Tartalom. Mikulás járt a Csányi Tagiskolában Utazás a havas Ausztriába Félévértékel Megyei hangverseny az Erkel Ferenc Tagiskolában

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tartalom. Mikulás járt a Csányi Tagiskolában Utazás a havas Ausztriába Félévértékel Megyei hangverseny az Erkel Ferenc Tagiskolában"

Átírás

1 2013. január II. évfolyam 5. szám Tartalom Mikulás járt a Csányi Tagiskolában Utazás a havas Ausztriába Félévértékel Megyei hangverseny az Erkel Ferenc Tagiskolában Felvételit írtunk Alapítványok bálja a Deák TTOK-ban Tudnivalók a középiskolai érettségire való jelentkezésr l

2 II. évf 5. szám DEÁK-LAP 2/8 Mikulás járt a Csányi Tagiskolában Rendhagyó Mikulás-napra került sor december 6-án a Csányi Tagiskolában. A korábbi hagyományoktól eltér en az idei tanévben már délel tt megérkezett a Mikulás, az alsós diákok legnagyobb örömére! Ebben a tanévben Köll Györgyné Ildi néni, és Kovácsné Szövérffy Szilvia voltak a Mikulás segít i. k szervezték ugyanis az iskolai programot, s t osztályukkal, a 2. b-vel egy kis m sorral is készültek. M sorukkal nagy sikert arattak! A legnagyobb szenzáció a kisdiákok körében mégis a várva várt Mikulás megérkezése volt. A kedves, öreg Mikulás mesélt a gyerekeknek, beszélgetett velük, s természetesen ajándékot is osztott. A jó hangulatú, vidám délel ttöt egy még jobb hangulatú közös éneklés zárta, Vári Mária tanárn gitáros el adásának köszönhet en. A tanárn nem csak énekelt, hanem közös éneklésre is buzdította a kicsiket, akik örömmel tettek eleget a kérésnek. Ezen a Mikulás-napi délel ttön kicsi és nagy egyaránt jól érezte magát! Köszönet érte minden szervez nek, osztályf nöknek, illetve Ildi és Szilvi néninek!

3 II. évf 5. szám DEÁK-LAP 3/8 Utazás a havas Ausztriába! Novemberben Ildi néni kérdezte, hogy nincs-e kedvem ismét menni síelni?! Már ezel tt is gondolkodtam, hogy milyen jó lenne újra síelni, hiszen tavaly is nagyon jól éreztem magam. Már el re azon izgultam, hogy kivel is lennék egy szobában, milyen lesz az út, tudok-e még síelni? De kezdjük az elejér l! El ször ismét cip próba következett. Több síbakancs után egy fehér lett a nyer! Hajnali 4-kor keltünk anyáékkal. A sulitól indult a busz 5 órakor. Csomagokat, felszereléseket cipeltünk, integettünk, búcsúzkodtunk, s végre elindultunk a havas Ausztriába! A 4 órás út után végre megérkeztünk! Az els napon az edz pályán próbálgattuk magunkat. (Nekem eléggé uncsi volt, de bemelegítés nélkül az els napon mégsem mehetünk a kékre!) Délután síeltünk, majd visszamentünk a szállásra. Forró tea várt ránk, nagyon jól esett a hideg után. Berendezkedtünk új otthonunkban. Szobatársam Délia lett. Nagyon jó volt együtt, esténként regényt olvastunk. A tavalyi csapatból ott voltak a nagyok, az egykori "Deákosok",- k most már középiskolából tértek vissza hozzánk. Természetesen nagyon jól síelnek. Több alsós fiú érkezett most szüleikkel együtt, k voltak most a kezd k. Gyurka bácsi meg is tanította ket, már 2 nap után egyedül felvonóztak. Az emeleten találtunk egy jó asztalt, azon játszottunk együtt mindig. Hamar ment az id! Svédasztalos reggeli volt, a pályára forró teát vittünk. A vacsora is mindig ízletes volt, pedig anyukám szerint finnyás vagyok. Örültem, hogy nem felejtettem el síelni! Igaz, hogy párszor elestem, megint kiestem a felvonóból - nem ütöttem meg magam, mert nem magasról estem, - de mindezekkel együtt is szuper volt! Siklottunk a pályán, a Büfettbe jártunk melegedni, g zgombocót is ettem, nagyon ízlett! Sajnos gyorsan elrepült ez a pár nap, mindenki jól érezte magát, és most már azon gondolkodom, hogy ki lesz jöv re a szobatársam?! Bakonyi Zoé Vanda 4.b

4 II. évf 5. szám DEÁK-LAP 4/ évfolyam: helyezett: Szép Ger, felkészít : Varga Krisztina helyezett: Bonczó Bence, felkészít : Köll Györgyné helyezett: Banics Balász, felkészít : Köll Györgyné Különdíj: Hosszú Laura felkészít : Huszné Pál Katalin Félévértékel 2013 január 11-én végetért a as tanév I.féléve. Lezajlottak az szi Pop-art szavalóversenyek: 4-6. évfolyam: 2. helyezett: Bakonyi Zoé 4. oszt. 3. helyezett:németh Fanni 5.a Különdíj: Karancz Eszter 5.a évfolyam: 1. helyezett: Iván Csilla 10.a 2. helyezett: Reszegi Boglárka 10.a felkészít jük: Kövérné Pápai Éva 3. Gelencsér Gábriel 7.c Ezidáig legkiemelked bb teljesítményt a Savaria országos történelemversenyen érték el középiskolás tanulóink: Marancsics Fanni 9. a osztályos tanuló 7. helyen, Agbaba Ádám 10.a osztályos tanuló 1. helyen jutott tovább a megyei megmérettetésr l. Mindketten Németh Béláné tanárn tanítványai. Mikulás Kupa: labdarúgás Fiú: I.kcs. 1.hely II.kcs 2.hely III.kcs 2.hely IV.kcs 3. hely Leány: IV.kcs. 3.hely A sport területén elért eredményeink: Mikulás Kupa kézilabda: 4 csapat részvételével IV. kcs. 1. hely ERIMA Kézilabda Bajnokság: IV.kcs. 2.hely Megyei forduló: Kézilabda fiú V-VI- kcs. 4.hely Nyelvvizsgák Futsal /labdarúgás/ V-VI. kcs. 6hely II. kcs. Fiú 4.hely A Körzeti Diákolimpiai versenyek labdarúgásban félid ben tartanak. (I- IV.kcs) Asztalitenisz körzeti dönt : IV. kcs. 1. hely Név, osztáy nyelv vizsga fajtája felkészít tanár neve Erd s Csilla 12. o. angol középfok, szóbeli Kovács Szilvia, Tamás Gyuláné Horváth Vivien 11. o német középfok, szóbeli Zsohárné Stampfel Edit Nagy Bence 11. oszt. angol középfok, írásbeli Vári Mária Samu Norbert 11. o. német középfok, szóbeli Zsohárné Stampfel Edit Matematika versenyeredmények Newton kupa: VII. hely Reszegi Barnabás 8. a. Felkészít : Tarsolyné Németh Ildikó Varga Tamás matematika megyei fordulójába jutottak: Iberhart Dóra, Koltai Gábor, Reszegi Barnabás 8.a; Sopronyi Anna, Kertész Nikolett, Vass Fanni, László János 7.b Felkészít : Tarsolyné Németh Ildikó Marancsics Máté 7.c Felkészít : Takácsné Husz Ildikó

5 II. évf 5. szám DEÁK-LAP 5/8 Megyei hangverseny az Erkel Ferenc Tagiskolában Ismét nagyszabású hangverseny helyszíne volt az Erkel Ferenc Tagintézmény Hangversenyterme! Az idei évben az Erkel Ferenc Tagintézményt érte az a megtisztel feladat, hogy megrendezze Zala megye zeneiskoláinak tanári hangversenyét. Ez a több évtizedes múlttal rendelkez hagyományos hangverseny minden évben más-más Zala megyei zeneiskolában kerül megrendezésre. A helyi zeneiskola a hangverseny megrendezését azzal a céllal vállalta, hogy a megye többi zeneiskolájában tanító kollégáknak is megmutathassa megújult környezetét. A hangversenyen a megye hét városának nyolc zeneiskolájában tanító tanárok léptek fel. Képviseltette magát a zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám Zeneiskola, a nagykanizsai Farkas Ferenc Zeneiskola, a keszthelyi Festetics György Zeneiskola, a szintén keszthelyi Család Általános és M vészeti Iskola, a lenti Ádám Jen Zeneiskola, a hévízi Illyés Gyula Általános és Zeneiskola, a Zalakarosi Általános és Zeneiskola, valamint a házigazda Erkel Ferenc Zeneiskola. A közel kétórás programban fergeteges el adásokat láthatott, hallhatott a szakért közönség. A helyi zeneiskola tanárainak el adása, majd Schvarcz Csaba alpolgármester úr köszönt je után hallhattunk gitárimprovizációt; erdélyi, illetve magyar népzenét; de német nyelv áriát is. Gyönyör en megszólaltatták a m vész-tanárok a fuvolát, a zongorát, a heged t, a különféle fúvós hangszereket. Johann Attila helyi zeneiskola tanára rendhagyó módon tubán adott el szólót. A szóló számok mellett hallhattunk vonósötöst, s t elsöpr A sikert magas aratott színvonalú a keszthelyi el adások kamarazenekar során tehát is. bepillantást nyerhettünk a zeneirodalom klasszis m veibe, illetve megtapasztalhattuk, hogy avatott kezekbe kerülve mindenféle hangszer gyönyör en szól. Gratulálunk a színvonalas m sorért és kiváló szervezésért az Erkel Ferenc Tagintézmény minden tanárának!

6 II. évf 5. szám DEÁK-LAP 6/8 Felvételit írtunk A felvételi id szaka A 2013-as év felvételije az idei 8. osztályosoknak elég sok gondot okozott, mert sorsdönt volt az életünkben, és izgultunk, hogy mégis miként sikerül. Ez a dolgozat az, mely felméri egész eddigi tanulmányainkat, és tudomást ad felkészültségünkr l, érettségünkr l a továbbtanuláshoz. A nyolcadik év, egyben az utolsó év is az általános iskolában. Izgatottsággal fogott el minket, mert ennek az évnek a félévét nézik a legjobban a középiskolában, és ez befolyásolja azt, hogy hova is vesznek fel továbbtanulni. Ebben az évben tanultunk a legtöbbet, segítettek a felkészülésben tanáraink. A félévi nem mindenkinek úgy sikerült, ahogy azt év elején eltervezte, és a következ lehet ség hogy javítson munkáján,a felvételi jó megírása. Az iskolában sokat készültünk tanárainkkal, több el z évi felvételi feladatait csináltunk meg gyakorlásként, ami sokat segített számunkra. Az osztályban többször el került a téma a felvételir l, és arról, hogy ki hova megy továbbtanulni. A mi osztályunkban, rajtam kívül sajnos csak egypáran jönnek a zalaszentgróti gimnáziumba, a másik osztályból viszont szinte a fél osztály ide jön. Idén Zalaszentgrótról két osztály írt felvételit, és egypár vidéki tanuló. Az esemény január 19- én, szombaton került megrendezésre. 4 tanteremben írtuk a felvételit. Az osztályokat pedig bekeverték, egy osztály tanulói külön-külön, más helyre mentek. A felvételi elkezdésével rájöttünk, hogy az idei felvételi nehezebb, mint a korábbiak, amiket gyakoroltunk. A magyar és a matematika feladatlap elvégzésére egyaránt ugyanannyi id t, 45 percet kaptunk. Én például sok feladatra a végén jöttem rá, és így nem tudtam befejezni. A felvételit követ napokban mindenki nagyon várta az eredményeit, amik nem sikerültek olyan fényesen. Remélem, mindenkinek jól sikerül a felvételije, valamint oda megy továbbtanulni, ahova akar, és az itteni gimiben is jó osztály jön össze. Györkös Tamás 8.b Alapítványok bálja a Deák TTOK-ban január 26-án került sor iskolánk hagyományos és egyben rendhagyó Alapítványi báljára. Hagyományos, hiszen alapítványunk évek óta nagy sikerrel szervezi meg bálját, melyen szül k és pedagógusok együtt szórakozhatnak, kötetlenül beszélgethetnek, s nem utolsó sorban gyönyörködhetnek gyermekeik produkcióiban. Rendhagyó is volt ez az esemény, mivel ez volt az els alkalom, hogy az általános iskola és a középiskola alapítványa közös bált szervezett. A két alapítvány kuratóriuma így együttesen dolgozott azért, hogy a közös szervezés este minél jobban sikerüljön! Az est kulturális részét Tarsolyné Németh Ildikó beszámolója nyitotta. A tanárn, mint az általános iskolai alapítvány kuratóriumának elnöke, beszámolt az alapítvány elmúlt évi gazdálkodásáról, vázolta az általuk támogatott tevékenységeket, illetve jöv re vonatkozó terveiket. A beszámolót az iskola diákjainak m sora követte. El ször az iskolai énekkar vidám hangvétel dalokat mutatott be, mintegy megalapozva ezzel a báli hangulatot.

7 II. évf 5. szám DEÁK-LAP 7/8 ket a 2.c-sek m sora követte. Borsosné Hári Ildikó és Marton Magdolna tanítványai Tükörmesét adtak el, hogy a szül knek bemutassák, tükrözzék az iskolai jókedvet. A jókedv a 3.b-sek produkciójával folytatódott, akik Egérországba röpítették el a közönséget. A néz k elvarázslásában Varga Krisztina és Puklics Julianna tanító nénik segítettek a harmadikas kisdiákoknak. A kicsik után a kicsit nagyobbak következtek, az 5.b és 5.c osztály táncos lábú tanulói társastánc mixet mutattak be, melyet Benke Jánosné Sárika néni tanított be nekik. Látványos és színvonalas m sorukban angol kering t, bécsi kering t, cha-cha-chát, rumbát, szambát és rock-and-rollt táncoltak. A társastáncot szintén tánc követte, Handler Andrea tanárn osztálya, a 7.b már a nyári világba hívogatta a jelenlév ket. A téli világba sikeresen próbáltak nyári hangulatot varázsolni. S ezt a forró hangulatot még fokozta a 9-esek bemutatója, akik Gangnam style paródiát adtak el nagy sikerrel. A paródia létrehozásában a kezd középiskolások nagy segítségére volt osztályf nökük, Tarsolyné Németh Ildikó tanárn. Az egyre nagyobbak után szinte a legid sebbek következtek, az országos eredménnyel is büszkélked, 11-es fiúkból álló Gróti Betyárok adtak el zalai betyárdalokat. A fiúk éneklését Horváth Zsoltné tanárn segíti. A m sor végén a fiúk után a lányok következtek, a Deák Ferenc TTOK mazsorett csoportja zárta az alapítványi bál kulturális programját. A mazsorett csoportot Császár Renáta tanárn irányítja. A tanulók bemutatójának, produkcióinak óriási sikere volt, mind a szül k, mind a pedagógusok büszkék voltak a gyerekekre. A közönség rengeteg tapssal jutalmazta a szerepl tanulókat és felkészít iket. A sikeres m sor után egy jó hangulatú bál következett. Az ízletes vacsorát a Fiáker Vendégl, a kiváló báli zenét pedig a TITANIC zenekar szolgáltatta. Nagy sikere volt az éjféli tombolasorsolásnak, melyen számtalan változatos ajándékot lehetett nyerni. A kitartóak hajnalig rophatták a táncot. Köszönet minden résztvev nek és támogatónak, hogy hozzájárulásával segítette az alapítványok munkáját!

8 II. évf 5. szám DEÁK-LAP 8/8 Tudnivalók a középiskolai érettségire való jelentkezésr l március 1. az érettségi jelentkezési lap leadási határideje és a fels oktatási felvételi lap leadási határideje! Az érettségi és a felvételi eljárás két teljesen külön rendszerben m ködik, más helyen és más jelentkezési lapon kell jelentkezni. Egyik sem helyettesíti, vagy váltja ki a másikat, csak a leadási határid közös. Az érettségi jelentkezés január közepén indul, a rendszer megnyitásával. A közoktatásban tanulói jogviszonnyal rendelkez diákok a saját iskolájukban jelentkeznek mind a közép, mind az emelt szint vizsgáikra egyetlen lapon, aki pedig már rendelkezik érettségi bizonyítvánnyal, az vagy egy Kormányhivatalban, vagy egy választott középiskolában jelentkezik. Minden el rehozott érettségivel rendelkez 12-es a megszerzett törzslapkivonatát le kell adnia a jelentkezéssel egy id ben! Az el rehozott érettségire jelentkez 11-eseknek osztályozó vizsgát kell tennie legkés bb április 23-ig, amennyiben még nem fejezték be a tantárgy tanulását, és a sikeres osztályozó vizsgát igazoló papírt a Titkárságon keresztül eljuttatni a vizsgáztató intézményhez. El rehozott érettségi vizsgát a mostani tárgyakból már csak a tavaszi érettségi id szakkal bezárólag lehet tenni, azt követ en csak informatikából és nyelvb l lehet jelentkezni. Az új szabályozás szerint minden javító és pótló vizsga - tanulói jogviszony ideje alatt is - vizsgadíjköteles. Alaposan és jól nézzétek át az adatokat, nehogy hiba kerüljön a kés bbi okmányaitokba. A jelentkez hozza magával a kitöltött jelentkezési lap mellett: az érvényes személyi igazolványát a lakcímkártyáját mentesítési határozatát, kérvénnyel (mintát lásd fentebb) a már teljesített vizsgáról szóló törzslapkivonatot ha másutt nappali képzési formájú tanulói jogviszonyban áll (pl. OKJ-s képzés), iskolalátogatási igazolást ismétl vagy kiegészít vizsga esetén az érettségi bizonyítványát el rehozott vizsga esetén osztályozó vizsgát igazoló papírt (ezt legkés bb április 24-ig le kell adni) ha nincs tanulói jogviszonya, akkor a vizsga díját készpénzben o A vizsgadíjak mértéke a kormányhivatalok által szervezett vizsgák esetén tantárgyanként: o a középszint vizsga esetén a minimálbér 15%-a - azaz Ft o az emelt szint vizsga esetén a minimálbér 20%-a, ezer forintra kerekítve - azaz Ft. A vizsgadíj befizetése nélkül a jelentkezés érvénytelen! Az alábbi értékelési határok léptek életbe szeptember 1-jét l: Középszint érettségi: Emelt szint érettségi: % elérése esetén jeles (5), % elérése esetén jeles (5), 60 79% elérése esetén jó (4), 47 59% elérése esetén jó (4), 40 59% elérése esetén közepes (3), 33 46% elérése esetén közepes (3), 25 39% elérése esetén elégséges (2), 25 32% elérése esetén elégséges (2), 0 24% elérése esetén elégtelen (1) 0 24% elérése esetén elégtelen (1) továbbá az eredményességhez minden vizsgarészen 12%-ot kell elérni ban már az érettségi megszerzésének feltétele 50 óra közösségi szolgálat. Aki idejében elkezdi az igazolások megszerzését, annak majd nem kell kapkodnia.

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

A humán munkaközösség munkaterve a. 2013 2014-es tanévre

A humán munkaközösség munkaterve a. 2013 2014-es tanévre A humán munkaközösség munkaterve a 2013 2014-es tanévre Összeállította: Ipcsicsné Weinhoffer Csilla mk. vezet Zalaszentgrót, 2013. szeptember 29. A munkaközösség tagjai magyar, történelem, valamint ének

Részletesebben

Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév)

Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév) Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév) Magyar Simonyi Zsigmond helyesírási verseny iskolai fordulójában 85% feletti eredményt értek el az alábbi tanulók: 5. évfolyam Szabó Péter 5.b

Részletesebben

Tartalom. Szellemi Diákolimpia versbe szedve. ECDL vizsga. Március 15. Sport az iskolában. Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el

Tartalom. Szellemi Diákolimpia versbe szedve. ECDL vizsga. Március 15. Sport az iskolában. Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el 2013. március-április II. évfolyam 7-8. szám Tartalom Szellemi Diákolimpia versbe szedve ECDL vizsga Március 15. Sport az iskolában Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el Természetismereti vetélked

Részletesebben

Bemutatkozik a Béri Balogh Ádám Tagintézmény Zalaszentgrót www.bba.sulinet.hu

Bemutatkozik a Béri Balogh Ádám Tagintézmény Zalaszentgrót www.bba.sulinet.hu Bemutatkozik a Béri Balogh Ádám Tagintézmény Zalaszentgrót Képzési profilunk Általános gimnáziumi oktatás. Emelt nyelvi oktatás. Emelt informatika oktatás. Szakmai alapozó orientációs oktatás 9-10. évfolyamon.

Részletesebben

Ipcsicsné Weinhoffer Csilla igazgató helyettes magyar, orosz szakos általános iskolai tanár Osztályfőnök 8.

Ipcsicsné Weinhoffer Csilla igazgató helyettes magyar, orosz szakos általános iskolai tanár Osztályfőnök 8. Gelencsérné Tarpál Mária Takácsné Husz Ildikó igazgató helyettes megbízott intézményvezető általános iskolai tanító, pedagógiai szakkollégium, közoktatási vezető és matematika, technika szakos általános

Részletesebben

Név Munkakör Oklevelében megjelölt képesítés

Név Munkakör Oklevelében megjelölt képesítés Gelencsérné Tarpál Mária Takácsné Husz Ildikó igazgató helyettes megbízott intézményvezető általános iskolai tanító, pedagógiai szakkollégium, közoktatási vezető és matematika, technika szakos általános

Részletesebben

2012. szeptember II. évfolyam 1. szám. Tartalom. Múlt-jöv... Egy keresztel nyomában. Tanévnyitó. (Iván Csilla) Miért jó...

2012. szeptember II. évfolyam 1. szám. Tartalom. Múlt-jöv... Egy keresztel nyomában. Tanévnyitó. (Iván Csilla) Miért jó... 2012. szeptember II. évfolyam 1. szám Tartalom Múlt-jöv...Egykeresztelnyomában Tanévnyitó (IvánCsilla) Miértjó... (VasárosAlexa) Szüretifelvonulásonjártunk (BalázsRóbert) Újraitt... (MarancsicsFanni) Megemlékezésszeptember20-ról

Részletesebben

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév A humán munkaközösség félévi beszámolója 2014-15. tanév Készítette: Ipcsicsné Weinhoffer Csilla mkv. Zalaszentgrót, 2015. január 27. A munkaközösség tagjai magyar, történelem, valamint ének tantárgyakat

Részletesebben

Deák Ferenc TTOK idegen nyelvi munkaközösségének munkaterve 2013-2014-as tanévre

Deák Ferenc TTOK idegen nyelvi munkaközösségének munkaterve 2013-2014-as tanévre Deák Ferenc TTOK idegen nyelvi munkaközösségének munkaterve 2013-2014-as tanévre Zalaszentgrót, 2013-08-29 Készítette: Tamás Gyuláné és a munkaközösség tagjai Céljaink: Deák Ferenc TTOK középiskolai idegen

Részletesebben

A humán munkaközösség munkaterve a ös tanévre

A humán munkaközösség munkaterve a ös tanévre A humán munkaközösség munkaterve a 2014 2015-ös tanévre Összeállította: Ipcsicsné Weinhoffer Csilla mk.-vezető Zalaszentgrót, 2014. augusztus 26. A munkaközösség tagjai magyar, történelem, valamint ének

Részletesebben

Kétszintű érettségi A továbbtanulás kulcsa

Kétszintű érettségi A továbbtanulás kulcsa Kétszintű érettségi 2016. A továbbtanulás kulcsa Miért kétszintű? Egy adott vizsgatárgyból közép- vagy emelt szinten A felkészülés szintjétől függetlenül lehet jelentkezni felvi.hu-n a szak ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

Részletesebben

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2016. február 15.

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2016. február 15. Vizsgaidőszak adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2016. február 15. A jelentkezés helye Tanulói jogviszony alatt: - saját iskolájában jelentkezik a tanuló középés emelt szintre

Részletesebben

Kétszintű érettségi es tanév. Út az egyetemre!

Kétszintű érettségi es tanév. Út az egyetemre! Kétszintű érettségi 2018-19-es tanév Út az egyetemre! Miért kétszintű? Egy adott vizsgatárgyból közép- vagy emelt szinten jelentkezés a felkészülés szintjétől felvi.hu a szak ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

Részletesebben

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Első féléves munkánkat a Pedagógiai Programunkkal összhangban, a munkatervben meghatározott feladatok alapján végeztük.

Részletesebben

A 2015/2016. tanév október-novemberi érettségi vizsgaidőszak

A 2015/2016. tanév október-novemberi érettségi vizsgaidőszak Kedves Érettségizők! A 2015/2016. tanév október-novemberi érettségi vizsgaidőszak A Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium a 2015/2016. tanév október-novemberi érettségi vizsgaidőszakban érettségi

Részletesebben

Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály. Az érettségi vizsga szervezési feladatai, a jogszabályi változások

Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály. Az érettségi vizsga szervezési feladatai, a jogszabályi változások Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály Az érettségi vizsga szervezési feladatai, a jogszabályi változások 2012. Tavaszi érettségi vizsgaidőszak STATISZTIKA Vizsgázók : 10.602 fő Értékelt tantárgyi

Részletesebben

Kétszintű érettségi A továbbtanulás kulcsa

Kétszintű érettségi A továbbtanulás kulcsa Kétszintű érettségi 2019. A továbbtanulás kulcsa Miért kétszintű? Egy adott vizsgatárgyból közép- vagy emelt szinten A felkészülés szintjétől függetlenül lehet jelentkezni felvi.hu-n a szak ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

Részletesebben

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: február 15.

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: február 15. Vizsgaidőszak adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2018. február 1. A jelentkezés helye Tanulói jogviszony alatt: - saját iskolájában jelentkezik a tanuló közép- és emelt szintre

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos olasz nyelvi diáktalálkozó Nosticzius Ákos 12. B novellafordítás 1. hely tanára: Matolcsi Balázs Seager-Smith Dániel 10.

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2013-2014 TANÉV

MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2013-2014 TANÉV MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2013-2014 TANÉV A Természet nagy könyve csak azok el tt áll nyitva, akik ismerik a nyelvet, amelyen írva van: a matematika nyelvét. Galileo Galilei Zalaszentgrót, 2013.

Részletesebben

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos középiskolai tanulmányi verseny Biológia Tallós Zsófia 12. C 27. hely tanára: Babay-Bognár Krisztina Szép magyar beszéd

Részletesebben

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 5123 Jászárokszállás, Deák Ferenc u. 59. Tel.: 57/433-313 Fax.: 57/433-314, e-mail: jaszdeak@gmail.com Éves munkaterv a 2015/16-os tanévre

Részletesebben

Az els félév január 18-ig (péntek) tart.

Az els félév január 18-ig (péntek) tart. A 2007/2008-AS TANÉV RENDJE, RENDEZVÉNY NAPTÁRA TERVEZET I. Az órarendben rögzítetteken kívüli állandó elfoglaltságok : Hétf : szakköri nap Kedd: szakköri nap Szerda: nevel testületi, szakszervezeti, szakmai

Részletesebben

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: február 15.

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: február 15. Vizsgaidőszak adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2019. február 15. A jelentkezés helye Tanulói jogviszony alatt: - saját iskolájában jelentkezik a tanuló középés emelt szintre

Részletesebben

Jelentkezés. Vereckei Judit. rom-esztergom Megyei Kormányhivatal. 2013. január r 09.

Jelentkezés. Vereckei Judit. rom-esztergom Megyei Kormányhivatal. 2013. január r 09. Jelentkezés középszint és emelt szint érettségi vizsgákra Vereckei Judit Komárom rom-esztergom Megyei Kormányhivatal Oktatási F osztf osztály 2013. január r 09. Tematika 1. Jogszabályi háttér 2. A jelentkezések

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2014/2015 Zalaszentgrót, 2014. augusztus 27. Készítette:

Részletesebben

2016/2017 tanév rendje

2016/2017 tanév rendje 2016/2017 tanév rendje 2016/2017. tanév rendjéről a 12/2016. EMMI rendelete alapján 2016. augusztus 23. kedd Gólyatáboros szülői értekezlet 2016. augusztus 24-26. sz - cs - p Gólyatábor - Révfülöp 2016.

Részletesebben

A 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 24. (1) értelmében intézményünk az alábbiakban teszi közzé a jogszabályban meghatározott adatokat.

A 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 24. (1) értelmében intézményünk az alábbiakban teszi közzé a jogszabályban meghatározott adatokat. Dufkáné Vincze Mária orosz - történelem szakos tanár, okleveles andragógus, mesterpedagógus, okleveles középiskolai történelem és állampolgári ismeretek tanár, Gyermekintézmények Szakmai Fejlesztési Programja

Részletesebben

ÚTMUTATÓ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRA TÖRTÉNŐ JELENTKEZÉSHEZ 2013/2014. TANÉV OKTÓBER-NOVEMBERI ÉRETTSÉGI VIZSGAIDŐSZAK

ÚTMUTATÓ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRA TÖRTÉNŐ JELENTKEZÉSHEZ 2013/2014. TANÉV OKTÓBER-NOVEMBERI ÉRETTSÉGI VIZSGAIDŐSZAK ÚTMUTATÓ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRA TÖRTÉNŐ JELENTKEZÉSHEZ 2013/2014. TANÉV OKTÓBER-NOVEMBERI ÉRETTSÉGI VIZSGAIDŐSZAK 1. Jelentkezési lap és mellékletei A 2013/2014. tanév október-novemberi vizsgaidőszakában

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben Augusztus Augusztus 18. Augusztus 21. Augusztus 21-22 Augusztus 21-25. Augusztus 26. Augusztus 27. Augusztus 28. Vezetőségi értekezlet

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24. TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2014. április 24. Az kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.

Részletesebben

2012/2013. évi tanulmányi versenyeredmények ORSZÁGOS. TITOK angol nyelvi levelezős verseny. Eredmény:

2012/2013. évi tanulmányi versenyeredmények ORSZÁGOS. TITOK angol nyelvi levelezős verseny. Eredmény: 2012/ évi tanulmányi eredmények ORSZÁGOS 2012/ levelezős TITOK angol nyelvi levelezős Csóti Eszter 7. o. 22. helyezés Bigors Fanni 6. o. 21. helyezés Börcsök Brigitta-Sebők Boglárka 4. o. 11. helyezés

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Tartalom A kétszintű érettségi vizsga rendszere A pontszám számítás Intézményi ajánlatok és lehetőségek További segítség Kérdések-válaszok A kétszintű érettségi

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

Részletesebben

A 201Ő/201ő. tanév programja

A 201Ő/201ő. tanév programja 1. oldal Árpád Szakképz Iskola és Kollégium (Székesfehérvár, Seregélyesi út 88-90.) A 201Ő/201ő. tanév programja Készítette: Szereminé Hegedűs Krisztina igazgatóhelyettes Jóváhagyta: igazgató Program Alakuló

Részletesebben

Jelentkezz! Szülői tájékoztató január 11.

Jelentkezz! Szülői tájékoztató január 11. Jelentkezz! Szülői tájékoztató 2018. január 11. Amiről szót ejtünk Fakultációk Osztályozóvizsgák Érettségi vizsga Pontszámítás Fakultáció kötelező óraszámba építetten 11-12. évfolyam A, B, C sáv: változatos

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

ALSÓS MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG

ALSÓS MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG ALSÓS MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG Féléves beszámolója 2014/2015-es tanév Zalaszentgrót, 2015. január 27. Készítette: Kecskésné Szaksz Judit mk. vezető Munkaközösségünk a félév elején vállalat feladatokat

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

ÉRETTSÉGI 2013 Általános tájékoztató az érettségiről

ÉRETTSÉGI 2013 Általános tájékoztató az érettségiről ÉRETTSÉGI 2013 Általános tájékoztató az érettségiről 2013.01.17. Jelentkezés Az egyes tanulók jelentkezésével kapcsolatos adminisztrációt az adott osztályhoz tartozó jegyző látja el. A diákok személyre

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE

MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2013/2014-es tanév Zalaszentgrót, 2013. szeptember 15. Készítette: Kecskésné Szaksz mk. vezet A 2013/2014-es tanévben a munkaközösségnek 9 tagja van. Gelencsérné Tarpál

Részletesebben

KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI. 2013/2014. tanév

KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI. 2013/2014. tanév KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI 2013/2014. tanév KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI KÖZÉPSZINTŰ Az írásbeli és a szóbeli vizsga az intézményben. A szaktanár értékel. Az írásbeli időpontja: 2014. május 5-26. A szóbeli időpontja:

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2017/18

Felvételi tájékoztató 2017/18 Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:

Részletesebben

Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár

Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Tallós Pál Természetismereti Verseny Pápai Észkerék Egyesület matematika csapatverseny Szeptember Október Császár Anna 8.o. Király

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Vezetőségi értekezlet Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus

Részletesebben

Angol nyelvi munkaközösség. Tantárgyi szabályozás 2015/2016.

Angol nyelvi munkaközösség. Tantárgyi szabályozás 2015/2016. Angol nyelvi munkaközösség Tantárgyi szabályozás 2015/2016. 4 és 6 évfolyam 7. évfolyam Még a felvételi évében (6. évfolyamon) május végén csoportbontó tesztet íratunk. Cél a két osztályból három nyelvi

Részletesebben

Új tagozatok a as tanévben!

Új tagozatok a as tanévben! 1 Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium SAPERE AUDE! MERJ GONDOLKODNI! Új tagozatok a 2017-2018-as tanévben! A tanulók érdeklődésük és felvételi eredményeik alapján kerülhetnek be

Részletesebben

Munkaterv a as tanévre. Augusztus. Időpont Program Felelős

Munkaterv a as tanévre. Augusztus. Időpont Program Felelős Munkaterv a 2017-2018-as tanévre Augusztus Időpont Program Felelős 2017. augusztus 23. 8 óra Alakuló értekezlet 2017. augusztus 23. 8.30 Korrepetálások, tantermek-tanári rendezése 2017. augusztus 24-25.

Részletesebben

2017/2018. tanév rendjéről a 14/2017. EMMI rendelete alapján augusztus 31. csütörtök Tanévnyitó értekezlet tanároknak

2017/2018. tanév rendjéről a 14/2017. EMMI rendelete alapján augusztus 31. csütörtök Tanévnyitó értekezlet tanároknak 2017/2018. tanév rendjéről a 14/2017. EMMI rendelete alapján 2017. augusztus 24. csütörtök Gólyatáboros szülői értekezlet 2017. augusztus 28-30. h - k - sz Gólyatábor - Balatonrendes 2017. augusztus 24-28..

Részletesebben

A tanév rendje 2019/2020.

A tanév rendje 2019/2020. 027945 A tanév rendje 2019/2020. T.n. Dátum Szeptember 1 V 1 2 H Első tanítási nap 7.45 Tanévnyitó, gólyaköszöntő Tóthné Muráncsik Mónika 2 3 K 3 4 Sze 4 5 Cs Októberi érettségi vizsgák jelentkezési határideje

Részletesebben

IV. A 2017/2018-as TANÉV HELYI RENDJE IV.1 TANÍTÁSI HETEK BEOSZTÁSA Szeptember

IV. A 2017/2018-as TANÉV HELYI RENDJE IV.1 TANÍTÁSI HETEK BEOSZTÁSA Szeptember IV. A 2017/2018-as TANÉV HELYI RENDJE IV.1 TANÍTÁSI HETEK BEOSZTÁSA Tan. nap 21 Hó H K Sz Cs P Szo V A B F Hét A tanév eseményei Szeptember 1. 2. 3. 1 1 35 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 1 2 36 11. 12. 13. 14.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23. TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2015. április 23. A kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.

Részletesebben

2018/19 érettségi. május - június

2018/19 érettségi. május - június 2018/19 érettségi május - június Jelentkezés Az érettségi vizsgára történő jelentkezés az e célra szolgáló jelentkezési lappal történik,amelyet az érettségi jelentkezést fogadó intézménybe kell benyújtani,

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 ÓCSA, Falu Tamás u. 35. Telefon/Fax: 29/378-045 Honlap: www.bogim.hu E-mail: gimi@bogim.hu OM azonosító: 032552 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Középiskolánk

Részletesebben

tartalom érettségi érettségi és nyelvvizsga emelt szint szerepe emelt szintű oktatásra jelentkezés pontszámítás jogszabályi háttér

tartalom érettségi érettségi és nyelvvizsga emelt szint szerepe emelt szintű oktatásra jelentkezés pontszámítás jogszabályi háttér Kétszintű érettségi tartalom érettségi érettségi és nyelvvizsga emelt szint szerepe emelt szintű oktatásra jelentkezés pontszámítás jogszabályi háttér Az érettségi jellemzői Kétszintű közép és emelt szint

Részletesebben

ARANYKÖNYV. Horv{th Enikő 12.C. Az év tanulója

ARANYKÖNYV. Horv{th Enikő 12.C. Az év tanulója Horv{th Enikő 12.C Az év tanulója 2008-ban az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Versenyen bejutott a megyei döntőbe. 2009-ben az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Verseny Somogy megyei döntőjén

Részletesebben

Eseménynaptár 2016/17-es tanév PIOK Általános Iskola és Gimnázium - gimnázium intézményegység. Augusztus

Eseménynaptár 2016/17-es tanév PIOK Általános Iskola és Gimnázium - gimnázium intézményegység. Augusztus Eseménynaptár 2016/17-es tanév PIOK Általános Iskola és Gimnázium - gimnázium intézményegység Dátum Nap Tanítási nap száma 22. Hétfő PIOK alakuló értekezlet 23. Kedd jelentkezés vizsgákra Esemény 24. Szerda

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Érettségi vizsga 2014/2015

Érettségi vizsga 2014/2015 Érettségi vizsga 2014/2015 1. Érettségi tantárgyai Öt tárgyból kell érettségi vizsgát tenni, és az öt közül négy kötelezően előírt: - Magyar nyelv és irodalom - Matematika - Történelem - Idegen nyelv Az

Részletesebben

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2017. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31 étől Különös közzétételi lista elkészítését

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló SPORTEREDMÉNYEK Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló 1997. Megyei Mezei Futóverseny 3. Kovács András Országos Mezei Futóverseny 52. Kovács András Megyei Atlétika 100 m síkfutás 1. Ács Tamás Országos

Részletesebben

Angol nyelvi munkaközösség. Tantárgyi szabályozás 2012/2013.

Angol nyelvi munkaközösség. Tantárgyi szabályozás 2012/2013. Angol nyelvi munkaközösség Tantárgyi szabályozás 2012/2013. 4 és 6 évfolyam 7. évfolyam Szeptember első hetében csoportbontó tesztet íratunk. Cél a két osztályból három nyelvi csoport kialakítása. Heti

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ABONY FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2740 Abony, Kossuth tér 18. Tel.: 06 53/360-071 e-mail: kinizsi@kinizsi-abony.sulinet.hu http://www.kinizsi-abony.hu OM azonosító: 032618 Az elmúlt tanévben

Részletesebben

2009/2010. TANÉV ALAPÍTVÁNYI TÁMOGATÁSOK ÖSSZESÍTÉSE I. VIZSGADÍJAK

2009/2010. TANÉV ALAPÍTVÁNYI TÁMOGATÁSOK ÖSSZESÍTÉSE I. VIZSGADÍJAK Név Osztály Vizsga Összeg 1. Pelyvás Lívia 11. C Német közép C 21 300 Ft 2. Farkas Gergı 12. A Angol alap C 14 200 Ft 3. Nemes Norbert Ferenc 12. B Angol közép C 21 300 Ft 4. Szabó Éva 12. B Angol közép

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar

Részletesebben

TESTNEVELÉS, SPORT. osztály verseny megjegyzés szint helyezés tanuló neve felkészítő tanár

TESTNEVELÉS, SPORT. osztály verseny megjegyzés szint helyezés tanuló neve felkészítő tanár TESTNEVELÉS, SPORT 11.a 9.a Taekwando Ifjúsági Európabajnokság (Lettország) Taekwando Ifjúsági Európabajnokság (Lettország) Európabajnokság 5. Patakfalvy Csenge Európabajnokság 1. Patakfalvy Luca 9.c 10.a

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:

Részletesebben

N a p t á r i t e r v 2008/2009.

N a p t á r i t e r v 2008/2009. N a p t á r i t e r v 2008/2009. A szorgalmi idő első tanítási napja szeptember 1. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2009. június 15. (hétfő). A tanítási napok száma száznyolcvan nap. A szorgalmi idő első

Részletesebben

Iskolai bemutató. Észak-Budapesti Tankerületi Központ Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

Iskolai bemutató. Észak-Budapesti Tankerületi Központ Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Iskolai bemutató Észak-Budapesti Tankerületi Központ Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket iskolánk pedagógusai és magam nevében a

Részletesebben

Tájékoztató az érettségi vizsga menetéről. 2013/2014. tanév

Tájékoztató az érettségi vizsga menetéről. 2013/2014. tanév Tájékoztató az érettségi vizsga menetéről 2013/2014. tanév Általános tudnivalók Megjelenés: - Kezdés előtt legalább fél órával - Egyenruhában Terembeosztás: - Bejáratnál - Tanterem ajtaján Általános tudnivalók

Részletesebben

Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 030175 Telefon: 06-22-368-940 E-mail:iskola@mail.knyek.sulinet.hu http://www.vmg.vm-knyek.hu/ Kápolnásnyék,

Részletesebben

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató OM azonosító: 200886 Cím: 3900 Szerencs, Ondi út 1. Telefon: 47/362-533 47/361-444 47/362-132 Fax: 47/362-533/102-es

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2017/2018.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2018. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 45. hely 90,4%

Részletesebben

Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév

Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév Gimnáziumi felvételi tájékoztató 2017/2018. tanév Miért érdemes gimnáziumunkat választani? Jó hangulatú iskola. Értéket közvetítő hagyományok, rendezvények, sportolási lehetőségek (úszás, kézilabda, szertorna).

Részletesebben

Jelentkezem! Szülői tájékoztató január 12.

Jelentkezem! Szülői tájékoztató január 12. Jelentkezem! Szülői tájékoztató 2017. január 12. Amit körbejárunk Fakultációk Osztályozóvizsgák Érettségi vizsga Felvételi Fakultáljunk 11-12. évfolyam A, B, C sáv 10.évfolyam: informatika Jelentkezés

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK ÖSSZESÍTÉSE ös tanév

VERSENYEREDMÉNYEK ÖSSZESÍTÉSE ös tanév Verseny/tantárgy megnevezése Tenisz (mini tenisz bajnokság) Verseny szintje Verseny ideje Verseny helye Országos körzeti 2014. 11. 22. szombat Szentes Mikulás- kupa körzeti 2014. 12. 04. Bolyai Anyanyelvi

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó

Részletesebben

Érettségi vizsga 2014.

Érettségi vizsga 2014. Érettségi vizsga 2014. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 4 kötelező és egy választható vizsgatárgy összesen tehát legalább 5 (lehet több is): Magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv, és egy választható.

Részletesebben

Programtervezet 2015/2016. tanév

Programtervezet 2015/2016. tanév Augusztus Szeptember Október Ebédbefizetés 08.18. - 19. Pedagógus csapatépítő tréning 08.24. Pótvizsga 08.26. Értekezlet 08.26. Munkavédelmi oktatás 08.27. Tankönyvkiosztás 08.31. Pótbefizetés 08.31. Tanévnyitó

Részletesebben

Érettségi-felvételi tájékoztató. 2015. január 28.

Érettségi-felvételi tájékoztató. 2015. január 28. Érettségi-felvételi tájékoztató 2015. január 28. Érettségi vizsgatárgyak Magyar nyelv és irodalom Történelem Matematika Idegen nyelv Választott tárgy idegen nyelv, földrajz, informatika, testnevelés, szakmai

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKLET. Éves munkaterv formalap

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKLET. Éves munkaterv formalap Tanév: 2013/2014 2013 36. hét B hét Szeptember 9:00 02. Tanévnyitó ünnepély 02. Első tanítási nap 3-4-5. Tankönyvek kiosztása, tanmenetek áttekintése 8:00-tól 9:00-14:00 Bokor Fekete Lászlóné 6-8. Nyelvparádé

Részletesebben

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve időpont program felelős Augusztus 24. Alakuló értekezlet 25. 8 00 Osztályozóvizsga Dr. Kapusiné Szigethi Emese 26. Szakalkalmazotti értekezlet 27.

Részletesebben

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT M U N K A T E R V a 2010/2011-es tanévre Tiszakécske, 2010. augusztus

Részletesebben

3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje

3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje 3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje Vizsgák fajtái: Osztályozó vizsga Különbözeti vizsga Javító- pótvizsga Szaktantárgyi

Részletesebben

Eredményeink 2014/2015. I. félévében

Eredményeink 2014/2015. I. félévében Eredményeink 2014/2015. I. félévében Tanulmányi versenyek Kerületi szavalóverseny Sallai-Dintsér Marcell 1.b ezüst Kórádi Gáborné Schálik Barbara 2.a ezüst Vajda Eszter Halgass Benedek 2.b ezüst Polizosz

Részletesebben

OM azonosító: 200951

OM azonosító: 200951 Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI

Részletesebben

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989 ÚJPEST CSOKONAI Alapítva:1989 Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév U JPESTI CSOKONAI VITE Z MIHA LY A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM 1048 Budapest Bo rfesto u. 5-9. www.csvmg.hu ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2016/17.

A tanév helyi rendje 2016/17. A tanév helyi rendje 2016/17. Az énekkari próbák rendje: : 13.50-14-30 : 13.50-14.30. Szeptember 1. 7. 6. 5-8. 12. 17. 24. 26. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1. évfolyam szülői értekezletek:17.00 Tűzriadó próba

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: http://szig.sopron.hu

Részletesebben