EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
|
|
- Róbert Papp
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ÉRETTSÉGI VIZSGA május 4. TÖRTÉNELEM EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 4. 8:00 I. Időtartam: 90 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Történelem emelt szint írásbeli vizsga I. összetevő
2 Fontos tudnivalók Egyértelmű válaszokat adjon, egyértelmű jelöléseket alkalmazzon javítás esetén is! Válaszaiban a lényeg megfogalmazására törekedjen, ne lépje túl a rendelkezésre álló helyet! Csak annyi válaszelemet írjon, amennyit a feladat kér! (Ha többet ír, a beírás sorrendjében értékeljük válaszait.) Kérjük, kék színű tollat használjon! A feladatok megoldásához tartsa szem előtt az alábbi javaslatokat! Olvassa el figyelmesen a feladatokat! Kövesse figyelmesen a feladatlap utasításait! Tanulmányozza a feladatokhoz kapcsolódó forrásokat (kép, ábra, szöveg, térkép)! Válaszait gondos mérlegelés után, lehetőleg javítás nélkül írja le! A személyek, topográfiai adatok és fogalmak csak pontos helyesírással értékelhetők! Eredményes munkát kívánunk! írásbeli vizsga, I. összetevő 2 / május 4.
3 I. Rövid választ igénylő feladatok 1. A feladat az ókori Kelet vallásaival kapcsolatos. Rendelje a megadott vallásokhoz a képeket és a meghatározásokat! Töltse ki a túloldali táblázatot a betűjelek és a sorszámok megfelelő helyre történő beírásával! (Egy kép és egy meghatározás kimarad.) (Elemenként 0, 5 pont.) írásbeli vizsga, I. összetevő 3 / május 4.
4 Meghatározások: A) Politeista vallás. Isteneinek többsége egy-egy természeti objektum, illetve jelenség megszemélyesítője. Az istenek közül a legfontosabb a Nap, amelyet különböző formában személyesítenek meg. Jelentős az uralkodók körüli halottkultusz. B) A vallás a tökéletes vágytalanság állapotát hirdeti, amely az újjászületés kényszerétől szabadítja meg magát az embert. Nagy súlyt fektet a meditáción keresztüli megismerésre, elveti a szertartásokat, az isteneknek nem tulajdonít jelentőséget. C) Istenük közvetlen kapcsolatban van népével. Nem látható, nem ábrázolható, nem személyesít meg természeti jelenséget. A vallás alaptörvénye a tízparancsolat, amely szabályozza az embereknek Istenhez való kapcsolatát, valamint az emberek egymás közötti viszonyát. D) A vallás a nomád népek hitvilágának sajátosságait mutatja: központi eleme a Nap- és tűzimádás, a termékenység- és bika-kultusz, a harcias elemek hangsúlyozása az isteni és az emberi világban. A istenviláguk központi alakja Mithrász, a teremtő napisten, minden élet forrása. E) A vallás tanítása szerint az ember lelke a halál után átköltözik egy másik testbe. Mindenkinek a jó és a rossz tettei által meghatározott végzete, karmája van, s ez határozza meg, hogy legközelebbi életében miként fog újjászületni. Egyik főistensége a pusztítás megtestesítője. F) Politeista vallás. Hívei isteneik tiszteletére hatalmas toronytemplomokat építettek. Legismertebb közülük Bábel tornya, ahol Marduk isten szobrát őrizték. A templomok papsága matematikával, földméréssel, csillagászattal és irodalommal is foglalkozott. Vallás a) egyiptomi vallás b) Mezopotámia területén élők vallása c) brahmanizmus (hinduizmus) d) zsidó vallás e) buddhizmus Kép sorszáma Meghatározás betűjele 5 pont 2. A feladat a középkori gondolkodásra vonatkozik. Húzza alá a szövegben lévő két-két kifejezés közül az odaillőt! (Elemenként 0,5 pont.) A XIII. században Nyugat-Európa egyetemein alakult ki az ésszerű gondolkodásra épülő teológia, a humanizmus/skolasztika a), amely fő feladatának a hit/ember b) és a természet/tudás c) összehangolását tekintette. Eme gondolkodás legnagyobb alakja a domonkos rendi Aquinói Szent Tamás/Loyolai Szent Ignác d) volt. Korának egész tudományosságát ismerte és rendszerbe állította. Legnagyobb hatást az ókori görög filozófus, Arisztotelész/Platón e) gyakorolta rá Logika című művével. Megpróbálta bizonyítani, hogy minden létnek a forrása (a) négy őselem/isten f). (Tankönyvi szöveg alapján) 3 pont írásbeli vizsga, I. összetevő 4 / május 4.
5 3. A feladat a középkori magyar társadalomra vonatkozik. Írja a táblázatba annak a törvénycikknek a sorszámát, amelyre az állítás vonatkozik! (Egyes törvénycikkek több helyre is illenek, egy törvénycikk azonban egyik helyre sem írható be.) (Elemenként 0,5 pont.) 22. Akik pogány szokás szerint kutak mellett áldoznak, vagy fákhoz, forrásokhoz és kövekhez ajándékokat visznek, bűnükért egy ökörrel fizessenek. (I. László I. törvénykönyvéből) 6. Ha a bíró a rabszolga orrát nem vágja le, vagy a szabadot nem akasztja fel, vesszen el mindene fiain vagy lányain kívül, s magát a bírót adják el. Ha pedig ártatlant akaszt fel, száztíz pénzt fizessen, és a felakasztott személy minden vagyonát adja vissza. [ ] 12. Ha valamely szabadot vagy szolgát lopáson érnek, akasszák fel. Ha pedig, hogy meneküljön akasztófától, a templomba menekül, kihozván őt a templomból, vakítsák meg. Az olyan szolga pedig, avagy szabad, aki libát vagy tyúkot lop, fél szemét veszítse, s amit lopott, adja vissza. (I. László II. törvénykönyvéből) 20. Minden olyan birtok, melyet Szent István adományozott, illessen meg minden természetes leszármazás szerinti utódot vagy örököst. Az olyan birtok azonban, amelyet más királyok adtak, apáról fiúra szálljon, s ha ilyenek nincsenek, örököljön a fiútestvér, s ennek halála után fiait se zárják ki az örökségből. Ha pedig az illetőnek fiútestvére nincsen, az örökséget a király részére vegyék át. [ ] 27. Senki se merjen tanúbizonyságot tenni, csak ha bűneit meggyónta. Akinek a tanúskodását hamisnak találják, annak a tanúbizonyságát többé ne fogadják el. (Kálmán I. törvénykönyvéből) Állítások a) A törvénycikk tartalma arra utal, hogy a társadalomban felgyorsult a szabadok lesüllyedése, ezért a magántulajdon sérelmére elkövetett vétségeket rendkívül szigorúan büntették. b) A törvénycikk azt bizonyítja, hogy a korszakban a keresztény hit és a keresztény szokások még nem hatották át a társadalom egészét. A törvénycikk(ek) sorszáma c) A törvénycikk még nem a korszakban Nyugaton már megszilárdult feudalizmus kategóriái szerint csoportosítja a társadalmat. d) A törvénycikk szövegéből kikövetkeztethető, hogy kialakult már a földmagántulajdonnal rendelkező szabadok, a serviensek rétege. 3 pont írásbeli vizsga, I. összetevő 5 / május 4.
6 4. A feladat a nagy földrajzi felfedezések gazdasági hatásaival kapcsolatos. Rendelje az állításokhoz a térképen szereplő betűjeleket és az idézetek sorszámát! Töltse ki a táblázatot! (Elemenként 0, 5 pont.) A) D) C) B) A nagy földrajzi felfedezések 1. Ez az egyenlőtlen küzdelem csaknem egy óráig tartott. Végül is egy szigetlakónak sikerült lándzsája végével a kapitány homlokára vágni [ ]. Az indiánok ezt észrevették, és mindnyájan rárohantak. 2. [ ] a hajóhaddal, amelyet Kasztília felséges uralkodói rám bíztak, a Kanáriszigetektől 33 nap alatt Indiába értem [ ] felfedeztem ott számos sűrűn lakott szigetet [ ] 3. Viharok fokaként emlegette, János király viszont [ ] más nevet adott neki, Jóreménység fokának nevezte. 4. Magam voltam a tanúja, hogy három vagy négy hónap alatt hétezernél több gyermek halt meg, mert szüleiket bányába hurcolták, és a magukra maradt kicsinyeket az éhség elpusztította [ ]. Állítások a) Az európai árforradalmat az amerikai nemesfém beáramlása váltotta ki. b) Az Újvilág csendes-óceáni partvidékének kiaknázáshoz fontos volt a déli tengeri átjáró felfedezése. c) Megnyitotta az utat a távol-keleti luxuscikkek közvetlen importja előtt. d) Bár nemesfémet nem talált, az általa felfedezett területeken cukornádültetvények alakultak ki. A térkép betűjele Az idézet sorszáma írásbeli vizsga, I. összetevő 6 / május 4.
7 e) Nevezze meg az 1. számú szövegben szereplő kapitányt!.. f) Nevezze meg az 2. számú szövegben szereplő felfedezőt!.. 5 pont 5. A feladat a XVII. századi Magyarország szellemi életére vonatkozik. Egészítse ki a korszak művelődési viszonyairól szóló szöveget a források és ismeretei felhasználásával! Írja be a hiányzó szavakat Bitskey István idézett szövegében a kipontozott helyekre! (Elemenként 0,5 pont.) Midőn gyakorta aggódva elmélkedénk a fölött, miképp kellene előmozdítanunk a katolikus vallás terjedését Magyarországon, s egyúttal emelni a nemes magyar nemzet díszét, legbiztosabb eszköz gyanánt tűnt fel előttünk egy tudományos egyetem felállítása, melyben a harcias nemzet erkölcsei szelídülnének, s az egyház [ ] igazgatására alkalmas férfiak neveltetnének. (Részlet a nagyszombati egyetem alapítóleveléből) [Az új stílus] Magyarországon egyszerre lett tagadása az élvezet és szépség kultuszában csúcsosodó reneszánsznak, valamint a befelé forduló, szkeptikus manierizmusnak. [ ] pozitív programmal állt elő, s kísérletet tett egy új rend létrehozására [ ] az ellenreformációval, valamint a török visszaszorítását és a Habsburgok hatalmának korlátozását egyaránt célul tűző nemzeti mozgalommal. Ez utóbbiak szolgálatában álltak azok az írók, akiknek az új [ ] költészet létrejötte köszönhető, köztük Nyéki Vörös és Zrínyi [ ]. (Klaniczay Tibor irodalomtörténész) A XVII. század elejétől az újjászerveződő katolikus egyház tevékenysége nyomán egyre jelentősebbé vált Magyarországon is a Rómából kisugárzó új művészeti irányzat és stílus, a(z).a). Meghonosításában nagy szerepet játszott a(z) b) [szerzetes]rend. Felügyeletük alá került az 1635-ben, Nagyszombatban, c) [teljes név beírása szükséges!], esztergomi érsek által alapított egyetem. A hazai univerzitás életre hívásának [egyik] fő célja [a tridenti zsinat útmutatása alapján] a magyarországi.-képzés d) elindítása volt. A katolikus egyház tevékenysége nyomán a királyi országrész főúri udvaraiban is kibontakozott az új kultúra. Ennek egyik kiemelkedő személyisége, a politikusként, hadvezérként, költőként és íróként egyaránt maradandót alkotó e) [teljes név beírása szükséges!]. Dédapja hősi várvédelmének történetét f) évi ostromát úgy dolgozta föl eposzában, hogy közben tanítani, nevelni kívánta a magyar politikai élet vezetőit. (Bitskey István történész) 3 pont írásbeli vizsga, I. összetevő 7 / május 4.
8 6. A feladat az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatára vonatkozik. Rendelje a megadott fogalmakhoz a Nyilatkozat megfelelő pontjait és a hozzájuk tartozó meghatározásokat! Töltse ki a táblázatot! Egy fogalomhoz több pont is tartozhat! (Soronként 1 pont.) 2. Minden politikai egyesülés célja az ember természetes és elévülhetetlen jogainak megőrzése. 3. Minden szuverenitás alapelve lényegileg a nemzettől származik. Semmilyen testület, semmilyen egyén sem gyakorolhat olyan hatalmat, amely nem kifejezetten ebből ered. 6. A törvény a közakarat kifejeződése. Valamennyi állampolgárnak jogában áll személyesen vagy képviselőin keresztül részt venni a megalkotásában. [...] Minden állampolgár egyenlő a törvény előtt, s ezért képességeinek megfelelően és kizárólag erényük és tehetségük szerinti megkülönböztetéssel egyformán betölthetnek valamennyi méltóságot, állást és közhivatalt. 10. Senkit sem szabad meggyőződései miatt zaklatni, legyenek ezek akár vallásiak, feltéve, hogy ezek megnyilvánulása nem zavarja a törvényes rendet. 11. A gondolatok és vélemények szabad cseréje az ember egyik legértékesebb joga, tehát minden állampolgár szabadon beszélhet, írhat és nyomtathat, de a törvény által meghatározott esetben felelnie kell e szabadsággal való visszaélésekért. 16. Az olyan társadalmaknak, ahol a jogok garanciáját nem biztosították, a hatalmak szétválasztását pedig nem határozták meg, nincs alkotmányuk. (Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata; augusztus 26.) Meghatározások: A) A szólás, a gyülekezés, a sajtó, a lelkiismeret, a vallás szabadsága. B) A törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom egymástól független működése, és egymás általi ellenőrzése megakadályozza a hatalommal való visszaélést. C) A nép bizonyos jogait az államra ruházza át, amely cserébe megvédi a külső támadásokkal és a belső jogsértésekkel szemben. D) A népnek joga van az államra átruházott jogokért cserébe a hatalom ellenőrzésére, vagyis a jogok forrása a nép, a polgárok. Fogalmak a) társadalmi szerződés b) népfelség elve c) hatalmi ágak szétválasztása d) szabadságjogok A Nyilatkozat pontjainak sorszáma(i) A meghatározás betűjele 4 pont írásbeli vizsga, I. összetevő 8 / május 4.
9 7. A feladat az osztrák magyar kiegyezésre vonatkozik. Válassza ki, hogy melyik forrás igazolja az állításokat! Választását X-szel jelölje a táblázat megfelelő oszlopában! Egy sorban csak egy X jel szerepelhet. (Elemenként 0,5 pont.) [ ] amikor a francia-osztrák háború idején az önkényuralmi rendszer is megingott [ ] Bachnak távoznia kellett. [ ] 1861 tavaszán megnyílt a magyar [ ] országgyűlés [ ]. Az uralkodó látva, hogy a magyarok ragaszkodnak 1848 alkotmányához, feloszlatta az országgyűlést [ ]. Ausztria és Poroszország között egyre feszültebbé vált a viszony [ ]. Bécsben joggal féltek attól, hogy Bismarck fegyveres leszámolásra készül. Ilyen körülmények között írta meg Deák Ferenc, az udvar biztatására, a Pesti Naplóban nagy visszhangot keltő húsvéti cikkét (1865). Ebben kijelentette: a magyarok hajlandók törvényeiket a birodalom biztonságával összhangba hozni. Ezt követték a bécsi Debatte című lapnak ugyancsak Deáktól sugalmazott cikkei, amelyek az Ausztria és Magyarország közös megegyezésével intézendő közös ügyek" problémáját elemezték. [ ] Ennek hatása alatt Ferenc József [ ] újra összehívta a magyar országgyűlést. [ ] Az uralkodó és a bécsi kormányzat azonban még mindig valami középutat szeretett volna találni a jogvesztés osztrák, és a jogfolytonosság magyar elve között. Deák pedig éppen ezt az utóbbi elvet akarta megmenteni, hogy erre építhesse rá a kiegyezés új államjogi szerkezetét. (Kosáry Domokos: Újjáépítés és polgárosodás ) A német egység létrejötte írásbeli vizsga, I. összetevő 9 / május 4.
10 Állítások Szöveg Térkép Mindkettő a) Ausztria külpolitikai helyzete az 1850-es évek végétől egyre kedvezőtlenebbé vált. b) A passzív ellenállás szerepet játszott az önkényuralmi rendszer válságában. c) Deák a birodalmi érdekeket is figyelembe vevő rendezést szorgalmazott. d) Ausztria elvesztette a Velencei Királyságot. Egyik sem 2 pont 8. A feladat a XX. századi Indiával kapcsolatos. Válaszoljon a kérdésekre a források és ismeretei alapján! (Elemenként 0,5 pont.) Hiszem, hogy oly esetben amidőn csupán a gyávaság és az erőszak közti választás maradna hátra, az erőszakot tanácsolnám. [ ] Szívesebben látnám, ha India a fegyverhez nyúlna, hogy becsületét védelmezze, semmint, hogy gyáva és tehetetlen szemlélője maradjon tulajdon megbecstelenítésének. Ezzel szemben hiszem, hogy az erőszaknélküliség magasan az erőszak felett áll. Megbocsátani férfiasabb dolog, mint büntetni. [ ] Még nagyon is eltaposottaknak érezzük magunkat ahhoz, hogy ne támadjon bennünk harag és bosszúvágy. De nem szűnhetek meg folyvást hangoztatni, hogy India csak nyerhet azzal, ha lemond a büntetés jogáról. [ ] Eszerint tehát nem azért kívánom Indiától, hogy az erőszaknélküliséget alkalmazza, mert gyönge. Azt kívánom, hogy erejének és hatalmának tudatában gyakorolja az erőszaknélküliséget. Nincs szüksége semmiféle járatosságra a fegyverforgatásban ahhoz, hogy ezt az erőt és hatalmat kifejthesse. (Gandhi: A kard elmélete; 1920) Mahatma Gandhi Londonban, 1931 írásbeli vizsga, I. összetevő 10 / május 4.
11 a) Határozza meg, milyen módszerrel kívánta megvalósítani Gandhi India függetlenségét!... b) Állapítsa meg, hogyan tükrözte Gandhi viselete hitvallását!... c) Nevezzen meg egy olyan cselekedetet, amellyel az indiaiak tiltakoztak a brit uralom ellen!... d) Nevezze meg a független India első miniszterelnökét, Gandhi munkatársát!... e) Határozza meg, hogyan halt meg Gandhi!... f) Írja le a brit gyarmatbirodalomnak az 1931-es Westminster Statutumban meghatározott új elnevezését!... 3 pont 9. A feladat Magyarország két világháború közötti történetére vonatkozik. Válaszoljon a kérdésekre a források és ismeretei alapján! A németekkel kell mennünk, mert másképp nem lehetséges, de csak egy bizonyos pontig. Ez a pont, ez a határvonal a háborúban való részvétel. Ezt semmi esetre sem fogjuk megtenni, mert idegen érdekekért nem fogunk vérezni hiába.[ ] A revízió, s ezt csak Neked mondom, a legnagyobb veszély, amely fenyeget, de ezen nem tehetek semmit, mert belebukom. A közvéleményünk meg van őrülve. Mindent vissza! Akárhogy, akárki által, bármely áron. A revízióba bele fogunk pusztulni, ez fog minket a háborúba belesodorni. [ ] Most Erdélyen a sor, rettegek, mi lesz akkor. Ha Erdély visszajő, ezzel örökre elköteleztük magunkat a németeknek, akik majd aztán követelik az árát. (Teleki Pál bizalmas beszélgetéséből; 1939 végén) Magyarországhoz visszacsatolt területek Teleki Pál miniszterelnöksége idején ( ) írásbeli vizsga, I. összetevő 11 / május 4.
12 a) Határozza meg, melyek voltak Teleki külpolitikájának legfontosabb elemei! Kettőt nevezzen meg! (Elemenként 0,5 pont.). b) Értelmezze Teleki véleményét a német szövetségről! (Elemenként 1 pont.) A német szövetség szükségszerű volt, mert.. A német szövetség veszélyes volt, mert... c) Fogalmazza meg Magyarország területgyarapodásának külpolitikai következményeit! (1 pont) pont 10. A feladat az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc nemzetközi összefüggéseit vizsgálja. Válaszoljon a kérdésekre a források és ismeretei alapján! (Elemenként 1 pont.) És hogy kétség se férjen hozzá, hadd tisztázzam: az Egyesült Államokat, amikor szót emel a csatlós országok függetlenségéért, nem hátsó szándékok vezérlik. [ ] Mi nem tekintjük ezeket a nemzeteket potenciális katonai szövetségeseinknek. Barátainknak tekintjük őket. (J. F. Dulles, az Egyesült Államok külügyminiszterének beszéde; október 27.) a) Melyik évben jött létre az Egyesült Államok vezette katonai szövetség?. Az egyetlen mód a magyar forradalmárok megmentésére a nukleáris háború lenne. Van-e épeszű ember, aki azt mondaná, hogy indítsunk nukleáris háborút ebből a célból? És ha sikerülne is amerikai hadosztályokat Magyarországra juttatni, a szovjet haderő egyszerűen elsöpörné azokat. Ellenünk van a földrajzi helyzet. És mi lenne a magyarok sorsa? Az ország az egyik végétől a másikig le lenne taglózva. (J. F. Dulles, november) b) Nevezze meg azt a későbbi nemzetközi konfliktust, amikor az Egyesült Államok nukleáris fenyegetettsége miatt vállalta a konfrontációt (nyílt szembekerülést) a Szovjetunióval!.. Ha kivonulnánk Magyarországról, ez felbátorítaná az amerikai, angol és francia imperialistákat. Ezt gyengeségünknek fognák fel, és támadásba lendülnének. A kivonulással pozícióink gyengeségét demonstrálnánk. Pártunk ez esetben nem értene meg bennünket. [ ] Nincs más választásunk. [ ] (Hruscsov előterjesztése az SZKP Központi Bizottsága ülésén; október 31.) írásbeli vizsga, I. összetevő 12 / május 4.
13 c) Nevezze meg azt a szovjet csatlós országot, ahol ugyanebben az évben a magyarországihoz hasonló események zajlottak, megerősítve Hruscsov félelmét a szovjet blokk szétszakadásától! Tekintve, hogy a világot teljesen leköti a Közel-Kelet, az oroszok úgy határoztak, hogy a megbékélés politikáját az ellenkezőjére fordítják, és fegyvereik erejével rákényszerítik akaratukat az egész országra. (A budapesti brit követség távirata Londonba; november 1.) d) Határozza meg, melyik volt a követségi táviratban említett esemény, amely elvonta az USA és a nemzetközi közvélemény figyelmét Magyarországról!.. 4 pont 11. A feladat az Európai Unió gazdaságával kapcsolatos. A következőkben részleteket olvashat az Európai Unió szerződéséből. Oldja meg a feladatokat a forrásrészletek és ismeretei segítségével! a) Az Unió vámuniót alkot, amely a teljes árukereskedelemre kiterjed [ ]. Melyik évben jött létre az európai integráció története során az első olyan az Európai Unió elődjének tekinthető szervezet, amely már megfogalmazta az idézett forrásban említett elvet? (1 pont) b) A belső piac egy olyan, belső határok nélküli térség, amelyben a Szerződések rendelkezéseivel összhangban biztosított az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a(z) [b] szabad mozgása. Melyik szó hiányzik a forrás [b] betűjellel jelzett részéről? (1 pont). c) A Tanács [a Miniszterek Tanácsa] a Bizottság ajánlása alapján tervezetet készít a tagállamok és az Unió gazdaságpolitikájára vonatkozó átfogó iránymutatásokról, és erről jelentést tesz az Európai Tanácsnak. Az Európai Tanács a Tanács jelentése alapján a tagállamok és az Unió gazdaságpolitikájára vonatkozó átfogó iránymutatásokról kialakítja következtetését. E következtetés alapján a Tanács ajánlást fogad el, amelyben meghatározza ezeket az átfogó iránymutatásokat. A Tanács ajánlásáról tájékoztatja az Európai Parlamentet. [ ] Ha [ ] egy tagállam gazdaságpolitikája nem felel meg [az] átfogó iránymutatásoknak, vagy veszélyeztetheti a gazdasági és monetáris unió megfelelő működését, a Bizottság az érintett tagállamot figyelmeztetésben részesítheti. írásbeli vizsga, I. összetevő 13 / május 4.
14 Döntse el, hogy a forrásban említett intézmények közül melyikre vonatkozik az állítás! Kizárólag a forrás idézett szövege alapján döntsön! Tegyen X jelet a táblázat megfelelő oszlopába! Egy sorban csak egy X jel szerepelhet, egy oszlopban több X jel is szerepelhet. (Elemenként 0,5 pont.) Állítás Bizottság Tanács Európai Tanács Kezdeményező szerepet játszik a gazdaságpolitikai iránymutatások meghatározásában. Kidolgozza a gazdaságpolitikai iránymutatásokat. Európai Parlament Meghozza az alapvető döntéseket a közös gazdaságpolitikára vonatkozóan. Ellenőrzi a közös gazdaságpolitika iránymutatásainak betartását. 4 pont 12. A feladat a jelenkori magyar társadalom változásairól szól. Döntse el az állításokról a forrás és ismeretei alapján, hogy igazak vagy hamisak! Választását X-szel jelölje! (Elemenként 1 pont.) A népesség megoszlása a településtípusok között (%) Év Budapest Többi város Község ,3 19,6 63, ,9 36,5 45, ,4 39,8 40, ,2 43,8 37, ,4 45,3 35, ,2 45,3 36,5 Magyarország népessége gazdasági aktivitás szerint (fő) Év Népesség szám Aktív keresők Inaktív keresők Eltartottak Munkanélküliek Inaktív kereső: nyugdíjas, gyermekgondozási díjat igénybe vevő (Magyar statisztika évkönyve; KSH) írásbeli vizsga, I. összetevő 14 / május 4.
15 Állítások igaz hamis a) A XX. század második felében Budapest lakossága folyamatosan növekedett. b) Az aktív keresők létszáma 1996-ra az 1949-es létszám alá süllyedt. c) d) Az inaktív keresők létszámának növekedése a 70-es évektől elsősorban a társadalom elöregedésének következménye. A népesség számának csökkenését 1980 után elsősorban az okozta, hogy jóval nagyobb volt a kivándorlók, mint a bevándorlók létszáma. 4 pont írásbeli vizsga, I. összetevő 15 / május 4.
16 I. Egyszerű, rövid feladatok maximális pontszám 1. Az ókori Kelet vallásai 5 2. Középkori gondolkodás 3 3. Középkori magyar társadalom 3 4. Nagy földrajzi felfedezések 5 5. XVII. századi Magyarország 3 6. Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata 4 7. A kiegyezés okai 2 8. XX. századi India 3 9. Magyarország a két világháború között nemzetközi összefüggései Európai Unió Jelenkori magyar társadalom 4 Összesen 44 I. Elért pontszám egész számra kerekítve elért pontszám Dátum:... javító tanár I. Egyszerű, rövid feladatok elért pontszám egész számra kerekítve programba beírt egész pontszám javító tanár jegyző Dátum:... Dátum:... Megjegyzések: 1. Ha a vizsgázó a II. írásbeli összetevő megoldását elkezdte, akkor ez a táblázat és az aláírási rész üresen marad! 2. Ha a vizsga az I. összetevő teljesítése közben megszakad, illetve nem folytatódik a II. összetevővel, akkor ez a táblázat és az aláírási rész kitöltendő! írásbeli vizsga, I. összetevő 16 / május 4.
17 ÉRETTSÉGI VIZSGA május 4. TÖRTÉNELEM EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 4. 8:00 II. Időtartam: 150 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Történelem emelt szint írásbeli vizsga II. összetevő
18 Fontos tudnivalók Egyértelmű válaszokat adjon, egyértelmű jelöléseket alkalmazzon javítás esetén is! Válaszaiban a lényeg megfogalmazására törekedjen, ne lépje túl a rendelkezésre álló helyet! Kérjük, kék színű tollat használjon! A feladatok megoldásához tartsa szem előtt az alábbi javaslatokat! Olvassa el figyelmesen a feladatokat! Kövesse figyelmesen a feladatlap utasításait! Tanulmányozza a feladatokhoz kapcsolódó forrásokat (kép, ábra, szöveg, térkép)! Használja minden feladat megoldásához a megengedett segédeszközöket: a középiskolai történelmi atlasz térképeit és a helyesírási szótárt! A személyek, topográfiai adatok és fogalmak csak pontos helyesírással értékelhetők! Válaszait gondos mérlegelés után, lehetőleg javítás nélkül írja le! A szöveges, kifejtendő feladatok elkészítéséhez az alábbi munkamenetet javasoljuk: 1. Helyezze el időben és térben a feladatban megjelölt problémát! 2. Használja föl a feladat megértéséhez a forrásokat, illetve a középiskolai történelmi atlaszt! 3. Gyűjtse össze azokat az általános fogalmakat (fejlődés, változás, termelés stb.), illetve az adott korszakhoz kapcsolódó fogalmakat (pl. várjobbágy, céh, személyi kultusz), amelyekkel az adott probléma bemutatható! 4. Építse be fogalmazásába a forrásokból megszerezhető információkat, következtetéseket! 5. Ha szükséges, készítsen vázlatot, illetve piszkozatot! 6. Tárja föl a probléma előzményeit, okait, következményeit! 7. Fogalmazzon meg feltételezéseket, magyarázatokat! 8. Építse be mondanivalójába önálló ismereteit (pl. nevek, évszámok), nézőpontját, véleményét! 9. Ügyeljen arra, hogy mondatai világosak legyenek! 10. Szerkessze meg szövegét, és figyeljen a helyesírásra is! Tájékoztatásul: Az esszék javításának szempontjai: a feladat megértése, megfelelés a tartalmi követelményeknek, a válasz megszerkesztettsége, logikussága, nyelvhelyessége és helyesírása. Eredményes munkát kívánunk! írásbeli vizsga, II. összetevő 2 / május 4.
19 Olvassa el figyelmesen! A következő feladatok közül összesen négyet kell kidolgoznia. Az alábbi szabályok alapján kell választania: kidolgozandó: kettő rövid és kettő hosszú feladat, amelyek közül mindegyik más-más korszakra és legalább kettő a magyar történelemre vonatkozik. Tanulmányozza figyelmesen a feladatokat! Sorszám Korszakok, témák A feladat típusa Egyetemes történelem Magyar történelem 13. Reformáció rövid 14. Jakobinus diktatúra hosszú 15. Gyarmatpolitika a XIX. század végén rövid 16. Világgazdasági válság hosszú 17. Kalandozások rövid 18. Bethlen Gábor uralkodása hosszú 19. Középbirtokos nemesség rövid 20. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc nemzetközi körülményei hosszú 21. A két világháború közötti kultúrpolitika rövid 22. Magyarországi népmozgások hosszú A feladatok tanulmányozása után karikázza be a választott feladatok sorszámát! Ellenőrizze választása helyességét az alábbi táblázat kitöltésével! A feladatválasztás szempontjai Igen Négy feladatot választott? Legalább két magyar történelmi feladatot választott? Legalább egy egyetemes történelmi feladatot választott? Két rövid és két hosszú feladatot választott? Mind a négy kiválasztott feladata különböző korszakból való? (A táblázatban a korszakokat a kettősvonal választja el.) Egyértelműen jelölte feladatválasztásait? A feladatok közül csak a választott négyet dolgozza ki, a többit hagyja üresen! A válaszok elkészítése során fogalmazvány (piszkozat) készíthető! írásbeli vizsga, II. összetevő 3 / május 4.
20 13. A feladat a reformációhoz kapcsolódik. (rövid) Mutassa be a forrás és ismeretei alapján a lutheri reformáció legfontosabb hitelveit! Tárja fel az ezzel összefüggő intézményi reformokat! A pápa nem engedhet el semmiféle büntetést, csak azt, amit vagy a maga vagy a kánonok [egyházi előírások] rendelkezése alapján szabott ki. A pápa nem bocsáthat meg egy vétket sem, legfeljebb kihirdeti és megerősíti Isten bocsánatát. Emberi tanokat prédikálnak azok, akik azt állítják: mihelyt megcsörren a ládába dobott fillér, a lélek kiszabadul a tisztítótűzből. Minden keresztény - ha őszinte bűnbánata van - búcsúlevél nélkül is elnyeri büntetései és bűnei elengedését. Fel kell világosítani a keresztényeket, hogy aki szűkölködőt lát, és ennek ellenére a pénzét búcsúra adja, nem nyer bűnbocsánatot, hanem Isten haragját vonja magára. Miért nem építi fel a pápa, akinek vagyona ma fejedelmibb, mint a leggazdagabb fejedelemé, inkább a saját pénzéből, mint a szegény hívőkéből legalább azt az egy Szent- Péter templomot? (Luther 95 pontjából) írásbeli vizsga, II. összetevő 4 / május 4.
21 Szempontok Elérhető Elért pont Feladatmegértés 4 Tájékozódás térben és időben 4 Szaknyelv alkalmazása 4 Források használata 6 Eseményeket alakító tényezők feltárása 8 Megszerkesztettség, nyelvhelyesség 2 Összpontszám 28 Osztószám 4 Vizsgapont A feladat a jakobinus diktatúrával kapcsolatos. (hosszú) Mutassa be a jakobinus ideológia és a forradalmi kormányzat tevékenységének összefüggéseit a források és ismeretei alapján! Térjen ki a jakobinusok főbb intézkedéseire és bukásuk okára, körülményeire is! A forradalom a szabadság háborúja ellenségei ellen; az alkotmány a győztes és békés szabadság uralma. A forradalmi kormánynak rendkívüli tetterőt kell tanúsítania, éppen azért, mert háborút visel. Kevésbé kötik pontosan körvonalazott és szigorú előírások, mert a körülmények viharosak és gyorsan változók.[ ] Az alkotmányos kormány elsősorban az egyén szabadságával törődik, ezzel szemben a forradalmi kormány a közszabadság biztosításával. Az alkotmányos rendszerben majdhogynem elegendő, ha az egyént megvédelmezik a hatalom túlkapásaival szemben. A forradalmi rendszerben viszont maga a közhatalom kénytelen védekezni az ellene irányuló lázadás ellen. A forradalmi kormány a jó polgároknak tartozik azzal, hogy biztosítja számukra a nemzet teljes támogatását. A nép ellenségeinek csak halállal tartozik. (Robespierre) [ ] de hát itt nem tudják ezek a gazfickók, hogy a magántulajdon csak addig jó, ameddig az egyes emberek létfenntartását biztosítja? Hát nem tudják ezek, hogy senkinek sincs joga olyasmit tenni, ami árthat a másiknak? Mi lehet szégyenteljesebb, mint önkényesen olyan árat szabni az élelmiszereknek, amit a polgárok hétnyolcad része képtelen megfizetni? [ ] A köztársaság mindegyikünk számára köteles biztosítani a legszükségesebb közszükségleti cikkeket olyan mennyiségben, ami elegendő életünk fenntartásához. (A sans-culotte-ok követelései; 1793 ősze) Nem csak az árulókat, hanem a közönyösöket is meg kell büntetni. Mindenkit meg kell büntetni, aki a forradalomban passzív és semmit sem tesz érte. (Saint-Just; szeptember) írásbeli vizsga, II. összetevő 5 / május 4.
22 A jakobinus diktatúra kormányzati struktúrája írásbeli vizsga, II. összetevő 6 / május 4.
23 Szempontok Elérhető Elért pont Feladatmegértés 8 Tájékozódás térben és időben 4 Szaknyelv alkalmazása 6 Források használata 10 Eseményeket alakító tényezők feltárása 12 Megszerkesztettség, nyelvhelyesség 8 Összpontszám 48 Osztószám 3 Vizsgapont 16 írásbeli vizsga, II. összetevő 7 / május 4.
24 15. A feladat a XIX. század végének gyarmati politikájához kapcsolódik. (rövid) Mutassa be a források és ismeretei alapján a XIX. század végére felerősödő gyarmati versengés gazdasági mozgatóit! Használja a középiskolai történelmi atlaszt! Közép-Amerikában politikánk célja az, hogy segítséget nyújtsunk olyan országoknak, mint Nicaragua és Honduras. ( Taft, az USA elnöke, 1912) írásbeli vizsga, II. összetevő 8 / május 4.
25 Szempontok Elérhető Elért pont Feladatmegértés 4 Tájékozódás térben és időben 4 Szaknyelv alkalmazása 4 Források használata 6 Eseményeket alakító tényezők feltárása 8 Megszerkesztettség, nyelvhelyesség 2 Összpontszám 28 Osztószám 4 Vizsgapont A feladat az 1929-es világgazdasági válsággal kapcsolatos. (hosszú) Mutassa be a források és ismeretei segítségével a nagy világgazdasági válság kibontakozásának okait, lefolyását és hatását! Ismertesse a válságkezelés jellemző vonásait az USA-ban! Az ipari termelés változásai (1913 = 100%) Év Világ USA Németorszáország Britannia Francia- Nagy ,5 154,5 122,1 115, ,8 162,8 118,3 134,4 95, ,3 180,8 117,3 142,7 100, , ,6 139,9 91, ,5 121,6 85,1 122,6 82, ,4 93,7 70,2 105,4 82, ,7 111,8 79,4 119,8 83, ,4 121,6 101,8 111,4 100,2 Félek, és mindenki fél. Nem tudom, s egyikünk sem tudja, hogy a birtokunkban lévő értékek vajon reálisak maradnak-e a jövő hónapban vagy sem. (Charles Schwab, az USA egyik leggazdagabb nagytőkése) 40 A munkanélküliség alakulása százalékban USA Németo. Franciao. Nagy- Britannia Keynes elmélete írásbeli vizsga, II. összetevő 9 / május 4.
26 írásbeli vizsga, II. összetevő 10 / május 4.
27 Szempontok Elérhető Elért pont Feladatmegértés 8 Tájékozódás térben és időben 4 Szaknyelv alkalmazása 6 Források használata 10 Eseményeket alakító tényezők feltárása 12 Megszerkesztettség, nyelvhelyesség 8 Összpontszám 48 Osztószám 3 Vizsgapont A feladat a honfoglalás kori magyarokra vonatkozik. (rövid) Mutassa be a források és ismeretei segítségével a kalandozó magyarok katonai sikereinek okait! Használja a középiskolai történelmi atlaszt! Magyar harcosok és felszerelésük (rekonstrukció) írásbeli vizsga, II. összetevő 11 / május 4.
28 Szempontok Elérhető Elért pont Feladatmegértés 4 Tájékozódás térben és időben 4 Szaknyelv alkalmazása 4 Források használata 6 Eseményeket alakító tényezők feltárása 8 Megszerkesztettség, nyelvhelyesség 2 Összpontszám 28 Osztószám 4 Vizsgapont A feladat Bethlen Gábor erdélyi fejedelem uralkodásával kapcsolatos. (hosszú) Mutassa be a források és ismeretei alapján Bethlen Gábor kül- és belpolitikai törekvéseit! Használja a középiskolai történelmi atlaszt! Az én tetszésem és tanácsom az én hazámhoz ez: hogy valamíg egyéb nem lehet benne, a török nemzettel való egyezséget szenvedhető károkkal is megtartsák, tőle el ne szakadjanak, hanem minden úton-módon a kedvét keressék. [Török] császár háta megett legfeljebb egy- két vezért, vagy belső agák közül magoknak igaz pártfogókat keressenek, kik által minden jó és veszedelmes állapotoknak végére mehessenek, a írásbeli vizsga, II. összetevő 12 / május 4.
29 gonosz szándékot idejében megelőzhessék, mert az előre látott gerely kevésbé sebez, a szép szónak nem szokott a feje betörni. (Bethlen Gábor végrendelete; 1629) Ha a morvaiaknak [cseheknek] kévántatik az segítség, kegyelmed egyenesen arra forduljon, és melléjek menjen, nekem sietséggel értésemre adván kegyelmed, egyenesen én is az kegyelmed nyomán sietek hozzájuk [ ]. (Bethlen Gábor levele Thurzó Imréhez; 1619) A sóaknák, arany- ezüst- higany és rézbányáknak míveltetéseket jó helyben állíttatta, és azoknak míveltetésére messzünnen is nagy költséggel azokhoz jól értő tudós főmestereket hozatott vala. [ ] Az országba idegen országokból nagy költséggel mindenféle jó mesterembereket, tudós fundálókat, kőmíveseket behozat vala, Magyarországból az új keresztények közül [anabaptisták] majd kétszázig való mindenféle jó mesterembereket [ ]. De mindenekelőtt [ ] nagy szorgalmatossággal igyekezte az hazában scholákat építtetni, azokban deák széptudományokat taníttatni, az belgiumi, angliai akadémiákban tudós ifjakat nagy költséggel szakadatlanul feljáratni és taníttatni. (Szalárdi János; 1662) Miután Bethlen Gábor az Erdély feletti uralmat elnyerte, úgy gondolta, hogy a fejedelemség megtartására felettébb szükséges, hogy három dolgot megtegyen. Mindenekelőtt a győzhetetlen török császár tetszését köteles hálával megnyerni. Azután Mátyás császárnál, a keresztény világ uralkodójánál, kinek udvaránál maró rágalmakkal halmozták el, tettéről és fejedelemségéről számot adni. Végül országa népének lelkét [ ] meggyőzve [ ] a hazának rút romladékait az előbbi épségbe helyrehozzák és felvirágoztassák. (Bojti Veres Gáspár: A nagy Bethlen Gábor viselt dolgairól; 1624) írásbeli vizsga, II. összetevő 13 / május 4.
30 írásbeli vizsga, II. összetevő 14 / május 4.
31 Szempontok Elérhető Elért pont Feladatmegértés 8 Tájékozódás térben és időben 4 Szaknyelv alkalmazása 6 Források használata 10 Eseményeket alakító tényezők feltárása 12 Megszerkesztettség, nyelvhelyesség 8 Összpontszám 48 Osztószám 3 Vizsgapont A feladat a dualizmus korszakára vonatkozik. (rövid) Mutassa be a források és ismeretei segítségével a középbirtokos nemesség életmódjának és mentalitásának alakulását a kiegyezés utáni évtizedekben! Tárja fel a változások okait is! [ ] bezárt magas kapuja mögött magát most is kis királynak véli, elgondolja dicső bajszos ősei sorát, vagy legalább a robot és hosszú fuvar lehunyt idejét, s mély fájdalommal látja előre nemzetségi neve fényének hanyatlását [ ], bolondságnak tart minden újítást. Szégyennek [ ] tart minden kereskedést, minden ipari üzletet, s attól tart, ha ilyenbe keverednék, ősei megfordulnának sírjokban. (Mocsáry Lajos: Magyar társasélet) Dzsentri testvérpár írásbeli vizsga, II. összetevő 15 / május 4.
32 Szempontok Elérhető Elért pont Feladatmegértés 4 Tájékozódás térben és időben 4 Szaknyelv alkalmazása 4 Források használata 6 Eseményeket alakító tényezők feltárása 8 Megszerkesztettség, nyelvhelyesség 2 Összpontszám 28 Osztószám 4 Vizsgapont A feladat az es magyar szabadságharc nemzetközi körülményeire vonatkozik. (hosszú) Mutassa be a források és ismeretei segítségével, mennyiben járultak hozzá az orosz és az angol hatalmi törekvések a magyar külpolitika kudarcához és a szabadságharc vereségéhez! Használja a középiskolai történelmi atlaszt! Magyarország a vele törvényesen egyesült Erdéllyel és a hozzátartozó minden részekkel és tartományokkal egyetemben, szabad, önálló és független európai státusnak nyilváníttatik. (Függetlenségi Nyilatkozat) [ ] Monarchiánknak a nagy többség által forrón óhajtott békét biztosítani nemcsak a mi kötelességünk és rendületlen szándékunk, hanem feladata minden kormánynak, mely a gondviselés által reá bízott népek nyugalmát és boldogságát a béke és rend ezen egyetemes ellenségei ellen védeni hivatva van. Ily érzelmektől lelkesülve egyesült velünk fenséges szövetséges társunk, orosz cár ő Felsége a közös ellenség legyőzésére. Az ő hadi seregei a mi kívánságunkra és velünk tökéletes egyetértésben jelennek meg Magyarországon. (Ferenc József nyilatkozata, május 12.) írásbeli vizsga, II. összetevő 16 / május 4.
33 [ ] a brit kormány csak úgy ismeri Magyarországot, mint az osztrák birodalom egyik alkatrészét, s annálfogva, ha a [magyar] küldötteknek valami közölnivalója lenne az angol kormánnyal [ ] az csak az osztrák császár képviselője, báró Koller által történhetik meg. (Palmerston, Anglia külügyminisztere; 1848 novemberében) Tudtam, hogy Lord Palmerston hivatalosan nem fogadhat [ ]. [A Lord] rokonszenvileg nyilatkozott a magyar ügy iránt, s kárhoztatta az osztrák politika eljárását velünk szemben, de mégis megjegyezte, hogy Ausztria oly hatalom, melyet fel kellene találni, ha nem léteznék már, mint európai szükségességet s Angolországnak természetes szövetségesét keleten; tanácsolta tehát, hogy egyezkedjünk ki, mert az európai politika keretébe nem illenek bele kis államok azon a helyen, melyet Ausztria foglal el. (Pulszky Ferenc: Életem és korom) írásbeli vizsga, II. összetevő 17 / május 4.
34 Szempontok Elérhető Elért pont Feladatmegértés 8 Tájékozódás térben és időben 4 Szaknyelv alkalmazása 6 Források használata 10 Eseményeket alakító tényezők feltárása 12 Megszerkesztettség, nyelvhelyesség 8 Összpontszám 48 Osztószám 3 Vizsgapont A feladat a két világháború közötti magyar kultúrpolitikával kapcsolatos. (rövid) Mutassa be a források és ismeretei alapján a két világháború közötti magyar kultúrpolitika elvi és anyagi hátterét, különös tekintettel a sportpolitikára! A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg, és teheti ismét naggyá. [ ] a szellem, a művelődés fegyvereivel kell védeni hazánkat, s ezekkel az eszközökkel kell mindig újból bebizonyítanunk a világ nemzetei előtt, hogy a magyar viszontagságos életének második ezer esztendejében is életképes, erős, és hogy bántani nagy történelmi igazságtalanság. (Klebelsberg Kunó; 1921) írásbeli vizsga, II. összetevő 18 / május 4.
35 A magyar ifjúság megszervezése, fegyelmezett, egészséges életre nevelése volt a leventemozgalom fő célja. S a sport jóformán csak azért kapcsolódott bele, mert a sport az a csodaszer, amivel minden ifjút erőszak és büntetés nélkül is meg lehet a mozgalom céljainak nyerni. (Klebelsberg Kunó; 1927) Magyarország olimpiai eredményei Olimpia éve Arany Ezüst Bronz írásbeli vizsga, II. összetevő 19 / május 4.
36 Szempontok Elérhető Elért pont Feladatmegértés 4 Tájékozódás térben és időben 4 Szaknyelv alkalmazása 4 Források használata 6 Eseményeket alakító tényezők feltárása 8 Megszerkesztettség, nyelvhelyesség 2 Összpontszám 28 Osztószám 4 Vizsgapont A feladat a második világháborút követő magyarországi népmozgásokkal kapcsolatos. (hosszú) A források és ismeretei segítségével mutassa be a második világháborút követő magyarországi népmozgásokat! Válaszában térjen ki az etnikai viszonyok megváltozására, illetve annak társadalmi és gazdasági hatására is! Németországba áttelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámlálási összeírás alkalmával német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, továbbá az, aki a Volksbundnak, vagy valamely fegyveres német alakulatnak (SS) tagja volt. [ ] Az áttelepülésre kötelezett személyeknek [ ] minden ingatlan és ingó vagyonát a jelen rendelet hatálybalépése napjától kezdődően zár alá vettnek kell tekinteni. [ ] A zár alá vett vagyont leltározni kell. [ ] Azt, hogy az áttelepülésre kötelezett milyen ingóságokat vihet magával, a belügyminiszter állapítja meg. (Kormányrendelet a magyarországi német lakosság áttelepítéséről Németországba; 1945) I. cikk. Minden, Magyarországon állandó lakóhellyel bíró szlovák és cseh nemzetiségű személy, aki az alább meghatározott feltételek mellett a Csehszlovákiába való áttelepülésre irányuló szándékát kinyilvánítja, áttelepíttetik anélkül, hogy a magyar kormány ezt megakadályozná. [ ] V. cikk. A Magyarországról Csehszlovákiába áttelepítendő szlovákokkal és csehekkel egyenlő arányban olyan Csehszlovákiában állandó lakhellyel bíró magyar nemzetiségű személyek telepíttetnek át Magyarországra, akik a Csehszlovák Köztársaság Elnökének a német és magyar nemzetiségű személyek csehszlovák állampolgárságának rendezése tárgyában kiadott, augusztus 2-án kelt rendelete értelmében csehszlovák állampolgárságukat elvesztették [gyakorlatilag mindenkit, aki korábban magyarnak vallotta magát]. VI. cikk. Az áttelepített személyeknek minden lehetőségük meg lesz arra, hogy minden ingóságukat magukkal vihessék. [ ] VII. cikk. Az áttelepített személyek ingatlanára vonatkozó tulajdonjog átszáll arra az államra, amelyet elhagytak. [ ] Nem jár kártérítés az ingatlanok 50 hektárt meghaladó része után. (Magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény; 1946) írásbeli vizsga, II. összetevő 20 / május 4.
37 Népmozgások Magyarországon Nemzetiség honnan hová Becsült számuk Csehszlovákiából Magyarországra magyar Romániából Magyarországra Jugoszláviából Magyarországra szlovák Magyarországról Csehszlovákiába német Magyarországról Németországba (Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században.) Néhány adat az 1946 augusztusáig kitelepített németek (kb személy) leltárba vett ingóságairól A leltárban szereplő eszközök, üzemek megnevezése Mennyiség (db) traktor 134 cséplőgép 350 vetőgép 1599 varrógép 6010 kerékpár 1458 kisebb üzemek (szeszfőzde, malom, szikvízüzem, mozi) 146 írásbeli vizsga, II. összetevő 21 / május 4.
38 Szempontok Elérhető Elért pont Feladatmegértés 8 Tájékozódás térben és időben 4 Szaknyelv alkalmazása 6 Források használata 10 Eseményeket alakító tényezők feltárása 12 Megszerkesztettség, nyelvhelyesség 8 Összpontszám 48 Osztószám 3 Vizsgapont 16 írásbeli vizsga, II. összetevő 22 / május 4.
39 írásbeli vizsga, II. összetevő 23 / május 4.
40 I. Egyszerű, rövid feladatok II. Szöveges kifejtendő feladatok maximális pontszám Összesen 44 I. Elért pontszám egész számra kerekítve 13. A reformáció Jakobinus diktatúra Gyarmatpolitika a XIX. század végén Világgazdasági válság Kalandozások Bethlen Gábor uralkodása Középbirtokos nemesség Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc nemzetközi körülményei A két világháború közötti kultúrpolitika Magyarországi népmozgások 16 Összesen 46 II. Elért pontszám egész számra kerekítve I. + II. Az írásbeli vizsgarész pontszáma 90 elért pontszám Dátum:... javító tanár I. Egyszerű, rövid feladatok II. Szöveges kifejtendő feladatok elért pontszám egész számra kerekítve programba beírt egész pontszám javító tanár jegyző Dátum:... Dátum:... írásbeli vizsga, II. összetevő 24 / május 4.
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Osztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 25. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia írásbeli
X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és
1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 24. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:
Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra
Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem
Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 26. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 26. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
TÁJÉKOZTATÓ A TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA VÁLTOZÁSAIRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA VÁLTOZÁSAIRÓL Tisztelt Kollégák! Tisztelt Érettségiző Diákok! A kétszintű, úgynevezett kompetenciaalapú érettségi 2005-ös bevezetése óta leszűrt tapasztalatok
ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 120 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pedagógia
TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák
TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat
ÉRETTSÉGI VIZSGA május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 23. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli vizsga
ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 25. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia írásbeli
ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 19. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia
Osztályozó vizsga témái. Történelem
9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság
ETE_Történelem_2015_urbán
T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása
KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA. Írásbeli vizsga
KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc Feladatsor Egy problémaközpontú tétel kifejtése I. Egyszerű, rövid választ igénylő feladatok megoldása II. Szöveges (kifejtendő) feladatok
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme
TÁJÉKOZTATÓ A TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA VÁLTOZÁSAIRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA VÁLTOZÁSAIRÓL Tisztelt Kollégák! Tisztelt Érettségiző Diákok! A kétszintű, úgynevezett kompetenciaalapú érettségi 2005-ös bevezetése óta leszűrt tapasztalatok
TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA. Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 50 pont 30 pont
TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA 1 A vizsga részei írásbeli szóbeli Írásbeli Szóbeli Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 50 pont 30 pont Írásbeli
Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?
Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi
OKTATÁSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. OKTATÁSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!
Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa
Zavodszky Geza. Törtenelem 111. a közepiskolak szamara. Nemzeti Tankönyvkiad6,
Zavodszky Geza Törtenelem 111. a közepiskolak szamara ATDOLGOZOn KIADAs Nemzeti Tankönyvkiad6, Budapest Bevezetes.. 5 I. Az "ismeretlen" XVIII. szazad 7 Regi vihig - modem vihig. Az "ismeretlen" XVIII.
ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010
ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 I. Témakör: Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1. Gazdasági változások az Anjouk idején. Mutassa be Károly Róbert gazdaságpolitikájának főbb tényezőit! Tárja fel
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 010. október 8. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 010. október 8. 14:00 I. Dallamdiktálás Zenefelismerés Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
ÉRETTSÉGI VIZSGA október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 18. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia
A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll.
Tantárgy: Történelem Osztály: Szakközépiskola 9-12 A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll. 1.) Írásbeli vizsga Időtartama: 45 perc Elérhető pontszám: 60 pont Az írásbeli feladatok
Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály
Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály 1. feladat: Az 1848 49-es szabadságharc eseményei a) 5. (isaszegi csata) b) 6. (pákozdi csata) c) 2.
TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák
TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat
TÖRTÉNELEM FELADATLAP
VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI
MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 19. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 19. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
KATONAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 25. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 25. 14:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Katonai
Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM
Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM I. (iskolai) forduló 2012. február 9. Intézmény neve (bélyegző) Versenyző Pontszám Neve Megye Elérhető Elért 60 Felkészítő tanár
Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás
Történelem 5. évfolyam - Redmentás feladatsorok - I. Az őskor és az ókori Kelet A történelem forrásai Őskori elődeink Az őskori kultúra Barlangokból a falvakba Holdévektől a napévekig Az első városok Mezopotámiában
ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 19. 8:00. Időtartam: 120 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 19. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 19. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli
ÉRETTSÉGI VIZSGA október 20. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 20. 8:00. Időtartam: 120 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 20. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 20. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli
Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 16. PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 16. 8:00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pedagógia
Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 7. 14:00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 007. november 7. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 007. november 7. 14:00 I. Dallamdiktálás Időtartam: 40 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM
TÖRTÉNELEM BELSŐ VIZSGA 2015-2016 8. ÉVFOLYAM o Szóbeli vizsga 1. Az ókori Mezopotámia 2. Az ókori Egyiptom 3. A távol-keleti államok az ókori Keleten 4. Az arisztokrácia és a démosz küzdelme Athénban,
Megoldás és pontozási útmutató
Tanulmányi Verseny 2007/2008 TÖRTÉNELEM. (iskolai) forduló 2007. december 13. Megoldás és pontozási útmutató A kérdéseknél 1-1 pont adható minden helyes feladategységre. Az eltéréseket külön jelöljük.
ÉRETTSÉGI VIZSGA október 20. SZOCIÁLIS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 20. 8:00. Időtartam: 120 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 20. SZOCIÁLIS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 20. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Szociális
Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév
Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév Tantárgy: Történelem Osztály: 13/A, 13/B, 13/C Budapest, 2013. január Történelem érettségi szóbeli tételsor (középszint 13/A; 13/B; 13/C) 2012-2013 I./1. Gazdaság,
Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 3. 14:00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. november 3. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. november 3. 14:00 I. Dallamdiktálás Zenefelismerés Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
TÖRTÉNELEM II. A VIZSGA LEÍRÁSA
TÖRTÉNELEM II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 90 pont 60 pont 90 pont 60 pont A
TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA
TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA Követelmény: a helyi tantervben a 7-12. évfolyam számára rögzített követelmények. A vizsga részei: A vizsga két részből áll: írásbeli és szóbeli vizsgarészből.
Azonosító jel: MŰVÉSZETTÖRTÉNET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 30. MŰVÉSZETTÖRTÉNET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 30. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
ÉRETTSÉGI VIZSGA május 16. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 16. 8:00. Időtartam: 120 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pedagógia
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 17. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Rajz és vizuális
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 14. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
Azonosító jel: KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 21. KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 21. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
TÖRTÉNELEM JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Történelem középszint 0802 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 5. TÖRTÉNELEM KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Útmutató az írásbeli vizsgafeladatok
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 22. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 22. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 15. 14:00 I. Dallamdiktálás Időtartam: 40 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. FÖLDMÉRÉS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 60 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. FÖLDMÉRÉS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földmérés
SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013
Tatabányai Integrált Szakiskola Középiskola és Kollégium Cím: 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Telefon: +36 34 309 545 E-mail: ititkar@is-kola.hu Web: www.is-kola.hu Fax: +36 34 309 549 SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM
Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély
Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az
Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):
Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani
Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont
II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Szóbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök Középszint
HONVÉDELMI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
HONVÉDELMI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A részei Középszint Emelt szint Szóbeli Szóbeli 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán
KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya
TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó
EGYHÁZZENÉSZ ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. EGYHÁZZENÉSZ ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 80 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Egyházzenész
Azonosító jel: REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 22. REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 22. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei
A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei Valki László 2011. szeptember A nemzetközi jog létrejöttének előfeltételei 1. Tartósan elkülönült politikai entitások 2. Tényleges, intenzív kapcsolatok
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 23. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 23. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1900-1994 Egyetemi tankönyv / Második, bővített kiadás Szerkesztők PÖLÖSKEI FERENC, GERGELY JENŐ, IZSÁK LAJOS Korona Kiadó, Budapest, 1997 TARTALOM I. A KIEGYEZÉS VÁLSÁGJELEI
Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 009. május 5. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 009. május 5. 14:00 I. Dallamdiktálás Zenefelismerés Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
OKTATÁSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. OKTATÁSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
Történelemtanulás egyszerűbben
Ádám Gáspár Történelemtanulás egyszerűbben Vázlatok a történelem tantárgy 5-8. évfolyamának oktatásához Készült a 2012-es kerettanterv alapján Tartalom Előszó... 9 5. évfolyam... 11 I. Az őskor és az ókori
OKTATÁSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. október 14. OKTATÁSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. október 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti
1. TOTÓ 1. Kire ismersz: ősiség eltörlése, Lánchíd, gőzhajó, kaszinó? 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos 2. Ebben az évben nyílik meg Magyarországon az első vasútvonal: 1. 1844 2.
JAZZ-ZENÉSZ ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 20. JAZZ-ZENÉSZ ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 20. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli
100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint
ELTE Érettségi és Felvételi Előkészítő Iroda 1088, Bp. Múzeum krt. 4/A Alagsor -159. http.://elteelokeszito.hu 100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint Történelem Tematika Kurzus
Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.
10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945
Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):
Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani
Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c
Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c 2017-18 1. Kora újkori egyetemes történelem a. Francia abszolutizmus i. Királyi hatalom meggyengülése ii. XIV. Lajos iii. Gazdaságpolitikája, hadserege b. Habsburgok
JAZZ-ZENÉSZ ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. JAZZ-ZENÉSZ ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Jazz-zenész
Azonosító jel: REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 21. REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 21. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
KATONAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 19. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 19. 14:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Katonai
Az írásbeli érettségi témakörei
Az írásbeli érettségi témakörei Dőlt betűvel szerepelnek azok a részek, amelyeket csak emelt szinten kérnek. 1. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA 1.1 Vallás és kultúra az ókori Keleten Az egyes civilizációk vallási
NYOMDAIPAR ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. NYOMDAIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Nyomdaipar
KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS
Történelem levelező verseny II. FORDULÓ
Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen a forradalom és szabadságharc vidéki eseményeinek helyszíneit a számok megfelelő helyre történő beírásával!
javítóvizsga tételek tanév
javítóvizsga tételek 2017-18. tanév Történelem: SZAKGIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAM 1. Egyiptom 2. A görög vallás és a mítoszok. Az olimpia. 3. Spárta. Nevelés és család az ókori görögöknél. 4. Az athéni demokrácia
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 17. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
JAZZ-ZENÉSZ ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 19. JAZZ-ZENÉSZ ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 19. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli
TÁNCOS ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint
TÁNCOS ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 90 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Vizsgacsoportonként
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 24., 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM
OKTATÁSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. OKTATÁSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 23. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY
16. Az R. Mellékletének TÖRTÉNELEM fejezete és az azt követő szövegrésze helyébe a következő rendelkezés lép: TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY A) KOMPETENCIÁK 1.1. Releváns információk
Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 19. 8:00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 19. PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 19. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli