S H A K T I G A W A I N A F É N Y B E N

Átírás

1 N E W A G E - Ú J K O R S H A K T I G A W A I N É L J A F É N Y B E N ÚT IGAZI ÖNMAGUNKHOZ EGYEK VAGYUNK AZ UNIVERZUMMAL AZ EGÉSZ VILÁGNAK (A mű eredeti címe: Living in the Light. A Guide to Personal and Planetary Transformation. Copyright Shakti Gawain, Laurel King, 1986) (forrás: Édesvíz Kiadó, fordította: Csíkos Tibor; Jefferson Alexander's scan; Sliders Sci-Fi Olvasóterem, olvasoterem.uw.hu) (DOC/RTF verzió: MS Word 2000; betűtípus: Palatino Linotype) (utoljára módosítva: , 16:56) - 1 -

2 TARTALOM 0. Bevezetés I. AZ ELVEK 1. Az élet új formája 2. A bennünk lévő magasabb rendű erő 3. Az intuíció 4. Az alkotás sodrásába való becsatlakozás 5. A világ egyéniségünk tükre 6. A szellem és a forma 7. A férfi- és a női pólus 8. Férfiak és nők 9. Kelet és Nyugat: az új kihívás II. AZ ELVEK ÁTÉLÉSE 1. Bizalom az intuícióban 2. Érzések, megérzések 3. A zsarnok és a lázadó 4. Az áldozat és a megmentő 5. A belső egyensúly megteremtése 6. Kapcsolatok 7. Gyermekeink 8. Szexualitás és szenvedély 9. Munka és játék 10. A pénz 11. Az egészség 12. A tökéletes test 13. Élet és halál 14. Világunk megváltoztatása 15. Egy vízió - 2 -

3 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSOK Köszönetemet fejezem ki Laurel Kingnek, aki nagyon fontos szerepet játszott abban, hogy ezt a könyvet megírtam. Éveken át segített nekem a csoportfoglalkozások vezetésében, és ismeri tevékenységem minden mozzanatát. Ő gyűjtötte össze és rendszerezte könyvem anyagának nagy részét a csoportfoglalkozásokon készült felvételek alapján, sőt néhány fejezet java részét is ő írta, számtalan meditációt vezetett és gyakorlatokat dolgozott ki. Az ő vonzó egyénisége és magával ragadó teremtő fantáziája késztetett arra, hogy örömmel lássak e könyv megírásához. Kiadómnak, Kim Petersonnak is szeretném megköszönni az értékes tanácsokat és a segítséget. A Whatever Publishingnél Marc Allennek és Jon Bernoffnak tartozom hálával. Marc, éveken át, minden elképzelhető módon arra ösztönzött, hogy megírjam ezt a könyvet. Boldog vagyok, hogy erőfeszítéseit végül is siker koronázta! Különleges köszönet illeti drága barátomat, Dean Patykot, kitartó szeretetéért és támogatásáért. Köszönetet mondok és hálámat fejezem ki csodálatra méltó családomnak és barátaimnak, akik mindannyian hozzájárultak fejlődésemhez, segítettek abban az alkotófolyamatban, amelynek eredményeként ez a könyv megszülethetett. Hálás vagyok Michael Kaydennek is, aki kitartó barátként mindvégig "tükröt" tartott elém, amelyben saját fejlődésemet szemlélhettem. És köszönöm olvasóimnak, híveimnek, tanítványaimnak, minden barátomnak, hogy oly sok szeretettel vettetek körül, bátorítottatok és megbecsültétek munkámat

4 BEVEZETÉS Utazásom megkezdése Örök életemben olthatatlan vágyat éreztem aziránt, hogy megértsem, hogyan működik a világmindenség, egyáltalán mi az élet, milyen jelentősége és célja van annak, hogy létezem. Ha visszatekintek önmagamra, egyre erősödik az a meggyőződésem, hogy egész életemet az igazság és a dolgok megértésére áldoztam. Ami engem illet, kifejezetten intellektuális, nagyműveltségű, s egyáltalán nem vallásos családban nevelkedtem. Szüleim alapvetően ateisták voltak, és emlékszem már korai gyermekéveimben az volt a meggyőződésem, hogy az Isten-hit valami emberi kitaláció, fantáziaszülemény, egy olyan babona, amelyet azért talált ki az ember, hogy megkönnyítse az életét - főként ami a teljesen váratlan és végképpen megmagyarázhatatlan jelenségeket illeti -, egy olyan kategória, amelyet úgy látszik magukban hordoznak a hinduk. Az emberi lény, vagy általában szólva mindenfajta lény, egyszerűen a természet véletlen műve, és egyáltalán nincs megfejthető értelme. Inkább hajlottam arra, hogy simán elfogadjam a hogyan és miért felderíthetetlenségének tényét, minthogy elfogadjak valami leegyszerűsített magyarázatot a puszta biztonságérzet tudatának megszerzéséért. Az igazság racionalitásában hittem és abban, hogy ami tudományosan nem bizonyítható, az nem is létezik. Még egy bizonyos fokú lenézést is éreztem azok iránt, akiket gyengeségük arra indított, hogy kitaláljanak maguknak egy istent, akiben hihetnek. Neveltetésem pozitív oldalaként fogom fel azt, hogy nem kaptam merev és gyökeresen negatív beprogramozást a jóról, a rosszról, a mennyekről és a pokolról, a bűnről, szóval mindarról, amit oly sokan megkapnak ifjúkori vallásos nevelésük során. Olyan szüleim voltak, akik valóban szerettek engem és a maguk módján úgy tekintettek, mint egy okos, intelligens és életrevaló lényt. Annak ellenére, hogy még kétéves sem voltam, amikor elváltak, rengeteg támogatást kaptam tőlük, leginkább anyámtól, akit nagyon szerettem. Anyám rendkívül okos és vállalkozó szellemű személyiség. Egyáltalán nem tűnik úgy, mintha félne sok olyan dologtól, amely generációjának többségét kínozza, így például azt a beidegződést, hogy a világ rossz és rémítő, nem ismertem általa. Anyám szeret felfedezni új helyeket, és ennek köszönhetően gyermekkoromban sokat utaztunk, keresztül-kasul az USA-ban, jártunk Nyugat-Indiában, Mexikóban, Hawaiiban és Európában. Gyakran költöztünk is. Úgy 15 éves koromig egyszer sem éltem egy és ugyanazon a helyen egyfolytában 2-3 évnél hosszabb ideig. Anyám szeret merőben új dolgokat is kipróbálni, így számomra Ő volt a félelemmentesség és az új utak keresésének nagy példaképe, modellje. Saját generációjában Anyám is - 4 -

5 azok közé tartozott, akik művelt asszony létükre elsőkként hozták világra gyermeküket természetes szüléssel. Én voltam orvosánál az első olyan baba, akit fájdalomcsillapító nélkül szült édesanyja; nagyon szerencsés születéssel lettem megáldva. Anyám egész családja "Quaker" (philadelphiai) volt, és ennek megfelelően máig is bizonyos tájszólással beszélünk például nagyanyámmal (Őt nem tegezzük, hanem megszólításként ugyanazt a szót - "thee" - használjuk, amelyet mások általában az Isten megkülönböztetett megszólításaként alkalmaznak magukban). Másként szólva mélyen belém gyökerezett az a látásmód, amely mélységesen respektálja a szellemiséget és a humanizmust, s amely behálózza a quaker vallásosságot is. 13 éves koromban érzelmi válság ért. Ezt első szerelmi románcom összeomlása váltotta ki (egy "idősebb", 19 éves férfi volt a főszereplő, akiről akkor úgy éreztem, soha nem találkozom hozzá hasonlóval), s ez hólabdaként nőtte ki magát bennem, mélységes és hosszantartó csalódást okozva. Sokáig az életnek csak a keserűségeit éreztem, és azt, hogy nincs fogódzkodóm, nincs értelme annak, hogy éljek. Örökké úgy éreztem, hogy mindazok a dolgok, amelyek az életben fontosnak számítanak - sikerek, tanulás, kapcsolatok, pénz - mulandók, tiszavirágéletűek így önmagukban, jelentéktelenek és üresek. A csalódás űrjét, úgy tűnt, semmi sem töltheti ki. Érzelemmentesen éltem hosszú éveken át, depressziós lettem, és ez az állapotom, nem is tudom megmondani, milyen hosszú ideig tartott. Mondjam azt, hogy cserében tudomásul vettem, hogy előbb vagy utóbb mindannyiunknak van egy olyan korszaka, akár csak egy pillanatra is, amikor a misztikum kap helyet, amikor a hit, a képzelgés talajra talál. Ez az a bizonyos pillanat, amikor valóban felismerjük, hogy a bennünket körülvevő anyagi világ nem lehet a végleges, megváltoztathatatlan realitás, és befelé fordulunk, hogy a létezés valódi természetét, mivoltát felfedezzük. Ezekben az időszakokban az ember általában úgy érzi, hogy érzelmileg a legmélyebb pontra süllyedt, de amint ez valójában meg is történik, megtaláljuk a kisajtót az új világ felé, a szellemi igazság birodalma irányába. Csak ha a teljes sötétségben botorkálunk már egy ideje, akkor tudunk a világosság felé közelíteni. Új tapasztalatok Az ezt követő néhány évben kezdtem új tapasztalatokat gyűjteni és új perspektívákat érzékelni, olyan tudatossággal, amely egyáltalán nem illeszkedett korábbi valómhoz. Az egyetemen pszichológiát tanultam, vitafórumokon vettem részt és a fogékonyságot fejlesztő csoportok munkájában is tevékenykedtem

6 Mindezek, azonkívül, hogy segítettek oldani régi fájdalmaimat, újfajta szeretetérzést alakítottak ki bennem, új örömforrásokat ismertem meg, és általában az egyedüllétet, mint életformát. Marihuanát szívtam néha, és egy kicsit megtapasztaltam az LSD hatását is; mindezeket nagyon pozitív tapasztalatoknak értékelem, legalábbis, ami a tudatosság kialakítását és belső érzéseim megismerését illeti. Megtanultam táncolni, és felfedeztem, hogy tánc közben gyakran felvillanyozódom, mintha valami magasabbrendű erő felemelne és valami ledér és izgató irányba vinne. Mindig is érdekelt a keleti filozófia, így aztán buddhizmusról és hinduizmusról szóló könyveket kezdtem olvasni. Gyakoroltam a jógát és a meditációt, és határozottan azt tapasztaltam, hogy mindezek segítenek abban, hogy összeszedettebb, ha viszont kellett, akkor lazább legyek. Mindezek elősegítették megtanulnom, hogy hogyan kell önmagamat összehangolni. Az egyetem elvégzése után két éven át csak utaztam a világban, több hónapot töltöttem Indiában, ahol nagyon alapos tudást szereztem a keleti misztikus tradíciókról. Utazásaim nem kis erőfeszítést jelentő tapasztalatszerzések voltak, hogy mást ne mondjak, kevés kis pénzem volt minderre és nem volt előre kialakított tervem, így főként intuíciómat követve kellett élnem. Eredetileg Olaszországban terveztem vakációmat eltölteni, s lett belőle egy két évig tartó földkörüli utazás. Megtanultam, hogy gyakorlatilag fedezet nélkül is boldogan tudok élni, és biztonságosan el tudok jutni teljesen ismeretlen tájakra, helyekre. A tudatossá válás Amikor hazámba visszatértem, fennakadtam egy fogalmon: "tudatosság". Nem tudtam definiálni a mibenlétét, de azt tudtam, hogy többet akarok megtudni róla, és igenis tudtam, hogy bármi más, amit a tudatossághoz hasonlítok majd, szinte nem fog jelentőséggel bírni. Mi volt az a fordulópont, amely alapján meggyőződésemmé vált, hogy ha tudatossabbá válok, akkor automatikusan elérem azokat a célokat, amelyeket karriernek, pénznek, emberi kapcsolatoknak nevezünk? Hát lássuk! A San Francisco-i öböl térségébe költöztem, mert környékét olyannak ismertem, mint a tudatosságra való törekvés hadszínterét. Tanfolyamokat végeztem el, és résztvettem munkacsoportok munkájában, belemerültem a tudatosságért folyó küzdelembe, mohón olvastam új könyveket, meditáltam, és állandóan olyan társakkal beszélgettem, akik ugyanarra törekedtek, mint jómagam. Kezembe került Ken Keyes "Handbook to Higher Consciousness" (A magasabbrendű tudatosság kézikönyve), s miután ezt is elolvastam, a szerző intézetébe mentem. Ott éltem - kérésemre - és együtt munkálkodtunk nagyon intenzíven tudatunk alakításán, éjjelnappal egy teljes esztendőn át. Ezt követően éveken keresztül olyan kommunákban - 6 -

7 éltem, amelynek tagjai intenzíven és folyamatosan törekedtek tanulmányokkal, gyakorlatokkal a személyi tudatosság elérésére. Közben mindennel foglalkoztam, hogy elegendő pénzt teremtsek elő megélhetésemhez, végeztem házimunkát, hivatalba jártam dolgozni, elvállaltam apró-cseprő egyéb munkákat, de mindenekelőtt a v a l ó d i munkámra, belső lényem megváltoztatására koncentráltam. Ez tíz évvel ezelőtt volt, és innen számítom azt a korszakot, mióta életemet totálisan arra szentelem, hogy sikerüljön kinevelni, kifejleszteni lelkületemet, és ezáltal tudatos lénnyé válni. Nem mondhatom, hogy sok egyebet ne kívántam volna közben, de realizáltam, hogy mindazokat elérem, mint eredményt, ha már valóban megtanultam teljesen a világegyetem igazi elvei szerint szabadon és teljes odaadással élni. Így vált legkedveltebb szórakozásommá, időtöltésemmé az utazásom a felvilágosultságban. Nevem Sokan kérdezik meg nevemet, hát úgy gondoltam, erről is szólnék. Indiai tartózkodásom alatt nagyon lebilincselt a hindu vallás és komolyan hozzáfogtam tanulmányozásához. Mivel nem keresztényként nevelkedtem, maga a kereszténység sem jelentett semmi fontosat számomra. A buddhizmus jónéhány tétele vonzott, de egészében véve a buddhizmus egy kicsit elméletinek tűnt. A hindu vallás mítoszai, szimbólumai és istenei valahogy mélyebben hatottak lelkemre. Nagyon komplex vallás ez, és bár még csak nem is színlelhettem, hogy megértettem, néhány dolgot felfogtam belőle. A hindu vallásnak az életet szimbolizáló három főistene, (Szent)háromsága van. Brahma a teremtő, Vishnu a megőrző és Shíva a romboló. Shíva reprezentálja az univerzum állandó változását, az élet folyamatát, és azt a tényt, hogy mindennek el kell pusztulni, de azzal a céllal, hogy újjászülessen. Ő arra emlékeztet bennünket, hogy mindent, amihez ragaszkodunk, mindig hagynunk kell előrehaladásában, fejlődésében, azzal a céllal, hogy az élet folyását ne zavarjuk. Lelkes hívei közül sokan elhagyják lakásukat, hátrahagyják tulajdonaikat, és inkább szabadon barangolnak, és átengedik magukat az univerzumtól származó energiának, amely univerzumban valóban hisznek, bíznak. Shívát a Tánc isteneként is tisztelik és az a hitük, hogy éppen Shíva tánca az, ami az univerzumot mozgásban tartja. Ők úgy ábrázolják, mint egy igazán gyönyörű és erőteljes férfit, akinek hosszú, leomló haja van (a hit szerint az Ő haja a szent Gangesz folyó). Én ellenállhatatlan vonzódást éreztem iránta

8 Shakti Shívának női változata. Maga a "Shakti" szó "energia" jelentésű. Ez az az energia, amelyből az univerzum teremtődött. Ez az élet energiája, amely testünkön keresztül áramlik. Azt is jelenti a szó, hogy "női energia". A Tantra gyakorlatban a hindu vallásban különböző módszerek ismeretesek arra, hogy valakinek a szexuális energiáját bizonyos "csatornákon" keresztül próbára tegyék. Ebben a gyakorlatban a férfi Shíva, a nő Shakti. Amikor visszatértem Indiából, találkoztam Marc Allennel és több évig vele éltem. Marc nem ismerte korábbi nevemet, de tudva Shívával kapcsolatos szerelmi ügyemről, Shaktinak kezdett nevezni. Ennek én örültem és magam is ezt a nevet kezdtem használni. Akkor még nem tudtam, hogy a névnek mekkora az ereje, de azóta már teljes bizonyossággal tudom, érzem, hogy a név vibrálása női erőm kiteljesülésében segít. Gawain a másik, mondhatni családi nevem. Ez ugyanaz a név, mint Sir Gawain-é az Arthur Király legendákban. A gawain szótári értelmezés szerint "harcoló héja", s ez a metafora szerintem nagyszerű. Így az én értelmezésem, belső érzésem szerint a Shakti jelenti a női, a Gawain férfiúi tulajdonságaimat, s a kettő együtt engem. Alkotó vizualizáció Az egyik, általam kezdeti fázisúnak tekintett munkacsoport a Silva Mind Control Course (Silva Agykontroll tanfolyam) volt, amelyet végigcsináltam. Akkoriban az ilyesféle dolgokkal kapcsolatban igencsak szkeptikus voltam és talán soha nem is vettem volna részt benne, de Anyám - miután Ő már túl volt rajta - nekem is nagyon ajánlotta. Sohasem fogom elfelejteni, hogyan írta le Anyám annak a technikáját: ha valami megtörténtét nagyon szeretné, azt előre elképzeli magának és az meg is fog történni. A tudatommal kétkedést éreztem a hallottakkal kapcsolatban, de a szívem valahogy megdobbant, és emlékszem vissza-visszatérő gondolataimra: "gyermekkoromtól fogva szinte mindig t u d t am, hogy van mágia, csoda. Hogy valami módon, valahol létezik a mágia. Ezt hallom oly intenzíven magamban, mint semmi egyebet ezen kívül". Így hát résztvettem a "kurzuson" és eredményein elámultam! Kezdetben lassan haladtunk, és roppant egyszerű volt az egész, olyan technikát, gyakorlatokat csináltunk, amelyeket bárki el is tud fogadni, meg is tud csinálni. Csak fokozatosan mélyültünk megmagyarázhatatlan, de hatékony eljárások megismerésébe, gyakorlásába. De már öt nap eltelte után nagyon mély nyomokat hagyó pszichés - 8 -

9 tapasztalatot szereztem, nevezetesen azt, hogy néhány órán keresztül olyan információkat tudtam egyfolytában magamba gyűjteni, amelyeket soha másként nem tudhattam volna meg, csak intuícióm által. Ez a tapasztalat szinte oldani kezdte korábbi gondolkodásmódom limitjeit. A kurzus folyamán megszerzettek közül azt a technikát tartom a legfontosabbnak, melyet az alkotó vizualizáció alapjának nevezhetek. Hogy ez mi? Az ember teljesen ellazítja magát, s ebben az állapotban elképzel egy nagyon óhajtott célt, amelyet el akar érni, s azt pontosan megfogalmazza. Gyakorolni kezdtem ezt a technikát, és az eredmények legnagyobb csodálatomra szolgáltak. Az így elképzelt dolgok igen gyakran és gyorsan, teljesen váratlan módon megvalósultak. A lehetőségek szinte elkápráztattak, és egymás után, quasi habzsolási vággyal, több, hasonló témával foglalkozó tanfolyamon és munkacsoporti foglalkozáson vettem részt. Az alkotó vizualitás technikáját mindennapjaim során is gyakoroltam, sőt ugyanerre barátaimat is megtanítottam. Elolvastam a Seth könyvet, Jane Roberts "The Nature of Personal Reality" (A személyi realitás természettana) című művét [magyar kiadásban: A személyes valóság természete I-II.; Édesvíz Kiadó, 2001], és nagyon erősen annak az elméletnek a hívévé váltam, miszerint: mindnyájan magunk alakítjuk saját, reális körülményeinket. Később magam is vállalkoztam saját vezetésem alatt működő munkacsoport működtetésére, ezenkívül magán szaktanácsadást nyitottam és végül megírtam a "Creative Visualization"-t (Alkotó vizualizáció) [magyar kiadásban: A teremtő képzelet; Édesvíz Kiadó, 1996]. Amikor eljutottam a könyv megírásának ötletéhez, csupán annyi volt a szándékom, hogy összes ötletemet és a technikákat leírom egy papírra, mindenre kiterjedően, érthető formában. Arra gondoltam, hogy ez majd egy kis brossura lesz, amelyet elsősorban a barátaimnak fogok ajándékozni, és esetleg el is adok belőlük klienseimnek, meg más érdeklődőknek. Amint le is írtam, meglehetősen kételkedtem önmagamban: "ki vagyok én, hogy egy ilyen könyvet megírjak? Nem vagyok valódi szakértője a témának." Azonban valami belső erő arra ösztökélt, hogy írjam meg, így hát megtettem. Az alkotó vizualizáció technikáját is felhasználtam a könyv megszerkesztéséhez. Volt egy olyan barátom, aki a borítóját megtervezte. Ezt a borítólapot kitűztem a szobám falára és elkezdtem elképzelni és megerősíteni magát a tényt, hogy a könyv már el is készült. Amint azután tapasztaltam, maga a megírás nem jelentett erőfeszítést (kivéve az idegekre menő kételkedésem legyőzését). Így még mielőtt valóban realizáltam volna, egy valódi könyv készült el, s barátaim segítségével terjeszteni kezdtük. Volt valami, amit annak idején sehogyan sem tudtam realizálni. A könyv a bennem rejtetten meglévő, magasabbrendű erők által irányított "csatornák"-on keresztül állt össze. Személy szerint nekem kétségeim és félelmeim voltak, de ennek a belső parancsnak engedelmeskedve szinte rávettem magam, hogy csak haladjak előre és - 9 -

10 kövessem, bárhogy is, az alkotó energiát. Tekintve, hogy amúgy is volt természetes adottságom világos gondolkodásra és írásra, magam is vonzódtam a könyv megírásához, elég jó volt hozzá a szakmai hátterem, hajlandó voltam bizonyos kockázatot is vállalni, és így a mindenség (universe) ki tudott választani csatornájaként. A terjesztési folyamat eléggé hasonló volt. Barátaim, Marc Allen, Jon Bernoff és jómagam, igazán keveset tudtunk az üzletelésről, vagy magáról a könyvterjesztésről, és egyáltalán nem volt pénzünk sem, ezzel szemben erősen élt bennünk a vágy, hogy elkészüljön a könyvünk és "muzsikáljunk". Mivel megérzéseimben erősen bíztunk, és nagyon meg akartuk oldani az általunk diktált feladatokat, egyszercsak rádöbbentünk, hogy lépésről-lépésre haladva vezetett bennünket valami, hogy kivitelezzük, amit akartunk. Sok hibát követtünk el munkánk során (leginkább olyankor, amikor nem hallgattunk belső intuíciónkra), a hibák némelyike igen fájdalmas volt és rendkívül költséges is, de ma már túljutva a csodán, s azoknak köszönhetően, sikeres kiadó vállalatot mondhatunk magunkénak (Whatever Publishing, Inc.), és egy okmánytárt (Rising Sun Records) is. Maga a Creative Visualization c. könyv olyan nagy sikert aratott, amelyet még legmerészebb álmaimban sem képzeltem a könyv írása idején. Annak ellenére, hogy semmiféle különleges eszközt nem használtunk fel a terjesztésre (leginkább egymástól hallottak a vevők a könyvről), az első kiadás egyből félmillió példányban kelt el. Továbbmenve, a könyvet több más nyelvre is lefordították. Rengeteg levelet kaptam a világ különböző tájairól, ugyanígy telefonhívásokat is, mert az olvasók mind azt kívánták közölni, hogy a könyv segítette őket életük megváltoztatásában. Mindez, be kell vallanom, egyfajta kielégülést, örömet okozott nekem, annál is inkább, mert tudtam, hogy az egész az univerzum akciójának eredménye. Úgy éreztem magam, mint a büszke anya, aki megelégedéssel figyeli gyermeke életútját és érvényesülését, miközben tudom, hogy az enyém, de mégsem csak az enyém. A könyv általam jött létre, segítettem a megszületésében, és amint létrejött, egy olyan létező valamivé vált, amelynek megvannak a sajátosságai, a rendeltetése és saját kapcsolata a teremtő erőhöz. Behódolás az univerzumnak Amikor elmélyedtem az alkotó vizualizáció technikáiban, és azt tapasztaltam, hogy ezek valóban működnek, eredményt hoznak, csodálat lett úrrá rajtam, mivel azonnal éreztem, hogy ezeknek a technikáknak a segítségével bármit, amit életemben óhajtok, meg tudok valósítani. Mámorossá váltam az érzéstől, hogy mindent elérhetek, amit óhajtok! Igen nagy lépés volt ez a felismerés számomra, mivel megszüntette korábbi,

11 gyakorlatilag erőtlen magatartásomat, mármint azt, hogy az élet olyan folyamat, amelybe beleszülettem, és hogy annak folyamán minden történésben csak annyi szerepem van, hogy a tőlem telhető legjobban cselekedjek. Mint látható, ez alapvetően az áldozat felfogása, másként szólva, kötelességemnek éreztem, hogy erőmet mások megsegítésére, illetve a rajtam kívül álló dolgok megvalósítására fordítsam. Mihelyt az alkotó vizualizációval gyakorlatban és sikeresen megismerkedtem, rájöttem, hogy az e r ő önmagamban tárható fel, és hogy ezzel az erővel olyanná alakíthatom az életemet, amilyenné akarom. Ez hatalmas energiát kölcsönzött, és szabadságérzetet keltett bennem. Amint megismertem saját reális valóm feltárásának útját, fokozatosan azt is realizáltam, hogy ez az alkotó erő - amelyet határozottan éreztem - valahonnan máshonnan származik, mint saját egyéniségemből/egómból. Valamilyen oknál fogva néhány dolog, amit végre akartam hajtani, nem valósult meg, és akármennyire is igyekeztem, sehogy sem sikerült. Egyéb dolgok viszont csodálatosan, erőlködés nélkül a helyükre kerültek, mintha valami láthatatlan erő, hatalom rendelte volna úgy azokat. Néha a jövendőnek ismerete világosodott meg bennem, ezeket a jövendő vízióinak fogom fel, s ezek a víziók rendkívül helytállóak és fontosak voltak, és úgy tűnt, hogy ezek valahonnan egy, a bennem rejtőző forrásból származnak. Egyre jobban kezdett izgatni, hogy felfedezzem: mi ez a belső forrás egyáltalán, és hogyan működik? Ráébredtem, hogy "az" (magasabbrendű önmagam) úgy látszik, sokkal többet tud egy sor dologról, mint saját magam. Meg kellett értenem, hogy bölcs dolog lesz belső "vezérlés"-emre odafigyelni és megpróbálni ezt a vezérlést követni... Valahányszor ezt tettem, ma már úgy látom, nem tettem rosszul. Végül is teljesen értelmetlennek találtam életem saját magam által való irányítását. Azt, hogy az ügyek úgy történjenek, ahogyan azt én előre kigondolom. Elkezdtem rábízni magam az univerzumra és "azt kitalálni", hogy az miként akarja irányítani tetteimet. Rájöttem, hogy - legalábbis hosszú távon - ez nem is túl nehéz feladat. Az univerzum, úgy látszik, mindig azt akarja, hogy tegyem, amit magam is akarok, de ismeri annak a módját, hogy az éppen adott kérdést jobban oldjam meg, mint a magam tudása szerint tenném, s erre vezérel. A hangsúlyt a gondolkodás különbségére kell helyezni. Ahelyett, hogy eltervezzem előre, amit tenni kívánok, mi azzal a célom, és megpróbáljam irányítani az ügyeim folytatását, bevezettem azt a gyakorlatot, hogy ráhangolódjak, de igazán fogékonyan az intuícióra, s úgy cselekedjem, amit az utóbbi "mondott", még akkor is, ha nem értettem mindig az okát, amiért eredeti elképzelésemhez képest másként kellett valamit megtennem. Olyan ez az érzés, hogy az ember félreteszi saját akaratát, behódol, és hagyja, hogy a magasabbrendű legyen a felelős. Az időtájt jöttem össze egy Shirley Luthman nevű asszonnyal, aki azután a legfontosabb tanárommá vált. Shirley egy hetenként nála gyülekező csoportot vezetett. A foglalkozásokra magam is öt éven keresztül nagyon hűségesen eljártam

12 Rengeteget tanultam tőle az önakarat kiiktatása és a "behódolás" tárgyköréből, s végül az univerzum tudatos csatornájává váltam. Az Élj a fényben című könyvem több ötletét is ő inspirálta: például azt, hogy egy személyben mint nő és férfi létezzek együtt. Nagyon hálás vagyok neki mindenért, amit tőle tanultam. Ő is írt egy könyvet, a "Collection"-t (Gyűjtemény), amelyet a Mehitabel cég adott ki, címük: Tiburon, P.O. Box 151. California Azért jegyeztem ezt ide, mert lehetnek olvasóim között olyanok, akik szeretnének problémáikkal hozzá fordulni, vagy a könyvet elolvasni. Önbizalom A Shirley mellett eltöltött néhány év után szembekerültem a sokak által jól ismert problémával: hogyan szabaduljak meg (hit)oktatómtól? Szerettem és tiszteltem Shirleyt, és amit tőle tanultam, az szinte felbecsülhetetlen. Így rettentően nehéznek tűnt odaállni elé és megmondani, hogy elérkezett az az idő, amikor már nem tudok hozzá fordulni többé magyarázatokért. Amint megtanultam csatornává válásom folyamatát, és tudásomban biztossá váltam, Shirley olyan tükörré vált számomra, amelyben belső női énemet szemlélhettem. Bizonyos értelemben Ő metafizikailag anyám volt, aki támogatást és biztonságot jelentett számomra, mindaddig, amíg magamban fel nem építettem teljesen az önbizalmat, tudatosságot. Végül is belső vezérlésem azt tanácsolta, hogy fejezzem be a támaszkeresést. Elérkezett tehát annak az ideje, hogy teljesen megbízzak saját csatorna-voltomban. Egyidejűleg ijesztő és felszabadító volt realizálnom, hogy saját ösvényem van és senki nem jár előttem útmutatóként. Életem minden napja egy-egy kaland, a felfedezés útjának percről-percre való sorozata, s ebben egyedüli vezetőm maga az univerzum. Élj a fényben Amióta megírtam az "Alkotó vizualizáció"-t, igen sokan kérték, hogy írjak egy másik könyvet is. Az Alkotó vizualizáció kiadását követő kb. két év múlva, magam is erős indíttatást éreztem, szinte kényszert, könyv írására. Egy szép napon erdőbeli sétám közben meglehetősen tanácstalanul gondolkoztam új könyvem címén. Egyszer csak az ösvényhez közeli, egyik facsoportra lettem figyelmes, melynek ágai között

13 élesen áthatolt a napfény és a zöld faleveleket ragyogóan megvilágította. Csodálatos volt, és amint ott álltam rácsodálkozva, a "Living in the Light" (Élj a fényben) szavak jutottak eszembe. Rögtön tudtam, hogy ezt nem magam gondoltam ki, hanem, hogy ezt "felfogtam". Hogy továbbmenjek, azt is határozottan éreztem, hogy nincs választási lehetőségem... Nekem utasításra ezt a címet kellett alkalmaznom! Erősen ihletettnek éreztem magam, azonnal elkezdtem lejegyezni néhány gondolatomat, s elmondtam az embereknek, hogy már dolgozom az újabb könyvemen. A kiadóm megterveztette a borítólapot, és hozzákezdett a könyv megjelenésének beharangozásához. Ámde egy idő eltelte után azon kaptam magam, hogy semmit sem írtam még. Folyton arra gondoltam, hogy írok, de nem tettem. Igazság szerint be kell vallanom, egyszerűen nem éreztem elég energiát, hogy tényleg leüljek és írjak, és nem volt annyi gondolatom, amennyi kellett volna ahhoz, hogy hozzáfogjak. Abban az időszakban életemet a filozófia egyik nagy kérdése kötötte le, pontosabban az a tétel, hogy nem törvényszerű az, hogy az élet küzdelem. Tudtam, hogy amikor eljön az ideje, úgyis egyszerűen hozzáfogok az íráshoz. Ezt nem akartam addig csinálni, amíg megterhelésnek éreztem, meg voltam győződve arról, hogy amint elegendő energiám lesz, elérkezik a pillanat, amikor képtelen leszek nem írni. Néhány év elmúlt közben, és én sok egyéb ügybe is belebonyolódtam. Ha az emberek kérdeztek, megnyugtattam őket, hogy jól haladok. Titokban néha azt éreztem, hogy inkább kétséges, vajon elérkezik-e az írás kényszerítő pillanata, s ezt az érzést tudomásul kellett vennem. De máskor még mindig az ellenkezőjét is éreztem. A könyv megírása egy kicsit olyan volt, mint a terhesség a leendő anyának. Határozottan éreztem, hogy bensőmben valami formálódik és növekszik, tudtam, hogy valamit létrehozok, bár kívülről nézve ennek semmi látható jele nem volt. A babának meg kell születnie, ha már teljesen kifejlődött és érett. S az idő elérkezett. A könyv szövege szinte magától került papírra, s az írás, amelyet Laurellel közösen csináltunk, kifejezetten felajzott, viszonylag kevés erőfeszítést igényelt. Annak ellenére, hogy számtalan egyéb témával is foglalkoztam egyidejűleg, itt-ott mindig találtam időt az írásra. Azoknak, akik kérték ennek a könyvnek a megírását, csak annyit mondok most: köszönöm nekik a bátorítást. És mindenkinek, aki olvassa azt kívánom: "a könyv olvasása legalább olyan élvezetet okozzon számukra, mint amilyent én éreztem, amikor megírtam..." Szeretettel Shakti

14 I. AZ ELVEK AZ ÉLET ÚJ FORMÁJA Izgalmakkal teli és rohamosan fejlődő időszakban élünk mindannyian. Tudatunk legmélyén radikális lelki változásokon megyünk keresztül. Világviszonylatban - legalábbis én úgy hiszem - olyan kihívással nézünk szembe, hogy jelenlegi életformánkon, gondolkodásmódunkon gyökeresen változtatnunk kell és teljesen új életformára kell áttérnünk. Tény, hogy a régi világot leromboljuk és helyette folyamatosan újat építünk fel. A régi világ központjában rajtunk kívül álló dolgok voltak - miután elvesztettük alapvető lelki kapcsolatainkat, az vált hitünkké, hogy kizárólag az anyagi világ létezik. Így megérzéseinket már elveszítve, lelkileg üresen, magunkra maradottan, szüntelenül arra törekszünk, hogy a boldogságot, az önkifejezésünket rajtunk kívül álló dolgokban találjuk meg, és ezeket én "külső dolgok"-nak nevezem. Ilyesmiben mint a pénz, anyagi javak, összeköttetések, munka, hírnév, jótettek, élvezeti cikkek, kábítószerek stb. Az új világ akkor épül fel majd, ha az univerzum magasabb rendű erőivel szemben nyitottá válunk és tudatosan hagyjuk, hogy ezek az erők, az alkotó energia áthasson bennünket. Meg kell azt is tanulnunk, hogy saját valónkat mi magunk építjük és vállalnunk kell a felelősséget, hogy meg is tesszük. Minden változás belül kezdődik, de amint több és több személy megváltozik, úgy a tömeg tudatossági szintje is fokozatosan ennek megfelelően formálódik újra. Érzékelem, hogy a tudat gyökeres változásának folyamata már elkezdődött, hiszen észrevehetően történnek változások bennem, szűk környezetemben, az egész társadalomban. Ezt igazolják azok a levelek, telefonok, szóbeli vélemények, amelyeket olyan emberek ezreitől kapok, akikkel együtt dolgozom a világ minden táján. Az "Élj a fényben" című könyvem erről a tudati átalakulásról szól, amely minden egyénben és a világban végbemegy majd. A könyvben mindvégig két olyan meghatározást alkalmazok, amelyek nem minden olvasó számára jelenthetik azt, amit én értek alattuk. Ezek: a régi világ és az új világ. Szükségét érzem tehát, hogy pontosan megfogalmazzam jelentésüket. A régi világ kifejezés alatt azt az életmódot értem, amelyet még ma is folytatunk, de azzal fokozatosan felhagyva új életmód kialakításán fáradozunk. Sokak szemében a jelenlegi időszak aggasztóan kilátástalannak tűnik, mivel a

15 világban uralkodó viszonyok, de egyéni életünk körülményei is egyre romlanak. Mintha minden, ami eddig jól működött, felmondta volna a szolgálatot. Hiszek abban, hogy a dolgok folyamatosan szétesőben vannak és ez a folyamat egyre erősebb, de ezt nem tekintem csupán negatívumnak. Csak addig okoz mindez zavarokat, felfordulást, amíg görcsösen ragaszkodunk régi életmódunkhoz és konokul a régi sémákat követjük, ahelyett, hogy nyitott szemmel figyelnénk azokat a mélyreható változásokat, amelyek körülöttünk történnek. Bárhogy is van, ezek a változások - amilyenekről még csak álmodni sem mertünk volna korábban - jótékonyak. Az az igazság, hogy a régi életmód, amely évszázadokig létezett, nem működőképes. Ez az életforma soha sem töltött el bennünket mély megelégedéssel, nem elégített ki bennünket és nem hozta meg nekünk azt az örömet, amelyre szüntelenül vágytunk. Természetesen néhányan meglehetősen jól éltek (bár szerintem leginkább lehangolóan és tartalmatlanul). A régi világ legboldogabbjai sem hasonlíthatók azokhoz, akik számára az új világban a tudatosság magasabb szintjének elérése válik lehetővé. Tegyük fel, hogy egész életünkben iskolában vagyunk, ahol mindenben éppen az ellenkezőjét tanítják, mint ahogyan az univerzum működik. Megpróbálunk a tanultak szerint cselekedni, talán sikereinknek is örülhetünk bizonyos mértékig, de legtöbben úgy éreznék, hogy a dolgok soha nem a remélt módon érnek véget. Tapasztaljuk, hogy nem születnek tökéletes kapcsolatok, vagy ha mégis, hamarosan elmérgesednek, megszűnnek. Rettegünk attól, hogy a szükségesnél mindig kevesebb a pénzünk, így soha nem tölt el bennünket a biztonság és még kevésbé a bőség érzete. Nem kapunk elismerést, megbecsülést és hiába kapaszkodunk a boldogság felé. De ha mégis sikerül teljesítenünk vágyaink egy részét, nem örülünk sokáig, mert gyanakodni kezdünk, hogy lennie kell még ennél is jobbnak, többnek. Mindenesetre léteznek merev és néha rejtélyes régi sémák, vannak az életnek olyan rétegei, amelyekre sosem derül fény. Így az új világ megteremtéséhez vezető úton első feladatunk annak felismerése, hogy az élet nem feltétlenül tanított meg bennünket arra, hogyan éljünk valójában. Vissza tehát az óvodába, és ismerjük meg a régi életmód ellentétét, s tapasztalni fogjuk, hogy az életszemléletünk is megváltozik. Lehet, hogy ez nem lesz túl egyszerű, sok időnket veszi el, és szükségünk lesz egy kis bátorságra, meg határozottságra is. Legyünk türelmesek magunkkal szemben, ne felejtsük el, hogy merész vállalkozásba fogtunk. Mint a kisgyerek, aki folyton elesik, miközben járni tanul, mi is botladozva próbálunk közlekedni az új világban. Sok-sok hibát fogunk elkövetni tanulás közben és gyakran azt is érezhetjük, hogy ügyetlenek, buták, riadtak vagyunk és már nem bízunk magunkban. De nem haragudhatunk egy kisgyerekre, amikor elesik (ha mégis megharagszunk, talán soha nem tanul meg járni), így nem szabad magunkat

16 állandóan bírálni, ha azonnal nem tudunk úgy élni, vagy nem tudjuk kifejezni magunkat, ahogy szeretnénk. Mi éppen csak most tanuljuk a mindenség igaz törvényei szerinti életet. Az univerzum rendjéhez hangolódó élet igazi elevenséget, örömöt, erőt, szeretetet, szerelmet, bőséget jelent. Bár a régi világgal való szakítás nehéz, akkor is megéri, hogy megtegyük, még ha keményen meg is kell küzdenünk az új világba való bejutásért. Meditáció Ülj vagy feküdj le, lazítsd el magad, hunyd be a szemed és lélegezz mélyeket. Kilégzéskor gondolj arra, hogy mindent kifújsz magadból, ami számodra nem kívánatos. Lazán, erőlködés nélkül minden csalódottságodat, félelmedet, fáradtságodat engedd kioldódni magadból. Eljön az ideje, amikor meg tudsz szabadulni régi életmódodtól, mindattól, ami rosszul szolgál téged. Képzeld el, hogy régi sémáid és a céljaidat gátló tényezők elhagyják testedet, minden egyes lélegzéskor. Minden kilégzéskor apránként lazítod régi kötelékeidet, és ezáltal egyre több teret adsz magadban az új számára. Amikor már néhány perce csinálod ezt a gyakorlatot, képzeletben gondolj arra, hogy minden egyes belégzéskor a legfőbb életenergiát - az univerzum lét-energiáját - szívod magadba. Ebben a lét-energiában minden, amire szükséged van, vagy amit kívánsz, benne van: szeretet, szerelem, erő, egészség, szépség, akaraterő, bőség. Szívd be minden lélegzetvétellel! Képzelj egy olyan új világot, amely fel fog épülni, vagy már éppen épül is, s fogékonysággal, elevenséggel, vitalitással és energiával tölt el téged. Nyugodtan hitesd el magaddal, hogy életed máris olyan, amilyennek magad is szeretnéd. Képzeld azt, hogy ez az új élet máris létezik, és ízlelgesd! Hagyd eltűnni a régit és élj az újban. A meditáció végeztekor óvatosan nyisd ki a szemed és menj vissza a szobádba. Figyeld, hogy meg tudod-e őrizni magadban az újfajta látásmódot. Ne felejtsd el, hogy egy folyamatban vagy, amelynek köszönhetően új élet épül fel számodra

17 A BENNÜNK LÉVŐ MAGASABB RENDŰ ERŐ Az új világban remélt élet megalapozásakor meg kell érteni, hogy létezik magasabb rendű értelem, alkotóerő, energia az univerzumban, amely forrása is, alkotórésze is minden létező dolognak. Mai kultúránkban számtalan kifejezést és elképzelést használunk ennek az erőnek a megnevezésére, körülírására. Lássunk néhányat közülük: Isten - Univerzum - Forrás Lélek - Felsőbb én - Kozmikus tudás Magasabb rendű erő - Nagy Én - Belső Vezérlés Fény - Erő - Krisztus-tudat Ezek a terminológiák olyan tapasztalatot, vagy tudást próbálnak kifejezni, amit nagyon nehéz szavakba, vagy racionális rendszerbe foglalni. Mindannyian magunkon tapasztaljuk ezt; annak megfogalmazására, amit érzünk, csupán címkék a kiválasztott szavak, amelyek közül igyekszünk megtalálni a legmegfelelőbbet. Nagyon ritkán használom az Isten szót; ugyanis számtalan helytelen értelmezése van. Az emberek gyakran összekapcsolják Isten nevét korábbi vallásos neveltetésükkel, amely azóta már nem gyakorol rájuk semmiféle hatást. Mások úgy értelmezik Istent, mint a rajtuk kívül álló "valakit" vagy "valamit", megint mások mint "az öregembert a mennyekben, hosszú fehér szakállal". Jobban szeretem a magasabb rendű erő, az univerzum, a lélek, a felsőbb én vagy a fény megnevezéseket. Ebben a könyvben ezeket fogom felváltva alkalmazni arra a fölöttünk álló értelemre és erőre, ami bennünk lakozik. Ha ezek bármelyikét az olvasó nem találja kifejezőnek, bátran válasszon helyette másikat. Életem első húsz évében nem hittem semmiféle magasabbrendűségben, nem is tapasztaltam meglétét. Megjártam a kételkedés és a hitetlenség különféle stációit, amíg megerősödött bizalmam, hitem az univerzum magasabb rendű erejében, amely bennem és másban, sőt minden létezőben benne van. Semmit sem hittem el vakon, így valahogyan magamnak kellett kipróbálnom mindent, saját tapasztalataimon keresztül. Amint ráébredtem, hogy az univerzum magasabb rendű ereje az, amiben fenntartás nélkül hihetek és annak elvei szerint kezdtem élni, rögtön éreztem, az életem megváltozott. Remekül éreztem magam

18 Akik mindig is vallásosak voltak, azoknak van mire építeniük. De azok, akik - mint én - sosem voltak hívők, nagyon remélem, támogatást kapnak szavaimtól, s egyben bátorítást is, hogy találják meg önmagukban ezt a belső kapcsolatot. Az univerzumnak van személyes és személytelen arculata: minél erősebben hittem benne, minél nyugodtabban bíztam rá magam, éreztem, úgy vált fokról-fokra személyesebbé a kapcsolatom ezzel a magasabb rendű erővel. Éreztem magamban a jelenlétét, azt, hogy vezet engem, hogy szeret, tanít és bátorít. Ebben a szó szerinti értelmezésben az univerzum tanár vagy vezető, barát, anya, apa, szerető, alkotó géniusz, képzeletbeli isten-anya vagy akár a Mikulás. Másként szólva: bármi, amire szükségem van, bármi, amit akarok, teljesülhet a belső kapcsolat által. Azóta nagyon ritkán érzem magam igazán magányosnak. Tény, hogy általában éppen a fizikai egyedüllét időszakaiban kerülök a legszorosabb kapcsolatba az univerzummal. Érzem állandó vezérlő jelenlétét, amellyel irányít, mit tegyek legközelebb. Megtanít arra is, hogyan tegyem meg a következő lépést a magam útján. Ilyenkor fénnyel töltődöm fel. Meditáció Ülj vagy feküdj le, helyezd magad kényelembe. Hunyd be a szemed és végy néhány mély lélegzetet. Minden kilégzéskor lazíts testtartásodon. S ekkor végy újra néhány mély lélegzetet és minden kilégzéskor próbáld meg kikapcsolni gondolataidat is. Hagyd hogy elússzanak, hagyd szertefoszlani őket, ne ragaszkodj egyikhez sem. Semmire se összpontosíts. Tudatodat engedd lemerülni a mélybe. Képzeld azt, hogy valami fölötted álló erő tölt el és vesz körül. Ez valami szeretetre méltó, erős és bölcs. Ez nevel, oktat téged, vigyáz rád, gondoskodik rólad és irányít. Ugyanakkor nagyon könnyed, vidám és játékos kedvű. Amint megismered és bízol benne, életedet izgalmassá és mulatságossá teszi. Olyan élményben lehet részed, amely ennek a magasabbrendűnek a jelenlétéről tanúskodik. Ha netán nem látsz, vagy nem érzel semmit, akkor is bízvást elhiheted, hogy figyel rád. Lazíts ismét, és élvezd azt, hogy az univerzum gondoskodik rólad. Mondd magadban, vagy akár hangosan a következőt: érzem az univerzum jelenlétét az életemben és bízom benne

19 AZ INTUÍCIÓ Ha elfogadjuk az univerzum magasabb rendű erejét, azt kérdezzük: "hogyan kerülhetünk kapcsolatba ezzel az erővel, hogyan férkőzhetünk hozzá". Mert ha létezik ez a felsőbb bölcsesség, úgy abból merítve meg kell találnunk az útjelzőket, amelyek a helyes irányt mutatják zaklatott világunkban. Ennek realitása néhány éve kezdett fölsejleni bennem, és megkezdtem utazásomat a fény felé. Azóta rájöttem, hogy rejtett képességeink felszínre kerülnek, ha megérzéseinkre hallgatunk. Intuícióink képesek közvetlen kapcsolatot teremteni az univerzum magasabb rendű erejével, rábízhatjuk magunkat, és engedjük, hogy vezessen bennünket. Ezen a ponton szembe találjuk magunkat azzal az életmóddal, amit a régi világban sajátítottunk el. A nyugati civilizációban a racionális, logikus dolgokat tanultuk meg tisztelni, sőt imádni, és elhanyagoltuk, alábecsültük vagy elutasítottuk a megérzéseket. Elismerjük az állatoknak azt a képességét, amellyel "megértenek" bonyolult jelenségeket is, s azt mondjuk: ez az ösztön. Vagy azt: misztérium, amire nincs logikus magyarázat, így hát elintézzük egy vállrándítással, olyan jelenségnek fogjuk fel, ami alsórendű a csodálatos emberi képességekhez képest. Kultúránk egész értékrendszere arra a hiedelemre épül, hogy az ésszerűség mindenekfölött való, azaz, hogy ez az alapja a megdönthetetlen, abszolút igazságnak. A nyugati tudomány hagyományai váltak vallásunkká. Fiatal korunk óta csak arra tanítanak bennünket, hogy legyünk ésszerűek, logikusak és következetesek; kerüljük az érzelmektől és indulatoktól vezérelt viselkedést, érzéseinket ne mutassuk ki, nyomjuk el. Legjobb esetben az érzéseket és megérzéseket nevetséges, gyengeséget sejtő, zavarba ejtő dolgoknak tarthatjuk, vagy rosszabb esetben úgy véljük, hogy veszélyeztetik a civilizált társadalom egész rendszerét. Vallási intézményeink sem oszlatták el a megérzések és irracionalitások iránt táplált gyanakvást. A valaha a minden létezőben jelen lévő, alkotó univerzumban való hitre alapozott egyházak ma mást tartanak fontosnak. Inkább híveiket igyekeznek kordában tartani olyan törvények megalkotásával, amelyek végső célja az, hogy megóvják az embereket irracionális és eredendően "bűnös" természetüktől. Számos pszichológiai elmélet szerint is felügyeletre szorulnak az ösztönök által irányított emberek, mivel veszélyesek lehetnek. Ebből a nézőpontból következik az, miszerint csakis racionális énünk képes ezt a misztikus erőt okosan felhasználni és megfelelő módon élni vele. A fejletlen társadalmakban az élet mibenlétére a megérzések világából merítenek magyarázatot. Mindennapjaik legapróbb cselekedeteit is az alkotóerő irányítja, amelyhez ösztönösen vonzódnak. Szerencsére technikai fejletlenségük eleve kizárta annak lehetőségét, hogy utolérjék a modern civilizációt

20 Hadd említsek két példát ezzel kapcsolatosan. Az amerikai lakosság többsége a bennszülött indiánok és a behurcolt afrikaiak leszármazottja. Mindkét ősi kultúrcsoport régen beolvadt a modern amerikai kultúrába, éppen mert képviselői kapcsolatba kerültek a nyugati civilizációval. Legújabban azonban nagy érdeklődés és őszinte tisztelet tapasztalható e régi kultúrák iránt. Szerintem az afrikai etnikum tett legtöbbet azért, hogy kulturális hagyományait ápolja. Talán azért, mert erőszakkal hurcolták be az amerikai kontinensre, de mégis megőrizte lelkierejét. Az emberi fejlődést nyomon követve úgy tűnik, hogy az értelem növekedésével fordított arányban vesztettünk mind többet az intuíciók iránti eredendő fogékonyságunkból. Megkíséreltük ezt a "sötét erőt" megzabolázni úgy, hogy ellentmondást nem tűrő törvények rendszerével meghatároztuk a jót, a rosszat, a helyeset, a helytelent. Igazolva láttuk a kategorikus szabályokat - ezzel az így kialakuló életforma helyességét - és elítéltünk mindent és mindenkit, akár egyéni érzelmi válságról, akár a társadalom betegségeiről volt szó, mint például: kábítószerszedés, alkoholizmus, bűnözés, erőszak és háborúk. Azonban, mihelyt elfogadjuk a bennünk az intuíció által átáramló, s az univerzumból fakadó magasabb rendű erő létezését, rögtön világossá válik, hogy személyes problémáinkat és a világ bajait éppen az okozza, hogy nem követjük belső megérzéseinket. Minél kevésbé bízunk ezekben, és elnyomjuk magunkban, végül annál nagyobb erővel és torzulva törnek elő belőlünk. Másként szólva: az említett jelenségek nem azt bizonyítják, hogy természetünk vad és fékezhetetlen, hanem sokkal inkább azt, hogy elnyomjuk magunkban a fogékony, érző fényt. Józan agyunk úgy működik, mint a számítógép: feldolgozza a betáplált adatokat és ezek alapján kiszámítja az eredményt. Ámde a józan gondolkodás véges, csak azzal képes "számolni", amit közvetlenül beletáplálnak. Úgy is fogalmazhatunk, hogy minden ember agya azon közvetlen tapasztalatok alapján működik, amelyeket maga az egyén szerzett élete folyamán. Ezzel szemben az intuíciókat is figyelembe vevő agy - úgy tűnik - végtelen számú információhoz juthat. Az ilyen agy, mintha képes lenne rést találni a tudás és a bölcsesség mélyen rejtőző tárházához, az univerzumban való gondolkodáshoz is, és ki tudja választani az információk közül azt, amire éppen szükségünk van. Annak ellenére, hogy az időnek csak igen kis hányadában kapunk ilyen információkat és nem is egyszerre, meg tudjuk tanulni, hogy az így, részletenként szolgáltatott információkat megértsük, és az üzenet szerint cselekedjünk, így a tevékenység folyamata nem szakad meg. Amint megtanuljuk, hogy bízzunk ebben az irányításban, életünk zavartalan és könnyű lesz. Érzéseink és cselekedeteink harmonikusan összekapcsolódnak a többi emberével