CHRISTOPHER KNIGHT ÉS ALAN BUTLER

Átírás

1 CHRISTOPHER KNIGHT ÉS ALAN BUTLER Szupercivilizáció A történelem előtti idők szupertudománya Mindent megtettünk, hogy kapcsolatba lépjünk a könyvben használt képek jogdíjtulajdonosaival. Azokban az esetekben, melyekben ez nem sikerült, az érintettek elnézését kérjük. Először Nagy-Britanniában jelent meg 2004-ben A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Watkins Publishing, Sixth Floor, Castle House, Wells Street, London W1T 3QH Eredeti cím: Civilization One Christopher Knight and Alan Butler 2004 Ali rights reserved Fordította: Zvara István Szerkesztette: Békési József Tördelés, tipográfia: Gold Book Kft. Magyarországon kiadja a Gold Book Kft. Felelős kiadó a kft. vezetője Nyomdai munkálatok: Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató ISBN

2 AJÁNLÁSOK Unokáimnak, Samnek, Isabelle-nek és Maxnek (és az ezután érkező továbbiaknak). Gyermekkori kíváncsiságotok és kérdezősködési hajlamotok maradjon meg egész életetekben. C.K. Apámnak, John Butlernek, és anyám, Mary emlékének. A.B. De Lorean megkomponált és előadott egy a könyvhöz társuló megalitikus zenei CD-t. A Civilization One - The Album példányai meghallgathatók és megvásárolhatók a weboldalon. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSOK Fred Cameronnak, a sumerokkal kapcsolatos fontos magyarázataiért. Fiona Spencer-Thomasnak, a kötelességen felüli és túli erőfeszítéseiért. Michael Mann-nek, akinek szoros együttműködése és tanácsai alapvető fontosságúak voltak e könyv szempontjából. Penny Stopának és a szerkesztői csoportnak. Tony Crerarnak, szívesen fogadott közreműködéséért. Hilary Newbiginnek, igen szívesen vett tanácsáért. Péter Harwoodnak, technikai szakértőnknek. Bevezetés A szuperkultúra Létezett szuperfejlett kultúra az őskorban? Ha nem, akkor hogyan lehetséges, hogy a kőkorszaki Britannia feltehetőleg civilizálatlan népe olyan komplett mértékegységrendszer birtokában volt, mely a Naprendszer mélységes ismeretén alapult? Az ember vadász-gyűjtögetőből városlakóvá fejlődésének története valaha kényelmesnek és kiszámíthatónak tűnt. Minden rendelkezésre álló bizonyíték a Közel-Kelet népének leleményessége által nagymértékben irányított töretlen társadalmi evolúció elfogadott képét támasztotta alá. De aztán, sok évtized elteltével, a mérnöki tudományok egy kiváló professzora, Alexander Thom meghökkentő kijelentést téve felbolygatta a régészet világát. Állítása szerint felfedezte, hogy a késő kőkor embere által hátrahagyott építmények olyan standard mértékegység használatával épültek, mely annyira precíz volt, hogy középértékét egy emberi hajszál szélességénél kisebb pontossággal meg tudja határozni. Az elképzelés, hogy a történelem előtti idők ezen egyszerű emberei ilyen pontosságot tudtak elérni, szemben állt a régészek többségének világképével. Nem meglepő, hogy Thom felfedezéseit, mint valami tévedést, szinte egyetemesen utasították el. Thom professzor az általa felfedezett egységet megalitikus yardnak nevezte el, de úgy halt meg (1985-ben), hogy nem tudta megmagyarázni, hogy az i. e körüli megalitikus korszak, vagy késő kőkor embereit mi indította arra, hogy létrehozzanak egy ilyesfajta mértékegységet, vagy hogy hogyan lehettek képesek ilyen hihetetlen pontossággal folyamatosan reprodukálni azt. Még ma is sok tízezrével állnak ilyen megalitikus építmények szerte a Brit-szigeteken és Európa nyugati peremvidékein. Kutatásunk kezdetben egyszerű volt: arra akartunk rájönni, hogy Thom valóban történelem előtti mértékegységet talált-e, vagy csak ellepte az adatok hatalmas tömege, melyeket különböző mérési helyszínekről gyűjtött Észak-Skócia szigeteitől egészen a Franciaország nyugati partjain levő Bretagne-ig. Úgy okoskodtunk, hogy ha Thom megalitikus yardját a képzelet szülte, akkor tartalom nélküli eszmének kell lennie, de ha valóban neolitikus mértékegység, akkor léteznie kell bizonyos fizikai valóságának, és tudományos módszerekkel reprodukál-hatónak kell lennie. -2-

3 A tudás következményei Nyomozásunk elvezetett bennünket az őskori mértékegység mögötti tudományhoz: most már be tudjuk mutatni mind matematikai eredetét, mind a Föld tömegét és forgását felhasználó reprodukciós módszerét. Thom megalitikus yardja pontos eredetének azonosítása közben azonban hamarosan rájöttünk, hogy az elveszett tudás virtuális kincseskamrája ajtaját is belöktük. Megközelítésmódunk az volt, hogy bűnügyi technikákat alkalmazunk a régészetre az őskorból származó kultúrák során át (i. e előtt) és az írott történelem legkorábbi időszakaiban (i. e után). Úgy találtuk, hogy létezik egy a legrégebbi és legtisztább tudományos módszerrel kapcsolatban álló teljességgel azonosítható DNS, mely a legváratlanabb helyeken tűnik fel. Még a viszonylag modernnek hitt mértékegységekről, a fonttól és a pinttől a grammig és a literig, kiderült, hogy több ezer évesek, és a Naprendszer méreteihez kapcsolódnak. Megpróbáltuk történetünket olyan rövidre és érthetőre fogni, amilyenre csak lehetséges. Csak alapszintű számtani tudás szükséges vizsgálatunk részletes nyomon követéséhez, tehát kérjük, legyen a keze ügyében a számológép, ha lépésről lépésre ellenőrizni akarja, amit találtunk. A további információk, gyakori kérdések és újabb fejlemények megtalálhatók honlapunkon: Ha az emberi fejlődésről alkotott régi elképzelést, miszerint a tudatlan ősembertől a kifinomult városlakóig sima evolúciós út vezet, biztosnak érzi, készüljön fel a sokkra. A világ nem olyan, amilyennek hittük. 1. FEJEZET A történelem nagy fala Az írás feltalálása Felejtsük el a kereket - az írás feltalálása volt az, ami a világot örökre megváltoztatta. Az első kereket fazekaskorongnak használták, később illesztették tengelyre, hogy javítsák a mezőgazdasági és hadicélú szárazföldi közlekedés hatékonyságát. Nyilván segítette az élelmiszer termelését és eljutását a legrégibb várossá váló növekvő közösségekhez, de az emberek és áruk közlekedése még évezredekig főleg tengeri útvonalakon és belső vízi utakon maradt. Az írás feltalálása viszont azonnali hatást gyakorolt a kereskedelemre. A legkorábban létrejött dokumentumok némelyike hajók rakományjegyzékeivel és más kereskedelmi dokumentumokkal állt kapcsolatban. Holdnaptárak már i. e ben léteztek, de az igazi írás Sumerben és Egyiptomban fejlődött ki i. e körül, rendkívüli gyorsasággal. Az információ mások becsületére és memóriára való támaszkodás nélküli rögzítésének képessége volt az, mely az emberiséget előrevitte abba a korba, melyet a civilizáció kezdeteként határoztunk meg, körülbelül i. e ban. Az első nagy kommunikációs áttörés közel kétmillió évvel korábban zajlott, mikor távoli ősünk, a Homo erectus a többi főemlőstől eltérő, mélyebb gégefő-pozíciót fejlesztett ki. Ennek az evolúciós lépésnek az egyszerre evés és ivás képességének elvesztése lett az ára, de lehetővé vált, hogy a korábbiaknál sokkal több hangot hozzanak létre. Ezernyi megkülönböztethető hangú szókincsből a beszélt nyelv feltételezhetően nagyon gyorsan létrejött. A hangos kommunikáció legegyszerűbb formája egy vadásztrükk lehetett, például egy állat hangjának az utánzása, és az irányába való mutatás. Idővel, amint absztrakt hangokat alkalmaztak tárgyak és cselekedetek jelzésére, majd mondatokká gyűjtötték őket, hogy olyan komplex kérdéseket fejezzenek ki, mint az emberi érzelmek, kifejlődött az igazi nyelv. A nyelv lehetővé tette, hogy az információt egyik ember a másiknak átadja, de a fejlődés következő állomása az emberi tudás és tapasztalat rögzítése a szóban forgó dolog lerajzolásával. Láthatjuk, hogy az őskori barlangok falain található rajzok a protoírás egy fajtája. Bármilyen jel, mely sajátos jelentést rögzít, alapjában nevezhető írásnak. Az első írásrendszerek hieroglifákból álltak, melyeket rajzfilmszerű képszalagokban használtak információhordozásra. Ez a korai írásmód csak több mint 5000 évvel ezelőtt került használatba, és lassan fejlődött absztrakt jelrendszerré, melyben a jelek olyan tartalmat hordoznak, mely csak a kódolás és dekódolás folyamatában - az olvasásban - jártas emberek számára hordoz értelmet. Azonban úgy tűnik, hogy jóval régebben zajlik a kifinomult -3-

4 jelentéstartalom írásos kommunikációja, mint eddig gondolták. Dr. Michael Rappenglueck, a müncheni egyetem munkatársa mutatott egy lóról készült éves rajzot a franciaországi Lascaux barlangjaiban, mely valójában gondosan vezetett holdnaptár.1 Ami első pillantásra nagyon helyes, lóról készült rajznak tűnik, arról most úgy gondolják, hogy a Hold fázisai nyomon követésének módszere. Ezt bizonyosan írásként értékelhetjük. A paleolitikus ember intelligenciájának ez a foka aligha meglepő. Mint faj, a Homo sapiens lényegesen nem változott sem mentálisan, sem fizikálisan jóval több, mint éve. Lehet, hogy a kőkorból áthaladtunk az internet korába, de egyik emberi lény sem különbözik ma 500 generációval ezelőtti ősétől. Azt se felejtsük el, hogy míg többségünk életét a technológiai forradalom formálta ki, addig világszerte vannak emberek, akik még mindig az igazi kőkorszaki lét egyszerű vadász-gyűjtögető életét élik, mint például az ausztráliai bennszülöttek egy része és a DélAmerika egyes részein élő törzsek. A csodálatos sumerok Tekintve, hogy a beszéd ilyen régóta jelen van, meglepő lenne, ha a rajzolt jelek általi kommunikáció csak ennyire a közelmúltban bukkant volna fel. Általában elfogadott, hogy az írás legkorábbi formája többé-kevésbé a kerékkel egy időben jelent meg. Mindkettőt a csodálatos sumer nép találta fel, mely több mint 5000 évvel ezelőtt érkezett a ma Irakként ismert földre ismeretlen helyről. Az egyiptomiak nagyon röviddel ezután hozták létre legkorábbi hieroglifa-rendszerüket (valószínűleg 200 éven belül), épp mikor Felső- és Alsó-Egyiptom egyetlen királysággá egyesült. A sumerok által kifejlesztett úgynevezett ékírás (angol neve, a cuneiform, az ék jelentésű latin cuneusból származik) jeleit úgy hozták létre, hogy ék alakú pálcikákat nyomtak nedves agyagba. Ezek a sumer táblácskák nem tesznek ma nagy benyomást ránk, de az egyszerű emberek úgy gondolták, hogy ezek a beszélő minták hatalmas varázserőt hordoznak. Kezdetben e dokumentumok igen alapszintű tartalommal bírtak, de idővel a fejlesztések fokozatosan addig csiszolták, míg i. e. 800 körül a görögök teljes alfabetikus írásrendszert hoztak létre, mely végül elkülönítette a mássalhangzókat a magánhangzóktól. A korszak, mely közvetlenül megelőzi ezeket a sumerok és egyiptomiak által hátrahagyott korai feljegyzéseket, virtuális fallá vált, mely elválasztja azt, amit történelemnek nevezünk mindattól, ami előtte történt - ezt történelem előttiként címkéztük fel. Mindazt, ami az igazi írás megjelenése előtt történt, most mítosznak és legendának tekintik, mivel az emberi tudás minden darabkáját szájhagyomány útján kellett továbbadni generációról generációra. A történelem nagy fala Ez a fal -effektus valójában sokkal többet árul el a jelenlegi gondolkodásról, mint azokról az emberekről, akik a történelem kezdete előtt népesítették be a világot. Mivel emberek vagyunk, hajlunk afelé, hogy magunkat és társadalmunkat valamiféleképpen meghatározónak tekintsük - a helyes mértékének, amellyel másokat össze lehet vetni. A XIX. század során és a XX. század első felében olyan egocentrikus világszemlélet alakult ki az akadémikus világban, melyben a fehér, keresztény, férfi felfedezők azért utaznak, hogy megnézzék a nem megfelelőképpen élő alsóbbrendű fajokat. Egy angol természettudós így írta le megvetését egy csoport tűzföldi iránt, akik rákiáltottak egy kenuból: Látva ezeket a férfiakat, szinte lehetetlen elhinni, hogy embertársaink, és ugyanezt a világot lakják. Gyakran próbáljuk elképzelni, hogy az alsóbbrendű állatok milyen örömöt lelnek az életben: mennyivel ésszerűbb lenne ezt a kérdést ezekkel a barbárokkal kapcsolatban felvetni. Ezek az ifjú Charles Darwin szavai, azé az emberé, aki a későbbiekben rájött, hogy az egész emberiség alsóbbrendű állatoktól származik. Ma az akadémikus világ sokkal inkább objektív és sokkal kevésbé ítélkező, mint a megelőző 1 uk/l /hi/sci/tech/ stm -4-

5 generációk idején, de bármiféle igazi empátiához közelítő eszmény gyakran még mindig olyan távoli a régészettől, mint mindig is volt. Azonban, érvelhetnénk, ha valóban élesebb fókuszba akarjuk hozni a történelem nagy fala mögötti tájat, alapvetően meg kell változtatnunk gondolkodásunkat. Jelen könyv anyaga megkívánja, hogy az olvasó megnyissa elméjét egy lágyabb és képlékenyebb világszemlélet előtt, mely feloldja az előítéleteket, és időlegesen hagyja az elmét szabadon kóborolni a szövegben, ezáltal megadva olyan lehetőségek figyelembevételét, melyeket máskülönben mellőztek volna. Az alapelvet, mely manapság a standard akadémikus világot támogatni látszik, okkal nevezhetjük lépcsőfok -logikának, mely gyakran csak a szigorúan lineáris következtetéseket támogatja. Az érvelés ilyen módja szerint csak úgy lehet előrehaladni, ha minden lépés bizonyítást nyer, mielőtt további előrevezető utat keresnénk. Bár ez teljesen ésszerűnek hangzik, de elvakíthatja a kutatót az elvárásain kívül eső tényezők irányában. Albert Einstein híres mondása szerint megfigyelte, hogy a képzelet fontosabb a tudásnál. A nagy embernek bizonyára igaza volt: az igazi megértés a dobozon kívülről érkezik, nem pedig az ügyrend csinosan sorba rendezett dobozainak sima kipipálásából. Egy nagyon híres régész egyszer azt mondta Alannek, hogy mindaz, amit talált, elvetendő, mert kiindulópontja véleménye szerint téves. Micsoda bolondság! Még ha valaki hibával is kezd, akkor is teljesen lehetséges, hogy a belőle következő felfedezések helyesek, ha az alaptételre való támaszkodás nélkül igazolhatóak. Azt a gondolkodásmódot, melynek alkalmazására a könyv olvasása alatt felkérjük az olvasót tepee2 módszernek nevezzük. Ez a logikai következtetés multidimenzionális megközelítése, nem pedig klasszikus lépcsőfok -folyamat. Csupán annyi kell hozzá, hogy minden egyes bizonyítékdarabot önmagában vegyünk szemügyre, és ne erőltessük illeszkedését semmiféle előre megalkotott fogalomhoz, amilyennek lennie kellene. Még olyan esetekben is, mikor a bizonyítás különböző elemei kölcsönösen egymást kizárónak tűnnek, azt javasoljuk, hogy hadd létezzenek egymás mellett a végső elemzés idejének elérkeztéig. A tepee-módszerben a bizonyítás minden alkotóelemét lehetséges tartórúdnak tekintjük - és az érv csak akkor fog megállni, ha végül is elég áll közülük együtt munkába. Hisszük, hogy a régmúlt vizsgálatának ez az egyedüli olyan módja, mely valószínűleg valós képet produkál, nem szemezget és válogat abban, hogy mely tényt szeretné inkább valóságosnak. Kutatásunk folytatása során sok alkalommal éreztünk késztetést, hogy elvessünk egy felfedezést, mint véletlent, mivel nem illett ahhoz, aminek megpillantását vártuk. Ítéletünket felfüggesztettük, és amint új kép alakult ki, megörültünk, hogy nem próbáltuk prekoncepciónkat beleerőltetni a bizonyításba. Mindazok az olvasók, akik úgy érzik, hogy elméjüket nem lesznek képesek megnyitni, ezen a ponton jobb, ha becsukják a könyvet. Az ókori egyiptomiak A történelem nagy fala a legtöbb ember múltról alkotott képét az események összesűrítésével oly módon torzította el, hogy az egyiptomi civilizációt gyakran végletesen távolinak gondolják, pedig teljesen kifejlődött fajunk létezésének időtartamát tekintve valójában végtelenül közeli. A tárgyak és feljegyzések hatalmas tömege, melyet az ókori egyiptomiak hagytak maguk után, életük és eredményeik csodálatosan erőteljes képét mutatja. Ismerjük uralkodóik neveit egészen Ménész királyig visszamenőleg, aki hozzávetőleg i. e ban egyesítette Felső- és AlsóEgyiptomot, és a Nílus deltájának csúcsában fekvő memphiszi fővárosából uralkodott. Ez a nagyszerű civilizáció gyönyörű épületeket hagyott ránk, mint a gízai piramisok és a Szfinx - még orvosilag is megvizsgálhatjuk Egyiptom uralkodói és vezető polgárai fizikai maradványait, melyeket gondosan megőrzött a hozzáértő mumifikáció. A régészek szerint az egyiptomiak testek hatalmas tömegét balzsamozták be. Bár a szám óriásinak tűnik, néhányan azt állítják, hogy nem kevesebb, mint 730 millió embert mumifikáltak Ménész király ideje és az i. sz. VII. század között, mikor is eltűnt ez a szokás.3 Bár a múmiák egy része nem vészelte át Észak-Afrika perzselő 2 3 Indián sátor, wigawam - aford

6 hőségét, de úgy hiszik, hogy sok millió megmaradt felfedezésre váró sírokban és temetkezési helyeken. Még 1999 júniusában is felfedeztek egy csaknem múmiából álló temetkezési területet Bawiti városa közelében, Kairótól délnyugatra. Tudjuk, hogy mit ettek ezek az emberek, hogy kikkel kereskedtek, mikor és ki ellen viseltek háborút. Egy ötezer éves egyiptomi buzogányfej hatalmas győzelemről tartalmaz feljegyzést, melynek során nem kevesebb, mint foglyot ejtettek ökörrel és kecskével együtt, melyet az ellenségtől szereztek.4 Hufu (Kheopsz) király, a Nagy Piramis építője, volt olyan kedves, és ránk hagyott egy szétszerelt hajót, melyet éppen most építettek újra. Ennek eredményeképpen bizonyosak lehetünk abban, hogy az egyiptomiak csak kötelet, fát, nádat és ilyesmit használtak bárkáikhoz, melyek fémet nem tartalmaztak. Ezek az emberek részletes feljegyzéseket hagytak isteneikről és vallásgyakorlatukról is. A híres Halottak Könyve különböző időpontokból származó temetési szövegek nagyszabású gyűjteménye, mely olyan mágikus formulákat, himnuszokat és imádságokat tartalmaz, amikről az ókori egyiptomiak úgy hitték, hogy az elhunyt lelkét kalauzolják és védelmezik a halottak országába vezető útján. A szövegek olyan hitről árulkodnak, mely szerint a boldogság a túlvilági életben attól függ, hogy életükben tartották-e magukat a Maat -ként ismert alapelvhez - ez azt jelenti, hogy mindenkivel szemben jót kell cselekedni. A fal sötét oldala Ezek a példák azt bizonyítják, hogy tudásunk az ősi egyiptomi emberekről igen kiterjedt a történelem nagy falának ezen az oldalán - de nagyon korlátozott mennyiségű azt illetően, hogy mi történt a fal sötét oldalán. Például Hérodotosz görög történetíró, akit az i. e. V. század elején írt kilenckötetes műve miatt a történetírás atyjának neveznek, megjegyezte Egyiptommal kapcsolatban, hogy nincs még egy ország, mely ilyen sok csodával bírna, sem pedig olyan, melynek ilyen nagyszámú, minden képzeletet meghaladó műtárgya lenne. Hérodotoszt tekintik a nyugati történetírás kiindulópontjának, bár tényeinek pontosságát gyakran kétségbe vonták a modern tudósok, mivel túlzásoktól zsúfoltaknak tűntek. Azonban régészeti leletek kezdtek arra mutatni, hogy a görög krónikás a végletekig pontos volt. Például Hérodotosz úgy írta le Babilon nagy városfalát, hogy tetején épületek vannak, és mégis elég hely van rajta ahhoz, hogy egy négylovas kocsi megforduljon a tetején. A szakértőknek ez valószínűtlennek tűnt, de a felfedezett maradványok arra utalnak, hogy a fal vastagsága tényleg ekkora lehetett. Hála a Hérodotoszhoz hasonló írástudóknak és történészeknek, gazdag tudásanyag birtokában vagyunk az elmúlt 5000 évről, de mit tudunk az ez előtt az idő előtt virágzott kultúrákról? évnyi, lényegileg stagnálásnak tartott időszak után az emberek teljesen új életformába fogtak, ami neolitikus forradalomként ismert. Hozzávetőleg évvel ezelőtt kezdődött, mikor az emberek szerte a Közép-Keleten, Európában és Ázsiában meglehetősen hirtelen feladták nomád vadász-gyűjtögető létformájukat, és a folyamatos letelepülés mellett kezdtek dönteni. Rizst, búzát, rozst, borsót, lencsét és egyéb növényeket kezdtek termeszteni, és olyan állatokat háziasítottak, mint a marha, birka, sertés és kecske. A technológia is ez idő tájt jelent meg, főzéshez és élelmiszer-tároláshoz használt agyagedények, kősarlók és a magot lisztté őrlő kövek készítésével. A neolitikus kifejezés újkőkorit jelent, és arra az időre vonatkozik, mikor az első földművesek megművelték földjeiket, elvetették, megöntözték és betakarították növényeiket, és egész évben gondját viselték immár háziasított állataiknak. Azt mondhatjuk, hogy a Brit-szigeteken a neolitikus korszak hozzávetőleg i. e től 1500-ig tartott. Az új életmód munkaigényesebb, de egyúttal biztosabb is volt a vadászatnál és gyűjtögetésnél, és lehetséges, hogy a neolitikus forradalmat a népességszaporulat által létrejött nagyobb élelmiszer-szükséglet okozta. A hozzáférhető bizonyítékok hagyományos magyarázata szerint a világ megalkotta azt a talapzatot, melyre végül a civilizáció ráépült, de a mi szempontunkból ezek a régi földművesek még mindig igen durvák és csiszolatlanok, mivel a történelem nagy fala sötét oldalán éltek. Azonban volt egy kőkori kultúra, mely úgy tűnik, drámai módon összezavarja ezt a takaros mintázatot

7 Építők és művészek Európa nyugati peremein létezett egy kultúra, mely tízezrével hagyott hátra ma is álló építményeket. Skandinávia és a Baltikum egyes részeitől le egészen Észak-Spanyolországig, és különösen a Brit-szigeteken, ez a rég eltávozott nép hatalmas kövekből építkezett, így megalitikus a név szó szerint óriás követ jelent - építőkként emlékeznek rájuk. A neolitikus és megalitikus kifejezések kezdenek felcserélhetővé válni, mivel ez az újkőkori nép építette az óriási kő emlékműveket. Az i. e. V. és IV. évezredben ezek a feltehetőleg primitív építők akár 350 tonnás kövek felhasználásával hatalmas köröket és egyéb építményeket hoztak létre, mint a 20 méter magas Le Grand Menhir Brisée Bretagne-ban. Írországban, a Boyne folyó partján hátrahagytak egy ma Newgrange-ként ismert gyönyörű kör alakú épületet, mely masszív építmény 1000 évvel régibb az egyiptomi Nagy Piramisnál. De ez a nép igen kevés egyebet hagyott hátra, ami életéről és hitéről mesélne. Írása, mint olyan, nem létezett, nem kőből vagy kerámiából készült tárgyai nagy részét pedig rég semmivé rothasztotta a nedves európai éghajlat. A megalitikus építők különleges és kiemelkedő képviselőit a táboraik környékén talált cseréptöredékek után nevezték el. Néha egyszerűen a rovátkolt edény népének nevezik őket a rovátkás mintázat miatt, melyet főzőeszközeik nedves agyagába karcoltak. A masszív kőszerkezetek, melyeket ezek az emberek oly gondossággal hoztak létre, ezer évekig álldogáltak csendesen. A helyiek tündérhalmokként ismerték, a gyakorlatiasabb gazdálkodók pedig kiszedték ezeket, hogy megtisztítsák a földet, vagy hogy saját épületeikhez felhasználják a követ. Míg a régészet az 1800-as évek végén komoly tudományággá nem vált, nem sokan gondolkodtak a kőóriások korán vagy célján. Az első régészek többségét így is az Egyiptomban és Mezopotámiában folyó ásatások izgalmas lehetőségei érdekelték inkább, nem a Brit-szigetek és Európa. Az égi építészek Ismert, hogy ez a rejtélyes nép a történelem nagy fala túloldaláról jelentős érdeklődést tanúsított a csillagászat iránt, és sok nagyobb megalitikus helyszínen kimutatták a Naphoz, Holdhoz és csillagokhoz való igazodást. Brodgar körétől az Orkney-szigeteken, Skóciától mesze északra, a dél-angliai Stonehenge-ig és a franciaországi Bretagne kősoraiig a szakértők felismerték, hogy ez a nép sok időt fordított az égi mozgások megfigyelésére. Például az írországi Newgrange-nek van egy vágata, melyet gondosan úgy alkottak meg, hogy minden nyolc évben egyszer, a téli napforduló idején, röviddel hajnal előtt beengedje a Vénusz fényét a központi kamrába. 5 A Vénusz olyan módon mozog, hogy előre meghatározható 40 éves ciklusa van, mely öt nyolcéves sémából áll, olyan pontos naptárt adva a Newgrange csillagvizsgálót tervező és építő mérnököknek, melyet csak a ma atomikus órái képesek felülmúlni. Alexander Thom és az archeoasztronómia Így lesz lehetséges valamennyit megérteni a neolitikus kultúra képességeiből és érdeklődéséből az írás előnyei nélkül is. Volt egy ember, aki mindenekfelett a ma archeoasztronómia néven ismert tudományág úttörőjének számított - a neve Alexander Thom. Thom 1894-ben született Skóciában. A glasgow-i egyetemen tanult, ahová a mérnöki tudományok előadójaként tért vissza. A II. világháború alatt a brit kormánynak dolgozott, de 1945ben átment az oxfordi egyetemre, ahol a mérnöki tudományok professzora lett, mely posztot 1961ben bekövetkezett visszavonulásáig töltötte be. Megalitikus helyszínekkel kapcsolatos kutatásai 50 éven keresztül folytak, és nem is zárultak le, csak 1985-ben bekövetkezett halála előtt. Thom megalitikus építmények iránti érdeklődése skóciai szülőföldjén kezdődött, ahol észrevette, hogy úgy tűnik, az ilyesfajta helyszínek a Holdhoz igazodnak. Az 1930-as évek elején úgy döntött, hogy belefog némelyik helyszín tanulmányozásába, és az aprólékos felmérés folyamata majdnem öt évtizedig tartott. Amellett, hogy előadott, maga Alexander Thom igen tehetséges mérnöknek számított, és elsajátította a földmérés tudományát, ami lehetővé tette, hogy több 5 Knight, C. and Lomas, R.: Uriel's Machine. Arrow, London, Magyarul: A múlt üzenete. Gold Book, Debrecen, é. n. -7-

8 megalitikus helyszínt vizsgáljon meg - és nagyobb részletességgel -, mint bárki más előtte vagy azóta. Első felméréséből, melyet Callanishben, a Hebridákon, Skócia nyugati partjainál hajtott végre, Thom rájött, hogy ezeket a korántsem durván összerakott építményeket gondosan megtervezték. Kezdett rájönni arra, hogy a történelem előtti mérnökök fejlett tudással rendelkeztek a geometria és asztronómia terén, valamint hogy nagyon hozzáértő földmérők lehettek. Thom folytatta alapos felméréseit, mielőtt 1951-ben megjelent volna a The solar observations of megalithic man címet viselő cikke a Journal of the British Astronomical Associationben. A megalitikus helyszíneken végzett alapos mérései eredményeit több év során publikálta három cikkben a Journal of the Royal Statistical Societyben, közülük az első 1955-ben jelent meg, ezenkívül három könyvben is. Thom professzor megközelítése teljességgel eltért a bármely régész által alkalmazottól. Tekintve a megalitikus helyszínek esetében felmerülő arányosságot és nyilvánvaló tervezést, Thom arra a következtetésre kényszerült, hogy a tervezők és építők igen rátermett mérnökök lehettek pont, mint ő. Tudta, hogy tudásszintjük messze az övé alatt maradt, de annak nem látta okát, hogy intellektuális képességeiket és ügyességüket kétségbe vonja. Így aztán minden helyszínen alapos analízisnek vetette alá a maradványokat, majd megpróbálta elképzelni, hogy minek a megvalósításába is vágtak bele az építők. Amint agyában megjelent a képe annak, hogy szerinte mit is terveztek, elment, hogy létrehozza saját megoldását a problémára. Miután felvázolta saját tervét, visszatért, hogy összehasonlítsa a helyszín fekvését saját tervrajzával. Gondolkodásmód és vízió Ez az egyszerű, mégis radikális megközelítés zseniális húzásnak bizonyult. Végül is ki tudná jobban megérteni egy mérnök gondolkodásmódját, mint egy másik mérnök? Íme, egy vezető akadémikus, aki megváltoztatta gondolkodását, hogy bepillanthasson a történelem nagy fala túloldalára. Thom nem tételezett fel semmit a megalitikus építőkről azon kívül, hogy elismerte, nyilvánvalóan gyakorlott mérnökök voltak. Korának régészeitől eltérően nem olyan további nyomok után kutatott, melyek már létező teóriákat erősítenek meg, és sok évig gyűjtötte az adatokat, mielőtt egyáltalán megpróbálta volna értelmezni azokat. Thom kifejlesztette magában a megalitikus elme megértését, és rájött, hogy előre meg tudja határozni a hiányzó kövek helyét; a további vizsgálat során általában felfedte a tartóüreget, ami megerősítette várakozását. E mérnök olyan képre tett szert a történelem nagy fala mögötti tájról, ami a magukat az egyre szaporodó ásatásokra korlátozó régészektől megtagadtatott. Az összetört edények összerakása és a szemétdombra dobott élelmiszercikkek elemzése valóban sokat felfedhet a neolitikus korszak mindennapi életének valóságából, de lényegileg semmit nem árul el az építők törekvéseiről és a hamisítatlan tudásszomjról, mely mintha e nép lelkéből eredne. A megalitikus yard Thom részletes tanulmányt készített minden általa feltárt helyszínről, és új statisztikai technikát fejlesztett ki, hogy megállapítsa a kövek viszonylagos helyzetét. Lassacskán valami totálisan váratlan bukkant elő a felhalmozódott adatokból. Úgy tűnt, hogy ezeknek az őskori helyszíneknek a nagy többségét, az észak-skóciai szigetektől egészen Bretagne partjaiig, egy általános mértékegység használatával hozták létre. Thom szerint az általa felfedezett mértékegységek tudományos pontosságuk miatt voltak különlegesek. A sumeroktól és egyiptomiaktól kezdve a középkoron át lényegileg minden ismert mértékegységről úgy gondolták, hogy átlagos testrészeken, mint ujjakon, kezeken, lábakon és karokon alapulnak, és ennélfogva teljességgel hozzávetőlegesek. Thom felfedezett egy egységet, melyet az Észak-Skóciától NyugatFranciaországig elterülő vidéken használtak, és az i. e. IV-II. évezredben épített neolitikus építményekben tűnik fel. Meghatározása szerint e hosszúságmérték egyenlő 2,722 lábbal/82,966 centiméterrel.6 Az egységet megalitikus yardnak nevezte el, mivel csak pár hüvelykkel volt rövidebb a standard yardnál. Felfedezte, hogy ezt a megalitikus yardot megtöbbszörözve használták, többek közt felezett és kettőzött formában, és 40 alegységre osztva is, melyet 6 Thom, A.: Megalithic Sites in Britain. Clarendon Press, London,

9 megalitikus hüvelyknek nevezett el ben 46 kerek kőgyűrű felméréséből származó adatok elemzése után Thom arra a következtetésre jutott, hogy egy Britannia-szerte használt általános mértékegység megtöbbszörözésével kerültek felépítésre.7 Alexander Thom és fia, Archie, aki segédkezni kezdett munkájában, végül arra jutott, hogy a megalitikus yard végleges hossza 2,722 láb +/-0,002 láb (82,96656 cm +/-0,061 cm).8 Thom kis variációkat talált a megalitikus yard hosszában, de a hiba megoszlása teljesen következetesnek bizonyult, kis területre összpontosulva - nem egy elmosódott zónára, mint az ősrégi mértékegység esetében várható lenne. A variációk megoszlási grafikonja erőteljesen egyetlen pontra koncentrálva maradt. A mérnök teljesen összezavarodott, mivel azt sem tudta, hogyan kezdje el megmagyarázni saját felfedezéseit. Tisztában volt azzal, hogy ha létezett is olyan papság, amely levágta a megkívánt méretű rudakat, majd sok generáción keresztül továbbította a szóban forgó több tízezer négyzetkilométeren, ilyen ijesztő pontosság mégsem lehetett az eredmény ban ezt írta: Ez a mértékegység Britannia egyik szélétől a másikig használatban volt. Statisztikai vizsgálattal nem lehet bármiféle különbséget kimutatni az angol és skót körök esetében meghatározott értékek között. Lennie kellett egy központnak, ahonnan a szabványpálcákat [a pálcának két típusa létezhet, ebben a szövegösszefüggésben a megalitikus yardot jelképező méretre vágott fadarabokról van szó9] szétküldték... A pálcák hossza Skóciában nem különbözhetett többel az angliaiakétól 0,03 hüvelyknél [0,762 mm], máskülönben a különbség megmutatkozott volna. Ha minden egyes kis közösség a szomszédjáról másolta volna a pálca hosszát, a déli irányba felhalmozódott hiba jóval nagyobbnak mutatkozott volna ennél. 10 Akkoriban Thom adatait másféle, késő kőkori emberek számára elérhető mechanizmussal nem tudták megmagyarázni, mint hogy feltételezték, hogy minden pálca egy helyen készült, és azt kézben vitték el Skócia és Anglia minden egyes közösségébe. Végül felfedezte, hogy a mértékegységet a Hebridáktól Nyugat-Franciaországig használták, ami a központi vonalzógyár elméletet a legvalószínűtlenebb színben tünteti fel. Lehetetlennek találta azt is elképzelni, hogy miért akartak ezek a régi közösségek pontos szabványmértékegység szerint dolgozni. Bár megmagyarázni nem tudta, Thom mégis kitartott adatai mellett. Lehet, hogy őt összezavarták, de sokakat a régésztársadalmon belül nem. A legtöbb régész számára ez egyszerűen az az eset volt, amikor egy mérnök olyasmivel játszadozik, amihez nem ért, és rosszul értelmezi a tényeket. Ez nem számított ésszerűtlen válasznak, hiszen a megalitikus építményeket létrehozó kultúra semmiféle más jelét nem hagyta hátra az ilyesfajta kifinomultságnak. Thom adatait elfogadták, de magyarázatát szinte egyetemlegesen elutasították. Mikor azonban felkérték a Királyi Társaságot, hogy Kendal professzor vezetésével ellenőrizze munkáját, a hibát megtalálandó, azok válaszukban kijelentették, hogy egy a százhoz az esélye annak, hogy nem alkalmazták Thom megalitikus yardját a felmért helyeken. A tény ellenére, hogy jó néhány vezető régész fedezte fel azóta egy hozzávetőleg 0,83 méteres mértékegység közel egész számú többszöröseinek akkumulációit,11 Thom munkáját még mindig többnyire figyelmen kívül hagyják, azon az alapon, hogy teljességgel összeegyeztethetetlen a neolitikus ember képességeiről alkotott tudományos véleménnyel. Az, hogy nem sikerült Thom, A.: tya. statistical examinaüon of the Megalithic sites in Britain. (1955) Journal of the Rqyal Statistical Society, A118, Thom and Thom: Megalithic Remains in Britain and Brittany. Oxford University Press, Oxford, , 4., 6., 7. és 8. fejezetek. 9 A pálca jelentésű angol rod szó egyúttal egy régi mértékegységet is jelent. 10 Thom, A.: Megalithic Sites in Britain. Oxford University Press, Oxford, Heggie, D. C: Megalithic Science: Ancient Mathematics and Astronomy in Northwest Europe. Thames and Hudson, London, Lásd még: Renfrew, C. & Bahn, P. G.: Archaeology: Theory, Methods and Practice, Second Edition. Thames and Hudson, London,

10 megmagyarázni, hogy ez a kultúra hogyan tudott ilyen pontos mértékegységrendszert létrehozni, azt eredményezte, hogy a régésztársadalom nem hitte el Thom felfedezéseit, és holmi statisztikai baklövésként leírta azokat. Előterjesztettek egy felvetést, mely szerint Thom bőséges adatai semmi mást nem mutatnak ki, mint az építmény építésében részt vett emberek átlagos lépéshosszát. Végül is, ha elég adatot összegyűjtenek és megvizsgálnak, az mindenképpen fog produkálni átlagot, feltételezve, hogy az emberek kilépték a nagy távolságokat és tenyerük szélességét használták a kisebbekhez. Elsőre ez a magyarázat nagyon ésszerűnek, sőt valószínűnek hangzik. De hát Thom professzor nem volt bolond - igen gyenge matematikusnak kellett volna lennie ahhoz, hogy ilyen alaphibát kövessen el. A valóságban az emberi lépés elmélet két okból sem lehetséges megoldása a szabvány mértékegységleletnek. Először is, mert az emberi lépés jóval nagyobb mértékben különbözik a fellelt kicsiny eltéréseknél, másodszor pedig, mert a megoszlási görbe teljesen más alakú lenne. Az adatok e megoldása egyszerűen téves. Alapvető a Thom és az általános régésztársadalom megközelítésmódja közti különbség. Egyszerű kifejezésekkel élve a régészek a megmunkált tárgyak helyreállításának és katalogizálásának szakértői, ami lehetővé teszi, hogy megértsék a fejlődés és a csoportok közti egymásra hatásának mértékét. Emberi településeket ásnak ki, és írásos feljegyzésekből, valamint elvesztett vagy eldobott tárgyakból összeraknak valamiféle elképzelést a szóban forgó közösségről. Az olyan helyeken, mint Egyiptom, ahol tárgyak és dokumentumok szinte korlátlan mennyisége áll rendelkezésre, ez jól működik, és bepillantást enged az emberek életébe. Azonban a módszer messze nem kielégítő, mikor a megalitikus Európa építményeit vesszük szemügyre, ahol kevés a helyreállítható tárgy, írásos feljegyzések pedig egyáltalán nincsenek. Dr. Aubrey Burl, a neves régész, akit Thom sűrűn idéz, megerősítette nekünk, hogy nem hitt a megalitikus yard létezésében, kijelentve, hogy már sok megalitikus helyszínt feltárt, de mértékegységet sosem talált. Ez a kijelentés felfedi a két technika közti ütközőpontokat, hiszen bármely ősi helyszínen nehéz tételesíteni egy bizonyos megalitikus yardot. Ennek az az oka, hogy a mértékegység abban az értelemben, ahogy Thom gyakran rátalált, csak a minden helyszínről összeszedegetett hatalmas adattömeg gondos elemzése után mutatkozik meg. Bár Thom mutatott magányos állóköveket, melyek nagyon kicsit mozdultak el a századok során, mégis egy teljes helyszínt kell katalogizálni ahhoz, hogy a megalitikus yard éreztesse jelenlétét. Douglas Heggie az edinburgh-i egyetemről egy könyvben adja elő legteljesebb formájában érveit a Thom által állított eredmények érvényességét illetően, ebben a könyvben megkérdőjelezi a statisztikai megközelítésmód helyességét.12 Heggie azt állítja, hogy mikor megtalálta azt, amit megalitikus yardnak vélt, Thom professzor, különösen későbbi munkájában, bizonyos eredmények iránti várakozásában kiszínezhette felfedezéseit. Azt is megkérdőjelezte, hogy mi alapján döntött bármely építmény bármely köve egy pontja mellett, hogy onnan végezze méréseit. Saját szempontjai szerint értékelve Thom munkáját, Heggie arra a következtetésre jutott, hogy ha a megalitikus yard egyáltalán létezett, akkor csak Skóciában, és a Thom professzor által állítottnál sokkal kevésbé pontos toleranciafokon. Douglas Heggie neves matematikaprofesszor, Alexander Thom pedig a mérnöki tudományok neves professzora volt - akkor most kinek van igaza? A legtöbb régész szívesebben áll Heggie oldalára, szinte bizonyosan azért, mert az őskori mértékegység puszta gondolata ellentétben áll a neolitikum vívmányairól alkotott képükkel. De azok a régészek, akik Thom munkáját gondosan megvizsgálták a terepen, másképpen látják. Például Tony Crerar walesi kutató és mérnök, és Euan Mackie, a skóciai Hunter Intézet tiszteletbeli kutatója erőteljes támogatói a megalitikus yard fogalmának. Dr. Mackie a közelmúltban ezt mondta Thomról: Egzakt felméréssel és statisztikai analízissel (Thom) demonstrálta, hogy a legtöbb kőkört sokkal nagyobb pontossággal rendezték el, mint azt korábban feltételezték. Többségük tényleg kör alakú, átmérőjüket 0,829 méteres vagy 2,72 lábas»megalitikus yard«egységekben jelölték ki. Más, komplexebb alakú köröket, például ellipsziseket vagy lapított köröket, melyek mértékei a püthagoraszi háromszögeken alapulni látszanak, szintén Heggie, D. C: Megalithic Science: Ancient Mathematics and Astronomy in Northwest Europe. Thames and Hudson, London,

11 megalitikus yardban mértek. Hasonló módon kimutatta, hogy sok menhirhelyszín bevágásokra és hegycsúcsokra mutatott a horizonton, ahol a Nap vagy a Hold felkel vagy lenyugszik jelentős időpontokban. Úgy tűnik, nemcsak fejlett szoláris naptárt használtak, de a Hold mozgását is gondosan tanulmányozhatták, egészen addig a fokig, hogy fogyatkozását meg tudták jósolni. 13 Voltak kérdőjelek a megalitikus yarddal kapcsolatban, de azért a lecke, melyet a néhai Thom professzor feladott, még mindig megmaradt. Véleményünk szerint csak két fő lehetőség létezett: Thom tévedett adatgyűjtése és/vagy elemzése során, és a megalitikus építők nem használták a megalitikus yardot szabványmértékegység-rendszer gyanánt. 2. Thom adatai és elemzése egyaránt helytállóak voltak. A megalitikus építők igenis használták és nagy pontossággal alkalmazták ezt a szabványmértékegységet. 1. Ragaszkodjon a tényekhez, uram! Érdemes feljegyezni, hogy az akadémia intézménye jobban szereti gondolkodásában a szelíd evolúciót a forradalomnál. Nincs az az akadémiai szaktekintély, aki élvezi, ha finoman hangolt paradigmáját megkérdőjelezik. De itt az ideje próbára tenni a megalitikus yardot! Létezett-e tehát Thom leletei valódisága vagy hamissága eldöntésének egyéb módja? Lehetséges-e megvizsgálni az állítólagos megalitikus yardot? Még mindig az okozta a problémát, hogy hiányoztak a témában tájékozott vélemények. A helyzet felidézi Mr. Gradgrind szavait Charles Dickens művéből, a Nehéz időkből: Mármost én tényeket akarok... Az életben csakis a tények a kívánatosak. Semmi mást ne ültessen és minden mást gyomláljon ki. Csak a tények által formálhatja a gondolkodó állatok elméjét: semmi más nincs, ami bármiféleképpen a szolgálatukra lesz... Ragaszkodjon a tényekhez, uram! A tények szeszélyes valamik tudnak lenni, mivel a megfigyelő álláspontja mindig kihatással van rájuk. Azonban arra jutottunk, hogy a dolog megoldásának egyetlen módja az, ha megpróbálunk letenni minden tényt az asztalra: olyan tényeket, melyek minden érintettnek segítenek tájékozottabb álláspontot kialakítani. Hogy ezt megtehessük, eldöntöttük, hogy meg kell kísérelnünk rájönni, hogy a neolitikus emberek hogyan tudták ilyen magas pontossági fokon, földrajzilag ilyen hatalmas területen és ilyen hosszú időszakon át előállítani a megalitikus yardot. Ha realisztikus magyarázatot tudunk találni arra, hogy hogyan lehetett kialakítani a 0, méteres egységet, az igazolná az őskor fennálló paradigmájának újraértékelését, és esetlegesen kijavítana egy alapvető hézagot a történelem nagy falán. 2. FEJEZET A forgó Föld Valóban számít, hogy igaza volt Thom professzornak abban, hogy használták-e a neolitikus építők a megalitikus yardnak nevezett aprólékosan meghatározott szabvány-hosszmértékegységet? Igen - sokat számít. Ha téved, a statisztika alapjaiban igényel átértékelést, de ha igaza van, a régészet alapjainak van szüksége hasonlóan gondos újbóli felbecslésre. Továbbá - ha Thom helyesen látta, lehet, hogy újra kell írni az emberi civilizáció fejlődését! Így vagy úgy, de tudni akartuk: valóságosak voltak-e Alexander Thom felfedezései? Az igazság és a Föld Két lehetőség merült fel: Thom professzor mértékegysége vagy valódi, valaha neolitikus építők által használt mértékegység volt, vagy a statisztikai manipuláció minden történelmi hitelességet nélkülöző véletlenszerű következménye. Úgy láttuk, hogy a kérdés egyszer s 13 Mackie, E. W.: július 30., lásd:

12 mindenkori megoldására az az egyetlen remény, ha megkísérelünk okot találni arra, hogy miért hordozott jelentést ez a hosszegység a megalitikus építők számára, és azonosítani tudjuk a módszert, mellyel különböző helyeken reprodukálták a hosszát. Ez nehéz ügynek bizonyult, és ha kudarcot vallunk abban, hogy esetlegesen értelmes eredetét találjuk a megalitikus yardnak, és megvalósítható módját reprodukciójának, az még mindig nem fogja bizonyítani, hogy légből kapott. És viszont: felismertük, hogy a siker nem fogja kellőképpen alátámasztani a mérték valós voltát. El kell ismerni, hogy kiindulási pontunk azt sugallta, hogy Thom jól látta a dolgot, mivel Alant korábbi kutatása arra a hitre vezette, hogy a megalitikus yard geodéziai egység volt, és az most is. Ez azt jelenti, hogy magának a Földnek a geometriájából ered - kimondottan a bolygó sarki kerületére alapozták.14 Miután tanulmányozta a körülbelül 4000 évvel ezelőtt a földközi-tengeri Kréta szigetén kifejlődött minószi kultúrából származó leleteket, Alan arra jutott, hogy a minószi csillagász papok a kört 366 fokosnak tekintették, nem 360 fokosnak, mint ahogy azt ma mi használjuk. A leletek olyasmit is sugalltak, hogy Britannia megalitikus kultúrája ugyanígy járt el. Chris alaposan áttanulmányozta Alan korábbi felfedezéseit, és látott logikus magyarázatot arra, hogy egy csillagászaton alapuló kultúra miért találhatta úgy, hogy egy körnek 366 fokot kell tartalmaznia - amiatt az igen jó ok miatt, hogy a Föld egy évben 366 fordulatot tesz. Chris tisztán érvelt. Azt mindenki elfogadja, hogy egy évben hozzávetőleg 365¼ szoláris nap van, és mivel igazi nap mégsem lehet negyed, modern naptáraink szerint egy év 365 nappal bír, egy plusz szökőnappal minden negyedik év februárjának végén. Vannak egyéb körmönfont korrekciós mechanizmusok is (például minden ezer évben, de nem századévben, hozzáadni egy szökőévet), melyeket arra terveztek, elsimítsák a mindennapos használatra meghatározott idő előrehaladását irányító csillagászati rendszer visszásságait. Bár azt mindannyian elfogadtuk, hogy 365 napos évünk van, a legtöbb ember annak nincs tudatában, hogy ugyanez idő alatt a Föld ténylegesen 366-szor fordul meg tengelye körül. Az olyan odaadó Nap-, Hold- és csillagmegfigyelők, mint a Brit-szigetek és a környező vidékek neolitikus népe erősen tudatában kellett hogy legyen a 365 napos év és a bolygó évi 366 fordulata közötti különbségnek. A Nap napja, és a másik, a csillagoké, különbséget mutatott. Szoláris és sziderikus napok Több módja van egy nap meghatározásának, két alapvető típusát pedig most szoláris és sziderikus napnak nevezzük. A szoláris nap az, melyet a nap zenitjétől (legmagasabb pontjától) mérnek két egymást követő napon. A Nap egész éves mindennapi haladásának átlagidejét nevezzük szoláris középnapnak - ez az a naptípus, melyet manapság időnk számontartására használunk. A sziderikus nap az az idő, mely a bolygó egy fordulatához szükséges, és úgy mérjük, hogy megfigyeljük egy csillag azonos égi pontra való visszatérését két egymást követő éjszakán. Ez valódi fordulás, mivel a Föld Nap körüli pályájának másodlagos mozgása nincs rá hatással. Ez a sziderikus nap, vagy rotációs periódus 236 másodperccel rövidebb, mint a szoláris középnap, és ezek az év folyamán elvesztett másodpercek pontosan egy plusz nappá adódnak össze, mely egy éppen csak több mint 366 sziderikus napú évet eredményez a Föld tengely körüli forgásának viszonylatában. Összefoglalva, ha valaki a Föld forgását a csillagokat figyelve méri, teljességgel tisztában lesz azzal, hogy kicsit több mint 366-ot fordul egy évben, ebből következik, hogy ez a szám nagy jelentőségre tehet szert az ilyesfajta csillagmegfigyelők körében. Ha a Föld minden teljes fordulatát egy foknak tekintették azon a nagy égi körön belül, amelyben a Nap, Hold és csillagok mozognak, akkor az is logikus lenne, hogy egy kört 366 fokosnak fogadnak el. A legfontosabb minden körök közül a ténylegesen 366 fokos - a Föld Nap körüli éves pályája. Minden egyéb tetszőleges konvenció. Számunkra igen logikusnak tűnt, hogy a 360 fokos kör az aritmetikát megkönnyítő későbbi igazítás, mivel ez sokkal több számmal osztható, mint az igazi éves fokszám. Más szavakkal, a geometriai kör valami módon elválasztódott az égi körtől. Nagyon igazunk lett, és a valós helyzet teljesen világossá vált kutatásunk előrehaladtával. Miután meggyőztük magunkat arról, hogy Alán következtetése a 366 fokos neolitikus körről legalábbis tartható, visszatértünk ahhoz a kérdéshez, mely szerint a megalitikus yard geodéziai 14 Butler, A.: TbeBronze Age Computer Disc. Quantum, London,

13 eredetű fogalom. Amennyiben tényleg geodéziai eredettel bírt, magától értetődőnek számított, hogy Nyugat-Európa neolitikus népei lemérték és megértették a föld sarki kerületét. Első pillantásra ez túl messzemenőnek hangzik - de nem az. Véleményünk szerint nem ésszerűtlen a feltevés, hogy a korszak csillagász papjai ezt tényleg véghezvitték. A szakértők közül kevesen vitatják, ha vitatja egyáltalán valaki, hogy sok megalitikus helyszínt az ég megfigyelése céljából hoztak létre. Bármely kultúra, mely évszázadok tucatjait tölti a Nap-, Hold- és csillagmozgások kölcsönhatásának tanulmányozásával, bizonyosan meg fogja érteni, hogy a Föld egy óriási gömb. A folyamat során könnyedén tehettek szert elégséges ismeretre a Föld nagyságának leméréséhez. Figyelembe véve, hogy az emberi agy intellektuális hajtóerejének jelenlegi fokát évtízezrek óta élvezi, el kell ismerni, hogy az őskor is részesült Isaac Newton vagy Albert Einstein képzelőerejével és éleselméjűségével megáldott személyiségekben. Így aztán nem számít furcsának a feltevés, hogy a megalitikus építők felismerhették a Föld valódi természetét, ideértve azt is, hogy egyszerű megfigyeléses csillagászat alkalmazásával lemérhették kiterjedéseit. Valóban, Eratoszthenész, a görög matematikus is állítólag segítség nélkül kalkulálta ki a Föld sarki kerületét 99 százalékos pontossággal i. e. 250-ben, az ezer évekre rúgó koncentrált megfigyeléses csillagászat tekintélyes segítsége nélkül, melyről tudjuk, hogy az angliai Stonehenge-hez hasonló helyeket építő nép gyakorolta. Mindezek a következtetések elég megfelelőnek látszottak, de egy zavaró tény kissé összerezzentett bennünket. Mikor amellett döntöttünk, hogy nem kerültek szembe leküzdhetetlen nehézséggel a bolygó sarki kerülete egész számú egységekre való osztás céljából történő lemérése során, fel kellett tételeznünk, hogy a szóban forgó nép a megalitikus yard előtt is rendelkezett megbízható hosszmértékegységgel. Egyszerűen lennie kellett helyette bizonyos jelenleg ismeretlen egységnek ahhoz, hogy ezt a hatalmas távolságot újra tudják kalibrálni egy geodéziailag használhatóbb alcsoporttá. Némi gondolkodás után rájöttünk, hogy ez egyáltalán nem jelentett problémát. Pusztán bele kellett gondolnunk a viszonylagos közelmúltba ahhoz, hogy megértsük, hogy a tények elvesztésével az emberi erőfeszítések története önmagát ismétli. A méterrendszert létrehozó XVIII. századi francia csoport ugyanígy járt el, mikor a régi francia hosszegységekben mérte le a Föld sarki kerületét, mielőtt létre tudták volna hozni a métert, melyet a mindkét sarkon áthaladó kör kerületének egy negyvenmilliomod részeként határoztak meg. Amit a XVIII. századi európaiak meg tudtak tenni, azt tehát a neolitikus kor csillagnézői is teljesíthették. De ez a felismerés még egy fokkal magasabbra emelte ennek az amúgy nyilvánvalóan csiszolatlan népnek meglepő hozzáértését. Gyönyörű egyenlőségek Következő kérdésünk így szólt: Mennyi a Föld sarki kerületének modern becslése? Figyelembe véve, hogy bolygónk felszíne egyenetlen, és nem minden észak-déli keresztmetszete teljesen szabályos, úgy tűnhet, hogy sarki kiterjedéseinek abszolút pontos méretét megadni szinte lehetetlen. A becslések elkerülhetetlenül mutatnak kisebb eltéréseket, de a leggyakrabban felmutatott érték kilométer,15 mely távolságot megalitikus yardra (my) lehet átszámítani. Feltételezett 366 fokos sarki kerületünk ennélfogva fokonként megalitikus yardot ad - ez a szám nem hangzik túlontúl különlegesnek. De Alannek volt oka azt hinni, hogy ezek a régi matematikusok minden fokot tovább osztottak ív-percekre és - másodpercekre (az ív a körkerület része), pont, ahogyan ma tesszük. Azonban úgy tűnik, hogy ebben az esetben minden ívfokot 60 percben rögzítettek, és minden ívpercet 6 másodpercben. Ez a következő eredményt hozta: a Föld teljes kerülete = my Hát, ez nem látszott túl izgalmasnak. És a következő két lépés sem: egy fok (egy 366-od rész) = my egy perc (egy 60-ad rész) = 2196 my De a végső felbontás igazán figyelemreméltó lett: egy másodperc (egy 6-od rész) = 366 my Lásd: : Lásd még:

14 E szerint a feltételezett 366 fokos geometriai rendszer szerint a teljes bolygó minden ívmásodperce döbbenetesen pontosan 366 my hosszú! Hihetetlenül elegáns, de vajon valódi? Döbbenetes egybeesés: a minószi láb Thom 0, méteres megalitikus yardjának birtokában vissza tudjuk vezetni a folyamatot, ha megszorozzuk 366x6x60x366-tal, ami a feltételezett bolygókerületet kevéssel kisebb, mint kilométerben adja meg. Ez nincs egészen 0,005 százalékra a modern becslésektől, tehát az eltérés elhanyagolható. Bár nincsenek megfejthető feljegyzések a neolitikus korszakból, melyek megerősítenék ennek a geometriai módszernek a használatát, de erőteljes közvetett bizonyíték sugallja, hogy a 4000 évvel ezelőtt, a földközi-tengeri Kréta szigetén létezett minószi kultúra, mely időben egybeesett Britannia és Franciaország megalitikus kultúráival, használta a 366x60x6-os geometria alapelvét. A Princeton Egyetem kanadai régészprofesszora, J. Walter Graham megállapította, hogy i. e körül, a krétai minószi palota tervezése és építése során szabvány-hosszmértékegységet alkalmaztak. Graham az egységet minószi lábnak nevezte el, mely állítása szerint 30,36 centiméterrel egyenlő.16 Ez a hossz semmiféle különleges jelentőséggel nem bírt Graham professzor számára, hiszen semmi oka nem merült fel annak, hogy összehasonlítsa azokkal az egységekkel, melyet állítása szerint Thom professzor talált Európa másik végében. Felsejlett nekünk, miközben Graham professzor felfedezéseit vizsgáltuk, hogy van valami a minószi láb méretei körül, ami több mint jelentőségteljes, ha a megalitikus yarddal és a megalitikus geometriával együtt vesszük szemügyre. Elképzelhető meglepetésünk, mikor rájöttünk, hogy egy ívmásodperc a feltételezett megalitikus rendszerben (366 my) egyenlő 303,6577 méterrel - ami pontosan 1000 minószi láb (figyelembe véve, hogy Graham nem adott meg a milliméter tizedrészénél nagyobb pontossági fokot). Ez az egybeesés lehet igen furcsa véletlen - de meg kell jegyezni, hogy sok kutató ma úgy hiszi, hogy Kréta minószi kultúrája folyamatos kapcsolatot tartott fenn azzal a néppel, melyből a Brit-szigetek megalitikus építői kikerültek.17 Nagyon valószínűtlennek tűnt, hogy a 366 my és az 1000 minószi láb puszta véletlenségből illeszkedik egyaránt ilyen tökéletesen hipotetikus megalitikus ívmásodpercünkhöz, figyelembe véve, hogy mindkettő ugyanabból a geodéziai alapelvből ered. Az egyre növekvő bizalom érzése töltött el bennünket azzal kapcsolatban, hogy a megalitikus yard valódi hosszegység volt, nem statisztikai hiba, mint azt néhány régész felvetette - akik szerencsétlen módon sosem vették a fáradságot, hogy alaposan megvizsgálják a kérdést. Miután eldöntöttük, hogy a megalitikus yardnak lehetett potenciális realitása, még mindig fennállt a probléma, hogy hogyan lehetett évezredeken keresztül különböző helyszínek tízezrein reprodukálni. Kialakítottunk egy elméletet fejlett neolitikus csillagászok egy csoportjáról, akik a bolygó kerülete részletes ismerete segítségével kikalkulálták a megalitikus yardot, de szükségük volt egy módszerre, melynek használatával rögzíthették az egység hosszát, és az idő és távolság áthidalásával általános felhasználás végett elterjeszthették az egyes tervezetek százainak vagy ezreinek építői között. Mint azt már bemutattuk, a modern méter a Föld sarki kerületéből származik, és hosszát először egy platina-irídium ötvözetből készült rúdba vésett két finom vonal között rögzítették. Később újrafogalmazták egy kripton-86 forrásból származó vörös fény hullámhosszának formájában óta a méter definíciója az a távolság, melyet a fény vákuumban a másodperc egy ad része időintervallum alatt megtesz. Érveink szerint a megalitikus yardot úgy kellett rögzíteni, hogy elérhető legyen minden építő számára, bár a megalitikus időszak nagyobb részében e kultúra semmiféle fémet nem használt. Lehetett volna két finom vonalat vágni egy valamilyen nevezetes helyen álló sziklába, de ez a módozat nyílt hibaforrás, és az Alexander Thom által felfedezett döbbenetes pontosság létrehozására alkalmatlannak bizonyult volna. Ahogy azt ő maga is látta, a famércéket különböző okok valóságos tömege rongálhatta meg. Ahelyett, hogy egy mintát tartottak volna, megalitikus matematikusainknak egy egyszerűen használható, nagyon pontos, időben és térben egymástól nagy Graham, J. W: The Palaces of Crete. Princeton University Press, London, Castleden, R.: The Making of Stonehenge. Routledge, London,

15 távolságra eső csoportok számára egyaránt hozzáférhető módszerre volt szüksége. Egy sokszorosítható mértékegység Nekünk úgy tűnt, hogy bárkinek, aki pontosan kívánja újra létrehozni a megalitikus yardot, szüksége van egy a természet világából származó csalhatatlan módszerre, mellyel a Föld már meghatározott sarki kiterjedésének további osztását újra lehet alkotni. És ennek a folyamatnak biztosítania kellett azt, hogy az egység hossza az idővel vagy fizikai távolsággal ne változzon. Őrjítő közelségbe kerültünk a megoldáshoz még 1998-ban, mikor Chris az utolsó simításokat végezte egy Róbert Lomasszel közösen írt könyvén, az Uriel's Machine (magyarul: A múlt üzenete) címűn. Akkoriban hármasban összeültünk, hogy megpróbáljunk rájönni a mechanizmusra, mely lehetővé tette, hogy a megalitikus építők anélkül, hogy adva lett volna egy a milliméter hat tized részénél kisebb pontosságú vonalzó, reprodukálják a megalitikus yardot.18 Úgy okoskodtunk, hogy ha az idő és tér által elválasztott építők folyamatosan képesnek bizonyultak megalkotni a megalitikus yardot, akkor bizonyosnak látszik, hogy minden egyes személyiség ugyanazt az alaposan ismert folyamatot követte, hogy különállóan létrehozza saját megalitikus yardját. Azzal folytattuk, hogy számba vettük mindazon természetes eredetű lehetséges jelöltek szűk listáját, melyek esetlegesen adhattak sokszorosítható egységet bármely méréshez, melyet emberi megfigyelő használhat. Ez a lista tényleg nagyon rövidnek bizonyult. Az állandó hosszúság származásaként el tudtunk vetni mindent, ami él. A növények és az állatok részei (ideértve az emberi végtagokat is) jelentős mértékben eltérnek az egyedek között. Az olyan ásványokat, mint a kristályok, szintén kihúztuk, mivel ezek is különböznek méretükben. Jó adag tanakodás után, úgy tűnt, hogy az egyetlen lehetőség az égben van, ez tényleg logikus eshetőségnek látszott, mivel tudtuk, hogy a megalitikus helyszíneket úgy építették meg, hogy a köveket gondosan összhangba hozták a Nappal, a Holddal és a Vénusz bolygóval. Végül tehát a természetben előforduló mértékegység-lehetőségek szűk listája csak egyetlen jelöltre korlátozódott: a Föld tengely körüli forgására - pontosan arra a jelenségre, melyet már a 366 fokos kör ötletének eredeti bizonyításánál felfedeztünk! Kezdett egy igazi minta kirajzolódni. Az alapos kizárási folyamat során arra a végkövetkeztetésre jutottunk, hogy az egyetlen természeti jelenség, melyet az ember pontosan mérni képes, az az idő - melyet, érveink szerint a csillagok nyilvánvaló mozgásának megfigyelése segítségével lehet megítélni. A csillagok lassú mozgása az éjszakai égen át egyszerűen a Föld tengely körüli forgásának tudható be - mely annyira előre tudható és állandó, amennyire csak az gyakorlati célokra bárki számára az ésszerűség határain belül szükséges lehet. Már ahogy mi látjuk, egyáltalán nem állt a rendelkezésre a forgó Földnél egyéb lehetőség, mely bármiféle mértékegység alapjául szolgálhatott volna. Akkor arra a véleményre jutottunk, hogy a csillagok pontosabb eszközei voltak a Föld forgása megbecslésének bármely más égitestnél, a Naprendszeren belüli bolygómozgás komplexitása miatt. Csak jóval később jöttünk rá, hogy a feltevés, amit felállítottunk, igencsak téves. Az első kihívás az lett, töprengjünk el a kérdésen, hogyan lehet bármiféle időegységet hosszmértékké konvertálni. Ezen a ponton példát véve Thom professzorról, próbáltuk megtervezni saját megoldásunkat a problémára, mellyel feltevésünk szerint a megalitikus építők valamikor szembekerültek. Ha ki tudunk dolgozni egy módszert, mely nekünk működik, okoskodtunk, akkor összevethetjük eredményünket a megalitikus helyszínekről származó leletekkel. Hogy akklimatizálódjunk a problémához, kimerészkedtünk az észak-angliai yorkshire-i mocsarakba egy hideg csillagos éjszakán, hogy magunkba szívjuk az egész emberiség feje felett mindennap megforduló egek fenséges drámaiságát. Az emberi szem rendkívüli alkalmazkodóképességű fénydetektor, mely képes működni a csillogó napfényben, és érzékeli még a halvány csillagfényt is. Némi gyakorlással megláthatunk olyan mélyűri objektumokat, mint az Androméda-galaxis, és közben olyan fényt nézünk, mely kétmillió évvel ezelőtt hagyta el azt a halvány pacát - egy korszakkal azelőtt, hogy távoli ősünk, a Homo erectus először felegyenesedett! Elgondolkodtunk a csillagok látszólagos mozgása időegységekre való lefordításának Thom and Thom: Megalithic Remains in Britain and Brittany. Oxford University Press, Oxford, , 4., 6., 7. és 8. fejezetek

16 nehézségén stopperóra segítsége nélkül. Manapság az idő fogalmát adottnak vesszük, mivel vannak falióráink és karóráink életünk összehangolására, de legtöbben megfeledkezünk arról, hogy az órák, percek és másodpercek, amelyeket használunk, maguk is csak bolygónk forgása megfigyelésének kényelmes és mesterséges módjai. Az inga Ha az idő mérése ma valós probléma, mi lehetett 5000 évvel ezelőtt! Most szükségessé vált, hogy megpróbáljuk kidolgozni, hogy hogyan lehet időegységeket létrehozni a Föld tengely körüli forgásából, csakis a késő kőkorszak emberei számára hozzáférhető technológia használatával. Ez nehéznek látszott, de végül rájöttünk, hogy a választ az inga rejti. Egy hagyományos óra szíve az inga. A felcsévélt rugó vagy az elektromos motor pusztán egy mechanikai eszköz, mely erőforrásként szolgál az inga mozgásban tartásához, hogy ne kézzel kelljen lengetni. Az óra számlapjának beosztása egyszerű konvenció, mely a megegyezés szerinti időegységek leolvasásához nyújt szabványosított eszközt nekünk. Ha egy mechanikus órát megfosztunk modern külső jellemzőitől, rájövünk, hogy lényegileg nem más, mint egy lengő inga. El tudjuk képzelni, hogy egy hipotetikus megalitikus óra tökéletesen tudna működni az óramű mechanizmusa vagy számlap nélkül. Ahhoz, hogy ilyesfajta időjelzőt kreáljunk, csak ketten kellettünk, hogy míg az egyik a kezével egy madzag végére kötött kavicsot himbál, addig a másik számolja a lezajlott ütéscsoportokat. Például hozzá lehet tenni egy kis követ egy sorhoz minden 100 ütésnél. Ez az ember-óra elég jól fog működni ahhoz, hogy lehetővé tegye nagyon pontos csillagászati kalkulációk kivitelezését akár sok napon keresztül, ha szükséges. Az időt, melyet az inga lengése igénybe vesz, csak két tényező szabályozza: a Föld tömege és az ingának a forgásponttól (az a pont, mely megtartja és átfordítja) a súly gravitációs középpontjáig mért hossza. Semmi más nem lényegesen fontos. Az erő, mellyel az ingát tartó személy beindítja a lengést, nincs hatással az egy lengésre jutó időre, mivel az erősebb mozgatás szélesebb ívet és nagyobb utazási sebességet produkál, míg a kisebb erejű lengetés a súlyt kisebb távolságra viszi csökkentett sebességgel. A vonalvégi tárgy súlya ugyanígy érdektelen - a nehezebb vagy könnyebb súly egyszerűen a sebesség/távolság viszonylatot fogja megváltoztatni anélkül, hogy bármilyen hatással lenne a lengésidőre. A Föld tömege állandó tényező, bár köszönhetően a különböző szélességek és magasságok gravitációjának, vannak apró variációk, mivel a Föld enyhén megtestesedik az Egyenlítőnél, parányi változást okozva a Föld magjával bezárt szögben. Azonban ha valaki egy Brit-szigetek méretű területen ismert számú lengetést végez rögzített időperiódusban, szinte pontosan ugyanazt az ingahosszt fogja kapni. Az ingák bizonyosan elsőrendű jelölteknek tűntek. Számunkra magától értetődőnek hatott, hogy a kőkörök építői birtokoltak ilyesfajta eszközöket, mivel nélkülük tökéletesen függőleges menhireket nem tudtak volna emelni

17 Az egyszerű inga Az inga nem más, mint egy meglengetett függőón. Csupán egy darab zsinór végén lévő szabályos alakú súly kellett hozzá - és természetesen sok középen kifúrt kavicsot találtak ezeken az ősi helyszíneken. Ezeket általában szövetszövéshez használt szövőszéknehezékként írják le, de ugyanígy lehetnek függőón maradványai is. Mikor először vizsgáltuk meg a problémát Róbert Lomas-szel, felvázoltunk egy technikát a Föld forgásának megmérésére úgy, hogy beálltunk egy nagy kör közepére, és egy csillag haladását figyeltük két oszlop között, melyek távolsága a horizont körének egy 366-od része volt. Arra jöttünk rá, hogy ha a csillag áthaladása alatt 366-szor lengetjük meg az ingát, akkor a fél megalitikus yardhoz igen közel álló ingahosszt tudunk produkálni. A szükséges lengések valójában közelebb álltak a 365½-hez, de úgy okoskodtunk, hogy a használó az utolsó lengést teljesnek tekinthette. A Hajnalcsillag Jóval azután, hogy Róbert Lomasszel folytatott közös vizsgálatunk e feladatban befejeződött, visszatértünk a Thom megalitikus yardja és a mi ingán alapuló eredményünk közötti kis eltérés kérdésére. Az általunk felismert folyamat túlontúl közelinek látszott ahhoz, hogy sima tévedés legyen, mégis mindketten rengeteget elpiszmogtunk ezen a félingányi lengésen. Minél többet gondolkodtunk rajta, annál inkább éreztük, hogy nem vettünk észre valami nagyon fontosat. Úgy döntöttünk, hogy az idő múlásának indikátoraként megvizsgálunk minden lehetséges változatot, beleértve a Nap, a Hold és a bolygók felhasználását. Mikor végül megleltük jelöltünket, jól megrugdostuk magunkat, amiért nem jöttünk rá azonnal. Őseink a Vénusz bolygót használták az ingáik kalibrálásához és a megalitikus yard pontos nagyságának megőrzéséhez. Egy csillag, mely millió kilométerekre van a Naprendszerünktől, ha a Földről figyeljük, mindig úgy fog látszani, mintha azonos helyet foglalna el az égen (eltekintve attól, ha rengeteg idő telik el, ami most nem feltétlenül érint bennünket). De a bolygókkal más a helyzet. A Földhöz hasonlóan a bolygók Nap körüli pályán keringenek, így a Földről látott mozgásuk független azokétól, amiket állócsillagoknak nevezünk. Ez a helyzet olyan színpadhoz hasonló, melyen éppen játszanak egy darabot. A színpad a díszleteivel olyan, mint a csillagfüggöny, melyet minden este látunk, míg a színészeket a bolygókkal lehet azonosítani, melyek a színpadi díszletektől független mozgásra képesek. Ahogy a Föld naponta megfordul tengelye körül, úgy látszanak a csillagok a fejünk felett megfordulni. Van egy ekliptikus síkként ismert csillagcsoport, melyen keresztül a Naprendszer napja, holdja és csillagai vándorolni látszanak. A történelem során a csoportot a zodiákusnak nevezett 12 részre osztották. Minden rész csillagainak mintázatait vagy konstellációit állathoz, emberhez vagy tárgyhoz hasonlónak gondolták, ebből erednek a zodiákus jegyeinek különböző nevei. Az év egy bizonyos éjszakáján megállhatunk kelet felé nézve, hogy lássuk a Kos csillagkép felemelkedését a keleti horizonton. Az éjszaka előrehaladtával fel fogja váltani a Bika, aztán az Ikrek, a Rák, az Oroszlán, és így tovább, míg egy sziderikus nap elteltével a Kos újra fel nem tűnik. E függöny előtt láthatjuk a bolygókat, melyek amellett, hogy követni látszanak a csillagokat, lassan keresztülhaladnak a zodiákus csillagképein is. A sebesség, mellyel a bolygók számunkra a zodiákuson áthaladni látszanak, részben Naptól való távolságuktól függ, de az a tény is módosítja, hogy mi a Földön vagyunk, mely szintén körbejárja a Napot. Emiatt a látómező -effektus miatt néha akár úgy is látszhat, mintha a bolygók visszafelé mozognának a zodiákuson belül. A bolygómozgások megértése kínosan nehéznek tűnhet, különösen olyan bolygók esetében, mint a Vénusz, mely közelebb van a Naphoz, mint a Föld. A mi szempontunkból a Vénusz vagy Hajnalcsillag lehet, ebben az esetben hajnal előtt, és így a Nap előtt kel, vagy lehet esti csillag, mely esetben még azután is látható az égen, hogy a Nap lenyugodott (ámbár persze egyáltalán nem is csillag, még ha annak is néz ki). De nem számít, hogy hajnali vagy esti csillag-e, akkor is a csillagoktól függetlenül halad át a zodiákus jegyein. Minden Vénusz- ciklusban vannak olyan periódusok, mikor a zodiákuson belül eléri

18 egészen az 1 fok 16 másodperc per nap szögsebességet. Mivel ez a mozgás ellentétes maguknak a csillagoknak a mozgásával, a Vénusznak több mint egy sziderikus napjába fog kerülni, míg a horizonton egy bizonyos pontból ugyanabba a pontba visszaér. Ekkor el kellett gondolkodnunk eredeti megalitikus ingakísérletünkön, melyben egy csillag haladását figyeltük meg két oszlop között, melyek oldalai 90 fokos szöget zártak be a csillagok útjával. Ha csillag helyett a Vénuszt használnánk, akadnának időszakok, minden ciklusában, mikor a két oszlop közötti útja tovább tartana, mint egy csillagé. Rájöttünk, hogy ez az időmaradék pont elég arra, hogy ingánk egy fél lengésének beszámítsuk. A szükséges technika nagyon egyszerű volt. Egy központi oszloptól egy kötelet használva kört kell szerkeszteni, majd kerületét 366 szakaszra osztani. Ezt meg lehetett oldani a fokozatos megközelítés módszerével, vagy egy egyszerű geometriai trükk alkalmazásával: osszuk az átmérőt 233 egységre merőlegesen (bármilyen egység megteszi), aztán számoljunk le 2 egységet a kerületen. Az inga tartója aztán beáll a kör közepére, míg társa felállít egy négyszögletes keretet, melynek belső mérete egyenlő egy megalitikus fokkal. A négyszöget addig igazgatták, amíg az inga tartója meg nem erősítette, hogy teteje és alja összhangban van a Vénusz haladásával. Balra: Kötözött keret a Vénusz ingával való nyomon követéséhez Jobbra: A Vénusz-követő keret pozícióba állítva Aztán a tartó lengetni kezdte az ingát, mikor a Vénusz feltűnt a négyszögön belül, majd abbahagyta, mikor újra eltűnt. Hiba valószínűsége nem állt fenn, mivel az világos, hogy ezek az égfigyelők tudták, hogy rendszeresen ellenőrizni kell a Vénuszt. Mivel a Vénusz néha gyorsabban mozog a zodiákuson belül, mint máskor, a Vénusz-cikluson belül elérhető leghosszabb fél megalitikus yardnyi ingát keresték meg. Ha a tartó pontosan 366 lengést tudott leszámolni, akkor tudták, hogy biztosan fél megalitikus yard az ingájuk. Ha a szám kisebb lett, akkor a hossz csökkentése után megismételték a folyamatot, és megfordítva, ha túl sok lett a lengés, növelték a hosszt. Ez nem kétséges. Megalitikus őseink nem csillagot használva kalibrálták be megalitikus yardjukat, hanem a Vénusz bolygó segítségével. Megszidtuk magunkat, amiért korábban nem találtunk rá a Vénusz-módszerre, hiszen előzőleg mindketten külön-külön folytattunk ezzel a bolygóval kapcsolatos kutatásokat. Chris már kimutatta, hogy rituális értelemben a Vénusz döbbenetes fontossággal bírt a megalitikus népek számára, akárcsak olyan későbbi csoportok, mint a babiloniak, kánaániták, és az utóbbi időben a zsidók számára.19 Knight, C. and Lomas, R.: The Book of Hiram. Arrow, London, Magyarul: Hiram könyve. Gold Book, Debrecen,

19 A Vénusz jelentősége Robert Lomasszel együtt dolgozva Chris olyan felfedezéseket publikált, melyek demonstrálják a Vénusz hatalmas fontosságát a megalitikus építők számára a Brit-szigeteken. A gigantikus és csodaszép csillagvizsgálót Newgrange-ben gondosan olyanformán tervezték, hogy csak néhány percre engedje be a Vénusz sugarát nyolcévente egyszer, a téli napforduló idején.20 Ez, és más helyszínek lehetővé tették a neolitikus asztronómusoknak a tökéletesen pontos naptár vezetését. Chris azt is bizonyította, hogy van ok feltételezni, hogy a Vénusz fényét a születéssel és újjászületéssel kapcsolatban állónak tekintették. Ezért van az, hogy a Newgrange belső tervezése a női reprodukciós szerveket látszik utánozni, a Vénusz fénye pedig mennyei falloszként hatol be a folyosón át. Az ilyesfajta ég és Föld közötti párosodás nem számított ritka elképzelésnek az ősi hagyományokban, és a római történészek szerint a későbbi kelták állítólag párzási rituálékat tartottak a tavaszi napéjegyenlőség idején, és a nők a téli napfordulókor szültek - pont, ahogy a Vénuszból egy fénysugár berobbant a hatalmas építmény közepébe. Éppen ezen a ponton van egy három egymásba fonódó spirált ábrázoló magányos faragás, mely kilenc hónapot jelképez - a nők gyermekkihordási idejét. Mindezalatt mindketten tudtuk, hogy a Vénusz mennyire fontosnak számított ősi civilizációk egész sorának, nem kis mértékben azért, mert a Vénusz pályái természetes referencianaptárként szolgáltak maga a Föld számára. A Föld és a Vénusz közötti kapcsolatban van valami, amit mindig mélyen misztikusnak tekintettek: az, hogy a Vénusz öt periódusa nyolc földi évet tesz ki. Alan szempontjából a felismerés, hogy a Vénusz működhet a szükségszerű inga beigazítójaként, közvetlen bizonyíték lett saját korábbi, a phaisztoszi korongot érintő felfedezései érvényességére. A phaisztoszi korong egy 6 centiméteres égetett agyagkorong, melyet Phaisztosz minószi palotájának romjai között találtak Krétán. A minószi civilizációra datálódik vissza (kb. i. e. 2000). Az 5. függelék jóval több információt közöl a phaisztoszi korongról, és rajzokat is tartalmaz a tárgyról. Pillanatnyilag elég annyit megjegyezni, hogy e döbbenetes kis korong egy sokoldalú számológép, mely a megalitikus 366 napos éven alapszik. Egyik feladata az, hogy jelezze a használóinak, hogy ez az az év, mikor kompenzálni kell a 366 napos rituális év és a 365,25 napos igazi szoláris év közötti különbséget. Azonban a korong ennél többet is tud, hiszen matematikai keretet nyújt ahhoz, hogy felfektessék a Vénusz zodiákusbeli pozícióját bármely napon - bármikor. Ezt igen egyszerű módon teszi, magyarázat az 5. függelékben, de az tény marad, hogy a Vénusz nyomon követése alapvető része e kis kalkulátor képessége. Mikor a Vénusz-kísérlet lezajlott a skóciai Orkney-ban, ahol a legremekebb megalitikus műemlékek egy része fellelhető, a létrejött inga mérete igen nagy jelentőségűnek bizonyult. Az inga félmegalitikus yardnyi lett, mely teljes hosszában a döbbenetes 1 a 2700-hoz eltérést mutatna Alexander Thom felfedezéseihez képest. Figyelembe véve az emberi tényezőt (hogy valakinek tartania kell az ingát, és el kell döntenie, hogy mikor indítsa el és állítsa meg), a Vénusz alapú félmegalitikus yard inga tökéletes lett. Eredményünk jócskán belül volt a Thom professzor által felismert finom hibahatáron. A megalitikus yard reprodukálásának e módja annyira egyszerű volt, hogy még arra sem lehetett szükség, hogy a kőművesmester bármiféle modern értelemben számolja az ütéseket. A számolás nem szükségszerűen része valamiféle szintrendszernek, melyben a tízet növeljük többszöröseire, nullát téve a számjegy után. Egy óvodásmondóka vagy egy tengerészmunkadal is jó módja annak, hogy leszámoljunk egy számsorozatot anélkül, hogy értenénk az aritmetika alapjait. Például, ha a következő szakasz elismétlése során minden szónál rámutatunk egy birkára, az el fogja árulni, hogy teljes-e 20 fős nyájunk: Eeny, meeny, miney, mow, catch a monkey by the toe. If he squeals let him go. Eeny, meeny, miney, mow. Knight, C. and Lomas, R.: Uriel's Machine. Arrow, London, Magyarul: A múlt üzenete, Gold Book, Debrecen,

20 Ebből az következik, hogy az ilyesfajta egyszerű mérés olyan régi lehet, mint maga a nyelv. Az eeny, meeny, miney, mow szavakat valóban több mint 4000 előtti ősi brit számolási technikának vélik. Túl az ésszerű kétségen Kétségtelen, hogy a megalitikus yard remek egész száma a Föld sarki kerületének - le egészen az ívmásodpercig, melynek hossza a hihetetlen 366 megalitikus yard. Ezt az egységet valaha nyilvánvalóan tehetséges csillagászok határozták meg, és úgy tűnik, e korai természettudósok csalhatatlan módszert dolgoztak ki, melyet minden kőművesmester fel tudott használni pontos megalitikus yard mérőrúd készítésére. Ez az egész folyamat briliáns módon egyszerű, könnyű megjegyezni és döbbenetesen pontos. Persze a hossz ingáról mérőrúdra való átvitele során lesznek becslési hibák, de ilyesfajta hibamegoszlást talált is Alexander Thom. Mivel a folyamat mögött valóság állt, minden hiba egy 82,96656 centiméteres központból származott. Tiszta neolitikus zsenialitás! Többévnyi intenzív vizsgálódás után elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol már csak három alapvető lehetőség állt fenn Alexander Thom megalitikus yardjával kapcsolatban: 1. Az egység, melyet Thom megalitikus helyszínek százain felfedezni vélt, a statisztikai manipuláció hibája volt. Az, hogy az általa a milliméter ed részéig meghatározott egység olyan pontosan illeszkedett a Föld kerületéhez, és hogy a 366 csillagászati kulcsszámmal reprodukálható, egyaránt véletlen. Ebből következett, hogy a körvonalazott hipotetikus 366 fokos geometriai rendszer nem lehetett valóságos, és egy feltételezett ívmásodperces pontos illeszkedése a 366 megalitikus yardhoz és 1000 minószi lábhoz további véletlen. 2. Thom megalitikus yardja valamilyen még ismeretlen módon valóságos volt, magyarázatunk viszont pusztán véletlenségből illett a tényekhez. 3. Újra felfedeztünk egy csodálatos rendszert, melyet a megalitikus yard meghatározására és újraalkotására használtak. Minden olvasó maga döntse el, hogy szerinte melyik lehetőség a helyes. Ezen a ponton teljes meggyőződésünkké vált, hogy nem az első két lehetőség a helyes, amiatt a borzasztó mennyiségű véletlen miatt, amely bármelyik álláspont fenntartásához szükséges. Azonban nemigen tudtuk még, hogy éppen csak megkarcoltuk egy rendszer felszínét, melyhez képest a mérés minden modern megközelítésmódja egyszerűen durvának látszik. Alig kezdtünk bele egy utazásba, mely pontosan a világegyetem szerkezetét hivatott érinteni. A megalitikus yard rejtélyének megoldásával úgy hisszük, hogy megkönnyítettük a régészeknek, hogy végül elfogadják Thom felfedezéseit anélkül, hogy bármiféle alapvető ellentmondásba kerülnének a nyugat-európai megalitikus építmények építőinek képességeivel kapcsolatban fennálló szempontjaikkal. De most úgy tűnt, hogy a megalitikus yard megalkotása mögött a csillagászat jóval mélyebb megértése rejlett, mint azt bárki is képzelhette volna, és az akadémikus régészet világa valószínűleg ellene szegül a gondolatnak, hogy a neolitikus csillagászok ilyen sokra jutottak volna. Meglepetésüket osztjuk, de a valószínűségek egyenlege Thom következtetésének folytatólagos elutasítását tudománytalanná és pusztán személyes előítéletből eredővé teszi. Egy vezető akadémikus vette a bátorságot, hogy nagylelkű legyen a megalitikus yard rejtélyének megoldására tett korai próbálkozásunkkal szemben szeptemberében Chris és Robert Lomas megjelent az Orkney Tudományos Fesztiválon, ahol megosztották első, némiképp hézagos magyarázatunkat a megalitikus yardról Archie Royjal, a glasgow-i egyetem nyugalmazott csillagászprofesszorával. Roy professzor nemcsak kitűnő csillagász, de Thom professzorral is dolgozott együtt az archeoasztronómia jelenlétének felismerésében a megalitikus helyszíneken. Azzal töltötte az estét, hogy leellenőrizte az eredeti modellünkben, a csillagok mozgásán alapulóban alkalmazott matematikát, és a következő reggel kijelentette, hogy a módszer elvben igenis működik. Utána csatlakozott Chrishez és Roberthez, mikor nyilvánosan bemutatták, hogy hogyan is készülhetett a megalitikus yard! Roy professzor azt is hozzátette, hogy úgy hiszi, megnyitottuk a