Önkormányzati havilap XIX. évfolyam, 1.szám január. Tisztelt Lakosság!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Önkormányzati havilap XIX. évfolyam, 1.szám 2010. január. Tisztelt Lakosság!"

Átírás

1 Önkormányzati havilap XIX. évfolyam, 1.szám január Tisztelt Lakosság! Tájékoztatjuk Önöket, hogy Önkormányzatunk - a Polgármesteri Hivatal szűkös gépparkja ellenére - igyekszik ellátni feladatait, és biztosítani törekszik a közlekedési utakon, közterületeken, a hó eltakarítását, hogy a közlekedés biztonsága fenntartható legyen a havazások ellenére is. Ehhez a munkához korrekt segítséget kaptunk vállalkozótól, aki besegít az utakon lévő nagyobb mennyiségű hó eltolásában. Sajnos adódnak nehézségeink. A csúszás-mentesítéshez megrendelt sót az eladó cég ígérete ellenére nem szállította le a két ünnep között. Kisebb mennyiséget ugyan kölcsön kaptunk a Közútkezelőtől, de az csak a közintézmények körüli utak, járdák csúszás-mentesítéséhez elegendő csupán. Köztudott, hogy máshol is problémákat okoz a nagy havazás. Kérjük ezért, hogy járművel és gyalogosan egyaránt, a megfelelő körültekintő magatartással, a körülményekre, időjárásra és egymásra is figyelemmel szíveskedjenek közlekedni! Végezetül felhívom figyelmüket Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete a köztisztaság megvalósításáról és fenntartásáról szóló többször módosított 6/1993. (05.24.) Kt. rendeletének 12. -ára. 12. (3) bekezdés: Az ingatlan előtt és mellett lévő járdaszakasz állandó tisztántartásáról, a hó eltakarításáról, a síkos járdaszakasz hintéséről, gyomtalanításáról az ingatlan tulajdonosa, vagy használója köteles gondoskodni. Ahol kiépített járda nincs, ott a tisztántartási kötelezettség szempontjából az ingatlan előtt és mellett lévő 1,5 méter széles területsávot kell járdának tekinteni. (4) Az ingatlan tulajdonosa, vagy használója a járdaszakasz melletti átereszeknek, árkoknak hótól, jégtől és más vízlefolyást gátló egyéb anyagoktól való megtisztításáról,.. köteles gondoskodni. Kérem szíveskedjenek a rendelet idézett szövegének megfelelően kötelezettségüknek eleget tenni. Incze Sándor Polgármester Január 22-én 18 órakor A MAGYAR KULTÚRA NAPJA tiszteletére rendezendő ünnepi műsor a Damjanich Művelődési Házban. Részletes program a 3. oldalon. Kívánok az új évben jó egészséget, a munkában, tanulásban sikereket, a magánéletünk biztonsága, s gyermekeink jövője érdekében pedig jó döntéseket mindannyiunknak! Boldogabb új évet kívánok! Bata József, alpolgármester 1

2 Tavaly történt Tápiószecsőn Jegyzői tájékoztató a Képviselő-testület december 16-i üléséről 1, Idősek Klubja Intézményvezetői pályázat Az Idősek Klubja intézményvezetői álláshelyére és a II. védőnői álláshelyre kiírt pályázatok dátumát hibás kiírás miatt módosítani kellett. Az új határozati javaslatokat a testület 10 igen 0 nem 2 tartózkodás, illetve 11 igen 0 nem 0 tartózkodás mellett fogadta el. 2, Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának évi munkatervi javaslata A testület 12 igen 0 nem és 0 tartózkodó szavazat mellett elfogadta évi munkatervét szeptember végéig, tekintettel az októberi önkormányzati választásokra. 3, Szociális Bizottság évi beszámolója A Szociális Bizottság Elnöke beszámolt a Képviselő-testületnek az Önkormányzat szociális juttatásainak felhasználásáról. A beszámolót a testület 9 igen 0 nem és 3 tartózkodó szavazat mellett elfogadta. 4, Elektronikus helyi közigazgatási infrastruktúra fejlesztése című pályázathoz való csatlakozás lehetősége. A Képviselő-testület 11 igen szavazattal, egyhangúlag felhatalmazta a Polgármestert, hogy a pályázathoz szükséges csatlakozó szándéknyilatkozatot küldje meg a pályázó önkormányzatok részére. A testületi ülés részletes jegyzőkönyve megtekinthető a település hivatalos honlapján, a Kun Szabó Melinda jegyző Lakossági tájékoztató Tisztelt Ügyfeleink! Társaságunk a földgáz ellátásról szóló törvény rendelkezéseivel összhangban átalakítja kistérségi ügyfélszolgálati tevékenységét január 1-től az eddigi mozgó ügyfélszolgálati rendszer megszűnik, és két kistérségi személyes ügyfélszolgálati fiókirodában várjuk Önöket! A kistérségi ügyfélszolgálati irodák címe és nyitva tartása: Irodák címei: 2760 Nagykáta, Szabadság tér 7. Hétfő (Az ELMÜ kistérségi ügyfélszolgálati irodájában) Szerda 8-12 (Az ELMÜ kistérségi ügyfélszolgálati irodájában) Péntek 8-12 Területtől függetlenül ezen felül is bármely ügyfélszolgálati irodákon állunk ügyfeleink rendelkezésére. Telefonos ügyfélszolgálatunk a 06-40/ es telefonszámon továbbra is munkanapon 8-18 óra között, csütörtökön között hívható. Kizárólag gázszivárgások bejelentésére, vészhelyzet és üzemzavar elhárítására a as szám éjjel-nappal áll az ügyfelek rendelkezésére. Megértésüket köszönjük 2085 Pilisvörösvár, Fő út 134. Csütörtök Fővárosi Gázművek Zrt. 2

3 Kulturális hírek A Damjanich Művelődési Ház programja A MAGYAR KULTÚRA NAPJA tiszteletére január ig Január óra Képzőművészeti kiállítás Dehes Magdolna üvegfestő, akrillfestő és Réder Nyúl Erzsébet Wat ( viaszfestő) munkáiból A kiállítás január éig megtekinthető a Páva klubban. Január óra Népi hagyományok ápolása. Előadás a Páva klubban Január 20-án 17 óra Kézműves foglalkozás Farsangi jelmezek készítése Január óra A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁ-nak megünneplése Megnyitja: Incze Sándor polgármester Az ünnepi műsorban fellépnek: Gróf Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói Pöttöm Óvoda gyermekei Hipp-Hopp Óvoda gyermekei Búzavirág Nyugdíjas Klub Ofella Sándor Hagyományőrző Népi Együttes Wass Albert Kulturális Egyesület Irodalmi Egyesület Más szervezetek programjai a Művelődési Házban Állandó programok: Biblia kör, minden hétfő től-18 óráig Irodalmi Egyesület, minden hónap első szerdán Alkotó kezek, minden hónap első csütörtök Februári program előzetes A múltat nem lehet elvenni tőlünk, de csak akkor a miénk, ha ismerjük! (Ofella) Az Ofella Sándor Hagyományőrző Népi Együttes február 20-án ünnepli fennállásának 60 évfordulóját. Ezen évfordulóra szeretettel hívjuk és várjuk Önt és Kedves családját. Tervezett program: óra Hajdani táncosok fogadása,vendéglátás óra Ofella Sándor volt együttes vezető sírjánál koszorú elhelyezése. Elhunyt együttes tagokra emlékezés a temető kőkeresztnél óra Visszaemlékezés a közös munkára óra A 60. évfordulót ünneplő Ofella Sándor Hagyományőrző Népi Együttes jelenlegi és volt tagjainak műsora óra Vacsora, bál. Szeretnénk felkérni hajdani együttes tagjainkat a jubileumon való fellépésre, ezzel is színesebbé téve ünnepségünket. A színpadi fellépés megbeszélés tárgyát képezi, így kérném amennyiben ebben szívesen részt vállal telefonon jelezze február 10-ig. Telefon: 06-29/ vagy 06-30/ Bízunk benne, hogy családtagjaival megtiszteli e találkozót. Amennyiben ön és családtagjai részt kívánnak venni ünnepségünkön, kérném visszajelentkezésüket levélben a következő címre. Damjanich Művelődési Ház, 2251 Tápiószecső, Bajcsy Zs u 1, vagy en: walter.janos@damjanichmuvhaz.hu, vagy telefonon a: 06-29/ , 06-30/ telefonszámon. Visszajelentkezést a vendéglátás pontos létszáma miatt február 17-ig kérjük. Walter János Együttes vezető Felhívás! Tisztelettel kérjük Önöket és családtagjaikat, hogy az Ofella Sándor Kulturális Alapítványt támogassák személyi jövedelemadójuk 1 %-ával. Az Alapítvány Tápiószecső hagyományainak megőrzését tűzte ki célul. Adószám: Köszönjük! 3 Helyőrségi Klub A JÁTSZÓHÁZ januári PROGRAMJA Minden szombaton de. 10 órától várjuk a játszani, kézműveskedni szerető gyermekeket, szülőket, nagyszülőket a Helyőrségi Klubba! FARSANG Január 6.-ával megkezdődött a farsangi időszak ben ez február 16.-áig tart! Használjátok ki ezt az időt és minél több mulatságon vegyetek részt!!! (Remélhetőleg, nem nagyböjt idejére tesznek bálokat...)

4 2010. január 23. Rongyosbál A legolcsóbb jelmez egy mókás ruha vagy pizsama. Bármilyen rongyban, pizsamában jönni: kötelező! Rönkhúzás az udvaron csúfolók Tánc, mulatság január 30. Gyertyaszentelői medvecsalogató Farsangi játékok Zajkeltők készítése február 6. Kecskésbál Busóálarc készítése papírból, festéssel Játékok február 13. Farsangfarki jelmezbál - táncház! Szervezés alatt. Mindenkit szeretettel várunk! Váltócipőt hozzál magaddal! VÖRÖSKERESZT-HÍREK Idén szervezetünk csatlakozott a Baptista Szeretetszolgálat, immár 2004 óta minden decemberben megrendezett cipősdoboz-akciójához. Ezúton köszönjük a lakosság felajánlásait. Szép számmal érkeztek játékok, könyvek, ruhák, élelmiszerek, sőt, babakocsit is kaptunk. Sajnos a Baptista Szeretetszolgálat szigorú feltételek miatt nem fogadhatta el a használt játékokat, ruhákat, így azokat a Mikulásgyárba juttattuk el, szebbé téve számos gyermek Karácsonyát. Nagyon szépen köszönjük az önzetlenséget! Csupán egy igazi öröm van az életben: másoknak élni -Lev Tolsztoj- Idén december 14-én került sor az év végi véradásra településünkön. Ezúton szeretnénk megköszönni a jelentkezést minden megjelentnek, azonban a Vérellátó Szolgálat nem volt felkészülve ekkora érdeklődésre, így sokak nem tudtak vért adni, de reméljük, látjuk őket máskor is a véradók sorában. 20 fő kitüntetett véradónknak csekély ajándékkal, és emléklappal kedveskedtünk többszörös véradásukért. Köszönjük a támogatást, valamint a segítséget az óvodásoknak, iskolásoknak, a központi konyha dolgozóinak, Pottok Gergőnek és az Önkormányzatnak. Egészségben és sikerekben gazdag, Boldog Új Évet Kívánunk! A Tápiószecsői Vöröskereszt Civil szervezettek hírei Fennállásunk 30. évfordulóját február 17-én (szerdán) kívánjuk megünnepelni, melyre nagy tisztelettel meghívunk minden érdeklődőt. Helyszín: Program: HM Rekreációs és Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. tápiószecsői intézménye Tápiószecső, Kátai út Kiállítás megnyitó a klub életéből Ünnepi zenés műsor (magyar nóta, operett) Ünnepi megemlékezés Előadó: Ács László nyá. Ezredes, klub elnök Zenés, táncos, vacsorával egybekötött ünneplés KIFULLADÁSIG! Tombolahúzás (tombola jegy:100,- Ft) Részvételi díj az érdeklődők részére: Műsor: ingyenes Zenés, táncos est vacsora nélkül: 500,- Ft/fő Zenés, táncos est vacsorával: 1500,- Ft/ fő Érdeklődők jegyet válthatnak: február 04-ig Dobos Imre nyá. alezredes, klub titkárnál , Tápiószecső, Gárdonyi G. u 48/a és Danyi Zoltánné nyá.ka., gazdasági felelősnél , Tápiószecső, Hársfa u MEGHÍVÓ Tisztelt Nagyközségi Civil szervezetek! 2009-ben mindenki üdvözölte, hogy a nagyközségben működő civil szervezetek megismerjék egymást, egymás tevékenységét. Ezt a célt szolgálta a civil majális, valamint a Művelődési Házban, sportpályán, tűzoltó szertárban megtartott bemutatkozó sorozat. Sajnos ezek a lehetőségek változó látogatottságot, érdeklődést eredményeztek. A Fegyveres Erők és Testületek Helyőrségi Nyugdíjas taglétszáma 60 fő (ebből a többség a nagyközség lakója, a többiek valamelyik fegyveres szervhez kötődő nyugdíjas). A klub február 17-én alakult 27 fővel. Mindenkit nagy tisztelettel és szeretettel vár a Nyugdíjas Klub vezetősége! Felhívás! Újra járnak településünkön a csalók, besurranó tolvajok. Jelenleg olyan egészségügyi gépet árulnak, illetve azzal kötik be magukat ami 19 betegséget tud gyógyítani. A háziorvosra hivatkoznak, olcsón megszámítják a gépet, az a lényeg hogy ft kézpénzhez jussanak. Természetesen a háziorvos erről semmit nem tud, nem az Ő hozzájárulásával történik, csak a hiszékeny ember így gyanútlanul oda adja a pénzét. Aztán várja, hogy hozzák azt a csodagépet, ami soha nem fog megérkezni. Senki ne dőljön be ennek és az ilyen ígérgetéseknek 4

5 Számvetés! Lakossági vélemények, észrevételek Elmúlt egy év ilyenkor mindenki számot vet az elmúlt évről és magával ragadja a gondolat, vajon mindent jól csináltam, mi az amit elrontottam és mi az amit esetleg másként csináltam volna. Községünk elöljáróira különösen nagy feladat hárul ebben a kormány által generált forrás hiányos időszakban. A rendkívüli módon beszűkült pénzügyi és gazdasági lehetőségek miatt. Így az újév kezdetén joggal felmerül a kérdés vajon megtettek-e mindent a falu elöljárói községünk életének javításáért a falu fejlődési lehetőségeinek a maximális kihasználásáért. Ismét eltelt egy év és a helyben járásunk folytatódik. Sajátságos sportos szófordulattal élve ismételten leszerepeltek a T.Képviselő hölgyek, urak. Annál is inkább mondom, mivel a falu fejlődése finoman kifejezve is rendkívüli módon visszafogott. (gyorsvonati sebességgel elszáguldanak mellettünk a környező települések) Mivel képviselő testületünk java része valamelyik intézményünk vezetői tisztségét is ellátja, ezért a megnehezedett működési és saját egzisztenciális döntéseiket a falu fejlődésének a rovására hozták. Egy szemléltető példával szeretnék élni. Létrejött térségünkben a Közös fenntartású Iskola és Óvoda társulás, amelynek a lényege, hogy több község összefogásával, közös Iskola és Óvoda irányítás jött létre és ezzel együtt megszűntek a helyi intézményvezetői státuszok. Ennek következtében volt olyan község, amely Harmincmilliós többlettámogatásban részesült és ezt a falu fejlesztésére fordíthatta. Tápiószecsőre jutó többlettámogatás meghaladta volna az évi negyven millió forintot. Ellenben Tápiószecsőn ezt a lehetőséget a képviselő testület többsége még napirendjére sem tűzte. Folytathatnám a sort számos rossz döntésen át az illegális telefon lehallgatáson az illegitim útépítésen keresztül a helyi újságban való cenzúra megjelenítésével és még sok olyan cselekedettel, ami általában rejtve marad vagy az elhallgatás homályába veszik. Ugyanakkor a számos bírálat mellett szólni kell a pozitív példákról is. Ilyen a civil szervezetek megalakulása és működése, amelyek községünkön belül és kívül is igyekeznek Tápiószecső kultúráját és közbiztonságát öregbíteni. Külön kiemelném (név és cím nélkül) azokat a T. Képviselő urakat és a falu elöljáróit, akik személyes megjelenésükkel és odaadó munkájukkal (nem pedig látványos távolmaradásukkal) segítették községünk kulturális fejlődését. Tisztelt olvasó írásomat nem személyek ellen hanem Tápiószecsőn uralkodó hatalmi struktúra szemléletbeli változására irányuló kritikai észrevételeim alapján készítettem. Elősegítve ezzel egy racionálisabb döntést hozó testület kialakulását. Vannak olyan emberek, akik szeretik a hatalmat, Másoknak viszont hatalmuk van szeretni Bob Marly László Béla 5 Tisztelt Tápiószecsői Lakosok! A Szecsői Tükörben Jogi Kisokos néven új rovatot indítunk, melyben, Dr. Acsai Anetta Rita kókai ügyvéd minden hónapban olyan jogi témát, jogszabályi rendelkezést fog közérthetően elmagyarázni, mely Önök közül sokakat érinthet. Amennyiben az adott témáról még többet szeretnének megtudni a , vagy a telefonszámon bizalommal fordulhatnak hozzá. Szerkesztőség Jogi Kisokos Az a tapasztalatom, hogy az öröklési illetékkel kapcsolatban a köztudatban van egy súlyos félreértés. Sajnos sok bulvár újság közlése alapján az az információ él az emberek fejében, hogy január 1- jétől az öröklési illetéket - népszerű nevén a haláladót - eltörölték. Ez azonban ebben a formában nem igaz. Csak az örökrész tiszta értékéből 20 millió forint mentes az öröklési illeték alól, ám ezen mentesség is csak az elhunyt gyermekét, házastársát, szülőjét, illetve azt az unokát illeti meg, akit szülők hiányában az elhunyt nagyszülő tartott el. A 20 millió feletti érték után természetesen továbbra is kell öröklési illetéket fizetni. Az előbb felsoroltak közé nem tartozó egyéb örökösökre (pl.: unoka, nagyszülő, testvér, nagybácsi, unokahúg) nem vonatkozik a mentesség így ők továbbra is kötelesek öröklési illetéket fizetni az örökrész tiszta értéke után. Jó hír az ingatlan vásárlás előtt állóknak, hogy az illetékekről szóló évi XCIII. törvényben január 1-jétől jelentős változások léptek életbe az ingatlan vásárlás után fizetendő illeték mértékében. Lakásszerzés esetén a fizetendő illeték lakásonként 4 millió forintig továbbra is 2%, a forgalmi érték 4 millió feletti része után azonban az eddigi 6%-ról 4%-ra csökkent a fizetendő illeték. Egyéb ingatlan esetén (pl.: pince, szőlő, üdülő) visszterhes vagyonátruházáskor (adásvétel, csere) az illeték általános mértéke 10%-ról 4%-ra csökkent. Amennyiben az adott témáról még többet szeretnének megtudni a , vagy a telefonszámon lehet érdeklődni. Dr. Acsai Anetta Rita Ügyvéd Adventi időszak Tápiószecsőn A múlt évben november 29-én kezdődött az advent. A szó, a latin adventus Domini - az Úr eljövetele kifejezésből származik, mégpedig kettős értelemben: Jézus Krisztus megszületése Betlehemben és második eljövetele az idők végezetével. A keresztény kultúrkörben a karácsonyi előkészület ideje, Szent András ünnepéhez legközelebb eső vasárnaptól, Jézus Krisztus születésnapjáig tart ( szent idő ), mely a karácsonyra való lelki felkészülés ideje. Az egyházi év kezdete, advent első vasárnapja, a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör. Az adventi időszak az előkészület, várakozás, reménykedés ideje, amelyet régebben böjttel is megszenteltek. Szerdán és pénteken szigorú böjt volt, szombaton, pedig húsételtől való megtartóztatás.

6 E böjtöket az ország több vidékén is tartották. Régen advent kezdetét éjféli harangszóval jelezték. Az advent igazi szakrális ízét, meghitt hangulatát a hajnali mise vagy angyali mise, (a régiségben aranyos mise), liturgikus szóval roráté adja meg, amely még a középkori hazai liturgia maradványa. A liturgiában lila színt képvisel, kivéve advent harmadik vasárnapját, amikor rózsaszínt használnak. Tápiószecső, abban a megtiszteltetésben részesült, hogy Dr. Bábel Balázs, Kalocsakecskeméti érsek, a helyi Szent Miklós templomban celebrálta az ünnepi szentmisét, december 11-én, advent második hetében! A misézésben segítkezett még Dóbiás Zalán és Barotai András plébános urak. A különlegesség az, hogy Érsek úr 1980-ig nagyközségünk káplánja volt, 1997-től pápai káplán, 1999-től, pedig érsekké nevezték ki Kalocsán. Emellett a Magyar Katolikus Püspöki Karban, bizottsági elnök; az Országos Egyházművészet és Műemléki Tanács elnöke; a Kultúra és Tömegtájékoztatás Bizottságának tagja. Meghittséggel töltött el, amikor a templomban felcsendült az ének, és lassan megjelentek a lelkipásztorok, köztük a mi (régi) káplánunkkal. Igaz, akkoriban még nem ismerhettem őt, de a mise alatt, valami felfoghatatlan érzés kerített hatalmába. Talán magával ragadt a légkör varázsa, vagy maga az az érzés, hogy 30 évvel ezelőtt ez az ember itt segédkezett, és most milyen elhivatottsággal prédikál, vagy talán az advent, a várakozás, az óriási szeretetet nyújtó hangulat, vagy tudom is én, de lépten-nyomon meghatódtam. Ebből az emberből sugárzott valami megmagyarázhatatlan, valami különös igazság-hit, valami odaadás és emberszeretet. Dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek szerint, a kor embere a pillanatnyi érzelmeit azonosítja a szeretetével. A szeretet tettekben mutatkozik meg, a kulcsszó a pillanaton van. Az emberek többsége elfelejtett a jelenben élni, pedig érdemes arra koncentrálni, akivel éppen összehozott az élet, és azt a munkát elvégezni a legjobb tudásunk szerint, amivel éppen foglalkozunk. Ahhoz, hogy szeretni tudjunk, akaratra, tűrésre is szükség van. A szent idő legfontosabb üzenete, hogy velünk az Isten. Az együttlét megismerése tapasztalat, amely megörvendeztet bennünket. Erre épül a béke, a szeretet és a család. A karácsony valójában a szív belső ünnepe, amikor napjaink rohanó világában a ma szót meghalljuk. Ez a ma minden idővel egyidejűvé képes lenni. Bármely idő valóságossá lehet, a kairosz, az üdvösség idejével való kapcsolat által. A karácsony, az evangélium hirdetésének mai napja, amely örökké időszerű, mindig és soha el nem évülő MA. DR. BÁBEL BALÁZS ÉRSEK: Az akarat a szeretet tette Köszönöm a szeretetérzést, melyet mindannyiunknak nyújtott, Isten éltesse és tartsa meg nekünk sokáig! Juhász Gyula : A kéklő félhomályban Az örökmécs ragyog, Mosolygón álmodoznak A barokk angyalok. Rorate Hideg kövön anyókák Térdelnek. Ifjú pap Magasba fölmutatja Szelíden az Urat. A gyertyák rendre gyúlnak, Derűs hit tűnt malasztját A ministráns gyerek, Könnyezve keresem. Mint bárány a mezőben Ó gyönyörű gyerekség, Csenget. Az árny dereng. Ó boldog Betlehem! * Egy héttel később, december 18-án, a szentegyházai Gábor Áron Művelődési Ház hagyományőrző csoportja tartott előadást, Szentegyházasfalusi ANGYAL BETLEHEM néven, szintén a templomban. A régi hagyományokban gazdag falu életéről adtak elő betlehemes játékot, melyet az ünnepek alkalmából házról-házra járva mutattak be. A játék betanítását az első gazda szerepét játszó férfi vállalta, a kulcsárnak a szervezés volt a feladata, a humoros szerepet, pedig az öreg pásztorra osztották. E néphagyományban van egy jellegzetesség, ahol a pásztorok között folyó párbeszédek, némely helyen román nyelven íródtak. Ezt szándékosan hagyták benne a szövegben, ezzel kiemelve, hogy Székelyföldön a pakulárok (pásztorok) általában oláhok voltak, s így eredetibb alakokat tudtak képviselni. A vártnál jóval többen jelentek meg az előadáson, sokan gyermekeikkel érkeztek. Amikor humoros részhez érkezett a történet, mindenki kuncogott és nevetett örömében, kicsik és nagyok egyaránt. Szórakoztatóan ütlegelte az öreg pásztor a többieket, és nagyot lendített a nyolc pásztor hátára. A műsorban, Szűz Máriát játszó kislány, gyönyörűen énekelt, felfelcsendülő tájszólással. Számomra érdekes bemutatót láthattunk, köszönjük kedvességüket, fáradságos utazásukat, áldozatkész munkájukat! További kitartást kívánok hagyományőrzésük megtartásához! * Elengedhetetlen, hogy ne említsem meg, hogyan sikerült az a bizonyos gesztenyesütögetős, forralt boros, december 23-ai nap, melyet előző cikkemben ajánlottam. A Betlehemi jászolnál már szép számmal gyülekeztek a falubeliek, mire kisfiammal megérkeztünk. Nagy volt a sürgés-forgás, szervezés, hogy minden rendben menjen, a zord időjárás ellenére. Mindenki a jászol köré gyülekezett, mivel egy kis előadással készültek a szervezők. A műsorban idősebb és fiatalabb korosztály is szerepelt, ki imádságos énekkel, ki gyermekbetlehemessel. Aranyosak voltak a gyerekek, a hideg idő ellenére, kitartóan viselkedtek, és az előadásban nagyon ügyesek és bátrak voltak. Ez idő alatt, a konyhában már javában pattogott a gesztenye, melyet magam ellenőriztem, mikor sül készre. Mások hurkát, kolbászt sütöttek a résztvevőknek, a fazékból forralt bor fenséges illata terjengett. Igazi karácsonyi hangulat várt mindenkit, az előadással, az illatokkal, a kínálással, ezzel együtt a szeretettel, amit megelőlegeztek, nekünk, hallgatóknak. Amikor vége lett a műsornak, mindenki fogyaszthatott egy kis meleg ételt, italt, desszertként gesztenye halmokból válogathattak az ott egybegyűltek. 6

7 Pici szelet volt ez a falu életéből, örülök, hogy Tápiószecsőn mégis mindig történik valami, csak néha elsiklunk a történések felett, vagy csak nem akarunk tudomást venni róla. Igenis mi vagyunk a felelősök, ezért a nagyközségért, igenis értékeljük, ha valaki szervez, vegyünk részt a rendezvényeken, ahányan csak bírunk, hiszen a sok kicsiből egyszer nagy lesz! (egyszer!!!) TARTSUNK ÖSSZE, TALÁN ÍGY KÖNNYEBB LESZ BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNOK TÁPIÓSZECSŐ MINDEN LAKOSÁNAK!!! Batáné Dósa Angelika Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, akik Cseri József temetésén részt vettek, sírján elhelyezték a kegyelet virágát. Gyászoló család Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik kedves halottunk Varga Károly (élt 70 évet) temetésén részt vettek és sok szép virággal tiszteltek meg gyászunkban. "Pihenj te drága szív, mely megszűntél dobogni, szerető jóságod nem tudjuk feledni" Gyászoló család: felesége, két lánya Erika és Éva Köszönetet mondunk mindenkinek, akik Varga Domonkosné temetésén részt vettek, virágaikkal, jelenlétükkel osztoztak fájdalmunkban A gyászoló család Szeretnék köszönetet mondani a Művelődési Ház vezetőségének, hogy 2009-ben is megemlékeztek a faluba élő magányosokról. December 21 én egy csodálatos estnek lehettem résztvevője. Köszönöm Dóbiás Zalán atya szavait, az Ofella Sándor Hagyományőrző Népi Együttes műsorát, a községi Hittanos csoport irodalmi műsorát, és valamennyi fellépő lelkes közreműködését. Özv. Mondok Ferencné Hirdetések Sürgősen eladó Tápiószecsőn a lakótelepen III. emeleti erkélyes lakás. Másfél szobás, alacsony jövedelemből is könnyen fenntartható. Redőnnyel,egyedi vízórával, kaputelefonnal felszerelt. Ár, megegyezés szerint. Érdeklődni: 29/ / Eladó 4 emeletes társasházban egy 3. emeleti 52m 2 -es egyedi vízórás, másfélszobás teraszos lakás. Irányár: forint. Érd: 06-29/ / Szecsői Tükör Kiadja: Nagyközségi Önkormányzat Tápiószecső Honlap: Tel: 06-29/ , szecsopolhiv@monornet.hu, Szerkesztő: Lesti Bertalan, lestiberci@fre .hu, lestiberci.blog.hu, Honlap: Tel:06-29/ Megjelenik havonta 2400 példányban. Engedély:NySU.P/PHF/2824/1991 M E G N Y Í L T OPTIKA Tápiószecsőn! Cím: Deák Ferenc u. 19. (a polgármesteri hivatallal szemben, a zöld házban) Nyitva: Kedd-től Péntekig 9-17 Szombat 9-13 Szemüvegkészítés, javítás kiegészítők Szombatonként szemvizsgálat melyre a / telefonszámon vagy az üzletben lehet bejelentkezni. Szemüvegkeretek már 2000 Ft-tól Üzletünk kizárólag minőségi szemüveglencsékkel dolgozik melyekre garanciát vállal! Segíthetsz Hajni (12) és Csenge (3) testvérek. Úri községben élnek, Budapesttől 40 km-re. Mindketten olyan ritka genetikai betegségben szenvednek, melynek egyetlen megoldása az őssejtbeültetés lehet. Nem csupán a családjuk, de az őket körülvevő közösség is szeretne segíteni nekik, tartozz te is közénk! Segíthetsz, ha a műanyag kupakokat nem dobod el, hanem összegyűjtöd és eljuttatod nekik; Segíthetsz, ha a következő számlaszámra pénzt küldesz: Mihálszky Beáta Monor és Vidéke Takarékszövetkezet ; Segíthetsz, ha figyelemmel kíséred sorsukat, ha beszélsz róluk, terjeszted hírüket, s ezáltal mások is bekapcsolódnak a gyűjtésbe! Nagyon köszönjük! Ne feledd: Sok kicsi sokra megy! A család telefonszáma: 06/70/

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

XV. évfolyam - 3. szám Kezdetben sok érdeklődő volt, de sajnos csak érdeklődtek. Többen mondják ma is, hogy szeretnének jönni néptánc oktatásra. Erre én mindig felteszem a kérdést az órákon: Itt vannak,

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek!

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek! 1 2 Jegyzői tájékoztató Tisztelt Tápiószecsőiek! Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat képviselőtestülete december havi első ülésére december 10-én került sor. Testületünk az alábbi témákkal kapcsolatosan

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

Szám: 310-2/2017. N é m e t b á n y a

Szám: 310-2/2017. N é m e t b á n y a Szám: 310-2/2017. N é m e t b á n y a Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 30. napján 10 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25. Ügyszám: 133-61/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2017. május 25. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 9/2013 szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 9-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24. Ügyszám: 24-161/2016. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2016. november 24. Nyirád 2016 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

2014. augusztus - december TARTALOM: Általános Iskola és Alapfokú

2014. augusztus - december TARTALOM: Általános Iskola és Alapfokú Fábiáni 2014. augusztus - december TARTALOM: Polgármesteri beszámoló Sajtóközlemények Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda életéből Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Részletesebben

2012. május 3-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

2012. május 3-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL 3-9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2012. május 3-án Határozatok: MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Sorszáma: Kódja 35/2012. (V.03.) F5 36/2012. (V.03.) F4 37/2012.

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

2013. évi 20. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2013. évi 20. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2013. évi 20. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Az Idősügyi Tanács üléséről Hort Község Önkormányzat Tanácskozó termében november 4-én.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Az Idősügyi Tanács üléséről Hort Község Önkormányzat Tanácskozó termében november 4-én. JEGYZŐKÖNYV Készült: Az Idősügyi Tanács üléséről Hort Község Önkormányzat Tanácskozó termében 2014. november 4-én. Jelen vannak: Horváth Sándor Kormos Gábor Köles Ferenc Sánta Mátyás Rózsavölgyi Jánosné

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

XV. évfolyam - 12. szám 2014. December Csupor Piac Sikerrel debütált Derekegyházon a Csupor Piac, ahol kézműves termékekkel és házi készítésű finomságokkal találkozhattak az érdeklődők. A piac fizetőeszközként

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt)

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt) ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 16-án 20.30 órakor kezdődő zárt testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal tanácskozó

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. JEGYZŐKÖNYV

Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. JEGYZŐKÖNYV Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. 4/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 10-én 17:30

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

Előadó: Előkészítette: Véleményezte:

Előadó: Előkészítette: Véleményezte: Előterjesztés Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére, a 11. számú Tájékoztató a 2015. éi városi rendezvénytervről tárgyú napirendi pontjához Előadó: Tölgyesi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 11-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án megtartott üléséről. 2 Mérges

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jásd Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 28-án (hétfőn) 18 órai kezdettel megtartott üléséről. Ülés helye: Önkormányzat tanácsterme Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről április 29.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről április 29. Ügyszám: 87-57/2015. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2015. április 29. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Az időszak neve. Szokások

Az időszak neve. Szokások A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Katolikus liturgiának megfelelő adventi koszorú, három lila és egy rózsaszín gyertyával. Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (dec.25-ét)

Részletesebben

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek...

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek... 530 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. július 21-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 11/2015.

Részletesebben

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Községi Önkormányzat 2012. szeptember 26-ai nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 451-454/2012. d./ rendelete: -- TÁRGYSOROZAT Megnyitó és napirendi pontok tárgyalására

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. november 19-én 17:00 órakor megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. november 19-én 17:00 órakor megtartott üléséről. Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. 4/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. november 19-én 17:00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. JELEN VANNAK: A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. KOVÁCS GYULA a Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Részletesebben

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2017. február 01. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 23. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 23. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 23. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Ikt.szám: 18-3/4/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

Bemutatkozik új programszervezo. Falukarácsony. Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Január. XVII. évfolyam - 1.

Bemutatkozik új programszervezo. Falukarácsony. Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Január. XVII. évfolyam - 1. XVII. évfolyam - 1. szám Programajánló január 20. (Szerda) Nyugdíjas Klub 2016. évi első Klubnapja január 22. (Péntek) Magyar Kultúra Napja január 30. (Szombat) DerekDarts - Darts kupa február 13. (Szombat)

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja.

JEGYZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi utca 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-16/2015.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. december 17-én, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja.

J E G Y ZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-9/2015.NY. J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 8-án,

Részletesebben

TÁRGYSOROZAT. 1) Beszámoló Bököny Cigány Kisebbségi Önkormányzat megalakulása óta végzett tevékenységéről. /szóbeli előterjesztés/ Előadó: Kis Gusztáv

TÁRGYSOROZAT. 1) Beszámoló Bököny Cigány Kisebbségi Önkormányzat megalakulása óta végzett tevékenységéről. /szóbeli előterjesztés/ Előadó: Kis Gusztáv Bököny Község Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. április 13-i rendkívüli üléséről 37-7/2011. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata határozatai: (7-8/2011) TÁRGYSOROZAT 1) Beszámoló Bököny

Részletesebben

Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Szentkirályszabadja Petőfi u. 12. Szám: 17./2017 Jegyzőkönyv

Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Szentkirályszabadja Petőfi u. 12. Szám: 17./2017 Jegyzőkönyv Szentkirályszabadja Község Önkormányzat 8225. Szentkirályszabadja Petőfi u. 12. Szám: 17./2017 Jegyzőkönyv Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. augusztus 1-jén 8.00

Részletesebben

Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: 3695/2017/A. JEGYZŐKÖNYV

Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: 3695/2017/A. JEGYZŐKÖNYV Ikt. sz.: 3695/2017/A. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendes ülésén 2017. október 19. napján, 16.00 órakor, Ászár Polgármesteri Hivatal (Ászár, Kossuth u. 16.) tanácstermében.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dr. Lakos Roland polgármester, Bögös István, Gáspár János,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 142/2013. (XI.13.) Pályázat mikrobusz vásárlására 143/2013.

Részletesebben

5/2015 Készült: 1 példányban. Mérk Nagyközség Cigány Nemzetiségi Önkormányzatának június 10-én megtartott ülésének

5/2015 Készült: 1 példányban. Mérk Nagyközség Cigány Nemzetiségi Önkormányzatának június 10-én megtartott ülésének 17 5/2015 Készült: 1 példányban 2015. június 10-én 08 00 megtartott ülésének órai kezdettel a.) jegyzőkönyve b.) 10-14/2015. (VI.10.) határozata Napirend: 1./ A 8/2015. (V.05.) határozattal továbbá a 7/2015.

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. FEBRUÁR 12 -i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. FEBRUÁR 12 -i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. FEBRUÁR 12 -i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 6/2014. (II. 12.) számú BKt. határozat 7/2014. (II. 12.) számú Bkt. határozat a

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V ikt.szám: 78-3/2013. Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 27-én 18 óra 00

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 30-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 99 101 / 2011. (VI. 15.) számú határozatok d. rendeletek:

Részletesebben

2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok!

2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok! Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja 2016. JANUÁR Tisztelt magyarcsanádi lakosok! Újra eltelt egy év, és mint ahogyan a világ számtalan pontján, itt Magyarcsanádon is számot

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. február 16-án megtartott nyilvános testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 42/2017.(III.27.) HATÁROZATA

JEGYZŐKÖNYV. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 42/2017.(III.27.) HATÁROZATA Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-6/2017.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 27-én, 17

Részletesebben

Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan

Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.április 4.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. könyve c. határozatok:41/2013. (IV. 4.) számú határozat d. rendeletek:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21. napján délután 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Cece Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testület Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság november 13-án 16,30 órai

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Cece Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testület Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság november 13-án 16,30 órai J E G Y Z Ő K Ö N Y V Cece Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testület Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság 2015. november 13-án 16,30 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről SZÁMA HATÁROZAT

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 67-től 70-ig. Határozat száma. 0-tól 0-ig. Rendeletek:

Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 67-től 70-ig. Határozat száma. 0-tól 0-ig. Rendeletek: Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv Készült: Hevesaranyos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 6- án megtartott rendkívüli testületi üléséről Határozatok: 67-től 70-ig Határozat száma

Részletesebben

2015. január - december TARTALOM:

2015. január - december TARTALOM: Fábiáni 2015. január - december TARTALOM: Polgármesteri beszámoló Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola beszámolója Fábiánsebestyén Gyermekeiért Alapítvány hírei Fábiánsebestyéni

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: Svh/61-1/2015. Készült: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 2015. február

Részletesebben

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak 2013 december 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Flag -értékelve Karácsonyi Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A latin eredetű szó - adventus - megérkezést, eljövetelt jelent. A Jézus születésére

Részletesebben

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-ai testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-ai testületi üléséről készült jegyzőkönyv Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-ai testületi üléséről készült jegyzőkönyv napirendjei: - Óvoda zárva tartása tavaszi a szünetben - Autóbusz menetrend módosítása

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmail.com Telefon: - Myletos Art Ságiné Őze Rita élelmiszer boltja Gyógynövény és Reformélelmiszer Üzlet (Szentes) Rongybika (Szentes) Erasmus + Dr. Brusznyai

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs Száma: 271-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 9-én (hétfőn) 18 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu.

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ 2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ február március Időpont Rendezvény megnevezése Szervező Helyszín 2012. február 16. vagy 23. 2012. február 25. Könyvtárhasználat - Nemzetközi energiahatékonysági nap

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2017. ÉV 2017. január 25. (szerda) 1. Az önkormányzat 2017. évi költségvetése (első olvasat) 2.A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Molnár György igazgató

Jegyzőkönyv. Molnár György igazgató Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2014. december 1-én 10.30-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D- 20-2/2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 27 -én 16

Részletesebben

Román Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/428-000 E-mail: ottlaka@freemail.hu JEGYZŐKÖNYV

Román Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/428-000 E-mail: ottlaka@freemail.hu JEGYZŐKÖNYV Román Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/428-000 E-mail: ottlaka@freemail.hu Iktatószám: 76-6/2014./Önk. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pusztaottlaka Román Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE Öttömös Község Képviselő-testületének 2012. évi MUNKATERVE A KÉPVISELŐTESTÜLET ÜLÉSEINEK HELYE, IDEJE, NAPIRENDJEI A Képviselő-testület üléseire meghívottak a képviselőkön kívül a Szervezeti és Működési

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben