A nemzetközi munkásmozgalom történetéből

Átírás

1

2 A nemzetközi munkásmozgalom történetéből Évkönyv 2015 XLI. évfolyam Magyar Lajos Alapítvány 2014

3 Szerkesztőbizottság: Jemnitz János Artner Annamária Bebesi György Dömény Zsuzsa Harsányi Iván szerkesztő Horváth Jenő Jemnitz Katalin Juhász József J. Nagy László Konok Péter Pankovits József Székely Gábor szerkesztő Szőke Károly Vadász Sándor E kötetünk a Munkásmozgalom-történészek Nemzetközi Egyesülete, a Károlyi Mihály Társaság, a Lukács György Alapítvány, a Politikatörténeti Alapítvány és a Vas- és Fémmunkások Szakszervezetének támogatásával jelent meg. Dieser Band erscheint mit der Unterstützung der Internationalen Tagung der Historiker der Arbeiterwegung (ITH), der I. G. Metall Ungarn, der Georg Lukacs Stiftung und der Gesellschaft Michael Karolyi Az Évkönyv 2004., 2005., 2006., 2007., 2008., 2009., 2010., 2011., 2012., 2013., és számának teljes szövege olvasható / You can find the whole text of Yearbooks 2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014 and 2015: http//:yearbook2.atw.hu ISSN X Harsányi Iván, Jemnitz János, Székely Gábor Nyomás: Robinco Kft. F. v. : Kecskeméthy Péter

4 Az Évkönyv nemzetközi tanácsadó testülete: Agosti, Aldo (Torino) Avineri, Shlomo (Jeruzsálem) Buschak, Willy (Brüsszel) Callesen, Gerd (Bécs) Chakravarti, Sudeshna (Calcutta) Degen, Bernhard (Basel) Elorza, Antonio (Madrid) Fülberth, Georg (Marburg) Garscha, Winfried (Bécs) Gianni, Emilio (Genova) Grass, Martin (Stockholm) Jazsborovszkaja, Inessza (Moszkva) Halstead, John (Sheffield) Hudson, Kate (London) Jevzerov, Robert (Moszkva) Johnstone, Monty (London) Kessler, Mario (Potsdam) Kircheisen, Inge (Halle/Saale) King, Francis (Norfolk, Anglia) Kolomijec, Vjacseszlav (Moszkva) Konrad, Helmut (Graz) Maderthaner, Wolfgang (Bécs) Mészáros, István (Rochester) Morgan, Kevin (Manchester) Narihiko, Ito (Tokio) Panaccione, Andrea (Milano) Parsons, Steve (Sonderborg, Dánia) Pelz, William, A. (Chicago) Rojahn, Jörgen (Amszterdam) Schwarzmantel, John (Leeds) Skrzypczak, Henryk (Berlin) Schneider, Michael Bonn, Friedrich Ebert Stiftung Schrevel, Margret Amszterdam, Internationaal Instituut voor Sociale Geschiedenis Studer, Brigitte (Lausanne) Sumrikova, Ljudmila (Dnyepropetrovszk) Sylvers, Malcolm (Velence) Tych, Feliks (Varsó) Vuilleumier, Marc (Genf) Weill, Claudie (Párizs) Wolikow, Serge (Párizs) Young, James D. (Stirling)

5 BÚCSÚ JEMNITZ JÁNOSTÓL JEMNITZ JÁNOS ( ) Elhunyt a magyar történelemtudomány kiemelkedő, jóformán besorolhatatlan személyisége, a hazai és a nemzetközi munkásmozgalom-történetírás pótolhatatlan krónikása ben kezdeményezője és mindvégig mértékadó szerkesztője, szerzője volt Évkönyvünknek. A halálos kimenetelű baleset is e sorozat 41. kötetének szerkesztése közben érte lakásán. Apja a Népszava egykori zenei rovatvezetője, Jemnitz Sándor zeneszerző, nevelőapja a hazai szociáldemokrata baloldal jeles személyisége, Vajda Imre közgazdász volt. Gyermekkorától kötődött a szociáldemokrata ifjúsági mozgalomhoz. Történészi tanulmányait az ELTE Bölcsészkarán végezte. Hazai és külföldi könyvtárakban és levéltárakban folytatott kutatásai alapján védte meg máig alapműveknek számító kandidátusi, majd akadémiai doktori értekezését az első világháború munkásmozgalmi vonatkozásairól, széles, világméretű áttekintésben. Életrajzokat készített a szocialista és munkásszervezetek számos jelentős vezetőjéről, mint a brit Keir Hardie, a francia Jean Jaurès és Léon Blum. Nevéhez fűződik a II. Internacionálé kongresszusi jegyzőkönyveinek magyar nyelvű közzététele. Tanulmánykötetek létrehozásában, tudományos ülések szervezésében is gyakran vállalt szerepet. Nemzetközi konferenciák tucatjain képviselte a hazai történészeket, kezdettől jelen volt s rendre felszólalt, előadást tartott a Munkásmozgalom-történészek Nemzetközi Konferenciája (ITH) évenkénti linzi konferenciáin. Az 1960-as évektől az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársaként dolgozott. Szerzői és szerkesztői tevékenysége utolsó, nyugdíjas évtizedeiben sem hagyott alább, noha látása fokozatosan romlott, majd végképp elvesztette szeme világát. Ám ezekben az években is kerültek ki tollából értékes, új információkban gazdag írások. Mindvégig kapcsolatban maradt a tudományág jeles külföldi művelőivel, az Egyesült Államoktól Nyugat- és Kelet-Közép-Európán át Japánig, akik friss kutatási eredményeinek helyet biztosított hazai periodikákban. Olyan alkotók tisztelték meg írásaik megküldésével, esetenként az ő megrendelései teljesítésével, mint Eric Hobsbawm, Tony Benn, Mészáros István, vagy a japán Narihiko Ito. Mivel meggyőződése érdekében gyakran kemény ütközéseket vállalt, élete különböző időszakaiban érték ezért sérelmek, amelyeken azonban mindig fölülemelkedett. Mély szociáldemokrata elkötelezettsége azzal a meggyőződéssel párosult, hogy ez nem szorítkozhat a kapitalista társadalmi-gazdasági rendszerbe való, több-kevesebb vívmányt lehetővé tevő beilleszkedésre, nem jelentheti az emberibb társadalom, a szocializmus perspektíváját szem előtt tartó cselekvés elmulasztását. A politikai élet kanyarjai közepette hol az előbbi, hol az utóbbi

6 BÚCSÚ JEMNITZ JÁNOSTÓL 5 hozta konfliktushelyzetekbe. Korrekt vitában állt a nemzetközi és hazai baloldal tollforgatóival aktuális politikai stratégiák megítélésében, amilyen például a nyugat-európai szociáldemokrata politika 1990-es években előtérbe került, általa bírált Blair-Schröder féle vízió volt. Írásainak bibliográfiája több ezer tételre rúg. Hatalmas könyv- és irathagyaték maradt utána, amelynek rendezése, megőrzése és elhelyezése sokunk vállára hárul. Harsányi Iván, Székely Gábor Pankovits József Jemnitz Jánosról * * * Az 1960-as évek legelején egyetemistaként a nemzetközi munkásmozgalom történetét tanulmányozva találkoztam először nevével és írásaival. Ezek akkor alaposságukkal, információgazdagságukkal még csak azért hívták fel magukra a figyelmemet, mert egy egyetemi süvölvénynek minden olvasmány az újdonság erejével hat. Ám a meglepetések később sem maradtak el, amikor már érettebb megfontoltsággal tudtam értékelni szakmai teljesítményeit. A nagy európai nyelvterületekre kiterjedő széles látóköre, aprólékos tájékozottsága állandóan olvasott szerzőmmé tette, és ezzel nem voltam egyedül. Olasz politikai tematikákra szakosodott kutatóvá avanzsálva megtapasztalhattam, hogy az olasz viszonyokról is ugyancsak képes eredeti információkat nyújtani, eligazító szempontokat fölvetni és nem egyszer, előrejelzéseimet megelőzve eseményekről, évfordulókról, kiemelkedő személyiségek életrajzairól a nemzetközi munkásmozgalom-történeti Évkönyv számára megrendelni a cikkeket, elemzéseket, aztán meg is követelni azokat határidőre, majd végleges formájukba önteni-szerkeszteni, ami igazi életeleme volt. Az is előfordult, hogy ismereteimet színezte és bővítette saját forrásaiból nyert adalékokkal, mondjuk az általa személyesen ismert Leo Valianiról, más olasz történészekről, vagy éppenséggel a holokauszttal szembemenő jobboldali Giorgio Perlascáról, és természetesen a másik oldal legszélső pontján elhelyezkedő genovai Lotta Comunista (Kommunista Harc) elnevezésű csoportról, egyéb az olasz ügyek sűrűjét érintő problémákról. Azt is nyitott érdeklődéssel fogadta, ha együttműködő kapcsolatunkban (ritkán, elvétve) felcserélődtek a szerepek. Leo Valiani vagy Genovából Emilio Gianni mellett rendszeres levelezést folytatva ismeretségben állt több más olasz barátjával (Andrea Panaccione, Aldo Agosti), akik az Évkönyvet, illetve őt személy szerint megtisztelték írásaikkal. Ezek többnyire rám háruló magyarra ültetésének műveleteinél is meggyőződtem János sokoldalúságáról, szinte kimeríthetetlen enciklopédikus ismereteiről. Még az egyetemi időkből azonban vele kapcsolatban egy más jellegű élményről, ha tetszik meglepetésről kell most szólnom, mégpedig az éppen azokban az

7 6 BÚCSÚ JEMNITZ JÁNOSTÓL években őt utolérő politikai mellőzöttségéről. Tehát amikor először lapozgattam publikációit, rákérdeztem egyik nálamnál tájékozottabb egyetemi kollegámnál, kit rejt Jemnitz János szignója s az illető (nevére már nem emlékszem, találgatásnak meg nincs helye) kétkedő ámulatomra kissé homályosan, a legcsekélyebb empátiát nélkülözve, sőt bizonyos felindultsággal utalt Jánosnak az akkori Párttörténeti Intézetben elszenvedett, számomra felfoghatatlan kegyvesztettségére. Értetlenül álltam a válasza előtt, idővel tudatosult bennem a kolléga reakciójának fonáksága, a látszólag megdönthetetlennek tetsző tudás kizárólagos birtoklásának, a mozgalomban akkoriban dívó és oly sok kárt okozó szektagőgje, valamint a paradoxon: miként lehetséges az, hogy valaki elkötelezetten ír, publikál a nemzetközi munkásmozgalom különböző problémáiról, és ugyanennek a diszciplínának intézményesített letéteményesénél nem nézik jó szemmel a tevékenységét. A tudatosodás eszmélkedési folyamatában öltöttek alakot János történetének mozaikjai, amelyekről a körülmények akkori közelebbi ismerői hivatottak hitelesen nyilatkozni. Csak kiegészítést adhattam a fenti egyetemi aprósággal, viszont hozzá tudom tenni rá szintén jellemző emlékeimet, közvetlen kapcsolatunk kezdetéről. A 70-es évek derekán ismertem meg személyesen és első találkozásunk alkalmával egész tartásában, tekintetében érzékeltem megértő jóindulatát, biztatását és bátorítását munkám és kutatásaim iránt, amelyek az eurokommunizmus akkor szintén vitatott problematikájára irányultak. Azt hiszem, a tekintetében politikai és tudományos arcélének minősége csillant vissza: a széles horizontú látásmód igényének fenntartása minden körülmények között annak érdekében, hogy a munkásmozgalom ügye sodró erejű, tömegeket meggyőző tényezőként hasson, mert amennyiben ezt sikerül megoldani, a munkásmozgalommal szemben semmi sem lehet hatékony és eredményes. Ezt a kontextust kutatta a munkásmozgalom minden egyes megjelenési formájában, a szociáldemokráciában, a kommunista mozgalomban, a szélsőséges alakzatokban s természetesen az eurokommunizmusban is, különféle elágazásaiban, szövetséges-keresésében, gyümölcsözőbb működésének lehetőségeiben. Ismert tény, hogy János 1956-tal összefüggésben került nézeteltérésbe a Párttörténeti Intézet vezetésével, ám állíthatom nem egy ízben meggyőződhettem erről -, hogy a már közösen megélt 1989-es történelmi csomópontban és utána is a munkásmozgalom, a baloldali és szocialista értékek féltése vezette intellektusát, politikai felfogását, érzelmeit és tudományos szenvedélyét. Feltételezésem szerint ugyanez foglalkoztatta 1956-ban is ben és a rákövetkező években mindig élesen szembeszállt azokkal, akik felelőtlenül figyelmen kívül hagyták a politikai fordulat kockázatát, a politikai baloldalra leső veszélyeket. Kiállt a nehéz körülmények közé került munkásmozgalom folytonossága mellett, és emberileg, szakmai tevékenységének minden mozzanatával életének delelőjén és legvégén is maradék, de lankadatlan erejét latba vetette eszméinek és meggyőződésének érvényesítéséért. Így fogunk emlékezni rá. * * *

8 BÚCSÚ JEMNITZ JÁNOSTÓL Külföldi munkatársaink részvétnyilvánításai 7 Kedves Harsányi Iván és Székely Gábor! Nagyon megdöbbentett és mély szomorúsággal olvastam a hírt barátunk, Jemnitz János haláláról. Emlékezetemben úgy marad meg Ő, mint jó barát és kimagasló tudós, s mint Ember akivel Budapesten többször találkoztam. Kérem, adjátok át leányainak és családjának őszinte együttérzésemet. Willy Buschak * Steve Parsons levelei Jemnitz Katalinnak: 1. Most érkeztem vissza egyhetes bécsi utamról. Szomorúan hallottam apád balesetéről. Kérlek add át neki jókívánságaimat a mielőbbi felgyógyulása reményében. Összeállítottam néhány írást, cikket; melyik címre küldjem őket? Inkább az otthonira, vagy az intézetbe? Amikor először voltam Bécsben felkerestem a Karl Marx-udvart, a város építette munkás lakó komplexumot, ami egy csodálatos kísérlet, s valóban hangsúlyozza a hatalmas különbséget a múlt európai szociáldemokráciája különbségeit (kétségtelenül az Ausztro-Marxizmus változat javára), szemben a mai takarékos, neoliberális, üzletbarát irányzattal szemben. A Karl Marx-udvart a városi adókból finanszírozták és mintegy 1.5 kilométerre elnyúló lakóblokkokból áll. Az as években épült, s valóban megjeleníti a munkás családok megfelelő méretű lakásokhoz juttatását. A lakások ma is jól néznek ki, az azokban lakók, úgy vélem, örülnek, hogy itt lakhatnak.néhány dolog azonban zavart; először, hogy az épületek stílusa nem nevezhető modernnek` (functionalism/ modernistának` vagy nemzetközinek`, inkább hasonlít a radikális és baloldali brit és máshol fellelhető építészetre az 1930-as évekből a szovjet építészet nem tartozik ide -, amely hagyományosan vörös téglás volt, stukkókkal és díszítésekkel (az anyaságot, a láncaikat szétszakító alakokat ábrázoló ornamentikák stb.). Betont nem nagyon használtak, s az épületek nem voltak magasak.feltehetően az építkezést a hagyományos formáknak megfelelően kívánták alakítani, úgy hogy az megfelelejen a munkásoknak, akik ide költöztek, valamint annak is, ami akkor az építőipar lehetősége volt (az építkezésben szervezett munkások vettek részt). Másodsorban nyilvánvaló, hogy az új település a város külső kerületében kapott helyet, olyan helyen, ahonnan gyalog is megközelíthető volt a várost körülvevő vidék. János erről bizonyosan többet tud. Utóirat: A dán szociáldemokráciáról. A II. Internacionálé pártja Stauning 1 idején, az 1930-as években jelezte, hogy nem csupán munkáspárt, hanem néppárt is. Most viszont az nyilatkozta, hogy a jóléti állam helyett egy tár- 1 Thorvald Stauning ( ) dán szociáldemokrata pártvezető, miniszterelnök ,

9 8 BÚCSÚ JEMNITZ JÁNOSTÓL sadalmi versenyállamot (a social competition state, dánul: konkurrencestaten) kíván támogatni. Ezen ők azt értik, hogy az állam elsődleges feladata a dán ipar versenyképességének a javítása. Csodálható-e, hogy a dán kormány kulcsembere, a gazdasági miniszter nyíltan kijelentette úgy egy évvel ezelőtt, hogy ő a szociáldemokráciát nem politikai baloldalként értelmezi, hanem, mint mondta, tisztán pragmatikus és realista cselekvőként az ország java érdekében stb. 2. Sokkolt a híradás apád haláláról. Tudom, hogy ebben a korban már minden baleset komoly következménnyel járhat, de soha sem tudtam elképzelni, hogy János nincs többé. Intellektuálisan olyan magával ragadó volt, mindig újabb és újabb tanulmányokat vett tervbe. Mély és szerteágazó ismeretei az európai munkásmozgalomról valóban pótolhatatlanok. János megközelítései kapcsán, bár lehet túlzóan, Gramsci aforizmája jut eszembe: az intellektus pesszimizmusa, az akarat optimizmusa ő tudta milyen erőkkel rendelkezett a baloldal, s hogy milyen messze van az emberiség a kizsákmányolás megszüntetésétől és a társadalom szociális újjászervezésétől, de azt is, hogy ez nem jelentheti a harc feladását. Mindezekről én is így gondolkodom. Mindig hiányozni fog jelenléte - æret være hans minde (tisztelettel emlékének). Fogadjátok őszinte részvétemet édesanyáddal és testvéreddel: Steve * Вячеслав Коломиец Kedves Katalin, fogadd őszinte részvétünket. Abban a megtiszteltetésben és örömben részesülhettünk, hogy ismertük apádat, s nagy szomorúsággal értesültünk arról, hogy már nincs közöttünk. Slava, Inessa, Robert * John Schwarzmantel: Borzalmas hír. Nagyon szomorú vagyok és levert, persze tudom, hogy neked ez még szomorúbb. Apádat mintegy 40 éve ismerem, rendszeresen leveleztünk, jó barát volt, olyan, aki nagyon fontos volt az életemben. Nem is tudom elképzeini, hogy már nincs velünk. Fogadd mély együttérzésemet, s add át családodnak is. Egész hátralevő életemben szeretettel fogok emlékezni apádra. John Gerd Callesen: Kedves Harsányi Iván, köszönöm, hogy értesített Jemnitz János haláláról. Ez valóban nagy veszteség, amelyet nem lesz könnyű pótolni az Évkönyv szerkesz-

10 BÚCSÚ JEMNITZ JÁNOSTÓL 9 tőségében. Azonban remélem, hogy ez sikerülni fog Önnek és munkatársainak. Már sokszor sajnáltam, hogy nem tudok magyarul, mert több cím után véltem, hogy azok nem csak a magyar olvasók számára érdekesek. S azok a tanulmányok, amelyeket Jemniztől olvastam és több munkámban felhasználtam, nagy értéket képviseltek a nemzetközi munkásmozgalom történetének megismeréséhez. Megállapodtam Jemnitzel, hogy a Rosa Luxemburg Művei újabb kötetéről közleményt készítünk, ha jól értettem az Évköny 42. kötete számára. Mellékelten küldöm a közleményt, s örömömre szolgálna, ha a fordítás megjelenne. Azért is, mert Luxemburg az Ő érdeklődési köre volt. Továbbá kérem, hogy tájékoztassanak arról, hogy Ön és kollégái miként vélekednek a további munkáról. Üdvözlettel: Gerd Callesen * Jemnitz János történészi és politikai arculatának jellemzésére fényt vet egy dokumentumközlése, amelyet éppen ezért ide iktatunk. Jemnitz János A volt Szociáldemokrata Párt vezető baloldali tagjainak levele Kádár Jánoshoz, november 24. Szerzői bevezető: Azzal az utólag és olykor egykor is hangsúlyozott véleménnyel szemben, amely szerint az 1945 utáni koalíciós időszakban a Szociáldemokrata Párt egységes volt, és ezzel összefüggésben baloldali csoportja sem volt több, mint árulók gyülekezete, le kell szögezni: ez nemcsak az SZDP esetében nem volt igaz. Ebben a korszakban az Olasz Szocialista Pártban, a Francia Szocialista Pártban, a brit Munkáspártban ugyancsak világosan kirajzolódott egy jobb- és egy baloldali csoportosulás, és a vélemények ugyancsak élesen ütköztek a szociáldemokraták nemzetközi konferenciáin 1946-ban és 1947-ben. Ez utóbbi konferenciákon történetesen az SZDP küldöttei is részt vettek, és e küldöttek között éppen az alább közölt levél aláírói közül Vajda Imre, Justus Pál, Horváth Zoltán és az 1950-ben a börtönben agyonvert szociáldemokrata igazságügyminiszter, Ries István is ott voltak. A szociáldemokrata pártokban már 1914 előtt is sok helyütt jól meg lehet különböztetni a jobb- és a baloldali frakciókat: így Oroszországban, Olaszországban, Franciaországban és több más helyütt. E frakciók közötti különbségek, sőt ellentétek elmélyültek az I. világháború éveiben, a két világháború közötti időszakban pedig távolról sem tűntek, el sem az internacionáléban, sem az egyes pártokban. Mindezt előre kellett bocsátanom, különben ma már rossz fényt kaphatna, hogy a baloldali szociáldemokraták alábbi csoportja, amely tagjai között voltak olyanok, akik öt- vagy hatévi börtön után 1956-ban (az SZKP híres XX. kongresszusa nyomán) szabadultak, mások pedig különféle

11 10 BÚCSÚ JEMNITZ JÁNOSTÓL retorziókat éltek át. Ők az októberi napok után összegyűltek Vajda Imre lakásán és először egy politikai petíciót fogalmaztak meg és juttattak el korábbi elvtársukhoz, Marosán Györgyhöz, aki ekkor az új MSZMP főtitkárhelyettese volt. Erre az alább közölt levél is utal, sőt arra szintén, hogy személyes látogatásra is sor került Marosánnál. Azonban ez a tárgyalás eredménytelenül ért véget. 2 Ezután született meg a gondolat, hogy e csoport magához Kádár Jánoshoz forduljon. (A neki írt levél Vajda Imre hagyatékában természetesen másolatban maradt fenn.) Az aláírókkal azonban sem Kádár János, sem az MSZMP vezető szervei mint csoporttal nem tárgyaltak. Mindenkivel egyénileg beszéltek és vagy kaptak, vagy nem kaptak politikai megbízatást. Az alábbiakban közöljük a levelet. Kedves Kádár elvtárs! Marosán György elvtárs nov. 23-án magához kéretett bennünket, hogy mint kifejtette tájékozódjék a jelen helyzetben az MSZMP politikájával kapcsolatos álláspontunkról. Tekintettel arra, hogy ez a beszélgetés rajtunk kívülálló okokból sem be nem fejeződött, sem fel nem ölelte mindazokat a problémákat, amelyek politikai magatartásunkkal kapcsolatosak, szükségesnek tartjuk, hogy azt szabatosabb fogalmazásban előadjuk és az MSZMP intézőbizottságával ismertessük. Mindenekelőtt le óhajtjuk szögezni, hogy bennünket Balassa Gyulát 3, Dabronaki Gyulát 4, Horváth Zoltánt 5, Jászai Károlyt 6, Justus Pált 7, Révész 2 Vjacseszlav Kolomijec, Inessza Jazsborovszkaja, Robert Jevzerov. 3 Erről lásd A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei. I novem-ber január 14. Szerk.: NÉMETHNÉ VÁGYI Karola SIPOS Levente. Intera, Budapest, ; MAROSÁN György: A tanúk még élnek. Hírlapkiadó, Budapest, Balassa Gyula ( ) ban főispán, 1946 és 1950 között országos rendőrfőkapitány ben bebörtönözték, 1955-ben engedték szabadon december 24-től 1960-ig az Országos Erdészeti Fő- igazgatóság vezetője. 5 Dabronaki Gyula ( ) péksegéd, 1948 előtt a Budapest VIII. kerületi szociáldemokrata pártszervezet titkára, mindvégig a baloldali csoportosulás egyik befolyásos tagja maradt től az SZDP VIII. kerületi titkára között esti munkástagozaton végezte el az Állam- és Jogtudományi Egyetemet tól az MDP Központi Vezetőségi tagja ig a Szikra Könyvkiadónál pártpropaganda felelőst ben az Élelmiszeripari Minisztérium osztályvezetője, 1957-ben miniszterhelyettes márciusától az MSZMP KB tagja ig a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság általános elnökhelyettese, ig az élelmezésügyi miniszterhelyettes től a Velence-tavi Intéző Bizottság elnöke, valamint a Horgász Szövetség elnöke. 6 Horváth Zoltán ( ) 1946-ban az SZDP főtitkárság vezetője, 1947-ben a Világosság főszerkesztője. Az MDP KV tagja, rövid ideig a Népszava főszerkesztője ben letartóztatták, 1956 márciusában szabadult. (Részletesebben lásd az általam írt életrajzát. In: VARGA Lajos (főszerk.): A magyar szociáldemokrácia kézikönyve. Napvilág Kiadó, Budapest, ) 7 Jászai Károly ( ) Jászai Samu fia között a Szakszervezeti Tanács munkatársa, között minisztériumi tisztviselő től a Faipar felelős szerkesztője után a MTESZ MSZMP alapszervezetének titkára.

12 BÚCSÚ JEMNITZ JÁNOSTÓL 11 Ferencet 8, Szurdi Istvánt 9 és Vajda Imrét 10 Marosán elvtárs nyilván nem mint különálló személyeket, hanem mint csoportot hívott meg, s ezzel egy olyan de facto helyzet talajára helyezkedett, amely akaratunktól és szándékainktól függetlenül jött ugyan létre, de létrejött. Mi, vagyis azok az egykori baloldali szociáldemokraták, akik becsülettel harcoltunk a két munkáspárt egyesüléséért és annak végrehajtásában Szakasits és Marosán elvtársak mellett vezető szerepben vettünk részt, az egyesülés után nem kívántunk külön csoportot alkotni. Az MDP politikai gyakorlata, a Rákosi-vezette politikai bizottság tekintett bennünket külön csoportnak, az kezelt bennünket így, mindvégig, míg az MDP fennállott s a mai nap azt mutatja, hogy ez változatlanul érvényes az MSZMP-ben is. Ma időszerűtlen lenne ez ellen polemizálni, mi elfogadjuk az így adott helyzetet és kérjük az Elvtársakat, hogy a továbbiakban kifejtett nézeteinket mint csoportunk nézeteit fogadják. Mi valamennyien a magyar munkásosztály forradalmi pártja tagjának tekintjük magunkat s minden viszontagságon át hűek vagyunk és maradunk a szocializmus megvalósításáért folyó harchoz, harcosainak táborához. Ezen nem változtatott sem az, hogy az MDP politikai bizottsága néhányat közülünk saját szégyenére börtönbe vetett, tagjainak sorából kizárt, másokat pedig éveken át másodrangú, megtűrt párttagként kezelt és háttérbe szorított, nem változtat az sem, ha e pillanatban, néhány alapvető, elvi kérdés tisztázásáig és kielégítő megoldásáig nem vállalunk párttagságot vagy funkciót az MSZMP-ben. E funkciókon belül vagy kívül mi mindenkor és mindenütt küzdünk az ország szocialista fejlődéséért, szabadságáért, jólétéért s az a tapasztalatunk, hogy magatartásunk nem hogy elválasztana a magyar kommunisták, szocialisták legelvhűebbjeitől, hanem összeforraszt velünk, úgy hogy ott tényleg eltűnt az MDP-politika örökségeként ránk maradt csoportjellegünk. Mi valamennyien kijelentjük, hogy aggodalommal látjuk azokat a jelenségeket, amelyek az MSZMP-ét a Rákosi Gerő Farkas Révai-csoporttal megkurtított MDP örökösének, jog -utódjának tüntetik fel; mindamellett, hogy az 8 Justus Pál ( ) 1945-től az ideiglenes nemzetgyűlés, majd az országgyűlési képviselője, az SZDP propagandaosztályának vezetője, a Szocializmus szerkesztője. Az MDP KV tagja, rövid ideig a Magyar Rádió elnöke ben letartóztatták, 1955-ben szabadult. Haláláig a Corvina Könyvkiadó felelős szerkesztője. Részletesebben lásd: A magyar szociáldemokrácia kézikönyve. I. m Révész Ferenc ( ) 1948 előtt az SZDP pártvezetőségének tagja, oktatási osztályának egyik ve zetője, előadója, az ún. Fővárosi VB tagja és 1951 között az MDP KV, 1970 és 1985 között az MSZMP KB tagja szeptemberétől 1980-ig a Szabó Ervin Könyvtár igazgatója, főigazgatója. 10 Szurdi István ( ) 1948 előtt az SZDP-ben a vidéki titkárság, majd a közigazgatási osztály vezetője, a baloldali csoportosulás egyik tagja között az MDP KV tagja februárjától az MSZMP KB tagja, között titkára, belkereskedelmi miniszter 1966-tól. 9 Vajda Imre ( ) 1945 után az SZDP értelmiségi osztályának titkára, parlamenti képviselő, 1947-ig, illetve ben államtitkár. Az MDP PB tagja, az Országos Tervhivatal elnöke ben letartóztat- ták, 1956 márciusában szabadult szeptemberétől 1965-ig a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Az 1960-as években a Nyers Rezső vezette reformbizottság tagja, 1967-től az MTA levelező tagja. Részletesebben lásd A magyar szociáldemokrácia kézikönyve. I.m

13 12 BÚCSÚ JEMNITZ JÁNOSTÓL MSZMP intézőbizottsága sok tekintetben új utakon kíván haladni, rendkívül nagy ezeknek a nyugtalanító jelenségeknek a száma, s ez kifejezésre jut mind a vezető testületek személyi összetételében, elvi nyilatkozataiban, mind abban a buzgóságban, amellyel Rákosi egykori kiszolgálói, akiket nem az ellenforradalom, hanem a vérig sértett kommunisták felháborodása űzött ki pozícióikból, törleszkednek vissza helyeikre. Aggodalommal látjuk, hogy az MSZMP elvi-politikai téren lépéseket tett már visszafelé, az MDP felé vezető úton, azóta, hogy Kádár elvtárs alapító beszéde elhangzott s ennek indokául nem tudjuk elfogadni a ha- talmi helyzet azóta bekövetkezett átalakulását, mert elutasítunk minden olyan felfogást, amely az elvi állásfoglalást a mindenkori hatalmi helyzethez idomítja. Aggodalommal tölt el bennünket, hogy az MSZMP legutóbb a Népszabadság mai számában fenntartás nélkül marxista leninista pártnak jelöli meg magát, s nem fűzi hozzá, hogy ezt nem azzal a tartalommal érti, mint a magát ugyancsak marxista leninista pártnak valló MDP, amelynek a marxizmus leninizmusra hivatkozó gyakorlata az egész dolgozó magyar nép, minden becsületes kommunista és szocialista osztatlan felháborodását és felkelését ébresztette fel. Ha ez is, az is belefér a marxizmus leninizmusba, ha belefér az embertelenség ugyanúgy, mint az emberiesség, a munkásmozgalmat megfojtó terror ugyanúgy, mint a munkásmozgalmat új élettel eltöltő szocialista demokratizmus, akkor ezzel az elvi alappal baj van, akkor ez sokkal mélyebb, részletesebb, a holtat és téveset eltávolító, az élőt és helyeset kiemelő elemzést és meghatározást igényel, mint ami a fenntartás nélküli marxista leninista párt név jelent. Az egész világ haladó kom- munistái és szocialistái foglalkoznak a szocializmus elvi-politikai fegy- verzetének felfrissítésével, felülvizsgálatával s noha ez a folyamat még távolról sem fejeződött be, annyi már most is kétségtelen, hogy mind Marx, mind Lenin tételei és feltevései közül az egyik vagy másik nem bizonyult időtállónak, általánosan alkalmazhatónak még kevésbé az, amit Marx és Lenin nevével viszszaélve, marxizmus leninizmus -csomagolásban dogmákként a kommunista és munkáspártokra rákényszerítettek, részben még ma is rákényszerítenek. Nem mehetünk el szó nélkül ebben az összefüggésben a párt és a Szovjetunió viszonya mellett. Alapvető álláspontunk a SZU forradalmi születése, fennállása, történelmi szerepe és jelentősége tekintetében nem szorul kifejtésre. De ki kell mondanunk, hogy ha elfogadott elv a Szovjetunió és a szocialista országok, a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szocialista országok kommunista és munkáspártjai közötti egyenjogúság elve, úgy ebből számunkra is, arra a pártra is, amelynek tagjai és harcosai lehetünk, az következik, hogy hűségünk a szocializmus elveihez nem mérhető a Szovjetunió politikájának egyik vagy másik lépésével kapcsolatos állásfoglalásunk, egyetértésünk vagy bírálatunk mértékén. Elviselhetetlen számunkra, hogy ebben a kérdésben, amely tényleg félreérthetetlenül elválasztaná az MSZMP-t az MDP-től, nem látjuk tisztán az MSZMP állásfoglalását. Meggyőződésünk szerint ezek azok a körülmények, amelyek nem csak bennünket, hanem a magyar munkásság és értelmiség döntő rétegeit, legjobb erőit tartózkodásra késztetik az MSZMP-vel szemben. Tagadjuk, hogy ne lennének jelentős

14 BÚCSÚ JEMNITZ JÁNOSTÓL 13 erők, amelyek szocialista célkitűzését, meggyőződését annyira megingatták volna az elmúlt idők bűnei, a közelmúlt tragikus eseményei, hogy ne áhítoznának egy célkitűzéseiket, akaratukat tisztán, meghamisítatlanul kifejező párt után. Tagadjuk, hogy egy ilyen párt nem lehetne a magyar nép legjobb politikai, erkölcsi, szellemi erőinek, a dolgozók legfejlettebb és legtudatosabb rétegeinek harci szövetsége, tagadjuk, hogy egy ilyen párt nem lehetne saját szellemi- erkölcsi súlyánál fogva az egész magyar nép hivatott vezére noha hivatottságát nyílt és becsületes szellemi, politikai harcban és nem adminisztratív eszközök önámító, szappanbuborék-csillogást mutató eredményeként szerezné meg. Ilyen pártnak óhajtunk mi aktív, harcos tagjai lenni, ez a párt él ma ezer és ezer kommunista és szocialista szívében és ha ott él erre megtanított az utolsó hónap, meg is fog valósulni. Marosán elvtárssal megkezdett és be nem fejezett beszélgetésünk során felmerült részvételünk kérdése is a pillanatnyilag oly sürgető társadalmi és állami feladatok megoldásában. Valamennyien kijelentjük, hogy függetlenül attól a funkciótól, amelyet egyikünk vagy másikunk ezidőszerint betölt, legégetőbb vágyunk, hogy erőnk és képességünk teljes bevetésével munkálkodhassunk államunk, társadalmunk, népgazdaságunk talpraállításán, újrateremtésén s ezt nemcsak hivatásunknak, hanem szocialista kötelességünknek valljuk. Közreműködésünkhöz azonban egyes politikai előfeltételek megteremtése szükséges. Ezeket az alábiakban körvonalazzuk: 1. Magyarország függetlenségének, önállóságának, szuverenitásának és egyenjogúságának legalább oly méretű és alakú elismerése a Szovjetunió részéről, mint amilyent a Lengyelországgal kötött legutóbbi megegyezése tartalmaz, kiegészítve egy konkrét megállapodással a szovjet fegyveres erők végleges kivonásának időpontjáról Az összes demokratikus, haladó erőkből, amelyek elfogadják és védik a földfelosztás mai állapotát a kisparaszti és szövetkezeti földtulajdont, valamint az állami gazdaságok fennállását, továbbá az ipari üzemek, bányák, bankok, közlekedési eszközök állami tulajdonát, s hajlandók az állami tulajdonnak köztulajdonná való továbbfejlesztésében részt venni, koalíciós nemzeti egységkormány létrehozása. Mi ebben a kormányban nem kívánunk vezető politikai posztot elfoglalni, de felajánljuk képességeinket, tapasztalatainkat, valamint azt a bizalmat, amelyet a közvélemény jelentős részében élvezünk, erőnknek leginkább megfelelő szakfeladatok megoldására. Tisztán látjuk azokat az akadályokat, amelyek az elmúlt évtized bűnei és hibái, valamint a hazánkat alapjaiban megrázó katasztrófa a társadalmi és politikai kibontakozás útjába állítanak és érezzük felelősségünket késedelmes eltávolításuk minden percéért de tudatában vagyunk annak is, hogy a felelősség mind a kibontakozásban mutatkozó időveszteségért, mind az ezt óhajtó konstruktív erők sorában a mi távolmaradásunkért túlnyomórészt, sőt döntő mértékben másokat, más tényező- 11 Vajda Imre ( ) 1945 után az SZDP értelmiségi osztályának titkára, parlamenti képviselő, 1947-ig, illetve ben államtitkár. Az MDP PB tagja, az Országos Tervhivatal elnöke ben letartóztat- ták, 1956 márciusában szabadult szeptemberétől 1965-ig a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Az 1960-as években a Nyers Rezső vezette reformbizottság tagja, 1967-től az MTA levelező tagja. Részletesebben lásd A magyar szociáldemokrácia kézikönyve. I.m