KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról"

Átírás

1 KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: A Kutasi Mezőkert Zrt. Segesd 0370/1 hrsz. alatti telephelyen történő trágyatároló, szalmatároló, terményszárító, terménytároló és hídmérleg létesítése, géptároló bővítése előzetes vizsgálati eljárása Az ügy iktató száma: 7692/2016. Az eljárás megindításának napja: augusztus 8. Az ügyintézési határidő: Az eljárás megindítását követő naptól számított 30 nap A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 33. (3) bekezdése értelmében többek között az ügyintézési határidőbe nem számít bele: a jogsegélyeljárás időtartama, továbbá a Ket. 36. (2) bekezdése alapján adatnak a nyilvántartásból történő beszerzéséhez szükséges idő, a hiánypótlásra, illetve a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő, a szakhatóság eljárásának időtartama, az eljárás felfüggesztésének időtartama, a hatósági megkeresés vagy a döntés postára adásának napjától annak kézbesítéséig terjedő időtartam, valamint a hirdetményi, továbbá a kézbesítési meghatalmazott és a kézbesítési ügygondnok útján történő közlés időtartama. Az ügyintéző neve és elérhetősége: Muck Péter kornyezetvedelem@baranya.gov.hu A tervezett beruházás rövid ismertetése: tel.: 72/ A környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Kormányhivatal) megállapította, hogy a tervezett tevékenység az egységes Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály 7621 Pécs, Papnövelde u Pécs, Pf.: kornyezetvedelem@baranya.gov.hu Honlap:

2 2 környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 3. számú melléklet 128. a) pont (egyéb, az pontba nem tartozó építmény vagy építmény együttes beépített vagy beépítésre szánt területen, 3 ha területfoglalástól) alapján előzetes vizsgálat, és a Kormányhivatal döntésétől függően környezeti hatásvizsgálat köteles. Tervezett létesítmények: Géptároló-szín bővítés A meglévő, acélszerkezetes géptároló szín Ny-i irányban kerül bővítésre. Almos-trágya tároló létesítés Az állattartásból keletkező almos trágya szakszerű, a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő tárolása és kezelése szükségessé teszi új almos trágyatároló és ehhez kapcsolódó csurgalékvíz tároló építését. Csurgalékvíz tároló A vasbeton szerkezetű tároló 18 cm vtg. felmenőfala 50 cm magasan kiemelkedik a térszinttől a gépek becsúszásának megakadályozására. Körben korlát készül szintén a balesetveszély megelőzésére. Útburkolat A jelenlegi útburkolat állapota megfelelő. A trágyatároló beton padozat szintje a meglévő útburkolathoz csatlakozik a meglévő útburkolat 5 m-es kiszélesítésével É-i irányban. Szalmatároló szín A betonpadozat meglévő, erre az alapra kerül az acél tartóoszlopok sora, majd az acélszerkezetes tető a hullámpala fedéssel. Szemes-termény szárító A tervezett tevékenység a francia gyártmányú, LAW SBC 8 LE típusú folyamatos üzemű, földgáz tüzelésű szemes-termény szárító-berendezés megépítése. Ennek fázisai - talaj-mechanikai vizsgálat - alapozási munkák - talaj kitermelése, beton-alap készítése - szárítótorony szerkezet felépítése és a technológiai elemek beszerelése - elektromos hálózat csatlakozása - gázhálózat csatlakozása K-i irányban 200 m távolságban idegen tulajdonú szarvasmarha telep található.

3 3 A környező terület adott helyet egykor az állami gazdaság szolgálati lakásainak, melyek zöme ma is a cég tulajdonában van és további lakóingatlanokat is felvásároltak. Ezek a lakások és házak használaton kívül vannak. A tervezett szárítóhoz legközelebbi kb. 400 méterre eső lakóingatlan a 0307/6 hrsz-on áll és azt a cég tulajdonosa lakja. A további négy lakott épület a puszta legdélebbi sávjában helyezkedik el, melyek közül az irodaépület mellett D-re tartó út jobb oldalának két utolsó háza a tervezett szárítótól kb. 450 méterre lesz. További környékbeli létesítményként megemlíthető még egy K-re 500 méteren távolságra lévő nagy léptékű szarvasmarha telep. A község legközelebbi belterületi lakóterületének Lf-falusias lakóterület övezetébe sorolt Lászlómajor lakóházai ÉNYÉ-ra, kb. 2 kilométerre találhatók. A többi segesdi lakóterületek távolsága bőven meghaladja a 2 kilométert, szomszédos községek lakóterületeinek távolsága pedig szintén kilométerekben mérhető. A tervezett fejlesztés járulékos beruházásokat (szociális létesítményeket) nem kíván, a bérlő által foglalkoztatott kezelőszemélyzet igényei a telephelyen, meglévő iroda-szociális épületben kielégíthetők. A telephely közlekedési kapcsolatait a községbe vezető bekötőúton át a Barcs-Balatonberény 68. sz. főút, illetve a MÁV vasúthálózat nagyatádi és somogyszobi állomásai adják. Az óránkénti 2-4 fordulóval lebonyolítható szállítás a Felsőbogátpusztáról Segesdre vezető bekötő úton át a község, illetve azon keresztül a 68. sz. főúton északra Böhönye, délre Nagyatád irányába zajlik. Az északi irányba tartó forgalom a 7 sz. főutat és az M7 autópályát, a délre irányuló, a 6. sz. főutat célozva éri el a magasabb rendű úthálózatot. A tervezett szemes-termény szárító berendezés telepítésére szolgáló 0370/1 hrsz-ú telephely és környezete Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2002.(X.15.) Kt. sz. rendeletével jóváhagyott szabályozási terv és helyi építési szabályzat szerint, Gipm mezőgazdasági üzemi övezetbe sorolt, volt állami gazdasági major területe. A Környezethasználó 0370/1 hrsz-ú telephelyének K-i sarkában tervezett szemes-termény ágazati fejlesztés önálló létesítésként jelenik meg a NY-i oldali gépállomás, gépműhely és állattartó (szarvasmarha) istállók mellett. Az ingatlantól É-ra, K-re és Ny-ra az azt övező véderdő-sávon túl szántó területek helyezkednek el. D-ről a községbe vezető bekötőút határolja. A bekötőút D-i oldalán, a telep főbejáratával szemben a 0311/5 hrsz-on az irodaépület áll. Szemes-termény tárolók A 3 db, egyenként 922 m 2 alapterületű, 2000 t betárolási kapacitású tároló a szárítóberendezés K-i és D- i oldalán kerül elhelyezésre. Hídmérleg A kg mérési kapacitású hídmérleg a tervezett D-i oldali bejárattal szemben, a szárítóüzem Ny-i oldalán kerül telepítésre.

4 4 A telep tervezett épületeinek alap-kialakítása során mozgatandó, ill. beépítendő előzetes számításokon alapuló anyagmennyiségek: Épület Alapterület m 2 Föld munk a Padozat kialakítása Szulfátbeton Kavics - réteg réteg Almostrágya tároló Csurgalék akna Szalma tároló szín Gépszín bővítés Terményszárító Terménytárolók 3x Összesen A megvalósítandó épületek férőhely- és szerkezeti jellemzői. Épület Kapacitás - Szerkezeti elem jellemző Padozat Falazat Tető Fedés Szigetelés Almos-trágya 1500 t - - tároló vasbeton vasbeton - Csurgalék akna 35 vasbeton vasbeton Szalmatároló szín 890 m 2 acél váz - acélváz hullámpala - Gépszín bővítés 790 m 2 vasbeton Terményszárító 11 t/ó (kukorica) vasbeton Terménytárolók 3 x 922 m 2 vasbeton vasbeton acélváz trapézleme z - Járulékos létesítmények megvalósítása A megvalósítandó járulékos létesítmények a következők - telepen belüli közlekedő-utak - elektromos-energia ellátó hálózat E feladatok ellátása érdekében a telephelyen szilárd útburkolat léte nélkülözhetetlen, amely jelen állapotban is rendelkezésre áll. A megvalósítás során az épületekig földfelszín alatti vízvezeték-hálózat továbbítja a vizet, azokon belül pedig falon kívül kerül szerelésre. Az elektromos energia a telepen belül jelenleg is rendelkezésre áll, a tervezett létesítmények közül a szárítóüzembe kerül technológia kiépítésre, más létesítményekben elektromos energiára nem lesz szükség az üzemeltetésükhöz.

5 5 Fűtési rendszerre a tervezett épületekben nincs szükség, kivétel a szárítóberendezés irányító helyisége, ahol az elektronika működéséhez megfelelő hőmérsékletre van szükség, amit helyi elektromos fűtőtest fog biztosítani. A meglévő szociális épületben helyi fűtés létezik. A tisztálkodáshoz és a fűtéshez szükséges melegvizet tartályos gázzal üzemelő, 37 kw teljesítményű kazán biztosítja. Az érintettek a kérelem és mellékleteinek nyomtatott példányába a Kormányhivatal ügyfélszolgálatán ügyfélfogadási időben, illetve a tevékenység telepítési helye szerinti település jegyzőjénél betekinthetnek. A betekintés módjáról a Kormányhivatalnál vagy a jegyzőnél lehet részletes felvilágosítást kapni. A Kormányhivatal a kérelmet és mellékleteit elektronikus úton is közzétette. Az elektronikus úton közzétett kérelem és mellékleteinek elérési helye: A konkrét ügyben a R. 5. (2) bekezdése alapján a Kormányhivatal lehetséges döntései: ha az előzetes vizsgálat során a tevékenység környezetvédelmi engedélyezését kizáró ok merül fel, határozatában e tény rögzítése mellett megállapítja, hogy az adott tevékenység kérelem szerinti megvalósítására engedély nem adható; ha a tervezett tevékenység a településrendezési eszközökkel nincs összhangban, azonban az összhang legkésőbb a tervezett tevékenységhez szükséges létesítési, építési engedély iránti kérelem benyújtásáig megteremthető, ezt a lehetőséget rögzíti és előírja, hogy a kizáró okot a létesítési, építési engedély kiadására jogosult hatóság döntéséig meg kell szüntetni; amennyiben az előzetes vizsgálat eredményeként a tervezett tevékenység megvalósításából jelentős környezeti hatások származhatnak, határozatban állapítja meg a benyújtandó környezeti hatástanulmány tartalmi követelményeit; ha nem tételezhető fel jelentős környezeti hatás, és a tevékenység a Kr. 2. számú melléklet hatálya alá sem tartozik, tájékoztatást ad arról, hogy a tevékenység mely - a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. tv ának (1) bekezdése e) pontja szerinti - egyéb engedélyek birtokában kezdhető meg. A Kormányhivatal a közlemény közzétételével egyidejűleg megküldi a közleményt, a kérelmet és mellékleteit a tevékenység telepítési helye szerinti település, és a feltételezetten érintett települések jegyzőjének, aki haladéktalanul, de legkésőbb öt napon belül gondoskodik a közlemény közterületen, és a helyben szokásos egyéb módon történő közhírré tételéről. A Kormányhivatal felhívja az ügyben érintettek figyelmét, hogy a telepítés helyével kapcsolatos kizáró okokra, a környezeti hatásvizsgálat szükségességére, illetve a környezeti hatástanulmány tartalmára vonatkozóan a közlemény megjelenését követő huszonegy napon belül közvetlenül a Kormányhivatalhoz észrevételt lehet tenni. A Kormányhivatal a közleményt augusztus 19. napján a 7621 Pécs, Papnövelde szám alatti hivatali hirdetőtábláján, valamint a honlapján ( tette közzé.

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Mohács 0145/28, 0145/29, 0145/30, 0145/31 hrsz. alatti területeken naperőműpark építésének előzetes vizsgálati eljárása Az ügy

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: E.ON Zrt., Borjád és Nagybudmér települések területén 22 kv-os csoportos leágazás átépítésének előzetes vizsgálati eljárása Az

Részletesebben

Kaposvári Járási Hivatal

Kaposvári Járási Hivatal Kaposvári Járási Hivatal KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Fitoprodukt Kft. Mernye külterület, 090/3., 091. hrsz-ú ingatlanon lévő sertéstelep összevont környezeti

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Barcs Város Önkormányzat által tervezett Vasfüggöny kerékpárút, Barcs- Drávatamási összekötő szakasz létesítésének előzetes vizsgálati

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: E.ON Zrt., Szulimán Téglagyár vonalon KÖF 22 kv-os légvezeték átépítésének előzetes vizsgálati eljárása Az ügy iktató száma: 7161/2016.

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Kaposfői Mezőgazdasági Kft. 8696 Táska 067/1, 067/2, 067/3, 065/3 hrsz. alatti ingatlanon kiszolgáló konténer, üvegház, termálvízkút

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: A CALAMITES Kft. Máza-dél, Váralja-dél mélyművelésű bányaüzem összevont környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Mohácsi Duna-híd környezeti hatásvizsgálati eljárása Az ügy iktató száma: 13704/2015., 218/2016. Az eljárás megindításának napja:

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal KÖZLEMÉNY KÖRNYEZETI HATÁSVIZSGÁLATRÓL [314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet] Ügy száma, tárgya: JN/KTF/04629/2016.; A Tisza hullámtér - Nagyvízi meder vízszállító

Részletesebben

Zamárdi Polgármesteri Hivatal KÖZLEMÉNY

Zamárdi Polgármesteri Hivatal KÖZLEMÉNY Zamárdi Polgármesteri Hivatal 8621 Zamárdi, Szabadság tér 4. Telefon: 84/348-400, 348-711. Fax: 84/349-147. E-mail: titkarsag@zamardi.hu KÖZLEMÉNY hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Sziget

Részletesebben

Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet:

Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet: Ügyszám: 6513-4/2018. Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Kánya László Melléklet: Közlemény + kérelem Telefon mellék: (42) 598-930 /223 http://ftvktvf.zoldhatosag.hu/6513-2018 Varga Zoltán

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Ötvöskónyi 0114/2 és 0114/3 hrsz. alatti ingatlanokon tervezett turisztikai beruházás előzetes vizsgálati eljárása Az ügy iktató

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Siklós I. (Rózsabánya) mészkő védnevű bányatelken folytatott bányászati tevékenység környezeti hatásvizsgálati eljárása Az ügy

Részletesebben

Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet: Közlemény + Kérelem és mellékletei Telefon mellék:

Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet: Közlemény + Kérelem és mellékletei Telefon mellék: Ügyszám: 5690-3/2018. Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Kánya László Melléklet: Közlemény + Kérelem és mellékletei Telefon mellék: (42) 598-930 /223 (http://ftvktvf.zoldhatosag.hu/5690-2018)

Részletesebben

Fejér Megyei Kormányhivatal

Fejér Megyei Kormányhivatal Fejér Megyei Kormányhivatal K Ö Z L E M É N Y A Fejér Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályán (a továbbiakban: Környezetvédelmi Hatóság) KTF-19568/2016. ügyszámon Flier Nikolett

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8915/2017. iktatószámon folyamatban van.

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8915/2017. iktatószámon folyamatban van. Ügyiratszám: BO-08/KT/8915-4/2017. Ügyintéző: Cseppely Vivien Tárgy: A MOL Nyrt. (Budapest) és a MOL Petrolkémia Zrt (Tiszaújváros) megbízásából, a BGT Hungária Környezettechnológiai Kft. által elkészített

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8708/2017. iktatószámon folyamatban van.

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8708/2017. iktatószámon folyamatban van. Ügyiratszám: BO-08/KT/8708-4/2017. Ügyintéző: Cseppely Vivien Tárgy: A MOL Nyrt. (Budapest) és a MOL Petrolkémia Zrt (Tiszaújváros) megbízásából, a BGT Hungária Környezettechnológiai Kft. által elkészített

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Vízvár-10 és Vízvár-29 kutak termelésbe állításának, Vízvár-É-4F, Vízvár-10 és Vízvár-29 jelű gázkutak Vízvár gyűjtőállomás és

Részletesebben

Veszprémi Járási HivatalA

Veszprémi Járási HivatalA Veszprémi Járási HivatalA K Ö Z L E M É N Y A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatalánál (továbbiakban: Veszprémi Járási Hivatal) a Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 4020-1/1/2011.II.

Részletesebben

A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban

A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2011. június 8. dr. Jeges-Varga

Részletesebben

KÜJ: KTJ: HATÁROZAT. állapítom meg.

KÜJ: KTJ: HATÁROZAT. állapítom meg. Iktatószám: Előadó: 5581-6/2015. Simó Boglárka Tárgy: A Concordia Zrt. által üzemeltetett Marcali, Ipartelep utca 2. szám alatti üzemi létesítmény zajkibocsátási határérték megállapítása KÜJ: KTJ: 100208339

Részletesebben

Fejér Megyei Kormányhivatal

Fejér Megyei Kormányhivatal Fejér Megyei Kormányhivatal K Ö Z L E M É N Y A Fejér Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályán (a továbbiakban: Környezetvédelmi Hatóság) KTF-9256/2016. ügyszámon a PÁK-TO

Részletesebben

Őr Község településkép védelmi rendeletének módosításához

Őr Község településkép védelmi rendeletének módosításához Őr Község településkép védelmi rendeletének módosításához A község területére vonatkozó, a 2017. év végén jóváhagyott településkép védelmi rendelet módosításának szükségessége az alábbiak szerint: Jelen

Részletesebben

Töltőtelepítés, illetve üzemeltetés engedélyeztetési eljárás

Töltőtelepítés, illetve üzemeltetés engedélyeztetési eljárás Töltőtelepítés, illetve üzemeltetés engedélyeztetési eljárás Az alábbiakban összegyűjtöttük az elektromos gépjármű energiatárolójának villamos energiával történő töltésére alkalmas töltőállomás telepítésének,

Részletesebben

ADÓ ÜGYTÍPUSOK FELSOROLÁSA ÜGYINTÉZŐK SZERINT. Gépjárműadó kivetés. ügyintéző. Ügyintézés helyszíne. telefon / mellék: . Fodorné Kiss Bernadett

ADÓ ÜGYTÍPUSOK FELSOROLÁSA ÜGYINTÉZŐK SZERINT. Gépjárműadó kivetés. ügyintéző. Ügyintézés helyszíne. telefon / mellék:  . Fodorné Kiss Bernadett ADÓ ÜGYTÍPUSOK FELSOROLÁSA ÜGYINTÉZŐK SZERINT Gépjárműadó kivetés ügyintéző Ügyintézés helyszíne telefon / mellék: e-mail Fodorné Kiss Bernadett II. épület 6. szoba 06 (23) 535-710/140 ado.o@budakeszi.hu

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 1957-10/2010. Tárgy: Szentendre, Északi Vízmű vízbázis védőterület

Részletesebben

Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT

Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT Iktatószám: 14053-4/2015. Ügyintéző: Biczó Zsolt dr. Ötvös Tünde Telefon: 72/567-143 Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT IPARK Pécs Kft., Déli Ipari Park (152,6927 ha) környezetvédelmi engedélyének módosítása

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107032-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Szalai László, Kunfehértó zajkibocsátási határérték megállapítása H A T

Részletesebben

Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Végzése

Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Végzése Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. Pályáztatási és Jogi Osztály Ügyintéző: dr. Szalai Anita Telefon: (06-1) 4577-959 Tárgy: értesítés eljárás megindításáról és hiánypótlásra

Részletesebben

Veszprémi Járási HivatalA K Ö Z L E M É N Y

Veszprémi Járási HivatalA K Ö Z L E M É N Y Veszprémi Járási HivatalA K Ö Z L E M É N Y A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatalánál (továbbiakban: Veszprémi Járási Hivatal) a Divinus Yacht Club Kft. (4032 Debrecen, Nagyerdei körút

Részletesebben

Adóbehajtás. ügyintéző. ügyintézés helyszíne. telefon / mellék: . Tamás Andrea. II. épület 6. iroda 06 (23) /178.

Adóbehajtás. ügyintéző. ügyintézés helyszíne. telefon / mellék:  . Tamás Andrea. II. épület 6. iroda 06 (23) /178. Adóbehajtás ügyintéző ügyintézés helyszíne telefon / mellék: e-mail Tamás Andrea II. épület 6. iroda 06 (23) 535-710/178 ado.o@budakeszi.hu 1 / 11 ADÓK MÓDJÁRA BEHAJTANDÓ TARTOZÁSOK ÜGYINTÉZÉSE a. Közigazgatási

Részletesebben

HIRDETMÉNYE. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

HIRDETMÉNYE. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról HIRDETMÉNYE környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Kaposvár - Fonyód (9+46 hm 536+32 hm) vasútvonal felújításához kapcsolódó kivitelezési munkálatok során a zajterhelési határérték

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 465-10/2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: dr. Király Bernadett Zsófia / Sovánné Nagy Gréte Melléklet: Rábaszentmihály, Németh Csaba egyéni vállalkozó,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajkibocsátási A védendő épület határérték, db Építményjegyzék szerinti besorolása száma

H A T Á R O Z A T. A zajkibocsátási A védendő épület határérték, db Építményjegyzék szerinti besorolása száma CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZEGEDI JÁRÁSI HIVATALA KTO-azonosító: 112648-1-6/2017. Ügyiratszám: CSZ/01/16626-8/2016. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: Euro-Chicken

Részletesebben

Kaposvári Járási Hivatal

Kaposvári Járási Hivatal Kaposvári Járási Hivatal KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Szántód, 1163 hrsz.-ú ingatlanra tervezett Balaland beruházás tárgyában indult előzetes vizsgálati eljárás

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107549-1-3/2016. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: CE GLASS Zrt. Szatymaz zajkibocsátási határérték megállapítása H

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 1608-8/2011. Tárgy: Az Omninvest Kft. Pilisborosjenő, Fő u.

Részletesebben

Veszprémi Járási Hivatala. Ügyiratszám: VE-09Z/ /2018. Tárgy: Közlemény Ügyintéző: Hiv. szám: - Telefon: 88/ Melléklet: -

Veszprémi Járási Hivatala. Ügyiratszám: VE-09Z/ /2018. Tárgy: Közlemény Ügyintéző: Hiv. szám: - Telefon: 88/ Melléklet: - Veszprémi Járási Hivatala Ügyiratszám: VE-09Z/07877-04/2018. Tárgy: Közlemény Ügyintéző: Hiv. szám: - Telefon: 88/550-878 Melléklet: - K Ö Z L E M É N Y A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási

Részletesebben

K Ö Z L E M É N Y Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala

K Ö Z L E M É N Y Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala K Ö Z L E M É N Y A Fejér Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályán 20673/2016. ügyszámon közigazgatási hatósági eljárás indult Biomass Környezetvédelmi, Szolgáltató Kft. (székhely:

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 9249-3/2012. Tárgy: Budapest XIX. kerület, Hoffher Albert

Részletesebben

6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388

6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388 SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT FŐ ÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388 Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész Iktatószám: E 20543 11

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u Pf.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u Pf. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Szám: 1326-7/1/2011./I. Jogi ea.: dr. Harkay Katalin 94/506-719 Műszaki ea.:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Részben szabadtéren

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Részben szabadtéren CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105918-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: D.H. INTERTRADE Kft. Csongrád zajkibocsátási határérték megállapítása

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105475-1-7/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Sajt-Expressz Kft, Kecskemét zajkibocsátási határérték megállapítása H

Részletesebben

Szám: /3/2013. Tárgy: A Magyar Telekom Távközlési Nyrt. (1541 Budapest) Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. szám alatti ingatlanon lévő telefonközpont

Szám: /3/2013. Tárgy: A Magyar Telekom Távközlési Nyrt. (1541 Budapest) Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. szám alatti ingatlanon lévő telefonközpont NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 2843-2/3/2013. Tárgy:

Részletesebben

Tárgy: Mell.: A közzététel időpontja a felügyelőségi honlapon (http://nydtktvf.zoldhatosag.hu) történő megjelenés napja: augusztus 4.

Tárgy: Mell.: A közzététel időpontja a felügyelőségi honlapon (http://nydtktvf.zoldhatosag.hu) történő megjelenés napja: augusztus 4. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea.: : Műszaki ea.:

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a gépjármű-várakozóhelyek megváltásáról szóló. 38/2004. (IX. 20.) ÖR. sz.

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a gépjármű-várakozóhelyek megváltásáról szóló. 38/2004. (IX. 20.) ÖR. sz. MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a gépjármű-várakozóhelyek megváltásáról szóló 38/2004. (IX. 20.) ÖR. sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: a 39/2004. (XI. 15.) ÖR. sz.

Részletesebben

MÁRKÓ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA

MÁRKÓ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA MÁRKÓ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA 7/2013.(II.12.), 12/2013.(III.12.) ÉS A 16/2015.(II.11.) SZ.ÖNK. HATÁROZATTAL ELFOGADOTT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI DÖNTÉSEK ALAPJÁN 314 / 2012.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 4938-2/1/2014./I.

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Házszám

H A T Á R O Z A T. Házszám CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: CSZ/01/6562-8/2016. KTFO-azonosító: 109856-1-6/2016. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: Mindszent Város Önkormányzata, Mindszenti

Részletesebben

Tanulmányterv - Derecske TRT 2014. 1.sz. módosítás Szilágyi Lajos vállalkozó érdekében történő Településrendezési tervezési feladatok

Tanulmányterv - Derecske TRT 2014. 1.sz. módosítás Szilágyi Lajos vállalkozó érdekében történő Településrendezési tervezési feladatok C Í V I S T E R V VÁROSTERVEZŐ ÉS ÉPÍTÉSZ IRODA BETÉTI TÁRSASÁG Levelezési cím: 4031 Debrecen, Derék utca 245 Iroda: 4025 Debrecen, Széchenyi utca 8 sz. Tel:(30) 9818-172, Tel/fax: (52) 531-732 Email:

Részletesebben

HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő,

HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő, ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. év november 29.-i ülésére Tárgy: Eb rendészeti telep kialakítása Zircen Előadó: Horváth László polgármester Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala

Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala KÖZLEMÉNY A Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályán (a továbbiakban: Környezetvédelmi

Részletesebben

Ügytípus megnevezése. Telepengedély kiadása iránti kérelem

Ügytípus megnevezése. Telepengedély kiadása iránti kérelem Ügytípus megnevezése Telepengedély kiadása iránti kérelem A telepengedély kiadására irányuló kérelmet a telep létesítési helye szerinti illetékes jegyzőnél, az arra rendszeresített formanyomtatványon kell

Részletesebben

ADÓ ELENGEDÉSÉRE, MÉRSÉKLÉSÉRE, RÉSZLETFIZETÉSRE VONATKOZÓ HATÁROZATOK

ADÓ ELENGEDÉSÉRE, MÉRSÉKLÉSÉRE, RÉSZLETFIZETÉSRE VONATKOZÓ HATÁROZATOK ADÓ ELENGEDÉSÉRE, MÉRSÉKLÉSÉRE, RÉSZLETFIZETÉSRE VONATKOZÓ HATÁROZATOK a. Építményadó mentesség b. Gépjármű adómentesség c. Iparűzési adó elengedése, illetve mérséklése d. Talajterhelési díj megfizetése

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 É R T E S Í T É S

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 É R T E S Í T É S NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 1-2/14/2015. Mőszaki ea.:

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 778-2/9/2013. Paksa

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 4. A telephelyen pékség üzemel. A technológiához tartozó zajforrások: hűtőaggregát, tehergépjárművek. A zajforrás működési helye

H A T Á R O Z A T. 4. A telephelyen pékség üzemel. A technológiához tartozó zajforrások: hűtőaggregát, tehergépjárművek. A zajforrás működési helye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107353-1-5/2015. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Sipos László Tel.: +36 (62) 553-060/44145 Tárgy: Rónasági Pékség Kft., Mindszent zajkibocsátási határérték megállapítása

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 2644-2/2/2014.I. dr. Bodorkós

Részletesebben

335-11/2016 Székelyhidi Ferenc 226

335-11/2016 Székelyhidi Ferenc 226 Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 335-11/2016 Székelyhidi Ferenc 226 Tárgy: Az Újfehértó és Térsége Komplex Hulladékhasznosító ZRt. (4244 Újfehértó, Bartók Béla u. 7.) Újfehértó, 08/34 hrsz.-ú ingatlanon

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 672-5/3/2013. Tárgy: A

Részletesebben

ll 02 Budapest, Szent László tér 29. TÁJÉKOZTATÓ

ll 02 Budapest, Szent László tér 29. TÁJÉKOZTATÓ BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI POLGÁRMESTERI HIVATAL HATÓSÁGIFŐOSZTÁLY ÉPÍTÉSÜGYI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI OSZT ÁL Y ll 02 Budapest, Szent László tér 29. TÁJÉKOZTATÓ A Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt.

Részletesebben

Tárgy: Déli Áramlat gázvezeték környezeti hatásvizsgálati eljárása

Tárgy: Déli Áramlat gázvezeték környezeti hatásvizsgálati eljárása Iktatószám: VAV/KTF/5429-2/2015. Jogi elıadó: dr. Kulcsár Zsanett Mőszaki elıadó: Erhardt Ildikó Tárgy: Déli Áramlat gázvezeték környezeti hatásvizsgálati eljárása Értesítés eljárás megindításáról Fıosztályunkon

Részletesebben

INGATLAN LEÍRÁSA #6 KISKŐRÖS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 28. BEÉPÍTETT INGATLAN Hrsz.: 2715 Az értékelt vagyontárgy Az ingatlan környezete Az értékelt ingatlan Bács-Kiskun megyében, Kiskőrösön helyezkedik el. A város

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 1907-3/3/2014.I. dr. Bodorkós

Részletesebben

151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet

151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet 151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet módosításáról A környezet védelmének

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. engedélyezem,

H A T Á R O Z A T. engedélyezem, CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 106989-1-3/2015. Ügyintéző: dr. Ruzsáli Pál / dr. Valastyán Réka Miklós Péter Tel.: +36 (62) 553-060/44268 Tárgy: KERAMAX Kft., Hódmezővásárhely, levegőtisztaság-védelmi

Részletesebben

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Ügyleírás A telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről,

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3234-2/1/2012.II. Tárgy:

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Műszaki Osztály -700 Fax: (52)

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Műszaki Osztály -700 Fax: (52) DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Műszaki Osztály -700 Fax: (52) 517-804 Iktatószám: MŰSZ-3410/2017 Ügyiratszám (ÉTDR azonosító): 201500079765 Ügyintéző:

Részletesebben

M ó d o s í t á s i s m e r t e t é s e

M ó d o s í t á s i s m e r t e t é s e M ó d o s í t á s i s m e r t e t é s e Képviselő-testület telektulajdonos kérelmére kezdeményezte a településrendezési eszközök módosítását 16/2016.(II.10.) Kt. sz. határozatában. A határozat értelmében

Részletesebben

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: : 835-2/18/2012.II.

Részletesebben

Veszprémi Járási HivatalA

Veszprémi Járási HivatalA Veszprémi Járási HivatalA Ügyiratszám: VE-09/KTF/01021-03/2019. Tárgy: Közlemény Ügyintéző: Stéger Ferenc Hiv. szám: - Telefon: 88/550-899 Melléklet: - K Ö Z L E M É N Y A Veszprém Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 2792-1/2012. Tárgy: Az Agro-Produkt Kft. pásztói sertéstelep

Részletesebben

Melléklet: 1 pld. hirdetmény 1 pld. határozat

Melléklet: 1 pld. hirdetmény 1 pld. határozat NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 841-3/6/2013. Törkenczi

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1912-4/6/2013.I. Tárgy:

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 847-1/9/2014./I.

Részletesebben

Fontos tudnivalók: Az építésügyi hatóság az Étv. 48. (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogszerűtlen Jogszerűtlen az építési tevékenység, ha

Fontos tudnivalók: Az építésügyi hatóság az Étv. 48. (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogszerűtlen Jogszerűtlen az építési tevékenység, ha Ügy típusa: Fennmaradási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet Fontos tudnivalók: Az építésügyi hatóság az Étv. 48. (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogszerűtlen

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 3412-2/2/2013. Paksa

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Bányaszolgalommal kapcsolatos eljárások

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Bányaszolgalommal kapcsolatos eljárások TÁJÉKOZTATÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: hivatal) joghatóságába, hatáskörébe és illetékességébe tartozó közigazgatási ügyek intézéséről A hivatal illetékességi területe: Fejér megye Az

Részletesebben

1. Adják meg a tervezett 400 kv-os blokkvezeték és a tartalék ellátást biztosító 120 kv-os távvezeték által érintett földterületek adatait.

1. Adják meg a tervezett 400 kv-os blokkvezeték és a tartalék ellátást biztosító 120 kv-os távvezeték által érintett földterületek adatait. Válasz a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 755-19/2014 iktató ú, A MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. által a Paksi Atomerőmű, Paks 8803 hrsz.-ú telephelyén tervezett

Részletesebben

Kardos Sándor igazgató megbízásából

Kardos Sándor igazgató megbízásából A l s ó - T i s z a - v i d é k i K ö r n y e z e t v é d e l m i, T e r m é s z e t v é d e l m i é s V í z ü g y i F e l ü g y e l ő s é g K i r e n d e l t s é g e 52869-1-17/2008 Tárgy: Hirdetmény

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 1184-17/2016. Tárgy: Rábaszentandrás, Karakai-I Agro Kft. és Karakai-Zs Agrár Kft., 021/36, 021/38, 021/39, 021/40, 021/42 hrsz. alatti sertéstelep egységes

Részletesebben

Melléklet: 1 pld. hirdetmény 1 pld. határozat

Melléklet: 1 pld. hirdetmény 1 pld. határozat NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 35-3/2/2013. Törkenczi

Részletesebben

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 5776-3/1/2012./II. Tárgy:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

HATÁROZAT. kötelezem:

HATÁROZAT. kötelezem: Ügyiratszám: 1012-6/2016. Ügyintéző: Konrád Erik dr. Agyaki Diána Telefonszám: 72/567-149 Tárgy: A Bükkösd Község Önkormányzat kötelező határozata HATÁROZAT Bükkösd Község Önkormányzatát (7682 Bükkösd,

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 2667-2/5/2014/I.

Részletesebben

4. A RENDEZÉSI TERVBEN TÖRTÉNŐ VÁLTOZÁSOK LEÍRÁSA

4. A RENDEZÉSI TERVBEN TÖRTÉNŐ VÁLTOZÁSOK LEÍRÁSA 4. A RENDEZÉSI TERVBEN TÖRTÉNŐ VÁLTOZÁSOK LEÍRÁSA 4.1 A módosítások bemutatása A módosítások településen elfoglalt helyét a mellékelt A-1 jelű átnézeti rajz tartalmazza! 1. sz módosítás A módosítandó terület

Részletesebben

1. A zajforrás hatásterületén elhelyezkedő ingatlanok felsorolása és határértékek megállapítása: Székesfehérvár, Házszám

1. A zajforrás hatásterületén elhelyezkedő ingatlanok felsorolása és határértékek megállapítása: Székesfehérvár, Házszám Hatósági Főosztály Környezetvédelmi Iroda 8000 Székesfehérvár, Városház tér 2. Telefon: (22) 537-170 E-mail: kis.regina@pmhiv.szekesfehervar.hu Szám: 110.674/3/2018. Tárgy: Goodwin Kft. (2013 Pomáz, Gábor

Részletesebben

Abony Városi Önkormányzat. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési Osztály

Abony Városi Önkormányzat. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési Osztály Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/fax: (53) 360-049 Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési Osztály Az előterjesztést véleményezte:

Részletesebben

Sertéstartó telepek korszerűsítése VP

Sertéstartó telepek korszerűsítése VP Sertéstartó telepek korszerűsítése VP2-4.1.1.5-16 A felhívás a mezőgazdasági termelők, a mezőgazdasági termelők egyes csoportjai és a fiatal mezőgazdasági termelők részére az állattartó gazdaságokban a

Részletesebben

Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség mint I. fokú hatóság KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: A MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. által

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 2977-27/2010. Tárgy: A GE Hungary Kft. Budapest, Váci út 77.

Részletesebben

Epöl Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete az állattartás szabályozásáról

Epöl Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete az állattartás szabályozásáról Epöl Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete az állattartás szabályozásáról Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékgazdálkodásról szóló

Részletesebben

314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet

314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 1. oldal 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról A Kormány a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995.

Részletesebben

Tárgy: Hiv. szám: Melléklet:

Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: Ügyiratszám: Ügyintéző: Telefon: 27-2/2018 Sándor Edina (42) 598-930/222 Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: Értesítés eljárás megindításáról - 1 pld. Kérelem + mellékletei 1 pld. Közlemény Tisztelt Jegyző Asszony/Úr!

Részletesebben