Alexa Alexandra A magányos lány

Átírás

1 Alexa Alexandra A magányos lány Fejezetek egy orvos életéből Dr. Anders sorozat 37 A férfi lehunyt szemmel dőlt hátra karosszékében. Mellkasa alig észrevehetően emelkedett és süllyedt minden lélegzetvételére. Mélyen elgondolkozott, végül pedig halkan felsóhajtott és előrelendült. Még mindig csukott szemmel felállt. Killingné! Az ördögbe, hol van már megint? csapott öklével dühösen az íróasztalra. Jöjjön be! Nem azért fizetem, hogy minden mással foglalkozzon! Mérgesen fordult az ajtó felé. Ne haragudjon, doktor úr érkezett meg kifulladva a negyvenes éveiben járó asszony. Mit parancsol? Dr. Jürgen Heidrich rosszallóan megcsóválta a fejét. Tulajdonképpen csak tudni akartam, itt van-e még felelte még mindig mérgesen. Hol járt? Lore Killing tehetetlenül széttárta a karját. Sok munkát ad a háztartás, doktor úr. Már vagy fél éve nem mostam le az ablakokat, gondoltam, éppen ideje. Nem kellene így felizgatnia magát. Heidrich doktor, a pontosan negyvenedik életévét betöltött, magas, sötéthajú férfi hirtelen felnevetett. Ne féljen, Killingné, tudja, hogy csak a hangom nagy, de még soha nem bántottam, nem igaz? Nevetése azonban amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is tűnt az arcáról. Lore Killing összerezzent. Igaz, doktor úr. Nem inna valamit? Esetleg...

2 Ne anyáskodjon már megint! csattant fel újra a férfi. Nem vagyok már gyerek, el tudom látni magamat. Elmehet. Azaz... Most jut eszembe, nem felejtette el véletlenül feladni az újsághirdetést? Arra számítottam, ma már jelentkeznek néhányan, de senki nem telefonált. Érdekes, mert úgy tudom, Bergesfeldenben nem sok pszichiáter működik. Ha majd beindul a praxis, nem ártana társat is keresni, lehet, hogy nagyon sok beteg jön. Mi az? Talán megnémult, Killingné? Feladta azt a hirdetést vagy nem? Fel akartam adni hebegte az asszony. De még nem... nem jutott rá időm, hogy bemenjek a városba. Nagyon sok dolgom volt, meg aztán a doktor urat sem akartam egyedül hagyni a házban. Ha gondolja, most azonnal elindulok, még nyitva van a szerkesztőségi iroda... Heidrich doktor bosszúsan beletúrt dús hajába. Hagyja csak legyintett. Mondhatom, szép dolog, én csak várom a pácienseket, de hiába, ha maga ellenem dolgozik. Mindig a háztartásra hivatkozik, semmi másra nem képes odafigyelni. Ezzel az erővel akár ott is maradhattunk volna Heidelbergben, ott legalább ismerték a nevemet. Lore Killing arca megkeményedett. Ismerték... Ha valamit, hát ezt elmondhatja magáról a doktor úr! Ismert volt, de még mennyire! Hátralépett, mert tartott a pszichiáter hirtelen haragjától. Máris telefonálok a szerkesztőségbe mondta gyorsan, egészen megszelídült hangon. Biztosan elfogadnak telefonon is hirdetést. Jó lesz így, doktor úr? Ostobaság! förmedt rá Heidrich doktor. Telefonálni magam is tudok. Nem, holnap reggel maga szépen odamegy a szerkesztőségbe, és feladja a hirdetést, méghozzá a lehető legközelebbi megjelenési időpontra. Megértett, Killingné? Nem vagyok süket legyintett bosszúsan a házvezetőnő. A lelke mélyén maga is csodálkozott saját bátorságán, mert nagyon ritkán mert visszaszólni munkaadójának. Vigyázzon magára, Killingné a pszichiáter hangja fenyegetően elhalkult. Milyen jogon mer így beszélni velem? Maga az alkalma-

3 zottam, és ha egyszer úgy gondolom, hogy nem vagyok magával megelégedve, utcára is tehetem, megértette? Lore Killing bólintott. Hiába volt alapjában véve nyugodt természetű, Heidrich doktornak gyakran sikerült kihoznia a sodrából. Magamtól is elmegyek! felelte határozottan. Öt perc alatt összecsomagolok, és már itt sem vagyok. Azt hiszi, mindent megengedhet magának csak azért, mert doktor úr és a munkáltatóm? Nehezen tudott uralkodni magán, annyira bántónak érezte az orvos szavait. Talán jobb is lesz, ha máris két hirdetést adok fel: egyet a maga szövegével, egyet az enyémmel, hogy a doktor úr új házvezetőnőt keres. Mielőtt még Jürgen Heidrich felelhetett volna, már ki is futott a szobából. Maradjon, Killingné szólt utána halkan az orvos, de nem jött válasz. Jürgen Heidrich becsukta a dolgozószoba nyitva hagyott ajtaját és az íróasztalhoz lépett. Nem értem mondta magának panaszos hangon. Mit rontottam el? Miért teszi ezt velem a sors? Hát nem büntetett meg eddig is eléggé? Tehetetlen dühében apró darabokra tépte egyik jegyzetét. Nem bírom tovább nyögött fel. Kell, hogy legyen valahol segítség! Miért nem jön hozzám senki, hogy segítsen? Szeme elé kapta a kezét és feljajdult. Illúzió suttogta. De semmi más nem maradt... Hinnem kell... Igen... Ha elveszem a kezemet a szemem elől, újra világos, újra fényes lesz minden. Látni fogok... Jó néhány percbe beletelt, mire összeszedte magát. Megrázkódott és az ajtóhoz lépett. Killingné szólt ki barátságos, szinte édeskés hangon. Ugye itt van még, Killingné? Jöjjön be még egy percre, legyen szíves. Előrehajtott fejjel, feszülten hallgatózott, de a házban néma csend volt. Már elment, Killingné? Kérem, maradjon. Ne hagyjon egyedül, mihez kezdenék maga nélkül? Hall engem? Feleljen, kérem!

4 Egyre hevesebben beszélt, kiment a szobából és megállt a lépcső tetején. Killingné, ha hall engem, válaszoljon! Tudja, milyen elesett vagyok maga nélkül. Miért teszi ezt velem? Tapogatózva megfogta a korlátot és lassan, fokról fokra haladva lement a lépcsőn. Szóljon már valamit, Killingné! Lejöttem magához, hallja? Még ez sem elég? Talán térden csúszva könyörögjek a bocsánatáért? Tudom, hogy igazságtalan és durva voltam. Kérem, ne haragudjon. Végre kinyílt a hallban egy ajtó. Lore Killing könnyes arccal jelent meg a lépcső aljánál. Itt vagyok, doktor úr szólalt meg halkan és megragadta az orvos kinyújtott kezét. Itt vagyok ismételte meg, mintha csak egy gyermeket vigasztalna. Jó, hogy előjött sóhajtott megkönnyebbülten a pszichiáter. Már azt hittem... elhallgatott és jóval határozottabban folytatta. Visszamegyek a szobámba. Nem megy el a háztól, ugye? Itt maradok, doktor úr felelte Lore Killing halkan. Akkor jó. De ugye tényleg nem hagy cserben? Nem, doktor úr. Akkor most felmegyek és dolgozom még egy kicsit. Segíthetek? A házvezetőnő gyakorlott mozdulattal fogta meg a férfi kezét és segített neki felmenni a lépcsőn. Csak akkor engedte el, amikor már a dolgozószoba nagy karosszéke mellett álltak. Szüksége van még valamire, doktor úr? Jürgen Heidrich megrázta a fejét. Nem, köszönöm. Ha adódna valami, majd hívom. Nyugodtan válaszolta a házvezetőnő. Elgondolkozva nézett egy percig az orvosra, aztán vállat vont és kiment. A férfi mozdulatlanul állt, aztán hirtelen megszólalt, csak úgy, magának. Nem... Ez így nem jó. Sajnál engem. Szánakozik rajtam, mint minden látó ember a vakon. Leült, fejét az íróasztalra hajtotta és végtelen keserűséggel felnyögött.

5 Britta Hallwag a tükör előtt állva fésülte hosszú sötét haját. Nem volt ragyogó szépség, de keskeny, ápolt arca mindenkiben kellemes benyomást keltett. Letette a fésűt és szemügyre vette magát a tükörben. Meg lehetett elégedve az eredménnyel, csinos volt, mint ezt barátja, Andreas Schad is gyakran megállapította. Régebben Britta nagyon örült a legkisebb bókoknak is, mostanában egyre kevésbé élvezte a szép szavakat. A nappali szobában ötöt ütött a falióra, s Britta bosszúsan csóválta a fejét. Már megint késik mormolta. Soha nem tud pontosan érkezni sehová. Még egyszer megigazgatta frizuráját, aztán átment a konyhába. A sült illata betöltötte az egész lakást. Britta kikapcsolta a tűzhelyet, és türelmetlenül várakozott tovább. Végre-valahára megszólalt a csengő. Azt hittem, már nem is jössz nyitott ajtót bosszús arccal a fiatal lány. Nehogy azt meséld, hogy ilyen sokáig az irodában kellett maradnod. Hadd magyarázzam meg, Britta védekezett a látogató. Sok dolgom volt. Fel akartalak hívni, hogy később jövök, de állandóan foglalt volt a számod. Kitalálhatnál jobb mentséget is. Egész délután egyetlen egyszer sem telefonáltam és amint látod, a kagyló is rendesen a helyén van. Igazad van hajtotta le a fejét Andreas Schad. Hazaugrottam néhány percre munka után és már éppen indultam volna, amikor Hilda elkapott és jelenetet rendezett. Nem szabadulhattam tőle előbb. Erre viszont Britta nem tudott mit válaszolni. Kezdettől fogva tisztában volt vele, hogy osztoznia kell Andreason egy másik aszszonnyal. Eleinte nem zavarta, hiszen mindössze kis kalandnak képzelte kapcsolatát az italnagykereskedővel, csakhogy kis idő múltán szerelem lett a dologból, s egyre kínosabbá vált a férfi családos volta. Ne bosszankodj, Britta kezdte bűntudatosan Andreas Schad. Megfogta a lány vállát, hogy magához ölelje. Hilda kért, hogy vacsorázzak otthon, nem utasíthattam vissza, hiszen alig látott az utolsó hetekben.

6 Jól van, jól van intette le Britta. Iszol valamit? vezette be a férfit a nappaliba. Igen, kérek egy italt Andreas vidáman mosolygott, mint mindig, amikor sikerült egy komolyabb vitát kikerülni. Szívesen meginnék egy pohár vörösbort. Ha nincs itthon, felhozom az enyémet a kocsiból. Britta megütközve torpant meg. Te ittál hajolt közelebb. Igen, érzem rajtad az italszagot. Andreas, te nem otthon voltál, így van? A férfi dühösen felcsattant. Milyen alapon tételezed fel, hogy hazudok? Gondolod, talán nem merném neked megmondani az igazat? Igenis otthon voltam és megittam egy pohár bort Hildával tette hozzá gúnyosan. Nem hiszem. Túl jól ismerlek már, látom, mikor hazudsz. Miért nem mondasz igazat? Megígérted, hogy kevesebbet iszol. Most már elég Andreas bosszúsan hátat fordított, és az ablakhoz lépett. Egyik kezével megtámaszkodott, mert nem akarta, hogy Britta észrevegye egyensúlyzavarát. Azt hiszed, vak vagyok? nevetett szárazon a lány. Alig állsz a lábadon. Ma éppen mit ünnepeltél? Ezúttal kinek volt születésnapja a cégednél? A férfi dühösen, lángoló arccal, de bizonytalan mozdulattal megfordult. Mióta tartozom számadással neked? Ha egész este csak bosszantani akarsz, akár el is mehetek. Hilda boldog lett volna, ha otthon maradok. Andreas, értsd meg, ritkán láthatlak és szeretnék kihasználni minden percet, de rendszeresen becsípve jössz. Csodálkozom, hogy a feleséged még nem vált el tőled. Andreas Schad egy percig hallgatott, aztán hangot váltott. Muszáj elrontani ezt a szép estét? kérdezte békülékenyen. Egész nap arra vártam, hogy végre veled lehessek. Odahajolt a lányhoz és megcsókolta. Britta igyekezett nem gondolni a férfi ittasságára, de Andreas lehelete visszatérítette a valóságba. Elhúzódott a férfitől. Mi az? lepődött meg Andreas. Valami baj van?

7 Britta megpróbált uralkodni bosszúságán. Milyen sokszor megígérted már, hogy nem iszol többet mondta halkan. Mit gondolsz, meddig folytathatod? Nagyon kevés időt tölthetünk együtt, és ha nem vagy józan, az a kevés is rosszul telik. Kérlek, Andreas, nagyon kérlek, hagyj fel az ivással. Most már aztán elég! a férfi arca lilás színt öltött. Egész este csak szemrehányásokat hallok tőled. Azt hiszed, így olyan nagy öröm veled lenni? Amit kínálni tudsz, megkaphatom otthon is, ráadásul nem kellene örökké idegeskednem, hogy kiderül a félrelépésem. Britta érezte, hogy jéggé dermed minden tagja. Azt hittem, szeretsz, de most úgy beszélsz, mintha csak futó kis kaland lennék a számodra. Eleinte azt hittem, tényleg van közöttünk valami komoly vonzalom, de így, hogy örökké csak veszekszel velem, kezdek kételkedni. Mégis, hogyan gondolod a jövőnket? Nem tudom hajtotta le a fejét a lány. Egyszer le kellene ülnünk és megbeszélni mindent, de csak ha józan leszel. Menj most haza. Ha akarod, vezetem én a kocsidat, visszafelé majd fogok egy taxit. Megőrültél? meredt rá Andreas Schad. Ország-világ lássa, hogy a szeretőm visz haza? Idefelé is tudtam vezetni, tudok hazáig is. Én bolond! kapott a fejéhez színpadias mozdulattal. Feláldozom az egyetlen szabad estémet a héten és mit kapok cserébe? Veszekedést és vádaskodást. Tönkreteszed a kapcsolatunkat, Britta. Én teszem tönkre? Talán én vagyok rendszeresen berúgva? Örültem, hogy lesz egy kellemes esténk, erre részegen jössz ide. Alig ittam egy keveset magyarázta Andreas Schad. Eddig mindig sikerült levennie a lábáról a lányt egy kis kedveskedéssel. Béküljünk ki, Britta. Ne haragudj. A lány bosszúsága megenyhült. Ígérd meg, hogy nem iszol többet kérte. Ígérd meg, Andreas. A férfi lehajtotta a fejét. Megígérem felelte alig hallhatóan. Megígérem, hogy legalább megpróbálom.

8 Csak ennyit? nézett rá csalódottan Britta. Ezt már sokszor megfogadtad, de még soha nem tartottad be. Ha ennyit iszol, nem bírom ki melletted. Józanodj ki, aztán majd hívj fel. Ha így akarod, Britta, legyen a férfi az ajtó felé indult. Lehelete erősen alkoholszagú volt. Szeretett volna maradni és legalább rendesen megvacsorázni, de tudta, hogy most mennie kell. Felhívlak fordult vissza az ajtóból. Azaz, talán felhívlak, talán nem. Ki tudja... bizonytalanul elvigyorodott, s már csukódott is be mögötte az ajtó. Britta mozdulatlanul bámult maga elé. Hát elment... Hiába tudta, hogy ez volt az egyetlen megoldás, mégis nagyon fájt a szíve érte. Hilda Schad sokáig habozott, amíg végre elszánta magát, hogy felkeresse Anders doktort. Érezte, hogy nem halogathatja tovább az esedékes vizsgálatot. Két éve, Annegret születésekor az orvos meggyőzte, milyen fontos a rendszeres rákszűrés az asszonyoknál, most azonban annyira lefoglalták családi életének gondjai, hogy csak sokára jelentkezett be a főorvoshoz. Anders doktor barátságos mosollyal üdvözölte a rendelőjébe belépő asszonyt. Örülök, hogy újra látom fogott kezet Hildával. Hogy van, asszonyom? Jól, köszönöm felelte Hilda Schad nem éppen meggyőzően, feltűnően kerülve az orvos tekintetét. Gondoltam, itt az ideje újra eljönnöm a rákszűrésre. Örülök, hogy megértette, milyen fontos a rendszeres ellenőrzés bólintott a főorvos. Tessék, foglaljon helyet. Nem merültek fel panaszai? Nem vettem észre semmit. Jól érzem magam. Hogy van a kis Annegret? Mennyi idős is? Anders doktor belepillantott az asszony kartonjába. Igen, kétéves. Ebben a korban különösen aranyosak a gyerekek. Hilda Schad bólintott. Igen, így igaz. Nagyon boldog vagyok a kislányommal, bár...

9 Hallgatom nézett rá figyelmesen a főorvos. Nem kerülte el a figyelmét az asszony bizonytalan hangja. Nem akarja megosztani velem a gondjait? Nincs semmi komoly gondom, doktor úr. Lehet, hogy túl sokat dolgoztam és idegesít az is, mi lesz a vizsgálat eredménye. Szörnyű az a néhány nap, amíg várni kell a laboreredményekre. Emiatt ne aggódjon, asszonyom. Rögtön a vizsgálat után meg tudom mondani, rendben van-e minden, a laboreredmények csak a végső bizonyosságot szolgáltatják. Nem is hiszem, hogy ez nyugtalanítaná. Nem akar beszélni a gondjairól. Az asszony keze ökölbe szorult. Semmi baj, doktor úr igyekezett meggyőzni az orvost, de nem bírt tovább uralkodni magán. Nem tudom, mit tegyek suttogta lehajtott fejjel. Soha nem hittem volna, hogy a biztonságosnak képzelt kis világom egyszer csak megrendülhet. Úgy érzem, a férjem már nem szeret. Tulajdonképpen már Annegret születése után nem sokkal észrevettem az első jeleket. Andreas még mindig nagyon kedves hozzám, bizonygatja, hogy a családja a legfontosabb a számára, de egyre gyakrabban tölti házon kívül az estéit. Elhiszem, hogy sok munkája van, de az az igazság, kicsit többet is iszik, mint kellene. Nagyon sokszor nem jön haza. Anders doktor figyelmesen hallgatta. Ha jól értem, arra gyanakszik, hogy a férjének van valakije. Hilda sírással küszködve bólintott. Biztos vagyok benne. A férjem... már egy fél éve alig közeledik hozzám. Régebben nem így volt letörölgette az arcát. Szerintem a testi és a lelki szerelmet nem lehet kettéválasztani. Ha baj van az egyikkel, baj van a másikkal is. Andreas már nem kíván engem. Nem biztos, hogy ez az érzelmei kihűlését jelenti mondta nyugodtan Anders doktor. Mint mondta, a férje az utóbbi időben többet iszik a kelleténél. A túlzott alkoholfogyasztás gyakran okoz zavarokat a szexuális életben. Beszélt már erről a férjével? Nem, természetesen nem rázta meg a fejét az asszony. Hiába is kérdezném, nem mondana semmit.

10 Talán jobb lenne, ha én beszélnék vele vetette fel a főorvos. Sok férfi számára könnyebb egy orvossal megosztani az ilyen jellegű problémáit. Lehet, hogy a férje egészségével van valami baj. De akkor hol van majdnem minden este? jajdult fel panaszosan Hilda Schad. Mindig azt mondja, túlóráznia kellett, de már sokszor felhívtam az irodájában és senki nem vette fel. Köszönöm az ajánlatát, doktor úr, de teljesen céltalan lenne beszélnie a férjemmel. Sajnos fel kell készülnöm rá, hogy elveszítem Andreast egy másik nő miatt. Sajnálom, hogy a kislányom apa nélkül fog felnőni elcsuklott a hangja és csendesen sírni kezdett. Nyugodjon meg, asszonyom. Szedje össze magát, hiszen Annegretnek szüksége van egy nyugodt anyára. Még ha be is igazolódik az aggodalma, akkor is uralkodnia kell magán. Még nem dőlt el minden próbált lelket önteni belé Anders doktor. Várjon, legyen türelemmel. Hilda halványan rámosolygott a könnyei közül. Rendben, főorvos úr. Remélem, hogy igaza van és az egészet csak beképzelem magamnak. Lehet, hogy Andreast tényleg az üzlet foglalja le ennyire. Mindenesetre jól esett végre beszélni valakivel a gondjaimról. Anyámnak nem szólhatok, kezdettől fogva ellenezte a házasságomat. Örülök, hogy legalább egy beszélgetés erejéig segíthettem. Bármikor szívesen látom, ha meg akarja osztani valakivel a gondjait emelkedett fel dr. Anders. Most pedig menjünk át a vizsgálószobába. Köszönöm a megértését, főorvos úr állt fel Hilda Schad is. Máris jobban érzem magam. Szinte biztos vagyok benne, hogy csak képzelődöm. A vizsgálat során végig nem szólt egy szót sem, csak amikor a főorvos felegyenesedett, akkor kérdezte meg: Milyen eredményre jutott, doktor úr? Anders doktor elmosolyodott. Minden rendben, asszonyom.

11 Britta Hallwag nagyon elfáradt estére. Már délután is alig bírta befejezni a munkát, amit Röder doktor rábízott, s örült, amikor végre hazaindulhatott. Szerette a munkáját az Erdei Klinika ortopédiai osztályán. Röder doktor jó vezető volt, s a többiekkel is kiválóan tudott együtt dolgozni. Még a gyakran előforduló túlórákat is szívesen vállalta. Ezen az estén azonban nagyon kimerült volt. Már sötétedett, amikor kilépett a klinika kapuján és a közeli parkolóház felé indult, ahol a kocsiját hagyta. Lassan lépkedett fel a lépcsőn, bosszús volt, mert nem szeretett sötétben vezetni. Egyáltalán nem szerette a sötétséget, félt egyedül, most ráadásul sok pénz is volt nála, mert a hétvégén nagyobb vásárlásokra készült. Mióta szakított Andreas Schaddal, gyakran elkapta a bevásárlási láz, s maga is tudta, hogy csak magányán próbál így enyhíteni. Összerezzent, amikor lépéseket hallott a háta mögül, de mindjárt el is mosolyodott aggodalmain. Butaság ez az örökös félelem a sötétben, különben sem tudja senki, hogy ma nagyobb pénzt vett fel a bankban. Mégis meggyorsította a lépteit. A parkolóhelyéhez vezető ajtó előtt megállt és visszafordult, hogy lássa, ki jár erre rajta kívül ilyenkor este. Két fiatalember közeledett gyors léptekkel, nem ijesztő, de nem is túl barátságos kinézetű fiúk. Britta szíve hevesen dobogott. Hátha mégis rablók... Megperdült és el akart futni, de az egyik fiatalember vigyorogva elkapta és gyors mozdulattal hátracsavarta a karját. A lánynak semmi esélye nem volt a védekezésre. Mit akarnak? kérdezte rémülten. Semmim sincs... Csak nem akarnak megölni? A hosszabb hajú fiatalember megcsóválta a fejét. Egyelőre nem, kicsikém mondta gúnyosan mulatva a lány ijedtségén. Ha gyorsan előadod a pénzedet, nem esik bántódásod. Nincs pénzem! kiáltotta Britta kétségbeesetten. Semmim nincs, munkából jövök, ilyenkor nem hordok magamnál pénzt.

12 Ne beszélj butaságokat. Most még barátságosak vagyunk, de tudunk ám keményebben is beszélni. Nem hiszed? Gyerünk, ide a táskádat! Britta agyába belevillant, milyen gyakran olvasta, hogyan kell viselkedni ilyen helyzetekben. A félelem erőt adott neki. Hirtelen mozdulattal felrántotta a térdét és teljes erőből a közelebb álló támadó ágyékába nyomta. A fiatal férfi fájdalmasan felordított és azonnal elengedte. Te kis bestia! üvöltötte. Ezért megfizetsz! Arcán patakzott a veríték, teste összegörnyedt a fájdalomtól. Vedd el a táskáját, Jochen és adj neki! nyögte. A másik férfi arcára gonosz vigyorgás ült ki. Ide a táskát, galambom lépett oda Britta elé. De gyorsan, különben nem állok jót magamért. Hagyjon békén, semmim sincs Britta érezte, hogy teljesen elhatalmasodik rajta a rettegés. Nem lett volna szabad védekeznie, megrúgnia a támadóját. El akart futni, de a rabló gyorsabb volt. Elkapta és megszorította a nyakát. Britta kétségbeesetten kapkodott levegő után, kiáltani akart, de nem jött ki hang a torkán. Erős ütést érzett a hátán. Hagyjanak nyöszörögte. Itt van, vigyék a táskámat. Most persze félsz, igaz? sziszegte a támadó. Van is miért, kicsikém. Szeretem, ha félnek tőlem... szeretem, ha jajgatnak... Rajta, sírj még egy kicsit! Vigyék a táskámat és tűnjenek el! Brittának már minden mindegy volt, csak az életét meghagyják. A rabló újra erősen megszorította a nyakát, s a lány lába alól kicsúszott a talaj. Keze szétnyílt, táskája a földre hullott. Így, így kicsikém hallotta a kegyetlen hangot. Botladozva indult a lépcső felé, aztán megingott és összeesett. A rabló gúnyos nevetése volt az utolsó hang, amit még hallott, mielőtt lezuhant a lépcsőn. Mi történt? Hall engem? Rémült női hangra tért magához. Kinyitotta a szemét, de csak homályosan látta a fölébe hajló arcot. Hol vagyok? suttogta alig hallhatóan.

13 Leesett a lépcsőn felelte a női hang, s Britta érezte, hogy öszszehajtogatott kardigánt csúsztatnak a feje alá. Hívjak orvost? Vannak fájdalmai? Nem kell orvos a lány megpróbált felemelkedni, de fájdalmas nyögéssel visszahanyatlott. Hol vannak? Két férfi... megtámadtak... elvették a táskámat. Több ezer márka volt benne, ma vettem fel a bankban. Még nem lehetnek messze... Újra feljajdult. Nagyon fáj a hátam. Mégiscsak jobb lesz, ha mentőt hívok ajánlotta az ismeretlen nő. Ha segít, fel tudok állni. Nagy fájdalmak árán Britta feltámaszkodott a könyökére. Most már tisztán látta az ismeretlen asszony rokonszenves arcát. Nem bírok felemelkedni mondta panaszos hangon. És nagyon fáj a hátam. Talán mégis... Könnyek törtek fel belőle. Nem bírom tovább... Kérem... Szólok a parkolóőrnek, hogy telefonáljon át az Erdei Klinikára. Sietek vissza. Britta beharapta a szája szélét. Igyekezett uralkodni fájdalmán, s figyelte, ahogy a nő futva indul segítséget kérni. Rokonszenves volt a barátságos, segítőkész szőke asszony. Britta fogai összeverődtek, hirtelen fázni kezdett. Mindjárt itt lesz a mentő érkezett vissza az asszony. Ne féljen, nemsokára jó kezekben lesz. Nem tudnék addig is segíteni valamit? Megfogta a reszkető lány kezét. Mondja meg a nevét, érdeklődni fogok a klinikán, mit állapítottak meg. Britta Hallwag vagyok felelte a lány halkan. Köszönöm a segítségét. Nagyon kedves. Már hallatszott is a közeledő mentőautó szirénája. Itt vannak próbált meg mosolyogni Britta. Még egyszer köszönöm. Látásból ismerte a mentővel kiérkező fiatal orvost, aki szintén felismerte őt. Sajnos be kell vinnünk a klinikára, Hallwag kisasszony mondta rövid vizsgálat után a mentőorvos. Elég súlyosnak tűnnek a sérülései.

14 Muszáj? kérdezte halkan Britta. Igen, feltétlenül. Alaposan meg kell vizsgálnunk. Egy-két napig mindenképpen bent fogjuk tartani. Intett az ápolóknak, akik hordágyra fektették a lányt. Az injekció enyhítette Britta fájdalmait, de tudta, hogy engedelmeskednie kell az orvosnak. Megpillantotta az ismeretlen asszonyt, aki még mindig ott állt a közelben. És Ön? Szabad a nevét? kérdezte halkan, de az asszony nem hallotta meg. Miután közölték vele, hogy most már nyugodtan hazamehet és megköszönték segítségét, megfordult és elsietett. Britta behunyta a szemét és némán tűrte, hogy beemeljék a mentőautóba. Klaus Statter doktor többhetes halogatás után végre rászánta magát, hogy kimenjen a temetőbe egy éve halott felesége sírjához. Valahányszor megpillantotta a sírkövön a szép fiatal Isabel fényképét, újra eluralkodott rajta a keserűség. Borús, esős idő volt, a rozsdás vaskapu nyikorogva, nehezen nyílt ki. Klaus Statter körülnézett. A szomszédos új sírokat virághalmok borították. Isabel sírját világos márványlap takarta, körülötte néhány zöld növény, amelyek nem igényeltek sok gondozást. Klaus Statter szándékosan választotta ezeket. Nem akart rendszeres temető-járóvá válni. Ritkán jött ki, gyorsan rendbe tette a sír környékét és már ment is. Szervusz, Isabel állt meg a kő előtt. Hiányzol mondta halkan. Nagyon hiányzol. Miért kellett akkor elfutnod a barátoddal? Megbeszélhettünk volna nyugodtan mindent, biztosan találtunk volna valami megoldást. De te mindig fejjel rohantál a falnak. Talán a hevességedért szerettelek annyira. Lehet, hogy még mindent rendbe hozhattunk volna. De ez a baleset Egyszerre vége lett mindennek. Pedig talán beláttad volna te is, hogy butaságot csinálsz. Tudom, egy új szerelem mindig csodálatos élmény, a mi szerelmünket pedig már unni kezdted, ahogy elmúlt az első néhány év. Tudom, nem kínálhattam neked sokat, de olyan szépen indult minden. Ha végleg úgy döntesz, hogy elhagysz, hidd el, végül is beleegyeztem volna. Inkább élj

15 egy másik férfi oldalán, minthogy a sír nyeljen el. De most már késő... Klaus Statter fájdalmas arccal nézte a hideg követ. Még mindig hiányzott neki az asszony. Isabel volt álmai beteljesülése. Ki sejthette, hogy a szép álom egyszer csak lidércálommá válhat? Amikor Isabel meghalt, Klaus úgy érezte, ő sem élhet tovább. Azóta túljutott a legnehezebb időszakon, de még mindig fájt az emlékezés. Most egy ideig nem jövök szólalt meg ismét alig hallhatóan. Sok a munka a klinikán. Anders doktornő csak heti néhány órát dolgozik, mióta megszületett a kislánya. De miért is mesélem el ezt neked? Soha nem értetted, milyen sokat jelent nekem a hivatásom. Nos, megyek. Valószínűleg csak Karácsonykor jövök újra. Megfordult és lassú léptekkel elindult. Isabel halála óta lélektelen, gépies volt minden mozdulata. A veszteség egész életét értelmetlenné tette. Jó estét, drágám lépett be jókedvűen Anders doktor a nappaliba, ahol Katja éppen az új gyereklány, Barbara társaságában kávézott. Az orvosnő mosolyogva üdvözölte férjét. Gyere, igyál te is egy csésze kávét. Theresa azt mondta, nem ér rá, ne utasíts vissza te is. Barbara Fellner, a gyereklány nemrégiben került az Anderscsaládhoz. Tragikus balesetben elveszítette szüleit és kisöccsét, s remélte, hogy a főorvos házában új otthonra lelhet. Foglaljon helyet, doktor úr. Szívesen főztem volna én a kávét, de Theresa be sem enged a konyhába, az az ő birodalma hangja tréfás volt, de kiérződött belőle a megbántottság. Üdvözölte már a kis Tanját, főorvos úr? Még nem, éppen kezet mosni indultam. Hogy van a kicsi? Alszik? Katja bólintott. Halkan menj be hozzá, nehogy felébredjen. Meg fogsz lepődni, hogy megnőtt, mióta utoljára láttad.

16 Anders doktor megállt. Azt akarod mondani, hogy ritkán jut időm a gyerekekre? kérdezte komolyan. Katja elnevette magát. Tréfáltam. De egy ilyen kisbaba még reggeltől estig is növekszik. A főorvos megenyhülve fordult Barbarához. Hogy érzi magát nálunk? Nem lehet könnyű dolga, Michael virgonc kis kölyök és Tanja is sok törődést igényel. Nagyon jól érzem itt magam felelte őszintén a fiatal lány. A szüleim halála óta nem volt otthonom. Rövid ideje vagyok itt, de a gyerekek máris a szívemhez nőttek. Minden nagyon szép lenne, ha... Ha? nézett rá meglepetten Katja. Mit akart mondani, Barbara? Talán valami gond nyomasztja? A fiatal lány hevesen megrázta a fejét. Tulajdonképpen semmi felelte. Tényleg nagyon jól érzem itt magam. Még egy csésze kávét töltött először Katjának, aztán saját magának is. Elfogyott állapította meg és felállt. Azonnal főzök frisset. Ön is kávézik, főorvos úr? Szívesen betársulok a hölgyekhez bólintott Anders doktor. Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és Theresa Mansfeld szikrázó szemmel beviharzott. Nem fogyott még el a kávé? Máskor barátságos arca most zord és merev volt. De igen. Éppen indultam újat főzni felelte tétován Barbara. Ugye most már ráér inni velünk egy csészével? Theresa Mansfeld bőszen odalépett elé és kikapta a kezéből a kannát. A konyha az én dolgom, mintha már elmondtam volna néhányszor. Maga törődjön a gyerekekkel, a háztartást bízza rám, így van, főorvos úr? fordult Anders doktor felé. Engem házvezetőnőnek szerződtettek, bár eddig Michael gondozását is elláttam, s úgy vettem észre, meg is voltak elégedve velem

17 Mi ütött magába, Theresa? nézett rá döbbenten Robert Anders. Mindig meg voltunk elégedve magával, tudja jól. Talán megbántotta valaki? A házvezetőnő keményen szorította a kávéskannát, mintha abba kapaszkodna. Arca haragot sugárzott. Minden rendben, főorvos úr felelte zord hangon. Elismerem, hogy szükség volt a személyzet bővítésére, de a konyha az enyém. Ha kávét kérnek, majd én főzök. Nem hagyom, hogy mindent kivegyenek a kezemből. Theresa egyre jobban felizgatta magát, arca lángolt. Nemsokára már semmire nem leszek jó és elmehetek. Mindig így van ez, jön egy fiatal, az öreg pedig már nem kell senkinek. Tudhattam volna, hogy velem sem lesz másként. Megfordult, kisietett és becsapta maga után az ajtót. Mi volt ez? kérdezte döbbenten dr. Anders. Fogalmam sincs Katja hasonlóan értetlenül állt. Talán roszszul aludt az éjjel? Nem, valami komolyabb baja kell legyen. Azt hiszem, én tudom, miről van szó szólalt meg halkan Barbara Fellner. Theresát bántja, hogy felvettek engem. Azt hiszi, azért jöttem, mert ővele már nem voltak megelégedve. Fél, hogy a kora miatt esetleg el is küldik a háztól. Gondolom, ez a maga ittlétét is megkeseríti, igaz? fordult hozzá Katja. Ugye már többször összekülönböztek valamin? A fiatal lány bólintott. Nagyon sajnálom, doktornő kezdte habozva. Nem akartam békétlenséget hozni a házba. Talán jobb lenne, ha... Ne is fejezze be, Barbara vágott közbe a főorvos. Theresának be kell látnia, hogy a gyerekekért maga a felelős. Már jóval Tanja születése előtt megbeszéltük, hogy felveszünk egy gyereklányt, főleg, mivel a feleségem továbbra is dolgozik heti néhány órát a klinikán. Nem értem, miért féltékeny Theresa, ahelyett, hogy örülne, amiért az ő munkája is kevesebb lett. Kész a kávé. Piros arcán barátságos mosollyal lépett Theresa Mansfeld a szobába. Jobb kezében a kávéskannát, baljában még két csészét hozott. Jól hallottam az előbb, hogy engem is meghívtak egy kávéra?

18 Nem törődve a döbbent arcokkal leült, és mindenkinek újabb adag kávét töltött. Tanja alszik nézett fel. Az előbb néztem be hozzá. Alszik, mint egy kis angyal. Ugye, Barbara, szerencse, hogy ketten vagyunk a gyerekekre? A lány először nem tudta, mit is feleljen, aztán elmosolyodott. Igen, nagy szerencse, hogy nem vagyok egyedül bólintott. Katja felsóhajtott. A családi béke legalábbis egyelőre helyreállt. Amikor dr. Jürgen Heidrich felébredt, nehezére esett kinyitna a szemét. Csodálatos álma volt, virágos mezőn sétált és látott... Világosság vette körül, s hosszú ideje először végre boldognak érezte magát. Keserű volt az ébredés. Új nap vár rá, egy következő nap, amelytől ugyanúgy félt, mint az előzőektől, mióta megvakult. Csukott szemmel kelt fel az ágyból és öltözött fel. Nyomasztotta, fárasztotta az élet értelmetlensége. Kinyitotta az ajtót és megállt a lépcső tetején. Kész a reggeli, Killingné? szólt le hangosan. Jöjjön, doktor úr, a kávé az asztalon várja és a zsemle is friss, még meleg. Jürgen Heidrich óvatosan indult lefelé a lépcsőn, számolva a megtett fokokat. Remek illatokat érzek a konyha felől mondta, mert úgy érezte, meg kell dicsérnie házvezetőnőjét. Elveszett ember lenne az asszony nélkül. Friss a tejszín is felelte Killingné jókedvűen. Jöjjön, doktor úr, különben még kihűl a reggelije. Segítsek? Nem kell, köszönöm felelte az orvos. Gondolatai egy pillanatra elkalandoztak, s elvétette a következő lépcsőfokot. A semmibe lépett, s halk kiáltással előrebukott. Az Ég szerelmére, doktor úr, mi történt? futott elő máris Lore Killing. Nem tört el semmije?

19 Hagyjon mordult rá a férfi. Kezével a korlátot kereste, de csak a semmit markolászta. Mi van itt? Csapdát állított nekem? Micsoda ostoba tréfa ez? Nem csináltam semmit, doktor úr védekezett ijedten a házvezetőnő és segíteni próbált, de Jürgen Heidrich elrántotta a kezét. Tudom, hogy vak vagyok, de nem nyomorék, megértette? Eleget sportoltam és negyvenévesen még öreg sem vagyok. Úgyhogy hagyjon békén, fel tudok állni egyedül is. És ha még egyszer átrendez valamit a házban, nyomban kihajítom. Visszamegyek a szobámba, elment az étvágyam. De a friss zsemlék... kezdte csalódottan az asszony. Hagyjon már békén! förmedt rá az orvos. El tudta képzelni, milyen nevetséges látványt nyújthat a levegőben hadonászó kezeivel. Most meg van elégedve, igaz? Látja, milyen kiszolgáltatott vagyok. De nagyon téved! Még a látókkal is előfordul, hogy elbotlanak, nem hiszi? Magával is megeshet, hogy nem figyel oda és orra esik. Ilyesmi mindenkivel megeshet, doktor úr sietett egyetérteni a házvezetőnő. Óvatosan segített gazdájának feltápászkodni. Jöjjön, doktor úr. Ugye már jobban érzi magát? hangja ellágyult, mintha egy gyermekkel beszélne. Egyen valamit, máskor annyira szereti a friss zsemlét, vajat és eperlekvárt is tettem rá, ahogy szereti. Heidrich doktor nem felelt. Hirtelen összeomlott, elveszítette minden tartását. Most tudatosult csak benne, milyen tehetetlen lenne Killingné nélkül. Felállni sem tud, ha az asszony nem segíti. Ő irányítja az egész életét, ő vezeti ide-oda, ő mondja meg, mit vegyen fel, mit tegyen, hová menjen. Minden reggel kikészíti neki a ruháit és segít az étkezéseknél is. Látja, már fel is állt, doktor úr biztatta a házvezetőnő. Érzi a friss kávé illatát? Jöjjön, reggelizzünk meg. Egyébként ma jelenik meg a hirdetés az újságban, nemsokára biztosan jelentkeznek az első betegek. Biztos vagyok benne, több munkája lesz, mint amennyire számít. Nagyon jó ötlet volt ideköltözni Bergesfeldenbe. Lore Killing csak beszélt és beszélt, már maga sem tudta, mit, de úgy érezte, nem hallgathat el. Csak így tudja megnyugtatni a gazdáját. Odavezette Heidrich doktort az asztalhoz és leültette.

20 Hol a csészém? tapogatózott a férfi. Nem megmondtam, hogy mindig ugyanarra a helyre tegyen mindent? Minden a helyén van, doktor úr vezette a kezét a házvezetőnő. Tudja, hogy mindig betartom az utasításait. Itt van ön előtt a tányér, rajta a zsemle. Jobbra tettem a csészét, mint mindig. Bocsásson meg mondta fojtott hangon a férfi. Kicsit zavarodott vagyok ma reggel. Nem akartam megbántani. Nem könnyű mellettem az élet, nem igaz? Semmi probléma, doktor úr felelte barátságosan az asszony. Két éve, mióta ön elveszítette a látását, minden napot együtt töltünk. Én jól érzem magam ön mellett. Valóban? Hiszen már többször fenyegetőzött, hogy felmond. Komolyan gondolta? Lore Killing mélyet sóhajtott. Amikor mondtam, úgy is gondoltam válaszolta. De mindig beláttam, hogy nem hagyhatom magára a doktor urat. Ki gondoskodna önről? Egyedül van és én is egyedül vagyok, hát össze kell tartanunk, nem így van? Igazat beszél, Killingné Jürgen kortyolt egyet a forró kávéból. Nagyon finom állapította meg. A házvezetőnő szavai elgondolkodtatták. Igen, valóban kiszolgáltatott helyzetben van. Ő, aki mindig gyűlölte elfogadni a segítséget, most egy asszonytól függ. Hangos csörrenéssel letette csészéjét és keze ökölbe szorult. Gyűlölöm a nőket suttogta fojtottan. Minden nőt gyűlölök. Mit mondott, doktor úr? Lore Killing barátságosan közelebb hajolt. Segítsek? Mit szeretne? Amit én szeretnék, azt maga úgysem tudja teljesíteni emelte fel a fejét Jürgen Heidrich. Megértem, doktor úr. Tudom, mennyire szeretne újra látni válaszolta egyenesen a házvezetőnő. De földi hatalom ezen nem segíthet. Az Isten alszik mondta tompán a férfi. Vagy már régen elfelejtett engem. Igen, megfeledkezett rólam, de én sem törődöm vele. Csak magamra hagyatkozhatok. Világtalan szeme tágra nyílt.