Sandra Marton Kibékülés New Yorkban Heart of the Hawk 1988

Átírás

1 Sandra Marton Kibékülés New Yorkban Heart of the Hawk 1988 A szív útjai kiszámíthatatlanok ismeri be Rachel Cooper, mióta David Griffinnel, a sikeres tőzsdeügynökkel találkozott. Éppen az iránt a férfi iránt gyullad szerelemre, aki oly szégyenletesen cserbenhagyta meghalt nővérét, Caroline-t. Egy romantikus éjszakán egymáséi lesznek, de Rachel már másnap elhagyja a Catskill hegyekben fekvő vidéki házat... PROLÓGUS Hirtelen csend lett a hegycsúcsok fölött. Röviddel ezelőtt a mélyebben fekvő völgyben még zengett a madárdal. Most már csak a rovarok egyhangú zümmögését lehetett hallani. Egy fekete csődör békésen legelészett a mezei virágok között. A közelben álló, magas, széles vállú férfi arcán futó mosoly suhant át. - Minden madarat elijesztettél, Isis - mondta, és vállmagasságig emelte a jobb karját. - Tudják, hogy itt vagyunk. Bal kezével finoman megérintette a bőrkesztyűbe bújtatott másik öklén ülő sólyom halványszürke mellét. A madár a bőrsapka alatt semmit sem láthatott, és türelmetlenül csóválta a fejét. Karmos lábaival nyugtalanul toporgott egy helyben. - Csak türelem - suttogta a solymász. - Hiszen megígértem neked, hogy ma repülhetsz. - A férfi hófehér fogai megvillantak, amikor megoldotta velük a sapka kötőit. - Tiéd az ég, Isis! Hirtelen mozdulattal magasba lendítette a karját, mire a sólyom erőteljes szárnycsapással a levegőbe lendült, és rikácsolva emelkedett egyre följebb. A bőrszíjak mögötte lobogtak, csak a parányi csengő csilingelőse törte meg a csendet. A solymász ernyőt formált kezével a szeme elé, hogy a vakító napsütés ellenére követhesse a madarat egészen addig, míg az sötét ponttá nem zsugorodik a felhőtlen égbolton. Lassacskán ismét felcsendült a madárkoncert. A férfi mosolyogva fülelt a természet hangjaira, de hirtelen egy motor zúgása zavarta meg a békét. Amikor a terepjáró nagy nehezen felküzdötte magát az emelkedőn, egy testes férfi és egy vonzó, szőke nő szállt ki belőle. - Nos? - kérdezte a solymász, amikor a másik kettő odaérkezett hozzá. - Láttad a vérpróbát? A nő elhessentett egy méhet, és bólintott. - Igen, ma reggel. Ezt Mr. Hamiltonnak köszönhetjük, David. Kitűnő nyomozó. Azt gondoltam, hogy talán meg akarsz ismerkedni vele. A magas férfi kutató pillantást vetett a detektívre. - Nos - kérdezte nyugodtan -, mi volt a vérpróba eredménye? Hamilton egy zsebkendővel megtörölte az arcát. - Pokoli meleg van itt. Örülök, hogy megismerhetem, Mr. Griffin. A megbízás kemény dió volt. Ez az átkozott orvos ugyancsak megnehezítette a dolgomat. Már kialkudtunk egy árat, amikor a fickó hirtelen előadást akart tartani az orvosi etikáról. Túl késő, doktor, mondtam neki. Ezt előbb kellett volna meggondolnia, még mielőtt tőlem elvette a pénzt, a gyerektől pedig levette a vért. Ezt... David Griffin türelmetlen lett. - Kíméljen meg a részletektől. A gyerek az én fiam vagy nem? A nyomozó vállat vont. - A vércsoport egyezik. A génvizsgálatok megközelítőleg százszázalékos egyezést mutattak. David a nőhöz fordult. - Hát így volnánk. Holnap elhozom.

2 - David... - A nő egy izgatott lépést tett a férfi felé. - Egészen bizonyos vagy benne? Végiggondoltad, milyen következményei lehetnek annak, ha hirtelen apa lennél? - A fiú egy éves, Vanessa, úgyhogy aligha beszélhetünk arról, hogy hirtelen. - Tudod jól, David, hogy mire gondolok. Fecsegni fognak... A férfi egyetlen vállrándítással intézte el a nő aggályoskodását. - Erről már százszor beszéltünk. Felelős vagyok a gyerekért. Az anyja meghalt, és nincs senkije. - Van nagynénje. Ő gondoskodik róla. - Ez roppant megnyugtató - válaszolta David keserűen. - És mikor gondoskodik róla? Hiszen tudjuk, hogy az éjszakákat bárokban tölti, és naphosszat alszik. Nem igaz, Mr. Hamilton? A nyomozó bólintott. - Igen, igaz, ő... - Ilyen környezetben nőjön fel a fiam? - kérdezte David dühösen. Vanessa Walters mélyet sóhajtott, és közelebb lépett Davidhez. - Nézd - mondta kedvesen -, én nem azt mondom, hogy el kell felejtened a gyereket. Ha azt gondolod, hogy a tied, rendben van, de... - Ő az én fiam.- szakította félbe David, és az égre pillantott. - A vizsgálatok egyértelműen bizonyítják. - Természetesen, de gondolnod kell a hírnevedre. Mit gondolnak majd az emberek? A kék égen ismét láthatóvá vált a fekete pont, és David arca felderült. - Az emberek azt gondolják, amit te bebeszélsz nekik - mondta, miközben azt figyelte, hogy a sólyom hogyan rója a köröket. - Végül is ezért fizetlek. Gondolj ki valamit. - Ez nem olyan egyszerű David. A sajtó rá fogja vetni magát, David Griffinnek van egy törvénytelen gyereke... - Vanessa megakadt. Megérintette David karját. - Küldhetünk pénzt az asszonynak a gyerekre. - Nem kértem a tanácsodat, Vanessa. - Azért kapom tőled a fizetésemet, hogy tanácsokkal lássalak el. Kötelességem felhívni a figyelmedet, hogy milyen kihatásai lesznek ennek az ügynek. Talán könnyebb lenne, ha az apaságot már korábban elismerted volna... David türelmetlenül leintette. - Vigyázz! - figyelmeztette Vanessát. - Isis leszáll. - Felemelte a karját, és a többiek sietősen hátráltak, amikor a madárfeléjük röpült, és leereszkedett David karjára. Tollak reppentek fel, amikor a madár hatalmas, sárga karmaival átfogta a vastag bőrkesztyűt. A sólyom vad, aranysárga szemei villogtak, míg súlyos szárnyainak néhány csapásával megtalálta az egyensúlyát. - Nyugalom, kislány - súgta oda David a madárnak, miközben megjutalmazta egy nyers húsdarabbal. David ismét a madárfejére húzta a bőrsapkát. Vanessa idegesen nevetett. - Félek ettől a szörnyetegtől - mondta. - Én is - fűzte hozzá a nyomozó, és megköszörülte a torkát, mert reszketett a hangja. David a fekete ló felé indult, amely még mindig a virágok között legelészett. - Már sokszor mondtam, hogy nincs mitől félni. Isis olyan, mint minden ragadozó. Csak azt teszi, amit tennie kell ahhoz, hogy életben maradjon. Egyik kezébe fogta a gyeplőt, és felült a lóra. - Ami pedig a gyereket illeti, a döntésem végleges. Legalább az egyik szülőjével nőjön fel. Nem hagyom, hogy egy olyan nő nevelje, aki bárokban lép fel. - Pincérnőként dolgozik ott, Mr. Griffin - javította ki a nyomozó.

3 - Nekem mindegy, hogy micsoda - tiltakozott nyersen David. A ló felhorkant, és idegesen ficánkolt. - A gyerek anyja meghalt, de van apja. - Megsarkantyúzta a csődört. - Később találkozunk az irodában, Vanessa! - kiáltotta oda a lánynak, és elügetett. A nyomozó sóhajtott, és a nadrágzsebébe dugta a kezét. - Akkor én... elküldöm majd magának a számlát. Elég magas, de... - Később az irodában kitöltök magának egy csekket. Nem tudom megérteni, hogy miért döntött így. Olyan értelmetlen dolog! - Vannak emberek, akik hagyják, hogy lerohanják őket a saját érzelmeik. Úgy értem, ki gondolná, hogy éppen David Griffin bevalljon egy törvénytelen gyereket? - Elvörösödött, amikor észrevette a nő szigorú pillantását. - Bár, végül is ő is csak ember - próbálta megmenteni a helyzetet. - Csak mert a sajtó Sólyom-nak nevezi... - Kitűnő munkát végzett, Mr. Hamilton - mondta Vanessa kurtán. A nyomozónak ez láthatóan hízelgett. - Úgy találja? Vanessa Walters bólintott. - Meg fogom emelni a honoráriumát. Nagyon elégedett vagyok magával. - Köszönöm - mondta a nyomozó széles mosollyal. - Megígértem magának, hogy amit csinálok, azt alaposan csinálom. - Nos, megtartotta, amit ígért, Mr. Hamilton. 1. FEJEZET Rachel Cooper kifújta sötét hajának egy tincsét a homlokából, miközben átkarolta a feszesre tömött bevásárlószatyrot, amely éppen kicsúszni készült a kezéből. - Az ördögbe - szitkozódott, s nagyot rántva megpróbálta a csípőjével megtámasztani a nehéz szatyrot. Mindennek a tetejébe a jobb karjában egy nagy csomag pelenkát szorongatott, a lakáskulcs pedig természetesen gondosan el volt süllyesztve a válltáskájába. Meg sem próbálta elővenni, inkább lábujjhegyre állt és a könyökével nyomta meg a csengőt. Halk csoszogást hallott a lakásban. - Jöjjön már, Miss Gould - morogta türelmetlenül. - Nyissa ki az ajtót! Amikor az ajtó nagy nehezen kinyílt, a pelenkacsomag mégiscsak a földre csúszott. Az ajtórésen át Miss Gould nézett ki zilált ősz hajjal és vérvörös arccal. - Rachel? Úgy látszik jól hallottam, hogy mintha csengettek volna. Jöjjön, elveszek magától valamit- mondta az idős hölgy, és megszabadította Rachelt a bevásárlószatyortól. - Jó, hogy vannak éjjel-nappal nyitva tartó üzletek. Nálunk is éppen kifogyott a tej. Már régóta áll az ajtó előtt? Halkabbra állítottam a hallókészülékemet. - Ezt inkább ne csinálja, Miss Gould - mondta Rachel. - Félek, hogy aztán azt sem fogja meghallani, ha a gyerek sír. - Lerakta az asztalra amit hozott. - Jamie-t mindig meghallanám, tudja jól, Rachel. Csak az alattunk lévő lakásból jövő rettenetes zenét nem tudtam elviselni. Mi lesz a világból, kérdem én! Ezek a fiatal emberek egyáltalán nem dolgoznak? Egész éjszaka jövésmenés volt. Épp a minap beszéltem Miss Greeleyvel, és ő is úgy gondolta... Rachel elnézően mosolygott, és udvariasan bólintott, amikor Miss Gouldnak levegővételnyi szünetet kellett beiktatnia az előadásába. Ennek az asszonynak semmi más dolga nincs, mint hogy leskelődjön az ablakból vagy telefonon kicserélje a legfrissebb pletykákat? Rachel gyakran tépelődött ezen, de aztán bebeszélte magának, hogy végeredményben mindegy. Éjszakánként nem volt sok tennivaló Jamie-vel. Hat.óra körül Rachel lefektette, és amikor Miss Gould nyolc óra tájban előkerült, a kicsi már régesrég aludt. Elképzelni sem lehet, mi történik, ha Jamie beteg lesz vagy lidérceset álmodik - gondolta Rachel, miközben az utolsó darabokat tette be a hűtőszekrénybe.

4 Miss Gould szerette a gyereket. És nem kért túlságosan sok pénzt a szolgálatáért. Egy ügynökség minden bizonnyal alkalmasabb kisegítőt közvetíthetne, de Rachel még oly takarékos háztartásvezetés mellett sem tudott volna nagyobb honoráriumot előteremteni. - Köszönöm, Miss Gould - mondta Rachel. - Legjobb, ha mindjárt oda is adom a pénzt erre a hétre. - Később is elhozhatja a lakásomra, Rachel. - Miss Gould a vállára terítette a sálját. - Csak holnap késő délután utazom el. - Elutazik? De hova? A szomszédasszony zavartan az alsó ajkába harapott. - Nem említettem volna? Az utóbbi időben olyan feledékeny vagyok. A fiam megkért, hogy átmenetileg költözzem hozzájuk. A menyem a napokban fog szülni. Majd felhívom magát Rachel és megmondom, hogy mikor jövök vissza. - És mi lesz Jamie-vel? Ki gondoskodik a kicsiről? Holnapig képtelenség helyettest találni. - Rachel pánikba esett. Az idős asszony csóválta a fejét. - Hogy nem szóltam semmit! Igazán nagyon sajnálom. Talán Miss Greeley be tud ugrani. Ó, nem, holnap színházba megy az unokahúgával. De az első emeleten lakóknak időnként van pótmamájuk. Bár a lány maga is még majdnem gyerek... - Köszönöm, már eszembe jutott valami. Minden jót kívánok a fiának és a menyének. Jöjjön vissza amilyen gyorsan csak lehet, rendben? - Természetesen, Rachel. Adjon egy nagy puszit a nevemben a fiúcskának, hogy ne felejtsen el. Rachel mechanikusan bólintott, miközben becsukta az ajtót Miss Gould mögött. Kimerülten a falhoz támaszkodott. - Én már annak is örülök, ha Jamie engem nem felejt el - gondolta. Rachel sokat foglalkozott a gyerekkel. Ő volt az, aki reggelente kiemelte az ágyacskájából, aki fürdette, pelenkázta, etette és játszott vele délelőttönként. De a teher napról napra növekedett. Rachel kibújt a kabátjából, és a magas sarkú arany körömcipőjét a sarokba rúgta. Egész éjjel talpon lenni, és a Golden Roosterben vég nélkül cipelni a tálcákat a bárpult és az asztalok között ez már mezítláb is éppen elég fárasztó, de tízcentis sarokkal maga volt a pokol. Rendszerint rögtön munka után kényelmes cipőt és pólót szokott felvenni, ma azonban nem így történt. Egy vendég vég nélkül bámulta őt. Nem Rachelé volt az az asztal, ahol ült, így egyetlen szót sem beszélt vele, de Rachel úgy érezte, jobb, ha ezen az éjszakán nem egyedül megy haza. Ezért gyorsan csak a kabátját kapta magára, amikor egy másik lány felajánlotta, hogy hazafuvarozza. - A cipők rettenetesek, de ha egyszer a férfiaknak ez kell mondta első este az egyik kolléganője a Roosterben. - És egészen megvadulnak ezektől az ostoba miniszoknyáktól, melyek többet mutatnak, mint amennyit takarnak. Minél többet látnak, annál bőségesebben csurran a borravaló. Ezért aztán mégis megéri, nem? Igaz - gondolta Rachel, amikor első este megszámolta a borravalóját. Ha így marad, kétszer annyit keres, mint titkárnőként. És kizárólag ez volt a fontos. Caroline halála nemcsak lelki csapást jelentett számára. Rachel anyagilag is rosszul állt. Hiányoztak a magas gázsik, amiket Caroline mint fotómodell hozott haza. És sokba kerül egy gyereket felnevelni, különösen, ha pótmamát kell mellé fogadni. A kicsiért megéri - gondolta Rachel, amikor a hálószobába ment. Jamie a hasán feküdt a kiságyban. Rachel megigazította a takarót, és ujjaival megérintette a puha, szőke fejecskét. Ebben a pillanatban elfelejtette megdagadt lábait, a megalázó szoknyát, sőt a vendégek személyeskedő vicceit és megjegyzéseit is. Jamie az övé volt. Lehet, hogy a mostohatestvére volt a vér szerinti anyja, de Rachel volt az, aki gondoskodott róla, amikor beteg volt, aki a karjába vette és ringatta. Minden szeretete a kicsire irányult.

5 Csengetés szakította ki gondolataiból. Hajnali három óra volt. - Ki lehet az? Talán Miss Gould mégis meggondolta magát a pénz miatt? Nyilván erről van szó - gondolta Rachel. - Az idős hölgy az utóbbi időben egyre különösebb lett. - Rachel lábujjhegyen kiment a hálószobából, és egészen halkan becsukta az ajtót. Hosszú távon valaki mást kell keresnie Jamie mellé. Biztos van lehetőség arra, hogy keressen még néhány dollárt. A szabadnapjain is dolgozhatna a Roosterben, vagy nappal gépelést vállalhatna otthon. - Miss Gould - mondta Rachel, amikor ajtót nyitott -, jó hogy visszajött... - Elakadt a lélegzete, amikor felismerte a férfit, aki egész éjjel figyelte a Roosterben. Ösztönösen ismét be akarta csapni az ajtót, de a férfi nekitámaszkodott a vállával. - Mit akar? Tűnjön el! - Egyedül van, Miss Cooper? - Igen - válaszolta Rachel anélkül, hogy gondolkodott volna. - Azaz... nem, nem vagyok egyedül. - New York rémtörténetei cikáztak át az agyán, és sikoltani szeretett volna, de lenyelte. Jamie volt az egyetlen gondolata, Jamie-vel nem törtéhet semmi. - Tűnjön el! Különben kiabálok! - Kétségbeesetten megpróbálta benyomni az ajtót. A férfi gúnyosan nevetett. - Kiabálni? Egy New York-i lakásban hajnali háromkor? Ezzel legfeljebb csak azt éri el, hogy Jamie felébred. Ezt pedig igazán nem akarhatja. - Jamie? Mit tud maga Jamie-ről? - Eleget ahhoz, hogy a társalgást a lakásban folytassuk. Rachel kutatón nézett a férfira. A világos szemek a széles szemöldök alatt kifürkészhetetlenek voltak. Barna, napszítta haját, amely lazán a homlokába hullott, hátrasimította. Ez a férfi egy óriás! Nemcsak nagyon magas volt, hanem hihetetlenül széles vállú is, az ajtónyílást teljesen kitöltötte. Egy kicsi, az évek során elhalványult heg komorabb vonást adott az arcának, ami egyáltalán nem illett elegáns öltönyéhez. - Kiabálni fogok - mondta Rachel látszólag nyugodtan. - Három másodpercet adok magának, hogy eltűnjön. - Miss Cooper... - Egy... - Miss Cooper, hallgasson ide... - Kettő... - David Griffin vagyok, Miss Cooper. Jamie az én fiam. Ez nem lehet igaz! - gondolta Rachel. Mégis azonnal felismerte, amikor bemutatkozott. Caroline akkoriban kivágott néhány róla készült fotót az újságból, és a fésülködőtükre mellé tűzte őket a falra. De ez még azelőtt volt, mielőtt terhes lett. Aztán... - Maga ma este a Golden Roosterben volt. - Rachelnek remegett a hangja. A férfi bólintott. - Úgy van. - Tűnjön el! - fújta Rachel. - Sem Jamie, sem én nem akarjuk látni magát. A férfi nevetett, és Rachel mellett befurakodott a szobába. - Jamie még egy kicsit fiatal az ilyen döntéshez. És az, amit maga akar, engem egyáltalán nem érdekel. - Megfordult, és borostyánszínű szemével Rachel válla fölött a folyosóra pillantott,- A szomszédai ezzel szemben nagy érdeklődést mutatnak. Jó estét! - mondta ironikusan. Rachel észrevette a szomszéd lakásból kíváncsiskodó alakokat, becsukta az ajtót, és a hátával nekitámaszkodott. David Griffin a szoba közepén állt, és fagyosan mosolygott rá. - Szeretném látni a fiamat. Rachelt elfogta a méreg. - A fiát? Arra a gyerekre gondol, akiről letagadta, hogy maga az apja, mikor a testvérem terhes lett? Arra a gyerekről a születésé óta nem vett tudomást? - Magasra emelt fejjel állt és csípőre tette a kezét. - Tűnjön el, vagy hívom a rendőrséget!

6 David Griffin zavartalanul mustrálta a lányt. - Ne vegye rossz néven tőlem, de nehezemre esik a nőket ebben a szerelésben komolyan venni. - Egy pillantással végigmérte a merész kivágástól a szoknyáig, ami úgy nézett ki, mint egy túl szélesre sikerült aranyöv. - Magának valószínűleg több kellemetlensége van a rendőrséggel, mint nekem. Rachel érezte, amint az arcába fut a vér, de uralkodott magán. - Látni akarja a fiát. Miért? Miért éppen most? David Griffin körülnézett a kis szobában. A bútorzat ütött-kopott volt. A kanapé mellett hegyekben állt a vasalatlan ruha. - Nem akartam megkockáztatni, hogy napközben jöjjek. Azt hittem, hogy talán... el van foglalva. Piszkos hátsó gondolatait könnyen ki lehetett találni. Rachel mély lélegzetet vett, és kényszerítette magát, hogy a férfi szemébe nézzen. Megpróbált nem gondolni arra, hogy milyen meztelennek és sebezhetőnek érezte magát ebben a nevetséges öltözékben. - Napközben a gyerekem az egyetlen foglalatosságom. - Jamie nem a maga gyereke. Caroline volt az anyja. Látni akarom. - Milyen megható! Látni akarja a fiát. Nem gondolja, hogy egy kicsit későn? Caroline sokat adott volna azért, hogy ezt hallja magától. Azok után, amit maga megígért neki! - Az egyetlen, amit a maga testvérének megígértem, az volt, hogy kifizetem a számláját a bárban. - Még most sem képes bevallani az igazságot, amikor Caroline már meghalt? Maga olyan sokkal tartozik neki. Maga... Rachelnek minden eszébe jutott, amit mindig is az arcába akart vágni ennek a férfinak. David Griffin nem látta Caroline kisírt arcát, amikor bevallotta, hogy négy hónapos terhes. Nem hallotta a zokogását, amikor David Griffin telefonban azt üzente a titkárnőjével, hogy nem óhajt több telefonhívást. Mit tud ő egy terhes nő kétségbeeséséről, akit cserben hagyott a szerelme? Többé nem az a Caroline volt, akit David Griffin ismert, amikor egy évvel ezelőtt kétségbeesetten jött Rachelhez és a segítségét kérte, mint ahogy azt gyerekként is gyakran megtette. David Griffin csak az öntudatos, szép Caroline-t ismerte, amint a divatlapok címlapján mosolygott. Rachel egy lépéssel közelebb ment a férfihoz. Dühe elfeledtette vele munkaruhájának kellemetlen voltát. - Hogy merészel felbukkanj itt? Annyira unatkozott ma este, hogy nem volt jobb ötlete, mint, hogy ebben a vacak negyedben sétáljon, és ha már itt van, meglátogassa a fiát? Nincsenek más gyerekei is, akiket meglátogathat? Miért éppen minket szemelt ki? A férfi olyan dühösen ragadta meg Rachel vállát, hogy az fájt neki. - Elég! Egy szót se többet! - Szeme a dühtől elsötétült. Rachel alig kapott levegőt. A férfi hirtelen elengedte. - Soha nem hagynám cserben a fiamat. Elismerem, először nem hittem el Caroline-nak, hogy az én fiam, de... - A kezével beletúrt a hajába és megfordult. - Szóval így él. Maga és a gyerek. Körülnézett a kis helyiségben. Rachel alig tudta elfojtani a dühét. Valami készül, érzem a kisujjamban, szokta mondani ilyen pillanatokban a nagyanyja. Rachel érezte, hogy valami szörnyűség fog történni. - Én jól érzem itt magam - válaszolta, és öntudatlanul a ruhahegy után nyúlt, hogy összehajtsa a gyerekruhákat. - Igaz, hogy nincs túl sok hely, de Caroline halála után ennél jobbat nem engedhettem meg magamnak. Miért nem megy el? A kíváncsiságát már kielégíthette. Én... küldök magának egy fényképet Jamie-ről... - Nem kíváncsiságból jöttem. A fiam miatt vagyok itt. - Egy perccel ezelőtt még egyáltalán nem volt a maga fia. - Rachel felvett egy rakás összehajtogatott ruhát a kanapéról, és magához szorította. - Mondom, hogy küldök magának egy fényképet.

7 - Ő az én fiam - válaszolta David határozottan. - Láttam a születési anyakönyvi kivonatát. Én vagyok apaként bejegyezve. - Hogyan? Nálam van az anyakönyvi kivonat. Én... - És vérvizsgálatot csináltattam. Százszázalékig bizonyos vagyok benne, hogy a gyerek az én fiam. - Vérvizsgálat? De... - Pénzzel és hatalommal mindent meg lehet vásárolni - gondolta Rachel. Az orvos a múlt héten vérmintát vett Jamie-től, hogy allergiapróbát csináljon, amint azt állította. Rachel hitt neki. - Mit akar? Caroline halála mit változtat a helyzeten? David leült a kanapéra, és kinyújtotta a lábát. - Mindent. Amikor hallottam, hogy a kábítószertől meghalt... - Nem tudta, hogy mit csinál amikor meghalt, elkezdtem tépelődni a gyerek sorsáról. Nincs apja. És most már anyja sincs. - Itt vagyok neki én - Rachel hangja úgy csattant, akár egy pisztolylövés. - Én mindig is itt voltam. - Ez igazán megnyugtató. - David szigorú pillantással vizsgálgatta Rachelt, s ettől a lánynak olyan érzése támadt, mintha meztelenül állna előtte. - Maga és egy idős hölgy, aki valószínűleg még a saját nevét sem tudja megjegyezni. - Miss Gould szereti Jamie-t. És hosszú távon akarok is keresni valaki mást... - És miből akarja kifizetni? Ingyen itallal a bárjában? - Nem kell szégyellnem az állásomat, Mr. Griffin. Tisztességes munkával tartom el magunkat. David felemelkedett a kanapéról. - Nehezemre esik megmondani magának... - Rachel egy leheletnyi részvétet vélt felfedezni a pillantásában. De aztán ismét rezzenéstelenné vált az arca. - Azért jöttem, hogy elvigyem haza a fiamat. - Hogyan? - Rachel hangja legalább egy oktávval magasabb lett. - Maga megőrült? Ez az ő otthona. Nem sétálhat be csak úgy egyszerűen és... - Halk sírás hallatszott a hálószobából. - Látja, mit csinált? - förmedt rá a férfira. Felébresztette a gyermekemet. - Beszaladt a hálószobába. David egy másodpercig habozott, aztán követte Rachelt. - Jól van, kedvesem - mondta Rachel gyengéden. - itt vagyok, kicsikém. - Mama - zokogta a gyerek. Rachel felkapcsolta a lámpát, és az ágy fölé hajolt. David figyelte, ahogy a síró gyereket a karjába vette. Lágyan a mellére szorította a kicsit, és simogatta a hátát. A gyerek rögtön abbahagyta a sírást, és álmos, világoskék szeméből futó, kíváncsi pillantást vetett Rachel válla fölött Davidre. Aztán fejecskéje kimerülten újra lehanyatlott, és lecsukódott a szeme. - Alszik - suttogta Rachel. - Kérem, a másik szobában várjon rám. David úgy bámult a csecsemőre, mintha megigézték volna. Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg végre bólintott és kiment. Rachel visszafektette Jamie-t az ágyába és betakarta. - Ne félj - mondta, és megsimogatta a rózsás arcocskát. - Nem engedem, hogy valaki elválasszon bennünket. Mélyet sóhajtott, és lekapcsolta a lámpát. David Griffin a semmiből bukkant fel, és ugyanilyen hirtelen el fog tűnni - nyugtatta magát. Határozott léptekkel ment a másik szobába. - Mr. Griffin. Kedves az érdeklődése, de igazán feleslegesen pazarolja ránk az energiáit. Jamie és én jól megvagyunk maga nélkül... - Én valamivel többet tudnék nyújtani neki. - Nem ért meg. A gyámság engem illet. Én vagyok a nagynénje.

8 - Téved, Miss Cooper - mondta David hűvösen. - Maga még csak nem is vér szerinti rokona. Hiszen Caroline csupán a mostohatestvére volt. - Szeretem őt. - Rachel hangja remegett. - Jamie az én fiam. Az, amit maga minduntalan hangoztat, semmit sem változtat ezen a tényen. - És ő is szeret engem - folytatta Rachel anélkül, hogy figyelembe vette volna David megjegyzését. - Belegondolt ebbe már egyszer is? Ő szeret engem, és számára én vagyok az anyja... - Igen - mondta David nyersen. - Észrevettem. - Csodálatos lehet, ha valakinek annyi pénze van, hogy mindent meg tud vásárolni. - Rachel igyekezett, nehogy hangja mesterkélten csengjen. - De egy gyerek szeretetét nem tudja megvásárolni. Jamie még csak nem is ismeri magát... - Rachel nagyot nyelt, és egy mélyet sóhajtott. - De mégis megegyezhetnénk. Semmi kifogásom nem lenne az ellen, ha hellyelközzel meglátogatná Jamie-t. Sőt, azt is megérteném, ha időnként egy napra magához akarná venni... - Rachel a mosoly halvány nyomát vélte felfedezni David ajkai körül, és felcsillanni látta a reményt. - Ez mégiscsak jó megoldás lenne. Ha nagyobb lesz, egyszer-egyszer elviszi hétvégére... Az ördögbe, David Griffin, miért nevet? - Biztos benne, hogy Caroline és maga csak mostohatestvérek voltak? Ez már nevetséges! Először Caroline próbált ki minden trükköt, hogy engem házasságra kényszerítsen. És most maga olyan javaslatokat tálal fel nekem, amelyek kísértetiesen úgy csengenek, mint egy elvált asszony szavai. Talán azt is megengedi, hogy pénzt küldjek a gyereknek? Ez így megfelelne magának, nem igaz? - A mosoly eltűnt az arcáról, és közelebb lépett Rachelhez. Rachel ösztönösen hátrált. - Nem tudom, milyen játékot játszik, Rachel - mondta nyugodtan. - Talán tényleg fontos magának a gyerek. Talán kitölt valamiféle űrt a maga életében. - David még közelebb ment Rachelhez, amíg már csak néhány centiméter volt közöttük. - Felhozza a férfiakat a lakásba? A fiamnak végig kell nézni a maga mulatságait? Rachel erőteljesen rázta a fejét. - Fogalmam sincs, miről beszél. Pincérnő vagyok egy bárban. Én... - Milyen megható - morogta David. - És csak Jamie-ért teszi. - Igen. A pénz miatt... David nyakon ragadta Rachelt. - Természetesen a pénzért. Ez világos volt előttem. - Magához húzta a lányt. - Éppúgy, mint Caroline. Brutális szenvedélyességgel nyomta a száját Rachel ajkaira. Rachel kiáltani akart, de a férfi túl erős volt, és túlságosan meg volt győződve arról, hogy amit Rachelről gondolt, az az igazság. Rachel szemei megteltek könnyel. A könnyek végiggurultak az arcán, miközben David kérlelhetetlenül átkarolva tartotta. Egy rövid pillanatra, alig egy szívdobbanásnyi időre ajkai megremegtek David ajkai alatt. Aztán a karjait teljes erejével David mellének támasztotta, és kiszabadította magát ebből a megsemmisítő ölelésből. - Maga gazember! - suttogta könnybe fúló hangon. - Engedjen el! Maga pontosan olyan, amilyennek Caroline leírta. - Caroline semmit sem tudott rólam. - Azt mindenesetre tudta, hogy maga nem akarta a gyerekét. David gúnyos mosolyra húzta el a száját. - Ebben teljesen igaza van. De most akarom a gyerekemet. Jamie egy napot sem marad itt tovább. Rachel hitetlenkedve rázta a fejét. - Nem, kérem... Ez kegyetlenség.

9 - Kegyetlenség? Hogy a gyereket saját fiamnak és örökösömnek ismerem el, magamhoz veszem, és mindent megadok neki, amit pénzért meg lehet venni, ezt nevezi kegyetlenségnek, Rachel? - De maga nem akarja őt igazán! Maga nem ismeri őt! Ő nem iszik hideg tejet. A hálószoba ajtaját résnyire nyitva kell hagyni, amíg elalszik. Tudja maga ezt? Tudja azt, hogy melyik altatódalt szereti, és melyiknél kezd el sírni? Ezzel maga nem birkózik meg! A világ egyetlen bírósága sem venné el tőlem - Rachel több bizakodást vegyített a hangjába, mint amennyit valójában érzett - Egyetlen bíróság sem habozna egy másodpercet sem. Az ügyvédeim biztosítottak róla. - Nem tudja őt elrabolni tőlem! A sajtóhoz fogok fordulni. Elmesélem az újságoknak az igazságot magáról... én... - Akkor Caroline-ró1 is el kell mondania az igazságot a sajtónak. Erre nem gondolt? - Nekem mindegy. Azt teszem, amit tennem kell. Jamie-nek szüksége van rám. Nélkülem elveszne... - Rendben, Rachel. Talán tényleg igaza van. Jamie és én még idegenek vagyunk egymásnak. És nem akarom neki a szükségesnél nehezebbé tenni a dolgot. Velünk jöhet. Alkalmazom mint pótmamát. Nem - gondolta Rachel - ez csak valami tréfa lehet. - Úgy van, ezt fogjuk tenni - mondta a férfi, és bólintott. - Egy ideig vele maradhat. - Egy ideig? - ismételte Rachel hitetlenül. David vállat vont. - Amíg hozzászokik valaki máshoz, aki alkalmasabb arra, hogy gondozza. Magának pedig megfelelő összeget fogok juttatni... - Én nem vagyok megvásárolható - tiltakozott Rachel elkeseredetten. Éppoly kevéssé, mint ahogy Caroline sem volt megvásárolható. - Választhat. - David az órájára pillantott. - Holnap fontos megbeszélésem van, úgyhogy ma még aludnom kell. Elfogadja az ajánlatot vagy sem? Választhatok-gondolta Rachel, és David mozdulatlan arcába nézett. már döntött helyettem, ugyanúgy, ahogy Caroline helyett döntött. - Igen - mondta erőtlenül. Gyűlölte magát a tehetetlensége miatt. - Elfogadom az ajánlatát. - Jó - mondta David, és megveregette Rachel vállát. - Nem fogja megbánni. De te gondolta Rachel. A hideg futkosott a hátán, amikor David megérintette. - Te meg fogod bánni! - Mindjárt otthon vagyunk. Mit készítsen elő a házvezetőnőm a gyerek számára? - Kérdezte David tárgyilagosan. Ez volt az első, amit az elutazásuk óta eltelt két órában mondott. Egyfolytában a Hudson River mentén haladtak. A sötétben lassacskán felbukkantak a Catskill-hegység körvonalai. Rachel látta, amint David felemeli az autótelefon kagylóját. Jamie Rachel karjaiban feküdt, és mélyen aludt. - Nem, köszönöm - válaszolta Rachel hideg udvariassággal. - Minden nálam van. David oldalról pillantott rá. - Hívjam fel, és mondjam meg neki, hogy készítsen reggelit? - Reggelit? Ilyenkor? - Rachel csóválta a fejét. - Csak Jamie-nek lesz szüksége a cumisüvegre. Nem akarok gondot okozni a házvezetőnőnek. - Nem okoz gondot, Rachel. Megmondtam neki, hogy várjon, amíg megérkezünk. És ő engedelmeskedik - gondolta Rachel. - Olyan alkalmazott, mint én. - Rachel elfordította a tekintetét Davidról, és a fényűző autó szélvédőjén át a sötét ürességbe bámult. A táj olyan Isten háta mögöttinek tűnt, mintha a civilizációt messze maguk mögött hagyták volna. Rachel senkit nem értesített arról, hogy hova ment. Kit is érdekelne? Nyolc évvel ezelőtt, amikor tizennyolc éves volt, meghaltak a szülei. Itt volt még Miss Gould, de ő a fiánál van. A Golden Rooster üzletvezetője csak rövid ideig fog bosszankodni, aztán keres

10 egy másik lányt. David Griff in alig hagyott időt arra, hogy egy kis bőröndbe betegye a legszükségesebbeket. Az ajtóban állt, és minduntalan türelmetlenül az órájára nézett. - Adok magának egy fél órát - mondta parancsoló hangon. - Csak azt csomagolja be, ami holnapra kell, a többit majd később elhozza az egyik emberem. Rachelnek sikerült elpalástolnia a dühét. Félt, hogy a férfi megváltoztatja a véleményét, és nélküle megy el Jamie-vel. Ki volt szolgáltatva neki. Az újságok Sólyom-nak nevezték. Ennek a ragadozónak a zsákmányai kilátástalan helyzetbe került kisebb vállalkozások voltak, David Griff in lecsapott rájuk, és egyesítette őket a maga hatalmas konszernjével. A nőkkel sem volt ez másképp. De ok ráadásul könnyű zsákmányt jelentettek számára Eddig egyetlen nő sem tudott ellenállni David Griffin csábítási hadműveleteinek. Túlságosan vonzó volt, túlságosan érzéki, túlságosan... Csomagolás közben Rachel lopva Davidre pillantott. Vonzerőnek még a nyomát sem volt képes felfedezni rajta. Ajkait keskeny vonallá szorította össze. A szeme hideg és kifejezéstelen volt. - Tényleg úgy néz ki, mint egy sólyom - gondolta Rachel. És Jamie meg én vagyunk a védtelen vadászzsákmányai. - Még mindig nincs kész? - unszolta David már alig tíz perc múltán. - Hiszen mondtam, hogy siessen. Rachel lecsapta a bőröndje tetejét, és David szemébe nézett. - Hallottam. Akarja, hogy vigyázzba álljak, és tisztelegjek? David jéghideg mosollyal válaszolt. - Talán mégis inkább itt akar maradni? Éppenséggel nyugodtan megteheti. Ez így megfelelne neked - gondolta Rachel. - De Jamie-t nem hagyom cserben. - Magába fojtott egy dühös választ, és David mellett a hálószobába ment, ahol felkapcsolta a villanyt az ajtó mellett. Jamie felébredt és sírni kezdett. Rachel az ágy fölé hajolt, a karjaiba vette a gyereket, és gyengéden magához szorította. - Jól van - suttogta. - Adja ide nekem a gyereket, és fejezze be a csomagolást! - mondta David, aki követte Rachelt a hálószobába. Rachel felé fordult és idegenkedve a karjába fektette a gyereket. David olyan óvatosan tartotta, mintha törékeny lenne. Rachel megdöbbenésére mosoly futott át David kemény vonásain, amikor Jamie-re nézett. Először úgy látszott, hogy a kicsi sírni kezd, de aztán a csöppnyi száj mégis mosolyra húzódott. Rachel nyilalló fájdalmat érzett. Nem kellett se anyakönyvi kivonat, se vérvizsgálat ahhoz, hogy meggyőződjön: ezek itt ketten apa és fia, olyan nagyon hasonlítottak egymásra. Amikor az autó egy meredek hegyi útra kanyarodott, a motor erőlködő zúgása visszahozta Rachelt a jelenbe. A férfit figyelte maga mellett. Nehéz volt őt Caroline-nal elképzelni. A gazdagság és a hatalom mindig is vonzotta Caroline-t. Ő azonban mindig is olyan férfira várt, aki sokat nevet, szórakoztató és reggeltől estig udvarol neki. David Griffin igazán nem ilyen típus volt. Caroline mégis sokat mesélt arról, hogyan igyekezett David megnyerni őt. Virágokkal, telefonhívásokkal és ígéretekkel végül is sikerült Caroline-t egy intim hétvégére elcsalnia a Karib-szigetekre. A napfelkelte sápadt fényében Rachel észrevette David ajkának kemény vonását, de egyúttal az érzékiség nyomát is. Caroline-nak gyengéi voltak a csinos, kiöltözött férfiak, mégis, David Griffin minden volt, csak nem kiöltözött. Sugárzott belőle a féktelen férfiasság. Ezen mit sem változtatott a méretre szabott öltönye. Rachel észrevette, hogy az orra kicsit görbe, mintha egyszer eltört volna, és nem forrt volna össze tökéletesen. Magas arccsontja volt és éles, függőlegesen bemetszett álla. Rachel nézte a férfi keskeny kezét, amely hanyagul tartotta a kormányt, és amellyel néhány órával ezelőtt olyan brutálisan megragadta őt. - Tulajdonképpen miért van olyan rossz

11 véleménnyel rólam? - kérdezte Rachel önmagától. - Az öltözékem volt a hibás? - Most egy kifakult farmer és egy túlságosan nagy pulóver volt rajta. Ez volt az igazi Rachel Cooper. Soha ne ítélj egy könyvről a borítója alapján, szokta mondani a nagyanyja, és ez mindig beigazolódott. Rachel nem változott, még ha a titkárnő-korszakának sötét kosztümjét felcserélte is a Golden Rooster-egyenruhával. A különbség csak az volt, hogy most több pénzt keresett, amire feltétlenül szüksége volt ahhoz, hogy Jamie-t felnevelje. Nehéz volt, de Jamieért megérte. - Nem túl fárasztó magának a gyerekkel? - kérdezte David hirtelen. Gondolatolvasó? -villant át Rachel agyán, és gyűlölködő pillantást vetett Davidre. - Jamie megér minden fáradságot - mondta szárazon. Halvány mosoly jelent meg David szája körül. - Jobban kijönnénk egymással, ha nem értene félre minden mondatomat. Csak arra gondoltam, hogy talán fárasztó magának egész úton tartani Jamie-t. A hátsó ülésre beépíttettem egy gyerekülést. Rachel hátranézett. - Nagyon biztos lehet a dolgában. Még soha nem kételkedett abban, hogy az akaratát keresztül tudja vinni? - Nem erőpróbáról volt szó, Rachel. Jamie az én fiam. És törvényes követeléseim vannak. - Erre nem szükséges emlékeztetnie - válaszolta Rachel hűvösen. - Ez az egyetlen ok, amiért Jamie és én itt vagyunk. Elhiheti nekem, hogy ha a legkisebb esélyt is látnám arra, hogy harcolhatok a maga pénze, a maga ügyvédei és a maga neve ellen... David egy oldalpillantást vetett rá. A sápadt hajnali fényben Rachel úgy látta, hogy a férfi valahogy vidámnak tűnik. - Beszélje csak be magának, ha ettől jobban érzi magát. De jobban kijönnénk egymással, ha elfogadná a tényeket. A gúnyos, önelégült hang szította Rachel dühét, és óvatlanná tette. - Mi egyáltalán nem fogunk kijönni egymással! Caroline pontosan elmondta nekem, hogy milyen fajta ember maga, és igaza volt! Maga... - Rachel félbeszakította a mondatot és elfordult. - Beszéljen tovább nyugodtan - mondta David bársonyos hangon. - Csak kevés embernek van bátorsága ahhoz, hogy a szemembe mondja a véleményét. - Hogy is eshetett bele magába a testvérem! - A mostohatestvére! - Nekem mindig a testvérem volt. Anyám feleségül ment az apjához amikor Caroline nyolc, én pedig tizenkét éves voltam. Én gondoskodtam róla, adtam neki tanácsokat... - Szemmel láthatólag nem sokat ért vele. - Ami magát illeti, Caroline, sajnos, nem kérte ki a tanácsomat. Felnőtt nő volt. Bárcsak elmesélte volna, milyen kitartóan és erőszakosan zaklatta őt kisded céljai érdekében. Kivertem volna a fejéből a gondolatot, hogy továbbra is szóba álljon magával... David nevetett. - Ezt mesélte magának? - Meglepődik rajta? Mi nagyon közel álltunk egymáshoz. Mindent elmondott nekem. Ahogy maga viselkedett vele, amikor észrevette, hogy terhes. Ahogy kétségbe vonta, hogy a gyerek a magáé. Szegény Caroline! Meg kellett előbb halnia ahhoz, hogy maga megváltoztassa a véleményét. - Az elkeseredéstől Rachel hangja keményen csengett. - Caroline-nak ez már túl késő. - Az egyetlen, ami érdekel, az a fiam - hangzott David hűvös válasza. - Ez igazán szívszorító. Csakhogy ez a hirtelen támadt apai buzgalom nekem úgy tűnik, valahogy nem illik a maga jellemébe. Magában nincs semmi apai. Váratlan érdeklődése Jamie iránt őszintén szólva számomra rejtély. Nem értem...

12 - Nem is kell értenie - mondta David közönyösen. - Magának csak az átmeneti időszakot kell megkönnyítenie. Ezért megfelelően meg fogom fizetni magát. Aztán talán azt is megengedem magának, hogy egyszer-egyszer lássa őt. Rachelnek elakadt a lélegzete. Nem tudta Jamie nélkül elképzelni a jövőt. - Egyszer-egyszer? David bólintott. - És én megtartom a szavam. Egyébként azt mondják, hogy ez a legjobb tulajdonságom. - Jobb mint bármelyik - mondta Rachel élesen. Mint egy szalag, úgy kanyarodott felfelé a hegyre egyre kisebb körökben a keskeny út. Aztán a fák közül egyszerre előbukkant egy ház, amely szürke falaival olyan volt a mező fölött, mint egy leskelődő, őskori szörnyeteg. - Ez a maga háza? - kérdezte Rachel, és nézte, amint egyetlen gombnyomásra kinyílik a borostyánnal dúsan benőtt kovácsoltvas kapu. - Igen, a házam. Az enyém és Jamie-é. Úgy látszik, még egyszer emlékeztetni akarta Rachelt arra, hogy ő itt nem más, mint kényszerűségből megtűrt idegen, mint fizetett pótmama. Mintha a lány nem tudta volna ezt úgyis! Az óriási ház ugyanolyan félelmetes volt, mint maga a tulajdonosa. Rachel még szorosabban ölelte magához a gyereket, míg végighaladtak a kör alakú behajtón, és végül megálltak a főbejárat előtt. Alig állította le David a motort, máris nyílt az ajtó, és egy férfi meg egy nő mindketten középkorúak - lépett ki rajta. Rachel azt várta, hogy a férfi eléje siet, és kinyitja a kocsiajtót, de az állva maradt, mint a cövek, és udvariasan mosolygott, amíg David kiszállt az autóból. - Jó reggelt, Bárt. A motor akadozik egy kicsit. Ellenőrizné majd a benzinszivattyút? - Igen, uram. Egyébként elintézte? David elnevette magát. Arcának kemény vonásai ugyanúgy megszelídültek, mint amikor Jamie-t először vette a karjaiba. - Hiszen tudja, milyen hevesen csapkod a szárnyaival a fiatal sólyom, amikor először próbál meg repülni - mondta kétértelműén. A férfi mosolygott. - Mindjárt megnézem a szivattyút - mondta, aztán biccentett Rachel felé. - Jó reggelt, asszonyom. Örülök, hogy megismerhetem. Rachel viszonozta a biccentést. Még soha nem találkoztak, és ez a férfi minden bizonnyal a komornyik vagy a sofőr - a legkisebb meglepetést sem mutatta, amikor egy enyhén zilált nőt látott az autóban, gyerekkel a karján. A házvezetőnő nyilván tájékoztatta a többi alkalmazottat - gondolta Rachel. És több most én sem vagyok: alkalmazott. - Bárt a szobájába viszi a csomagját - mondta David. - Ő Emma, a házvezetőnőm. Adja oda neki a kicsit. Már megint egy parancs - gondolta Rachel. - Elbírom. - Nem azt kérdeztem, hogy bírja-e, Rachel. - Nem, nem azt kérdezte - válaszolta Rachel félénken. - Hiszen csak azt mondtam, hogy... - Adja oda Emmának! - ismételte ellentmondást nem tűrő hangon, s szavai olyan kemények voltak, mint az ostorpattogás. Rachel magasra tartott fejjel nézett rá. - Nem. - Megbízhat bennem, Miss - kapcsolódott be Emma. - A fiúcska a legjobb kezekben lesz. Rachel a barátságosan mosolygó nő felé fordult, de még mindig nem engedte el a gyereket. - Éhes lesz, szegénykém. Emma bólintott, és a gyerekért nyúlt. - Magam is öt gyereket neveltem fel - mondta, miközben Rachel a karjaiba fektette az alvó gyereket.

13 - Vigye a gyerekszobába! - rendelkezett David. - Rachel, adja oda Emmának Jamie dolgait! Az ellenkezés hiábavaló volt. Rachel gombócot érzett a torkában, amikor kiadta a kezéből a bőröndöt. Olyan volt, mintha mindörökre elveszítené Jamie-t. Ez volt Jamie első napja David Griffin fiaként. - Tisztába kell tenni... - Rachel elnémult. David megnyugtatólag a vállára tette a kezét. - Majd Emma megcsinálja. Miután megbeszéltünk néhány apróságot, utánamehet majd. - Úgy látszott, hogy kitalálta Rachel gondolatait. -A ház nem fogja elnyelni őt. Elhiheti nekem, hogy gond nélkül meg fogja találni a gyerekszobát. David gúnyolódott Rachelen. A ház tényleg szörnyűséges volt. Homályos útvesztő hosszú folyosókból és számtalan szobából. A belseje ugyanazt a hidegséget és megközelíthetetlenséget árasztotta, mint a tulajdonosa. Rachelt hirtelen elfogta a vágy a saját otthona után, amely szerény és parányi ugyan, de a melegség és a biztonság érzetét kelti. Rachel követte Davidét a házba. Csodálkozva látta, hogy sivár színek és otromba bársonyfotelek helyett világos bútorok és színes üvegfalak uralták a hallt. Mindenütt virágcserepek és virágcsokrok. Sőt, még egy kis fa is állt az ajtó mellett ovális, ezüstös-zöld levelei csillogtak a felkelő napfényében, mely az óriási tetőablakon át szinte elárasztotta sugaraival a házat. Halványkék futószőnyeg vezetett az ívelt lépcsőhöz, amin az első emeleti galériára lehetett feljutni. Rachel egy ajtó csapódását hallotta, de hiába próbálta pillantásával elkapni a házvezetőnőt. David a könyökénél fogva keresztülvezette a lépcső mellett a hallon. - Biztosítom magát, hogy a lehető legjobban gondoskodnak a gyerekről. Reggelit is készítettek. Tényleg nem kér semmit? - Nem - válaszolta Rachel automatikusan, bár közben korgott a gyomra. Mikor is evett utoljára? Munka előtt? Nem, akkor sietett, munka közben pedig még arra sem volt ideje, hogy bekapjon egy szendvicset, mert az egyik kolléganője hiányzott. Ennek ellenére semmit sem akart elfogadni David Griffintől. A gyomra újra korgott, Rachel pedig köhécselt, hogy elnyomja a hangot. - Talán egy kávét - mondta végül. David bólintott. - Rendben. Behozatjuk a könyvtárba, és közben beszélgethetünk. - Odament egy csukott ajtóhoz. Ha összerogyok az éhségtől és beteg leszek - gondolta Rachel -, az egyáltalán nem használ Jamie-nek. Éhségsztrájkkal nem megyek semmire. Mégiscsak kérni fogok egy szelet pirítóst - alkudozott magával, de aztán a férfira nézett, és összeszorította a fogát. Nem! Semmit nem fogad el David Griffintől. Semmit! A házvezetőnő kedvesnek látszik, majd később kér tőle Pirítóst és kávét. - Várjon a könyvtárban! - mondta David, mintha Rachel alkalmazott lenne. De hát nem az volt? Amit beszélgetésen értett, valószínűleg a viselkedési szabályok felsorolását jelenti majd. De ő nem hagyja megfélemlíteni magát! A lényeg, hogy Jamie-vel maradhatott! Rachel bement a könyvtárba, és az ajtó becsapódott mögötte. A hatalmas, sötét helyiség sarkai árnyékban voltak. Éppen ilyennek képzelte Rachel a házat. A derűs atmoszféra valóban csak a halira korlátozódott. Itt nem volt világos fa, zöld növény, szőnyeg. És bár David Griffin könyvtárról beszélt, ebben a helyiségben egyetlen könyv sem volt. A kifakult tapéta lovas motívumokkal, idegen, görbe csőrű, vad szemű madarakkal volt díszítve. Átható szag terjengett a levegőben. Vagy az egész ház így bűzlött? Rachelnek összeszorult a gyomra. Odament a falhoz, és a tapétát szemlélte. Egy madár, amit ő sasnak nézett, profilból meredt rá hideg szemekkel. A karmai közt puha, szőrös valamit tartott. Rachelnek borzongás futott végig a hátán. Szaglászott, hogy kiderítse a titokzatos szag eredetét, ami a szobának ezen a helyén még erősebbnek tűnt. Mi ez? Valami zörgött a sötétben. Rachelnek a torkában dobogott a szíve. Az egyik sarokban egy faragott faparaván mögött mozgott valami. Képtelenség, nyugtatta magát Rachel.

14 Rémregényben azért mégsem vagyok. A torkára fagyott egy ideges nevetés. Megint hallotta a zajt, úgy zizegett, mint a papír. Egy egér- gondolta Rachel, miközben a spanyolfal felé ment. Egy ilyen ház biztosan valóságos egérparadicsom. De egérhez túl erős ez a zaj, és a szag is erősebb. Talán egy patkány? Rachel megborzongott. Az egér még hagyján, de a patkány az más! - Menj, Rachel - mondta hangosan -, ne légy olyan ostoba, menj a paravánhoz és nézz utána... Ebben a pillanatban felpattant az ajtó. - Ne, Rachel, megtiltom! - hallotta David Griffin éles hangját. Már megint egy parancs - gondolta Rachel. De ez a megfélemlítési taktika nálam nem jön be. Engem más fából faragtak, én... Ettől a pillanattól kezdve Rachel mindent úgy élt át, mint egy lassított felvételt, mint egy rémálmot, amiből nincs ébredés. Valami meleget, puhát érzett. Egy szárnyas és karmos pokolfajzat, dühösen villogó szemekkel rontott rá. Maró bűz csapta meg az orrát. Rachel kétségbeesetten védekezett a kezeivel. Aztán meglátta a vért - vért a szörnyeteg tollazatán, vért a saját kezén, vért a pulóverén. Rachel sikoltása éppen olyan éles volt, mint a szörnyé. Rachel hátratántorodott, és védelmet keresett a dühös teremtmény elől. - Elég, Isis - hallotta Rachel a fenyegető kiáltást. - A pokolba, vissza! Rachel vaktában menekült a hang irányába. Hirtelen azt érezte, hogy erős karok ölelik át. - Minden rendben van, Rachel! Rachel David mellére szorította a fejét. - David, hála Istennek! Meg akart ölni! - David megnyugtatólag simogatta a hátát. - Nem, nem akarta. Maga megijesztette őt. Rachel hátravetette a fejét, és Davidre meredt. - Én ijesztettem volna meg ezt a szörnyeteget? - Isis - mondta David. - Ó egy vándorsólyom, és Isisnek hívják. - Mindegy, hogy mi, de megtámadott. Vérzik a kezem... David megfogta Rachel kezét, és óvatosan megfordította. - Nem vérzik, semmi baja. Rachel a fejét rázta. - Tele vagyok vérrel. - Csak egy folt van a pulóverén. Isis éppen evett. Az ülőpóznáján van egy darab hús. Onnan származik a vér. - Ilyesmi nem való a házba - mondta Rachel. - Kint kellene lennie, ahol nem tud rátámadni az emberekre. - Isis nem támadta meg magát. Ő csak védekezett. Ha nyugodtan maradt volna... Egyáltalán mit csinál itt? A könyvtárban kellene várnia rám. Rachel kiszabadította magát David karjaiból. - De hiszen azt mondta, hogy itt várjak! - Én azt mondtam, hogy menjen a könyvtárba. - Erre a helyiségre mutatott, mindegy, hogy ez-e a könyvtár vagy sem! Ha már ilyen veszélyes állatot tart a házban, be kellene zárnia! Mi lenne, ha Jamie bejönne ebbe a helyiségbe? - Nem tudom elképzelni, hogy egy egyéves gyereknek sikerülne bejutnia ebbe a szobába. - Egyáltalán nem erről van szó. Én... - De hiszen a madár semmit sem csinált magával. - David lágyan megsimogatta a sólyom halványszürke mellét. - Igaz-e? - suttogta az állatnak, amely megrázkódott, és felborzolta a tollazatát. - Csak nyugodtan, ne izgasd fel magad, minden rendben van. Ez az ember őrült - gondolta Rachel, miközben figyelte. - De egy biztos. Övé lehet a világ minden hatalma, de Jamie-t nem kapja meg. - Rachel borzongott belül, amikor levert egy puha, szürke tollat a pulóveréről.

15 - Mr. Griffin- mondta erőltetett lágysággal a hangjában-, vége a játéknak. Az éjszaka kellős közepén rámrontani a lakásomban, el kell ismernem, ügyes sakkhúzás volt. De időközben megint tisztán tudok gondolkodni. - David megfordult, és ránézett. Közönyös arckifejezése feldühítette Rachelt. - Maga azt hiszi, hogy minden ütőkártya a kezében van. - Rachel megpróbálta féken tartani a haragját. - Egy ideig én is úgy láttam. De még maga sem teheti túl magát az ország gyermekvédelmi törvényein. Vadállat tartása a házban nem megengedett... - Jó, hogy tudom, Rachel. Maga tehát nemcsak pincérnő, hanem jogász is. Az ügyvédeimet feltétlenül utasítanom kell, hogy a jövőben magához forduljanak szakszerű tanácsért. Rachel remegett a vágytól, hogy felpofozza Davidét. - Csak nyugalom mondta magának. - Elutazom. És Jamie-t is magammal viszem. Ha akarja őt, akkor jogerős ítéletre van szüksége. És a bíróság előtt ki fogok pakolni. A halálmadaráról, a... Az ördögbe! - sziszegte. - Mi van ezen nevetnivaló? - Éppen elképzelem, hogyan tartóztatják le magát gyermekrablás vádjával. - Gyermekrablás? - Pontosan az lenne. Ha ugyan ki tudna jutni innen. David egy lépéssel közelebb ment hozzá. Rachel ösztönösen hátrált. - Egy gyereket megmenteni, ez nem bűncselekmény - tiltakozott. - A sólyom... - Vadállatok tartása ebben az államban teljesen legális. A solymászat nagy hagyományokkal rendelkező és tiszteletre méltó sport. De úgy látszik, maga ezt nem tudja. A Golden Rooster vendégeinek biztosan más volt a beszédtémája. Rachel még soha senkit nem vetett meg ennyire. De tehetetlen volt. Némán nézett Davidre. Érezte a szívverését, a madártollak zörgése volt az egyetlen zaj a helyiségben. Rachel végül bólintott. - Nyert - suttogta. - De a madár elmegy. Nem való egy olyan házba, ahol kisgyerek él. - David mondani akart valamit, de Rachel egy kézmozdulattal a tudtára adta, hogy még nem végzett. - És még ha kínai császár lenne is, ha kell, akkor is bíróság elé viszem magát egy védtelen gyerek veszélyeztetése miatt. - Jó - válaszolta David valamivel engedékenyebben. - Isis egyébként is csak átmenetileg volt itt elhelyezve. A múlt héten megsérült, és csak megfigyelés céljából tartottam itt. Most már megint kivihetem. - Egy pillantást vetett az órájára, és karon fogta Rachelt. - Késő van. Emma megmutatja a szobáját. Rendbeszedheti magát, aztán elbeszélgethetünk a reggelinél. Remélem, hogy ezúttal minden gond nélkül megtalálja a könyvtárat. - Természetesen - válaszolta Rachel, és megpróbálta nem figyelembe venni David hangjának gúnyos csengését. Kiszabadította magát David szorításából, és az ajtó felé indult. Amikor lenyomta a kilincset, a madár éles pillantását vélte érezni a hátában. Megfordult. - A sólyom... Isis. Azt mondta, megsérült. Hogy történt? - Valaki rálőtt. Bizonyos mértékig az én hibámból. Én tanítottam meg arra, hogy bízzon az emberekben. - És? Mi történt pontosan? - Hagytam Isist a birtokom határára repülni. A sebesült utolsó erejével még vissza tudott jönni. - És mi van a vadásszal? David pillantása hideg lett. - Mit képzel, Rachel? A fickó soha többé nem lő sólyomra Megvan a sajátos módszerem arra, hogy magamat és a tulajdonomat megvédjem Borzongás futott végig Rachel hátán, és még egy utolsó pillantást vetett a madárra. Egyszer már találkozott ezzel a szemmel. David Griffiné volt az.

16 3. FEJEZET Reggel felé Rachel rossz álomból ébredt. Jamie-ről álmodott. Amikor hazajött a munkából, üres volt a kiságya. Rachel visszahanyatlott a párnájára, és megkönnyebbülten fellélegzett. A Golden Roosterben töltött éjszakák mögötte voltak! Most itt él egy házban magasan a Hudson Riverfelett mindaddig, amíg David Griffin eltűri. Derűs napfény árasztotta el a szobát. A berendezés otthonos volt, de a legfontosabb hiányzott: Jamie nem ebben a szobában aludt. David Griffin úgy rendelkezett, hogy a szomszéd helyiségben helyezzék el. - Azt akarom, hogy hozzászokjon a házhoz - mondta. - És azt akarom, hogy más emberekhez is hozzászokjon. - De még soha, egy éjjel sem aludt egyedül - tiltakozott Rachel. - Mindig én vagy Miss Gould... - Nem lesz egyedül. Emma egy hangszórón keresztül minden zajt hall a gyerekszobából. - Emma? De hiszen Emma egyáltalán nem ismeri őt. - Majd meg fogja ismerni - válaszolta David türelmetlenül. - Maga azért van itt, hogy ebben segítsen neki. Nem akarok további vitát. Rachel kibújt az ágyból, lábujjhegyen az összekötőajtóhoz ment és kinyitotta. A gyerekszoba berendezése vidám volt és barátságos. Meg sem döbbentette, hogy Jamie nem volt ott. - Emma eteti vele a banánpépet, ahogy mondtam neki - gondolta Rachel. Fájt neki, hogy a gyerek láthatóan mindent szeretett. A sok szőrmeállatot épp úgy, mint az ágy fölötti, fából készült mozgó játékokat is. A hálószobájában Rachel ismét felvette a farmerét és a pulóverét. - Nem szabad sajnálnom magam - mondta saját magának. - Ez semmit sem változtat meg. De hogyan is lehetne valamit is megváltoztatni? - Fél éjszaka ezen a kérdésen gondolkodott. - Tulajdonképpen hálásnak kellene lennie a férfinak, hogy Jamie-t nem szöktette meg egyszerűen. Kész csoda, hogy magával hozta őt, bár nyilvánvalóan ki nem állhatta. Ajándék lónak ne nézd a fogát mondaná Rachel nagyanyja ebben a helyzetben. De a trójai faló esetében ez végzetes mulasztásnak bizonyult... Rachel befűzte a cipőjét. - Most egyszerűen lemegyek, és bebizonyítom, hogy nélkülözhetetlen vagyok. Megmutatom ennek a jéghegy férfinak, hogy Jamie nélkülem nem tud élni. -Jóságos ég, ez én vagyok?! - gondolta, amikor a tükörbe pillantott. Végigsimította a sötét karikákat a szeme alatt. A haja kócos volt, és összeragadt a rajta maradt hajlakktól. Az öreg farmer és a formátlan pulóver már csak ráadás volt. - Ki bízná rá egy ilyen alakra a gyerekét? Senki! - A fiókos szekrényen feküdt egy gyöngyházberakásos, régimódi ezüst hajkefe. - Valamivel jobb - gondolta Rachel, miután erősen átkefélte a haját. - A külső megjelenés minden, erről bármelyik lány mesélhetne a Golden Roosterben. David Griffin eddig csak a pincérruhámban és ebben a csavargószerelésben látott. Egyik sem néz ki túlságosan bizalomgerjesztőén. Hogy David Griffin milyen nagy súlyt fektetett a külsőségekre, azt már az autója is elárulta. A ház megerősítette ezt a benyomást. Minden szoba, amit Rachel eddig látott, hatásosan volt berendezve. Lakályosnak egyik sem volt mondható. A ház csupán szép homlokzat volt, ami azt sugallta: ide nézz, itt lakik a gazdag, a hatalmas David Griffin! A ruhatára is beleillett a képbe. Rachel fogadni mert volna, hogy a ruhásszekrényben sorozatban lógnak a méretre szabott öltönyök. A könyvtárbeli reggeli után a sötétkék halszálkás öltönyét szürkére cserélte. - Valami gond van az irodámban. Későn jövök. Valószínűleg csak holnap reggel látjuk egymást. Ez volt az utolsó, amit Rachel hallott tőle. Hála Istennek! Egy kis szerencsével csak este fog megint felbukkanni.

17 A kertből vidám kacagás hallatszott fel, és ez kiszakította Rachelt a gondolataiból. Eddig úgy tűnt neki, mintha ezek között a múzeum jellegű falak között csak suttogni szabadna. Kinyitotta az erkélyre vezető szárnyas ajtót, és kilépett. A mező zöld szőnyegként terült el a ház mögött egészen a folyóig, amely ezüstös szalagként csillogott a távolban. Éppen az erkély alatt a kertész egy kupacba gereblyézte össze a száraz leveleket. A tetején, háttal Rachelnek, egy overallos férfi ült poros csizmában, és Jamie-t hintáztatta a térdén. Rachel győztes mosollyal könyvelte el az újabb terhelő adatot. Emmának mindenesetre különös elképzelése van a felelősségről, ha a kicsit a kertészre bízza. Rachel feltette magában, hogy a bíróság előtt ezt is David Griffin ellen fordítja, bár el kellett ismernie, hogy azok ott ketten pompásan szórakoznak a levelek között. De hirtelen az arcára fagyott a mosoly. A férfi a vállára vette a gyereket, és Rachel David Griffínt ismerte fel benne! Még hanyagabbul volt öltözve, mint Rachel, és az arca sugárzott a boldogságtól. Rachelt mintha fejbe verték volna, amikor a kis Jamie David nyaka köré kulcsolta a karját, és megcsókolta az arcát. Rachel becsukta az erkélyajtót, és nekitámaszkodott. Pánik fogta el, és ugyanakkor bosszúságot érzett. - Hogy képzeli ezt? - mondta hangosan. - Előbukkan a semmiből, és magához ragadja Jamiet? - Hát nem! Nem engedi félretolni magát! Nem és nem! Feltépte a hálószoba ajtaját, leviharzott a lépcsőn, el a döbbent szobalány mellett a hallban. Emma meglepetten nézett rá, amikor keresztülrohant a konyhán. - Jó reggelt, Miss Cooper, kér talán... Rachel rá se nézett, és kiszáguldott a hátsó ajtón. Valószínűleg ezer más út adódott volna kifelé, de ehhez a házhoz térkép kellett! - Miss Cooper? Mi történt? -. kiabálta utána Emma. Jamie nevetett, amikor Rachelt látta közeledni a zörgő lombok között, de Rachel minden figyelme David Griffinre irányult. - Mit csinál itt? -förmedt rá. - Igazán válaszolnom kell erre a kérdésére, Rachel? Hiszen láthatja. - Hogy képzeli ezt? - Sajnos nem tudom követni magát. Mit hogy képzelek? Ilyen korán reggel felkelt? Bocsánatot kérek... - Pontosan tudja, hogy miről beszélek. Jamie-vel játszott, nevetett vele... - Mr. Griffin, minden rendben van? David bólintott a házvezetőnőnek, aki követte Rachelt. - Köszönöm, Emma. Vigye be a gyereket! - Mosolygott, amikor Emma karjába adta a fiút. - Ideje, hogy beszélgessünk egymással. Nos, Rachel, mit vet a szememre? - Tudom, hogy mit tervez, Mr. Griffin. - Talán megosztaná velem a bölcsességeit? Rachel legszívesebben felpofozta volna ezt a férfit kaján vigyora miatt. - Maga meg akarja vásárolni Jamie szeretetét. De ez nem megy! - Megvásárolni a szeretetét? Rachel bólintott. - Ezek a játékok! Maga az ágy tízszer annyiba kerülhetett, mint a régi ágya. És most ez az eset reggel, ahogy játszott és nevetett vele! - Folytassa csak! Nagyon érdekes! Ebből a szempontból még nem vettem szemügyre a dolgot. Úgy gondolja, hogy egyáltalán nem kellett volna játékról gondoskodnom? Ez meggondolandó - mondta megjátszott komolysággal. Ágy helyett pedig talán egy kartondobozt kellett volna beszereznem. Vagy egy bevásárlókosarat. Természetesen néhány dolgot hozhattam volna az üdvhadseregtől is... - Hogy teheti nevetségessé a fájdalmamat?

18 - Tudja, hogy nem így gondoltam... Hiszen igaza van. Hogy is játszhattam vele! A saját fiammal! És ráadásul nevettünk! Talán jelentenie kellene a gyámhatóságnál. - Szeretném értékelni a humorát! - mondta Rachel haragosan. - De én ezen nem tudok nevetni! Azt mondta, belátja, hogy Jamie-nek szüksége van rám. Segítenem kell neki, hogy megszokjon itt. A szórakozott mosoly meglágyította David arckifejezését. - Most bújt ki a szög a zsákból. Attól fél, hogy megváltoztatom a véleményemet, így van? Te szörnyeteg! - gondolta Rachel. - Nem - hazudta -, nem így van. Maga pontosan tudja, hogy milyen fontos vagyok, még ha jól kijön is Jamie-vel. Ö most kritikus korban van. Még nem tudja megfogalmazni az igényeit. Soká eltart, amíg Emma megérti a csacsogását. Vannak játékok, amiket különösen szeret, vannak kedvenc ételei... - Hagyja abba, Rachel. Nem megmondtam, hogy maradhat? Hiszen tudja, hogy én mindig megtartom a szavam. Rachel legszívesebben ugrált volna örömében, mégis udvariasan mosolygott csupán. - Ha például az én szobámban alhatna... - Most már elég, Rachel. Semmi további vitatkozás. - David megfordult, és hatalmas léptekkel elindult a ház felé. Rachelnek futnia kellett, hogy lépést tudjon tartani vele. - Csak még egy percet... - Dolgoznom kell. Dolgozni? - Ebben az öltözékben - gondolta Rachel. Végignézett rajta a kitaposott csizmától a régi pamutingig-. David Griffin a Wall Street egyik királya volt ugyan, és maga állított fel szabályokat magának, de azt azért még ő sem engedhette meg, hogy így jelenjen meg a banknegyed rideg betonerődítményei között. David kinyitott egy kis épületbe vezető ajtót, és bement. Rachel követte. Biztosan egy garázs - gondolta. David szemmel láthatóan autóbolond volt. Rachel emlékezett Barttal, a komornyikkal vagy sofőrrel vagy kivel folytatott beszélgetésére. - Nem tudná felkapcsolni a villanyt? - A szeme néhány perc alatt hozzászokik a sötétséghez - mondta David, miközben a helyiség közepe felé tartott. - Ez nem garázs - jegyezte meg Rachel. - Valóban nem. - Talán szerszámkamra? - találgatott tovább Rachel. Fintorgatta az orrát, és ösztönösen hátramaradt David mögött. - De hiszen ez a tegnapi szag... Aztán felismerte, hogy mit rejtett a szürke félhomály. - A sólyom... A madár a fa ülőpóznáján kuporgott, és sárga szemével Rachelt bámulta. Amikor Rachel körülnézett, több ülópóznát vett észre. A legtöbb üres volt ugyan, de közvetlenül Isis mellett két másik madár ült. Ezek kisebbek voltak, s művészien megmunkált bőrsapkát viseltek, amitől még harciasabbnak látszottak, mint Isis. Amikor Isis kinyújtózkodott, s kiterjesztette a szárnyait, kétszer olyan nagynak s százszor olyan félelmetesnek hatott. Rachel hátrált néhány lépést. - Maradjon csendben - parancsolta David, ő maga pedig Rachel mögé állt, és a vállára tette a kezét. - Ne mozogjon. Isis emlékszik magára tegnapról. Tetszeni akar magának. - Ez aztán sikerült neki már eddig is - suttogta Rachel. - Meg kell mutatnia neki, hogy nem jelent veszélyt a számára, Rachel. És adja meg a lehetőséget a másik kettőnek is arra, hogy hozzászokjanak magához. - Az az érzésem, hogy ennek éppen fordítva kellene történnie. És a másik kettő egyébként is bőrsapkát visel, nem is láthatnak engem. - De hallják magát. Érzik, hogy fél. Egészen egyenletesen kell lélegeznie, Rachel. Most valamivel közelebb megyünk hozzájuk. Nyugalom, semmi baj sem fog történni. Rachel megnyalta a nyelvével kiszáradt ajkait. - Miféle helyiség ez?

19 - Egy régi istálló. Én a madaraknak tartom fenn. Hideg borzongás futott végig Rachelen. Hátával Davidnek támaszkodott, öntudatlanul érezte ugyan erős, izmos mellét, de ebben a pillanatban az egyetlen, ami számított, az a biztonság volt, amit a közelsége nyújtott ebben a félelmetes környezetben. - Semmi oka nincs a félelemre - suttogta David. Rachel a haján érezte a lélegzetét. - A madarak jobban félnek magától, mint fordítva. Rachel idegesen nevetett. - Ki hinné? Tudja, szívesebben várnék odakint. - Azt hittem, beszélni akar velem. - lgen.de... - Hozzá kell szoknia az istállóhoz. Sok időt töltök itt, és Jamie is ezt fogja majd tenni. - Jamie? De hisz ő még kisgyerek! David halkan nevetett. - Ő az én fiam. Meg fogja tanulni szeretni a sólymokat. Rachel energikusan rázta a fejét. - Soha nem fogja szeretni ezeket az állatokat. Mr. Griffin, mit csinál? David a madarak felé tolta Rachelt. - Mr. Griffin, egy lépést sem megyek tovább! - Dehogynem Rachel - suttogta David. - És még valami: ne hívjon többé Mr. Griffinnek. - Nevetésének behízelgő csengése volt, és Rachel érezte a hátán testének forróságát. Becsukta a szemét, és készségesen hagyta magát a helyiség közepébe vezetni. David erős szorítása a biztonság érzését adta neki. - Még nehány centiméter! Nyugalom, Rachel. Megfigyelted hogy emelkedik a magasba egy ragadozómadár? Hogy siklik kiterjesztett szárnyakkal a levegőben? - David lágyan és lassan hangtalanul kihipnotizálta Rachelt. - Megkérdezted már valaha is magadtól milyen a világ ezer méteres magasságból? Ők csodálatos teremtmények. Csodálatos érzés megnyerni a bizalmukat. Gyere, bemutatlak nekik! Most egy szürke, varjúnál alig nagyobb madár előtt álltak. - Ő Horus, egy hím vándorsólyom. - Mint Isis - mondta Rachel. - Csak sokkal kisebb. - Igaz. De a hímek mindig kisebbek. Horust fióka korában rabolta ki a fészekből egy gyerek. Félholt volt az éhségtől, mikor magamhoz vettem. - Ez sólyom? - kérdezte Rachel a másik állvány előtt. - Ez még kisebb, mint a másik kettő. - Viszont annál erősebb. Ez egy vörösvércse. Nekirepült egy szélvédőnek, és megsérült a szárnya. Kitűnő repülő soha többé nem lesz, de kisebb repülésekre mindig kapható, igaz, Fred? - Fred? - ismételte Rachel hitetlenkedve. - Fred, a sólyom? - A vadász, aki megtalálta, így nevezte el, és ráragadt ez a név. A vörösvércse alig volt nagyobb egy rigónál. Rachel közelebb ment hozzá, és figyelte mellkasának fel-le mozgását. Úgy tűnt, a madár tudja, hogy Rachel ott van, bár bőrsapka takarta a szemét. Fejét figyelmesen fordította oldalra. - Miért kell bőrsapkát viselniük? - suttogta Rachel. - Nem kell mindig. Ha nem látnak semmit, megnyugszanak. Ma reggel egy kicsit idegesek voltak, mert a kertész kisöpört itt. Levegyem a sapkákat? Rachel bólintott. David kioldotta a bőrkötőket, és levette a madarak fejéről a sapkát. A vörösvércse kiterjesztette a szárnyait. Rachel rémülten hátrált. - Nyugalom - suttogta David, és egyik karját Rachel dereka köré fonta. Csak nyújtózkodik. Kívánj jó reggelt a hölgynek, Fred - mondta a madárnak. - Simogasd meg az ujjaiddal, Rachel! Rachel nyelt egyet, de aztán kinyújtotta a kezét, és ujja hegyével gyengéden megsimogatta a madár mellkasát.

20 - Igazán szép - mondta halkan. - És olyan meleg. Azt, hogy puha, gondoltam, de ez a melegség... -A testhőmérséklete sokkal magasabb, mint a mienk- magyarázta David. - Kedvel téged, Rachel. - Ezt meg miből gondolja? - Nézd csak, hogy borzolja a tollát. Jól érzi magát. Egy mosoly suhant át Rachel arcán. - Még sohasem érintettem vadállatot. - A lágyságod megszelídít minden vad szívet, Rachel. Rachelben hirtelen tudatosult David közelsége. Érezte testének nyomását a hátán. A fejét a mellének támasztotta, és hallotta szívének tompa dobbanásait. Jóleső bizsergést érzett. Ez lehet az a David Griffin, akibe Caroline beleszeretett. Izmos testének parázslása, úgy tűnt, lángra akarja lobbantani őt is. Rachel lecsukta a szemét. Félt attól, hogy az érzései figyelmen kívül hagyják azt, amit tudott erről a férfiról. - Most mondanom kell valamit - gondolta. - Olyan valamit... - Caroline szerette a madarakat? - Caroline soha nem látta őket. Csodálkozom, hogy ezt nem tudod. Azt hittem, hogy közel álltatok egymáshoz, és mindent elmeséltetek egymásnak. - Közel is álltunk - magyarázta Rachel gyorsan. - Legalábbis serdülő korunkban. Az utóbbi években Caroline-nak sok dolga volt. - Rachel bosszankodott a mentegetőző hangja miatt. - A fotómodell karrier teljes embert kíván. - Éppúgy, mint a te karriered a Golden Roosterben. - A David hangjában érzett gúny megmerevítette Rachelt, és megpróbált kiszabadulni a szorításból. De David erősen tartotta. - Elegem van a célozgatásaiból, Mr. Griffin. - David - javította ki a férfi, és még szorosabban ölelte át. - Tegeződnünk kellene végre. - Minden éjjel nyolc órát robotoltam a Roosterben a hét hat napján. Pincérnő voltam, semmi más. Aligha lehet karrierről beszélni, de jól kerestem. - Ezt el tudom képzelni. A borravalók biztosan rendkívüliek voltak. A csípős hangsúly, amivel David ezeket az ártatlan szavakat kimondta, feldühítette Rachelt. Kiszabadította magát a szorításából, és feléje fordult. - Pincérnő voltam, semmi más! Eredetileg titkárnő voltam egy nagy biztosítónál, de aztán meghalt Caroline. Kellett a pénz Jamie-nek. És napközben vele akartam lenni. Pótmamát nem engedhettem meg magamnak. Csak ezért lettem pincérnő. Remélem, ezzel mindent tisztáztunk, David! Felemelt állal nézett a szemébe. David tekintete lágyabbnak tűnt neki, mint eddig. David hátralépett, és kinyújtott karral fogta Rachel vállát, hogy tetőtől talpig végig tudja mérni. - Te és Caroline egyáltalán nem hasonlítotok egymásra. Ezt már vártam - gondolta Rachel. Egész életében ilyen megjegyzéseket hallott. De már elmúlt az az idő, amikor a Caroline-nal való összehasonlítás fájt neki. De a megállapítás David szájából mégis sebet ütött rajta. - Igaz. Mindig is ő volt a szebb kettőnk közül. - Most jut eszembe, gondoskodnom kell róla, hogy idehozzák a maradék ruhatáradat. Hiszen biztosan van még valami másod is ezen a pulóveren és farmeren kívül. Szörnyeteg - gondolta Rachel. - Először arra emlékeztet, hogy milyen szép volt Caroline hozzám képest, aztán még azt is megjegyzi, hogy milyen prózainak talál. - Az biztos - válaszolta megjátszott hanyagsággal. - Például a pincérruhám. - David bizalmaskodva mosolygott. - Emlékszem rá. - Kitartóan nézte Rachelt. - Nagyon is emlékszem rá. - Mr. Griffin, én...