FAJTA ÉS MENNYISÉG SZERINT MEGHATÁROZOTT DOLOG HATÁRIDŐS ADÁSVÉTELE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FAJTA ÉS MENNYISÉG SZERINT MEGHATÁROZOTT DOLOG HATÁRIDŐS ADÁSVÉTELE"

Átírás

1 FAJTA ÉS MENNYISÉG SZERINT MEGHATÁROZOTT DOLOG HATÁRIDŐS ADÁSVÉTELE mely létrejött egyrészről az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (székhely: 3527 Miskolc, József Attila u. 70.; képviseli: Pelcz Gábor vezérigazgató; cégjegyzékszám: Cg ; adószám: ), mint vevő (továbbiakban Vevő) másrészről a T-Systems Magyarország Zrt. (székhely: 1117 Budapest, Budafoki út 56.; képviseli: Bánlaki Zoltán és Vizi Csaba; cégjegyzékszám: Cg ; adószám: ), mint eladó (továbbiakban Eladó) között az alábbiak szerint: Előzmények Vevő, mint Ajánlatkérő a Kbt szerinti nyílt típusú közbeszerzési eljárást folytatott le Az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. részére forgalomirányítási szerverek és kapcsolódó hardver és szoftver elemek beszerzése tárgyában. Eladó, mint Ajánlattevő érvényes ajánlatot nyújtott be, amelyet az Ajánlatkérő nyertes ajánlatnak minősített. A közbeszerzési eljárásban foglaltak teljesítése érdekében Vevő és Eladó az alábbi feltételekkel kötnek szerződést: 1. Szerződés tárgya 1.1. Az Eladó vállalja, hogy a jelen szerződés feltételei szerint a 2.1. pontban meghatározott mennyiségű és típusú informatikai eszközöket leszállítja és üzembe helyezi Vevő által a 3.2. pontban meghatározott teljesítési helyén.

2 2. Szerződéses mennyiség, az ellenszolgáltatás összege és fizetési feltételek 2.1. Teljes mennyiség és érték 2 db forgalomirányítási szerver, az elhelyezésére szolgáló rack szekrény, merevlemezes tárolórendszer, szalagos mentőegység, 2 db szünetmentes tápegység, és a táblázatban részletezett kiegészítő eszközök, szoftverek, és licensz szállítása és üzembe helyezése. Az eszközök üzembehelyezési műveleteit az Eladó végezze el. A megadott mennyiségek a Hyper-V node és az UPS tekintetében 2 db redundánsan kialakított konfigurációra vonatkoznak. Megnevezés RACK PRIMECENTER M1 Rack 742S 42U-1050x700 1 Mennyiség Egységár Összesen (db) (nettó HUF) (nettó HUF) Dummy panel kit 1U plast. 5 Dummy panel kit 2U plast. 14 SCREW SET IO-BOX Rack Mounting 4 Rack demounting systems ex factory 1 SAS CBL EXT cust+ass 5 Tilting protection pull out for M1 Rack 1 Cable carrying plate 1U with dust cover 2 Socket strip exp. 3 safety plugs Tape Library ET LT20 S2 N-PSU Lib. RoHS,8Slot,0 drive 1 Rackinstallation Tape Products 1 ET LT S2 drive SAS LTO-5 HH RoHS 1 LTO-5 CR media,5pack random label,fuji 3 TP 5y OS Svc,NBD Rt,9x Hyper-V node PY RX2520 M1 2.5" expandable 2 Intel Xeon E5-2450v2 8C/16T 2.5GHz 20MB 4 Independent Mode Installation 4 16GB (1x16GB) 2Rx4 L DDR R ECC 16 DVD-RW supermulti slimline SATA 2 Config 2: 4x 2.5" HDD 2 HD SAS 6G 300GB 10K HOT PL 2.5" EP 6 RAID Ctrl SAS 6G 0/1 (D2607) 2 SAS Ctrl 6G 8ext PCIe lp 4 PLAN CP 2x1Gbit Cu Intel I350-T2 LP 4 Rack Mount Kit F1 CMA QRL LV 2 Mounting of RMK in symmetrical racks 2 Rack Iinstallation ex works 2

3 Rack Cable Arm 2U 2 Region kit APAC/EMEA/India 2 IRMC S4 advanced pack 2 WinSvr 2012 R2 Standard 2CPU/2VM OEM 2 WinSvr 2012 Standard AddLic 2CPU/2VM OEM 4 Modular PSU 800W platinum hp 4 Cable powercord rack, 1.8m, black 4 LocalView Option Kit S2 2 Redundant fan upgrade kit 2 TP 5y OS Svc,NBD Rt,9x Storage DX100 S3 Base Encl 2.5" (CE) wo Cntrl. 1 DX100 S3 Cache4G, 1x4GB for 1Ctl 2 DX1/200 S3 HD 2.5" 300GB 10krpm x1 24 Rackinstallation ETERNUS DX/JX Products 1 DX100 S3 CM w 1xCA SAS 6G 2port 2 SP 5y OS Svc,NBD Rt,9x5 1 DX1/200 S3 Drive Encl 2.5" w 2x IO Mod. 1 DX1/200 S3 HD 2.5" 1.0TB 7.2krpm x1 10 DX1/200 S3 HD 2.5" 300GB 10krpm x1 14 Rackinstallation ETERNUS DX/JX Products 1 SP 5y OS Svc,NBD Rt,9x UPS PY LI UPS 3kVA / 2.7kW R/T (2U) 2 Rackinstallation 1U systems ex factory Add-on products LAN-CAT 5 Enhanced, l=10m 4 0 LAN-CAT 5 Enhanced, l=3m 27 0 LAN-CAT 5 Enhanced, l=5m 4 0 Support Storage DX60 TP 5y OS Svc,NBD Rt,9x5 1 0 Tape LT20 TP 5y OS Svc,NBD Rt,9x5 1 0 Server RX300 TP 5y OS Svc,NBD Rt,9x5 2 0 Mindösszesen: Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy a teljes mennyiség leszállítását a 3.1. pontban meghatározott érvényességi időszakon belül teljesíti Az ellenszolgáltatás összegének tartalmaznia kell az összes járulékos költséget (szállítást, csomagolást, tárolást, rakodást valamint a különböző adókat, vámot, termékdíjat, stb.) az általános forgalmi adó kivételével.

4 2.4. Vevő az ellenszolgáltatás megfizetését utólag, az eladó által az igazolt teljesítést követően kiállított számla alapján, annak kézhezvételétől számított a Ptk. 6: ának (1) bekezdése szerinti 30. napon az Eladó UniCredit Bank Hungary Zrt.-nél vezetett HUF: számú bankszámlájára átutalással teljesíti. Vevő előleget nem fizet, részszámla benyújtására nincs lehetőség. Vevő az ellenszolgáltatás összegének Közbeszerzési dokumentumban megfogalmazott tartalmán kívül más ellenszolgáltatási elemet semmilyen jogcímen nem vállal fel Eladó Vevő fizetési kötelezettségének késedelmes teljesítése esetén a Ptk. 6:155. -a szerinti késedelmi kamatot számíthat fel a késedelem időtartamára A Eladó nem fizet, illetve számol el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek az Eladó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak. 3. A szállítás teljesítésére vonatkozó érvényességi idő, helye 3.1. Jelen szerződésben vállalt szállítási kötelezettségeit Eladónak a szerződés megkötését követő naptól számított 30. napig kell teljesíteni. A jótállási és garanciális kötelezettségeket minden szállított áru tekintetében annak átadás-átvétele napjától számítva a 6.2. pontban meghatározott időtartamig kell teljesíteni A szerződés teljesítésének helye: Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. nyíregyházi fióktelepe, melynek címe: 4400 Nyíregyháza, Korányi F. u A felek jogai és kötelezettségei 4.1. Vevő jogai és kötelezettségei A szerződés tárgyát képező áru szállítását minden esetben szállítólevél kíséri, amely tételesen tartalmazza a szállított árut. Vevő az átadás-átvétel során jogosult a tételes átvételre Az átvétel után az eszközökért a Vevő tartozik felelősséggel Vevő köteles az eszközöket rendeltetésüknek megfelelően használni. A rendeltetésszerű használat során észlelt hibákról Eladót köteles haladéktalanul, írásban értesíteni Amennyiben Eladó nem a 2.1. pontban szereplő eszközöket szállítja le, Vevő nem veszi át, ezzel egy időben haladéktalanul, írásban értesíti Eladót az átvétel megtagadásáról. Az átvétel megtagadása esetén az Eladó számla kibocsátására nem jogosult.

5 4.2. Eladó jogai és kötelezettségei A szerződés érvényességi ideje alatt az Eladó köteles a Vevő részére mindazon termékinformációkat átadni, amelyek a Vevő munkáját segítik. 5. Szerződést biztosító mellékkötelezettségek 5.1. Ha az Eladó nem megfelelően teljesít, akkor Eladó a Vevő számára kötbért köteles fizetni. Nem megfelelő teljesítésnek tekinti Vevő, ha a szállítást nem a szerződésben meghatározott időben, vagy mennyiségben végzi el Eladó, melynek esetén Eladó napi 0,5% kötbért köteles fizetni, melynek számítási alapja a szerződés nettó értéke Vevő a kötbéren túli kárigényeit is érvényesítheti Vevőnek jogában áll az esedékessé vált kötbért az ellenszolgáltatás összegéből visszatartani. 6. Szavatosság, jótállás 6.1. Eladó szavatol azért, hogy a szerződésben szereplő eszközök a rendeltetésszerű használatra alkalmasak, valamint mentesek mindenfajta gyártási, tervezési, fejlesztési (konstrukciós), anyagbeli, kivitelezési hibáktól, továbbá jótáll minden olyan hibáért, amelyek Eladó magatartásából, vagy mulasztásából erednek. Eladó kijelenti, hogy a szerződés tárgyát képező eszközök minden tekintetben megfelelnek a jelen közbeszerzési eljárásban készült Közbeszerzési dokumentumban Vevő által meghatározott követelményeknek Eladó a szerződés tárgyára 24 hónap jótállást vállal az eszközök helyszíni üzembe helyezésétől számítottan A jótállási időtartam alatt bejelentett hibákért Eladó a jótállási idő lejárta után is felelősséggel tartozik A fentiekben meghatározott jótállási jogok a teljesítési helyre történő szállítást követő tételes átvételtől, a szállítólevél aláírását követően kezdődnek A jótállás nem vonatkozik az eszközök azon részeire vagy alkatrészeire: amelyeket nem rendeltetésszerűen használtak, amelyeket gondatlanul kezeltek, amelyek nem a gyártótól származnak, és utólag a Vevő építette be A szerződés hibás teljesítésének esetére a Ptk. 6:157-6:178. -ait kell alkalmazni.

6 7. A szerződés módosítása, megszűnése 7.1. A szerződés kizárólag a Kbt szerint módosulhat Megszűnik a szerződés: A szállításokra vonatkozóan a határozott idő elteltével. A szerződés jótállási előírásai határozott időn túl is érvényben maradnak, a szerződés ezen pontjaiban vállalt határidőig Ha bármelyik fél részéről a szerződés teljesítése lehetetlenné válik Rendkívüli felmondással, súlyos szerződésszegés esetén a 7.3. pont szerinti esetekben Súlyos szerződésszegés körébe tartozik különösen, ha Mindkét fél esetében Írásbeli felszólítás ellenére, annak kézhezvételétől számított 15 napon belül sem tesznek eleget a jelen szerződésben foglalt kötelezettségeiknek Valamely Fél (alkalmazottja vagy alvállalkozója is) a szerződés megszegésével jelentős kárt okoz a másik Félnek Eladó esetében Jogosulatlanul vesz igénybe alvállalkozót Az általa szállított termék minősége nem felel meg a jelen szerződés megkötésének alapjául szolgáló közbeszerzési eljárásban keletkezett dokumentumoknak Felmondásra okot adó esetben Valamely Fél az ok és a helyzetnek megfelelő határidő megjelölésével felszólítja a másik Felet a szerződésszegés kiküszöbölésére. Amennyiben valamely Fél a felszólításnak a másik Fél által szabott türelmi időn belül nem tesz eleget, és a szerződésszegő helyzet továbbra is fennáll, a kezdeményező Fél a másik Félhez intézett ajánlott levélben jogosult a szerződést felmondani A Vevő jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani ha az Eladóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely nem felel meg a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek az Eladó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely nem felel meg a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek A 7.5. pont szerinti felmondás esetén az Eladó a szerződés megszűnése előtt már teljesített szolgáltatás szerződésszerű pénzbeli ellenértékére jogosult.

7 7.7. A külföldi adóilletőségű Eladó köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet az Eladóra vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül Eladó köteles a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Vevő számára megismerhetővé tenni és a 7.5. pont szerinti ügyletekről Vevőt haladéktalanul értesíteni. 8. Alvállalkozói szerződések 8.1. Eladó a szerződés teljesítése során a beszerzésnek az ajánlatban így megjelölt részeihez jogosult alvállalkozókat igénybe venni A szerződésnek az a munkarésze (munkarészei), amelynek teljesítéséhez Eladó alvállalkozót vesz igénybe: A közbeszerzés azon részei(nek) megnevezése, amelyek teljesítéséhez alvállalkozók kerülnek igénybevételre Ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt alvállalkozók megnevezése Eladó a jogosan igénybe vett alvállalkozóért úgy felel, mintha a teljesítést maga végezte volna Alvállalkozó jogosulatlan igénybevétele esetén a Ptk. 6:148. (2) bekezdésében foglaltak az irányadók Eladó köteles a Vevőnek a teljesítés során minden olyan akár a korábban megjelölt alvállalkozó helyett igénybe venni kívánt alvállalkozó bevonását bejelenteni, amelyet az ajánlatában nem nevezett meg, és a bejelentéssel együtt nyilatkoznia kell arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll a Kbt. 62. szerinti kizáró okok hatálya alatt.

8 9. Felek együttműködése 9.1. A szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a szerződésben foglaltak maradéktalan megvalósítása érdekében szükség szerint folyamatosan együttműködnek. Ennek megfelelően időben tájékoztatják egymást, nem csupán a jelen szerződésben foglaltak teljesítéséről, hanem minden olyan kérdésről (tény, adat, körülmény), amely a szerződés teljesítésére kihatással lehet Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy haladéktalanul értesítik egymást, ha a jelen szerződés maradéktalan teljesítése előtt ellenük, illetőleg Eladó alvállalkozója ellen csőd-, felszámolási-, végelszámolási-, illetve végrehajtási eljárás indul Felek ugyancsak maradéktalanul kötelesek egymást értesíteni, ha saját cégükben, vagy Eladó alvállalkozójánál a jelen szerződés maradéktalan teljesítését megelőzően tulajdonos változásra, illetőleg jogutódlásra, jogok és kötelezettségek átszállására, szétválásra, összeolvadásra, vagy beolvadásra kerül sor Felek felelősek az értesítés elmulasztásából eredő kárért A Vevő által kapcsolattartásra kijelölt személy: Név: Simkó Zoltán simko.zoltan@emkk.hu 06/20/ Az Eladó által kapcsolattartásra kijelölt személy: Név: Szabó Olivér szabo.oliver@t-systems.hu 06/30/ Nyilatkozatok Mindkét fél kijelenti, hogy kellő felhatalmazással és jogkörrel rendelkezik a Szerződés aláírására és teljesítésére; jelen Szerződés aláírását az erre kijelölt vezető, illetőleg a cég igazgatósága, vagy vezető testülete szabályszerűen engedélyezte, és az megfelel az erre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek; jelen Szerződést a Fél nevében aláíró személy megfelelő, a vonatkozó jogszabályok által megkívánt regisztrált aláírási joggal rendelkezik, így részéről a szerződés aláírása és teljesítése nem eredményezi más, olyan szerződés vagy egyéb jognyilatkozat megszegését, melyben félként szerepel; nincs olyan függőben levő kötelezettsége vagy érdekkörében lévő más körülmény, amely kedvezőtlenül hathat a jelen Szerződésben foglaltak érvényességére, teljesítésére vagy saját teljesítési készségére, illetve képességére A Felek a szerződéssel kapcsolatos összes, egymásnak adott nyilatkozatát/értesítését, a szerződés értelmében írásban, , vagy telefax formájában küldik egymásnak és

9 azt írásban visszaigazolják. A nyilatkozathoz/értesítéshez jogkövetkezmény akkortól fűződik, amikor az a címzetthez megérkezik. 11. Titoktartás A szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződést valamint az abban foglaltak teljesítésével kapcsolatban kapott vagy tudomásukra jutott információkat, adatokat és dokumentumokat bizalmasan kezelik, azokat harmadik fél részére az alábbiakban, illetve jogszabályban meghatározott kifejezett kötelezettség hiányában nem adják át, illetve nem teszik hozzáférhetővé Vevő többségi állami tulajdonú gazdasági társaság, ezért amennyiben jelen szerződést vagy annak egyes részleteinek nyilvánossá tételét jogszabály elrendeli, úgy a nyilvánosságra hozatala miatt semmiféle kártérítési, továbbá jogorvoslati és egyéb igényt a szerződést kötő fél/felek nem kezdeményezhetnek. 12. Záró rendelkezések Rendkívüli esemény Az Eladó mindenkor köteles biztosítani a Szerződés tárgyát képező feladatok folyamatos, zavartalan végzését, vis maior esetét kivéve. A Szerződés alkalmazásában vis maiornak minősül minden a szerződő felek akaratától független tény, esemény vagy körülmény, amelyet a felek a tőlük ésszerűen elvárható erőfeszítéssel sem tudnak meggátolni Az Eladónak felróható nem teljesítés esetén az Eladót terhel minden olyan költség, amelyet a Vevő kényszerült viselni a szállítás ideiglenes biztosításával összefüggésben Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy esetleges jogvitáikat elsődlegesen békés úton, tárgyalások útján kívánják rendezni, s csupán akkor fordulnak bírósághoz, ha a tárgyalásos rendezés nem vezetett eredményre Irányadó jog, eljáró bíróság Jelen Szerződés lényeges jogszabályi feltételeit a évi CXLIII. törvény (Kbt.), valamint a évi V. törvény (Ptk.) tartalmazza. A Szerződésben nem szabályozott kérdésekben ezeken túlmenően a Felek jogviszonyára irányadó és hatályos egyéb jogszabályokat kell alkalmazni A Szerződésből és mellékleteiből eredő jogvitáik rendezésére a Szerződő Felek a Polgári Perrendtartás szerinti bíróságok hatásköri és illetékességi szabályai szerint járnak el.

10

FAJTA ÉS MENNYISÉG SZERINT MEGHATÁROZOTT DOLOG HATÁRIDŐS ADÁSVÉTELE

FAJTA ÉS MENNYISÉG SZERINT MEGHATÁROZOTT DOLOG HATÁRIDŐS ADÁSVÉTELE ÉMKK. Szerz. 489/2016. FAJTA ÉS MENNYISÉG SZERINT MEGHATÁROZOTT DOLOG HATÁRIDŐS ADÁSVÉTELE mely létrejött egyrészről az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (székhely: 3527 Miskolc, József Attila

Részletesebben

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére Amely létrejött egyrészről ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére Név Székhely Képviseli Adószám Cégjegyzékszám Bankszámlaszám Szolgáltató nevében eljáró

Részletesebben

1022 Budapest, Tövis utca as épület;1022 Teljesítés helye:

1022 Budapest, Tövis utca as épület;1022 Teljesítés helye: Szerverek beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/108 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Eljárás

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Gyógyír XI. Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. (székhely: 1117 Budapest, Fehérvári út 12.; cégjegyzékszám: 01-09-913332; adószám: 21814097-2-43, képviseli:

Részletesebben

i. A szerződés tárgya 1.1) 1 darab Skoda Superb típusú gépkocsi megvásárlása az 1. sz. mellékletben meghatározott 1.2) 1 darab Skoda Superb típusú gép

i. A szerződés tárgya 1.1) 1 darab Skoda Superb típusú gépkocsi megvásárlása az 1. sz. mellékletben meghatározott 1.2) 1 darab Skoda Superb típusú gép ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS egyrészről : Országgyűlés Hivatala székhelye : 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3., adószáma : 15300014-2-41 mint Vevő (a továbbiakban : Vevő"), másrészről : Porsche Hungaria Kereskedelmi

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: az Országgyűlés Hivatala 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. Adószám: 15300014-2-41 Bankszámlaszám: MÁK 10032000-01400805-00000000. Képviseletében eljáró

Részletesebben

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS 1 NEMZETBIZTONSÁGI SZAKSZOLGÁLAT 1399 Budapest 62. Pf.: 710/4-2. 4. sz. melléklet a 30700/19944- /2017. számú anyag dokumentációjába. Iktsz.: 30700/19944 - /2017. sz. pld. amely létrejött egyrészről a

Részletesebben

S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S

S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S Amely létrejött egyrészről a Kiskunlacháza Nagyközségi Önkormányzat Központi Konyha 2340 Kiskunlacháza, Rákóczi u. 12. szám alatti intézmény (képviselője Kovács Jánosné

Részletesebben

Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Megrendelő Szállító neve: Velox-Ker Kft. Szállító Előzmény: 1. A szerződés tárgya:

Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Megrendelő Szállító neve: Velox-Ker Kft. Szállító Előzmény: 1. A szerződés tárgya: SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS TELESZKÓPOS RAKODÓGÉP BESZERZÉSE amely létrejött egyrészről: Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Székhelye: 7754 Bóly, Rákóczi Ferenc utca 3. Teljes jogú képviselője: Hárs József

Részletesebben

Szállítási szerződés

Szállítási szerződés Szállítási szerződés amely létrejött egyrészről Dr. Kenessey Albert Kórház-rendelőintézet (2660 Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem út 125-127.) (továbbiakban: Megrendelő) (képviseletében eljár: Dr. Szabó

Részletesebben

Szállítási szerződés. együttesen Szerződő Felek között az alulírott napon és helyen, az alábbi feltételek szerint:

Szállítási szerződés. együttesen Szerződő Felek között az alulírott napon és helyen, az alábbi feltételek szerint: Amely létrejött egyrészről Szállítási szerződés II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár (3530 Miskolc, Görgey Artúr u.11.) képviseletében: Venyigéné Makrányi Margit mint Megrendelő (a továbbiakban, mint Megrendelő)

Részletesebben

Szállítási szerződés. együttesen Szerződő Felek között az alulírott napon és helyen, az alábbi feltételek szerint:

Szállítási szerződés. együttesen Szerződő Felek között az alulírott napon és helyen, az alábbi feltételek szerint: Szállítási szerződés Amely létrejött egyrészről II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár (3530 Miskolc, Görgey Artúr u.11.) képviseletében: Venyigéné Makrányi Margit mint Megrendelő (a továbbiakban, mint Megrendelő)

Részletesebben

Útkarbantartáshoz szükséges erő- és munkagépek beszerzése

Útkarbantartáshoz szükséges erő- és munkagépek beszerzése ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS KÖZBESZERZÉSI RÉSZENKÉNT Útkarbantartáshoz szükséges erő- és munkagépek beszerzése tárgyú ajánlathoz. (tervezet) amely létrejött egyrészről a. (székhely:., adószám:.., pénzforgalmi

Részletesebben

Vállalkozási szerződés. Parkfenntartási, fűkaszálási és sövénynyírási feladatok ellátása Nyergesújfalu város közterületein 2017.

Vállalkozási szerződés. Parkfenntartási, fűkaszálási és sövénynyírási feladatok ellátása Nyergesújfalu város közterületein 2017. Vállalkozási szerződés Parkfenntartási, fűkaszálási és sövénynyírási feladatok ellátása Nyergesújfalu város közterületein 2017. HNT I. Szerződő felek: Jelen szerződés létrejön egyrészről Nyergesújfalu

Részletesebben

Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal

Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu Telefon:23/565-610

Részletesebben

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS. LEKI projekt keretében közfoglalkoztatáshoz szükséges eszközök beszerzésére.

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS. LEKI projekt keretében közfoglalkoztatáshoz szükséges eszközök beszerzésére. ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS LEKI projekt keretében közfoglalkoztatáshoz szükséges eszközök beszerzésére. mely létrejött egyrészről: Név: Szatmári Többcélú Kistérségi Társulás Cím: 4700. Mátészalka, Rákóczi u.

Részletesebben

S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S

S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S amely létrejött egyrészről az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 1033 Budapest, Fő tér 3., képviseli Bús Balázs polgármester, mint megrendelő (továbbiakban,

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a... (Megrendelő neve) székhely/lakhely:... cégjegyzéket vezető bíróság:... cégjegyzékszám:... adószám:... bankszámlaszám:... képviseli:..., mint Megrendelő

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS Iktatószám: 3/40-21/2010. amely létrejött egyrészről Balatonfűzfő Város Önkormányzat (székhely: 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1., adószám: 15430207-2-19), képviseli: Marton Béla polgármester,

Részletesebben

Kft. (székhely:., Cg... adószáma:., képviseli: ), mint vállalkozó a továbbiakban Vállalkozó között a mai napon az alábbi feltételekkel:

Kft. (székhely:., Cg... adószáma:., képviseli: ), mint vállalkozó a továbbiakban Vállalkozó között a mai napon az alábbi feltételekkel: Adásvételi szerződés Amely létrejött egyrészről Nyakas Pince Zártkörűen Működő Részvénytársaság (2073 Tök, Központi major; képviseli Körmendi József vezérigazgató, adószám: 14498598-2-13, közösségi adószám:

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Preambulum. meghatározott pályázattal kapcsolatban az alábbi feladatok ellátását:

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Preambulum. meghatározott pályázattal kapcsolatban az alábbi feladatok ellátását: MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Név: Újhartyán Községi Önkormányzat Székhely: 2367 Újhartyán Fő u. 21. Képviseli: Schulcz József polgármester mint megbízó, továbbiakban megbízó valamint

Részletesebben

ME-7.4.2 Árajánlatkérés, szerződésminták, vállalkozók értékelése

ME-7.4.2 Árajánlatkérés, szerződésminták, vállalkozók értékelése 30/38 7. sz. melléklet S ZÁLLÍTÁSI SZERZŐ DÉS ( MINTA) mely létrejött az alábbi szerződő felek között, az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett: A MEGRENDELŐ ADATAI Megrendelő neve: Székhelye:

Részletesebben

Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal

Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal közzétevő intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu

Részletesebben

Az eljárás nyertese(i) az Ajánlati Dokumentáció III. fejezetében specifikált áruk leszállítását az alábbi szerződéses feltételek mellett vállalja:

Az eljárás nyertese(i) az Ajánlati Dokumentáció III. fejezetében specifikált áruk leszállítását az alábbi szerződéses feltételek mellett vállalja: SZERZŐDÉS Az eljárás nyertese(i) az Ajánlati Dokumentáció III. fejezetében specifikált áruk leszállítását az alábbi szerződéses feltételek mellett vállalja: mely létrejött egyrészről a * Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

Adásvételi szerződés

Adásvételi szerződés Adásvételi szerződés Amely létrejött egyrészről Nyakas Pince Zártkörűen Működő Részvénytársaság (2073 Tök, Központi major; képviseli Körmendi József vezérigazgató, adószám: 14498598-2-13, közösségi adószám:

Részletesebben

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről Csurgó Város Önkormányzata székhely: 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2. Adószám: 15731632-2-14 képviseli: Füstös János Polgármester továbbiakban Vevő, másrészről:

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS. székhely/lakhely:... cégjegyzékszám:... képviseli:..., székhely/lakhely:... cégjegyzékszám:... képviseli:...

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS. székhely/lakhely:... cégjegyzékszám:... képviseli:..., székhely/lakhely:... cégjegyzékszám:... képviseli:... VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a... (Megrendelő neve/megnevezése) székhely/lakhely:... cégjegyzéket vezető bíróság:... cégjegyzékszám:... adószám:... bankszámlaszám:... képviseli:...,

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: Fon-Trade Music kft. székhelye: 1081 Budapest, Kiss József u. 14. cégjegyzékszáma: 01-09-069891 képviseli: Csider Bálint adószám: 10409534-2-42 pénzforgalmi

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről. a szerződéskötés és teljesítése során eljáró szervezet: mint Megrendelő (továbbiakban: Megrendelő)

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről. a szerződéskötés és teljesítése során eljáró szervezet: mint Megrendelő (továbbiakban: Megrendelő) SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a szerződéskötés és teljesítése során eljáró szervezet: Energetikai Szakközépiskola és Kollégium levelezési címe: H-7030, Paks, Dózsa György út 95. számlavezető

Részletesebben

Vállalkozási szerződés

Vállalkozási szerződés Vállalkozási szerződés amely létrejött egyrészről a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Székhelye: 1112 Budapest, Kamaraerdei út 16. Képviselő: Somogyi Gábor intézményvezető Sármai Józsefné gazdasági

Részletesebben

amely létrejött egyrészről Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Székhely: 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Telefonszám: Faxszám: cím: Képviseli:

amely létrejött egyrészről Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Székhely: 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Telefonszám: Faxszám:  cím: Képviseli: V Á L L A L K O Z Á S I S Z E R Z Ő D É S 4. r é s z a j á n l a t i k ö r amely létrejött egyrészről Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Székhely: 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Telefonszám: Faxszám:

Részletesebben

Szállítási szerzodés. Megrendelo és Szállítóa továbbiakban együttesen, mint Felek között az alábbi feltételekkel:

Szállítási szerzodés. Megrendelo és Szállítóa továbbiakban együttesen, mint Felek között az alábbi feltételekkel: Szállítási szerzodés mely létrejött egyrészrol a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Székhely: 1015 Budapest, Ostrom utca 23-25 Adószám: 15775883-2-41 MÁKpénzforgalmi számla száma: 10032000-00300939-00000017

Részletesebben

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint az Univer-Coop Zrt. (6000 Kecskemét,

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről az Óbuda-Békásmegyeri Önkormányzat Polgármesteri

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről az Óbuda-Békásmegyeri Önkormányzat Polgármesteri SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Óbuda-Békásmegyeri Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 1033. Budapest, Fő tér 3. adószáma: 15503004-2-41 statisztikai számjele: 15503004751101 számlavezető

Részletesebben

mint, szolgáltató,megbízott ( a továbbiakban: szolgáltató/megbízott) valamint,

mint, szolgáltató,megbízott ( a továbbiakban: szolgáltató/megbízott) valamint, LifeBOX SZERZŐDÉS A LifeBOX internetes tartalomszolgáltatás, műsor gyártás-és sugárzás kizárólagos jogbirtokosa a Varga és Zsótér Bt.(székhely : 1117.Budapest, Bercsényi u.26.fszt.3. adószám : 21816408-2-43,

Részletesebben

1 db személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése

1 db személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése 1 db 80-120 személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. mely létrejött egyrészről

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. mely létrejött egyrészről MF-7.2-05. MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Vált. sz. 0 Oldal sz.: 1/3 MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS MSZ: 0019/2017 mely létrejött egyrészről Tolmács Község Önkormányzata 2657 Tolmács Sport utca 1. adószám: 15452654-2-12 Bankszámlaszám:

Részletesebben

A 2. számú mellékletben meghatározott készlet kialakítását követően a Megrendelő a felhasználásokat fajta, méret és darabszám szerint folyamatosan, ír

A 2. számú mellékletben meghatározott készlet kialakítását követően a Megrendelő a felhasználásokat fajta, méret és darabszám szerint folyamatosan, ír Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint a Premier G. Med Kft. (1026 Bp.

Részletesebben

BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám

BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám Szerződés száma: BÉRLETI SZERZŐDÉS A szerződő Felek: Bérbe adó: Cím: Adószám: Cégbejegyzés száma: Telefon/fax: a továbbiakban Bérbe adó valamint, valamint Bérlő: Cím: Posta cím: Számlavezető

Részletesebben

BKV Zrt. Becsült súly (kg)

BKV Zrt. Becsült súly (kg) BKV Zrt. ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS A jelen adásvételi szerződés (a továbbiakban: Szerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980 Budapest, Akácfa u.

Részletesebben

ADÁS-VÉTELI SZERZŐDÉS K+F+I fókusz erősítése: Olajvizsgáló berendezés beszerzése tárgyában

ADÁS-VÉTELI SZERZŐDÉS K+F+I fókusz erősítése: Olajvizsgáló berendezés beszerzése tárgyában ADÁS-VÉTELI SZERZŐDÉS K+F+I fókusz erősítése: Olajvizsgáló berendezés beszerzése tárgyában Amely létrejött egyrészről a Szent István Egyetem Székhely: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Nyilvántartási szám:

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről név: Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona székhely: 1173 Budapest, Pesti út 117. adószám: 15492519-2-42 bankszámlaszám: 11784009-15492519 cégjegyzékszám/pir

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZODES

SZÁLLÍTÁSI SZERZODES 11 r SZÁLLÍTÁSI SZERZODES amely létrejött egyrészről az Országgyűlés Hivatala (1358 Budapest, Széchenyi rkp. 19.), mint megrendelő - továbbiakban : Megrendelő, másrészről az 1-COM Kft. (1044 Budapest,

Részletesebben

ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS. Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés

ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS. Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés amely létrejött egyrészről a PAPYRUS HUNGÁRIA Kereskedelmi Zrt. Adószám: 10840807-2-43 KSH törzsszám: 10840807-5229-114-01

Részletesebben

ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS. Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés

ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS. Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés amely létrejött egyrészről a PAPYRUS HUNGÁRIA Kereskedelmi Zrt. Adószám: 10840807-2-43 KSH törzsszám: 10840807-5229-114-01

Részletesebben

Megrendelő a közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény (Kbt.) alapján hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárást folyt

Megrendelő a közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény (Kbt.) alapján hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárást folyt SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Országgyíílés Hivatala 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. Adószám : 15300014-2-41 Bankszámlaszám : 10032000-0140o805-00000000 mint Megrendelő (továbbiakban

Részletesebben

HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása

HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési

Részletesebben

Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére

Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt V-455/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015 Beszerzési Főosztály/Közbeszerzési Osztály/Minták versenyeztetési

Részletesebben

Szállítási szerződés

Szállítási szerződés Szerződés száma:: Szállítási szerződés mely létrejött egyrészről: a továbbiakban Vevő, másrészről az UNIVILL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1147 Budapest, Fűrész u.25. Adószám: 10316007-242 Bankszáma:

Részletesebben

1 db személyes használt személyszállító hajó beszerzése

1 db személyes használt személyszállító hajó beszerzése 1 db 80-120 személyes használt személyszállító hajó beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen

Részletesebben

ADÁS-VÉTELI SZERZŐDÉS K+F+I fókusz erősítése: ISO BUS vizsgáló tesztelő rendszer beszerzése tárgyában

ADÁS-VÉTELI SZERZŐDÉS K+F+I fókusz erősítése: ISO BUS vizsgáló tesztelő rendszer beszerzése tárgyában ADÁS-VÉTELI SZERZŐDÉS K+F+I fókusz erősítése: ISO BUS vizsgáló tesztelő rendszer beszerzése tárgyában Amely létrejött egyrészről a Szent István Egyetem Székhely: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Nyilvántartási

Részletesebben

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (székhely: 1116 Budapest, Tomaj u. 4., aláírásra jogosult képviselője: Lehel László elnök-igazgató), továbbiakban mint

Részletesebben

Fizetési feltételek Szállító Szállító Megrendelő A kapcsolattartók megnevezése:

Fizetési feltételek Szállító Szállító Megrendelő A kapcsolattartók megnevezése: 4./ Fizetési feltételek: A Szállító által adott árajánlat alapján a szerződő felek a melléklet szerinti árakban állapodnak meg. Az árak tartalmazzák a Szállító összes költségét és díját, a Bajai Szent

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése. versenyeztetési eljárás

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése. versenyeztetési eljárás Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Ajánlatkérő

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről a Heves Megyei Önkormányzat Markhot Ferenc Kórház- Rendelőintézete, mint ajánlatkérő (a továbbiakban, mint megrendelő), Eger, Széchenyi út 27-29., másrészről

Részletesebben

VEVŐPARTNERI SZERZŐDÉS

VEVŐPARTNERI SZERZŐDÉS Vevőpartneri szerződés a Hudi Hudi és partnerei termékeire oldal 6 / 1 VEVŐPARTNERI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a HUDI HUDI Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (székhely: 2315 Szigethalom, Máv Őrház

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS (Tervezet)

VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS (Tervezet) Amely létrejött egyrészről: VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS (Tervezet) Név: Országos Egészségfejlesztési Intézet Székhely: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2. PIR szám: 630061 Adószám: 16606416-2-43 Statisztikai

Részletesebben

Szállítási szerződés. 1. A szerződés tárgya. 2. A szerződés összege

Szállítási szerződés. 1. A szerződés tárgya. 2. A szerződés összege Szállítási szerződés amely létrejött egyrészről Hivatalos né: Tiszacsege Város Önkormánizata Postai Cím: 4066 Tiszacsege. Kossuth utca 5. Adószám: 15728616-2-09 Számlavezető: OTP BANK \\rt. Bankszámlaszám:

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött Budapesten, 2007. október 22. napján Egyrészről : az ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA (székhely : 1358 Budapest, Széchenyi rkp. megrendelő ( Megrendelő") 19.), mint között az

Részletesebben

1. A szerződés tárgya 1.1. Az 1. számú mellékletben részletesen körülírt műszaki specifikációval rendelkező nagy beolvasási sebességű könyvszkenner (f

1. A szerződés tárgya 1.1. Az 1. számú mellékletben részletesen körülírt műszaki specifikációval rendelkező nagy beolvasási sebességű könyvszkenner (f 'RAM Digitalizált törvényhozási tudástár 2. (EKOP-2.1.24-2013-2013-0001) VALLALKOZASI SZERZODES amely létrejött egyrészről : az Országgyűlés Hivatala 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3., mint Megrendelő

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről a Heves Megyei Önkormányzat Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézete, mint ajánlatkérő (a továbbiakban, mint megrendelő), Eger, Széchenyi út 27-29., másrészről

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI. SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI. SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI. SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Országgyűlés Hivatala (1358 Budapest, Széchenyi rkp. 19.), mint megrendelő - továbbiakban : Megrendelő, masreszről a Rákóczi Üzletház Kft. (1084 Budapest,

Részletesebben

LICENCSZÁLLÍTÁSI ÉS LICENCKÖVETÉSI SZERZŐDÉS

LICENCSZÁLLÍTÁSI ÉS LICENCKÖVETÉSI SZERZŐDÉS LICENCSZÁLLÍTÁSI ÉS LICENCKÖVETÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. Székhelye: H-1134 Budapest, Váci út 45. B. épület Cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-043108 Bankszámlaszáma:

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. augusztus 29-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. augusztus 29-i ülésére Tárgy: A Békési Férfi Kézilabda Kft kamatmentes kölcsön kérelme Előkészítette: Váczi Julianna osztályvezető Gazdasági osztály Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/5 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Polietilén hulladékgyűjtő zsák és zacskó 2015/S

Magyarország-Budapest: Polietilén hulladékgyűjtő zsák és zacskó 2015/S 1/5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:39267-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Polietilén hulladékgyűjtő zsák és zacskó 2015/S 024-039267 Fővárosi Közterület-fenntartó

Részletesebben

SZÁLLITÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLITÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLITÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Dr. Kenessey Albert Kórház-rendelőintézet (2660 Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem út 125-127.) (továbbiakban: Megrendelő) (képviseletében eljár: Dr Szabó

Részletesebben

Ajánlatkérőhöz az alábbi kérdések/észrevételek érkeztek:

Ajánlatkérőhöz az alábbi kérdések/észrevételek érkeztek: BKV Zrt. 61-es villamos vonal Ördög-árok menti 1.sz. és 2.sz. támfal átépítésének és Riadó utcai KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS NYÚJTÁSA (4. sz.) Ajánlatkérőhöz az alábbi kérdések/észrevételek érkeztek: 1.) Kérdés/észrevétel:

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (kenyér, pékáru)

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (kenyér, pékáru) SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (kenyér, pékáru) E szerződés létrejött egyrészről a Vác Város Önkormányzat Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye (a továbbiakban: Megrendelő, cím: 2600 Vác, Kölcsey u. 4, adószám: 15566843-2-13,

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. február 14. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

Peronfigyelő monitorok beszerzése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2012.

Peronfigyelő monitorok beszerzése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2012. Peronfigyelő monitorok beszerzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2012. augusztus AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 27-i ülésére Tárgy: A Zirc, Kossuth u. 18. szám alatti 996/3/C helyrajzi számú garázs ingatlan bérleti úton történő

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27-i ülésére Tárgy: A Békési Férfi Kézilabda Kft működési támogatása és kamatmentes kölcsön kérelme Előkészítette: Váczi Julianna osztályvezető Véleményező bizottság: Gazdasági osztály Pénzügyi Bizottság Sorszám: IV/5.

Részletesebben

DN 500 PE csővezeték és csőidomok beszerzése

DN 500 PE csővezeték és csőidomok beszerzése N Y Í R S É G V Í Z NYÍREGYHÁZA ÉS TÉRSÉGE VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG DN 500 PE csővezeték és csőidomok beszerzése elnevezésű árubeszerzésre vonatkozó közbeszerzési eljárás ajánlattételi

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Jelen Általános Szerződési Feltételek a Novreczky Tanácsadó és Kereskedelmi Kft. (székhely: 7632 Pécs, Móra Ferenc u. 50. fsz 1., cg: 02-09-068815; adószám: 13075675-2-02),

Részletesebben

Vállalkozási szerződés Márki Sándor Általános Iskola komplex akadálymentesítése elnevezésű közbeszerzési eljáráshoz

Vállalkozási szerződés Márki Sándor Általános Iskola komplex akadálymentesítése elnevezésű közbeszerzési eljáráshoz Vállalkozási szerződés Márki Sándor Általános Iskola komplex akadálymentesítése elnevezésű közbeszerzési eljáráshoz VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény

Részletesebben

Weboldalkészítés - keretszerződés

Weboldalkészítés - keretszerződés Weboldalkészítés - keretszerződés 1. A szerződő felek Jelen szerződés létrejött egyrészről a........... (....), továbbiakban mint Megrendelő, másrészről az ALTAweb Kft. (1135 Bp., Petneházy u. 70-72.)

Részletesebben

SZOFTVERFELHASZNÁLÁSI SZERZŐDÉS

SZOFTVERFELHASZNÁLÁSI SZERZŐDÉS SZOFTVERFELHASZNÁLÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 6720 Szeged, Dugonics tér 3., levelezési cím:

Részletesebben

(K&H Bank Zrt.)

(K&H Bank Zrt.) VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS (csatolása nem kötelező az ajánlathoz, elfogadásáról az 5. sz. mellékletben lévő ajánlattételi nyilatkozat aláírásával és benyújtásával nyilatkozik Ajánlattevő/Közös Ajánlattevő)

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-67/16. Budapest, 2016.

AJÁNLATI FELHÍVÁS. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-67/16. Budapest, 2016. Közreműködés a BKV Zrt. által használt beszédcélú, vezetékes távközlési szolgáltatások és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások közbeszerzési eljárás keretében történő beszerzésében e-versenyeztetési eljárás

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal felújítása II. ütem tárgyú közbeszerzési eljárásban

Polgármesteri Hivatal felújítása II. ütem tárgyú közbeszerzési eljárásban : VÁLLALKOZÓI SZERZŐDÉS Polgármesteri Hivatal felújítása II. ütem tárgyú közbeszerzési eljárásban amely létrejött egyrészről Szeghalom Város Önkormányzata 5520 Szeghalom, Szabadság tér 4-8. adószáma: 15344571-2-04

Részletesebben

2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE

2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE 2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv. jogosult: Székhely: Adószám:

Részletesebben

1. számú mellékletében megnevezett Kézi műszerek a továbbiakban: áruk adásvétele A Szállító által szállítandó áruknak meg kell felelnie a 1. szá

1. számú mellékletében megnevezett Kézi műszerek a továbbiakban: áruk adásvétele A Szállító által szállítandó áruknak meg kell felelnie a 1. szá SZERZŐDÉS Az eljárás nyertese(i) az Ajánlati Dokumentáció III. fejezetében specifikált áruk leszállítását az alábbi szerződéses feltételek mellett vállalja: mely létrejött egyrészről a * Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

1. A szerződés tárgya Digitalizálással kapcsolatos szakértői feladatok ellátása, analitikus feldolgozás a DTT2 projekt keretében : Az Országgyűlési Kö

1. A szerződés tárgya Digitalizálással kapcsolatos szakértői feladatok ellátása, analitikus feldolgozás a DTT2 projekt keretében : Az Országgyűlési Kö VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről : az Országgyűlés Hivatala 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3., mint Megrendelő (továbbiakban : Megrendelő) másrészről azemiba Kereskedelmi Kft. 1112

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt.

AJÁNLATI FELHÍVÁS. A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-284/13 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. március Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS

Részletesebben

2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ

2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ 2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv.jogosult:

Részletesebben

MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉARFT-CÉDE2009 PÁLYÁZATI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Név: Martfű Város Önkormányzata (továbbiakban: Megrendelő) székhelye:

Részletesebben

4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése

4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése 4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. VB-440/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve:

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA ÉS TÉRSÉGE

NYÍREGYHÁZA ÉS TÉRSÉGE NYÍRSÉGVÍZ NYÍREGYHÁZA ÉS TÉRSÉGE VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Iktatószám: 18083-2014 Ajánlattételi felhívás Irányított fúrással végzett KPE vezeték behúzási tevékenység beszerzésére

Részletesebben

KÖZTERÜLET-HASZNÁLATI SZERZŐDÉS

KÖZTERÜLET-HASZNÁLATI SZERZŐDÉS Mely létrejött egyrészről KÖZTERÜLET-HASZNÁLATI SZERZŐDÉS Pilis Város Önkormányzata székhely: 2721 Pilis, Kossuth Lajos út 47. adószám: 15730655-2-13 statisztikai számjel: 15730655-8411-321-13 képviseli:

Részletesebben

2. A szerződés időtartama, a teljesítés határideje, módja és helye 2.1. A jelen szerződés az aláírás napjától kezdődően 12 hónapos határozott időtarta

2. A szerződés időtartama, a teljesítés határideje, módja és helye 2.1. A jelen szerződés az aláírás napjától kezdődően 12 hónapos határozott időtarta SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészról : az Országgyűlés Hivatala Székhely : 1054 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. Adószám : 15300014-2-41 Bankszámlaszám : 10032000-01400805-00000000 Képviseletében

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása. Kétviselő-testületi döntés alapján közlekedésfejlesztési pályázatot nyújtottunk be.

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása. Kétviselő-testületi döntés alapján közlekedésfejlesztési pályázatot nyújtottunk be. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs

Részletesebben

ThyssenKruppFerroglobusKereskedelmiZRt. ÁltalánosBeszerzési(Vételi)SzerződésiFeltételei2015.április1.napjától. ÁSZFhatályaésalkalmazásiköre

ThyssenKruppFerroglobusKereskedelmiZRt. ÁltalánosBeszerzési(Vételi)SzerződésiFeltételei2015.április1.napjától. ÁSZFhatályaésalkalmazásiköre ThyssenKruppFerroglobusKereskedelmiZRt. ÁltalánosBeszerzési(Vételi)SzerződésiFeltételei2015.április1.napjától ÁSZFhatályaésalkalmazásiköre A jelen Általános Szerződési Feltételek(továbbiakban: ÁSZF) kizárólagos

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: Fon-Trade Music Kft. székhelye: 1081 Budapest, Kiss József u 14. cégjegyzékszáma: 01-09-069891 képviseli: Csider Bálint adószám: 10409534-2-42 pénzforgalmi

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS (tervezet)

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS (tervezet) VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS (tervezet) (építtető Cigándi Innovációs és Ifjúsági Sportegyesület Kiemelkedően Közhasznú Szervezet mint megrendelő és.. építőipari kivitelező gazdasági társaság mint vállalkozó

Részletesebben

Szerződésszám Vevőnél: ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fejlesztői és tervezői szoftver licencek tárgyában

Szerződésszám Vevőnél: ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fejlesztői és tervezői szoftver licencek tárgyában amely létrejött egyrészről Szerződésszám Vevőnél: ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fejlesztői és tervezői szoftver licencek tárgyában Tiszamenti Regionális Vízművek Zártkörűen működő Részvénytársaság székhely: 5000

Részletesebben

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő),valamint a JOHNSON & JOHNSON Kft. (2045

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-352/12.

AJÁNLATI FELHÍVÁS. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-352/12. Libegő menetjegy, Nosztalgia jegy, Sikló kartonkártya tekercs és Termotranszver beléptető rendszer megszemélyesítő nyomtatójához festékszalag beszerzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt..

Részletesebben

KERETMEGÁLLAPODÁS. Megrendelő a Kbt. 18. címében meghatározott keretmegállapodásos eljárást folytatott le, mely két részből áll:

KERETMEGÁLLAPODÁS. Megrendelő a Kbt. 18. címében meghatározott keretmegállapodásos eljárást folytatott le, mely két részből áll: KERETMEGÁLLAPODÁS Amely létrejött a Közbeszerzésekről szóló, többszörösen módosított 2003. évi CXXIX. Törvény (továbbiakban Kbt.) alapján a Fővárosi Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság által lefolytatott

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs

Részletesebben

SZOFTVERFELHASZNÁLÁSI ÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

SZOFTVERFELHASZNÁLÁSI ÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS SZOFTVERFELHASZNÁLÁSI ÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 6720 Szeged, Dugonics tér 13.,

Részletesebben