A Borsod-Torna-Gömör Egyesület Helyi Fejlesztési Stratégia (HFS) elkészítéséhez kapcsolódó tervezési műhelynapot rendezett Trizsben

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Borsod-Torna-Gömör Egyesület Helyi Fejlesztési Stratégia (HFS) elkészítéséhez kapcsolódó tervezési műhelynapot rendezett Trizsben"

Átírás

1 A Borsod-Torna-Gömör Egyesület Helyi Fejlesztési Stratégia (HFS) elkészítéséhez kapcsolódó tervezési műhelynapot rendezett Trizsben A Borsod-Torna-Gömör Egyesület november 16-án Trizsben rendezte meg a Helyi Fejlesztési Stratégia elkészítésével kapcsolatos műhelynapját. A Műhelynapon tájékoztatás történt a Vidékfejlesztési Program LEADER Helyi Fejlesztési Stratégia tervezés folyamatáról és határidejéről. Valamint megbeszélésre kerültek a helyi fejlesztési elképzelések, javaslatok és projektötletek gyűjtése. A jelenlévők többek között önkormányzati személyek, magánvállalkozók és civil szervezetek voltak. Lengyelné Bencze Viktória elmondja, hogy mint meglévő LEADER csoport már készülünk a Helyi Fejlesztési Stratégia elkészítésére. LEADER ötleteink is vannak már és továbbra is várjuk a HFS tervezéséhez aktív részvételt, véleményeket az eddig elért eredmények ismeretében javaslatokat az elkövetkezendő pályázati időszakban kiírásra kerülő LEADER terv intézkedéseinek elkészítéséhez. Ehhez kérjük és várjuk továbbra is az építő jellegű javaslatokat. Várnagy Dávid a Gömöri Tájfejlesztő Egyesület elnökeként elmondja, hogy a korábbi években már jól működő Gömör-Tornai-Fesztivál rendezvényt a as időszakban is folytatni kellene. ELŐZMÉNYEK: 2001 és 2010 között az éves rendezvénysorozat kiemelkedő eseménye a minden év július utolsó két hétvégéjét és a közötte lévő időszakot magába foglaló Gömör-Tornai Fesztivál volt, melynek központi koordinátor munkaszervezetét, illetve pénzügyi hátterének, szükséges forrásainak döntő részét az Aggteleki Nemzeti Park adta és 2010 között az éves rendezvénysorozat kiemelkedő eseményévé vált a Gömör- Tornai Fesztivál, amely minden évben a július hónap utolsó két hétvégéjét és a közötte lévő időszakot foglalta magába. A fesztivál a turisztikai vonzerőt jelentő Aggteleki-Jósvafői Hagyományőrző és Művészeti Napokat terjesztette ki a határ két oldalára, és vont be az eseményekbe olyan településeket is, amelyek önmagukban kisebb turisztikai vonzerőt jelentenek, de a fesztivál időpontjára, igazodva annak hagyományaihoz, programot biztosított a térségbe látogató turisták számára. A fesztivál központi-koordinátor munkaszervezetét, és a koordinációhoz szükséges pénzügyi hátteret, illetve az ehhez szükséges források döntő részét az Aggteleki Nemzeti Park biztosította. (KGM, MJ) A fesztivál során 2010-ben tizenhét településen, 140 programból és szabadidős tevékenységből választhattak a látogatók.

2 A fesztivál jó eszköznek bizonyult az alábbi célok elérésében: a) A Gömör-Tornai térség területén működő Aggteleki Nemzeti Park és a Szlovák Karszt Nemzeti Park természeti értékeinek és kulturális örökségének megismertetése és népszerűsítése, kommunikációja a térség határain túl. b) A térség ismertségének, egyszersmind turisztikai kínálatának bővítése, komplex turisztikai termékek fejlesztésének ösztönzése. c) A hagyományos kismesterségek és a helyi gasztronómia megőrzésének, ill. feltámasztásának elősegítése. d) Helyi hagyományok ápolása. e) Közösségfejlesztés, térségi identitástudat növelése. f) Határmenti együttműködési lehetőségek bővítése. A fesztivál térbeli terjeszkedése miatt egyre több helyszínt és programot indukált, ezért az időkeret az utóbbi években rendre szűknek bizonyult, a hétvégi időpontokban kifejezetten versengés volt tapasztalható. A Partnerek a évi fesztivál értékelő megbeszélését követően megállapították, hogy egymás elől vitték el a közönséget, illetve a támogatásokkal együtt sem volt rentábilis a fesztiválnap rendezése, szerencsésebb lenne megkísérelni a programok időbeli szétosztását, így A Partnerek a évi fesztiválértékelő megbeszélést követően megállapították, hogy egymás elől vitték el a közönséget, illetve a támogatásokkal együtt sem volt rentábilis a rendezvény, ezért szerencsésebb lenne az időkeretet növelni, a programokat időben jobban szétosztani. (KGM, MJ) Ugyanakkor a nemzeti park pénzügyi nehézségei, humán erőforrás problémái miatt ben nem tudta vállalni a rendezvényben eddig betöltött központi szerepét. A Nemzeti Park pénzügyi nehézségei és humán erőforrás problémái miatt 2011-ben nem tudja vállalni a rendezvénysorozatban eddig betöltött központi szerepét. (KGM, MJ) A fentiek miatt a Partnerek elhatározták, hogy a két hetes Gömör-Tornai Fesztivál helyett 2011-ben kísérleti jelleggel Gömör-Tornai Nyár címmel a teljes turisztikai szezonra kinyújtott sorozat formájában valósítják meg programjaikat. Arról is megegyezés született, hogy a bár program-kínálat szélesítése szükséges, a sajátos arculat és a minőség biztosításának érdekében szükség van a fesztivál kritériumrendszerének átvételére, átdolgozására. A fentieket figyelembe véve, az együttműködő Partnerek elhatározták, hogy a kéthetes Gömör-Tornai Fesztivál helyett 2011-ben kísérleti jelleggel, Gömör-Tornai Nyár (GTNy) címmel, a teljes turisztikai szezonra kiterjedő rendezvénysorozat formájában valósítják meg programjaikat.

3 Az együttműködő Partnerek abban is megegyeztek, hogy ugyan igény van a program-kínálat szélesítésére, de a sajátos arculat és a minőség biztosításának érdekében szükséges az előd fesztivál kritériumrendszerének átvétele, illetve annak átdolgozása. (KGM, MJ) A kritériumrendszer célja: 1. Érték-őrzés/bemutatás biztosítása: 1. Kulturális értékek és hagyományok bemutatása: Biztosítani a programsorozat gömöri/torna-térségi helyi értékeken és erőforrásokon, mint sajátos turisztikai vonzerőn alapuló színvonalas megvalósítását. Ebből a szempontból kiemelt jelentőségű: Biztosítani a programsorozat gömöri és torna-térségi helyi értékeken és erőforrásokon - mint sajátos turisztikai vonzerőn - alapuló színvonalas megvalósítását. Ebből a szempontból kiemelt jelentőségűek: a természeti (geológiai, vízrajzi, botanikai, zoológiai, stb.) értékek, a népi és a különböző történelmi korok építészetének emlékei, a helyi emberek tudására épülő (elsősorban mezőgazdasági és/vagy kézműves) termékek, tájhasználati hagyományok, gasztronómiai hagyományok, a hagyományőrző tevékenységek, látnivalók, vallási hagyományok, irodalmi értékek megőrzése és bemutatása. 2. Ismeretterjesztés biztosítása: Biztosítani az aktív ismeretszerzés lehetőségét a helyszíneken. Főbb területek: a. történelmi helyszínekkel és eseményekkel kapcsolatos ismeretek, b. ipari (pl. kohászat, bányászat) és más gazdasági tevékenységekkel (pl. kereskedelem) kapcsolatos ismeretek, c. természettudományos ismeretek, d. társadalomtudományi ismeretek (pl. közösségi kezdeményezések). 3. Kultúra-közvetítés elősegítése: Biztosítani, hogy a partnerek olyan klasszikus és modern előadó- és képzőművészeti programokat szervezzenek a Gömör-Tornai térség különleges helyszíneire, amelyeken keresztül a figyelem ráirányulhat a befogadó települések hagyományos értékeire is. Fontos cél a térségi kulturális célú csoportosulások számára megnyilvánulási lehetőségeket biztosítani, illetve az itt lakók számára hozzáférést biztosítani a minőségi és kortárs kultúrához. 4. Szórakozás és rekreációs lehetőségek változatosságának biztosítása: Biztosítani a tartalmas, színvonalas szórakozás lehetőségét, illetve a rekreáció különféle formáit a helyszíneken a lehető legszélesebb közönség számára. 5. Minőség-biztosítás

4 A kritérium-rendszer szempontjainak figyelembevételével a Partnerek rendezvény előkészítő találkozója kétharmados szavazással dönt arról, hogy a Gömör-Tornai Nyár programjai között szerepelhet-e adott produkció, amennyiben a partnerek legalább 50%- a képviselteti magát valamilyen formában. Csatlakozási és együttműködési feltételek: A csatlakozó rendezvény, esemény a) helyszíne az egykori Gömör és Torna vármegyékhez tartozott, b) önálló, egyedi program, vagy komplex rendezvény, fesztivál, c) a Gömör-Tornai Nyár elnevezést használja a program elnevezésében, kommunikációjában. d) A programjában szerepelhet(nek) zenei produkciók, amely lehet komoly- és népzene, jazz, blues, rock, ska, dixieland, világzene, kórus, musical, stb., azzal a műfaji megkötéssel, hogy kommersz popzene, szintetizátoros lakodalmas-mulatós zene a programban nem szerepelhet. Általában törekedni kell a produkciók magas színvonalára. El kell kerülni, hogy a rendezvény pusztán falunap jelleget öltsön. táncos produkciók, amely lehet néptánc, társastánc, modern tánc, balett. irodalmi események (pl. felolvasóestek) színművek, színházi produkciók (drámai műfajoktól a mozgásszínházig műfaji megkötés nélkül) bábos előadások egyéb színpadi és mutatványos produkciók filmvetítések dia-, diaporáma vetítés kiállítás (természeti értéket bemutató, népművészeti, képző- és iparművészeti, helytörténeti, fotóművészeti, stb.) vásár (kifejezetten a helyi/térségi hagyományokra alapozó, a Gömör-Tornai-karszt területén élő és tevékenykedő kézművesek és őstermelők részvételével) vezetett és tematikus túrák vallási ceremóniák, hagyományőrzés tematikus táborok ismeretterjesztő előadások (természet és társadalomtudományi témájú, stb.) bemutatók (hagyományőrző, ismeretterjesztő, kézműves, stb.) helyi/térségi gasztronómiai hagyományt bemutató program helyi/térségi értékekhez és/vagy hagyományokhoz köthető vetélkedő és verseny e) A program, vagy rendezvény pénzügyi fedezetét a partner biztosítja. f) A tervezett program minden részlete (hol, mikor, mi/ki) ismert. g) A program, vagy rendezvény lebonyolításához szükséges engedélyek (terembérlet, területhasználat, stb.), ill. a szükséges együttműködéseket alátámasztó (fellépők, közreműködők, partnerek, segítők) dokumentumok rendelkezésre állnak. (Fellépők, közreműködők esetében minimum szándéknyilatkozat, partnerek és segítők esetében a programgazda nyilatkozata szükséges) h) A programgazda megfelelően gondoskodik a rendezvény biztonságáról, a vonatkozó jogszabályok betartásáról. i) A program-, vagy rendezvénygazda megnevez egy felelős személyt, aki az intézmény/szerv/szervezet részéről kapcsolattartóként szerepel.

5 j) Azonos településen, több programgazda által megvalósított programok esetében, a programgazdák együttműködése, a programok összehangolása szükséges! k) A program-, vagy rendezvénygazda, ill. annak hivatalos képviselője a felkészülés, a lebonyolítás és az értékelés időszakában, az előzetesen egyeztetett határidőket betartva együttműködik a GTNy koordináló csoportjával. 1. A csatlakozással járó előnyök: Részvétel a Gömör-Tornai Nyár közös promóciójában (honlapok, EST kiadvány, plakátok), média megjelenéseiben. A térségi programkínálat kiterjesztése által a turisztikai főszezonra növelhető az egyes települések látogatottsága, ismertsége is. Részvétel a térségi kapcsolatépítési folyamatban és határon átnyúló együttműködésben. 2. Területi lehatárolás: A Borsod-Torna-Gömör illetékességi területéhez tartozó települések, melyek a Gömöri tájrészhez kapcsolódnak: Égerszög, Ragály, Trizs, Szuhafő, Aggtelek,Tornabarakony, Szögliget, Perkupa, Imola 3. Partner lehet: A 2. pontban megjelölt térségben működő: a) Önkormányzat, b) Önkormányzati, vagy állami fenntartású intézmény, c) Társadalmi szervezet és civil szervezet (alapítvány, egyesület - MJ), d) Egyházközség, e) Egyéni és társas vállalkozás, nonprofit KFT., f) Őstermelő és kézműves, g) Falusi vendéglátó, h) Magánszemély, i) A felsorolt szervezetek állandó, vagy eseti társulásai. Akik nyilatkoznak arról, hogy egyetértenek a Gömör-Tornai Nyár térségi rendezvény céljaival és feltételrendszerét elfogadják és a Borsod-Torna-Gömör Egesülettel szoros együttműködést épít ki. (MJ) Az Helyi Fejlesztési Stratégia tervezéséhez kapcsolódó összes információt megtalálják a weboldalunkon!

6

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Köztisztasági fürdök és mosodák létrehozása, működtetése Célterület azonosító: 1 019 100 1. A projekt

Részletesebben

A HFS elkészítését segítő konzultációk, fórumok száma, témaköre

A HFS elkészítését segítő konzultációk, fórumok száma, témaköre A HFS elkészítését segítő konzultációk, fórumok száma, témaköre Ssz. Dátum Címe Témakör Elnökségi ülés- Helyi Fejlesztési 1. 2015.11.04 2. 2015.11.06 Fejlesztési Stratégia tervezése 3. 2015.11.16 Tervezési

Részletesebben

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, 2016. május 14 16. Komplex rendezvény 2013-tól A rendezvény 2013-tól évente Pünkösdkor a események harmonikusan

Részletesebben

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

c./ Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismerését, a befogadás elősegítését, ezen belül :

c./ Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismerését, a befogadás elősegítését, ezen belül : AGGTELEK KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2002.(IV.11.)SZ. RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉS SZABÁLYOZÁSÁRA Aggtelek Község Önkormányzatának képviselő-testülete A kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről,

Részletesebben

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

Célterület megnevezése Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Innovatív ifjúsági programok

Célterület megnevezése Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Innovatív ifjúsági programok A Z Ú M V P I R Á N Y Í T Ó H A T Ó S Á G Á N A K 8 /2011 (II.8) S Z Á M Ú K Ö Z L E M É N Y E A 1 2 2 / 2 0 0 9 ( I X. 1 7. ) FVM R E N D E L E T K E R E T É B E N B E N Y Ú J T O T T P Á L Y Á Z A T

Részletesebben

Regisztrációs adatlap

Regisztrációs adatlap Regisztrációs adatlap 1. A fesztivál neve: *.. 2. A fesztivál honlapjának címe:... 3. A fesztivál szervező hivatalos neve :.. címe: város.....utca házszám telefon száma: e-mail címe: 4. A fesztivál első

Részletesebben

A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Az egyes célterületekhez tartozó kritériumok meghatározásához alapul vett LEADER alapelvek: 1. Terület alapú

Részletesebben

Kisértékű célterületek esetén. Célterület megnevezése. Helyi termékeket előállító kistermelők, kézművesek támogatása

Kisértékű célterületek esetén. Célterület megnevezése. Helyi termékeket előállító kistermelők, kézművesek támogatása Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 58/2012. (V. 24.) számú közleménye a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet alapján a Helyi Stratégiák fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó

Részletesebben

Pannon Helyi Termék Klaszter:

Pannon Helyi Termék Klaszter: Pannon Helyi Termék Klaszter: örökségvédelem és vidéki gazdaságfejlesztés a Nyugat-Dunántúlon Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Magyar Vidékakadémia: Konferencia a helyi termékekről Hévíz, 2011. február 10.

Részletesebben

Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete

Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete és az ezt módosító 29/2018.(XII.14.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglal szövege Gödöllő Város

Részletesebben

Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS

Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 (MUNKAANYAG) INTÉZKEDÉSEK 1. INTÉZKEDÉS 1. Intézkedés megnevezése A településeken működő, az ott élők helyben maradását elősegítő szolgáltatások körének bővítése,

Részletesebben

LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a A NYÍRSÉGÉRT LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében

LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a A NYÍRSÉGÉRT LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a A NYÍRSÉGÉRT LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése: Civil szervezetek tevékenységének

Részletesebben

Célterület adatlap. Rendezvények szervezésének és lebonyolításának támogatása, kapcsolódó eszközbeszerzés, marketing tevékenység.

Célterület adatlap. Rendezvények szervezésének és lebonyolításának támogatása, kapcsolódó eszközbeszerzés, marketing tevékenység. 1 / 2009.09.22. 8:17 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 006 890 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Célterület megnevezése: Hagyományőrző, helyi identitást erősítő rendezvények,

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

A Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Helyi népi, kulturális és művészeti értékek alkotó-, bemutató- és rendezvényhelyszíneinek

Részletesebben

Célterület adatlap. KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület

Célterület adatlap. KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 013 241 HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: I. Fogalom magyarázat KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Rendezvény Hagyományőrző, helyi identitást erősítő

Részletesebben

Pannon Helyi Termék Klaszter:

Pannon Helyi Termék Klaszter: Pannon Helyi Termék Klaszter: örökségvédelem és vidéki gazdaságfejlesztés a Nyugat-Dunántúlon Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Magyar Vidékakadémia: Konferencia a helyi termékekről Budapest, 2010. december

Részletesebben

A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14.

A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár Bevezető gondolatok A kultúra

Részletesebben

Natúrparkok és turizmus. Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség

Natúrparkok és turizmus. Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség Natúrparkok és turizmus Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030 A TURIZMUS SZEREPE

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete A helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban önkormányzat)

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 12/2002. (IX.30.) számú R e n d e l e t e a helyi közművelődésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

6. célterület. Célterület neve: "A hagyományokban él a szellemünk tovább"- szellemi örökség megőrzését szolgáló tevékenységek támogatása

6. célterület. Célterület neve: A hagyományokban él a szellemünk tovább- szellemi örökség megőrzését szolgáló tevékenységek támogatása 6. célterület Célterület neve: "A hagyományokban él a szellemünk tovább"- szellemi örökség megőrzését szolgáló tevékenységek támogatása Vonatkozó HPME azonosítója 670f06 Célterület azonosítója 1018246

Részletesebben

Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása. Gyaraky Zoltán titkár Hungarikum Bizottság

Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása. Gyaraky Zoltán titkár Hungarikum Bizottság Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása Gyaraky Zoltán titkár Hungarikum Bizottság Közvetlen előzmények 77/2008. (VI. 13.) OGY határozat a hungarikumok védelméről Magyar Országgyűlés: 1.

Részletesebben

2. Az R. 6.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

2. Az R. 6.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2011. (VI.29.) önkormányzati rendelete a közművelődésről szóló 45/2004.(XII.3.) Kt. számú rendelet módosításáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

LEADER Intézkedési Terv

LEADER Intézkedési Terv LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Völgy Vidék LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése Helyi termékek, helyi szolgáltatások

Részletesebben

Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődésről A rendelet hatálya

Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődésről A rendelet hatálya Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről Csátalja Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv.

Részletesebben

Hortobágyi Hagyományőrző rendezvények projekt beszámoló

Hortobágyi Hagyományőrző rendezvények projekt beszámoló Hortobágyi Hagyományőrző rendezvények projekt beszámoló Célterület: A Hortobágyi LEADER HACS területén belüli közösségépítő rendezvények támogatása Célterület azonosító: 1 026 063 Pályázó: - neve: Hortobágy

Részletesebben

Innovatív Dél Zala Vidékfejlesztési Egyesület beérkezett projektötletek rendszerezve 2011.03.16.

Innovatív Dél Zala Vidékfejlesztési Egyesület beérkezett projektötletek rendszerezve 2011.03.16. A projektötlet-gyűjtés eredményei A projektötlet-gyűjtést honlapon és e-mailben is népszerűsítettük. A 70 projektötlet-adatlapból 19 érkezett e-mailben, 11-et adtak fel postai úton vagy faxon, és 40 készült

Részletesebben

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/1999. (XI. 26) r e n d e l e t e BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL 1

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/1999. (XI. 26) r e n d e l e t e BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL 1 BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/1999. (XI. 26) r e n d e l e t e BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL 1 A közművelődéshez való jog gyakorlása közérdek, a közművelődési

Részletesebben

A Mecsekvidék Helyi Közösség Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Mecsekvidék Helyi Közösség Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Mecsekvidék Helyi Közösség Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Egészséges, környezet-harmonikus életre és környezet-tudatos termelésre való szoktatást és nevelést

Részletesebben

A Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft. a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft. a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft. a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A LEADER kritériumok kiindulási pontjaként tekintett LEADER alapelvek: 1. Területalapú megközelítés

Részletesebben

A Tápió Natúrpark. Kialakításának fejleményei és terveinek bemutatása. Antalicz Csaba Tápió Közalapítvány

A Tápió Natúrpark. Kialakításának fejleményei és terveinek bemutatása. Antalicz Csaba Tápió Közalapítvány A Tápió Natúrpark Kialakításának fejleményei és terveinek bemutatása Antalicz Csaba Tápió Közalapítvány Natúrpark konferencia Nagykáta, 2017.november 25. Előzmények Tápiómenti Területfejlesztési Koncepció

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának

Részletesebben

JELEN DOKUMENTUM NEM KÉPEZI SEM RENDELET, SEM PÁLYÁZATI KIÍRÁS MELLÉKLETÉT, ÍGY CSUPÁN A HACS ÁLTAL ADOTT TÁJÉKOZTATÁS.

JELEN DOKUMENTUM NEM KÉPEZI SEM RENDELET, SEM PÁLYÁZATI KIÍRÁS MELLÉKLETÉT, ÍGY CSUPÁN A HACS ÁLTAL ADOTT TÁJÉKOZTATÁS. JELEN DOKUMENTUM NEM KÉPEZI SEM RENDELET, SEM PÁLYÁZATI KIÍRÁS MELLÉKLETÉT, ÍGY CSUPÁN A HACS ÁLTAL ADOTT TÁJÉKOZTATÁS. Októberben meghirdetésre kerülő Leader célterületek 1. célterület: Turisztikai tematikus

Részletesebben

Velencei tó Térségfejlesztő Egyesület HVS 2011 LEADER Kritériumok

Velencei tó Térségfejlesztő Egyesület HVS 2011 LEADER Kritériumok A LEADER program a társadalmi-gazdasági szereplők együttműködését ösztönzi az olyan javak és szolgáltatások létrejötte, fejlesztése érdekében, amelyek a lehető legnagyobb hozzáadott értéket biztosítják

Részletesebben

Répáshuta Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/2009.(III.11.) számú rendelete

Répáshuta Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/2009.(III.11.) számú rendelete Répáshuta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009.(III.11.) számú rendelete A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Répáshuta Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban Önkormányzat)

Részletesebben

Jó gyakorlatok, kulturális fejlesztések Kecskeméten

Jó gyakorlatok, kulturális fejlesztések Kecskeméten Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Jó gyakorlatok, kulturális fejlesztések Kecskeméten Mák Kornél alpolgármester 6000 Kecskemét, Kossuth tér 1. Tel.: +36-76-513-520 E-mail: mak.kornel@kecskemet.hu

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

Kisértékű célterületek esetén. Egyéb célterületek esetén

Kisértékű célterületek esetén. Egyéb célterületek esetén Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 55/2012. (V. 17.) számú közleménye a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet alapján a Helyi Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től

Részletesebben

TISZAKÉCSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (II.28.) önkormányzati rendelete a közművelődésről

TISZAKÉCSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (II.28.) önkormányzati rendelete a közművelődésről TISZAKÉCSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (II.28.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Tiszakécske Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

1.6. Igénybe vehető támogatás minimális és maximális összege: (kötelező adattartalom) Maximum támogatási összeg:

1.6. Igénybe vehető támogatás minimális és maximális összege: (kötelező adattartalom) Maximum támogatási összeg: LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése:

Részletesebben

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004. (IV. 30.) rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött a Rábaközi Tájtermék Klaszter tagjai között (a továbbiakban Tagok) az alábbi feltételekkel: Az együttműködési megállapodás megkötésének célja, hogy a klaszter

Részletesebben

Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2013. (V.08.) önkormányzati rendelet a helyi közművelődés önkormányzati feladatellátásáról

Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2013. (V.08.) önkormányzati rendelet a helyi közművelődés önkormányzati feladatellátásáról Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013. (V.08.) önkormányzati rendelet a helyi közművelődés önkormányzati feladatellátásáról (módosításokkal egységes szerkezetben) Kiskunmajsa Városi

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2015

Közhasznúsági melléklet 2015 Adószám: 21893335-2-11 Cégbíróság: Tatabányai Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzék szám: 11-09-013060 A Művelődés Háza Esztergom Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2500 Esztergom, Imaház utca 2/a.

Részletesebben

Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés Sárospatakon TOP

Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés Sárospatakon TOP A helyi felhívás címe: Közösségi akciók megvalósítása kulturális jelentőségű köztéri alkotásokhoz kapcsolódóan (P4) A helyi felhívás kódszáma: TOP-7.1.1-16-H-083-4 - Egyesület egyéb formái (GFO 52) - Egyházi

Részletesebben

Mezőberény Város Önkormányzatának 10/1999.(IV.26.)MÖK. sz. rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Mezőberény Város Önkormányzatának 10/1999.(IV.26.)MÖK. sz. rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról 1 Mezőberény Város Önkormányzatának 10/1999.(IV.26.)MÖK. sz. rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Mezőberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

Regisztrációs adatlap

Regisztrációs adatlap Regisztrációs adatlap 1. A fesztivál hivatalos neve:.. 2. A fesztivál honlapjának címe:... 0 - nincs honlapcím 3. A fesztivál szervező hivatalos neve :.. címe: város.....utca házszám telefon száma: e-mail

Részletesebben

Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről

Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. a bánki Louis Armstrong Jazzfesztivál megrendezésére. (tervezet: A alternatíva)

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. a bánki Louis Armstrong Jazzfesztivál megrendezésére. (tervezet: A alternatíva) EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a bánki Louis Armstrong Jazzfesztivál megrendezésére (tervezet: A alternatíva) Jelen együttműködési megállapodás létrejött az alábbi partnerek között: 1. Swing Jazz Kultúráért

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat közreműködése nemzetközi kapcsolatok kialakításában. Kiss Ágnes Temesvár 2012. szeptember 27.

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat közreműködése nemzetközi kapcsolatok kialakításában. Kiss Ágnes Temesvár 2012. szeptember 27. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat közreműködése nemzetközi kapcsolatok kialakításában Kiss Ágnes Temesvár 2012. szeptember 27. MNVH feladatai Nemzetközi és térségközi kapcsolatok kialakítása Segítségnyújtás

Részletesebben

I. rész. Általános rendelkezések. Alapelvek

I. rész. Általános rendelkezések. Alapelvek Hatályos: 2009. január 30. Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának 6/1999.(III.03.) Ök. sz. rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról (módosításokkal egységes szerkezetbe

Részletesebben

HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA TERVEZÉS 2014-2020

HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA TERVEZÉS 2014-2020 TERVEZÉS 2015. november 19. Teljes területtel jogosult települések száma: 18 db A támogatásra jogosult lakónépesség: 19633 fő Társadalmi, gazdasági és infrastrukturális szempontból kedvezményezett település:

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

Vidéki vonzerő fejlesztés és a vidéki kis - mikro vállalkozások, családi gazdaságok élénkítése a Vidékjáró segítségével

Vidéki vonzerő fejlesztés és a vidéki kis - mikro vállalkozások, családi gazdaságok élénkítése a Vidékjáró segítségével Vidéki vonzerő fejlesztés és a vidéki kis - mikro vállalkozások, családi gazdaságok élénkítése a Vidékjáró segítségével Vidékjáró 27 civil és stratégiai partnere Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap Pályázó neve: Kálló Község Önkormányzata Pályázó székhelye: 2175 Kálló, Kossuth utca 16. Pályázó MVH ügyfél - azonosító: 1003299571 Pályázat azonosító: 8569872872; Támogatási határozat iratazonosító: 1623167406

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2018. november 27.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme

A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme Magyar Tájdíj: Eredmények és feladatok Az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre kiírt nemzeti szintű pályázatok győztes programjainak bemutatása Viszló Levente, vezérigazgató, Pro Vértes Természetvédelmi

Részletesebben

Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014. (V.7.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014. (V.7.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014. (V.7.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Nógrádmegyer Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a muzeális

Részletesebben

Szervezetünk a Gerecse Natúrpark tagja. Írta: tea április 17. szerda, 06:06

Szervezetünk a Gerecse Natúrpark tagja. Írta: tea április 17. szerda, 06:06 Felismerve, hogy a Gerecse tágabb térségében fellelhető számos természeti és építészeti-kulturális érték, hagyomány megőrzéséhez, fenntartható fejlesztéséhez olyan térségi szintű, járásokon is átívelő,

Részletesebben

Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (II. 28.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (II. 28.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (II. 28.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális

Részletesebben

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01 Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

4/2002.(II.3.) számú rendelet

4/2002.(II.3.) számú rendelet 1 5. számú melléklet 4/2002.(II.3.) számú rendelet Bekecs községi Önkormányzat Közművelődési feladatairól A közművelődéshez való jog gyakorlása közérdek, a közművelődési tevékenységek gyakorlása közcél.

Részletesebben

Felhívások Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület

Felhívások Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület Felhívások 2017 Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület 2 1. Felhívás A vidéki turizmus erősödését szolgáló minőségi szálláshelyek és kapcsolódó szolgáltatások kialakítása és fejlesztése VP6-19.2.1.-75-1-17

Részletesebben

Célterület adatlap. Rendezvények, táborok szervezésének és lebonyolításának támogatása, kapcsolódó eszközbeszerzés, marketingtevékenység.

Célterület adatlap. Rendezvények, táborok szervezésének és lebonyolításának támogatása, kapcsolódó eszközbeszerzés, marketingtevékenység. 1 / 6 29.9.22. 8:28 Célterület adatlap Adatlap nyom Célterület azonosító: 1 6 937 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Környezettudatos gondolkodás

Részletesebben

A MNVH tevékenységei projektötleti felhívások. Dr. Barancsi Ágnes MNVH Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens FELADATOK

A MNVH tevékenységei projektötleti felhívások. Dr. Barancsi Ágnes MNVH Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens FELADATOK A MNVH tevékenységei projektötleti felhívások Dr. Barancsi Ágnes MNVH Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens Magyarország legszebb konyhakertje Karcag, 2013. november 15. FELADATOK A politikai -, a szakmai-

Részletesebben

A MNVH tevékenységei projektötleti felhívások Dr. Barancsi Ágnes MNVH Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens

A MNVH tevékenységei projektötleti felhívások Dr. Barancsi Ágnes MNVH Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens A MNVH tevékenységei projektötleti felhívások Dr. Barancsi Ágnes MNVH Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens Magyarország legszebb konyhakertje Karcag, 2013. november 15. FELADATOK A politikai -, a szakmai-

Részletesebben

Visszatérő kulturális események:

Visszatérő kulturális események: Visszatérő kulturális események: Magyar Kultúra Napja: Minden év januárjában a Magyar Kultúra napja (január 22.) alkalmából egész hetes programsorozat várja Mezőberény lakosságát és az idelátogatókat.

Részletesebben

Elszámolás alatt lévő összeg Tervezett benyújtandó összeg. 3.2 Az eszköz tárolásának helye: 8220 Balatonalmádi, Rákóczi u. 43.

Elszámolás alatt lévő összeg Tervezett benyújtandó összeg. 3.2 Az eszköz tárolásának helye: 8220 Balatonalmádi, Rákóczi u. 43. Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület PROJEKTBESZÁMOLÓ Célterület azonosító: 1 004 447 Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Rendezvények lebonyolításához szükséges mobil

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

Helyi Fejlesztési Stratégia Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete február 03.

Helyi Fejlesztési Stratégia Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete február 03. Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 2016.február 03. A 2007 2013 as időszak eredményei: Közel 260 db nyertes pályázat, melynek támogatási összege több mint 6 millió euró! Támogatási döntéssel lekötött

Részletesebben

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen

Részletesebben

A L A P E L V E K I. FEJEZET A RENDELET HATÁLYA

A L A P E L V E K I. FEJEZET A RENDELET HATÁLYA Zalaszentgyörgy Község képviselőtestületének 2/2006. (II. 02.) számú rendelete Zalaszentgyörgy Község Önkormányzatának kötelező önkormányzati közművelődési feladatairól Zalaszentgyörgy Község Önkormányzati

Részletesebben

Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0188

Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0188 Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP Társadalmi megújulás operatív program A Társadalmi Megújulás Operatív Program célja olyan beavatkozások sikeres végrehajtása a 2007-2013-as programozási

Részletesebben

1.Fórum: Levél, 2014.06.23.

1.Fórum: Levél, 2014.06.23. Emlékeztető Projektötlet gyűjtő fórumokról 1.Fórum: Levél, 2014.06.23. Életminőség fejlesztése: Civil szervezetek rendezvény, eszköz, kiadvány Nem elaprózott pontszerű fejlesztések Átfogó térségi gazdaságfejlesztés,

Részletesebben

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 2 000 eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 2 000 eurónak megfelelő forintösszeg. 1 / 6 29.9.22. 8:2 Célterület adatlap Adatlap nyom Célterület azonosító: 1 6 944 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Célterület megnevezése: Bio- és ökotermelés elterjedését elősegítő

Részletesebben

Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete. 7/1999. /III.24./ számú rendelete A HELYI KÖZMÜVELŐDÉSRŐL

Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete. 7/1999. /III.24./ számú rendelete A HELYI KÖZMÜVELŐDÉSRŐL Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 7/1999. /III.24./ számú rendelete A HELYI KÖZMÜVELŐDÉSRŐL Zalakaros Város Önkormányzat Képviselőtestülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16..

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

ADATLAP. A program címe (max. 200 karakter) A program helyszíne

ADATLAP. A program címe (max. 200 karakter) A program helyszíne ADATLAP Kérjük, hogy az adatlapot hiánytalanul töltse ki! A kitöltött pályázati űrlapot nyomtatott formában (1 példányban) és elektronikusan (2 példány CD-n / DVD-n, mindkét adathordozón az űrlapot word

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet pályázatot hirdet az ÉAOP-2009. 5.1.1/D-09-2f 2011 0006 számú, Kisújszállás városközpont funkcióbővítő

Részletesebben

Az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

Az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként LEADER-szerűség az intézkedések, projektjavaslatok vonatkozásában A LEADER program a társadalmi-gazdasági

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális

Részletesebben

LEADER és más pályázati lehetőségek Távlatok a falusi- és agro-turizmusban. Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály

LEADER és más pályázati lehetőségek Távlatok a falusi- és agro-turizmusban. Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály LEADER és más pályázati lehetőségek Távlatok a falusi- és agro-turizmusban Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Turisztikai tevékenységek ösztönzése 2007-2013 között négy alkalommal

Részletesebben

A Consort Zenei Alapítvány közhasznúsági jelentése

A Consort Zenei Alapítvány közhasznúsági jelentése A Consort Zenei Alapítvány közhasznúsági jelentése 2011. évre CONSORT ZENEI ALAPÍTVÁNY 1. Az Alapítvány adatai Az alapítvány nyilvántartási száma: AM 2417 Az alapítvány neve: Consort Zenei Alapítvány Az

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv Közgyűlési jegyzőkönyv mely készült a Monori Borút Egyesület közgyűlésén 2009. november 4 én Monoron a Strázsahegyen Szabó István Gyuláék pincéjében. A közgyűlés 17.30 ra volt meghirdetve, de ekkor még

Részletesebben

Dévaványai Folkműhely Egyesület. Egyesületi beszámoló a Dévaványai Önkormányzat számára 2014.

Dévaványai Folkműhely Egyesület. Egyesületi beszámoló a Dévaványai Önkormányzat számára 2014. Dévaványai Folkműhely Egyesület Egyesületi beszámoló a Dévaványai Önkormányzat számára 2014. A Dévaványai Folkműhely Egyesület 2013. augusztus 12-én alakult azzal acéllal, hogy az alapszabályában lefektetett

Részletesebben

A Tisza-Tarna-Rima Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Tisza-Tarna-Rima Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Tisza-Tarna-Rima Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként (A pályázatnak legalább négy kritériumnak kell megfelelnie!) Helyi termékek előállításának,

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a turizmusban

Támogatási lehetőségek a turizmusban Támogatási lehetőségek a turizmusban Hévíz 2015. május 28. Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó Lehetőségek az operatív programokban 2014-2020 1. Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP)

Részletesebben

... 51... 51... 52... 52 2

... 51... 51... 52... 52 2 1 ... 51... 51... 52... 52 2 ... 54... 55... 62... 62... 64... 64... 65... 65... 65... 66... 66... 67 3 4 1 Jászfényszaru Város Településfejlesztési Koncepció Jászfényszaru Város Önkormányzata 2002., Integrált

Részletesebben

A TELEPÜLÉSEK ÉS A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT SZEREPE A JÁSZKUN IDENTITÁS ERŐSÍTŐ PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN. Előadó: Piroska Miklós Dátum: 2017.február 09.

A TELEPÜLÉSEK ÉS A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT SZEREPE A JÁSZKUN IDENTITÁS ERŐSÍTŐ PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN. Előadó: Piroska Miklós Dátum: 2017.február 09. A TELEPÜLÉSEK ÉS A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT SZEREPE A JÁSZKUN IDENTITÁS ERŐSÍTŐ PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN Előadó: Piroska Miklós Dátum: 2017.február 09. ÚJ SZEREPBEN A MEGYEI ÖNKORMÁNYZATOK 2012. előtt Intézményfenntartói

Részletesebben

SZERVEZETFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK BÁCS- KISKUN MEGYÉBEN AZ MTDMSZ TEREPGYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN

SZERVEZETFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK BÁCS- KISKUN MEGYÉBEN AZ MTDMSZ TEREPGYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN SZERVEZETFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK BÁCS- KISKUN MEGYÉBEN AZ MTDMSZ TEREPGYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN CSÁKI BÉLA ügyvezető Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft. XXI. ORSZÁGOS TDM KONFERENCIA

Részletesebben