Pályázat az Off-Biennále Budapest felhívására. Július Gyula. I. PROJECT Free Pass

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pályázat az Off-Biennále Budapest felhívására. Július Gyula. I. PROJECT Free Pass"

Átírás

1 Pályázat az Off-Biennále Budapest felhívására Július Gyula 2 projekttervet nyújtok be, ezek mindegyike bármilyen belső, vagy az időjárás változásaitól védetté alakított külső helyszínen kivitelezhető; akár francishe rendszerben, egyszerre több helyszínen, idehaza vagy akár külfölön is. I. PROJECT Free Pass Egy korábbi installációm továbbfejlesztett változata. A mű Magyarosrszágon még nem volt kiállítva, az előző verzió 2012-ben a sepsiszentgyörgyi MAGMA Galériában került bemutatásra, ahol az installáció több részből épült fel. Ez az egység, melyet önálló projekttervként kívánok benyújtani a pályázatra, tulajdonképpen egy vásári céllövölde mintájára működő attrakció a nézők bevonásával, melyen az állampolgárságot szimbolizáló útlevelek közül szerezhet meg kis ügyességgel egyet-egyet a kiállításlátogató. Az útlevelek csokoládéból készültek, borítójuk alufólia csokipapír és az eredeti országútlevél fotója alapján készült print volt. Tekintettel arra, hogy a kiállítási helyszín Románia területén volt, és a helyi szabályok az eredetileg tervezett légpisztollyal való célbalövést nem tették lehetővé (mivel ott, így Erdélyben is ezek használata engedélyköteles), ezért egy helyben kivitelezhető bricolage technikával oldottam meg a céllövészetet: csúzlikat készítettem az ott beszerezhető anyagokból, ezekhez egy helyi szűcs kisiparos boltjában pedig bőr lövedéktartókat gyártattam. Lövedéknek műanyag réteggel bevont üveggolyókat használtam. Az installáció ezekkel minden biztonsági feltételt teljesítve kiválóan működött. A nyeremények pótlásáról a helyi személyzet gondoskodott, azok elkészítésének betanítása után helyben beszerezhető anyagokból (hurkapálca, alufólia, a méretnek megfelelő csokoládé, és a rendelkezésre bocsátott útlevél-nyomatok nyomtatható file-jai) reprodukálhatók, sorozatban gyárthatók voltak. A teljes installációról és az installáció ezen, a projekttervben szereplő egységéről, mely a kiállításon Object címen lett bemutatva, az alábbi leírást adtam egy katalógusszövegben:

2 Object/Subject, installáció, Ezt a munkát készítettem arra a csoportos kiállításra, mely Sepsiszentgyörgyön a Magma nevű kiállítóhelyen volt látható, Kint a bárány, bent a farkas címmel. 1 Két részből állt: a Subject ködmedencére vetített videója az érzékelés mikéntjére; a saját optika, a belső kép, a szubjektum és a külvilág, a kint és a bent viszonyára kérdez. Az üveggolyón át készült filmfelvételt, mely így egy bricolage gömboptikát eredményezett, egy ablakredőny felhúzása és leeresztése szakítja meg sorozatosan, miközben a kint szó a medence körül, ill. a bent felirat a ködre vetítve jelenik meg. A videó különböző felületeken, a medence alatt, a ködpárán és a plafonon is észlelhető, több rétegben különböző képeket adva, az érzékelés viszonylagosságára utalva. Az installáció másik interaktív része az Object, az adott kulturális környezet, politikai szituáció és az egyén viszonyát tematizálja, a néző részvételét provokálva. Az installáció egyféle politikai indítékű Umwelt-váltás illúzióját adja egy más állampolgárság, melyet az útlevél szimbolizál fiktív megszerzésével. Az installációnak ez a része egy vásári lövöldét jelenít meg, ahol a pálcákon saját készítésű csokoládé útlevelek álltak, melyekre a látogatók üveggolyókkal lőhettek, csúzlival. Ha az útlevél leesett, azaz a néző a pálcát eltalálta, az adott nemzet csoki-útlevelét elvihette. A műről készült videodokumentáció szerepelt abban a videoválogatásban, melyet a Bukaresti Biennále kurátora, Horváth Gergely szervezett 100 Hungarian minutes címen, a bukaresti Pavilioncenter-ben. 2 A felturbózódó migráció, a ki-, és bevándorlási hullámok kapcsán az uexküll-i Innenwelt és az Umwelt viszonyával foglalkozott a mű az erdélyi kiállítóteremben

3

4 A sepsiszentrörgyi kiállításon 42-féle útlevél szerepelt, melyek az erdélyiek által kedvelt migrációs célországok mellett a másolatban rendelkezésemre álló olyan országútleveleket is tartalmazták, melyek valamilyen kontextusba kerültek egy-egy esemény kapcsán Erdéllyel, pld. Tóásó Előd révén Bolívia is az útlevelek között szerepelt. Azóta az útlevélgyűjtemény majd teljessé vált, a világon jelenleg független 196 és 8 de facto ország útlevél-borító képének többsége rendelkezésemre áll. Ezek mindegyikét felhasználnám, alkalmazva őket az installációban. A tervezett, egy időben akár több helyszínen is megvalósítható installáció mérete így többszöröse lehet a korábbi verziónak, közelítve egy valódi vásári céllövölde méretéhez. Az installáció felépítése szerint az alábbi részekből áll: egy pult, amely a távolságot adja a lövéshez (kb. 5-8 m), mögötte állványon egy polcrendszer, amelyen az útlevelek állnak hurkapálcákon. A falfelületet vastagabb textilfüggöny védi a céltárgyak mögött, mely felfogja a nem célbataláló műanyagfóliával beburkolt üveggolyókat is. A csoki útlevelek tervem szerint az országok HPI-jének 1 megfelelő elosztásban kerülnének a polcokra, feljebb a magasab, lejjebb az alacsonyabb mérőszámú országok. Nem a GDP-t használom, mivel az sem a feketegazdasági muatókat, sem az ökológia lábnyom mértékét, sem a lakosság várható élethosszát, sem boldogság-indexét nem tartalmazza, így a jólét szinonímájaként csak erős kritikával alkalmazható. Az adott térben ezekről az adatokról az útlevek képével együtt táblázatok informálnak. A lövés előtt a célbavett útlevél nemzetiségét (a célországot) egy, a teljes listát taratalmazó kérdőíven be kell jelölnie látogatónak. Ezek kiértékelésre kerülnek, és az adatok frissítve egy táblán megjelennek. A lövés, miként a vásárban, nem ingyenes, 250 Ft/ golyó lenne, amelyet a helyszínen befizet a kiválasztott útlevélre pályázó látogató. A befizetett összegről bizonylatot kap. Az összeg fedezi az újabb csoki-útlevelek legyártását, pótlását. A működtető galéria, vagy a projekttért felelős vállalkozás, magánszemély vállalkozó, önkéntes segítő az esetleges nyereség 60%-át, a fenmaradó 40%-ot az ötletgazda francishe tulajdonos kapja, szerződésben pontosan rögzítetten. Az alap berendezés kialakítása a projektet bemutató helyszín feladata. Ennek költsége helyszíntől függően, a helyi anyagok használatával kb. tíz-tizenötezer forintos nagyságrendű. 1 A Happy Planet Index a londoni New Econics Foundation által meghatározott mérőszám, mely három részből adódik össze: az élettel való megelégedettség, a várható élthossz és az ökológiai lábnyom együttese adja a HPI-t. Magyarország 2014-ben a 103. helyen állt 37,4-es értékkel. Lásd:

5

6 II. PROJECT Hol van már a tavalyi fekete hó? -petézés márciusában, a szokatlan havazás lepte meg az országot. A tavasz első napján, ebben az évben március 21-én készült sorozatot lakásom kertjében fényképeztem, a HVG januári első számának címlapfotóját felhaszálva. A címlapon látható közszereplő többször azt nyilatkozta hitvallásaként, hogy egy Pilinszky Jánossal való véletlen találkozásakor az a művészetről vallott felfogását megváltoztatta ezen mondatával: A művészember egyetlen dolga egész életében: Le kell petézni! 1 A sorozat alcíme: petézés. A sorozat címével múltként kezeli a jelent, remélve, hogy e ráolvasással az a korszak, mely e közszerplő nevével fémjelezthető avittsága és ismételten beköszöntő, lépten nyomon megtapasztalható öncenzúrára késztető szelektív értékskálája csak múló rosszullét 2... A fotók alapján készült digitális levilágítású nagyítások mérete 30 x 40 cm. A nyomatokat bármely, a feltételeknek megfelelő galéria árulhatja, ehhez egy online webes felület áll rendelkezésre. A befolyó összeg fele a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület számlájára kerül támogatásként átutalásra, a fennmaradó 50 % a képeket bemutató kiállítóhely és az alkotó között oszlik egyenlő arányban, a művek kiállítása és a webes felület kiállítóterembeli elérésének biztosításakor, az adott kiállításról megrendelt művek esetén. Kiállítástól függetlenül, online megrendelt művek 50%-a az alkotót illeti, aki a szignált művek kivitelezését, postázását ebből a költségből fedezi. A projekt egyben egy új artist-run finanszírozási modell, mely az állami és magángalériákkal szemben is kellően tartózkodó és kritikus álláspontot képvisel. 3 Az online felület gyakorlatilag egy erre a projektre létrehozott webshopként üzemel önmagában, vagy a projektben résztvevő kiállítóhellyel szimbiózisban, ahol a képek nem csak virtuálisan mutathatók be, hanem kiprintelt teljes felbontású változatukban is. Áttételesen és ironikusan így az MMA létének köszönhető maga a fotósorozat és az eladásokból befolyó összegből az FKSE részére juttatott adomány. A projekt lebonyolításáról, annak szabályairól, elszámolásáról részletes szerződés gondoskodik. A projekt egy netkapcsolattal rendelkező számítógépet, hozzá tartozó monitort és közelében kb. 2 négyzetméteres falfelületet igényel. A projekt bármilyen belső terű, kiállításra alkalmas helyiségben bemutatható önállóan vagy csoportos kiállítás alkalmával. A fotósorozat 12 képből áll. Ezek ára kinyomtatva egyenként bruttó Ft. A képeket file-ként is meg lehet vásárolni, azokat a fizetés után digitális formátumban, teljes felbontásban, en küldik a vevőnek, ezek ára ebben az esetben bruttó 500 Ft/db (ezek nem szignáltak), hasonló felosztásban és részesedésben a bevételből, mint a nyomatok esetén. A vásárlásokról számlát juttatunk el a képeket megrendelőknek és kifizetőknek. Lebonyolító cég: Triptichon Bt., főtevékenysége képzőművészet. 1 Lásd például: 2 Többször hallottam galériásoktól, kurátoroktól az utóbbi években az alábbi mondatot: Ezt a munkát ma Magyarországon nem lehet bemutatni... 3 Ezzel kapcsolatban lásd egy sokkal korábbi munkámat, mely a Polifónia kiállításon szerepelt, és a budapesti kiállítóhelyek bezárására tett kisérletet egy napra, Marcel Duchamp halálának 25. évfordulóján, 1993-ban, lásd:

7

8

9

10

11

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Segítő szakmában dolgozó alkotók részére február június 2.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Segítő szakmában dolgozó alkotók részére február június 2. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Segítő szakmában dolgozó alkotók részére 2017. február 27 2017. június 2. A Moravcsik Alapítvány Budapest Art Brut Galéria pályázatot ír ki az egészségügyi és szociális területen dolgozó

Részletesebben

5. Székelyföldi Grafikai Biennálé Sepsiszentgyörgy, 2018

5. Székelyföldi Grafikai Biennálé Sepsiszentgyörgy, 2018 5. Székelyföldi Grafikai Biennálé Sepsiszentgyörgy, 2018 Pályázati felhívás A Hargita, Maros és Kovászna megyék tanácsai, valamint a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Gyergyószárhegyi Kulturális

Részletesebben

Magyar Tolkien Társaság Alapítva 2002-ben

Magyar Tolkien Társaság Alapítva 2002-ben Tündék Törpök Emberek A Magyar Tolkien Társaság 2014. január 4-én J. R. R. Tolkien, a XX. század egyik legnagyobb írója, az utolérhetetlen mítoszteremtő és nyelvész életműve előtt tisztelegve, 122. születésnapja

Részletesebben

(HÚS- ÉS SAJTKÉSZÍTMÉNY, PÁLINKA, BOR, KÉZMŰVES SÖR TERMELŐI ÉS FORGALMAZÓI RÉSZÉRE) E-mail:

(HÚS- ÉS SAJTKÉSZÍTMÉNY, PÁLINKA, BOR, KÉZMŰVES SÖR TERMELŐI ÉS FORGALMAZÓI RÉSZÉRE) E-mail: Toros Pálinka Fesztiválok MEGRENDELŐ (HÚS- ÉS SAJTKÉSZÍTMÉNY, PÁLINKA, BOR, KÉZMŰVES SÖR TERMELŐI ÉS FORGALMAZÓI RÉSZÉRE) Alulírott Kiállító neve: Tevékenységi köre: Székhelye: Számlázási név, cím és adószám:

Részletesebben

AZ ONLINE NYELVTANULÁS, AVAGY HOGYAN HASZNÁLJUK KI MAXIMÁLISAN AZ INTERNET ADTA LEHETŐSÉGEKET

AZ ONLINE NYELVTANULÁS, AVAGY HOGYAN HASZNÁLJUK KI MAXIMÁLISAN AZ INTERNET ADTA LEHETŐSÉGEKET AZ ONLINE NYELVTANULÁS, AVAGY HOGYAN HASZNÁLJUK KI MAXIMÁLISAN AZ INTERNET ADTA LEHETŐSÉGEKET Mi az az ONLINE nyelvtanulás? Az ONLINE nyelvtanulás nem más, mint amikor a tanárral (és esetleg a tanulótársakkal)

Részletesebben

TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat 2016

TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat 2016 TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat 2016 A Magyar Közút Nonprofit Zrt. fotópályázatot hirdet a közutas élet képi megjelenítésének erősítésére. A pályázat célja ápolni azt a hagyományt, amelyben a közutas szakma

Részletesebben

A rendezvény előzetes propagálása Internetes jelenlét:

A rendezvény előzetes propagálása Internetes jelenlét: BESZÁMOLÓ a Kutatók éjszakája 2011. rendezvényről Stand megnevezése: Mekkora az ökológiai lábnyomod Helyszín: Soproni campus, B épület aula, földszint Propagálás: országos szinten a http://www.kutatokejszakaja.hu

Részletesebben

(REFORMÉLELMISZER, LEKVÁR, MÉHÉSZETI ÉS KÉZMŰVES TERMÉKET ÁRUSÍTÓ KIÁLLÍTÓK RÉSZÉRE)

(REFORMÉLELMISZER, LEKVÁR, MÉHÉSZETI ÉS KÉZMŰVES TERMÉKET ÁRUSÍTÓ KIÁLLÍTÓK RÉSZÉRE) Toros Pálinka Fesztiválok MEGRENDELŐ (REFORMÉLELMISZER, LEKVÁR, MÉHÉSZETI ÉS KÉZMŰVES TERMÉKET ÁRUSÍTÓ KIÁLLÍTÓK RÉSZÉRE) Alulírott Kiállító neve: Tevékenységi köre: Székhelye: Számlázási név, cím és adószám:

Részletesebben

Művészeti Diákköri dolgozat. PoP kép a képen. Készítette: Dévai Zoltán Konzulens: Dr. Üveges Gábor

Művészeti Diákköri dolgozat. PoP kép a képen. Készítette: Dévai Zoltán Konzulens: Dr. Üveges Gábor Művészeti Diákköri dolgozat PoP kép a képen Készítette: Dévai Zoltán Konzulens: Dr. Üveges Gábor Budapest 2013 Tartalomjegyzék Kiindulás:... 2 Gondolat:... 3 Út-élmény... 3 Hangsúlyok... 4 Szubjektív-objektív...

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET május 15-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET május 15-i ülésére Budapest Főváros I. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám:97/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. május 15-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A 2013. évi kulturális tevékenységek

Részletesebben

Pályázati felhívás független színházi alkotóknak

Pályázati felhívás független színházi alkotóknak Pályázati felhívás független színházi alkotóknak A Független Színművészetért Alapítvány MOZSÁR MŰHELY - PRODUKCIÓS PÁLYÁZAT 2017 címmel pályázatot ír ki a Mozsár Műhelyben bemutatásra kerülő előadásokra

Részletesebben

Pályázati felhívás. Nemzetközi Grafikai Szemle II. Székelyföldi Grafikai Biennále. I. Hagyományos grafika kategória II. Kísérleti grafika kategória

Pályázati felhívás. Nemzetközi Grafikai Szemle II. Székelyföldi Grafikai Biennále. I. Hagyományos grafika kategória II. Kísérleti grafika kategória Pályázati felhívás Nemzetközi Grafikai Szemle II. Székelyföldi Grafikai Biennále A székelyföldi megyék tanácsai, Hargita Megye Tanácsának Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központja és a Kovászna

Részletesebben

VIII. DUDIK Fesztivál

VIII. DUDIK Fesztivál VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a

Részletesebben

Célunk, hogy nem csupán megörökítsük a nap legfontosabb pillanatait, hanem maradandó műalkotást készítsünk.

Célunk, hogy nem csupán megörökítsük a nap legfontosabb pillanatait, hanem maradandó műalkotást készítsünk. Először is engedd meg, hogy szívből gratuláljunk közelgő esküvőtök alkalmából! Megtiszteltetés lenne számunkra, ha Veletek tölthetnénk ezt a fontos és boldog napot! Célunk, hogy nem csupán megörökítsük

Részletesebben

BESZÁMOLÓ ŰRLAP. az NTP-JGYA-MPA-12 pályázati körhöz

BESZÁMOLÓ ŰRLAP. az NTP-JGYA-MPA-12 pályázati körhöz BESZÁMOLÓ ŰRLAP az NTP-JGYA-MPA-12 pályázati körhöz Pályázat kódja: NTP-JGYA-MPA-12-009 Pályázó szervezet neve: Informatikával a tehetségesekért Alapítvány Program címe: ISZE jó gyakorlatok az Informatikával

Részletesebben

Szigetszentmiklós Város Polgármestere. a Képviselő-testület 2011. november 02. napján tartandó rendkívüli, nyilvános ülésére

Szigetszentmiklós Város Polgármestere. a Képviselő-testület 2011. november 02. napján tartandó rendkívüli, nyilvános ülésére Szigetszentmiklós Város Polgármestere 2310 Szigetszentmiklós, Kossuth Lajos u. 2. Az előterjesztés meghívó szerinti sorszáma:. Előterjesztés a Képviselő-testület 2011. november 02. napján tartandó rendkívüli,

Részletesebben

1. Regisztráció: A pályázni szándékozó vállalkozásoknak első körben regisztrálniuk szükséges magukat az alábbi portálon keresztül:

1. Regisztráció: A pályázni szándékozó vállalkozásoknak első körben regisztrálniuk szükséges magukat az alábbi portálon keresztül: A pályázatok benyújtásának folyamata: 1. Regisztráció: A pályázni szándékozó vállalkozásoknak első körben regisztrálniuk szükséges magukat az alábbi portálon keresztül: www.energiatudatossag.mvmp.hu A

Részletesebben

(VENDÉGLÁTÓ ÉS SNACK PROFILÚ VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE) E-mail:

(VENDÉGLÁTÓ ÉS SNACK PROFILÚ VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE) E-mail: Toros Pálinka Fesztiválok MEGRENDELŐ (VENDÉGLÁTÓ ÉS SNACK PROFILÚ VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE) Alulírott Kiállító neve: Tevékenységi köre: Székhelye: Számlázási név, cím és adószám: Kapcsolattartó: Cégér felirat:

Részletesebben

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ Támogató: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Támogatási rendelet száma: 2/2008. (II.20.) Azonosító: S/08-01187, 01188 Támogatott: Székesfehérvári

Részletesebben

StartÜzlet online számlázó modul Használati Útmutató

StartÜzlet online számlázó modul Használati Útmutató StartÜzlet online számlázó modul Használati Útmutató 1 Tartalomjegyzék Alapvető tudnivalók...3 Használatba vétel előtt megadandó és ellenőrizendő adatok...3 Alanyi adómentes vállalkozás esetén...3 Számla

Részletesebben

Gyakorlati tapasztalatok:

Gyakorlati tapasztalatok: Tisztelt Kedvezményezett! A Pályázati e-ügyintézés felületén található új funkciók segítségével internetes úton, on-line kitöltő program alkalmazásával teljesíthetők 2014. június 07-től a jelentéstételi,

Részletesebben

Magyarországi és határon túli múzeumok kortárs művészeti gyűjteményezése. Vizuális művészetek kollégiuma Képzőművészeti Kollégium 2016-

Magyarországi és határon túli múzeumok kortárs művészeti gyűjteményezése. Vizuális művészetek kollégiuma Képzőművészeti Kollégium 2016- Magyarországi és határon túli múzeumok kortárs művészeti gyűjteményezése Vizuális művészetek kollégiuma 2012-2015 Képzőművészeti Kollégium 2016- Éves keret nka 2015-40.000.000 közös az iparművészet/foto/képzőművészet

Részletesebben

LÁTVÁNY ÉS GRAFIKAI TERVEZÉS

LÁTVÁNY ÉS GRAFIKAI TERVEZÉS 4 2011 BEMUTATÓ ÉS TERVEZÉSI SEGÉDLET LÁTVÁNY ÉS GRAFIKAI TERVEZÉS LÁTVÁNY ÉS GRAFIKAI TERVEZÉS BEVEZETŐ 1 KÉPZELETBŐL VALÓSÁG? SZÁMÍTÓGÉPES VIZUALIZÁCIÓ 2 ARCULAT TÓL AZ ANIMÁCIÓKIG 3KLASSZIKUS GRAFIKAI

Részletesebben

A MaNNa Kulturális Egyesület PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ELŐADÓ-MŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉG TÁMOGATÁSÁRA

A MaNNa Kulturális Egyesület PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ELŐADÓ-MŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉG TÁMOGATÁSÁRA A MaNNa Kulturális Egyesület PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ELŐADÓ-MŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉG TÁMOGATÁSÁRA I. A pályázat kiírója: Manna Kulturális Egyesület (1155 Budapest, Bulcsú u. 44.) II. A pályázat célja: A Manna

Részletesebben

Gyakran ismételt kérdések Pályázat a kortárs magyar képzőművészet nemzetközi megjelenésének támogatására

Gyakran ismételt kérdések Pályázat a kortárs magyar képzőművészet nemzetközi megjelenésének támogatására Gyakran ismételt kérdések Pályázat a kortárs magyar képzőművészet nemzetközi megjelenésének támogatására Általános, tartalmi jellegű kérdések: 1. Lehet-e nevezni olyan nemzetközi képzőművészeti vásárra,

Részletesebben

Tájékoztató pénzügyi elszámolás elkészítéséről az EPER-ben II. 2009.10.15. 1

Tájékoztató pénzügyi elszámolás elkészítéséről az EPER-ben II. 2009.10.15. 1 Tájékoztató pénzügyi elszámolás elkészítéséről az EPER-ben II. 2009.10.15. 1 Netes pályázatok esetén a pénzügyi elszámolás benyújtásának lépései Belépés az EPER-be Beadott pályázatok fül pályázat kiválasztása

Részletesebben

Szaj ol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (IV. 24.) sz. rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről

Szaj ol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (IV. 24.) sz. rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről Szaj ol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (IV. 24.) sz. rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.~.(1) bekezdése alapján

Részletesebben

Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzatának költségvetési elszámolási számlájához kapcsolódó alszámlák felülvizsgálatára, megszüntetésére.

Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzatának költségvetési elszámolási számlájához kapcsolódó alszámlák felülvizsgálatára, megszüntetésére. Előterjesztő: Készítette: Szitka Péter polgármester Czövekné K. Veronika főtanácsos Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzatának költségvetési elszámolási számlájához kapcsolódó alszámlák felülvizsgálatára,

Részletesebben

Város Polgármestere. MÓDOSÍTÓ INDÍTVÁNY A köznevelési pályázat kiírásáról szóló előterjesztéshez

Város Polgármestere. MÓDOSÍTÓ INDÍTVÁNY A köznevelési pályázat kiírásáról szóló előterjesztéshez Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu MÓDOSÍTÓ INDÍTVÁNY A köznevelési pályázat

Részletesebben

2012. évi Pályázati program címe. Összművészeti programsorozat. A év májusdecember. kulturális tevékenységének támogatására

2012. évi Pályázati program címe. Összművészeti programsorozat. A év májusdecember. kulturális tevékenységének támogatására Melléklet ok: Sorszám Kulturális tevékenységek támogatása szervezet neve 2011.évi Önkormányzati pályázat megnevezése Korábbi önkormány zati támogatáss al elszámolte? 2012. évi Pályázati program címe Mellékletek?

Részletesebben

Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (..) önkormányzati rendelete az egyes anyakönyvi események engedélyezésének szabályairól

Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (..) önkormányzati rendelete az egyes anyakönyvi események engedélyezésének szabályairól Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (..) önkormányzati rendelete az egyes anyakönyvi események engedélyezésének szabályairól Segesd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

A BTM Kiscelli Múzeum. reprodukció megrendelői és felhasználási szabályzata

A BTM Kiscelli Múzeum. reprodukció megrendelői és felhasználási szabályzata A BTM Kiscelli Múzeum reprodukció megrendelői és felhasználási szabályzata 2016 A Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma (a továbbiakban: Kiscelli Múzeum) a gyűjteményeibe tartozó műtárgyakról tudományos

Részletesebben

Elektronikus pályázati űrlap (eform) létrehozása - Útmutató

Elektronikus pályázati űrlap (eform) létrehozása - Útmutató Az elektronikus pályázati űrlap (eform) létrehozása Az Európa a polgárokért programban a projektjavaslatokat elektronikus pályázati űrlap (e-űrlap) használatával kell benyújtani. A papír alapon, postai

Részletesebben

20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT NEGYEDIK ÁLLOMÁS

20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT NEGYEDIK ÁLLOMÁS 20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT NEGYEDIK ÁLLOMÁS 21. VOLT Fesztivál 2013. július 3. 20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP 111 milliárd forint támogatás a kultúrának 112.551 db támogatott

Részletesebben

VETUSFORG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Építés a Vetusforg Kft-nél

VETUSFORG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Építés a Vetusforg Kft-nél VETUSFORG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Építés a Vetusforg Kft-nél Szakmai anyag a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából a Térségi és helyi vállalkozások fejlesztése,

Részletesebben

Pályázati adatlap. A 10. Kocsonyafesztivál rendezvényen való részvételre

Pályázati adatlap. A 10. Kocsonyafesztivál rendezvényen való részvételre Pályázati adatlap A 10. Kocsonyafesztivál rendezvényen való részvételre Miskolc, 2010. február 19-21. KÉZMŰVESEK, KERESKEDŐK ÉS EGYÉB TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÓK RÉSZÉRE A szervezők töltik ki, kérjük üresen

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A évi köznevelési pályázat kiírása

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A évi köznevelési pályázat kiírása Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A 2018. évi köznevelési

Részletesebben

ÖKO-Pack Zöld Programcsomag

ÖKO-Pack Zöld Programcsomag ismeretterjesztő kiállítás oktatóprogram környezettudatos csapatépítő tréning öko játszóház családi program ParasztWellness ÖKO-Pack Zöld Programcsomag Célunk a környezettudatosság terjesztése és fejlesztése,

Részletesebben

20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT ELSŐ ÁLLOMÁS

20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT ELSŐ ÁLLOMÁS 20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT ELSŐ ÁLLOMÁS XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó 2013. június 14. 20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP 111 milliárd forint támogatás a kultúrának

Részletesebben

HAGYOMÁNYŐRZŐ PALÓC GALÉRIA ÉS KÉZMŰVESHÁZ ÉPÜL KOZÁRDON

HAGYOMÁNYŐRZŐ PALÓC GALÉRIA ÉS KÉZMŰVESHÁZ ÉPÜL KOZÁRDON HAGYOMÁNYŐRZŐ PALÓC GALÉRIA ÉS KÉZMŰVESHÁZ ÉPÜL KOZÁRDON A határmenti együttműködés jegyében 2008. decemberében pályázatot nyújtott be Kozárd Község Önkormányzata a Palóc Út Egyesület tagjaként és a fejlesztési

Részletesebben

TANÁCSNOK JAVASLAT. A közrend és közbiztonság területén megvalósítandó önkormányzati feladatok végrehajtására

TANÁCSNOK JAVASLAT. A közrend és közbiztonság területén megvalósítandó önkormányzati feladatok végrehajtására Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata TANÁCSNOK JAVASLAT A közrend és közbiztonság területén megvalósítandó önkormányzati feladatok végrehajtására Készítette: Oláh Istvánné közrend-és közbiztonsági

Részletesebben

2011.08.18. Fotográfia szak

2011.08.18. Fotográfia szak Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola 2011.08.18. Fotográfia szak Kérjük, a levelet figyelmesen olvassa el, mivel az alábbi feltételek maradéktalan teljesítése esetén vehet részt felvételi eljárásunkban!

Részletesebben

Pályázati felhívás független színházi alkotóknak

Pályázati felhívás független színházi alkotóknak Pályázati felhívás független színházi alkotóknak A Független Színművészetért Alapítvány MOZSÁR MŰHELY - PRODUKCIÓS PÁLYÁZAT 2018 címmel pályázatot ír ki a Mozsár Műhelyben bemutatásra kerülő előadásokra

Részletesebben

A következő adatok megadása kötelező! Címadatok Megye: Zala Irányítószám: Pályázó telefonszáma:

A következő adatok megadása kötelező! Címadatok Megye: Zala Irányítószám: Pályázó telefonszáma: PÁLYÁZATI ADATLAP Egységesített pályázati adatlap a Holdkő Kulturális Alapítvány által hirdetett Greenlight vissza nem térítendő támogatások 2016 pályázathoz A jelen pályázati adatlap sikeres kitöltése

Részletesebben

Újradefiniált kereskedelem

Újradefiniált kereskedelem Újradefiniált kereskedelem Magyar Termék Google rendezvény 2017. 03.06. Az előadást és az összefoglalót készítette: Csukás Zsuzsanna FMCG szakértő zsuzsanna.csukas@applause.hu Az előadás tartalma Általános

Részletesebben

Pénzügyi és szakmai beszámoló segédlet

Pénzügyi és szakmai beszámoló segédlet Pénzügyi és szakmai beszámoló segédlet Jelen dokumentum nem elválasztható az Elszámolási Útmutatóban foglaltaktól. A dokumentáció összeállítása során az elszámolási útmutatót és a támogatási/megbízási

Részletesebben

S atisztika 2. előadás

S atisztika 2. előadás Statisztika 2. előadás 4. lépés Terepmunka vagy adatgyűjtés Kutatási módszerek osztályozása Kutatási módszer Feltáró kutatás Következtető kutatás Leíró kutatás Ok-okozati kutatás Keresztmetszeti kutatás

Részletesebben

Vásárhelyi Őszi Tárlat Jelentkezési rendszer. Felhasználói útmutató v1.2

Vásárhelyi Őszi Tárlat Jelentkezési rendszer. Felhasználói útmutató v1.2 Vásárhelyi Őszi Tárlat Jelentkezési rendszer Felhasználói útmutató v1.2 Készítette: Arany Péter, 2015 Frissítette: Hegedűs Bence, 2016 Elérések: Az oldal címe: beadas.oszitarlat.hu Azon felhasználók, akik

Részletesebben

Könyvtárhasználati és szolgáltatási díjak a Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtár Központi Könyvtárában

Könyvtárhasználati és szolgáltatási díjak a Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtár Központi Könyvtárában Könyvtárhasználati és szolgáltatási díjak a Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtár Központi Könyvtárában HATÁLYOS 2015.06.15-től Kérjük a kedvezményre jogosító igazolványok felmutatását! 1. SZJ 92.51.11.

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Biatorbágyon működő köznevelési intézmények évi szakmai pályázatának kiírásáról

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Biatorbágyon működő köznevelési intézmények évi szakmai pályázatának kiírásáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágyon működő

Részletesebben

Tolna Megyei Civil Információs Centrum GYAKRAN ISMÉTLŐDŐ KÉRDÉSEK NEA ELSZÁMOLÁSKOR

Tolna Megyei Civil Információs Centrum GYAKRAN ISMÉTLŐDŐ KÉRDÉSEK NEA ELSZÁMOLÁSKOR GYAKRAN ISMÉTLŐDŐ KÉRDÉSEK NEA ELSZÁMOLÁSKOR 1. Mi az elszámolás határideje? Az elszámolási határidő a pályázati támogatási időszak zárónapját követő 30. nap. 2. Hogyan és hol történik az elszámolás? A

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ MÚZEUMI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ MÚZEUMI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL A beszámoló elérési útvonala: http://www.hermuz.hu/hom/images/palyazatok/palyazati_beszamolok/2016/nka_muzpedprogr/muzpedprog_hatranyos_szakmai_beszamolo.pdf Herman Ottó Múzeum H 3529 Miskolc, Görgey Artúr

Részletesebben

FOLYAMATAUDIT JELENTÉS ELEKTRONIKUS VÁLTOZATA

FOLYAMATAUDIT JELENTÉS ELEKTRONIKUS VÁLTOZATA FOLYAMATAUDIT JELENTÉS ELEKTRONIKUS VÁLTOZATA 1.0 VERZIÓ A program alkalmazási környezete A program felépítése, tulajdonságai A program további tulajdonságai A program ára A program szállítása, telepítése

Részletesebben

Festési, mázolási munkák Répcelak város területén

Festési, mázolási munkák Répcelak város területén AJÁNLATKÉRÉS Festési, mázolási munkák Répcelak város területén tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh

Részletesebben

A MÉDIAMŰVÉSZET MEGŐRZÉSE

A MÉDIAMŰVÉSZET MEGŐRZÉSE Mentés másként A MÉDIAMŰVÉSZET MEGŐRZÉSE KÓNYA Béla Tamás főrestaurátor LUDWIG MÚZEUM KORTÁRS MŰVÉSZETI MÚZEUM 2015 Sauter Stoph, Csokoládé tárgy, 1993 csokoládé, 1/1 Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum,

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés Városi Sportcsarnok építéséről - a Viadukt SE támogatási szerződésével összefüggő kérdésekről

Város Polgármestere. Előterjesztés Városi Sportcsarnok építéséről - a Viadukt SE támogatási szerződésével összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Városi Sportcsarnok építéséről

Részletesebben

Nem-hely installáció 2009 kiállitási látkép, Apropódium Galéria, Budapest 2009

Nem-hely installáció 2009 kiállitási látkép, Apropódium Galéria, Budapest 2009 Nem-hely installáció 2009 kiállitási látkép, Apropódium Galéria, Budapest 2009 Nem-hely Ile-de-France fotósorozat 2006-7 Nem-hely óriásposzter 2009 négyféle képeslap az Ostia fotósorozatból, 2000-1, képeslaptartóban

Részletesebben

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS

REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS Fiatal képzőművészek számára Pályázati kategória kódja: REB-15-MŰV Meghirdetés dátuma: 2015. április 3. Magyarország Kormánya a 2013. október 29-én megjelent,

Részletesebben

Pályázati felhívás a SIRHA Budapest 2014 innovációs versenyre

Pályázati felhívás a SIRHA Budapest 2014 innovációs versenyre Budapest X., Albertirsai út 10. Levélcím 1441 Budapest, Pf. 44. Tel: +06 1 263-6455, Fax: +06 1 263 6086 K&H Bank 10402283-50526554-52511006 SIRHA Budapest - Nemzetközi Élelmiszeripari, Sütő- és Cukrászipari,

Részletesebben

Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről

Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről Előterjesztés Arany János emléknap megszervezéséről 1. előterjesztés száma: 301/2017 2. Előterjesztést készítő személy neve: Ádámné Bacsó Erika 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy neve:

Részletesebben

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április 15-i ülésére

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április 15-i ülésére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának Elnöke Szám: 719/2009. Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április

Részletesebben

Pénzügyi elszámolás benyújtása

Pénzügyi elszámolás benyújtása Felhasználói kézikönyv ESZA Nonprofit Kft. Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer ESZA Nonprofit Kft. Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer Felhasználói kézikönyv Pénzügyi

Részletesebben

Grafikai Szemle I. Székelyföldi Grafikai Biennále

Grafikai Szemle I. Székelyföldi Grafikai Biennále Grafikai Szemle I. Székelyföldi Grafikai Biennále Kiírás és jelentkezési lap Hargita, Kovászna és Maros Megye Tanácsa, Hargita Megye Tanácsának Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központja és a Művelődési

Részletesebben

Az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet levéltárak, könyvtárak, múzeumok részére

Az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet levéltárak, könyvtárak, múzeumok részére Az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet levéltárak, könyvtárak, múzeumok részére 1. Pályázati cél: Külföldi konferenciákon, szakmai tapasztalatcseréken való részvétel A rendelkezésre

Részletesebben

Szeretnénk megköszönni az őszi kampányban végzett lelkiismeretes és kimagasló munkádat!

Szeretnénk megköszönni az őszi kampányban végzett lelkiismeretes és kimagasló munkádat! 2015. tavaszi kampány-tájékoztató Kedves Partnerünk! Szeretnénk megköszönni az őszi kampányban végzett lelkiismeretes és kimagasló munkádat! Az őszi kampány során bevezetett Fél évig fél áron ajánlataink

Részletesebben

Helyszín, Rétság 2011. június 16.

Helyszín, Rétság 2011. június 16. Kezdetek és bővülés Helyszín, Rétság 2011. június 16. 1 Mi a cél? A turizmus versenyképességének növelése A látogatók megelégedettségének javítása A desztinációhoz köthető információkkal való ellátottság

Részletesebben

Pályázati felhívás a Sirha Budapest 2018 Innovációs termékversenyére

Pályázati felhívás a Sirha Budapest 2018 Innovációs termékversenyére Pályázati felhívás a Sirha Budapest 2018 Innovációs termékversenyére A Hungexpo Zrt. és a Trade magazin közös szervezésben, idén harmadik alkalommal rendezi meg a Sirha Budapest nemzetközi innovációs termékversenyt.

Részletesebben

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

----------------------------------------------------------------------------------------------------------- A KiallitasAjanlo.hu programajánló weboldal szolgáltatásai Érvényes 2013.09.01-től visszavonásig Szolgáltatásaink a weboldal látogatóinak ingyenes Kiállítás- és programlista fókuszál, de megtalálhatók

Részletesebben

Médiaajánlat 2012 február - március

Médiaajánlat 2012 február - március Médiaajánlat 2012 február - március Utazás & CEMP-csoport A CEMP csoport utazási portfóliója Idegenforgalmi gyűjtőoldal, mely az utazási irodák és belföldi hotelajánlatok gyűjtőportáljaként egy nyaralás

Részletesebben

47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON!

47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! A Muscle & Fitness a világ legnagyobb látogatottságú nőknek és férfiaknak szóló, populáris fitnesz és testépítés témakörére fókuszáló médiafelülete. A testformálás

Részletesebben

Jean Monnet támogatás egyesületeknek

Jean Monnet támogatás egyesületeknek Jean Monnet támogatás egyesületeknek Ez a Jean Monnet tevékenységtípus olyan egyesületeket támogat, amelyek kifejezett hozzá kívánnak járulni az európai integrációs folyamatra vonatkozó tanulmányokhoz.

Részletesebben

Tájékoztató Az Összefogás Építési Alapból 2013-ban nyújtott támogatások felhasználásról

Tájékoztató Az Összefogás Építési Alapból 2013-ban nyújtott támogatások felhasználásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tájékoztató Az Összefogás Építési

Részletesebben

Szerzői jog. Szoftver 2

Szerzői jog. Szoftver 2 Felhasználói jogok Magyarországon a szerzői jogokat az 1999. évi LXXVI. törvény szabályozza. Ez a törvény védi az irodalmi, tudományos, és művészeti alkotásokat. Vagyis a szoftvert is. Szerzői jog A szoftver,

Részletesebben

Tájékoztatás, nyilvánosság feladatok ellátására

Tájékoztatás, nyilvánosság feladatok ellátására AJÁNLATKÉRÉS Tájékoztatás, nyilvánosság feladatok ellátására Tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh

Részletesebben

KÖZVETLEN BRÜSSZELI FORRÁS PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ

KÖZVETLEN BRÜSSZELI FORRÁS PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ KÖZVETLEN BRÜSSZELI FORRÁS PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ Program Pályázat megnevezése (magyar) Pályázat megnevezése (angol) Pályázat kódja Erasmus+ Az Európai Önkéntes Szolgálat Nagyszabású Eseményei 2017 Learning

Részletesebben

TÁMOP-3.3.10.A-12/2013-0052 Lépéshátrány nélkül Hasznosítható végzettség megszerzésének támogatása

TÁMOP-3.3.10.A-12/2013-0052 Lépéshátrány nélkül Hasznosítható végzettség megszerzésének támogatása SZAKMAI PROGRAM TÁMOP-3.3.10.A-12/2013-0052 Lépéshátrány nélkül Hasznosítható végzettség megszerzésének támogatása A pályázat segítségével célunk a halmozottan hátrányos helyzetű és roma gyermekek oktatási

Részletesebben

A 2018-as pályázati felhíváshoz kapcsolódó intézményi mobilitási főpályázat elkészítésével kapcsolatos információk

A 2018-as pályázati felhíváshoz kapcsolódó intézményi mobilitási főpályázat elkészítésével kapcsolatos információk A 2018-as pályázati felhíváshoz kapcsolódó intézményi mobilitási főpályázat elkészítésével kapcsolatos információk Erasmus+ felsőoktatási mobilitási pályázati információs és konzultációs nap Budapest,

Részletesebben

2010. Érdekképviseleti szervezetek kapacitásainak fejlesztése 2010.03.10.

2010. Érdekképviseleti szervezetek kapacitásainak fejlesztése 2010.03.10. 2010. Érdekképviseleti szervezetek kapacitásainak fejlesztése 2010.03.10. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag illeszkedik

Részletesebben

Pénzügyileg rendezett számla befizetés után. Átutalásos számla befizetés előtt

Pénzügyileg rendezett számla befizetés után. Átutalásos számla befizetés előtt Pénzügyileg rendezett számla befizetés után Minden már befizetett tételről a teljesítést követően automatikusan elektronikus számla készül a hallgató nevére, amely megtekinthető és letölthető a Pénzügyek/Számlák

Részletesebben

47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON!

47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! A Muscle & Fitness a világ legnagyobb látogatottságú nőknek és férfiaknak szóló, populáris fitnesz és testépítés témakörére fókuszáló médiafelülete. A testformálás

Részletesebben

DIGITÁLIS KIJELZŐK ÉRINTŐKÉPERNYŐS KOMMUNIKÁCIÓS MEGOLDÁSOK TERMÉKKATALÓGUS

DIGITÁLIS KIJELZŐK ÉRINTŐKÉPERNYŐS KOMMUNIKÁCIÓS MEGOLDÁSOK TERMÉKKATALÓGUS DIGITÁLIS KIJELZŐK ÉRINTŐKÉPERNYŐS KOMMUNIKÁCIÓS MEGOLDÁSOK TERMÉKKATALÓGUS 1 TARTALOMJEGYZÉK MONITOROK 3 INFORMÁCIÓS OSZLOPOK * 4 FALRA SZERELHETŐ MONITOROK HAZÁNKBAN* 5 KIRAKATI MONITOROK 6 MEGÁLLÍTÓTÁBLÁK

Részletesebben

Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Kft.

Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Kft. Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Kft. Gyakran ismételt kérdések és válaszok a kereskedői felülettel kapcsolatban Otthon Melege Program Háztartási nagygépek (mosógép) energia megtakarítást eredményező

Részletesebben

FOLYAMATAUDIT JELENTÉS ELEKTRONIKUS VÁLTOZATA

FOLYAMATAUDIT JELENTÉS ELEKTRONIKUS VÁLTOZATA FOLYAMATAUDIT JELENTÉS ELEKTRONIKUS VÁLTOZATA 2.0 VERZIÓ A program alkalmazási környezete A program felépítése, tulajdonságai A program további tulajdonságai A program ára A program szállítása, telepítése

Részletesebben

I S M E R T E T Ő a pályázati témához kapcsolódó jogcímekről

I S M E R T E T Ő a pályázati témához kapcsolódó jogcímekről I S M E R T E T Ő a pályázati témához kapcsolódó jogcímekről I. Nagyrendezvények, rendezvények Kulturális értéket létrehozó nagyrendezvények, rendezvénysorozatok megvalósítására igényelhető támogatás.

Részletesebben

Tulipa Kft Nagykereskedelmi webshop

Tulipa Kft Nagykereskedelmi webshop Nagykereskedelem 4400 Nyíregyháza Bottyán János út 10. Tel/fax: 42/ 504 902 tulipa@tulipakert.hu www.tulipakert.hu Tulipa Kft Nagykereskedelmi webshop A Tulipa Kft néhány éve a Holland partnerekkel közösen

Részletesebben

Felület 2/1 392x x x Borító IV. 215x x Borító III. 215x x

Felület 2/1 392x x x Borító IV. 215x x Borító III. 215x x az Autó Az autóslap Az Autó címû havilap olvasói számára továbbra is elsôdleges és meghatározó hírforrást kínál az autók és az autózás világának széles rétegeket érintô kérdéseiben. Hiteles, naprakész

Részletesebben

Továbbá weboldalunkon, külön menüpont alatt weben is megjelennek az állashirdetések, ugyanúgy, mint egy állásportálon. ->

Továbbá weboldalunkon, külön menüpont alatt weben is megjelennek az állashirdetések, ugyanúgy, mint egy állásportálon. -> LIFTJOBS ÁLLÁSHIRDETÉS A LIFTREKLÁMNÁL A liftreklámok nézettsége és az utazóközönség sokszínűsége miatt plakátjaink kiválóak a munkaerőpiac hirdetései számára is. Álláskeresőknek és állást hirdetőknek

Részletesebben

EGT Finanszírozási Mechanizmus

EGT Finanszírozási Mechanizmus EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Energiahatékonyság Program HU02-0008-A1-2013 Tatabánya Pályázat Finanszírozó Az EGT Alap Norvégia, Izland és Liechtenstein által létrehozott finanszírozási mechanizmus.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 25-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 25-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 25-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Turisztikai attrakciófejlesztés DDOP-2.1.1/A.B-12 tárgyú 90/2012.

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 54/2015. (III.26.) határozata

Részletesebben

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA. A LÍCEUM KIADÓ MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA (Elfogadva a Szenátus XXXXXXXXXXX sz. határozatával) 2016.

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA. A LÍCEUM KIADÓ MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA (Elfogadva a Szenátus XXXXXXXXXXX sz. határozatával) 2016. ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA A LÍCEUM KIADÓ MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA (Elfogadva a Szenátus XXXXXXXXXXX sz. határozatával) 2016. 2 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 2. A kiadó felügyelete... 3 3.

Részletesebben

A fesztiválok szerepe a Balaton régió turizmusában. Rosta Sándor

A fesztiválok szerepe a Balaton régió turizmusában. Rosta Sándor A fesztiválok szerepe a Balaton régió turizmusában Rosta Sándor Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság Balatonfüred, 2007. szeptember 26. Kulturális rendezvény, mint turisztikai termék Kiemelkedı

Részletesebben

VICTORIA Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

VICTORIA Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás VICTORIA Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás Kondíciós lista a Bellis, a Platanus, az Iris és a Crocus Befektetési egységekhez kötött életbiztosításokhoz Hatályos 2011. március 21-től visszavonásig

Részletesebben

(E-)számlázni muszáj de nem mindegy hogyan!

(E-)számlázni muszáj de nem mindegy hogyan! (E-)számlázni muszáj de nem mindegy hogyan! Stygár László Számlázz.hu /o\ megőrülök Számlázás az e-kereskedelemben átlátszó szegmens könnyen ellenőrizhető online fizetés miatt nyomonkövethető nyugta nem

Részletesebben

Elektronikus számlázás Gyakran Ismétlődő Kérdések

Elektronikus számlázás Gyakran Ismétlődő Kérdések Elektronikus számlázás Gyakran Ismétlődő Kérdések 1. Mi a jogszabályi háttere az elektronikus számlázásnak? Az elektronikus számlázásra vonatkozó előírásokat az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi

Részletesebben

BESZÁLLÍTÓI PROGRAM. Termék ismertető a szállító(k) részére. Siemens Zrt. UniCredit Bank Hungary Zrt. GTB / Factoring. Budapest, április 26.

BESZÁLLÍTÓI PROGRAM. Termék ismertető a szállító(k) részére. Siemens Zrt. UniCredit Bank Hungary Zrt. GTB / Factoring. Budapest, április 26. BESZÁLLÍTÓI PROGRAM Termék ismertető a szállító(k) részére GTB / Factoring UniCredit Bank Hungary Zrt. Budapest, 2017. április 26. Siemens Zrt. Beszállítói program összefoglaló A Beszállítói program -

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

PRIMA ÉVAD MAGYARORSZÁGON

PRIMA ÉVAD MAGYARORSZÁGON média PRIMA ÉVAD MAGYARORSZÁGON Anyák Lapja Esküvő Classic JOY Magazin Kiskegyed Fitt Maxima Nők Lapja Nők Lapja Psziché Noklapja Maxima Joy 1/ magazinok Esküvő Nők Lapja Psziché Kérdőív 2/ on-line magazinok

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A évi köznevelési pályázat kiírása

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A évi köznevelési pályázat kiírása Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A 2017. évi köznevelési

Részletesebben

BIJÓ SZAKÁRUHÁZ ÉS WEBSHOP

BIJÓ SZAKÁRUHÁZ ÉS WEBSHOP BIJÓ SZAKÁRUHÁZ ÉS WEBSHOP Marketing kommunikációs megjelenési lehetőségek TISZTELT PARTNERÜNK, Szakáruházunkban online és offline hirdetési felületek illetve számos marketing eszköz áll rendelkezésükre

Részletesebben