta össze a báróval. Csak a megfelelı alkalomra várt, hogy elmondja nekik, egyáltalán nem akar férjhez menni, és neki szüksége van a hozományára. Vagy már túl késı? Felkapta vékony kesztyőjét az öltözıasztalról, és úgy húzta fel, mint páncélt csata elıtt. Most valahogy nem felejtkezett el a kesztyőjérıl, pedig senki sem figyelmeztette. Nem tud mást tenni, mint hogy lemegy az alsó szintre, üdvözli a vendégeiket, és kiötöl egy nagyszerő tervet, ami megmentheti a végzetétıl. Mikor a második emelet lépcsıfordulójához ért, átpillantott a széles lépcsısor peremén. Tekintete azonnal egy férfi tekintetébe ütközött, aki felfelé bámult. Lord Chadwick volt az, a vılegénye. Jane másfelé akart nézni, de volt valami a férfi pillantásában, amit sosem látott ezelıtt, egyféle izzás, ami furcsa volt... meghitt. Forró pír öntötte el az arcát. Úgy viselkedik, mint egy kislány, aki most jött ki az osztályterembıl, nem pedig úgy, mint egy józan, huszonegy éves nı. Egy pillanatig nem mosolyodott el, és megmagyarázhatatlan tétovaság vett erıt rajta, mert valami sötét rejtelmet érzett a férfi megszokottan vidám arckifejezése mögött. A báró arcán megjelent az a pajkos mosoly, amitıl annyira... sekélyesnek tőnt, Jane pedig elhessegette magától a szokatlan érzést, mint olyat, amely nem több képzelete csapongásánál. Lord Chadwickkel csupán egy hete ismerkedett meg egy estélyen, amit nıvére, Charlotte adott, aki özvegy volt, és nemrég telt le a gyászideje. A férfi elbővölıen viselkedett, jó modora volt és finom megjelenése - csak ne beszélt volna annyit, gondolta Jane kelletlenül. Hidegen biccentett a bárónak, kezét könnyedén a korlátra tette, és lesétált a lépcsın, miközben a férfit tanulmányozta, aki meglehetısen magas volt, és válla szélesen duzzadt tökéletesen szabott, fekete, az alkalomhoz illı kabátjában. Hosszúkás arcára két gödröcskét mélyített mosolya. Fogai megdöbbentıen fehéren ragyogtak, barna szeme volt és sötét haja - meghatározhatatlan barna, amely tökéletesen illik a szeméhez, gondolta a lány -, amely makasszarolajjal volt hátrasimítva. Hosszú barkójába ısz szálak vegyültek, és ez nehezen meghatározhatóvá tette életkorát. Jane apja, Whittington vicomte nem gondolt rá, hogy efféle személyes adatokkal is szolgáljon a levelében, amely tudtul adta lánya számára házassága kellemetlen hírét. Mindent összevéve semmi elviselhetetlen nem volt Lord Chadwick megjelenésében - külsejét tekintve hasonló Jane sok férfiismerıséhez. Amikor nem beszél, majdnem jóképőnek mondható. A legtöbb nı teljesen elégedett lenne, de Jane nem éri be ennyivel. Amikor a lépcsı aljához ért, Lord Chadwick a lány kesztyős keze fölé hajolt, és ajkához érintette egy talán túl hosszúra nyújtott pillanatra. Szeme is, szája is rámosolygott a lányra: - Jó estét, Miss Whittington. Jane közömbösen biccentett, és elhúzta kezét a férfi kezébıl. - Jó estét, Lord Chadwick. Ahogy a báró kiegyenesedett, Jane észrevette, hogy tekintete lejjebb csúszik a testén. Pillantása személytelennek tőnt, mintha pusztán azt ellenırizné, az alkalomhoz illıen öltözött-e fel a lány. Jane akár sértve is érezhette volna magát, de csak bosszankodott.

3 3 Lord Chadwick odanyújtotta a karját a lánynak, amit az elfogadott, és a báró oldalán besétált a szalonba. Látta, hogy a vendégek közül még csak néhányan érkeztek meg, akik szétszóródva lézengenék a párnázott, rojtos székek és kerevetek, cserepes páfrányok és márványoszlopok között. Az asztalokon és a polcokon anyja furcsa csecsebecséi halmozódtak, a Jane apjától kapott ajándékokkal együtt. Jane-bıl sóhajt fakasztott a puszta gondolat is, milyen sok évet töltött apja különbözı egzotikus országokban. A lány beteljesületlen vágyát, hogy külföldre utazzon, anyja nem értette meg. Jane már jó elıre terveket készített, mire költi majd a hozományát. Számítva szülei beleegyezésére, kijelölte az országokat, melyeket meg akart látogatni, és elkezdte tanulni az ott beszélt nyelveket. Ilyen gyorsan nem fogja feladni az álmait. Lady Whittington kart karba öltve állt Charlotte Sinclaire-rel, Jane nıvérével. A két nı kicsiny, gömbölyded szépsége nagyon hasonlóvá tette ıket egymáshoz; Jane úgy érezte magát mellettük, mint egy hórihorgas zsiráf. Reménykedı tekintetük elárulta nagyra törı terveiket Jane-nel és a báróval kapcsolatban. Lord Chadwick odavezette a lányt egy kis asztal mellé, majd szembefordult vele. - Milyen divatos a ruhája, drágám. Jane kíváncsi volt, a báró vajon szándékosan villantja-e rá gödröcskéit. - Köszönöm, uram. Az öné nemkülönben. Szeme sarkából látta, hogy anyja elsápad a megdöbbenéstıl. Ám Lord Chadwick rendkívül elégedettnek tőnt. - Tényleg így gondolja? El kell mondanom, mióta megérkeztem Londonba egy hónappal ezelıtt, rengeteg szabót felkerestem, hogy megtaláljam a megfelelı embert, aki meg tudja valósítani a stílust, amire vágyom. Jane amúgy is dermedt mosolya valósággal ráfagyott az arcára. Csak nem fogja a részletekbe is beavatni a báró? - Magas elvárásaim vannak az anyag minıségét illetıen, és megkövetelem, hogy minden a legújabb modellek után készüljön. Hirtelen Jane felé lépett, és a lány összehúzott szemmel nézte, ahogy a báró illegeti magát elıtte. - Szigorúan megvizsgálok mindent - folytatta Lord Chadwick -, és van egy kis segítségem is. Jane meglepetésére monoklit húzott elı a szivarzsebébıl, amit - ahogy a lány megfigyelte - vékony aranylánc kapcsolt a kabát hajtókájához. Lord Chadwick jobb szeme elé tette a kerek üveget, és hunyorogva nézett le a lányra. - Atlaszselyembıl van a ruhája? - Hogyan...? - Milyen bájos árnyalata a pávakéknek! Páva? Milyen pontos leírás róla! Jane-t a legmélyebb kétségbeesésbe taszította a gondolat, hogy efféle témákat kell majd hallgatnia végtelennek tőnı estéken, amikor a férfi kis szünetet tartott, és széles mosolyra húzta a száját. - Ah, de maga eltereli figyelmemet a témáról, drága leendı menyasszonyom. Jane újra dekoltázsának vonala alatt érezte idızni a férfi pillantását, aki hunyorított a monokli miatt, és emiatt úgy tőnt, mintha kihívóan bámulná. Jane illendıen fel volt öltözve, és sértette a férfi durvasága. Egyre többen érkeztek meg anyja vendégei közül, és Jane magán érezte kíváncsi, meglepett tekintetüket. - Remekmővő a nyaklánc, amit hord - mormogta a báró. Lehalkította hangját, tekintete pedig túlságosan is forrónak tőnt. A lány büszkén érintette meg a gyöngyfüggıt. - Apám küldte nekem Indiából. - Mindig tudtam, milyen jó ízlése van. Jane szeme összeszőkült, ahogy a férfire bámult. - És mennyi ideje ismeri az apámat, uram?

4 4 Lord Chadwick eddig a lány fölé hajolt, de most alig észrevehetıen kiegyenesedett. Hagyta, hogy a monoklija leessen és tovább lengedezzen a láncán. - Üzleti ügyeink kötöttek össze minket évekig, de ahogy ön is tudja, édesapja gyakran tartózkodik külföldön. Mióta visszatért Yorkshire-ba, ez alatt a két hónap alatt felelevenítettük a barátságunkat, sıt még szorosabb köteléket fontunk a két család között. - A báró szélesen elmosolyodott. - És természetesen ön lesz a híd közöttünk. Híd. Milyen romantikus! - És mivel kereskednek maga és az apám? - Fıleg a birtokaink révén állunk kapcsolatban egymással, terményeket adunk-veszünk, gyapjút és más áruféleségeket. Apja a Jane életét érintı legfontosabb döntést olyan valakire alapozta, aki a birtokuk terményeit vásárolja? Bár már több mint két éve nem látta az apját, nem változhatott meg ennyire. Miért ez a titkolózás a házasság körül? És miért utazott az apja rögtön Yorkshire-ba London helyett, amikor visszatért Indiából? Miért nem látogatta meg a feleségét és a lányait? A fájdalom, amit ezek a gondolatok okoztak, csaknem könnyeket csalt a szemébe, ám úgy döntött, hogy nem fakad sírva mások elıtt, fıleg idegenek elıtt nem. És William Chadwick nem jelentett mást számára, mint idegent. - Bocsásson meg, uram, de beszélnem kell anyámmal a vacsora felszolgálásával kapcsolatban. - Természetesen - válaszolta a báró szívélyesen, és ismét elırehajolt, ahogy zsebkendıvel itatgatta a homlokát. - Alig várom, hogy együtt vacsorázhassunk. Jane odament anyjához és Charlotte-hoz, és miután maga után húzta ıket a könyvtárba, bezárta az ajtót. Az egyik szolga, aki egy likırös üveget töltött újra, meglepetten felnézett, Lady Whittington pedig gyorsan elhessegette. Mindkét hölgy rosszallóan nézett Jane-re. - Miért hagytad magára Lord Chadwicket ilyen hirtelen? - kérdezte az anyja. - Azt akartad, hogy legyen alkalom, amikor megismerheted - most itt a lehetıség. - Úgy értettem, az eljegyzés elıtt - felelte szárazon Jane. - Akkor lett volna valami értelme. - Jane - mondta Charlotte alig titkolt türelmetlenséggel a hangjában, ami új vonás volt a jellemében, mióta megözvegyült -, nagyon makacs vagy. Jane megrázta a fejét. - Akkor lennék makacs, ha teljesen megtagadtam volna, hogy férjhez menjek. De sohasem lennék ennyire tiszteletlen veled, mama. Kell lennie valami módnak, hogy felbonthassam az eljegyzést anélkül, hogy bárkivel is szembeszegülnék. - Tudom, hogy sohasem tennél ilyet, kicsi szívem - mormogta az anyja, és megérintette Jane karját. - Csak azt kívánom, bízzál apád választásában. Elvégre jól ismer. - Úgy tőnik, te nem mindig bíztál az ı választásaiban. Anyja elpirult, de Jane nem vonta vissza szavait. Szülei ritkán beszéltek egymással, és rendszerint földrészek választották el ıket egymástól. - Bízom az irántad érzett szeretetében, Jane. Talán apja nem érti már többé a saját lányát, gondolta kétségbeesetten Jane. A külön töltött évek - hogyan ismerhette volna meg pusztán levelekbıl a lánya jellemét? Apja levelei tele voltak az egyiptomi piramisok és az afrikai bennszülöttek csodáival. Ritka, díszes ajándékokat küldött neki a világ minden csücskébıl: kis fa- és kı- szobrokat, olyan madarak tollából készült legyezıket, melyek annyira egzotikusak voltak, hogy könyvekben kellett utánuk néznie. Ahogy a földrészeket járta, apja volt az egyetlen, akiben megbízott, akinek elmondta legbensıbb kívánságait, hogy másféle életet élhessen, mint amilyet az anyja él. Úgy tőnt, szavai megértésre találnak, bár apja soha nem biztatta arra, hogy nyíltan átlépje a társadalmi korlátokat. Csak a kedvében akart járni? Szüksége van rá, hogy lássa az apját, és személyesen beszéljenek. Újra érezte a kísértést, hogy elhagyjon mindent, ami ı volt, mindent, amit az anyja akart a számára, és felkerekedjen egyedül, hogy meglátogassa az apját. A botrány kevésbé tőnt fenyegetınek, mint az, hogy olyan férfi mellett éljen, akit nem tud tisztelni és szeretni.

5 5 Nıvéréhez fordult, és hangosan kimondta, amit Charlotte sohasem mondott el neki: - Te biztosan megérted az aggodalmaimat. Olyan férfihez mentél feleségül, akit nem szerettél. Charlotte nyílt arckifejezése hirtelen zárkózottá vált, és Jane kétségbeesetten arra gondolt, hogy meg fogja-e valaha is érteni a nıvérét. Charlotte túlságosan is hasonlított az anyjukra, mindig azzal foglalkozott, mit gondolnak mások. - Jane - mondta gyorsan Lady Whittington. - Charlotte nemrég özvegyült meg. Ne bántsd. Mielıtt Jane udvariasan bocsánatot kérhetett volna, Charlotte felemelte egyik kezét. Karikagyőrője megcsillant a gyertyafényben, és mindhárman tétován hallgattak. Charlotte leengedte a kezét, és sóhajtott. - Már több mint egy éve, mama. Többé nem mondhatjuk azt, hogy nemrég, attól tartok. Ennek ellenére nehéz errıl beszélnem, Jane, de meg kell értened, hogy bár nem szerettem Mr. Sinclairt azon a kislányos módon, ahogyan elıször elképzeltem, megértettük egymást. Beszennyezed az emlékét azzal, hogy a lehetı legrosszabbat állítod. De mi mást állíthatott volna Jane? Látta, hogyan basáskodott Mr. Sinclair Charlotte felett, és milyen kevéssé vehette ki a részét nıvére a döntésekbıl, melyek befolyásolták az életét. Semmi más nem rázta meg Jane-t jobban, mint amikor ráébredt, milyen csapdába esett a nıvére. Tény, hogy Charlotte most szabad - de boldogabb is? Az ı tökéletes nıvére sohasem ismerné el, hogy nem. - Nem akartam beszennyezni az emlékeidet - suttogta Jane, és tıle szokatlan módon majdnem sírva fakadt. - Én csak... én nem... ó, bocsáss meg. Nem tudom, mi van velem ma este. Anyja halványan elmosolyodott a megkönnyebbüléstıl. - Az idegeid, kicsi szívem, semmi más. Esélyt kell adnod ifjú lovagodnak, hogy bizonyíthasson elıtted. Most menj, keresd meg Lord Chadwicket, és mielıtt vacsorázni megyünk, mindannyian gratulálunk nektek. Jane bólintott, és szélesre tárta a szalonba vezetı ajtót. Úgy tőnt, mind a tizenhét vendégük megérkezett, és ahogy Jane anyja elindult, hogy üdvözölje az újonnan érkezetteket, Jane körbejárta a termet, hogy megkeresse Lord Chadwicket. Sok ember zsúfolódott össze egy helyen, így percrıl percre melegebb lett, és a lány érezte, hogy izzadságcsepp folyik le mellei között. Egész hamar meglátta a bárót, aki három másik férfival állt a magas ablakokat szegélyezı oszlopok mellett. Lord Chadwick monoklijával kezében hadonászott. Színpadias mozdulatai láttán Jane összeszorította fogait. Közelebb lépett, de úgy tőnt, nem veszik észre, a lány pedig azon kapta magát, hogy egy oszlop mögött áll, kezét a hideg márványhoz nyomja, és a fülét hegyezi. A négy férfi nevetésben tört ki, a lány pedig visszafojtotta lélegzetét. - Chadwick, megadom magának a szabóm nevét - mondta Sir Albert Dean, Charlotte megboldogult férjének zseniális barátja. - Úgyhogy most tartozik nekem egy kártyapartival White vendéglıjében, ma este. - Nézze, Sir Albert - mondta Lord Chadwick, és nevetés bujkált a hangjában -, ez a két dolog nem egyenlı egymással. Mindannyian tudjuk, hogy nem vagyok mestere a kártyajátékoknak. Egyszerően képtelen vagyok észben tartani a lapokat. A számok mindig is untattak. Jane sóhajtott, és behunyta a szemét, homlokát pedig az oszlophoz nyomta. Mindenért rajongott, aminek köze volt a tudományhoz, és ragaszkodott hozzá, hogy magas szintő matematikai képzést kapjon, ami általában a férfiak birodalma. De anyja mindig is mondta neki, nincs szüksége matematikára ahhoz, hogy jó feleség legyen. Úgy tőnik, igaza volt. - Nos, Chadwick - mondta egy másik férfi, akinek a hangja Mr. Roderickéra emlékeztetett, aki az egyik yorkshire-i képviselı volt a parlamentben -, nemcsak egy ilyen estély adhat alkalmat rá, hogy megünnepeljük szabadsága elvesztését. A briliáns kijelentést harsogó hahota követte, majd Jane Lord Chadwick hangját hallotta. - De uraim, jobban szeretem magam pazar ruhákkal kényeztetni, mint kártyázással. Ami az arámat illeti, már biztos visszajött a szalonba, mert látom az anyját. Adieu, uraim.

6 6 Jane továbbra is mozdulatlanná dermedve állt az oszlop mögött, azt remélve, Lord Chadwick nem kapja rajta a hallgatózáson. Nem tehetett róla, de összerezzent, amikor a báró rosszul ejtette ki, hogy adieu. A lány nagy szenvedéllyel tanulta a nyelveket. Hosszabb szünet után Mr. Roderick azt mondta: - Dean, miért hívtad meg Chadwicket, hogy tartson velünk? Annak a fickónak halvány sejtelme sincs, hogyan kell játszani. Sir Albert Dean megint felnevetett. - Pedig legutóbb elnyerte minden pénzedet, nem? Átkozott legyek, ha tudom, hogyan csinálta. Mr. Roderick érthetetlenül dörmögött valamit. - Uraim - mondta Sir Albert -, ne felejtsék el, mit mondott a királynı, amikor bemutatta nekünk. Ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Mindannyian egyetértıén dünnyögtek, amikor Jane elillant, azon törve a fejét, mi lehetett az oka, hogy Viktória királynı ilyen különleges figyelmet szentelt Lord Chadwicknek. Nem tett többet néhány lépésnél, amikor meglátta jegyesét, aki ıt bámulta a terem másik végébıl.

7 7 2. fejezet Ahogy William Chadwick átpillantott a zsúfolt szalonon, elkapta Miss Jane Whittington riadt tekintetét. Ez volt az elsı alkalom, hogy valamilyen érzelmet látott megjelenni menyasszonya arcán a szokásos hővös arckifejezés helyett. Valamitıl megrémülhetett, de gyorsan visszanyerte önuralmát, és elindult a báró felé, aki titokban felsóhajtott, majd felöltötte szokásos, behízelgı mosolyát. Ma este valamiért nehezére esett, hogy "Lord" Chadwick legyen, az újdonsült báró, és a királynı új kedvence az udvarnál. Csak Will akart lenni - bárki is legyen az. De Jane Whittington közeledett, és szokás szerint a jó öreg Willnek halvány fogalma sem volt róla, hogy mit mondjon neki, nemcsak arról, hogyan viselkedjen a londoni társaságban. Nem így "Lord" Chadwicknek, akit Will úgy húzott magára, mint egy rend frissen elkészült ruhát. Ránézett Jane-re, és ez feleslegessé tette a beszédet. Hajlékony, karcsú szépsége maga volt a megtestesült elegancia: darázsdereka fölött ringó keble nem túl terjedelmes, hanem épp a legmegfelelıbb mérető. A báró nem láthatta Jane csípıjét a krinolin alatt, de képzelıereje kiegészítette a látványt. A lány ott is tökéletesnek bizonyult. Sima, fényes, szénfekete haja hátul kontyba volt fogva, amely mellett a többi nı loknijai túl kislányosnak tőntek. Sápadt, klasszikus arányú arca volt, finoman hegyes álla és egyenes orra, melyet enyhe piszesége mentett meg a túlzott ridegségtıl. Lord Chadwick feltételezte, talán lennének olyan férfiak, akik visszariadnának Jane megdöbbentıen zöld szemének nyilvánvaló, hővös intelligenciájától, de ı nem tartozott közéjük. Még mindig nem tudta elhinni, hogy Whittington ezredes ilyen könnyen nekiadta a lányát. Jane tökéletesen beleillett a tervébe, hogy mindennapi életet kezdjen - egy olyan nıvel, aki jól forog a társaságban, és ugyanolyan könnyen képes elszórakoztatni másokat, mint ahogy a háztartást vezeti. Jane megállt elıtte. - Udvariatlan dolog így bámulni. A báró kezébe vette a lány kezét. - Minden mámoros vılegénynek joga van így bámulni. Jane felhúzta egyik elegáns szemöldökét. - Mámoros? Elég furcsa szó, uram, egy férfire, aki csupán egy órát töltött el a jegyesével. - De én úgy érzem, mintha egész életemben ismertem volna. Ez igaz is volt. Whittington ezredes gyakran és rajongva beszélt a lányairól, és különleges figyelmet szentelt a fiatalabbnak. Az ezredes úgy vélte, Jane nem illik a közönséges társasági hölgyek közé. Will aggódott, hogy egy férfias nıvel fog találkozni, és nagyon megkönnyebbült, amikor megismerkedett a klasszikus szépségő Jane-nel, akiben látni vélte a minden ízében tökéletes, kiegyensúlyozott feleséget. - Egész életében? - kérdezte a lány udvarias mosollyal. - És honnan ismer engem ilyen jól? - Édesapja nagyon büszke önre, és gyakran beszélt magáról. Will mintha könnyeket fedezett volna fel Jane szemében, melyek megcsillantak a gyertyalángok fényében, ám épp ekkor Lady Whittington megrázott egy kis csengıt, hogy magára vonja a vendégek figyelmét. Will leendı anyósa felé fordította az arcát, és észrevette, hogy Jane kihúzza a kezét az ı kezébıl. A férfi rápillantott, de a lány már az anyját figyelte beletörıdve. Ahogy Lady Whittington arról beszélt, milyen örömöt jelent a család számára lánya házassága, a báró megértette Jane rezignációjának okát. Ami miatt Lord Chadwick aggódott, bekövetkezett: Jane nem akar hozzámenni. Ahogy Lady Whittington folytatta, a férfi a megfelelı pillanatokban elmosolyodott, és udvariasan megköszönte, hogy szívesen fogadják a család tagjaként. Ezek a dolgok könnyen mentek "Lord" Chadwicknek. De a felszín alatt Will elméje háborgott. Jane elfogadta a házasság gondolatát, persze, ahogy minden jól nevelt lány tenné. De a báró többet akart a belenyugvásnál. Igazi házasságot akart - olyat, mint amilyen a szüleié volt, tele szeretettel és szerelemmel. Fiatal korában nem értette, a szülei micsoda ajándékot jelentenek

8 8 egymás számára. Amit Will akart, az az volt, hogy szabadon élhesse az életét, és utazhasson mindenfelé az egész világon. Kaland és izgalom után sóvárgott - és a Kelet- indiai Társaságnál többet kapott belıle, mint valaha is képzelte, és amennyire szüksége lett volna. De most itthon van Angliában, tizenhárom hosszú év után. Szülei meghaltak, és ezzel a szálak megszakadtak, melyek régi életéhez kötötték. Jane jelentette az esélyt számára, hogy élete újra visszatérhessen a régi kerékvágásba. A lány talán még nem látja, de Lord Chadwick tökéletes férjet jelentene számára. Magába bolondítja......csak még nem biztos benne... hogyan. De majd rá fog jönni. A pohárköszöntık és tapsok végeztével lekísérte Jane-t az alsó szintre, az étkezıbe. Az asztal a szokásos eleganciával volt megterítve, kristállyal és porcelánnal, és virágok díszítették. Jane a báró jobbján ült. A férfi úgy tett, mintha monoklijával a menüt pásztázná, amelynek ezüsttartóját kettıjük közé tette, de valójában Jane puha kezét nézte, gömbölyded mellét, finom vállát. Sok élvezetes módja lenne, ahogy meggyızhetné a lányt, hogy nem is lenne olyan szörnyő a számára, ha hozzámenne feleségül. Amikor Jane elıször rápillantott az elsı fogás felszolgálása közben, a báró látta nyugtalanító kételyeit a szemében. Most, hogy már tudta, mit keres, nem értette, hogyan tudott valaha is enélkül élni. A politikai osztály a legjobb ügynökeként tartotta számon, aki tud olvasni az emberek viselkedésébıl, és arcizmaik legapróbb rezdülésébıl is megérti, mire gondolnak. Ha szükséges, minden tudományát be fogja vetni, hogy legyızze Jane Whittingtont. Túl sokkal tartozik Jane apjának ahhoz, hogy most hátat fordítson a lánynak. De ügyesnek kell lennie, hogy megmutassa neki azt a férfit, akivé válhatna, hiszen itt, Angliában senkinek sem mondhatja el, mit csinált az elmúlt öt évben - legkevésbé a feleségének. Maga mögött hagyta veszélyekkel teli életét. Pontosan tudja a szabályait, hogyan kell új álruhába bújni, mivel oly sokszor megtette már ezelıtt: maradjunk közel az igazsághoz, amennyire csak lehet, hogy ne keveredjünk bele a hazugságba. Használhatja a saját nevét és a saját gyerekkorát. A többit ki kell dolgoznia: milyen ember volt William Chadwick - báró, lovag, exkém. Mielıtt ráébredt volna, mit tesz, "Lord" Chadwick régi szokásához folyamodott, és finoman törölgetni kezdte homlokát egy zsebkendıvel. Ami senkit nem lep meg egy ilyen forró nyári éjszakán, és azt is lehetıvé teszi, hogy lopva körülnézzen az étkezıben. Meg kell szabadulnia ezektıl a régi szokásoktól. Még ha sokszor meg is mentették életét, Whittingtonék házában igazán semmi érdekes nincs, csak az inasok suttogása egymással tálalás közben, és a vendégek és a háziak megfeszülı izmai, akik arra kényszerülnek, hogy olyanokkal beszélgessenek, akikkel nem akarnak együtt lenni - és ez alól menyasszonya sem kivétel. Talán túl sokat képzel bele Jane viselkedésébe. İ nem kém, hogy titkolózzon - csak egy fiatal nı, aki hirtelen eljegyezve találta magát egy idegennel. Ahogy Jane Lord Chadwicket látta, hogy a homlokát itatgatja egy zsebkendıvel, egyetértett vele abban, hogy nagyon meleg van bent. Az alsószoknyái és a krinolinja ránehezedtek a lábára. Főzıje nyomta a bordáit, míg végül úgy érezte, nem kap elég levegıt. Ó, tudja, elvesztette a fejét, mert a vılegénye, aki mellett ül, túlságosan is csendes. Az az ember, akirıl azt hitte, túl sokat beszél! Mikor egy hatalmas tálat hozó inas feltőnt mögöttük, Lord Chadwick udvariasan kivett egy adag hideg fácánsültet, elıbb a Jane tányérjára szedett, azután pedig a sajátjára. A szolga meghajolt, és hátralépett, a lány pedig azon kapta magát, hogy vılegénye szemébe néz. - Édesanyja csodálatos estét rendezett, Miss Whittington. - Köszönöm, uram. A báró az asztal felé intett monoklijával. - A virágdíszítés nem nélkülözi az eleganciát, különösen az, ahogy együtt használták az ıszirózsát a fehér rózsával. Ön kötötte a csokrokat? - Nem, uram - válaszolta Jane, aki még sohasem találkozott egy férfival sem, akit érdekelt volna a virágkötészet. - A nıvéremre hagyom az ilyesmit. İ és az anyám azt állítják, hogy nem tudom megkülönböztetni a gyomokat a virágoktól. A báró felnevetett, mintha Jane valami hihetetlenül tréfásat mondott volna.

9 9 - Az ön humorérzéke igazán üdítı, Miss Whittington. Nagyon megbántam, hogy üzleti ügyeim elszólítottak ön mellıl a múlt héten. Hogyan tehetném jóvá? Eljönne velem holnap lovagolni egyet a Hyde Parkba? - Uram, tudja, hogy nem mehetek el lovagolni önnel egyedül. - Természetesen. Feltételeztem, hogy hoz egy lovászt az istállójukból. De mivel van egy bizonyos... feszélyezettség közöttünk, úgy véltem, ha több idıt töltenénk együtt, hogy megértsük egymás szenvedélyeit... Jane önkéntelenül felsóhajtott, Lord Chadwick pedig elvörösödött, és ismét a homlokát kezdte törölgetni. - Ó, egek, nem ezt akartam mondani, csak így hangzott, Miss Whittington. Te jó Isten, ne gondolja, hogy ilyen durva vagyok. Kérem, fogadja ıszinte bocsánatkérésemet, ha megsértettem. - Természetesen, uram. - Úgy értettem, vannak dolgok, amiket nem tudunk egymásról, például, hogy mik a kedvenc idıtöltéseink. Azt hiszem, holnap érdekes beszélgetést folytathatnánk a lovászatról. Lovászat. - Lovagol, ugye? - kérdezte a báró kételkedve. - Természetesen, uram. Ne aggódjon emiatt. - És milyen fajta lovakat tart a családjuk? Jane türelmesen válaszolgatott Lord Chadwick kérdéseire. A férfi ezután a kutyákról kezdett beszélni, szemei szinte parázslottak a gyertyafényben. - Örülnék, ha bemutathatnám kis kedvencemnek, Miss Whittington. Nagyszerően kijönnének egymással, ebben biztos vagyok. Túl udvariatlan lenne megmondani neki, hogy a lány szerint a kutyák csaholnak, állandóan hullatják a szırüket és tönkreteszik a kárpitot. Mennyi férfi próbált már jó benyomást tenni rá azzal, hogy a kutyájával hozakodott elı - egyiknek sem sikerült. - És hogy hívják a kutyáját? - kérdezte Jane. - Gyilkos. Gyilkos. - De biztos lehet benne, hogy csak viccbıl hívják így - folytatta a báró. - Tréfából ajánlotta egy barátom, aztán egészen megtetszett. A lány fájdalmasan mosolygott, és amikor félrepillantott, elkapta anyja tekintetét, aki biztatóan nézett rá. Jane felsóhajtott. Amikor a vacsora véget ért, és a férfivendégek újra csatlakoztak a hölgyekhez a szalonban, Jane rájött, hogy a férfiak bizonyára kortyolgattak még a portói borból, amikor egyedül maradtak. Mindenki sokkal vidámabb volt, bár észrevette, hogy Lord Chadwick nem nevet minden egyes viccen. Feltehetıleg azért, mert nem ivott mértéktelenül az alkoholból, ami legalább végre megkönnyebbülést jelentett a lánynak. A vendégek lassan kezdtek elszállingózni, és egy félóra múlva már csak Lord Chadwick, Sir Albert és Mr. Roderick maradt a három Whittington hölggyel. Jane és a nıvére egy pamlagon ültek, anyjuk pedig mellettük állt, és tanácstalanul figyelte a férfiak bolondozását. Mr. Roderick túlságosan is becsípett, bajsza meg- megrándult, vörös arca izzadságtól fénylett. Bár Sir Albert megpróbálta visszatartani, és kezét Mr. Roderick mellkasa köré fonta, az bizonytalanul Lord Chadwick felé hajolt, és mutatóujjával hadonászott az arca elıtt. - Chadwick, ragaszkodom hozzá, hogy eljöjjön velünk White vendéglıjébe. Ne próbálja nekem bemagyarázni, hogy nem szeret kártyázni. A csudába is, egész jól játszott tegnap éjjel. Lord Chadwick türelmesen mosolygott, és a monokliján keresztül figyelte a másikat. - Lejáratod magad a hölgyek elıtt, öregfiú. Jane szeme elkerekedett, ahogy Mr. Roderick szabadulni próbált. A lány anyja a kezét tördelte, és kétségbeesett pillantásokat lövellt a fıkomornyik felé. Shaw, egy korosodó férfi, aki Jane nagyapjának fiatalkora óta szolgálta a családjukat, idegesen várta úrnıje parancsát.

10 10 - Chadwick, maga minden pénzemet elszedte! Esélyt kell adnia, hogy visszanyerjem! Mr. Roderick kiszabadította magát, és a hölgyek riadtan, pihegve nézték, ahogy hirtelen elıretört, egyik öklét Lord Chadwick felé lendítve. Meglepı módon Lord Chadwick elırelépett, mintha bele akarna szaladni az ütésbe, aztán az utolsó pillanatban elbotlott és térdre zuhant, épp ahogy Mr. Roderick elindította támadását, akinek levegıben kaszáló ökle eltévesztette célját, és éles csattanással, teljes erıvel nekivágódott a márványoszlopnak. A férfi fájdalmasan felüvöltött és hátravágódott, beleütve fejét Lord Chadwick szemöldökcsontjába, aki akkor tápászkodott fel. Mr. Roderick nagyot esett, és hang nélkül feküdt a padlón. A pillanatnyi csendben Jane gyorsan Lady Whittington rémült arcára pillantott. Jane azonnal tudta, anyja fél a botránytól, hogy házában csetepaté tört ki - és Isten bocsássa meg, attól, hogy Mr. Roderick súlyosan megsérült. Lord Chadwick csípıre tette a kezét, és fenyegetıen állt ellenfele fölött: - Azt kell hogy mondjam, ez nem volt túl tisztességes, nem gondolja? Sir Albert felnevetett, és megrázta a fejét. - Nos, megkapta, amit megérdemelt. - Jól... van? - kérdezte Lady Whittington elcsukló hangon, és a torkához kapott a kezével. Sir Albert bólintott. - Ne aggódjon, hölgyem. Lesz egy púp a fején, és lehet, hogy eltört a keze, de nem sérült meg komolyabban. - Jöjjön, barátom -, mondta Lord Chadwick, és karon fogta Mr. Rodericket. - Kérem, legyen a szolgálatomra, és vigyük haza ezt a szegény fickót. Mindig kétbalkezes voltam - nem akartam bántani. - Természetesen nem, uram - felelte Jane, és felállt, hogy megfogja anyja remegı karját. - Sir Albert és én gondoskodni fogunk róla, hogy senki ne szerezzen tudomást az esetrıl - tette hozzá Lord Chadwick -, azt pedig kétlem, hogy Roderick emlékezni fog rá, mi történt. A két férfi együtt felemelte Mr. Rodericket, és karjait átvetették a vállukon. Mr. Roderick kettejük között rogyadozott. - Vigyázzanak a kezére! - kiáltotta Lady Whittington. Lord Chadwick Sir Albertra nézett, és huncut fény gyulladt a szemében, ami nem kerülte el Jane figyelmét. - Mit mondjunk majd neki, hogyan sérült meg? A másik férfi felnevetett. - Hogy bolondot csinált magából néhány örömlány elıtt... ó, bocsássanak meg, hölgyeim, úgy értem, úgy értettem... - Értjük - mondta Jane, és megpróbálta elrejteni mosolyát. - Köszönjük a kedvességüket és tapintatosságukat, uraim. Lord Chadwick szélesen elmosolyodott, és feljebb tolta Mr. Rodericket a vállán. - Nem így képzeltem a magával töltött este végét, Miss Whittington. Holnap találkozunk. Jane csak biccentett, és ahogy megfordult, arra gondolt, milyen meglepıen könnyen emelte meg a báró a magatehetetlen, súlyos férfit. Feltehetıleg erısebb, mint amilyennek látszik. De biztos csak azt mondaná neki, hogy a kertészkedéstıl lett ilyen erıs, vagy más hasonló ostobaságot. A fıkomornyik a férfiak után sietett, hogy kinyissa elıttük a bejárati kaput, és tartsa, amíg kimennek. Mindkettejüknek odaadta a cilinderét, Sir Albertnek pedig a sétapálcáját is. Még egy utolsót integettek, majd kiléptek az éjszakába. Amikor az ajtó becsapódott mögöttük, a három nı csendesen álldogált az elıcsarnokban, Shaw pedig tiszteletteljes fıhajtással visszavonult. - Mama... - kezdte Jane, ám anyja hangosan zokogni kezdett, és felrohant a lépcsın. A lány nıvéréhez fordult: - Charlotte... - Majd késıbb beszélünk. Utána kell mennem. Így ı is otthagyta Jane-t, aki kicsit lassabb ütemben követte. Jane a saját szobájába ment, ahol szolgálója, Molly szendergett egy kárpitozott széken a kandalló elıtt. Egyetlen szál gyertya égett mellette az asztalon. Jane-t szomorkás hangulat fogta el. Úgy érezte, olyan változás küszöbén áll,