Hajdú-bihari. Biciklimegőrző. [ III. évfolyam 41. szám december 9. ] Fotó: Nagy Gábor

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hajdú-bihari. Biciklimegőrző. [ III. évfolyam 41. szám 2009. december 9. ] Fotó: Nagy Gábor"

Átírás

1 Hajdú-bihari [ III. évfolyam 41. szám december 9. ] Fotó: Nagy Gábor Biciklimegőrző Januártól új rend szerint kell közlekedünk. Változnak a szabályok, mint sokszor azóta, hogy a közúti forgalom rendjét először írásba foglalták. A magyar ős-kresz 1910-ben jelent meg, amikor még csupán 25 kilométerrel pöföghettek a személyautók. Két évtizeddel később a városi buszok az addig megengedett 12 kilóméter/óra helyett már 40 kilométeres sebességgel robogtak, s előírták a visszapillantó tükör használatát. Napjainkban más gondok foglalkoztatják a közlekedés rendjéért felelős szakembereket. Ezernyi technikai ketyere, mobiltelefon, GPS, minitévé használatát kell törvényesíteni, szabályozni, miközben jogokat kap a quad és a régmúlt korokat idéző riksa. Vészesen telítődnek az utak, erősebbé váltak a kocsik, felgyorsult a forgalom. Ebben a helyzetben igyekszik fokozottan védeni a védtelenek biztonságát az új szabályozás. Hiszen tapasztalhatjuk: autóból szemlélve a világot hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a kerékpáros, a motoros s a gyalogos is ember. Most, mikor évtizedes jogosítványunk birtokában, vezetői rutinmozdulataink közben a néhány új táblával, előírással ismerkedünk, nem árt arra gondolnunk, hogy leginkább nem is a szabályokat kellene bi áznunk hanem önmagunk elkorcsosult (közlekedési) kultúráját illene újra emberi léptékűre formálni. Udvariasság, gyelem, megértés, nyugalom. Oly sok baleset megelőzhető lenne, ha ingerültségünket, türelmetlenségünket, napi rosszkedvünket nem cipelnénk magunkkal a közlekedésbe, s nem harcként, küzdelemként élnénk meg az egyszerűnek tűnő helyváltoztatást. Árvay Sándor

2 2 Az ország [ Hajdú-bihari Hét december 9. ] Ajándék Pécsnek November utolsó napjaiban rendeztek Pécsett egy találkozót, amelyen a német 2010-es európai kulturális főváros, Essen, illetve a Ruhr-vidék mutatkozott be a leendő magyar centrumban. (Mint ismeretes, idén a törökországi Isztambul révén még egy harmadik kulturális fővárosa is lesz Európának.) Ezt az alkalmat ragadtuk meg, hogy Pécs polgármesterével, Páva Zsolttal is szót váltsunk. Először arról kérdeztük, hogy milyen együttműködés várható az eredetileg szintén kandidáló Debrecen és a címet végül elnyerő Pécs városa között. Hat hónapja vagyok polgármester Pécsett, de Kósa Lajossal több alkalommal találkoztam már a megválasztásom óta. Nekem az volt nagyon rokonszenves ebben a kapcsolatfelvételben, hogy Debrecen nagylelkű és nyílt szívű partnerként mutatkozott, hiszen a város polgármestere felajánlotta, hogy minden segítséget megad számunkra annak érdekében, hogy ez a program sikeres legyen. Ez nem kizárólag Pécs ügye, hiszen mi Magyarországként szerepelünk a nagyvilág előtt. Ezért is nagyon fontos, hogy a kulturálisfővárosprogram sikeres legyen, s más A Munkácsy-trilógia mellett más igazi debreceni produkciókat is szívesen látnának a pécsiek magyar városok és települések is részt vegyenek benne. Mi a konkrét debreceni felajánlás? Abban egyeztünk meg, hogy 2010-ben a Munkácsy-trilógia Pécsre kerülne, ha jól tudom, áprilistól október végéig. A képek fogadására most alakítjuk ki a helyszínt. Ez nem könnyű. A felajánlást Debrecen mindenféle térítés nélkül vállalta, azaz semmiféle viszonzásról nem esett szó. Emellett természetesen annak is nagyon örülnék, ha más kulturális programot, igazi debreceni produkciókat is elhoznának. Most, november végén egy kis felfordulást találtunk a pécsi belvárosban. A nagy lemaradásról persze nem ön tehet, hiszen nemrég vette át az irányítást. Mindenesetre 2009-ben az ausztriai Linz például január 1-jén az éjfél utáni harangszóval indította a kulturális évet. Pécsett mikor kezdődik? A közterület-felújítások döntő többsége kész lesz januárra. A város főtere mindenképpen, hiszen az óévbúcsúztatót is itt tartjuk. Nálunk január 10-én lesz a kulturális évnyitó (előtte január 9-én a német Ruhr-vidéken, január 16-án pedig Isztambulban). Török és német partnerfővárosai lesznek Pécsnek. Kísért a történelem A török és a német jelenlét városunkban ma is meghatározó, hiszen a török megszállás idején Pécs 150 évnél is tovább volt török város, azt követően pedig nagyon sok német települt ide, sőt, a városnak Fünfkirchen is volt a neve. Szóval nálunk a török és a német kultúra is mély nyomokat hagyott, s most ezekre is építünk jövőre, amikor Európa kulturális fővárosa leszünk. Tart-e még az a pártok közti összefogás, amiről megválasztásakor lehetett hallani? Az első hátrom hónapban ezt határozottan éreztem. Sajnos, szeptember óta egy kicsit kevésbé. De úgy vélem, a cél érdekében most majd megint közelebb kell egymáshoz kerülnünk. Hiszen én deszesként is csak úgy tudok előrehaladni, ha építek Toller László és Tasnádi Péter szocialista elődeim munkásságára. D. Á. Kié az állami erdők haszna? Tasó László, a Fidesz Hajdúhadház térségének képviselője november 23-án interpellálta a pénzügyminisztert Miért nem hagyják békén végre az állami vagyont, avagy meddig tart még a szándékos károkozás? címmel. Katona Tamás államtitkár válaszolt. TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz): Az állami erdőkben tovább folytatják ismeretlen forrásokból az új vadaskertek kialakítását, ezen kívül építik az irodákat, átépítik a szolgálati lakásokat, de nem tudjuk, hogy kinek és milyen forrásból. Nagyon komoly összeget fordítanak szálláshelyek kialakítására és bővítésére, holott tudja mindenki, hogy a kihasználtságuk borzasztóan alacsony. Először a vadaskerteket, aztán a vadászházakat, wellnesscentrumokat, később pedig az állami erdőket tervezik hosszú távú haszonbérbe adással kiszervezni. Úgy látszik, félelmünk igazolást nyert, nem férnek hozzá majd a helyi gazdák, a helyi termelők, és nyilvánvalóan senki sem fog hozzáférni az állami erdőkhöz kapcsolódó vadászati és idegenforgalmi bevételhez sem. Érdeklődöm, hogy milyen kihasználtsággal működnek az állami pénzen létrehozott és felújított vadászházak és vendégházak. Érdeklődöm, hogy milyen forrásból készült el és készül a halápi erdészetnél, a Nyírerdő Zrt.-nél a bagaméri 750 hektáros vadaskert. Érdeklődöm, hogy milyen forrásból alakítják át a központi irodaházakat luxushotellé és szállodává. Érdekelne, hogy tudják-e, éveken keresztül milliárdokban mérhető az a kár, amit a túltartott vadlétszám okoz az állami erdőkben. Valamikor történt-e ezzel kapcsolatban felelősségre vonás? DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Az elmúlt évtizedekben jelentősen növekedtek mind a vadászati, mind az ökoturisztikai igények. A vendégkör az igényesebb minőségi szolgáltatásokat kívánja igénybe venni. A fejlesztésekhez a piaci árbevételek magasabb szintje tartozik, ehhez kell pénzt adni. A magyar erdő- és vadgazdálkodás területén működő állami társaságok csak úgy tudnak versenyben maradni, ha az európai konkurensek gyakorlatához hasonlóan pozitív és intenzív vadaskerti vadászati lehetőségeket teremtenek, amelyek üzleti alapon, jól zető vendégkör számára vonzó lehetőségeket nyújtanak. A Nyírerdő Zrt. a halápi vadaskert megvalósításához 55 millió forint fejlesztési támogatásban részesült, ami a beruházás értékének 77 százalékát fedezte. A bagaméri vadaskerti beruházást azonban 100 százalékban saját forrásból nanszírozta a társaság. A Nyírerdő Zrt. a 2007-es és as gazdálkodási eredménye után 336 millió forint osztalékot zetett be az államkasszába. A szolgálati lakások felújítása saját forrásból történt, és a lakások kizárólag a szükséges komforttal rendelkeznek. A szakhatóság értékelése szerint a múlt évben a mennyiségi vadkár a évi értékének csupán 43 százaléka, a minőségi kár pedig 60 százaléka. Hajdú-Bihar országgyűlési képviselőinek felszólalásait elolvashatják a hu politikai oldalának parlamenti aloldalán.

3 [ Hajdú-bihari Hét december 9. ] A megye 3 Közbiztonságunk jelentős deficitet mutat Hajdúböszörményben tartotta hagyományos évértékelő közgyűlését a Hajdú-Bihar Megyei Polgárőrszövetség, Tóth Attila megyei elnök vezetésével. Az ünnepi összegzésen részt vett Túrós András országos OPSZ-elnök, a megye rendőrkapitányságainak vezetői, Debrecen rendőrkapitánya, az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgató-helyettese, a debreceni munkaügyi központ vezetője, a polgárőrséget leginkább támogató megyei önkormányzat alelnöke, Szólláth Tibor és a Limuzin Autóház ügyvezető igazgatója, Palotai Zoltán. A programot egy bemutató nyitotta meg: a részt vevő polgárőrök a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Oktatási Központja, a helyi Bocskai István Gimnázium, valamint a Veress Ferenc Szakképző Iskola tanulóinak közreműködésével szemléltették az elsősegélynyújtást. A közgyűlés résztvevőit Marczin Sándor megyei polgárőralelnök köszöntötte, s számolt be arról, hogy a megye 76 polgárőr-egyesületéből 61 képviseltette magát, 154 emberrel. Kiss Attila polgármester örömét fejezte ki amiatt, hogy a hajdútelepítés 400. évfordulóját ünneplő Hajdúböszörmény adhat otthont azoknak, akik a közbiztonság érdekében az átlagosnál jobb eredményt érnek el. Az emberek többsége tisztességes, törvénytisztelő, nem akar másoknak rosszat, ám vannak olyanok, akik nem így viselkednek. A jelenlévők feladata, hogy a többség érezze, van kihez fordulni: a rendőrség, a polgárőrség és az önkormányzat felé. Nem szabad ötletelni, nincs szükség településőrségre, seriffre, nem kell cégautóadót szedni a polgárőrségtől, hanem a meglévő rendőrséget és a polgárőrséget kell megerősíteni utalt a kormányzat előtt álló tennivalókra Kiss Attila. Tóth Attila megyei polgárőrvezető az elmúlt év rendkívüli gyelemmel kísért eseményének nevezte a július 4-én Püspökladányban megrendezett országos polgárőrnapot. Kiemelte az egyre gyakoribb közös járőrözést a rendőrséggel, bejelentette, hogy elkészült az az oktatóanyag, amelyből szeretnék levizsgáztatni a polgárőröket. A vezető beszámolójából kiderült: megyei polgárőrszövetség gazdálkodása kiegyensúlyozott, az államtól kapott hétmillió forintot szétosztották az egyesületek között, az országban elsőként számoltak el a kapott öszszeg felhasználásáról. A 76 egyesület közül 28 élén új vezető van, ami a atalítást jelzi. A gépjárműparkot illetően jól állunk, köszönhetően Palotai Zoltán vállalkozónak. Már 31 kis fogyasztású Suzuki személygépkocsi van a polgárőrség tulajdonában. Ahol pedig Az évértékelőn az elsősegélynyújtás jelentőségére is felhívták a figyelmet (Fotó: Horváth Tamás) Elismerés Az ünnepi közgyűlésen adta át Túrós András és Tóth Attila a Polgárőr-érdemkereszt arany fokozatát Tóth Erzsébetnek, a Püspökladányi Holding Vagyonkezelő Kft. ügyvezető igazgatójának, Rezső Istvánnak, az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgató-helyettesének és Palotai Zoltánnak, a Limuzin Autóház ügyvezető igazgatójának. Ezüst érdemkeresztet kapott Jáczku Tamás, a debreceni munkaügyi központ igazgatója. Kiss Attila polgármester az illusztris vendégeknek emléklapot és plakettet nyújtott át a hajdúváros 400. évfordulója alkalmából. A közgyűlés végén újabb öt Suzukit adtak át. Ezúttal Kaba, Vámospércs, Monostorpályi, Újszentmargita és Nádudvar polgárőrei kaptak egyéves garanciával járó gépkocsit a Limuzin Autóháztól. van gépkocsi, ott javul a lakosság szubjektív biztonságérzete szögezte le Tóth Attila, aki példásnak ítélte a 11 fős elnökség munkáját, s hozzátette: ezért ők javadalmazásban nem részesülnek. Szintén jónak minősítette a vezető a polgárőrök és a polgármesterek közötti együttműködést. Távlati terveik közt szerepel egy áldozatvédelmi iroda megnyitása Debrecenben, ahová bizalommal fordulhatnak a sérelmet szenvedett lakosok. Ezután Aranyi István ezredes, a megyei rendőr-főkapitányság helyettese méltatta a polgárőrök tevékenységét. A polgárőrség olyan fejlődésen ment keresztül, ami a lakosság számára is érzékelhető: felnéznek rájuk, elismerik munkájukat. A os polgárőrtörvény is elismeri létjogosultságukat. Fokozott jogvédelem illeti meg őket, ehhez járul még a gázspray használata is. A megyei rendőr-főkapitányság jó évet fog zárni, s ebben benne van a polgárőrök munkája is hangsúlyozta az ezredes. Jó irányba indult el a szubjektív biztonságérzet alakulása, melyben szintén része van a polgárőrségnek, mely minőségi változáson ment keresztül az utóbbi években. Szólláth Tibor megyei közgyűlési alelnök kijelentette: a megye törekszik a minél jobb együttműködésre. Rendpárti politikusnak tartom magam, ezért vallom: meg kell erősíteni a rendőrséget, és a polgárőrséget hangsúlyozta az alelnök. Túrós András országos polgárőr elnök szerint a közbiztonság ma Magyarországon billeg, s a válaszok késnek a problémákra. Hamis képet festenek ma a közbiztonságról. Meggyőződésem ugyanis, hogy sokkal több a valóságban a fel nem derített bűncselekmények száma, ugyanis a statisztikában elvész a tulajdon elleni bűncselekmény. Bizalmatlan a lakosság is, ezért inkább nem jelentik be ezeket. Be kell ismerni: közbiztonsági de cit van hazánkban, ezért felkészültebb polgárőrökre van szükség. A 85 ezres tagságból ezres magot kell kiválasztani, akikre bizton számíthatunk hangsúlyozta az országos elnök, s a hajdú-bihari polgárőrszövetségről elmondta: az országos elnökség gyelme ide irányul, hiszen itt megtörtént a váltás, Tóth Attila az ország leg atalabb megyei elnöke. A megújhodás itt már megkezdődött, s ez iránytű lehet a többi megye számára is. Túrós András nagyra értékelte az önkormányzatokkal meglévő újszerű kapcsolatokat is, továbbá példásnak minősítette a püspökladányi országos polgárőrnap megszervezését, lebonyolítását is. Nyírő Gizella Megjelenik: Hajdú-Bihar megyében példányban Főszerkesztő: Szénási Miklós Szerkesztő: Gurbán György Lektor: Arany Lajos Fotó: Nagy Gábor Szerkesztőség: 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A, tel.: (52) Kiadja: a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat megbízásából a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. (a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tagvállalata), 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A, tel.: (52) hbmhet@deol.hu Felelős kiadó: Angi János Hirdetési vezető: Bodnár Gabriella Lapterv: Petromán László Tördelés: Kaméleon Dizájn Kft., tel.: (52) Nyomtatás: Alföldi Nyomda Zrt., 4027 Debrecen, Böszörményi út 6., tel.: (52) Terjesztés: Magyar Posta Zrt. ISSN X Terjesztési reklamáció: (52) A hirdetésben közölt adatokért a hirdető vállalja a felelősséget. A Kaméleon Dizájn Kft. által tervezett egyedi gra kai megoldások utánközlése engedélyünk nélkül tilos.

4 4 A megye [ Hajdú-bihari Hét december 9. ] Büszkék rá, hogy túlélték Nehéz évet tudhat maga mögött a Kenézy-kórház a megszorítások miatt, de remélik, hogy jövőre több pénzt kapnak az intézmény működtetésére a költségvetésből. Ónodi- Szűcs Zoltán, az Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt. elnökvezérigazgatója elmondta, hogy a létszámot már nem lehet tovább csökkenteni a működés zavartalansága érdekében. A január 1-jén megalakult Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt. nem egészségügyi tevékenységet végző személyzete év elején még 380 ember volt, év végére ez 220-ra csökkent. Más megyei kórházakban ez a létszám zal nagyobb, nekünk viszont nem kiemelt kórházként kevesebb pénzből kell gazdálkodni mondta Ónodi-Szűcs Zoltán, az Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója. Földi Enikő vezérigazgató-helyettes hozzátette, hogy az Egészségügyi Minisztériummal továbbra is pereskednek a Kenézy nem súlyponti besorolása miatt. A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy az alkotmánybíróság után idén a legfelsőbb bíróság is megsemmisítette az egész- A kórház vezetői továbbra is küzdenek a súlyponti besorolásért Új oltópont Az új in uenza terjedésének megakadályozására a DEOEC karácsonyig működő oltópontot hozott létre. A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumban (a Kossuth Lajos Kollégium földszintjén) karácsonyig munkanapokon reggel nyolctól este nyolcig lehet jelentkezni kizárólag a H1N1 elleni oltásra. Az egészségügyi személyzet tájékozódik az oltást kérő személy egészségügyi állapotáról, s ő a tájékoztató elolvasása és a beleegyező nyilatkozat aláírása után kapja meg a vakcinát a felkarjába. ségügyi miniszter áprilisi határozatát az ágyszámokról és a nanszírozásról. Változás azonban ezután sem történt, annak ellenére, hogy így nincs érvényes OEPszerződése a kórháznak. A Kenézy vezetősége ezért újból bírósághoz fordult, hogy kössön velük a minisztérium új szerződést, a tárgyalást 2010 március végére tűzték ki. Az intézményt eddig négymilliárd forint kár érte a kedvezőtlen nanszírozás miatt. Ónodi-Szűcs Zoltán felháborítónak tartja, hogy a teljesítményvolumen-korlát a Kenézy-kórházban csak fele, mint átlagosan a megyei kórházakban, annak ellenére, hogy az intézmény ugyanazt a munkát végzi, mint más megyei ellátópontok. Lampé Zsolt, a Kenézy-kórház Kft. ügyvezetője elmondta, hogy felmérések alapján a betegek elégedetlensége nem nőtt olyan mértékben, mint amennyire számítottak. Ezt a dolgozók kitartó, áldozatos munkájának köszönhetik, akik annak ellenére teljesítenek erejükön felül, hogy az egészségügyet érintő sorozatos elvonásoknak vannak kitéve hangsúlyozta az ügyvezető. Batta Ágnes Gólyafészek görbeháziaknak Megújult óvodával és bölcsődével gazdagodtak a görbeháziak. A beruházás eredményeként 430 négyzetméter épületrész újul meg, továbbá 500 négyzetméteres épületrésszel bővül a meglévő épület. Görbeháza önkormányzata sikerrel pályázott az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-alföldi Operatív Programban meghirdetett, Oktatási-nevelési intézmények fejlesztésének támogatására című pályázaton, s nyert mintegy 213 millió forint 95 százalékos, vissza nem térítendő európai uniós támogatást, s ehhez az önkormányzat 11 millió forint önerővel járul hozzá. A projektismertetőn országgyűlési képviselők, környékbeli polgármesterek, jegyzők, és a helyi önkormányzat tagjai előtt Pusztai Adél polgármester ismertette a Gólyafészek Óvoda és Bölcsőde bővítését és felújítását. Mint kiderült, az óvoda 1965-ben épült két csoportszobával ben egy-egy Az óvodások hangulatos műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek foglalkoztatószobával bővítették végéig három óvodás csoport működött, ám lakossági kezdeményezésre, 2008 elején bölcsődei csoportot is beindítottak. Jelenleg 73 óvodás és 13 bölcsődés gyermekük van. Az elmúlt évtizedekben az épület állaga jelentősen romlott, ezért a képviselő-testület 2007 őszén pályázatot nyújtott be bővítésre és felújításra. A közbeszerzési eljárás eredményeként a beruházás három ütemben készül el. Elsőként a konyhát, második ütemben a bölcsődét, míg végül az óvodát újítják fel, illetve bővítik ki 2010 nyarának végére részletezte Pusztai Adél. Kicserélik a fűtési és világítási rendszert, a vizesblokkot, a nyílászárókat, a tetőszerkezetet. Az óvodásoknak fedett teraszrészt építenek ki, de külön udvarrész lesz a bölcsiseknek is. Az intézmény akadálymentesített lett, új parkolókat is kialakítanak. Szólláth Tibor megyei közgyűlési alelnök örömét fejezte ki az óvoda és bölcsőde felújítása kapcsán, mert mint fogalmazott, ez azt tükrözi, Görbeháza bízik a település jövőjében. A politikus elmondta: nem ért egyet azzal a vélekedéssel, amely középkori csökevénynek tekinti a vidéki falvakat. A magyar vidéki falvaknak is jár a közszolgáltatás, hiszen az itt élők is hozzájárulnak adóforintjaikkal az állami büdzséhez. Teljen meg gyermekzsivajjal a település, kívánta a helyieknek az alelnök. Tóth József országgyűlési képviselő azt húzta alá, hogy mindenki ott boldoguljon, ahová született. A fejlesztések is ezt a célt szolgálják, ám az uniós források megszerzése nem egyszerű folyamat. Kép és szöveg: Nyírő Gizella

5 [ Hajdú-bihari Hét december 9. ] A megye 5 Behajtották a jószágot Az idei behajtási ünnepen igencsak próbára kívánta tenni a jó Isten a hortobágyiak kitartását, hagyományszeretetét, mert ahogy közeledett az ünnep kezdete, szombaton két óra, egyre jobban sötétedett az ég, egyre jobban szakadt az eső. A hagyományőrző rendezvényre mégis nagy számú érdeklődő érkezett a környező településekről, az ország más tájairól, sőt külföldről is. Morcos, rideg az idő, szemerkél az eső, november 28-át írunk szombat van, nem sokkal múlt dél. A híres Hortobágyi Csárda körül a parkolóban, a járdán is cipőperemig ér a ragadós sár. Ember alig jár, nyoma sincs a nyáron megszokott nyüzsgésnek, szürke, őszi-téli most minden, csak a felújítás alatt álló csárda tetején vidámkodnak a már újonnan felrakott cserepek. A kirakodótéren is csak két árus kínálja portékáit karikás, bogrács, gyönyörűen kikészített birkabőrök, turistáknak való holmik az igazi pásztor igencsak elhúzná a száját a zománcozott, főleg a vörös rézből készült edények láttán, de nem jár erre pásztor, turista sem, pedig a folyópart felől vidám muzsika szó hallik... Van itt hagyományos bogrács is, engedek az árból készségeskedik az árus, kínálja a bőröket is, amelyek valóban nagyon szépek. Elmossa az eső a rendezvényt jegyzem meg, a muzsikaszó irányába nézve az árus nem sértődik meg, amiért nem mutatok nagyobb érdeklődést a portékái iránt. Aligha uram! Két órakor kezdődik az ünnep, akkorra hirdették, lesz itt nép annyi, hogy alig férnek majd, nekem elhiheti. A behajtás nagy esemény a hortobágyi emberek életében, bármilyen rossz is az idő, megtartják az ünnepséget állítja. És tényleg. Egyre jobban sötétedik az ég, szakad az eső, de a vízi színpad környékére, a felállított sátrakhoz érkeznek az emberek. Az alig védelmet nyújtó ponyvák alatt kevés a hely, de ez senkit sem érdekel. Szól a zene, vidám a hangulat, forralt bor, pálinka várja az érkezőket, az üstökből birka-, marha-, sertéspörkölt illata száll. Családias a hangulat, a környező falvakból érkező emberek öleléssel, kézfogással köszöntik egymást, bőrig ázva, az esernyő rengetegben várják az ünnepi kezdetet, már sok százan vannak. Egyre több a hagyományt őrző népies viseletben, csikós-, pásztorgúnyában érkező, és idegen is főleg német szó hallik a tömegben. Élénk, kék talárban, feltűnő jelmezben, pálinkásüveggel a kezükben, kóstolót kínálgat a forgatagban elázottan három tekintélyes fér. Jót tesz a didergés ellen. Tiszta, erős nedű. Eredeti, tarpai, főzött, szatmári szilvapálinka nyújtja a poharat Kelemen Béla, a Szatmárberegi Pálinka Lovagrend ceremóniamestere, civilben Tarpa polgármestere. Nagyon örülünk, hogy itt lehetünk ezen a rendezvényen hiszen a lovagrendünk célja éppen az ősi magyar hagyományok ápolása. Ahol csak van hasonló, elmegyünk bárhová az országba, de ez a hortobágyi mulatság, a behajtási ünnep számunkra is kiemelt jelentőségű. Elcsöndesedik a sokadalom, az eső is alább hagy valamelyest. Gencsi Zoltán főrendező, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. ügyvezető igazgatója szólal meg, köszönti az ünneplőket. Ő a ceremóniamester. A kihangosítóknak köszönhetően messzire hangzó szavával hívja az ünnepi menet résztvevőit egymás után. Elsőként a híres rackanyájat terelik keresztül a nemrég felújított Kilenclyukú hídon a pásztorok, aztán jönnek a csikósok a nóniuszlovakkal, a szürke marhák, a bivaly-, az ökör-, az öszvérfogatok, a pásztortalyiga, és természetesen a pompázatos debreceni ötös és hetes fogatok is átvonulnak a hídon át a térre, felsorakoznak a nézők előtt a még ilyenkor is zöld füvön. Gyönyörű és megható a csuromvizes állatok hadseregének látványa gazdáik arcán a büszkeség. Hogy is mondta a cívis gazda, ha kérdezték: miért fog ennyi lovat a szekere elé? Mert telik! kommentálja a látványt Gencsi Zoltán és a közönség egyszerre billenti meg esernyőit tisztelete jeléül a felvonulók előtt. Sok fér megemeli a kalapját a tömegben. Vajda Mária néprajzkutató a behajtási ünnep mának szóló üzenetét mondja el fennkölt szavakkal, majd előkerül a rovásfa két fele, kezdetét veszi a pászítás, csikósok, gulyások, juhászok számot adnak a jószágaikról. Kiderül, mennyi ment ki a legelőre, onnan a vágóra, a kereskedő kezére vagy az égi mezőre. Annak Hajtás az esőben. Ünnepelt Hortobágy népe idején, tavasszal, amikor a gazda átadta a jószágokat az őrzőjének, a rovásfára jegyezték fel a számukat. Majd a fát kettéhasították, egyik maradt a gazdánál, a másik a pásztornál. Ősszel a számadáskor ezt a két fél rovásfát illesztették össze, így számoltak el egymással. Így, terjedt el a hortobágyi mondás: tavasszal a kihajtáskor, akárki is lehet pásztor, bezzeg ősszel számadáskor az a pásztor, aki számol. A bemutatót követően a Debreceni Hajdú Táncegyüttes szórakoztatta a közönséget, egyre többen látták jónak mégis csak másutt folytatni az ünneplést, mert az eső csak nem akart elállni. A menekülők közé tartozott Udvarhelyi Judit is, aki barátnőjével vett részt az ünnepségen. A Debrecenből érkezett banki hiteltanácsadó talán a forralt bortól, talán az ünnepi hangulattól kissé kipirulva, ázva-fázva, de lelkesen összegezte véleményét. Hortobágyon születtem, a rokonaim most is itt élnek. Az unokatestvéreim közül többen is pásztorok, hát úgy érzem, itt a helyem, és mindig itt is vagyok a behajtási ünnepen. Hogyan is tehetnék másként, mikor a nagyapám úri kocsis volt, és én bizony hatéves koromtól kisasszonyként, hintóval jártam iskolába. Korán megszerettem a lovak szagát. Most pedig megyünk a termálfürdőbe, meg ne fázzunk. Aztán részt veszünk az esti egyházi ünnepségen is... Nagy Mihály

6 6 Megyei krónika [ Hajdú-bihari Hét december 9. ] A közlekedésért Végéhez közeledik a hajdúböszörményi közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztését célzó beruházás. A hajdúböszörményi Városgazdálkodási Kft. és Hajdúböszörmény Önkormányzata a Hajdú Volán Zrt.-vel közreműködve pályázatot nyújtott be az Új Magyarország Fejlesztési Tervben meghirdetett Helyi közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése című pályázati kiírásra. A hajdúböszörményi Városgazdálkodási Kft. mint kedvezményezett összesen forint támogatást nyert el. Ehhez forint önerőt társított. A beruházás során felújításra és átalakításra kerül Hajdúböszörményben 28 buszmegálló. Buszöblök, buszperonok, esőbeállók építése, felújítása valósul meg, illetve a Kálvin téren egy, a 21. századi követelményeknek megfelelő autóbusz-állomás épül. Mindezt hivatalosan december 18-án vehetik birtokba a településen élők és a településre érkezők. Faragott címer Nyíradonynak eddig nem volt hivatalos testvértelepülése. Immár van: aláírta Tasó László polgármester és Richard Masseglia, Montpezat de Quercy város alpolgármestere az együttműködési megállapodást. Tasó László elmondta: a kulturális, művészeti, turisztikai, gazdasági területekre kiterjedő kapcsolatokon kívül azt is remélik, hogy sikeresen pályázhatnak közösen európai uniós projektekre is. Kép és szöveg: Nyírő Gizella Felavatták Derecske új buszmegállóit. Az ünnepségen megjelent az alsóregmeci Mezővári Miklós vállalkozó-kivitelező, aki meglepetésként elkészíttette Derecske faragott címerét, és átadta azt Bakó István polgármesternek. Kiderült: a címert a Sepsiszentgyörgy melletti Gidófalván élő Kövér György fafaragó készítette, akinek ez már a nyolcvanadik ilyen alkotása. A szakember szerint a Derecskei Városgazdálkodási Nonpro t Kft. által elektronikus úton elküldött derecskei címer hibás, ezért elővette a címertárt, és az alapján faragta ki a címert, melyet aztán a hollóházi porcelángyár üvegfestői festettek meg. Az ajándékot átvevő Bakó István megígérte, méltó helyre kerül a város vadonatúj címere. Oroszok jöttek A Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Részvénytársaságban folyó vadgazdálkodási munka, valamint a magyar vadászati hagyományok megismerése volt a legfontosabb célja annak a tanulmányútnak, amelynek során 18 orosz atal töltött el néhány napot november elején Kelet-Magyarországon. Az erdőgazdaság több egységéhez eljutottak: a Gúthi Erdészetben tájékoztatást kaptak a társaságnál folyó nyírfajd-visszatelepítési programról, és ellátogattak az itteni vadaskertbe is. A Debreceni és Nyíregyházi Erdészetben pedig A Hajdú-Bihar Megyei Román Területi Kisebbségi Önkormányzat december 17-én, (csütörtök) tól közmeghallgatást tart a Bihar Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda Bedői Tagintézményében. (4128 Bedő, Rákóczi út 15.) az erdőgazdálkodási munkákat tanulmányozták. A szakmai útra az Orosz Vadászok és Halászok Szövetsége és az Országos Magyar Vadászati Védegylet által idén júniusban megkötött együttműködési megállapodás kapcsán nyílt lehetőség. A két szervezet közös programokat kíván indítani a vadtenyésztés, vadgazdálkodás, vadászatszervezés, a trófeabírálat, valamint az ökológiai és vadászati turizmus területén. A különböző költöző állatfajok meg gyelése mellett a tudományos, módszertani és kutatási konferenciák szervezése, valamint az utánpótlás nevelése is a célok között szerepel. A tervek szerint hamarosan magyar atalok utaznak Oroszországba, hogy az ottani vadgazdálkodást tanulmányozzák. Tisztább város Az Út a munkához programban tapasztalható, hogy nagyon hasznos és példa értékű munkát végeznek a kiközvetített hajdúhadházi roma és nem roma dolgozók. A képviselő-testület legutóbbi ülésén megállapították, a településen öröm látni a lakosság elégedettségét, a tisztaságot, az útpadkák rendezését, a csapadékelvezető árkok, csatornák karbantartását, a temetőben az elhanyagolt sírok és utak gondozását. Mindezek mellett a romák és nem romák együtt értékteremtő munkát is végeznek, seprűket, kosarakat gyártanak, hogy az önkormányzat intézményeiben legyenek eszközök a feladatokhoz. Az önkormányzat pályázatot nyújtott be a feladatok bővítéséhez szükséges tárgyi és anyagi eszközökre, sajnos eredménytelenül. Az Út a munkához nagyon sikeres és szükséges program, a jelenlegi szervezés és irányítás példa értékű, ezért folytatni kell. Jól kifőzték Hatodik alkalommal rendezték meg nemrégiben a Nyíregyháza melletti Sóstói Múzeumfaluban a hazai és határon túli, magyar ízeket felsorakoztató, igen hangulatos és vidám gasztronómiai fesztivált. A hajdúhadházi Kulturális Értékeinkért Baráti Kör tagjai most is megmutatták főzési tudományukat. Két napon keresztül a kör 17 tagja azon igyekezett, hogy a vendégeknek felkeltse az érdeklődését a káposztatermeléséről híres település iránt. Nemcsak a szép főzősátor, hanem a torzsás napok -at bemutató lm és reklámanyag, valamint a cipóban tálalt Csokonai-leves, ahogy Földi János szerette nevet viselő, káposztával gazdagított ételük is elnyerte a látogatók tetszését. Két nap alatt 1073 (!) adag levest mértek ki, s ezzel elnyerték a fesztivál közönségdíját. Távoltartás Ez év október elsejétől lépett hatályba a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvény. Eszerint testi vagy lelki sértés esetén, az eset részleteinek teljes körű ismerete tekintetében, az intézkedő rendőrnek jogában áll távoltartásra kötelezni a bántalmazót, három napra tilthatja el a sértettől. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság derecskei rendőrőrsétől tegnap egy konyári asszony kért segítséget. Az asszony délelőtt hívta a rendőrséget, mert erősen ittas állapotban lévő a ordított, veszekedett vele. A helyszínre érkező rendőrök felszólítására a fér abbahagyta a veszekedést. Az idős nő később ismételten segítséget kért, mert a a, amikor a rendőrök távoztak, újra veszekedésbe kezdett. A rendőrök a fér t előállították, és alkalmazták az ideiglenes megelőző távoltartás jogintézményét. A fér ellen garázdaság szabálysértése miatt eljárást kezdeményeztek, továbbá a rendőrség a bíróságon kezdeményezte a megelőző távoltartás elrendelését.

7 7 [ Hajdú-bihari Hét december 9. ] Hirdetés 7 Teljesítjük feladatainkat A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. a 2009-es évben eddigi működésének gazdaságilag leg nehezebb szakaszát teljesítette. A fegyelmezett, szigorú gazdál kodásnak köszönhetően sikerült a pénzügyi egyensúlyt megtartani. Emellett beruházásokat tudtak végigvinni és a helyi buszközlekedés kapcsán egy teljesen új üzletágat megszervezni, fenntartani. Az elmúlt év tapasztalatait Mészáros József, a vagyonkezelő általános és stratégiai igazgatója összegezte lapunk számára. Olvasóinkkal megosztotta re vonatkozó elképzeléseit is. A Debreceni Vagyonkezelő Zrt márciusában lesz 10 éves. Az országban elsőként létrejött és jelenleg is példaértékű ilyen jellegű szervezet milyen évet tudhat maga mögött 2009-ben? Már a 2007-es évértékelésben is ki kellett térnünk arra a körülményre, hogy rendkívül kedvezőtlen gazdasági helyzetben volt az ország. Ettől sem mi, sem tulajdonosunk, a debreceni önkormányzat nem tudott elvonatkoztatni. Sajnos azt kell mondanunk, hogy az akkori, kedvezőtlen jelzővel illetett gazdasági helyzet mára már határozottan kívánatosnak tűnik. A 2008 őszén kezdődött világgazdasági válság a nemzetgazdaság egészét érintette, s ennek hatása alól cégcsoportunk sem tudta kivonni magát. Gazdálkodásunk valamennyi területén érezzük a visszaesést. Az általunk nyújtott szolgáltatások terén nagyon komoly erőfeszítések ellenére is árbevétel-visszaeséssel és eredményességromlással teljesítjük feladatainkat. Idén mit tekintettek a legnagyobb kihívásnak, és hogyan sikerült annak megfelelni? 2009-ben két nagy kihívást kell megemlítenünk. Az első a cégcsoport egészét, valamennyi tagját nagyon érzékenyen érintő gazdasági válság hatásának kivédése volt. A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. már a válság kezdetén igyekezett gyorsan és hatékonyan reagálni. Úgy éreztük, árbevétel növekedésünk elérte felső korlátját, így a hatékonyságot kell tovább javítani. A Vagyonkezelő már a korábbi években nagyon komoly eredményeket ért el a párhuzamosságok felszámolásával, a közös beszerzésekkel és a folya- Mészáros József: A Vagyonkezelő a rendben, időben fizetőket és a szolgáltatások biztonságát igyekszik védeni matos szervezeti korszerűsítéssel a költségek csökkentése érdekében. Az év eleji a nyilvánosság előtt is megjelenő, legnagyobb cégeinket érintő összevonási elképzeléseinkről azonban lemondtunk. A szakmai elemzések a hatékony működés, a színvonalas és biztonságos szolgáltatások fenntartása kapcsán komoly kockázatokat jeleztek előre. A már korábban is alkalmazott hatékonyságnövelő intézkedéseken túl 2009-ben a korábbi éveknél sokkal nagyobb óvatossággal terveztük beruházásainkat, hogy a válság alatt pénzügyi tartalékokkal is rendelkezzünk. Talán 2009 volt az első olyan év, amelyben bizony szükséges, illetve gazdaságos beruházásokat is kénytelenek voltunk elhalasztani a pénzügyi egyensúly fenntartása érdekében. Gazdasági erőfeszítéseink másik nagyon fontos területe a kintlevőségeink minimalizálása volt. Arra törekedtünk, hogy kiszámlázott bevételeink ténylegesen is rendelkezésünkre álljanak. Hallhatnánk erről egy kicsit bővebben? A cégcsoport versenyhelyzetben lévő tagjainál, de különösen közszolgáltató tagvállalatainknál tartottunk attól, hogy a kintlévőségek elviselhetetlen mértékű megugrása gazdasági stabilitásunkat is veszélyeztetheti. Már a tervezésnél tudtuk, hogy a gazdasági válság hatására mind a lakossági, mind a céges felhasználók fizetési nehézségei nőni fognak. Tudtuk, ez kihatással lesz bevételeink realizálására, ami sajnos be is következett. E körülmény természetesen szomorú tükörképe a lakosság gazdasági ellehetetlenülésének, ami sokszor az adott fogyasztó önhibáján kívül következik be. Mi természetesen megértjük az okokat. Cégeink ugyanakkor gazdasági szereplők, és csak minimális mozgástérrel rendelkeznek e problémák orvoslására. A hátralékos fogyasztók a rendesen fizetők terheit is növelik. Hátralékuk finanszírozása költséget von maga után, és a hátralékok bizonyos szintje fölött magát a szolgáltatást, illetve annak biztonságát is fenyegetheti. A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. rendszeresen figyelemmel kíséri a kintlevőségek alakulását, és a szolgáltatóktól megköveteli, hogy minden rendelkezésre álló törvényes eszközt azonnal vegyenek igénybe a hátralékok behajtása érdekében. Ezúton is kérem az olvasók megértését ezzel kapcsolatban, és szeretném hangsúlyozni: a Vagyonkezelő a rendben, időben fizetőket és a szolgáltatások biztonságát igyekszik védeni. Mi volt az Ön által említett másik legnagyobb kihívás a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. életében? A másik nagy kihívás egyik tagvállalatunkat, a DKV Zrt.-t érintette, és a helyi buszközlekedés új alapokon történő megszervezését jelentette. E feladatot nagyon rövid idő alatt és ilyen jellegű tevékenységgel összefüggő tapasztalatok nélkül kellett megoldanunk július 1-jére. Úgy ítélem meg, hogy a szolgáltatással kapcsolatos vállalásunkat sikeresen és az országban egyedülálló módon teljesítettük. Konzorciumi partnerünkkel, az Inter-Tanker Zrt.-vel egy teljesen új, egységes, 140 darabos, klímás, környezetkímélő, alacsony padlózatú buszparkkal biztosítottuk a szolgáltatás zökkenőmentes átvételét és fenntartását. E feladat teljesítése értékelésünk szerint ugyanúgy példaértékű, mint 10 éve a holding alapítása volt. Különösen örömteli e siker akkor, amikor máshol a tömegközlekedés területe inkább botrányoktól volt hangos. Mit vár a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. a évtől? Ha röviden, tömören akarnék válaszolni, azt kellene mondanom, hogy semmi jót. Meglátásunk szerint Magyarország és ezzel partnereink és fogyasztóink a 2010-es évben az ideinél is nehezebb gazdasági körülmények között lesznek kénytelenek működni, élni. A cégcsoportnál hajrájához érkezett a 2010-es évre vonatkozó tervezés, ahol ezt a körülményt kellett megjelölnünk, mint legfontosabb kiindulási pontot. Ezért ha még egyáltalán lehetséges tovább kell szigorítanunk gazdálkodásunk fegyelmét, és még többet kell tennünk a fizetési fegyelem erősítése érdekében is. Még inkább vissza kell fognunk beruházásainkat, mivel a cégcsoport további külső finanszírozást a működéshez, terjeszkedéshez, beruházáshoz már nem vehet igénybe. Tudjuk, hogy ez áldozattal jár mind munkavállalóink, mind pedig partnereink és fogyasztóink részéről. Természetesen azt is érezzük, hogy a beruházások hosszabb időn keresztül történő visszafogása a jövőt veszélyezteti. A bérfejlesztések elmaradása komoly próbára teszi kollégáinkat is. De a nehéz és sajnos nehezen kiszámítható jövő év veszélyei ezeket a lépeseket a működőképesség fenntartása, a szolgáltatások biztonsága érdekében megkövetelik.

8 8 8 Hirdetés [ Hajdú-bihari Hét december 9. ] Cívis Ház: biztos alapokon A válság a gazdaság minden szegmensére nagy csapást mér(t), nem kivétel ez alól az ingatlanpiac sem. Sőt. Éppen ezért nem lebecsülendő, hogy a szászszázalékos önkormányzati tulajdonban álló Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tagvállalata, a Cívis Ház Zrt. idén is csakúgy, mint a holding létrejötte óta mindannyiszor pozitív mérleggel zárhat. Az eredményekről, az üzleti lehetőségekről, tervekről a gondokat is megosztva Nyíri László vezérigazgató adott tájékoztatást. A Cívis Ház Zrt. tevékenységi köre hárompólusú. A cég egyrészt megalakulása óta kezeli az önkormányzati tulajdonú bérlakásokat, másrészt a saját és az önkormányzat tulajdonában lévő debreceni üzlethelyiségek, irodák hasznosításával foglalkozik, harmadrészt egy évtizede kiemelt célként meghatározva jelentős szerepet vállal a debreceni ingatlanfejlesztésekben. Készek a kompromisszumra Sajnos növekedett a hátralékállományunk. Az adósságokat igyekszünk humánosan behajtani hangsúlyozza Nyíri László. Készek vagyunk a kompromiszszumra, ha érezzük, hogy a tartozást felhalmozó ügyfelünk fizetési hajlandóságot mutat. Lehetőséget adunk például az adósság részletekben történő kiegyenlítésére. A kilakoltatásig egy nagyon hosszadalmas jogi procedúra ve- zet, és csak akkor kezdeményezzük, ha más megoldás nem kínálkozik érdekeink ami egyébként az önkormányzati kötődésünkből eredően a közösség érdeke is érvényesítésére. A tulajdonosi jogok gyakorlása mellett a kötelezettségeinknek is eleget teszünk, azaz: karbantartjuk a jelenleg mintegy 3700 lakást magában foglaló állományt. Bizonyára nem mindenki előtt ismert, de Debrecenben kizárólag pályázat útján lehet szociális lakáshoz jutni. Novemberben huszonkettőre licitálhattak az érdeklődők, és a lakások mindegyike gazdára talált. Számos bérlakást pedig megvásárolhatnak a bennük lakók, amennyiben szándékukban áll, és a szükséges pénzük is megvan hozzá. Most érdemes bérelni Az üzleti célú bérbeadás területén a piaci változások kedvezőtlenül hatottak a Cívis Ház Zrt. pozíciójára, ami mindezek ellenére is stabil. Tény, hogy sok vállalkozás nem tudott lépést tartani a kihívásokkal. Emiatt frekventált helyeken számos üzlet- és irodahelyiség megüresedett a belvárosban. Ez senkinek sem jó. Azok is gondokkal küszködnek, akik talpon maradtak. Ezért sem érvényesítettük a bérleti díjakban az inflációt, és jövőre sem tervezünk emelést. Sőt a város vezetőinek szorgalmazására is rugalmasabb bérbeadási rendszert alakítottunk ki. November eleje óta a korábbinál sokkalta jobb feltételekkel ajánljuk ki főként azokat a Piac utcai helyiségeket, amelyeket régóta nem tudunk kiadni. Olcsóbban kínáljuk azokat is, amelyekben a város által preferált tevékenységek folytathatók. Felkerestünk például néhány művészeti kereskedőt és vendéglátó-ipari vállalkozót, hogy amennyiben sikerrel biztató üzleti tervet tudnak felmutatni, számíthatnak a partnerségünkre. Bízunk benne, hogy a még inkább bérlőbarát üzleti környezet megteremtésével impulzust adhatunk a válság miatt elbizonytalanodott vállalkozói rétegnek, és egyúttal biztatjuk is őket: lépjenek, mert most előnyt élvezhetnek. Persze a jelenlegi és a leendő bérlőkkel szemben is vannak elvárások. Színvonalas, a belváros miliőjéhez alkalmazkodó, rendezett, kulturált üzleteket kell üzemeltetniük. Projekteket készítenek A Cívis Ház Zrt. az önkormányzattal együttműködve közös terveket dolgoz ki a belváros fejlesztésére. Idén megszépült a Piac utca 39. belső udvara és külső-belső homlokzata, míg a 41. szám alatt a kapubejáró és a külső homlokzat kapott új köntöst. A tömbrehabilitációs program keretében megújul a Gambrinusz köz. Ennek első látványos megnyilvánulásaként új arculatot kapott a korábban szégyenfoltnak számított sikátor. A második ütem megvalósulásával pedig tovább szépülhet a belváros. A befektetőkkel már megköttetett a szerződés, ám a várhatóan másfél éven át tartó munka csak akkor indulhat meg, ha a finanszírozást is meg tudják oldani. A Piac utca 77. alatt viszont már decemberben kezdetét veszi a lelakott épületegyüttes nagy átalakítása. A félmilliárdra rúgó költségek felét hazai pályázaton nyerték meg, és 2010-ben avathatják az úgynevezett inkubátorházat, amely kezdő vállalkozások centruma lesz. A Széchenyi utca 31. alatt pedig már fel is épült egy modern, minden igényt kielégítő, exkluzív megjelenésű irodaház, de még nem telt meg élettel árulja el a vezérigazgató. Tárgyalunk az értékesítéséről, illetve alternatívaként a bérbeadásáról. Amenynyiben az érdeklődőkkel nem sikerülne megegyeznünk, jövőre nem egyben, hanem nagyobb egységekben adnánk ki. A belső tereket természetesen az igé- nyeknek megfelelően alakítjuk ki. A cég tevékenységi körébe tartozik továbbá új építési telkeken társasházak szervezése, építése, értékesítése. Idén azonban csupán egy ilyen ingatlant adtunk át, mégpedig a Böszörményi úton. Ha újra lesz komoly fizető kereslet, lendületet kaphat az építőipar. Mi viszont addig sem tétlenkedünk: Reszler Antal okleveles építészmérnök irányításával az esztétikai, az egységes városszerkezet megvalósítására törekvő és a gazdaságossági szempontokat egyaránt figyelembe véve készíti cégünk azokat a projekteket, amelyek akár a külföldi befektetők fantáziáját is megmozgathatják. Célunk, hogy előrehaladott előkészítéssel vonzóbbá tegyük a vásárlást, és ha a vevőnek más elképzelései vannak, módosítani akar, akkor gyorsíthatjuk a különböző engedélyek beszerzését. Azt azonban szeretném kiemelni, hogy nem vagyunk szorító helyzetben, nem kell elkótyavetyélnünk a város vagyonát. Bár nagyon fontos a bevétel, az elsődleges, hogy Debrecen hosszú távon gazdagodjon. Nos, ehhez a maga területén a Cívis Ház Zrt. újfent hozzájárul. Jóllehet az elmúlt évek kiugró sikereihez viszonyítva a 300 millió forintos eredmény szerénynek hathat, az ismert, illetve az ismertetett nehézségeket figyelembe véve nem lebecsülendő. K. T. Az aktuális projektekről és a céggel kapcsolatos sok minden egyébről a Cívis Ház Zrt. honlapján ( lehet tájékozódni.

9 [ Hajdú-bihari Hét december 9. ] Szerintem 9 Tudás Sokan azt hiszik, elég, ha valaki beáll a pult mögé, a kassza mellé. Áll, támasztja a polcot, és bízik benne, hogy majd csak lesz valahogy. Esetleg lu t fúj a rágóból. Vagy végigméri a vevőt, mi néz ki belőle. Csakhogy akárkiből nem lesz jó kereskedő. Nem lesz olyan, mint ez a hölgy, aki talán az utolsó igazi boltosok egyike. Őszes haj, fehér köpeny, barátságos mosoly mint a mesekönyvekben. Természetesen viselkedik, és természetesen mindig kedves. Ha rákérdez, ezt vagy azt a süteményt ismeri-e a tisztelt vevő, nem azért teszi, mert mindenáron szeretné rátukmálni. Egyszerűen sugárzik belőle valami olyasmi, mint a nagymamákból, akik mindenre tudnak gyógyírt. Ajánl kenyeret, ropogós ki it, édességet. Pontosan számol, és köszöni, ha pontosan annyival - zetnek. Úgy csomagol, hogy a vevő egy mozdulattal fel tudja venni a pultról, amit vásárolt. Nem tudom, hol és mikor tanulta ezt a szakmát, vagy csak ösztönösen érzi, de akárhogy is van, jól csinálja. Tud valamit, amit az iskolákban talán nem is okítanak már, és amire a gigászi nagy üzletközpontokban meg szükség sincsen. (szem) A szabadság illata (Kulcsár Éva fotója) Baseballmérkőzés Baseball-sapkában léptem be az ajtón a bank ókba. Szabad széket látván azonnal belevetettem úrmagamat. Kisvártatva előkerült a biztonsági őr, és megkért: venném le a sapkámat. Az ember ilyenkor zsigerből ellentmondana, de a szokatlan kérésre szokatlan válasz is kívántatik. Elsőre kijátszanám a vallási kártyát: Sajnos, szigorú vallási előírásaim nem teszik lehetővé, hogy nyilvános helyen fedetlen fővel mutatkozzam. Elvetem. Minek hazudjak? Talán jobb lesz a nemzetiségi kártya: Uram, nem fél, hogy ilyen fellépés után úgy otthagyom önöket, mint Szent Pál az oláhokat? Vagy a kritikus kártya: Mutasson egy fogast, amelyre felakaszthatom! (Ilyen berendezés nincs e bank ókban.) Végül mégis a klímakártyát vetem be: Igaza van, leveszem, kezd melegem lenni a sapkában. (Gőz) Kicsodák? Az ember néha már a szemének sem hisz. Döbbenten látja például a Híradóban az Egyesült Államokban tárgyaló kormányküldöttség tagjaként Kóka Jánost, az ellenzékben lévő (?!) SZDSZ frakcióvezetőjét, aki még a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójával is találkozik. Mert hogy a költségvetést megszavazta a szabaddemokraták frakciója (?), arra talán lehet akár érveket is előráncigálni Vagy hogy a háttérbe vonult (ugyanakkor a Szonda Ipsos felmérése szerint a jelenleg egyik legnépszerűtlenebb magyar politikus), Gyurcsány Ferenc, a hitelességének visszaszerzését megcélzó MSZP 2010-es országos választási listáján a negyedik helyet kapja meg? Kovács László mögött! Vagy mi a helyzet Debreczeni Józseffel? Aki 2005-ben minden rosszat leírt a Bokros-csomagról, és nagyszabású megszorító, jövedelemátszivattyúzó intézkedéssorozatként bírálta azt, most meg minden további nélkül bemenne a bajszos miniszterelnök-jelölt csapatába, az MDF-frakcióba. Vagy járt már ott? Vagy mi is az az MDF? Újra kell tanulnunk tehát, hogy ki kicsoda. Bár szerintem a legtöbben jól tudtuk ezt eddig is. (domdám) Magyarország Kezdjük a jó hírekkel: az ország az idén megkapaszkodott a szakadék szélén. Nem omlott össze a költségvetése, a valutája, nem öntötte el az anarchia. Némileg javult a nemzetközi pénzpiaci megítélése. Mindezért persze iszonyatos árat zet és fog még hosszú időn át zetni az ország lakosságának túlnyomó része. Az összeomlástól való megmenekülés ugyanis a Valutaalap és az Unió grandiózus hiteleiből, vagyis a jövő újabb szisztematikus elzálogosításából vált lehetségessé. Az országnak gyakorlatilag nincs szabad mozgástere, az eladósodás eléri a nemzeti össztermék kétharmadát. Kétségtelen, hogy a szocialista (vagy milyen) kormány hét év ámokfutás után az utolsó nyolc hónapban fegyelmezettnek bizonyult: különösebb fantázia nélkül, rezzenéstelen arccal hajtja végre a megszorításokat, faragja-dikicseli az ellátórendszereket. Az egyedüli politikai mutatvány az adóterhek fölsrófolása és a jóléti kiadások megkurtítása. Az egyedüli cél a kiadáscsökkentés, a költségvetési hiányszám tartása bármi áron. Ez a minimálprogram, ahogy Lenin elvtárs mondaná, s ettől nincs is több. Föl sem merül az ország növekedési pályára állításának kérdése, vagyis azé, hogy miképpen tehető hazánk ismét versenyképessé, hogy mi lesz az alapja a hitelek vissza zetésének, ne adj Isten, lesz-e bármilyen távlata a jövő generációinak. Nincs válasz a hazai közép- és kisvállalkozások rohamos tönkremenetelére, nincs válasz a mezőgazdaság, a vidéki lakosság sanyarú állapotaira, nincs válasz a középrétegek zuhanásának megállítására, nincs válasz a közbiztonság helyreállítására, nincs válasz a magyar cigány együttélés égető problémájára. A visszafogottan ügyködő miniszterelnök csak eseti kezelésre vállalkozik: hűti a lázas testet, de esze ágában sincs gyógyítani. Lassan már táplálni sem. A politikai osztály nagy része korrupt és cinikus, romlott és alkalmatlan. A társadalom nagyon rossz állapotban van. Elképesztő méretű frusztráltság, gyűlölet és düh gyűlt föl benne. Elkeseredettség és kilátástalanság, s ahogy ilyenkor szokott lenni: a tetszetős, gyors válaszok és megoldások, az összeesküvés-elméletek és a bosszú iránti vonzalom. Ebben a többszörösen becsapott, félrevezetett, bizalmatlan és rosszkedvű társadalomban most a katatónia az úr, s ugyanakkor óriásiak az elvárások a jövő évi választások utáni helyzettel kapcsolatban. Az emberek joggal érzik úgy, hogy eleget szenvedtek, eleget vártak, s méltán remélik, hogy az ország dolgai hamar rendeződnek majd. Csakhogy a bajok sokkal nagyobbak és mélyebbek, mintsem hogy valamely varázsrecept alapján gyorsan túl tudnánk jutni rajtuk. A rendszerváltás után húsz évvel mindegyre nyilvánvalóbb, hogy az a toldozott-foldozott, csalással és képmutatással teli politikai-társadalmi modell, amely a késő kádárizmusból a globális kapitalizmusba átöröklődött, gyökeres átalakításra szorul. A dolgoknak alapvetően kell megváltozniuk, különben nincsen esély egy igazságosabb és versenyképesebb ország megteremtésére. A dolgok megváltoztatásához viszont állhatatosság, körültekintés, türelem és áldozatvállalás szükséges. Sok idő és még több erő. Öszsze kell szednünk magunkat, ha akarunk még valamit ezen a maradék kilencvenháromezer négyzetkilométeren. (Árvai Köves)

10 10 A megye [ Hajdú-bihari Hét december 9. ] Parlamenti vendégség Magyarul A település érdekében végzett önzetlen munkájáért a körösszegapáti nyugdíjasklubot parlamenti látogatásra vitte a napokban Tarsoly Attila polgármester és meghívójuk, Vitányi István országgyűlési képviselő. Emlékfotó Orbán Viktorral A 18 tagú csoport jelentős hányada még soha nem járt a magyar törvényhozás házában, ezért nagy izgalommal várták a képviselő megérkezését. Ő bizottsági munkáját abbahagyva ment eléjük, hiszen a bejárathoz csak kormányőri engedély után, országgyűlési képviselő kíséretével lehet eljutni. A detektoros kapukon átjutva, 96 lépcsőt megmászva érkezett a csoport a kupolacsarnokba. Ott a koronázási ereklyék mellett elhaladva, a Vadászterembe tértek. Ott már terített asztal várta a bihariakat, akik étlapról választották ki az ebédet. (Voltak, akik a papírszalvétát magukkal vitték emlékbe.) Hivatásos idegenvezető kalauzolásával a vendégek ezután megismerkedtek a Parlament építésének történetével, a képviselők munkájával. Megtekintették a több mint százezer gyufaszálból készített országházi makettet. Látogatásuk során megpillantották a házban a Fidesz elnökét, Orbán Viktort, s vele a kézfogás után közös fotó készült. A koronaőrök őrségváltásának is szemtanúi lehettek az apátiak. A sajtó területére is bejutottak, ott éppen operatőrök, riporterek hada várta a 2010-es költségvetés végszavazásának eredményét. Nemcsak Vmirjánszki József klubvezető, hanem valamennyi látogató elégedetten köszönte meg a felejthetetlen napot vendéglátóinak. Vitányi István pedig a közelgő karácsony alkalmából áldott ünnepeket kívánva búcsúzott vendégeitől. Kép és szöveg: Nyírő Gizella A Derecskén nemrég alakult Csizmadia Lajos Polgári Olvasókör tagjainak vendége legutóbb Meleg Vilmos, a nagyváradi Szigligeti Ede Színház művésze volt, aki versfűzért nyújtott át a közönségnek Magyarnak lenni címmel. Jantyik Zsolt, a Kék-Kálló Menti Népfőiskola elnöke pedig egy különleges könyvet mutatott be a jelenlévőknek: Gárdonyi Géza munkáit tartalmazót, 1876-os pecséttel, melyen a Derecskei Polgári Olvasókör olvasható. Ha véglegesítik az újjáalakult olvasókör vezetőségét, hasonló bélyegzőt fognak készíttetni, mondta el Jantyik Zsolt. Meleg Vilmos volt a vendég KLÍMABARÁT. A Klímabarát otthon nevű program részeként a zöldtárca decemberben pályázatot ír ki hagyományos lakóépületek klímavédelmi célú felújításra, megújuló energiaforrások alkalmazására, valamint új építésű energiatakarékos lakóépületek támogatására. A pályázattól jó hatásfokú, mérhető szén-dioxid-kibocsátáscsökkentést várnak, amely egyúttal jelentős megtakarítást jelent a rezsiköltségekben. A pályázathoz energiatanúsítványt is be kell nyújtani: a beruházást követően az épületnek ugyanis legalább egy energiakategóriát kell javulnia az eredetihez képest, a pályázat kötelező része továbbá a CO2-kibocsátás megtakarításának számítása is. Támogatás nyújtható mások mellett a nyílászárók felújítására, homlokzati hőszigetelésére, fűtéskorszerűsítésre, használati melegvíz-ellátás korszerűsítésére, új építésű, energiatakarékos házak építésére, a napkollektoros és napelemes rendszerek és szélenergia hasznosítására is. A támogatás akár 60 százalékos is lehet. Az alaptámogatás maximuma 555 ezer és 1,47 millió forint között van. A programra magánszemélyek, lakásszövetkezetek és társasházak is pályázhatnak. Közérdekű EVA. December 1-je és december 21-e között dönthetnek az újonnan bejelentkezők a évre vonatkozóan az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) választásáról. A bejelentkezés a székhely szerint illetékes APEH regionális igazgatóságon tehető meg a 09T103, illetve a 09T203 számú adatbejelentő lapon, amelyek letölthetőek az APEH honlapjáról. A következő évre új adózóként bejelentkezhetnek az egyéni vállalkozók, a korlátolt felelősségű társaságok, a szövetkezetek, a lakásszövetkezetek, a végrehajtói irodák, az ügyvédi irodák, a közjegyzői irodák, a szabadalmi ügyvivői irodák, az erdőbirtokossági társulatok, a betéti társaságok és a közkereseti társaságok. Akik idén is evások voltak, nem kell újra bejelentkezniük. Az új bejelentkezés december 21-ig írásban visszavonható. Az egyéni vállalkozók ugyaneddig a határidőig a 10JNY számú nyomtatványon nyilatkozhatnak arról is, hogy a társadalombiztosítási járulékot, a nyugdíjjárulékot, valamint a természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulékokat havonta a tevékenység piaci értékét meghaladó járulékalap után zetik meg. PANASZ. Egyenlőbánásmód-referens várja a panaszosokat az Esélyek Háza ingyenes tanácsadásán december 16-án szerdán, 9 és 13 óra között a Polgári Kistérség Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatánál (Polgár, Barankovics tér 2.). A panaszosok a foglalkoztatási jogviszonyban felmerülő problémákkal fordulhatnak a jogi szakemberhez, például ha nemük, faji hovatartozásuk, koruk, egészségi állapotuk miatt hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. Ilyen esetekben felveszik a jegyzőkönyvet, majd tovább küldik a panaszbejelentőt az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak. Amennyiben a tárgyalás során megállapítják a jogsértést, akár hatmillió forint bírságra is kötelezhetik a munkaadót. NETMINISZTERELNÖK. Legyél Te Magyarország NetMiniszterelnöke! címmel kampányversenyt hirdet a Média Hungária és a Hetivalasz.hu 18 és 24 év közötti atalok számára, akik tehetséget éreznek magukban a magyar Netország irányításához. A NetMiniszterelnök-jelöltek közül az nyer, aki egy hiteles programmal a legtöbb voksot szerzi. Az szerzi a legtöbb szavazatot, aki csapatot és közösséget épít, a legkreatívabb, legokosabb és leghatékonyabb netkampányt bonyolítja le. Megismertetheti magát és kommunikációs képességét a szélesebb nagyközönséggel, és forint pénzjutalomban részesül, valamint lehetősége lesz a 2010-es Internet és Média Hungary konferenciákon egyegy plenáris előadás megtartására, továbbá folyamatos megjelenhet majd a Heti válasz hasábjain, weblapjain. A nyertes egy évig viselheti a NetMiniszterelnöki rangot több bemutatkozási lehetőséggel. A verseny részletes leírása és a jelentkezési lap a oldalon található. A pályázatok beküldési határideje: december 21.

11 11 [ Hajdú-bihari Hét december 9. ] Debreceni krónika 11 Agresszív vírus Minél több várandós nő, illetve a környezetükben élők mielőbbi beoltását javasolja a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium összegezte az egészségügyi miniszter tanácsadó testületének állásfoglalását a kollégium elnöke. Tóth Zoltán, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma Szülészeti- és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója elmondta, hogy az általa vezetett szakmai kollégium már eddig is több fórumon hangot adott véleményének, mely szerint az állapotos nőket és magzatukat csak a H1N1 elleni védőoltással lehet megvédeni az új in uenza ellen. Tóth Zoltán az állásfoglalást ismertetve közölte: az összegyűlt tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy a H1N1-vírus a korábbi in uenzavírusoknál sokkal agresszívabb. Különösen igaz ez a várandós nők esetében. Ők legalább tízszeresen veszélyeztetettek tette hozzá. Főnix Kötvény A debreceni önkormányzat novemberben vissza zette a 2001 után kibocsátott, 2,5 milliárd forintos, Főnix Kötvény nevű csomagját jelentette be Kósa Lajos polgármester sajtótájékoztatón. Közlése szerint 2001 után két ütemben bocsátották ki a kötvényeket, amelyekre a jegybanki alapkamatnál alacsonyabb kamatot az elsőre 7,5, a másodikra 9,24 százalékot zettek. Az első ütemben kibocsátott, 1 milliárd 315 millió forintos csomag idején ugyanis az alapkamat 8 százalék volt, míg az 1 milliárd 184 milliós második ütemnél 10 százalék. Ez ebben a formában tehát kedvezőbb megoldás volt a városfejlesztés nanszírozására, mint egy esetleges hitelfelvétel. Ebből a pénzből adták az önrészt Idén is nagyszabású adománygyűjtő akcióval indítottak útjára ajándékcsomagokat a debreceni oktatási intézmények diákjai a határainkon túli gyerekeknek. Idén összesen tíz településre összesen 2062 csomagot szállítanak. Halász D. János oktatási és szociális ügyekért felelős alpolgármester elmondta: ilyen sok ajándék eddig még soha nem gyűlt össze. Az akcióban Debrecen valamennyi oktatási intézménye közreműködött. A város iskolái és óvodái tanulócsoportonként névre szóló csomagokat készítettek, 816 erdélyi gyerek kap majd közvetlenül neki szánt ajándékokat. uniós források megszerzéséhez, és számos városi fejlesztést is megvalósítottak útfelújításoktól az atlétikai stadion megépítéséig. Kutatóközpont Genomikai, valamint képalkotó eljárásokkal és gyógyszervizsgálatokkal kapcsolatos kutatások szervezésére egymillió eurós (270 millió forint) támogatást nyert az Európai Unió 7. keretprogramjában a Debreceni Egyetem Orvosés Egészségtudományi Centruma (DEOEC) Molekuláris Medicina Kutató Központja, együttműködve a Német Rákkutató Központtal és az Európai Molekuláris Biológiai Laboratórium kutatóival. Nagy László professzor, a debreceni molekuláris kutató igazgatója a három szervezet kutatóinak eszmecseréje kapcsán tartott sajtótájékoztatón elmondta: a támogatott program négy területre: műszerfejlesztésre, atal tehetséges magyar kutatóknak külföldről történő visszahívására, a régi EU-tagországok kutatócentrumaival tükörkapcsolat kialakítására és a debreceni kutatóközpont regionális szerepének erősítésére terjed ki. Támogatások A Norvég Alapból az agrárinnovációt és a megújuló energiaforrásokat érintő kutatás-fejlesztési (k+f) pályázatokat több mint 260 millió forinttal támogatta az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács. Gazda László, a tanács elnöke debreceni sajtótájékoztató- ján ismertette: a 10 nyertes pályázó között van a Debreceni Egyetem négy és a Nyíregyházi Főiskola két projektje. Alapítványt és nonpro t kutatóhelyet is támogattak. A tanács novemberben a kiemelt projektek közül a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek (NFÜ) támogatásra javasolta a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése nevű program több régiós pályázatát kedvező elbírálás esetén 2,5 milliárd forintból öt tározó épülne a Tisza vízgyűjtő területén, így hat település belvízelvezetése valósulna meg. Elismerés S. Varga Pál debreceni irodalomtörténésznek, Kollár László pécsi kémikusnak és Simon István szegedi biológusnak adták át Budapesten az MTA épületében az idei Charles Simonyi kutatói ösztöndíjakat, amelyek összege egyenként hárommillió forint. A tudományos ülés alkalmán megtartott tizedik, jubileumi díjátadón Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke méltatta Charles Simonyi felajánlását, amely magyar kutatók támogatását szolgálja. Elmondta, hogy a tudomány magas szintű művelése nem mindig esik egybe az anyagi elismeréssel, ezért is fontosak a most átadotthoz hasonló díjak. Debrecen díja Az Észak-alföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottság Az Alföld turizmusáért nevű díjat adományozott Debrecen önkormányzatának. Az elismerést a város képviseletében Pajna Zoltán alpolgármester vette át Martfűn, az Észak-alföldi Turisztikai Régió évzáró szakmai rendezvényén. Ugyanezt a díjat kapta a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. is. Az elismerést Czeglédi Gyula vezérigazgató vette át. Dr. Vitányi István Bihar fejlődése érdekében a 2010-es költségvetéshez benyújtott módosító indítványaira Gyula Ferencné és az MSZP NEM-mel szavazott! A módosítás tárgya Dr. Vitányi István Gyula Ferencné Berettyóújfalu: strandfürdő fejlesztése IGEN NEM Pocsaj Esztár Kismarja szennyvízelvezetése IGEN NEM Berettyóújfalu: Kórház CT-beszerzés IGEN NEM Biharkeresztes: multifunkcionális piac létesítése IGEN NEM Komádi: strandfürdő fejlesztése IGEN NEM Berettyóújfalu: városközpont-rehabilitáció II. üteme IGEN NEM 42. sz. főút 2x2 sávosra történő fejlesztése IGEN NEM Önkormányzati normatíva szinten tartása IGEN NEM (fizetett politikai hirdetés)

12 12 Közelkép [ Hajdú-bihari Hét december 9. ] Vajon hová vezethetnek e A megyei közutak mindössze egyharmada van elfogadható állapotban, a többi szakaszra a teljes leromlás jellemző. A baleseti átlag is rosszabb az országosnál, ennek oka, hogy az úthálózat nem bírja a megnövekedett gépjárműforgalmat. Ezt állapította meg a megyei utakról szóló jelentés, amelyet a megyei önkormányzat tárgyalt legutóbbi ülésén. A JELEN. A megye útjainak csaknem 70 százalékára jellemző a teljes leromlás, amelyek sürgős és hatékony beavatkozás nélkül rövid időn belül tönkremennek. További 12 százalék is csak tűrhető szinten van, meg sem közelíti a megfelelő vagy jó állapotot. Összességében a megyei úthálózat több mint 40 százaléka (616 km) a nem megfelelő, illetve rossz minősítésű osztályba tartozik. Tehát a főutaknak (48. számú út, 471. számú út) is vannak ilyen minősítésű szakaszai ezt írja a megye közúthálózatát bemutató elemzés. A dokumentum megemlíti, hogy az utak jelenlegi állapotának kialakulásában közrejátszott az is, hogy 1980 és 1990 között a személy- és teherszállítás jelentős része a vasútról fokozatosan áttevődött a közutakra. A megye alacsony úthálózat-sűrűsége miatt az utak forgalmi igénybevétele magasabb az országos átlagnál. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy évtől az EU többi országához hasonlóan 10,0 tonna helyett 11,5 tonna lett a megengedett tengelyterhelés. Az utak baleseti adatai kivéve a mellékutakat minden kategóriában rosszabbak az országos átlagnál. Ennek oka részben a településszerkezeti adottságokra vezethető vissza. A másik ok, hogy a ritkább úthálózaton az országos átlagot meghaladó a forgalom ez szintén baleseti kockázat. A beszámoló leszögezi, hogy a megyei közutak kapacitása telítődött, forgalomnagysága pedig elérte a kritikus pontot. A probléma megoldása az utak áteresztőképességnek növelése vagy a járművek elterelése lehetne. A legkritikusabb az útterhelés a főutakon, elsősorban Debrecenben és vonzáskörzetében. hortobágyi szakaszának, valamint a Kilenclyukú kőhíd felújítása. A 35. számú főút, a 42. számú főút megyei szakaszait, a 47. számú főút Debrecen Berettyóújfalu közötti részét, valamint a 4. számú főút egy rövid ágát ugyancsak felújították. Jelenleg is újítják a hidakat és erősítik az utat a 4-es főút több szakaszán ( és km sz.), a befejezés jövőre várható a jelentés szerint. A 4. számú főút Debrecent elkerülő részének (a 35. számú főút és 4. számú főút Hajdúhadház viszszatérő ág között) felújításával a tervek szerint március 15-én végeznek. A beszámoló megjegyzi, hogy a 4 5 számjegyű mellékutak rekonstrukciója érdekében az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács ütemtervet készített ra, valamint re. A as ütemtervben szereplő utak felújítása folyamatban van, illetve részben már megvalósult. A TERVEK. Az utak állapotáról szóló jelentés a fejlesztési elképzelésekre is kitér. Erről azt írja, hogy a 33. számú főút Debrecen belterületi szakaszának és a 35. számú főút Debrecen Füredi út és József Attila utca közötti szakaszának felújítási időpontja jelenleg nem ismeretes. A 47. számú főút további megyei szakaszának megerősítése érdekében pedig tanulmány készült, de a felújítás megvalósításáról döntés még nem született. A 33. számú főút Kilenclyukú híd előtti szakaszának ( km sz.) szélesítése várhatóan 2010 júliusában fejeződik be. A 33. számú főút debreceni Nyíl utca Hadházi út kereszteződésébe tervezett körforgalmú csomópont engedélyezési tervei elkészültek, a Nemzeti Közlekedési Hatóság az építési terveket is kiadta, azonban a Nincs tervbe véve. Tiltakozó demons szomszédos ingatlantulajdonosok fellebbeztek ellene. Így legkedvezőbb esetben 2010 novemberében épülhet meg itt a körforgalom. A beszámoló kiemeli, hogy a megye öt hídjának felújítására készítették el a terveket. Így a pocsaji és hencidai Berettyó híd, a Gáborján és Mezőpeterd közötti Kis-Körös csatornahíd, Tiszacsege és Debrecen között a Halastói csatornahíd, MEGVALÓSULT FEJLESZTÉSEK. A beszámoló kiemeli, hogy ben Debrecenben átadták a Vágóhíd utca Hétvezér utca Diószegi út kereszteződésében kialakított új csomópontot. Szintén ebben az évben készült el a 33. számú főút A hortobágyi Kilenclyukú híd felújítása az eredmények közé tartozik

13 [ Hajdú-bihari Hét december 9. ] Közelkép 13 l a romlás útjai? tráció a 471. számú út felújításáért valamint Debrecen és Nyírábrány között a Nyírvíz csatornahíd rekonstrukciójára vannak meg a tervek. A munkálatok időpontjára azonban nem tér ki a dokumentum. SOK KÉRDÉS. Záporoztak a kérdések az utakat kezelő, illetve a felújításokat irányító szervezetek tagjai számára a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén. A képviselők elsősorban a várható felújítások időpontjáról érdeklődtek. Érdemi választ azonban csak kevés esetben kaptak. A közutak állapotáról szóló jelentést vitatta meg a megyei önkormányzat legutóbbi ülésén. A vitában a képviselők is számos kérdést feltettek a Magyar Közút Kht. és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. jelen lévő képviselőinek. Sok más kérdező mellett Bernáth László az autópálya-építés folytatásáról érdeklődött, Kovács Zoltán a 47-es számú főút, Ménes Andrea pedig a 48-as főút Debrecen és Nyírábrány közötti szakaszának felújítását rtatta. Szólláth Tibor alelnök azt kérdezte, hogy a Nyíregyháza és Hajdúnánás közötti útszakaszból miért csak a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei szakasz készült el, valamint a 471-es út felújításának időpontját is szerette volna megtudni. Tímár Zoltán a mikepércsi lámpás útkereszteződés veszélyére hívta fel a gyelmet, illetve a települést elkerülő út megépítésének időpontját tudakolta. Béres László, Hajdúhadház polgármestere a es út sorsa felől érdeklődött. A képviselő elmondta, hogy az utat korábban a honvédség tankjai és egyéb járművei tették tönkre, mivel hadi útként használták. A rendszerváltás idején a honvédség több ígéretet is tett a felújításra, az akkori ígéret tevők már rég nem dolgoznak a honvédségénél, az utat viszont senki nem újította fel. Az állam 1996 óta ígérgeti a felújítást, a hajdúhadházi önkormányzat eddig 100 millió forintot invesztált a beruházásba, állami segítség pedig azóta sem érkezett. Az út rekonstrukcióját egyik programból a másikba rakják, álladóan ígérgetnek, hitegetnek, becsapnak bennünket. A minisztérium legutóbbi levele szerint azt tervezik, hogy visszaadják az utat az önkormányzatnak. Ezt mi nem fogadjuk el, az utat nem mi tettük tönkre, hanem az állam, ezért neki kell helyreállítani az állapotokat. Nem akarunk balhét, de ha kell, botrányt csinálunk, lezárjuk az utat, ha lesz egy NATO-hadgyakorlat. A békés megoldás hívei vagyunk, de a 20 éve folytatott halogató taktikát már nem tudjuk tovább tűrni mondta Béres László. KEVÉS VÁLASZ. A jelenlévő szakemberek közül elsőként a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. képviselője emelkedett szólásra. Mándi József azzal kezdte, hogy nem igazán ő az illetékes a felmerült kérdésekben a Zrt.-től, de most ő van itt. Majd hozzátette, hogy a Zrt. csak egy projektcég, tehát csak a már elindult fejlesztések megvalósításáért felel, a tervekről nem tud nyilatkozni. Hozzátette, hogy a legtöbb feltett kérdésre a minisztérium képviselője tudna válaszolni, aki nem volt jelen. Annyit tudott mondani, hogy az M4-es, a 47-es és a 48-as út még nem projekt, illetve a 471-es út esetében már elkezdődött az előkészítés, cél a pályáztatás, és jövőre akár a támogatást elbírálása is lehetséges. A Toldra vezető bekötőút 2-szer 2 sávosra szélesítésének tervei elkészültek, és az építési engedélyt is kiadták. A szakember elismerte, hogy valóban gond van a mikepércsi jelzőlámpás csomóponttal, épp ezért a jövő évben megpróbálnak tenni valamit a helyzet orvoslására. A következő felszólaló a Magyar Közút Kht. területi igazgatója volt. Klenóczky Károly kifejtette, hogy a Regionális Operatív Program es szakaszában nyertes projektek talán határidőre megvalósulnak, de plusz-mínusz két évvel számolni kell. Most a projektek több mint felében a tervezés zajlik, a másik felében pedig a pályázatok kiírása második felében talán kivitelező is lesz, de inkább ben. A hajdúhadházi problémás útszakasz benne van a Regionális Operatív programban, de nem a esben, hanem egy későbbiben. A 471-es főút Debrecenben 2 2 sávos lesz, megépül a Hajdúsámsont elkerülő szakasz, a többi részen pedig megerősítési munkák lesznek. A Hajdúszoboszló és Nagyhegyes közti úton megépül a Balmazújváros belterületi útszakasza is. Mikepércsen pedig a feltorlódást igyekszünk megakadályozni mondta Klenóczky Károly. A képviselők csaknem két órán keresztül tárgyaltak az utak és a vasút helyzetéről. Sok feltett kérdés azonban ennek ellenére válasz nélkül maradt. Ménes Andrea például megpróbálkozott újból feltenni a 48-as út felújítására vonatkozó kérdését, de másodjára sem járt sikerrel. A közgyűlés végül elfogadta az utak állapotáról szóló jelentést. Kenyeres Attila Nincs esély Amint arról annak idején beszámoltunk, egy esztendővel ezelőtt négy település Hajdúsámson, Aradványpuszta, Nyíradony és Nyírbogát lakói tüntettek félpályás útlezárással, illetve forgalomeltereléssel, hangot adva azon követelésüknek, hogy az ott élők biztonságos közlekedése érdekében kiköveteljék a kormánytól a 471. számú másodrendű út felújítását. Ennek indokaként elhangzott: egy 15 évvel ezelőtt készült felmérés alapján tíz, különösen veszélyesnek tartott főútvonal volt hazánkban, ezek közül kilencet felújítottak, ám a szóban forgó szinte érintetlen maradt. Naponta csaknem tízezer gépjármű halad itt el, ami elviselhetetlen terhet ró az útra. Az elmúlt 10 év szomorú baleseti statisztikája alapján az alig 40 kilométeres szakaszon 25 ember halt meg. A térség polgármesterei Tasó László Nyíradony, Andó Lászlóné Hajdúsámson, Simon Miklós Nyírbogát és Halász D. János, Debrecen alpolgármestere sajtótájékoztatón ismertette a forgalomlassító demonstráció és tiltakozás okát és célját: azt várják a kormánytól, hogy vállaljon garanciát a 471-es főútvonal uniós fejlesztési forrásokból való részesedésére. Nincs értelme a látszatmunkálatoknak, kátyúzásoknak teljes felújításra van szükség, amely felelősségteljes döntést igényel! Betelt a pohár, a tűrőképesség határán vagyunk, mondta Tasó László, aki országgyűlési képviselőként 2008 azonnali kérdést tett fel a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszternek az ügyben. Puch László közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár akkor válaszában kifejtette: itthon ma sok száz ilyen út van még, amelyeknek ugyanezek a problémáik, és a teljes felújítására 2011-ig nem látnak esélyt...

14 14 14 A megye [ Hajdú-bihari Hét december 9. ] A hajdúk letelepítésének korát bemutató kiállítás nyílt meg a böszörményi Hajdúsági Múzeumban. A tárlaton egyebek között Báthori Gábor mentéje, tollforgója, menteöve és szablyája is látható. Botos Lászlóné A valódi rét című könyvének bemutatójára került sor a napokban Hajdúböszörményben. A bemutatót Kiss Attila polgármester nyitotta meg, az írót és a könyvet Csiha László nyugalmazott gimnáziumi tanár, a könyv lektora ismertette. (Fotók: Horváth Tamás) Tájoló BÚÉK, 2010! Az év záróeseményeként kétnapos óévbúcsúztató parti várja az ünneplőket december 30-án és 31-én a Kossuth téren. Az első napon (szerdán 19 órától) a Karthago együttes ad koncertet a Nagytemplom előtt felállított színpadon. December 31-én este hat órakor kezdődik a buli, akkor az est egyik házigazda zenekara, az Abrakazabra zenekar csap a húrok közé. Az éjféli köszöntőig és harangzúgásig többek között a Show Time, a Groovehouse és a Sugarloaf együttesek, valamint Keresztes Ildikó szórakoztatják az egybegyűlteket. Az újév első perceiben csendül fel a Himnusz, majd pedig parádés tűzijáték és Abrakazabra-buli is lesz. KONCERT. Karácsony és az 55. születésnapja alkalmából ad hangversenyt a Debreceni Helyőrségi Zenekar december 18-án 18 órától a Kölcsey Központ nagytermében. A program részeként nyitják meg A magyar katonazene története című kiállítást, ugyanakkor együttműködési megállapodást ír alá az MH 5. Bocskai István Lövészdandár és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara. árverési hirdetmény A Hallássérültek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye (Debrecen, Széchenyi u. 60.) árverésen értékesít 1 db Toyota Hiace 2,4 4WD típusú gépkocsit A gépkocsi évjárata: 1992 Kikiáltási ára: Ft + áfa Az árverés időpontja: december 16., óra Az árverés helyszíne: Hallássérültek E.GY.M.I. Debrecen, Széchenyi u. 60. A gépkocsi megtekinthető: , óra között a fenti címen Érdeklődni: Szilágyiné, 52/ AJTÓ-ABLAK PROFIL Kft. Fa és műanyag nyílászárók Akciós AjánlAt! Borovi bejárati, beltéri ajtók Borovi ablakok k=1.0wm2/k légkamrás műanyag ablakok MASONITE beltéri ajtók, MDF, dekorfóliás, acél biztonsági ajtók (12 ponton záródó) Felmérés, beépítés. Redőny-, reluxa-, szúnyogháló-értékesítés. Ingyenes árajánlat-készítés. Érvényes: december 30-ig! Db. Szabó Kálmán u. 54. Tel./fax: 52/ , 30/

15 [ Hajdú-bihari Hét december 9. ] Értékeink 15 Lakodalom száz vőféllyel Az idén is, akár egy hatalmas falusi lakodalomban, jókedvben, finom falatok és víg muzsika mellett, családias légkörben telt Földesen a Kárpát-medencei Vőfélytalálkozó november án. Az immár ötödik alkalommal megrendezett összejövetel nemcsak a magyar nyelvterületeken élő, vőfélységet gyakorló fiataloknak és időseknek nyújtott kellemes és hasznos időtöltést, hanem a látogatók számára is: minden eddiginél gazdagabb, tartalmasabb programok várták őket. A szürke, borongós ősz végi időjárás ellenére mindig melegség, - nom illatok és családias hangulat fogadja az embert, ha ellátogat november végén Földes településre, ahol az év egyik leginkább várt, legkedveltebb rendezvénye a Kárpát-medencei Vőfélytalálkozó. A Karácsony Sándor Általános Művelődési Központban november án immár ötödik alkalommal megrendezett összejövetelen mintegy száz vőfély gyűlt össze a Kárpát-medence magyarok lakta településeiről, hogy egy kétnapos program során mutassák be egymásnak és a nagyérdeműnek tudásukat, ismereteiket a magyar lakodalmas népszokások jegyében. A vőfélytalálkozó idején a rendezvénynek otthont adó művelődési központ valamennyi helységében nagy volt a sürgés-forgás. Az aulában gyönyörű népi viseletbe öltözött atalok segítették a tájékozódást, helyi kisiskolások árulták a hagyományos, házi készítésű süteményeket, népi táncos úk és lányok szaladgáltak ide-oda, népi iparművészek kínálták szebbnél szebb portékáikat, s jókedvű, ünnepibe bújt vőfélyek borultak öszsze, és énekeltek közösen a népzenészek által rögtönzött muzsikára. Lakodalmasok egymás között (Fotó: Péter Imre) Falun Izabellától otellóig Eközben a színházterem színpadán folyamatosan mutatkoztak be a közönség előtt a atal és idősebb vőfélyek, az udvarban hátul pedig hagyományos disznótoros ételek készültek. Gyönyörű Zsigmond, a Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület vezetője öt évvel ezelőtt azzal a céllal szervezte meg első ízben ezt a rendezvényt, hogy globalizálódó világunkban lehetőséget teremtsen a találkozásra, ismerkedésre mindazok számára, akiknek kiemelten fontos a magyar népi hagyományok, s benne a lakodalmas szokások őrzése és ápolása. Ennek érdekében a kétnapos rendezvény első napja idén is a szakmai programok jegyében telt: a találkozón először résztvevők lehetőséget kaptak a bemutatkozásra, míg a többiek stúdiófelvételt készítettek lakodalmas énekek, rigmusok, történetek felelevenítésével. Az érdeklődő közönség másnap, szombaton kapcsolódhatott az eseményekhez, melyek idén minden eddiginél tartalmasabb kikapcsolódást nyújtottak. A vőfélyek színpadi bemutatkozása, valamint a lakodalmas szokások és dramatikus játékok megtekintése mellett többek között népzenei és néptánc produkciók, néprajzi előadások, énektanulás, gyerekjátszó, sültkakas-díszítés, borkóstolás, hagyományos lakodalomban használt kellékek bemutatója és vására, valamint András- és Katalin-napi bál szórakoztatta a közönséget. Az idei rendezvény újdonsága a Kárpát-medencei vőfélyek könyve I. Az alföldi vőfélyek hagyományai című könyv volt, melyben Gyönyörű Zsigmond az Alföldre jellemző hagyományos lakodalmas szokásokat, rigmusokat, énekeket gyűjtötte egybe. Erdei Nóra Régi szüretekre emlékezik atyánk- a az otthoni kertben, egy lélegzetvételnyi szünetben, felegyenesedve a sorok között. Borkedvelő nép ugyanis az itteni évszázadok óta. A magára valamit is adó gazda szőlőt tartott, boltos pincéje volt, de nem kereskedett a borral, napi fogyasztásra kellett nehéz ételek mellé, meg az inaszaggató munka után egy kis estvéli poharazáshoz. A környéken nagy szőlőskertek voltak, művelésük az idősebb fér akra hárult, elbabráltak vele tavasztól őszig, közben meg komáztak, vagy a magányt enyhítendő, társalogtak a demizsonnal. Szüretkor kiszínesedett a domboldal, sógor-koma összefogott, s egy alkalmas hétvégén, mikor délután már az árnyék is nyúltabb, leszedték, kitaposták később már préselték az izabellát vagy az otellót. Cigánybanda járta a kerteket, mindenfelé nóta szólt, délben meg pörkölt vagy sült szalonna illata szállt, s a gondos gazda csapra ütötte az ez alkalomra tartogatott óbort. (Atyánk a most is érzi azokat az ízeket meg szagokat, s szinte hallja a forrásnak induló must pezsgését, mikor megszólal zsebében a mobil, munkahelyéről hívják, másnap értekezlet lesz, mire készülnie kell.) A téeszesítés lendülete aztán elsöpörte ezt a világot is, kiszántották a szőlőt, ilyen-olyan fákat telepítettek ma satnya erdő szerencsétlenkedik a helyén. Kiürültek a pincék, a hordók kiszáradtak, dongáikat eltüzelték, a prés meg felkerült a padlásra, ott pókhálósodott évtizedekig. Csak újabban, a kertbarátok szorgalma keltette életre a szőlővel-borral bíbelődést a ház körüli lugasban, vagy lent a kertben, nyolcvan-száz tőkével, pár kordonnal, s bár már nincsenek direkt termők, sőt korszerű eljárásokat is alkalmaznak, ez már csak halvány visszfénye az egykor voltnak. Már késő, állapítja meg rezignáltan atyánk a, sajnos késő, mert a komázó, kalákába járó, keresztelőt-esküvőt-temetést tisztességgel megülő, disznótort meg névestéket tartó magyar falu haldoklik, miképpen vele pusztul az öntudatos paraszti közösség is. Atyánk a idei szürete szűk, családi, egy-két régi barát még rájuk néz, besegítenek a szedésbe pár vödör erejéig, s már siet is mindenki a dolgára. A szürettel még csak-csak, de a borral, ingázva, meg mellékállásban, már nem boldogulnak. Eladni nem érdemes, aztán az uniós előírások meg a szigorú hazai szabályok még azt is padlóra küldik, kinek kedve és ideje volna hozzá. Így aztán a javát elosztogatják, dicsérik is a rokonok, barátok meg kollégák, a sokmázsányi maradék meg műanyag zsákba, aztán utánfutóra kerül, majd csak lesz vele valami Ozsváth Sándor

16 16 Tájoló [ Hajdú-bihari Hét december 9. ] Kísértetváros KORONGOK Mosolyog a nap Idegenek vizsgálják az emberek sajátos működését, mégpedig saját fajuk megmentése érdekében. Röviden így lehetne összefoglalni Alex Proyas (Én, a robot; Képlet) sokat emlegetett 1998-as lmjét, a Dark Cityt. Az utópisztikus történetet részben John Murdoch (Rufus Sewell) szemszögéből látjuk; hirtelen arra ébred, hogy egy lehangolóan elhanyagolt lakás kádjában áztatja magát. Már az első pillanat - ban világos számára, hogy semmire sem emlékszik, kezdetét veszi tehát az identitáskeresés. A tárcájában lévő iratok alapján egy titokzatos idegen nőnél köt ki, akiről kiderül, hogy állítólag a felesége, de egyúttal az is világossá válik, hogy a rendőrség sorozatgyilkosként tartja számon, és nagy erőkkel keresik. Nem Bumstead nyomozó (William Hurt) az egyetlen azonban, aki szeretné elkapni, hiszen a rossz úk is a nyomában vannak, akikről nem lehet tudni, hogy kicsodák, ránézésre azonban nem sok jót ígérnek: hosszú fekete kabátban és mészfehér arccal kísértenek ugyanis. Fikció lévén a Dark City érdekfeszítő szórakozás, amint azonban egyetlen pillanatra is felmerül, hogy mindez akár valóság is lehetne, azonnal rémálommá válik Murdoch kálváriája. A lm DVDkiadására a rajongók régóta várnak, hiszen a kilencvenes évek egyik nagy klasszikusának számító lmet eleddig csupán videokazettán lehetett beszerezni. Sok extrát persze ne várjunk, a minőség azonban rendben van. (lara) Talán nem olyan változatos, mint az első, mégis remek munka. A Péterfy Bori & Love Band második lemezét a szintik varázsolják egységessé, s persze a jól beazonosítható énekhang, mely a 2 című korongon tisztábban szól. Bájos, játékos és kellőképp ironikus az előadásmód, rendkívüli az összhang a szöveg és Bori felénk közvetített habitusa között. Az általa keltett hatás a lebegés, az az érzet, ami ideig-óráig eltávolítja a hallgatót mindattól, ami akár a rövidke verzék közt olvasva nyomaszthatná. S Bori aki az új felfedezett Hujber Szabolcs mellett maga is dolgozott a szövegeken egyszerre könnyed és dekadens: van, hogy súlyos szavai puhán érnek földet, máskor hanyag eleganciája romba dönti az idillt. A fényhozó, csodaváró hangulatot (Napba Néző, Jó Reggelt Bori) mélabú (Porszem) és meghasonlás (Fekete Párna) ellenpontozza, ám kénytelenek vagyunk mindent idézőjelbe tenni, mivel a mostanra jól összeszokott zenészek is ezt akarják. A Tövisházi Ambrus-Tariska Szabolcs alkotópáros bugyuta dallamocskákkal, szinti-futamokkal tompítja le a legfájdalmasabb kiszólásokat is. Alapvetően persze a legjobb magyar rock n roll hagyományokból építkeznek, és pontosan tudják, hogy mitől döglik a légy. Egy-két kivételtől eltekintve olyan dallamokat hoznak, amelyeket igen könnyű befogadni. Jó hír, hogy az új dalokat hamarosan akusztikus változatban is elkészítik. (wiedemann) POLCRA VALÓ Tabuk nélkül TV-SZEM Gong, rivalda, taps A szerelem és szenvedély, a testi és lelki egyesülés, a nemiség és szexualitás spirituális vonatkozásaiba avatja be olvasóját Yehuda Berg. A kabbalista szerző könyvében tabuk és szégyenkezés nélkül beszél a nemiség öröméről, valamint ismerteti ennek az ókori eredetű, majdnem négyezer éves múltra visszatekintő misztikus tudománynak (mely a világ spirituális öszszefüggéseit igyekszik feltárni) a gyökereit, múltját, létszemléletét, a teremtő hatalomhoz és az emberi természethez való viszonyát. Míg vannak vallási rendszerek, melyek a bűntudat és szégyen érzésével elegyítik a szexualitást, addig a kabbala nyíltan beszél az erotikáról és a testi szerelemről. Tanai szerint az ember teste a - zikai világmindenség kicsinyített mása, a lélek pedig Isten ajándéka, a szexualitásnak, a testi egyesülésnek épp ezért kozmikus vonatkozásai is vannak. Hangsúlyozza a másik ember teljes elfogadását, a legmélyebb boldogság és gyönyör forrásának tartja az egyesülést, beszél továbbá a hűtlenség okairól, a csábításról, a szeméremről, a gyönyör átélését meggátoló lelki ténye- zőkről. A könyv olvasása közben érdemes félre- tennünk az előítélete- inket és a levetkőzni a gátlásainkat, mert a szerző szerint a másik ember testének élvezete éppoly szent cselekedet, mint a lelkének szeretete. R. Szabó Zsuzsa (Yehuda Berg: A kabbala és a szex. A mindenség titkainak felfedezése. Pécs, 2009, Alexandra Kiadó) Most, hogy csökkenteni készülnek a közszolgálati televíziók támogatásán, a kereskedelmiek meg olyanok, amilyenek, rájöttem, hogy hiányolom a színházi közvetítéseket a televízióból. Nem a rögzített konzerveket, amelyeket stúdióban vettek fel, hanem az élőt, az igazit, amelyben hallani a nézőtérről a köhintéseket, és szemünk láttára születik meg a siker, a nagy alakítás vagy a halványabb, netán szürke. És ha megérdemlik a játszó személyek, akkor halljuk dübörögni élőben a vastapsot, amikor a függöny elé kijönnek a szereplők meghajlásra. Persze vannak kivételek. A Duna Tv vállal missziót, főleg a határon túli magyar színjátszásért, de a határon inneniért szinte alig. Pedig a folyamat, a jó szándék kölcsönhatásban lenne az igazi! Igen, van a színházi világnap, meg magyar dráma napja, azaz teljesen nem veszett ki a színpadi játék a képernyők kínálatából, de azért összesen elenyésző. Hogy a színházi közvetítés nem tévés műfaj? Ilyen alapon a tenisz, a profi boksz, sőt a labdarúgás sem az. Mert ha újra hozzászoktatnának bennünket ahhoz, hogy a hét egy napján színházi közvetítés van volt már ilyen, úgy emlékszem, fokozatosan részévé válhatna a tévézésnek, és nőne az érdeklődés is. Legfeljebb nem rohamosan vagy robbanásszerűen, hanem fokozatosan. De az ország jobban megismerné a jelen színészeit, előadásait, és újra beleszeretne a színházakba. Persze nem alternatív izékre kellene gondolkodni meg öncélú magamutogatásra, olykor a szó testi értelmében is, hanem olyan, kicsit konzervatív darabokra, amelyekben egy történetet szép sorjában megtörténik a színpadon. Nagyszerű egyszerűen, értelmezési csavarszaltók nélkül. Mondjuk minden hétfőn. Este hét óra tíztől. És szünetben innánk egy üdítőt. (e r je l)

17 17 [ Hajdú-bihari Hét december 9. ] Korzó 17 Állatkert Körmösdpusztán Körösszegapátitól néhány kilométerre, Körmösdpusztán igazi állatparadicsomba csöppen a látogató. Bereczki Imre tanyáján ugyanis olyan különleges fajok élnek, melyekkel csak állatkertben találkozhatunk. Főként víziszárnyasokat gyűjtök és tenyésztek. Vannak itt fácánok, hattyúk, díszludak, lámák, kecskék és tengerimalac-ritkaságok is, egyszóval zajlik az élet mondja Bereczki gazda. Valóban így van ez, hiszen egymásnak adják a kilincset az érdeklődők. Naponta érkeznek látogatók a parkba. Jobbára iskolai, óvodai csoportok kíváncsiak az állatokra. Bereczki Imre Berettyóújfaluból költözött Körmösdpusztára. Kinőtte korábbi helyét, nagyobb területre volt szüksége, és ott találta meg a számítását, egy kéthektáros területen. A birtok elején alakította ki a pávaházat és a fácánok lakhelyét. Ezt egy legelő fogja körbe, a terület közepén pedig egy tavat épített a különleges vízimadarak számára. A park legnépszerűbb lakói a lámák Gyémánt- és aranyfácánok sétálnak a kertben, és Karolin, chilei fütyölős, Bahama, valamint gesztenyerécék úszkálnak a mesterséges tóban. S vannak ott Argentínában őshonos vízimadarak is. 150 madár él a tanyán, összesen húsz különleges faj képviselői. A körmösdpusztai állatpark lakóinak az emberek társaságát nem kell nélkülözniük egyetlen nap sem. Mindig akad csodálójuk. Különösen népszerűek a lámák. Bereczki gazda egy párat Lajosmizséről hozott, a fehér szőrű példányt pedig a debreceni állatkerttel cserélte. A többi itt született. Emuk voltak a lámák előtt, de azokkal nem boldogultam. A lámák sokkal kedvesebbek, barátságosabbak, és a gyerekek is simogathatják őket közelről. Nem sajnálom senkitől, nyugodtan megnézhetik. Szeretnék még mókusokat is, van több is, ami nem védett, és engedély nélkül lehet tartani említi a terveit Bereczki Imre. A védett állatokkal sok gondjuk akad a magyar gyűjtőknek, tenyésztőknek, mivel az európai madarakat csak külön engedéllyel lehet tartani, ezt pedig Bereczki gazda szerint szinte lehetetlen beszerezni. Így, míg a védett és ritka tengeren túli madarakat szaporíthatják, a kihalás által fenyegetett európai fajokat egyelőre nem tudják menteni a magyar madarászok. Az egyetlen hazai védett víziszárnyas a fehér hatytyú, amit engedéllyel tarthat a körmösdpusztai gazda. Hogy előremozdítsák a honi védett madarak tenyésztésének engedélyeztetését, egyesületet hoztak létre a bihari madarászok. Csaknem húsz tenyésztő fogott össze azért, hogy ne csak külföldi szárnyasokat tenyészthessenek, hanem védett magyar fajokat is. Ha ezt sikerül elérniük, akkor Bereczki Imre állománya további ritkaságokkal bővül. Sári Andrea MESÉS KARÁCSONY! Decemberben vasárnaponként 18 óra helyett 20 óráig tartunk nyitva. SZOMBATONKÉNT óráig: Sütöde óráig: Sütöde óráig: Kézmûves mûhely óráig: Sütöde VASÁRNAPONKÉNT óráig: Sütöde óráig: Kézmûves mûhely óráig: Sütöde Ráadásul folyamatos, zenés-táncos színpadi programok is várnak a mesekastélynál!

18 18 Értékeink [ Hajdú-bihari Hét december 9. ] Bedobozolt sejtelem A közelgő ünnep alkalmából magukat legolcsóbban kínáló csomagolóanyagok valóban nem kerülnek sokba, ám érdemes számítani rá, hogy a csillámfény a kezünkhöz ragad, az első hajtásnál pedig szertefoszlik a leheletvékony papír is. Ráadásul alakjuk, kiterjedésük folytán vannak nem kifejezetten elrejtésbarát ajándékok: szobai antennát, bonszajt, grillkészletet (fogóval, kétágú villával), állat gurás mamuszt elég nehéz dekoratív módon átadni szeretteinknek, amennyiben nincsenek egységcsomagban, márpedig nincsenek. Álcázni pedig ezúttal tilos! Plazmatévé dobozában odanyújtani egy pár norvégmintás zoknit, kétségtelenül vicces, de nem méltó a karácsony szentségéhez és az ajándékozás külsőségekre vonatkozó szokásrendjéhez. Felejtsük most el az ívenként 100 forint alatti díszpapírt, lássuk inkább az ingyenes, azaz a decemberi költségvetést nulla forinttal terhelő lehetőségeket. Míg a városi tücskök egész nyáron hegedültek, most rohannak a kor divatjának megfelelő, kórosan A csomagolás is számít sovány angyalkákat, szív alakú hópelyheket, pink fenyőfákat felvonultató tasakok után (lám-lám, már az ajándék felöltöztetését is elsikkasztjuk: bele vele az alkalomhoz passzoló szatyorba, és kalapkabát ), addig a vidéki hangyák egész évben gyűjtötték a különféle méretű felirat, ragasztócsík, reklámplakát nélküli natúr színű kartondobozokat. Az elegáns laposba fér aknak szánt ajándéktárgyakat tegyünk (nyakkendő, pulóver, hálóköntös), a hosszúkás, hasáb alakú hölgyeknek való: papucs, fűszertartó, nagyobb gyertya lehet az új lakója. A kartondobozokat zárjuk le átlátszó ragasztószalaggal, kössük át spárgával, ra ával az egyszerű masnihoz halmozzunk egy bő maréknyi kócot (tömítőanyag keressük a garázsban), illesszünk egy nem tolakodó méretű fenyőgallyat. Kész a rusztikus hatás. A dobozt régies ládához tehetjük hasonlatossá, ha szabálytalanra szaggatott, fekete-fehér újságcikkekkel díszítjük. Címezzük meg, ragasszunk rá bélyeg helyett fotót, körzővel, némi ügyességgel a feladás helyét és dátumát is rápecsételhetjük; írjuk rá világvárosok nevét, majd azokat húzzuk át, mintha sokáig nem találták volna a helyes címet íme, az eltévedt, mégis célba érő csomag. Korabeli kincsesláda készülhet hasonló módon, ha a kóc helyére gyöngyöt, megunt bizsut, madártollakat rögzítünk, a doboz éleit pedig vékony aranyszegéllyel vonjuk be. Sejtelmes karácsonyt mindenkinek! (bereczki) Kettő az egyben Régen ritka vendég volt a konyhában, ma azonban általánosan elterjedtnek számít. Az eredetileg Dél- Ázsiából származó bazsalikomot a nagy kereslet miatt hazánkban is kifejezetten nagy területeken termesztik. A legelterjedtebbnek a zöld színű, apró levelű, fehér virágú változata számít. A dús aromájú fűszernövényt persze cserépben is nevelgethetjük, hogy mindig kéznél legyen. A bazsalikom íze frissen a szegfűszegéhez hasonló, szárítva pedig leginkább a curryére emlékeztet. Leveseket, főzelékeket (különösen fehér babot), salátákat, szószokat, sülteket, mártásokat és halételeket fűszerezzünk vele. Ha a szemnek is akarunk kedvezni, ne felejtsük, a bazsalikom tetszetős, friss hajtásai ételeink díszítésére is alkalmasak. A harsány zöld levelek zöldségkrémleveseink tetején, például két kanál tökmag társaságában díszelegve igen jól mutatnak. w. k. Sportos krampuszok A Debreceni Sport Marketing Iroda szervezésében, a Sole-Mizo és a Gusta támogatásával Mikulás-ünnepséget tartottak hat debreceni oktatási intézményben. Összesen 900 gyerek jutott ajándékhoz. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézményben 250 csomagot osztott ki a Télapó a segítőivel, Borbás Rita kézilabdázóval, Rudolf Gergely és Adamo Coulibaly labdarúgókkal, valamint Cziczás László kosarassal. A többi iskolába is jutott neves debreceni sportoló. A DVSC- Teva, a DVSC-Korvex és a DEKE is szinte minden rendelkezésre álló játékosát aktivizálta a nemes ügy érdekében, többek között Varga József, Erdei Ádám, Csáki Viktória is osztogatta a csomagokat. A Bárczi igazgatója az ünnepség végén kijelentette: ilyen felszabadult örömöt még soha nem látott a lurkók arcán Mikulás-buli alkalmával, holott több mint húsz éve dolgozik az iskolában. A Kárpát-medencei magyar hagyományőrző együttesek téli ünnepköri játékainak szemléje okán öt országból várnak vendégeket december második hétvégéjén a cívisvárosba. A december 11-én kezdődő XIX. Nemzetközi Betlehemes Találkozón negyven hagyományőrző csoport, vagyis több mint hatszáz ember teszi tiszteletét. Tömöry Mártával együtt Szász Zsolt felel a rendezvény szervezéséért, aki a Deol.hu-nak adott interjúban többek közt az idei betlehemes találkozó újdonságairól beszél, például a lengyelországi Węgajti csoportról, akik csillagozó játékukat a Kossuth téren tartandó megnyitón mutatják be. A program új elemei közül való a Komlóskáról érkező ruszin gyerekek és felnőttek pásztorjátéka is. Különleges megjelenésének, újszerű, egyedi hangzásának köszönhetően az év egyik legígéretesebb tehetségeként tartják számon világszerte a londoni La Roux nevű elektro-pop duót, mely idén hódította meg a toplistákat In for the Kill és Bulletproof című slágereivel. A La Roux frontvonalában álló, vörös frizurájával és egyedi öltözködésével hódító Elly Jackson mellett a korábban a Faithless-szel is együtt dolgozó Ben Langmaid alkotja a londoni elektro-pop duó másik felét, igaz, ő a dalszerzésen, a zenei és produceri munkákon, valamint az élő fellépéseken túl nem vállal nyilvános szereplést. A La Roux debütáló albuma, melyről A hét lemeze rovatban olvashatnak bővebben a Deolon, igazi XXI. századi popdalok gyűjteménye, melyek egyszerre repítenek vissza a nyolcvanas évekbe, és vetítik előre a jövőt.

19 [ Hajdú-bihari Hét december 9. ] Tájoló 19 Megyei programsoroló Mit ajánl? BAGAMÉR December 13. (vasárnap) 9 16 óra, a görög katolikus templom körül, valamint a Rákóczi utcában: III. Bagaméri karácsonyi vásár BERETTYÓÚJFALU A Nadányi Zoltán Művelődési Központ programjaiból: December (csütörtök szombat): karácsonyi vásár, nyitva: december 10 11: 9 18 óra, december óra BIHARKERESZTES December 12. (szombat), városi sportcsarnok: városi karácsony DERECSKE Derecske Városi Művelődési Központ és Könyvtár programjaiból: December 10. (csütörtök) 18 óra: Légy jó mindhalálig musical: a derecskei színjátszók előadásában December : kistérségi adventi kézműves-kiállítás és -vásár FÖLDES Karácsony Sándor Általános Művelődési Központ programjaiból: December 12. (szombat): karácsonyi forgatag December 17. (csütörtök): karácsonyi hangverseny December 18-ig: Bere Anna Mária művésztanár kiállítása HAJDÚBÖSZÖRMÉNY December 24-ig, Bocskai téri parkoló: Aranycsengő karácsonyi vásár HAJDÚDOROG December 13. (vasárnap) 18.30: közös adventi gyertyagyújtás a város főterén HAJDÚHADHÁZ A Földi János Könyvtár, Emlékház, Hajdúhadházi Galéria programjaiból: December 11. (péntek): a város napja: műsorral készül a Bocskai István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. Hadházi műhelyek: feledésbe merült mesterségek: a kádármesterség kiállítás Deme Sándorné gyűjteményéből HAJDÚNÁNÁS A Kéky Lajos Művelődési Központ programjaiból: December 10. (csütörtök) 18 óra: Irodalmi Teaház a Fecske című irodalmi lap bemutatója December (péntek szombat): város napi programok rendkívüli testületi ülés, a városi kitüntető díjak átadása, Ki mit tud? gálaműsor, a Hajdúnánás 2009 fotópályázat díjainak átadása és a kiállítás megnyitása December 13. (vasárnap) 14 óra: szabadidőexpó érdekes tevékenységek, hobbik bemutatója és vására, 15 óra Ma vagyon vetélkedő és nánási fonó a téli ünnepkörhöz kapcsolódó játékok és táncok December 15. (kedd) 18 óra: A Tropical cirkusz műsora Kiállítás: Gál Mátyás grafikusművész születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett tárlat (helye: Móricz Pál Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény; megtekinthető: január 30-ig) HAJDÚSZOBOSZLÓ A Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár programjaiból: December 12. (szombat) 17 óra: a Cívis Művésztelep zárókiállításának megnyitója December 13. (vasárnap) 14 óra: gyermekkarácsony Vendégünk a Télapó December 15. (kedd) 17.30: reikiklub December 16. (szerda) 17 óra: fogyasztóvédelmi klub HAJDÚSZOVÁT December 16. (szerda), Kodály Zoltán Művelődési Ház: a Kodály Zoltán énekkar kórustalálkozója KABA Mácsai Sándor Művelődési Ház programjaiból: December 10. (csütörtök) 18 óra: Bánszky Pál-alkotókör évzáró foglalkozása, jógatanfolyam December 11. (péntek) 15 óra: mindenki karácsonya: betlehemi történet a Maszk bábszínház előadásában December 12. (szombat) 16 óra: Őszirózsa Hagyományőrző Egyesület évbúcsúztató foglalkozása December 14. (hétfő) 8.30: mozgáskorlátozottak ügyfélfogadása, 14 óra: hímző szakkör karácsonyi évzáró foglalkozása, 14 óra: gazdagyűlés December 15. (kedd) 18 óra: versbarát kör December 16. (szerda) 9 óra: karácsonyi vásár, 14 óra: Őszidő nyugdíjasklub foglalkozása KOMÁDI December 13. (vasárnap): Ezüstvasárnap: Az adventi koszorú harmadik gyertyájának meggyújtása a Hősök terén MIKEPÉRCS A kultúrház programjaiból: December 10. (csütörtök) 18 óra: Hazatalálás előadássorozat: A magyarság sorsa az Unióban és a világpolitikában dr. Nagy Attila orvos, közíró előadása December 11 (péntek) 13.30: Bazsarózsa népdalkör December 15 (kedd) 18.15: mikepércsi amatőr felnőtt-tánccsoport NÁDUDVAR Ady Endre Általános Művelődési Központ programjaiból: December 9. (szerda) 18 óra: Benedek Elek-emlékest: közreműködik: Soós Andrea előadóművész, bemutatják a Péterpál Kiadó új kiadványait December 10. (csütörtök) 10 óra: az Alma együttes karácsonyi műsora óvodásoknak December 11. (péntek) 19 óra: Derült égből fasírt (mozi) December (péntek szombat) 9 17 óra: karácsonyi kézművesvásár December 12. (szombat) óra: adventi játék-tár-ház: karácsonyi díszek készítése szalmából, mézeskalácssütés, karácsonyi dalok tanulása, 19 óra: Vakító fehérség (mozi) NAGYRÁBÉ A művelődési ház programjaiból: December 11. (péntek) 10 óra: adventi sütifesztivál: édes és sós sütik, adventi műsorok, gyermekrajz-kiállítás, mézeskalács-kiállítás, grillázskészítés NÁDUDVAR Az Ady Endre központ programjaiból: December (péntek szombat): karácsonyi kézművesvásár NYÍRACSÁD December 13. (vasárnap): Dózsa György Művelődési Ház: IX. Nyíracsádi Betlehemes Játékok: templomi körmenet, a szabadtéri jászolnál misztériumjáték, betlehemes csoportok előadása a művelődési házban, népi ételkóstoló, kántálás, csillagozás, karácsonyi játszóház, December 31-ig Malom Galéria: Kövér József szobrászművész kiállítása NYÍRADONY December 12. (szombat): 9.50: Harangi Imre Rendezvénycsarnok: XIX. Regionális Népzenei Találkozó: megnyitó, az együttesek bemutatója, 13.30: szünet, ebéd, 14 óra: az együttesek bemutatója, 18.30: vacsora és mulatság PÜSPÖKLADÁNY A Dorogi Márton Városi Művelődési Központ programjaiból: December 12. (szombat): Luca-napi gálaműsor: óra: kézműves-játszóház, fazekasság, szövés, portrérajzolás, henna festés,18 óra: gálaműsor, 20 óra: táncház, tánctanítás, kézműves-foglalkozások December 13. (vasárnap) 16 óra: adventi gálaműsor, kézműves-foglalkozás, daltanulás, táncház, kiállítás a közelmúlt szerepléseiből December 15. (kedd) 17 óra: Lövei Sándor Ha tudnám, meddig élek című új könyvének bemutatója SZENTPÉTERSZEG December 20-ig, faluház és könyvtár: kiállítás és vásár Pántya Péterné Körösszegapátiban élő és alkotó nyugdíjas óvónő szárazvirág-kompozícióiból és csuhébabáiból VÁMOSPÉRCS December 12. (szombat) művelődési ház: adventi vásár: gyerekeknek kézműves-foglalkozás December 16-ig, 9 óra: a Mikulás várja a gyerekeket a főtéren felállított Mikulás-házban, fényképezkedésre is nyílik lehetőség December 22-ig, művelődési ház: a megye napja alkalmából kiállítás Somogyi László Gábor képzőművész alkotásaiból ZSÁKA Állandó kiállítások: A 16. Zsákai Képzőművészeti Alkotótelep kiállítása a kiállítóteremben (Zsáka, Szabadság tér 2.), a Zsákai Ikonfestőtábor és Madarász Gyula festőművész kiállítása a Rhédeykastélyban. (A kiállítások megtekinthetők hétköznapokon 8 17 óráig.) A Megyei programsoroló rovatba várjuk a programokat a david.orsolya@deol.hu címre. Hajdú Zoltánné, a vámospércsi művelődési ház művelődés szervezője Vámospércs önkormányzata a művelődési házzal és a Pircsike Közművelődési Egyesülettel közösen, immár harmadik éve szervezi az adventi rendezvényeket. A programsorozat november 29-én kezdődött az első adventi gyertyagyújtással, és december 22-én ér véget a Mindenki karácsonya nevű programmal a főtéren; akkor díjazzák a legszebben kivilágított portát is. December második hetében minden korosztály talál kedvére való programot, elfoglaltságot. A városi könyvtár Kedvenc karácsonyi receptjeim címmel pályázatot hirdetett. A művelődési házban 9-én karácsonyi díszek készítésére lesz alkalma az érdeklődő közönség nek. 12-én adventi vásárt és kézműves-foglalkozást szervezünk a település lakói számára a művelődési ház előtti téren. Bocskai István december 12-én Korponán kelt levelében letelepítette a hajdúkat Vámospércsre, és városi rangot adományozott a településnek. Az évforduló tiszteletére rendezi meg az önkormányzat minden évben a városi ünnepséget. Idén december 13-án tartja a város a megemlékezést. A Mátyás Király Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói az ünnep hangulatához, méltóságához illő műsorral kedveskednek társaiknak és a vendégeknek. Az óvoda Micimackó csoportja az idősek otthonában betlehemes műsort ad elő. December 22-én pedig a Pircsike Egyesület előadásában láthatjuk a Karácsonyi ajándék című misztériumjátékot.

20 20 20 Hirdetés [ Hajdú-bihari Hét december 9. ] A Preventív rendelő a Kossuth utcáról a Vár utca 2. sz. alá költözött! Tevékenységünk nem változott: dohányzásról leszoktatás és minden egyéb probléma kezelése. Bejelentkezés: 06-70/ DEBRECEN BELVÁROSÁBAN ÜZLETEK, IRODÁK KIADÓK Piac u. 39. Lábasház 136 m 2 fszt m 2 I. em m 2 II. em m 2 pince egyben vagy megosztva kiadó Piac u m 2 üzlet + 39 m 2 galéria 50 m 2 üzlet + 56 m 2 galéria Influenza, köhögés, torokgyulladás, allergia, asztma??? A hirdetés bemutatója egy alkalommal ingyen veheti igénybe a sóterápiát! Hurutok, torok-, gégegyulladás, szénanátha, arcüreg-, homloküreg-gyulladás, vírusos fertőzések, pikkelysömör, ekcéma, szív- és érrendszeri betegségek, anyagcsere-betegségek, pajzsmirigy-betegségek megelőzésére, kezelésére Bérletakció! Gyerek/nyugdíjas 5000 Ft helyett most 4000 Ft Felnőtt 7000 Ft helyett 6000 Ft Debrecen, Nyíl utca Időpontkérés: 06-52/ ; 06-70/ Vezetôk Klubja a balesetmegelôzésért saját reklámszöveg Piac u. 41. Belvárosi Üzletház 25 m 2 üzlet és 14 m 2 üzlet Piac u m 2 I. emeleti iroda Karácsonyi régiségvásár Tudatos Vezetôk Klubja a balesetmegelôzésért December 13-án részleteirôl tájékoztatom: saját reklámszöveg A részletekről tájékoztatjuk: Személyesen: 4024 Debrecen, Piac u Tel.: 52/ , , 70/ Siposi@kobe.hu, Topam@kobe.hu A szerzôdéskötés részleteirôl tájékoztatom: titulus Cím Telefon Piac u m 2 üzlet + 26 m 2 pince Piac u m 2 üzlet és 33 m 2 üzlet Bővebb információ: 52/ , 30/ óráig MGM Rendezvényház (volt GÖCS Művelődési Ház) Debrecen, Kassai út 129. a TESCO régiségvásár résztvevőivel! Sírkő-értékesítés a Debreceni Köztemetőben Tájékoztatjuk Önöket, hogy az A.K.S.D. Kft. a Köztemető I. számú főkapu bejárata mellett megnyitotta sírkövek értékesítésére szolgáló bemutató telephelyét. Rövid határidőn belüli vállalás. Azonnali kihelyezés a készlet erejéig. Egyedi igények rugalmas kiszolgálása. Megbízható üzleti partnerként maximális termékgaranciát biztosítunk. A termékeken feltüntetett árak tartalmazzák: + síremlék összeállítását a síron. + betűvésés alapszolgáltatást (vésés, poraranyazás). Amennyiben felkeltettük érdeklődését, bővebb felvilágosítást kérhet, a Köztemető I. számú főkapu bejáratánál található gondnoki irodában, vagy a (06-52) ; ; telefonszámokon.

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér 8. e-mail: balatonkenese.polgarorseg@gmail.com Tel.: 06-30-621-58-71 Iktsz: 36/2013/05 Tömör István Balatonkenese Város

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015 Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk az Államreform Operatív Program keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Képviselő-testületének 2015. február 18-án 18 óra 30 perckor a Vámoscsaládi Kultúrház klubhelyiségében megtartott közmeghallgatásáról Jelen vannak: Németh

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére 23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. február 14-i ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2010. évi tevékenységéről Előterjesztő:

Részletesebben

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Palotási Polgárőr Egyesület Pályázó címe: 3042 Palotás Kossuth út 1. Ügyfél-azonosító: 1004795335 Támogatási

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015 Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk arról, hogy idén is meghirdetésre került a Magyar Termék Nagydíj nyilvános pályázat,

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2017. ÉV 2017. január 25. (szerda) 1. Az önkormányzat 2017. évi költségvetése (első olvasat) 2.A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Tartalom ház lakás lakberendezés egészség szépségápolás divat ruházat állatok Közérdekű telefonszámok autó közlekedés Térkép élelmiszer vendéglátás turizmus sport 7-14 15-24 25-28 29-30 31-34 34 35-39

Részletesebben

ünnepélyes avatása és megnyitására

ünnepélyes avatása és megnyitására Sajtóanyag sajtóanyag a Kistermelők Háza ünnepélyes avatása és megnyitására SZENTLŐRINC KIÁLLÍTÁSI CENTRUM 2015. április 16. 11 00 2 KISTERMELŐK HÁZA Az ötlet Egy speciális piac és közösségi tér létrehozása

Részletesebben

Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék

Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék A vendég Otthon: rokon, barát Üzleti életben: partner, munkatárs

Részletesebben

34/2013. (I. 31.) számú Képviselő-testületi Határozat

34/2013. (I. 31.) számú Képviselő-testületi Határozat 34/2013. (I. 31.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul a Hajdúnánási Református Egyházközség (4080 Hajdúnánás, Kossuth u. 2. szám) Épületenergetikai

Részletesebben

Díszvendéghez méltó megjelenés

Díszvendéghez méltó megjelenés Díszvendéghez méltó megjelenés Mechanikus karbantartó MOM Zrt. Területi Igazgató City Hitelbróker Kft. Elektromos karbantartó MOM Zrt. Területi képviselő NYÍRSÉG NEHÉZGÉP 93 BT. Területi vezető CEUMED

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

A FEHÉR GYŰRŰ Közhasznú Egyesület. Felügyelő Bizottságának jelentése az Egyesület 2013. évi pénzügyi és szakmai tevékenységéről

A FEHÉR GYŰRŰ Közhasznú Egyesület. Felügyelő Bizottságának jelentése az Egyesület 2013. évi pénzügyi és szakmai tevékenységéről A FEHÉR GYŰRŰ Közhasznú Egyesület Felügyelő Bizottságának jelentése az Egyesület 2013. évi pénzügyi és szakmai tevékenységéről A Felügyelő Bizottság áttekintette a FEHÉR GYŰRŰ Közhasznú Egyesület 2013.

Részletesebben

Ikt.szám: /2014.

Ikt.szám: /2014. Ikt.szám: 1126-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én 15 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásáról Készült: Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen

Részletesebben

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám 2 Tisztelt Olvasó! KÖSZÖNTŐ Ön Magyarország első befektetési tőkegarancia termékeket kínáló pénzügyi szolgáltatójának, a Start Tőkegarancia Zrt-nek havi

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Pályázati figyelő 2010. május/2

Pályázati figyelő 2010. május/2 Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 Támogatási keret Támogatás összege Oktatási és Kulturális Minisztérium esélykülönbséget mérséklő kulturális vidékfejlesztésre

Részletesebben

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére 21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére Tárgy: i Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2011. évi tevékenységéről

Részletesebben

Szigethalmi Polgárőr Egyesület Székhely: 2315 Szigethalom, Kossuth Lajos u. 10 Levelezési cím: 2315 Szigethalom, Fiumei u. 76.

Szigethalmi Polgárőr Egyesület Székhely: 2315 Szigethalom, Kossuth Lajos u. 10 Levelezési cím: 2315 Szigethalom, Fiumei u. 76. Beszámoló a 2008. évi tevékenységről 2008. február 17. Telefon: 06-20 /369-3913 1 Telefon: 06-20 / 369-3914 I. Szervezeti életünk Szervezeti életünkben 2007. év folyamán jelentős történt. Létszámunk kisebb

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2016. ÉV 2016. január 27. (szerda) 1. Az önkormányzat 2016. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

Budapest Portál. Először ünnepelték meg a Hidak és Hídépítők Napját 2013. május 16.

Budapest Portál. Először ünnepelték meg a Hidak és Hídépítők Napját 2013. május 16. Budapest Portál Először ünnepelték meg a Hidak és Hídépítők Napját 2013. május 16. Tarlós István főpolgármester (jobbra) és Völner Pál államtitkár (balra) felavatja a Nepomuki Szent János rekonstruált

Részletesebben

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE Kórházi létesítmény gazdálkodás a gyakorlatban MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE A Kórház (szakrendelő, orvosi rendelő) mint létesítmény Egészségügyi intézmény egy speciális

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 1 A HAZUGSÁG ÁRA TÉNYEK ÉS ÉRVEK A GYURCSÁNY-CSOMAGRÓL

tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 1 A HAZUGSÁG ÁRA TÉNYEK ÉS ÉRVEK A GYURCSÁNY-CSOMAGRÓL tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 1 A HAZUGSÁG ÁRA TÉNYEK ÉS ÉRVEK A GYURCSÁNY-CSOMAGRÓL tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 2 MEGSZORÍTÁSOK Gyurcsány Ferenc nyilatkozata a választások előtt:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés)

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága Ellenőrző albizottságának 2015. január 20-án, kedden, 10 óra 00 perckor az Országgyűlés

Részletesebben

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött.

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött. SAJTÓKÖZLEMÉNYEK 2014 JANUÁR 15. Kalocsa Városa ismét elnyert pályázattal büszkélkedhet. Ezúttal az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló

Részletesebben

POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET

POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET az önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 4/1996. (II. 06.) Kt.

Részletesebben

SEMATIC HUNGÁRIA Kft. Termelési területvezető MSK HUNGARY BT. Munkahelyi Mérnök Grabarics Kft.

SEMATIC HUNGÁRIA Kft. Termelési területvezető MSK HUNGARY BT. Munkahelyi Mérnök Grabarics Kft. Mestervacsora Gyártósori operátor Prohumán 2004 Kft. HSE mérnök Kontroller Termelési területvezető MSK HUNGARY BT Claim Specialist Értékesítési vezető VRO-911 Kft. HR Business Partner Prohumán 2004 Kft.

Részletesebben

Partnerségi felmérés kérdőíve

Partnerségi felmérés kérdőíve Partnerségi felmérés kérdőíve A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a Helyi gazdaság- és közszolgáltatásfejlesztés hátrányos helyzetű munkanélküliek foglalkoztatásával a kőszegi és felső-répcementi

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

H.D.Napfény Kft. marketingterve

H.D.Napfény Kft. marketingterve H.D.Napfény Kft. marketingterve Egy 10 milliós ország és egy 15 milliós nemzet. Budapest - Magyarország fővárosa. 2014-at írunk. Az ország gazdasága folyamatosan változik. Magyarország teljes mértékben

Részletesebben

HBM HÍRLAP. V. KONGRESSZUS október BUDAPEST október 3.évfolyam 10.szám. Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida)

HBM HÍRLAP. V. KONGRESSZUS október BUDAPEST október 3.évfolyam 10.szám. Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida) HBM HÍRLAP 2012. október 3.évfolyam 10.szám Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida) Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen! (Széchenyi István) V. KONGRESSZUS 2012. október 11-12. BUDAPEST

Részletesebben

*/ Kerület Kőbányai ' " "P^selo-íesfületülése BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

*/ Kerület Kőbányai '  P^selo-íesfületülése BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE */ Kerület Kőbányai ' " "P^selo-íesfületülése BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Budapest,...,,,..,.,,,Jíl1í; :í,^ i v Tárgy: Javaslat a Budapest X. ker., Hős u. 15/a-b. lakóépület

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2013. ÉV 2013. január 30. (szerda) 1.1. Az önkormányzat 2013. évi költségvetése (első olvasat) 1.2. Önkormányzat intézményeinél biztosított gyermekétkeztetés

Részletesebben

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6.

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6. Hajdú Bihar Megyei Ernyőszervezetek Szervezet neve Ir. Szám Település Cím Képviselő Telefon E-mail cím A Zöldkereszt Munkavállalóinak Érdekvédelmi 4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné Az Oltalom Kősziklája

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1136-9/2013. 1. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Zádori János polgármester. Fűri Ferenc Gászné Bősz Bernadett Dr. Hutvágner Rozália László Miklós Tóth Györgyi

JEGYZŐKÖNYV. Zádori János polgármester. Fűri Ferenc Gászné Bősz Bernadett Dr. Hutvágner Rozália László Miklós Tóth Györgyi JEGYZŐKÖNYV Készült: Pécsvárad Város Képviselő-testületének 2015. május 11-én tartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak: Meghívottak: Benkő László Fűri Ferenc Gászné Bősz Bernadett

Részletesebben

PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2013. ( II. hó 15. nap) rendelete a nagyközség évi költségvetéséről

PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2013. ( II. hó 15. nap) rendelete a nagyközség évi költségvetéséről PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2013. ( II. hó 15. nap) rendelete a nagyközség 2013. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

HELYI TERMÉKEK, REGIONÁLIS GASZTRONÓMIAI ÉRTÉKEK NEMZETKÖZI ELISMERTSÉGÉNEK NÖVELÉSE A CÍVIS KONVÍVIUM (SLOW FOOD DEBRECEN) TEVÉKENYSÉGE ÁLTAL

HELYI TERMÉKEK, REGIONÁLIS GASZTRONÓMIAI ÉRTÉKEK NEMZETKÖZI ELISMERTSÉGÉNEK NÖVELÉSE A CÍVIS KONVÍVIUM (SLOW FOOD DEBRECEN) TEVÉKENYSÉGE ÁLTAL HELYI TERMÉKEK, REGIONÁLIS GASZTRONÓMIAI ÉRTÉKEK NEMZETKÖZI ELISMERTSÉGÉNEK NÖVELÉSE A CÍVIS KONVÍVIUM (SLOW FOOD DEBRECEN) TEVÉKENYSÉGE ÁLTAL Erdős Zoltán Boros László Dániel Péter A SLOW FOOD MOZGALOM

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 7/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat képviselő-testületének 2013. február 21-én,

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 30-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 99 101 / 2011. (VI. 15.) számú határozatok d. rendeletek:

Részletesebben

Mélyponton a teljes politikai elit

Mélyponton a teljes politikai elit Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 17 napján, - 14 órakor kezdődött -, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében (Martfű, Szent István tér 1.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 2626/211/2016. TÁRGY: "A KELETI VÁROSRÉSZI ÓVODA HIRDI TAGÓVODÁJA FELÚJÍTÁSA" TÁRGYÚ PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA ÉS AZ AZZAL KAPCSOLATOS DÖNTÉSEK MEGHOZATALA (TOP 6.2.115) MELLÉKLET: 2 DB E L Ő T E

Részletesebben

Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről

Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről A bűnmegelőzés és az áldozattá válás megelőzése elsősorban állami,

Részletesebben

Tompaháti lovas nap 2011

Tompaháti lovas nap 2011 á z h i y g e k e r e D Hírek szám. I -V m a y fol. év I I X. 2011 us uszt Aug er emb t p e Sz t a! n o v i k ha n e l e j Meg A Derekegyházi Önkormányzat megbízásából szerkesztett független információs

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 28-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőr Egyesület beszámolója a 2015. évi tevékenységéről

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1424-2/2012. 2. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

Tárgy: Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatásra vonatkozó igény benyújtására. Dr. Herczeg Tibor

Tárgy: Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatásra vonatkozó igény benyújtására. Dr. Herczeg Tibor ELŐTERJESZTÉS VADNA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. MÁJUS 26-AI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1385-4/2015/V. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB III. NAPIREND Tárgy: Javaslat az önkormányzati

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Budapest II. Kerületi Családsegítô és Gyermekjóléti Központ új telephelyre költözése

Budapest II. Kerületi Családsegítô és Gyermekjóléti Központ új telephelyre költözése Budapest II. Kerületi Családsegítô és Gyermekjóléti Központ új telephelyre költözése 2 Szebb, jobb és megfelelôbb környezet szolgálja a szociális tevékenységet A II. kerületi Családsegítô és Gyermekjóléti

Részletesebben

Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító KFT 6600 Szentes, Vásárhelyi út 12. ÜZLETI TERV 2009.

Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító KFT 6600 Szentes, Vásárhelyi út 12. ÜZLETI TERV 2009. Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító KFT 6600 Szentes, Vásárhelyi út 12. ÜZLETI TERV 2009. ÜZLETI TERV Tartalomjegyzék: 1) Vezetői összefoglaló 2. oldal 2) A KFT általános bemutatása 3. oldal 3) Marketing

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2012. szeptember 26-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyve 67/2012. (IX.26.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22. napján a Demecser Város Önkormányzata (4516. Demecser, Gábor Áron út 4.) Ebédlőjében megtartott rendkívüli

Részletesebben

Várgesztes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Várgesztes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Várgesztes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:2013. november 21-én Várgesztes, Községházán 19,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Menoni

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és Kulturális Bizottságának Elnöke 5502 Gyomaendrőd, Fő út 80. M E G H Í V Ó Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és Kulturális

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

Szöveges beszámoló 2005. év

Szöveges beszámoló 2005. év Szöveges beszámoló 2005. év Intézményünknek a TMÖ Pszichiátriai Betegek Otthona Máza az eltelt 12 hónap során a felügyeleti szerv biztosította a pénzügyi fedezetet, ezen kívül a munkaügyi központtól kapott

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 18-án tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 18-án tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 18-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a és a között létrejött vagyonkezelési szerződés módosítására Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő:

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2014. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2014. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2014. ÉV 2014. január 29. (szerda) 1.) Az önkormányzat 2014. évi költségvetése (első olvasat) 2.) A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket

KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket Megjelent: www.veszpremkukac.hu Korszerű és környezetbarát villamosenergia napelem rendszer kerül a megyei Csolnoky Ferenc Kórház A, D és E épületének

Részletesebben

ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi éves fejlesztési terv

ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi éves fejlesztési terv ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. évi éves fejlesztési terv 3 I. BEVEZETÉS Zákányszék Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi Éves Fejlesztési Terve a 2014-2019.

Részletesebben

2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme)

2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme) 2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme) 1. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közbiztonságáért Díj adományozására 2. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tűzbiztonságáért Díj adományozására 3.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 16-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 16-i nyilvános ülésére 10. NAPIREND Ügyiratszám: 1/563-12/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2016. december 16-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testülete 2017.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 151. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 151. szám MAGYAR KÖZLÖNY 151. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. október 3., szerda Tartalomjegyzék 18/2018. (X. 3.) OGY határozat A földművesek emléknapjáról 30382 19/2018. (X. 3.) OGY határozat Az Országgyűlés

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL EFOP-1.3.5-16 TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL PÁLYÁZAT CÉLJA: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása

Részletesebben

Válságkezelés Magyarországon

Válságkezelés Magyarországon Válságkezelés Magyarországon HORNUNG ÁGNES államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. október 28. Fő üzenetek 2 A magyar gazdaság elmúlt három évtizede dióhéjban Reál GDP növekedés (éves változás)

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapest jelenleg kevésbé kormányellenes vagy borúlátó, mint az ország egésze. A fővárosban is többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, de arányuk

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 873/2011. 14. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez az önkormányzat

Részletesebben

u. 11. fsz. Műszaki ellenőr: ÉMI Nonprofit Kft Szentendre, Dózsa Gy.u.26

u. 11. fsz. Műszaki ellenőr: ÉMI Nonprofit Kft Szentendre, Dózsa Gy.u.26 A BÉKÉS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ÉPÜLETEINEK ENERGETIKAI FEJLESZTÉSE KEHOP-5.2.2/16-2016-00010 BÉKÉS MEGYEI KORMÁNYHIVAT ÁM ALATTI ÉPÜLETEINEK ÁTADÓ ÜNNEPSÉGE TAL GYULAI JÁRÁSI HIVATAL ADY ENDRE U. 8. VA

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez

B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1608-2/2013. ; 1607-3/2013. 2. a.) a helyi Polgárőrség B E S Z

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottság 2012. január 26-i nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA könyvéből: 120/2012.(VI.28.) sz. képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület tudomásul vette a rendőrkapitány közbiztonság helyzetéről szóló beszámolóját. könyvéből: 121/2012.(VI.28.) sz. képviselő-testületi

Részletesebben

KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0034

KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0034 KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0034 0034 Pest II: Bernecebaráti Bernecebaráti Szokolyi Alajos Általános Tagiskola és tornaterem melléképülete Az intézmény 2 különálló

Részletesebben

PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2012. ( II.15.) rendelete a nagyközség 2012. évi költségvetéséről

PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2012. ( II.15.) rendelete a nagyközség 2012. évi költségvetéséről PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2012. ( II.15.) rendelete a nagyközség 2012. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított

Részletesebben

- B E S Z Á M O L Ó -

- B E S Z Á M O L Ó - - B E S Z Á M O L Ó - Hajdúhadházi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület A Hajdúhadház Város Önkormányzata által 2015. évben nyújtott támogatás felhasználásról Tisztelt Képviselő-testület! A Hajdúhadházi Polgárőr

Részletesebben

A BARTÓK BÉLA KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A BARTÓK BÉLA KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A BARTÓK BÉLA KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1.... 3 II. A KOLLÉGIUM VEZETÉSE ÉS IRÁNYÍTÁSA... 3 2.... 3 A Kollégiumi Közgyűlés... 3 3....

Részletesebben

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán HATÁROZATOK:

Részletesebben

Üdvözli Önt a QERDES.COM!

Üdvözli Önt a QERDES.COM! Üdvözli Önt a QERDES.COM! Automatizált érdeklődő-, ügyfél- és panaszkezelés, ügyfélelégedettség-mérés többfelhasználós, többnyelvű környezetben. Magyarországi szállodák helyzete és várakozása 2011 Piackutatás

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - a Sárospatak Város Önkormányzata

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu BESZÁMOLÓ - a Képviselő-testületnek - a lejárt határidejű határozatok

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

Baracsi Szó XXII. évfolyam 9. szám

Baracsi Szó XXII. évfolyam 9. szám Baracsi Szó XXII. évfolyam 9. szám 2014. szeptember Önkormányzati tájékoztató Kedves Olvasó! Az elmúlt négy év során ezen a felületen számoltam be a havi aktualitásokról, történésekről vagy a következő

Részletesebben