HAD- ÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HAD- ÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE"

Átírás

1 HAD- ÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE 1. Képzési cél: A képzés célja had- és biztonságtechnikai mérnökök képzése, akik alkalmasak a Magyar Honvédség haditechnikai, a védelmi szféra technikai eszközeinek üzemeltetésére, fenntartására, a kapcsolódó új technológiák bevezetésére, alkalmazására. A választott szakiránytól függıen képesek alegység-parancsnoki és szaktiszti beosztásokban a békeidıszaki honvédelmi, a béketeremtési és békefenntartási mőveletekben, valamint háborús tevékenységekben a logisztikai és a mőszaki támogatás mérnöki feladatainak ellátására, illetve az ezekhez kapcsolódó gyakorlati tevékenységek tervezésére, szervezésére és irányítására, a polgári, katonai vagy nemzetbiztonsági területeken jelentkezı komplex biztonságtechnikai (rendészeti, személy- és vagyonvédelmi, információvédelmi, munka- és tőzvédelmi, környezetvédelmi) feladatok megoldására, szervezésére és irányítására, rendszerszemlélető kezelésére, továbbá kellı mélységő elméleti ismeretekkel rendelkeznek a képzés második ciklusban történı folytatásához. Alapfokozat birtokában a had- és biztonságtechnikai mérnökök - a várható szakirányokat is figyelembe véve képesek: - a katonai és polgári biztonságtechnikai alkalmazások kiválasztására, kockázatelemzés elkészítésére, - egyszerőbb biztonságtechnikai tervek önálló kidolgozására, komplex védelmi terv készítésére, - biztonságtechnikai rendszerek üzemeltetésére, élıerıs védelem végrehajtására, megszervezésére, - személy- és vagyonvédelmi (beleértve a tőz- és munkavédelmi, valamint polgári védelmi), továbbá a katasztrófa- és környezetvédelmi feladatok rendszerszemlélető szervezésére és irányítására, - munkavédelmi feladatok megoldására, - az egyenlı esélyő hozzáférés elvének alkalmazására, - az általános célú és a mőveleti repülések nemzeti, nemzetközi és szövetségesi eljárások szerinti irányítására és végrehajtására, az irányítói eszközök megbízható és hatékony alkalmazására. 2. Képzési idı: Nappali tagozaton: 7 félév, 2490 kontaktóra (testnevelés és nyelvi óra nélkül) Levelezı tagozaton: 7 félév, 760 kontaktóra 3. Megszerezhetı kreditek száma: 210 kredit 4. Az alapképzési szakon szerezhetı végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplı megjelölése: Az alapképzési szak megnevezése: had- és biztonságtechnikai mérnöki (Military and Safety Engineering) Végzettségi szint: alapfokozat (baccalaureus, bachelor, rövidítve: BSc) Szakképzettség: had- és biztonságtechnikai mérnök Szakképzettség angol nyelvő megjelölése: Military and Safety Technology Engineer

2 5. A képzés fıbb területei: Kredit pont Természettudományos alapismeretek ( kredit) Gazdasági és humán ismeretek (16-30 kredit) 16 Szakmai törzsanyag 75 ( kredit) Differenciált szakmai ismeretek 48 (min. 40 kredit) (Szakdolgozat nélkül) Szabadon választható tárgy (min. 10 kredit) 10 Szakdolgozat (15 kredit) 15 Összesen: Szakmai gyakorlat: Szakirányú szakmai gyakorlat A nappali tagozaton az intézményen kívül teljesítendı szakmai gyakorlat kritériumfeltétel. A szakmai gyakorlat idıtartama 6 hét, a gyakorlatot min. 80 kredit elérése után lehet elvégezni. 7. Testnevelés: Nappali tagozaton kritérium tárgy, amely a 2. és a 3. félévben kerül meghirdetésre heti 2 órában. 8. Nyelvi követelmények: a) A végbizonyítvány megszerzésének feltétele: Minden nappali alapképzésben résztvevı hallgatónak kritérium tárgyként fel kell vennie egy, az egyetem által meghirdetett angol vagy német nyelvő szakmai kurzust, és teljesítenie kell, az arra elıírt számonkérést. Amennyiben a hallgató a kritériumtárgyat nem angol nyelven teljesítette, úgy igazolnia kell angol alapfokú nyelvtudását, a Tanulmányi- és vizsgaszabályzat vonatkozó rendelkezéseinek megfelelıen. b) Az oklevél kiadásának feltétele: Az alapfokozat megszerzéséhez idegen nyelvbıl államilag elismert, középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga vagy ezzel egyenértékő érettségi bizonyítvány vagy oklevél megszerzése szükséges. Az egyetem az angol, német, spanyol, olasz, francia, portugál, orosz nyelvek valamelyikébıl letett nyelvvizsgát fogadja el. 9. A képzés formái: a) Nappali b) Levelezı

3 10. Az ismeretek ellenırzése: a) Elfogadás b) Évközi jegy c) Vizsga d) Szigorlat e) Záróvizsga 11. A záróvizsgára bocsátás feltételei: a) Végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzése b) A bíráló által elfogadott szakdolgozat A záróvizsgára bocsátás feltétele a végbizonyítvány megszerzése. Végbizonyítványt a felsıoktatási intézmény annak a hallgatónak állít ki, aki a tantervben elıírt tanulmányi és vizsgakövetelményeket és az elıírt szakmai gyakorlatot a nyelvi követelmény teljesítése, a szakdolgozat elkészítése kivételével teljesítette, és az elıírt kreditet megszerezte. 12. A záróvizsga részei: A záróvizsga a szakdolgozat/diplomamunka védésébıl és a tantervben elıírt tárgyakból tett szóbeli vizsgákból áll (felkészülési idı tantárgyanként legalább 30 perc), amelyet a hallgatónak egy napon, folyamatosan kell letennie. 13. A záróvizsga eredménye: A szakdolgozatra és a záróvizsga szóbeli részére kapott érdemjegyek a vizsgatárgyak számát figyelembe vevı súlyozott átlaga az alábbiak szerint: Z =(SZD + Z1+Z2+ +Zm)/(1+m). 14. Oklevél kiadásának feltétele: a) Sikeres záróvizsga b) Nyelvi követelmény teljesítése 15. Kooperatív képzés lehetısége: A kooperatív képzés az egyetem nappali alapképzéséhez kapcsolódó, önkéntes, kiegészítı (egy vagy két féléves) gyakorlati modul, amelyben az egyetem és valamely gazdasági társaság, vállalat, intézmény együttmőködnek annak érdekében, hogy az egyetemi hallgatók a képzési célban megfogalmazottak szerint szakmai gyakorlatot szerezzenek.

4 16. Választható szakirányok: biztonságtechnikai 17. Hatálybalépés ideje: szeptember 1. A január 1-jével létesített Óbudai Egyetem a Budapesti Mőszaki Fıiskola jogutódja, jelen tanterv a Budapesti Mőszaki Fıiskola szeptember 1-jén hatályba lépett képzési programjára épül. Budapest, szeptember 1. Dr. Horváth Sándor dékán

5 Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Sorszá m Kód Tantárgyak Mintatanterv Had- és biztonságtechnikai mérnöki szak heti óraszámokkal (ea. tgy. l). ; követelményekkel (k.); kreditekkel (kr.) heti Félévek óra kredit ea tgy l k kr ea tgy l k kr ea tgy l k kr ea tgy l k kr ea tgy l k kr ea tgy l k kr ea tgy l k kr nappali tagozat Elıtanulmányok Természettudományi alapismeretek összesen: 1 BGRMA1BNNC Matematika I v 6 2 BGRMA2BNNC Matematika II s 6 1 Matematika I 3 BGBFI13NNC Mérnöki fizika v 4 1 Matematika I 4 BGBKM12NNC Kémia é 4 5 BGBMC11NNC Mechanika I v 5 6 BGBMC22NNC Mechanika II v 5 5 Mechanika I 7 BGRIA1BNNC Informatika I v 3 8 BGRIA2BNNC Informatika II v 2 7 Informatika I. 9 BGRIALBNNC Informatika labor é 2 7 Informatika I. 10 KHTEL11JNC Elektrotechnika I v 5 11 KHTEL22JNC Elektrotechnika II v 4 10 Elektrotechnika I. Gazdasági és humán ismeretek GGTKG15NNC Közgazdaságtan I v 2 13 GGTKG26NNC Közgazdaságtan II v 2 12 Közgazdaságtan I. 14 BGBHT11NNC Had- és technikatörténet é 3 15 BGBJO14NNC Jogi ismeretek v 3 16 BGBBI14NNC Biztosítási ismertek v 3 17 BGBPS13NNC Pszichológia v 3 Szakmai törzsanyag BAGMB13NNC Minıségbiztosítás f 3 19 BGBKO14NNC Környezetvédelem v 4 20 BGBMU14NNC Munkavédelem, ergonómia I é 4 17 Pszichológia 21 BGBMU25NNC Munkavédelem, ergonómia II v 5 20 Munkavédelem, ergonómia I. 22 BGRLG15NNC Logisztikai alapismeretek é 2 27 Mérnöki alapismeretek és mérések 23 BGBHA14NNC Haditechnikai alapismeretek é 3 31 Szerkezettan II.aláírás 24 KMAIV13JNC Adat és információvédelem v 3 8 Informatika II. 25 BGBMU11NNC Mőszaki kommunikáció é 5 26 TMPVI17NNC Vezetıi ismeretek é 2 Mérnöki alapismeretek és mérések BGBMA13NNC é 4 Biztonságtechnikai modul: 28 BAGAG11NNC Anyag- és gyártásimeret I é 3 29 BAGAG22NNC Anyag- és gyártásimeret II v 3 28 Anyag- és gyártásimeret I. 30 BGBSZ12NNC Szerkezettan I é 4 25 Mőszaki kommunikáció 31 BGBSZ23NNC Szerkezettan II s Matematika I., Mechanika II., Szerkezettan I 32 BGBEP13NNC Építészet, épületgépészet I é 5 30 Szerkezettan I. 33 BGBEP24NNC Építészet, épületgépészet II v 5 32 Építészet, épületgépészet I. 34 KMAAN21JNC Analóg áramkörök, érzékelık I é 4 11 Elektrotechnika II. 35 KHTAN22JNC Analóg áramkörök, érzékelık II v 4 34 Analóg áramkörök, érzékelık I. 36 KMADT14JNC Digitális technika I é 3 11 Elektrotechnika II. 37 KMADT25JNC Digitális technika II v 3 36 Digitális technika I Szabadon választható tárgyak Szabadon választható I é 2 39 Szabadon választható II é 2 40 Szabadon választható III é 3 41 Szabadon választható IV é 3 Össz TT, gazd+hum+szakmai törzs+kieg tárgyak: Szigorlat (s) Vizsga (v) Évközi jegy (é) Elfogadás (e) /2

6 Biztonságtechnikai szakirány Differenciált szakmai ismeretek BGBOR15NNC İrzésvédelem, fegyverism. I é 4 17 Pszichológia 45. BGBOR26NNC İrzésvédelem, fegyverism. II v 4 44 İrzésvédelem, fegyverism. I. 46. BGBTV15NNC Tőzvédelem I é 3 4 Kémia 47. BGBTV26NNC Tőzvédelem II v 4 46 Tőzvédelem I. 48. KHTVR15JNC Vagyonvédelmi rendszerek I é 4 37 Digitális technika II 49. KMAVR26JNC Vagyonvédelmi rendszerek II v 4 48 Vagyonvédelmi rendszerek I. 50. BGBBS15NNC Biztonsági szolgáltatások v 2 15 Jogi ismeretek 51. BGBPV15NNC Polgári védelem é 3 15 Jogi ismeretek 52. BGBKA16NNC Katasztrófaelhárítás é 4 51 Polgári védelem 53. BGBKO16NNC Közlekedés, jármővek é KHTHK16JNC Hírközéstechnika v 3 11 Elektrotechnika II. 55. BGBVP15NNC Vállalkozási és pü. jog v 3 15 Jogi ismeretek 56. BGBET17NNC Esettanulmány é BGBSDB7NNC Szakdolgozat a Mindösszesen alap+szakirány: Szigorlat (s) Vizsga (v) Évközi jegy (é) Elfogadás (e) Összes óraszám heti Kiegészítı tárgyak GTSTESTNEV Testnevelés I e GTSTESTNEV Testnevelés II e ******KTNC Kritérium tárgy (angol vagy német n é 2 * a TVSZ elıírásai szerint Munkavédelem, ergonómia II., Szerkezettan II., Vagyonvédelmi rendszerek II. A gyakorlati képzés (kooperatív képzés) tanterve Félév(ek) Félév(ek) 9. Kód Tantárgyak 8. ea tgy l k kr ea tgy l k kr Szakmai gyakorlat Választható tárgy I Választható tárgy II Választható tárgy III Választható tárgy IV Összesen: A gyakorlati képzés tantárgyait a Kari Tanács évente fogadja el. heti óra kredit Záróvizsga tárgyak: Vagyonvédelmi rendszerek Munkavédelem, ergonómia + Tőzvédelem összevont záróizsga Kód Ajánlott szabadon választható tantárgyak kredit BGBME17NNC BGBVA16NNC BGBGJ14NNC BGBGJ16NNC BGBBA17NNC Mérnöki etika Veszélyes anyagok szállítása Gépjármő védelmi rendszerek I. Gépjármő védelmi rendszerek II. Biometrikus azonosítás Érvényes szeptember 01-tıl Dr. Horváth Sándor dékán 2/2

7 Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Sors zám Kód Tantárgyak Mintatanterv Had- és biztonságtechnikai mérnöki szak levelezı tagozat heti óraszámokkal (ea. tgy. l). ; követelményekkel (k.); kreditekkel (kr.) heti Félévek Elıtanulmányo óra kredit ea tgy l k kr ea tgy l k kr ea tgy l k kr ea tgy l k kr ea tgy l k kr ea tgy l k kr ea tgy l k kr Természettudományi alapismeretek összesen: 1. BGBMA11NLC Matematika I v 6 2. BGBMA22NLC Matematika II s 6 1 Matematika I 3. BGBFI13NLC Mérnöki fizika v 4 1 Matematika I 4. BGBKM12NLC Kémia é 4 5. BGBMC11NLC Mechanika I v 5 6. BGBMC22NLC Mechanika II v 5 5 Mechanika I 7. BGBIA11NLC Informatika alapjai I v 3 8. BGBIA22NLC Informatika alapjai II v 2 7 Informatika I. 9. BGBIAL2NLC Informatika alapjai labor é 2 7 Informatika I. 10. KHTEL11JLC Elektrotechnika I v KHTEL22JLC Elektrotechnika II v 4 10 Elektrotechnika I. Gazdasági és humán ismeretek GGTKG1B5LC Közgazdaságtan I v GGTKG2B6LC Közgazdaságtan II v 2 12 Közgazdaságtan I. 14. BGBHT11NLC Had- és technikatörténet é BGBJO14NLC Jogi ismeretek v BGBBI14NLC Biztosítási ismertek v BGBPS13NLC Pszichológia v 3 Szakmai törzsanyag BAGMB13NLC Minıségbiztosítás é BGBKO14NLC Környezetvédelem v BGBMU14NLC Munkavédelem, ergonómia I é 4 17 Pszichológia 21. BGBMU25NLC Munkavédelem, ergonómia II v 5 20 Munkavédelem, ergonómia I. 22. BGRLB17NLC Logisztikai alapismeretek é 2 27 Mérnöki alapismeretek és mérések 23. BGBHA14NLC Haditechnikai alapismeretek é 3 31a Szerkezettan II.aláírás 24. KMAIV13JLC Adat és információvédelem v 3 8 Informatika II. 25. BGBMU11NLC Mőszaki kommunikáció é TMPVI17JLC Vezetıi ismeretek é BGBMA13NLC Mérnöki alapismeretek és mérések é 4 Biztonságtechnikai modul: 28. BAGAG11NLC Anyag- és gyártásimeret I é BAGAG22NLC Anyag- és gyártásimeret II v 3 28 Anyag- és gyártásimeret I. 30. BGBSZ12NLC Szerkezettan I é 4 25 Mőszaki kommunikáció 31. BGBSZ23NLC Szerkezettan II s Matematika I., Mechanika II., Szerkezettan I 32. BGBEP13NLC Építészet, épületgépészet I é 5 30 Szerkezettan I. 33. BGBEP24NLC Építészet, épületgépészet II v 5 32 Építészet, épületgépészet I. 34. KMAAN13JLC Analóg áramkörök, érzékelık I é 4 11 Elektrotechnika II. 35. KHTAN24JLC Analóg áramkörök, érzékelık II v 4 34 Analóg áramkörök, érzékelık I. 36. KMADT14JLC Digitális technika I é 3 11 Elektrotechnika II. 37. KMADT25JLC Digitális technika II v 3 36 Digitális technika I Szabadon választható tárgyak Szabadon választható I f Szabadon választható II é Szabadon választható III é Szabadon választható IV é 3 Össz TT, gazd+hum+szakmai törzs+kieg tárgyak: Szigorlat (s) Vizsga (v) Évközi jegy (é) Elfogadás (e) /2

8 Biztonságtechnikai szakirány Differenciált szakmai ismeretek BGBOR15NLC İrzésvédelem, fegyverism. I é 4 17 Pszichológia 43. BGBOR26NLC İrzésvédelem, fegyverism. II v 4 42 İrzésvédelem, fegyverism. I. 44. BGBTV15NLC Tőzvédelem I é 3 4 Kémia 45. BGBTV26NLC Tőzvédelem II v 4 44 Tőzvédelem I. 46. KHTVR15JLC Vagyonvédelmi rendszerek I é 4 37 Digitális technika II 47. KMAVR26JLC Vagyonvédelmi rendszerek II v 4 46 Vagyonvédelmi rendszerek I. 48. BGBBS15NLC Biztonsági szolgáltatások v 2 15 Jogi ismeretek 49. BGBPV15NLC Polgári védelem é 3 15 Jogi ismeretek 50. BGBKA16NLC Katasztrófaelhárítás é 4 49 Polgári védelem 51. BGBKO16NLC Közlekedés, jármővek é KHTHK16JLC Hírközéstechnika v 3 11 Elektrotechnika II. 53. BGBVP15NLC Vállalkozási és pü. jog v 3 15 Jogi ismeretek 54. BGBET17NLC Esettanulmány é 6 Munkavédelem, ergonómia II., 55. BGBSD17NLC Szakdolgozat a Szerkezettan II., Vagyonvédelmi rendszerek II. Mindösszesen alap+szakirány: Szigorlat (s) Vizsga (v) Évközi jegy (é) Elfogadás (e) Összes óraszám heti Kód Ajánlott szabadon választható tantárgyak kredit BGBME17NLC Mérnöki etika 3 BGBVA16NLC Veszélyes anyagok szállítása 2 BGBGJ14NLC Gépjármő védelmi rendszerek I. 2 BGBGJ16NLC Gépjármő védelmi rendszerek II. 2 BGBBA17NLC Biometrikus azonosítás 3 Záróvizsga tárgyak: Vagyonvédelmi rendszerek Munkavédelem, ergonómia + Tőzvédelem összevont záróvizsga Érvényes 2010 szeptember 01-tıl felmenı rendszerben Dr. Horváth Sándor dékán 2/2

9 Természettudományos alapismeretek Matematika I. Dr. Galántai Aurél BGRMA1BNNC BGBMA11NLC Kredit: 6 egyetemi tanár Valós számok. Lineáris egyenletrendszerek megoldása. Vektoralgebra. Egyenes és sík. Komplex számok. Mátrixok. Egyváltozós valós függvények globális tulajdonságai, határértéke. Differenciálás. Függvényvizsgálat, szélsıérték számítás. Egyváltozós valós függvény határozott integrálja. A primitív függvény. Parciális integrálás. Integrálás helyettesítéssel. Racionális törtfüggvények, irracionális függvények integrálása. Terület és ívhossz számítás. 1. Csernyák- Szarka-Szelezsán: Matamatika I. LSI Oktatóközpont 2. Szelezsán János: Matematika Példatár,LSI Oktatóközpont 3. Szelezsán János: Valószínüségszámítás és matematikai statisztika, LSI Oktatátóközp. Megjegyzés Matematika II. Dr. Galántai Aurél BGRMA2BNNC BGBMA22NLC egyetemi tanár Óraszám:ea+gy+lb Kredit: 6 Köv : s Matamatika I. BGRMA1BNNC BGBMA11NLC Forgástest felszíne, térfogata. Simpson szabály. Improprius integrálok. Lineáris elsırendő és állandó együtthatós másodrendő differenciálegyenletek. Kombinatorika. A valószínőség kiszámításának klasszikus módja. Valószínőségi változók. Mintavétel. Eloszlások. Kétváltozós függvények. Parciális, totális és iránymeneti derivált. Területi integrál. Fourier sorfejtés, integrál, Laplace transzformáció. 1. Csernyák- Szarka-Szelezsán: Matamatika I. LSI Oktatóközpont 2. Szelezsán János: Matematika Példatár,LSI Oktatóközpont 3. Szelezsán János: Valószínüségszámítás és matematikai statisztika, LSI Oktatátóközp 1

10 Mérnöki fizika Dr. Orosz János BGBFI13NNC BGBFI13NLC egyetemi docens Kredit: 4 Matematika I. BGRMA1BNNC BGBMA11NLC Hidro- és aeromechanika elemei. Termodinamika. Hullámoptika. Az elektron- és atomfizika alapjai. Szilárdtest fizika alapjai. Magfizika. Részecske fizika 1. Sebestyén Dorottya: Fizika, Fıiskolai jegyzet, KKMF Tóthné Szemes Mariann: Fizikai példatár, Fıiskolai jegyzet, KKMF Budó Ágoston: Kísérleti fizika I-III. Kémia BGBKM12NNC BGBKM12NLC Kredit: 4 Dr. Simon Ákos fıiskolai tanár Az anyag szerkezete, az atommag, izotópok, magreakciók. Az ionizáló sugárzás hatása az atomokra. Egy- és többkomponenső homogén és heterogén rendszerek. Gázok, folyadékok és szilárd testek tulajdonságai. Elegyek és oldatok. Mikroheterogén rendszerek. Felületek kémiája. Kémiai reakciók energetikája. Termodinamikai alapfogalmak. Vegyianyagok tüzei, robbanó anyagok kémiája. Szervetlen kémia, fémek és nem fémek és vegyületeik. Savak és lúgok. Szerves kémia, alkoholok, fenolok, aldehidek, karbonsavak, észterek, aminok, nitrovegyületek. Toxikológiai alapfogalmak. Vegyi és sugármentesítés. Robbanó és pirotechnikai anyagok vizsgálata. 1. Kutasi Istvánné: Kémia és kémiai technológia mőszakiaknak 2. Komáromi-Kutasiné: Kémia és felületvédelmi technológiai gyakorlatok 3. Berecz Endre: Kémia mőszakiaknak 2

11 Mechanika I. BGBMC11NNC BGBMC11NLC Kredit: 5 Dr. Pomázi Lajos fıiskolai tanár A számítástechnikai készség fejlesztése, a vektor-, a mátrix és a tenzoralgebra alapelveinek elsajátítása. Erırendszerek statikája, tartószerkezetek statikája. A nem ideális kényszerek ellenállásai. Síkidomok geometriája. Anyagtörvények, anyagmodellek. Feszültség és feszültségi állapot, alakváltozási állapot. Rudak egyszerő igénybevételei. 1. Kósa Csaba: Mozgó rendszerek mechanikája. Fıiskolai jegyzet 2. Munkaközösség: Mozgó rendszerek mechanikája. Példatár és útmutató. 3. M. Csizmadia Béla- Nádori Ernı: Mechanika mérnököknek Mechanika II. Dr. Pomázi Lajos BGBMC22NNC BGBMC22NLC fıiskolai tanár Kredit: 5 Mechanika I. BGBMC11NNC BGBMC11NLC A szilárdságtan méretezési módszerei. Munka és energiatételek. Statikailag határozatlan szerkezetek, keretszerkezetek, síkgörbe rudak, vastagfalú csövek. A mozgásjelenségek vizsgálata. Az anyagi pont, a pontrendszerek, a merev testek és mechanizmusok kinematikai és kinetikai vizsgálata. Mozgó testekben ébredı feszültségek. Szerkezetek méretezése kifáradásra 1. Kósa Csaba: Rugalmas rendszerek mechanikája. Fıiskolai jegyzet 2. Munkaközösség: Rugalmas rendszerek mechanikája. Példatár és útmutató. 3. Muttyánszky Ádám: Szilárdságtan, Mőszaki könyvkiadó, Bp.,1991 3

12 Informatika I. Dr. Takács Márta BGRIA1BNNC BGBIA11NLC Kredit: 3 egyetemi docens Számítógép-kezelési alapismeretek. Információ-technológiai alapismeretek. Operációs rendszerek. Fájl-kezelés. A szövegszerkesztés alapjai 1. ECDL vizsga elıkészítı programfüzet I.-III. Kossuth Kiadó PC példatár 3. Bártfai B.: Hogyan kezdjem? BBS E Bt 2000 Informatika II. Dr. Takács Márta BGRIA2BNNC BGBIA22NLC egyetemi docens Kredit: 2 Informatika alapjai I. BGRIA1BNNC BGBIA11NLC Dokumentumkészítés alapjai. Táblázatkezelés. Adatbázis-kezelés. Prezentációkészítés. Hálózatkezelési alapismeretek 1. ECDL vizsga elıkészítı programfüzet IV.-VII. Kossuth Kiadó PC példatár 3. ECDL példatár Kossuth Kiadó 1999 Megjegyzés 4

13 Informatika alapjai labor Dr. Takács Márta BGRIALBNNC BGBIAL2NLC egyetemi docens Kredit: 2 Köv :é Informatika alapjai I. BGRIA1BNNC BGBIA11NLC Az informatika alapjai tantárgyban elsajátított tananyag elmélyítése számítógépes gyakorlással 1. ECDL vizsga elıkészítı programfüzet I.-III. Kossuth Kiadó ECDL vizsga elıkészítı programfüzet IV.- VII. Kossuth Kiadó ECDL példatár Kossuth Kiadó 1999 Elektrotechnika I. KHTEL11JNC KHTEL11JLN Kredit: 5 Székely János fıiskolai docens A tárgy oktatásának célja megismertetni a hallgatókkal a villamosságtani alapösszefüggéseket, az elektrosztatika, a magnetosztatika, az egyenáramú és váltakozóáramú hálózatok analízisét. Része az anyagnak az áramkörök frekvencia függésének vizsgálata, valamint a kétpóluspárok jellemzı tulajdonságainak elemzése 1. Dr. Selmeczi Schnöller: Villamosságtan I. 2. Dr. Selmeczi Schnöller: Villamosságtan II. 3. Dr. Selmeczi Schnöller: Villamosságtan Példatár 5

14 Elektrotechnika II. Székely János KHTEL22JNC KHTEL22JLC fıiskolai docens Kredit: 4 Elektrotechnika I. KHTEL11JNC KHTEL11JLN A tárgy oktatásának célja megismertetni a hallgatókkal a villamosságtani alapösszefüggéseket, az elektrosztatika, a magnetosztatika, az egyenáramú és váltakozóáramú hálózatok analízisét. Része az anyagnak az áramkörök frekvencia függésének vizsgálata, valamint a kétpóluspárok jellemzı tulajdonságainak elemzése 1. Selmeczi- Schnöller: Villamosságtan I. 2. Selmeczi- Schnöller: Villamosságtan II. 3. Selmeczi- Schnöller: Villamosságtan Példatár Gazdasági humán tantárgyak Közgazdaságtan I. GGTKG15NNC GGTKG1B5LC Kredit: 2 Dr. Medve András egyetemi docens Közgazdaságtani alapvetés. Szőkösség és hatékonyság. A gazdaságszervezés három alapkérdése. A fogyasztói magatartás. A fogyasztó optimális választása. A kereslet rugalmassága. A fogyasztói többlet. A termelıi magatartás. Vállalat és vállalkozás. A termelési függvény. A termelés költségei. Rövid és hosszú távú költségfüggvények. A profit. Piaci szerkezetek. Vállalati kínálat tökéletes verseny esetén. A hosszú távú kínálat. A monopólium. Profitmaximalizálás. Az oligopóliumok. A termelési tényezık piaca. Külsı gazdasági hatások. 1. Közgazdaságtan mérnököknek (Szemelvénygyőjtemény). BMF KGK, Simanovszky-Czagány: Bevezetés a közgazdaságtanba 3. Samuelson, Nordhaus: Közgazdaságtan. KJK Kerszöv,

15 Közgazdaságtan II. Dr. Medve András GGTK26NNC GGTKG2B6LC egyetemi docens Kredit: 2 Közgazdaságtan I. GGTKG15NNC GGTKG1B5LC A makroökonómia alapösszefüggései. A makrogazdasági szereplık. Kibocsátás és jövedelem. A makrogazdaság teljesítményének mérése. A makrogazdasági körforgás. Fogyasztási és megtakarítási függvény. A modern pénz és bankrendszer. Munkapiac és foglalkoztatás. Gazdasági növekedés, ciklusok. Infláció és munkanélküliség. Az állam szerepe a gazdaságban. A költségvetési és monetáris politika eszközei. A világgazdaság legfontosabb kategóriái, összefüggései. 1. Közgazdaságtan mérnököknek (Szemelvénygyőjtemény). BMF KGK, Simanovszky-Czagány: Bevezetés a közgazdaságtanba 3. Közgazdaságtan I-II., KJK, Bp., 1996 Had és technikatörténet Dr. Szunyogh Gábor BGBHT11NNC BGBHT11NLC Kredit: 3 Köv :é egyetemi docens Az ókor jelentısebb háborúi, az ókori társadalmak hadseregei. Egyetemes hadtörténelem a feudális Európában. A honfoglaló magyarság és az Árpád-kor hadmővészete. Török és Habsburg ellenes küzdelmek a XVI XVII. században. A polgári forradalmak hadügye. Az ipari forradalom hatása a hadügyre. Magyarország a Habsburg birodalomban. Függetlenségi törekvések és az önálló fejlıdés kísérletei. A kiegyezés, az Osztrák-Magyar Monarchia hadügye. Az elsı világháború és Trianon hatása a magyar társadalomra, gazdaságra, hadügyre. A második világháború eseménytörténete. Magyarország részvétele a másodi világháborúban. Magyarország hadtörténete a második világháború után. Hadügyi kérdések 1945 után és a jelentısebb helyi háborúk története. A magyar mővelıdés-, tudománytörténet forrásai. Magyarország mőszaki kultúrája az ipari forradalomig. Mérnökség a XIX-XX. századi magyar mővelıdéstörténetben. Technikaértékelés, technikapolitika. A technika fejlıdése és a jövı perspektívái. Feltalálók, felfedezések (Bánki Donát). 1. Hadtörténet, Tankönyv, ZMNE A technika enciklopédiája Officia Nova Kiadó Bánki Donát (életrajz, munkásság) BMF BFK 7

16 Jogi ismeretek BGBJO14NNC BGBJO14NLC Kredit: 3 Dr. Gutengéber Ádám óraadó Az állam és a jog, mint társadalmi jelenség. Az alkotmányról általában. A Magyar Köztársaság Alkotmánya. A Magyar Köztársaság államszervezete. Országgyőlés, Honvédelmi Tanács, Köztársasági Elnök, Kormány, Minisztériumok, Bíróságok, Önkormányzatok, Állami Számvevıszék, Nemzeti Bank, Önkormányzatok feladatai és hatásköre. Az államigazgatási eljárás 1. Biztonságszervezés jogi ismeretek, BME Mérnöktovábbképzı Intézet, Kiegészitı kötet a biztonságszervezés c. jegyzethez, BME MTI, Jogi ismeretek, Jegyzet, ZMNE 2000 Biztosítási ismeretek Dr. Kaló József BGBBI14NNC BGBBI14NLC Kredit: 3 c.f. docens A biztosítás közgazdaságtana. A kockázat és biztosítás összefüggése. A biztosítás fajtái. A biztosító társaságok funkciója a piacgazdasági modellekben. A biztosítási társaságok gazdálkodási jellemzıi. A nagy számok törvényének alkalmazása a biztosítási elveknél. Az önfinanszírozás elve. 1. Tóth Gábor: Biztosítási ismeretek, Jegyzet, KMF, Bp., évi XCVI. Törvény a biztosító intézetekrıl és a biztosítási tevékenységrıl 3. Ébli Györgyné: A biztosítás közgazdasági alapjai, KJK. Bp

17 Pszihológia Dr. Bereczki Ilona BGBPS13NNC BGBPS13NLC Kredit: 3 pszichológus A lélektan tárgya, felosztása, módszerei. Lelki jelenség és idegrendszeri folyamatok. Érzékelés, figyelem, emlékezés, gondolkodás, érzelem. Motíváció és akarati cselekvés. Személyiséglélektan, pedagógiai lélektan. Kriminálpszichológia, a kriminális személyiség sajátosságai. A személyközi kapcsolatok pszichológiája. Pszichoterápia. 1. Keményné Pálffy K.: Bevezetés a pszihológiába, Tankönyvkiadó, BP., Atkinson R., Smith E.: Pszihológia, Osiris Kiadó, Bp., Cole M.: Fejlıdéslélektan, Osiris Kiadó Bp.,

18 Szakmai törzsanyag Minıségbiztosítás BAGMB13NNC BAGMB13NLC Kredit: 3 Köv :f Dr. Bagyinszki Gyula egyetemi docens A minıségbiztosítást szabályzó nemzetközi és hazai szabványok. A szervezetek minıségirányításának irányelvei. A szerzıdéses viszonylatban alkalmazott külsı minıségbiztosítást szabályozó szabványok. A minıségbiztosítási modell megválasztása. Kimutatás és dokumentálás. Megelızı minısítés. A vezetés szerepe. Gazdaságosság és a minıség költségekre vonatkozó megfontolások. Minıség az elıírásban és tervezésben, a beszerzésben, a termelésben. A termelés szabályozása. A termék igazolása. A mérı és vizsgálóberendezések szabályozása. Nem megfelelıség. Helyesbítı tevékenység. Minıségügyi dokumentáció és bizonylatok. Statisztikai módszerek alkalmazása. A termelés minıségbiztosításának alapvetı elemei. Adott szervezeti egység auditálásának szervezési, végrehajtási feltételei. Adott termék elıállítási folyamatát meghatározó dokumentumok naprakészen tartását biztosító program. 1. Veress G.: Minıségügy alapjai, Mőszaki Kiadó, Bp., Koczor J.: Bevezetés a minıségügybe, Mőszaki Kiadó, Bp., Kemény S.- Papp L.- Deák A.: Statisztikai minıségszabályozás, Mőszaki könyvkiadó, Bp., 1999 Környezetvédelem Dr. Simon Ákos BGBKO14NNC BGBKO14NLC Kredit: 4 e.docens Környezetvédelmi alapfogalmak. Magyarország környezeti állapota. Az új környezetvédelmi törvény. Ökológiai ismeretek. Levegıtisztaság védelem. Vízminıség védelem; a talajszennyezıdés eredete, követelményei és a védelem lehetısége. Hulladékgazdálkodás, a veszélyes hulladékokkal kapcsolatos hazai szabályozás. Zaj- és rezgésártalmak, zajvédelem. Az atomenergia felhasználásának környezetvédelmi vonatkozásai. A sugárzás elleni védelem. 1. Simon Ákos: Környezetvédelem I. II. Politechnikumi tankönyv, BJKMF Moser- Pálmai: A környezetvédelem alapjai. Tankönyvkiadó Környezetvédelmi Lexikon. Mőszaki Könyvkiadó

19 Munkavédelem, ergonómia I. BGBMU14NNC BGBMU14NLC Kredit: 4 Dr. Szőcs Endre Adjunktus Pszihológia BGBPS13NNC BGBPS13NLC A munkavédelem fogalma, feladata, felosztása. A munkavédelem jogi szabályozása, a mv. törvény. Az ergonómia fogalma, felosztása. A biztonságtechnika és az ergonómia alkalmazása az ember-gép-környezet rendszerek tervezésében, létesítésében, üzemeltetésében. 1. Kósa Csaba: Munkavédelem, SZIF Universitas, Gyır, Kósa Csaba: Munkavédelem, egészségvédelem I-II. BMGE Mérnöktovábbképzı Intézet, Bp Munkavédelem. Gyakorlati tanácsadó.verlag DASHİFER, Bp Munkavédelem, ergonómia II. Dr. Szőcs Endre BGBMU25NNC BGBMU25NLC Adjunktus Kredit:5 Munkavédelem, ergonómia I. BGBMU14NNC, BGBMU14NLC Munkaélettan, munkalélektan. A fizikai munkakörnyezet (klíma, zaj, rezgés, világítás, sugárzás). Munkahelytervezés. A balesetelemzés módszertana. A villamosság biztonságtechnikája. Gépek és technológiák biztonságtechnikája. Munkavégzı nagyrendszerek biztonságtechnikája. 1. Saját jegyzet 2. Munkahelyi követelmények A-tól Z-ig. VERLAG DASHİFER, Bp., Munkavédelmi és ergonómiai jogtár CD 11

20 Logisztikai alapismeretek Lırinc Katalin BGRLG15NNC BGRLB17NLC fıiskolai docens Kredit:2 Mérnöki alapism. és mérések BGBMA13NNC BGBMA13NLC A tantárgy során a hallgatók megismerkednek azokkal a logisztikai (alapvetıen szállítási, anyagmozgatási és raktározási) folyamatokkal, a szállítási lánc rendszer elemeivel, a rakodók és raktárak kialakításával amelyek biztonságos megoldása alapvetı fontosságú 1. Lırincz Katalin: A logisztika alapjai, BMF BGK Budapest, Logisztikai évkönyvek, a Magyar Logisztikai Egyesület kiadványai 3. Dr. Prezenszki József szerk.. Logisztika I-II. BME Mérnöktovábbképzı Intézet Haditechnikai alapismeretek BGBHA14NNC BGBHA14NLC Kredit :3 Dr. Szőcs Endre adjuntus Szerkezettan II. aláírás BGBSZ23NNC BGBSZ23NLC A Magyar Honvédségnél rendszeresített lövészfegyverek, harcjármővek fedélzeti lövegei, tüzérségi eszközök, navigációs eszközök, irányított páncéltörı rakétarendszerek, légvédelmi rakétakomplexumok, alapvetı optikai, elektronoptikai és lézer eszközök. Eszközök rendeltetése, felépítésük, mőködésük. A Magyar Honvédségnél rendszeresített páncélos- és gépjármő-technikai eszközök rendeltetése, általános harcászati, mőszaki jellemzıik, felépítésük, mőködésük, üzemeltetési sajátosságaik. A Magyar Honvédség készletében lévı mőszaki-technikai eszközök rendeltetése, harcászati és technikai jellemzıik, felépítésük, mőködésük. Rendszeresített vegyi-védelmi felderítı és mentesítı eszközök, egyéni és kollektív védıeszközök rendeltetése, technikai jellemzıik, alkalmazási rendszabályok. A Magyar Honvédségnél rendszeresített repülıeszközök rendeltetése, felépítésük, harcászati-technikai jellemzıik, adataik.. 1. Haditechnikai Ismeretek, Jegyzet, ZMNE, GJMŐ/166 I.-II.: A harcjármővek igénybevételi és kezelési utasítása 3. FVTSz szerver: P/USER/NATO/ fegyvert.doc 12

21 Adat és információ vedelem KMAIV13JNC KMAIV13JLC Kredit : 3 Szádeczky Tamás adjunktus Informatika alapjai II. BGRIA2BNNC BGBIA22NLC Biztonsági alapkövetelmények a NATO-ban. A biztonság elemei. A NATO biztonsági rendszerének felépítése. INFOSEC, COMPUSEC, COMSEC. Az információvédelem fogalma, területei. A vonatkozó törvények, rendeletek, HM utasítások ismerete. Biztonsági kockázati tényezık. Követendı magatartásformák. Titokvédelmi és ügyviteli rendelkezések, az iratkezelés szabályai. Minısített információk kompromittálódása esetén végrehajtandó tennivalók. Híradó, informatikai, és információvédelmi eszközök igénybevételének felhasználói szintő szabályai és a kapcsolódó gyakorlati tevékenységek. 1.Kuti F., Kollár A.: Biztonság és titokvédelem a NATO szabályai szerint. Honvéd Kiadó Budapest, évi törvény az állam- és szolgálati titokról évi törvény az évi titok törvény módosításáról Mőszaki kommunikáció Dr. Szunyogh Gábor BGBMU11NNC BGBMU11NLC Kredit : 5 egyetemi docens Az ábrázoló geometria alapjai, a térszemlélet kialakítása. A vonal-sík-tér probléma. A mőszaki tervezési folyamat alapjai, a mőszaki információközlés eszközei. Jel és kép, a mőszaki ábrázolás jelei. A mőszaki rajzkészítés szabályai. Termékek és szerkezetek rajzai. Technikai rendszerek és informatikai rendszerek rajzai. Folyamatok ábrázolása. Számítógépes grafika és mőszaki rajz. Bevezetés a CAD technikába. Szabványosítási ismeretek. 1. Horváth S.- Kósa Csabáné: Mőszaki Kommunikáció BMF BGK Géprajz, gépelemek I. Jegyzet, BDMF 3. Géprajz, gépelemek, Segédlet, BDMF 13

22 Vezetıi ismeretek TMPVI17NNC TMPVI17JLC Kredit: 2 Dr. Simonics István egyetemi tanár A vezetıi szerep értelmezése. Etikai kérdések. A vezetı személyiségének elemzése. Konfliktuskezelés. Környezeti tényezık elemzése. Vezetési modellek bemutatása. Kommunikációs készségek fejlesztése. Egyéni vezetıi képességek elemzése. 1. Klein Sándor: Vezetés- és szervezetpszichológia SHL Hungary Legeza László: Mérnöki etika (BMF jegyzet) 3. Carl Rogers: Valakivé válni (SHL Hungary) Edge Kft., Budapest 2003 Mérnöki alapismeretekés mérések BGBMA13NNC BGBMA13NLC Kredit: 4 Dr. Kovács Tibor egyetemi docens A mőszaki rendszerek általános tulajdonságai. Rendszertechnika és rendszerelemzés. Mőszaki rendszerek modellezése, a modellek fajtái. Mérés és modellezés kapcsolata. Mértékrendszerek. Szabványosítás, szabványok fajtái. A szabványosítás gyakorlati jelentısége. A mőszaki megbízhatóság-elemzés alapjai. Nemzetközi mértékegységrendszer. Mérési módok, módszerek. A mérések technikai eszközrendszere. Alapvetı mérési technikák. 1. Agg G.: Mőszaki alapismeretek, Jegyzet, LSI Kiadó 2. Zsigmond Gy.: Mérnöki alapismeretek, Jegyzet, ZMNE 3. Mérnökök Kézikönyve, Mőszaki Kiadó,

23 Anyag-és gyártásismeret I. Dr. Réger Mihály BAGAG11NNC BAGAG11NLC Kredit: 3 egyetemi docens Fontosabb vágási és hegesztési eljárások áttekintése. Hegesztés gépesítése és automatizálása. Hideg- és melegalakítási eljárások áttekintése. Lemezalakítás, kivágás, mélyhúzás, folyatás. A kötési és alakítási eljárások alkalmazása az autóiparban ill. az üzemeltetésben. Ipari alkalmazások. Fontosabb vágási és hegesztési eljárások áttekintése. Hegesztés gépesítése és automatizálása. Hideg- és melegalakítási eljárások áttekintése. Lemezalakítás, kivágás, mélyhúzás, folyatás. A kötési és alakítási eljárások alkalmazása az autóiparban ill. az üzemeltetésben. Ipari alkalmazások. 1. dr. Bagyinszki Gy.-dr. Kovács M.: Gépipari alapanyagok és félkész gyártmányok. I. Anyagismeret. Tankönyvmester Kiadó Bp dr. Bagyinszki Gy.-dr. Kovács M.: Gépipari alapanyagok és félkész gyártmányok. II. Gyártásismeret. Tankönyvmester Kiadó Bp dr. Kovács M.: Hegesztés Tankönyvmester Kiadó Bp Anyag és gyártásismeret II. Dr. Réger Mihály BAGAG22NNC BAGAG22NLC egyetemi docens Kredit: 3 Anyag-és gyártásismeret I. BAGAG11NNC, BAGAG11NLC A szerszámgépek osztályozása, típusa, fı egységei. CNC alapismeretek. A forgácsképzıdés folyamatai, technológiai változatai, biztonságtechnikai elıírásai. A mőszaki szabályozás az EU-ban. Minıségbiztosítási alapfogalmak. Minıségirányítási rendszerek és minıségszabályozás.. 1. Ambrusné dr. Alady Márta Galla Jánosné Dr. Sipos Sándor: Gyártástechnológia alapjai I. jegyzet 2. Dr. Nagy P. Sándor Czéh Mihály: Szerszámgépek, gyártórendszerek I. (BL 418) 3. Szabvány: MSZ EN ISO 9001:2001 Minıségirányítási rendszerek, követelmények 15

24 Szerkezettan I. BGBSZ12NNC BGBSZ12NLC Kredit : 4 Dr. Horváth Sándor egyetemi docens Mőszaki kommunikáció BGBMU11NNC, BGBMU11NLC Géprendszerek elemei, az elemek és a rendszerek kapcsolata. Kötıelemek és kötésmódok. Tengelyek és tengelykapcsolók. Sikló- és gördülıcsapágyak. Tömítések. A hajtásrendszerek alapösszefüggései. 1. Szombatfalvi Ádám: Szerkezeti elemek tervezésének technológiai szempontjai 2. Nagy Géza: Szerkesztési atlasz 3. Döbröczöni Ádám: Gépszerkezettan I. Szerkezettan II. BGBSZ23NNC BGBSZ23NLC Kredit : 6 Köv : s Dr.Horváth Sándor egyetemi docens Szerkezettan I. BGBSZ12NNC, BGBSZ12NLC Matematika I BGRMA1BNNC BGBMA11NLC Matematika II. BGRMA2BNNC BGBMA22NLC Fogaskerekek geometriai és szilárdsági méretezése. Áthajtómővek szerkezeti kialakítása, osztályozása és kiválasztása. Csıvezetékek és tartályok. Emelıgépek elemei. Géprendszerek összeállítása. Ipari acélszerkezetek. Kı-, tégla-, beton- és vasbeton szerkezetek. Épületszerkezetek.. 1. Saját jegyzetek 2. Géprajz, gépelemek I.- II. Fıiskolai jegyzet, BMF BDF 3. Diószegi György: Gépszerkezetek, Példatár 16

25 Építészet, épületgépészet I. BGBEP13NNC BGBEP13NLC Kredit : 5 Dr. Kósa Csaba fıiskolai tanár Szerkezettan I. BGBSZ12NNC BGBSZ12NLC A hazai épületállomány jellemzı teherhordó szerkezetei, nyílászárói és szakipari munkái. A hazai épületszerkezetek állékonysága, tőzvédelmi, biztonságtechnikai vonatkozásai. Kapcsolódási lehetıségek, jellemzı rögzítéstechnikai módok, melyek segítségével további biztonságtechnikai berendezésekkel fejleszthetık. 1. Építési ismeretek II. Építésügyi továbbképzı vállalat 2. Kádár A.- Lantos T.- Vetési E.: Épületek villamos berendezései,bmge Kiadó, Saját jegyzet Építészet, épületgépészet II. Dr. Kósa Csaba BGBEP24NNC BGBEP24NLC fıiskolai tanár Építészet, épületgépészet I. BGBEP13NNC BGBEP13NLC Kredit: 5 Épületgépészet. Épületgépészettel kapcsolatos kapcsolatos gépszerkezetek. Vízellátás, csatornázás. Főtés, légtechnika. Épületgépészettel kapcsolatos szerkezetek. 1. Kerszty Balázs: Vízellátás csatornázás, Mőegyetemi Kiadó, Kereszty Balázs: Gázellátás, Mőegyetemi Kiadó, Gyurcsovics L.-Zöld A.: Főtéstechnika, BMGE Kiadó,

26 Analóg áramkörök, érzékelık I. Dıring András KMAAN21JNC KMAAN13JLC fıiskolai docens Kredit : 4 Elektrotechnika II. KHTEL22JNC KHTEL22JLC A tárgy oktatásának célja, hogy az elektrotechnikai ismeretekre építve a félvezetıs áramkörök alap összefüggéseit a hallgatók megismerjék. A legfontosabb áramkörök mőködését tervezését és mérését elsajátítsák. Kiemelten kerülnek ismertetésre a biztonságtechnikai és tőzvédelmi érzékelık mőködése, felépítése, jellemzıi 1. Dıring: Analóg áramkörök mérési útmutató 2. Dr. Lukács (szerkesztı): Új Vagyonvédelmi Nagykönyv 3. Dıring András: Analóg áramkörök Analóg áramkörök, érzékelık II. Dıring András KHTAN22JNC KHTAN24JLC fıiskolai docens Kredit :4 Analóg áramkörök, érzékelık I. KMAAN21JNC KMAAN13JLC A tárgy oktatásának célja, hogy az elektrotechnikai ismeretekre építve a félvezetıs áramkörök alap összefüggéseit a hallgatók megismerjék. A legfontosabb áramkörök mőködését tervezését és mérését elsajátítsák. Kiemelten kerülnek ismertetésre a biztonságtechnikai és tőzvédelmi érzékelık mőködése, felépítése, jellemzıi 1. Dr. Lukács (szerkesztı): Új Vagyonvédelmi Nagykönyv 2. Dıring András: Analóg áramkörök 3. Dıring: Analóg áramkörök mérési útmutató 18

27 Digitális technika I. KMADT14JNC KMADT14JLC Kredit : 3 Dr. Horváth Elek egyetemi docens Elektrotechnika II. KHTEL22JNC KHTEL22JLC A digitális technika alapfogalmai, logikai függvények: Boole algebrai összefüggések, kombinációs hálózatok leírása, univerzális áramkörök használata. Áramkör családok (bipoláris, MOS, CMOS áramkörök).ssi és MSI áramkörök: kapuk, kódolók, dekódolók, multiplexerek.sorrendi hálózatok: aszinkron és szinkron típusok, állapot-diagram, funkcionális sor-rendi hálózatok (számlálók, regiszterek, memóriák). 1. Zsom Gy.: Digitális technika I 2. Tietze-Schenk: Analóg és digitális áramkörök 3. dr. Némethné- Zsom: Elektronikus alkatrész katalógus II. Digitális technika II. Dr. Horváth Elek KMADT25JNC KMADT25JLC fıiskolai tanár Kredit: 3 Digitális technika I. KMADT14JNC KMADT14JLC Mikroszámítógépek felépítése, funkcionális egységei.mikroszámítógépek mőködésének alapjai: memóriakezelés, címzés, adatmozgatás, egyszerő utasítások. Perifériák és a periféria-kezelés alapjai: programozott és megszakításos periféria-kezelés, memória hozzáférés, port típusok. DA és AD átalakítók. 1. dr. Kármán-Mohos-Zsom: Digitális technika II. 2. Kai Hwang: Computer Arithmetic 3. dr. Némethné-Zsom: Elektonikus alkatrész katalógus II.és III. 19

28 Differenciált szakmai ismeretek Biztonságtechnikai szakirány İrzésvédelem, fegyverismeret I. BGBOR15NNC BGBOR15NLC Kredit: 4 Dr. Kováts László fıiskolai docens Pszihológia BGBPS13NNC BGBPS13NLC Lıelmélet és tüzelés szabályai, találati valószínőség. A lıszabatosság ellenırzése, belövés és beszabályozás. Fegyvertechnikai ismeretek: pisztolyok, géppisztolyok, távcsöves puskák, géppuskák, reaktív gránátvetık, kézigránátok. Hang-, köd- és lánggránátok, gázsprék. Robbantás, tőzzel való gyújtás szabályai. A személy- és objektumvédelem módszerei, a bevonható erık, a végrehajtás rendje. A felkészülés rendje, az együttmőködés megszervezése, a végrehajtás gyakorlása. A fegyverhasználat szabályai. 1. İrzésvédelem, Jegyzet, PRO LEX Kft., Bp., İrzésvédelem, Kiegészítı jegyzet, PRO LEX Kft.Bp., Fegyverismeret, Jegyzet, PRO LEX Kft.,Bp.,1995 İrzésvédelem, fegyverismeret II. Dr.Kováts László BGBOR26NNC BGBOR26NLC föiskolai docens Kredit: 4 İrzésvédelem, fegyverismeret I- BGBOR15NNC BGBOR15NLC Robbantás, tőzzel való gyújtás szabályai. A személy- és objektumvédelem módszerei, a bevonható erık, a végrehajtás rendje. A felkészülés rendje, az együttmőködés megszervezése, a végrehajtás gyakorlása. A fegyverhasználat szabályai. 1. İrzésvédelem, Jegyzet, PRO LEX Kft., Bp., İrzésvédelem, Kiegészítı jegyzet, PRO LEX Kft.Bp., Fegyverismeret, Jegyzet, PRO LEX Kft.,Bp.,

29 Tőzvédelem I. Göndör Tibor BGBTV15NNC BGBTV15NLC fıiskolai docens Kémia BGBKM12NNC BGBKM12NLC Kredit: 3 A tőz elleni védekezés feladatai, szabályozása. Tőzvédelmi feladatokat ellátó szervek. Tőzvédelmi jogszabályok és szabványok. Tőzveszélyességi osztálybasorolás. Építmények tőzvédelme. Épületszerkezetek tőzállósági követelményei. 1. Erdıs Antal: Tőzvédelmi kézikönyv, NOVORG, Bp., Kompolthy Tivadar. Tőz- és robbanásvédelem, Mőszaki Könyvkiadó, Tőzvédelmi törvények, 1996.XXXI. és LXXIV. Tv.-ek Tőzvédelem II. Göndör Tibor BGBTV26NNC BGBTV26NLC fıiskolai docens Kredit: 4 Tőzvédelem I. BGBTV15NNC BGBTV15NLC Villamos berendezések tőzvédelme. Tőzveszélyes folyadékok tárolása és szállítása. Gázpalack tárolása, szállítása. Tőzelı- és főtıberendezések. Beépített tőzoltóberendezések, tőzoltókészülékek, tőzoltó anyagok. 1. Erdıs Antal: Tőzvédelmi kézikönyv, NOVORG, Bp., Kompolthy Tivadar. Tőz- és robbanásvédelem, Mőszaki Könyvkiadó, Tőzvédelmi törvények, 1996.XXXI. és LXXIV. Tv.-ek Megjegyzés 21

30 Vagyonvédelmi rendszerek I. Dr. Boráros Bakucz András KHTVR15JNC KHTVR15JLC adjunktus Kredit :4 Köv :é Digitális Technika II. KMADT25JNC KMADT25JLC A tárgy oktatásának célja, hogy a vagyonvédelmi érzékelıkbıl kialakítható rendszerek felépítését, valamint a különbözı központi egységeket ismertesse. Itt kerülnek bemutatásra a beléptetı rendszerek, a zárt láncú televíziós rendszerek, a távfelügyeleti rendszerek, a vezetékes és vezetéknélküli jelzırendszerek, a tőzvédelmi rendszerek. Az informatikai rendszerek védelme, valamint a biztonságtechnikai audit lépései ugyancsak része a tananyagnak. 1. Dr. Lukács (szerkesztı): Új Vagyonvédelmi Nagykönyv 2. Dr. Lukács (szerkesztı): Informatikai biztonsági rendszerek 3. Ferenczi: Elektronikus betörésjelzı és riasztókészülékek Vagyonvédelmi rendszerek II. KMAVR26JNC KMAVR26JLC Kredit :4 Dr. Boráros Bakucz András adjunktus Vagyonvédelmi rendszerek I. KHTVR15JNC, KHTVR15JLC A tárgy oktatásának célja, hogy a vagyonvédelmi érzékelıkbıl kialakítható rendszerek felépítését, valamint a különbözı központi egységeket ismertesse. Itt kerülnek bemutatásra a beléptetı rendszerek, a zárt láncú televíziós rendszerek, a távfelügyeleti rendszerek, a vezetékes és vezeték nélküli jelzırendszerek, a tőzvédelmi rendszerek. Az informatikai rendszerek védelme, valamint a biztonságtechnikai audit lépései ugyancsak része a tananyagnak. 1. Dr. Lukács (szerkesztı): Új Vagyonvédelmi Nagykönyv 2. Ferenczi: Elektronikus betörésjelzı és riasztókészülékek 3. Vasvári: Bankbiztonság 22

31 Biztonsági szolgáltatások BGBBS15NNC BGBBS15NLC Kredit: 2 Dr. Kaló József bizt. szakértı Jogi ismeretek A magánbiztonsági szolgáltatások elméleti kérdéseinek, jogi szabályozásának, az európai gyakorlatnak megismerése. A magánbiztonsági cég alapításának és megszervezésének speciális szabályainak ismerete. Az ırzési, a rendezvénybiztosítási, a pénz- és értékszállítási, szállítmánykísérési feladatok megszervezésének elsajátítása. A rendkívüli események megelızése és elhárítása érdekében tett intézkedések elméleti alapjainak, az intézkedések szervezésének, illetve a végrehajtás ellenırzésének megismerése. Biztonságszervezés Kiegészítı kötet a Biztonságszervezés címő jegyzetsorozathoz (8-72. oldal) (Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mérnöktovábbképzı Intézet. Budapest, 2000.) Vagyonvédelmi Nagykönyv (CEDIT Információtechnikai Kft ) Biztonságvédelmi Kézikönyv (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 2000.) Polgári védelem BGBPV15NNC BGBPV15NLC Kredit: 3 Szabó Imre igazgató h.óraadó Jogi ismeret BGBJO14NNC BGBJO14NLC A polgárivédelem szervezete, feladatai, irányítása. A polgárivédelem jogi alapjai. Az állampolgárok polgárivédelmi kötelezettsége. A polgárivédelmi szervezetek riasztásának rendje. Mőszaki védelem: építmények, mőszaki mentés. Nukleárisfegyverek elleni védelem. Toxikológia, biológiai védelem. Az anyagi javak védelme. A lakosság védelem. Toxikológia, biológiai védelem. Az anyagi javak védelme. A lakosság védelmének alapvetı módjai, eszközei. 1. Ambrus József és szerzıtársai: Országvédelem, polgári védelem, katasztrófaelhárítás BME Továbbképzı Intézet, Szabó Imre: Országvédelem, polgári védelem, katasztrófaelhárítás kiegészítı fejezetek, BME Továbbképzı Intézet, Polgári védelem, NOVORG Kiadó,

32 Katasztrófaelhárítás BGBKA16NNC BGBKA16NLC Kredit: 4 Szabó Imre igazgató h.óraadó Polgári védelem BGBPV15NNC BGBPV15NLC Az atomreaktorok mőködése, biztonságtechnikai rendszere. Az atomerımővi baleset környezeti hatásai. A nukleáris balesetek okai, azok elhárításának lehetıségei. Az elmúlt idıszak nukleáris baleseteinek elemzése. A radioaktív hulladékok kezelése, szállítása, tárolása és a betartandó biztonsági rendszabályok. Az ipari veszély- és katasztrófarendszerek vizsgálata. A súlyos ipari katasztrófát kiváltó okok. A veszélyes létesítmények biztonságos üzemeltetése, a katasztrófavédelem kritériumai. A vészhelyzeti terv készítése, a vészhelyzeti eljárások gyakorlása. A vészhelyzet koordináló hivatalok (helyi hatóságok, rendırség, tőzoltóság, egészségügyi hatóságok, polgári védelem, állami biztonsági hatóság) szerepe. 1. Ambrus J., Szabó I.: Országvédelem, polgári védelem, katasztrófaelhárítás, Mérnöktovábbképzı Intézet, évi törvény a katasztrófavédelemrıl 3. Simon Á.: Katasztrófavédelem, Jegyzet, BJKMF, 2000 Közlekedés, jármővek BGBKO16NNC BGBKO16NLC Kredit: 4 Dr. Simon Ákos egyetemi docens A közúti közlekedésbiztonság komplex rendszere. A közúti közlekedésbiztonság emberi és mőszaki tényezıi. Közlekedésbiztonság a személy- és áruszállításban. Veszélyes áruszállítás. Közúti balesetek. A gépjármővek biztonsága. Vagyonvédelem a szállításban, értékszállító gépjármővek. A vasúti, vízi és légi közlekedés biztonsága. A tömegkommunikáció és az oktatás szerepe a közlekedésbiztonságban. 1. Kónya Béla: A közlekedés biztonsága. Fıiskolai jegyzet, BJKMFK Közúti közlekedésbiztonság. Egyetemi jegyzet, NOVADAT Közlekedési lexikon. Mőszaki Könyvkiadó

MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: mechatronikai mérnöki 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

Részletesebben

MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: műszaki menedzser 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: végzettségi

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM Had- és Biztonságtechnikai mérnöki alapképzési szak

KÉPZÉSI PROGRAM Had- és Biztonságtechnikai mérnöki alapképzési szak KÉPZÉSI PROGRAM Had- és Biztonságtechnikai mérnöki alapképzési szak Budapest, 2014. szeptember 1. Képzési cél: A képzés célja had- és biztonságtechnikai mérnökök képzése, akik alkalmasak a Magyar Honvédség

Részletesebben

Műszaki menedzser alapszak

Műszaki menedzser alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki menedzser alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZER-IPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (MGB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI

MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZER-IPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (MGB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZER-IPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (MGB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI 1. Az alapképzési szak megnevezése: mezőgazdasági és élelmiszer-ipari gépészmérnöki 2. Az alapképzési

Részletesebben

GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: gépészmérnöki 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: végzettségi szint:

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Műszaki és Gépészeti Tanszék

MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Műszaki és Gépészeti Tanszék MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Műszaki és Gépészeti Tanszék KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 1. Az alapképzési szak megnevezése: mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki

MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 1. Az alapképzési szak megnevezése: mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint

Részletesebben

Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar

Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Tanulmányi tájékoztató Logisztikai mérnöki alapszak Kecskemét 2017-201 1 A tantárgyleírásokat a NJE GAMF Műszaki és Informatikai Kar munkatársai állították

Részletesebben

2003. PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI SZAK LEVELEZŐ TAGOZATOS TANTERVE. Műszaki Informatika és Villamos Intézet

2003. PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI SZAK LEVELEZŐ TAGOZATOS TANTERVE. Műszaki Informatika és Villamos Intézet S IQU IN Q UEEC C LESIE NS PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Kar Műszaki Informatika és Villamos Intézet A VILLAMOSMÉRNÖKI SZAK LEVELEZŐ TAGOZATOS TANTERVE 2003. 1 A szak megnevezése:

Részletesebben

SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben. Műszaki menedzser alapképzési szak (BSc) NAPPALI TAGOZAT

SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben. Műszaki menedzser alapképzési szak (BSc) NAPPALI TAGOZAT SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV érvényes a 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben Műszaki menedzser alapképzési szak (BSc) NAPPALI TAGOZAT Specializációk Gépgyártó Gépüzemfenntartó Szolnok A képzési

Részletesebben

MŐSZAKI INFORMATIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS. OKJ száma: 55 810 01 0010 55 010

MŐSZAKI INFORMATIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS. OKJ száma: 55 810 01 0010 55 010 MŐSZAKI INFORMATIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS felsıfokú szakképzés OKJ száma: 55 810 01 0010 55 010 Érvényes: A 2009/10-es tanévtıl kezdve felmenı rendszerben. Dr. Skrop Adrienn szakvezetı Dr. Friedler Ferenc

Részletesebben

Óbudai Egyetem Bánki D. Kar Gépészmérmök BSc

Óbudai Egyetem Bánki D. Kar Gépészmérmök BSc l Óbudai Egyetem Bánki D. Kar Gépészmérmök BSc Természettudományos alapismeretek Sorszá m Kód 1 BGRMA1GNNC BGRMAGNNC BGBFG1NNC BGBMF1NNC BGBKE11NNC Tantárgyak Matematika I félév ea tgy Mérnöki fizika Mérnöki

Részletesebben

Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar KÉPZÉSI PROGRAM. Biztonságtechnikai mérnöki alapképzési szak

Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar KÉPZÉSI PROGRAM. Biztonságtechnikai mérnöki alapképzési szak Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar KÉPZÉSI PROGRAM Biztonságtechnikai mérnöki alapképzési szak Budapest, 2017. szeptember 1. BIZTONSÁGTECHNIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI KAR

SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI KAR SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI KAR MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014. 1. Az alapképzési szak megnevezése: Műszaki menedzser 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és

Részletesebben

SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV. érvényes a. 2010/2011. tanévtől felmenő rendszerben MŰSZAKI MENEDZSER ALAPSZAK (BSC) NAPPALI TAGOZAT.

SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV. érvényes a. 2010/2011. tanévtől felmenő rendszerben MŰSZAKI MENEDZSER ALAPSZAK (BSC) NAPPALI TAGOZAT. SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV érvényes a 2010/2011. tanévtől felmenő rendszerben MŰSZAKI MENEDZSER ALAPSZAK (BSC) NAPPALI TAGOZAT Szakirányok Gépgyártó szakirány Üzemfenntartó szakirány Mezőtúr, 2010. június

Részletesebben

INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK

INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK A Debreceni Egyetem képzési programja 2007 INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK Indított szakirányok: Szakigazgatási, Informatikai Képzési terület, képzési ág: Agrár képzési terület; Gazdasági,

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM Mechatronikai mérnöki alapképzési szak

KÉPZÉSI PROGRAM Mechatronikai mérnöki alapképzési szak Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar KÉPZÉSI PROGRAM Mechatronikai mérnöki alapképzési szak Budapest, 2017. szeptember 1. MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE

Részletesebben

Mérnök informatikus BSc szak nappali tagozat tanterve a nagykanizsai képzési helyen

Mérnök informatikus BSc szak nappali tagozat tanterve a nagykanizsai képzési helyen Mérnök informatikus BSc szak nappali tagozat tanterve a nagykanizsai képzési helyen Elfogadta a MIK Kari Tanácsa a 2008. május 7-i ülésén Érvényes: A 2007/08-as tanévtıl kezdve felmenı szerben, valamint

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK Szak neve: Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak Indított specializációk: üzletvitel és szervezés (felelős: Dr. Törő Emese, egyetemi docens) pénzügy

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK Szak neve: Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak Indított specializációk: üzletvitel és szervezés (felelős: Dr. Törő Emese, egyetemi docens) pénzügy

Részletesebben

Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar. Melléklet

Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar. Melléklet Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar Melléklet I. a nemzetközi kapcsolatok szakos közgazdász, politológus-közgazdász, szociológusközgazdász, szociálpolitikus-közgazdász, nemzetközi tanulmányok,

Részletesebben

INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK

INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK Indított szakirányok: Szakigazgatási, Informatikai Képzési terület, képzési ág: Agrár képzési terület; Gazdasági, vidékfejlesztési és informatikus agrármérnöki

Részletesebben

Széchenyi István Egyetem Mechatronikai mérnök BSc

Széchenyi István Egyetem Mechatronikai mérnök BSc l Kód Tantárgyak NGB_AG_ Mechanika - Statika félé ea tgy k kredit Széchenyi Istán Egyetem Mechatronikai mérnök BSc ÓE Bánki Gépész ÓE Bánki Mechatronika Bánki BT SzE Járműmérnök SzE Gépész Mechanika I.

Részletesebben

ÉPÍTŐMÉRNÖKI ALAPSZAK TANTERVE

ÉPÍTŐMÉRNÖKI ALAPSZAK TANTERVE PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM MŰSZAKI ÉS INFORMATIKAI KAR ÉPÍTŐMÉRNÖKI ALAPSZAK TANTERVE SZAKFELELŐS: Dr. habil Lindenbach Ágnes egyetemi tanár Érvényes: 2017/2018. tanév I. félévtől felmenő rendszerben. A tantervet

Részletesebben

FELVÉTELI BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A MISKOLCI EGYETEM MESTERKÉPZÉSI SZAKJAIRA

FELVÉTELI BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A MISKOLCI EGYETEM MESTERKÉPZÉSI SZAKJAIRA FELVÉTELI BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A MISKOLCI EGYETEM MESTERKÉPZÉSI SZAKJAIRA Teljes kreditértékkel Mesterszak beszámítható alapképzési szak GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Marketing Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás

Részletesebben

I. Adatlap. Berzsenyi Dániel Főiskola fizika alapképzési (Bachelor) szak indítási kérelme

I. Adatlap. Berzsenyi Dániel Főiskola fizika alapképzési (Bachelor) szak indítási kérelme I. Adatlap 3. Indítandó alapszak megnevezése: fizika alapképzési szak 4. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: alapokleveles fizikus (szakiránnyal) 5. Az indítani tervezett szakirány megnevezése:

Részletesebben

A programozó matematikus szak kredit alapú szakmai tanterve a 2004/2005. tanévtől, felmenő rendszerben

A programozó matematikus szak kredit alapú szakmai tanterve a 2004/2005. tanévtől, felmenő rendszerben A programozó matematikus szak kredit alapú szakmai tanterve a 2004/2005. tanévtől, felmenő rendszerben Szak neve: programozó matematikus szak Tagozat: nappali Képzési idő: 6 félév Az oktatás nyelve: magyar

Részletesebben

MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA)

MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezı tanegység kv = kötelezıen választható tanegység v = választható

Részletesebben

GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK

GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK A Debreceni Egyetem képzési programja 2007 GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK Indított szakirányok: o Agrárgazdasági o Regionális és vidékfejlesztési Képzési terület, képzési ág: Agrár

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM Gépészmérnöki alapképzési szak

KÉPZÉSI PROGRAM Gépészmérnöki alapképzési szak Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar KÉPZÉSI PROGRAM Gépészmérnöki alapképzési szak Budapest, 2017. szeptember 1. GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE 1. Szak megnevezése:

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014.

GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014. GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014. 1. AZ ALAPSZAK MEGNEVEZÉSE: Gazdálkodási és menedzsment szak (Gazdaságtudományi képzési terület, üzleti képzési ág) 2. AZ OKLEVÉLBEN SZEREPLŐ

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) ASSZÍRIOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: A mesterképzési szak megnevezése:

TANEGYSÉGLISTA (MA) ASSZÍRIOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: A mesterképzési szak megnevezése: TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezı tanegység kv = kötelezıen választható

Részletesebben

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK Szakfelelős: Dr. Könyves Erika egyetemi docens Indított specializációk: Egészségturizmus Turisztikai

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK Szakfelelős: Dr. Könyves Erika egyetemi docens Indított specializációk: Egészségturizmus Turisztikai TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK Szakfelelős: Dr. Könyves Erika egyetemi docens Indított specializációk: Egészségturizmus Turisztikai desztináció menedzsment Szálloda Team Academy Képzési terület,

Részletesebben

ÉLELMISZERMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (ÉMB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI

ÉLELMISZERMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (ÉMB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI ÉLELMISZERMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (ÉMB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI 1. Az alapképzési szak megnevezése: élelmiszermérnöki 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség

Részletesebben

Jedlik Ányos Gépész-, Informatikai és Villamosmérnöki Intézet

Jedlik Ányos Gépész-, Informatikai és Villamosmérnöki Intézet T A N T Á R G Y I L I S T A Kötelező tantár: JÁI - 42. bszf. krp af if 1. NGB_AG001_1 Általános géptan 2 0 0 f 4 1 1 2. NGB_AG003_1 Gépszerkezettan 2 2 0 f 4 1 1 3. NGB_AJ025_1 Fémtan, anyagvizsgálat 2

Részletesebben

NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK

NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK NEMZETÖZI GAZDÁLODÁS ALAPÉPZÉSI SZA Szak neve: Nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak Indított akkreditált specializációk (a szak -jában még nem nevesített specializációk): ülgazdasági-vállalkozási EU-integráció

Részletesebben

Kecskeméti Főiskola GAMF Kar. Tanulmányi tájékoztató. Mérnök informatikus alapszak

Kecskeméti Főiskola GAMF Kar. Tanulmányi tájékoztató. Mérnök informatikus alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Mérnök informatikus alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

A B.Sc. képzésben résztvevı hallgatók számára a diploma megszerzésének feltétele

A B.Sc. képzésben résztvevı hallgatók számára a diploma megszerzésének feltétele szöveg: Hajdók Ibolya TÁJÉKOZTATÓ (1) (2010 szeptemberében beiratkozó elsıéves hallgatóknak) A DIPLOMA MEGSZERZÉSÉNEK NYELVI FELTÉTELEI 1. AKKREDITÁLT NYELVVIZSGA A B.Sc. képzésben résztvevı hallgatók

Részletesebben

KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Kereskedelem és Marketing Tanszék

KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Kereskedelem és Marketing Tanszék KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Kereskedelem és Marketing Tanszék KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK 1.

Részletesebben

JÁRMŰMÉRNÖKI ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017.

JÁRMŰMÉRNÖKI ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017. JÁRMŰMÉRNÖKI ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017. Ez a tanulmányi tájékoztató azoknak a járműmérnöki alapszakos hallgatóknak szól, akik 2017. szeptember 1-jét követően kezdték meg tanulmányaikat. TANTÁRGYAK:

Részletesebben

MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017.

MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017. MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017. Ez a tanulmányi tájékoztató azoknak a Mérnökinformatikus alapszakos hallgatóknak szól, akik 2017. szeptember 1-jét követően kezdték meg tanulmányaikat.

Részletesebben

A kémia alapképzés (BSc) képzési terve

A kémia alapképzés (BSc) képzési terve A kémia alapképzés (BSc) képzési terve A: Alapképzés: 128 kredit I: Szakmai alapozó képzés 109 kredit I.1. Természettudományos alapozó képzés 17 kredit Kurzus Krediszkelés Óra- Érté- Felelős Felelős oktató

Részletesebben

Mérnökinformatikus alapszak (BSc)

Mérnökinformatikus alapszak (BSc) Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Mérnökinformatikus alapszak (BSc) Tanulmányi Tájékoztató 2017 MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017 Ez a tanulmányi tájékoztató azoknak

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) EGYIPTOLÓGIA MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: A mesterképzési szak megnevezése:

TANEGYSÉGLISTA (MA) EGYIPTOLÓGIA MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: A mesterképzési szak megnevezése: Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezı tanegység kv = kötelezıen választható tanegység v = választható

Részletesebben

KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (KGB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI

KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (KGB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (KGB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI 1. Az alapképzési szak megnevezése: környezetgazdálkodási agrármérnöki 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2017/ félév. Informatika II.

KÖVETELMÉNYEK 2017/ félév. Informatika II. Tantárgy neve Informatika II. Tantárgy kódja TAB1110 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 0 + 1 Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1109 Tantárgyfelelős

Részletesebben

Web: Miskolc-Egyetemváros Tel.: 46/ , Fax: 46/

Web: Miskolc-Egyetemváros Tel.: 46/ , Fax: 46/ Nappali tagozat, 4 félév; Levelező tagozat, 4 félév; A szak képzési célja: olyan mérnökök képzése, akik képesek a gépek, gépészeti berendezések és folyamatok koncepciójának kidolgozására, modellezésére,

Részletesebben

NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE

NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE Ikt. Szám: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. sz példány NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE Érvényes: 2015-2016-os tanévtől felmenő rendszerben A tanterv

Részletesebben

A matematikatanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben

A matematikatanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben A matematikatanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben Szak : matematikatanári szak Tagozat: nappali Képzési idő: 8 félév Az oktatás nyelve: magyar A megszerezhető

Részletesebben

Műszaki szakoktató alapszak

Műszaki szakoktató alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki szakoktató alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (GVB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI

GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (GVB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (GVB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI 1. Az alapképzési szak megnevezése: gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki 2. Az alapképzési szakon

Részletesebben

MINTATANTERV. KÖZIGAZGATÁS-SZERVEZŐ ALAPSZAK Nappali tagozat

MINTATANTERV. KÖZIGAZGATÁS-SZERVEZŐ ALAPSZAK Nappali tagozat MITATATERV KÖZIGAZGATÁS-SZERVEZŐ ALAPSZAK appali tagozat Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar FI 871 Érvényes: 201. szeptember 1-től Sorszá m 3... 6. 7. Tárgykód Tárgy megnevezése AJALK101KSZ AJALK102KSZ

Részletesebben

A programozó matematikus szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004. tanévtől, felmenő rendszerben

A programozó matematikus szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004. tanévtől, felmenő rendszerben A programozó matematikus szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004. tanévtől, felmenő rendszerben Szak neve: programozó matematikus szak Tagozat: levelező Képzési idő: 6 félév Az oktatás nyelve: magyar

Részletesebben

A kémia alapképzés (BSc) képzési terve

A kémia alapképzés (BSc) képzési terve A kémia alapképzés (BSc) képzési terve A: Alapképzés: 128 kredit I: Szakmai alapozó képzés 109 kredit I.1. Természettudományos alapozó képzés 17 kredit Kurzus Krediszkelés Óra- Érté- Felelős Felelős oktató

Részletesebben

Levelző tagozat Papírfeldolgozó szakirány (Sopron) Papírgyártó Differenciált szakmai ism. (min. 10 kredit) összesen: kredi t Típus

Levelző tagozat Papírfeldolgozó szakirány (Sopron) Papírgyártó Differenciált szakmai ism. (min. 10 kredit) összesen: kredi t Típus számokkal (ea. gy.). ; követelményekkel (k.); kreditekkel (kr.) kredi t Típus 2. 3. 4. Természettudományos alapismeretek 135 28 50 45 20 20 20 8 0 0 0 0 0 0 Alkalmazott matematika 25 6 A 15 10 v 6 Dr.

Részletesebben

MSc Mintatanterv Levelező tagozat Könnyűipari mérnök szak

MSc Mintatanterv Levelező tagozat Könnyűipari mérnök szak óraszámokkal (ea. gy.). ; követelményekkel (k.); kreditekkel (kr.) Természettudományos alapismeretek 135 28 50 45 20 20 20 8 0 0 0 0 0 0 1. Alkalmazott matematika 25 6 A 15 10 v 6 Dr. Horváth Jenő Számítógépes

Részletesebben

ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI ALAPSZAK TANTERVE

ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI ALAPSZAK TANTERVE PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM MŰSZAKI ÉS INFORMATIKAI KAR ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI ALAPSZAK TANTERVE SZAKFELELŐS: Dr. habil Kistelegdi István kutató professzor Érvényes: 2017/2018. tanév I. félévtől felmenő rendszerben.

Részletesebben

2017-től fölvett hallgatóknak

2017-től fölvett hallgatóknak TÁRSADALOMISMERET KÉPZÉSI ÁG (BA) KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY ALAPSZAK MÉDIATUDOMÁNY SPECIALIZÁCIÓ 2017-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K =

Részletesebben

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység

Részletesebben

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan közgazdász tisztek képzése, akik a képzés során

Részletesebben

AJÁNLOTT TANTERV Közigazgatás-szervező alapszak Levelező tagozat

AJÁNLOTT TANTERV Közigazgatás-szervező alapszak Levelező tagozat Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Érvényes: 0 szeptember -től AJÁNOTT TANTERV Közigazgatás-szervező alapszak evelező tagozat Ss z Tárgykód Tárgy megnevezése Szemeszt er Heti óraszá m Számonkér

Részletesebben

A számítástechnika-tanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben

A számítástechnika-tanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben A számítástechnika-tanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben Szak : számítástechnika-tanári Tagozat: nappali Képzési idő: 8 félév Az oktatás nyelve: magyar A megszerezhető

Részletesebben

Duális képzés a faipari mérnöki alapszakon. Dr. Németh Gábor egyetemi docens Faipari mérnöki alapszak duális képzésének koordinátora

Duális képzés a faipari mérnöki alapszakon. Dr. Németh Gábor egyetemi docens Faipari mérnöki alapszak duális képzésének koordinátora Duális képzés a faipari mérnöki alapszakon Dr. Németh Gábor egyetemi docens Faipari mérnöki alapszak duális képzésének koordinátora Képzés elindításának motivációja A faipar mint sok más műszaki ágazat

Részletesebben

BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA KELETI KÁROLY GAZDASÁGI KAR

BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA KELETI KÁROLY GAZDASÁGI KAR BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA KELETI KÁROLY GAZDASÁGI KAR A A tanulás s az, amely mővel, m a munka az, amely gazdagít. t. Keleti KárolyK (1833-1892) 1892) Amit kínálunk. Amirıl szó lesz. Az infrastruktúra

Részletesebben

GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK

GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Agrár és Vidékfejlesztési Tanszék KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI

Részletesebben

Hadtáp és Pénzügyi Szakcsoport 1) Az MH NTE alkalmazásának tapasztalatai az Afganisztáni Hadszíntéren 2) Az Afganisztánban szolgálatot teljesítő magyar kontingensek logisztikai szakállománya felkészítésének

Részletesebben

PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS ALAPKÉPZÉSI SZAK

PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS ALAPKÉPZÉSI SZAK PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: programtervező informatikus (Computer Science) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség

Részletesebben

Mesterképzési szakok. Szabadon választható tantárgyak

Mesterképzési szakok. Szabadon választható tantárgyak Mesterképzési szakok - andragógia adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások - nemzetközi tanulmányok adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások - tanári mesterképzési szak tovább Tartalom Szabadon

Részletesebben

Munkavédelmi szakmérnök szakirányú továbbképzési szak. Munkavédelmi szakmérnök szakirányú továbbképzési szak

Munkavédelmi szakmérnök szakirányú továbbképzési szak. Munkavédelmi szakmérnök szakirányú továbbképzési szak NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA Műszaki és Mezőgazdasági Kar Munkavédelmi szakmérnök szakirányú továbbképzési szak 1. A szakirányú továbbképzés neve: Munkavédelmi szakmérnök szakirányú továbbképzési szak 2.A szakirányú

Részletesebben

óraszám vizsga felelős tanszék tantárgy neve kódja kredit előtanulmányi rend kredit előtanulmányi rend

óraszám vizsga felelős tanszék tantárgy neve kódja kredit előtanulmányi rend kredit előtanulmányi rend Villamosmérnöki BSc szak Nappali tagozat tanterve Elfogadta a MIK Kari Tanácsa a 2006. április 24-i ülésén Érvényes: A 2006/07-es tanévtől kezdve felmenő szerben, valamint a tanulmányaikat a 2005/06-os

Részletesebben

Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés

Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés (Szakirányú továbbképzési (szakmérnöki) szak) Munkarend: Levelező Finanszírozási forma: Költségtérítéses Költségtérítés (összesen): 375 000 Ft

Részletesebben

NBKS0031ÁO NBKS0041ÁO Félév / szemeszter. Heti tanóra szám. Heti tanóra szám. Heti tanóra szám. Számonkérés. Számonkérés. Számonkérés. Kredit.

NBKS0031ÁO NBKS0041ÁO Félév / szemeszter. Heti tanóra szám. Heti tanóra szám. Heti tanóra szám. Számonkérés. Számonkérés. Számonkérés. Kredit. Kód Tantárgy jellege Megnevezés Tanulmányi terület/tantárgy közlekedésszervező szakirány teljes idejű képzés, nappali képzés munkarendje szerint tanuló hallgatók részére Tanterv kivonat a 21/211. tanév

Részletesebben

MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANTERVE

MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANTERVE PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM MŰSZAKI ÉS INFORMATIKAI KAR MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANTERVE SZAKFELELŐS: Dr. habil Iványi Péter egyetemi tanár Érvényes: 2017/2018. tanév I. félévtől felmenő rendszerben. A tantervet

Részletesebben

Energetikai mérnök alapszak tanterve 2010

Energetikai mérnök alapszak tanterve 2010 Energetikai mérnök alapszak tanterve 2010 Tantárgy kredit 1 2 3 félévek 4 5 6 7 NEPTUN kód e gy l kr v/f e gy l kr v/f e gy l kr v/f e gy l kr v/f e gy l kr v/f e gy l kr v/f e gy l kr v/f BME 40 TERMÉSZETTUDOMÁNYOS

Részletesebben

Csomagolástechnológus szakirány Csomagolástechnológus *Műanyagfeldolgozás 3 4 B 2 1 é 4 Dr. Takács Áron *Szakmai kémiai ismeretek 3 4 B 2 1 v 4 Borbél

Csomagolástechnológus szakirány Csomagolástechnológus *Műanyagfeldolgozás 3 4 B 2 1 é 4 Dr. Takács Áron *Szakmai kémiai ismeretek 3 4 B 2 1 v 4 Borbél számokkal (ea. gy.). ; követelményekkel (k.); kreditekkel (kr.) 3. 4. Természettudományos alapismeretek összesen: 22 28 9 7 20 4 2 8 0 0 0 0 0 0 Alkalmazott matematika 8 10 A 4 4 v 10 Dr. Horváth Jenő

Részletesebben

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Levelező

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Levelező Szak megnevezése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Tagozat: TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Levelező A tanegység Féléves Ajánlott Köv. előfeltétel

Részletesebben

Alkalmazott matematikus mesterszak MINTATANTERV

Alkalmazott matematikus mesterszak MINTATANTERV Alkalmazott matematikus mesterszak MINTATANTERV Tartalom A MESTERSZAK SZERKEZETE... 1 A KÉPZÉSI PROGRAM ÁTTEKINTŐ SÉMÁJA... 1 NAPPALI TAGOZAT... 2 ESTI TAGOZAT... 6 0BA mesterszak szerkezete Alapozó ismeretek

Részletesebben

MŐSZAKI SZAKOKTATÓ. Nappali alapszak és Levelezı alapszak

MŐSZAKI SZAKOKTATÓ. Nappali alapszak és Levelezı alapszak Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar MŐSZAKI SZAKOKTATÓ Nappali alapszak és Levelezı alapszak BSc Tájékoztató 2010/11. tanév I. Az alapképzés hagyományai,

Részletesebben

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. Heti óraszám elmélet

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. Heti óraszám elmélet MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdetı tanszék, tanszékvezetı/kurzushirdetı Heti óraszám elmélet Heti óraszám - gyakorlat Vizsgaforma Kredit

Részletesebben

TÁRSADALOMISMERET KÉPZÉSI ÁG (BA) KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY ALAPSZAK - ÚJSÁGÍRÓ SPECIALIZÁCIÓ

TÁRSADALOMISMERET KÉPZÉSI ÁG (BA) KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY ALAPSZAK - ÚJSÁGÍRÓ SPECIALIZÁCIÓ TÁRSADALOMISMERET KÉPZÉSI ÁG (BA) KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY ALAPSZAK - ÚJSÁGÍRÓ SPECIALIZÁCIÓ A 2017-től felvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium

Részletesebben

Mesterképzési szakok. - tanári mesterképzési szak tovább

Mesterképzési szakok. - tanári mesterképzési szak tovább Mesterképzési szakok - alkalmazott nyelvészet adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások - andragógia adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások - nemzetközi tanulmányok adatlap mintatanterv:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán 2014 februárjában induló ANYAGMÉRNÖK és KOHÓMÉRNÖK mesterszakokról

TÁJÉKOZTATÓ. a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán 2014 februárjában induló ANYAGMÉRNÖK és KOHÓMÉRNÖK mesterszakokról TÁJÉKOZTATÓ a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán 201 februárjában induló ANYAGMÉRNÖK és KOHÓMÉRNÖK mesterszakokról A Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kara felvételt hirdet a 201 februárjában

Részletesebben

Érettségire épülő (fő) szakképesítés ( ) Érettségi vizsga keretében

Érettségire épülő (fő) szakképesítés ( ) Érettségi vizsga keretében 1.SZ. MELLÉKLET SZAKGIMNÁZIUM KÖZISMERETI TÁRGYAK 9-12.évf. 9.évf 10.évf 11.évf 12.évf összes óra Magyar nyelv és irodalom 4 4 4 4 556 13. évf. 13. évf. összes óra Idegen nyelv 4 4 4 4 556 4 124 Matematika

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsıoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Földrajz kar 1.3 Intézet Magyar Földrajzi Intézet 1.4 Szakterület Földrajz 1.5 Képzési

Részletesebben

Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar

Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Tanulmányi tájékoztató Programozó informatikus szakirányú továbbképzési szak Kecskemét 2017-től 1 A tantárgyleírásokat a NJE GAMF Műszaki és Informatikai

Részletesebben

KATONAI LOGISZTIKAI INTÉZET Hadtáp és Katonai Közlekedési Tanszék Hadtáp Szakcsoport

KATONAI LOGISZTIKAI INTÉZET Hadtáp és Katonai Közlekedési Tanszék Hadtáp Szakcsoport KATONAI LOGISZTIKAI INTÉZET Hadtáp és Katonai Közlekedési Tanszék Hadtáp Szakcsoport 1) Az MH NTE alkalmazásának tapasztalatai az Afganisztáni Hadszíntéren (témavezető: Dr. Pohl Árpád) 2) Az Afganisztánban

Részletesebben

SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2010/2011. tanévtől. felmenő rendszerben PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA.

SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2010/2011. tanévtől. felmenő rendszerben PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA. SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV érvényes a 2010/2011. tanévtől felmenő rendszerben PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA.) LEVELEZŐ ÉS TÁVOKTATÁS TAGOZAT Szakirányok BANKI SZAKIRÁNY CONTROLLING SZAKIRÁNY

Részletesebben

MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK

MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Műszaki és Gépészeti Tanszék KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak

Részletesebben

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik korszerű általános és szakmai ismereteik,

Részletesebben

Alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben és felsıfokú szakképzésben meghirdetett szakok. Képzési Képz. idı (félév) / Költségtérítés.

Alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben és felsıfokú szakképzésben meghirdetett szakok. Képzési Képz. idı (félév) / Költségtérítés. DE-EFK Intézmény elérhetısége: Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetıség: 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4. Telefon: (42) 404-411 Fax: (42) 408-656 Honlap: http://www.de-efk.hu Tanulmányi Osztály Telefon:

Részletesebben

Angol-magyar gazdaságtudományi szakfordító szakirányú továbbképzési szak

Angol-magyar gazdaságtudományi szakfordító szakirányú továbbképzési szak Angol-magyar gazdaságtudományi szakfordító szakirányú továbbképzési szak Képzés megnevezése: szakirányú továbbképzés A képzés helye: Gazdaságtudományi Kar, Gazdasági Szaknyelvi Kommunikációs Intézet Szakirányú

Részletesebben

KÉRELEM. BIZTONSÁGTECHNIKAI MÉRNÖKI MESTERSZAK (MSc) LÉTESÍTÉSÉRE

KÉRELEM. BIZTONSÁGTECHNIKAI MÉRNÖKI MESTERSZAK (MSc) LÉTESÍTÉSÉRE BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM KÉRELEM BIZTONSÁGTECHNIKAI MÉRNÖKI MESTERSZAK (MSc) LÉTESÍTÉSÉRE Budapest, 2005 TARTALOMJEGYZÉK I. Adatlap 3 II. A szaklétesítési kérelem

Részletesebben

KÖRNYEZETMÉRNÖKI ALAPSZAK TANTERVE

KÖRNYEZETMÉRNÖKI ALAPSZAK TANTERVE PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM MŰSZAKI ÉS INFORMATIKAI KAR KÖRNYEZETMÉRNÖKI ALAPSZAK TANTERVE SZAKFELELŐS: Dr. habil Szűcs István egyetemi docens Érvényes: 2017/2018. tanév I. félévtől felmenő rendszerben. A tantervet

Részletesebben

A Villamos ipari anyagismeret labor beosztása V1-V9.

A Villamos ipari anyagismeret labor beosztása V1-V9. A Villamos ipari anyagismeret labor beosztása V1-V9. 1 8.00-8.40 2 8.50-9.30 3 9.40-10.20 V3 A x 4 10.30 - V3 B xx 11.10 V8 A x V2 A x 5 11.20 - V8 B xx V2 B xx 12.00 V9 A x V4 A x 6 12.10 - V9 B xx V4

Részletesebben

Településmérnöki Szakot érintő változtatások

Településmérnöki Szakot érintő változtatások Nappali Településmérnöki Szak Településmérnöki Szakot érintő változtatások 1. Intézményi tájékoztató. oldal, hibás képlet javítása Az összevont szigorlatok megállapítása: Matematika és mechanika összevont

Részletesebben

A műszaki menedzser alapszak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése)

A műszaki menedzser alapszak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése) A műszaki menedzser alapszak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése) ismeretkörök a *KKK. 8.1. alapján félévek tantárgy számonkérés és tantárgyaik 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. Tantárgy kreditszáma

Részletesebben

19. MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK

19. MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK 18/2016. (VIII. 5.) EMMI rendelet a felsőoktatási szakképzések, az alap- és mesterképzések képzési és kimeneti követelményeiről, valamint a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok

Részletesebben

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony

Részletesebben

A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A tantervben szereplő követelmények: aláírás: kritérium követelmény beszámoló: háromfokozatú

Részletesebben