Egyesületi hírek. a vitaanyag érvényre juttatásának módjával, való beépítésével kapcsolatban a vita a

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Egyesületi hírek. a vitaanyag érvényre juttatásának módjával, való beépítésével kapcsolatban a vita a"

Átírás

1

2

3 Egyesületi hírek 1. Az egyesület vezetôségében történt változás bírósági bejegyzése megtörtént. dr.maráczi László elnök lemondását követô május végi rendkívüli közgyûlés, majd ennek (a Legfelsôbb Bíróság 1998 évi ezirányú állásfogalalása miatt eleve szabálytalan) 1/2 óra elteltével való megismétlése tárgyában a Vas Megyíei Bíróság több rendbeli hiánypótlást rendelt el. Az augusztusi börzével összekötött újabb rendkívüli közgyûlések a hiányokat pótolták, az ezeken felvett jegyzôkönyvek alapján Gurisatti Gábort elnökként a bíróság bejegyezte. Ugyanezen közgyûlések és jegyzôkönyveik alapján a bíróság bejegyezte a 2005 évi rendes, de a szabálytalan 1/2 órás ismétlés miatt el nem ismert közgyûlésen született alaplszabályi módosításokat. 2. Az egyesület vezetôsége megtárgyalta dr. Józsa Miklós tiszteletbeli elnök vitaanyagát, melyet jelen kiadványban a tagsággal is ismertetünk. Minden elôre mutató észrevételt, javaslatot folyamatosan: szóban, levélben, faxon, ben várunk, hogy éves rendes közgyûlésünkön a vitaanyagot azokkal kiegészíthessük, azt mint a tagság véleményével megegyezôt képviselhessük. A vitaanyagot hasonló céllal társegyesületeink valamint a Szaporítóanyag Szövetség és a Dísznövény Szövetség részére is megküldtük. A Dísznövény Szövetség kezdeményezett is egy közös megbeszélést az érintett társegyesületek képviselôivel. Ezen a vitaanyag megállapításaival a jelen lévôk egyetértettek, de a vitaanyag érvényre juttatásának módjával, a 2. Nemzeti Fejlesztési Tervbe való beépítésével kapcsolatban a vita a szokásos módon szétágazott, elterebélyesedett. Félô, hogy a díszfaiskolai ágazat ellôtt álló kedvezô lehetôségeket, fejlôdését és fejlesztését csekély érdekérvényesítô képességünk miatt el fogjuk szalasztani. 3. A Szaporítóanyag Szövetség az OMMI átszervezésének javaslatán dolgozik. A díszfaiskolások ezen javaslatok többségében marginálisan érdekeltek speciális helyzetük miatt: az EU-ban szinte sehol, de a hazaihoz hasonló részletességgel egyáltalán nem szabályozott liberalizált díszfaiskolai termesztés európai gyakorlatát és ezzel harmonizáló jogszabályi módosítását kérjük. A dísznövény terméktanácsi feladatokat soha, semmilyen szinten el nem látó vitatható jogszabályi elôírás, azaz a terméktanácsi kötelezô tagság megszüntetését várjuk. Az OMMI formális szakmai ellenôrzései helyett az Európában elfogadott növényegészségügyi elôírások, szabályok betartását vállaljuk. 1

4 13. Faiskolai Börze augusztus 12-én tartotta a Nyugatdunántúli Díszfaiskolások Egyesülete a 13. Faiskolai Börzéjét Szombathelyen a Starkl Kft. területén. A Starkl Kft m 2 -es fedett csomagoló csarnokából 2500 m 2 -t bérelt ki az Egyesület, valamint 8 kiállító az udvaron kért területet. A két héttel a kiállítás elôtt történt kényszerû helyszínváltás miatt, minden felmerült problémát nem tudtunk teljes körûen megoldani. A felkészülési idô rövidsége miatt csak két fôkaput vehettünk igénybe, ez a kiállítók be és kipakolását nehezítette. A börzén 117 kiállító vett részt, (nettó 1300 m 2 -en) több külföldi faiskolás is képviseltette magát. A kiállításnak meghívott vendégei voltak: Debreczi Zsolt és Rácz István a Nemzetközi Dendrológia Alapítványtól Schmidt Gábor vezetésével a Budapesti Corvinus Egyetem Dísznövény Tanszéke Tegdes László a Szép Kertek folyóirat fôszerkesztôje Váradiné Burgetti Klaudia a Botanika Kft. részérôl. Tiszteletbeli vendégként a két társegyesületünk is képviseltette magát: Az Alföldi Faiskolások Egyesülete /Puskás Péter titkár/ és a Magyar Rózsatermesztôk Egyesülete /Fräter György elnök/ részvételével. 11. Alföldi Faiskolai Nap (2006. szeptember 9.) Az Alföldi Faiskolások Egyesülete fontos feladatának tekinti, hogy segítse a díszfaiskolai szakma képviselôinek széles körû és sikeres bemutatkozását. Ezt a célt szolgálta a Kecskeméten 11. alkalommal megrendezésre kerülô Alföldi Faiskolai Nap, melynek résztvevôi Egyesületünk és társegyesületek tagjai, továbbá a kertészeti háttéripar termelôi és kereskedôi voltak. A rendezvényen 75 kiállító vett részt. A kiállítás 900 m 2 területen került megrendezésre. Az Alföldi Faiskolai Napon látogatóként, vásárlóként elsôsorban kertészeti árudát üzemeltetôk, parképítôk, városi kertészek, városgondnokok jelentek meg, valamint szabadon látogathatták a lakossági vásárlók is. Bemutatónapunk ismertségének köszönhetôen a környezô országokból is érkeztek látogatók, vásárlók. A rendezvény fôvédnöke Sirman Ferenc a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára volt, szakmai megnyitót mondott Prof. Dr. Lévai Péter tanszékvezetô fôiskolai tanár, a Kecskeméti Fôiskola Kertészeti Fôiskolai Karának fôigazgatója. Egyesületünk évek óta támogatja a magyarországi arborétumokat és botanikus kerteket. Ebben az évben díszvendég a Budapesti Corvinus Egyetem Soroksári Botanikus Kertje volt. A kiállítók hozzájárultak a Botanikus Kert növényanyagának bôvítéséhez, pótlásához. 2

5 Hortus Hungaricus 2006 Nemzetközi kertészeti szakkiállítás és vásár Tényadatok Terület: A kiállítás területe csarnokban (bruttó terület): m 2 A kiállítás területe külsô területen (bruttó terület): m 2 A standok területének megoszlása (nettó terület): csarnok m 2 64,5% külsô terület m 2 35,5% Összesen: m 2 100% Kiállítók (számuk és kiállítási területük nagysága szerint): kiállítók száma kiállítók (%) kiállítási terület (m 2 ) terület (%) Termékbemutató 1. Magyar kiállítók , ,3 2. Külföldi kiállítók 38 13, ,7 Összesen: % % Termékcsoportok megoszlása (a terület és a kiállítók száma szerint): kiállítói létszám szerint Cserepes dísznövény 18,9% Egyéb (oktatási intézmények, szakkönyv kiadók, stb.) 16,3% Szaporítóanyag, vetômag 9,5% Faiskola 9,2% Technikai, háttéripari berendezések 7,9% Vágott virág és virágkötészet 7,4% Termesztôedény és termesztôközeg 6% Kerámiák és kaspók 5,8% Tápanyagutánpótlás 4,2% Zöldség, gyümölcs 4,2% Kert- és parképítés 3,2% Szárazvirág 1,6% Növényvédelem 1,6% Gyógynövény és fûszernövény 1,3% Csomagolás 1,3% 3

6 Látogatók: Szakmai napokon: Nagyközönség: Összesen: Nevezô neve Termék neve Kapott díjfokozat Beretvás Kertészet évelô dísznövényekért arany díj diszfaiskola Berger Trió Kft. egyedi fogantyúval ellátott évelôkért arany díj diszfaiskola Csányi István, Virágpaletta AVE MARIA gerberáért arany díj vágott Csuta Kertészeti Kft. ôsszel és tavasszal virágzó áttelelô árvácskáért arany díj cserepes Csuta Kertészeti Kft. ciklámenért arany díj cserepes Deep Forest Kft. lakberendezési kiegészítôkért arany díj stand Délalföldi Kertészek Szövetkezete kápia paprikáért arany díj zöldség Dobay Kertészet muskátliért és a vegetatív szaporítású egynyári növényekért arany díj cserepes dr. Eke Sándor, Virágpaletta vágott liliomért arany díj vágott Feldhoffer Kft. cserepes virágzó és leveldísznövényekért arany díj cserepes Fertôdi Kutató Kht. bogyós-gyümölcs szaporítóanyagért arany díj zöldség Gömöri János, Virágpaletta vágott lizianthus fajtákért arany díj vágott Green House of Szép cymbidium orchideákért arany díj cserepes Gyuris Attila, Virágpaletta emanuelle vágott rózsáért arany díj vágott Kárpáti Lászlóné, Virágpaletta vágott bacardi krizantémért arany díj vágott Konc Béla vágott gerbera fajtaválasztékért arany díj vágott Kostelenos Bros szegfû fajta újdonságokért arany díj vágott Kôvári Krizantém Kft. kisvirágú vágott krizantémért arany díj vágott Mapol Kft. berberis variácíókért arany díj diszfaiskola Maróti Diszfaiskola Kft. pinus oltványfajták szaporító anyagaiért arany díj diszfaiskola Mórakert Tész. paprika mixért arany díj zöldség Mórakert Tész. grill keverékért arany díj zöldség Orchidea Ház Kft. orchidea választékért, az idôs vandáért arany díj cserepes 4

7 Orlóci László betula pendula "karaca"-ért arany díj diszfaiskola Pataki Kert Kft. árvácskáért arany díj cserepes Pelikán Virágkertészet, vágott csokros noa Virágpaletta krizantémért arany díj vágott Pelikán Virágkertészet, krizantém Virágpaletta fajtaválasztékért arany díj vágott Pro Horto Kft. kókuszföldért arany díj egyéb Silvanus csoport szoliter fenyôfélékért arany díj diszfaiskola Simon Pál, Virágpaletta vágott kardvirágért arany díj vágott Szkólka Krzewów oltvány Ozdobnych Pudelko Antoni szortimentekért arany díj diszfaiskola nevezô neve termék neve kapott díj fokozat Cserepes Dísznövény- cserepes évelô, kétnyári Hohu termesztôk Egyesülete virágzó és zöldnövényekért nagydíj cserepes Délalföldi Kertészek Szövetkezete t.v. paprikáért nagydíj zöldség Gerbár Kft. spanyol szaporítóanyagból elôállított szegfû bemutatóért nagydíj vágott Gombos Kertészet liliom fajtákért nagydíj vágott Prenor Kertészeti fenyô oltvány MKT és Parképítô Kft. szortimentért nagydíj diszfaiskola Virágpaletta hazai termesztésû vágott virágokért nagydíj vágott nevezô neve termék neve kapott díj fokozat Alsótekeresi Faiskola Kft. Silvanus Kft. faiskolai termékek bemutatásáért stand díj stand faiskolai termékek bemutatásáért stand díj stand 5

8 Bádeni és westfaliai faiskolások látogatása tagjainknál Július között 30 fôs faiskolás csoport látogatta meg a Gurisatti Faiskola Kftt, a Perintkert Kft-t, a Prenor Kft-t, a Bíró Díszkert Kft-t, a Szalay Díszfaiskolai Kft-t, az Alsótekeresi Faiskola Kft-t, a Borostyán Bt-t és a Profi Partner Kft-t. A látogatást német részrôl Peggy Kong és Dirk Leistikov, magyar részôl dr. Józsa Miklós szervezte és kísérte. A német csoport a látott üzemek színvonalával, fajtaválasztékával elégedett volt. úgy ítélték meg, hogy a növekvô magyar és kelet-európai piac lehetôséget biztosít az ágazat további fejlesztéshez. Együttmûködést elsôsorban a hazai, szárazság és melegtûrô fajták termesztésében látnak. Magyar faiskolás csoportot szívesen látnának vendégül.leistikov úr irásban juttata el hozzám a véleményét és a köszönetét. Örömmal értesültem arról, hogy a látogatás eredményeként az elsô üzlet létrejött. Szombathely, dr. Józsa Miklós Ismét változtak az adótörvények szeptember 1-tôl több változás hatályba lépett: csak egyféle nyugdíj-elôtakarékossági számla használható, mégpedig az, amelyiket a tulajdonosa a számlavezetôvel NYESZ-R jelöléssel látta el a kamatjövedelem után adót kell fizetni, az adó a kamat 20%-a az adóköteles természetbeni juttatás utáni adó 44 százalékról 54 százalékra nôtt. Természetbeni juttatásként adóköteles a helyi és távolsági távbeszélô-szolgáltatás, mobiltelefonszolgáltatás továbbá az Internet-protokollt alkalmazó beszédcélú adatátviteli szolgáltatás magáncélú használata. ÁFA: megszûnt a 15 százalékos adómérték. A korábban 15 százalékos kedvezményes adókulcs alá tartozó termékeket és szolgáltatásokat az általános 20 százalékos adó terheli. Nem szûnik meg a foglalkoztatót terhelô, biztosítottanként havi 1950 forintos tételes egészségügyi hozzájárulás. TB: A tb - kockázatok szerint megoszlik a 11 százalékos foglalkoztatói egészségbiztosítási járulék: 7 százalék a természetbeni és 4 százalék a pénzbeli egészségbiztosítási járulék. Az egyéni egészségbiztosítási járulék 4 százalékról 6 százalékra nôtt október 1-tôl az EVA /egyszerûsített vállalkozói adó/ mértéke 15 százalékról 25 százalékra nôtt. 6

9 Ginkgo napok a Füvészkertben A fa története 270 millió évvel ezelôtt, a perm korszakban, amikor még ôshüllôk népesítették be a Földet, a páfrányfenyô ôsi fajai alkották a gazdag növényvilág egyik jellegzetes csoportját. A páfrányfenyôt egy német tudós, Kämpfer találta meg Japánban, 1691-ben, késôbb kiderült, hogy a növény Kínából származik, és ott is fennmaradt: kolostorok és paloták kertjeiben gondozták buddhista szerzetesek. A szentnek tartott gingko aztán innen került tovább Japánba, majd Koreába, végül Európába. Az 1700-as évek közepén már a híres angol Kew botanikus kertben is volt belôle példány, késôbb pedig Európa több országában egyre több növényt ültettek. Darwin a ginkgót élô kövületnek nevezte. A fáról a legkorábbi írásos feljegyzés kb évvel ezelôtt keletkezett Kínában, a Sung dinasztia idején. Az elsô kínai füvészkönyvben úgy írnak róla, mint ami jó a szívre és a tüdôre. A hagyományos kínai orvoslásban asztmát, keléseket gyógyítottak vele, pirított magjait az emésztés segítésére, a részegség tüneteinek enyhítésére alkalmazták. Gyógyhatását az utóbbi évtizedekben a modern orvostudomány kutatásai is igazolták. A ginkgo Földünk legöregebb fafaja, mely az évmilliók alatt hihetetlen életerôre tett szert. Az utóbbi idôben bebizonyosodott róla, hogy kiválóan tûri a városi levegô és környezet megpróbáltatásait. Hirosimában, az atombomba robbanási centrumától egy kilométerre lévô fa túlélte a katasztrófát, nem sérült meg különösebben. Amikor a terület felújítása megkezdôdött, úgy döntöttek, helyén hagyják e fát, amely ma egy kis templomhoz vezetô lépcsôt választ két részre. Ginkgo napok a Füvészkertben Az ország elsô, 1771-ben alapított botanikus kertjében az idén 200 évesek a páfrányfenyôk (Ginkgo biloba). A Füvészkert születésnapi rendezvénnyel készül hagyományt teremteni hazánkban a gyógyító fának. A Kert ezen kívül együtt ünnepel a Kínai Népköztársasággal, a kínai-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 57. évfordulója alkalmából. Kulturális és természetes életmódnapok idôpontja és helyszíne: október 6 8., ELTE Botanikus Kert, 1083 Budapest Illés u. 25. A program résztvevôi és kiállításai összekapcsolódnak ezzel a kettôs ünneppel: kínai és magyar mûvészek ginkgóval kapcsolatos bemutatói, elôadásai, kulturális és gasztronómiai különlegességek láthatóak voltak október 7-én és 8-án a Füvészkertben. 7

10 Kedves Faiskolás Kollégák, Miben lesz más a Fenyôk a Föld Körül után a Conifers Around the World? Használható-e a magyar olvasónak, illetve lesz-e magyar változata? Ezeket a kérdéseket hallottuk szinte mindenkitôl asztalunk mellett a 13. faiskolai börzén, ahol a Dendrológiai Alapítvány a faiskolák vendége volt. Jó érzésekkel mentünk Szombathelyre, és nem is csalódtunk. Nem csak az igazán színpompás felvonulás miatt, ahol egyenlô igényességgel jelentek meg a fenyôk, díszbokrok és évelôk sôt még a télálló kaktuszokból is olyan igényes anyag került az asztalra, hogy Los Angeles is megkívánhatná. Jó érzés volt kisebb távolságból szemlélni, ahogy Kinga és az asztalunk körül rögtönzött kis kiállításhoz néhány növényritkaság is sok vendéget vonzott. Hogy mennyit igazán, arra csak az elvitt több száz ismertetôbôl következtetünk vissza. A Conifers Around the World a Fenyôk a Föld körül két kötetes, nagy formátumú (32 x 23 cm), 860 oldalas, angol nyelvû változata, amely 333 helyett 520 természetes fajt és fontosabb változatot mutat be, 3000 színes felvételen. A könyv bevezetôje hasonlít a magyar kiadáséhoz. Ezt azonban egy lényegesen részletesebb nemzetség-bemutató követi, amelyben oldalanként 1 3 nemzetség összesen 5-6, néha sokkal több részletrajzzal kiegészített bemutatása készíti fel az olvasót a fotós, tömör leírású faj-oldalak bemutatására. A nemzetségek jellemzése azért különösen fontos itt, mert a fajok leírásánál így az általánosabb tulajdonságok nem foglalnak helyet, azaz az oldalakra több mondat kerülhet az illusztrált fajról. (Ha 1800 betûhelynél több szöveg lett volna az egyes fajleírásoknál, akkor fajonként két oldalra lett volna szükség, ami megduplázta volna a könyvet: két kötet helyett négy lett volna). A nemzetségleírásokat 600, grafikusi tekintetben is gyönyörködtetô a Dendrológiai Atlasz szakrajzoló mûvészei által készített rajz teszi értehetôvé. A fajtáblák összesen 510 mérsékelt övi fajt mutatnak be úgy, hogy a trópusi nemzetségeket csak az északi és déli elterjedési végeken mutatjuk be, míg a mérsékelt övieket a hegyvidéki termôhelyen követjük a trópusi övezetekben is; így pl. a tûnyalábos fenyôket Nicaraguáig, Szumateráig, a borókákat Guatemaláig, a tiszafákat Hondurasig és Szumateráig, de az ugyanezen területeken honos trópusi fajokra (fôleg podocarpus-családbeliekre, továbbá araukáriákra, kauri-fenyôkre) az Araucaria araucana-tól eltekintve nem térünk ki. A kôtiszafa-családbeliek következetesen helyet kapnak viszont a könyben, amennyiben areájuk eléri a mérsekelt övet, a holarktikus vagy holantarktikus területeket, így közép-kínát, délen pedig Új-Zélandot, Chilét, Argentinát. A könyv elkészülésének közelsége nagy öröm, amelynek utolsó szakaszát idén tavasztól nem kis mértékben keserítette az a tény, hogy alapítványunk, amely herbárium lapot és több százezer fotót ôriz a nemzeti tulajdonú alapítványi épületben, 2004-tôl minden állami forrásból kifogyott: megszûntek a taxonfenntartási pénzek, és az FVM gyûjteményünket támogató pályázata is. Ugyanakkor az európai pályázatok igazán csak most vannak kibontakozóban. Az áthidalás nem könnyû, hisz a gyûjtemények tudományos élô dokumentáció fenntartását csak támogatásból, vagy az azt helyettesítô gazdasági tevékenységgel lehet fedezni, amit a 8

11 közhasznú alapítványi alapszabályzat nem engedett meg közepéig tôlünk szinte csak baráti alapon vittek bármit, növényt, fotót. Ezért is fogadhattunk ajándékot könnyû szívvel, amikor az alapítványi taxonfenntartási munkánkhoz többen teherautónyi anyagot is küldtek. Most ez a szokás meg kellene változzon; a kutatóutakról hozott érdekességeket szaporítani és pénzért adni annak, akinek tetszik: egyelôre még nagyon szokatlan gondolat nekünk, de biztosan ebbe is bele lehet tanulni. Idén megalakult a Budakeszi Dendrológiai Közhasznú Társaságunk és kertépítôket kértünk, támogassanak azzal, hogy innen is visznek növényt. A faiskolásokat meg arra, hogy adjanak nekünk olyan növényeket, amelyekbôl maradt a szezonban, vagy beöregedtek, és helyezzék el az Egyesületnél, vagy annál, aki erre helyet tud adni és mi alkalmanként szerzünk kedvezményes fuvart vagy megkérünk egy itteni kollégát, hogy hozzák fel. Helyünk van, rendbehozzuk ezeket és elôbb-utóbb ajándék lesz belôle támogatóinknak vagy kertépítôk viszik el pénzért, ami tüzelôt, áramot, portaszolgálatot és postaköltséget fedez az alapítványnak. Reméljuk, a Confiers Around the World tetemes elôkészítési és nyomdai költségei a jövô év folyamán megtérülnek és visszaállhat a régi rend. Köszönjük az együttmûködést, az érdeklôdést, és bízunk abban, hogy nem okozunk a könyvvel csalódást faiskolás barátainknak, kollégáinknak. Debreczy Zsolt Rácz István Summa-Trade központ: 1039 Budapest, Heltai Jenő tér 17. (06 1) , , Summa-Trade Vas megye: 9771 Balogunyom, Arany János u. 30. (06 20) , (06 94) Summa-Trade Pest megye: 2081 Piliscsaba, Fő út 94. (06 26) , Hunter öntözőrendszerek kis- és nagykereskedése. Országos viszonteladói hálózatunkhoz további partnereket keresünk. Az ország legnagyobb választékával és raktárkészletével várunk mindenkit. Öntözőrendszerek tervezése a kiskerttől a golfpályáig. Tanfolyamok, továbbképzések. Telephelyeink Budapesten kívül már Vas és Pest megyében is megtalálhatók. 9

12 Vitaanyag A szabadföldi dísznövénytermesztés fejlesztésére. A magyar mezôgazdaság fô termékei búza, kukorica- folyamatos értékesítési nehézségekkel küzdenek. Más fontos kultúráknál cukorrépa, szôlô- kényszerû területcsökkenés elôtt állunk. Ilyen helyzetben fontosak lehetnek a kis kultúrák. Ilyenek például a szabadföldön termelt dísznövények. Ezekre a kultúrákra nincsenek EU kvóták, korlátok, termelésük szabadon fejleszthetô. 1. Tárgya díszfaiskolai termesztés, beleértve a rózsatô termesztést is szabadföldi vágott virágok, vágott zöldek, vesszôk, stb. évelô növények termesztése gyeptégla 2. A program idôtartama Többnyire az életszínvonal emelkedésével, jelentôs mértékben pedig az exportlehetôségek bôvítésével növelhetô a termelés. Ezek lassú folyamatok, ezért a program végrehajtása hosszú idôt vesz igénybe. Tervezési idô: év. 3. A jelenlegi helyzet (becsült adatok) A hasznosított terület jelenleg ha. A foglalkoztatottak létszáma: fô Az elôállított érték: 6-10 milliárd Ft. A termelés színvonala közepes. 4. Piaci lehetôségek A hazai termelés a belföldi igényeket 70-80%-ban fedezi. A piac liberalizálásával megnôtt az import, amelynek egy része olyan termék, aminek a hazai elôállítása nem gazdaságos, másik része viszont kemény versenyben itthon is elôállítható. A lakosság igénye folyamatosan nô. Jelentôs piacot teremt az útépítés, a környezetvédelmi 10 beruházások, a települések fejlesztésével összefüggô építkezések, stb. Egyes szabadföldi dísznövények és faiskolai áruk forgalma (1000 EUR) Forrás: AIPH évkönyv Export Import % % Faiskolai növény Gyümölcsfaiskola Erdészeti csemete Rózsatô + alany Szaporítóanyag Évelôk A termékcsoport külkereskedelmi mérlege folyamatosan romlik, az import növekszik. A termékcsoportnak jelentôs piaca van, elsôsorban a tôlünk keletre fekvô országokban: Románia, Bulgária, Törökország, Ukrajna, Oroszország, Fehér-Oroszország. Ezekben az országokban a saját termelés kicsi. Nekünk földrajzi, éghajlati és kapcsolati elônyeink vannak, amelyeket ki kell használnunk. Nem szabad lemondani az Európai Unión belüli piacokról sem. Bár ott a verseny keményebb, mégis jelentôs lehetôségek vannak. Különféle becslések alapján 10 millió lakosra magasabb életszínvonalú országokban ha terület szükséges az igények kielégítéséhez. 5. A fejlesztés célja, lehetôségei A szabadföldi dísznövénytermesztéssel 3-6 millió Ft bruttó árbevétel érhetô el évente hektáronként. Ez az összeg20-40-szer nagyobb, mint a búzából elérhetô bevétel. A termékcsoport liberalizált, semmiféle korlátozás nincs az EU-n belül. Fejlesztés esetén jelentôs exportbevétel

13 érhetô el. Munka és jövedelem lehetôséget biztosít elsôsorban a vidéki lakosságnak. Kisüzemekben, családi vállalkozásban is megvalósítható. Optimális esetben 6-10 ezer embernek tudna munkát biztosítani. Lehet a meglevô üzemeket bôvíteni, ez az út látszik a legkönnyebbnek. Lehet új üzemeket is alapítani. A most mezôgazdasági tevékenységet folytató üzemek is profilt válthatnak. A termesztô felületet ezer hektárig lehetne bôvíteni. 6. Ágazati, ökológiai kapcsolatok Magyarországon jó minôségû termôföld viszonylag sok van (cca. 4,7 millió ha). Ha erre a célra ezer hektárt igénybe veszünk, az semmiféle agrárgazdasági érdeket nem sért. Éghajlatunk, talajaink alkalmasak a termékcsoport termelésére. Szabadföldi termesztésrôl van szó, ezért energiaigénye viszonylag alacsony. 7. Munkaerôhelyzet Jelenleg hazánkban elég szabad munkaerô van, fôleg vidéken. A szakoktatás minden szinten tud elegendô szakembert képezni a feladatok végrehajtására. 8. A fejlesztés tôkeigénye, szántóföld nélkül Beruházás, gép, épület, 2-4 millió Ft/ha Forgóeszközigény /növényanyag 2-4 millió Ft/ha Egy munkahely bekerülési költsége 6-8 millió Ft/ha 9. A legfontosabb tennivalók Piackutatás elsôsorban a felsorolt kelet-európai országokban. Kapcsolatok kiépítése. Felsorolt országok növényültetési szokásainak megismerése. A hazai termelôk folyamatos tájékoztatása. A hazai termelés technikai színvonalának emelése. Az 1. fejezetben megjelölt témák egyesületei dolgozzák ki részletesen a saját javaslataikat. A Dísznövényszövetség egységesítse az elôterjesztéseket és találja meg a módját, hogy az érintett minisztériumokkal, fôhatóságokkal a témát megvitassa. Ha indokoltnak látszik, vegyen be további szakértôket. 10. Támogatási igények Állami garanciával kedvezményes hitel lehetôséget biztosítson. A háttérberuházásokat (víz, villany, út, stb.) támogatása. Piacra jutás támogatása. Munkahelyteremtés támogatása. Szabadalmi, márkavédelmi költségek támogatása. 11. Érdekképviseleti feladatok Folyamatos tájékoztatás az európai piac alakulásáról. Fejlesztési programok összehangolása. A termelôk és az állam kapcsolatának egyszerûsítése. Komplex vámtarifa 2004 Gyeptégla Vágott zöld (növény és növényi rész) Díszítésre szolgáló lombozat, ág és növényi rész Rózsa Évelô Dísznövény (vagy ) Szárazvirág TEAOR szám Növénytermelési szolgáltatás: Parkosítás, zöldterületi szolgáltatás: Dr. Józsa Miklós 11

14 Plantarium Sikeres ágazat A labdarúgó világbajnokság adta az idei Plantarium jelszavát és központi témáját. A Gól!, még ha szójáték is, teljesen világos, ami a labdarugó pályán a sikert jelzi, az cél lehet a faiskolai termesztésben, a kertészetben és tulajdonképpen az élet minden területén: hatékony vállalkozást, üzleti sikert. Gólt szeretnénk rúgni mindannyian, mert az jelenti azt a vágyott sikert, ami a munkánkat, erôfeszítéseinket koronázza. A holland Mezôgazdasági Természeti és Élelmiszerminôségi miniszter C.P.Veerman sípszavával nyílt meg az idei boskoopi Plantarium, a nemzetközi faiskolai ágazat nagy seregszemléje. Az idei, sorrendben a 24. kiállításra Mintegy 600-an érkeztek, a dísznövény termesztési ágazat, és beszállítóinak résztvevôi Hollandiából és külföldrôl. A miniszter méltatta a holland fakertészek teljesítményét, amely, 600 millió eurót, illetve 400 millió értékû exportot képvisel a holland gazdaságon belül. Az ágazat mintegy 18 millió munkahelyet kínál. A kormányzat szerint a faiskolai szektor kellôképpen fölnôtt a feladatához, kellôképpen gondoskodik magáról. Ez a miniszter szerint azt is jelenti, hogy kevesebb lesz az olyan kormányzati intézkedés, amelyet a gyakorlati oldalról sokszor visszahúzónak, nehézkesnek tartottak. Egyszerûbbek lesznek például az engedélyezési eljárások, mondta a miniszter. Igéretesnek nevezte a fakertészek elôtt álló jövôt. A Greenport elképzelést nagyszerû kezdeményezésnek tartja, amely a logisztika, a környezet és a termékpálya kérdéseinek megoldását célozza. A faiskolások valóban kiszolgáltatottak az idôjárás szélsôségeinek, ám a felhôszakadások, vagy tartós szárazságok okozta kár jellemzô vállakozói kockázat, indokoltnak tartja tehát, hogy megfelelô biztosítási módozattal álljanak rendelkezésre a biztosítók. Jogosnak ítélte az ágazat igényét, hogy a károk enyhítésére alkalmas biztosítási alapok álljanak a rendelkezésükre, éppen ezért megfelelô idôjárás biztosítási módozatok kidolgozására tesz javaslatot a társaságoknál. Jan van den Bos, a Plantarium elnöke elégedetten nyugtázta a miniszter bejelentéseit, amelyben az ágazatot érintô, sokszor nehézkes törvénykezési gyakorlat egyszerûsítését, illetve a biztosítókkal való kapcsolat fölvételét ígérte. A holland fakertészek a világkereskedelembôl 56 %-ot teljesítenek, és az exportjukkal világelsôk, mondta van den Bos, valóban innovatív ágazata tehát a holland agráriumnak. Ha ígéretesnek és fejlôdôképesnek tarja a kormányzat, akkor ideje, hogy kellô teret engedjenek a mûködésüknek, mondta a Plantarium elnöke. Van den Bos a labdarugó világbajnokság góljaira emlékeztetve reményét fejezte ki, hogy a faiskolások jobban szerepelnek majd legnagyobb piacukon Németországban, mint a narancssárga trikós csapat. A kertészeti, mint minden más üzlet is a futballjátékhoz hasonlítható, mondta az elnök, megfelelô stratégiát kell kidolgozni, állandóan figyelni kell a többiekre az ellenfélre is, és a labdát a lehetô legtöbbször a hálóba juttani. Elôfordul, hogy jó a játék, még sincs gól, ez remélhetôleg nem a faiskolai szektort jellemzi majd, tette hozzá. Az újítás, fejlesztés lassan már elcsépelt kifejezések, a tartalma azonban ma is épp oly 12

15 idôszerû, mint néhány éve volt. A Plantarium sokféle újítás, fejlesztés bemutató helye, nem csupán új növényeké, hanem termesztési technológiák és mûszaki megoldásoké is. Idén például a dán CC kocsik vonalkódos azonosítását fölváltó chip-eket mutatják be, amely egyszerûsíti, gyorsítja a munkát, az eddiginél több információt hordozhat, és nehezíti a hamisítók dolgát is. A tenyészedényekre erôsíthetô fogantyú a vevôknek segít egyszerûbben, szennyezôdéstôl mentesen vihetik haza a vásárolt növényeket. Az ôúj cserepezô vonal, amely cserepezô gépet és szállító rendszert foglal magában nem egyszerûen csak egészségvédô és biztonságos módszer, hanem javítja a drága faiskolai termesztôfelületek kihasználását, miközben a növények mozgatása kíméletes. Nehéz idôszak A holland faiskolai ágazat nehéz idôszakot zárt az idén tavasszal, az elôre nem látható idôjárási körülmények és a gazdasági nehézségek különösen Németországban, legnagyobb fölvevô piacukon okozott válságot. A barkácsáruházak forgalma drámaian csökkent, ez persze érezhetô volt a holland exportôrök bevételén is. Szerencsére az angol és a francia vevôket ez nem érintette, és a feljövôben lévô ír piac még nôtt is. Márciusban és áprilisban az idei üzleti eredmények mélypontját könyvelték, májusban már kis elmozdulást volt érezhetô, amely késôbb tovább nôtt. Az egész holland kertészet, a világ összesítésben is vezetô helyen áll, 7,5 milliárd eurós termelési értékével. Ennek 70 %- a, a dísznövény-termesztésbôl származik. És ez a dísznövény termesztô szektor teljesíti a 12 milliárdnyi holland export bevétel felét. A holland kertészeti ágazat a gazdasági mérleg fontos eleme, a nyereség 30 %-át, tehát majdnem a harmadát ôk hozzák. Segítenek A fakertész csapat góllövôit a Plant Publicity Holland (PPH) elnevezésû marketing iroda segíti. (A vágott és cserepes dísznövényekét a Holland Virágiroda (BBH) a hagymás, hagymagumós növényekét az IBC nemzetközi Virághagyma Központ)Évek óta folyó népszerûsítô kampányaik témáját, a termesztô üzemekkel egyeztetve, országonként más elképzelés alapján állítják össze. A Garden Messenger téma részleteirôl tájékozódhattunk a PPH standján, és megismerhettük a különbözô országokra adaptált Garden Messenger prgramot. A PPH, és a különbözô országok kapcsolódó honlapjain a holland kereskedôk bejelentkezhetnek, és így hozzájuthatnak a népszerûsító akció anyagaihoz közvetlenül a címen, a holland és belga akcióról a a briteknél folyó kampányról a A franciaországiról a a cseh köztársaságról a a német anagokhoz a A svédrôl a illetve a dánról a címen. Tavaly óta a francia a cseh és a brit kampányokat az Európai Unió támogatásával szervezik ben a svéd és a német népszerüsító programokhoz is ad támogatást az Európai Közösség. A program fontos része, 13

16 az eladáshelyi anyagok elkészítése és eljuttatása mintegy 4 ezer gartencenterbe. Hogy Magyarországra miért nem terveznek effajta népszerûsítô akciókat, az Jan Habet, a PPH igazgatója szerint a piac nagyságával függ össze. Túl kicsi a holland kereskedô és termelôk számára a magyar piac, abba nem érdemes ennyit invesztálni. Együtt és mégis külön A Studieclub Regio Boskoop kezdeményezésére a Plantarium Alapítvány támogatásával, hat fiatal holland faiskolás vállalkozó egy közös standon mutatkozott be. Mind a hatan kezdô szakemberek, és nem csupán Boskoop környékérôl érkeztek. Valószínûleg nem engedhették volna meg maguknak, hogy részt vegyenek ekkora jelentôségû nemzetközi szakmai seregszemlén. Az alapítvány támogatásával belekóstolhattak a szakkiállítás levegôjébe, megmutathatták magukat és termékeiket a hazai és a nemzetközi érdeklôdôknek, hiszen hamarosan ôk is bekerülnek a nagy faiskolai vérkeringésbe, és jelenlétükkel számolnia kell a kollégáknak és a kereskedôknek. PlantPlus Tavaly mutatták be a szaksajtónak a Boskoopi Királyi Kertészeti Társaság (KVBC), a PPH és a Praktijkonderzoek Plant & Omgeving (PPO) kezdeményezésére született PlantPlus védjegyet. (tavalyi számunkban mi is beszámoltunk róla) A védjegy különleges minôségi tanúsítvány, amelyet a valóban jónak bizonyult új fajták kaphatnak, amennyiben bebizonyosodik róluk, hogy tényleg bírnak az újdonság értékének legfontosabb tulajdonságaival. Ehhez az újonnan bemutatott fajtákat díszfákat, díszcserjéket, évelôket, vízinövényeket, erdészeti fákat, cserjenövényeket, fenyôféléket, sorfákat kiültetésben hosszabb ideig megfigyelik, hogy kiderüljön, megfelel-e a bizottság szigorú feltételeinek. Az elsô és legfontosabb, hogy a bejelentett újdonság egészséges-e és bôvíti-e az addig a piacon lévô fajták választékát, jó díszítô és használati értékû. Ezt a megfelelést a KVBC vizsgálja. A PlantPlus bizottság arrôl gyôzôdik meg, hogy az újdonság megfelelô mennyiségben kapható-e, hozzáférhetô-e a fogyasztók számára. Érdekes feltétel az újdonságok értékelésében: bármilyen jó lehet ugyanis egy fajta, ha nem hozzáférhetô kellô mennyiségben bárki számára. Bôvebbet a PlantPlus-ról a Boskoopi Királyi Kertészeti Társaságf honlapján tudhatunkmeg. Kísérôcímkék online Októberre ígérték, a indítását, amelyrôl sok ezer fa, cserje és évelô kísérôcímkéje letölthetô. A kiválasztott faj-fajta kísérô szövegét tetszés szerint alakíthatja, szerkesztheti a használó, a saját elképzelése, igénye alapján. A szöveg mellé sok ezer színes felvétel közül választhatja ki a megfelelôt. Az online címkék négy lépésben készülnek: 1. a kívánt címketípus kiválasztása 2. A képi megjelenítés kiválasztása 3.A keresett növény képe és a hozzátartozó szöveg beillesztése a címkébe. (A szöveg különbözô nyelveken áll rendelkezésre, de lehetôség van arra is, hogy a felhasználó más, saját nyelvû szöveget 14

17 illesszen a szövegmezôbe. A Florapicture képbankjában egy fajról több felvétel is található, fényképészük botanikai szakember is, már 5 éve dolgozik a Florapicture-nek. Az októberi indításkor mintegy 6000 különbözô felvételbôl lehet válogatni, amely jóval több, mint a kereskedelmi forgalomban lévô fajták száma. A képek választékát állandóan frissítik.) Az elsô három lépést bárki megpróbálhatja, hogy meggyôzôdjön a honlap használhatóságáról. Az utolsó, a 4. lépés az elkészült saját tervezésû kísérôcímke letöltése. Kattintásra PDF file-ként letölthetô a felhasználó számítógépére, amelyrôl késôbb tetszés szerinti mennyiségû címkét lehet nyomtatni. A PDF file elektronikus úton is érkezhet, ha a felhasználó úgy kívánja. Az online címkekészítés elôfizetési díja egy évre 45 Euró, ezért tetszés szerinti mennyiségû címkét készíthet illetve kaphat a felhasználó. Sajtódíj Minden évben kellemes, izgalmas feladat a megnyitó elôtt már a helyszínre érkezett szakújságírók számára a sajtódíj odaítélése. A bírálat során itt szinte csak a fogyasztói szempontok érvényesülnek, a megjelenés, a látvány, a használhatóság és a tálalás egyaránt nyomnak a latban. Idén a Sedum Postmans Pride nyerte el a szakújságírók többségének tetszését. A növény rendkívül figyelemre méltó, sötét színû lombja és virágja egyaránt különleges látvány az év minden szakában, amely azonnal magára vonja a figyelmet az üzletben is. A cserépméret és a növény termetének aránya megfelelô. A kísérôcímke meghökkentô, figyelemfölkeltô. A zömök, csinos növény kitûnôen mutat a kertben, vagy a teraszon, erkélyen. Kevés öntözést igényel, gondozása nem igényel sok idôt hangzott a sajtódíj indoklása. A jelölt növények közül második helyen az Angelonia Angel Mist, harmadik helyen a Cresco De Kwakel cég díszítô terméseinek Decoration Mix összeállítása végzett. Negyedik a Dahlia Happy Single az ötödik pedig az Euonymus fortunei Waldbolwi GOLDI lett. Összesen hét növényt neveztek sajtódíjra, ebbôl a Boskoopi Királyi Kertészeti társaság elô-zsûrije választotta ki a végül az újságírók elé került ötöt. Biza Klára Felhívjuk a Nyugat-dunántúli Díszfaiskolások Egyesülete tagjainak figyelmét, hogy a Magyar Mezôgazdaság Kft évben a Kertészet és Szôlészet címû folyóiratot a Dísznövény Kereskedelem címû melléklettel kedvezményes áron kínálja részükre. Akik Németh Gábor titkárnál december 15-ig jelentkeznek és regisztrálják magukat, az eddigi Ft-os éves elôfizetési díj helyett kedvezményesen Ft-ért fizethetik elô az újságot. Minden Olvasónak Kellemes Ünnepeket Kívánunk! Faiskolai Értesítô 2006/3 4 (december) Kiadja a Nyugat-dunántúli Díszfaiskolások Egyesülete 9700 Szombathely, Béke tér 1. Elnök: Gurisatti Gábor Titkár: Németh Gábor. Tel.: 30/ fakertesz@fakertesz.hu 15

18 INDULJON BIZTONSÁGOSAN A SZEZON! Bizonyított az Osmocote Exact! A szombathelyi Prenor Kft. díszfaiskolájában tavaszán kísérletet állítottunk be, ami során konténeres faiskolai növényeket kezeltünk többféle, Magyarországon kereskedelmi forgalomban kapható tartós hatású, burkolt, 5-6 hónapos hatástartamú mûtrágyával. A kísérletbe a faiskolákban legelterjedtebben használt Osmocote Exact 5-6 hónapos Standard mûtrágyát is beállítottuk. A 4 kg/m hónapos Osmocote Exact Standard mûtrágyával bekevert ültetô közegben nevelt hortenzia élénkebb zöld és bokrosabb, mint a hasonló mennyiségben alkalmazott versenytárssal kezelt növények. (További képeket a honlapon találhatók.) Megújult az Osmocote Exact mûtrágya összetétele! A folyamatos tesztelés és gyártmányfejlesztés eredményeképpen a 3. generációs Osmocote Exact mûtrágya összetételei megújultak. A mikroelem- és a káliumtartalom magasabb lett. A 3. generációs Osmocote Exact mûtrágyák elônyei más burkolt mûtrágyákkal szemben: Állandó, egyöntetû minôség: a szemcsekeverék összetétele minden gyártási tételben azonos, kiváló minôségû. Biztonságos: nincs kimosódás- és perzselésveszély. A teljes makro- és mikroelem sor a gyantaburkolaton belül helyezkedik el, így folyamatosan táródik föl. Programozott feltáródás a növény igénye szerint. Jobb végeredmény: gyors fejlôdés, egyöntetû állomány, jobb polcállóság. Ha biztosra megy, Osmocote Exact-ot használ! REGISZTRÁLJON AZ AJÁNDÉKÉRT! Honlapunkon a faiskolai regisztrációs kérdôívet hiánytalanul kitöltô termelôk számára fél kilogramm Osmocote Start mûtrágyamintát juttatunk el a megadott címre. Kérésére elküldjük Önnek ingyenes faiskolai tápanyag-utánpótlási ismertetô füzetünket!

19

20

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2014. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Megjelenik évente

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT. 2010. június 14. július 3. Tulln, Ausztria

SZAKMAI GYAKORLAT. 2010. június 14. július 3. Tulln, Ausztria SZAKMAI GYAKORLAT 2010. június 14. július 3. Tulln, Ausztria Összeállította: Horváth Ferenc tankertészet-vezető helyettes A Tempus Közalapítvány által hirdetett Szakiskolai Fejlesztési Program keretein

Részletesebben

Magyarország 2008. Egészség g és kényelem

Magyarország 2008. Egészség g és kényelem Magyarország 2008 Egészség g és kényelem A SISTEM-AIR CSOPORT A SISTEM-AIR az európai központi porszívó gyártás és kereskedelem kiemelkedö képviselöje mind a lakossági, mind az ipari szektor területén.

Részletesebben

Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben

Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben 2013 július 16-án több mint százan vettek részt a Gyümölcstermesztési

Részletesebben

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 11. Előadás Az üzleti terv tartalmi követelményei Az üzleti terv tartalmi követelményei

Részletesebben

A 16. sorszámú Dísznövénykertész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 16. sorszámú Dísznövénykertész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 16. sorszámú Dísznövénykertész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 622 01 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN

78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN 78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ 2017. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN i. Kistermelő, vagy kézműves terméket előállító mikrovállalkozás terméke ii. Kisvállalkozás által előállított termék iii. Közepes-és nagyvállalkozás

Részletesebben

Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék

Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék A vendég Otthon: rokon, barát Üzleti életben: partner, munkatárs

Részletesebben

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2016. március 10. 2015-ben a kertészeti

Részletesebben

Kamra-túra gazdahálózat helyi termék értékesítési gyakorlata

Kamra-túra gazdahálózat helyi termék értékesítési gyakorlata Kamra-túra gazdahálózat helyi termék értékesítési gyakorlata Batiz Károly Kamra-túra Homokháti Gazdák Egyesülete NAK Nonprofit Kft. Románia, Oradea, 2016. október 6. A Homokhátság - vízrajza szegényes,

Részletesebben

2010. április NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE

2010. április NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE Növényvédő szerek értékesítése 2009. év Összeállította: Gáborné Boldog Valéria boldogv@aki.gov.hu (06 1) 476-3299 TARTALOMJEGYZÉK Összefoglaló...3 Növényvédő szer értékesítés

Részletesebben

Hajdú-Bihar megye külkereskedelme 2004.

Hajdú-Bihar megye külkereskedelme 2004. Hajdú-Bihar megye külkereskedelme 24. Elemzésünket a Központi Statisztikai Hivatal által rendelkezésre bocsátott, a hajdú-bihar megyei székhelyű vállalkozások összesített export-import adatai alapján készítettük

Részletesebben

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2013. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Megjelenik évente

Részletesebben

ŐSTERMELŐ Gazdálkodók Lapja. Jónásné Zselezni Borbála programmenedzser PRIMOM Alapítvány

ŐSTERMELŐ Gazdálkodók Lapja. Jónásné Zselezni Borbála programmenedzser PRIMOM Alapítvány ŐSTERMELŐ Gazdálkodók Lapja Jónásné Zselezni Borbála programmenedzser PRIMOM Alapítvány Kezdetek A mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 228/1996. (XII.26.) kormányrendelet meghatározta a mezőgazdasági

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS NÉLKÜL NINCS ÉLETKÉPES MEZŐGAZDASÁG; MEZŐGAZDASÁG NÉLKÜL NINCS ÉLHETŐ VIDÉK Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Dr. Bognár Lajos helyettes

Részletesebben

AGROmashEXPO: beruházási boom és a digitalizáció előretörése az idei trend

AGROmashEXPO: beruházási boom és a digitalizáció előretörése az idei trend AGROmashEXPO: beruházási boom és a digitalizáció előretörése az idei trend Folyamatosan növekvő beruházások és egyre gyorsuló technikai fejlődés. Ez jellemzi a magyar mezőgazdaságot, és ez az optimizmus

Részletesebben

ALAKORSHOW. Teljes termékpályás ellenőrzési és online tételtanúsítási rendszer a nemesítéstől a sörös polcokig

ALAKORSHOW. Teljes termékpályás ellenőrzési és online tételtanúsítási rendszer a nemesítéstől a sörös polcokig ALAKORSHOW Teljes termékpályás ellenőrzési és online tételtanúsítási rendszer a nemesítéstől a sörös polcokig Kanyó Zsolt, fejlesztési részlegvezető BiokontrollHungária Nonprofit Kft. ALAKORSHOW Teljes

Részletesebben

LOKÁLIS KAPCSOLATOK

LOKÁLIS KAPCSOLATOK LOKÁLIS KAPCSOLATOK 2018.02.28. JÖVŐKÉPÜNK: megváltoztatja a [vásárlókét] [kollégákét] [partnerekét] életet ÉRTÉKEINK BIZALOM KIVÁLÓSÁG NYITOTTSÁG 2 meggyőződésünk Az Auchannál azt gondoljuk, hogy A kereskedő

Részletesebben

OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor

OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor A FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUS HÁTTERE Oroszország kormánya augusztus 7-én importtilalmat vezetett

Részletesebben

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu Kiadja az Általános Vállalkozási Fõiskola Felelõs kiadó: Antal János fõigazgató Szerkesztette: Karcsics Éva Tördelõ

Részletesebben

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA SZENTES 2012. AUGUSZTUS 31.

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA SZENTES 2012. AUGUSZTUS 31. A MAGYAR PAPRIKA NAPJA SZENTES 2012. AUGUSZTUS 31. KIÁLLÍTÓI TÁJÉKOZTATÓ Kapcsolat: Jasper Attila szakmai referens TÉSZ -ÉSZ Nonprofit Kft. Tel: 06-70-426-1797 E-mail: teszesz@gmail.com Fax: 06-1-209-1697

Részletesebben

Fenntartható Kertészet és Versenyképes Zöldségágazati Nemzeti Technológiai Platform Szakmai Fórum

Fenntartható Kertészet és Versenyképes Zöldségágazati Nemzeti Technológiai Platform Szakmai Fórum Fenntartható Kertészet és Versenyképes Zöldségágazati Nemzeti Technológiai Platform Szakmai Fórum Budapest, 2011. június 7. Dr. Bujáki Gábor ügyvezető igazgató Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

Részletesebben

IV. ÖKOINDUSTRIA. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás

IV. ÖKOINDUSTRIA. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás IV. ÖKOINDUSTRIA Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás Hírlevél 2015. július A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége 4. alkalommal rendezi

Részletesebben

MEGÁLLÍTÓ TÁBLA - PARADICSOM, PAPRIKA, PALÁNTASZIGET, NO MEG A MINŐSÉGI BOROK

MEGÁLLÍTÓ TÁBLA - PARADICSOM, PAPRIKA, PALÁNTASZIGET, NO MEG A MINŐSÉGI BOROK MEGÁLLÍTÓ TÁBLA - PARADICSOM, PAPRIKA, PALÁNTASZIGET, NO MEG A MINŐSÉGI BOROK Így is elmondható, hogy milyen volt az Árpád-Agrár Zrt. standja, az idei 25. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon,

Részletesebben

Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány

Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány dendrologia.eu A Budakeszi Herbárium A Budavidéki Erdőgazdaság Budakeszi Erdészete kiürült adminisztrációs épületét 1995-ben használatra megkapta az alapítvány és a Földművelésügyi

Részletesebben

Mitől sikeresek a hollandok a faiskolai

Mitől sikeresek a hollandok a faiskolai A holland titok Mitől sikeresek a hollandok a faiskolai termelésben és értékesítésben? Tények & Adatok Földrajzi adatok Hollandia Magyarország Terület: 41.560 km2 Terület: 93.030 km2 Lakosság: 16.500

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. II. évfolyam / 22. szám 2004. november 23. 45-46.

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. II. évfolyam / 22. szám 2004. november 23. 45-46. A K I Borpiaci információk II. évfolyam / 22. szám 24. november 23. 45- Bor piaci jelentés 1-4. táblázat, 1-3. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2-5. oldal 5. táblázat: Fogyasztói árak

Részletesebben

A Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) védjegyprogram eredményei és fejlesztési irányai

A Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) védjegyprogram eredményei és fejlesztési irányai A Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) védjegyprogram eredményei és fejlesztési irányai Pallóné Dr. Kisérdi Imola osztályvezető HÍR BB elnök FM Eredetvédelmi Főosztály OMÉK - HÍR Gála 2015. szeptember 24. Védjegyek

Részletesebben

Fejezet száma, megnevezése. Kitöltő személy neve, telefonszáma. 1. sz. táblázat

Fejezet száma, megnevezése. Kitöltő személy neve, telefonszáma. 1. sz. táblázat . sz. táblázat Állami vezetők és más munkavállalók külföldi kiküldetéseinek költsége és témája Tárca neve: Vidékfejlesztési Minisztérium 4. január. - 4. június. Ország Miniszter és ok (név szerint) Más

Részletesebben

Integráció és szövetkezés

Integráció és szövetkezés Integráció és szövetkezés Jakab István Országgyűlés alelnöke MAGOSZ elnöke Napi Gazdaság Konferencia Budapest 2013. április 30. A mezőgazdasági termelés hatékonyságát a élelmiszerláncban elért magas érdekérvényesítési

Részletesebben

Facebook karácsony a magyar kkv-knál

Facebook karácsony a magyar kkv-knál Facebook karácsony a magyar kkv-knál Kutatás összefoglaló 2017.12.06. RG Stúdió Kft. Sűrű éve volt a Facebooknak 2017-ben. Megújult a küldetése, közel 150 millió új emberrel bővült a felhasználói kör,

Részletesebben

Egyesületi hírek. Az elmúlt idôszakban 1 vezetôségi gyûlés volt

Egyesületi hírek. Az elmúlt idôszakban 1 vezetôségi gyûlés volt Faiskolai Börze 2008 Egyesületi hírek 2008. július 13-19. között került sor Budai László vezetésével az Erdélyi kirándulásra, melyen 29 fô vett részt. A gyönyörû táj, a vendégszeretô házigazdák és a kedve

Részletesebben

XVI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév

XVI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2015. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs

Részletesebben

A 2012-es szezon értékelése

A 2012-es szezon értékelése A 2012-es szezon értékelése Kecskés Gábor ELNÖK Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács Burgonya Ágazati Fórum Keszthely 2013.január 17. Európai helyzetkép Rekord alacsony burgonya termés az idei esztendőben

Részletesebben

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Előadás- képzés-szaktanácsadás a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület szervezésében Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont (2632, Letkés

Részletesebben

A hazai hús és zöldség-gyümölcstermékpálya helyzetének alakulása

A hazai hús és zöldség-gyümölcstermékpálya helyzetének alakulása Gazdálkod lkodás s Baráti Köre K Gazdálkod lkodás s Szerkesztőbizotts bizottsága Agrárgazdas rgazdasági gi Kutató Intézet EU-tagságunk 10 évének agrár- és vidékgazdasági tapasztalatai Budapest, 2014. április

Részletesebben

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1.

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1. A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM 2017. SZEPTEMBER 1. KIÁLLÍTÓI TÁJÉKOZTATÓ Kapcsolat: Kis-Tóth Roland FruitVeB Tel: 06-70-338-9569 E-mail: roland.kis-toth@fruitveb.hu Fax: 06-1-209-1697 www.fruitveb.hu

Részletesebben

ÖKOINDUSTRIA 2013 III. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és. Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás. 2013. Szeptember 25-27.

ÖKOINDUSTRIA 2013 III. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és. Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás. 2013. Szeptember 25-27. ÖKOINDUSTRIA 2013 ÖKOINDUSTRIA 2013 III. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás 2013. Szeptember 25-27. SYMA Rendezvényközpont 1146 Budapest, Dózsa György

Részletesebben

Energetikai szakreferens 2018 évi jelentés az Árendás Virág Kft. részére

Energetikai szakreferens 2018 évi jelentés az Árendás Virág Kft. részére Energetikai szakreferens 2018 évi jelentés az Árendás Virág Kft. részére az alábbi törvényi kötelezettségek szerint: 2015. évi LVII. törvény 122/2015 (V.26.) kormányrendelet 2/2017. (II. 16.) MEKH rendelet

Részletesebben

20 pontos akcióterv. Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető

20 pontos akcióterv. Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető 20 pontos akcióterv Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető 2017.09.14. Az élelmiszeripar helyzete Az élelmiszeripart a Kormány stratégiai ágazattá nyilvánítja. 2015 20 pontos akcióterv

Részletesebben

A köles kül- és belpiaca

A köles kül- és belpiaca A köles kül- és belpiaca Györe Dániel tudományos segédmunkatárs Agrárgazdasági Kutató Intézet Köles Reneszánsza Konferencia 2013. október 25. Budapest Világ gabonatermelése - Az elmúlt 50 évben a főbb

Részletesebben

2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ. Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök

2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ. Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök 2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök Az európai tejpiac helyzete és kilátásai 2013 január-április Készült a CLAL megrendelésére Főbb jellemzők:

Részletesebben

A vizsgált időszak számos ponton hozott előrelépést, illetve változást az előző év, hasonló időszakához képest:

A vizsgált időszak számos ponton hozott előrelépést, illetve változást az előző év, hasonló időszakához képest: 2010. június 1. TÁJÉKOZTATÓ a Magyarországon 2010 első negyedévében megrendezett nemzetközi rendezvényekről A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Irodája 2010-ben is kiemelt feladatának tartja, hogy

Részletesebben

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak.

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Horizon 2020 Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Munkatársainkkal a kis- és középvállalkozások, önkormányzatok, érdekképviseleti

Részletesebben

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2015. szeptember 29. Mezőgazdaság

Részletesebben

Hagyományok-Ízek-Régiók Program

Hagyományok-Ízek-Régiók Program Hagyományok-Ízek-Régiók Program Jankuné Dr. Kürthy Gyöngyi Agárgazdasági Kutató Intézet (AKI) Élelmiszerlánc Elemzési Osztály Osztályvezető www.aki.gov.hu Terra Madre, a Hagyományos Élelmiszerek Napja

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2011. március 7. 2011. 8. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató Intézet

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. június 28. Baromfi 2010. 24. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Szegedi Gábor vezető főtanácsos Európai Országok és Külgazdasági Elemző Főosztály Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Szeged, 2009.

Szegedi Gábor vezető főtanácsos Európai Országok és Külgazdasági Elemző Főosztály Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Szeged, 2009. Szegedi Gábor vezető főtanácsos Európai Országok és Külgazdasági Elemző Főosztály Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Szeged, 2009. október 20. Ország Magyar export 1998 2003 2005 2006 2007 2008

Részletesebben

A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt

A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Magyar Közgazdasági Társaság

Részletesebben

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének felmérése a 2014 FORMA 1 Budapest Nagydíj eredményeiről, tapasztalatairól

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének felmérése a 2014 FORMA 1 Budapest Nagydíj eredményeiről, tapasztalatairól A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének felmérése a 2014 FORMA 1 Budapest Nagydíj eredményeiről, tapasztalatairól Beérkezett válaszok: () = minősítés nélküli szállodák 5 3* 9 4* 31 5* 3 Összesen:

Részletesebben

TERMÉKKATALÓGUS 2008 ÕSZ-2009 TAVASZ - VIRÁGFÖLDEK -

TERMÉKKATALÓGUS 2008 ÕSZ-2009 TAVASZ - VIRÁGFÖLDEK - TERMÉKKATALÓGUS 08 ÕSZ09 TAVASZ VIRÁGFÖLDEK 3 40 4 48 PH 6,0 7,0 ÁLTALÁNOS VIRÁGFÖLD Közepesen laza szerkezetû, sötétbarna színû, magas biotápanyag tartalmú termesztõ közeg. Vízmegtartó képessége kitûnõ,

Részletesebben

Mezőgazdasági számla

Mezőgazdasági számla 3. előadás Mezőgazdasági számla Megnevezés Folyó alapáron 2009 2010 2011 +) Gabonafélék (vetőmaggal) 393 047 458 021 679 591 Ipari növények (hüvelyesekkel) 151 957 159 261 248 061 Takarmánynövények 42

Részletesebben

FEBRUÁR. Rendezők: Magyar Mezőgazdaság Kft. Mezőgazda Kiadó Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet

FEBRUÁR. Rendezők: Magyar Mezőgazdaság Kft. Mezőgazda Kiadó Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet FEBRUÁR Rendezők: Magyar Mezőgazdaság Kft. Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet A rendezvény támogatója: Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat MAGYAR MEZŐGAZDASÁG KFT. 2014_konyvho_Meghivo_megnyito_CS6.indd

Részletesebben

1 Egy szabad gazdaság EGY SZABAD GAZDASÁG HOGY EXPORTÁLJUNK FRANCIAORSZÁGBA?

1 Egy szabad gazdaság EGY SZABAD GAZDASÁG HOGY EXPORTÁLJUNK FRANCIAORSZÁGBA? 1 Egy szabad gazdaság EGY SZABAD GAZDASÁG HOGY EXPORTÁLJUNK FRANCIAORSZÁGBA? 2 Egy szabad gazdaság FRANCIAORSZÁG GAZDASÁGA SZEKTORONKÉNT SZOLGÁLTATÁSOK 79,3% IPAR 18,3% MEZŐGAZDASÁG 2.4% 1 A LEGJOBB EXPORT

Részletesebben

Vidékfejleszt bemutatkozása az ECOSYAL

Vidékfejleszt bemutatkozása az ECOSYAL A Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejleszt kfejlesztési si Egyesület bemutatkozása az ECOSYAL tükrében Bemutatkozás A Börzsöny lábainál, a Duna és az Ipoly által határolt terület 17 település Verőcétől Bernecebarátiig

Részletesebben

I. A szervezet alapadatai

I. A szervezet alapadatai TARTALOM I. A szervezet alapadatai II. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának mérlege III. Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásáról IV.

Részletesebben

Kiegészítő melléklet üzleti évről

Kiegészítő melléklet üzleti évről Kiegészítő melléklet 2017. üzleti évről Beszámolási időszak kezdete: 2017. január 1. Beszámolási időszak vége: 2017. december 31. Keltezés: 2018. február 22. Friedler Ferenc elnök 1 I. ÁLTALÁNOS ÖSSZEFOGLALÁS

Részletesebben

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös agrárpolitika (KAP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

Piackutatás versenytárs elemzés

Piackutatás versenytárs elemzés Piackutatás versenytárs elemzés 2015 TÁJÉKOZTATÓ Jelen szigorúan bizalmas piackutatást / versenytárs elemzést (a továbbiakban mellékleteivel és kiegészítéseivel együtt Elemzés ) az Elemző (a továbbiakban

Részletesebben

Intézmény neve Székhely Génmegőrzési téma

Intézmény neve Székhely Génmegőrzési téma Intézmény neve Székhely Génmegőrzési téma Ceglédi Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Vírusmentes gyümölcs törzsültetvények a Fás gyümölcs géngyűjteményi tételek megőrzése Intézet Kht. Cegléd (kajszi,

Részletesebben

ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése

ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése Takarék Agrár Igazgatóság Értékesítési Osztályvezető Sánta József Dátum: 218.8.1 Kibocsátási mutatók 2 21 22 23 24 25 26 27 28 29 21 211 212

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) 1/5 1. június. EMBARGÓ! Közölhető: 1. június -én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal...

Részletesebben

Használói elégedettségvizsgálat 2015.

Használói elégedettségvizsgálat 2015. Használói elégedettségvizsgálat 2015. Könyvtárunk MSZ EN ISO 9001:2009 Minőségirányítási rendszerének megfelelően látogatóink könyvtárhasználati szokásait és elégedettségét vizsgáltuk kérdőív segítségével.

Részletesebben

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR 1/1 STATISZTIKAI TÜKÖR 1. március 5. 13 negyedévében,7%-kal nőtt a GDP EMBARGÓ! Közölhető: 1. március 5-én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 13 negyedév...1 13. év... Bevezető Magyarország bruttó hazai

Részletesebben

Az ágazati marketing lehetőségei

Az ágazati marketing lehetőségei ÉLELMISZERIPARI KÖRKÉP 2016 MALOM- ÉS SÜTŐIPAR Végváriné Henter Lilla Az AMC bemutatása 2016. június 15-től a 1259/2016. (VI. 6.) kormányhatározattal létrehozott Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. önálló

Részletesebben

Koncepció. vezető tréning cégeinek

Koncepció. vezető tréning cégeinek 10 10.. Personal Hungary Szakkiállítás 2013. október 9-10 10.. Koncepció Magyarország vezető tréning cégeinek 10. Personal Hungary Magyarország elsőszámú HR Szakkiállítása 78kiállító és 2.105szaklátogató

Részletesebben

Világtendenciák. A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé

Világtendenciák. A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé Világtendenciák A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé 80-as évek elejétől: túltermelési válság 25 % visszaesés (34% az EU-ban) Asztali bort adó szőlőterületek

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Élelmiszer-szabályozás és fogyasztó védelem az Európai Unióban 148.lecke

Részletesebben

PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. OTP Kockázati Tőke Alap I.

PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. OTP Kockázati Tőke Alap I. OTP Kockázati Tőke Alap I. BEFEKTETÉSI ELŐMINŐSÍTŐ ADATLAP I. A társaság adatai: 1. Alapadatok Teljes név: Székhely: Iparág: A fő tevékenység és TEÁOR kódja: Alapítás dátuma: Kapcsolattartó személy neve:

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 29.08.2005 COM(2005) 396 végleges Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a 2002/53/EK irányelvvel összhangban a mezőgazdasági növényfajok közös fajtajegyzékében szereplő,

Részletesebben

FELMÉRÉSI TERV. 1.) Felmérési terv célja:

FELMÉRÉSI TERV. 1.) Felmérési terv célja: FELMÉRÉSI TERV 1.) Felmérési terv célja: 2.) Felmérés folyamata: 3.) Felmérés módszertanának meghatározása 4.) Kérdőív tervezésének fázisai, tesztelésének módja 5.) Interjúk előkészítésének módja 6.) Adatgyűjtés

Részletesebben

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadási év, 2014 A perkátai Győry-kastély parkja fenntartható hasznosítása Győry kastély és Perkáta Perkáta település Fejér megyében

Részletesebben

A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások

A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások Az építőipari termelés alakulása A magyar építőipari termelés hat éves csökkenés után mélyponton 2012. évben volt ~1600 Mrd Ft értékkel. 2013-ban

Részletesebben

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont, 2632 Letkés Dózsa György út 22. IDŐ ELŐADÁS SZAKTANÁCSADÁS KÉPZÉS 2014.09.27 Innováció a helyi gazdaság integrált

Részletesebben

HVG Állásbörze. Eredmények és újdonságok

HVG Állásbörze. Eredmények és újdonságok HVG Állásbörze Eredmények és újdonságok A HVG Állásbörze hazánk legnagyobb karriervásárává vált 2011 tavaszára 7.490 látogató a helyszínen Összesen 9.895 online regisztrált álláskereső 152 kiállító (ebből

Részletesebben

Fehér és csípős paprika

Fehér és csípős paprika Fehér és csípős paprika fehér paprika Kertész kollégák! Amikor találkozunk Önökkel szakmai rendezvényeinken, bemutatóinkon mindig nagy érdeklődéssel várjuk, hogy új fajtáinkat hogyan fogadják, mennyire

Részletesebben

Richter Csoport. 2013. 1-9. hó. 2013. I-III. negyedévi jelentés 2013. október 31.

Richter Csoport. 2013. 1-9. hó. 2013. I-III. negyedévi jelentés 2013. október 31. Richter Csoport 2013. I-III. negyedévi jelentés 2013. október 31. Összefoglaló 2013. I-III. III. negyedév Konszolidált árbevétel: +5,2% ( ), +7,1% (Ft) + jó ütemű növekedés Kínában, az EU15 piacokon és

Részletesebben

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató KépzésTér

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató KépzésTér HVG Állásbörze 2011 ősz Tájékoztató KépzésTér A HVG Állásbörze hazánk legnagyobb állás és képzésvására Évente két rendezvény 7.500-9.000 látogató a helyszínen Rendezvényenként 120-150 kiállító és több

Részletesebben

Hídépítés és integráció sokszínű társadalmakban

Hídépítés és integráció sokszínű társadalmakban Tisztelt résztvevő, Köszönjük, hogy támogatja kutatásunkat és segít megtalálni az államok és etnikailag sokszínű csoportok vagy egyéb kisebbségi közösségek (beleértve a nyelvi, vallási, kulturális, és

Részletesebben

Adótudatosság a versenyképesség érdekében

Adótudatosság a versenyképesség érdekében Adótudatosság a versenyképesség érdekében Szalayné Ostorházi Mária főigazgató Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága 2013. november 20. 1 Miről lesz szó? Kutatás eredményei

Részletesebben

ATTASÉ BESZÁMOLÓ. Kárteszi Ágnes Mezőgazdasági és Környezetügyi attasé Peking

ATTASÉ BESZÁMOLÓ. Kárteszi Ágnes Mezőgazdasági és Környezetügyi attasé Peking 2012. 06.-2013.06. ATTASÉ BESZÁMOLÓ Kárteszi Ágnes Mezőgazdasági és Környezetügyi attasé Peking A kínai mezőgazdaság szerkezete I. Továbbra is kisgazdaságok dominálnak (0,6-0,8 ha) 670 millióan élnek mezőgazdaságból

Részletesebben

2. melléklet a 35/2015. (VI. 30.) FM rendelethez

2. melléklet a 35/2015. (VI. 30.) FM rendelethez 66 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y. évi 9. szám. melléklet a /. (VI..) FM rendelethez Értékelési szemrendszer a. () bekezdése alapján benyújtott pályázatokhoz Értékelési szem Értékelési szemok kategóriák A TANYA

Részletesebben

A Kis- és Középvállalkozások helyzetét feltérképező kérdőív

A Kis- és Középvállalkozások helyzetét feltérképező kérdőív A Kis- és Középvállalkozások helyzetét feltérképező kérdőív A Nemzetgazdasági Minisztériumban a 1121/2013. (III. 11.) Korm. határozat 5. pontja alapján megindult hazánk 2014-2020-as időszakra vonatkozó

Részletesebben

Helyi élelmiszer, helyben feldolgozás, helyben értékesítés, helyi fogyasztás

Helyi élelmiszer, helyben feldolgozás, helyben értékesítés, helyi fogyasztás Helyi élelmiszer, helyben feldolgozás, helyben értékesítés, helyi fogyasztás Szabadkai Andrea MIS-ÖKO Kft. Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseletének Egyesülete www.kisleptek.hu

Részletesebben

III. évfolyam, Statisztikai Jelentések DÍSZNÖVÉNYTERMELÉS ÉS GYÓGYNÖVÉNY FELVÁSÁRLÁS év

III. évfolyam, Statisztikai Jelentések DÍSZNÖVÉNYTERMELÉS ÉS GYÓGYNÖVÉNY FELVÁSÁRLÁS év III. évfolyam, 2012 Statisztikai Jelentések DÍSZNÖVÉNYTERMELÉS ÉS GYÓGYNÖVÉNY FELVÁSÁRLÁS 2011. év Dísznövénytermelés és gyógynövény felvásárlás Dísznövénytermelés és gyógynövény felvásárlás III. évfolyam,

Részletesebben

XVI. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév

XVI. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr.

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

117/2007. (X. 10.) FVM

117/2007. (X. 10.) FVM 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról 2014.09.27 5 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról

Részletesebben

Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről

Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár 2012. február 6. Élelmiszergazdaság

Részletesebben

Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930

Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930 Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930 FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK (felhasználási engedély) Ez a dokumentum a Budapesti Gazdasági

Részletesebben

Nem mondunk le a mirelit zöldségről

Nem mondunk le a mirelit zöldségről Az elmúlt évek legszélesebb körű termékvisszahívására került sor a napokban egy magyar üzemben gyártott gyorsfagyasztott áruk lisztériafertőzése miatt. A forgalomból olyan nagy mennyiségű árut kénytelenek

Részletesebben

kulcsszerepben a biztosítási piacon Független alkusz A MIN Ő ok SÉG BIZT OSÍTV A

kulcsszerepben a biztosítási piacon Független alkusz A MIN Ő ok SÉG BIZT OSÍTV A A MINŐSÉG BIZTOSÍTVA Független alkuszok kulcsszerepben a biztosítási piacon 2 Kik vagyunk? 3 A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött

Részletesebben

III. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI II. ELŐREJELZÉSE

III. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI II. ELŐREJELZÉSE III. évfolyam, 1. szám, 2013 Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG 2012. ÉVI II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2012. ÉVI II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2012. ÉVI II. ELŐREJELZÉSE III. évfolyam, 1. szám,

Részletesebben

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / 06-27-370-890 / borzsony.duna@gmail.com / www.borzsonyleader.

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / 06-27-370-890 / borzsony.duna@gmail.com / www.borzsonyleader. Emlékeztető Tárgy: Projektlátogatások ECOSYAL program 2. Időpont: 2014. augusztus 28. Helyszín: Szokolya, IKSZT 2014. áprilisától a Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület bekapcsolódott egy már

Részletesebben

Zalaszentgrót értéktára

Zalaszentgrót értéktára Zalaszentgrót értéktára Kedves Helyben Élő! Készül Zalaszentgrót értéktára, amelyben valamennyi helyi értékkel bíró (szellemi, emberi, tárgyi és természeti) kincsünket szeretnénk összegyűjteni, rendszerezni

Részletesebben

Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya. Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai III. negyedév

Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya. Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai III. negyedév Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai 17. III. negyedév I) Az agrárgazdaság (mezőgazdaág és élelmiszeripar) hitelállományának alakulása Az agrárgazdaság hitelállománya

Részletesebben

Szolgáltatások. a sikeres német-magyar üzletekért. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai

Szolgáltatások. a sikeres német-magyar üzletekért.  A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai Szolgáltatások a sikeres német-magyar üzletekért A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai www.duihk.hu Kivonat a DUIHK szolgáltatási katalógusából * a hivatkozások a teljes katalógusra

Részletesebben

A vidékért kezeskedünk

A vidékért kezeskedünk A vidékért kezeskedünk Sajtóbeszélgetés dr. Herczegh András 2014. november 20. Megtorpanó hitelállomány, növekvő jelentőségű hitelgarancia 165% 161% 145% 139% 125% 105% 85% 100% 105% 100% 95% 99% 92% 114%

Részletesebben