GESZTI PÉTER. színes kulturális havilap INGYENFREE KULTÚRVÁGTA. JANCSÓ MIKLÓS életrôl, halálról, filmrôl VÁMPÍROK BÁLJA a produceri színház

Átírás

1 2007/1. szeptember EZ VAN! INGYENFREE színes kulturális havilap KULTÚRVÁGTA GESZTI PÉTER JANCSÓ MIKLÓS életrôl, halálról, filmrôl VÁMPÍROK BÁLJA a produceri színház GÔZ LÁSZLÓ a MOL Jazz Fesztiválról Music Forum Expo a Mûcsarnokban

2

3 TARTALOM 2007/1 KULTÚRVÁGTA 2 interjú Geszti Péterrel Társas utak FÉLÚTON fekete és fehér között 6 OTT KURVÁRA NINCS SEMMI 8 Jancsó Miklós életrôl, halálról, filmrôl L'ECSÓ 13 az ennivaló patkány VÁLTOZÓ IDÔK 14 Pál Utcai Fiúk egykor - és ma HAZAI VEGYES 16 interjú a Brains frontemberével FRUTTISTÁNAK LENNI JÓ 18 interjú a Vad Fruttikkal SZIGET IS VOLT 20 KULTURÁLIS ÔSZ 22 KULTÚRELLÁTMÁNY 24 GÔZERÔVEL JAZZ 26 Gôz László a MOL Jazz Fesztiválról VÁMPÍROK BÁLJA 28 Simon Edit a produceri színházról ANGYALOK ÉS DÉMONOK 30 beszélgetés Gergye Krisztiánnal PUB 38 Szemán Béla: Spéter MUSIC FORUM EXPO 44 koncert, kiállítás, konferencia Jó néhány hete a 47-es villamoson utaztam Buda felé. Álmos fények, koszos ablakok között szokásos, esti, monoton zötyögés a nosztalgia villamoson. Páran vagyunk már csak, késô van. Szemlélôdöm, el-elkapok néhány pillanatképet, azután magamba merülve vizsgálódom a magyar urbánus társadalom szociális jelenségei, a kisnapok, a kisemberek koordinátái közt. Fülemben Franz Ferdinand Well that was easy. Ebben a félhomályban, a lassan gyorsuló, majd gyorsan lassuló szerelvény erôhatásaival küzdve jólesik a tudat, hogy nagyszerû is lehet a popkultúra. Aztán hirtelen, balra fordulva leesik az állam. Negyven körüli otthontalan, mosdatlan, kócos hajú, ôsz szakállas férfi. Elmélyülten olvas. Egy megsárgult, régi szépirodalmi kötetet. A címét nem is látom, a borítója kopott, a hátsó talán meg sincs. Sokfelé van lomtalanítás gondolom, de ki dob ki egy könyvet?! Mindig úgy éreztem, én sosem lennék rá képes. Tûnôdni kezdek, aztán rájövök, hogy mégsem ördögtôl való a dolog. Õ megvenni nem képes. Fura körforgása ez az értékeknek. Valahol Európában, egy sárga villamoson szépirodalmat olvas egy hajléktalan. Jelene, de talán múltja és kilátásai sem sikertörténetek. Mégis gyôztes, még ha nem is tudja ezt. Ebben a pillanatban legyôzte az arany minden értékét, a presztízs minden hatalmát. Legyôzte az ôt szorosan körülvevô világot. Azzal, hogy egy másikat választott. Ahol igazán élhet. Lélegzik, nevet, szeretkezik. Remélem, egy kicsit itt is boldogabb, attól, hogy amott zavartalanul jólérezheti magát. Az író és saját képzelete által teremtett valóságban most festômûvész, villanyszerelô, talán épp újságíró. A végállomásig biztosan nincsenek korlátai képzeletének. Annyira átszellemült nincs is itt. Szinte irigylem. Azért ez abszurd. Zene ki, könyv elô. Pár mondat, s már távolodik is a villamos csattogása. És ott az öreg. Hû, de elegáns. Tud élni. Lukács Gábor fôszerkesztô ELÔJEGYZÉS IMPRESSZUM KULTUSZ színes, kulturális havilap Kiadja a KULTUSZ KIADÓ Kft. Felelôs kiadó: Perjési Péter Fôszerkesztô: Lukács Gábor Munkatársak: Bencze Áron, Beke Dániel, Pál Zsombor, Szemán Béla, Toldi Miklós, Udvardi Balázs Fotók: Bátky-Valentin Szilvia Olvasószerkesztô: Kaisinger Gabi Design: KULTUSZ Nyomdai elôkészítés: Tánczos Zsuzsa, Vaska Gergely Nyomdai munkák: AduPrint Kiadó és Nyomda Kft. Ügyvezetô: Tóth Béláné Hirdetés: (06-1) , hirdetek@kultuszkiado.hu Lapmenedzser: Sekoulopoulu Márta (06-70) s.marti@kultuszkiado.hu Szerkesztôség: 1036 Bp., Pacsirtamezô u. 41. Tel.: (06-1) , fax: (06-1) , info@kultuszkiado.hu Honlap: ISSN

4 KULTMOGUL 4 Geszti Péter a Nemzeti Vágtáról, kultúra és piac viszonyáról és a városról

5 2007/1 KULTÚRVÁGTA Mi történik az önfeledt össznemzeti vigadást vizionáló, idén ôszrôl jövô tavaszra halasztott Nemzeti Vágta körül, és milyen tanulságokat hordoz a születô monstre lovasverseny kultúráról, városról és egyéb közös dolgainkról. Errôl beszélgettünk a rendezvény ötletgazdájával. Kultusz: Amikor kora nyáron találkoztunk, nagyon optimistán beszéltél a Vágta szervezésének tapasztalatairól, aztán néhány héttel késôbb jött a hír, hogy tavaszra halasztjátok. Mi történt? Geszti Péter: Amit elôzetesen gondoltunk, nagyjából megfelelt a valóságnak. Arról van szó, hogy miközben társammal, Tamás Istvánnal a versenyszférából jöttünk, itt az önkormányzatok személyében olyan erôtérrel érintkezünk, amelyik sokkal lassabb tempóban mûködik. Adtunk esélyt annak, hogy ilyen rövid idô alatt lehet, hogy nem fog rögtön összeállni, de egyáltalán nem voltunk kétségbeesve ettôl. Az elsôt minden új mûfajban nehéz létrehozni, ezért noha ötven nevezônk lett volna már szeptemberre, ami indulásnak megtenné a hagyományteremtô szándékunk igényli, hogy már kezdésként nagyobb dimenzióban mutatkozzon meg a Vágta. K.: Azok a települések, akik nem neveztek az eredeti határidôre, kimaradnak, vagy inkább kivárnának? G.P.: A kivárás is benne van, de alapvetôen mindenhol az történt, hogy ennyi idô alatt nem tudtak felkészülni, különösen úgy, hogy itt volt a nyári szünet, azaz másfél hónap gyakorlatilag kiesett. Mivel a nevezéssel kapcsolatos döntéseket a közgyûlések hozzák, a polgármesterek többnyire nem vállalták fel azt a rizikót, hogy a helyi ellenzék nekik esik, ha nélkülük döntenek az indulásról. Azokon a településeken egyébként, ahol erôsebb a lovaskultúra, már az elejétôl fogva nagyobb volt a mozgás. De meg kell találnunk azokat a pontokat, ahol el tudjuk magyarázni mindenkinek, hogy ez micsoda, és miért jó nekik. Hogy ezt a kulturális fiesztát minden ízében a verseny szelleme hatja át, hiszen nemcsak a lovakkal fognak tudni versenyezni, de a reprezentációban is. Melyik faluból, városból érkezik a Vágta legjobb bora, a Vágta legjobb étele, a legjobb folklór-bemutatkozás és így tovább. K.: Errôl a kvázi kiállítás részrôl az ember óhatatlanul is a prospektusosztogatós Utazás kiállításra asszociál. Feltételezem, hogy nem így kell elképzelni, de akkor hogy? G.P.: Olyasmi lesz, mint egy nagy kulturális fesztivál, mint egy Mesterségek Ünnepe, az Utazás kiállítás és egy országos borfesztivál és egy parádés felvonulás együtt, de attól, hogy a történelmi hangulatú lovasverseny áll a fókuszban, az egésznek másfajta izgalma és dramaturgiája lesz. Úgy képzeljük el, hogy ez egy óriási vigasság, ahol bárki élvezhe ti az ország sokszínû kultúráját, megismer heti értékeit kulináriában, folklórban, mûvészetben egyaránt. K.: Általában hogyan fogadták ezt a tervet? Mielôtt tavasszal nekiláttatok, biztos voltál abban, hogy elôbb-utóbb összejön, és nem ütközik értetlenségbe? G.P.: Nem, egyáltalán nem voltam biztos, ugyanakkor tudom, hogy mindig a maximális energiát és odafigyelést kell odatenni valamibe ahhoz, hogy sikerüljön. Azt szokták mondani, hogy nekem úgyis mindig minden sikerül, amibe belekezdek ez nem így van. Általában nagyon nehéz valami teljesen újszerût átnyomni a köztudaton, mindig sokan és sokféleképpen jönnek szembe: az ellenzôk, a kételkedôk, az irigyek. Ezeket meg kell tanulni legyôzni, társat kell találni hozzá, és kitartóan hinni az ügy értékében, s jelen esetben abban, hogy olyan sikerélményt adhat az országnak, amire szüksége van. Biztos vagyok benne, hogy a következô években már úgy kell majd elhajtani minden jelentkezôt, mert olyan ôrjöngô érdeklôdés lesz. Azok a mintáim, melynek alapján ezt az egészet megpróbáltuk összerakni, az identitástudatról és a külföld felé való megmutatkozásról szólnak, legyen ez a müncheni sörfesztivál vagy a velencei vagy a riói karnevál. Ez az, amiben a Nemzeti Vágta újat tud hozni Magyarország számára, és szerintem úgy iratkozhat majd fel a nemzetközi turisztikai naptárba, ahogy az elôbb említett városok. Látom, hogy ez az egész hova tud fejlôdni. Évek múlva európai városokat fogunk meghívni versenyezni, de már ma megnyílt a lehetôség arra, hogy határon túli magyar városok is jöjjenek, és ilyen értelemben szimbolikusan, politikai vita nélkül összekötöd a magyarságot. K.: Neked elég sok tapasztalatod van arról, hogy ötletek, szervezôerô és szponzori kör hogyan tudnak egymásra találni és összekapcsolódni. Más által létrehozott példa viszont nem is nagyon jut eszembe ez ilyen nehéz volna? G.P.: Hiszek abban, hogy egy jó ötlet megtalálja magának azokat, akik érdekeltté tehetôk a meg- KULTMOGUL 5

6 KULTMOGUL 6 valósulásában. Én általában a személyes hitelességre és arra a marketingtudásra alapozva tudok összekötni ilyen pontokat, amely alapján hihetônek tartják, hogy ezt össze tudjuk hozni. Valóban a Sziget az egyetlen hasonló nagyságrendû dolog, de az történetileg sokkal könnyebb pillanatban fejlôdött ki, egy kevésbé átpolitizált országban, egy sokkal jobb kedvû korszakban, ezért nagyobb támogatás és kevesebb gyanakvás fogadta, amikor született. is hasonló ilyen értelemben, csak az nem termel profitot. Épp ez az egyik problémája, hogy annak idején úgy álltunk össze, hogy nem találtuk ki financiálisan. Pedig muszáj minden ilyen vállalkozásnak profitábilisnek lennie, különben nem tudsz fejlôdni, és nem tudsz egyre jobb szolgáltatásokat hozni. K.: A gazdasági racionalitás ritkán kerül szóba a kultúra kapcsán. Fontosnak tartod, hogy akár a magas, akár a popkultúrában utazók jobban átgondolják, kinek, hogyan és mit csinálnak, vagy elég, ha mindenki tolja a csövén, amit fontosnak tart? G.P.: Ez jogos kérdés. Ha azt nézed, hogy hogyan jönnek ki a friss mûvészek mondjuk a fôiskolákról, egyetemekrôl, pont ezt nem tanítják meg nekik. A kultúramenedzselés egy nem létezô képzési forma Magyarországon, és ez óriási probléma. Én, aki a versenyszférában mûködtem világéletemben, megtanultam, hogy nem elég, ha írok egy dalszöveget, vagy csinálok egy zenekart. Az addig mûvészeti produktum, de az, hogy eljuttassam az emberekhez, már egy termék, és ott más szabályok kezdenek el mûködni. Én mind a kettôt ismerem és mûvelem, de látom, hogy nagyszerû mûvészek sokszor vannak gondban. Sajnos most kell megtanulni azt, hogy a kultúrát mûködtetni kell piaci körülmények között, mert az állam nem fogja ezt mindig megtenni szerintem egyébként nagyon helyesen. A magas kultúra bizo nyos produktumait finanszíroznia kell az állam nak, mert közérdek, hogy le gyen, de az olyan népsze rûbb mûfajok, amelyek tudnak be vételt termelni, próbáljanak már megállni a saját lábukon. Ez fájdalmas változásokkal jár, de nem lehet megúszni. K.: Az, hogy te milyen típusú dolgokat hoztál létre, erre a versenylogikájú gondolkodásra vezethetô vissza? Minden projektednek volt valami jól behatárolható célja, hogy a külvilágra bizonyos módon hasson, és nem nagyon emlékszem önmagáért való, intimebb dologra. G.P.: Pedig van ilyen, én ezeket nem tartom összebékíthetetlennek. Azt a fajta tömegkultúrát, amit én viszonylag jól mûvelek, mindig aszerint mûveltem, Szeretem azt hinni, olyan dimenziójú helyen élek, mint Párizs vagy Bécs. Budapesten ez nem mindig sikerül. hogy mi az, ami nekem jólesik, mi az, amiben én saját magam benne vagyok, és amirôl azt gondolom, hogy másokat is érdekel. Soha nem csináltam semmi olyat, ami nem okoz örömet. Amikor eljutottam oda, hogy az inkább üzletnek számító térbe kerülnek be ezek a produktumok, akkor általában abbahagytam. Ez vonatkozott a Rapülôkre, vonatkozik most arra, hogy a reklámokkal is kevesebbet foglalkozom. És nem vagyok benne biztos, hogy a következô zenei játékaim nem fognak szûkebb rétegekhez szólni. Visszatérve a verseny logikájára, egy mondás szerint: Találd ki, mit akarsz csinálni, és keress olyan embert, aki megfizet érte szerintem ez a versenyszellem lényege az olyan típusú fickók számára, mint én. K.: Te mint magánember milyen kultúrafogyasztó vagy? Melyek azok a dolgok, amik szerinted jó, hogy vannak, mert te nézheted, hallgathatod, látogathatod ôket? G.P.: Fura módon a hagyományos színházak jelentôs részénél azt érzem, hogy kezd egy kicsit elkopni az a kínálat, amit az ember az elôadásokon kap. Külön örömet jelent néhány érdekesebb próbálkozás, mint mondjuk a Pintér Béla társulata vagy a Krétakör. Csendesen, de megbízhatóan mûködik a Trafó, amiben néha fantasztikus elôadásokat lehet elkapni. És Szigetrajongó vagyok, tehát ha arra vagyok kíváncsi, hogy mi történik ma Magyarországon a popzenében, akkor oda megyek ki. K.: A projektjeid, mint a Vágta vagy mondjuk a Magyarország-dal általában az országra vagy a társadalomra reflektálnak. A városon viszont még mintha nem kerestél volna fogást konkrétan Budapestrôl beszélek. G.P.: Azért kiállítás is minden évben bizonyos értelemben egy public art eseményt generál, melyben egyre több szociális téma jelenik meg, szerencsére, és egyre több civil erô, amire most már tudatosan hangsúlyt helyezünk. Ilyen értelemben ez városátalakító tényezônek számít, és sok dolog jött elô más tevékenysége kapcsán is, amire Bakos Gábor társamnak köszönhetôen büszke vagyok, a Szent Ferenc-kenyérszobortól kezdve a koldusautomatáig. Gondolatforgácsokat dobnak föl, és új módon próbálják tematizálni az emberek számára azt, hogy mire jó a városi tér. Azt gondolom, az egyik utam az, hogy ebben még mélyebbre menjek, és próbáljak olyan projekteket keresni, amelyek már maradandó módon hagynak nyomokat, nemcsak egy fesztivál vagy egy kiállítás erejéig. Ilyn lehet a Közrak-

7 2007/1 Fotó: Fejér Bálint tárak átalakítása kulturális szórakoztatóközponttá, melyben a piacképes mûvészet reprezentációja és egy komplex kulturális márka megalkotása a cél. K.: Olvastam, hogy korábban próbáltál beállni a nyugatos idôket idézô kávéházi életformára. G.P.: Nem könnyû, de igenis, a mai napig szeretek úgy éldegélni, hogy a megbeszéléseimet a kedvenc kávéházakba, éttermekbe terelem, tehát nem annyira irodában élek, mint inkább ilyen helyeken. Van mondjuk egy tucatnyi kedvenc helyem a városban, ahol szeretem azt gondolni, hogy olyan dimenziójú helyen élek, mint Párizs, Bécs vagy Berlin. Ez nem mindig sikerül, de Budapest szerintem a következô öt évben nagyon meg fogja magát rázni, és rengeteg vállalkozó fog azon dolgozni, hogy ez változzon. Nagyon ráfér a városra. Ebbe a városba még háromszor ennyi szórakozóhely és mûvészeti projekt beleférne, és meg tudna élni mindenki. Szerintem igenis be kellene fedni az alsó rakpartot, és fásítani a Duna-partot, meg kellene építeni Bojár Iván gyaloghídját a Várból a Vigadó térre, s a tiszteletet megadva, de új szemléletben kellene használnunk a Budai Várat is. Az egy kisebb csoda volt, hogy megkaptuk az engedélyt a Hôsök terére. Nagyon komoly változásokra lenne szükség, mely nemcsak szemléleti, hanem adminisztrációs változásokkal is jár gondolok a szerencsétlenül mûködô önkormányzati törvényekre, melyek fojtogatják a fôvárost. K.: Akkor mibôl gondolod, hogy a város nagyon meg fogja rázni magát? G.P.: A vállalkozói oldalról egyre inkább jönnek a tervek, nyilván az önérdek folytán, ami szerintem természetes, és a városnak modern adminisztrációval kell ezeket kontrollálnia. Nagy változásokat generálhat például a kormányzati negyed, ami átrendezi az egész Belvárost, hiszen az eladásra kerülô ingatlanokba új funkciók költöznek, s lassan az ingatlanfejlesztôk is megtanulják, hogy mûvészet és kultúra nélkül a biznisz sem megy olyan jól. Abban hiszek, hogy a verseny mindenkinek jót tesz, hogy a konkurencia azt jelenti, együtt próbálunk profitot termelni, egy hosszú távú szemléletben, mely képes egyeztetni az önérdeket a közösség érdekeivel. Én ilyen projekteket keresek. Pál Zsombor KULTMOGUL 7

8 (K)ARC 8 FÉLÚTON Ha Brüsszelben, Párizsban vagy Londonban lennénk, ez az interjú valószínûleg meg sem született volna, hiszen Ojuma Anett és Fosu Nikolett, részben fekete szülôk gyerekeiként sem lógnának ki a tömegbôl. De Budapesten kíváncsiak voltunk, milyen itt kulturálisan teljesen magyarnak, viszont külsôre afrikainak lenni, félúton fekete és fehér között. Kultusz: Hogyan kerültetek Budapestre? Ojuma Anett: Én itt születtem. Itt nôttem fel, itt jártam óvodába, iskolába. Mint a legtöbb félvérnek, nekem is az apukám afrikai, és mint a legtöbb esetben, ô is visszament Nigériába. Fosu Nikolett: Az én apukám ghánai, de egyébként az én sztorim is ugyanez. K.: Milyen volt a 80-as években kisiskolásnak lenni? O.A.: Nem igazán szerettem ta nulni. Lôrincen jártam általánosba, és addig nem is volt semmi problémám, amíg egyszer le nem szúrtak arrafelé egy fehér srácot. Az eset után persze voltak rasszista felhangok, utánam kiabáltak az iskolában, utcán, de komolyabb dolog sosem történt. Mondjuk arra volt példa, hogy láttam, amint kubai lányokat vernek a kôbánya kispesti metróállomáson tôlük akkoriban sok ilyet hallottam. Igazából ekkor még kicsi voltam. F.N.: Én a harmadik kerületben jártam suliba. Érdekes módon az oviban még nem csúfoltak. Aztán az iskolában bepótolták. O.A.: Engem az oviban is csúfoltak. De ezt is megtanulja kezelni az ember: anyukám egyik barátja mondta, hogyha csúfolnak, mond- Az egész világ keveredik, elôbb-utóbb mindenki félvér lesz jam azt, hogy te meg tejbegríz vagy. Ha meg szeplôs volt, akkor azt, hogy ráadásul fahéjas tejbegríz. Ez lehet, hogy gyerekesnek tûnik, de akkor nagyon komoly visszavágásnak minôsült, és be is jött. (nevet) K.: És milyen felnôttként? O.A.: Az iskola után sehol sem volt, hogy negatív diszk rimináció ért volna. Nem volt olyan, hogy ezért vagy azért téged nem akarunk felvenni. Az utcán viszont még mindig bámulnak, fôleg az idôsebbek néznek, néha már pofátlanul. Hiába, ôk még mindig nem szokták meg F.N.: meg a gyerekek is bámulnak, de nekik elnézzük, mert aranyosak. Nekik nincsenek és talán nem is lesznek elôítéleteik. O.A.: Az emberek nem mindig tudják, hogyan kezeljenek minket. Ugyanaz, mint amikor látsz egy sérült embert, nem tudod, hogy az a jó, ha akarsz neki segíteni, vagy ha egyenlôként kezeled, és nem veszel tudomást arról, hogy más, mint te. Esetünkben azzal vannak na gyobb gondban, ha jelzôt akarnak használni, az mi legyen néger, fekete, félvér? Valójában számunkra egyik jelzô sem sértô, a legjobb mégis az, ha egyenlôként kezelnek, és nem raknak mellé semmit. F.N.: Nem vagyunk mások, csak barnábbak, kevesebbet kell napoznunk. (nevet) Sokszor van vi szont olyan, hogy megszólalunk magyarul, és megdicsérnek, hogy nahát, milyen szépen beszélsz! O.A.: Itt nôttünk fel, ugyanúgy táncolunk az LGT-re és a KFT-re, ami szintén csodálkozást szokott kiváltani ilyenkor mosolygunk, és ékes magyarsággal megköszönjük a bókot. Született magyarként természetes, hogy nincsenek nyelvi nehézségeink. K.: Szerintetek mi kell ahhoz, hogy itt Magyarországon se csodálkozzanak rátok? F.N.: Idô. Talán ötven, de legalább húsz év. Akik most ki csik, azok sokkal könnyebben el tudják majd fogadni, mint azok, akik csak fehéreket láttak egész életükben. Egyre nagyobb divat mostanában az r n b, a hip-hop, a feketeség tök trendi lett. A nyolc vanas években még alig lehetett feketéket látni az utcán, most meg sétálj csak végig a Belvároson. Az emberek szépen lassan megszokják majd. O.A.: Azért a mi korosztá lyunk sincsen kis létszámban jelen. Szoktunk félvértalálkozót tartani Budapesten, néha 50-en is va gyunk, és rengetegen vannak vidéken is olyanok, akik nem tudnak eljönni egy-egy találkozóra. Tartunk Miss Afro-szépségversenyt, az is egy jó dolog, eddig már négyet rendeztek belôle. Viszont még mindig nem vagyunk annyian, hogy ne keltsünk feltûnést az utcán. Még úgy sem, hogy a félvérek szinte mind 40 alatti fiatalok. K.: Ez azért eléggé idillikusan hangzik. Magyarországon ezek szerint mégsem idegengyûlölôk az emberek? F.N.: Abszolút nem foglalkozunk ezzel. Az számít, milyen ember vagy, nem az, hogy nézel ki.

9 2007/1 Lehet persze, hogy ez hülyén hangzik a mi szánkból, de ez akkor is csak neveltetés kérdése. Nagyon sok mindent hoz otthonról az ember. Amúgy a hangulattól és az embertôl is függ. Ha jó napom van, nem érdekel, ha beszólnak. Már túl vagyok ezen. Vad tinédzser koromban még visszaordibáltam, de aztán rájöttem, hogy nem kell lesüllyednem a szintjére. Zavarja? Menjen arrébb! Mindenkinek más a szokatlan az egész világ keveredik, elôbb-utóbb mindenki félvér lesz. O.A.: Magyarországon ráadásul év századok óta tart a keveredés: magyarok, tatárok, szlávok, törökök, németek és még hányan vetôdtek ide a Kárpát medencébe ahol jó lenne, ha mindenki ismerné a saját történelmét. Szoktam mosolyogni, amikor beszól egy skinhead srác, hogy menjél haza, hogy vajon ott mit mondanának. K.: Miért, hogy viszonyulnak hozzátok az afrikaiak? O.A.: Abszolút változó. Vannak fekete lányok, akik kifejezetten nem szeretnek minket: volt egy társaság, ahol azt találta mondani egyikük, hogy a félvérek egy külön faj persze ez korántsem általános. Embere válogatja náluk is, nálunk is: ha nem mozogsz ilyen közösségben, talán fel sem tûnik neked, hogy valaki keverék. A feketék viszont egybôl kiszúrják, hogy az egyik szülônk nem fekete F.N.: meg azt is, hogy itt nôttünk fel. Ugyanakkor teljesen más a mentalitásuk is, nem mindegy, hogy itt élô, vagy mondjuk londoni, harmadik gene rációs feketékrôl beszélünk. Az afrikai kultúra az, ami nagyon kü lönbözô, és furcsa módon irányunkban is nagyobbak az elvárások ilyen téren mert bár néha lefehéreznek minket, de legtöbb jük azt is érzi, hogy mi azért afrikai lányok is vagyunk. O.A.: Megkérdezik, hogy miért nem beszélünk rendesen angolul, meg ilyenek. Mi csak félig vagyunk afrikaiak, így néha eléggé két tûz között találjuk magunkat. K.: És a pasik...? F.N.: Kíváncsiak. Nagyon. Hisz nek a pletykáknak meg az általánosításoknak, de alapvetôen a kíváncs i ságuk a legerôsebb. O.A.: Van, aki tényleg olyan bunkó, hogy odajön, és megkérdezi, hogy a félvér lányokkal tényleg jobb-e. Erre mindig azt válaszolom ha egyáltalán, hogy honnan tudjam, sosem voltam félvér lánnyal... F.N: Kicsit gyanakvóak vagyunk. Nagy részük tényleg csak kíváncsi, és talán nem volt gyerekszobája. De tény, hogy szeretnek körbemutogatni minket. K.: A feketék talán csak nem? O.A.: Nekem olyan, mintha a testvéreim lennének, furcsán fog hangzani, de nem vonzanak. Akkor már inkább az európai típusú fiúk, de azok közül is kizárólag a barátom. A félvér lányok között ez teljesen változó. Ha viszont fekete fiú vagy Budapesten, aranyéleted van. F.N.: Nekem mindegy, mi lyen színe van, csak legyen normális. Szeretnék csokibabát, de az lehet akkor is, ha fehér az apukája. K.: Azért gondolom, elôny is egzotikusnak lenni F.N.: Semmi pénzért nem lennék másmilyen. O.A.: Az egyetlen nagy problémám, hogy hiányzik a hosszú haj. Tizenöt évig növeszted, utána egyszerûen nem nô tovább. Ha nem félvér lennék, azt hiszem, cigánylány szeretnék lenni közülük jó néhányan olyan szépek. -bekedániel- (K)ARC 9

10 ...OTT KURVÁRA NINCS SEMMI Beszélgetés a 86 éves Jancsó Miklóssal életrôl, halálról, filmrôl A balatonfüredi hegy oldalában álló kicsi, barátságos házikóból fantasztikus kilátás nyílik a Balatonra és a környezô tájra. Itt tölti a nyarat Jancsó Miklós feleségével, Csákány Zsuzsával, filmjei vágójával. Szivarfüst, finom vörösbor az asztalon, a Mester kényelmesen elnyúlik a kanapén. Alig egy hónap múlva 86 éves. 10 Kultusz: A közelmúltban jelent meg Kapa és Pepe sorozat összefoglaló címmel három filmed az úgynevezett új korszakodból. Hogyan fogadtad a kiadást, örültél neki? Jancsó Miklós: Persze hogy örültem. Az ember nem magának készít filmeket. Mi profik vagyunk, a közönségnek forgatunk. Hozzájuk pedig el kell jutni. Az, hogy ez a közönség mennyire széles vagy szûk körû, nem a legfontosabb. Alighanem lehet tudni, én magam is érzem, hogy mekkora lehet a közönségem. Arra, hogy ezt mások is tudják, onnan lehet rájönni, hogy nem olyan könnyû pénzt szereznem egy új filmre. Akik adják, azok megnézik, kinek és mire adják. Van errôl egy jópofa történetem. Még a Lámpás-film elôtt történt. Böjte Józsi volt a producerünk, írtuk a Hernádival a forgatókönyvet. A címe ugyancsak a Lámpás volt, de nem Kapa Pepetörténet. A forgatókönyvvel elutaztunk Berlinbe, a filmipar pénzösszeszedô embereinek találkozójára. ôk foglalkoztak az ilyen koldusokkal, mint amilyenek mi is voltunk. Szétosztottuk a forgatókönyvet. Pár nappal késôbb megkeresett egy amerikai ember, hogy tetszik neki a könyv, várjunk két napot, elküldi két barátjának Londonba és New Yorkba. Pár nap múlva találkoztunk újra, a következôt mondta ez az ember: Jancsó úr! A két barátom azt mondta, ebbôl a könyvbôl egészen jó filmet lehetne készíteni. Ha megfelelô színészek volnának benne, akkor majdnem világfilm lehetne. Ha maga, Jancsó úr, elsô filmes lenne, adnánk rá tízmillió dollárt. De magáról, Jancsó úr, mindenki tudja, hogy milyen filmet fog alkotni. K.: Ebben azt hiszem, tévedtek. Talán éppen az volt a siker titka, hogy hihetetlenül más lett, mint amit várhattak tôled. Egészen újszerû, semmiben nem hasonlít a korábbi filmjeidre. J.M.: Velem ez régebben is elôfordult. Ahogyan elegem lett a hosszú snittekbôl is egyszer, meg a parabolákból és nem tudom, mikbôl, most ugyanez van a Kapa Pepével is. Elegünk van belôle, már nem érdekes. Már tudjuk, hogy mûködik. Természetesen, aki nem ért a szakmához, azt gondolja, improvizáció, ami annyit jelent, hogy bejön két színész, mondjuk te és a Zubi (Zubornyák Zoltán, a Pinceszínház igazgatója A szerk.), én meg azt mondom: csináljatok valamit K.: A köztudatban tényleg ez a kép él? J.M.: Nem a köztudatban. Szakemberek, kritikusok hiszik ezt. Nem akarom nevesíteni azt a kritikust

11 2007/1 pedig nem akárki, aki, nem is akármilyen lapban ezt leírta: Úgy könnyû filmet készíteni, hogy azt mondom a színészeknek, menjetek be, és csináljatok valamit K.: Térjünk egy kicsit vissza az elôzô gondolatra, hogy hiába lehetett tudni, te milyen filmet készítesz, mégis egészen mással jelentkeztél a Lámpásban. J.M.: Az volt az elsô. Azóta elkészült a hatodik is. Már mindenkinek tele van vele a hócipôje, hogy ne mást mondjak. Ez van. K.: A te hócipôd is? J.M.: Nem. Bár az utolsóban, az Edében már eléggé a végsôkig mentünk el. Arról szól, van-e értelme az életnek, a világnak. Hogy mi a halál. Ilyen hülyéskedés. De abból, hogy ironikusan nézem a világot, abból sosem elég. Ezer filmet lehetne készíteni belôle. Nem is ezzel van a baj, hanem azokkal, akik engem vagy a Mucsit, Scherert valamiért nem szeretik. ôk azt mondják, most már ezekbôl elég volt. Pedig lehetne ezt folytatni. Valószínû folytatom is. K.: Nem lehet, hogy igazából azzal a tükörrel nem tudnak kibékülni, amit eléjük tartasz? J.M.: Én nem tudom. Nem szoktam elemezni a filmjeimet, sem magamat, sem azt, amit csinálok. Igazából a filmjeim fogadtatása sem érdekel. Bár a kezdetekben hájjal kenegetett, hogy azért tudják, kicsoda vagyok. Néha jólesik az embernek ez. Gyarlók vagyunk mindannyian. K.: Tudom, hogy sosem nézed újra a filmjeidet. Azért kérdeztem ezt a tükördolgot, mert az Ede megevé ebédemben szinte látnoki dolog érhetô tetten. Sosem felejtem el, hogy a csörgôóra-jelenet, amit két hónappal azelôtt forgattál, szinte a bemutató napján történt meg a valóságban a Kossuth téren. J.M.: Jaj, Bélus, ez nem látnokság. Az ember él egy világban, figyel, és akkor tudja, mi jöhet. Meg annyira primitív szimbólum. A filmben, amirôl beszélsz, az egyik jelenetben megszólal egy nagy csörgôóra. És valóban, szinte a bemutató napján ezrek cipelték magukkal ezt az ellenzék felhívására a legszebb fôterünkre, hogy a kormányt azzal kergessék el. K.: Gyönyörû pillanat volt ez az Uránia moziban. Szerintem sokan azt is hiszik, hogy a film már utána készült, és csak visszanyúltál érte. J.M.: Persze hogy azt hiszik. Világos. De tudod, néha már szégyellni való, mennyire primitív ez a mi szakmánk. Primitív jelképekkel dolgozunk, mert nem vagyunk filozófusok, nem is vagyunk túl okos fiúk. Ennek következtében ez a primitívség néha átüt, és ezt a primitív világot néha meg tudod elôzni. K.: Ez azért elég szörnyû J.M.: Hogy szörnyû-e? A világ mindig ilyen volt. K.: Sokan úgy hiszik, értelemnek kell lennie abban, miért ennyire szörnyû. J.M.: Én sajnos nem vagyok hívô, mert a hívôknek könnyebb az életük. Mindenre találnak magyarázatot. Mindenféle hívôkre gondolok. A bolsikra, a nácikra, abban is csak hinni kellett. És mindenféle vallásra is. Én katolikus iskolában nevelkedtem. Nagyon sokszor olvastam a Bibliát. Jól ismerem. De a hívônek nem ismernie kell, hanem hinnie. Azt, hogy tényleg van egy Isten, aki teremtette a világot. ô majd vár a túlvilágon. Egy hívônek nem irodalom a Biblia, mint nekem. Nekik könnyebb így elviselni az életet. Az Ede-filmem tulajdonképpen arról az élményemrôl szól, amit egyszer átéltem. Néhány pillanatra, esetleg percre meghaltam. Te, ott kurvára nincs semmi. Ez biztos. Na most ezt elviselni igen nehéz. Hogy ennyi csak. Miután arról szól a történet, hogy viszonylag értelmes lény vagy. Ennek ki kellene futnia valamire, és nem akarod elfogadni, hogy ez nem így van. Egyszerûen a semmire fut ki. K.: Az emberek mégis megpróbálnak valamit kitalálni, hogy egy kicsit fontossá tegyék a létüket. Hogy legyen valami értelme az itt töltött idônek. 11

12 12 J.M.: Persze, és minden attól függ, hogy mit találnak ki. Például a fundamentalisták. A fundamentalista katolikusok, bolsik, nácik, muzulmánok. Ebben vergôdik a világ. A Hernádi Gyula mindig azt mondta, hogy nagyobb barmot, mint a Lenin, nem hordott hátán a föld. Mert azt állította, hogy a földön lesz a paradicsom. Ezt nem lehet mondani. Neki. Ezt a keresztények annyira kitalálták. Dehogy a földön! Majd odaát lesz a paradicsom. Te pedig élj ebben a szarban, de majd ott a mennyekben minden jó lesz. K.: Miért érzik az emberek mégis, hogy valami kell? Kommunizmus, fasizmus, mindenféle izmus. Nem elég az a tudat, hogy van ennyi és ennyi idôm itt? Ezalatt kell, hogy alkossak valamit. De fontos egyáltalán, hogy alkossak? J.M.: Az egyetlen igazán fontos dolog az alkotás. Kicsim, van, aki rossz helyre születik, mint például mi. Rossz korban, rossz helyre. Például mi a különbség Hernádi Gyula és egy dél-amerikai író között? ô legalább annyira érdekes, mint Márquez. De mi a nyelv és a körülmények börtönében élünk. Akkor mi a kiutad? Az egyik például azt mondani, hogy vissza az ezeréves nagy Magyarországot, vissza a határokat, és akkor minden megoldódik. Vagy azt, hogy majd odafönn találkozom a Názáretivel. Nincs lehetôséged. Pláne ha szegény vagy, nem tudsz tanulni. Ha egy kelet-magyarországi cigánygyerek vagy. Mi történik veled, mi lehet belôled?! K.: Az a baj, hogy tudjuk, mi lehet belôle. J.M.: Mi tudjuk. Szubjektíve te is tudod. Én is tudom magamról. Ha nem itt élek, másként alakul minden. Én éltem külföldön, pontosan tudom. De amikor én Itáliában éltem, ötvenéves voltam. Már késô volt. Magamért nem mentem volna. Az úttörôk, azok felvállalják, hogy megdöglenek az utódokért. Ha el is mennek bárhová a világban, pontosan tudják, hogy nem ôk fognak érvényesülni, hanem a fiaik, unokáik. Mint a Sarkozy nevû fiú. ô lehet köztársasági elnök ott, ahol az apja bizonyosan nem lehetett volna. Ez ennyire egyszerû. Egy vállalás. K.: Akkor miért van az, hogy itt az én generációm, akik már elég gazemberek ahhoz, hogy politikusok legyenek, mégsem a fiakra, az utódokra gondolnak? Mintha senkit nem érdekelne a mai küzdelmek között, hogy mi lesz majd utána... J.M.: Mert, Béluska, a gyermek sosem gondol arra, hogy meghalhat. Azt hiszi, örökké él. Egy húszévesnek eszébe sem jut a halál. Ma már a fehér ember ki tudta tolni az átlagéletkorát igen magasra, így lehet, hogy egy hatvanéves sem gondol az elmúlásra. Éppen ezért azt gondolják, hogy övék a világ. Fôleg, ha képesek a szabadság adta lehetôségek között valamilyen módon megteremteni maguknak a jólétet. Akár hetedíziglen megadva ezzel a minôségi, anyagi biztonságot. Azoknak nem jut eszébe, hogy van más életforma is. Nem várható el tôlük, hogy gondoljanak másra. Nem jut el hozzájuk. Politikusaink, akikrôl beszélsz, más életformában élnek, mint az A mindenkori általuk képviseltek. Addig, amíg nem ér a kezed egyszer bele a szarba, ha szélsôségek dumája, mindig szabad elôtted és sima az hogy az én kezemben út, eszedbe sem juthat, hogy van van a bölcsek köve más világ is. Egyszer konfrontálódnod kell ezzel, anélkül nem megy. Legalábbis borzasztó nagy jellem kell hozzá. K.: Akkor ma hogyan is fogjon össze a középosztály a szegényekkel? Természetesen csak a gazdagokkal szemben tudnak összefogni, más nem marad. J.M.: Ez a mindenkori szélsôségek dumája. Semmi másról nem szól, mint hogy az én kezemben van a bölcsek köve! Én tudom, mi kell neked, és hogyan kell élned. Ilyenek voltak a bolsik. A nácik is. Sôt a katolikus egyház is ilyen volt. És ha te nem hiszel

13 2007/1 benne, ha nem értesz velem egyet, akkor ki vagy közösítve. Ha hatalmamban áll, meg is égetlek. De lehet egyszerû parasztvakítás is. Mint a régi filmjeimben a meztelen nôk. Abban az idôben máshol nem lehetett Magyarországon meztelen nôket látni. Parasztvakítás volt. Igazából azt hiszem, hogy az általad említett duma mégsem ez. Sajnos komolyan gondolják. Félek, hogy hisznek benne, és ez megriaszt. K.: Láthatóan elég sokan vannak, akik hisznek ebben. J.M.: Mindig voltak és lesznek, akiket ezzel mozgósítani lehet. Lásd a kommunista osztályharcot, az ideológia alapján kiirtott kambodzsai értelmiséget. Mindig lesz sok passzív ember, akiknek szükségük lesz a megmondó emberekre. A szabadság alapproblémája, hogy neked aktívnak kell maradnod. Magadért, a családodért, a barátaidért, mindegy, de aktívan kell létezned. Amit nem szívesen teszel meg. Mert annál jobb kevés van, mint ülni, búslakodni vagy nosztalgiázni a régmúlt nagy tetteken, és várni, hogy majd valaki jól megoldja az életemet. K.: Rólad nem lehet azt mondani, hogy ne lennél aktív. Sôt. Most is készülsz egy új mozira. Egy Mátyás királyfilmterved köztudott. J.M.: Nem tudom, mennyire lesz ez Mátyás-film. Lehet, inkább családi film. Szerepel benne Vlad Tepes, a Dracula. Aki itt élt, és akit Mátyás segített vissza Havasalföldre vajdának. Az én oláh családom, Tepes rokonai, az egyik öccsének leszármazottai. Éppen ezért családi történet ez nekem. K.: Abban szinte biztosak lehetünk, hogy nem szokványos Mátyás-történetet fogunk látni. J.M.: Ha lesz egyáltalán. Addig nem érdemes errôl különösebben beszélni. K.: Pénz kérdése? J.M.: Sok minden kérdése. Én már nem vagyok gyerek, megélem-e, vagy nem, ez is egy kérdés. Persze az is, hogy lesz-e hozzá pénz. Egy nem létezô filmrôl nem érdemes beszélni. Hogy mit csinálnék, ha?! Nem ezen múlik az életem. Ha lesz, akkor lesz, ha nem lesz, akkor nem lesz. Viszonylag jópofa sztorit írtam, legalábbis akik olvasták, azok ezt mondták róla. Egy furcsa akármi. Egy reflexió, egy korakármi. De Vlad Tepesnek nagy szerepe lesz benne. Majd meglátjuk Szemán Béla AZ ÍRÓK BOLTJA SZEPTEMBERI KÖNYVBEMUTATÓI (hétfô) MÚLT ÉS JÖVÔ Heller Ágnes: Sámson Erósz és Thanatosz a bírák könyvében Bevezeti: Fenyô Ági Bemutatja: Angyalosi Gergely Vendégünk: a szerzô (szerda) AZ ÔSI FORRÁS 17. kötetének bemutatója NAFTALI KRAUS: A zsidó Jesájáhu Bevezeti: Benedek István Gábor Vendégünk: a szerzô (csütörtök) MAGYAR LETTRE KREATÍV FELEJTÉS Bevezeti: Karádi Éva Vendégeink: Balla Zsófia, Garaczi László és Parti Nagy Lajos (kedd) TIMP KIADÓ Majoros Sándor: Emberrel esik meg A szerzôvel beszélget: Mezô Ferenc (szerda) A38 MAGYAR MÛHELY Szombathy Bálint: dr. Máriás képzômûveszete Vendégünk: a szerzô és a mûvész (csütörtök) NYITOTT KÖNYV Sajó László: Istentelen színjáték Bemutatja: Bán Zoltán András (kedd) ÚJ MANDÁTUM Szilágyi Sándor: Neoavantgard és posztmodern tendenciák a magyar fotómûvészetben Bemutatja: Radnóti Sándor (szerda) CORVINA Keleti források sorozat Ibn Fadlán: Beszámoló a volgai bolgárok földjén tett utazásról Bevezeti: Kúnos László Vendégeink: Hazai György és Simon Róbert (szerda) KALLIGRAM Vajda Mihály: Sisakrostély-hatás Bemutatja, és a szerzôvel beszélget: Kardos András 13 A bemutatók 16 órakor kezdôdnek, az ettôl eltérô idôpontokat külön jelezzük.

14 IDEGBAJOS ÉS REZONÔR Kapa és Pepe sorozat DVD-n Tíz évvel az elsô film leforgatása után végre DVD-n is hazavihetôk Jancsó Miklós új korszakának filmjei, a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, az Anyád! a szúnyogok és az Utolsó vacsora az Arabs szürkénél. A Navigátor Film és a Leon Film Kapa és Pepe sorozatként dobta piacra a közelmúltban. 14 Nem állítom, hogy Jancsó Miklós fejébôl pattant ki a két csetlô-botló figura: a hangos, néha agresszív, igen intenzíven létezô Kapa és a csendes, beletörôdô, sodródó rezonôr Pepe, azt azonban igen, hogy kultuszfigurákká lettek, bár Réz András az elsô rész extrái közti elemzésében megkérdôjelezi ezt, és a klasszikus Hacsek és Sajót véli felfedezni bennük. Mindenesetre ezt a két nagyon magyar, nagyon mai és nagyon élô figurát Mucsi Zoltán és Scherer Péter parádésan keltette életre. Nem tisztem azonban filmkritikát írni, így inkább a megjelent DVD-kiadásokat vettem tüzetesebben szemügyre. Ízléses csomagolás, könnyen áttekinthetô borító, jól olvasható betûtípussal szedett feliratok. Ugyanez elmondható a lemezek nyomatáról is. A menürendszere könnyen és jól kezelhetô. Kellemes a filmek zenéjébôl vágott aláfestô zene is. Ma már elvárás a DVD-kiadásoknál az extra tartalom. Ennek próbál is megfelelni a kiadó. De az amerikai mozikkal ellentétben itthon nem állnak rendelkezésre a kimaradt jelenetek anyagai. (Egyrészt az akkori felvételi technika, másrészt a film költségvetése miatt.) Van ellenben audiokommentár. Az elsôn a rendezô Jancsó Miklós, valamint felesége, a film vágója, Csákány Zsuzsa, a második és harmadik lemezen Mucsi Zoltán és Scherer Péter, a két fôszereplô beszélgeti végig a filmet. Minden tiszteletem a felsoroltaké, de nem szeretem az audiokommentárokat. Intimpistáskodásnak vélem ôket, kevés értelemmel. Borzalmas lehet egy rendezônek vagy szereplônek az elsô perctôl az utolsóig végiganekdotáznia saját filmjét. Jancsóról amúgy köztudott, hogy nemigen nézi újra elkészült munkáit, ezért a kommentár alatt többször is rácsodálkozik a látottakra. Ennek okán nem visz igazán közelebb az alkotási folyamathoz. Mucsi nem tud mit kezdeni a feladattal, kínosan feszeng ebben a helyzetben. Technikailag sem a legjobban kivitelezett felvételek. Réz András esztéta és filmkritikus a tôle megszokott színvonalon közérthetôen mond ja el, hogyan nézzük és értsük e mûveket. Érezni szereti ezeket a filmeket. Bakács Tibor Settenkedô a második lemez extráján elemez igen izgalmasan, köznapian és elgondolkoztatóan. A Lovasi Andrással készült interjú viszont amilyen hosszú, olyan érdektelen. Nem sikerült újat és izgalmasat hozzátennie. Nem úgy, mint zenéjével és elôadásmódjával. Egy Jancsó-portré elsô része is található a harmadik lemezen. Remélem, hogy a folytatására nem kell újabb éveket várni. Sajnálom viszont, hogy kizárólag angol felirattal lettek ellátva a filmek. De ez is több a sem minél. Összességében mégis mindenkinek ajánlom, hogy szerezze be a sorozatot. Ha másért nem, azért, hogy húsz év múlva, ha gyermeke megkérdezi, milyen volt a rendszerváltás kora, minden magyarázat és mellébeszélés helyett le lehet ülni vele a lejátszó elé. Ha meg nem is érti, mitôl lettek a szülei ilyenek, legalább röhög egy jót. -szb-

15 2007/1 L ECSÓ AZ ENNIVALÓ PATKÁNY Egyszerûen meg kell zabálni. És nemcsak a fôztjét, hanem ôt magát is. Hogy kit? Hát Remyt, a Pixar Animation nyolcadik nagyfilmjének fôhôsét, a különleges képességekkel megáldott csatornapatkányt. A Brad Bird és Jan Pinkava alkotta rendezôpáros egy korántsem népszerû állatfigurából gyúrt szeretni való tüneményt. És bár elsô hallásra túlzónak hathat a sok domborító jelzô, alátámasztásul mindjárt egy pacifista érv. Remy egyedülálló szaglását, szemben Jean-Baptiste Grenouille (Süskind Parfümje) ámokfutásával, egy gasztronómiai varázslatsorozatra használja fel. Oly hatásosan teszi mindezt, hogy a nézô olykor az ízlelôbimbói között érzi a kis kukta remekeit, így az egyszerû sajtos popcorn is pirított mandulával ízesített csokiparféként hat filmnézés közben. E gasztronómiai utazása közel két órára ragadja magával a nézôt, ugyanis a kis Remy kezdetleges identitáskeresését letudva Párizs egyik leghíresebb éttermében találja magát. Vágyai eredetileg erôteljesen összeegyeztethetetlennek tûnnek a családi tradícióval, azaz a szemétben turkálással és a csatornaléttel, ám némi kavarodás után hôsünk érdemi munkába kezdhet álmai éttermében. Természetesen álruhában, egy épp akkor debütáló felmosófiú segítségével. Taktikai kényszerszövetségük elôbb jól jövedelmezô viszonnyá, késôbb valódi barátsággá fejlôdik. S ahhoz, hogy Remy története ne csak egy kedves kis meseként maradjon meg az emlékezetünkben, nagyban hozzájárul a finom humor. Végre nem olcsó poénokkal, hanem valódi viccekkel, helyzetkomikumokkal, ütôs csattanókkal és fordulatokkal fûszerezték az alkotók a történetet. A karakterek kidolgozásában sem találunk kifogásolnivalót, egyedül Gusteau, az étterem vezetôjének alakja, illetve az örökség körüli hercehurca tûnik kissé erôltetettnek. A mozi dinamizmusa azonban szerencsére nem esik az említett hiba áldozatául, így a gyerekeknek és felnôtteknek egyaránt ajánlható mese mindvégig leköti figyelmünket. A Pixar (Toy Story 1-2., Egy bogár élete, Szörny Rt., Némó nyomában, A hihetetlen család, Verdák) korábban is abban múlta felül a konkurenciát, hogy tökéletes látványvilággal bilincselte nézôit a mozivászon elé. Nos, a L ecsó újabb kategóriát teremt: finom technikai megoldásaival egyszerre kaphatunk lenyûgözô nagytotálokat Párizs éjszakai fényeirôl és minden apróságra odafigyelô közeliket egy pici csatornapatkány riadt, remegô kis testérôl. Már-már zavarba ejtô tökéletességgel. A Pixar meséje paralel hat az agyunkra és a szívünkre. Nemcsak látjuk és halljuk Remyt, de érezzük szívének apró dobbanásait, és az összhatástól elégedetten nyaljuk meg mind a tíz ujjunkat. Ahogy a nézôk is: az augusztus 2-i bemutató után négy nappal már több mint 94 ezren voltak kíváncsiak a kis szakácspatkány kalandjaira. A L ecsó ezzel rekordot döntött, hiszen a stúdió történetének legjobb indulását könyvelheti el, összesítettben pedig a negyedik helyet szerezte meg az animációk mezônyében. Bencze 15

16 VÁLTOZÓ IDÔK A PÁL UTCAI FIÚK EGYKOR ÉS MA Dél-Buda egyik kivezetô útja, a város pereme. A Pál Utcai Fiúk (PUF) próbatermének közelében, egy üzemi étkezde büféjében ülünk. Klasszikus 80-as évek hangulat. Kedves szórakozott büfés néni, linóleum, poháralátéttel stabilizált asztal, kockás terítô. Egy ilyen helyen a versenyszféra meg a fogyasztói preferenciák szinte nem is léteznek. Lecso viszont annál inkább beleillik a képbe. A 90-es évek lassan harmadik X-be lépô, meghatározó magyar underground zenekarának frontemberével, Leskovics Gáborral a hét év hallgatás után ôsszel megjelenô új lemezük kapcsán beszélgetettünk. MUZSIK 16 Kultusz: Hét éve volt utoljára lemezetek, az sok mindenre elég. Mi a tétje a most készülô új korongnak? Leskovics Gábor: Legutóbbi lemezünkrôl (Ha jön az élet, ben A szerk.) szinte nem tudott senki. Persze elôbb-utóbb bekúszott a köztudatba, mert játszottuk koncerteken, de egy rádió se adott le róla dalokat. Valahogy elmaradt a nagy felhajtás. Ha az emberek arról beszélnek, hogy a PUF, akkor a Szerelemharc címû lemezig vannak képben, ami 93-ban jelent meg. Most, hét év után megint lemezt csinálunk, aminek olyan értelemben nincs tétje, hogy ha nem sikerül úgy, ahogy szeretnénk, akkor feloszlunk. Egy jó szintet remélem, azért meg fog ütni. K.: Másképpen fogjátok terjeszteni? L.G.: A mi lemezeinket nem egyetemisták veszik, hanem döntô többségben azok, akik annak idején a Fekete Lyukba és a Tilos az Á- ba jártak. Persze ôk velünk együtt öregedtek, és természetesen, ahol manapság vásárolnak, járnak-kelnek, ott keresik a lemezünket. Ôk azok, akik meg is tudják, és meg is akarják venni. A fiatalabbak nem potenciális lemezvásárlók, ôk letöltik vagy lemásolják, viszont ôk eljárnak koncertekre, fesztiválokra. Persze nem azt akarom ezzel mondani, hogy állítsuk meg a kalózkodást meg ilyenek. Az messze túlmutat rajtunk. K.: Ki most a PUF zenei kiadója? L.G.: A lemezkiadásra opciós joga van a 1G Recordsnak, de még nincs végleges megállapodás. Az is elképzelhetô, hogy végül szerzôi kiadásban lesz terjesztve. A Gyuri például (Turjánszky György basszusgitáros A szerk.) ehhez ragaszkodna. Tulajdonképpen a lemezek 80%-át a megjelenést követô két hónapban lehet eladni. Ehhez az kell, hogy az emberek ott tudják megvenni, ahova amúgy is járnak. A 1G Records nemrég kötött megállapodást több nagy kereskedelmi lánccal. Gyakorlatilag minden nagyáruházban jelen vannak, és tudják terjeszteni az általuk kiadott lemezeket. Így ott lehetne a PUF-lemez is ôsszel ezekben a boltokban. K.:Tagadhatatlanul megváltozott a zenei piac. Szerinted maradt valami a 80-as évek jóérzésû hozzáállásából? L.G.: Egy zenekar is lassan már olyan, mint a Coca-Cola. Fel kell mérni, mennyi pénz van marketingre, abból a keretbôl kell gazdálkodni, hirdetéseket, újságcímlapokat venni stb. A fiatalokat Leskovics Gábor is meg kell szólítani a koncertek miatt, ugyanakkor a velünk egykorúaknak is üzenni kell. Az új lemez promócióját egy lelkes, a zenekarhoz közel álló személyre szeretném bízni, ô az, aki többek között a PUF Álomhatár címû könyvet írta és szerkesztette. Ma már, tanulva a hét évvel ezelôtti hibákból, fontosnak tartom, hogy legyen egy ember, aki a reklámszálakat a kezében tartja. Persze lehetne ezért fizetni is, vannak erre szakosodott cégek, de szerintem feleslegesen drága, és soha nem annyira hatékony, mintha olyasvalaki csinálja, aki hisz is benne. K.: Hogy minél több emberhez eljusson a lemez híre, minden létezô médiát fel kell használni. Nem kínos bemenni egy reggeli tévémûsorba?

17 2007/1 L.G.: Nem, nem hiszem. Egy ilyen hírgyárba mindig kell a hír. Ez tartja fenn a gépezetet. A PUFnak, egy majdnem 30 éves zenekarnak már van annyi nettó hírértéke, hogy az új lemez kapcsán lehessen beszélgetni róla mondjuk egy reggeli mûsorban. Persze soha nem lesz már akkora szenzáció körül nagyon felkapott volt a zenekar, szinte minden héten hívtak újságokba, rádiókba, és kérték, mondjam el, mi történt velem az utóbbi idôben. Mondtam, hogy semmi. De hát mégis, kérlek, akkor legalább meséld el, hogy mi van a kutyáddal. Mondtam, köszöni szépen, jól van. Nem szerettem ezt az idôszakot. De visszatérve, a lemezkészítés mindig nagy kihívás. A most elkészült 20 dalból 18-at a Balázs írt, kettôt én. Nekem menet közben tetszenek meg a Balázs dalai, amint megszokom, hogy az ô fejével kell gondolkodni, és belehallom azt, amit ô már az elején. K.: Általában a zenekart a frontemberrel azonosítják. Nem gondoltál soha szólókarrierre? L.G.: Nincs bennem ragadt dal hála istennek. Sok zenekarban játszom, sok mellékprojektben szerepelek, bárhová el tudok sütni egy-egy ötletet. Alapvetôen zenekarral szeretek dolgozni, pl. a Kiscsillagnál jópár dal úgy született, hogy valaki hozott egy témát, és a többiek továbbgondolták, ott helyben. Bár volt idô, amikor otthon a számítógéppel barátkoztam, és készítettem vagy dalkezdeményt. Végül egyik sem lett teljesen kész, de motívumokat felhasználok belôle a mai napig. Amúgy is, számítógéppel dalokat írni?! K.: A PUF a 90-es évek közepén a csúcson volt. Aztán váltás, és visszamentetek a klubokba. Pedig többet lehet keresni sztárzenekarként. L.G.: A PUF korai szakaszában, mert jóhiszemûek és naivak voltunk, nagyon sokszor átvertek minket. A BS-koncert után, amin 7 ezer ember volt ma is nagy szó! nem kaptunk egy fillért sem. A menedzsment közölte, hogy minden elment a költségekre. Röhögtek is rajtunk a Loviék. (A Kispál és a Borz zenekar A szerk.) Én nagyon megbízom az emberekben, ami ebben a szakmában nem kifejezett elôny. Jól emlékszem, a BS-ben a szervezô lányt számon kértük az öltözôben. Elsírta magát, én meg megsajnáltam. Ma már sajnos tudom, hogy az emberek mindent elkövetnek pénzért. Ha kell, a szemedbe sírnak. Kaptunk ugyan egy költségelszámolást, a mai napig megvan. Olyan hihetetlenül magas tételek szerepelnek rajta, hogy az még mai árakon is irreális. Szóval ennyit a nagy pénzekrôl K.: Ki szervezi a koncerteket mostanában, és ki tartja a kapcsolatot a rendezvényszakmával? L.G.: Kétezerig én szerveztem. De nem az én világom. Többször a szervezôk alkudták felfelé a gázsinkat azzal, hogy Ne csi náld már, Lecso, legyen legalább 400! Ezen elgondolkodtam, hogy simán mondhattam volna már az elején kétszer akkora összeget, de valahogy nem tudtam ezt üzletként kezelni. Most ez Farkas Zoli, a dobosunk dolga. K.: Ha újra kezdenéd? L.G.: Biztos vagyok benne, hogy ugyanez lenne. Bizonyos dolgokat talán más minôségben, de ugyanúgy tennék. Nincs okom panaszra. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy egész eddigi életemben azt csinálhattam, amit szeretek. Szerencsésnek tartom magam. Van egy családom, házam, kertem, autóm, kutyám, nôm ûrhajóra meg nem vágyom. -khj- MUZSIK 17

18 HAZAI VEGYES A Brains nem egy most alakuló formáció. A 94-ben indult banda mára megtalálta, végleges felállásban, saját hangját, külföldi és hazai koncertjein egyaránt arat. Mármint sikert. Tehát a gépezet végre beindulni látszik, csak homokszem ne kerüljön a fogaskerekek közé A nyári fesztiválok kapcsán Tôkés Ábel gitárossal beszélgettünk. MUZSIK 18 Kultusz: Az elmúlt öt évben számos európai klubban és fesztiválon felléptetek. Milyen hatások értek benneteket? Hogyan látjátok ezután a hazai viszonyokat? Tôkés Ábel: Sok helyütt volt szerencsénk játszani Szlovéniától Németországon át Hollandiáig, sôt Franciaországban és Angliában is. Ez rengeteg élmény és tapasztalat eltérô volumenû rendezvényeken, különbözô nemzetek színpadain. Az igazság az, hogy a hazai rendezvények kezdik felvenni a versenyt külföldi társaikkal, egyre színvonalasabbak, és a zenészeket is kezdik európai mércével kezelni. Kapunk normális vendéglátást, elszállásolást, egyszóval alakul a dolog. Ami Kéri Mc Columbo András a közönséget illeti, egyre többen érdeklôdnek a zenekar iránt, ez meg is látszik a növekvô számú koncertrészvevôkön és a velünk az internetes utakon kapcsolatot keresôkön, kezdeményezôkön. Amin leginkább változtatnék, az a klubok hozzáállása a zenekarokhoz. Lehetnének nyitottabbak, bevállalósabbak. K: Hosszú távon melyik piac értékesebb számotokra, a külföldi vagy az itthoni? T.Á.: Mindkettô. A hazai pálya a szívünk, a külföldi pedig a kihívások és különlegességek végett. K: Évrôl évre jelen vagytok a magyar fesztiválokon, a zenekar mégis a honi underground mezsgyéjén halad. K.:Vannak olyan hosszú távú céljaitok például, hogy pár év múlva a Sziget Nagyszínpadán játsszon a zenekar? T.Á.: A középtávú cél, hogy erôsíteni szeretnénk pozíciónkat a hazai zenei piacon. Egy profeszszionálisabb promócióval, még alázatosabb és összepróbáltabb show-val kívánunk elôrukkolni. A folyamatos megújulás és kitartó munka szerintünk a siker és az eredményesség záloga. K: Ez a szubkultúra, amit képviseltek a zenétekkel, mennyire hiteles itthon, illetve hogyan látjátok ennek alakulását? T.Á.: Mi azt játsszuk, ami a szívünkbôl, az egyéniségünkbôl jön. Tôkés Ábel A Brains nem kopíroz, és nem majmol senkit. Egyszerûen tesszük a dolgunkat, jelenleg éppen ez a muzsika nagyobb teret hódít, mint az eddigiek, jóllehet mostanra látszik valóban beérni a belefektetett energia és kitartás. Természetesen az a tény, hogy egy baráti társaságról van szó, az még jobban erôsít bennünket. K: Ti önmagatokat kötitek-e valamely stílushoz, vagy egyszerûen felhasználjátok a zenét egyfajta önkifejezésre? T.Á.: A stílus meglehetôsen vegyes, mely tükrözi a tagok sokoldalú zenei beállítottságát. Mind a drum&bass, a ragga, a rock, a dancehall és a hip-hop egy aránt jelen van zenénkben, melynek egy hiteles bizonyítéka a HuManual címû nagylemezünk, mely tavaly szeptemberben jelent meg. Az album zenei producere Deutsch Gábor volt. Anorganik, és olyan vendégek jeleskedtek rajta, mint az SKC, Psure, MC Kemon, MC Busa vagy a Boti és Kata. Mind a

19 2007/1 nagyérdemû, mind a szakma szép kritikákkal és elismerô szavakkal illette az albumot. Köszönjük is nekik. K: Tavaly jelent meg az említett harmadik lemez HuManual címmel, amelyrôl valóban kimagaslóan pozitív kritikákat írtak. A dancehall- és raggaelemek a világ bármely részén vállalhatóak? T.Á.: Meglepôen intenzív módon kaptuk a biztató és dicsérô kritikákat. A többségnek tetszik a zenei sokszínûség és a stílusok bátor elegyítése. Az énekben és a vokálokban kifejezetten törekedtük arra, hogy ne legyenek lapos, unalmas részek, ezért is alkalmaztunk vendéghangokat, akik egyébként rendszeresen élôben is hallhatók egy-egy Brains-koncert alkalmával. Tudatosan szeretnénk a mûsorunkat egy kissé felgyorsítani, a tempót felhúzni, élesebb tónusváltásokat elérve egy még izgalmasabb, még magasabb színvonalú színpadi show-t vizuális hatásokkal tarkítva létrehozni. K: Az idén is ott voltatok a hazai fesztiválokon? T.Á.: Igen. Remek idôpontokban tettük tiszteletünket a nyári hazai és külföldi fesztiválokon egyaránt. Kronológiai sorrendben: Varga Norbert, Kéri András, Erdei Botanga Dávid VOLT Fesztivál, Tokaj-Hegyalja, Summer Break Open Air Festival, Balaton Sound, BalaTone Fesztivál, Félsziget Fesztivál, EFOTT, Sziget Fesztivál, Pesti Est Stage, Eleven Fesztivál, SZIN Fesztivál. Ahogy illik. Toldi Miklós MUZSIK 19

20 FRUTTISTÁNAK LENNI JÓ Nyáron Cöcke haverjai is belevetették magukat a fesztiválos mulatságokba. A hírnév útján a közelmúltban elindult Vad Fruttik zenekar énekes-gitárosát, Likó Marcellt vonta kérdôre a Kultusz errôl-arról, fesztiválról. MUZSIK 20 Kultusz: A lemezkritikákat olvasva kijelenthetô, hogy a zenekarról alkotott vélemény nem egyhangú. A Rózsikámnak digitálisan címû, debüt albumotokat van, ki az égig emelte, van, ki dühösen elutasította. A közönség is ennyire kritikus? Likó Marcell: Több kritikát olvastam én is, bár nem találtam ennyire ellentmondásosnak. Gondolom, elutasításként a quartban megjelent írásra célzol. A közönséggel leginkább a lemez és a koncert közötti különbségekrôl szoktunk beszélgetni: miért úgy szól, ahogy, miért annyira elektronikus stb. Erre nagyon egyszerû a válasz: nem volt egy milliónk a lemezre, viszont a minôségi hangzás fontos követelmény a lemezkiadásnál, ezért pakoltuk tele samplingekkel. Részemrôl teljesen elégedett vagyok a Rózsikámmal, hiszen akkori lehetôségeinkhez képest ami jelent egy számítógépet és egy mikrofont elég derekas munkát végeztünk. Rádiós játszás országszerte, négy slágerlistás dal a Caféban, két top 10-es klip a Cool tévén, és megjelenés a 2007-es VOLT válogatás CD-n, mindez az elsô lemeznek köszönhetôen. K: A Máté Péter elektronikus reinkarnációja státust ti találtátok ki? L.M.: Igen, ez egy kis médiacímke. A Nekem senkim sincsen dalunk médiás hátszél kell már ahhoz is, hogy vidéken egyáltalán fel tudj lépni. A zenekar végsô célja a világhír. (mosoly) Én kis lépésekben gondolkodom. Lehet, hogy ez egy kicsit sztereotip, de azt hiszem, ha szorgalmasan és kitartóan dolgozunk, akkor lehetünk,,nagy zenekar is. K: E szerint komoly munkának tekintitek a zenekart, a zenélést. Van tudatosan közvetített üzenet is? L.M.: Ez jó kérdés, mert én szeretek viccelôdni a színpadon, és a többiek is vevôk a kis stand up komédiázásokra. Persze hogy sokat dolgozunk, hogy minél jobbak legyünk gondolok itt a zene- és énekórákra, a technikai park folyamatos fejlesztésére, de nem veszszük magunkat olyan halálosan komolyan. Élvezzük, amit csinálunk. Benne van a szívünk-lelkünk, és remélhetôleg ugyanazok a sráhangulata mátépéteresre sikerült. Ez a megoldás. K: A zenekar önmagát popnak definiálta. Untátok az állandó skatulyázást, vagy tényleg irányosan szeretnétek a popzene mezsgyéjén tarolni? L.M.: Teljesen jól közelíted meg a dolgot, tényleg untuk, hogy jazz és bossa nova, bass-elektro hintôporral, meg soft pop and roll, és egyszerûbb volt rámondani, hogy pop, és akkor senki sem akar minket hétrôl hétre újra definiálni annak függvényében, hogy épp melyik kifejezés divatos a szakmában. A tévé és a rádió nagy véleményformáló erô, és ezért jó ezeket az eszközöket tudatosan használni, mivel a zenekar országos ismertsége érdekében szükségünk van rájuk. Az a tapasztalatom, hogy a klubélet sajnos nem olyan virágzó, mint akár tíz évvel ezelôtt, erôs Likó Marcell