Ajánlások az intézményi kreditrendszerű tanulmányi és vizsgaszabályzatok (TVSz) elkészítéséhez

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ajánlások az intézményi kreditrendszerű tanulmányi és vizsgaszabályzatok (TVSz) elkészítéséhez"

Átírás

1 Ajánlások az intézményi kreditrendszerű tanulmányi és vizsgaszabályzatok (TVSz) elkészítéséhez A TVSz-nek összhangban kell lennie a felsőoktatási törvénnyel, és szabályoznia kell minden olyan kérdést, amelyet a Ftv és az azokhoz csatlakozó rendeletek előírnak. Amit nem szabályoz a TVSz vagy a megfelelő rendeletek, az nem korlátozható A jogszabályokra a TVSz elején felsorolásszerűen javasolt hivatkozni, vagy javasolt a vonatkozó paragrafusokat idézetszerűen beemelni a megfelelő fejezetek elejére. A javaslatok az intézményi TVSz javasolt fejezetei sorrendjében következnek. A fejezetek sorrendje lehet ettől eltérő is, és a fejezetcímek is módosulhatnak, de valamilyen módon magukba kell foglalniuk az ajánlott szerkezetű TVSz fejezetcímei által érintett információkat. A következőkben az idézett paragrafus számok az Ftv-re vonatkoznak.- A Szabályzat hatálya Milyen képzésben, milyen tanulmányi rendben résztvevő hallgatók, oktatókra terjed ki. A külön szabályzatok felsorolása (pl. doktori képzés). Definíciók Az egységes felsőoktatási nomenklatúra szellemében a fogalmakat célszerű a TVSz elején definiálni. Az Ftv-ben megtalálható definíciókon túl (147 ), az intézménynek javasolt definiálni a számonkérés típusait (kollokvium, szigorlat, gyakorlati jegy, félévközi jegy, stb), és a tanórák törvényben felsorolt fajtáit (előadás, szeminárium, gyakorlat, stb.). Példa: előadás: olyan tanrendben szereplő tanóra, amelyen elsősorban az oktató szóbeli magyarázata segíti az ismeretek elsajátítását. A kreditértékű előadás számonkérése a kollokvium. A tanulmányi ügyekben eljáró bizottságok Ezen belül szólni kell a (kari, intézményi) Tanulmányi Bizottságról [27 (11)], a (kari, intézményi) Kreditátviteli Bizottságról [58 (7)], a bizottságok összetételéről, kinevezési rendről (kari, intézményi tanács döntése), döntési jogkörökről, döntés elleni fellebbezés határidejéről, a másodfokú hatáskört gyakorlójáról. Példa: A Tanulmányi Bizottság jogkörébe sorolható általában: első fokon minden - nem a Kreditátviteli Bizottság hatáskörébe utalt - tanulmányi ügy (az átvétel, a tagozatváltás, a szakváltás, a kivételes (kedvezményes) tanulmányi rend, az évkihagyás, szakmai, ill. tanítási gyakorlat más intézménynél történő végzésének engedélyezése). A hallgatói jogviszony Hogyan jön létre [39 (4)]

2 2 Mikor szűnik meg a hallgatói jogviszony? [76 (1)] Mikor folyamatos a hallgatói jogviszony? [40 (3)] Pl. Adott félévben kreditértékű tárgyat vesz fel. Mikor szünetel a hallgatói jogviszony? [50 ] Lehet-e első félévben is passzív félévet kérni? [50 (1)] Összesen hány passzív félévet vehet igénybe a hallgató tanulmányai során? A hallgatói jogviszony intézményi megszüntetése egyoldalú nyilatkozattal [76 (2)] egy adott tantárgyat nem tud teljesíteni meghatározott maximális számú tantárgy-felvétellel egy adott tantárgyat meghatározott maximális számú vizsgakísérlettel sem tud teljesíteni túllépi a maximálisan engedélyezett passzív félévet akar igénybe venni az abszolutóriumot a maximálisan engedélyezett aktív félév alatt nem tudja megszerezni. Az államilag támogatott jogviszony megszűnése [55 (1), 59 (4)]: Ha a hallgató bizonyos időszakokra előírt, minimális számú kreditpontot nem gyűjtött össze. Ez esetben lehetséges, hogy a hallgató költségtérítéses képzésben folytathatja tanulmányait. Az átlépés rendjét az intézménynek a TVSz-ben szabályozni kell. Párhuzamos képzés, vendéghallgatói jogviszony [40 (2), (4)[ A vendéghallgatói jogviszony létesítését a fogadó intézménynek és az anyaintézménynek szabályoznia kell. A tanév időbeosztása Hány hét a szorgalmi időszak, hány hét a vizsgaidőszak, van-e regisztrációs hét, szeptemberi vizsgaidőszak, hány percesek a tanulmányi foglalkozások. Tantárgyi programok, tantárgyi követelmények [59 (3)] A jogszabályban előírtakon kívül javasolt a számonkérés módjait, az esetleges maximális hiányzást, a pótlás lehetőségeit is megadni. A tájékoztatást a követelményekről milyen határidővel, hogyan kell közzétenni. A tantárgyak meghirdetése és felvétele [58 (4), (5)] A kurzusok meghirdetésének és felvételének intézményi rendje.

3 3 Javasolt, hogy a keresztfélévekben a kötelező tantárgyak legyenek meghirdetve tanórák megtartása nélkül (a tantárgyat nem első alkalommal felvevő hallgatók számára, csak vizsgára). Egy kötelező tárgy meghirdetésénél mindenképpen biztosítani kell annyi helyet, hogy a mintatanterv szerint haladó hallgatók föl tudják venni. A mintatanterv szerinti tárgy: A beiratkozástól számított aktív félév szerinti tárgy. Egy tárgy felvételi lehetőségének - nem teljesítés esetén - maximális száma. Egy félévben valamely szakon fölvehető kreditek maximális száma. A vizsgák rendje [59 (1)-(4)] Ajánlott, hogy a vizsgahelyek (lehetőségek) száma a tantárgyat felvett hallgatók létszámának legalább 1,5-2-szerese legyen a vizsgaidőszakban közelítőleg egyenletesen elosztva ezen belül pl.: - szóbeli vizsgánál 30 fő hallgatói létszámig és írásbeli vizsgánál legalább 3 vizsganap, - szóbeli vagy kötelező szóbeli részt tartalmazó vizsgánál 30 fő hallgatói létszám felett legalább hetente 1 vizsganap. Hányszor kísérelheti meg a hallgató a vizsgát egy vizsgaidőszakban egy tantárgyból? [59 (1)] Ajánlott az ismétlő javítóvizsga lehetőségével élni. A vizsgára jelentkezés szabályai Hány nappal előtte kell bejelentkezni? Hány nappal a vizsga időpontja előtt léphet vissza? A vizsgáról való távolmaradás következményei [59 (2)] Intézményi szabályozás szükséges. A vizsgáztató kötelességei Az érdemjegy közlésének határideje (szóbeli aznap, írásbeli hány munkanapon belül) Írásbeli vizsga értékelési szempontjainak, a dolgozat megtekintésének lehetősége. A sikeres vizsga javításának lehetőségei, feltételei Csak ugyanabban a vizsgaidőszakban javasolt, a javítóvizsgán kapott érdemjegy az érvényes érdemjegy. A tanulmányi eredmény kiszámítása Az intézmény rögzítse, hogy melyik átlagot használja. A kreditrendszerű képzésben a hallgató teljesítményének nyomon követésére a tanulmányok egy félévnél hosszabb időszakára vagy a tanulmányok egészére számított (halmozott) súlyozott tanulmányi átlag szolgál. A súlyozott tanulmányi átlag számításánál az adott időszakban teljesített tantárgyak kreditértékének és érdemjegyének szorzataiból képezett összeget a teljesített tárgyak kreditjeinek összegével kell osztani.

4 4 Egy félévben a hallgató teljesítményének mennyiségi és minőségi megítélésére a kreditindex illetve a korrigált kreditindex alkalmas. A kreditindex számításánál a félévben teljesített tantárgyak kreditértékének és érdemjegyének szorzataiból képezett összeget az átlagos előrehaladás esetén egy félév alatt teljesítendő harminc kredittel kell osztani. A korrigált kreditindex a kreditindexből egy, a félév során teljesített és az egyéni tanrendben vállalt kreditek arányának megfelelő szorzótényezővel számítható. Felmentés egyes tanulmányi kötelezettségek alól Kreditátvitel [161 (3)] A helyettesített tantárgy kreditpontjaként az adott szak tantervében a megfelelő ismeretanyagra vonatkozó kreditpontot, osztályzatként a helyettesítő tantárgy osztályzatát kell elfogadni; több helyettesítő tantárgy esetén szabályozni kell az osztályzat kiszámításának módját. A kreditátvitellel kapott kredit és érdemjegy az adott félévi átlagba nem számíthat bele. Kedvezményes (kivételes) tanulmányi rend Engedély alapján a hallgató a kötelező foglalkozásokon való részvétel alól teljes vagy részleges felmentésben részesülhet, feladatainak beadási határideje módosulhat, vizsgáit a vizsgaidőszakon kívül is leteheti, az oktatási időszakot hamarabb lezárhatja, vagy más kedvezményben részesülhet. Az engedély adott időszakra (fél évre, egy évre) szól. A kedvezményes tanulmányi rend nem jelenti a tanulmányi kötelezettségek teljesítése alóli felmentést. Szakdolgozat, diplomamunka A szakdolgozati és diplomamunka témák meghatározásának módját, tartalmi követelményeit, az értékelés általános szempontjait, a beadás határidejét az intézmények határozzák meg. Végbizonyítvány [60 (4)] A hallgató a szakdolgozatáért, diplomamunkájáért járó kreditpontok kivételével minden kreditpontot összegyűjtött. A végbizonyítványnak nem előfeltétele a nyelvi követelmények teljesítése. A végbizonyítvány minősítést nem tartalmaz. Záróvizsga [60 ] Záróvizsgára bocsátás feltételei hét év eltelte után [60 (4)] Záróvizsga Bizottság összetétele [60 (5)] A záróvizsga időszakok, a jelentkezési határidők és a jelentkezés módja A távolmaradás következményei A javító záróvizsga letételének feltételei és lehetőségei. (A záróvizsga eredményének kiszámítását a képzési terveknek kell tartalmaznia.)

5 5 Az oklevél [62 ] Ha van oklevélminősítés, a képzési terveknek tartalmazniuk kell. Egyebek A B képzés és a hagyományos képzés átmenetének kezelése. Hányszor hirdetik meg a régi képzés tárgyait? Mikor kerül át a hallgató automatikusan a B alapszakra? OKT

79/2006. (IV.5) Kormányrendelet. a felsőoktatásról szóló évi CXXXIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról

79/2006. (IV.5) Kormányrendelet. a felsőoktatásról szóló évi CXXXIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról 79/2006. (IV.5) Kormányrendelet a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról A kreditrendszerre vonatkozó jogszabályok végrehajtásáról: A felsőfokú szakképzés

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/III. fejezet

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/III. fejezet III/III. fejezet SEMMELWEIS EGYETEM Egészségügyi Közszolgálati Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 1. A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat hatálya 1. A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (TVSZ) hatálya a Semmelweis

Részletesebben

ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK Az alábbiakban az egyes fejezetekhez kapcsolódó, a szabályzatban fellelhető fogalmak meghatározásait találhatjátok meg. 1. FEJEZET: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Képzési és kimeneti követelmények:

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése

A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése 2 0 0 6 A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatát kiegészítő,

Részletesebben

A szervezett doktori és mesterképzésben résztvevők kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzata (továbbiakban: Doktori TVSZ)

A szervezett doktori és mesterképzésben résztvevők kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzata (továbbiakban: Doktori TVSZ) A szervezett doktori és mesterképzésben résztvevők kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzata (továbbiakban: Doktori TVSZ) 1. Általános rendelkezések Jelen szabályzat alapjául a felsőoktatásról szóló

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM Szabályzatai NYME GEOINFORMATIKAI KAR Szabályzata JAVASLATOK. NYME SzMSz III. rész Hallgatói Követelményrendszer (HK)

ÓBUDAI EGYETEM Szabályzatai NYME GEOINFORMATIKAI KAR Szabályzata JAVASLATOK. NYME SzMSz III. rész Hallgatói Követelményrendszer (HK) A Tanulmény és vizsgaszabályzat (TVSZ) és a Juttatási és térítési díjak szabályzat eltérései és megoldásai a 2014. előtt beiratkozott GEO-s hallgatók számára ÓBUDAI EGYETEM Szabályzatai NYME GEOINFORMATIKAI

Részletesebben

A KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA SZERVEZETT DOKTORI KÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐK KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA

A KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA SZERVEZETT DOKTORI KÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐK KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Jóváhagyom! Budapest, 2001. -n. (Dr. Szabó Miklós) rektor A KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA SZERVEZETT DOKTORI KÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐK KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgató Önkormányzat. HÖK Kompetencia Kódex TUTOR. II. Tanulmányi ügyek

Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgató Önkormányzat. HÖK Kompetencia Kódex TUTOR. II. Tanulmányi ügyek Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgató Önkormányzat HÖK Kompetencia Kódex TUTOR II. Tanulmányi ügyek 2011 Tanulmányi ügyek A Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatot (TVSZ) kell alkalmazni régi és új képzéses,

Részletesebben

A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat kari kiegészítése

A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat kari kiegészítése A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat kari kiegészítése 62. (10) Gyakorlati jegy Félévközi jegy/gyakorlati jegy: a szorgalmi időszakban teljesített feladatok, megírt zárthelyik, elkészített beszámolók együttes

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER III.

KÖVETELMÉNYRENDSZER III. A Miskolci Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata III. kötet HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III. fejezet Tanulmányi és vizsgaszabályzat vonatkozó melléklete Miskolc, 2013. 1.3.3. sz. Egyetemi Szabályzat

Részletesebben

KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA

KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA A SEMMELWEIS EGYETEM Egészségügyi Közszolgálati Kar KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA 1. A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat hatálya... 3 2. A kreditrendszer alapfogalmai... 3 3. A tanterv...

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA SZEGED, 2012. május 21. A Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 1 1. A Tanulmányi és vizsgaszabályzat hatálya 1.1. A Szegedi

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA Szeged, 2006. Az SZTE Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 1 1. A TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT HATÁLYA 1.1. A Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA SZEGED, 2007. A Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 1 1. A Tanulmányi és vizsgaszabályzat hatálya 1.1. A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

Tájékoztató az I. évfolyamnak a tantervről, tanrendről, tanulmányi szabályokról, 2012. szeptember

Tájékoztató az I. évfolyamnak a tantervről, tanrendről, tanulmányi szabályokról, 2012. szeptember Tájékoztató az I. évfolyamnak a tantervről, tanrendről, tanulmányi szabályokról, 2012. szeptember Dr. László Gyula egyetemi tanár PTE KTK A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara köszönti első

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM A BME SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA 2003 Elfogadta az Egyetemi Tanács 2003. április 28-i ülésén TARTALOMJEGYZÉK 1. A Tanulmányi

Részletesebben

Tanulmányi szabályzat. A szabályzat hatálya az MVLSZ által szervezett képzésben résztvevő hallgatók, tanulmányi és vizsgaügyeire terjed ki.

Tanulmányi szabályzat. A szabályzat hatálya az MVLSZ által szervezett képzésben résztvevő hallgatók, tanulmányi és vizsgaügyeire terjed ki. Tanulmányi szabályzat A szabályzat hatálya az MVLSZ által szervezett képzésben résztvevő hallgatók, tanulmányi és vizsgaügyeire terjed ki. A szabályzat ismerete kötelező érvényű mindenkire, aki közvetve

Részletesebben

AZ SZTE TTIK TANULMÁNYI ÜGYRENDJE

AZ SZTE TTIK TANULMÁNYI ÜGYRENDJE AZ SZTE TTIK TANULMÁNYI ÜGYRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (MÓDOSÍTVA 2008.12.03) ALAPJÁN SZEGED, 2008. ELFOGADVA AZ SZTE TTIK KARI TANÁCS 2008. DECEMBER 12-I ÜLÉSÉN 11/2008-09-ES

Részletesebben

Térítési és szolgáltatási díjak (1. számú melléklet jelen Szabályzat 51. -ához) Jogcím Megjegyzés Díjtétel

Térítési és szolgáltatási díjak (1. számú melléklet jelen Szabályzat 51. -ához) Jogcím Megjegyzés Díjtétel Térítési és szolgáltatási díjak (1. számú melléklet jelen Szabályzat 51. -ához) Jogcím Megjegyzés Díjtétel Bevétel felhasználása Leckekönyv késedelmes Adminisztratív kötelezettség elmulasztása, késedelmes

Részletesebben

Az intézményi kreditrendszer főbb jellegzetességei

Az intézményi kreditrendszer főbb jellegzetességei Az intézményi kreditrendszer főbb jellegzetességei A felsőoktatás tartalmi fejlesztésének részeként a 2002/2003-as tanévtől egységesen bevezetésre került a kreditrendszerű képzés. A felsőoktatási tanulmányi

Részletesebben

K R E D I T R E N D S Z E R Ű TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT (KTVSZ) A Hallgatói követelményrendszer C része

K R E D I T R E N D S Z E R Ű TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT (KTVSZ) A Hallgatói követelményrendszer C része MODERN ÜZLETI TUDOMÁNYOK FŐISKOLÁJA K R E D I T R E N D S Z E R Ű TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT (KTVSZ) A Hallgatói követelményrendszer C része - KIVONAT (a fejezet, cikkely és bekezdés számozások eltérnek

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/III. fejezet

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/III. fejezet III/III. fejezet SEMMELWEIS EGYETEM Egészségügyi Közszolgálati Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 1. A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat hatálya 1. A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (TVSZ) hatálya a Semmelweis

Részletesebben

(3) A komplex vizsga/vizsgák ismétlésének szabályait a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 34. - a tartalmazza.

(3) A komplex vizsga/vizsgák ismétlésének szabályait a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 34. - a tartalmazza. Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar Melléklet I. a nemzetközi kapcsolatok szakos közgazdász, politológus-közgazdász, szociológusközgazdász, szociálpolitikus-közgazdász, nemzetközi tanulmányok,

Részletesebben

SEMMELWEIS EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. RÉSZ III/II. FEJEZET SEMMELWEIS EGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR

SEMMELWEIS EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. RÉSZ III/II. FEJEZET SEMMELWEIS EGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR SEMMELWEIS EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. RÉSZ III/II. FEJEZET SEMMELWEIS EGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA /2011. (..) számú SE szenátusi határozat Tartalomjegyzék

Részletesebben

SZENT PÁL AKADÉMIA TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT. (A Szervezeti és Működési Szabályzat 3. számú melléklete)

SZENT PÁL AKADÉMIA TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT. (A Szervezeti és Működési Szabályzat 3. számú melléklete) SZENT PÁL AKADÉMIA TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT (A Szervezeti és Működési Szabályzat 3. számú melléklete) Tartalom A szabályzat hatálya, átmeneti rendelkezések... 3 A tanulmányi ügyekben eljáró szervek

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR TANULMÁNYI ÜGYREND. Szeged, 2011.

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR TANULMÁNYI ÜGYREND. Szeged, 2011. SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR TANULMÁNYI ÜGYREND Szeged, 2011. 1. Az ügyrend hatálya 1.1. A GYTK Ügyrendjének hatálya kiterjed valamennyi a gyógyszerészképzésben részt vevő (továbbiakban

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM A BME TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (BME TVSZ) 2002 Elfogadta az Egyetemi Tanács a 2002. június 24-i ülésén Módosította az Egyetemi Tanács a 2003. október

Részletesebben

A DEBRECENI EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (egységes szerkezetben a 1-6. számú módosításokkal)

A DEBRECENI EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (egységes szerkezetben a 1-6. számú módosításokkal) A DEBRECENI EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (egységes szerkezetben a 1-6. számú módosításokkal) 2008. október 2. BEVEZETÉS A Debreceni Egyetem Szenátusa (a továbbiakban: Szenátus) az Egyetem Hallgatói

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR A ZÁRÓVIZSGA LEBONYOLÍTÁSÁNAK RENDJE. ALAPKÉPZÉS (BSc)

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR A ZÁRÓVIZSGA LEBONYOLÍTÁSÁNAK RENDJE. ALAPKÉPZÉS (BSc) SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR A ZÁRÓVIZSGA LEBONYOLÍTÁSÁNAK RENDJE ALAPKÉPZÉS (BSc) Hódmezővásárhely 2016 A ZÁRÓVIZSGA LEBONYOLÍTÁSI RENDJE A záróvizsga törvényi szabályozása a 2012 2013. tanév

Részletesebben

A DEBRECENI EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA BEVEZETÉS

A DEBRECENI EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA BEVEZETÉS A DEBRECENI EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA BEVEZETÉS A Debreceni Egyetem Szenátusa (a továbbiakban: Szenátus) az Egyetem Hallgatói Önkormányzatával egyetértésben (a továbbiakban: EHÖK) a felsőoktatásról

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA SZEGED, 2013. május 06. A Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 1 1. A Tanulmányi és vizsgaszabályzat hatálya 1.1. A Szegedi

Részletesebben

A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A tantervben szereplő követelmények: aláírás: kritérium követelmény beszámoló: háromfokozatú

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ - ZSIDÓ EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA

AZ ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ - ZSIDÓ EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA AZ ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ - ZSIDÓ EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA Érvényes: 2015. február 02-től Tartalom Tartalom 1. A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat hatálya... 1 2. A kreditrendszer... 1 3. A tanterv,

Részletesebben

A DEBRECENI EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (egységes szerkezetben a 1-3. számú módosításokkal)

A DEBRECENI EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (egységes szerkezetben a 1-3. számú módosításokkal) A DEBRECENI EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (egységes szerkezetben a 1-3. számú módosításokkal) 2007. október 4. BEVEZETÉS A Debreceni Egyetem Szenátusa (a továbbiakban: Szenátus) az Egyetem Hallgatói

Részletesebben

2.4 A szakképzettség megszerzéséhez összegyűjtendő kreditpontok száma:

2.4 A szakképzettség megszerzéséhez összegyűjtendő kreditpontok száma: Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció TANEGYSÉGLISTA k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható

Részletesebben

A DEBRECENI EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (egységes szerkezetben a 1-4. számú módosításokkal)

A DEBRECENI EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (egységes szerkezetben a 1-4. számú módosításokkal) A DEBRECENI EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (egységes szerkezetben a 1-4. számú módosításokkal) 2007. december 20. BEVEZETÉS A Debreceni Egyetem Szenátusa (a továbbiakban: Szenátus) az Egyetem

Részletesebben

III. * Tanulmányi és vizsgaszabályzat

III. * Tanulmányi és vizsgaszabályzat III. * Tanulmányi és vizsgaszabályzat A hallgatói jogviszonnyal, a jogviszony szüneteltetésével, a jogviszony megszűnésével, vendéghallgatói jogviszonnyal, párhuzamos hallgatói jogviszonnyal és a jogorvoslati

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/II. fejezet. SEMMELWEIS EGYETEM Egészségtudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/II. fejezet. SEMMELWEIS EGYETEM Egészségtudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata III/II. fejezet SEMMELWEIS EGYETEM Egészségtudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 1. A TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT HATÁLYA ÉS ÉRTELMEZÉSE (4) A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (továbbiakban: TVSZ)

Részletesebben

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1 A tantervben szereplő követelmények: aláírás: kritérium követelmény beszámoló: háromfokozatú

Részletesebben

EGER 2006. A vizsgaidőszak 14. (3) Szóbeli vizsgán egy vizsgabizottság vagy vizsgáztató napi 20 vizsgázónál többet nem fogadhat.

EGER 2006. A vizsgaidőszak 14. (3) Szóbeli vizsgán egy vizsgabizottság vagy vizsgáztató napi 20 vizsgázónál többet nem fogadhat. ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (Elfogadva a Szenátus 52/2006. (VI.28.) sz. határozatával) (Utolsó módosítás: 2009. január 21.) EGER 2006. A vizsgaidőszak 14. (1) A vizsgaidőszak

Részletesebben

A SEMMELWEIS EGYETEM KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA [a módosításokkal egységes szerkezetben]

A SEMMELWEIS EGYETEM KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA [a módosításokkal egységes szerkezetben] Az 58/2006. (VI. 28.) számú határozattal elfogadott és a 2008. január 31- ig jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben megalkotott Szervezeti és Működési Szabályzat 7. számú mellékletének III/1.

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA Szeged, 2010. 1 2 1. A Tanulmányi és vizsgaszabályzat hatálya 1.1. A Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és vizsgaszabályzatának hatálya kiterjed

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ - ZSIDÓ EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA

AZ ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ - ZSIDÓ EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA AZ ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ - ZSIDÓ EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA Érvényes: 2015. február 02-től Tartalom Tartalom 1. A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat hatálya... 1 2. A kreditrendszer... 1 3. A tanterv,

Részletesebben

TVSZ május 6. Mi változott?

TVSZ május 6. Mi változott? TVSZ 2013. május 6. Mi változott? Alapfogalmak előadás: olyan, tanrendben szereplő tanóra, amelyen elsősorban az oktató szóbeli magyarázata segíti az ismeretek elsajátítását. A kreditértékű előadás számonkérése

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR. Tanulmányi ügyrend

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR. Tanulmányi ügyrend SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR Szeged, 2014 1. A Tanulmányi és vizsgaszabályzat hatálya 1.1. A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar jének hatálya kiterjed az osztatlan gyógyszerészképzésben

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ - ZSIDÓ EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA

AZ ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ - ZSIDÓ EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA AZ ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ - ZSIDÓ EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA Érvényes: 2013. szeptember 02-től Tartalom 1. A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat hatálya... 1 2. A kreditrendszer... 1 3. A tanterv,

Részletesebben

Emberi Erőforrások Minisztériumának állásfoglalását megerősíti, hogy

Emberi Erőforrások Minisztériumának állásfoglalását megerősíti, hogy Tájékoztató az SZTE BTK Kari Tanulmányi Ügyrendjének az SZTE Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 8.1. pontját kiegészíteni hivatott, korábban felfüggesztett rendelkezésével kapcsolatos eljárásrendről a 2016117-es

Részletesebben

Kreditrendszerû tanulmányi- és vizsgaszabályzat

Kreditrendszerû tanulmányi- és vizsgaszabályzat Apor Vilmos Katolikus Fõiskola Kreditrendszerû tanulmányi- és vizsgaszabályzat Az AVKF szervezeti és mûködési szabályzatának V.1.1.sz. melléklete Vác, 2006 Apor Vilmos Katolikus Fõiskola Tartalomjegyzék

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM A BME TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA Elfogadta az Egyetemi Tanács a június 24-i ülésén

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM A BME TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA Elfogadta az Egyetemi Tanács a június 24-i ülésén BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM A BME TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA 2002 Elfogadta az Egyetemi Tanács a 2002. június 24-i ülésén TARTALOMJEGYZÉK 1. A Tanulmányi és vizsgaszabályzat hatálya...

Részletesebben

SZENT PÁL AKADÉMIA TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT. (A Szervezeti és Működési Szabályzat 3. számú melléklete)

SZENT PÁL AKADÉMIA TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT. (A Szervezeti és Működési Szabályzat 3. számú melléklete) SZENT PÁL AKADÉMIA TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT (A Szervezeti és Működési Szabályzat 3. számú melléklete) 2 TARTALOM A szabályzat hatálya, átmeneti rendelkezések... 3 A tanulmányi ügyekben eljáró szervek

Részletesebben

AZ SZTE FOGORVOSTUDOMÁNYI KARÁNAK TANULMÁNYI ÜGYRENDJE

AZ SZTE FOGORVOSTUDOMÁNYI KARÁNAK TANULMÁNYI ÜGYRENDJE AZ SZTE FOGORVOSTUDOMÁNYI KARÁNAK TANULMÁNYI ÜGYRENDJE A Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 22.3 pontjának rendelkezései alapján a Fogorvostudományi Kar (továbbiakban Kar) Tanulmányi

Részletesebben

A DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI FŐISKOLAI KAR KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA

A DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI FŐISKOLAI KAR KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA A DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI FŐISKOLAI KAR KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA Debrecen, 2004. szeptember TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A szabályzat hatálya 2. Tanulmányi

Részletesebben

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KREDITRENDSZERŰ KÉPZÉSÉNEK TÁVOKTATÁSI TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KREDITRENDSZERŰ KÉPZÉSÉNEK TÁVOKTATÁSI TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KREDITRENDSZERŰ KÉPZÉSÉNEK TÁVOKTATÁSI TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA BUDAPEST 2003. november 2 Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1. A szabályzat hatálya...

Részletesebben

TÁRSADALOMTUDOMÁNYI ÉS GAZDASÁGI SZAKFORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK

TÁRSADALOMTUDOMÁNYI ÉS GAZDASÁGI SZAKFORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ - ZSIDÓ EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA

AZ ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ - ZSIDÓ EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA AZ ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ - ZSIDÓ EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA Érvényes: 2015 szeptember 01-től Tartalom 1. A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat hatálya... 1 2. A kreditrendszer... 1 3. A tanterv,

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar TANÉVNAPTÁR 2011/2012-es TANÉV. 2011/12-es tanév őszi félév szeptember augusztus 29.

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar TANÉVNAPTÁR 2011/2012-es TANÉV. 2011/12-es tanév őszi félév szeptember augusztus 29. Időbeosztás/határidők tavaszi félév 2012/13-as tanév Kari sportnap Tanévnyitó ünnepség 2011.augusztus 30. 2012. április 20. HÖK 2011. szeptember 4. Beiratkozás 1. évf. teljes idejű képzések 1. évf. részidős

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA SZAKFORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS (SZLÁV ÉS BALTI NYELVEK) SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK 1.ASZAKOT GONDOZÓ INTÉZET:

TANEGYSÉGLISTA SZAKFORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS (SZLÁV ÉS BALTI NYELVEK) SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK 1.ASZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység

Részletesebben

Szabályzat a diplomamunka készítés és a záróvizsgák rendjéről

Szabályzat a diplomamunka készítés és a záróvizsgák rendjéről Széchenyi István Egyetem Petz Lajos Egészségtudományi és Szociális Képzési Intézet Szociális Tanulmányok Tanszék Szabályzat a diplomamunka készítés és a záróvizsgák rendjéről Utolsó módosítás dátuma: 2014.09.30.

Részletesebben

EGYETEMI TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT

EGYETEMI TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT ZRÍNYI MIKLÓS 4. sz. melléklet a ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. sz. példány EGYETEMI TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT -2011- 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 A SZABÁLYZAT

Részletesebben

A DEBRECENI EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA egységes szerkezetben a 1-8. számú módosításokkal

A DEBRECENI EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA egységes szerkezetben a 1-8. számú módosításokkal A DEBRECENI EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA egységes szerkezetben a 1-8. számú módosításokkal (A módosítások lábjegyzetben jelölve) 2008. december 18. BEVEZETÉS A Debreceni Egyetem Szenátusa (a

Részletesebben

TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA

TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA 48/2003.(VI.10.)KT. A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA BUDAPEST 2005 Az 54/2002.(V.23.) ET. számú határozattal megalkotott egyetemi TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA 2012. szeptember 1-ét követően beiratkozott szakirányú továbbképzésben részt vevő hallgatók számára

AZ ÓBUDAI EGYETEM TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA 2012. szeptember 1-ét követően beiratkozott szakirányú továbbképzésben részt vevő hallgatók számára 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA 2012. szeptember 1-ét követően beiratkozott

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE TANULMÁNYI ÉS VIZSGA SZABÁLYZAT

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE TANULMÁNYI ÉS VIZSGA SZABÁLYZAT BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA BUDAPEST BUSINESS SCHOOL A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE TANULMÁNYI ÉS VIZSGA SZABÁLYZAT - KIVONAT (a fejezet, cikkely és bekezdés számozások

Részletesebben

Szent István Egyetem Gödöllő

Szent István Egyetem Gödöllő Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM KREDITSZABÁLYZATA (a Szent István Egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának melléklete) 2003.szeptember 2 Bevezetés A Szent István Egyetem (SZIE) Tanácsa

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/IV. Fejezet. A Testnevelési és Sporttudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/IV. Fejezet. A Testnevelési és Sporttudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata III/IV. Fejezet A Testnevelési és Sporttudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata Preambulum A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.), a felsőoktatásról szóló

Részletesebben

Tájékoztató 2015.09.02. Schmuck Balázs Tanulmányi osztályvezető. Neumann János Informatikai Kar :: Beiratkozás

Tájékoztató 2015.09.02. Schmuck Balázs Tanulmányi osztályvezető. Neumann János Informatikai Kar :: Beiratkozás Tájékoztató Schmuck Balázs Tanulmányi osztályvezető 1 Napirend Tájékoztatás a diákigazolványról Tájékoztatás a nyelvi követelményekről Tájékoztatás a fogyatékkal élő hallgatók kedvezményeiről Tájékoztatás

Részletesebben

NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE

NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE Ikt. Szám: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. sz példány NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE Érvényes: 2015-2016-os tanévtől felmenő rendszerben A tanterv

Részletesebben

A SOLA SCRIPTURA TEOLÓGIAI FŐISKOLA KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA

A SOLA SCRIPTURA TEOLÓGIAI FŐISKOLA KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 1121 Budapest, Remete út. 16/A 1536 Budapest 114. Pf.: 253 E-mail: sola@sola.hu Web: www.sola.hu 06-1/391-01-80; 06-20/379-6260 Intézményi azonosító: FI70788 A SOLA SCRIPTURA

Részletesebben

Szakdolgozat Szakmai gyakorlat Záróvizsga

Szakdolgozat Szakmai gyakorlat Záróvizsga Szakdolgozat Szakmai gyakorlat Záróvizsga III. éves tájékoztató, 2011. szeptember László Gyula Szabályzatok, információk 1) PTE KTK honlap: http://portal.ktk.pte.hu/ Hallgatók/Szabályzatok, tájékoztatók

Részletesebben

III. Tanulmányi- és Vizsgaszabályzat

III. Tanulmányi- és Vizsgaszabályzat HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III. Tanulmányi- és Vizsgaszabályzat 16. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS DÁTUMA: 2012. szeptember 1. (Érvényes visszavonásig.) JÓVÁHAGYTA: Dr. Danyi József rektor III. Tanulmányi

Részletesebben

A SZTE ZMK Kari Ügyrend 5. sz. melléklete a Tanulmányi és vizsgaszabályzat kari kiegészítéséről

A SZTE ZMK Kari Ügyrend 5. sz. melléklete a Tanulmányi és vizsgaszabályzat kari kiegészítéséről A SZTE ZMK Kari Ügyrend 5. sz. melléklete a Tanulmányi és vizsgaszabályzat kari kiegészítéséről A Zeneművészeti Kar a Szegedi tudományegyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának 22.3. alapján kari hatáskörbe

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 4. függelék 1. verzió AZ ÓBUDAI EGYETEM SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA BUDAPEST,

Részletesebben

A 2014/2015-ös tanév rendje Tanulmányi határidők 2014/2015. tanév őszi félév AUGUSZTUS. Gólyatábor, Balatonfenyves augusztus

A 2014/2015-ös tanév rendje Tanulmányi határidők 2014/2015. tanév őszi félév AUGUSZTUS. Gólyatábor, Balatonfenyves augusztus A 2014/2015-ös tanév rendje Tanulmányi határidők 2014/2015. tanév őszi félév AUGUSZTUS Gólyatábor, Balatonfenyves augusztus 25-28. A nagykőrösi képzési helyre felvett első éves nappali munkarendű hallgatók

Részletesebben

NEMZETKÖZI BIZTONSÁG- ÉS VÉDELEMPOLITIKAI ALAPSZAK TANTERVE

NEMZETKÖZI BIZTONSÁG- ÉS VÉDELEMPOLITIKAI ALAPSZAK TANTERVE NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM NEMZETKÖZI ÉS EURÓPAI TANULMÁNYOK KAR Ikt. Szám:. sz példány NEMZETKÖZI BIZTONSÁG- ÉS VÉDELEMPOLITIKAI ALAPSZAK TANTERVE Érvényes: 2015/2016-os tanévtől felmenő rendszerben

Részletesebben

A TANULMÁNYI BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE

A TANULMÁNYI BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE A TANULMÁNYI BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE I. ÁTVÉTEL, TAGOZATVÁLTÁS Az átvétel szakmai feltételeiről (átvételi, különbözeti vizsgák, felmentések) az illetékes tanszék (intézet) véleménye alapján, a TB dönt. Az

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai 2 kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható tárgyak

Részletesebben

HELLER FARKAS GAZDASÁGI ÉS TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSOK FŐISKOLÁJA AZ ELEKTRONIKUS LECKEKÖNYV BEVEZETÉSÉNEK ÉS ALKALMAZÁSÁNAK SZABÁLYZATA

HELLER FARKAS GAZDASÁGI ÉS TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSOK FŐISKOLÁJA AZ ELEKTRONIKUS LECKEKÖNYV BEVEZETÉSÉNEK ÉS ALKALMAZÁSÁNAK SZABÁLYZATA HELLER FARKAS GAZDASÁGI ÉS TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSOK FŐISKOLÁJA AZ ELEKTRONIKUS LECKEKÖNYV BEVEZETÉSÉNEK ÉS ALKALMAZÁSÁNAK SZABÁLYZATA 2009. június 30. 1 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény

Részletesebben

III. fejezet. A Testnevelési Egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata. Preambulum

III. fejezet. A Testnevelési Egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata. Preambulum III. fejezet A Testnevelési Egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata Preambulum A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.), a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX.

Részletesebben

III. fejezet. III./I. fejezet

III. fejezet. III./I. fejezet III. fejezet Az Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatáról (a hallgatói tanulmányi rend és az ismeretek, készségek és képességek elsajátításának, megszerzésének, ellenőrzésének rendje)

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM KÉPZÉSI SZABÁLYZATA

Az ÓBUDAI EGYETEM KÉPZÉSI SZABÁLYZATA 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 49. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM KÉPZÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010. november 1 PREAMBULUM Az Óbudai

Részletesebben

A Semmelweis Egyetem Szenátusának 129/2011. (XII. 15.) számú H A T Á R O Z A T A

A Semmelweis Egyetem Szenátusának 129/2011. (XII. 15.) számú H A T Á R O Z A T A A Semmelweis Egyetem Szenátusának 129/2011. (XII. 15.) számú H A T Á R O Z A T A a Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatában a Testnevelési és Sporttudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának

Részletesebben

Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar. Melléklet

Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar. Melléklet Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar Melléklet I. a nemzetközi kapcsolatok szakos közgazdász, politológus-közgazdász, szociológusközgazdász, szociálpolitikus-közgazdász, nemzetközi tanulmányok,

Részletesebben

A Semmelweis Egyetem Szenátusának. 121/2011. (XI. 24.) számú H A T Á R O Z A T A

A Semmelweis Egyetem Szenátusának. 121/2011. (XI. 24.) számú H A T Á R O Z A T A A Semmelweis Egyetem Szenátusának 121/2011. (XI. 24.) számú H A T Á R O Z A T A a Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának a Testnevelési és Sporttudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata

Részletesebben

HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III.

HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III. A Miskolci Egyetem Szervezeti és Mőködési Szabályzata III. kötet HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III. fejezet Tanulmányi és vizsgaszabályzat vonatkozó melléklete Miskolc, 010. 1.3.3.1. sz. Egyetemi Szabályzat

Részletesebben

A. Általános rendelkezések. 1. Az utasítás hatálya

A. Általános rendelkezések. 1. Az utasítás hatálya 2/2011. (07. 01.) számú ÁOK dékáni utasítás a költségtérítési díj megfizetésének és a költségtérítési kedvezmény igénylésének rendjéről, valamint a szigorló évben gyakorlati tanulmányokat folytató hallgatók

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016 A mintatanterv tárgyai két kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon

Részletesebben

KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT (KTVSZ) (A Hallgatói követelményrendszer C része) 2015. február 18.

KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT (KTVSZ) (A Hallgatói követelményrendszer C része) 2015. február 18. KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT (KTVSZ) (A Hallgatói követelményrendszer C része) 2015. február 18. T A R T A L O M J E G Y Z É K T A R T A L O M J E G Y Z É K... 2 E L Ő S Z Ó... 4 I. ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai 2 kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható tárgyak

Részletesebben

AZ SZTE FOGORVOSTUDOMÁNYI KARÁNAK TANULMÁNYI ÜGYRENDJE

AZ SZTE FOGORVOSTUDOMÁNYI KARÁNAK TANULMÁNYI ÜGYRENDJE AZ SZTE FOGORVOSTUDOMÁNYI KARÁNAK TANULMÁNYI ÜGYRENDJE A Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 22.3. pontjának rendelkezései alapján a Fogorvostudományi Kar (továbbiakban Kar) Tanulmányi

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 5. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 5. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 5. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata Pécs 2006. 2016. április 21. napjától hatályos változat A Pécsi

Részletesebben

A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 5/C mellékletének a TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATNAK 1. számú melléklete LECKEKÖNYV SZABÁLYZAT Gödöllő, 2014. A felsőoktatásról szóló 2005. évi

Részletesebben

A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása

A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása A költségtérítés 40%-ának befizetési határideje: 2015. augusztus 24. Az átvétellel (intézmény-, tagozat-, szakváltoztatás stb.) kapcsolatos kérelmek

Részletesebben

i III. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III/2.1. Díjtételek A Szenátus - a HÖK egyetértésével - 2007. június 25-i ülésén, 60.ba/2006/07. számú határozatával támogatta a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat

Részletesebben

Károli Gáspár Református Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat III. rész Hallgatói Követelményrendszer, tanulmányi és vizsgaszabályzat

Károli Gáspár Református Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat III. rész Hallgatói Követelményrendszer, tanulmányi és vizsgaszabályzat Károli Gáspár Református Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat III. rész Hallgatói Követelményrendszer, tanulmányi és vizsgaszabályzat A Károli Gáspár Református Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Szenátusa

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) FILMTUDOMÁNY MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

TANEGYSÉGLISTA (MA) FILMTUDOMÁNY MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható

Részletesebben

Hallgatói Követelményrendszer VII. fejezet Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Művészeti, Nevelési és Sporttudományi Kar kari melléklete

Hallgatói Követelményrendszer VII. fejezet Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Művészeti, Nevelési és Sporttudományi Kar kari melléklete Hallgatói Követelményrendszer VII. fejezet Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Művészeti, Nevelési és Sporttudományi Kar kari melléklete Megjegyzés: A számozás a HKR számozását követi, a jelölt bekezdésszám

Részletesebben

KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT (KTVSZ) (A Hallgatói követelményrendszer C része) 2015. február 18.

KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT (KTVSZ) (A Hallgatói követelményrendszer C része) 2015. február 18. KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT (KTVSZ) (A Hallgatói követelményrendszer C része) 2015. február 18. T A R T A L O M J E G Y Z É K T A R T A L O M J E G Y Z É K... 2 E L Ő S Z Ó... 4 I. ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Wesley János Lelkészképző Főiskola TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT

Wesley János Lelkészképző Főiskola TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT Wesley János Lelkészképző Főiskola TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 2013 Bevezetés A Wesley János Lelkészképző Főiskola Szenátusa (továbbiakban: Szenátus) a Főiskola Hallgatói Önkormányzatával egyetértésben

Részletesebben

EGYETEMI TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT

EGYETEMI TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 19. sz. melléklet a 1164/78.ZMNE számhoz 1. sz. példány EGYETEMI TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT (Egységes szerkezetben a ZMNE Szenátusának módosító határozataival) 1

Részletesebben

ÁOTK Kari kiegészítés

ÁOTK Kari kiegészítés A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 5/C mellékletének a TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATNAK 1. számú melléklete LECKEKÖNYV SZABÁLYZAT ÁOTK Kari kiegészítés Gödöllő, 2014. A felsőoktatásról

Részletesebben