MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG"

Átírás

1 MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 11/2005. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Készült az MKKSZ elnökségének november 9. napjára az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén. Jelen vannak: dr. Baráth Etele (3. határozatig), Kadler Gusztáv, Vaskuti István, Farkas Zoltán, Séra Miklós, Csernák Károly, Nagy György, Apáthy Endre, Csonka Gábor (2. határozattól), Koletics Miklós, Sztanity László Meghívottként: Lukács Zsuzsanna, Schmidt Gábor, Angyal Zoltán, Nagy László, Weisz Róbert, dr. Molnár Mária Napirend: 1. A felnőtt válogatott évi felkészülési programja 2. Beszámoló a Heraklész évi programjáról, Heraklész-program Az U23 válogatott évi felkészülési programja os versenynaptár Egyebek 1/2005/11. Elnökségi határozat (10 igen, egyhangú) Az emlékeztetőt Koletics Miklós hitelesíti. 1. A felnőtt válogatott évi felkészülési programja Angyal Zoltán rövid szóbeli kiegészítést tett az írásos előterjesztéshez. Tájékoztatta az elnökséget, hogy a programot a szegedi VB-hez igazította, hiszen az év fő versenye hazai rendezésű verseny lesz, kiemelt figyelemmel és lehetőségekkel a sportág számára. Szükség van legalább egy Világkupán történő részvételre, mely a duisburgi lenne egy héttel az I. válogató után. A programban egy egység élvez védettséget, a női 500 páros. Séra Miklós kérte, hogy a melegvízi támogatott egységek közé a 200 négyes kerüljön be. Farkas Zoltán szerint a program színvonalas anyag. Fontosnak tartja, hogy a felkészülést nem zavaró nemzetközi versenyeken vegyenek részt versenyzők, fiatalok menedzselési céllal, illetve szponzorok kiszolgálása okán. A program teljesítésére köttessenek szerződések, nem teljesítés esetére szankciókkal. Nagy György felvetette, hogy az edzőtáborokról és a felmérésekről készüljenek beszámolók és rákérdezett az edzőtáborokra fordítandó pénzek nagyságrendjére. Sztanity László javasolta, hogy foglalkozzanak az új Lettmann-lapáttal. Angyal Zoltán Séra Miklós felvetésére válaszolva elmondta, hogy a melegvízi táborra támogatást az olimpiai válogatott kerettagok kapják, igaz, hogy a 200 négyes EB-t, VB-t nyert, kiérdemelte a támogatást, szakmailag egyetért vele, meg kell nézni a pénzügyi lehetőséget. Az edzőtábori beszámolókkal egyetért, rövid beszámolók fognak készülni, a központi táborokról a kapitány, a csoportos táborokról az érintett edzők fogják elkészíteni. A Lettmann-lapátot már többen kipróbálták, Simon Miklós csoportja dolgozik vele, meg fogják kérdezni a tapasztalatokról. Schmidt Gábor jelezte, hogy Csipes Ferencnél is ki lehet próbálni a Lettmann-lapátot. Tájékoztatta továbbá az elnökséget, hogy a MOB főtitkári tájékoztatóján vett részt, és

2 2 kiderült, hogy a Szövetség ugyanarra a nagyságrendű támogatásra számíthat, mint a tavalyi évben volt. Angyal Zoltán folyamatában egy-egy hetet fog eltölteni egy-egy csoportnál, nem csak egy-egy edzésidőt, hanem legalább két hetet egyfolytában. Vaskuti István tájékoztatta az elnökséget, hogy a Szakmai Bizottság ülésén elhangzott észrevételeket Angyal Zoltán bedolgozta, évi prioritás a hazai rendezésű felnőtt VB és az olimpiai csapat tovább építése. Alapos anyag készült. A nemzetközi versenyeztetésnél figyelembe kellene venni, hogy az erős nemzeti csapatok két világkupán vesznek részt, ez jó lenne a magyar csapat részére is, megkérdezte, miért nem illeszkedett be két világkupán való részvétel a felkészülési programba, mert a kevés nemzetközi versenyzési lehetőség, ez nem segíti a fiatalok tapasztalatszerzését. Tájékoztatta továbbá az elnökséget, hogy Séra Miklós előterjesztésével nem ért egyet, mert a Szakmai Bizottság ülésén kellett volna a kérdéseket felvetni, és nem azért van jelen az elnökség ülésén, mert a négyes egység edzője. Ez ne legyen szokás az elnökségi ülésen. Dr. Baráth Etele megkérdezte, hogy a jobb szerepléshez mit kellene tennie a Szövetségnek, pl. orvosi-egészségügyi háttér ügyében nem történt semmi előrelépés, ezen kívül milyen intézkedésre van még szükség. Felvetette, hogy szülessen erre határozati javaslat. Angyal Zoltán szerint a megvalósuláshoz sok minden kell, állami, szövetségi finanszírozási feltételek megvoltak, ez várhatóan jövőre is így lesz. Véleménye szerint, amiben lépni kellene az az orvosi-egészségügyi háttér megerősítése, nem látszik az előrelépés lehetősége a jelenlegi sportegészségügyi rendszer miatt, bár kötelező lesz az orvosi vizsgálatok, illetve azok eredményének feldolgozása. Fontos lenne még az élettani dolgok javítása, esetleg az AstraZenecától 1-2 orvos foglalkozhatna ezzel, mert itt nagy elmaradások vannak. Schmidt Gábor szerint az AstraZeneca nyitott erre, meg kell mondanunk, hogy mit szeretnénk, edzők írják le, mire van szükség. Farkas Zoltán szerint fontos a munka, pihenés, étkezés összehangolása, ha valaki egyesületi szinten kéri, és fizeti, legyen lehetőség szakemberek igénybevételére. Dr. Baráth Etele kérte, hogy a vezetőedzők az edzőkkel való konzultáció után állítsák össze az igényeket és ezt a Szövetség továbbítani fogja az AstraZeneca felé. Dr. Baráth Etele megkérdezte továbbá, hogy a világkupák ügyében miért nincs áttörés. Angyal Zoltán elmondta, hogy az év fő versenyére épül a program, egy világkupa van még a naptárban, ez májusban Poznanban kerül megrendezésre, ez nem lehet válogató verseny, azt itthon kell megrendezni. Időben nem megoldható, aki nem tud beleszólni az I. válogatóba, az hadd mehessen világkupázni, edzői konzultáció eredményeként támogassuk. Vaskuti István elmondta, hogy a válogatott program kötelező, azon részt kell venni, és ez alapján jelölődik ki a csapat. Nálunk a többszöri formába hozással készülnek, másoknál központosított felkészülés van, azt kell teljesíteni. Nem biztos, hogy ez a rendszer a jó, ez csak megjegyzés, problémák egy részét így nem lehet megoldani, holott az anyag jó. Séra Miklós hangsúlyozta az orvosi segítség fontosságát, a vízen mérések és a terheléses vizsgálatok szükségességét. Dr. Baráth Etele egyetértett a Poznani világkupán történő önkéntes részvétellel, az edzőkkel történő egyeztetések alapján. 2/2005/11. Elnökségi határozat (11 igen, egyhangú) Az elnökség a felnőtt válogatott évi felkészülési programját elfogadja.

3 3 2. Beszámoló a Heraklész évi programjáról, Heraklész-program A Beszámoló Weisz Róbert szóbeli kiegészítést fűzött a beszámolóhoz, elmondta, hogy az ifi VB-n történő jó szereplés reményében az EB alárendelése jó döntés volt, az EB-n a második vonal került indításra, ez látszott az eredményen. A négyes válogatással kapcsolatos viták eredménye beigazolódott és kiderült, hogy jó döntés született. Az EYOF részvétel miatt kapott szemrehányás nem igazán volt jogos, hiszen azt is alá kellett rendelni a VB-nek. Nagy György megkérdezte, a női szakágban milyen szempontból történt a keret válogatása, kenuban miért nincs tartalék, mire utal a zárszó előtt szereplő negatív tapasztalat, illetőleg Weisz Róberttől is kérte az edzőtáborokról a rövid beszámolót a jövőben. Weisz Róbert válaszában elmondta, hogy a női szakágban a keretbe az eredményeik alapján serdülő versenyzők is vannak. Tartalék az eredeti előterjesztésben nem szerepelt, a Szakmai Bizottság javaslata alapján kerültek be, a kenu mezőny szűk, abban nincsenek tartalékok. A negatív tapasztalat a központi programtól való távolmaradás, melynek szankciója, ha valaki nem vesz részt a központi programban, nem használhatja fel edzőtábori napjait. Dr. Baráth Etele szerint ezt szigorúan kell kezelni. Nagy László szerint a program tartalmazza a kerettag kötelezettségeit. Dr. Baráth Etele javasolja a kötelezettségek erőteljesebb számonkérését. Sztanity László szerint is fontos a fegyelmezés, mindig beszélünk róla, de nem teszünk érte. Kadler Gusztáv szerint az ifiknél is kötelező és fontos a versenyeken a csapatként való megjelenés és viselkedés. Dr. Baráth Etele kéri, hogy az érdekeltségi rendszer áttekintése során foglalkozzanak külön a viselkedési standarddal, kéri Vaskuti István, Farkas Zoltán és Angyal Zoltán munkáját ebben. Kéri továbbá, hogy a tanulságokat a Szakmai Konferencia tárgyalja ki. 3/2005/11. Elnökségi határozat (11 igen, egyhangú) Az elnökség az ifjúsági válogatott tevékenységéről, a évi Heraklész programról szóló beszámolót elfogadja. Dr. Baráth Etele az elnökség nevében gratulációját fejezte ki a maratonistáknak sikeres szereplésükért. B Program Weisz Róbert szóbeli kiegészítésében elmondta, hogy 2006-ban kevesebb világverseny lesz az utánpótlás számára, a fő verseny az Európa-bajnokság, melyet megelőzően nyugodt, hosszabb közös felkészülés tervezhető. Az EORV előtt túl rövid a pihenési idő a szokásos szeptember végi időpontban szerencsésebb lenne ez a verseny. Vaskuti István tájékoztatta az elnökséget, hogy a Szakmai Bizottság támogatja a programot. Csernák Károly felhívta a figyelmet, hogy a 88-as születésű versenyzők miatt az érettségi időpontokat figyelembe kell venni. Véleménye szerint az ifi EB előtt túl sok a szünet. Weisz Róbert válaszában elmondta, hogy a versenynaptárban az egyik ifi válogató önálló versenyként kerül megrendezésre, a másik válogató önálló megrendezése túlzottan sok

4 4 pénzbe kerülne. Az is elképzelhető, hogy a nemzetközi versenynaptárban az ifi EB időpontja még módosul, és egy héttel korábban kerül megrendezésre. 4/2005/11. Elnökségi határozat (9 igen, Csernák Károly nem) Az elnökség a évi Heraklész-programot, azon belül az ifjúsági válogatott felkészülési programját elfogadja. 3. Az U23 válogatott évi felkészülési programja Nagy László vezetőedző szóbeli kiegészítésében tájékoztatta az elnökséget a Szakmai Bizottság javaslatairól. Vaskuti István elmondta, hogy az anyag tartalmazza a Szakmai Bizottság által javasolt változtatásokat. Lukács Zsuzsanna tájékoztatta az elnökséget, látván az előterjesztésben a Csillagprogramra történő utalást, hogy a program el fog indulni, bár nem a tervezett keretösszeggel. Abban a sportágban, ahol van U23-as versenyrendszer, azt támogatni fogják. 5/2005/11. Elnökségi határozat (10 igen, egyhangú) Az elnökség az U23-as válogatott évi felkészülési programját elfogadja os versenynaptár 1.0 Weisz Róbert szóbeli kiegészítésben elmondta, hogy elsősorban takarékossági szempont indokolta, hogy egy versenyhétvégére több versenyt tartalmaz a tervezet. A májusi pöstényi verseny is beépítésre kerül. 6/2005/11. Elnökségi határozat (10 igen, egyhangú) Az elnökség a versenynaptár tervezet első olvasatban tudomásul vette, véglegesítésére a Szakmai Konferenciát követően kerül sor. 5. Egyebek a) Séra Miklós sportágépítési alelnök bejelentette tisztségéről történő lemondását, mert nem tudta ellátni feladatát és felelősséggel nem tudja tovább vállalni. Az alelnöki funkció nélkül is kész segíteni az elnökség munkáját. Kadler Gusztáv megköszönte Séra Miklós eddigi munkáját. b) Schmidt Gábor tájékoztatta az elnökséget, hogy az EORV-n ellopott szövetségi tulajdonú Volkswagen buszban a késői érkezés miatt 15 lapát is volt, és több egyesület jelezte, hogy a lapátok pótlása gondot okoz. Javasolja, hogy a Szövetség nyújtson segítséget az érintett versenyzőknek a tartalék-keret terhére. Sztanity László javasolta, hogy a lapát-készítőket meg kell keresni, és kedvezménnyel egy helyen megrendelni a lapátokat. Kadler Gusztáv szerint a kompenzációt fel kell vállalnia a Szövetségnek, kéri Schmidt Gábort és Weisz Róbertet, hogy az árakról tájékozódjanak, és az ár 2/3-a, de legfeljebb összességében forint kerüljön felhasználásra. 7/2005/11. Elnökségi határozat (9 igen, Csernák Károly tartózkodás) Az elnökség úgy döntött, hogy a tartalék-keret terhére forint használható fel az ellopott lapátok pótlására.

5 5 c) Schmidt Gábor röviden tájékoztatta az elnökséget a Kínában tett szakmai látogatás tapasztalatairól, részletes beszámolóra a Szakmai Konferencián kerül sor. d) Az elnökség Sarlós Bernátné kimutatása alapján megállapította, hogy a Szövetségnek jelenleg 64 tagszervezete van, melyből 2005-ben 8 nem váltott ki versenyzési engedélyt. e) Farkas Zoltán röviden tájékoztatta az elnökséget a közelgő MOB közgyűlésen várható személyi kérdésekről, melyre egyeztetett álláspont kialakítását javasolja. Készítette: dr. Molnár Mária Hitelesítette: Koletics Miklós

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 3/2006. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Készült az MKKSZ elnökségének 2006. február 28. napjára az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén. Jelen vannak: dr. Baráth Etele (10.

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 7/2008. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ elnökségének 2008. június 11. napjára az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén. Jelen vannak: Dr. Baráth Etele, Kadler

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG. Készült az MKKSZ Elnökségének 2014. február 21. napjára, az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén.

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG. Készült az MKKSZ Elnökségének 2014. február 21. napjára, az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén. 3/2014. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökségének 2014. február 21. napjára, az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén. Jelen vannak: Dr. Baráth Etele,

Részletesebben

5/2016. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

5/2016. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 5/2016. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökségének 2016. június 14. napjára a Latorca utcai székházba összehívott ülésén. Jelen vannak: Dr. Baráth Etele, Kadler Gusztáv,

Részletesebben

7/2018. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

7/2018. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 7/2018. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökségének 2018. július 23. napjára a Latorca utcai székházba összehívott ülésén. Jelen vannak: Schmidt Gábor, Kadler Gusztáv,

Részletesebben

Weisz Róbert szakmai igazgató

Weisz Róbert szakmai igazgató AZ UTÁNPÓTLÁS-NEVELŐ Á NEVELŐ Ő PROGRAMOK ÉS VÁLOGATOTT KERETEK RENDSZERE KAJAK-KENUKENU SPORTÁGBAN Weisz Róbert szakmai igazgató Magyar Olimpiai Bizottság NEFMI Sport Szakállamtitkárság Nemzeti Sport

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG. Készült az MKKSZ Elnökségének január 6. napjára, az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén.

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG. Készült az MKKSZ Elnökségének január 6. napjára, az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén. 1/2014. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökségének 2014. január 6. napjára, az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén. Jelen vannak: Dr. Baráth Etele, Kadler

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 12/2007. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ elnökségének 2007. november 14. napjára az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén. Jelen vannak: dr. Baráth Etele,

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 1/2007. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Készült az MKKSZ elnökségének 2007. január 18. napjára az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén. Jelen vannak: dr. Baráth Etele, Kadler

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 3/2007. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Készült az MKKSZ elnökségének 2007. március 20. napjára az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén. Jelen vannak: dr. Baráth Etele, Kadler

Részletesebben

12/2013. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

12/2013. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 12/2013. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökség 2013. július 23. napján, 14:00 órakor, az MKKSZ Latorca utcai Székházába összehívott ülésén. Jelen vannak: Dr. Baráth

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG. Készült az MKKSZ Elnökség április 3. napján, az MKKSZ Latorca utcai Székházába összehívott ülésén.

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG. Készült az MKKSZ Elnökség április 3. napján, az MKKSZ Latorca utcai Székházába összehívott ülésén. 5/2014. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökség 2014. április 3. napján, az MKKSZ Latorca utcai Székházába összehívott ülésén. Jelen vannak: Dr. Baráth Etele, Kadler

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 11/2006. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Készült az MKKSZ elnökségének 2006. december 13. napjára az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén. Jelen vannak: dr. Baráth Etele,

Részletesebben

10/2013. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

10/2013. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 10/2013. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökség 2013. június 18. napján, 14:00 órakor, az MKKSZ Latorca utcai Székházába összehívott ülésén. Jelen vannak: Kadler

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 2/2006. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Készült az MKKSZ elnökségének 2006. február 8. napjára az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén. Jelen vannak: dr. Baráth Etele (6.

Részletesebben

Összefoglaló az Edzőbizottság évi munkájáról

Összefoglaló az Edzőbizottság évi munkájáról Összefoglaló az Edzőbizottság 2014. évi munkájáról Az edzőbizottság az elmúlt évben a MESZ működési szabályzatában előírtak szerint végezte feladatát. Sok esetben nem tudott élni a szabályzatban kapott

Részletesebben

U1/2016. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

U1/2016. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG U1/2016. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökségének 2016. december 19. napjára a Latorca utcai székházba összehívott ülésén. Jelen vannak: Schmidt Gábor, Kadler Gusztáv,

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség. Helyszín: Amerikai Kereskedelmi Kamara, Budapest, Deák Ferenc u. 10.

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség. Helyszín: Amerikai Kereskedelmi Kamara, Budapest, Deák Ferenc u. 10. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2002/1. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Időpont: 2002. április 24. Helyszín: Amerikai Kereskedelmi Kamara, Budapest, Deák Ferenc u. 10. Jelen voltak: Fáth Péter elnök, Dietrich Tamás

Részletesebben

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Magyar Kajak-Kenu Szövetség Közgyűlése Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Budapest, 2012. április 4. Készítette: Storcz Botond szövetségi kapitány Helyzetelemzés

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 6/2007. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Készült az MKKSZ elnökségének 2007. június 12. napjára az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén. Jelen vannak: dr. Baráth Etele, Kadler

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.

Részletesebben

1/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

1/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 1/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökségének 2015. január 29. napjára, az MKKSZ Latorca utcai Székházába összehívott ülésén. Jelen vannak: Dr. Baráth Etele,

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG. Készült az MKKSZ Elnökség 2013. június 11. napján, az MKKSZ Latorca utcai Székházába összehívott ülésén.

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG. Készült az MKKSZ Elnökség 2013. június 11. napján, az MKKSZ Latorca utcai Székházába összehívott ülésén. MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökség 2013. június 11. napján, az MKKSZ Latorca utcai Székházába összehívott ülésén. 9/2013. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Jelen vannak: Dr. Baráth Etele, Belcsik

Részletesebben

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI

Részletesebben

JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG ÉVI SZAKMAI TERVÉRE

JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG ÉVI SZAKMAI TERVÉRE JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG 2018. ÉVI SZAKMAI TERVÉRE Általános működés A 2018. évi alap-, működési- és szakmai támogatással, valamint az Olimpiai Reménységek Versenyével kapcsolatos szakmai tervek

Részletesebben

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9.

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. JUDO SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. BEVEZETŐ Mi a judo: egy sajátos etikai, nevelési, testnevelési és harcművészeti

Részletesebben

A jegyzőkönyvet Kovácshegyi Eszter vezeti, hitelesítő: Zsömle Balázs, Matheisz József.

A jegyzőkönyvet Kovácshegyi Eszter vezeti, hitelesítő: Zsömle Balázs, Matheisz József. Budapest, 2012. október 24. Magyar Evezős Szövetség Elnökségi ülés 2012. október 24. Magyar Sport Háza III. emeleti tárgyaló Jelenlévők: mellékelt jelenléti ív szerint Tervezett napirend: 1. Versenyengedély

Részletesebben

KIADÁSOK 810 937 165 Szakmai tevékenység. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2009. évi költségvetése. Kamat 10 000 000 Áthúzódó bevételek 25 754 743

KIADÁSOK 810 937 165 Szakmai tevékenység. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2009. évi költségvetése. Kamat 10 000 000 Áthúzódó bevételek 25 754 743 2009. évi előirányzat BEVÉTELEK 811 194 743 Államháztartás alrendszereiből 318 140 000 ÖM céltámogatások 251 640 000 működési támogatás (NSSZ) 35 000 000 alap és eredményességi támogatás (MOB) 179 000

Részletesebben

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE. 2014. június 3.

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE. 2014. június 3. MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE 2014. június 3. Tartalom Jegyzőkönyvvezető... 2 Jegyzőkönyv hitelesítő... 2 Napirendi pontok elfogadása... 2 CdJ 2015 szervezésének folytatása... 2 Héraklész

Részletesebben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2008. évi költségvetése

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2008. évi költségvetése 2008. évi előirányzat rendkívüli t. ÖTM szakmai ÖTM műk. Bajnok Csillag 78 000 000 264 000 000 35 000 000 9 215 000 28 000 000 BEVÉTELEK 1 010 753 053 Fordulónapi pénzkészlet 37 824 211 Államháztartás

Részletesebben

2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok. Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány

2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok. Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány 2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány Szakvezetés Szövetségi kapitány Szakágvezetők Edzők FFFFx FFksx FFksNF Sporttudományi háttér Terhelés diagnosztika

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6..

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6.. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2019. ÉVRE v.2018/1.6.. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. A Magyar Íjász Szövetség (továbbiakban:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a KÖZGYŰLÉS részére. a Közgyűlés hatáskörébe tartozó, gazdálkodást érintő kérdésekről

E L Ő T E R J E S Z T É S. a KÖZGYŰLÉS részére. a Közgyűlés hatáskörébe tartozó, gazdálkodást érintő kérdésekről MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG E L Ő T E R J E S Z T É S a KÖZGYŰLÉS részére a Közgyűlés hatáskörébe tartozó, gazdálkodást érintő kérdésekről 2008. április TARTALOM 1. A 2007. évi gazdálkodásról szóló beszámolók

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014. *Azon határozatnál, melyeknél az elnökség nem egyhangúan szavazott ott az igen/nem illetve a tartózkodások aránya jelölésre kerül. Kiemelt edzők 2014. év első féléves felosztására

Részletesebben

SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA MAGYAR BÚVÁR SZAKSZÖVETSÉG 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. tel.,fax: (36-1) 270 0117 E-mail: buvar@buvar.hu Web: www.buvar.hu Érvényes: 2014. 10.10-től Sportbizottság

Részletesebben

A felnőtt maraton kajak-kenu válogatott évi felkészülési programja

A felnőtt maraton kajak-kenu válogatott évi felkészülési programja A felnőtt maraton kajak-kenu válogatott 2015. évi felkészülési programja IV. rész Készítette: Weisz Róbert szövetségi vezetőedző Budapest, 2014. október 12. Módosítva: 2015. március 31. Tartalomjegyzék

Részletesebben

A Szövetség 2012. évi költségvetés tervezete. 2012 terv

A Szövetség 2012. évi költségvetés tervezete. 2012 terv 2012 terv FORRÁSOK 553 364 827 MOB 366 500 000 működési támogatás 45 000 000 eredményességi támogatás 261 000 000 Héraklész Bajnok 43 000 000 SPORT XXI 10 000 000 Paralimpiai Bizottság 6 000 000 EORV céltámogatás

Részletesebben

PÁLYÁZAT. A Magyar Evezős Szövetség pályázatot hirdet Felnőtt Szövetségi Kapitány pozíció betöltésére a következő olimpiai ciklusra:

PÁLYÁZAT. A Magyar Evezős Szövetség pályázatot hirdet Felnőtt Szövetségi Kapitány pozíció betöltésére a következő olimpiai ciklusra: PÁLYÁZAT A Magyar Evezős Szövetség pályázatot hirdet Felnőtt Szövetségi Kapitány pozíció betöltésére a következő olimpiai ciklusra: Pályázati feltételek és elvárások: Pályázatot nyújthat be minden büntetlen

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4.

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2020. ÉVRE v.2019/1.4. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. 1 A Magyar Íjász Szövetség, továbbiakban

Részletesebben

Az egyszerűsített éves beszámoló mérlege (adatok ezer forintban) előző év 2016

Az egyszerűsített éves beszámoló mérlege (adatok ezer forintban) előző év 2016 Az egyszerűsített éves beszámoló mérlege (adatok ezer forintban) előző év 2016 előző év helyesbítése tárgyév 2017 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) A. Befektetett eszközök 1 629 022 1 879 286 I. Immateriális javak 34

Részletesebben

2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak:

2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak: MSSZ RENDES ELNÖKSÉGI ÜLÉS HATÁROZATAI 2014. március 3. A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 2014. március 3-án 16 órakor a Magyar Sport Háza 3. emeleti tárgyalójában tartotta 2014. évi második (2.)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a KÖZGYŰLÉS részére. a Közgyűlés hatáskörébe tartozó, gazdálkodást érintő kérdésekről

E L Ő T E R J E S Z T É S. a KÖZGYŰLÉS részére. a Közgyűlés hatáskörébe tartozó, gazdálkodást érintő kérdésekről MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG E L Ő T E R J E S Z T É S a KÖZGYŰLÉS részére a Közgyűlés hatáskörébe tartozó, gazdálkodást érintő kérdésekről 2012. április TARTALOM 1. A 2011. évi gazdálkodásról szóló beszámolók

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a KÖZGYŰLÉS részére. a Közgyűlés hatáskörébe tartozó, gazdálkodást érintő kérdésekről

E L Ő T E R J E S Z T É S. a KÖZGYŰLÉS részére. a Közgyűlés hatáskörébe tartozó, gazdálkodást érintő kérdésekről MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG E L Ő T E R J E S Z T É S a KÖZGYŰLÉS részére a Közgyűlés hatáskörébe tartozó, gazdálkodást érintő kérdésekről 2009. március TARTALOM 1. A 2008. évi gazdálkodásról szóló beszámolók

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a KÖZGYŰLÉS részére. a Közgyűlés hatáskörébe tartozó, gazdálkodást érintő kérdésekről

E L Ő T E R J E S Z T É S. a KÖZGYŰLÉS részére. a Közgyűlés hatáskörébe tartozó, gazdálkodást érintő kérdésekről MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG E L Ő T E R J E S Z T É S a KÖZGYŰLÉS részére a Közgyűlés hatáskörébe tartozó, gazdálkodást érintő kérdésekről 2010. március TARTALOM 1. A 2009. évi gazdálkodásról szóló beszámolók

Részletesebben

MAGYAR KAJAK - KENU SZÖVETSÉG 2015.03.17 tervezett bevételek (2015.)

MAGYAR KAJAK - KENU SZÖVETSÉG 2015.03.17 tervezett bevételek (2015.) tervezett bevételek (2015.) 4. számú melléklet ek 2015. bevételek MIND saját ok áthúzódó 2015. évi bevétel 1 361 777 863 577 436 519 1 797 800 000 451 589 628 2 826 826 147 423 600 000 3 250 426 147 1

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA Hatályos: 2015február 01 napjától TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK 2 BEVEZETŐ 3 I FEJEZET 4 A KIEMELT EDZŐ PROGRAM CÉLJA, HATÁLYA 4 II FEJEZET

Részletesebben

számú melléklet, az MKKSZ Közgyűlés hatáskörébe tartozó, gazdálkodást érintő kérdésekről szóló beszámolóhoz

számú melléklet, az MKKSZ Közgyűlés hatáskörébe tartozó, gazdálkodást érintő kérdésekről szóló beszámolóhoz 1.1.2. számú melléklet, az MKKSZ Közgyűlés hatáskörébe tartozó, gazdálkodást érintő kérdésekről szóló beszámolóhoz 2011 TERV 2011. TÉNY FORRÁSOK 667 521 324 704 599 817 MOB 368 000 000 331 589 951 működési

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről A Magyar Olimpiai Bizottság Elnöksége 2015. március 17-i ülésén megtárgyalásra került a 2. napirendi pont a Gerevich-ösztöndíjakról,

Részletesebben

FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA 2013. évi Fő versenyek Felnőtt Európa-bajnokság Budapest (HUN) április 25-27. Felnőtt Csapat Európa-bajnokság Budapest (HUN) április 28. Felnőtt

Részletesebben

Válogatott keret, válogatási elvek, tájékozódási búvárúszás szakág 2017

Válogatott keret, válogatási elvek, tájékozódási búvárúszás szakág 2017 Válogatott keret, válogatási elvek, tájékozódási búvárúszás szakág 2017 A Magyar Búvár Szakszövetség 2017. évben a 2017. évi Nyílt Európa Bajnokságra való felkészülést és kiutazást tudja támogatni központi

Részletesebben

9/2018. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

9/2018. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 9/2018. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökségének 2018. október 18. napjára a Latorca utcai székházba összehívott ülésén. Jelen vannak: Schmidt Gábor, Kárai Péter,

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség A FELNŐTT KAJAK-KENU MARATON VÁLOGATOTT ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA. Budapest, január 22.

Magyar Kajak-Kenu Szövetség A FELNŐTT KAJAK-KENU MARATON VÁLOGATOTT ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA. Budapest, január 22. Magyar Kajak-Kenu Szövetség A FELNŐTT KAJAK-KENU MARATON VÁLOGATOTT 2017. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA Készítette: Weisz Róbert vezetőedző Budapest, 2017. január 22. Tartalomjegyzék 1 Tervezési időszak,

Részletesebben

Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót.

Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót. TAGGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV felvéve a Magyar Dragon Szövetség Taggyűlésén, 2014. március 11-én, a Virányos Klinikán (Budapest, XII. ker., Virányos út 23/d.) Taggyűlés kezdete 19.10 óra. Jelen vannak: Tagok:

Részletesebben

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. 2016/1. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a 2015. 12. 10-i elnökségi ülés emlékeztetőjét. 2016/2. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a következő elnökségi

Részletesebben

Javaslatok a versenyrendszer módosm

Javaslatok a versenyrendszer módosm Javaslatok a versenyrendszer módosm dosítására A szakmai egyeztetéseken felmerültek Túl sok a tétverseny a fiataloknak (versenyek száma, felnevezés) Olyan versenyrendszer kell, amely megakadályozza a korai

Részletesebben

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés -2015. 10. 27. 9/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés -2015. 10. 27. 9/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés -2015. 10. 27. 9/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Készült az MVSZ elnökségének 2015. 10. 27. napjára, a Magyar Sport Háza IV. emeleti tárgyalójában (XIV. Budapest, Istvánmezei

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Magyar Erőemelő Szövetség elnökségi üléséről

Jegyzőkönyv a Magyar Erőemelő Szövetség elnökségi üléséről Jegyzőkönyv a Magyar Erőemelő Szövetség elnökségi üléséről Időpontja: 2015. május 10. de. 10 órai kezdettel Helyszíne: Budapest, XIV., Istvánmezei út 1-3., a Magyar Erőemelő Szövetség székhelyén Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 17/2008. (IX. 5.) MNÖ határozatot

JEGYZŐKÖNYV. 17/2008. (IX. 5.) MNÖ határozatot JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2008. szeptember 5-én 14 30 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Előterjesztés a MOB Elnökség március 22-i ülésére TERVEZET

Előterjesztés a MOB Elnökség március 22-i ülésére TERVEZET Előterjesztés a MOB Elnökség 2016. március 22-i ülésére TERVEZET I. 2016. évi szövetségi ösztöndíj-felosztási javaslatok A MOB Közgyűlése a 2016. február 2-i ülésén elfogadta a MOB 2016. évi költségvetését.

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. 2016/1. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a 2015. 12. 10-i elnökségi ülés emlékeztetőjét. 2016/2. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a következő elnökségi

Részletesebben

Magyar Hallássérültek Sportszövetsége HATÁROZATOK TÁRA 2018.

Magyar Hallássérültek Sportszövetsége HATÁROZATOK TÁRA 2018. Magyar Hallássérültek Sportszövetsége ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK HATÁROZATOK TÁRA 2018. 1/2018. (01. 04.) számú MHSSZ elnökségi határozat Az MHSSZ Elnöksége bowling szakágvezetőnek Kapronczayné Karádi Magdolnát

Részletesebben

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnökségének évi határozatai:

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnökségének évi határozatai: A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnökségének 2017. évi határozatai: 1/2017. II. 01. határozat Elnökség határozatban az alábbiak szerint döntött a 2017. évi Országos Bajnokság helyszínének kijelölésével

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Oszvald József elnökhelyettes Babits Emil képviselő Ruppert Béláné képviselő Scheer József képviselő Tihanyiné Baki Zsuzsanna képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Oszvald József elnökhelyettes Babits Emil képviselő Ruppert Béláné képviselő Scheer József képviselő Tihanyiné Baki Zsuzsanna képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2009. november 6-án 15 00 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség A KAJAK-KENU SPORTÁG OLIMPIAI CIKLUSRA VONATKOZÓ SPORTSZAKMAI PROGRAMJA ÉS EREDMÉNYTERVE Készítette: Csabai Edvin szakmai igazgató & MKKSZ Szakmai Csoport Budapest, 2013.10.31.

Részletesebben

Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök

Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök NEMZETI SPORT INTÉZET Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök LEZÁRULT EGY KORSZAK A tehetséggondozó programok 9-10 évesek. Új struktúra áll fel. Új források jelennek meg. HÁROM

Részletesebben

2/2016. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

2/2016. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 2/2016. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökségének 2016. február 23. napjára a Latorca utcai székházba összehívott ülésén Jelen vannak: Dr. Baráth Etele, Kadler Gusztáv,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. szeptember 23 i Elnökségi üléséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. szeptember 23 i Elnökségi üléséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. szeptember 23 i Elnökségi üléséről Készült: a Magyar Olimpiai Bizottság Elnökségének 2014. szeptember 23. napján 9:00 órakor, a Magyar Olimpiai Bizottság (1124

Részletesebben

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK Tokyo 2020 2020. júl. 24. 2020. aug. 9. Várhatóan 207 ország részvételével, 11.090 sportoló indulhat. 33 sportágban 339 aranyérem kerül kiosztásra. 40 versenyhelyszín és több mint

Részletesebben

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE Előterjesztő: Jóváhagyta: MESZ elnöksége. november 8. TARTALOM I. Ösztöndíjak célja... II. Ösztöndíjak rendszere... III. Ösztöndíjra való jogosultság...

Részletesebben

MKSZ 2015. évi költségvetési tervezet

MKSZ 2015. évi költségvetési tervezet MKSZ 2015. évi költségvetési tervezet BEVÉTELEK Az MKSZ 2015 ös költségvetésének bevételi oldalán az alábbi 9 bevételi sor szerepel: Bevételek I. Kiemelt Sportágfejlesztési támogatás KSF 4 150 000 000

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 29-i üléséről 72-76/2009. (06. 29.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzatának 2009. június

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV az Optimist Osztályszövetség elnökségi üléséről

JEGYZŐKÖNYV az Optimist Osztályszövetség elnökségi üléséről JEGYZŐKÖNYV az Optimist Osztályszövetség elnökségi üléséről Szám: 01/2019 Időpont: 2019. január 8., 10.00 óra Helyszín: Clarity Consulting irodája, Budapest 1145, Erzsébet Királyné Útja 29/B Megjelentek:

Részletesebben

Készítette: Weisz Róbert vezetőedző

Készítette: Weisz Róbert vezetőedző MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG PARACANOE SZAKÁG 2014. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA Készítette: Weisz Róbert vezetőedző 1. Bevezető A 2013. évi robbanásszerű nemzetközi fejlődés mind létszám, mind minőség terén

Részletesebben

Magyar Evezős Szövetség Elnökségi ülés február 8. Magyar Sport Háza III. emeleti ovális tárgyaló Jelenlévők: mellékelt jelenléti ív szerint

Magyar Evezős Szövetség Elnökségi ülés február 8. Magyar Sport Háza III. emeleti ovális tárgyaló Jelenlévők: mellékelt jelenléti ív szerint Magyar Evezős Szövetség Elnökségi ülés 2012. február 8. Magyar Sport Háza III. emeleti ovális tárgyaló Jelenlévők: mellékelt jelenléti ív szerint Budapest, 2012. február 10. Tervezett napirend: Napirend

Részletesebben

1/2012. Eln. Hat. számú határozat. a Gerevich Aladár ösztöndíjak 2012. évi megállapításáról

1/2012. Eln. Hat. számú határozat. a Gerevich Aladár ösztöndíjak 2012. évi megállapításáról 1/2012. Eln. Hat. számú a Gerevich Aladár ösztöndíjak 2012. évi megállapításáról Az elnökség a Gerevich Aladár ösztöndíj program keretében a szövetség részére rendelkezésre álló keretösszeg 2012. január

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Az előző elnökségi ülés emlékeztetőjét az elnökség egyhangúlag elfogadta. 01./ számú határozat

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Az előző elnökségi ülés emlékeztetőjét az elnökség egyhangúlag elfogadta. 01./ számú határozat ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2015. Az előző elnökségi ülés emlékeztetőjét az elnökség egyhangúlag elfogadta. 01./ 2015. számú határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a Szakmai Bizottság által már jóváhagyott

Részletesebben

Elnökségi határozatok:

Elnökségi határozatok: 0A/2015.11.19 számú elnökségi határozat Az elnökség elfogadta a Napirendet. 0B/2015.11.19 számú elnökségi határozat Jegyzőkönyvvezető: Balogh Borbála Elnökségi határozatok: 2015.11.19. 0C/2015.11.19 számú

Részletesebben

/2013/EH Határozati javaslat

/2013/EH Határozati javaslat MOB Elnökségi ülés -2013. október 14. 7. napirendi pont: Döntés a "Fogyatékosok versenysportjának támogatása - 70 M Ft", valamint a "Speciális Világjátékokon történő részvétel támogatás - 16 M Ft" felosztásáról,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 25 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. február 18-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség. Reklámszabályzata 2014.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség. Reklámszabályzata 2014. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség Reklámszabályzata 2014. 2 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége a sportról szóló 2004. évi I. törvény 35-37. -ai figyelembevételével, a vagyoni értékű jogok hasznosításáról

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Az előző elnökségi ülés emlékeztetőjét az elnökség egyhangúlag elfogadta.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Az előző elnökségi ülés emlékeztetőjét az elnökség egyhangúlag elfogadta. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2015. Az előző elnökségi ülés emlékeztetőjét az elnökség egyhangúlag elfogadta. 01./ 2015. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a Szakmai Bizottság által már jóváhagyott Átigazolási

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi Felnőtt Európa-bajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi Felnőtt Európa-bajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi Felnőtt Európa-bajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök Az előterjesztést tárgyalja: 2018. 04. 20-i Elnökségi Ülés A verseny megnevezése: Felnőtt Európa-bajnokság

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

Kőbánya Sport Club 1105 Budapest Ihász utca 24.

Kőbánya Sport Club 1105 Budapest Ihász utca 24. ,!!.-. \, Ktruict Kőbányai,. ' v.:\!,cki-testület ülése Kőbánya Sport Club 1105 Budapest Ihász utca 24. Tel/Fax: 2616710, Mobü: +36305269214 ' m QÁWA SPORT eü* www.kobanvasc.hu ksc@3cobanvasc.hu 1367 Versenysport:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Közgyűlés a javaslatot egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

JEGYZŐKÖNYV. A Közgyűlés a javaslatot egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2009. január 29-én 17.00 órakor a Magyar Gószövetség közgyűlésén. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Dienes Péter köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy a Közgyűlés

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 21-2/2012.(11.29.) számú határozata a 2012. évi sportcélú működési támogatási kérelmekkel kapcsolatos döntésről A Bizottság

Részletesebben

MAGYAR KAJAK - KENU SZÖVETSÉG költségvetési kiadások 2016.

MAGYAR KAJAK - KENU SZÖVETSÉG költségvetési kiadások 2016. 2015. évi 2016. ÉVI TERV 3 250 426 147 3 483 636 416 2 064 612 674 3 569 200 384 466 920 000 4 036 120 384 1 sportszakmai közvetlen kiadások 2 785 517 650 2 883 230 220 1 545 393 611 2 663 258 018 466

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2. JEGYZŐKÖNYV Amely készült: Jelen vannak: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén 2012. január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.) a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 27-én Mezőkövesden, az Ipartestületek

Részletesebben

2015 Január 7, Budapest.

2015 Január 7, Budapest. 2015 Január 7, Budapest. Elnök felkéri Vaspöri Tamás elnökségi tagot az elnökségi ülés levezetésére egyhangú Elnök felkéri Miklós Nándort a jegyzőkönyvezetés elvégzésére Az elnökség a jegyzőkönyv hitelesítőnek

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Szponzori Szabályzat

Magyar Úszó Szövetség Szponzori Szabályzat Magyar Úszó Szövetség Szponzori Szabályzat 2013. február A Magyar Úszó Szövetség Elnöksége a Sportról szóló 2004. évi I. törvény figyelembevételével, a Szövetséggel és az úszó sportrendezvényekkel kapcsolatos

Részletesebben

01/02-05/2012. számú határozat: Az elnökség egyhangúlag elfogadja jegyzőkönyv-vezetőnek Szűcs Helgát, jegyzőkönyv hitelesítőnek Balog Ferencet.

01/02-05/2012. számú határozat: Az elnökség egyhangúlag elfogadja jegyzőkönyv-vezetőnek Szűcs Helgát, jegyzőkönyv hitelesítőnek Balog Ferencet. Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 28. 2012. ÉVI ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 01/02-05/2012. számú határozat: Az elnökség egyhangúlag elfogadja jegyzőkönyv-vezetőnek

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 155-8/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Képviselő-testülete, valamint Hegyesd község Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Beke Imre polgármester. Boros Lajosné, Juhász Sándor, Korcsmáros Sándor, Ludmanné Papp Ilona, Réz Szilárd képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Beke Imre polgármester. Boros Lajosné, Juhász Sándor, Korcsmáros Sándor, Ludmanné Papp Ilona, Réz Szilárd képviselők JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. július 18-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal hivatalai helyiségében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülésének alkalmából. Jelen vannak:

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 53-20/2013. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 557, 558, 559, 560/2013. (IX. 11.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

Gyorsasági (Sprint) válogatottak felkészülése

Gyorsasági (Sprint) válogatottak felkészülése FORRÁSOK MOB működési támogatás eredményességi támogatás világjátékok felkészülési támogatás orvosok, gyúrók negbízási díj hozzájárulás NSI Héraklész Bajnok EORV céltámogatás NCA Vagyoni értékű jogok MOL

Részletesebben

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG 2016. ÉVI HATÁROZATAINAK JEGYZÉKE I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Budapest, 2016.07.06. 1 I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 1. 1/2016. (III.23.) évi küldöttgyűlési

Részletesebben