A évi felkészülési program a felnőtt gyorsasági kajak-kenu válogatott részére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A évi felkészülési program a felnőtt gyorsasági kajak-kenu válogatott részére"

Átírás

1 Magyar Kajak-Kenu Szövetség Elnöksége A évi felkészülési program a felnőtt gyorsasági kajak-kenu válogatott részére Budapest, október 30. Készítette: Storcz Botond szövetségi kapitány

2 1. Helyzetelemzés A 2011-es évnek ebben az olimpiai ciklusban kiemelkedő jelentősége volt, hiszen a londoni olimpiára megszerezhető kvóták közel 80 %-ának sorsa a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon dőlt el. Az erre az olimpiai ciklusra elfogadott kvalifikációs rendszer egy jelentős szigorítást is tartalmazott az előző olimpiákhoz képest, mivel a férfi K méteres és a női K méteres számban a szisztéma még pótkvalifikációs lehetőséget sem jelölt meg csak egy alkalommal (Szegeden) lehetett kvótát szerezni. A többi versenyszámban nagyon szűk lehetőségekkel pótkvalifikációs versenyre kerül majd sor jövő májusban, a poznani világkupát megelőző napokban a vk helyszínén. Itt az egyes versenyszámokban további két kvótát osztanak, a párosokban pedig mindösszesen egyet. A fentiek ismeretében ezért a 2011-es felkészülési program az év fő feladatának egyértelműen a lehető legtöbb kvóta megszerzését tűzte ki célul, akár amennyiben az szükséges a pillanatnyi eredmény rovására is. A lányok esetében sikerült a maximális kvótaszerzés (6-ból 6 kvóta), míg férfi kajakosaink a megszerezhető nyolcból hetet (itt 6 volt az előzetes célkitűzés), kenusaink pedig jelentősen elmaradva a célkitűzésektől és a várakozásoktól a három olimpiai számban megszerezhető négy kvótából mindössze egy kvótát szereztek meg. Londonban összesen 248 kajakos-kenus versenyző állhat majd rajthoz, ebből 175 kvóta került kiosztásra Szegeden. A 175 kvótán összesen 36 ország osztozott. A megszerzett kvóták versenyét kvótával a németek és az oroszok vezetik, így mi a megszerzett 14 kvótánkkal a képzeletbeli dobogó harmadik fokán helyezkedünk el. A évi szegedi világbajnokság minden tekintetben a sportág eddigi legnagyobb, legszínvonalasabb világbajnoksága volt. A nevezési számok, résztvevők száma, az éremszerző országok számának eddigi rekordjai mind megdőltek ezen a világbajnokságon, ami egyértelműen azt bizonyítja, hogy sportágunk élmezőnye egyre inkább kiegyenlítődni látszik. A kvalifikációért vívott harcban sorra születtek pozitív és negatív meglepetések is. Tűntek fel (és nyertek is) olyan versenyzők, akikről eddig nem sokat hallottunk (például az újzélandi Carrington Lisa, a női 200 m egyes világbajnoka, vagy az ecuadori De Cesare Cesar, a férfi 200 m egyes 7. helyezettje) és maradtak távol a döntőtől korábbi bajnok egységek is (fehérorosz, francia, portugál férfi kajak négyes). A világbajnokság talán legnagyobb bukását az olasz válogatott hozta, akik a három szakágban összesen egy kvótát (Josefa Idem) tudtak megszerezni. A világbajnokság azt igazolta, hogy a mezőny erőssége miatt, már a nagy nemzetek esetében sincsenek biztos eredmények és bebetonozott helyek a különböző rangsorokban. 1.1 A szegedi világbajnokság olimpiai ponttáblázata Ország Olimpiai pontok 1. Németország Magyarország Oroszország Lengyelország Fehéroroszország

3 Ország Olimpiai pontok 6. Nagy-Britannia Azerbajdzsán Ukrajna Franciaország Szlovákia Kanada Románia Norvégia Svédország Spanyolország Ausztria Új-Zéland Ausztrália Üzbegisztán Csehország Belgium Japán Kazahsztán Kína Litvánia Portugália Lettország Szerbia Olimpiai kvóták a szegedi világbajnokság alapján Ország Férfi kajak Férfi kenu Női kajak Összesen 1. Németország Oroszország Magyarország Fehéroroszország Kína Románia Ausztrália Szerbia Franciaország Nagy-Britannia Szlovákia Csehország Dánia Lengyelország Portugália Svédország Kanada

4 Ország Férfi kajak Férfi kenu Női kajak Összesen 18. Spanyolország Azerbajdzsán Belgium Lettország Ukrajna Kuba Dél-Afrika Ausztria Bulgária Ecuador Norvégia Üzbegisztán Litvánia Kazahsztán Olaszország Finnország Új-Zéland Japán Szlovénia 1 1 Összesen A magyar csapat megnyerte a nemzetek közötti pontversenyt, az éremtáblázaton a második helyen végzett és az előbb említettek szerint a megszerzett kvóták alapján összeállított rangsorban a harmadik helyen áll jelenleg. Ez összességében azt jelenti, hogy az egyre erősödő nemzetközi élmezőnyben a magyar kajak-kenu sport továbbra is erős és meghatározó tényező, azonban le kell szögezni, hogy a megszerzett 23 olimpiai pont egyértelműen elmarad a várakozásoktól és jelentős alulteljesítésnek számít, melynek okait mindenképpen elemezni szükséges. Némiképp árnyalja a helyzetet, hogy az olimpiai kvalifikáció miatt voltak olyan versenyszámok, ahol nem a legjobb egységünk indult (NK m, NK m) és a tavalyi világbajnokság legeredményesebb női versenyzője sem szerepelhetett válogatottunkban. Ettől függetlenül is jelentős kudarcnak értékelhető, hogy egyetlen egy 200 méteres versenyszámban sem nyertünk olimpiai pontot, a C méteres egységünk pedig még a B döntőbe sem került be. Az idei év értékelésénél fontos leszögezni, hogy az egyes szakágakat mindenképpen érdemes külön-külön kezelni, hiszen nemcsak a szakágak között, de egyes szakágon belül is jelentős eltérések vannak. Az Európa-bajnoki szereplés értékelésénél már itt fontos megjegyezni, hogy az idei év eredményei is azt igazolták, hogy messzemenő következtetéseket nem szabad levonni egy-egy Európa-bajnoki eredményből, hiszen számos példa van arra, hogy a kontinensviadalt sokan csak felkészülési állomásnak tekintik (a németek például több kenus számban így a C méteres számban egyáltalán nem indultak). Egy biztos: a 2011-es világbajnokságon megszerzett kvóták és az eredmények megoszlása egyértelműen kijelölte az olimpiai eredményesség szempontjából lehetséges prioritásokat, így 4

5 az elkövetkező 9 hónapban csak egyetlen utunk lehet, ha az ezen súlypontok alapján kijelöljük a magyar csapat számára legesélyesebb számokat és azokra olyan egyedi felkészülési és válogatási sémát dolgozunk ki, ami biztosíthatja, hogy az olimpián a sportág tradícióihoz méltó eredményeket érjünk majd el. Ha ezeket számszerűsítjük, kijelenthetjük, hogy a jelenlegi válogatott keret, egy célirányos felkészüléssel és versenyeztetéssel képes és alkalmas az előzetesen megfogalmazott 5 érem (abból két aranyérem) és olimpiai pont megszerzésére. 2. Célkitűzések a évre 2.1. Olimpia (2012. augusztus 6-11., London) Férfi kajak szakág (tervezett olimpiai pont: 5) 1000 méter 200 méter K-1 A döntő 6-8. hely K hely 6-8. hely K hely Megjegyzés: a K , K és K célkitűzéseit reálisan csak a kontinentális kvalifikációs verseny után lehet majd meghatározni, hiszen teljes értékkel még akkor sem tudunk minden számban rajthoz állni, ha megszerezzük a maximális 8 kvótát. Női kajak szakág (tervezett olimpiai pont: 22) 500 méter 200 méter K hely 1-3. hely K hely K hely Kenu szakág (tervezett olimpiai pont: 7) 1000 méter 200 méter C hely részvétel C hely 2.2. Európa-bajnokság (2012. június , Zágráb) Férfi kajak szakág (tervezett olimpiai pont: 10) 1000 méter 500 méter 200 méter 5000 méter K-1 A döntő 6-9. hely 3-6. hely 6-9. hely K hely 3-6. hely 3-6. hely K hely 5

6 Női kajak szakág (tervezett olimpiai pont: 24) 1000 méter 500 méter 200 méter 5000 méter K hely 1-3. hely 1-3. hely 2-4. hely K hely 1-2. hely 2-4. hely K hely Kenu szakág (tervezett olimpiai pont: 5) 1000 méter 500 méter 200 méter 5000 méter C hely 6-9. hely 6-9. hely 3-6. hely C hely 6-9. hely 3-6. hely C hely Női kenu szakág 200 méter 500 méter C hely C hely 3. Az olimpiai felkészülés általános irányelvei 3.1. Az olimpiai felkészülésben résztvevő személyek és szervezeti egységek Az olimpiai felkészülésben résztvevő személyek és szervezeti egységek a következők: a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége; a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége; Vaskuti István szakmai alelnök, a szakmai bizottság vezetője; az MKKSZ szakmai bizottsága; Schmidt Gábor főtitkár, MOB kajak-kenu sportágvezető; Storcz Botond felnőtt szövetségi kapitány; Hüttner Csaba, a kenu szakág kontinentális kvalifikációra felkészítését koordináló szövetségi edző; Angyal Zoltán, a férfi kajak olimpiai B keret szövetségi edzője; a szövetségi kapitány által kijelölt, a szakmai bizottság által támogatott és az elnökség által elfogadott időszakos válogatott keretek tagjai, a válogatás lezárása után az olimpiai játékokra készülő olimpiai kajak-kenu válogatott tagjai (a válogatott keretek névsorát lásd a 8. pontban); a válogatott kerettagok egyesületi edzői (az olimpiai felkészülési program megkezdésekor megkötött szerződésben nevesítetten), a válogatás lezárása után az olimpiai játékokra készülő olimpiai kajak-kenu válogatott akkreditált és felkért edzői (a téli és tavaszi válogatott kerettagok felkészítő edzőit lásd a mellékletben); 6

7 a válogatott kerettagokat delegáló egyesületek elnökei által, az olimpiai felkészüléssel kapcsolatban nyilatkozattételre és egyeztetésre jogosult, írásban megnevezett és meghatalmazott egyesületi kapcsolattartó; a válogatott keret mellett dolgozó sportegészségügyi stáb: - Dr. Komka Zsolt keretorvos, a sportegészségügyi stáb vezetője (Semmelweis Egyetem); - Dr. Toman József keretorvos (OSEI); - Dr. Fischer Miklós pszichológus; - Szilárdi Katalin pszichológus; - Arató Györgyi dietetikus; - Klenyán Tamás gyúró; - Illés Roland gyúró; - Molnár Tamás gyúró; az MKKSZ hivatali szervezetében és a Canoe Kft.-ben dolgozó, az MKKSZ főtitkára által megbízott személyek Hatáskörök és döntési szintek A válogatott keretek felkészülési programjának elfogadási menetrendjét és a válogatott keretek kijelölésének lépéseit a Magyar Kajak-Kenu Szövetség alapszabálya rögzíti. Ennek értelmében az alábbi hatáskörök különíthetők el. Az MKKSZ elnökség hatásköre: a válogatott keretek szakmai bizottság által támogatott felkészülési programjainak jóváhagyása ; az elnökség által elfogadott válogatási elvek alapján, az időszaki válogatott keretek jóváhagyása a szövetségi kapitányok szakmai bizottság által támogatott előterjesztése alapján. A szakmai alelnök feladatai és hatásköre: a szakmai bizottság vezetése ; a sportszakmai feladatok megvalósulása terén, az elnökségi határozatok végrehajtásának felügyelete, a válogatottak felkészülési programjának figyelemmel kísérése. A főtitkár feladatai és hatásköre: szervezi az elnökség határozatainak végrehajtását ; összehangolja az elnökség, a bizottságok és a munkaviszonyban álló dolgozók munkáját ; a szakmai igazgató hatáskörök delegálásából adódóan: - a válogatott keretek működéséhez és lebonyolításához szükséges szakmai feltételek megszervezése és lebonyolítása ; - a válogatott keretek tevékenységével összefüggő, orvosi, egészségügyi és egyéb sporttudományos munka koordinálása ; 7

8 az MKKSZ elnökével közösen, az olimpiai játékokat követően előterjesztést tesz a MOB felé az olimpiai jutalmak tekintetében. A felnőtt szövetségi kapitány feladatai és hatásköre: a válogatott keret felkészülési programjának kidolgozása ; a válogatási elvek kidolgozása, betartása és betartatása ; az időszaki válogatott keretek összeállítása, a szakmai bizottság támogatásának beszerzése után, előterjesztés az elnökség elé; a válogatási elvek alapján, az elnökség által elfogadott válogatott keretből, az egyes nemzetközi versenyeken induló csapat és azon belül az induló egységek kijelölése ; a válogatott keretben dolgozó szakági edzők felkérése, tevékenységük koordinálása, folyamatos kapcsolattartás a válogatott kerettagokat adó tagszervezetekkel, edzőkkel; javaslattétel a válogatott keret mellett dolgozó szakági edzők, ösztönzési és jutalmazási rendszerére. 3.3 Az olimpiai csapat kijelölésének menete november 2-ára a felnőtt szövetségi kapitány elkészíti és beterjeszti a szakmai bizottság számára a évi felkészülési programot és az olimpiai csapat kijelölését biztosító válogatási elveket november 2-án a szakmai bizottság egyetértése esetén az MKKSZ elnöksége megtárgyalja és dönt a felnőtt válogatott évi felkészülési programjáról és az olimpiai csapat kijelölését biztosító válogatási elvekről május 8-án a szakmai bizottság egyetértése esetén az MKKSZ elnöksége dönt a kontinentális kvalifikációs versenyre készülő válogatott keret összetételéről május 30-án a szakmai bizottság egyetértése esetén az elnökség dönt a K-1 női 500 és K-2 férfi 1000 m viszonylatában az olimpiára készülő csapatba került versenyzők személyéről, illetve döntést hoz arról, hogy a kontinentális kvalifikációs verseny eredményeinek ismeretében a kapitány előterjesztése alapján kíván-e változtatni a kiírt válogatási elveken, a férfi kajak szakág és a férfi kenu szakág vonatkozásában június 18-án a szakmai bizottság egyetértése esetén az elnökség dönt a felnőtt Európa-bajnokságon induló válogatott keret összetételéről június 26-án a szakmai bizottság egyetértése esetén az elnökség dönt az olimpiára készülő kajak-kenu olimpiai csapat összetételéről július 9-én a kapitány előterjesztése alapján az elnökség dönt az olimpiai játékokra akkreditálandó versenyzőkről és kísérőkről és a nem akkreditált, de részt vevő tartalékokról és kísérőkről és azt a MOB elnöksége elé terjeszti. A kapitány versenyszámonként megnevezi a benevezendő versenyzőket, akiket a MOB az olimpiai játékokra benevez augusztus 5-ig az olimpiai játékok csapatvezetői értekezletéig betegség, formahanyatlás vagy egyéb az indulást befolyásoló és kizáró ok miatt a felnőtt szövetségi kapitánynak az olimpiára akkreditált és tartalékként behívott versenyzőkből joga van az eredetileg július 9-én megnevezett induló egységeken a kajak-kenu sportágvezetővel egyeztetve, a magyar olimpiai csapat vezetőjének 8

9 jóváhagyásával változtatni és a változtatásokat a technikai értekezleten szükség szerint megtenni Az olimpiai felkészülésben részt vevő versenyzők kötelezettségei Az olimpiai felkészülés megkezdésekor (2011. november) minden az olimpiai keretben megnevezett versenyzővel az MKKSZ szerződést köt az olimpiai felkészülési programjában rögzítettek végrehajtására. A felkészülés finanszírozásának és a Gerevich-ösztöndíjra történő felterjesztésnek feltétele a szerződés aláírása. A szerződés háromoldalú: az MKKSZ, a versenyző és a versenyző egyesülete között jön létre. (A szerződést lásd a mellékletben.) A versenyzők kötelesek a szerződésükben vállalt kötelezettségeiknek maradéktalanul eleget tenni. A válogató versenyeken a versenyző csak akkor vehet részt, ha tagja valamely MKKSZ tagszervezetnek, amely a versenyt megelőzően benyújtotta a jogszabályokban rögzített nullás igazolásokat, tagszervezete versenyzési engedélyét kiváltotta és a versenyre szabályosan benevezte. A szövetségi kapitánynak hatásköréből adódóan joga van egy versenyzőt bármely versenyszámba benevezni, amennyiben indulását a válogatás szempontjából fontosnak ítéli meg Az olimpiai felkészülésben részt vevő felkészítő edzők kötelezettségei Az olimpiai felkészülés megkezdésekor (2011. november) minden az olimpiai keretben megnevezett versenyző felkészítő edzőjével az MKKSZ szerződést köt az olimpiai felkészülésben rögzítettek végrehajtására. A felkészülésben történő részvétel (edzőtáborok, versenyek) finanszírozásának és a Gerevich- vagy egyéb ösztöndíjra történő felterjesztésnek feltétele a szerződés aláírása. A szerződés kétoldalú: az MKKSZ és az edző között jön létre, azonban az edző munkáltatójának ellenjegyeznie kell. Az edzők kötelesek a szerződésükben vállalt kötelezettségeiknek maradéktalanul eleget tenni. (A szerződést lásd mellékletben.) 4. Az olimpiai felkészülés és válogatás a férfi kajak szakágban 4.1. Alapvetések Jelenleg 7 kvótánk van. Azokban a versenyszámokban, amelyekben kvalifikációt szereztünk (K-1 200, K , K ) rajthoz is kell állnunk az olimpián. 9

10 További egy kvóta megszerzésére van még lehetőségünk, melyre két esélyünk van: K és K méter. Az érvényes szabályok szerint, ha a 200 méteres párosban kvalifikációs helyen érünk be, akkor is csak egy plusz helyet kaphatunk, mert a megszerezhető maximális kvótaszám 8. A poznani kvalifikációs versenyen mind a két lehetséges versenyszámban rajthoz kell állnunk és harcba kell szállnunk az egy plusz lehetséges kvótáért. Amennyiben nem szerzünk plusz kvótát akkor az alábbi lehetőségek közül választhatunk: a) duplázásra semmilyen formában nem adunk lehetőséget és kizárólag azokban a számokban indulunk, amelyekben Szegeden kvótát szereztünk, azaz K-1 200, K és K méteres számokban; b) elindulunk az előbb említett három számban és emellett a négyesben csapatba került versenyzőket egy adott időpontban leválogatóztatjuk és a közülük legjobb elindul a K méteres számban; c) a válogatás során lehetőséget biztosítunk, hogy a K méteres egység tagja lehet a négyes egységnek. Amennyiben a válogatás során olyan négyes nyer, hogy annak tagja a nyerő 1000 páros, abban az esetben a K , K mellett rajthoz állunk K és K méteren is. Javaslat: Amennyiben nem nyerünk plusz kvótát, duplázásra semmilyen formában ne adjunk lehetőséget és kizárólag azokban a számokban induljunk, amelyekben Szegeden kvótát szereztünk, azaz K-1 200, K és K méteres számokban. Amennyiben megszerezzük a plusz egy kvótát, akkor az alábbi lehetőségek közül választhatunk. Abban a versenyszámban, amelyben kvótát szerzünk Poznanban, rajthoz is kell állni az olimpián, ami a következőket jelenti. a) Ha K méteren szerzünk kvótát, akkor adott a négy számban történő indulás bármiféle duplázás nélkül. K méteren csak akkor tudunk rajthoz állni ebben az esetben, ha ezer méteren a K , K méteren induló három emberből kettőnek engedélyezzük a duplázást és tagjai lehetnek a négyes egységnek. b) Ha K méteren szerezzük meg a kvótát, akkor csak úgy tudunk mind a négy számban elindulni, ha legalább egy ember duplázik a csapatból: - amennyiben a K méteres távot tartjuk az olimpiai pontszerzés szempontjából esélyesnek, akkor a K méteren nyertes egység egyik tagját indítjuk el K méteren; - amennyiben a K méteres távot tartjuk az olimpiai pontszerzés szempontjából esélyesnek, akkor a K méteren nyertes versenyző mellé keresünk egy párt és úgy indulnak el az olimpián; - amennyiben pihenten szeretnénk mindkét 200 méteres számban odaállni, akkor azt csak úgy tehetjük meg, ha a K méteres szám legalább egyik tagja lesz a K méteren rajthoz álló egységnek. Javaslat: Amennyiben megszerezzük a plusz kvótát, akkor is tartsuk magunkat ahhoz, hogy az olimpián végső prioritásként megjelölt számok vonatkozásában nincs lehetőség duplázásra. A K és K méteres szám mellett prioritást élvező számot vagy számokat az Európa-bajnokság után az egész éves teljesítmény alapján a szövetségi kapitány határozza meg. Amennyiben az olimpiai kvalifikációs rendszer alapján egy nem prioritást élvező számban kötelező az indulás, abban az esetben a prioritást élvező 10

11 számokban csapatba kerülő versenyzők közül a szövetségi kapitány jelöli ki a nem prioritást élvező számban az induló egységet Prioritások és célkitűzések az olimpiára A felkészülés és a válogatás menetében kiemelt prioritást a K és K méter élvez. Célkitűzés, hogy ezen mindkét számban olimpiai pontszerző helyen végezzünk és legalább az egyik számban érmet szerezzünk. Minden további számban, amelyben rajthoz állunk majd, a célkitűzés az A döntőbe kerülés. A fenti prioritásokat és az elmúlt három év tanulságait figyelembe véve a K méteres egységben négyes válogató lesz, azonban a tiszta viszonyok megteremtése érdekében a K méteres válogatás megkezdése előtt a K méteres egység egy válogatási rendszer alapján kijelölésre kerül. Az olimpiai csapatba kerülő versenyzők az Európa-bajnokságon nem olimpiai számokban nem indulhatnak A felkészülés állomásai és foglalkoztatási formái Téli alapozó felkészülés A férfi kajak olimpiai A keret tagjai a téli alapozó felkészülést saját megnevezett felkészülési edzőjükkel végzik, a szövetségi kapitánnyal egyeztetett és ellenőrzött egyesületi és edzőtábori program alapján. Az olimpiai A kerettagok részére az alábbi közös mérésekre és edzőtáborozásokra kerül sor: november klinikai vizsgálat és spiroergometriás felmérés; december téli alapozó edzőtábor Tata (a tábor mindenki számára kötelező, a táborban közös felmérések lesznek az olimpiai B kerettel közösen); január általános klinikai vizsgálat. A férfi kajak olimpiai B keret tagjai az Angyal Zoltán szövetségi edző által elkészített szakmai program alapján központi edzőtáborokban és a táborok között (a szakmai program irányelvei alapján) egyesületi edzéseken készülnek fel. Az olimpiai B keret részére az alábbi közös mérésekre és edzőtáborokra kerül sor: október Dunavarsány (evezés, fizikai alapozás); november eleje klinikai vizsgálat és spiroergometriás felmérés; november Tata (általános és specifikus téli alapozás); december Tata (általános és specifikus téli alapozás); január eleje általános klinikai vizsgálat; január Tata (általános és specifikus téli alapozás) Meleg égövi vízi alapozó munka A vízi alapozás során a vízreszállás és foglalkoztatás formája eltérő lesz azoknak, akik esélyesek lehetnek a kontinentális kvalifikációs versenyen a hiányzó kvóta megszerzésére. 11

12 K méteres szám A kvalifikációra esélyes versenyzők lehetnek: Dombvári Bence, Szalai Tamás, Winkler Máté, Szabó Balázs, Slezsák István. Angyal Zoltán szövetségi edző javaslata alapján a szövetségi kapitány 3-5 fő versenyzőt kijelöl, akik korai vízreszállással megkezdik a speciális felkészülést a kontinentális kvalifikációs eseményre válogató versenyre. A tábor időpontja: február 13 március 3. (+ Vereckei Ákos és a K ra készülő Dudás Miklós). Helyszín: Sevilla. Szakmai vezető: Angyal Zoltán (Pál Zoltán). K méteres szám A kvalifikációra esélyes versenyzők köre: Sík Márton, Beé István, Molnár Péter, Kadler Viktor, Dudás Miklós, Tótka Sándor. Sík Márton és Beé István Hüvös Viktor vezetésével Dél Afrikában fog készülni. A tábor időpontja: január 23 március 24. Helyszín: Port Edward. Szakmai vezető: Hüvös Viktor. A többi meg nem nevezett versenyző a csoportjával közösen vesz részt az alábbiakban felsorolt edzőtáborokban. A K-1 200, K , K méteres számokra készülő versenyzők meleg égövi edzőtáborai A versenyzők egységesen Sevillában kezdik meg a vízi edzéseket, melyeket egyesületi felkészítő edzőjük irányít majd. A kint tartózkodás alatt a szövetségi kapitány közös felmérési napokat jelöl ki, amelyen a megjelenés és a színvonalas részvétel mindenki számára kötelező. Sári Nándor csoport: Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor (edző: Kulcsár Gábor), Boros Gergely, Molnár Péter, Kadler Viktor. A tábor időpontjai: február 19 március 11. és március 18 március 31. Helyszín: Sevilla. Szakmai vezető: Sári Nándor. Szilárdi Katalin csoport: Dombi Rudolf, Kökény Roland. A tábor időpontja: február 19 március 11. és március 18 március 31. Helyszín: Sevilla. Szakmai vezető: Szilárdi Katalin. Fábián Lászlóné csoport: Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel, Kugler Attila. A tábor időpontja: február 26 március 31. Szakmai vezető: Fábián Lászlóné. Angyal Zoltán csoport: a K es versenyzők, az olimpiai B keret megnevezett 7-10 versenyzője + Vereckei Ákos, Dudás Miklós, Gyertyános Gergely. A tábor időpontja: március 11 március

13 Szakmai vezető: Angyal Zoltán (Kiss István, Pál Zoltán) Hazai vízi alapozó munka április eleje: általános klinikai vizsgálat. Angyal csoport: április (Dunavarsány) és április 16 május 2. (Szeged). Fábiánné csoport: április 9 május 2. (Szolnok). Sári, Szilárdi, Hüvös csoport: április 9 május 2. (Szolnok és Szeged) A válogatás menete Május 4-6. Kvalifikációs válogató és tájékoztató verseny, Szeged o K méteren és K méteren van válogatás, melyekben a győztes egységek (K méteren a kvótát szerzett egységek nem számítanak) kiharcolják a jogot a poznani pótkvalifikációs versenyen történő indulásra. Amennyiben ezek az egységek kvalifikációs helyen érnek be egyben győzelmet szereznek a későbbi olimpiai válogatás szempontjából. o A többi versenyszám is megrendezésre kerül tájékoztató jelleggel. Május Kontinentális kvalifikációs verseny, Poznan Május I. olimpiai válogató verseny o K méteren van válogató verseny - Az első két helyezett egység indulási jogot szerez a duisburgi világkupára, amely K méteren a II. olimpiai válogató verseny. Amennyiben a szegedi versenyen győztes egység végez jobb helyen a duisburgi vk-n, úgy az egység bekerült az olimpiára készülő csapatba. Amennyiben a szegedi válogatón második helyezett egység végez jobb helyen a duisburgi vk-n úgy a két páros között egy szétlövés kerül megrendezésre május 29-én kedden és az ott győztes egység kerül be az olimpiára készülő csapatba. Ha egy egység bármely okból nem vesz részt a Dusiburgban megrendezésre kerülő válogatásban, az kizárta magát a K méteres számra szóló válogatás menetéből. A K méter tekintetében az olimpiára készülő csapatba bekerült két versenyző a négyes válogatózásban nem vehet részt! - A válogató verseny 3-7. helyezett párosa, a páros válogatásban alul maradt páros, és a poznani kvalifikációs versenyen rajthoz álló K és K méteres egység tagjai jogosultságot szereznek, hogy részt vegyenek a négyes válogatásban. A szövetségi kapitánynak különösen indokolt esetben joga van további versenyzőt vagy versenyzőket megnevezni, aki vagy akik részt vehetnek a négyes válogatásban. Június II. olimpiai válogató és Európa-bajnoki válogató, Szeged o I. olimpiai válogató K méteren és K méteren, a győztes egyben indulási jogot szerez az EB-re is. o A kvótaszerzés függvényében II. olimpiai válogató K méteren - a kvalifikációt szerző egység kedvezményt élvez, vagyis ha nem rosszabb másodiknál és nem kap többet az elsőtől 1,00 másodpercnél, 13

14 akkor ő szerez jogot az indulásra az Európa-bajnokságon és őt lehet számításba venni az olimpiai csapatba kerülés szempontjából; - amennyiben az előző feltétel nem teljesül, úgy szétlövés kerül megrendezésre a kvalifikációt szerzett egység és a II. válogatón győztes egység között. A szétlövés győztese indul az Európa-bajnokságon és ezt az egységet lehet számításba venni az olimpiai csapatba kerülés szempontjából. o A kvótaszerzés függvényében II. olimpiai válogató K méteren - a kvalifikációt szerző egység kedvezményt élvez, vagyis ha nem rosszabb másodiknál és nem kap többet az elsőtől 0,20 másodpercnél, akkor ez az egység szerez jogot az indulásra az Európa-bajnokságon és ezt az egységet lehet számításba venni az olimpiai csapatba kerülés szempontjából; - amennyiben a fenti feltétel nem teljesül, úgy szétlövés kerül megrendezésre a kvalifikációt szerzett egység és a II. válogatón győztes egység között. A szétlövés győztese indul az Európa-bajnokságon és ezt az egységet lehet számításba venni az olimpiai csapatba kerülés szempontjából. o Európa-bajnoki válogató minden nem olimpiai számban és a kvótaszerzés függvényében K méteren vagy K méteren; o a K méteren a májusi válogatás során olimpiai indulást szerzett páros egység egyben indulási jogot szerzett az Eb-re is, így ez a versenyszám nem kerül megrendezésre. Június Európa-bajnokság, Zágráb o Amennyiben a K méteres egység az 1-3. hely valamelyikén végez, úgy további válogatás nélkül bekerülnek a tagjai az olimpiai csapatba. Amennyiben nem teljesül az eredményelvárás, úgy a kapitány dönt a négyes kijelölés további menetéről. o A korábban lefektetett elveknek megfelelően az Eb-eredmények függvényében születik végső döntés a K , K és K méteres egység viszonyrendszerére és csapatba kerülő versenyzők kijelölésének végső menetére. Július 6-8. pótválogató: az esetlegesen felmerülő vitás kérdések lezárására még itt van lehetőség (az olimpiai nevezés határideje: július 9.). II. olimpiai válogatóverseny K méteren, amennyiben az Eb alapján ez a szám élvez prioritást. Augusztus 6 11., OLIMPIAI JÁTÉKOK, London (kiutazás: augusztus 4-én reggel) 4.5. A válogató versenyek speciális szabályai Amennyiben valamely egység nem nyer válogatóversenyt, de a győztes egység a későbbiek folyamán valamely okból kifolyólag nem vesz részt a további válogatózásban, úgy a szövetségi kapitány dönt, hogy az utána sorban következő helyezettek eredményei válogató nyerésnek minősülnek-e, avagy nem. A versenyek során az elő- és középfutamok között az olimpiai időrendnek megfelelően kell az időintervallumokat modellezni. 14

15 A versenyek során az olimpiai továbbjutási rendszer fő szabálya alapján kell eljárni, vagyis az előfutamokból semmilyen futamszám esetén nem lehet közvetlenül a döntőbe kerülni Az olimpia keret felkészülése az olimpiai játékokra Időszak: június 26 augusztus 3. A tábor helyszíne: Dunavarsány és Szolnok. 5. Az olimpiai felkészülés és válogatás a női kajak szakágban 5.1. Alapvetések Rendelkezünk a maximális 6 kvótával, így ebben a szakágban nincs pótkvalifikációs kényszer. Amennyiben az eredmények indokolják, 6 lánynál kevesebbel is megoldható a négy versenyszám, azonban ez nem cél. Az ötszáz méteren induló egyes nem lehet tagja az ötszáz méteren induló páros egységnek. A fenti kitétel mellett duplázásra van lehetőség az olimpián. Triplázás csak olyan előre nem látható vis major esetében lehetséges, amikor veszélybe kerül, hogy a magyar csapat mind a négy olimpiai számban ütőképes egységgel rajthoz állhasson az olimpiai játékokon, és az csak így biztosítható. A három számban történő indulásról egyedi kapitányi döntés szükséges. (Itt kell megjegyezni, hogy három indulás esetén az illető versenyzőnek az olimpia mind a hat napján indulnia kell valamilyen futamban.) Az olimpiára kialakuló páros és négyes egységek tagjainak egy helyen, egy edző irányítása mellett kell készülniük a páros és a négyes egység vonatkozásában Prioritások és célkitűzések az olimpiára A női szakágban megfogalmazott célkitűzés a négy versenyszám tekintetében a négy érem, melyből a cél, hogy kettő aranyérem legyen. A négy számból kiemelt prioritást élvez a K és K méteres versenyszám, amelyekben az elmúlt három év eredményeit figyelembe véve egyértelműen aranyeséllyel indulunk. Ennek érdekében mindenképpen célszerű az 500 méteres egyes szám mielőbbi lezárása, annak érdekében, hogy esély legyen a legütőképesebb páros egység megtalálására. A négyes egység tekintetében az elmúlt három év gyakorlatát figyelembe véve a válogató egyes és páros eredményei alapján kell a négyest összeállítani, melynek tagjairól az érintett edzők szakmai véleményét figyelembe véve a szövetségi kapitány dönt. A négyes egység felelős edzőjét a szövetségi kapitány nevezi ki. Az olimpiai csapatba került versenyzők az Európa-bajnokságon nem olimpiai számokban nem indulhatnak. 15

16 5.3. A felkészülés állomásai és a foglalkoztatás formái A felnőtt női olimpiai A keret versenyzői a teljes felkészülési időszakban egyesületi felkészülési edzőjükkel készülnek a szövetségi kapitánnyal egyeztetett szakmai program alapján. Az egyes csoportok legfontosabb edzőtáborai a következők Téli alapozó munka november általános klinikai állapotfelmérés január általános klinikai állapotfelmérés. Csipes csoport: Kovács Katalin, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Csipes Tamara, Groholy Orsolya. A tábor időpontja: október 31 november 11. Helyszín: Dunavarsány. Szakmai vezető: Csipes Ferenc. Fábiánné csoport: Benedek Dalma, Medveczky Erika, Sarudi Alíz, Szabó Petra, Tóth Dzsenifer. A tábor időpontja: október és december Helyszín: Dunavarsány. Szakmai vezető: Fábián Lászlóné. Kovács Douchev csoport: Douchev-Janics Natasa. A tábor időpontja: október 10 november 25. Helyszín: Bulgária. Szakmai vezető: Andrian Douchev. Olimpiai B keret + Vad Ninetta, Paksy Tímea A tábor időpontja: december hónapban két hét. Helyszín: Tata vagy Dunavarsány. Szakmai vezető: Kovács László (Mórocz István) Meleg égövi edzőtáborok Csipes csoport A tábor időpontja: február 27 március 17. és március 26 április 13. Helyszín: Törökország. Szakmai vezető: Csipes Ferenc. Fábiánné csoport A tábor időpontja: február 27 március 31. Helyszín: Sevilla. Szakmai vezető: Fábián Lászlóné. Douchev-Janics Natasa + csatlakozik Vad Ninetta A tábor időpontja: január vége március közepe. Helyszín: Portugália. 16

17 Szakmai vezető: Andrian Douchev. Olimpiai B keret + Paksy Tímea A tábor időpontja: március Helyszín: Sabaudia. Szakmai vezető: Mórocz István A válogatás menete Május I. olimpiai válogató, Szeged o K-1 500, K-2 500, K méteren van válogató verseny az olimpiára - A K méteres versenyszám első két helyezett versenyzője indulási jogot szerez a duisburgi vk K méteres versenyszámára. Amennyiben a duisburgi vk-n a szegedi válogató versenyen nyertes egység ér el jobb helyezést, akkor ez az egység bekerül az olimpiai játékokra készülő csapatba. Amennyiben a duisburgi vk-n a szegedi válogatón második helyen beért versenyző ér el jobb helyezést, úgy a két versenyző között május 29-én kedden Szegeden megrendezésre kerülő szétlövés dönt arról, hogy ki kerül be az olimpiára készülő csapatba. Ha valamelyik versenyző bármely okból nem vesz részt a Duisburgban megrendezésre kerülő válogatásban, úgy Ő kizárta magát a K méterre szóló válogatásból. A K méteres egység tekintetében az olimpiára készülő csapatba került versenyző, nem indulhat a II. válogatón K méteren. o A K méteren nyertes egységnek egy győzelme van az olimpiai válogatás szempontjából, amennyiben egyikük sem tagja K méteres számban az olimpiai csapatnak. Amennyiben a K méteren nyertes egység valamely tagja kerül be a K méter tekintetében az olimpiára készülő csapatba, úgy abban az esetben az első válogatónak nincs győztes egysége, vagyis a második helyen befutó egység sem szerez semmilyen jogosultságot a későbbi válogatás szempontjából. o A K méteren győztes egységnek egy győzelme van az olimpiai válogatás szempontjából. o A K méteres egység kijelölése az első és második olimpiai válogató egyes és páros versenyszámaiban nyújtott teljesítmény alapján történik, azonban amennyiben már az első válogatón kirajzolódik az olimpiai csapat gerince, úgy a szövetségi kapitánynak joga van már az első válogató egyes és páros eredményeit figyelembe véve az olimpiára készülő négyes egység kijelölésére. Május Világkupa, Duisburg Május 29. Szétlövés (amennyiben szükséges), Szeged Június II. olimpiai válogató, Szeged o K és K méteren van válogatás az olimpiára, ezekben a számokban ez a II. válogató verseny. Csapatba kerül mindkét számban a két válogató verseny sorozatgyőztes egysége. - Amennyiben nincs sorozatgyőztes egység, úgy szétlövés dönt az olimpiai csapatba kerülésről június 17-én vasárnap és/vagy június 18-án hétfőn. 17

18 - Amennyiben K méteren az első válogatón a korábban rögzítettek szerint nem volt győztes egység, úgy ezen a második válogatón nyertes egység kerül be automatikusan az olimpiára készülő csapatba. o Az összes nem olimpiai számban válogató az Európa-bajnokságra. - A nem olimpiai számok győztes egységei kerülnek be az Ebcsapatba. Június Európa-bajnokság, Zágráb Augusztus OLIMPIAI JÁTÉKOK, London (kiutazás augusztus 4-én reggel) A válogató versenyek speciális szabályai A versenyek során az elő- és középfutamok között az olimpiai időrendnek megfelelően kell az időintervallumokat modellezni. A versenyek során az olimpiai továbbjutási rendszer fő szabálya alapján kell eljárni vagyis az előfutamokból semmilyen futamszám esetén nem lehet közvetlenül a döntőbe kerülni. Az első válogatón a K és K méteres versenyszámok külön versenynapon kerülnek megrendezésre Az olimpia keret felkészülése az olimpiai játékokra Időszak: június 26 augusztus 3. A tábor helyszíne: Dunavarsány és Szolnok. 6. Az olimpiai felkészülés és válogatás a kenu szakágban 6.1. Alapvetések Mindösszesen egy kvótánk van. Lehetőségünk van még a poznani kontinentális kvalifikációs versenyen C és C méteren összesen három kvótát szereznünk. o A C méter tekintetében a feladat egy ütőképes páros egység kialakítása, melynek menete a következő október 3. és 15. között edzőtáborra kerül sor, ahol kijelölésre kerül az a 6 versenyző, akikből kialakíthatók a legütőképesebb párosok (szakmai felelős: Hüttner Csaba). - A tábort követően a kiválasztott versenyzők számára a tél folyamán közös edzések és edzőtáborok kerülnek megtartásra, melyek során egy meghatározott az érdekelt edzőkkel kialakított, de a szövetségi kapitány és a program szakmai vezetője által ellenőrzött program szerint zajlik a felkészülés. - A versenyzők részére két vízi tábor kerül majd megrendezésre szövetségi bonyolításban, az első táborban intenzív egyes, míg a második táborban intenzív páros felkészülés folyik majd. A válogatóra készülő párosok végleges kialakítása a második tábor végéig történik majd meg. 18

19 - A kvalifikációs versenyen rajthoz álló páros egység egy válogató verseny alapján kerül kijelölésre, amelynek időpontja május 4-6. o A C méter tekintetében a feladat a következő potenciális versenyzők legkörültekintőbb menedzselése: - Bozsik Attila; - Horváth Gábor; - Foltán László. A kvalifikációs versenyen rajthoz álló versenyző kijelölése egy válogató verseny alapján történik, amelynek időpontja: május 4-6. o Amennyiben szerzünk további kvótát vagy kvótákat, a C és C méteres szám esetében továbbra sem megengedett a duplázás, azonban ha C on nem szerzünk kvótát, a kapitánynak joga van, valamely, a két ezer méteres szám esetében csapatba került versenyzőt, a C m-re benevezni az olimpiai játékokon. o Vajda Attila részleges védettséget élvez a C méteres szám tekintetében. Amennyiben megnyeri a június között megrendezésre kerülő olimpiai válogatón a C méteres számot, úgy ő további válogatózás nélkül bekerül az olimpiai csapatba. o Amennyiben a C méteres egység Poznanban kvalifikációt szerez, úgy az egység egyben egy győzelemmel is rendelkezik az olimpiai válogatás menetében és amennyiben a második válogatón győz vagy második, de nem kap többet 1,00 másodpercnél a győztestől, úgy további válogatózás nélkül bekerülnek a tagjai az olimpiai csapatba, illetve indulási jogot szereznek az Európa-bajnokságra. o Amennyiben a C méteres versenyző Poznanban kvalifikációt szerez, úgy ő egyben egy győzelemmel is rendelkezik az olimpiai válogatás menetében és amennyiben a második válogatón győz vagy második, de a győzteshez viszonyítva nem kap többet 0,20 másodpercnél, úgy további válogatózás nélkül bekerül az olimpiai csapatba, illetve indulási jogot szerez az Európabajnokságra Prioritások és célkitűzések az olimpiára A kenu szakágban egyértelmű célkitűzés, hogy érmet szerezzünk a C méteres számban. Amennyiben C méteren kvalifikációt szerzünk, úgy ott cél az olimpiai pontszerzés, míg C on, ha kvalifikációt szerzünk, a cél az A döntős helyezés. A prioritások tekintetében egyértelmű, hogy biztosítsuk Vajda Attila számára az optimális felkészülés lehetőségét, melyet egyértelműen szolgál a részleges védettség megadása. Az olimpiai csapatba került versenyzők, az Európa-bajnokságon nem olimpiai számokban nem indulhatnak A felkészülés állomásai és a foglalkoztatás formái A kenu szakág esetében a felkészülés és versenyeztetés tekintetében mindenképpen szükséges egy külön felkészülési rendszert létrehozni a C és C méteres szám tekintetében, 19

20 hiszen ezekben a számokban első körben a cél a kvalifikáció megszerzése. A C méter tekintetében Vajda Attila zökkenőmentes felkészülésének biztosítása a legfőbb cél C méter Vajda Attila Vécsi Viktor irányításával végzi a felkészülést. A csoport tagjai még a C méterre készülő Horváth Gábor és edzőpartnerként Fürdök Gábor. A téli felkészülést a Vécsi csoport egyesületi keretek között végzi Szegeden, illetve a téli táborok tekintetében csatlakoznak a versenyzők a későbbiekben a C méteres versenyzőknél felsorolt táborokba A C méter meleg égövi táborai A tábor időpontja: január 31 február 25. és március Helyszín: Portugália. Résztvevők: Vajda Attila, Horváth Gábor, Fürdök Gábor. Szakmai vezető: Vécsi Viktor C méter A kvalifikációs versenyre való kijutásért harcba szálló versenyzők köre: balosok: Kozmann György, Sáfrán Mátyás, Tóth Márton, Széles Gábor, Vasbányai Henrik, Korisánszky Dávid; jobbosok: Sáfrán Mihály, Mike Róbert, Nagy Péter, Németh Szabolcs, Korisánszky Péter, Kiss Tamás, Varga Dávid. A kontinentális kvalifikációs eseményre válogató versenyre készülő egységek kijelölésének szakmai koordinálására a szövetségi kapitány Hüttner Csabát kérte fel. Hüttner Csaba szakmai felügyelete mellett közös edzőtáborozásokra kerül sor, amelyekben folyamatosan szűkítésre kerül a válogatott keret, illetve a második vízi tábor végén megnevezésre kerülnek a válogató versenyre ajánlott, a szövetség által preferált páros egységek A C méter szám szövetségi edzőtáborai Időpont: október Helyszín: Dunavarsány. Résztvevők: minden felsorolt versenyző. Szakmai vezető: Hüttner Csaba. A tábor célja: a résztvevő versenyzők különböző páros variációkban való kipróbálása, szükség szerinti orientációja. A versenyzők fizikai és pszichikai állapotának feltérképezése. Javaslat, hogy a korai vízre szállás okán legkésőbb november 7-ével kezdődő héten minden versenyző kezdje meg a tiszta téli alapozó időszakot. Így december végéig lehetőség van két darab 3 hetes intenzív alapozó időszak elvégzésére, közötte egy hét adaptációs időszakkal. Javaslat, hogy mindkét háromhetes ciklus első hete egyesületi keretek között menjen le, azonban az intenzívebb felkészülés érdekében a ciklusok második és harmadik hetében közös 20

21 edzőtáborokra kerüljön sor. Javaslat továbbá, hogy a téli felkészülés rövidsége okán rögtön január elején kerüljön sor egy edzőtáborra, hogy a versenyzők a lehető leghamarabb visszarázódjanak az intenzív alapozó munkára. Időpont: november Helyszín: Tata. Résztvevők: minden felsorolt versenyző. Szakmai vezető: Hüttner Csaba + felkért egyesületi edzők. A tábor célja: téli fizikai felmérések, intenzív téli alapozó munka, speciális erőfejlesztés (Zala György). Időpont: december Helyszín: Dunavarsány. Résztvevők: minden felsorolt versenyző. Szakmai vezető: Hüttner Csaba + felkért egyesületi edzők. A tábor célja: intenzív téli alapozó munka, speciális erőfejlesztések (Zala György). Időpont: január Helyszín: Tata. Résztvevők: nem kötelező a részvétel. Szakmai vezető: Hüttner Csaba + felkért egyesületi edzők. A tábor célja: téli fizikai felmérések, intenzív téli alapozó munka. Időpont: január 29 február 25. Helyszín: Sevilla. Résztvevők: Hüttner Csaba javaslata alapján a szövetségi kapitány által kijelölt 8 fő. Szakmai vezető: felkért egyesületi edzők. A tábor célja: C-1-es edzések során az iramsebesség folyamatos növelése mellett a hatékony technika rögzítése. Időpont: március Helyszín: Portugália. Résztvevők: az egyes táborban részt vevők köre. Szakmai vezető: Hüttner Csaba + felkért egyesületi edzők. A tábor célja: az ősszel megkezdett páros próbák folytatása, pontosító időremenések alapján a végleges egységekre történő javaslattétel. Április hónapban előzetesen egyeztetetten közös időre menések Szolnokon vagy Szegeden C méter A kvalifikációs versenyre kijutásért a szövetség által támogatottak köre: Bozsik Attila; Horváth Gábor; Foltán László. Horváth Gábor a teljes felkészülés során Vécsi Viktor irányítása alatt Vajda Attilával készül. 21

22 Bozsik Attila és Foltán László a téli és a tavaszi felkészülés során csatlakozik a C méteres válogatott kör edzőtáboraihoz, de önálló 200 méterre specifikus felkészülést végeznek Olimpiai B keret Mivel az olimpiai kvótaszerzés a fő priorítás és a kvótára esélyes versenyzők minden bizonnyal az A keret tagok közül kerülnek ki, 2012-ben nem indokolt és forrás hiányában nem is lehetséges az olimpiai B keret tagok téli és meleg égövi edzőtáboroztatása. A versenyzők részére egy kéthetes áprilisi dunavarsányi edzőtábort tervezünk A válogatás menete Május 4-6. Kontinentális kvalifikációs eseményre történő válogató verseny, Szeged o C és C méteren van válogatás - a győztes egységek indulási jogot szereznek a kontinentális kvalifikációs versenyen történő indulásra. Június II. olimpiai válogató, Szeged o C méteren és a kvalifikáció függvényében C és C méteren - C méteren, amennyiben Vajda Attila nyer, úgy ő további válogatózás nélkül bekerül az olimpiai csapatba és egyben indulási jogot szerez az Európa-bajnokságra. Amennyiben más nyeri a válogatót, úgy annak a versenyzőnek egy győzelme van az olimpiai válogatás menetében és indulási jogot szerez az Európa-bajnokságra. - C és C méteren a korábban az alapvetésekben leírtak szerint van válogatás az olimpiai csapatba kerülésre. Amennyiben azonban a kvalifikációt szerzett egység nem hozza az ott megfogalmazott eredményt, akkor az első és második válogató győztes egysége között szétlövésre kerül sor. A szétlövésen győztes egység kerül be az olimpiára készülő csapatba, illetve szerez indulási jogot az Európa-bajnokságra. o Eb-válogató a nem olimpiai számokban és a C és C méteren, amennyiben nem szereztünk kvótát - egyes és páros hajókban a győztes egység szerez indulási jogot az Ebre, míg a C-4-es hajót az egyes és páros eredmények alapján a szövetségi kapitány állítja össze. Június Európa-bajnokság, Zágráb Július 7-8. III. olimpiai válogató verseny o C méteres válogató verseny, amennyiben az első C méteres válogatót nem Vajda Attila nyerte meg. Augusztus OLIMPIAI JÁTÉKOK, London (kiutazás augusztus 4-én reggel) 22

23 6.5. A válogató versenyek speciális szabályai A versenyek során az elő- és középfutamok között az olimpiai időrendnek megfelelően kell az időintervallumokat modellezni. A versenyek során az olimpiai továbbjutási rendszer fő szabálya alapján kell eljárni, vagyis az előfutamokból semmilyen futamszám esetén nem lehet közvetlenül a döntőbe kerülni. A júniusi válogató versenyen, amennyiben kvótát szerzünk C méteren, úgy ezt a számot rendezzük meg előbb és ezt követi majd a C és amennyiben kvótát szereztünk a C méteres versenyszám. 7. Női kenu szakág A szakág egyelőre nincs benne az olimpiai programban, de az elmúlt két év alatt is jelentős fejlődésen ment keresztül a nemzetközi és a hazai mezőny is. A szakág fejlesztése szempontjából mindenképp indokolt, hogy minél több versenyzési lehetőséget biztosítsunk számukra az olimpiai versenyrendszer keretén belül. Az olimpia évében nekik a fő cél a zágrábi Európa-bajnokság, ahol egyértelmű cél, hogy az idei évhez hasonlóan jövőre is dobogóra állhassunk A válogatás menete Május 4-6. Tájékoztató verseny Május I. válogató Június II. válogató 7.2. A női kenu szakág felkészülési állomásai Dátum Helyszín Felkészülési állomás Szeged Tájékoztató verseny Szeged I. válogató Szeged II. válogató Zágráb Európa-bajnokság 7.3. Csapatba kerülés Az Európa-bajnoki csapatba kerül az a versenyző, aki a fent leírt válogatózás menetében a két válogató verseny sorozatgyőztese. Amennyiben a két válogatóversenyt különböző egység nyeri, úgy szétlövéses versenyben dől el a csapatba kerülés joga. Amennyiben valamely egység nem nyer válogatóversenyt, de a győztes egység a későbbiek folyamán valamely okból kifolyólag nem vesz részt a további válogatózásban, úgy a szövetségi kapitány dönt, hogy az utána sorban következő helyezettek eredményei válogató nyerésnek minősülnek-e, avagy nem. 23

24 8. Az olimpiai válogatott keretek és felkészítő edzők 8.1. Női kajak Olimpiai "A" keret Versenyző Edző Egyesület 1. Kozák Danuta Csipes Ferenc Domino-Honvéd 2. Kovács Katalin Csipes Ferenc Domino-Honvéd 3. Csipes Tamara Csipes Ferenc Domino-Honvéd 4. Szabó Gabriella Csipes Ferenc Domino-Honvéd 5. Benedek Dalma Fábián Lászlóné MTK 6. Douchev-Janics Natasa Kovács László EDF Démász Szeged 7. Paksy Tímea Sztaics István MTK 8. Vad Ninetta Mórocz István KSI SE 9. Medveczky Erika Fábián Lászlóné MTK 10. Sarudi Alíz Fábián Lászlóné MTK Olimpiai "B" keret Versenyző Edző Egyesület 1. Kárász Anna Kovács László SZVSE 2. Csernák Edina Csernák Károly SZVSE 3. Csernák Petra Csernák Károly SZVSE 4. Horváth Alexandra Kovács László SZVSE 5. Szabó Petra Fábián Lászlóné MTK 6. Tóth Dzsenifer Fábián Lászlóné MTK 7. Farkasdi Ramóna Fazekas Tibor Graboplast GYVSE 8. Hagymási Réka Makrai Csaba Göd SE 8.2. Férfi kajak Olimpiai "A" keret Versenyző Edző Egyesület 1. Dombi Rudolf Szilárdi Katalin Építők MDKC 2. Kökény Roland Szilárdi Katalin Esztergomi Kajak-Kenu SE 3. Kammerer Zoltán Sári Nándor Graboplast GYVSE 4. Vereckei Ákos Kiss István Domino-Honvéd 5. Kucsera Gábor Kulcsár Gábor FTC 6. Boros Gergely Sári Nándor Atomerőmű SE 7. Molnár Péter Sári Nándor Tiszaújvárosi Vízisport SE 8. Sík Márton Hüvös Viktor EDF Démász Szeged 9. Beé István Kulcsár Gábor Domino-Honvéd 10. Tóth Dávid Fábián Lászlóné MTK 11. Kulifai Tamás Fábián Lászlóné MTK 12. Pauman Dániel Fábián Lászlóné MTK 13. Kugler Attila Fábián Lászlóné MTK 14. Dudás Miklós Pál Zoltán-Márfi Gábor Bomba AVSE 15. Gyertyános Gergely Sztaics István UTE 16. Tótka Sándor Kovács Gábor Kőrös Kajak 17. Kadler Viktor Sári Nándor Graboplast GYVSE 24

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Magyar Kajak-Kenu Szövetség Közgyűlése Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Budapest, 2012. április 4. Készítette: Storcz Botond szövetségi kapitány Helyzetelemzés

Részletesebben

12/2013. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

12/2013. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 12/2013. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökség 2013. július 23. napján, 14:00 órakor, az MKKSZ Latorca utcai Székházába összehívott ülésén. Jelen vannak: Dr. Baráth

Részletesebben

A felnőtt magyar kajak-kenu válogatott 2016. évi felkészülési programja

A felnőtt magyar kajak-kenu válogatott 2016. évi felkészülési programja A felnőtt magyar kajak-kenu válogatott 206. évi felkészülési programja Budapest, 205. október 9. előterjesztő: Csabai Edvin szakmai igazgató A felnőtt magyar kajak-kenu válogatott 206. évi felkészülési

Részletesebben

KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI. Magyar Kajak-Kenu Szövetség PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK. szakmai igazgató

KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI. Magyar Kajak-Kenu Szövetség PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK. szakmai igazgató BESZÁMOLÓK PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 202-206 Rio TERVEZÉSI ÉV: 205 Milánó TÉMA készítette:

Részletesebben

Eredménylista. Futam :30 C2 Férfi Felnőtt 1000m I. Előfutam. Futam :37 C2 Férfi Felnőtt 1000m II.

Eredménylista. Futam :30 C2 Férfi Felnőtt 1000m I. Előfutam. Futam :37 C2 Férfi Felnőtt 1000m II. Eredménylista Futam 1 2012.05.05 09:30 C2 Férfi Felnőtt 1000m I. Előfutam 1 3 2462 Sáfrán Mátyás Központi Sport és Ifjúsági 846 Nagy Péter Graboplast Győri Vízisport Egyesület 2 5 6237 Vasbányai Henrik

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség A KAJAK-KENU SPORTÁG OLIMPIAI CIKLUSRA VONATKOZÓ SPORTSZAKMAI PROGRAMJA ÉS EREDMÉNYTERVE Készítette: Csabai Edvin szakmai igazgató & MKKSZ Szakmai Csoport Budapest, 2013.10.31.

Részletesebben

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 7/2008. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ elnökségének 2008. június 11. napjára az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén. Jelen vannak: Dr. Baráth Etele, Kadler

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség A FELNŐTT KAJAK-KENU MARATON VÁLOGATOTT ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA. Budapest, január 22.

Magyar Kajak-Kenu Szövetség A FELNŐTT KAJAK-KENU MARATON VÁLOGATOTT ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA. Budapest, január 22. Magyar Kajak-Kenu Szövetség A FELNŐTT KAJAK-KENU MARATON VÁLOGATOTT 2017. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA Készítette: Weisz Róbert vezetőedző Budapest, 2017. január 22. Tartalomjegyzék 1 Tervezési időszak,

Részletesebben

Készítette: Weisz Róbert vezetőedző

Készítette: Weisz Róbert vezetőedző MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG PARACANOE SZAKÁG 2014. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA Készítette: Weisz Róbert vezetőedző 1. Bevezető A 2013. évi robbanásszerű nemzetközi fejlődés mind létszám, mind minőség terén

Részletesebben

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK Tokyo 2020 2020. júl. 24. 2020. aug. 9. Várhatóan 207 ország részvételével, 11.090 sportoló indulhat. 33 sportágban 339 aranyérem kerül kiosztásra. 40 versenyhelyszín és több mint

Részletesebben

A felnőtt magyar kajak-kenu válogatott felkészítési programjának értékelő beszámolója

A felnőtt magyar kajak-kenu válogatott felkészítési programjának értékelő beszámolója A felnőtt magyar kajak-kenu válogatott felkészítési programjának értékelő beszámolója Budapest, 2015. október 12. előterjesztő: Csabai Edvin szakmai igazgató A felnőtt magyar kajak-kenu válogatott felkészítési

Részletesebben

Készült az MKKSZ 2012. évi rendes közgyűlésére. Készítették: Hüttner Csaba Storcz Botond Vaskuti Máté Vékássy Bálint Weisz Róbert

Készült az MKKSZ 2012. évi rendes közgyűlésére. Készítették: Hüttner Csaba Storcz Botond Vaskuti Máté Vékássy Bálint Weisz Róbert TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS a magyar kajak-kenu sportág és az MKKSZ 2011. évi helyzetéről, működéséről Készült az MKKSZ 2012. évi rendes közgyűlésére Készítették: Hüttner Csaba Storcz Botond Vaskuti Máté Vékássy

Részletesebben

II. Felnőtt Gyorsasági és Parakenu Világbajnoki Válogató július Szeged

II. Felnőtt Gyorsasági és Parakenu Világbajnoki Válogató július Szeged II. Felnőtt Gyorsasági és Parakenu Világbajnoki Válogató 2013. július 17-20. Szeged Versenybírósági ülés kezdete: 2013. július 18. 8. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerülő II. Felnőtt

Részletesebben

A felnőtt maraton kajak-kenu válogatott évi felkészülési programja

A felnőtt maraton kajak-kenu válogatott évi felkészülési programja A felnőtt maraton kajak-kenu válogatott 2015. évi felkészülési programja IV. rész Készítette: Weisz Róbert szövetségi vezetőedző Budapest, 2014. október 12. Módosítva: 2015. március 31. Tartalomjegyzék

Részletesebben

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI

Részletesebben

SÁRKÁNYHAJÓ SZAKÁG PROGRAMJA 2015

SÁRKÁNYHAJÓ SZAKÁG PROGRAMJA 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu SÁRKÁNYHAJÓ SZAKÁG PROGRAMJA 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2015

Részletesebben

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Részvétel a 2016. évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést az MBSZ Elnöksége 2016. július 6-i ülésén 30/2016. számú határozatával elfogadta. 1 A

Részletesebben

7/2018. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

7/2018. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 7/2018. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökségének 2018. július 23. napjára a Latorca utcai székházba összehívott ülésén. Jelen vannak: Schmidt Gábor, Kadler Gusztáv,

Részletesebben

XXXI. Nyári Olimpia Rio de Janeiro

XXXI. Nyári Olimpia Rio de Janeiro XXXI. Nyári Olimpia Rio de Janeiro A riói olimpia célkitűzései A sportfinanszírozásban bekövetkezett kedvező változások hatására a nemzetek versengésében, az éremversenyben és a nem hivatalos pontversenyben

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG. Készült az MKKSZ Elnökség 2013. június 11. napján, az MKKSZ Latorca utcai Székházába összehívott ülésén.

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG. Készült az MKKSZ Elnökség 2013. június 11. napján, az MKKSZ Latorca utcai Székházába összehívott ülésén. MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökség 2013. június 11. napján, az MKKSZ Latorca utcai Székházába összehívott ülésén. 9/2013. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Jelen vannak: Dr. Baráth Etele, Belcsik

Részletesebben

A magyar kötöttfogású birkózó válogatott kialakítása és felkészítési programjának tervezete a évi októberi budapesti világbajnokságra

A magyar kötöttfogású birkózó válogatott kialakítása és felkészítési programjának tervezete a évi októberi budapesti világbajnokságra A magyar kötöttfogású birkózó válogatott kialakítása és felkészítési programjának tervezete a 2018. évi októberi budapesti világbajnokságra Készítette: az MBSZ 2017. december 8-i elnökségi ülésére Sike

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi Felnőtt Európa-bajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi Felnőtt Európa-bajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi Felnőtt Európa-bajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök Az előterjesztést tárgyalja: 2018. 04. 20-i Elnökségi Ülés A verseny megnevezése: Felnőtt Európa-bajnokság

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG. Készült az MKKSZ Elnökségének 2014. február 21. napjára, az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén.

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG. Készült az MKKSZ Elnökségének 2014. február 21. napjára, az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén. 3/2014. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökségének 2014. február 21. napjára, az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén. Jelen vannak: Dr. Baráth Etele,

Részletesebben

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület 9:40 Férfi felnőtt 1000 m I. előfutam egyesület 1 7. Kasper Bleibach DKF 3:47.12 2 1. Molnár Gergely Csepel 4:05:04 3 2. Szakál Lóránt UKSC 4:21:39 6. Demeter István MULTI SE DNS 9:48 Férfi felnőtt 1000

Részletesebben

Készült az MKKSZ 2013. évi rendes közgyűlésére. Készítették: Dr. Ábrahám Attila Csabai Edvin Hüttner Csaba Storcz Botond Weimper József Weisz Róbert

Készült az MKKSZ 2013. évi rendes közgyűlésére. Készítették: Dr. Ábrahám Attila Csabai Edvin Hüttner Csaba Storcz Botond Weimper József Weisz Róbert TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS a magyar kajak-kenu sportág és az MKKSZ 2009 és 2012 közötti helyzetéről, működéséről, eredményességéről Készült az MKKSZ 2013. évi rendes közgyűlésére Készítették: Dr. Ábrahám Attila

Részletesebben

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE Előterjesztő: Jóváhagyta: MESZ elnöksége. november 8. TARTALOM I. Ösztöndíjak célja... II. Ösztöndíjak rendszere... III. Ösztöndíjra való jogosultság...

Részletesebben

Weisz Róbert szakmai igazgató

Weisz Róbert szakmai igazgató AZ UTÁNPÓTLÁS-NEVELŐ Á NEVELŐ Ő PROGRAMOK ÉS VÁLOGATOTT KERETEK RENDSZERE KAJAK-KENUKENU SPORTÁGBAN Weisz Róbert szakmai igazgató Magyar Olimpiai Bizottság NEFMI Sport Szakállamtitkárság Nemzeti Sport

Részletesebben

Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny május Szeged

Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny május Szeged Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny 2018. május 14-15. Szeged Versenybírósági ülés kezdete: VIP épület 2018. május 14. 11. 00 Nevező egyesületek Egyesület Canoe male Kayak female Kayak

Részletesebben

III. AQUAWORLD Kajak-Ergométeres Kupa

III. AQUAWORLD Kajak-Ergométeres Kupa 9:33 Férfi ifjúsági 1000 méter I. előfutam 1 3 Merksz Ármin Csepeli Indotek Kajak-Kenu Egyesület 1996 03:18.89 2 6 Piller Kristóf UTE 1997 04:01.12 3 2 Mécsei Máté Esztergomi Hajós Egylet 1997 04:13.46

Részletesebben

A felnőtt magyar kajak-kenu válogatott évi felkészítési programja

A felnőtt magyar kajak-kenu válogatott évi felkészítési programja A felnőtt magyar kajak-kenu válogatott 2018. évi felkészítési programja Készítette: Hüttner Csaba szövetségi kapitány felnőtt válogatott Budapest, 2018. december 3. Tartalomjegyzék 1 Bevezető... 4 1.1

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2014 Moszkva PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK TÉMA

Részletesebben

Eredmények :25 K-1 férfi Ifjúsági 1000 m III. előfutam. Pálya 04: :35 K-1 férfi Ifjúsági 1000 m V.

Eredmények :25 K-1 férfi Ifjúsági 1000 m III. előfutam. Pálya 04: :35 K-1 férfi Ifjúsági 1000 m V. Eredmények 3 2010.06.05 09:25 K-1 férfi Ifjúsági 1000 m III. előfutam 1 5 Solti László 1002 Újpesti Kajak Sport Club 04:13.050 2 4 Csontos Csaba 6725 Domino Honvéd Kajak-Kenu Szakosztály 3 8 Szentesi Roland

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 11/2005. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Készült az MKKSZ elnökségének 2005. november 9. napjára az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén. Jelen vannak: dr. Baráth Etele (3.

Részletesebben

NEMZETKÖZI VÍVÓ SZÖVETSÉG Vívás

NEMZETKÖZI VÍVÓ SZÖVETSÉG Vívás A. VERSENYSZÁMOK (12) NEMZETKÖZI VÍVÓ SZÖVETSÉG Vívás Férfiak (6) Nők (6) Tőr egyéni Párbajtőr egyéni Kard egyéni Kard csapat Tőr csapat Párbajtőr csapat Tőr egyéni Párbajtőr egyéni Kard egyéni Kard csapat

Részletesebben

Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny!

Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny! http://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/176/japan-es-kazahsztan-is-jon-budapestre-ime-a-vb-mezony Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny! 2016.11.24. 11:09 CET Tokióban rendezték meg

Részletesebben

Válogatott keret, válogatási elvek, tájékozódási búvárúszás szakág 2017

Válogatott keret, válogatási elvek, tájékozódási búvárúszás szakág 2017 Válogatott keret, válogatási elvek, tájékozódási búvárúszás szakág 2017 A Magyar Búvár Szakszövetség 2017. évben a 2017. évi Nyílt Európa Bajnokságra való felkészülést és kiutazást tudja támogatni központi

Részletesebben

2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak:

2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak: MSSZ RENDES ELNÖKSÉGI ÜLÉS HATÁROZATAI 2014. március 3. A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 2014. március 3-án 16 órakor a Magyar Sport Háza 3. emeleti tárgyalójában tartotta 2014. évi második (2.)

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. 2016/1. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a 2015. 12. 10-i elnökségi ülés emlékeztetőjét. 2016/2. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a következő elnökségi

Részletesebben

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket:

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: Tisztelt Sporttársak! A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: 2007. július 1-től életbe lépett nevezési rend értelmében minden nemzeti szövetség jogosult versenyszámonként

Részletesebben

SÁRKÁNYHAJÓ HAZAI VERSENYRENDSZER 2015

SÁRKÁNYHAJÓ HAZAI VERSENYRENDSZER 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség SÁRKÁNYHAJÓ HAZAI VERSENYRENDSZER 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI

Részletesebben

Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott évi felkészülési programja

Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott évi felkészülési programja Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott 2018. évi felkészítési programja Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott 2018. évi felkészülési programja Készítette: Dónusz Éva utánpótlás szövetségi kapitány

Részletesebben

2015. évi szakmai terv

2015. évi szakmai terv 2015. évi szakmai terv Bevezetés 1. 2015. évi hazai versenyrendszerek 2. Utánpótlás szakág 2015-ös szakmai tervei 3. Felnőtt szakág 2015-ös szakmai tervei 4. Para szakág 2015-ös tervei 5. Multisport nemzetközi

Részletesebben

SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA MAGYAR BÚVÁR SZAKSZÖVETSÉG 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. tel.,fax: (36-1) 270 0117 E-mail: buvar@buvar.hu Web: www.buvar.hu Érvényes: 2014. 10.10-től Sportbizottság

Részletesebben

FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA 2013. évi Fő versenyek Felnőtt Európa-bajnokság Budapest (HUN) április 25-27. Felnőtt Csapat Európa-bajnokság Budapest (HUN) április 28. Felnőtt

Részletesebben

Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség. Pontozásos Ágazat Műkorcsolya - Jégtánc. ISU Világversenyeken való részvétel feltételei a

Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség. Pontozásos Ágazat Műkorcsolya - Jégtánc. ISU Világversenyeken való részvétel feltételei a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Pontozásos Ágazat Műkorcsolya - Jégtánc ISU Világversenyeken való részvétel feltételei a 2017-2018. szezonban Készítette: Engi Klára, Pontozásos Ágazati sportigazgató

Részletesebben

A parakenu válogatott évi felkészülési programja

A parakenu válogatott évi felkészülési programja A parakenu válogatott 2015. évi felkészülési programja III. rész Tartalomjegyzék Készítette: Weisz Róbert szövetségi vezetőedző Budapest, 2014. október 12. 1 Tervezési időszak, érintettek... 2 1.1 Tervezési

Részletesebben

Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia

Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia III-IV. KORCSOPORT Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Olimpiai Akadémiával együtt működésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A magyar olimpiatörténet megismertetése

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi junior Világbajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök A verseny megnevezése: Junior Világbajnokság A verseny helye: Trnava A verseny ideje: 2018. 09.

Részletesebben

PÁLYÁZAT. A Magyar Evezős Szövetség pályázatot hirdet Felnőtt Szövetségi Kapitány pozíció betöltésére a következő olimpiai ciklusra:

PÁLYÁZAT. A Magyar Evezős Szövetség pályázatot hirdet Felnőtt Szövetségi Kapitány pozíció betöltésére a következő olimpiai ciklusra: PÁLYÁZAT A Magyar Evezős Szövetség pályázatot hirdet Felnőtt Szövetségi Kapitány pozíció betöltésére a következő olimpiai ciklusra: Pályázati feltételek és elvárások: Pályázatot nyújthat be minden büntetlen

Részletesebben

Eredmények és dilemmák 2017 Sterbenz Tamás Gulyás Erika Csurilla Gergely Juhász Gábor

Eredmények és dilemmák 2017 Sterbenz Tamás Gulyás Erika Csurilla Gergely Juhász Gábor Eredmények és dilemmák 2017 Sterbenz Tamás Gulyás Erika Csurilla Gergely Juhász Gábor Testnevelési Egyetem // Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutatóközpont Kutatások - 2017 - Ösztönzés és teljesítmény

Részletesebben

5/2016. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

5/2016. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 5/2016. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökségének 2016. június 14. napjára a Latorca utcai székházba összehívott ülésén. Jelen vannak: Dr. Baráth Etele, Kadler Gusztáv,

Részletesebben

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE. 2014. június 3.

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE. 2014. június 3. MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE 2014. június 3. Tartalom Jegyzőkönyvvezető... 2 Jegyzőkönyv hitelesítő... 2 Napirendi pontok elfogadása... 2 CdJ 2015 szervezésének folytatása... 2 Héraklész

Részletesebben

Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott 2016. évi felkészítési programja

Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott 2016. évi felkészítési programja Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott 2016. évi felkészítési programja Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott 2016. évi felkészítési programja Készítette: Hüttner Csaba szövetségi vezetőedző utánpótlás

Részletesebben

Javaslatok a versenyrendszer módosm

Javaslatok a versenyrendszer módosm Javaslatok a versenyrendszer módosm dosítására A szakmai egyeztetéseken felmerültek Túl sok a tétverseny a fiataloknak (versenyek száma, felnevezés) Olyan versenyrendszer kell, amely megakadályozza a korai

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA REGIONÁLIS ELŐDÖNTŐK és ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA REGIONÁLIS ELŐDÖNTŐK és ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA REGIONÁLIS ELŐDÖNTŐK és ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kajak-Kenu Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ)

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó T Á J É K O Z T A T Ó az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club tevékenységéről Ózd, 2011. április 21. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Club Előkészítő: Ózdi Súlyemelő és Fitness Ügyvezető

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG SÁRKÁNYHAJÓ VERSENYRENDSZER

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG SÁRKÁNYHAJÓ VERSENYRENDSZER MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG SÁRKÁNYHAJÓ VERSENYRENDSZER 2013 2013 JANUÁR MKKSZ SÁRKÁNYHAJÓ VERSENYRENDSZER 2013 SZERVEZŐ Magyar Kajak-Kenu Szövetség Cím: 1138 Budapest, Latorca u.2 Email: info@mkksz.hu

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ Sukoró (Velencei-tavi kajak-kenu versenypálya, 2015. május 29-31. 1 2014/2015. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1.

Részletesebben

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/319/sorsoltak-ime-a-vilagbajnoki-vizilabdatornak-csoportbeosztasa Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása 2017.02.24. 12:28 CET A budapesti

Részletesebben

I. KI MIBEN? London 2012

I. KI MIBEN? London 2012 I. KI MIBEN? London 2012 A feladat az, hogy gyűjtsétek össze a 2012-es londoni olimpián egyéni érmeseinket, és írjátok a táblázatba, hogy melyik sportágban, versenyszámban nyerték egyéni érmüket? Minden

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4.

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2020. ÉVRE v.2019/1.4. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. 1 A Magyar Íjász Szövetség, továbbiakban

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. 2016/1. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a 2015. 12. 10-i elnökségi ülés emlékeztetőjét. 2016/2. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a következő elnökségi

Részletesebben

1, Bemutatkozás - motiváció. Simon Miklós. szakedző, mesteredző. Szakmai önéletrajz (részletesen a mellékletben)

1, Bemutatkozás - motiváció. Simon Miklós. szakedző, mesteredző. Szakmai önéletrajz (részletesen a mellékletben) 1, Bemutatkozás - motiváció Simon Miklós szakedző, mesteredző Szakmai önéletrajz (részletesen a mellékletben) 1980 edzői pálya kezdete 1980-1992 utánpótlás korosztály, klub edző 1993-2003 ifi válogatott

Részletesebben

2014. június 11. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak:

2014. június 11. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak: MSSZ RENDES ELNÖKSÉGI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVE 2014. június 11. A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 2014. június 11-én 16 órakor a Magyar Sport Háza 3. emeleti tárgyalójában tartotta 2014. évi ötödik (5.)

Részletesebben

JAVASLAT. a csepeli sportolók olimpiára való felkészülési támogatására és a Csepel SC Alapítvány támogatásának kiegészítésére

JAVASLAT. a csepeli sportolók olimpiára való felkészülési támogatására és a Csepel SC Alapítvány támogatásának kiegészítésére 1 BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER JAVASLAT a csepeli sportolók olimpiára való felkészülési támogatására és a Csepel SC Alapítvány támogatásának kiegészítésére Készítette: Vukovich

Részletesebben

MINŐSÍTÉSI ÉS EGYESÜLETI RANGSOR SZÁMÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA

MINŐSÍTÉSI ÉS EGYESÜLETI RANGSOR SZÁMÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA HUNGARIAN GYMNASTICS FEDERATION MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG H 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tel. (36-1) 460-6883, 460-6905 Fax: (36-1) 460-6907 Web: www.tornasport.hu E-mail: torna@tornasport.hu Akrobatikus

Részletesebben

2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok. Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány

2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok. Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány 2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány Szakvezetés Szövetségi kapitány Szakágvezetők Edzők FFFFx FFksx FFksNF Sporttudományi háttér Terhelés diagnosztika

Részletesebben

Sárkányhajó Roadshow és SUP Kupa Orfű június 2.

Sárkányhajó Roadshow és SUP Kupa Orfű június 2. SZERVEZŐ MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG H-1138 Budapest, Latorca u. 2. Kapcsolattartó: Balázs Réka +36 30 560 6921 reka.balazs@mkksz.hu HELYSZÍN 7677, Széchenyi tér 5-6. IDŐPONT ELŐZETES PROGRAM 08.00 08.30

Részletesebben

Serdülõ I. Ranglista. Férfi Kajak

Serdülõ I. Ranglista. Férfi Kajak Serdülõ I. Ranglista Az összetett verseny állása 2004.nov..10 Férfi Kajak 1 2 3 4 5 Németh Tamás Varga Kálmán Soós Péter Péter Kristóf Mészáros Zsolt 4121 MULTI Sportegyesület 75.70 2 8 19.20 339 Lágymányosi

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kajak-Kenu Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6..

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6.. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2019. ÉVRE v.2018/1.6.. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. A Magyar Íjász Szövetség (továbbiakban:

Részletesebben

A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának évi hazai versenyrendszere

A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának évi hazai versenyrendszere A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának 2016. évi hazai versenyrendszere Budapest, 2016. január előterjesztő: Csabai Edvin szakmai igazgató készítette: Patyi Melinda szabadidős szakmai koordinátor

Részletesebben

Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n

Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/421/uszo-ob-gyurta-tripla-milak-kristof-cseh-laszlot-legyozve-a-vb-n Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n 2017.04.22. 20:09 CET Véget

Részletesebben

Kvótahelyzet 100 nappal a phjongcshangi olimpia rajtja előtt

Kvótahelyzet 100 nappal a phjongcshangi olimpia rajtja előtt Kvótahelyzet 100 nappal a phjongcshangi olimpia rajtja előtt 15 sportág 102 versenyszámában avatnak bajnokot a 2018-as téli olimpián. Sportolóink 1 sífutó, 3 alpesi sí, 1 műkorcsolya kvótát már megszereztek

Részletesebben

masters felkészülési felnőtt Storcz Botond Kovács Gábor rendezvények felkészítési U-23, ifjúsági Hüttner Csaba versenyek, kajak póló Weisz Róbert

masters felkészülési felnőtt Storcz Botond Kovács Gábor rendezvények felkészítési U-23, ifjúsági Hüttner Csaba versenyek, kajak póló Weisz Róbert Magyar Kajak-Kenu Szövetség A KAJAK-KENU SPORTÁG 2014. ÉVI SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio de Janeiro TERVEZÉSI ÉV: 2014 Moszkva PROGRAM

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. 37. Villamosenergia-ipari. Kajak-kenu találkozó. Szeged, 2015. 08. 14-16.

VERSENYKIÍRÁS. 37. Villamosenergia-ipari. Kajak-kenu találkozó. Szeged, 2015. 08. 14-16. VERSENYKIÍRÁS 37. Villamosenergia-ipari Kajak-kenu találkozó Szeged, 2015. 08. 14-16. A találkozó időpontja: 2015. Aaugusztus 14-16. A találkozó helye: Szeged, Maty-éri Evezős és Kajak-Kenu Pálya A találkozó

Részletesebben

Magyar Birkózó Szövetség. Magyar Edzők Társasága Olimpiai felkészülés és kvalifikáció Konferencia május 8.

Magyar Birkózó Szövetség. Magyar Edzők Társasága Olimpiai felkészülés és kvalifikáció Konferencia május 8. Magyar Birkózó Szövetség Magyar Edzők Társasága Olimpiai felkészülés és kvalifikáció Konferencia 2018. május 8. 2 FELKÉSZÜLÉS - KVALIFIKÁCIÓ KVALIFIKÁCIÓ - FELKÉSZÜLÉS Lassan félidejéhez érkezik az olimpiai

Részletesebben

A felnőtt evezős válogatott keret évi Felkészülési programja

A felnőtt evezős válogatott keret évi Felkészülési programja A felnőtt evezős válogatott keret 0. évi Felkészülési programja Budapest, 0. október Készítette: Székely Balázs Szövetségi Edzői Team Vezető I. Visszatekintés 00 őszén a MESZ elnöksége új struktúra felállítását

Részletesebben

MAGYAR CURLING ORSZÁGOS VEGYES CSAPATBAJNOKSÁG KAMARAERDEI CURLING CLUB. A Magyar Curling Szövetség rendezésében.

MAGYAR CURLING ORSZÁGOS VEGYES CSAPATBAJNOKSÁG KAMARAERDEI CURLING CLUB. A Magyar Curling Szövetség rendezésében. MAGYAR CURLING ORSZÁGOS VEGYES CSAPATBAJNOKSÁG 2015. KAMARAERDEI CURLING CLUB A Magyar Curling Szövetség rendezésében. A SZÖVETSÉG KIEMELT TÁMOGATÓI: 1 A VERSENY CÉLJA : - A magyarországi curling sport

Részletesebben

Női Kajak követése. Georgopoulou Alexandra 1992 MTK-Erzsébetváros Ifjúsági EB Ifjúsági VB X X

Női Kajak követése. Georgopoulou Alexandra 1992 MTK-Erzsébetváros Ifjúsági EB Ifjúsági VB X X Női Kajak követése 03 0 0 00 009 Név Szül. év Egyesület 009 00 0 0 03 Kárász Anna 99 Dunaferr Sérült x U3 U3 Felnőtt Fónagy Veronika 99 KSI VB Groholy Orsoly 99 KSI VB Georgopoulou Alexandra 99 MTK-Erzsébetváros

Részletesebben

12 th European Veterans Fencing Team Championships. Poreč, Croatia

12 th European Veterans Fencing Team Championships. Poreč, Croatia 12 th European Veterans Fencing Team Championships Poreč, Croatia 12 th European Veterans Fencing Team Championships Poreč, Croatia TARTALOMJEGYZÉK 1. Felnőtt Világbajnokság Kazan (Oroszország)... 03-13.

Részletesebben

A FELNŐTT MAGYAR KUMITE VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI TERVE

A FELNŐTT MAGYAR KUMITE VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI TERVE 2014. ELŐSZÓ Bátran állíthatjuk, hogy 2013. a magyar karate egyik legsikeresebb éve volt. A korosztályos Európa- és világbajnokságokról rendre 4-5 éremmel térhetett haza csapatunk, a főiskolás Eb-n négyen

Részletesebben

Pályázat A magyar kajak-kenu szövetség utánpótlás vezetőedző posztjára

Pályázat A magyar kajak-kenu szövetség utánpótlás vezetőedző posztjára Utánpótlás vezetőedző pályázat 2017. Pályázat A magyar kajak-kenu szövetség utánpótlás vezetőedző posztjára Készítette: Hüttner Csaba Budapest, 2016. december 10. Tartalomjegyzék 1 Bevezető... 3 2 Eredménycélok

Részletesebben

A Tolna megyei KKSZ és az MKKSZ által megrendezésre került Felnőtt és

A Tolna megyei KKSZ és az MKKSZ által megrendezésre került Felnőtt és A Tolna megyei KKSZ és az MKKSZ által megrendezésre került Felnőtt és Ifjúsági Maraton Kajak-kenu verseny JEGYZŐKÖNYVE Tolna, 29. augusztus 22-23. A Verseny helye: A verseny időpontja: Tolna 29. augusztus

Részletesebben

Eredmények. 1 2010.07.17 10:00 K-1 férfi Szabadidős és Egyetemista 500 m I. előfutam. 9 2010.07.17 10:40 K-1 férfi Masters 500 m / 45-49 II.

Eredmények. 1 2010.07.17 10:00 K-1 férfi Szabadidős és Egyetemista 500 m I. előfutam. 9 2010.07.17 10:40 K-1 férfi Masters 500 m / 45-49 II. Eredmények 1 2010.07.17 10:00 K-1 férfi Szabadidős és Egyetemista 500 m I. előfutam 1 5 Vég Gábor 119 Kőrös Kajak Sportegyesület 01:53.080 2 8 Németh Dávid 6061 Tatai Hódy Sportegyesület 3 3 Kiss Péter

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA A Pályakerékpár Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti

Részletesebben

Magyar Sárkányhajó Bajnokság IV. forduló Újpesti-öböl augusztus 4.

Magyar Sárkányhajó Bajnokság IV. forduló Újpesti-öböl augusztus 4. Magyar Sárkányhajó Bajnokság 2018. IV. forduló Újpesti-öböl 2018. augusztus 4. Szervező Magyar Kajak - Kenu Szövetség H-1138 Budapest, Latorca u. 2. www.kajakkenusport.hu Helyszín Újpesti-öböl (Budapest,

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS FELNŐTT VÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK (1146. Budapest, Istvánmezei u. 3-5.)

VERSENYKIÍRÁS FELNŐTT VÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK (1146. Budapest, Istvánmezei u. 3-5.) VERSENYKIÍRÁS FELNŐTT VÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG 2018. IDŐPONT: 2018. DECEMBER 20-21-22. HELYSZÍN: GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK (1146. Budapest, Istvánmezei u. 3-5.) IDŐREND: Fegyvernem, idő, terembeosztás.

Részletesebben

Készült az MKKSZ 2011. évi rendes közgyűlésére. Készítették: Hüttner Csaba Schmidt Gábor Storcz Botond Vaskuti Máté Weisz Róbert

Készült az MKKSZ 2011. évi rendes közgyűlésére. Készítették: Hüttner Csaba Schmidt Gábor Storcz Botond Vaskuti Máté Weisz Róbert TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS a magyar kajak kenu sportág és az MKKSZ 2010. évi helyzetéről, működéséről Készült az MKKSZ 2011. évi rendes közgyűlésére Készítették: Hüttner Csaba Schmidt Gábor Storcz Botond Vaskuti

Részletesebben

Evezz együtt a bajnokokkal!

Evezz együtt a bajnokokkal! II. KANIZSAI SÁRKÁNYHAJÓ BAJNOKSÁG ÉS II. REGIONÁLIS SELEJTEZŐ Főszervező Kanizsa Kajak-kenu Klub Társszervező H-8800 Nagykanizsa, Bartók B. u. 9/a +3630 391 4958 kanizsakajak@freemail.hu Kanizsa Turizmusáért

Részletesebben

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó 1. Célja: A 2014. év uszonyosúszó ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport

Részletesebben

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Megszerveztem a magyar csapat részvételét, 2008-ban megfigyelő voltam a versenyen. 2009-től a fizikus csapattagok

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA Hatályos: 2015február 01 napjától TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK 2 BEVEZETŐ 3 I FEJEZET 4 A KIEMELT EDZŐ PROGRAM CÉLJA, HATÁLYA 4 II FEJEZET

Részletesebben

Név. Cseh László úszás I/A. Dombi Rudolf kajak - kenu I/A. Lőrincz Tamás birkózás I/A. Risztov Éva úszás I/A. Sors Tamás (para) úszás I/A

Név. Cseh László úszás I/A. Dombi Rudolf kajak - kenu I/A. Lőrincz Tamás birkózás I/A. Risztov Éva úszás I/A. Sors Tamás (para) úszás I/A Cseh László úszás I/A Dombi Rudolf kajak - kenu I/A Lőrincz Tamás birkózás I/A Risztov Éva úszás I/A Sors Tamás (para) úszás I/A Szabó Gabriella Tímea kajak - kenu I/A Szilágyi Áron vívás I/A Tóth Tamás

Részletesebben

II. Felnőtt és Parakenu VB válogató verseny július Szolnok

II. Felnőtt és Parakenu VB válogató verseny július Szolnok II. Felnőtt és Parakenu VB válogató verseny 2015. július 16-19. Szolnok Versenybírósági ülés kezdete: 2015. július 16. 15. 00 (céltorony) Versenybírósági ülés kezdete: 2015. július 17. 9. 00 A Magyar Kajak-Kenu

Részletesebben

1/2012. Eln. Hat. számú határozat. a Gerevich Aladár ösztöndíjak 2012. évi megállapításáról

1/2012. Eln. Hat. számú határozat. a Gerevich Aladár ösztöndíjak 2012. évi megállapításáról 1/2012. Eln. Hat. számú a Gerevich Aladár ösztöndíjak 2012. évi megállapításáról Az elnökség a Gerevich Aladár ösztöndíj program keretében a szövetség részére rendelkezésre álló keretösszeg 2012. január

Részletesebben

Magyar Evezős Szövetség

Magyar Evezős Szövetség Magyar Evezős Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ III., IV., V., és VI. KORCSOPORT Szeged, 2014.09.05-06. 1 2014/2015. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja

Részletesebben

Összefoglaló az Edzőbizottság évi munkájáról

Összefoglaló az Edzőbizottság évi munkájáról Összefoglaló az Edzőbizottság 2014. évi munkájáról Az edzőbizottság az elmúlt évben a MESZ működési szabályzatában előírtak szerint végezte feladatát. Sok esetben nem tudott élni a szabályzatban kapott

Részletesebben