Regőczi Gergely. Hiba a rendszerben. Sci-fi kisregény. Budapest 2013.

Átírás

1 Regőczi Gergely Hiba a rendszerben Sci-fi kisregény Budapest 2013.

2 A nem túl távoli jövőben: 1. Éjszaka volt. A sikátorból amelyben a szakadozott-koszos ballonkabátos; hosszúra nőtt, ápolatlan hajú; elgyötört, borostás arcú; az éhezéstől véznára fogyott, magas férfi meghúzta magát egy nagyváros pompásan megvilágított, csillogó üvegborítású felhőkarcolóira nyílt szemet gyönyörködtető kilátás. George azonban már rég elvesztette illúzióit, nem igazán érdekelték a világ olyasféle szépségei, amelyeknek a közelébe férkőznie esélye sincs. Figyelmét sokkal gyakorlatiasabb dolgok kötötték le. Rozsdás, nyikorgó biciklijét tolva kukától kukáig botorkált, egy korábban szermányolt farúddal bele-beletúrt tartalmukba, és ha táplálékként vagy öltözékként hasznosítható objektumra bukkant, azonnal magához vette azt. Orra már rég megszokta a rohadó szemét bűzét, ahogyan önmaga megavasodott füstölt szalonnára emlékeztető szagát is, szinte már fel sem tűnt neki az, amitől szerencsésebb embertársai rég öklendezni kezdtek volna. Ezúttal szerencséje volt, mert talált egy nagy darab kenyeret, amelyet még alig pettyeztek zöld penészfoltok. George eltávolította a romlott részeket, a maradékot pedig élvezettel tömte szájába. Kicsit csillapodott gyomrát mardosó éhsége. Kicsoszogott a fényesebben megvilágított, tisztább főútra, mindössze azért, hogy a szomszédos sikátorba is áttekerhessen szerencsét próbálni, de épphogy csak felült kerékpárjára, amikor rendőrautó fékezett mellette. Két fekete egyenruhás, nagydarab férfi szállt ki belőle, egyáltalán nem sietős mozdulatokkal, sokkal inkább felsőbbrendű hanyagsággal, rágógumit csócsálva közben. - Uram! szólították meg alig palástolt gúnnyal hangjukban a hajléktalant. Közúti rutinellenőrzést tartunk mivel a koszos ballonkabátos csak bambán visszabámult, bővebben is kifejtették. Tisztában van ön azzal, hogy a KRESZ szabályai a kerékpárosokra is vonatkoznak? Az ön érdekében bízunk benne, hogy nem fogyasztott szeszesitalt az elmúlt néhány órában Bárcsak hozzájutottam volna némi piához az utóbbi napokban! Akkor kiüthetném magam, és nem kellene a kurva, elbaszott életemen rágódnom gondolta erre George, aki azzal is tisztában volt, hogy a zsernyákok minden bizonnyal unatkoznak, ezért szándékosan szívatják, macerálják. Nem ittam én egy kortyot sem, biztos urak! bizonygatta a csöves udvarias alázattal. - Azt majd mi döntjük el, objektíve vágta rá az egyik rendőr. Fújjon csak bele a szondába! George eleget tett a felszólításnak, vett egy mély lélegzetet, és teljes erejéből belefújt a készülékbe. A rossz táplálkozástól, az utcai élettől legyengült, beteges szervezete ezt nem igazán vette jó néven. Köhögési roham tört rá, alig bírta abbahagyni. Amint mégis sikerült, hosszan krákogott, és a felköhögött slejmet az utcára köpte. - Fújj, ez undoríítóóó! Mit képzel maga? játszotta túl felháborodását a rendőr, eközben bosszúsan tanulmányozta az alkoholszonda kijelzőjét, mely valóban a hajléktalannak adott igazat. Valamit csak be kellett szednie, különben nem dülöngélne annyira gondolta, az persze nem jutott eszébe, hogy ezt egyszerűen az éhezés okozza. Sétáljon csak végig a záróvonalon! jött a mentő ötlet. George erőt vett magán, összpontosított, és ugyan nem túl gyorsan, de nyílegyenesen elindult a felfestett fehér vonalon. A két rendőr mindezt csípőre tett kézzel, bosszúsan szemlélte. Amint a ballonkabátos férfi a távolabb álló rendőr mellé ért, az egyenruhás mintegy véletlenül előrébb csúsztatta lábát, amelyben George meg is botlott, és elhasalt, bele egy pocsolya kellős közepébe. A rendőrök jóízűen hahotáztak, miközben áldozatuk a sáros vízben tapicskolva megkísérelt feltápászkodni. 1

3 - Még hogy nem ivott?! röhögtek a közegek. - Két lépést nem tud megtenni eltaknyolás nélkül! De lássa, kikkel van dolga, most nem visszük be. Talán a pocsolya hideg vize is elég volt ahhoz, hogy némileg kijózanodjon. Szóval kap még egy esélyt. Na, hordja el magát, amíg ilyen elnézőek vagyunk! ajánlotta nagylelkűen egyikük. - Így van! bólogatott a társa is egyetértőn, elkomolyodva. A rend őrzőinek nemes feladatához hozzátartozik a könyörületesség, az emberséges mérlegelés, valamint az elesettek segítése is tromfolt emez. Menjen csak a dolgára, jóember! A két zsaru összekacsintott, alig bírták visszafogni magukat, hogy ne bukjon elő belőlük újfent a nevetés. George nem merészelt méltatlankodni, megalázkodva elmorgott valami köszönömféleséget, aztán sietősen eltolta a bicaját, be a következő sikátorba, csupán magában füstölgött. Amint látótávolságon kívül került, ismét felharsant a háta mögül a mókás kedvű rendőrök hahotázása. Az éjszaka ugyan meglehetősen enyhe volt, de átázott kabátjában George ezt egyáltalán nem így érezte, még a fogai is kocogtak, egész teste remegett. Immár nem csupán élelem után kutatott a szemetes konténerekben, hanem valami takarónak használhatót is szeretett volna kihalászni, hogy egyáltalán megérje a reggelt. Néhány kartonlap és újságpapír akadt kezei közé. Ezeket terítette le az utcakövekre, hátát a házfalnak támasztva leült, és hozzálátott felülről is beburkolni magát. Keze azonban megállt a levegőben a mozdulat kellős közepén. Egy nagy és vastag betűkkel szedett hirdetés keltette fel figyelmét. A Nemzeti Űrkutatási Hivatal (NASA) önkénteseket keres az első emberes Marsűrrepüléshez. Előképzettség nem szükséges. Kiemelt díjazás már a felkészítés során is. Jelentkezés miami-i irodánkban George meglehetősen meghökkent ezen a szokatlan felhíváson, eddig azt hitte ugyanis, hogy az űrhajósoknak szellemileg és fizikailag is a csúcson kell lenniük összetett és felelősségteljes feladatkörük maximális színvonalú ellátásához. Ehhez képest a hirdetésben semmilyen különösebb követelményt nem támasztottak. Ez ugyan felkeltette gyanakvását, de azért elgondolkodott a lehetőségen. Nem hiszem, hogy sok esélyem lenne ilyen legyengült állapotban bekerülni a küldetésbe. De mit veszíthetek, ha megpróbálom? Maximum visszajövök csövezni. De ha mégis sikerülne Vajon mit takarhat a kiemelt díjazás? Talán esélyt kaphatnék még egyszer, hogy emberhez méltó, elismert életet élhessek Úgyis Miamiban tengődöm évek óta, a toborzóiroda nincs is messze. Holnap belevágok! határozta el magát, miközben a város fényesen kivilágított felhőkarcolóira emelte eltompult tekintetét, amelyben most a remény halvány szikrái is felcsillantak Jó napot kívánok! Paul Icke vagyok, humánerőforrás-menedzser. Kérem, fáradjon be az irodámba! mutatott kezével a nyitott ajtó irányába. George követte az öltönyös, szemüveges, középkorú, elegáns férfit. A NASA irodaháza már kívülről is tekintélyt parancsoló volt, de az előtér tágassága, a berendezés eleganciája teljesen lenyűgözte a hajléktalant. Egyúttal el is bizonytalanította. Nem igazán tudta, mit is keres egy ilyen komoly helyen. Még szerencse, hogy reggel beugrott a hajléktalanszállóra, lezuhanyozott, megborotválkozott, és amennyire tudta, rendbe szedte frizuráját, ruházatát. Most mély lélegzetet vett, és belépett az irodába. A hatalmas íróasztal mögötti panorámaablakokon keresztül az alacsonyabb környező épületek felett el lehetett látni egészen az óceánig. 2

4 De a menedzser most nem a tekintélyt kölcsönző asztala mögé ült, hanem egy dohányzóasztal mellé állított fotelba, kezével intve, hogy vendége is kövesse példáját. George elfoglalta a másik fotelt, de nem mert olyan hanyag lazasággal hátradőlni benne, mint tette ezt a HR-es góré. Úgy ült, mint aki nyársat nyelt, megszólalni sem tudott, nagyon zavarban volt, fogalma sem volt, mit kellene most tennie, mondania. Ezt Icke úr is észlelte, és segíteni igyekezett. - Ön minden bizonnyal George Went lapozta át a recepción az összes pályázóval kitöltetett adatlapokat. - Igen, uram. - Örvendek, hogy megismerhetem. Először egy kis formalitás. Az adatlapon nem töltötte ki a lakcím rubrikát - Nos, izé Nekem nincs lakcímem, ugyanis ööö hajléktalan vagyok vallotta be George egy nagy sóhajtást követően. - Értem bólintott Icke úr, és mintha felcsillant volna a szeme. Akkor ide beírom, hogy munkaerő-piaci szempontból a nagyon is előnyös állandó mobilitás mellett döntött, ahová a munkaadója vezényli, ott telepszik meg. Dicséretes ez a rugalmasság! George nem volt benne teljesen biztos, hogy a felvételiztető jól értette, amit ő mondani szándékozott, de egyelőre nem szólt. - És azt meg tudná fogalmazni, hogy miért pont az űrhajós-kiképzésre jelentkezett? - Hát, őszintén szólva hebegett-habogott George ismét, nem könnyű kérdés ez. - Azért mégis kísérelje meg összeszedni a gondolatait! kérlelte barátságosan Paul. - A mai gazdasági helyzetben olyan nehéz munkát találni, már évek óta hiába keresgélek, egyre kilátástalanabb az életem, bármit elvállalnék, hogy legalább annyit kereshessek, hogy ne a kukákból kelljen ennem - Ühüm bólintott megértően a HR-igazgató. Szóval ön igényes a munkafeltételeire, ezért tartósan csak olyasmit vállal el, ahol kiteljesedhet kreativitásával, proaktív, autonóm munkavégzésével, kezdeményezőkészségével, mindez párosul az elvégzett munkával szemben támasztott precizitásával. Amikor ilyen munkát nem kínálnak önnek, szellemi szabadfoglalkozásúként vállal átmeneti megbízásokat meditált hangosan, majd bele is írta gondolatait az adatlap megfelelő rovatába. Ez is az ön rugalmasságát bizonyítja. - Ha ön mondja, biztos így van vont vállat George. Ugyan nem értette, hogy mi folyik körülötte, miért fényezik annyira korántsem kimagasló képességeit, de úgy vélte, a csövezésnél bármilyen munka jobb lehet, így belement a játékba, és nem tiltakozott a valótlan, de hízelgő állítások ellen. - Azt hiszem, maga pont megfelelő ember a feladatra. Ha itt aláírja a szerződést, kap egy buszjegyet Merritt Island-re, ahol a Kennedy Űrközpont található. Jövő héten indul, addig előzetes költségtérítésként kiállítok egy 1000 dollárról szóló csekket. A kiképzés két szakaszból fog állni. Elsőként általános fizikai és szellemi állapotfelmérés után ezen képességek, készségek személyre szabott fejlesztése veszi kezdetét. Be kell ismernem, hogy maga a konkrét küldetés csupán 50 űrhajóst igényel, de a kiképzés első fázisára még 1000 jelentkezőt veszünk fel. A második szakaszban már csak a legjobbak vehetnek részt, emelt illetménnyel. De természetesen addig is mindenki megkapja az alapképzés során járó heti 1000 dollárt. Nos? George körülbelül ennyit fogott fel leendő munkaadója mondanivalójából: blabla-blabla 1000 dollárról szóló csekk blabla-blabla heti 1000 dollár. Már alá is írta az orra alá tolt papírokat. - Ezennel munkatársak vagyunk! rázott kezet Icke úr a megsegített hajléktalannal. A titkárságon átveheti a buszjegyét és a csekkjét. - Igazán köszönöm! Hihetetlenül hálás vagyok! Köszönöm! Isten áldja meg magát! Viszontlátásra! George egészen addig hálálkodott, míg be nem zárult mögötte az irodaajtó. 3

5 Jókedvűen, már-már ujjongva hagyta el az épületet. Azonnal beváltotta csekkjét egy bankban, aztán vásárolni ment. Vett magának egy váltás új ruhát, hogy ne ennyire rongyosan kezdje új munkáját, betárazott egy jókora adag, számára luxuskategóriának számító élelmiszert, de természetesen nem maradhatott el önmaga jutalmazásának eszköze sem, egy üveg finom vodka. És a pénz nagyobb része még meg is maradt. George szinte visszaemlékezni sem tudott, mikor volt utoljára ilyen gazdag, de az biztos, hogy sok-sok évvel korábban, amikor még ő is normális, hétköznapi életet élhetett. Azóta viszont, hogy először önhibáján kívül elveszítette állását, majd lakását, végül családját is, csak egy öröme maradt: ha sikerült koldulás vagy zsebtolvajlás útján az ő szemszögéből nézve kissé komolyabb összeghez jutnia, mindig vett egy üveg italt, és alaposan berúgott. Legalább olyankor nem gondolt az őt sújtó sorscsapásokra. Dolga végeztével letelepedett törzshelyén, az egyik sikátorban kartondobozokból épített odújában, ezt követően jókora kortyokban felhajtotta a vodkát. Élvezte a nyelőcsövéből, gyomrából az egész testébe szétáradó bizsergést, majd azt, ahogy egyre távolabbinak érzékelte a külvilág ingereit, mígnem végül teljesen elbódulva el nem veszítette eszméletét. 3. Kopogtak az ajtón. Paul Icke felsóhajtott. Remélte, nem újabb jelentkező érkezett a hirdetésükre, hiszen egész nap ezzel foglalkozott, és már nagyon kimerültnek érezte magát. De nem vetkőzhette le udvariasságát. - Parancsoljon! szólt ki. Egy magas, középkorú, de mégis atléta-alkatú, markáns, határozott arcvonásokkal bíró férfi volt, aki leginkább egy távolságtartó nemesemberre emlékeztethette azokat, akik nem ismerték őt személyesen. - Szevasz, Paul! köszönt a látogató. - Szervusz, Big Ben! viszonozta viccesen a HR-menedzser a köszönést. Legfelsőbb főnöke, a NASA igazgatója volt ugyanis az, személyesen. A Benjamin keresztnév rövidítéséből, és a magasságára utaló jelzőből alakult ki a London jelképének számító óratorony elnevezésével megegyező beceneve. A nagy jelző ezenfelül arra is utalt, hogy ő a nagyfőnök itt. Abból viszont, hogy beosztottai is így szólították, kiderült, hogy a kinézetével ellentétben tud barátságos, közvetlen is lenni. - Miben segíthetek? kérdezte Paul. - Csak kíváncsi voltam, hogy ment az űrhajósjelöltek szűrése. - Nagyon jól. Rengeteg volt a jelentkező. Kezdem elhinni, hogy tényleg nem a legjobb a gazdasági helyzet, hiszen legtöbbjük el sem olvasta a szerződés apró betűs részeit. Amint meghallották, mekkora összeget kereshetnek meg, azonnal aláírták. - Helyes bólogatott Ben. - Úgyhogy a kvótát feltöltöttem. Csak az a baj, hogy lelkiismeret-furdalásom van. - Akarsz beszélni róla? vette fel a pszichológus-pózt a vezérigazgató. - Szinte már alávaló gazembernek éreztem magam, ahogy eltanácsoltam azokat, akiknek volt családjuk, állásuk, de legalábbis minimális boldogulási esélyekkel rendelkeztek, és felvettem mindenkit, akiről úgy gondoltam, nem fognak hiányozni senkinek - Ne is foglalkozz ezzel! Helyesen cselekedtél. Ez egyben a cég és a nemzet érdeke is. Az elnök megparancsolta, a Képviselőház pedig megszavazta, hogy presztízs-okokból mindenképp a kínaiak előtt kell embert juttatnunk a Marsra. - Nem igazán állunk készen egy ekkora expedíció sikeres lebonyolítására. Nagyon veszélyes lesz, és ezt nem mondhattam el a jelentkezőknek. - Hát ez igaz. Pont ezért nem küldhetjük a saját, az egész ország előtt ismert, népszerű, alaposan kiképzett űrhajósainkat. Ha bármi bajuk történne, nem lenne elég, hogy az egész 4

6 világ rajtunk röhögne, de a családjaik akkora kártérítési pereket akasztanának a nyakunkba, hogy csődbe menne a cég. De ezeket az embereket, akiket most felvettél, senki sem keresné, hiányolná. És a beígért heti ezer dollár is semmiség ahhoz képest, amennyit egy rendes űrhajósnak kellene fizetni. Ezzel a húzással szerintem milliárdokat fogunk megtakarítani állam bácsinak, amiért bizonyosan ő is hálás lesz Big Ben önelégülten vigyorgott, és kisvártatva hozzáfűzte. Azért imádom a kapitalizmust, mert annyira serkenti a kreativitást, hogy egy ilyen nagyszerű terv is az eszembe jutott! - Hát jó sóhajtott Paul. Nem igazán érezte jól magát a tudattól, hogy már állami vállalatok is puszta számokban, megtérülésben mérik az emberi életek értékét, és az sem hatott rá nyugtatóan, hogy nagy eséllyel csőbe húzott egy csomó embert. De tudta, ha nem teszi meg, őt is gondolkodás nélkül elbocsátják, és az, aki a helyére kerül, hálából még durvább dolgokat is elkövetne az alatta állókkal szemben. Hiába, így működik a rendszer. 4. Kathleen bekopogott a John Schlosser feliratú iroda ajtaján. Kisvártatva férfihang szűrődött ki, mely beinvitálta a látogatót. A nő benyitott. - Jó napot, uram! köszönt a bent, íróasztala mögött üldögélő őszülő hajú, szemüveges férfinak, aki a formaságok rabja volt, nem igazán szerette a közvetlen, tegeződő kommunikációt beosztottjaival. - Jó napot, Weisman kisasszony! viszonozta az üdvözlést a férfi, miközben alig leplezett kéjsóvársággal a tekintetében végigmérte a harmincas évei elején járó fiatal nőt. Tetszett neki karcsú alakja, vállig érő szénfekete haja, huncutkás mosolya. Ezt Kate is észrevette, már jóval korábban, de ő egyáltalán nem találta vonzónak főnökét, akinek nem csak a képe volt sunyi, de többször is hallott már róla, hogy keresztbetett kollégáinak, beosztottjainak, ha érdeke úgy kívánta. Ezt a tulajdonságát szintén ellenszenvesnek találta. De néha mégis kénytelen volt munkaügyben konzultálni vele, mint ahogy most is. - Uram, jelentést tenni jöttem munkám előrehaladásáról, és ezzel kapcsolatban szeretném megkérni, hogy tekintse meg demonstrációs kísérleti eszközeimet is. - Rendben. Máris megyek. És nem volna kedve ma este velem vacsorázni? próbálkozott a férfi. - Sajnálom, de már elígérkeztem lódított Kate. Talán majd máskor tette hozzá engesztelően. Elhagyták az irodát, hófehérre festett folyosók és különféle műszerekkel felszerelt laboratóriumi termek labirintusán keresztül vezetett útjuk, mígnem megérkeztek Weisman kutatónő birodalmába. Kate bekapcsolta a számítógépes rendszereket, és amint elindultak a szükséges programok, megközelítőleg déli irányba, és némileg felfelé irányított az ablaktalan helyiségben egy körülbelül akkora és olyan formájú készüléket, mint a régi katódsugárcsöves monitorok. Eközben a képernyőkön is változott a kép, egy nagy fényes folt került a középpontba. A nő tovább mozdította, állított az élességen, ennek következtében megjelentek további kisebb pöttyök, foltok is. Eközben kommentálta az eseményeket. - A gravitációs hullámok kimutatása és űrnavigációs célú felhasználása volt egyetemi doktori disszertációm címe. Ezt az írást önhöz, a NASA Kennedy Űrközpont Fejlett Technológiák Intézetének vezetőjéhez pályázatként benyújtva nyertem el kutatói pozíciómat. Öt év lankadatlan munka, kísérletezés végre eredményre vezetett adott az előzményekről némi áttekintést a nő. Ez az eszköz mutatott a téglatest alakú szerkezetre képes érzékelni a gravitációs hullámokat, a hozzá szerkesztett szoftverek pedig képi formában is meg tudják 5

7 jeleníteni ezeket. Egy vasbeton épület belsejében vagyunk, de amikor déli irányba fordítottam a készüléket, megjelent a Nap és az abban a síkban található bolygók, csillagok gravitációs képe. A szoftverem arra is képes, hogy több, eltérő irányba fordított szenzor adatait összevetve háromdimenziós térképet alkosson, folyamatosan meghatározva benne egy mozgó test: Földünk, netán egy leendő űrhajó pillanatnyi helyzetét. A beszámolót hallgatva Schlosser úr, a tudományos vezető is közelebb hajolt a számítógépekhez, és próbálgatta a beállítások finomítását, a fókuszálást, közelítést-távolítást, és más irányokba is átfordította az érzékelőt. Ilyenkor a monitorokon megjelentek a különböző jól ismert csillagképek mintázatai, de bizonyos szempontból mégis szokatlanok voltak. Ugyanis nem a látszólagos fényességük, hanem gravitációs hatásuk erőssége alapján változott monitorokon leképzett fényerejük. - Csodálatos munka! áradozott Schlosser. Hány évtizede próbáltuk hiábavalóan érzékelhetővé tenni az elméletben megjósolt gravitációs hullámokat! És most önnek sikerült! Ez akár még egy fizikai Nobel-díjat is megérhet Kathleen mosolyogva fogadta a dicséretet. Bár igazán nem volt sem egoista, sem önelégült, most nagyon hízelgőnek találta az elismerést, mellkasa dagadt a büszkeségtől. És úgy gondolta, ezt még lehet fokozni. - És ez még nem minden, uram a főnök kérdő tekintete rá szegeződött, így folytatta. A munka során rájöttem ugyanis, hogy ez a gép nemcsak érzékeli a gravitációs hullámokat, hanem a szenzorban energia termelődik a hullámok áthaladásakor, az elektromos indukcióhoz hasonló elven. És ez az energia ki is nyerhető. Ekkor a tudósnő egy ceruzaelemet vett elő fiókjából, amit egy elemlámpába helyezett. A szerkezet bekapcsolva világított. Eközben folytatta a kiselőadást. - Szándékosan hagyományos izzó van benne, ami egy normál elemet maximum néhány óra alatt teljesen lemerítene. Ez a gravitációs elem azonban immár több napnyi használaton van túl, és teljesítményéből semmit sem veszített. - Maga feltalálta az örökmozgót? a férfi, maga is tudós lévén, humorosnak szánt megjegyzésével rátapintott a lényegre. - Azt nem korrigált Kate. Ugyanis nincs benne mozgó alkatrész És nem is a semmiből termel energiát, viszont elméletileg, amíg léteznek tömeggel bíró testek a világegyetemben, ami még jó néhány ezermilliárd év, addig ezek az áramforrások nem apadhatnak ki, mindössze a teljesítményükkel arányosan csökkentik a gravitációs hullámokkal összefűzött testek közötti vonzást, de ez az emberiség teljes energia-igényét figyelembe véve is kimutathatatlanul csekély hatás lenne. - Elkérhetem? kérdezte Schlosser, miközben idegesítő szokása szerint felváltva simogatta egyik kézfejét a másikkal, a magyarázatra nem is igazán tudván már koncentrálni. - Persze, de vigyázzon rá, mert csak ez az egy prototípus van belőle. - Természetesen. De szükségem lesz szemléltetőeszközre, amikor a Gazdasági Minisztériumban jelentést teszek erről az elképesztő felfedezésről. Ugyanígy a teljes dokumentációra is jelentette ki Schlosser nagyon elkomolyodva, miközben átvett egy halom papírt és elektronikus adattárolót. Ja, és egyelőre ne beszéljen senki másnak a felfedezéséről! kötötte a nő lelkére figyelmeztetően felemelt mutatóujjal, aztán feszülten, köszönés nélkül elrobogott. Kathleen csodálkozva bámult zavarodottan viselkedő főnöke után, de hamar elfeledte ezt a közjátékot, már-már a Nobel-díj várományosának érezve magát vetette bele magát a további kísérletekbe. Jókedve csak akkor hagyott alább, amikor este hazaért, és egy üres, sötét lakás fogadta. Akár kapok Nobel-díjat, akár nem, ugyanolyan egyedül leszek. De hát egyszerűen nem találok olyan pasit, aki minden szempontból illene hozzám, aki elég okos is, valamint Ha meg nincs ilyen, félmegoldással minek herdáljam az időm? gondolta hatalmasat sóhajtva. 6

8 Ezt követően befeküdt ágyába, és pikáns fantáziáiba merült 5. George Went a busz ablaka mögött elsuhanó, a tökéletesen síktól épphogy csak picit lankásabb floridai tájat bámulta. Bőven volt erre ideje, hiszen a 300 kilométeres út Miamiból Merritt Island-re a köztes megállók miatt közel 5 órát vett igénybe. Végül azonban megérkezett a szigorúan őrzött létesítmény kapujához. A szögesdróttal erősített és kamerákkal megfigyelt kerítés mindkét irányban a távolba veszett, már ez is sejteni engedte a terület hatalmas méreteit, ahogyan a messzeségben egész parányinak tűnő, de valójában kisebb felhőkarcoló méretű, kilövésre felkészített hordozórakéta is. George odalépett a kapu mellett álló kisebb portaépülethez. Kérés nélkül átnyújtotta igazolványát, valamint az Icke úrtól Miamiban kapott belépőkártyát. De még így is csak azután engedték belépni, hogy elkészítették biometrikus azonosítóját, és összevetették azt a bűnügyi nyilvántartásban szereplő adatokkal. Szerencséjére annak ellenére, hogy némiképp züllött életet élt ezidáig, priusza nem volt, sose kapták el kisebb súlyú bűncselekményeit követően. De ha lett is volna neki, bizonyos magas rangú illetékesek talán még akkor is elintézték volna, hogy részt vehessen a kiképzésen. Így hát Went bejutott, azzal a 999 további társával együtt, akik szintén buszokkal érkeztek az ország minden városából. Mivel sokan voltak, a biztonsági ellenőrzésekkel igencsak eltelt az idő. Így immár belső használatú buszokkal szálláshelyükre juttatták a vállalkozó kedvű csapatot, ahol aznap már csupán egy rövid eligazítás várta őket a nagy előadóteremben. Egy ereje teljében lévő, jó kiállású férfi lépett a pódiumra. - Tisztelt Hölgyeim, Uraim! köszöntötte a megjelenteket. Benjamin Griffin vagyok, a NASA igazgatója. Önök azért vannak most itt, mert egyrészt az ország legbátrabb hölgyei és férfiúi, hiszen volt önökben kurázsi, hogy jelentkezzenek erre a nem hétköznapi feladatra. Ezen kívül az összes pályázó közül önök ezren bizonyultak tapasztalt személyzetis kollégáink ítélete alapján személyiségükben is a legmegfelelőbbeknek. Természetesen még számos megpróbáltatás vár önökre, fizikai és szellemi állóképességet mérő-fejlesztő gyakorlatok sokasága, mígnem kikristályosodik, hogy ki lesz önök közül az az ötven fő, aki az expedíciós űrhajó legénységének tagja lehet. Kezdjék holnap azzal a tudattal a kiképzést, hogy akár bekerülnek a kiválasztottak közé, akár nem, mindenképpen hozzájárulnak nemzetünk nagyságának, dicsőségének megőrzéséhez, hírnevünk öregbítéséhez. Önök már most nemzeti hősök! Köszönöm, hogy itt vannak! Az igazgató tapsvihar kíséretében hagyta abba lelkesítő-buzdító beszédét, és távozott az emelvényről. Ezután a csapat bőséges vacsorában részesült, majd mindenkit szálláshelyére kísértek. Volt, aki pont gyors elalvással vezette le az izgalmas nap keltette feszültséget, míg mások összeültek az emeletes ágyakkal berendezett személyzeti hálótermekben, és bemutatkoztak egymásnak, ismerkedtek, megosztották egymással félelmeiket, reményeiket, vágyaikat, elképzeléseiket. 6. Kathleen Weisman időnként kicsit öntevékenyebb volt, mint főnökei szerették volna, illetve amennyit tudtak erről. Részt vett ugyanis a Mars-expedíció készülő űrhajómoduljainak energetikai megtervezésében és kivitelezésében is. Épp a kutatóállomás modulján ügyködött. Ha elkészül, a hordozórakétával fellövik az űrbe a modult, és földkörüli pályán csatlakoztatják a kolonizációs hajó többi részegységéhez. Egyelőre nem létezett olyan erős és olyan nagy rakétamotor a Földön, amivel egyszerre az egész űrjárművet ki lehetett volna 7

9 szakítani a bolygó gravitációs mezejéből, így marad a jól bevált, puzzle-szerű építkezés a világűrben. Kate már elkészült a huzalozással, és a biztonsági energiaforrás beépítésén ügyködött. Szükség volt ugyanis arra, hogy egy esetleges baleset és a modulok légmentes szeparálása esetén is üzemképesek maradjanak legalább az alapvető létfenntartó és vészjelző rendszerek, így a hiba elhárításáig életben maradhassanak a bent rekedt űrhajósok. Kate azonban a szokásos, radioaktív izotópokat tartalmazó, nukleáris bomlás elvén alapuló cellák helyett saját gravitációs energiaforrását építette be a modulba, mivel ezt sokkal tartósabbnak, megbízhatóbbnak és nagyobb teljesítményűnek ítélte. Amikor elkészül, majd utólag kéri a vezetőség jóváhagyását, gondolta. Abban is biztos volt, hogy le lesznek nyűgözve az újításától, hiszen a beépített energiacella nem csupán ezt a modult lett volna képes elektromossággal ellátni, hanem akár az egész űrhajót, sőt talán a teljes majdani marsi kolóniát is. Késő délután elégedetten, a jól végzett munka tudatával mászott ki a modul szerelőcsatornájából. Főnöke, Schlosser irodája felé irányította lépteit, eközben azonban el kellett haladnia saját laboratóriuma mellett. Itt földbe gyökerezett a lába. Az ajtó ugyanis nyitva volt, bent fekete öltönyös figurák tevékenykedtek, az ajtót is két hasonló szerzet őrizte, meglehetősen marcona arckifejezéssel. A nő tudatát elöntő felháborodással együtt tettrekészsége is visszatért, így határozott léptekkel indult meg műhelye felé. Az öltönyösök útját állták. - Ide nem mehet be! közölték kurtán. - De hát ez az én laboratóriumom! Mi a fenét művelnek itt? - Ezt nemzetbiztonsági okokra hivatkozva nem közölhetjük. - Engedjék be, kérem! hallatszott bentről Schlosser hangja. Erre kijött a feketeruhások vezetője, és behívta Kate-et. - Mégis, mi a fenét művelnek itt? ismételte meg kérdését a nő, köszönni esze ágában sem volt a betolakodóknak. - Mivel ön fedezte fel a gravitációs hullámok detektálásának, és ebből energia kinyerésének a módját, kénytelen vagyok legalább részben beavatni válaszolt az öltönyös. A Nemzetbiztonsági Ügynökségtől vagyunk. Amint a főnöke, Schlosser úr beszámolt a felfedezéséről, azonnal egyeztetések indultak meg a legmagasabb szinteken. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a világ még nem érett meg egy ilyen fejlett technológiára, ezért kénytelenek vagyunk a későbbi felhasználás idejéig lefoglalni minden ezzel kapcsolatos feljegyzést, felszerelést, prototípust. Ezzel egyidejűleg természetesen az ön esetében is életbe lép a legszigorúbb titoktartási kötelezettség. Nem örülnénk, ha bárhol viszonthallanánk találmányának hírét, ha érti, mire gondolok hanghordozásában volt valami hátborzongatóan fenyegető, és talán véletlenül pont ekkor libbent el zakója a pisztolytáskája elől is. Kate szóhoz sem tudott jutni a döbbenettől, de meg is rémült, így beletörődően bólogatott. - Helyes mosolyodott el nem túl bizalomgerjesztőn az ügynökök vezetője. Megnézné, kérem, hogy mindent becsomagoltunk-e? Kathleen körülnézett laboratóriumában. Az öltönyösök remek munkát végeztek. Elkobozták a gravitációs ernyőt, az összes elem-prototípust, minden iratot, számítógépet, megdöbbentő módon még a sima huzalokat, csavarhúzókat, és egyéb szerszámokat, alkatrészeket is elvették. Csak az üres asztalok, szekrények, polcok maradtak. - Igen, semmi nem maradt ki bólintott a nő. - Örvendtem a szerencsének búcsúzott fejbiccentéssel az ügynök. És ne felejtse el, amiről beszéltünk Ezzel az ügynökök jókora ládákat cipelve sietősen távoztak. Kate főnökére, John Schlosserra nézett. 8

10 - Mi volt ez? - Sajnálom, kisasszony. Ahogy mondták, nemzetbiztonsági ügy. Titkos. - De hát miért? Ez egy olyan találmány, ami megoldhatná az emberiség számos problémáját, soha többé nem lenne energiaínség, bármit elérhetnénk Mégis, mi a baj vele? Könyörgöm, mondjon már valamit! - Hát jó, de maradjon köztünk. Tényleg szigorúan bizalmas miután Kate bólintott, folytatta. Amikor megtartottam a beszámolóm a Gazdasági Minisztérium szakértői előtt, azonnal láttam az arckifejezésükön, hogy valami nem stimmel. Már akkor a lelkemre kötötték, hogy tartsam titokban a dolgot, és láthatja, milyen hamar intézkedtek. Hivatalosan én sem tudhatnék erről, de egy magas rangú barátom nagy vonalakban beavatott. Tehát, ha mondjuk egy kicsit javítottad volna a belső égésű motorok vagy erőműturbinák hatásfokát, vagy bármit, ami igényel hagyományos energiahordozókat is, akkor most ünnepelt tudós lennél. Sőt, akkor is, ha csak a gravitációs hullámok detektálását oldod meg. De ez a mellékhatás, az áramtermelés Arra, hogy jóformán a semmiből bármennyi energiát nyerjünk, még nem érett meg az emberiség gazdasági rendszere. Túl jelentős felfedezés. Ha a találmányod napvilágra kerülne, az túl heves változásokat okozna, sokkolná a tőzsdéket, csődbe vinne minden más energetikai vállalkozást, belerokkanhatna az egész világgazdaság. Az olajos, szenes, atomos és megújuló energiás lobbi karöltve ágált ellened. És túl befolyásosak. Sajnálom Kathleen Weisman, aki egész életét arra tette fel, hogy az emberiség fejlődését, jobbá válását segíti, teljesen kiábrándult, elvesztette hitét az emberiség racionális voltában. De legalábbis az emberiség vezetőinek épeszűségében - Megértem, hogy csalódott próbált együtt érző lenni Schlosser, miközben saját kezeit simogatta. Így, hogy a találmánya gyakorlatilag nem is létezik, a Nobel-díjat se kaphatja meg. De megígérem, találunk magának egy új kutatási irányt, amelyben immár nyilvánosan is megcsillogtathatja nagyszerű kvalitásait! - Rendben, köszönöm! Kate halványan elmosolyodott, de nem főnöke nyugtatónak szánt szavai hatására, hanem mert eszébe jutott, hogy nem került az összes gravitációs erőforrás a fejlődés kerékkötőinek birtokába, és immár nem is mondja el senkinek, hogy mit rejt az űrhajó kutatómodulja. Illetve, hogy ha találna megfelelő támogatókat, fejből is bármikor újra meg tudná építeni eszközeit. Márpedig ő nem akarta ennyiben hagyni a dolgot, tudta, hogy az egész emberiség érdekét szolgálná a dac kiteljesítése, amelyet érez. Még nem tudta, hogyan és merre induljon, de abban már biztos volt, hogy lépni fog. Hihetetlen, hogy a kapitalizmus egy olyan rendszer, amely képtelen a gazdaságelméletbe integrálni, szellemileg feldolgozni egy olyan adatot, hogy bizonyos értékes dolgoknak nulla is lehet az áruk elmélkedett Went úr, maga következik! szólította George-ot egy fehérköpenyes technikus. A férfi meglehetősen bizonytalanul lépett közelebb a szerkezethez, melyet éppen szédelegve, hamuszürke arccal hagyott el egyik kollégája. De a busás fizetésre gondolva erőt vett magán, és beült a hosszú fémkar végéhez erősített fotelba. Itt orvosok, szintén fehér köpenyben, különböző érzékelőket, műszereket erősítettek csuklóihoz, mellkasához, homlokához, végül őt magát is biztonsági övekkel rögzítették az ülőalkalmatossághoz. A szerkezet beindult. A fémkar egyik vége egy tengelyhez kapcsolódott, melyet erős elektromos motor hajtott, a kar másik végén George foglalt helyet foteljében. A gépezet egyre gyorsabban pörgött, a férfi először még élvezte is a vidámparki élményhez hasonló érzést, de ez hamar elmúlt, ahogy a sebesség egyre fokozódott, előtte pedig a teljes külvilág elmosódott 9

11 vonalakká folyt össze. Egyre jobban szédült, émelygett. De a kiképzés folytatódott. Hiszen a szerkezet nem csupán a centrifugális erőt és a sebességet volt hivatott szimulálni, hanem a gyorsulást illetve lassulást is. Így a kínzóeszköz időnként váratlanul és hirtelen lelassult, majd ugyanilyen kiszámíthatatlanul nekilódult. Ilyenkor George vagy azt érezte, hogy teljes emésztőcsatornája, gyomrával egyetemben kijön a száján, netán épp ellenkezőleg, hogy szétlapul gerincoszlopán. Vagy úgy vélte, szemei mindjárt kiugranak helyéről, esetleg fordítva, agya porcelánként szétpattanó koponyájával egyetemben szétkenődik az ülés háttámlájához préselődve. Rövid idő alatt teljesen elveszítette időérzékét és tájékozódási képességét. Ekkor mintha már nem is érezte volna annyira szörnyen magát, vagy csupán nem tudatosult benne a dolog. Végre letelt a kiképzés számára előírt időtartam. A centrifuga lassan megállapodott. De George még percekig úgy érezte, hogy a terem továbbra is forog vele. Mire az orvosok leszedték róla műszereiket és az öveket, kissé magához tért, és a saját lábán hagyta el a gép emelvényét. Maga sem értette, hogy bírta ki ezt a borzalmat, főleg úgy, hogy egyszer se hányta el magát. Hiszen az eddigi pályázók közül többen is rosszul lettek, menet közben kellett leállítani a gépet. George pedig elismerő kifejezéseket látott az orvosok arcán, miután papírjaikba, majd rá tekintettek. Ebből arra következtetett, hogy átment az első rostán. No persze nem örülhetett sokáig, mivel pihenésként beöltöztették egy légmentesen záró szkafanderbe, majd beemelték egy vízzel teli medencébe, amelynek aljához rögzítették az űrruhát. Így se lesüllyedni, se a víz felszínére emelkedni, se a parthoz úszni nem tudott. Olyan érzés volt, mintha a semmiben lebegne. A feladat irányítói szerint pont ez volt a cél, hogy szokja a súlytalanság állapotát. Levegőt egy csövön át kapott, és a maszkja belsejébe két szívószálat is beépítettek, az egyiken folyadékot, a másikon szilárd táplálékot vehetett magához szükség esetén. Mivel a csarnokban folyamatos neonvilágítás uralkodott, itt a víz alatti homályos egyszínűségben-egyhangúságban is hamar elvesztette időérzékét. Eleinte még azzal próbált tájékozódni, hogy milyen sűrűn lesz éhes-szomjas, illetve tör rá a vizelési inger, amit pelenkába üríthetett, mintha csak egy kisbaba lett volna. De ez sem volt megbízható információforrás, ráadásul idővel összezavarodott a számolásban. Végül már nem is gondolt szinte semmire. Végre mozgást érzékelt maga körül, és egy rántást a testén. Figyelme azonnal visszatért, várakozva pásztázta környezetét. Egy kisebb daruval emelték ki a testét tartalmazó szkafandert a medencéből, majd a partra helyezték. A technikusok azonnal hozzáláttak lefejteni róla az öltözéket. Amint elkészültek, megpróbált felállni, de ez elsőre nem sikerült neki, végtagjai teljesen el voltak gyengülve, mintha időtlen idők óta nem használta volna őket. Ekkor az orvosok beadtak neki néhány stimuláló injekciót és átmasszírozták testét. George egyből jobban érezte magát. - Köszönöm! hálálkodott. Nem is értem, hogy gémberedhettem el ennyire pár óra lubickolástól vetette oda. - Pár óra? hökkent meg az orvosok vezetője. Ön három teljes napot töltött egyhuzamban a víz alatt! Csodálkoztunk is, hogy egyszer sem nyomta meg a kiképzés megszakítására szolgáló vészjelzőt. Végül mi magunk döntöttünk a megszakítás mellett, nem szerettük volna, ha maradandó károsodást szenved - Értem hümmögött csodálkozva George. Nem igazán akarta elhinni, hogy nem csak ugratják Szia Kate! Rég nem hallottam rólad hallatszott a telefonból egy női hang. - Szia Susan! köszönt a tudósnő is. Bocsáss meg, hogy ennyire elhanyagoltam egy régi jó barátomat. De mostanában nagyon belefeledkeztem a munkába. 10

12 - Örülök, hogy felhívtál! Remélem, azért minden oké veled! - Köszönöm kérdésed! De be kell vallanom, van egy komolyabb problémám, és némi hátsó szándékkal azért is fordultam hozzád, hátha tudsz segíteni. - Megpróbálom. Miről lenne szó? - Még mindig a New York Times-nál dolgozol? - Igen. - Érdekelne egy olyan történet, hogy egy tökéletesen tiszta és majdnem ingyen kinyerhető energiaforrást el akar tusolni a kormány, karöltve az összes energetikai céggel? - Ha vannak konkrét bizonyítékaid is, akkor mindenképp! harapott rá a lehetőségre az újságírónő. - Persze, hogy vannak. Hiszen én fedeztem fel. - Hű, ez egyre izgalmasabb. Mikor találkozhatnánk? - Akár már holnap is. - Rendben, reggel repülőre ülők, és meg sem állok a lakásodig. - Köszönöm! hálálkodott Kathleen. Örülök, hogy számíthatok rád! - Semmiség! Ez nekem is óriási lehetőség. 9. Az újságírónő alig tette le a telefont, máris újra megcsörrent. - Igen, tessék? vette fel. - Susan Branddal beszélek? kérdezte meg egy mogorva férfihang. - Igen. És ön kicsoda, miben segíthetek? - Nos, hogy ki vagyok, az nem lényeges. Az viszont annál inkább, hogy tudjuk, megkereste önt egy bizonyos Kathleen Weisman, önnek régi iskolatársa, és egy sztorit kínált fel egy különleges energiahordozóról. - Honnan tudja ezt? vágott a férfi szavába felháborodva Susan. - Ez szintén nem lényeges. De amennyiben valóban találkozik holnap, vagy bármikor máskor Weisman kutatónővel, és főleg ha publikálná is társalgásuk eredményét, önnek vége. Minden értelemben A vonal megszakadt, csupán szaggatott búgás jelezte, hogy rejtélyes beszélgetőpartnere letette a telefont. A nő félelemmel vegyített döbbenettel meredt a készülékre. Azt ugyan nem tudhatta, hogy ki fenyegette meg, de azt sejthette, hogy az illető nem amatőr, és komolyan gondolta, amit mondott, hiszen mindent tudott megelőző beszélgetése részleteiről. Elbizonytalanodott, hogy valóban jó ötlet-e másnap elutaznia Nos, Carter ügynök! fordult a csak Főnökként ismert titkosszolgálati vezető beosztottja felé. Mi nyomatékosan figyelmeztettük Kathleen Weisman tudósnőt, hogy tartsa a száját. Ez a telefonbeszélgetés a bizonyíték, hogy nem fogadta meg tanácsunkat. Így mostantól állandó felügyelet alá helyezzük. Ez a maga feladata lesz mérte végig a magas, szakállas, erős alkatú, de kissé érdektelen, vagy netán érzelemmentes arckifejezésű ügynököt. Képesnek érzi magát elbánni egy gyenge nővel, ha a szükség úgy hozza? - Természetesen, uram! vágta rá Carl Carter, hiszen eddigi pályafutása során számos férfit és nőt segített át a túlvilágra, magától értetődőn államérdekből. - Helyes, szeretem az ifjonti lelkesedést eresztett meg egy halvány, féloldalas mosolyt a Főnök, noha már Carter ügynök sem volt fiatal, csupán kevésbé idős, mint ő maga. Még ma a nő lakásának környékén megfigyelőállásba helyezkedik. Előkészít mindent. És ha holnap 11

13 valóban megjelenne az újságírónő, és kényes témákról diskurálnának, mindkettőjüket jobb belátásra bírja, ha érti, mire gondolok - Természetesen, uram! ismételte önmagát Carl. Amint elhagyta a Főnök félhomályos irodáját, ahol jóformán még az illető arcát se vehette szemügyre, megkönnyebbülten felsóhajtott. Nyomasztónak érezte a vezetője stílusát. De ez nem tántoríthatta el attól, hogy a feladatát lehetőleg maximális igényességgel végrehajtsa. A kellékek raktárába sietett, ahol magához vette a szükséges kémfelszerelést, ezután kocsiba vágta magát, és a Weisman kisasszony lakásával szemközti épületben kibérelt egy szobát. Felállította távcsövét, és amint észlelte, hogy a nő elhagyja a lakását, azonnal átment a szemközti épületbe, behatolt a nő otthonába, és elrejtett jó néhány hang- és képközvetítésre alkalmas miniatűr eszközt, magyarán poloskát. Ezután visszatért megfigyelőállásába, és miután a nő hazaért, már egy pillanatra sem vesztette szem elől. Még akkor sem, amikor este elfelejtette behúzni a függönyt, miközben hálóingbe öltözött 11. Kathleen izgatottan ébredt. Hiszen rég nem látott barátnőjét várta, ráadásul egy talán sorsdöntő beszélgetés elé néztek. Miközben a nő felöltözött, megreggelizett, előkészített némi nassolnivalót vendége számára, igyekezett rendezni gondolatait, mit s hogyan mondjon el abból a kevésből, amit ő maga is tudott. Megszólalt a kaputelefon. A fiatal nő azonnal odasietett, és beengedte látogatóját. - Szia Susan! köszöntötte mosolyogva, szélesre tárva előtte az ajtót. - Hello, Kate! viszonozta az újságírónő, de eközben gyanakvóan körbepillantott a lépcsőházban és a lakásban is. Nem mehetnénk be? - Dehogynem, gyere csak! Mi a baj? kérdezett rá Kate. - Bevallom, álmatlan éjszakát okozott nekem eldönteni, hogy végül tényleg eljöjjek-e hozzád. Ugyanis rögtön azután, hogy befejeztem a beszélgetést veled, valaki felhívott, mindent tudott arról, hogy miről volt szó köztünk, és súlyosan megfenyegetett, hogy ne avatkozzam az ügybe. Így a saját biztonságom és a szakmai előrelépési lehetőségem iránti vágyam küzdöttek meg egymással. Végül, hajszállal bár, de győzött a kíváncsiságom. - Ez borzasztó! szörnyülködött a tudósnő. Vajon honnan tudhatták meg, hogy felhívtalak? Mondjuk engem is megfenyegettek burkoltan, amikor kirámolták a laboratóriumom. De nem hittem volna, hogy ennyire komolyan veszik. - Biztosan lehallgatták a telefonod adta meg az egyetlen lehetséges magyarázatot Susan. Ezek a dolgok meglehetősen elbizonytalanították és megrémítették a két nőt. Így egy darabig nem is hozták szóba a kényes témát, leültek, sütiztek, beszélgettek a régi szép időkről, de végül csak diadalmaskodott rajtuk az igazság nyilvánosságra hozatalának vágya. - Rögzíthetem, amit mondasz? tett az asztalra egy diktafont Susan. - Persze, nyugodtan egyezett bele Kate. Igazán kár értük. Mindkettő gyönyörű, csinos, okos nő gondolta eközben Carl a szemközti épületben, ujja mesterlövész-puskájának ravaszán pihent. De tudta, a feladatot végre kell hajtania, különben megteszi más, ráadásul saját magát is veszélybe sodorná habozásával. - Bemutatkozna, és vázolná röviden, hogy milyen felfedezésre jutott, hölgyem? váltott Susan hivatalosabb hangnemre. - A nevem Kate Weisman, a NASA tudományos munkatársa vagyok. Eredetileg a gravitációs hullámok detektálásának problémáján dolgoztam, és a feladatot néhány év alatt 12

14 sikeresen meg is oldottam. Ezzel még nem is lett volna gond, de amikor rájöttem, hogy a készülék egyúttal úgymond ingyen energiát is termel Csattanás és üvegcsörömpölés szakította félbe Kate mondanivalóját. A nő az ablak irányába kapta fejét, amely egy nagyjából egy centi átmérőjű lyuk körül megrepedezett. Rögtön ezután barátnőjére pillantott, mert furcsa hangokat hallott abból az irányból is, mint amikor szétloccsan egy dinnye, majd puffanást. Sikoltva ugrott fel, ugyanis Susan fejének egyik fele a szemközti falra fröccsent, a másik fele felsőtestével egyetemben az asztalra zuhanva hevert egyre terebélyesedő vértócsában. Kate jól időzített, vagy inkább szerencséje volt, mert amint váratlanul barátnője irányába lendült, egy másik lyuk is keletkezett az ablaküvegen, majd a lövedék szilánkokra robbantott egy jókora vázát, mely pontosan abban a vonalban volt, ahol a nő néhány tizedmásodperccel korábban még tartózkodott. A nő sikítva kúszott be a dívány mögé, aztán egy alkalmasnak vélt pillanatban ki az előszobába, amit már masszív fal választott el a nappalitól, így ott nagyobb biztonságban érezte magát az orvlövész elől. Miután képes volt abbahagyni a pánikszerű ordítást, halott barátnőjére gondolva azonnal zokogásban tört ki. Tudta, hogy ő hozta rá a végzetes bajt. Megnyugodni természetesen képtelen volt, de egy-egy kitisztultabb pillanata során felrémlett benne, hogy ennyivel biztos nem fogja megúszni, mielőbb el kell tűnnie innen. Így a gardróbba osont, egy sporttáskát megtöltött néhány váltás ruhával, eltette a fogkeféjét, hitelkártyáját, és az összes készpénzt, amit otthon talált, végül távozott veszélyessé vált lakásából. Az épület hátsó kijáratát választotta, onnan sietősen a közeli sétálóutca felé vette az irányt, igyekezett elvegyülni a forgatagban, remélte, ily módon kisebb a felfedezés esélye. Arról persze még fogalma sem volt, hogy merre tovább, mihez fog kezdeni ezután. 12. Carter ügynök cifrát káromkodott, hogy pont abban a pillanatban ugrott el a nő, amikor meghúzta a ravaszt. Utána pedig már hiába pásztázott távcsöves puskájával, a célpont nem került látómezejébe, nyilván elbújt. Carl sietősen összecsomagolta felszerelését, és elhagyta hamis papírokkal bérelt szobáját, mielőtt valaki értesítette volna a rendőrséget, neki pedig magyarázkodnia kellett volna. Mivel végig kesztyűben dolgozott, és nem hagyott hátra szemetet sem, nem tartott attól, hogy valaha is megtalálnák. Legelőször is átment Kate lakásába, gyorsan összegyűjtötte lehallgató-berendezéseit, és magához vette Susan diktafonját is. Körülnézve egyértelműen megállapíthatta volna még a legkezdőbb bűnügyi helyszínelő is, hogy a támadás kívülről érkezett, de Carter ügynök praktikusabb tervet eszelt ki. Miközben már az épület környékén lévő utcákban kutatott tekintetével a célpont után, felhívta a nagyhatalmú Főnök -öt. Természetesen speciális titkosító eljárásokat alkalmazó ügynöki okostelefonjáról. - Uram, Carter vagyok. A feladatot egy apró véletlen miatt csak félig sikerült végrehajtanom. Meg tudná oldani, hogy a rendőrség Kate-et gyanúsítsa az újságírónő meggyilkolásával? És átirányíttatná az adatokat telefonomra, ha Weisman neve bárhol felmerül. Bankkártya-használat, közúti ellenőrzés, jegyvásárlás, bármi. - Vegye úgy, hogy el van intézve sóhajtott a Főnök a telefonba. De nyomatékosan szeretném megkérni önt, hogy legközelebb már ne hagyjon elvarratlan szálakat ez utóbbi inkább hangzott fenyegetésnek, semmint kérésnek

15 Carl Carter napok óta alig pihent. Nem igazán akarta megtudni, hogy milyen érzés az, amikor a Főnök igazán dühös valakire. Így végigjárta Weisman kisasszony ismerőseit, barátait, rokonait, mindenkit, akiről információja volt az Ügynökségnek, vagy aki saját nyomozása során került képbe. Kérdezősködött, telefonlehallgatást kért, titkos megfigyelést végzett, de mindezt hiábavalóan, egyáltalán nem vezetett ugyanis eredményre. Gondolom, alaposan bepánikolt a nő a merénylettől, és egy darabig igyekszik minden társas érintkezést kerülni, hátha elveszítjük a nyomát. De az is lehet, hogy azt hiszi, idővel lankadni fog érdeklődésünk iránta. Hát ebben nagyot téved. A Nemzetbiztonsági Ügynökségnél csak egyszer lehet kihúzni a gyufát, utána nincs bocsánat merengett Carl. Belenézett távcsövébe, a nő szüleinek háza tárult szemei elé, de semmi szokatlan mozgást nem észlelt órák óta a környéken. Rég ráesteledett, a monoton várakozástól le-lecsukódtak szemei, végül elnyomta az álom egy idegen ház nem használt padlásán, a porcicák között hason fekve, távcsővel a kezében. Álmában tudta, hol rejtőzködik célpontja. Mielőtt megölné, ki kell derítenie, hogy átadta-e valakinek a titkos információkat. Ehhez azonban a bizalmába kell férkőznie. Bekopog a lepukkant társasház egyik bérlakásába. Női hang érdeklődik, hogy ki az, és mit akar. - Csak a szomszéd vagyok, szeretnék bemutatkozni hazudik Carl. Az ajtó résnyire nyílik, a nő bizalmatlanul kitekint, de mivel nem lát semmi fenyegetőt a látogató magatartásában, és látszólag fegyver sincs nála, beengedi. - Szép napot! Carl Carter vagyok mutatkozik be az ügynök. Már észrevettem pár napja, hogy új lakó költözött a házba, de csak most mertem rászánni magam, hogy egy ilyen bájos hölgy színe elé járuljak bókol. - Óh, igazán köszönöm! pirul el a nő. Én Kathleen Weisman vagyok, és örülök, hogy megismerhetem. - Hoztam egy üveg bort is, ha nem haragszik Kate bizalmatlansága lassan elpárolog. Hellyel, süteménnyel kínálja vendégét, csapra verik a bort. Először kicsit zavartan, erőltetetten beszélgetnek általános témákról, aztán egyre közvetlenebbé válnak, egyre többet nevetnek, végül Carl még azt is megtudja, amit akart, hogy a bizalmas információk még nem szivárogtak ki. Nagyot sóhajt, amikor a kötelességtudat érzése eluralkodik elméjében. Váratlanul a nőhöz hajol, megragadja torkát, és fojtogatni kezdi. Kate nem tud sikoltani, csak kapálózik, vergődik, de esélye sincs szabadulni az acélos markok szorításából. Carl utoljára a nő szemeibe néz, és értetlenséget, csalódást, döbbenetet lát benne a halálfélelmen kívül. Miért csinálod ezt, hiszen olyan kellemesen elbeszélgettünk, olyan szimpatikusnak találtalak olvassa ki Kate tekintetéből. Akármennyire is elfacsarodik szíve, ujjait még szorosabbra fonja a nő nyaka körül, mígnem az élettelenül elernyed. - Nem! Ne! kiáltott fel Carl magához térve. Hevesen zihált, teste remegett, izzadt volt. Néhány pillanatig arra sem jött rá, hol van éppen, csak aztán kezdett neki derengeni, hogy miért tartózkodik egy sötét padláson. Igyekezett úrrá lenni teste pánikreakcióin, lassan, mélyeket lélegzett, hogy megnyugodjon valamelyest. Nem értette, hogy ő, aki annyi embert megölt már a haza szolgálatában, minek izgatja magát egy újabb eset miatt. Hogy segítse zaklatott idegei megnyugvását, jó nagyot kortyolt a szigorúan titokban tartott, de mindig belső zsebében hordott, whiskyt tartalmazó flaskájából. 14. Kathleen még soha nem érezte magát ilyen borzasztóan. Ha akár csak egy pillanatra is lehunyta szemeit, azonnal meggyilkolt barátnője szörnyű látványa sokkolta tudatát, a 14

16 lelkiismeret-furdalásról és mardosó bűntudatról nem is beszélve. Akármerre is vezetett útja, űzött vadként rohant, pillantása körbe-körbe cikázott, feltételezvén, hogy kiszúrhatja esetleges követőit. Hiába sejtette filmélményeire alapozva, hogy nyugodt viselkedéssel könnyebben elvegyülhetne, képtelen volt visszafogni lépteit, egyenesen előre figyelni, parancsolni remegő végtagjainak. Ráadásul egy kártyákra, csipekre, elektronikus rendszerekre épülő társadalomban alig tartott magánál készpénzt, így amit otthonról hozott el, roppant gyorsan elfogyott. Miután elmenekült hazulról, egy ideig céltalanul loholt, véletlenszerűen fordulva be egyegy utcába. Némi idő elteltével ráébredt, hogy nem maradhat egész nap kint, így elgyalogolt egy helyre, ahol néhányszor járt már ugyan átutazóban, de ismerősei, barátai nem éltek a környéken, így biztonságosnak vélte. A villanyoszlopokat tanulmányozva talált egy hirdetést kiadó szoba témakörben. Felkereste a tulajt, kifizetett neki egy havi lakbért, nem is maradt több készpénze, mint amennyiből néhány napra való élelmét megvetette. A szoba minden luxust nélkülözött, de Kate számára nem is ez volt a lényeg, hanem hogy kijöjjön a rendelkezésre álló pénzből, és minél kevésbé legyen feltűnő. Választásával mindkét cél teljesült. Az ablaka egy koszos utcára, túloldalt egy másik lepukkant társasházra nézett, nem volt se tévé, se rádió, így Kathleen napokon át csak gubbasztott egy fotelban, hol zokogott, hol kiüresedve maga elé meredt. Ezerszer is leperegtek előtte az elmúlt időszak eseményei, de továbbra sem fogta fel, hogyan fajulhattak idáig a dolgok. Idővel azonban éhsége felülkerekedett minden más érzeten. Kate felállt, kinyitotta a több évtizedes, zörgő-csörgő hűtőt, de az üres volt. A nő lemondóan sóhajtott. Tudta, hogy el kell mennie vásárolni, noha ehhez semmi kedvet nem érzett. Végül korgó gyomra parancsának engedelmeskedve csak útnak indult. Mielőtt azonban vásárolhatott volna, készpénzt kellett szereznie. Elég akciófilmet látott ahhoz élete során, hogy tisztában legyen vele, ha figyelik bankkártyás tranzakcióit, tudni fogják, hol és mikor vesz fel pénzt, de egyszer meg kellett kockáztatnia. Elindult hát. Nem a legközelebbi bankautomatát választotta, de nem is ment túl messzire, hogy viszonylag könnyen visszajuthasson átmeneti otthonába. Mielőtt bedugta volna kártyáját a készülékbe, még egyszer körülnézett, de nem tapasztalt semmi gyanúsat. Felvett 1000 dollárt, ennyi volt a napi limit. Amint a gép kiköpte a pénzt, zsebre vágta, és haladéktalanul, sietős léptekkel távozott a helyszínről. Hamar ráébredt, hogy ezt igencsak helyesen tette. Szirénázó rendőrautók kanyarodtak ugyanis csikorgó kerekekkel az utcába, ahonnan épphogy csak kifordult. Minden lelkierejét összeszedve igyekezett közömbös arccal, lassan továbbsétálni, amíg az utolsó zsaru is el nem tűnt látómezejéből. Ekkor azonban futásnak eredt. Néhány keresztutcányi távon bírta a tempót, de utána kifulladt. Kénytelen volt újra sétatempóba váltani, de még így is percekig lihegett, nem volt ekkora fizikai megerőltetéshez szokva. Egy kirakat előtt azonban földbe gyökerezett a lába. A rengeteg óriásképernyős LED-TV mind az ő képét mutatta, miközben a híradó bemondója beszélt. Kate a hangot ugyan nem hallhatta, de a képernyő alján futó feliratokból megtudhatta a lényeget: A rendőrség nagy erőkkel keresi a képen látható Kathleen Weismant, akit Susan Brand újságírónő kegyetlen meggyilkolásával gyanúsítanak. Aki érdemi információval rendelkezik a körözött személy tartózkodási helyét illetően, jelentkezzen a rendőrségnél. Kathleen tágra nyílt szemekkel olvasta ezt az alávaló hazugságot. Szerencsére hamar észbe kapott, és újra sietősre fogva lépteit, szállása felé indult. Eddig azt hittem, hogy ilyen csak a filmekben történhet meg elmélkedett a nő. Nem elég, hogy el akarják hallgatni a világ talán egyik legfontosabb felfedezését, hogy megfenyegetnek, aztán megölik a barátnőmet, de hogy még a gyilkosságot is rám kenik, hát ez már mindennek a teteje! fortyogott magában. Vajon mióta szerepelhetek a TV-ben, mióta körözhetnek? 15

17 Mivel legutoljára akkor nézett-hallgatott híreket, amikor még minden rendben volt, nem tudhatta, hogy a merénylet után egy órával már minden adó az ő nevétől volt hangos. Óriási szerencséje a szerencsétlenségben mindössze annyi volt, hogy eddig senki sem jelentette fel. Azt mindenesetre elhatározta a történtek fényében, hogy amennyire lehetséges, el kell változtatnia a külsejét. Így az amúgy is esedékes bevásárlás során beszerzett némi hajfestéket, és egyéb női praktikákhoz való kozmetikumot. Igyekezett még az eddigieknél is óvatosabban közlekedni, minél közelebb ért szálláshelyéhez, annál többször pillantott körbe, de megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy senki se rohan felé pisztolyt lóbálva. Egyedül egy magas, szakállas fickó szúrt szemet neki, akit mintha már két utcával azelőtt is látott volna. De az enyhén táskás szemű, farmert és foltos vászonzakót viselő, pléhpofát vágó fazon egyáltalán nem tűnt valami mindenre elszánt bérgyilkosnak. 15. Carl Carter, ha a szükség úgy hozta, meglehetősen türelmes ember volt. Hetek teltek el azóta, hogy telefonjára üzenet érkezett: célpontja használta bankkártyáját. Még szerencséje is volt, hiszen mindössze néhány utcával arrébb ténfergett abban az időpontban. Így hamarabb odaért, mint a rendőrség, akik természetesen a nő hűlt helyét találták csupán az ATM környékén. Nem csoda merengett Carl. Amekkora szirénázással közeledtek, még a legnaivabb ember is kereket oldott volna, ha olyasmi történik vele, mint Weismannal. De én kiszúrtam őt a tömegben, hiába próbált nyugalmat és érdektelenséget színlelni Az ügynök azonban résen volt, követte a nőt pillanatnyi szálláshelyéig, ott pedig szokásos módján megfigyelőállásba helyezkedett. Szerencsére az ügynökség ellátta akciója kivitelezéséhez megfelelő pénzmennyiséggel is, így itt is le tudta fizetni a társasház gondnokát, hogy megtudja, melyik szobában lakik Kate. Ettől fogva már gyerekjáték volt minden. Ő maga szintén bérelt egy szobát a szemközti épületben, ahonnan távcsövével megfelelően rálátott célszemélye ablakára. Amikor a nő bevásárolni ment, szakszerűen, nyomtalanul behatolt hozzá, és mindenfelé elhelyezte lehallgató-berendezéseit. Nem kívánt se hibázni, se különösebb feltűnést kelteni, ami után szükséges lenne a takarító osztag kihívása. Ehhez immár csak ki kellett várnia a megfelelő alkalmat. Addig is figyelt, figyelt Ahogy teltek-múltak a napok, Carl egyre inkább unta a dolgot. A megfigyelt nő vagy hihetetlenül félt, vagy nagyon óvatos volt, netán mindkettő. Mindenesetre az ügynök egyszer sem hallotta a lakásból telefonálni, mobil sem volt nála, látta volna, hiszen mindig követte, amikor elhagyta a szállását. Ilyenkor sem csinált semmi feltűnőt, maximum közeli kisboltokba ment el bevásárolni. Nem hívja fel sem a rokonait, sem a barátait, sem a kollégáit, személyesen sem próbálja meg felvenni velük a kapcsolatot. Vagy nem akarja őket is veszélybe sodorni, hiszen már láthatta, hogy ez mire vezethet, vagy egyszerűen csak kivár, hátha elcsitul körülötte a vihar, lankad az üldözőik figyelme. Nekem ez így pont jó, mivel nem kell kapkodnom, alaposan előkészíthetem a törlését, de ha bárkinek is beszélni akarna a tiltott témáról, természetesen azonnal közbeavatkoznék, improvizálnék elemezte a helyzetet. Gondolkodni volt ideje bőven, hiszen a nő szinte alig moccant ki a lakásból, ami nem is csoda azok után, ami történt vele, és hogy viszontláthatta magát a tévé bűnügyi tudósításaiban. Carl, amikor nagyon unatkozott, elővette távcsövét, és a szomszéd épület egy bizonyos ablakát pásztázta vele, gyönyörködött leendő áldozatában, meglehetősen pajzán ábrándképek sejlettek fel tudatában vele kapcsolatban. Tudta, hogy ez teljességgel ellenkezik munkája 16

18 összes alapelvével, de egyre inkább szerette volna legalább egyszer ágyba vinni a nőt, mielőtt valami balesetnek, netán természetes halálnak látszó módon elteszi őt láb alól. 16. George apró kabinjában feküdt egy függőágyon, a plafon szürke fémborításán figyelt egy alig észrevehető foltot. Ábrázatáról meglehetős unalmat és közönyösséget olvashatott volna le a külső szemlélő, ha éppen lett volna ott más is. Órájára nézett. Még több mint két órám lenne aludni, de egyszerűen nem megy. Ebben a monoton egyhangúságban, változatlan környezeti feltételek között teljesen felborult a bioritmusom a NASA kiképzőbázisán bizonyos szakmai ismeretekre, szakszavakra is szert tett. Bezzeg a műszakom végét már alig bírom ki anélkül, hogy elbóbiskolnék ügyelet közben Néma morgolódását vörösen villogó fény és fülhasogatóan vijjogó szirénahang szakította félbe. Az ijedtségtől azonnal felugrott fekhelyéről, és ha már így belelendült, meg sem állt a vezérlőig. Útközben számtalan keskenyebb, fémfalú folyosó keresztezte útját, onnan is emberek érkeztek rohanva, végül mind az ötvenen összegyűltek a központi vezérlő teremben. - Mi történt? kérdezte lényegre törően George. Az ügyeletes a nagy panorámaablakra mutatott, mely elé lassan leereszkedett egy vastag páncéllap. Ekkor a valós látványt számítógép által alkotott kép váltotta fel. Pontosan velük szemben egy jókora szikladarab lebegett a világűr feketesége előtt. - A földi megfigyelés katalógusaiban nem szereplő, eddig azonosítatlan szikladarab, körülbelül 5 méter átmérőjű, egyenesen felénk tart hadarta. George végigpillantott társai arcán. Némi ijedtséget vélt felfedezni, de mivel senki sem szólalt meg, kénytelen volt magához ragadni a kezdeményezést. - Mi van az automatikus ütközés-elkerülő rendszerrel? kérdezett ismét. A vezérlőpultnál ülő férfi egy pirosan villogó kijelzőre mutatott. - Üzemzavar fűzte hozzá. Neki fogunk ütközni sopánkodott. - Ha nem csinálunk semmit, akkor biztosan! mordult fel George. Engedj oda! Ezzel szinte félrelökte az ügyeletest, akinek alapvetően az űrhajó más területeinek a karbantartása a feladata, így a navigációhoz csak keveset értett. Mire George lehuppant az ülésre, ujjai már szorgalmasan jártak az érintőképernyős kezelőfelületen. Az űrhajósok hamarosan változást éreztek, a hajó fémtestén néhány rándulás futott végig, pattanó fémes hangok kíséretében, és mintha megbillent volna a padló. Nem véletlenül, hiszen a férfi beindította a jobb oldali és a felső bal frontális manőverező hajtóművet, így az egész szerkezet balra-lefelé billent. Utána a jobb hátsó hajtóműre is adott némi energiát, így a sebesség is növekedett. Izgatottan figyelték, ahogy a szikladarab lassan a képernyő jobb felső sarka felé kúszik ki a képből. De a kisebb radarképeken jól látszott, hogy még mindig ütköző pályán halad. Elvégre ezt a több mint száz méter hosszú szerkezetet nem hirtelen manőverekre, vagánykodásra tervezték. George megbabonázva meredt a kijelzőkre, közben megérezte saját izgatottságát, hogy tenyerei izzadnak, izmai megfeszülnek. Ekkor gondolt egy merészet. Mivel tudta, hogy az űrhajú laposabb, mint amilyen széles, beindította egyidőben elöl és hátul is az alsó jobb oldali manőverező hajtóműveket, így az egész hajó még inkább elfordult hosszanti tengelye körül az óramutató járásával ellentétes irányban. Az űrjármű ekkor lapjával fordult a meteor felé, és már úgy látszott, hogy szorosan bár, de elsuhan mellettük, amikor remegés rázta meg a hajót, és újabb piros lámpák villantak fel. - Eltalált minket! kiáltott fel George. A hármas raktár levegőt veszít. Azonnal izolálni a szektort! parancsolta társainak, akik már rohantak is a légmentesen záródó ajtókat a 17

19 megfelelő helyeken becsukni. Utána bebújni a szkafanderbe, bemenni, és kijavítani a sérülést, ha lehetséges. Szükségünk van az ott lévő készletekre fűzte még hozzá. George a veszély elmúltával visszaállította az űrhajót a megfelelő pályára, majd átadta helyét az ügyeletesnek. - Legközelebb lehetőleg szólj hamarabb, ha gáz van kérte tőle némiképp szemrehányóan. Meg kell nézni, mi van az automata pályakorrekciós rendszerrel gondolkodott tovább hangosan. A hajléktalanból lett űrhajós ezt meg is tette, társaival néhány órányi keresgélés, méricskélés után ráakadtak a hibás alkatrészre, melyet kicserélve újra zölden, készenléti állapotban világított az ütközés-elkerülő rendszer jelzőfénye. Utána megnézte a sérült raktárt is. Szerencsére itt sem volt nagy a kár, a keletkezett néhány tenyérnyi rést sikerült behegeszteni, és helyreállítani a légveszteség-mentes tömítést is. Immár rég letelt alvóideje, úgyhogy ment a saját dolgára, az izgalom elmúltával pedig szokásos módon kezdett erőt venni rajta szemhéját ólomnehézzé tévő álmossága. Még mielőtt letelhetett volna munkaideje, a rádióhoz hívták. - Itt George Went, parancsoljon! szólt bele a készülékbe. - Benjamin Griffin mutatkozott be a vonal túlsó végéről beszélő férfi. - Igen, igazgató úr? udvariaskodott George. - Igazán szép volt, amit ma tett érkeztek az elismerő szavak. Megmentette az űrhajót és a küldetést. Bár a hirtelen és durva manőverekkel azt is kockáztatta, hogy kettétörik az egész keveredett némi feddés is a dicséretbe. - Ez se okozott volna nagyobb kárt, mintha szemből nekimegyünk annak a sziklának vágta rá a pimasz választ George. - Ez igaz. Még egyszer gratulálok. Ma nagyot lépett előre a listán. Csak így tovább! Viszontlátásra. George is elköszönt, majd gondolataiba mélyedt. A lista Az ezer jelentkező mindegyikét az összes kiképzési feladat, a tanultak felidézési képessége, spontán szituációk megoldási módjai alapján pontozzák, végül az 50 legmagasabb pontszámú vehet részt a küldetésen. Vicces, olyan élethű ez a szimulátor, hogy teljesen beleéltem magam a katasztrófahelyzet elhárításába. Még örülök is, hogy kitaláltak nekünk egy váratlan veszélyt, mert egyébként kegyetlenül unom már, hogy lassan három hete be vagyunk zárva a majdani űrhajónk másába, és így gyakoroltatják velünk a karbantartást, a probléma-megoldást és egymás elviselését. Még kilenc nap, és vége a kísérletnek, csak az ezt követő egy hétnyi jutalom eltáv tartja bennem a lelket elmélkedett. Ez persze nem volt teljesen igaz, hiszen George tudat alatt kezdte megkedvelni új munkáját, felébredt benne a versenyösztön, szeretett volna a legjobb ötven közé kerülni, és így lehetőséget kapni rá, hogy eddigi meglehetősen értelmetlen életét egy nagy cél elérésével térítse jobb irányba, hogy valami olyat vihessen véghez, ami az egész emberiség hasznára fog válni. Aznap igazán jól aludt, nem ébredt fel korábban, álmatlanul hánykolódva ágyában. 17. Kathleen-nek idővel gondjai támadtak. Anyagi természetűek. Kezd elfogyni a pénzem, amit múltkor felvettem. De munkát nem vállalhatok, oda kellene adnom az igazolványom. Nem merem újra használni a hitelkártyám sem. Lehet, hogy nem lenne akkora szerencsém, mint múltkor, és hamarabb odaérnének a zsaruk merengett. Akármennyire is koncepciós eljárás folyik ellenem, nem akarok olyasmi miatt börtönbe kerülni, amit nem is követtem el. De ha ennyire vadásznak rám, akkor biztos figyelik a 18

20 rokonaim, barátaim lakóhelyeit is, nem mehetek oda csak úgy. Nem jut eszembe más, mint hogy valami nyilvános fülkéből telefonáljak. Kate összeszedett némi aprópénzt, és elindult egy nem is túl közeli, nem is túl távoli fülke felé. Nem tulajdonított nagy jelentőséget annak, hogy egy magas, szakállas férfi szinte vele egy időben lép ki a szemközti házból, hiszen már többször is látta, most is bevásárlószatyor volt a kezében. A nő sietős gyaloglása közben időnként hátrapillantott, kicsit kezdte zavarni a szatyros férfi, aki még mindig a nyomában volt. De amikor megállt a telefonfülke mellett, a fickó tovább haladt, és betért egy kisboltba, ahol ő maga is szokott időnként vásárolni. Ekkor megnyugodott, hogy senki sem követte. Bedobott néhány érmét a készülékbe, tárcsázott. - William Weisman, üdvözlöm mutatkozott be az illető a vonal túlsó végén. - Szia apa! Kate vagyok - Kate! Úr isten! kiáltott fel meglepetten a férfi. De hát mi történt veled? A tévében mindenféle durva dolgokat hallani rólad! Mi pedig már halálra aggódtuk magunkat miattad, hogy nem jelentkeztél! - Nem igaz az egészből egy szó sem! szögezte le a nő határozottan. Viszont segítségre lenne szükségem. Nem akarok börtönbe kerülni olyasmi miatt, amit nem követtem el, viszont kellene némi pénz - Drága kislányom! Én szívesen segítenék, de mégis azt javaslom, hogy add fel magad. Mondd el, ahogy te látod a történteket, és biztosan megállapítják az ártatlanságod! próbálta győzködni az apja. - Nem hiszem kételkedett Kate. Nem fogják hagyni, hogy kiderüljön, nem mondhatom el, hogy megoldottam az emberiség energiagondját. Susan is ezért halt meg, és én is csak a véletlennek köszönhetem, hogy elkerültem a másik golyót foglalta össze tömören a nő, hiszen apjával még nem is volt módja az eset óta beszélni. Szóval találkozhatunk valahol? Segítesz? - Igen jött a válasz némi gyanút keltő hallgatás után, majd apja a kagylóba kiáltott. Menekülj! Most is egy ügynök áll a hátam mögött ekkor csattanást és fájdalmas sziszegést követően egy másik férfi hangja szűrődött át tompán az éteren keresztül. Ezt miért kellett? Kate lerakta a telefont, és felhívott még néhány számot, rokonokat, barátokat, sőt végső kétségbeesésében még munkahelyi főnökét is. De egyikükkel sem tudott zöld ágra vergődni. Hallatszott rajtuk a zavarodottság, mintha kényszer hatása alatt állnának. Ez nem is volt másként, mindegyiküket életveszélyesen megfenyegették. A nő végül csalódottan lerakta a kagylót. Elfogyott az aprója is. Ezzel az időzítéssel ismét szerencséje volt, hiszen így, hogy nem beszélt, távoli, de egyre erősödő szirénazajra lett figyelmes. Azonnal sietősen elhagyta a környéket. Hülye vagyok! korholta magát a nő. Attól még, hogy ez egy nyilvános fülke, az ismerőseim telefonjait még lehallgathatják, és így bemérhettek engem is. állapította meg. A szakállas férfi is pont ekkor lépett ki a boltból degeszre tömött szatyrával, és indult vissza saját lakása irányába. Körülbelül egyszerre érkeztek meg. Kate hátrapillantva még láthatott elsuhanni néhány villogó rendőrautót pontosan abba az irányba, ahonnan ő érkezett 18. Carl, amint észlelte távcsövén keresztül, hogy Kate indulni készül, azonnal magára rántott néhány ruhát, álcázásként felkapott egy szatyrot, és már rohant is lefelé. Amint látta a nőt megállni a telefonfülke mellett, azonnal besietett a legközelebbi boltba, és már vette is elő saját mobilját. Felhívott egy bizonyos számot, és kérte, hogy az ő telefonjára is irányítsák át a megadott utcai telefonon folytatott beszélgetést. Így ő is mindent hallhatott. Kissé 19