A klerikusok kötelezettségei és jogai az életszentség szolgálatában

Átírás

1 A klerikusok kötelezettségei és jogai az életszentség szolgálatában Bevezetés: Mit takar ez a nem mindennapi témaválasztás? Egyházmegyés pap vagyok. Szlovákiában, a Kassai Főegyházmegyében működöm. Kicsit távol a Kánonjogi Intézettől. Értelemszerűen, kevés alkalmam van az egyházjog elméleti művelésére, de talán annál több lehetőségem a gyakorlati megélésre. Figyelve az idők jeleit, napjaink kihívásait: korunk Egyházának annyira óhajtott belső megújulását, az evangélium hatékony hirdetését népeink körében, a nemzedékeinkkel folytatandó párbeszédet, úgy tűnik számomra, ha feleletet kívánunk kapni e kérdésekre és a címben feltett kérdésre, hogy mik a klerikusok kötelezettségei és jogai, alaptézisként a választ az Egyházi Törvénykönyv 276. kánonjában találjuk meg kán A klerikusok különösen is kötelesek életmódjukban a szentségre törekedni, hiszen a felszenteléssel új címen is Istennek szentelődtek, és ők Isten misztériumainak kezelői Isten népe szolgálatára. 2.. Hogy ezt a tökéletességet elérhessék: 1. először is teljesítsék hűségesen és fáradhatatlanul lelkipásztori szolgálatuk feladatait; 2. lelki életüket a Szentírás és az eucharisztia asztaláról táplálják; tehát nyomatékosan felhívjuk a papokat, hogy naponta ajánlják fel az eucharisztikus áldozatot, a diakónusokat pedig, hogy naponta vegyenek részt azon; 3. a papok és a papságra készülő diakónusok kötelesek naponta elvégezni a zsolozsmát saját jóváhagyott liturgikus könyveik szerint; az állandó diakónusok pedig annyit végezzenek belőle, amennyit a püspöki konferencia megszab; 4. ugyancsak kötelesek a lelkigyakorlatokon való részvételre a részleges jog előírásai szerint; 5. buzdítsák őket, hogy rendszeresen elmélkedjenek, gyakran vegyék fel a bűnbánat szentségét, különösen tiszteljék az Istenszülő Szüzet, és éljenek a megszentelődés egyéb általános és különös eszközeivel 1. Az elmondottakból egyértelmű, a klerikusok kötelezettségeinek a kötelessége, hogy tudatosan törekedjenek az életszentségre. Mielőtt azonban a részletekbe bocsátkoznánk, tisztázzuk, hogy ki is a klerikus? A választ az Egyházi Törvénykönyv 207. kánonjában találjuk: 1.. Az egyházban a krisztushívők között isteni rendelés folytán vannak szent szolgálatot teljesítő személyek, akiket a jogban klerikusoknak is nevezünk; a többieket pedig világiaknak is hívjuk 2. 1[276] Az 1. a klerikusi életszentségről a zsinat megfogalmazása alapján szól (PO 12). Az 1917-es CIC 124. kánonja még arról beszélt, hogy a klerikusoknak a világiaknál szentebb életet kell élniük. A zsinat tanítása hangsúlyozta, hogy minden kereszténynek a tökéletességre van hivatása (PO 12). A CIC szerint ezért az életszentségre való törekvés az összes krisztushívők kötelessége (210. k.), kinek-kinek az állapota szerinti módon. Tehát a törvénykönyv az életszentség mértékét illetően nem állítja szembe a klerikusokat a világiakkal, leszögezi azonban, hogy a klerikusok az egyházi rend szentségében új címen is (nemcsak a keresztség alapján) Istennek szentelődtek, így az életszentségre törekvés számukra különösen is kötelező. A száma a napi misézést nyomatékosan ajánlja a papoknak, bár nem teszi jogilag kötelezővé. A zsolozsmáról lásd k. A lelkigyakorlat az 1917-es CIC szerint háromévenként volt kötelező. A jelen kánon a kötelező gyakoriság meghatározását a részleges jogra bízza. 2[207] Az 1917-es CIC 107. kánonja úgy fogalmazott, hogy "isteni rendelkezés folytán vannak az egyházban a világiaktól különböző klerikusok". Mivel ez a fogalmazás a klerikusok és a világiak közti különbségre helyezte a hangsúlyt, s a klerikus szó akkoriban használatos értelme miatt (nemcsak az egyházi rend szentségében részesült személyeket jelölte, hanem mindenkit, aki a tonzúrát felvette) félreérthető is volt, a jelenlegi CIC lényegesen módosította a szöveget: az egyházban szentszolgálatot teljesítő (felszentelt) személyek (ministri sacri) létét vezeti vissza isteni rendelésre. A klerikusok és a világiak közti különbség ennek mintegy következménye. Az egyházi rend szentségében való részesülés szempontjából tehát a krisztushívők két csoportra oszlanak: klerikusokra (felszentelt vagy más szóval szent szolgálatot teljesítő személyek) és világiakra. Ezzel kapcsolatban a CIC állapotról (status): klerikusi és világi állapotról beszél (Vö k , 278. k., 285. k. 2., 289. k. 1-2., k., k. stb.). 1

2 Az Egyházi Törvénykönyv tehát a szent szolgálatot teljesítő személyeket nevezi klerikusoknak, vagyis a püspököket, a papokat és a diakónusokat 2. Az kán. értelmében ugyanis: Az egyházi rend szentsége által isteni rendelés folytán a krisztushívők közül egyesek eltörölhetetlen jegyet kapnak, és ezzel szent szolgálatra rendelt személyekké válnak, vagyis olyanokká, akik arra vannak szentelve és rendelve, hogy fokozatuknak megfelelően Krisztusnak, a főnek személyében teljesítsék a tanítói, megszentelői és kormányzói feladatot, és így pásztor módjára gondoskodjanak Isten népéről. A felszentelt személyeknek tehát, pásztor módjára, fokozatuknak megfelelően, Krisztusnak, a főnek személyében (in persona Christi capitis) tanítói, megszentelői és kormányzói feladatot kell ellátniuk. Megjegyzendő, hogy bár e feladatok szentségi ereje nem függ a klerikusok életszentségétől, mert ők csak eszközök, de ugyanez nem mondható el a klerikusok lelkipásztorkodásának a hatékonyságáról 3. Minél bensőségesebben élik meg ugyanis hivatásukat, annál nagyobb tér nyílik meg a kegyelem kiáradásának. Az egyházi rend szentségében II. János Pál szavaival élve: csodálatos csere" valósul meg Isten és az ember között. Az ember Krisztusnak ajándékozza emberi mivoltát, hogy Ő rendelkezzen felette. Krisztus elfogadja ezt az ajándékot és az embert mintegy önmaga alteregójává, másává alakítja. Ezáltal az ember az üdvösség eszközévé lesz 4. XVI. Benedek pápa ezt a következőképpen magyarázza: Egyszerre kell alázatosoknak és buzgóknak lennünk. Egyrészt, ha az Ő személyében járunk el, akkor az üdvösség jóhírét nem tarthatjuk meg önmagunknak. Buzgó késztetéssel el kell indulnunk a szegények, az öregek, a gyengék, a kicsinyek, a fiatalok, de az életerejük teljében lévők felé is. Ám, hogy ez a buzgóság ki ne üresedjék, és fel ne őröljön minket, alázatosoknak kell maradnunk. Be kell ismernünk, és el kell fogadnunk korlátainkat. Sőt, be kell vallanunk: mi mindent meg kellene tenni - és látom, hogy nem vagyok rá képes! Érvényes ez a plébánosokra s - úgy gondolom, bizonyos mértékben érvényes ez a pápára is - mondja XVI. Benedek. Meg kell tanulnunk megtenni azt, amit tudunk, és többit rá kell hagyni Istenre és munkatársainkra 5. Bizonyossággal elmondható tehát, hogy a klerikusi életszentség a klerikusi állapot radikális következménye és követelménye, mert klerikusnak lenni azt jelenti, hogy az illető elkötelezte magát a Krisztus-követésre, vagyis hasonlóvá akar lenni ahhoz, akinek a nyomába szegődött. Ez abban nyilvánul meg, hogy kész elhordozni ugyanazt az érzületet, mint ami Jézus Krisztusban volt (vö. Fil 2,5). Érzi, hogy el kell vinnie az embereknek az Atya világosságát, ám ugyanakkor mélységesen meg kell maradnia az Atyával való közösségben 6. Egyértelmű tehát, hogy a klerikusi állapot sajátos életstílust követel. Nos, az Egyház jogi rendje ezt a követelményt szabályozza azokban a normákban, amelyeket röviden a klerikusok kötelezettségeinek és jogainak szoktuk nevezni 7. E kötelezettségek és jogok gyűjteménye (16 kánon, ), ha nem is kizárólagosan, de megtalálhatók az Egyházi Törvénykönyv második könyve első részének 3 Vö kán A rendek a püspökség, az áldozópapság és a diakonátus. 2.. Kézfeltétellel és azzal a felszentelő imádsággal szolgáltatják ki őket, melyet a liturgikus könyvek az egyes fokozatok számára előírnak. 3Vö. DUDA, J., Náčrt právnej ekleziológie, Spišská Kapitula, 2002, 55. 4II. JÁNOS PÁL, Ajándék és titok, Budapest, 84 5XVI. BENEDEK, Találkozás a bajor papokkal és diakónusokkal a freisingi dómban, IX XVI. BENEDEK, Találkozás a bajor papokkal és diakónusokkal a freisingi dómban, IX Vö. DUDA, J., Náčrt právnej ekleziológie, Spišská Kapitula, 2002, 55. 2

3 harmadik fejezetében A klerikusok kötelezettségei és jogai cím alatt (De clericorum obligationibus et iuribus) A klerikusok kötelezettségei Amint említettük, a klerikusok alapvető kötelezettségei közé tartozik az életszentségre való törekvés (276 k. 1 ). A Kódex itt nem az ember belső szentségéről beszél, hiszen azt jogi normákkal nem lehet körülírni. Az Egyházi Törvénykönyv bizonyos külső eszközöket fogalmaz meg és rendel el az életszentség elérésére. A szöveg így is fogalmaz: Hogy ezt a tökéletességet a (klerikusok) elérhessék (276 k. 2 ) a következőket kell teljesíteniük: 1. teljesítsék hűségesen és fáradhatatlanul lelkipásztori szolgálatuk feladatait; 2. lelki életüket a Szentírás és az Eucharisztia asztaláról táplálják; 3. naponta végezzék el a zsolozsmát 4. vegyenek részt a lelkigyakorlatokon; 5. rendszeresen elmélkedjenek, gyakran vegyék fel a bűnbánat szentségét, tiszteljék az Istenszülő Szüzet, és éljenek a megszentelődés egyéb általános és különös eszközeivel. További ilyen kötelesség a tisztelet és az engedelmesség a Szentatya és a saját ordináriusa - főpásztora iránt (273. k.) 9. Egyébként erre a klerikus már akkor elkötelezi magát mielőtt még részesülne az egyházi rend szentségének bármelyik fokában. A 275. kán értelmében, Mivel mindnyájan ugyanazon a művön, vagyis Krisztus testének építésén fáradoznak, a klerikusokat egyesítse a testvériség és az imádság köteléke, és működjenek együtt egymással a részleges jog előírásai szerint. A 2. szerint: A klerikusok ismerjék el és támogassák azt a küldetést, amit a maguk részéről a világiak az egyházban és a világban teljesítenek. Vagyis egy újabb kötelességet találunk, mégpedig a paptestvéri szeretet és a papi lelkiség közös megélését. Sőt, nemcsak ezt kell elsajátítaniuk, de meg kell ismerniük és támogatni kötelesek a világiak küldetését is. Ez méltó és igazságos, hiszen úgy a klerikus, mint a világi hivő, Krisztus-hivő. Közösen alkotják az Egyházat. A misztikus test tagjaiként sajátos feladatuk van. Ennek kapcsán én szívesebben nevezem a klerikusokat, felszentelt Krisztus-hivőknek, a laikusokat pedig megszentelt Krisztus-hivőknek. A 277. kán. újabb kötelességet említ, ez pedig a papi cölibátus: A klerikusok kötelesek a mennyek országa kedvéért örökös és teljes önmegtartóztatásban élni, ezért meg kell tartaniuk a celibátust, mely Isten különös ajándéka; ezáltal a szent szolgálatra rendelt személyek könnyebben kapcsolódhatnak osztatlan szívvel Krisztushoz, és szabadabban szentelhetik magukat Isten és az emberek szolgálatára. A 2.. óvatosságra inti a klerikusokat olyan személyekkel szemben, akiknek látogatása veszélyezteti önmegtartóztatási kötelezettségük teljesítését, vagy megbotránkoztatja a hívőket. A 3.. arról rendelkezik, hogy pontosabb szabályokat kiadni a veszélyekkel ill. a veszélyeztetettséggel kapcsolatosan, a 8[ ] A jelen fejezet a klerikusok kötelességeiről és jogairól, nem pedig - miként az 1917-es CIC - "kiváltságairól" szól. E kiváltságok megszűntek, vagy a kiváltság új fogalma (vö. 76. k.) alapján nem minősülnek kiváltságnak, hanem törvényben biztosított jognak. A klerikusi kötelességek a CIC-ben többnyire pozitív feladatként nyernek megfogalmazást, nem pedig negatív módon, puszta tilalomként. 9[273] A klerikus a krisztushívők általános engedelmességén - vö. [212] - kívül sajátos engedelmességre is köteles a pápa és ordináriusa iránt. A pápa külön említése újdonság az 1917-es CIC 127. kánonjához képest, bár maga az ordinárius szó jelöli a pápát is (1917-es CIC 198. k. 1. CIC 134. k. 1. ). A klerikusi engedelmesség közvetlen alapja az inkarnáció köteléke, távolabbi alapja pedig maga a klerikusi állapot. Ez a kötelesség logikus következménye annak a teljes szolgálati viszonynak, melyet az inkarnáció jelent. Azonban éppen ezért ennek az engedelmességnek a területét és terjedelmét is a szent szolgálat határozza meg. Arra vonatkozik, ami objektív, közvetlen kapcsolatban van a szolgálattal. A jogban felsorolt általános klerikusi kötelességek megtartásával kapcsolatos ordináriusi utasításoknak és parancsoknak is köteles a klerikus engedelmeskedni. A törvényes parancs iránti engedetlenség (1371. k.) és még inkább az erre való felbujtás (1373. k.) büntetendő cselekmény. 3

4 megyéspüspök hatáskörébe tartozik. Az ő hatáskörébe tartozik az is, hogy az egyes esetekben a cölibátus kötelezettségnek megtartásáról ítéletet alkosson 10. További kötelességként említhetjük még a 274. kán. 2.. alapján, hogy a klerikusok -hacsak törvényes akadály nem mentesíti őket - kötelesek elfogadni és hűségesen teljesíteni azt a feladatot, amit ordináriusuk rájuk bízott. Ide tartozik a helybenlakás kötelezettsége is ( ). Ez azt jelenti, hogy ne távozzanak ordináriusuk legalább feltételezett engedélye nélkül egyházmegyéjükből olyan jelentős időre, amit a részleges jog határoz meg 11. Érdemes hangsúlyozni - a privilégium loci miatt is - a 279. kánon előírását is, amely a tovább tanulásról, ill. az új teológiai ismeretek megszerzéséről szól: A klerikusok a szent tanulmányokat pappá szentelésük után is folytassák, és kövessék a szilárd, szentírási alapon álló tanítást úgy, ahogyan azt főként a zsinatok és a pápák meghatározták, és kerüljék a profán módon újszerű szavakat, valamint az áltudományt. 2. A papok a részleges jog előírásai szerint látogassák a pappá szentelésük után tartandó lelkipásztori jellegű előadásokat, mégpedig az ugyanezekben az előírásokban meghatározott időközönként, és vegyenek részt más előadásokon, teológiai találkozókon és konferenciákon is, melyek adjanak nekik alkalmat a szent tudományok és a lelkipásztori módszerek mélyebb megismerésére. 3.. Szerezzenek ismereteket egyéb, különösen a szent tudományokkal kapcsolatos tudományok terén is, amennyiben ez főként a lelkipásztori szolgálat gyakorlását segíti. A 284. kánon az egyházias öltözködésről 12 és az egyszerű életmódvitelről rendelkezik [277] A celibátust védő intézkedéseket a CIC csak alapvonalakban tartalmazza: nem határozza meg, hogy kik lehetnek a klerikussal egy lakásban élő személyek stb. (vö es CIC 133. k.). Mindezt a megyéspüspökök megítélésére bízza. A celibátus kötelezettségét az egyetemes jogban az k. büntető szankciói is védik kán A klerikusok, még ha nincs is helybenlakással járó hivataluk, ne távozzanak ordináriusuk legalább feltételezett engedélye nélkül egyházmegyéjükből olyan jelentős időre, amit a részleges jog határoz meg. 2.. Megilleti azonban őket, hogy évente biztosítandó és elégséges szabadságuk legyen. Ennek mértékét az egyetemes vagy a részleges jog szabja meg. [283] A bármilyen egyházi hivatalt betöltő klerikusok esetében az eltávozás általában a szabadságtól függ. A klerikusok szabadságáról szóló további egyetemes törvények: 395. k. 2., 410. k., 533. k. 2., 550. k. 3.. Egyházi hivatallal nem rendelkező klerikusok (pl. nyugdíjasok) esetében az egyházmegyéből való eltávozás "jelentős idejét" a részleges jog határozza meg. Ez lehet szokásjog is. Egyes szerzők szerint a jelentős idő az, ami három hónapot, mások szerint pedig, ami egy hónapot meghalad (vö. Código BAC 171). Az ordináriusi engedélynek nem kell feltétlenül kifejezettnek lennie. Lehet feltételezett, vélelmezett is. A papi szabadságok ügyében újabb egyházmegyei rendelkezés pl. EK Veszprém, 1983, 17.. A Szepesi Egyházmegye külön rendelete egy hónapot szab ki. (ACES III./2003, melléklet), A Kassai Főegyházmegyében a szinódusi dokumentuma értelmében úgy a plébános, mint a káplán szintén egy hónap szabadságra tarthat igényt. (Dokumenty diecéznej synody - Dekrét o pastoračnej služby vo farnosti, 41, 48., Košice, 2006, 80-81) A helybenlakás fő oka a klerikus lelkipásztori kötelezettsége, ezért jelenléte a plébánián feltétlenül szükséges. Nem materiális ill. passzív jelenlétről, de aktív jelenlétről van szó. Ez azt jelenti, hogy hivatalát cselekvően végzi. PEKARČÍK, M., Analýza a zdôvodnenie tzv. fararských úloh in Tribunál 1/2007, kán. - A klerikusok viseljenek illő, egyházias öltözéket, a püspöki konferencia által kiadott szabályok és a törvényes helyi szokások szerint. [284] Magyarországon, de Szlovákiában még inkább illő egyházias viselet liturgikus cselekményekkor a reverenda (a liturgikus törvényeknek megfelelően). Máskor az alkalomnak megfelelő reverenda, papi civil vagy illő - egyszerű és komoly - civil ruha. Az esztergomi ordinárius pl. már 1960-ban elismerte, hogy a "helyi körülmények, főképp a fővárosi utazási viszonyok, a kerékpáron vagy motoron való közlekedés még a papi civil ruha viselését is rendkívül megnehezítik" (EK Esztergom, 1960, 18; vö. uo. 21; EK Esztergom, 1968, 47 stb.). A gyűrű viselésének tilalma az egyetemes jogban megszűnt kán A klerikusok éljenek egyszerűen, és tartózkodjanak mindentől, ami hiábavalóságnak tűnik. 2.. Azokat a javakat pedig, amelyeket egyházi hivataluk gyakorlása alkalmából szereztek, és amelyek tisztes megélhetésüknek és állapotuk összes sajátos kötelezettségei teljesítésének fedezése után megmaradnak, fordítsák az egyház javára és a segítő szeretet cselekedeteire. 4

5 1.2. A klerikusok jogai A klerikusok elsődleges jogai közé tartozik, a 278. kán. 1.. szerint, hogy joguk van egymással társulni a klerikusi állapottal összeegyeztethető célok érdekében. A 2.. szerint különösen azokat a társulásokat kell nagyra becsülni, amelyek az illetékes egyházi hatóság által elismert szabályzat szerint, megfelelő és kellőképpen jóváhagyott életmód és testvéri segítség révén a klerikusok életszentségét mozdítják elő szolgálatuk gyakorlásában, s amelyek a klerikusok egységét erősítik egymással és püspökükkel. A társulás joga tehát nem korlátlan, mivel csak azok a társulások jöhetnek számításba, amelyek összeegyeztethetőek a klerikusi állapottal, vagyis szabályzatukat az illetékes egyházi hatóságnak jóvá kell hagyni, célja pedig nem lehet más, mint a klérusok életszentségének és egységének az előmozdítása. A 281. kán azt is leszögezi, hogy mivel a klerikusok, egyházi szolgálatot teljesítenek, helyzetüknek megfelelő díjazást érdemelnek; ennek meg kell felelnie feladatuk természetének, a hely és a kor viszonyainak, és lehetővé kell tennie, hogy fedezzék életszükségleteiket, és méltányosan tudják díjazni azokat, akiknek szolgálatára szorulnak. A 2.. értelmében ugyancsak biztosítani kell, hogy olyan szociális gondoskodásban részesüljenek, mely kellően fedezi szükségleteiket betegség, munkaképtelenség vagy öregség esetén. A 3.. a nős diakónusokkal kapcsolatban rendelkezik: Azok a nős diakónusok, akik teljesen az egyházi szolgálatra szentelik magukat, olyan díjazást érdemelnek, hogy magukat és családjukat el tudják tartani; azok pedig, akik világi foglalkozásuk alapján, melyet gyakorolnak vagy gyakoroltak, díjazásban részesülnek, gondoskodjanak ebből a jövedelmükből maguk és családjuk szükségleteiről 14. A klerikusok díjazását illetően is érdemes megállni. Ez sem egyszerű dolog. Úgy tűnik, hogy az Egyház a klérus tagjait nem az elvégzett munka után díjazza, hanem a tisztességes megélhetéshez szükséges elv szerint. A klérus méltó díjazásánál ugyanis jobban figyelembe kellene venni az esetleges jövőbeli betegséget, a rászorultságot, az öregséget, a méltányos díjazási lehetőségét azoknak, akik a klerikus segítségére vannak. A nős diakónusok esetében nagyobb tekintettel kellene lenni a házastársra és a gyermekekre is 15. Ami a klerikusok pihenőszabadságát illeti, azt nemcsak az egyetemes jog, de a részleges jog is, sőt Szlovákiában az állami törvények is szabályozzák, mivel Szlovákiában a klérus tagjai állami fizetésben részesülnek. A 289. kánon 2. mentességekről beszél: A klerikusok éljenek azokkal a mentességekkel, amelyeket a klerikusi állapottól idegen feladatok és világi közhivatalok alól a 14[281] Az 1. a zsinat tanítását (PO 20) követve leszögezi, hogy a klerikusok egyházi szolgálatukra való tekintet nélkül díjazást érdemelnek. A klerikusi állapotból elbocsátott személyeknek ehhez nincs joga, mivel teljesen megváltak a szolgálattól. Mégis, ha valódi nélkülözést szenvednek, az ordináriusnak lehetőség szerint segítenie kell őket (1350. k.). A kiközösítés (1331. k. 2. 5) és a felfüggesztés (1333. k. 4. ) is csökkentheti a klerikus jogát az egyháztól kapott anyagi juttatásokhoz, vö. [195]. Természetesen, ha az ilyen személyek egyéb forrásból meg tudnak élni, az egyházat nem terheli ilyen kötelezettség (1350. k. 1. ). Ha a fenyítés alatt állónak az egyházi hatóság ad ellátást, megszabhatja annak helyét és módját is, tehát nem köteles a felfüggesztett vagy kiközösített papnak, az illető által kívánt helyre, készpénzben folyósítani azt. 2. szerinti szociális ellátás részben (az orvosi ellátást illetően) állampolgári jog hazánkban (vö. BAJÁKI V., Állampolgárság, in ÁJE I, 377), részben az egyházi nyugdíjintézetek feladatkörébe tartozik. A papi nyugdíjak ügyét az egyházmegyei és püspökkari rendelkezések szabályozzák. Újabban pl. a Magyar Püspöki Kar I. 1-én érvénybe lépett határozata (lásd pl. EK Esztergom, 1980, 4-5), valamint egyes püspöki rendelkezések (pl. EK Veszprém, 1983, 16). A klerikusok díjazásának módjáról lásd k., k. 15Vö. DUDA, J., Náčrt právnej ekleziológie, Spišská Kapitula, 2002, 57. 5

6 törvények, megállapodások vagy szokások biztosítanak számukra, kivéve, ha különös esetekben a saját ordináriusuk másként rendelkezik. Az egyházi törvényhozó itt bizonyára azokra a kivételekre gondol, amelyeket a civil hatóságok nyújtanak a klerikusoknak, hogy azoknak ne kelljen hivatásukkal ellentétes ügyeket intézni, vagy egyenesen előnybe részesítik őket. Ilyen jog volt pl. az 1917-es Kódex 120. kánonja (privilegium fori) - klerikus felett csak az egyházi bíróság ítélkezhetett; (privilegium imunity) - a klerikus mentes volt a katonai szolgálattól, vagy más olyan kötelességtől, ami ellenkezik hivatásával; (privilegium seu beneficium competentiae) - egzekúció esetén a klerikusnak meghagyták a tisztességes megélhetéshez szükséges részt A klerikusok számára tiltott dolgok Mivel a tilalmak passzív jogi események, ezért egyes kánonjogászok bizonyos kötelezettségekként értelmezik őket. Ide tartoznak pl. az olyan aktivitások, amelyek idegenek, vagy méltatlanok a klerikusi állapothoz. A 285. kánon ezt közelebbről így határozza meg: -1.. A klerikusok teljességgel tartózkodjanak mindentől, ami állapotukhoz nem illő, a részleges jog előírásai szerint. 2.. Kerüljék a klerikusok mindazt, ami nem illetlen ugyan, de a klerikusi állapottól idegen. Világosabban fogalmaz a 4.. Ordináriusuk engedélye nélkül ne vállalják világiak javainak igazgatását, vagy olyan világi hivatalokat, melyek számadási kötelezettséggel járnak; ordináriusuk megkérdezése nélkül még saját javaik terhére sem szabad kezességet vállalniuk; olyan kötelezvényt se írjanak alá, melyből meghatározott ok nélküli fizetési kötelezettség származik számukra. Értelemszerűen arról van szó, hogy a klerikusok ne vállalják a világiak tulajdonában levő birtokok igazgatását ill. olyan pénzügyek intézését, amelynek esetleges rossz kimenetele rontaná az Egyház hitelét. A 287. k. 2.. a politikai pártokban ill. a szakszervezetek vezetésében való részvételről intézkedik: A klerikusok a politikai pártokban vagy szakszervezetek vezetésében tevékeny részt ne vállaljanak, hacsak az illetékes egyházi hatóság megítélése szerint az egyház jogainak védelme vagy a közjó szolgálata ezt meg nem kívánja. Az illetékes egyházi hatóság" az érintett személy saját ordináriusa ill. az illető tevékenység színhelyének a helyi ordináriusa 17. Ennek a kánonnak nemcsak a szövegét, de elsősorban a szellemét lenne érdemes ma is végig gondolni. Tudom, a múlt keserű tapasztalatai alapján és napjaink ügyesbajos dolgai láttán a vélemények nagyon megoszlanak. És azt is tudom, hogy a harc után általában sok a bölcs. A hangoskodó okosok száma mindig nagyobb azoknál, mint akik megsebesültek, vagy elestek a harcban, de az elv, hogy az előjáró tévedhet, de aki engedelmeskedik, az sohasem téved, mindenkor érvényes. Végezetül a teljesség kedvéért idézzük még a 285. k. 3.. Tilos a klerikusoknak olyan közhivatalt vállalniuk, amely a világi hatalom gyakorlásában való részvétellel jár és a 289. k. 1 - Mivel a katonai szolgálat kevéssé illik a klerikusi állapothoz, a klerikusok és a szent rendek felvételére készülők ne jelentkezzenek önként katonának, hacsak ordináriusuk nem engedélyezte Vö. DUDA, J., Náčrt právnej ekleziológie, Spišská Kapitula, 2002, vö es CIC 139. k. (Código BAC 173) 18A tábori lelkész (vö. 569.k.) lelkészi és nem katonai jellegű feladat. Ezért rá a tilalom nem vonatkozik. (Vö. ERDŐ, P., Egyházjog, Budapest, 2005, 248.) 6

7 1.4. A klerikusok számára felkínált javaslatok A törvényhozó egyfajta javaslatot, ajánlást is szán a klerikusoknak 19. Ezeket ugyan nem lehet sem a jogok, sem pedig a kötelezettségek kategóriájába sorolni, de ilyenek is léteznek. A választást rábízza a klerikusra. Ilyen pl. a 287. kán A klerikusok mindig a lehető legjobban segítsék elő az igazságos békét és egyetértést az emberek között. A 282. kán A klerikusok éljenek egyszerűen, és tartózkodjanak mindentől, ami hiábavalóságnak tűnik. S végül a 280. kán. - Erősen ajánlatos, hogy a klerikusok valamilyen közösségben éljenek; ha ez valahol szokásban van, lehetőség szerint meg kell tartani 20. Konklúzió Az Egyházi Törvénykönyv a klerikusok életszentségéről a zsinat megfogalmazása alapján szól (PO 12). Az egyházi rend szentségében a klerikusok - fokozatukhoz mérten -Krisztushoz, a Főpaphoz lesznek hasonlóvá az ő egész testének, az Egyháznak tökéletes fölépítésére, mint a Fő szolgái. Ennek a nagyszerű hivatásnak és kegyelemnek jelét és ajándékát azonban már a keresztségi konszekrálással megkapják az Úr szavainak reményében: Legyetek tehát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5,48). A tökéletesség elérése tehát sajátos, sőt kettős jogcímen kötelezi őket. Az egyházi rend felvétele ugyanis új módon szenteli őket Istennek: Krisztusnak, az örök Főpapnak élő eszközeivé válnak, hogy a történelem századain át, folytassák azt a csodálatos művet, amely isteni hatalommal az egész emberiséget visszaállította eredeti épségébe. A zsinati dokumentum arra is választ ad, hogy mindez hogyan történik: Mivel minden klerikus a maga módján Krisztust képviseli, különleges kegyelmet kap arra, hogy a rábízottaknak és Isten egész népének szolgálatában elérje annak tökéletességét, akit képvisel. A klerikus gyarlóságát annak szentsége orvosolja, aki számára is szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elkülönített" főpap lett (Zsid 7,26)". Mindez a Szentlélek erejének segítségével valósul meg. Ezért a zsinat tanítása alapján arra bátorítunk minden klerikust, legyenek tudatában annak: ahhoz hogy korunk Egyházának annyira óhajtott belső megújulását, az evangélium hatékony hirdetését népeink körében és a ma nemzedékeivel folytatandó párbeszédet elősegíthessék - használják az Egyház által ajánlott kegyelmi eszközöket" és legyenek tanulékonyak Krisztus Lelke iránt, aki élteti és vezeti őket. Mert maguk a mindennapos szent cselekmények, valamint egész szolgálatuk, amelyet püspök és paptestvéreikkel együtt végeznek, irányítják és segítik őket az életszentség tökéletessége felé". 21 Tudom, könnyű ezt leírni és még könnyebb felolvasni. De azt is tudom, hogy a kérdés sokakat aggaszt és keresik a jó választ. Thomas J. Tobin Rhode Island-i püspök a közelmúltban levelet írt papjainak 22 : 19Vö. DUDA, J., Náčrtprávnej ekleziológie, Spišská Kapitula, 2002, A helyi ordináriusnak kell gondoskodnia arról, hogy - lehetőség szerint - a plébános és a káplánok között a plébánián közös életmód alakuljon ki k.2. (Vö. ERDŐ, P., Egyházjog, Budapest, 2005, 379.) Ez a kérdéskör egy külön előadást érdemelne. 21Vö. A II. Vatikáni zsinat tanítása, Budapest 1975, Orvosolható-e a papok kimerültsége? Egy amerikai püspök tanácsai, in Magyar Kurír, augusztus 29. 7

8 A júniusi papszentelések örömünnepe után különösen fájó, hogy a kezdeti lelkesedés milyen könnyen elpárolog a plébániai szolgálat hétköznapi taposómalmában. Azt hiszem, minden foglalkozásban vagy hivatásban vannak időszakok, amikor a sok teher és a környezet érdektelensége miatt az ember elveszíti kezdeti lelkesedését." A pap feltehetőleg kimerültséggel küzd, ha azt tapasztalja, hogy a szentbeszédek gépiesen ismétlődnek, a vakáció fontosabbá válik, mint a plébániai szolgálat hétköznapjai és a véget nem érő adminisztrálás és ügyintézés közepette nem jut idő az imádságra és az elmélkedésre." A megfáradás a püspököket sem kíméli. Magam is nemegyszer tapasztalom, hogy a rengeteg adminisztrációs és lelkipásztori feladat sokszor annyira lefoglal, hogy az imádság csupán ráadástevékenységgé válik". A kiégés ellen nincs csodaszer, de lehet küzdeni a fásultság ellen: Próbáljunk visszaemlékezni szentelésünk napjára: milyen izgatottak, lelkesek voltunk! Érdemes felidéznünk, mi mindent határoztunk el, és miért. Mint ahogyan a kerek házassági évfordulót ünneplő házaspár megújítja az esküvői ígéretét, úgy a pap számára is hasznos lehet, ha feleleveníti a szenteléskor tett ígéreteit: Akarsz-e a Szentlélek segítségével papi szolgálatot teljesíteni... Akarod-e az evangéliumot és a katolikus hitet hirdetni és tanítani... Akarod-e az Úr szent titkait az egyház hagyományához híven, áhítattal ünnepelni... Akarsz-e egyre szorosabban kapcsolódni Krisztushoz, a Főpaphoz?'" Tehát, merni kell vissza emlékezni, merni kell kérdezni, és merni kell újból rádöbbenni, hogy hivatásunk az életszentségre szól. Ennek egyik fontos erőforrása az Isten igéje, amelyben el kell merülnünk", hogy az üzenetet átelmélkedve, átimádkozva adhassuk tovább a híveknek. De ugyan ilyen fontos a szentségek vétele is, különösen az Eucharisztia és a bűnbocsánat szentsége, mert: Azzal tudjuk megőrizni klerikusi identitásunkat és szolgálatunkban az örömet és a lelkesedést, hogy rendszeresen tartunk bűnbánatot és hűségesen ünnepeljük, hálás szívvel fogadjuk, és alázattal imádjuk az Eucharisztiát." Az imádságra utalva a püspök így fogalmaz: Az imádság a lelki élet elengedhetetlen feltétele. A pap számára éppoly nélkülözhetetlen az imádság, mint az élethez az oxigén." Végül a püspök a következő szavakkal biztatja papjait az életszentségre, a Krisztushoz való mind teljesebb hasonulásra: A leghatékonyabb eszköz - még a mai megcsömörlött világban is - a szentéletű pap ellenállhatatlan erejű példája: azé a papé, aki nagyon szereti az Urat, lelkes azért, amit tesz, és teljes odaadással szolgálja a rábízottakat. Drága testvéreim -zárja levelét a püspök - számít, amit tesztek, de fontos, hogy vagytok! Az emberek reménykedve várják és imádkoznak azért, hogy hűségetekkel példát adjatok, és vezessétek őket." Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Budapest október 7. 8