Második forduló. összesen 2698 meghívót küldtünk el a községek polgármestereinek.)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Második forduló. összesen 2698 meghívót küldtünk el a községek polgármestereinek.)"

Átírás

1 2 Második forduló A községi egészségterv program második pályázati fordulójában február 15-ig kellett benyújtani a pályázatokat a Soros Alapítványhoz. összesen 2698 meghívót küldtünk el a községek polgármestereinek.) Mint az korábban is történt, e forduló előtt ismét tréningeket szerveztünk a pályázati lehetőség iránt érdeklődő községek képviselői számára. A tréningeket január között tartottuk Nyíregyházán, Budapesten, illetve Pécsett. dr. Ivády Vilmos, a tréningek egyik előadója konzultál Pécsett A tréningeken megjelent községek száma megyék szerint. (Zárójelben megadjuk a tréningekre meghívott községek számát is.) Szőke Katalin Nyíregyházán a Soros Alapítvány évi progjamjait ismerteti Bács-Kiskun Baranya Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala (91) (267) (7) (320) (38) (9) (158) (53) (103) (53) (59) (11) (18) (222) (196) (9) (20) (200) (236) Végszó helyett: jelenlegi ismereteink szerint ebben a fordulóban község nyújtotta be pályázatát. Sok sikert kívánunk! A résztvevők egy csoportja Nyíregyházán Bár az időjárás nem volt kegyes (talán emlékszik a Kedves Olvasó volt minden, ami egy kellemetlen utazáshoz szükséges ), ennek ellenére a három helyszínen összesen 176 település képviseletében 266 fő vett részt. (A tréningekre egyébként

2 A Soros Alapítvány új programjairól Esélyegyenlőségért Szociális és Roma Programok A tizenöt éve működő Magyar Soros Alapítvány legrégebben futó kulturális és civil programjai mellett 1995-ben két úgynevezett megaprogram indult útjára: a Közoktatás-fejlesztési és az Egészségügyi rendszerfejlesztési programok. Ez utóbbi programmal az Alapítvány az alapvető változásokra szoruló magyar egészségügy modernizációjához kívánt hozzájárulni. A program elindítói olyan modellértékű kezdeményezések támogatását tűzték ki célul, amelyek képzési, minőségellenőrzési vagy finanszírozási területeken segíthetik az egészségügyi ellátórendszer színvonalának és hatékonyságának javítását. Mindezek mellett támogatni kívánták a hátrányos helyzetű családok gyerekeinek egészségvédelmét, a fogyatékosok ügyét, a lakóközösségre alapozott rehabilitációt, a közösségi részvételre alapozott egészségvédelmet, a betegegyesületek feladatainak bővülését a szolgáltatások alakításában és ellenőrzésében, a betegjogok érvényesülésére irányuló törekvéseket végén a két megaprogram lezárult, azonban a folytatásra érdemesnek tartott közösségi programok nem szűnnek meg. Az idei évben indult, roma programokkal bővített jóléti és szociális programcsoport különféle módokon igyekszik megközelíteni azokat a társadalmi működési zavarokat, melyek a társadalmi, gazdasági átalakulást kísérik. A piacgazdasági szemlélet és gyakorlat általánossá válása következtében számottevően nő azoknak a száma, akik végleg leszakadnak a középrétegektől. Az elszegényedés rohamos. A cigány családok, a tartósan munkanélküliek, a deprivált régiók lakosainak nem csak az életkörülményei méltatlanok egy nyílt társadalom polgáraihoz, de már a méltó élet igénye, az ehhez szükséges ismeretek és tudás megszerzése is lassan kihal belőlük. A jóléti programok a leszakadás folyamatát kívánják lassítani. Olyan technikákat szeretnének terjeszteni, amelyek önsegítést, sorstársi segítést tesznek lehetővé, amelyek segítik a leszakadó rétegeket abban, hogy közösségeikre támaszkodva képesek legyenek érdekeiket világosan megfogalmazni és érvényesíteni. Számos pályázati kiírásunkban szerepel feltételként a civil szervezetek, az állami, önkormányzati és egyházi intézmények összefogása, amely nemcsak az állami források hatékonyabb és célzottabb felhasználását segíti, hanem a közösségeken belüli információáramlást, szolidaritást és toleranciát is. A programcsoportot a könnyebb áttekinthetőség érdekében a következő nagyobb egységekre bontottuk: Kisebbségek jogérvényesítése, melyben a krónikus betegségük, alkohol- vagy drogfüggőségük, sérültségük miatt a társadalomban kisebbségben élők támogatását szorgalmazzuk. Idetartozik a legnagyobb és legsúlyosabb nehézséggel küzdő kisebbséget támogató Roma program is. A Szociális programok célja a Nyílt Társadalom működési zavarainak korrigálása, a figyelemből kieső és ellátatlan területek segítése, melyek különösen az egészségügyi és a szociális ellátás határterületein és az életmód-kultúrában jelentkeznek. A programcsoportban az egészségügyi és a szociális ellátás határterületein működő civil és egyházi szervezeteket, azok helyi állami intézményekkel való együttműködését támogatjuk az egészségmegőrzés és a betegségmegelőzés kultúrájának, leghaladóbb módszereinek alkalmazásában és népszerűsítésében. Az általunk támogatott szolgáltatások az élet minőségét és méltóságát egyaránt fontosnak tartják az élettartam egész folyamán, idős korban és a halál kapujában is. A csoportba tartozó programok: Leszakadó rétegek egészségügyének támogatása, Idősek életminőségének javítása program, Együttműködés a Máltai Szeretetszolgálattal, Hospice ellátás támogatása. A helyi társadalom autonómiája programcsoport célja a bizalom megteremtése és erősítése a közösségek tagjai és intézményei közt, a helyi érdekérvényesítés, problémamegoldás az állami források elköltésének civil ellenőrzése, hatékonyabbá és demokratikusabbá tétele, az állami intézmények paternalizmusának megszüntetése. Olyan szakterületeken működő civil szervezetek pályázhatnak, amelyek helyi gondok megoldását tűzték ki céljukul az önkormányzati és esetleg más civil szervezetek összefogásával, valamint a közösség tagjainak segítségével. Az egyes programok a következők: Helyi összefogáson alapuló településfejlesztés, Települési egészségterv készítése, Közhasznú foglalkoztatás, Helyi kezdeményezések a munkanélküliség csökkentésére, Kistelepülések szociális problémáinak enyhítése, Közösség a kallódó fiatalokért. Szőke Katalin programvezető A Hírlevél a tapasztalatok cseréjének fóruma! Ez a fórum csak az Ön segítségével működhet! Írja meg ötleteit, véleményét, tapasztalatait a programmal kapcsolatban! Írását küldje el a Fact Alapítványnak! A Hírlevelet automatikusan megkapja minden olyan pályázó, akinek programját a Soros Alapítvány támogatja. Ha Ön nem tartozik ebbe a körbe, de szeretné a Hírlevelet rendszeresen megkapni, kérjük, ezt jelezze a Fact Alapítványnak! 2

3 Kedves Pályázóink! Levél a kurátortól A Községi Egészségterv pályázat kuratóriuma, dr. Fekete Attila, dr. Pintér Alán és jómagam új típusú kapcsolatot alakítottunk ki Önök, a Soros Alapítvány Kuratóriuma és a velünk együttműködő Fact Alapítvány között. Alapvető célkitűzésünk az volt, hogy függetlenül attól, hogy a pályázat részesül-e anyagi támogatásban vagy sem, maga a pályázat elkészítése is az Önök nyeresége legyen. A tréningeken való részvétel, a módszertani kiadvány egy lépéssel közelebb visz ahhoz, hogy a közösségekben az aktuális egészségi problémákra akkor is válaszolni tudjanak, ha ezen a pályázaton nem nyernek pénzt. Tehát hadd ismertessem Önökkel pályázataik útját, az értékelés menetét, a kuratórium terveit. Szakértők készítik a pályázatokról az első írott elemzést, és ezt eljuttatják a kurátorokhoz. A maratoni, éjszakába nyúló kuratóriumi üléseken minden benyújtott pályázat egyenként részletes értékelésre kerül. Az vezet minket, hogy az Önök munkáját segítsük, az egészségtervben Önök által megfogalmazott problémákra mi is Önökkel együtt keressük a legmegfelelőbb megoldás lehetőségeit. Ezért a szakértők által előkészített vélemény a kuratóriumi üléseken formálódik át az Önöknek megküldött értékelő levéllé. Az általam ismert pályázatok történetében ez az első olyan próbálkozás, amikor nem csak arról értesítjük a pályázókat, hogy nyertek-e vagy sem, hanem arról is, hogy a kurátorok mit gondolnak a pályázatokról. Ez a módszer segített abban, hogy az átgondolásra visszaküldött pályázatok döntő többsége számunkra is érthető, elfogadható, támogatható módon érkezzen vissza. A folyamatos együttgondolkodást segíti ez a hírlevél is, és segíti az a tény, hogy az egyes projektek megvalósulásáról általunk összeállított szempontrendszer alapján kérjük az Önök jelentését. Az is célunk, hogy míg kezdetben az Alapítvány, a kurátorok és a Fact Alapítvány gondolkodtak Önökkel, egyre inkább önállósodjanak és az egészségtervet író települések gondolkodjanak együtt és építsék tovább községi egészségéletminőségi tervüket. Eddig közel 300 pályázat érkezett, ami azt jelenti, hogy a meghívott 2921 magyarországi községnek 10%-a fontosnak és értékesnek találta a Községi Egészségterv pályázatot. Azt reméljük, hogy nem forrásokért versengő ellenfelekként, hanem egymást segítő közösségekként működnek majd együtt egymással és velünk. Erre az együttműködésre a jövőben külön forrásokat szeretnénk elkülöníteni. Tudjuk, a közösségi egészségterv első sikeres megvalósításához nyújtott segítség nem elég. A nyertes községek együttműködése, illetve az elkövetkezendő pályázat kiírása a már nyertes, sikeres pályázók számára lehetővé teszik, hogy a helyi igényeknek megfelelően az egészség és az életminőség javítására irányuló tevékenység mindennapi életük, gondolkozásuk részévé váljon. Akkor is gondolkozzanak együtt és tegyenek együtt életminőségükért, ha ezt nem egy pályázaton elnyerhető támogatás kedvéért teszik. dr. Kishegyi Júlia A a Soros Alapítvány céljai között szerepel, hogy Községi egészségterv program keretein belül támogatást nyert községek között kialakuljon egy, valamennyiük számára nyereséggel járó tapasztalatcsere. E cél megvalósulása érdekében a Soros Alapítvány levélben kérte az eddigi nyerteseket, hogy a Hírlevél számára foglalják össze pályázatuk lényegét, hogy azt mások is megismerhessék. A kérésnek eddig csupán Borsodbóta község tett eleget. És a többiek? Kérjük, tegyenek eleget a Soros Alapítvány kérésének, és segítsenek másokon azzal, hogy tapasztalataikat közreadják! Borsodbóta Önkormányzatunk Képviselőtestületének nagy örömére szolgált, hogy Prevenciós programok tárgyában 1998-ban benyújtott pályázatunkat a Soros Alapítvány Ft összeggel támogatta. Cselekvési programunk megalkotása során, konszenzusos alapon 10 programot fogadott el az egészségterv elkészítésében közreműködő helyi közösség. Ezek a programok többségében valamilyen szintig előkészített programok voltak, illetve valamilyen mélységig önkormányzati szinten foglalkoztunk korábban is megvalósításukkal. Továbbiakban az elfogadott 10 program megvalósításának jelenlegi állásásról kívánok tájékoztatást adni. 1. Iskolai megelőző program Sikerült elérnünk az általános iskolai tanulók tanórán kívüli oktatásának megszervezését. Iskolánkban felvilágosító filmeket vetítettünk az általános, gyalogos, kerékpáros közlekedési szabályokról, a drog, az alkohol, a dohányzás káros hatásairól. Bevezettük az iskolába érkezéskor és távozáskor a gyerekek úttesten történő áthaladásának, illetve az autóbusz megállótól iskoláig történő balesetmentes közlekedésének bizto- 3

4 sítása érdekében a rendszeres forgalomirányítást. Ebben segítségünkre volt a körzeti megbízott rendőr, illetve az Ózd Városi Rendőrkapitányság szakmai tanácsadással, valamint a tárgyi eszközök biztosításával. Osztályfőnöki órák keretében a védőnő, a körzeti háziorvos, körzeti megbízott, iskolai egészségvédelmi, bűnmegelőzési felvilágosító előadásokat tartottak és tartanak. Az egészségügyi felvilágosító előadások témaköre többek között a kamaszkor problémái, illetve a szexuális felvilágosítás. A tervezett DADA program megvalósítására évben tudunk sort keríteni. Ugyancsak 1999-ben várható a BAZ Megyei Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Főosztályának szakkönyv megjelentetése is, melyet további programjaink megvalósításához megrendeltünk. A megszerzett filmeket videokazettára rögzítettük annak érdekében, hogy későbbi időpontban is, minél szélesebb körben megismerhessék tanulóink, lakosaink. További sikeres általános iskolai tevékenységnek tekinthetjük a környezetvédelmi szakkör, a diáksportkör, az asztalitenisz szakkör, a néptánc szakkör, az úszásoktatás megszervezését, ezek eredményeit. Minden tanuló esetében 1998-ban elvégeztettük a fogászati szűrővizsgálatot. Gondként jelentkezik programunk megvalósítása során, az általános iskola felszereltségének hiányossága. Különösen az ún. Régi iskolában a megfelelő mosdóhelység és WC kialakítása, melyre anyagi okok miatt eddig nem kerülhetett sor. 2. Egészségügyi ellátást segítő program A községben végrehajtott állapotfelmérés azt bizonyította, hogy a keringési rendszer betegségei a leggyakrabban előforduló megyei átlagot is meghaladó betegségtípus. Kialakulásának megelőzését elsősorban felvilágosító munkával tudjuk kiküszöbölni. Ebben jelentős szerepet kap a háziorvos, aki iskolai, illetve felnőttek körében végzett tevékenységében a fő hangsúlyt arra helyezi, hogy a gyerek rá se szokjon a dohányzásra, az alkoholfogyasztásra, illetve lehetőségeihez képest egészségesen táplálkozzon. E programunknál a betegség kialakulását a nem megfelelő táplálkozásra, dohányzásra, közvetetten a munkanélküliség miatti szegénységre, stresszhatásra vezettük vissza. Ezeken a területeken látványos eredményt eddig elérni nem tudtunk (a munkanélküliségi mutatók még kedvezőtlenebbül jelentkeznek, mint pályázatunk benyújtásának idején), bármilyen kimutatható javulás csak huzamosabb idejű megelőző munka után várható. E program sikeres végrehajtása szükségessé tette a 2 órás EKG vizsgálat végzésére alkalmas Holter készülék beszerzését önkormányzati saját forrásból, a Szívügy Alapítvány kedvezményeinek igénybevételével. A vizsgálatokat a körzeti háziorvos folyamatosan végzi. Szükséges a programunk megvalósításához a naprakész, minél gyorsabban történő adatok beszerzéséhez az orvosi rendelő számítógépének cseréje. A meglévő számítógépes rendszer alkalmazásához igazodva, megrendeltük a rendszer szükséges elemeit. * * * Gulyás János, borsodbótai polgármester a nyíregyházi tréningen * * * 3. Cigány kisebbséget érintő program E program céljaként az óvodában, általános iskolában tanuló cigányszármazású gyerekek szakköri képzését kívánjuk megvalósítani, az alapvető étkezési sajátosságok elsajátítása érdekében. Az általános iskola 5-8. osztályos tanulói részére főzőtanfolyamot szervezünk. A tanfolyam megszervezéséhez szükséges felszerelési tárgyakat (gáztűzhely, edények stb.) a Kisebbségi Önkormányzat pályázati pénzből biztosítja. Egészséges életmód szakkörök megszervezésére kerül sor, osztályonként. Jelenleg van folyamatban az a rajzpályázat, melyet az egészséges életmóddal kapcsolatosan írtunk ki. Szakköreink hatékonyságának növelése érdekében időközönként vetélkedők megtartását, díjazásra tisztasági csomagok átadását tervezzük. Tapasztalatunk szerint ez a réteg eddig nem rendelkezett az iskolában használatos tisztasági csomaggal. A Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium felhívása alapján csatlakoztunk az iskolatej akcióhoz, és 30%-os önkormányzati saját erővállalással minden nap az iskola és az óvoda minden tanulója iskolatejet kap. Nagy gondot fordítottunk a szülők körében végzett felvilágosító munkára. Szülői értekezleten történt ismeretterjesztésünk legnagyobb eredményeként említhetjük, hogy egyre többen elsősorban a hátrányos helyzetű családok veszik igénybe a napközi otthonos érkeztetést, így az utóbbi időben már nem tapasztalunk a gyerekek körében éhség miatti rosszullétet.

5 A cigány kisebbséget érintő programunk és iskolai megelőző programunk nagyon sok területen átfedi egymást, következik ez abból, hogy a helyi iskolások több mint 50%-a a cigány etnikumhoz tartozik, illetve az iskolában és a községben sem teszünk megkülönböztetést az etnikumhoz való tartozás miatt.. Kulturális program Célunk olyan Közösségi Ház kialakítása, ahol lehetőség nyílik alkohol és dohánymentes körülmények között a szabadidő hasznos eltöltésére. Ennek érdekében felújításra kerül a rossz állagú önkormányzati kultúrotthon, játékok, nem nyerő automaták, számítástechnikai eszközök beszerzésére kerül sor. Szolgáltatásainkat úgy szervezzük, hogy azt önköltséges áron, a helyi lakosokon kívül a községünkbe látogató holland turisták is igénybe vehessék. E programunk anyagi kihatása meghaladja az önkormányzat erejét, ezért a Soros Alapítvány támogatásán kívül igénybe vesszük a Holland Királyság Nagykövetségének anyagi támogatását is. A Közösségi Ház átadására június hónapban kerül sor, ezt követően folyamatos üzemeltetéséről az önkormányzat gondoskodik. 5. Önkéntes Tűzoltó Egyesületi program A kiemelkedő tűzvédelmi, mentési, megelőzési tevékenységet végző Önkéntes Tűzoltó Egyesület felszereltségének javítását tűztük ki célul, annak érdekében, hogy a tavaszi erdő- és avartüzek esetén javuljon az egyesület tűzvédelmi tevékenysége. Erre a célra támogatást nem kaptunk, azonban a Belügyminisztérium támogatásából és önkormányzati forrásból beszerzésre került a nagynyomású beavatkozó rendszerhez szükséges berendezés. Ennek használatával már 1999-ben jobb hatásfokkal tudjuk a Lázbérci Tájvédelmi Körzetben tevékenységünket folytatni. Jelentős károktól menthetjük meg a természet flóráját, faunáját, illetve tevékenységünk révén csökkenhet az erdőtüzekre jellemző nagymértékű levegőszennyeződés. 6. Általános Iskolai növénytermesztési program E programunk megvalósításának célja a tanulók felkészítése a növénytermesztés sajátosságaira, a növények felismerésére. Programunkat önkormányzati forrásból kívánjuk megvalósítani, továbbá az általános iskola pályázatot nyújtott be iskolai konyhakert kialakítása tárgyában az AUTONÓMIA Alapítványhoz. Támogatás esetén a program megvalósítása 1999-ben elkezdődhet. Községünkben hagyománya van a növénytermesztésnek. Lakosaink saját konyhakertjeikben saját szükségletre a konyhakerti növényeket megtermelik. Azokat, akik eddig nem művelték konyhakertjüket, a Borsodbótáért Közalapítvány pályázatának támogatása esetén vetőmaggal, növényvédő-szerrel, műtrágyával kívánjuk támogatni. Ezzel el kívánjuk érni, hogy lehetőség szerint minél több konyhakert megművelt legyen, teremjen meg minél több család részére a család szükséglete. Ez egészségtervünk újabb eleme, melyet a pályázati kiírás alapján vettünk be megoldandó feladataink közé. 7. Egészséges életmódra nevelő tanfolyamok, táborok Örömünkre szolgál, hogy az általános iskolánk 2 pályázatának támogatásával február hónapban a 3. osztály (17 fő) és 7. osztály (1 fő) részére úszásoktatást tudunk szervezni. Elkezdődött a nyári tiszacsegei gyerektábor, és a füzérradványi gyerek tűzoltó tábor szervezése. A táborozás költségeinek jelentős hányadát önkormányzati és egyéb alapítványi támogatásból biztosítjuk, így azok a gyerekek is eljuthatnak ide, akiknek családi körülményei egyébként nem engednék meg. 8. Közterület fenntartási, fásítási program Közterületeink fenntartását, karbantartását eddig is közhasznú munkavégzők alkalmazásával biztosítottuk. Az esztétikai szempontból is hatékonyabb munka végzése érdekében községünkből önkormányzati segítséggel 2 főt beiskoláztunk parkgondozói tanfolyamra, így 1999-től szakemberek irányításával tudjuk ilyen irányú tevékenységünket folytatni. 9. Idősek Klubja felszereltség javítást eredményező program Pénzügyi kondícióink miatt az idősek klubja felszereltségének javítására eddig nem kerülhetett sor, azonban terveink közt szerepel a kulturáltabban kialakított idősek klubja, ahol az ellátottak otthonosabban érezhetik magukat. 10. Szelektív hulladékgyűjtés Önkéntes Tűzoltó Egyesületünk sikeres pályázatot nyújtott be az Országos Foglalkoztatási Közalapítványhoz. Ennek alapján 1 fő programvezető irányításával április 1.-től 6 fő munkanélküli alkalmazására kerül sor, akik megvalósítják a hasznosítható hulladék gyűjtését, értékesítését. A nyertes pályázat biztosítja az alkalmazáshoz szükséges működési és beruházási kiadások fedezetét is. Azon túl, hogy az a programunk környezetvédelmi szempontból igen fontos, lehetőséget ad a munkanélküliség csökkentésére is. Terveink szerint a program önfenntartóvá válik, és a folyamatos foglalkoztatás biztosított lesz. A községi egészségtervünkben megfogalmazott programok megvalósítása eddig sikeresnek mondható. Sikeres azért, mert a program megvalósításába bevont személyek hatékonyan együtt tudnak működni, a saját munkaterületén mindenki kiemelkedő teljesítményt nyújt. Sikeres programunk megvalósítása azért is, mert a szűkös saját források és a Soros Alapítvány támogatása mellett megtaláltuk azokat a lehetőségeket, amelyek támogatásával programunk megvalósulhat. 5

6 Programunk megvalósítása során már kirajzolódtak azok az új feladatok, amelyek a következő időszak tervei között szerepelhetnek. Borsodbóta, február 11. Gulyás János polgármester Az asszonytornától az uborkapartiig Félmillió az egészségtervre Markotabödöge. A Soros Alapítvány tavaly pályázatot írt ki az egészséges falvakért, községi egészségterv készítésére ösztönözve őket. Markotabödöge azok között volt, akik beadták pályázatukat s megyénkben egyedüliként nyertek. - A Soros Alapítvány és a Fact Alapítvány tavaly áprilisban egész napos konzultációt tartott Szombathelyen az egészségtervvel kapcsolatban mondta Szabóné Szűcs Ildikó, az egészségterv egyik elkészítője, aki azóta már a tóközi kisközség polgármesteri tisztét is betölti. Mi részt vettünk ezen, s utána úgy döntöttünk belevágunk. A pályázatnak amely maximum huszonegy oldalas lehetett átfogó képet kellett adni a falu állapotáról. A markotabödögeiek maximálisan megfeleltek ennek a feltételnek: a Győr Moson Sopron Megyei Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat segítségével már-már tudományos igényű mű került ki kezeik közül. A pályamunkában többek között a település demográfiai jellemzőit (a születések és halálozások számát, utóbbit például korcsoport és ok szerinti csoportosításban is), a megbetegedési adatokat, a rizikófaktorokat és a lakók életmódját dolgozták fel. Emellett olyan érdekességek is belekerültek, mint a megművelt és gyomirtóval kezelt területek aránya, a munkanélküliek és segélyezettek száma, a civil szervezetek vagy éppen az egyházközség helyzete. - Meglepő és korábban is sejtett tapasztalatokra egyaránt szert tettünk a pályázat készítése során mondta a polgármester. Kiderült, hogy a fiatalok aligalig olvasnak könyvet, a középkorúak számára pedig a harmonikus családi életnél a személyes karrier és az anyagi jólét is fontosabb. Azzal ugyanis tisztában voltunk, hogy a falu egyre inkább elöregedik, de az riasztó, hogy az elmúlt esztendőkben mennyire megnőtt a daganatos, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedésekben elhunytak aránya. Megdöbbentő tudni, hogy 1015 hektár szántóföldből ezret gyomirtóztunk. A Községi Egészségterv Hírlevelet a Fact Alapítvány a Soros Alapítvány támogatásával készíti. Írásait, észrevételeit a következő címen várjuk! Pécs, Pf.: 293. Tel.: (72) e mail: fact@mail.matav.hu Az egészségterv lelke persze az a többoldalas program volt, amelynek megvalósítására összesen 1 millió 56 ezer forintot kértek. A Soros Alapítvány kuratóriuma ugyan nem támogatta ennek minden elemét, de végül több mint félmillió forintot megszavaztak a településnek. Ennek hatására nyáron Markotabödöge valószínűleg virágosabb arcát mutatja, mint a megye többi kistelepülése, ugyanis erre a célra száznegyvenezer forintot fordíthatnak. Mindebben a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. kertész szakemberei segítenek, de helyi vállalkozók munkáját is igénybe veszik. A pályázati pénzből kétszázezer forintot szánnak egy játszótér kialakítására pihenőpadokkal, hintákkal. Saját forrásból kívánják megoldani a parlagfűvel kapcsolatos óvodai, iskolai program bevezetését, valamint a gyom irtására ösztönözni a falu lakosságát. A korszerű, egészséges táplálkozás érdekében egy agrárszakembert kérnek fel arra, hogy a növényvédelemről, valamint a nem eléggé elterjedt, de háznál termelhető fűszer-gyógynövényekről és a zöldségfélékről tartson előadásokat. A felhasznált anyagból ételbemutatót is szerveznek. Az alapítvány szintén támogatásra érdemesnek tartotta az asszonytornát, ami várhatóan ősszel kezdődik. A legkülönösebb eseménynek az uborkatermesztő községben az uborkaparti ígérkezik. Ezen a rendezvényen uborkából készült ételekkel és hasznos tudnivalókkal ismerkedhetnek meg a résztvevők, de szórakoztató műsor és utcabál sem hiányzik a programból. - Itt az ideje, hogy szebbé tegyük a falut, és kicsit megmozgassuk az embereket fűzte hozzá a polgármester. Hancz Gábor Az írás a Kisalföld február 19-i számában jelent meg. Megjelent a Soros Alapítvány Tájékoztató füzete amely az évben meghirdetendő pályázati programok rövid leírását és a beadási határidőket tartalmazza. A Soros Alapítvány felbélyegzett, saját címre megcímzett közepes méretű válaszboríték ellenében a Tájékoztató Füzetet elküldi az érdeklődők számára. Az Alapítvány levélcíme: Budapest, Pf. 3. 6

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006. Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006. Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület 1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006 1. Gyermekjóléti alapellátások Az intézmény fenntartója önkormányzat a) egyház, egyházi intézmény alapítvány, közalapítvány egyesület egyéni

Részletesebben

Új lehetőségek a civilek számára. Morvay Levente

Új lehetőségek a civilek számára. Morvay Levente Új lehetőségek a civilek számára Morvay Levente Civil törvény főbb szabályozási területei Szervezeti formák Működés keretei Letétbe helyezés Civil Információs Portál Közhasznú jogállás szabályozása Nemzeti

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI GÉCZYNÉ POLYÁK EDIT NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016. NOVEMBER

Részletesebben

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése A TÁMOP-3.4.2.B Sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja (ok fejlesztése) kiemelt projekt keretében beszerzett és a pedagógiai szakszolgálatok számára átadott informatikai eszközök Átadásra került

Részletesebben

Gábor Edina. Mentálhigi. Balogh Judit. 2004. április 26.

Gábor Edina. Mentálhigi. Balogh Judit. 2004. április 26. Gábor Edina Balogh Judit Mentálhigi Munkahely lhigiénés s szervezetek örömteli szerepe az egészs szségfejleszt szervezet? gfejlesztésbensben Jelen és s jövőj 2004. április 26. Magyarország évközi lakosságszáma

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Háztartási nagygépek energiamegtakarítást eredményező cseréje alprogram. Pályázat kódszáma: HGCS-2014. 2014. szeptember 25.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Háztartási nagygépek energiamegtakarítást eredményező cseréje alprogram. Pályázat kódszáma: HGCS-2014. 2014. szeptember 25. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Háztartási nagygépek energiamegtakarítást eredményező cseréje alprogram Pályázat kódszáma: HGCS-2014. 2014. szeptember 25. 1 1. Előzmények a pályázat célja A pályázatkiírás célja energiamegtakarítást

Részletesebben

Az ÁNTSZ EGÉSZSÉGNEVELŐ MUNKÁJA

Az ÁNTSZ EGÉSZSÉGNEVELŐ MUNKÁJA Az ÁNTSZ EGÉSZSÉGNEVELŐ MUNKÁJA Sinyiné Nagy Éva ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális Intézete Békéscsaba, 2010. 09.29. A Dél-alföldi régió 254 település Régiós egészségvédelmi struktúra ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális

Részletesebben

Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft

Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft Eredmények Pályázattal megvalósított programjaink 1999. Szülőcsoport Célja a sérült gyermekek szüleinek előadássorozat tartása a gyermekük fejlesztéséhez. Időtartam: 1999.10.01.-2000.05.31. Eredmény: 9

Részletesebben

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása

Részletesebben

Pályázati támogatások

Pályázati támogatások Pályázati támogatások 2011. 2010. 2008. 2007. Időtartam2011. 06. 01. -2011. 10. 31. Eredmény: pedagógiai fejlesztés, családterápia biztosítása; működési kiadásokhoz hozzájárulás Támogatás mértéke: 103.000

Részletesebben

Fiatal gazdák az állami. Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár

Fiatal gazdák az állami. Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár Fiatal gazdák az állami földbérleti rendszerben Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár A magyar mezőgazdaság számára a legfontosabb piac a helyi és a hazai piac. Olyan fejlesztések és beruházások

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30

Részletesebben

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020.

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020. MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020. A koncepcióban megfogalmazott feladatok elvégzéséhez szükséges elkészíteni a cselekvési tervet, amely tartalmazza a felelősöket

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 22389/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.3.5-16. kódszámú, Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című pályázati konstrukció keretében

Részletesebben

Várandós gondozás a védőnői statisztika tükrében

Várandós gondozás a védőnői statisztika tükrében Várandós gondozás a védőnői statisztika tükrében Odor Andrea országos vezető védőnő osztályvezető ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal Védőnői Szakfelügyeleti Osztály 1097 Budapest, Gyáli út 2 6. Tel:

Részletesebben

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája 3060 Pásztó, Nagymező út 36. 1 124/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

Részletesebben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. (hirdetmény)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. (hirdetmény) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS (hirdetmény) Nyírmada Város Önkormányzata mint Közvetítő Szervezet pályázatot hirdet a Nyírmada szociális célú városrehabilitációja című városrehabilitációs projekt keretében elkülönített

Részletesebben

KE éss Etnikai Kisebbségek Érdekeit KépviselK

KE éss Etnikai Kisebbségek Érdekeit KépviselK CEKÉKE KE Cigányok éss Etnikai Kisebbségek Érdekeit KépviselK pviselőegyesület HEFOP/2004/2.3.1.-1. ȞHátr trányos helyzetűemberek emberek alternatív v munkaerő- piaci képzk pzése éss foglalkoztatása ˇ

Részletesebben

AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013

AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013 AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013 HOGYAN LESZ A NEVELÉSI PROGRAMBÓL PEDAGÓGIAI PROGRAM? Törvényi változás az elnevezésben A tartalmak

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet pályázatot hirdet az ÉAOP-2009. 5.1.1/D-09-2f 2011 0006 számú, Kisújszállás városközpont funkcióbővítő

Részletesebben

Bevezetés. Egészségfejlesztési Iroda Kiskőrös

Bevezetés. Egészségfejlesztési Iroda Kiskőrös Bevezetés Egészségfejlesztési Iroda Kiskőrös Az egészségfejlesztés egy olyan magatartásformáló tevékenység, amely képessé teszi az embereket arra, hogy megértsék az egészségüket befolyásoló tényezőket,

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása F.3. számú függelék Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása Hatályos: 2015.07.07. 1/5. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 1. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelemi

Részletesebben

KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG

KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG hirdet a Kulturális és tudományos keretből elnyerhető támogatásra. A felosztható keretösszeg: 3 millió Ft. 1. A 2012. évben megvalósítandó ünnepi rendezvényekre, eseményekre, kiemelten az irodalmi, történelmi,

Részletesebben

2010. Nevelési intézmények fejlesztése 2010.03.10.

2010. Nevelési intézmények fejlesztése 2010.03.10. 2010. Nevelési intézmények fejlesztése 2010.03.10. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag illeszkedik az Önök elképzeléseihez,

Részletesebben

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a

Részletesebben

Miskolci kistérség életmódprogram: Együtt az egészségesebb életért

Miskolci kistérség életmódprogram: Együtt az egészségesebb életért Kedvezményezett neve: Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi íoktatókórház A projekt címe: Miskolci kistérség életmódprogram: Együtt az egészségesebb életért A pályázat azonosító száma: TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0016

Részletesebben

ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK

ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2003. évi összesítés a 227/2002.(XI.7.) Korm. rendelet alapján 1696. számon elrendelt KIMUTATÁS A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2003. ÉVI MŰ KÖDÉSI ADATAIRÓL című kérdőív

Részletesebben

Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2001.(VIII.7.) ÖKT számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2001.(VIII.7.) ÖKT számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2001.(VIII.7.) ÖKT számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Mosonszolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Iktatószám: SZ-102 /2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Tárgy: Javaslat a 3301. Egészségügyi

Részletesebben

Életjel Alapítvány 2006. évi

Életjel Alapítvány 2006. évi Életjel Alapítvány 2006. évi közhasznúsági jelentése I. Szervezet alapadatai: Név: Életjel Alapítvány Adószám: 18230745-1-43 Bankszámlaszám: Budapest Bank RT. XVIII.ker. fiók 10103881-55275644-00000004

Részletesebben

TÁBLAJEGYZÉK. 1/l A éves foglalkoztatottak munkahelyre történő közlekedése nemek és a házastárs/élettárs gazdasági aktivitása szerint

TÁBLAJEGYZÉK. 1/l A éves foglalkoztatottak munkahelyre történő közlekedése nemek és a házastárs/élettárs gazdasági aktivitása szerint TÁBLAJEGYZÉK A munkahelyre történő közlekedés formái 1/a A 15 64 éves foglalkoztatottak munkahelyre történő közlekedése nemek és korcsoportok szerint 1/b A 15 64 éves foglalkoztatottak munkahelyre történő

Részletesebben

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETE 7/2007. /V.7./ RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL 2 Zomba község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

Szerződő fél Szerződés tárgya Szerződés összege. TÁMOP 5.4.5-11/1 projektben rendezvényszervezői feladatok ellátása

Szerződő fél Szerződés tárgya Szerződés összege. TÁMOP 5.4.5-11/1 projektben rendezvényszervezői feladatok ellátása Szerződés iktatószáma, tipusa Szerződő fél Szerződés tárgya Szerződés összege K-1802/1/2012 DC Proper-PR Kft. TÁMOP 5.4.5-11/1 projektben rendezvényszervezői feladatok ellátása 8 125 460 Ft K-159/35/2013

Részletesebben

JAVASLAT. együttműködési megállapodás megkötésére

JAVASLAT. együttműködési megállapodás megkötésére JAVASLAT együttműködési megállapodás megkötésére Ózd, 2015. április 23. Előterjesztő: Egészségügyi, Szociális és Munkahelyteremtési Bizottság elnöke Előkészítő: Hatósági és Szociális Osztály Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

A környezettudatosság felmérése a környezetvédelmi program alapozásához Szekció előadás

A környezettudatosság felmérése a környezetvédelmi program alapozásához Szekció előadás A környezettudatosság felmérése a környezetvédelmi program alapozásához Szekció előadás Pintérné Nagy Edit Nyugat-Magyarországi Egyetem Kooperációs Kutató Központ Nonprofit Kft. 2011. május 24. A környezeti

Részletesebben

Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon

Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon Készítette: Bakos Izabella Mária SZIE-GTK Enyedi György RTDI PhD-hallgató Kutatási téma Az egészségügyi állapot (lakosság

Részletesebben

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben 1. sz. táblázat Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben Ügyészségek A nyomozás elrendelésétől számított A nyomozás elrendelésétől a jogerős bírósági 1

Részletesebben

Előterjesztés. - a Közgyűléshez

Előterjesztés. - a Közgyűléshez NYíREGYHÁZA Ügyiratszám: szoc-8266-1/2016. Ügyintéző: Dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez - "Gyermekeinkért 16" Alapítvány által benyújtani kívánt a "Társadalmi szerepvállalás erősítése a

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság március 8-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság március 8-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-61/2017. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2017. március 8-i ülésére Tárgy: Javaslat a 3301. Egészségügyi

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

2010. Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért 2010.02.17.

2010. Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért 2010.02.17. 2010. Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért 2010.02.17. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat pályázat

Részletesebben

Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól

Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Kunpeszér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális

Részletesebben

Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának SAJTÓMAPPA. Pályázató azonosító: TÁMOP-6.1.2.-11/1-2012-1171

Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának SAJTÓMAPPA. Pályázató azonosító: TÁMOP-6.1.2.-11/1-2012-1171 SAJTÓMAPPA Pályázató azonosító: TÁMOP-6.1.2.-11/1-2012-1171 Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának ösztönzése 2013. november 20. MEGHÍVÓ Projektindító sajtóbeszélgetésre Projekt

Részletesebben

Konferencia, Békéscsaba. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Konferencia, Békéscsaba. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Konferencia, Békéscsaba Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. tájékoztatója Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Részletesebben

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik 2016. január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének feltétele, hogy 50 óra közösségi szolgálatban eltöltött

Részletesebben

A cselekvési terv az alábbi dokumentumok felhasználásával készült el:

A cselekvési terv az alábbi dokumentumok felhasználásával készült el: Szarvas Város Ifjúsági Cselekvési Terve 2011-2013. A cselekvési terv célja, hogy az önkormányzat képviselő-testületi határozatban állapítja meg a helyi adottságoknak megfelelően az ifjúsággal kapcsolatos

Részletesebben

Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu

Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu Beszámoló A közfoglalkoztatás tapasztalatairól Tisztelt Képviselő-testület! A közfoglalkoztatás

Részletesebben

Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos

Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve egészségnevelési tevékenységének bemutatása Készítette: dr Szűcs Erzsébet, dr. Cornides

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz 1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás

Részletesebben

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei Homonnai Balázs ACNIELSEN Programstatisztika 2010-2011-2012 Összesen 528 helyszínen o 2010: 144 o 2011: 191 o 2012:

Részletesebben

EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUMA PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁ R. É ri= ett 1015OKT 2

EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUMA PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁ R. É ri= ett 1015OKT 2 EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUMA PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁ R Iktatószám : 50346/2015/PARL Hiv. szám: K/6511. kri 'II tal Melléklet: 1 db Dr. Lukács László György országgyűlési képvisel ő részére Jobbik Budapes

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények

A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények 13. sz. melléklet A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények Sorszám A szervezet neve Tevékenysége Önkormányzati szervek 1. Polgármester Részvétel a döntés-előkészítési,

Részletesebben

Sikertörténet lett? Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése a TÁMOP 2.1.2 programban. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Főiskola

Sikertörténet lett? Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése a TÁMOP 2.1.2 programban. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Főiskola Sikertörténet lett? Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése a TÁMOP 2.1.2 programban Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Főiskola Kulcskompetenciák Idegen nyelvi kompetencia Digitális kompetencia lloydchilcott.wordpress.com

Részletesebben

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja:

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2017. 06. 15. Javaslat az önkormányzati alapítású egészségügyi és szociális célú alapítványok 2016. évi beszámolóinak

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés A Lét Teljessége Egyesület 2010. január 01-jétől 2010. december 31-éig folytatott tevékenységéről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Alkalmazott könyvelés: egyszeres könyvvitel. Az Egyesület

Részletesebben

KORMÁNYZATI KEZDEMÉNYEZÉSEK, A FIATALOK MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE. SZOMBATHELY, 2013. október 17.

KORMÁNYZATI KEZDEMÉNYEZÉSEK, A FIATALOK MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE. SZOMBATHELY, 2013. október 17. KORMÁNYZATI KEZDEMÉNYEZÉSEK, A FIATALOK MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE SZOMBATHELY, 2013. október 17. Az egy főre jutó bruttó hazai termék a Nyugat-Dunántúlon Egy főre jutó bruttó hazai termék Megye, régió ezer

Részletesebben

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL EFOP-1.3.5-16 TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL PÁLYÁZAT CÉLJA: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása

Részletesebben

Az otthoni szakápolás jogszabályváltozásai

Az otthoni szakápolás jogszabályváltozásai Az otthoni szakápolás jogszabályváltozásai a társadalombiztosítási finanszírozás tükrében 2010. és 2015. között Dr. Kőrösi László Országos Egészségbiztosítási Pénztár Általános Finanszírozási Főosztály

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai szeptember FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai szeptember FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. szeptemberében az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

JAVASLAT. együttműködési megállapodás megkötésére

JAVASLAT. együttműködési megállapodás megkötésére JAVASLAT együttműködési megállapodás megkötésére Ózd, 2015. május 6. Előterjesztő: Egészségügyi, Szociális és Munkahelyteremtési Bizottság elnöke Előkészítő: Hatósági és Szociális Osztály Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI PUSKÁS DÁNIEL FŐOSZTÁLYVEZETŐ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016.

Részletesebben

Az ápolási díj rendszere

Az ápolási díj rendszere Az ápolási díj rendszere Bódiné Pájer Marianna vezető-tanácsos Szociális és Munkaügyi Minisztérium Pénzbeli Ellátási és Nyugdíjbiztosítási Főosztály Az ellátás szabályozása A szociális igazgatásról és

Részletesebben

Ref # 1 A program neve: Kapacitásépítő támogatási program. Munkatársak Célcsoport száma 3 fő / ország Civil szervezetek és önkormányzat ok

Ref # 1 A program neve: Kapacitásépítő támogatási program. Munkatársak Célcsoport száma 3 fő / ország Civil szervezetek és önkormányzat ok Ref # 1 Kapacitásépítő támogatási program az 5 950 000 USD 212 088 USD fő / önkormányzat ok Az 5.000 USD támogatással indított Kapacitásépítő támogatási program célja a demokrácia és civil társadalom eszményeinek

Részletesebben

Előterjesztés. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 30-án tartandó testületi ülésére

Előterjesztés. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 30-án tartandó testületi ülésére Lengyeltóti Városi Önkormányzat 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2 Ügyiratszám: 7652-4/2011 Előterjesztés Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 30-án tartandó testületi ülésére Napirend:

Részletesebben

A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben

A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben Az elmúlt évben főigazgatói intézkedés határozta meg a polgári védelmi szervezetek gyors (12 órás) és rövid (24 órás)

Részletesebben

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái.

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Szalka Anita 2011. November 15. 2011.12.02. 1 A közösségi

Részletesebben

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület A szervezet célja A Dél-Zalai civil szektor tevékenységének, érdekvédelmének, forrásteremtésének és környezetvédelmi,- karitatív akcióinak koordinálása. Térségfejlesztési

Részletesebben

A 4M program magyarországi. gi gyakorlata. Deák Ferenc Zala Megyei Munkaügyi Központ. 2006. január 31.

A 4M program magyarországi. gi gyakorlata. Deák Ferenc Zala Megyei Munkaügyi Központ. 2006. január 31. A 4M program magyarországi gi gyakorlata Deák Ferenc Zala Megyei Munkaügyi Központ 2006. január 31. Magyarországi gi helyzetkép Foglalkoztatási arány: ~57 % Munkanélküliségi ráta: kisebb EU átlagnál Inaktivitási

Részletesebben

Tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja

Tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja Sajtóközlemény 2011. Tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 144 helyszín, közel fél millió vizsgálat, elkeserítő szűrési adatok, ez a 2010 év statisztikája. Tovább folytatódik

Részletesebben

Jakabszálás-Fülöpjakab Álatános Művelődési Központ Óvodája, Általános Iskolája Napközi Otthonos Óvoda. Esélyegyenlőségi Program

Jakabszálás-Fülöpjakab Álatános Művelődési Központ Óvodája, Általános Iskolája Napközi Otthonos Óvoda. Esélyegyenlőségi Program Jakabszálás-Fülöpjakab Álatános Művelődési Központ Óvodája, Általános Iskolája Napközi Otthonos Óvoda Esélyegyenlőségi Program 1. Helyzetelemzés Jakabszállás Az óvoda tanulóinak összlétszáma: 70 fő Halmozottan

Részletesebben

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK

ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2002. évi összesítés a 198/2001.(X.19.) Korm. rendelet alapján 1696. számon elrendelt KIMUTATÁS A CSALÁDSEGÍTO SZOLGÁLATOK 2002. ÉVI MUKÖDÉSI ADATAIRÓL című kérdőív

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2006

Közhasznúsági jelentés 2006 Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület Közhasznúsági jelentés 2006 Nyíregyháza, 2007-04-02 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület számviteli beszámolója 3. Kimutatás a

Részletesebben

2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10

2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10 HÍRLEVÉL 2014/I. 2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10 kiemelt projekt keretében az idén is indulnak térítésmentes, a továbbképzési kötelezettség

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ

Részletesebben

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények A projekt rövid áttekintése 1. Előzmények Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban elkészítette a közoktatási intézményeire vonatkozó esélyegyenlőségi helyzetelemzésen alapuló Esélyegyenlőségi Tervét.

Részletesebben

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004. (IV. 30.) rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.

Részletesebben

Pályázati lehetőségek vállalkozások számára a TAMOP keretein belül

Pályázati lehetőségek vállalkozások számára a TAMOP keretein belül Pályázati lehetőségek vállalkozások számára a TAMOP keretein belül 2010. február TÁMOP-1.1.1-09/1 Megváltozott munkaképességű emberek munkahelyeinek adaptációja Támogatás formája: vissza nem térítendő

Részletesebben

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs 2007. évi Fogyatékosügyi Keretre benyújtott pályázatok eredményei: Pályázó neve Pályázat célja Megítélt (e támogatás Ft) 1. Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs Szegedi csoport

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai augusztus FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai augusztus FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. augusztusában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben 3. komponens Fiatalok prevenciós és tanácsadó programja Moravcsik-Kornyicki Ágota Szakmai

Részletesebben

"Családok egymásért, EGY - MÁSÉRT!"

Családok egymásért, EGY - MÁSÉRT! "Családok egymásért, EGY - MÁSÉRT!" "Családok egymásért, EGY - MÁSÉRT!" Családok egymásért, EGY - MÁSÉRT! - 2 0 1 4.0 2.2 8. A kötelék, mely igaz családod összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 97/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztató a Ferencvárosi deák

Részletesebben

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció Nimfea Természetvédelmi Egyesület A HUMUSZ Szövetség és a Nemzeti Együttműködési

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve 2016 2020 HELYZETÉRTÉKELÉS HÁTTÉRTÁBLÁK I/2. melléklet 2016. március 1. Háttértábla száma Táblázat címe Forrás TABL_01 Az egy főre jutó GDP, 2008 2013 KSH

Részletesebben

Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégiumának évi munkájáról

Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégiumának évi munkájáról Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégiumának 2015. évi munkájáról a 5/2012 (II.16.) a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló KIM rendelet

Részletesebben

J E L E N T É S évben A Magyar Cirkusz és Varieté Kht. tevékenységéről

J E L E N T É S évben A Magyar Cirkusz és Varieté Kht. tevékenységéről Az adatszolgáltatás a 300/2007.(XI.9.) Korm. rendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám: 1452/08. Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése,

Részletesebben

Javaslat az Esélyegyenlőségi Tanács létrehozására

Javaslat az Esélyegyenlőségi Tanács létrehozására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE KO.: 1388-3/2007. Javaslat az Esélyegyenlőségi Tanács létrehozására Összeállította: Tóth Józsefné vezető főtanácsos, esélyegyenlőségi referens Egyeztetve: Dr.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV VitaFutura az életért, a jövőért Közhasznú Alapítvány 1139 Budapest, Teve u. 9/c 3/15. Budapest, 2013. április 24. képviselő www.vitafutura.hu * info@vitafutura.hu * Tel.:

Részletesebben

2012. évi közhasznúsági jelentése

2012. évi közhasznúsági jelentése KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2012. évi közhasznúsági jelentése 1 TARTALOM Tartalom 1. A SZERVEZET ALAPADATAI... 3 2. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ... 4

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető

Részletesebben