A számítógépes feladatok a várt megoldáshoz egyértelmű utalásokat tartalmazzanak.
|
|
- Benedek Fábián
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A szóbeli tételsor tartalmi és formai jellemzői Szóbeli tételek: Minden tétel két feladatból ( A és B ) áll: Az A feladat az adott témakör általános bemutatását és a témakör meghatározott részeinek részletesebb kifejtését igényli. A B feladat egy számítógéphez kapcsolódó téma általános bemutatását és a problémamegoldás módjának ismertetését igényli. A vizsgázónak az A feladatot szóban, a B feladatot pedig szóban vagy számítógép használatával kell megoldania. A szóbeli feleletek értékelésnél az A és a B feladatok súlyozását a központi témaköröknél megadott útmutató szerint kell figyelembe venni. A számítógépes feladatok a várt megoldáshoz egyértelmű utalásokat tartalmazzanak. Az értékelésnél a feladatban szereplő fogalmak és a feladatot megoldó eszköz ismeretét, valamint az eszköz kezelésében való jártasságot kell értékelni. Az informatika gyakorlatorientált jellegű, ezért a szóbeli vizsgáztatásban is meghatározó szerepe van a számítógépen végzett munkának, illetve feladatmegoldásnak. Szakmai gyakorlati ismereteket még nem lehet a vizsgázóktól elvárni, azonban ennek alapelemei egy gyakorlatorientált tantárgy esetén már a szakmai alapozásnál is számon kérhetők. A szóbeli vizsga B feladatához ezért a helyi sajátosságoknak megfelelő, számítógéphez kapcsolódó feladat tartozik. A tételsort úgy van elkészítve, hogy a vizsgázó tudjon választani a szoftveres/hardveres ismereteket számonkérő feladat közül. 1
2 A szóbeli témakörei A) Szóbeli számonkérés Hardver eszközök jellemzése Szoftver eszközök jellemzése Hálózati fogalmak Hálózati módszerek, eljárások Hálózati kommunikáció Rendszeradminisztrációs feladatok Algoritmus-leíró eszközök ismerete / egyen- és váltakozóáramú hálózati ismeretek Programnyelvi tájékozottság, programozási tételek ismerete / analóg kapcsolóüzemû áramkörök jellemzése Adatbázis ismeretek, térinformatikai alapismeretek / kombinációs és szekvenciális hálózatok ismerete B) Számítógépen történő számonkérés Általános szoftverek haladó alkalmazása Operációs rendszer jellemzőinek lekérdezése Operációs rendszer fontosabb segédprogramjainak az ismerete Képek grafikai jellemzőinek módosítása Számítógépes kommunikáció ismerete (levelezés) Információ keresése az Interneten Weblap-készítési ismeretek Hálózati jellemzők és paraméterek lekérdezése, módosítása Programozás fejlesztői környezet alkalmazása, paraméterezése / áramkörök elemzése és feladatmegoldások. 2
3 RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK 1. Hardver alapismeretek 1.1. Fogalmak helyes használata 1.2. Eszközök ismerete 2. Szoftver alapismeretek 2.1. Fogalmak helyes használata 2.2. Programok telepítése 2.3. Operációs rendszer használata 2.4. Állományok kezelése 2.5. Segédprogramok használata 3. Szövegszerkesztés 3.1. Szövegszerkesztő használata 3.2. Grafikai kiegészítő ismeretek 3.3 Weblapok kezelése 4. Táblázatkezelés 4.1. Táblázatkezelő használata 5. Prezentáció és multimédia 5.1. Prezentációkészítő program kezelése 5.2. Multimédia 6. Informatikai alapismeretek 6.1. Számábrázolás, számrendszerek 6.2. Kódolás 3
4 7. Hálózati ismeretek 7.1. Hálózati alapok BOLYAI JÁNOS MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 7.2. Bejelentkezési környezet kialakítása 7.3. Hálózati operációs-rendszer használata 7.4. Kommunikáció a hálózaton 8. Programozási alapismeretek 8.1. Programozási alapismeretek 8.2. Algoritmusok 8.3. A programkészítés környezete 8.4. Programnyelv ismerete 8.5. Programozási tételek 8.6. objektumorientált programozás alapjai 9. Adatbázis-kezelés alapfogalmai 9.1. Adatbázis kezelés alapfogalmai 9.2. Adatbázis-kezelő használata 9.3. Alapvető adatbázis kezelési műveletek Az SQL nyelv használata 9.6. A térinformatika alapfogalmai B) TÉMAKÖRÖK 1. Hardver alapismeretek 1.1. A számítógépek felépítése 1.2. Funkcionális egységek 2. Szoftver alapismeretek 2.1. A rendszer előkészítése 4
5 2.2. Programok telepítése 2.3. Operációs rendszer használata 2.4. Állományok kezelése 2.5. Segédprogramok használata 3. Szövegszerkesztés 3.1. Szövegszerkesztő használata 3.2. Grafikai kiegészítő ismeretek 3.3. Weblapokkal kapcsolatos ismeretek 4. Táblázatkezelés 4.1. Táblázatkezelő program kezelése 5. Prezentáció és multimédia 5.1. Prezentációkezelő program 5.2. Multimédia 6. Informatikai alapismeretek 6.1. Számábrázolás, számrendszerek 6.2. Kódolás, számábrázolást. 7. Hálózati ismeretek 7.1. Hálózati alapok 7.2. Bejelentkezési környezet 7.3. Hálózati operációsrendszer használata (azonosító, jelszó, jogosultságok) Kommunikáció a hálózaton 8. Programozási alapismeretek 8.1. A feladatmegoldás 8.2. Algoritmusok 8.3. A programkészítés környezete 5
6 8.4. Programnyelv ismerete 8.5. Programozási tételek 8.6. Az objektumorientált programozás alapjai 9. Adatbázis-kezelés 9.1. Az adatbázis-kezelés alapfogalmai 9.2. Adatbázis-kezelő használata általános jellemzői Adatbázis használat 9.5. SQL nyelv használata 9.6. A térinformatika alapfogalmai 10. Elektronikai alapismeretek Villamos alapfogalmak Egyenáramú elektrotechnika Váltakozóáramú elektrotechnika jellemzői Analóg alapáramkörök Digitális alapáramkörök 6
INFORMATIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
A vizsga leírása INFORMATIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc
RészletesebbenINFORMATIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
A vizsga leírása INFORMATIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc
RészletesebbenINFORMATIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
INFORMATIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100
RészletesebbenInformatikai alapismeretek szóbeli felkészülési témakörök
Informatikai alapismeretek szóbeli felkészülési témakörök Minden tétel két feladatból ( A és B ) áll: Az A feladat az adott témakör általános bemutatását és a témakör meghatározott részeinek részletesebb
RészletesebbenINFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
1. oldal, összesen: 6 oldal INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: gyakorlati és szóbeli. Emeltszinten: gyakorlati és szóbeli. Az informatika érettségi vizsga
RészletesebbenAZ INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
AZ INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: gyakorlati és szóbeli Emeltszinten: gyakorlati és szóbeli Az informatika érettségi vizsga célja Az informatika érettségi
RészletesebbenAZ Informatika érettségi VIZSGA ÁLTALÁNOS követelményei
AZ Informatika érettségi VIZSGA ÁLTALÁNOS követelményei A vizsga formája Középszinten: gyakorlati és szóbeli Emeltszinten: gyakorlati és szóbeli Az informatika érettségi vizsga célja Az informatika érettségi
RészletesebbenINFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK AZ ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES TEMATIKÁJA
A témakörök előtt lévő számok az informatika tantárgy részletes vizsgakövetelménye és a vizsga leírása dokumentumban szereplő témaköröket jelölik. KÖVETELMÉNYEK 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A kommunikáció
RészletesebbenRÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK INFORMATIKÁBÓL
RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK INFORMATIKÁBÓL 1. Információs társadalom 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A jelek csoportosítása 1.1.2. Kód, kódolás, bináris kód 1.1.3. A kommunikáció általános modellje
RészletesebbenMi legyen az informatika tantárgyban?
Mi legyen az informatika tantárgyban? oktatás fő területei: digitális írástudás; számítástudomány; információs technológiák. Digitális írástudás szövegszerkesztés, adat vizualizáció, prezentáció, zeneszerkesztés,
RészletesebbenINFORMATIKAI ALAPISMERETEK
INFORMATIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINT A szóbeli vizsga részletes tematikája a fővárosi és megyei kormányhivatalok által szervezett vizsgákhoz 2015. 1 Minden tétel két feladatból ( A és B ) áll: Az A feladat
RészletesebbenDigitális írástudás kompetenciák: IT alpismeretek
Digitális írástudás kompetenciák: IT alpismeretek PL-5107 A továbbképzés célja: A program az alapvető számítógépes fogalmakban való jártasságot és a számítógépek alkalmazási területeinek ismeretét nyújtja
RészletesebbenA KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom
A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A kommunikáció általános modellje 1.1.2. Információs és kommunikációs technológiák és rendszerek
RészletesebbenOKTATÁSI MINISZTÉRIUM. SZÓBELI VIZSGATÉTELEK A többször módosított 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet alapján szervezett OKJ szakmai vizsgához
OKTATÁSI MINISZTÉRIUM SZÓBELI VIZSGATÉTELEK A többször módosított 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet alapján szervezett OKJ szakmai vizsgához SZÁMÍTÁSTECHNIKAI SZOFTVERÜZEMELTETŐ OKJ 52 4641 03 A szóbeli
RészletesebbenSZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK
INFORMATIKA SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK Az emelt szint a középszint követelményeit magában foglalja, de azokat magasabb szinten kéri számon. 1. Információs társadalom 2. Informatikai alapismeretek - hardver
RészletesebbenKÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY
KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY INFORMATIKAI KOMPETENCIÁK FEJLESZTÉSE 2015 TÁMOP-2.2.7-B-2-13/1-2014 0004 Békés Megyei Képzési Klaszter, avagy gyakorlatorientált ágazati szak- és felnőttképzési együttműködések
RészletesebbenFelkészülés a 2020-as érettségire. Sisák Zoltán HTTP Alapítvány
Felkészülés a 2020-as érettségire Sisák Zoltán HTTP Alapítvány Érettségi követelmények - kerettantervek Szakmai kerettanterv 2016 Érettségi követelmények Szakmai kerettanterv 2018 Érettségi követelmények
RészletesebbenÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika Reischlné Rajzó Zsuzsanna Szaktanár Endrédi Józsefné Igazgató Kelt: Budapest, 2018. március 1. tétel A kommunikáció
RészletesebbenVASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM HELYI TANTERVE 2013, Tantárgy megnevezése: INFORMATIKA
VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM HELYI TANTERVE 2013, Tantárgy megnevezése: INFORMATIKA Heti óraszám 9. évf. 10. évf. 11. évf. 12.é vf. Általános képzés.d... osztály 3 3 4 4 Érettségi előkészítő 2 2 2 12. évfolyam
RészletesebbenInformatika szóbeli vizsga témakörök
KECSKEMÉTI MŰSZAKI SZAKKÉPZŐ ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 6000 Kecskemét, Szolnoki út 31., Telefon: 76/480-744, Fax: 487-928 KANDÓ KÁLMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLÁJA 6000 Kecskemét, Bethlen
RészletesebbenSZÁMÍTÓGÉP AZ IRODÁBAN KÉPZÉSI PROGRAM
SZÁMÍTÓGÉP AZ IRODÁBAN KÉPZÉSI PROGRAM a Felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. tv. 12. (1) bekezdésének megfelelően. A képzési program Megnevezése Nyilvántartásba vételi száma Számítógép az irodában
RészletesebbenTÁVKÖZLÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA. Emelt szint. 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont. és megjelenítésére nem
TÁVKÖZLÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Emelt szint 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja A vizsgabizottságot
RészletesebbenA 24. sorszámú Webmester megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 24. sorszámú Webmester megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 51 481 03 1.2. Részszakképesítés
RészletesebbenAz xx. sorszámú Webmester megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye I. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
Az xx. sorszámú Webmester megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye I. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 5148103 2. Szakképesítés megnevezése:
RészletesebbenINFORMATIKAI ALAPISMERETEK
INFORMATIKAI ALAPISMERETEK EMELT SZINT A szóbeli vizsga részletes tematikája 2014. 1 Minden tétel két feladatból ( A és B ) tevődik össze. Az A feladat az adott témakör általános bemutatását és a témakör
RészletesebbenVetési Albert Gimnázium, Veszprém. Didaktikai feladatok. INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIAI ALAPISMERETEK (10 óra)
Tantárgy: INFORMATIKA Készítette: JUHÁSZ ORSOLYA Osztály: nyelvi előkészítő évfolyam Vetési Albert Gimnázium, Veszprém Heti óraszám: 3 óra Éves óraszám: 108 óra Tankönyv: dr. Dancsó Tünde Korom Pál: INFORMATIKA
RészletesebbenInformatikaoktatás a Jedlik Oktatási Stúdió tankönyveivel. farkascs@jos.hu
Informatikaoktatás a Jedlik Oktatási Stúdió tankönyveivel farkascs@jos.hu Miről lesz szó? A JOS tankönyvcsaládjának bemutatása tervezési koncepciók Informatikai ismeretek a középiskolák részére Az informatikatanítás
RészletesebbenHELYI TANTERV / INFORMATIKA
Célok és kompetenciák Alap és legfontosabb cél INFORMATIKA TANTERV A GIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA A tanuló képes legyen a modern információs társadalom előnyeit kihasználni, veszélyeit kikerülni. Legyen
RészletesebbenINFORMATIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA. Emelt szint. 240 perc 20 perc 120 pont 30 pont
INFORMATIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA 240 perc 20 perc 120 pont 30 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja NINCS NINCS A vizsgabizottságot
RészletesebbenTÁVKÖZLÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint
TÁVKÖZLÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 100 pont 15 perc 50 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja
RészletesebbenA 9. sorszámú Informatikai rendszergazda megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 9. sorszámú Informatikai rendszergazda megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 481 04 1.2. Szakképesítés
RészletesebbenTanítja: JUHÁSZ ORSOLYA. Vetési Albert Gimnázium, Veszprém. Didaktikai feladatok. INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIAI ALAPISMERETEK (13 óra)
Tantárgy: INFORMATIKA Készítette: JUHÁSZ ORSOLYA Tanítja: JUHÁSZ ORSOLYA Osztály: nyelvi előkészítő évfolyam Vetési Albert Gimnázium, Veszprém Heti óraszám: 3,5 óra Éves óraszám: 126 óra Tankönyv: INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIAI
Részletesebben2015. május-júniusi vizsgaidőszak (középszint)
2015. május-júniusi vizsgaidőszak (középszint) közismereti tárgy általános műveltség részét képező informatikai ismeretek nem összetévesztendő az informatikai alapismeretek tárggyal, ami szakmai tárgy!
RészletesebbenINFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - négy osztályos képzés. nyelvi és matematika speciális osztályok
INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK - négy osztályos képzés nyelvi és matematika speciális osztályok A vizsgák lebonyolítása A tanuló előre elkészített feladatkombinációkból húz véletlenszerűen. OSZTÁLYOZÓ
RészletesebbenInformatika érettségi vizsga
Informatika 11/L/BJ Informatika érettségi vizsga ÍRÁSBELI GYAKORLATI VIZSGA (180 PERC - 120 PONT) SZÓBELI SZÓBELI VIZSGA (30 PERC FELKÉSZÜLÉS 10 PERC FELELET - 30 PONT) Szövegszerkesztés (40 pont) Prezentáció-készítés
RészletesebbenINFORMATIKA TANMENET 9. OSZTÁLY
INFORMATIKA TANMENET 9. OSZTÁLY Éves óraszám: 36 óra 1. Teremrend, balesetvédelem Szervezés, tanév rendje. A számítógép és biztonság. Informatikai eszközök 2. Hardvereszközök A számítógép és a perifériák
RészletesebbenAz xx. sorszámú Informatikai rendszergazda megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye I. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
Az xx. sorszámú Informatikai rendszergazda megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye I. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 481 04 2. Szakképesítés
RészletesebbenAlap és legfontosabb cél. Továbbtanulás szempontjából. Speciális ismeretek, képességek
Célok és kompetenciák Alap és legfontosabb cél HELYI TANTERV / INFORMATIKA NORMÁL / NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ INFORMATIKA NORMÁL TANTERV - NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ A GIMNÁZIUM 9-10. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA A tanuló képes
Részletesebben2 0 1 5 / 2 0 1 6 - o s t a n év
Zalaegerszegi SZC Közgazdasági Szakközépiskolája 8360 Keszthely, Rózsa u. 12. Telefon: 83/312-030, Fax: 83/314-208 E-mail: titkarsag@kozgazd.hu, igazgato@kozgazd.hu www.kozgazd.hu OM kód: 203067 2 0 1
RészletesebbenINFORMATIKA TANMENET SZAKKÖZÉPISKOLA 9.NY OSZTÁLY HETI 4 ÓRA 37 HÉT/ ÖSSZ 148 ÓRA
MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKLET Tanmenetborító Azonosító: ME-III.1./1 Változatszám: 2 Érvényesség kezdete: 2013. 09. 01. Oldal/összes: 1/6 Fájlnév: ME- III.1.1.Tanmenetborító SZK- DC-2013 INFORMATIKA
RészletesebbenR ENDŐRTISZTI F ŐISKOLA SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS INFORMATIKAI KÖZPONT T ÁJÉKOZTATÓ ÉS T EMATIKA
R ENDŐRTISZTI F ŐISKOLA SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS INFORMATIKAI KÖZPONT T ÁJÉKOZTATÓ ÉS T EMATIKA Számítástechnika és informatika, Robotzsaru tantárgyakból a nappali tagozat részére 2009/2010 tanévtől A hallgatói
RészletesebbenVILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. Írásbeli vizsga
VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó
RészletesebbenMAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTÉSI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTÉSI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100
RészletesebbenA VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint
ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 100 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Szöveges adatok
RészletesebbenINFORMATIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK. 1. Hardver alapismeretek
INFORMATIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 1.1. Fogalmak helyes I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK 1. Hardver alapismeretek - Ismerje és szakszerűen értelmezze a - Értse a hardver folyamatokat.
RészletesebbenÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2012 Informatika
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2012 Informatika Reischlné Rajzó Zsuzsanna Szaktanár Endrédi Józsefné Igazgató Kelt: Budapest, 2012 március 1. tétel A kommunikáció
Részletesebbenszámítástechnikai szoftver-üzemeltető szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei 1 I. A szakképesítés Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatai
számítástechnikai szoftver-üzemeltető szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei 1 I. A szakképesítés Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatai 1. Szakképesítés azonosító száma: 52 4641 03 2. 2 A szakképesítés
RészletesebbenPénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ Vállalkozási ügyintéző szakképesítés
Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ 52 344 02 0000 00 00 Vállalkozási ügyintéző szakképesítés 1974-06 Üzleti terv készítése 5. vizsgarész 1. vizsgafeladatában meghatározott záródolgozat védéséhez Szóbeli vizsgatevékenység:
RészletesebbenÚT-, VASÚT- ÉS HÍDÉPÍTÉSI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
ÚT-, VASÚT- ÉS HÍDÉPÍTÉSI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont
RészletesebbenSzoftverfejlesztő képzés tematika oktatott modulok
Szoftverfejlesztő képzés tematika oktatott modulok 1148-06 - Szoftverfejlesztés Megtervezi és megvalósítja az adatbázisokat Kódolja az adattárolási réteget egy adatbáziskezelő nyelv használatával Programozás
RészletesebbenINFORMATIKA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
INFORMATIKA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 120 pont 120 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja vonalzó NINCS vonalzó NINCS A vizsgabizottságot
RészletesebbenKoós Dorián 9.B INFORMATIKA
9.B INFORMATIKA Számítástechnika rövid története. Az elektronikus számítógép kifejlesztése. A Neumann-elv. Információ és adat. A jel. A jelek fajtái (analóg- és digitális jel). Jelhalmazok adatmennyisége.
RészletesebbenWigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium // OKJ: Elektronikai technikus szakképesítés.
1 rész 090006 090006/1gy nap nap nap 4. nap 5. nap 6. nap tevékenység 2014.05.13 2014.06.11 2014.06.12 Internetről szakmai dokumentumok letöltése, belőle prezentáció készítése VIZSGAREND A vizsgaszervező
RészletesebbenINFORMATIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint
Érvényes: 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól INFORMATIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 120 pont 15 perc 30 pont A vizsgán
Részletesebben1. tétel. A kommunikáció információelméleti modellje. Analóg és digitális mennyiségek. Az információ fogalma, egységei. Informatika érettségi (diák)
1. tétel A kommunikáció információelméleti modellje. Analóg és digitális mennyiségek. Az információ fogalma, egységei Ismertesse a kommunikáció általános modelljét! Mutassa be egy példán a kommunikációs
RészletesebbenInformációs társadalom
SZÓBELI TÉMAKÖRÖK INFORMATIKÁBÓL 2015. Információs társadalom Kommunikáció fogalma, fajtái, általános modellje. Példák. A jel, adat, információ, zaj és a redundancia fogalma. Példák. Különbség a zaj és
RészletesebbenDigitális kultúra, avagy hová lett az informatika az új NAT-ban? Farkas Csaba
Digitális kultúra, avagy hová lett az informatika az új NAT-ban? Farkas Csaba farkas.csaba@uni-eszterhazy.hu Áttekintés A digitális átalakulás nem választás kérdése: olyan elkerülhetetlen jelenség, amelyre
RészletesebbenKecskemét, Szent Imre utca INFORMATIKA I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK
INFORMATIKA I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK Általános kompetenciák tól elvárjuk, hogy az érettségi vizsgán az alábbi általános kompetenciák meglétét bizonyítsa - alkalmazói készség;
RészletesebbenInformatika tanterv nyelvi előkészítő osztály heti 2 óra
Informatika tanterv nyelvi előkészítő osztály heti Számítógép feladata és felépítése Az informatikai eszközök használata Operációs rendszer Bemeneti egységek Kijelző egységek Háttértárak Feldolgozás végző
RészletesebbenMŰVELŐDÉSI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
MŰVELŐDÉSI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 240
RészletesebbenFeladataink, kötelességeink, önkéntes és szabadidős tevékenységeink elvégzése, a közösségi életformák gyakorlása döntések sorozatából tevődik össze.
INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást
RészletesebbenInformatika a turizmusban gyakorlat tantárgy. helyi programja. Készült a tantárgy központi programja alapján
Informatika a turizmusban gyakorlat tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013 A tantárgy tanításának célja: Az informatika a turizmusban tantárgy gyakorlati oktatásának
RészletesebbenKözigazgatási informatika tantárgyból
Tantárgyi kérdések a záróvizsgára Közigazgatási informatika tantárgyból 1.) A közbeszerzés rendszere (alapelvek, elektronikus árlejtés, a nyílt eljárás és a 2 szakaszból álló eljárások) 2.) A közbeszerzés
RészletesebbenALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek
PROJEKTTERV 1 ALAPADATOK KÉSZÍTETTE Balogh Gábor A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek ÖSSZEFOGLALÁS Az első órán a tanulók megismerkednek a következő témákkal: hálózati alapfogalmak, a hálózatok használatának
RészletesebbenKÖZLEKEDÉSAUTOMATIKAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
KÖZLEKEDÉSAUTOMATIKAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 120 pont 30 pont 120
RészletesebbenINFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - emelt szintű informatika osztály -
- emelt szintű informatika osztály - 9-10. évfolyam Szövegszerkesztés, grafika, prezentáció, weblapkészítés - Többféle formázási megoldást tartalmazó dokumentumok készítése minta alapján, illetve feladat
RészletesebbenBalogh Árpád igazgató. Iskolánkban nappali és esti tagozaton emelt szintû és felsõfokú képzéstípusok közül választhat.
Tisztelt Érdeklõdõ! Debrecenben, a belváros szomszédságában, 2002 februárjában indítottuk középiskolai, érettségi utáni szakképzési tevékenységünket, amelyet 2006 szeptembere óta Sirius Informatikai Szakközépiskola
RészletesebbenA 11. sorszámú IT mentor megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 11. sorszámú IT mentor megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 482 01 1.2. Szakképesítés megnevezése:
RészletesebbenOSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI INFORMATIKA
OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI INFORMATIKA 7. évfolyam 1. Az informatikai eszközök használata Tájékozódás a különböző informatikai környezetekben. Az informatikai eszközök működési elveinek megismerése
RészletesebbenÜgyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!
II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen
RészletesebbenInformatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése
II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen
RészletesebbenKÉPZÉSI PROGRAM. GAZDASÁGI INFORMATIKUS OKJ azonosító: 54 481 02. Szolnok
KÉPZÉSI PROGRAM GAZDASÁGI INFORMATIKUS OKJ azonosító: 54 481 02 Szolnok 2015 KÉPZÉSI PROGRAM A képzési program Megnevezése Gazdasági informatikus OKJ azonosító 54 481 02 A képzés során megszerezhető kompetenciák
RészletesebbenRENDÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
A vizsga részei RENDÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100
RészletesebbenKarinthy Frigyes Gimnázium informatika tanterv. Informatika tanterv. Bevezetés
Informatika tanterv Bevezetés Az informatikaoktatás intézményi szerkezete a Karinthy Frigyes Gimnáziumban Iskolánkban kétféle tantervű osztály indul. Egy hagyományos, négy évfolyamos osztály mellett három
Részletesebben<X Y SZAKKÖZÉPISKOLA>
Szakképesítés azonosító száma, megnevezése: 54 522 01 0000 00 00 Erősáramú elektrotechnikus Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0900-06 Informatikai,
RészletesebbenAz xx. sorszámú Szoftverfejlesztő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye I. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
Az xx. sorszámú Szoftverfejlesztő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye I. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 213 05 2. Szakképesítés
RészletesebbenVáci Mihály Kulturális Központ Cím: Telefon: Fax: Web: E-mail: Nyilvántartásba vételi szám:
TÁJÉKOZTATÓ Digitális írástudás fejlesztése /D009 A képzés során megszerezhető kompetenciák A képzésben résztvevő: képessé válik a legfontosabb számítástechnikai kifejezések megnevezésére, megérti a számítógép
RészletesebbenECDL SELECT START (új neve ECDL Base)
1. Kinek ajánljuk Munkavállalóknak: ECDL SELECT START (új neve ECDL Base) A PC használatához szükséges valamennyi ismeretet garantáltan megszerezhetik. Biztosan nyújtja a munkakör ellátásához szükséges
RészletesebbenOsztályozó- és javítóvizsga Informatika tantárgyból 2014-2015
Osztályozó- és javítóvizsga Informatika tantárgyból 2014-2015 Vizsgakövetelmények: A 9. évfolyamon a tanulóknak több kisebb feladatot kell megoldaniuk a számítógép felhasználásával 45 perc alatt. Felsőbb
RészletesebbenÖsszehasonlító statisztikai adatok
Összehasonlító statisztikai adatok Osztályok száma Beiratkozott a tanévben Kimaradt Érkezett Nem osztályozott Osztályozott Magántanulók Bukottak száma 2012/2013 év végi 2013/2014 I. félévi 2013/2014 év
Részletesebben2013/2014.tanév TANMENET
2013/2014.tanév TANMENET a. osztály.. tantárgyának tanításához. Összeállította: Ellenőrizte: Jóváhagyta:... tanár munkaközösség vezető igazgató Sopron, 2013. szeptember 01. Informatika tanmenet a 12G.
Részletesebben<X Y SZAKKÖZÉPISKOLA>
Szakképesítés azonosító száma, megnevezése: 54 522 01 0000 00 00 Erősáramú elektrotechnikus Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0900-06 Informatikai,
RészletesebbenInczédy György Középiskola, Szakiskola és Kollégium Nyíregyháza, Árok u. 53. TANMENET. Informatika szakmacsoport
TANMENET Informatika szakmacsoport Programozási gyakorlatok III. tantárgy 12. évfolyam A osztály 2013/2014 tanév Heti óraszám: Éves óraszám: 3 óra 96 óra Készítette: Szikszai Gusztáv tanár Ellenőrizte:.
Részletesebben1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. EGYÉB ADATOK
A 263. sorszámú Digitális műszaki rajzoló megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 52 481 01 1.2.
RészletesebbenMUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPLÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA ENGEDÉLYEZETT FELNŐTTKÉPZŐ: RUTINSOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKAI KFT.
Cél: A munkavállalók foglalkoztathatóságának, munkahelyi készségeinek és kompetenciáinak javítása a vállalkozások versenyképességének növelése érdekében Célcsoport: Munkaviszonyban álló munkavállaló Támogatás:
RészletesebbenÜgyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!
II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen
RészletesebbenINFORMATIKA VIZSGAKÖVETELMÉNYEK
INFORMATIKA VIZSGAKÖVETELMÉNYEK 12.E OSZTÁLY A) Magas szintű táblázatkezelés Adatok rendezése, autó és irányított szűrése. Adatbázisfüggvények használata. B) Adatbázis kezelés Adatok importálása Űrlapok
RészletesebbenÜGYVITEL ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA. Emelt szint. 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont.
ÜGYVITEL ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Emelt szint 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja A vizsgabizottságot
RészletesebbenINFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - hat osztályos képzés -
INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK - hat osztályos képzés - A vizsgák lebonyolítása A tanuló előre elkészített feladatkombinációkból húz véletlenszerűen. OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Vizsga Időtartam Gyakorlati JAVÍTÓ
Részletesebbeninformatika általános iskola 8. osztály
Tanmenetjavaslat informatika általános iskola 8. osztály javaslata alapján összeállította: Látta:...... Harmath Lajos munkaközösség vezető tanár Jóváhagyta:... igazgató 2018-2019 8. OSZTÁLY Heti óraszám:
RészletesebbenTanulmányok alatti vizsgák
Tanulmányok alatti vizsgák 1 GAZDASÁGI ÉS JOGI ALAPISMERETEK...2 2 ÜGYVITELI ISMERETEK...3 3 ÜGYVITEL GYAKORLAT...4 4 ÁLTALÁNOS STATISZTIKA ÉS STATISZTIKA GYAKORLAT...5 5 PÉNZÜGYI ISMERETEK...6 6 ADÓZÁS...7
RészletesebbenEGÉSZSÉGÜGY ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont
EGÉSZSÉGÜGY ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök: A vizsgázó biztosítja A vizsgabizottságot
RészletesebbenFÖLDMÉRÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint
FÖLDMÉRÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint szöveges adatok tárolására
RészletesebbenGazdasági informatikus képzés tartalmi leírása
tartalmi leírása Készült a KPPR168_Informatikus.pdf nevű dokumentum, azaz az Informatikus képzés központi programja alapján A szakképesítés, elágazás OKJ-ban szereplő adatai: A szakképesítés azonosító
RészletesebbenOsztályozóvizsga követelményei
Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Nyolcosztályos gimnázium Informatika Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Évfolyam: 5 Vizsga típusa: Gyakorlati Követelmények, témakörök:
RészletesebbenHONVÉDELMI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
HONVÉDELMI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A részei Középszint Emelt szint Szóbeli Szóbeli 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán
RészletesebbenMÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017.
MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017. Ez a tanulmányi tájékoztató azoknak a Mérnökinformatikus alapszakos hallgatóknak szól, akik 2017. szeptember 1-jét követően kezdték meg tanulmányaikat.
RészletesebbenINFORMATIKAI ALAPISMERETEK
Informatikai alapismeretek középszint 0621 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. INFORMATIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
RészletesebbenA 23. sorszámú Távközlési technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 23. sorszámú Távközlési megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító : 54 523 05 1.2. Szakképesítés megnevezése:
Részletesebben