Jenny Downham. Amíg élek. Ciceró Könyvstúdió

Átírás

1

2 Jenny Downham Amíg élek Ciceró Könyvstúdió

3 A mű eredeti címe Before I Die Fordította Rudolf Anna Fedélterv Malum Stúdió Szabó Vince A könyv bármely részletének közléséhez a kiadó előzetes hozzájárulása szükséges. Copyright 2007 by Jenny Downham Hungarian translation, Rudolf Anna, 2012 Ciceró Könyvstúdió, 2012

4 Louisnak és Archie-nak szeretettel

5 Egy Azt szeretném, ha volna egy fiúm. Azt szeretném, ha a szekrényemben lakna egy fogason. Amikor csak megkívánnám, elővehetném, és akkor úgy nézne rám, ahogy a filmekben szoktak a fiúk, mintha gyönyörű volnék. Nem beszélne valami sokat, de zihálva lélegezne, amíg leveti a bőrdzsekijét és kigombolja a farmerját. Fehér alsója lenne, és annyira istenien festene, hogy a láttára kis híján elalélnék. Rólam is lehúzná a ruhát. Azt suttogná, Tessa, imádlak! Igazán, őrülten imádlak! Gyönyörű vagy! Pontosan ezeket a szavakat duruzsolná, amíg vetkőztetne. Felülök, és felkattintom a kislámpát. Tollat találok, de papírt nem, úgyhogy a falra írom fel az ágyam mögé: Magamon akarom érezni egy fiú súlyát. Aztán visszafekszem, és kinézek az égre. Fura színe lett - egyszerre vörös és grafitszürke, mintha elvérezne a mai nap. Kolbászszagot érzek. Szombat este mindig kolbászt eszünk. Krumplipüré is lesz, és káposzta és hagymamártás. Apa előveszi majd a lottósorsjegyét, Cal választotta ki a számokat, és kettesben leülnek a tévé elé, az ölükbe tett tálcáról vacsoráznak.

6 Megnézik az X-Faktort, aztán megnézik a Legyen ön is milliomost. Utána Cal elmegy fürdeni és lefekszik, apa legurít pár sört, és addig bagózik, amíg elég késő nem lesz hozzá, hogy aludni menjen. Nem is olyan régen felnézett hozzám. Odament az ablakhoz, és széthúzta a függönyt. Na, nézd csak, mondta, ahogy a fény elöntötte a szobát. Ott volt kinn a délután, a fák teteje, az ég. Csípőre tette a kezét, az ablak előtt az ellenfényben kirajzolódott a körvonala. Úgy nézett ki, mint egy Power Ranger. - Ha nem beszélsz róla, hogy segítsek? - kérdezte, és odajött hozzám, leült az ágyam szélére. Visszatartottam a lélegzetem. Ha elég sokáig csinálod, fehér fénypontok kezdenek táncolni a szemed előtt. Apa odanyúlt és megsimogatta a fejemet, az ujjai gyöngéden masszírozták a halántékomat. - Lélegezz, Tessa - súgta. Inkább felkaptam a kalapomat az éjjeliszekrényről, és a szememre húztam. Apa akkor lelépett. Most odalenn van, kolbászt süt. Hallom, hogyan köpköd a zsír, hogyan loccsan a mártás a serpenyőben. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt idefenn hallanom kellene, de már semmin sem lepődöm meg. Hallom, ahogy Cal lehúzza a cipzárt a kabátján, most érkezett vissza a mustárvásárlásból. Tíz perccel ezelőtt kapott egy fontot, és hozzá azt az utasítást, hogy Ne állj szóba furcsa alakokkal!. Amíg odavolt, apa kiállt az ajtó elé, és elszívott egy cigit. Hallottam a lába előtt a fűbe hulló levelek suttogását. Betört az ősz.

7 - Akaszd föl a kabátodat, és menj, nézd meg, nem akar-e Tessa valamit - mondja apa. - Van egy csomó szeder itthon. Add elő érdekesen. Cal edzőcipőben van, a kiáramló levegő sóhajtozik a sarkában, ahogy felszökdécsel a lépcsőn és be a szobám ajtaján. Úgy teszek, mintha aludnék, ami nem tántorítja el. Egészen közel hajol hozzám, és azt suttogja: - Az se érdekel, ha soha többet nem szólsz hozzám. Az egyik szememet kinyitom, és két kék néz rám vissza. - Tudtam, hogy csak tetteted - állapítja meg, és széles, kedves vigyor ül ki az arcára. - Apa kérdezi, hogy kérsz-e szedret. - Nem. - Mit mondjak neki? - Mondd meg neki, hogy egy elefántbébit kérek. Elneveti magát. - Hiányozni fogsz - mondja, és otthagy a nyitott ajtóval és a lépcső felől bevágó huzattal.

8 Kettő Zoey meg csak nem is kopog, csak bejön és lehuppan az ágyam végére. Furcsálkodva néz rám, mintha nem számított volna rá, hogy itt talál. - Mit csinálsz? - kérdi. - Miért? - Nem jársz már le a földszintre? - Apám hívott át? - Fáj valamid? - Nem. Gyanakvó pillantást vet rám, aztán felkel, és leveti a kabátját. Nagyon rövid, vörös miniruhát visel. Ugyanolyan színű, mint a retikül, amit a padlóra hajított. - Bulizni mész? - tudakolom. - Randid van? Vállat von, az ablakhoz lép, lebámul a kertre. Körbe-körbe huzigálja az ujját az üvegen, mielőtt bármit is mondana. - Talán meg kellene próbálnod hinni Istenben. - Azt mondod? - Igen, talán mindannyiunknak hinnie kéne. Az egész emberiségnek. - Szerintem nem. Szerintem már rég meghalt.

9 Zoey megfordul, hogy rám nézzen. Az arca sápadt, akár a tél. A válla fölött egy repülőgép pislákol keresztül az égen. - Mit írtál a falra? - kérdezi. Nem is tudom, miért engedem, hogy elolvassa. Azt hiszem, szeretném, ha történne valami. Fekete tintával írtam. Zoey pillantása alatt a szavak úgy rángatóznak, mintha pókok volnának. Újra meg újra elolvassa. Gyűlölöm, hogy ennyire tud sajnálni. Nagyon halkan szólal meg. - Nem egészen Disneyland, mi? - Mondtam én, hogy az? - Azt hittem, az volt a terv. - Az enyém ugyan nem. - Szerintem apád inkább várja, hogy pónit kérjél, mint pasit. Egészen magával ragadó a nevetésünk hangja. Bármennyire fáj is, imádom. Zoey-val nevetni az egyik legjobb dolog a világon, mert tudom, hogy mindkettőnk fejében ugyanazok az idióta képek jelentek meg. Csak annyit kell mondania, hogy Talán egy csődörfarm megoldást jelentene, és mindketten visongva röhögünk. - Te sírsz? - kérdezi Zoey. Nem vagyok benne biztos. Olyan hangokat hallatok, mint azok a nők a tévében, akiknek kinyírták a családját. Olyan hangokat hallatok, mint egy állat, amelyik a saját lábát rágja le. Minden egyszerre rohan meg - hogy az ujjaim nem többek csontoknál, hogy a bőröm gyakorlatilag átlátszó. Érzem a bal tüdőmben, ahogy osztódnak a sejtek, halmozódnak, mint a

10 hamu, ami lassanként megtölt egy urnát. Hamarosan nem fogok tudni lélegezni. - Teljesen rendben van, ha félsz - mondja Zoey. - Nincs rendben. - Dehogyis nincs! Rendben van, bármit is érzel. - Csak gondold el, Zoey, hogy állandóan rettegsz! - El tudom képzelni. De nem tudja. Hogy tudhatná, amikor őelőtte még ott áll az egész élete? Újra bebújok a kalapom alá, de csak egy kis időre, mert hiányozni fog a légzés. Meg a beszéd. Meg az ablakok. És hiányozni fognak a sütemények. Meg a hal. Szeretem a halat. Szeretem, ahogy tátog a picike halszájuk, nyit és csuk és nyit. És ahova én megyek, oda semmit sem lehet magaddal vinni. Zoey bámul, ahogy megtörlöm a szemem a paplanhuzat sarkával. - Csináld végig velem - mondom. Rémültnek tűnik. - Mit? - Mindenfelé ott hever fecniken. Összeírom rendesen, és te végigcsináltatod velem. - De mit? Amit a falra írtál? - Más dolgokat is, de először a fiúügyet. Te már rengeteget szexekltél, Zoey, és én még csak nem is csókolóztam soha. Figyelem, ahogy a szavaim elérnek hozzá. Valahol nagyon mélyen csapódnak be. - Annyira azért nem rengeteget - válaszolja végül. - Zoey, kérlek! Még ha könyörgök is, hogy ne tegyük, még akkor is, hogyha egy szörnyeteg vagyok veled, végig kell

11 csináltatnod velem. Lehet, hogy kényszerítened is kell. Van egy tök hosszú listám a dolgokról, amiket meg akarok még tenni. Amikor igent mond, olyan könnyen teszi, mintha csak arra kértem volna, hogy nézzen be gyakrabban hozzám. - Komolyan? - Hát nem most mondtam? Kíváncsi vagyok, tudja-e, mibe vágta a fejszéjét. Felülök az ágyban, és nézem, ahogy a szekrényemben matat. Azt hiszem, van egy terve. Ezt szeretem Zoey-ban. De jobb lesz, ha összekapja magát, mert elkezdtem olyasmikre gondolni, mint a répa. Meg a levegő. Meg a kacsák. Meg a körtefák. Bársony és selyem. Tavak. Hiányozni fog a jég. Meg a dívány. Meg a nappali. Meg Cal kedvenc bűvészmutatványai. Meg a fehér dolgok - a tej, a hó, a hattyúk. A szekrényem mélyéről Zoey előhúzza azt a nyakba akasztós koktélruhát, amit apa vett nekem úgy egy hónapja. Még mindig rajta van az árcédula. - Én ezt veszem fel - jelenti ki. - Te pedig megkaphatod az enyémet. - Elkezdi kigombolni a ruháját. - Bulizni megyünk? - Szombat este van, Tess. Hallottál már róla? Hát persze. Hát persze hogy hallottam. Órák óta nem voltam függőlegesben. Kicsit furcsán érzem magam, olyan üresnek és légiesnek. Zoey egy szál fehérneműben áll, segít fölvenni a vörös ruhát. Annak is olyan szaga van, mint neki. Az anyaga puha, hozzám simul. - Miért akarod, hogy ezt viseljem? - Néha jólesik valaki másnak érezni magad.

12 - Valaki olyannak, mint te? Ezen elgondolkozik. - Talán - mondja végül. - Talán valaki olyannak, mint én. Amikor megnézem magam a tükörben, lenyűgöző, hogy menynyire másként festek: óriási a szemem, veszélyesnek látszom. Izgalmasnak, mintha minden lehetséges volna. Még a hajam is jól néz ki, drámaian leborotválva ahelyett, hogy éppen kezdene csak visszanőni. Magunkat bámuljuk, egymás mellett, aztán elkormányoz a tükör elől, és leültet az ágyamra. Felkapja a sminkcuccos kosaramat a kisasztalról, és mellém ül. Az arcára koncentrálok, amíg alapozót ken az ujjára, aztán az arcomra simítja. Nagyon sápadt és nagyon szőke, és a pattanásaitól kissé veszedelmesnek tűnik. Nekem soha egyetlen pattanásom nem volt. Így hozta a sors. Körberajzolja az ajkamat, és kirúzsozza. Szemfestéket keres, és rám parancsol, hogy nézzek egyenesen rá. Megpróbálom elképzelni, milyen lehet Zoey-nak lenni. Gyakran próbálkozom vele, de soha nem sikerül igazán felfognom. Amikor újra a tükör elé állít, csillogok. Egy kicsit úgy, mint ő. - Hová akarsz menni? - kérdi. Egy csomó hely van. A kocsma. Egy diszkó. Egy buli. Tágas, sötét termet akarok, ahol alig lehet megmozdulni, ahol egymáshoz préselődnek a testek. Ezernyi őrülten hangosan bömbölő számot akarok hallani. Annyira gyorsan akarok táncolni, hogy a hajam olyan hosszúra nő, hogy rá is lehet lépni. Azt akarom, hogy a hangom bömböljön a lüktető basszus fölött. Annyira ki akarok melegedni, hogy jeget kelljen ropogtatnom a fogam között.

13 - Menjünk táncolni - döntök. - Menjünk, és szedjünk fel fiúkat, akikkel lefekhetünk. - Rendben. - Zoey felkapja a retiküljét, és kivezet a szobámból. Apa kilép a nappaliból, és elindul fölfelé a lépcsőn. Úgy tesz, mintha a klotyóra indult volna, és adja a meglepettet, amikor meglát bennünket. - Fölkeltél! - kiáltja. - Csoda történt! - Némileg kelletlen elismeréssel biccent Zoey felé. - Hogy vetted rá? Zoey a padlóra vet egy mosolyt. - Csak egy kis ösztönzésre volt szükség. - Miszerint? Oldalra billentem a csípőmet, és egyenesen a szemébe nézek: - Zoey elvisz rúdtáncolni. - Jó vicc - nyugtázza. - Nem, komolyan. Apa a fejét rázza, és körkörösen simogatja a hasát. Sajnálom őt, mert fogalma sincs, mit tegyen. - Jól van - mondom -, diszkóba megyünk. Úgy néz az órájára, mintha valami új hírt várna tőle. - Vigyázni fogok rá - ígéri Zoey. Olyan tündibündi és őszinte, hogy csaknem hiszek neki. - Nem - áll apa a sarkára. - Pihennie kell. A diszkóban füst van, és zaj. - Ha pihennie kell, akkor mi a csodának hívott fel? - Azt akartam, hogy beszélj vele, nem azt, hogy vidd magaddal!

14 - Ne aggódjon - nevet Zoey -, visszahozom. Érzem, ahogy az öröm elillan belőlem, mert tudom, hogy apának igaza van. Ha diszkózni mennék, utána egy héten át kellene aludnom. Ha túlhajtom magam, utólag mindig megfizetek érte. - Oké - mondom végül. - Nem számít. Zoey megragadja a karomat, és lerángat maga mögött a lépcsőn. - Elhoztam anyám kocsiját - mondja. - Háromra hazahozom. Apa azt mondja, hogy nem, az túl késő; éjfélre itthon kell lennem. Ezt többször is elismétli, amíg Zoey előveszi a kabátomat a gardróbszekrényből. Amikor kilépünk, elköszönök, de apa nem válaszol. Zoey becsukja mögöttünk az ajtót. - Nekem jó az éjfél - kockáztatom meg. Szembefordul velem a bejárón. - Ide figyelj, csajszi! Ha rendesen akarod csinálni, akkor meg kell tanulnod áthágni a szabályokat. - Nekem nem fáj, ha haza kell jönni éjfélre. Úgyis csak aggódna értem. - Hadd aggódjon: nem számít. A magadfajtáknak nem kell számolnia a következményekkel. Erre még soha nem gondoltam.

15 Három Az csak természetes, hogy bejutunk a diszkóba. Soha nincs elég lány szombat esténként, és Zoey-nak remek teste van. A biztonsági őröknek csorog utána a nyála, ahogy a sor elejére tessékelnek bennünket. Zoey riszál egy kicsit a kedvükért, amikor belépünk, és a tekintetük egészen a ruhatárig követ bennünket, át az előcsarnokon. - Mulassanak jól, hölgyeim! - kiabálnak utánunk. Nem kell fizetnünk. Teljes mértékben uraljuk a pályát. Miután letettük a kabátunkat, a bárba megyünk, és veszünk két kólát. Zoey a táskájában tartott laposüvegből turbózza fel rummal a magáét. Azt mondja, az évfolyamtársai is így csinálják, így olcsóbb bulizni járni. A nem ivás az egyetlen tilalom, amihez tartom magam, mert a sugárterápiára emlékeztet. Egyszer két kezelés között teljesen lerészegedtem mindattól, amit apa piásszekrényében találtam, és mostanra a kettő összeforrt az emlékezetemben. Az alkohol és az egésztestbesugárzás íze. A bárpultra támaszkodva felmérjük a terepet. Máris tele van, a tánctér forr a testektől. A fények egymást kergetik melleken, fenekeken, a plafonon keresztül.

16 - Van nálam óvszer - szólal meg Zoey. - A táskámban, hogyha kellene. - A kezem után nyúl. - Jól vagy? - Aha. - Nem idegelsz? - Nem. Egy egész terem szédeleg a szombat estében, pontosan erre vágytam. Nekiláttam a listámnak, és Zoey mellettem áll. Ma kipipálom az első tételt: a szexet. És nem fogok meghalni, amíg össze nem jött mind a tíz. - Nézd - szólal meg Zoey. - Hozzá mit szólsz? - Egy srácra mutat. Jól táncol, csukott szemmel mozog, mintha egyedül ő lenne itt, mintha nem volna másra szüksége, csak a zenére. - Minden héten itt van. Fogalmam sincs, hogy ússza meg, hogy idebenn füvezik. Helyes, ugye? - Nem akarok narkóst. Zoey összeráncolja a homlokát. - Mi a faszról beszélsz? - Ha el van szállva, akkor nem fog emlékezni rám. Részeget se akarok. Zoey a pultra csapja az italát. - Remélem, nem arra készülsz, hogy szerelmes legyél! Ne mondd, hogy az is rajta van a listádon! - Nem, nem igazán. - Helyes. Utálom, hogy nekem kell rá emlékeztetni, de az idő nem neked dolgozik. Szóval, vágjunk bele. Magával húz a parkettre. Annyira közel furakszunk Füves Csávóhoz, hogy észrevehessen bennünket, aztán táncolunk.

17 És ez így rendben is van. Olyan, mintha ugyanahhoz a törzshöz tartoznánk, mindannyian egyazon ütemre mozdulunk és lélegzünk. Az emberek nézelődnek, méregetik egymást. Ezt senki sem veheti el tőlem. Itt vagyok egy szombat estén, és Zoey vörös ruhájában magamra vonzom egy fiú tekintetét. Vannak lányok, akiknek ez soha nem adatik meg. Még ennyi sem. Tudom, hogy mi jön most, mert volt elég időm olvasni, és ismerem az összes lehetséges forgatókönyvet. Füves Csávó közelebb jön, és megnéz minket magának. Zoey nem néz föl, de én igen. A kelleténél egy másodperccel tovább időzik rajta a pillantásom, és ő odahajol hozzám, és megkérdi a nevemet. Tessa, mondom majd neki, és ő megismétli: a kemény T-t, annak a hosszú s-nek a susogását, a reményteljes a-t. Bólintok, hogy jól hallotta, és hogy kedvemre való, milyen csodálatosan és újként hangzik az ő szájából. Akkor majd kitárja a karját, tenyérrel fölfelé, mintha azt mondaná: Megadom magam, mit tehetnék ennyi szépség ellenében? Én szemérmesen elmosolyodom és a padlót nézem. Innen tudni fogja, hogy nyugodtan rám mozdulhat, nem harapok, én is benne vagyok a játékban. Aztán a karjába fon és együtt táncolunk, a fejem a mellkasának támasztom, hallgatom a szívverését - egy idegen szívverését. De nem ez történik. Elfeledkeztem három dologról. Elfelejtettem, hogy a könyvek nem azonosak a valósággal. Azt is elfelejtettem, hogy nincs időm flörtölni. Zoey emlékszik. Ő a harmadik dolog, amiről elfeledkeztem. És Zoey akcióba lép.

18 - Ő a barátnőm - ordítja Füves Csávó fülébe, hangosabban a zenénél is. - Tessának hívják. Biztosra veszem, hogy szívesen szívna egyet a spanglidból. A srác elmosolyodik, átnyújtja a cigit, mindkettőnket megnéz, a pillantása elidőzik Zoey hajának hosszán. - Tiszta fű - súgja Zoey. Akármi legyen is, sűrű és csípi a torkomat. Köhögnöm kell tőle és elszédülök. Továbbadom Zoey-nak, aki mélyen leszívja, aztán visszaadja a srácnak. Mi hárman most már összekapcsolódtunk, együtt mozdulunk, ahogy a basszus felszivárog a lábunkon, be a vérkeringésünkbe. Videokivetítők kaleidoszkópképei villóznak a falakon. A spangli újra körbejár. Nem tudom, mennyi idő telik el. Órák talán. Percek. Azt tudom, hogy nem állhatok meg, és csak ennyit tudok. Ha tovább táncolok, a terem sötét sarkai nem kúsznak közelebb, a két szám közötti csöndek nem híznak hangosabbra. Ha tovább táncolok, újra hajókat látok a tengeren, szívkagylót és kürtcsigát ízlelek, és hallom a friss hó nyikorgását, amin senki sem járt még előttem. Egyszer aztán Zoey egy friss spanglit nyújt felém. - Örülsz, hogy eljöttünk? - tátogja felém. Megállók, hogy beszívjam a füstöt, és ostoba módon a kelleténél egy pillanattal tovább állok mozdulatlanul, elfeledkezem a táncról. És már meg is tört a varázs. Megpróbálok visszaszerezni egy kis lelkesedést, de úgy érzem, mintha egy keselyű telepedett volna a mellemre. Zoey, Füves Csávó és az összes többi táncoló olyan távoli és valószerűtlen,

19 mint egy tévéműsor. Nem számíthatok rá, hogy valaha is közéjük tartozzam. - Rögtön jövök - mondom Zoey-nak. A mosdó csöndjében ülök a csészén, és a térdemet bámulom. Ha csak egy kicsivel följebb húznám a vörös miniruhát, láthatnám a hasamat. Még mindig tele van piros foltokkal. Ahogy a combom is. A bőröm olyan száraz, mint egy gyíké, bármennyi krémet kenek is rá. A karom belső oldalán tűszúrások kísértetei. Befejezem a pisilést, megtörlöm magam, és visszahúzom a ruhát. Amikor kilépek a fülkéből, Zoey-t a kézszárító mellett találom. Nem hallottam, amikor bejött. Nagyon lassan mosom meg a kezem. Tudom, hogy figyeli, mit csinálok. - A srácnak van egy haverja is - közli. - A haver a helyesebb, de megkaphatod te, úgyis a te estéd a mai. A nevük Scott és Jake, és hazamegyünk velük. A mosdó szélébe kapaszkodom, és megnézem az arcom a tükörben. A szemem ismeretlennek tűnik. - Az egyik bábut hívják Jake-nek, a Tweeniékben - mondom. - Ide figyelj - csattan fel Zoey, aki kezdi elveszíteni az önuralmát -, le akarsz feküdni valakivel, vagy sem? A lány a szomszédos mosdónál megsemmisítő pillantást vet rám. Meg akarom magyarázni neki, hogy nem vagyok olyan, mint gondolja. Igazán kedves vagyok, komolyan, és valószínűleg kedvelne is. De nincs rá idő. Zoey kirángat a mosdóból, vissza a bárpulthoz. - Ott vannak. Az a tiéd.

20 A fiúnak, akire mutat, az ágyékára simul a keze, a hüvelykujját az övébe akasztotta. Úgy néz ki, mint valami cowboy a távolba révedő tekintetével. Nem látja, hogy jövünk, úgyhogy a padlóba vágom a sarkamat. - Nem vagyok rá képes! - Dehogynem! Élj gyorsan, halj meg fiatalon, legyen csinos hullád! - Zoey, nem! Az arcomat elönti a forróság. Szeretném tudni, lehet-e itt valahol friss levegőhöz jutni. Hol lehet az ajtó, amin bejöttünk? Zoey összevonja a szemöldökét. - Azt mondtad, hogy akár kényszeríthetlek is, annyira fontos ez az egész Most mégis, mit kéne csinálnom? - Semmit. Semmit se kell csinálnod. - Szánalmas vagy! - Zoey a fejét csóválva elvonul, végig a táncparketten, ki az előcsarnokba. Utánaloholok, és még látom, ahogy kiváltja a kabátomat a ruhatárból. - Mit művelsz? - Nesze, a kabátod. Fogok neked egy taxit, és elhúzhatsz haza. - Zoey, nem mehetsz velük haza egyedül! - Fogadjunk? Kitárja az ajtót, és végignéz az utcán. Csöndes a környék, a sor elfogyott, és sehol egy taxi. A járdán egy kicsit odébb galambok csipegetnek egy eldobott sült csirkés dobozból. - Zoey, légy szíves! Fáradt vagyok. Nem tudnál hazavinni? Vállat von. - Állandóan fáradt vagy.

21 - Ne légy már ilyen utálatos! - Ne légy már ilyen unalmas! - Nem akarok hazamenni mindenféle idegen fiúkkal. Bármi megtörténhet. - Helyes. Remélem is, hogy bármi megtörténik, mert egyébként pontosan nulla történésre számíthatunk. Esetlenül állok ott, hirtelen elönt a rémület. - Azt akarom hogy tökéletes legyen, tudod? Ha lefekszem egy fiúval, akit nem is ismerek, miféle lány leszek én? Kurva? Zoey felém fordul, a szeme csillog. - Nem. Eleven lány leszel. Ha beszállsz egy taxiba és hazamész apucihoz, miféle lány leszel? Elképzelem, ahogy ágyba bújok, belélegzem a szobám halott levegőjét, és mikor reggel felébredek, minden ugyanolyan lesz, mint volt. Zoey újra mosolyog. - Na, gyere - mondja. - Kipipálhatod az első tételt a rohadt listádon. Tudom, hogy ezt akarod. - A mosolya ragadós. - Mondj igent, Tessa! Mondj már igent! - Igen. - Hála az égnek! - Zoey megragadja a kezem, és visszakormányoz a diszkó ajtajához. - Most írj egy SMS-t apádnak, hogy nálam alszol, aztán vágjunk bele!

22 Négy - Nem szereted a sört? - kérdi Jake. A mosogatónak támaszkodik a konyhájukban, és én túl közel állok hozzá. Szándékosan. - Csak teázni volt kedvem. Vállat von, a bögrémhez koccintja az üveget, hátrabillenti a fejét, és alaposan meghúzza a sört. A torkát figyelem, ahogy nyel, és észreveszek egy kis, halvány forradást az álla alatt, egy réges-régi balesetből származhat. Az ingujjával megtörli a száját, és meglátja, hogy bámulom. - Minden oké? - Aha. Veled? - Aha. - Akkor jó. Rám mosolyog. Kedves mosolya van. Ennek örülök. Sokkal nehezebb volna, ha ronda srác lenne. Fél órával ezelőtt Jake és a haverja, Füves Csávó egymásra vigyorogtak, és betessékeltek a házukba. Az a két vigyor azt mondta, nyert ügyük van. Zoey figyelmeztette őket, hogy ne éljék bele magukat semmibe, de azért besétáltunk a nappalijukba, és hagyta, hogy Füves Csávó elvegye a kabátját.

23 Plusz nevetett a viccein, és elfogadta a spanglit, amit tekert neki, és szép lassan betépett. Látom őt a nyitott ajtón át. Zenét tettek fel, valami érzéki dzsesszt. Lekapcsolták a villanyt, és táncolnak, lassú, befüvezett köröket rónak a szőnyegen. Zoey egyik keze a levegőben, benne a cigi, a másikat a srác öve alá csúsztatta, a farmerja fenekére. A fiú mindkét karjával átöleli, úgyhogy olyan, mintha egymást támogatnák. Hirtelenjében józannak érzem magam, ahogy a konyhában iszogatom a teámat, és rájövök, hogy ideje volna tenni valamit a tervem ügyében. Hiszen ez az egész rólam szól. Felhajtom a teámat, a szárítóra teszem a bögrét, és még közelebb bújok Jake-hez. - Csókolj meg - parancsolok rá, ami azonnal nevetségesnek tűnik, amint kimondtam, de úgy látszik, Jake nem bánja. Leteszi a sörét, és fölém hajol. Finoman csókolózunk, az ajkaink éppen csak összeérnek, csak egy leheletnyi lélegzetet váltunk. Mindig is tudtam, hogy jól fogok csókolni. Elolvastam az összes újságot, amiben összekoccanó orrokról és túlcsorduló nyálról írnak, és arról, hogy hova tegyem a kezemet. De azt nem tudtam, hogy ilyen érzés lesz, ahogy az álla puhán súrlódik az enyémen, az óvatosan tapogatózó keze a hátamon, az ajkamon végigfutó nyelve, ahogy utat talál a számba. Percekig csókolózunk, a testünket egyre közelebb préselve a másikhoz, ahogy egymásnak dőlünk. Olyan megkönnyebbülés valaki olyan társaságában lenni, aki egyáltalán nem ismer. A

24 kezem felbátorodva nyúl az ívhez, ahol a gerince véget ér, és ott simogatja. Érzem, milyen egészséges, milyen szilárd. Kinyitom a szemem, hogy lássam, jó-e neki, de helyette az ablak vonzza a tekintetem a háta mögött, az éjszakába vesző fák odakinn. Kis, fekete ágacskák kopognak az ablakon, mintha ujjak volnának. Szorosan lecsukom a szemem, és Jake testéhez préselem magam. Vörös ruhámon keresztül érzem, hogy milyen borzasztóan akar engem. Aprócska nyögdécselések törnek elő a torkából. - Menjünk fel - javasolja. Megpróbál az ajtó felé terelni, de a mellére teszem a tenyerem, hogy megállítsam, amíg gondolkozom. - Gyere már! - sürget. - Azt akarod, nem igaz? A tenyeremen érzem a pulzusát. Lemosolyog rám, és tényleg azt akarom, nem igaz? Hát nem azért vagyok itt? - Persze. A keze forró, ahogy összefonjuk az ujjainkat, és végigvezet a nappalin a lépcsőhöz. Zoey Füves Csávót csókolgatja. Háttal van a falnak, a lába a fiúé közé ékelődött. Amikor elmegyünk mellettük, meghallanak, és mindketten felénk fordulnak. Mindketten ziláltak és kimelegedtek. Zoey kinyújtja rám a nyelvét. Csillog, mint egy barlangból előcikkanó hal. Elengedem Jake kezét, és felkapom Zoey táskáját a kanapéról. Felforgatom az egészet, és pontosan tudom, hogy mindenki engem bámul, és hogy Füves Csávó arcán lassú vigyor ömlik el. Jake az ajtófélfának támaszkodik, vár. Hogy mutatta-e a feltartott hüvelykujját a haverjának? Nem nézhetek oda. És nem találom az óvszert sem, azt se tudom, dobozt vagy

25 csomagot keressek, hogy egyáltalán hogy néz ki. Zavaromban úgy döntök, hogy viszem az egész táskát. Ha Zoey-nak is kell gumi, majd jön és keres. - Menjünk - mondom. Követem Jake-et fölfelé a lépcsőn, a csípője hintálására koncentrálok, hogy el ne veszítsem a hangulatom. Egy kicsit furán érzem magam, szédülök és kerülget a hányinger. Sose hittem volna, hogy egy kórházi folyosóra emlékeztethet, amikor egy fiú nyomában trappolok föl a lépcsőn. Talán csak fáradt vagyok. Megpróbálom felidézni a rosszullétek esetére fenntartott szabályokat - amikor csak lehet, szívj friss levegőt, nyiss ki egy ablakot, vagy menj ki a szabad ég alá, ha teheted. Tanuld meg elterelni a gondolataidat - csinálj valamit, bármit, ami elvonja a figyelmedet. - Itt vagyunk - áll meg Jake. A szobájában nincs semmi érdekes - aprócska helyiség íróasztallal, számítógéppel, szétszórt könyvek a földön, egy szék és egy keskeny ágy. A falakon pár fekete-fehér poszter, főleg dzsessz-zenészekről. Rám néz, ahogy a szobáját nézem. - Leteheted a táskádat. Felnyalábolja a szennyest az ágyáról, és a padlóra hajítja, kisimítja a takarót, leül, és megpaskolja maga mellett a helyet. Nem moccanok. Ha leülök arra az ágyra, akkor le kell kapcsolni a lámpákat. - Meg tudnád gyújtani azt a gyertyát? - kérdem. Kihúz egy fiókot, gyufát vesz elő, és meggyújtja a gyertyát az asztalán. Leoltja a nagylámpát, és visszaül.

26 Íme, egy valódi, lélegző fiú, aki csak engem néz, csak rám vár. Íme, eljött az én pillanatom, de csak azt érzem, hogy ketyeg a mellkasom. Talán csak úgy lehet ezt letudni anélkül, hogy hülyét csinálnék magamból, hogyha úgy teszek, mintha valaki más volnék. Úgy döntök, Zoey leszek, és elkezdem kigombolni a ruháját. Figyeli, hogyan ügyködöm, egy gomb, két gomb. Végigfuttatja a nyelvét az ajkán. Három gomb. Fölkel. - Majd én. Az ujjai fürgék. Csinált már ilyet korábban. Egy másik lánnyal egy másik éjszakán. Kíváncsi vagyok, hol lehet most az a lány. Négy gomb, öt, és a vörös ruha lehullik a vállamról a csípőmre, le a padlóra, úgy ér földet a lábamon, mint egy csók. Kilépek belőle, és egy szál cicifixben és bugyiban állok előtte. - Az meg mi? - Az arca grimaszba torzul, ahogy meglátja a ráncos bőrt a mellemen. - Beteg voltam. - Mi volt a bajod? Csókokkal hallgattatom el. Más a szagom most, hogy gyakorlatilag meztelen vagyok - pézsmaszag és forróságszag. Neki is más az íze - füst és valami édes. Talán az élet az. - Nem dobod le a ruháidat? - kérdem tőle a legjobb Zoeyhangomon. Lehúzza a trikóját, a fején keresztül, magasba emelt kézzel. Egyetlen másodpercig nem lát engem, de ő maga kitárulkozik - a vékony törzse, csupa szeplő, olyan fiatal, a hónaljában

27 megbúvó szőr sötét csillanása. A földre dobja a trikót, és újra megcsókol. Megpróbálja fél kézzel lecsatolni az övét, anélkül, hogy odanézne, de nem tudja. Elhúzódik tőlem, de engem bámul, amíg a gombbal és a cipzárral matat. Kilép a nadrágjából, és egy szál alsóban áll előttem. Egyetlen pillanatig mintha bizonytalan volna, habozik, félénknek tűnik. A fehér zoknis lábfejét most veszem észre; ártatlan, mint két százszorszép, és ettől szeretném megajándékozni őt valamivel. - Én még sose csináltam - mondom. - Sosem voltam még fiúval. A gyertya lángja megrebben. Egy másodpercig meg sem szólal, aztán a fejét rázza, mintha nem tudná elhinni. - Aszta. Ez fantasztikus! Bólintok. - Bújj ide! A vállába temetem magam. Olyan nyugalmas ott, mintha a végén minden jóra fordulhatna. Jake fél karjával átölel, a másik keze a hátamon kúszik fölfelé, hogy megsimogassa a nyakamat. Meleg a tenyere. Két órája még a nevét se tudtam. Talán nem is kell lefeküdnünk egymással. Talán csak lefekhetnénk és összebújunk, egymás karjában alszunk el a paplan alatt. Talán egymásba is szeretünk. Felkutatja a gyógymódot, és örökké fogok élni. Vagy mégsem. - Van gumid? - súgja. - Az enyém elfogyott.

28 Zoey táskája után nyúlok, és kiborítom az egészet a padlóra, a lábunk elé, és Jake kiszolgálja magát, az éjjeliszekrényre helyez egy kotont, készenlétbe, és nekiáll lehúzni a zokniját. Lassan én is kikapcsolom a melltartómat. Soha nem voltam még pucér egy fiú előtt. Úgy néz, mintha fel akarna falni, és nem is tudja, hol kezdjen hozzá. Meghallom, hogy dübörög a szívem. Neki gondot okoz a gatyája, útban van a merevedése. Ledobom a bugyimat, és azon kapom magam, hogy reszketek. Mindketten meztelenek vagyunk. Adámra és Évára gondolok. - Minden rendben lesz - ígéri, megfogja a kezem, és az ágyhoz vezet, felemeli a paplant, és bebújunk. Az ágy egy hajó. Menedék. Búvóhely. - Imádni fogod - mondja. Csókolózni kezdünk, egészen lassan, az ujjai lustán követik csontjaim vonalát. Ez tetszik - hogy mennyire finomak vagyunk egymással, a lassúságunk a gyertyafényben. De nem tart sokáig. A csókjai egyre mélyebbek, a nyelve sebesen döfköd, mintha nem tudna elég közel kerülni hozzám. A keze is igyekszik, szorongat és fogdos és dörzsölget. Vajon keres valamit? Azt ismételgeti, hogy ó, igen, ó igen, de nem hiszem, hogy nekem mondja. A szeme csukva, a szája tele a mellemmel. - Nézz rám! - kérem. - Szükségem van rá, hogy rám nézz. A könyökére támaszkodik. - Mi van? - Nem tudom, mit csináljak. - Teljesen jó vagy. - A szeme olyan sötét, hogy fel se ismerem az arcát. Mintha átváltozott volna valaki mássá, már

29 csak nem is az a félidegen, aki pár perccel ezelőtt volt. - Teljesen jól megy. És újra a nyakamat csókolássza, a mellemet, a hasamat, és a feje újra eltűnik előlem. A keze is elindult lefelé, és nem tudom, hogy mondhatnám meg neki, hogy ne tegye. Elhúzom a csípőmet előle, de ez nem állítja meg. Az ujja a lábam között ficánkol, és a döbbenettől elakad a lélegzetem, mert ilyet még soha senki nem tett velem. Mi a baj velem, miért nem tudom, hogyan fogjak hozzá? Azt hittem, pontosan fogom tudni, mi a dolgom, hogy mi fog történni. De az egész kezd kicsúszni a kezem közül, mintha Jake irányítana, amikor pedig nekem kéne tartanom a gyeplőt. Hozzásimulok, a karomat a háta köré fonom, és lapogatom, mintha egy kutya volna, amelyiknek nem értem a viselkedését. Megtámaszkodik az ágyon és felül. - Minden oké? Bólintok. Az éjjeliszekrényre nyúl, ahol a gumit hagyta. Nézem, ahogy felhúzza. Nagyon gyors. Profi gumizsonglőr. - Készen állsz? Még egyszer bólintok. Udvariatlanság volna nem így tenni. Lefekszik, a lábamat szétfeszíti a lábával, közel préseli magát, teljes súlyával rám nehezedik. Hamarosan érezni fogom őt magamban, és végre tudni fogom, mire föl a nagy felhajtás. Ez volt a tervem. Számtalan dologra leszek figyelmes, amíg a rádiós ébresztőórája számlapján a piros neonszámok 3:15-ről 3:19-re változnak. Megfigyelem, hogy a cipője az ajtó mellett maradt.