KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról"

Átírás

1 KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Siklós I. (Rózsabánya) mészkő védnevű bányatelken folytatott bányászati tevékenység környezeti hatásvizsgálati eljárása Az ügy iktató száma: 2828/2015., 61/2016. Az eljárás megindításának napja: január 8. Az ügyintézési határidő: Az eljárás megindítását követő naptól számított 90 nap A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 33. (3) bekezdése értelmében az ügyintézési határidőbe nem számít be: a hatásköri vagy illetékességi vita egyeztetésének, az eljáró hatóság kijelölésének időtartama, a jogsegélyeljárás időtartama, továbbá a Ket. 36. (2) bekezdése alapján adatnak a nyilvántartásból történő beszerzéséhez szükséges idő, a hiánypótlásra, illetve a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő, a szakhatóság eljárásának időtartama, az eljárás felfüggesztésének időtartama, a Ket. 70. (1) bekezdésében szabályozott eljárás (bizonyítékok ismertetése az ügyféllel) időtartama, a hatóság működését legalább egy teljes napra ellehetetlenítő üzemzavar vagy más elháríthatatlan esemény időtartama, a kérelem, a döntés és egyéb irat fordításához szükséges idő, a kérelmező ügyfelet az eljárási költség előlegezésére kötelező döntés közlésére irányuló intézkedéstől az annak teljesítéséig terjedő idő, a szakértői vélemény elkészítésének időtartama, Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Környezetvédelmi Hatósági és Komplex Engedélyezési Osztály 7621 Pécs, Papnövelde u Pécs, Pf.: kornyezetvedelem@baranya.gov.hu Honlap:

2 2 a hatósági megkeresés vagy a döntés postára adásának napjától annak kézbesítéséig terjedő időtartam, valamint a hirdetményi, továbbá a kézbesítési meghatalmazott és a kézbesítési ügygondnok útján történő közlés időtartama. Az ügyintéző neve és elérhetősége: Czigány András kornyezetvedelem@baranya.gov.hu Telefonszám: 72/ A tervezett tevékenység rövid ismertetése: A Kérelmező kérelmére a Kormányhivatal jogelődje a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség ( a továbbiakban: Felügyelőség) a Magyar Dekor Ásványkutató Kft. v.a (8154 Polgárdi, Ipartelepek 034/22,) és a Mészkő és Dolomit Kft. (2030 Érd, Szövő u. 76.) által november 11. napján benyújtott kérelme, valamint a Sziklai Árpád környezetvédelmi szakértő által 2011-ben összeállított előzetes vizsgálati dokumentáció, és annak kiegészítése alapján lefolytatott előzetes vizsgálat lezárásaként /2013. számú határozatában (a továbbiakban: határozat) a következőket állapította meg: a Siklós I. (Rózsabánya) mészkő védnevű bányatelken folytatott bányászati tevékenységgel kapcsolatban az eljárás jelen szakaszában környezetvédelmi engedélyezést kizáró ok nem merült fel, azonban a tevékenység jelentős környezeti hatásokkal jár, ezért környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása szükséges. A bányaüzem területe a Baranya megye, Siklós város külterületén a várostól É - i irányban mintegy 3 km - re található az úgynevezett Csukma - hegy D - DNy i lejtőjén. A terület a Dunántúli Dombság nagytáj része, a Villányi hegység középhegységei tájtípus területe. A bányatelek határvonal töréspontjainak koordinátái EOV rendszerben: spont Tőré Y(m) X (m) Z (mbf) , ,4 226, , ,0 280, , ,3 309, , ,2 306, , ,5 271, , ,9 245,8 I , ,1 226,0 II , ,6 230,3 III , ,5 230,2 Alaplapjának tengerszint feletti magassága: +309,2 mbf

3 3 Fedőlapjának tengerszint feletti magassága: +210 mbf A bányatelek területe: 7 ha 1400 m 2 A bányatelekkel érintett ingatlanok: Hrsz. Művelési ág 4213 szántó 4219/4 erdő,szántó 4219/3 erdő,szántó 4218/2 erdő,szántó 4218/5 gyümölcsös, szőlő 4217 erdő 0557/8 erdő 0557/4 erdő 0557/9 erdő,anyagbánya 4215 erdő, gyep,szántó 0571/35 erdő 0561/3 erdő, telephely A tervezett tevékenység jellemzői, a terület használatának módja: A kőzetjövesztést a következő 10 évben az 0561/3 hrsz.-ú ingatlanon tervezik. A termeléssel történő későbbi esetleges továbbhaladás a bányászati tapasztalatok és a hatások vizsgálata alapján lesz lehetséges. A 0557/4 hrsz.-ú ingatlan csak a határpillér területére nyúlik be, ott művelést nem terveznek. Megközelíthető a Pécs - Siklós 56 sz. műútról a Máriagyűdön átvezető műúton, illetve Siklós városából műúton közvetlenül. A bányatelek területével fedett ingatlanok a településrendezési terv szerint jelenleg külszíni bányaterület (K-9) területhasználati besorolásban vannak. A közvetlenül szomszédos területek kertes szőlőhegyi területek (Mk-2), gazdasági erdő (E-g), és védelmi erdő (E-v) besorolásban vannak. A területen nem szükséges a meglévő kiszolgáló létesítményeken túlmenően újak létesítése. A termelés újraindításához semmilyen létesítmény, műtárgy telepítésére nincs szükség, mivel a szükséges kiszolgáló épületek, iroda a közeli feldolgozóüzem területén megtalálható. Később tervezi a bányavállalkozó, a sűrített levegővel működő kőzetfúró és annak kiszolgáló egységeinek telepítését. Ez egy ATLAS - COPCO típusú elektromos üzemű kompresszor, a csatlakozó 2 db 6 m 3 - es 10 att. nyomású állóhengeres légtartály telepítését jelentené.

4 A telephelyen folytatott tevékenységekhez alkalmazott berendezések: Berendezés megnevezése Működés száma óráig órában Robbantás 0 1 Robbanómotoros fúrógép 2 1 Volvo homlokrakodógép 3 1 Caterpillar lánctalpas kotró 3 1 EXTEC C-12t pofástörő 4 1 Terex Finlay 1310 Rs osztályozó 4 1 Villamos targonca Gépek tehergépkocsi 1 2 A területen belül a díszítőkő bányászat folyik. A technológia folyamata a következőképpen szemléltethető: Letakarítás - Osztályozás - Rakodás, szállítás - Meddő elhelyezés - Tájrendezés. Mivel meglévő és korábban üzemelő bányáról van szó, telepítésről nem beszélhetünk. Telepítés alatt a művelés újbóli megindításához szükséges felvonulást érthetjük, azonban az megegyezik az üzemelés során használt útvonallal és gépekkel, így azt külön nem vizsgáljuk. Jelen tervidőszakban a bányatelek területén sem külszíni sem földalatti létesítmény kialakítását nem tervezik. A bányatelek területén felszíni vagy felszín alatti olaj és gázvezeték nincsen, a területen üzemanyag tartály nem található. Az egyedi termékeket illetve a tömbköveket a bányatelken kívül található feldolgozó üzemben dolgozzák fel. Tekintettel arra, hogy tárgyi beruházásnak országhatáron átterjedő hatásai nincsenek, nemzetközi környezetvédelmi hatásvizsgálati eljárás nincsen folyamatban. Az érintettek a kérelem és mellékleteinek nyomtatott példányába a Kormányhivatal ügyfélszolgálatán ügyfélfogadási időben, illetve a tevékenység telepítési helye szerinti település jegyzőjénél betekinthetnek. A betekintés módjáról a Kormányhivatalnál vagy a jegyzőnél lehet részletes felvilágosítást kapni. A Kormányhivatal a kérelmet és mellékleteit elektronikus úton is közzétette. Az elektronikus úton közzétett kérelem és mellékleteinek elérési helye: A Kormányhivatal a közlemény közzétételével egyidejűleg megküldi a közleményt, a kérelmet és mellékleteit a tevékenység telepítési helye szerinti település jegyzőjének, aki haladéktalanul, de legkésőbb öt napon belül gondoskodik a közlemény közterületen, és a helyben szokásos egyéb módon történő közhírré tételéről.

5 5 A Kormányhivatal tájékoztatja az ügyben érintetteket, hogy a Kormányhivatal az eljárás során keletkezett szakhatósági állásfoglalásokba és a szakértői véleményekbe, továbbá a hiánypótlásul készült dokumentációba való betekintést lehetővé teszi a benyújtásukat, illetve a rendelkezésre állásukat követő egyeztetés esetén az egyeztetést követő 8 napon belül az érintett nyilvánosság számára. A nyilvánosság tájékoztatása és a vélemények, észrevételek megismerése érdekében az eljárás során a hatóság közmeghallgatást tart. A közmeghallgatás ideje és helye: május 18. (szerda) órai kezdettel Siklósi Közös Önkormányzati Hivatal Önkormányzati Tanácsterem (7800 Siklós, Kossuth tér 1.) A dokumentáció Siklósi Közös Önkormányzati Hivatal (7800 Siklós,Kossuth tér 1.), valamint a Kormányhivatal (Pécs, Papnövelde utca 13.) hivatalos helységében ügyfélszolgálati időben tekinthető meg. A tervezett beruházással, az engedélyezési dokumentációval kapcsolatos észrevételeket és kérdéseket névvel ellátva a fenti hivatalokhoz lehet benyújtani. A közmeghallgatásról jegyzőkönyv készül. A jegyzőkönyvet a Környezetvédelmi Hatóság elektronikus úton közzéteszi. A konkrét ügyben a Kormányhivatal lehetséges döntései: a) a kérelmet elutasítja, b) kiadja a tevékenység végzéséhez szükséges környezetvédelmi engedélyt. A Kormányhivatal a közleményt április 13. napján a 7621 Pécs, Papnövelde szám alatti hivatali hirdetőtábláján, valamint a honlapján ( tette közzé.

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: A CALAMITES Kft. Máza-dél, Váralja-dél mélyművelésű bányaüzem összevont környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Mohács 0145/28, 0145/29, 0145/30, 0145/31 hrsz. alatti területeken naperőműpark építésének előzetes vizsgálati eljárása Az ügy

Részletesebben

Kaposvári Járási Hivatal

Kaposvári Járási Hivatal Kaposvári Járási Hivatal KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Fitoprodukt Kft. Mernye külterület, 090/3., 091. hrsz-ú ingatlanon lévő sertéstelep összevont környezeti

Részletesebben

Zamárdi Polgármesteri Hivatal KÖZLEMÉNY

Zamárdi Polgármesteri Hivatal KÖZLEMÉNY Zamárdi Polgármesteri Hivatal 8621 Zamárdi, Szabadság tér 4. Telefon: 84/348-400, 348-711. Fax: 84/349-147. E-mail: titkarsag@zamardi.hu KÖZLEMÉNY hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Sziget

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Mohácsi Duna-híd környezeti hatásvizsgálati eljárása Az ügy iktató száma: 13704/2015., 218/2016. Az eljárás megindításának napja:

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal KÖZLEMÉNY KÖRNYEZETI HATÁSVIZSGÁLATRÓL [314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet] Ügy száma, tárgya: JN/KTF/04629/2016.; A Tisza hullámtér - Nagyvízi meder vízszállító

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: E.ON Zrt., Borjád és Nagybudmér települések területén 22 kv-os csoportos leágazás átépítésének előzetes vizsgálati eljárása Az

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Barcs Város Önkormányzat által tervezett Vasfüggöny kerékpárút, Barcs- Drávatamási összekötő szakasz létesítésének előzetes vizsgálati

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: E.ON Zrt., Szulimán Téglagyár vonalon KÖF 22 kv-os légvezeték átépítésének előzetes vizsgálati eljárása Az ügy iktató száma: 7161/2016.

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Kaposfői Mezőgazdasági Kft. 8696 Táska 067/1, 067/2, 067/3, 065/3 hrsz. alatti ingatlanon kiszolgáló konténer, üvegház, termálvízkút

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8915/2017. iktatószámon folyamatban van.

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8915/2017. iktatószámon folyamatban van. Ügyiratszám: BO-08/KT/8915-4/2017. Ügyintéző: Cseppely Vivien Tárgy: A MOL Nyrt. (Budapest) és a MOL Petrolkémia Zrt (Tiszaújváros) megbízásából, a BGT Hungária Környezettechnológiai Kft. által elkészített

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8708/2017. iktatószámon folyamatban van.

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8708/2017. iktatószámon folyamatban van. Ügyiratszám: BO-08/KT/8708-4/2017. Ügyintéző: Cseppely Vivien Tárgy: A MOL Nyrt. (Budapest) és a MOL Petrolkémia Zrt (Tiszaújváros) megbízásából, a BGT Hungária Környezettechnológiai Kft. által elkészített

Részletesebben

Veszprémi Járási HivatalA

Veszprémi Járási HivatalA Veszprémi Járási HivatalA K Ö Z L E M É N Y A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatalánál (továbbiakban: Veszprémi Járási Hivatal) a Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

ADÓ ÜGYTÍPUSOK FELSOROLÁSA ÜGYINTÉZŐK SZERINT. Gépjárműadó kivetés. ügyintéző. Ügyintézés helyszíne. telefon / mellék: . Fodorné Kiss Bernadett

ADÓ ÜGYTÍPUSOK FELSOROLÁSA ÜGYINTÉZŐK SZERINT. Gépjárműadó kivetés. ügyintéző. Ügyintézés helyszíne. telefon / mellék:  . Fodorné Kiss Bernadett ADÓ ÜGYTÍPUSOK FELSOROLÁSA ÜGYINTÉZŐK SZERINT Gépjárműadó kivetés ügyintéző Ügyintézés helyszíne telefon / mellék: e-mail Fodorné Kiss Bernadett II. épület 6. szoba 06 (23) 535-710/140 ado.o@budakeszi.hu

Részletesebben

A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban

A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2011. június 8. dr. Jeges-Varga

Részletesebben

Adóbehajtás. ügyintéző. ügyintézés helyszíne. telefon / mellék: . Tamás Andrea. II. épület 6. iroda 06 (23) /178.

Adóbehajtás. ügyintéző. ügyintézés helyszíne. telefon / mellék:  . Tamás Andrea. II. épület 6. iroda 06 (23) /178. Adóbehajtás ügyintéző ügyintézés helyszíne telefon / mellék: e-mail Tamás Andrea II. épület 6. iroda 06 (23) 535-710/178 ado.o@budakeszi.hu 1 / 11 ADÓK MÓDJÁRA BEHAJTANDÓ TARTOZÁSOK ÜGYINTÉZÉSE a. Közigazgatási

Részletesebben

Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Végzése

Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Végzése Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. Pályáztatási és Jogi Osztály Ügyintéző: dr. Szalai Anita Telefon: (06-1) 4577-959 Tárgy: értesítés eljárás megindításáról és hiánypótlásra

Részletesebben

Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala

Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala + K Ö Z L E M É N Y A Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályán (a továbbiakban:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Bányaszolgalommal kapcsolatos eljárások

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Bányaszolgalommal kapcsolatos eljárások TÁJÉKOZTATÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: hivatal) joghatóságába, hatáskörébe és illetékességébe tartozó közigazgatási ügyek intézéséről A hivatal illetékességi területe: Fejér megye Az

Részletesebben

Tárgy: Törökszentmiklós I.- agyag védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Törökszentmiklós I.- agyag védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2625-8/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 01.

Részletesebben

ADÓ ELENGEDÉSÉRE, MÉRSÉKLÉSÉRE, RÉSZLETFIZETÉSRE VONATKOZÓ HATÁROZATOK

ADÓ ELENGEDÉSÉRE, MÉRSÉKLÉSÉRE, RÉSZLETFIZETÉSRE VONATKOZÓ HATÁROZATOK ADÓ ELENGEDÉSÉRE, MÉRSÉKLÉSÉRE, RÉSZLETFIZETÉSRE VONATKOZÓ HATÁROZATOK a. Építményadó mentesség b. Gépjármű adómentesség c. Iparűzési adó elengedése, illetve mérséklése d. Talajterhelési díj megfizetése

Részletesebben

HIRDETMÉNYE. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

HIRDETMÉNYE. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról HIRDETMÉNYE környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Kaposvár - Fonyód (9+46 hm 536+32 hm) vasútvonal felújításához kapcsolódó kivitelezési munkálatok során a zajterhelési határérték

Részletesebben

KÜJ: KTJ: HATÁROZAT. állapítom meg.

KÜJ: KTJ: HATÁROZAT. állapítom meg. Iktatószám: Előadó: 5581-6/2015. Simó Boglárka Tárgy: A Concordia Zrt. által üzemeltetett Marcali, Ipartelep utca 2. szám alatti üzemi létesítmény zajkibocsátási határérték megállapítása KÜJ: KTJ: 100208339

Részletesebben

Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT

Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT Iktatószám: 14053-4/2015. Ügyintéző: Biczó Zsolt dr. Ötvös Tünde Telefon: 72/567-143 Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT IPARK Pécs Kft., Déli Ipari Park (152,6927 ha) környezetvédelmi engedélyének módosítása

Részletesebben

Töltőtelepítés, illetve üzemeltetés engedélyeztetési eljárás

Töltőtelepítés, illetve üzemeltetés engedélyeztetési eljárás Töltőtelepítés, illetve üzemeltetés engedélyeztetési eljárás Az alábbiakban összegyűjtöttük az elektromos gépjármű energiatárolójának villamos energiával történő töltésére alkalmas töltőállomás telepítésének,

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 É R T E S Í T É S

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 É R T E S Í T É S NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 1-2/14/2015. Mőszaki ea.:

Részletesebben

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3234-2/1/2012.II. Tárgy:

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Műszaki Osztály -700 Fax: (52)

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Műszaki Osztály -700 Fax: (52) DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Műszaki Osztály -700 Fax: (52) 517-804 Iktatószám: MŰSZ-3410/2017 Ügyiratszám (ÉTDR azonosító): 201500079765 Ügyintéző:

Részletesebben

Tárgy: Gyomaendrőd I.- homok védnevű bányatelek részleges bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Gyomaendrőd I.- homok védnevű bányatelek részleges bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/1803-9/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2013. 08.

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 1957-10/2010. Tárgy: Szentendre, Északi Vízmű vízbázis védőterület

Részletesebben

Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet:

Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet: Ügyszám: 6513-4/2018. Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Kánya László Melléklet: Közlemény + kérelem Telefon mellék: (42) 598-930 /223 http://ftvktvf.zoldhatosag.hu/6513-2018 Varga Zoltán

Részletesebben

Fejér Megyei Kormányhivatal

Fejér Megyei Kormányhivatal Fejér Megyei Kormányhivatal K Ö Z L E M É N Y A Fejér Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályán (a továbbiakban: Környezetvédelmi Hatóság) KTF-9256/2016. ügyszámon a PÁK-TO

Részletesebben

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: : 835-2/18/2012.II.

Részletesebben

FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT

FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT 1 BALATONFÜREDI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: VE-03D/EH/00607-3/2017. Ügyintéző: Mics Márta / Simon Zoltán Telefon: 87/795-078 Tárgy: Balatonszepezd, 1457/1 hrsz-ú ingatlanon strand fogadó épület építési

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107549-1-3/2016. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: CE GLASS Zrt. Szatymaz zajkibocsátási határérték megállapítása H

Részletesebben

K Ö Z L E M É N Y Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala

K Ö Z L E M É N Y Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala K Ö Z L E M É N Y A Fejér Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályán 20673/2016. ügyszámon közigazgatási hatósági eljárás indult Biomass Környezetvédelmi, Szolgáltató Kft. (székhely:

Részletesebben

Tárgy: Dévaványa I.- agyag védnevű bányatelek egy részterületének tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Dévaványa I.- agyag védnevű bányatelek egy részterületének tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/682-5/2014. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 05.

Részletesebben

Ügytípus megnevezése. Telepengedély kiadása iránti kérelem

Ügytípus megnevezése. Telepengedély kiadása iránti kérelem Ügytípus megnevezése Telepengedély kiadása iránti kérelem A telepengedély kiadására irányuló kérelmet a telep létesítési helye szerinti illetékes jegyzőnél, az arra rendszeresített formanyomtatványon kell

Részletesebben

HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő,

HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő, ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

Veszprémi Járási HivatalA

Veszprémi Járási HivatalA Veszprémi Járási HivatalA Ügyiratszám: VE-09/KTF/01021-03/2019. Tárgy: Közlemény Ügyintéző: Stéger Ferenc Hiv. szám: - Telefon: 88/550-899 Melléklet: - K Ö Z L E M É N Y A Veszprém Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Részben szabadtéren

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Részben szabadtéren CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105918-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: D.H. INTERTRADE Kft. Csongrád zajkibocsátási határérték megállapítása

Részletesebben

Fontos tudnivalók: Az építésügyi hatóság az Étv. 48. (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogszerűtlen Jogszerűtlen az építési tevékenység, ha

Fontos tudnivalók: Az építésügyi hatóság az Étv. 48. (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogszerűtlen Jogszerűtlen az építési tevékenység, ha Ügy típusa: Fennmaradási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet Fontos tudnivalók: Az építésügyi hatóság az Étv. 48. (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogszerűtlen

Részletesebben

Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet: Közlemény + Kérelem és mellékletei Telefon mellék:

Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet: Közlemény + Kérelem és mellékletei Telefon mellék: Ügyszám: 5690-3/2018. Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Kánya László Melléklet: Közlemény + Kérelem és mellékletei Telefon mellék: (42) 598-930 /223 (http://ftvktvf.zoldhatosag.hu/5690-2018)

Részletesebben

BEJEGYZETT ÉLETTÁRSI KAPCSOLAT LÉTESÍTÉSE MAGYARORSZÁGON, NEM MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGÚ SZEMÉLYEK ESETÉN

BEJEGYZETT ÉLETTÁRSI KAPCSOLAT LÉTESÍTÉSE MAGYARORSZÁGON, NEM MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGÚ SZEMÉLYEK ESETÉN 1. Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Nógrád Megyei Kormányhivatal 2. Illetékességi terület: Nógrád megye 3. Ügyfélfogadás ideje: Hétfő Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 4. Ügyintéző és elérhetőség:

Részletesebben

PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG

PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG 7623 PÉCS, JÓZSEF ATTILA U. 5. 7602 Postafiók 61 (06-72) 314-952, 510-366 Fax: 510-367 E-mail: pbk@mbfh.hu Jogerőre emelkedett: 2012. november 22-én Magyar Horizont Energia Kft.

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107032-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Szalai László, Kunfehértó zajkibocsátási határérték megállapítása H A T

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 4020-1/1/2011.II.

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3965-2/1/2014.I. Tárgy: a Makoplast

Részletesebben

Szám: /1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat Ea: Törkenczi Arnold Melléklet: 1 pld.

Szám: /1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat Ea: Törkenczi Arnold Melléklet: 1 pld. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3419-3/1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság-

Részletesebben

Ügy típusa: Bontási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet

Ügy típusa: Bontási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet Ügy típusa: Bontási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet Fontos tudnivalók: Bontási engedély alapján végezhető a bontási tevékenység, ha: műemléket érint, helyi építészeti

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105475-1-7/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Sajt-Expressz Kft, Kecskemét zajkibocsátási határérték megállapítása H

Részletesebben

K É R E L E M. Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében KÉRJÜK NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL, OLVASHATÓAN KITÖLTENI!

K É R E L E M. Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében KÉRJÜK NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL, OLVASHATÓAN KITÖLTENI! (Átvétel: Szignó: Előzmény: ) K É R E L E M Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében KÉRJÜK NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL, OLVASHATÓAN KITÖLTENI! KÉRELMEZŐ ADATAI: Név: Születéskori

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 425-1/2/2014/II. Paksa Tibor

Részletesebben

Szálláshely üzemeltetési és nem üzleti célú közösségi szabadidős szálláshely-szolgáltatás eljárás

Szálláshely üzemeltetési és nem üzleti célú közösségi szabadidős szálláshely-szolgáltatás eljárás Szálláshely üzemeltetési és nem üzleti célú közösségi szabadidős szálláshely-szolgáltatás eljárás I. Szálláshely üzemeltetés: A szálláshely-üzemeltetési engedély kiadása iránti eljárás kérelemre indul.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 4938-2/1/2014./I.

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 522-9/2016. Tárgy: Szil, Ügyintéző: dr. Tatár Beatrix Margit Bartókné Hajnali Beáta Mellékletek: - Telefon: (96) 524-000 Hiv. szám: - HIDRÁNS Kft., 045/1

Részletesebben

Melléklet: 1 pld. hirdetmény 1 pld. határozat

Melléklet: 1 pld. hirdetmény 1 pld. határozat NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 841-3/6/2013. Törkenczi

Részletesebben

Veszprémi Járási HivatalA K Ö Z L E M É N Y

Veszprémi Járási HivatalA K Ö Z L E M É N Y Veszprémi Járási HivatalA K Ö Z L E M É N Y A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatalánál (továbbiakban: Veszprémi Járási Hivatal) a Divinus Yacht Club Kft. (4032 Debrecen, Nagyerdei körút

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Vízvár-10 és Vízvár-29 kutak termelésbe állításának, Vízvár-É-4F, Vízvár-10 és Vízvár-29 jelű gázkutak Vízvár gyűjtőállomás és

Részletesebben

BBK/1629-13/2012. Üi: Kovács Lajos Bányászati- és Robbantásfelügyeleti Osztály : 373-1808 e-mail: lajos.kovacs@mbfh.hu. Jogerős: 2012.

BBK/1629-13/2012. Üi: Kovács Lajos Bányászati- és Robbantásfelügyeleti Osztály : 373-1808 e-mail: lajos.kovacs@mbfh.hu. Jogerős: 2012. MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL BUDAPESTI BÁNYAKAPITÁNYSÁG BBK/1629-13/2012. Üi: Kovács Lajos Bányászati- és Robbantásfelügyeleti Osztály : 373-1808 e-mail: lajos.kovacs@mbfh.hu Jogerős: 2012. október

Részletesebben

PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG

PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG 7623 PÉCS, JÓZSEF ATTILA U. 5. 7602 Postafiók 61 (06-72) 314-952, 510-366 Fax: 510-367 E-mail: pbk@mbfh.hu Ikt. szám: PBK/2977-9/2014 Üi.: Nagy Endre : +36-72-314-952/212 : +36-20-662-5461

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. h a t á r o z o t t :

H A T Á R O Z A T. h a t á r o z o t t : Ikt. szám: PBK/3104-10/2015 Üi.: Nagy Endre Jogerőre emelkedett 2016. február 5-én. Tárgy: Az Alsórajk I. (D-1) tőzeg védnevű bányatelken működő bányaüzem 2011-2015. évekre vonatkozó Műszaki Üzemi Terv

Részletesebben

OKTATÁSI IGAZGATÁS. 6. Ügyintézéshez szükséges dokumentum: I. fokú eljárási iratok, fellebbezés

OKTATÁSI IGAZGATÁS. 6. Ügyintézéshez szükséges dokumentum: I. fokú eljárási iratok, fellebbezés 1. Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Nógrád Megyei Kormányhivatal 2. Illetékességi terület: Nógrád megye 3. Ügyfélfogadás ideje: Hétfő-Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 4. Ügyintéző és elérhetőség:

Részletesebben

Tárgy: Tiszagyenda II.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Tiszagyenda II.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2806-11/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2013. 12.

Részletesebben

Vízjogi üzemeltetési engedélyezés. Kérelem benyújtása, tartalmi követelményei

Vízjogi üzemeltetési engedélyezés. Kérelem benyújtása, tartalmi követelményei Vízjogi üzemeltetési engedélyezés Kérelem benyújtása, tartalmi követelményei Vízhasználat gyakorlásához, vízilétesítmény használatbavételéhez (a továbbiakban: üzemeltetéshez) szükséges vízjogi üzemeltetési

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 9249-3/2012. Tárgy: Budapest XIX. kerület, Hoffher Albert

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 778-2/9/2013. Paksa

Részletesebben

Tárgy: Déli Áramlat gázvezeték környezeti hatásvizsgálati eljárása

Tárgy: Déli Áramlat gázvezeték környezeti hatásvizsgálati eljárása Iktatószám: VAV/KTF/5429-2/2015. Jogi elıadó: dr. Kulcsár Zsanett Mőszaki elıadó: Erhardt Ildikó Tárgy: Déli Áramlat gázvezeték környezeti hatásvizsgálati eljárása Értesítés eljárás megindításáról Fıosztályunkon

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1912-4/6/2013.I. Tárgy:

Részletesebben

Tárgy: Jászfelsőszentgyörgy I.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Jászfelsőszentgyörgy I.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/1225-6/2014. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 06.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 3500-1/2/2013. Törkenczi

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Előadás tartalma 1. A Ket. és az anyagi jogszabályok 2. Eljárásrend vízjogi engedélyezéshez 3. Ügyintézési

Részletesebben

Zenés, táncos rendezvények engedélyezése Tájékoztató

Zenés, táncos rendezvények engedélyezése Tájékoztató BUDAPEST FŐVÁROS I. KERÜLET BUDAVÁRI POLGÁRMESTERI HIVATAL Víziváros Vár Krisztinaváros Tabán - Gellérthegy 1014 Budapest, Kapisztrán tér 1., Levélcím: 1250 Budapest, Pf. 35., Tel: 458-3000, Fax:458-3091

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 847-1/9/2014./I.

Részletesebben

HATÁROZAT. 1. A tájrendezett terület sarokpontjainak koordinátái EOV rendszerben: 2. A tájrendezett területtel a tulajdonos szabadon rendelkezik.

HATÁROZAT. 1. A tájrendezett terület sarokpontjainak koordinátái EOV rendszerben: 2. A tájrendezett területtel a tulajdonos szabadon rendelkezik. MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG SZBK/586-11/2014. Ü.i.: Vöröskői Zsófia : +3656512312 : zsofia.voroskoi@mbfh.hu Jogerős: 2014. május 27. Tárgy: Csanádpalota I.-agyag védnevű

Részletesebben

PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG

PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG 7623 PÉCS, JÓZSEF ATTILA U. 5. 7602 Postafiók 61 (06-72) 314-952, 510-366 Fax: 510-367 E-mail: pbk@mbfh.hu Jogerőre emelkedett: 2014. május 22-én Tesoro Invest Kft. Iktatószám: PBK/467-7/2014

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 4. A telephelyen pékség üzemel. A technológiához tartozó zajforrások: hűtőaggregát, tehergépjárművek. A zajforrás működési helye

H A T Á R O Z A T. 4. A telephelyen pékség üzemel. A technológiához tartozó zajforrások: hűtőaggregát, tehergépjárművek. A zajforrás működési helye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107353-1-5/2015. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Sipos László Tel.: +36 (62) 553-060/44145 Tárgy: Rónasági Pékség Kft., Mindszent zajkibocsátási határérték megállapítása

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 1608-8/2011. Tárgy: Az Omninvest Kft. Pilisborosjenő, Fő u.

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 587-1/2011. Tárgy: Romhány II-homokkő védnevű bányatelek területén

Részletesebben

HATÁROZAT. jóváhagyja. 2. A műszaki üzemi terv alapján kitermelhető anyag mennyisége 2014-2018. évekre:

HATÁROZAT. jóváhagyja. 2. A műszaki üzemi terv alapján kitermelhető anyag mennyisége 2014-2018. évekre: MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL BUDAPESTI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Jogerős: 2014. augusztus 15-től BBK/1345-12/2014. Üi.: Haraszti Tamás Bányászati- és Robbantásfelügyeleti Osztály Tel.: 06 1/373 1804 E-mail:

Részletesebben

Miskolci Bányakapitányság Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 5. (3501. Pf: 31) Tel.: 46/ ; Fax: 46/

Miskolci Bányakapitányság Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 5. (3501. Pf: 31) Tel.: 46/ ; Fax: 46/ Miskolci Bányakapitányság 3527. Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 5. (3501. Pf: 31) Tel.: 46/ 503-740; Fax: 46/ 503-741 E-mail: mbk@mbfh.hu Ikt. sz.: 3541/1/2010 Ü.i.: Lamos Jenő Tel: 46/ 503-747 jogerős:

Részletesebben

Iktatószám: VBK/2187/6/2010. szám Tárgy: Gyulakeszi I.- mészkő bányaüzem évi MÜT kérelme Ügyintéző: Aradi László.

Iktatószám: VBK/2187/6/2010. szám Tárgy: Gyulakeszi I.- mészkő bányaüzem évi MÜT kérelme Ügyintéző: Aradi László. Telefon: (36-88) 576-630; 576-640; 729-298 Fax: (36-88) 576-646 VESZPRÉMI BÁNYAKAPITÁNYSÁG H-8200 Veszprém, Budapest út 2. E-mail: vbk@mbh.hu Válaszában kérjük, hivatkozzon iktatószámunkra! A határozat

Részletesebben

Szám: /3/2013. Tárgy: A Magyar Telekom Távközlési Nyrt. (1541 Budapest) Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. szám alatti ingatlanon lévő telefonközpont

Szám: /3/2013. Tárgy: A Magyar Telekom Távközlési Nyrt. (1541 Budapest) Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. szám alatti ingatlanon lévő telefonközpont NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 2843-2/3/2013. Tárgy:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Házszám

H A T Á R O Z A T. Házszám CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: CSZ/01/6562-8/2016. KTFO-azonosító: 109856-1-6/2016. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: Mindszent Város Önkormányzata, Mindszenti

Részletesebben

VBK/ /2010. :(06-88) :(06-88) Magyar Dekor Ásványkutató Kft. va 2030 Érd Szövő u.76.

VBK/ /2010. :(06-88) :(06-88) Magyar Dekor Ásványkutató Kft. va 2030 Érd Szövő u.76. MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL VESZPRÉMI BÁNYAKAPITÁNYSÁG VBK/3928-26/2010. Ügyintéző: Eper Gábor :(06-88) 576-643 :(06-88) 576-646 E-mail: gabor_eper@mbfh.hu Tárgy: Felsőcsatár II. zöldpala MÜT

Részletesebben

Iktatószám /2012 Hiv. szám: Tárgy: Ács Önkormányzat- Jeges puszta, házi vízellátó rendszer fennmaradási és üzemeltetési engedélye V É G Z É S

Iktatószám /2012 Hiv. szám: Tárgy: Ács Önkormányzat- Jeges puszta, házi vízellátó rendszer fennmaradási és üzemeltetési engedélye V É G Z É S ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Vízügyi Iroda Felszíni Vízvédelmi Osztály 9021 Győr, Árpád

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. m e g á l l a p í t j a,

H A T Á R O Z A T. m e g á l l a p í t j a, Ügyiratszám: VEV-001/1820-10/2015 Tárgy: Nagygeresd I. homok, kőzetliszt bányatelek megállapítás Ügyintéző: Horváth Attila Hiv. szám: Szerv. egység: Bányászati Osztály Melléklet: Telefon: Jogerőssé vált

Részletesebben

HATÁROZAT. jóváhagyja

HATÁROZAT. jóváhagyja MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL BUDAPESTI BÁNYAKAPITÁNYSÁG BBK/2470-9/2012. Üi.: Dobos József Földtani és Adattári Osztály Tel.: 06 1/373 1818 E-mail: jozsef.dobos@mbfh.hu Jogerős: 2012.11.21-től

Részletesebben

1. A zajforrás hatásterületén elhelyezkedő ingatlanok felsorolása és határértékek megállapítása: Székesfehérvár, Házszám

1. A zajforrás hatásterületén elhelyezkedő ingatlanok felsorolása és határértékek megállapítása: Székesfehérvár, Házszám Hatósági Főosztály Környezetvédelmi Iroda 8000 Székesfehérvár, Városház tér 2. Telefon: (22) 537-170 E-mail: kis.regina@pmhiv.szekesfehervar.hu Szám: 110.674/3/2018. Tárgy: Goodwin Kft. (2013 Pomáz, Gábor

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 5450-2/3/2013.II.

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 1184-17/2016. Tárgy: Rábaszentandrás, Karakai-I Agro Kft. és Karakai-Zs Agrár Kft., 021/36, 021/38, 021/39, 021/40, 021/42 hrsz. alatti sertéstelep egységes

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. a veszélyes tevékenység végzéséhez a katasztrófavédelmi engedélyt megadom.

H A T Á R O Z A T. a veszélyes tevékenység végzéséhez a katasztrófavédelmi engedélyt megadom. Szám: 35200/5212-27/2015. ált. Tárgy: engedély veszélyes tevékenység végzéséhez H A T Á R O Z A T Az IKR Agrár Kft. (székhelye: 2943 Bábolna IKR Park hrsz.:890, a továbbiakban: Üzemeltető) kérelmére, a

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

Tárgy: Gyula V.- homok védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Gyula V.- homok védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2626-6/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2013. 11.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 1907-3/3/2014.I. dr. Bodorkós

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 2017-4/1/2013. Paksa

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 2810-4/1/2013. Törkenczi

Részletesebben

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 5776-3/1/2012./II. Tárgy:

Részletesebben

Kardos Sándor igazgató megbízásából

Kardos Sándor igazgató megbízásából A l s ó - T i s z a - v i d é k i K ö r n y e z e t v é d e l m i, T e r m é s z e t v é d e l m i é s V í z ü g y i F e l ü g y e l ő s é g K i r e n d e l t s é g e 52869-1-17/2008 Tárgy: Hirdetmény

Részletesebben