Szakmai nyílt nap Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola
|
|
- Gizella Borosné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szakmai nyílt nap
2 Dr. Odrobina László, a Nemzetgazdasági Minisztérium Szakképzési és Felnőttképzési Főosztálya vezetőjének tájékoztatása szerint: A szakközépiskolai tanulók szeptember 1-jétől a korábbi OKJ-ban szereplő szakmákat tanulhatják. Ezen szabály 2017 tavaszáig érvényes. Azon fáys tanulók, akik szeptember 1-jén kezdik meg tanulmányaikat a 9. évfolyamon, már csak az új OKJ szerint tanulhatnak a szakképző évfolyamon.
3 Országos Képzési Jegyzék OKJ jellemzői Modul Modulrendszerű képzés Tananyagegység Tananyagelem Iskolánkban emelt és középszintű képzések Nemzeti Munkaügyi Hivatal -
4 2013 / /2014. tanévre tervezett képzéseink: - Postai ügyintéző - Pénzügyi-számviteli ügyintéző - Logisztikai ügyintéző - Idegen nyelvi titkár (ügyviteli titkár szakképesítés elágazása)
5 2013 / 2014 Szakmák ismertetése
6 Postai ügyintéző
7 Postai ügyintéző Oktatott modul: Postai ügyintézés Tananyagegységek: Általános postai ismeretek Pénzforgalmi, főpénztári ismeretek Kisforgalmú posták vezetési ismeretei Küldeményforgalmi felvételi ismeretek Rovatolási, kiosztási, leszámolási ismeretek Kézbesítés, leszámolás Hírlapterjesztési ismeretek
8 Postai ügyintéző Képzési cél: Olyan elméleti és gyakorlati felkészültségű szakemberek képzése, akik képesek ellátni a nagyforgalmú postákon a küldemények kezelésével kapcsolatos feladatokat, önállóan tudják vezetni a kisebb forgalmú postákat. Betölthető munkakörök: - Postaforgalmi, hírközlési ügyintéző - Banki pénztáros
9 Postai ügyintéző Szakmai vizsga részei: Írásbeli, gyakorlati, szóbeli vizsga Egyéb információk: - szakmai gyakorlat postán (útiköltség-térítés) - tanulószerződés - ösztöndíj - munkaruha - étkezési hozzájárulás - munkahely felajánlása
10 Postai ügyintéző
11 Pénzügyi-számviteli ügyintéző
12 Pénzügyi-számviteli ügyintéző Képzési cél: Gazdasági szakemberek képzése, akik jártasak a vállalkozás létesítésében, a termelés, értékesítés, pénzügyi feladatok, nyilvántartások, eredmény-megállapítás (beszámolókészítés, értékelés) folyamataiban. Betölthető munkakörök: - Pénzügyi ügyintéző - Számviteli ügyintéző - Egyéb gazdasági ügyintéző - Bérelszámoló - Anyagnyilvántartó - Munkaügyi nyilvántartó
13 Pénzügyi-számviteli ügyintéző Oktatott modulok: 1. Gazdálkodási feladatok 2. Pénzügyi feladatok 3. Könyvvezetés és beszámolókészítés 4. Számítógépes programcsomag használata Szakmai vizsga részei: Írásbeli, gyakorlati (interaktív), szóbeli vizsga
14 Pénzügyi-számviteli ügyintéző Tananyagegységek: Pénzügyi ismeretek Adózási ismeretek Irodai ügyviteli alapok Vállalkozásgazdálkodási ismeretek Könyvvezetés és beszámolókészítés Statisztikai alapismeretek Számítógépes programcsomag használata
15 Pénzügyi-számviteli ügyintéző
16 Logisztikai ügyintéző
17 Logisztikai ügyintéző Képzési cél: Olyan szakember képzése, aki közreműködik a vállalati logisztikai rendszer tervezésében, kialakításában. Irányítja az árutovábbítás, szállítmányozás feladatainak szervezését. Kiválasztja az áru továbbításához legalkalmasabb fuvarozási módot, szükség szerint megtervezi az útvonalat, szállítást. Kiadja és bevételezi az árut a raktárba, illetve a raktárból, kezeli a raktárgazdálkodás bizonylatait. Intézi a garanciális és szavatossági ügyeket. Betölthető munkakörök: -Logisztikai ügyintéző -Kereskedelmi ügyintéző - Anyagbeszerző - Áruterítő -Veszélyesáru-ügyintéző
18 Logisztikai ügyintéző Oktatott modulok: 1. Ügyviteli, irodatechnikai, kommunikációs ismeretek 2. Marketing és PR alapismeretek 3. Veszélyes áruk tárolásának, szállításának követelményei 4. Áruterítés 5. Az anyagbeszerző munkakör követelményei 6. A logisztikai ügyintéző speciális feladatai Szakmai vizsga részei: Írásbeli-gyakorlati, szóbeli vizsga
19 Tananyagegységek: Logisztikai ügyintéző Üzleti adminisztráció Alkalmazott számítástechnika Viselkedéskultúra és üzleti kommunikáció Szakmai kommunikáció idegen (német) nyelven Marketing és PR alapismeretek Veszélyes áruk tárolásának, szállításának követelményei Logisztikai ismeretek Áruterítés Közlekedésföldrajz Útvonaltervezés Anyagbeszerzés, raktározás Árképzés
20 Logisztikai ügyintéző OKJ Emelt szintű képzés 24 többletpont gazdasági irányú továbbtanulás esetén
21 Logisztikai ügyintéző
22 Idegen nyelvi titkár (ügyviteli titkár szakképesítés elágazása)
23 Idegen nyelvi titkár (ügyviteli titkár szakképesítés elágazása) Képzési cél: Olyan ügyviteli szakember képzése, aki levelet készít a hivatali élet elvárásai szerint, a belső ügyvitel iratait elkészíti, ismeri és kezeli az irodatechnikai eszközöket, tisztában van az iratkezelés szabályaival, használja az ügyviteli szoftvereket, tisztában van a legfontosabb jogi, vállalkozási, pénzügyi és marketing ismeretekkel, kapcsolatot tart az ügyfelekkel, protokoll feladatokat végez és mindezeket a feladatokat idegen nyelven is képes ellátni. Betölthető munkakörök: -Titkársági ügyintéző titkárnő -Irodai asszisztens
24 Idegen nyelvi titkár (ügyviteli titkár szakképesítés elágazása) Oktatott modulok: 1. Gépírás és iratkészítés 2. Dokumentumkészítés és kezelés az irodában 3. Titkári ügyintézés 4. Rendezvényszervezés és a PR a hivatali gyakorlatban 5. Titkári ügyintézés idegen nyelven Szakmai vizsga részei: Írásbeli, gyakorlati, szóbeli vizsga
25 Idegen nyelvi titkár (ügyviteli titkár szakképesítés elágazása) Tananyagegységek: Gépírás és iratkészítés Számítástechnikai alkalmazások Ügyviteli eszközök Dokumentumkezelés Dokumentumkészítés Gazdasági-vállalkozási ügyintézés Titkári feladatvégzés Iratfogalmazás Kommunikáció Rendezvényszervezés Idegen nyelvű levelezés Szakmai kommunikáció idegen nyelven
26 Idegen nyelvi titkár (ügyviteli titkár szakképesítés elágazása) OKJ Emelt szintű képzés 24 többletpont szakirányú továbbtanulás esetén
27 Europass
28 Europass Bizonyítvány-kiegészítő a tanulási folyamat alatt megszerzett kompetenciákról európai szabvány nyomtatvány képesítéshez kötött (OKJ) a bizonyítvánnyal együtt érvényes angol és német nyelven (4.000 Ft)
29 Egyéb információk Jelentkezési határidő: augusztus 1. Jelentkezési lap: Több szakma sorrendi megjelölését kérjük!
30 Szakmai nyílt nap Találkozunk szeptemberben a 13. szakképző évfolyamon! Sok szeretettel várunk mindenkit!
Szakmai nyílt nap - 2014. Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola
Szakmai nyílt nap - 2014 1 Országos Képzési Jegyzék OKJ jellemzői Modul Modulrendszerű képzés Tananyagegység Tananyagelem Iskolánkban emelt és középszintű képzések Nemzeti Munkaügyi Hivatal - www.nive.hu
Országos Képzési Jegyzék
Országos Képzési Jegyzék Modul OKJ jellemzői Modulrendszerű képzés Tananyagegység Tananyagelem Iskolánkban emelt és középszintű képzések Nemzeti Munkaügyi Hivatal - www.nive.hu 2012 / 2013 2012/2013. tanévre
Az Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola szakképzése 2012/2013. tanév
Az Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola szakképzése 2012/2013. tanév Tisztelt Szülők! Kedves Tanulók! Iskolánk szakmai képzésének minél jobb megismerését segítjük tájékoztatónk megjelentetésével.
Hogyan tovább? Érettségi után miért érdemes a Fáyban maradni
Hogyan tovább? Érettségi után miért érdemes a Fáyban maradni Lehetőségeitek az érettségi után Tanulásból elég volt, irány a munka világa Továbbtanulás a felsőoktatásba Szakmai végzettség megszerzése a
Miért jó a vasvári középiskola?
Miért jó a vasvári középiskola? Ajánljuk, mert nyugalmas kisvárosi környezetben van, munkarendünk alkalmazkodik a bejárós tanulók utazási lehetőségeihez, kívül-belül felújított iskolaépület, modern technikai
Érettségi után, tovább a Fáyban
Érettségi után, tovább a Fáyban Kínálatunk sikeres érettségit tett végzős diákjaink számára Egyéves szakképzések nappali tagozaton Kétéves szakképzés nappali tagozaton Felnőttoktatási szakképzés a Fáyban
Iskola neve: Béri Balogh Ádám Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskola
Iskola neve: Béri Balogh Ádám Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskola Címe: 9800 Vasvár, Járdányi u. 13. OM azonosító: 036740 Telefon: 94/573-142, Fax.: 94/573-143. E-mail: iskola@bbab-vasvar.sulinet.hu
TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA
BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Baja, Bácska tér 1. OM azonosító: 203028 BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2016-2017. tanév Türr sok éves múlt, versenyképes jövő! Érettségire felkészítő
Pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola Szakmai Program
Pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola Szakmai Program 2013 1 Tartalomjegyzék 1. Az iskola szakképzési rendszere...3 1.1 A hatályos alapító okiratban rögzített szakképzési feladatok...3 1.2
TÁJÉKOZTATÓ A 2017 SZEPTEMBERÉBEN INDULÓ SZAKKÉPZŐ ÉVFOLYAMRÓL. BGSzC Keleti Károly Közgazdasági Szakgimnáziuma
TÁJÉKOZTATÓ A 2017 SZEPTEMBERÉBEN INDULÓ SZAKKÉPZŐ ÉVFOLYAMRÓL BGSzC Keleti Károly Közgazdasági Szakgimnáziuma SZAKKÉPZŐ ÉVFOLYAM A KELETIBEN Felsőfokú szakképesítések: Egy éves képzés* Nappali rendszerben:
Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma
Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma (OM azonosító: 203028) Felvételi tájékoztató 8. osztályosok számára 2018/2019-es tanévre Informatika Közlekedés, szállítmányozás és logisztika Közgazdaság
TÁJÉKOZTATÓ A 2017 SZEPTEMBERÉBEN INDULÓ SZAKKÉPZŐ ÉVFOLYAMRÓL. BGSzC Keleti Károly Közgazdasági Szakgimnázium
TÁJÉKOZTATÓ A 2017 SZEPTEMBERÉBEN INDULÓ SZAKKÉPZŐ ÉVFOLYAMRÓL BGSzC Keleti Károly Közgazdasági Szakgimnázium SZAKKÉPZŐ ÉVFOLYAM A KELETIBEN Felsőfokú szakképesítések: Egy éves képzés Nappali rendszerben:
GAZDASÁGI INFORMATIKUS
GAZDASÁGI INFORMATIKUS 7. szakmacsoport Informatikus szakképesítésének elágazása OKJ SZÁM: 54 481 04 0010 54 01 Számítógépet kezel, szoftvereket használ Munkaszervezéssel kapcsolatos tevékenységet végez
TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA
BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA Baja, Bácska tér 1. OM azonosító: 203028 BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ 8. OSZTÁLYOSOK RÉSZÉRE 2017-2018. tanév Türr sok éves múlt, versenyképes
Érettségi után, tovább a Fáyban
Érettségi után, tovább a Fáyban Kínálatunk sikeres érettségit tett végzős diákjaink számára Egyéves szakképzések nappali tagozaton Kétéves szakképzés nappali tagozaton Felnőttoktatási szakképzés a Fáyban
KÉPZÉSI PROGRAM Pénzügyi-számviteli ügyintéző OKJ azonosító: 54 344 01
KÉPZÉSI PROGRAM Pénzügyi-számviteli ügyintéző OKJ azonosító: 54 344 01 Szolnok 2015 KÉPZÉSI PROGRAM A képzési program Megnevezése Pénzügyi-számviteli ügyintéző OKJ azonosító 54 344 01 A képzés során megszerezhető
Szakgimnáziuma. ( OM azonosító : ) Felvételi tájékoztató. 8. osztályosok számára 2019/2020-as tanévre. Közlekedés, szállítmányozás és logisztika
Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma ( OM azonosító : 203028) Felvételi tájékoztató 8. osztályosok számára 2019/2020-as tanévre Informatika Közlekedés, szállítmányozás és logisztika Közgazdaság Ügyvitel
A 70. sorszámú Ügyviteli titkár megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 70. sorszámú Ügyviteli titkár megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 346 02 1.2. Szakképesítés
Pápai Szakképzési Centrum Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma
9. évfolyamon induló szakgimnáziumi ágazati képzések: Kódszámok Ágazat 4 év után érettségi + középszintű szakképesítés 3001 Közgazdaság Pályázati-támogatási asszisztens 4+1 3002 Közgazdaság Pályázati-támogatási
SZAKKÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ
SZAKKÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. TANÉV TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 79/524-670 KÉPZÉSEINK Képzés megnevezése A képzés szintje Képzési idő Nyári szakmai gyakorlat 54 344 01 Pénzügyi- számviteli
Az érettségivel megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus
ágazatra épülő OKJ-s szakképesítés. Az angol nyelvet a tanuló tudásszint szerint szervezett csoportokban tanulja. A felsőfokú továbbtanulásra felkészít. Információtechnológiai alapok, Hálózatok, Programozás,
Magyar joganyagok - 35/2017. (VIII. 31.) NFM rendelet - a nemzeti fejlesztési miniszt 2. oldal 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1.
Magyar joganyagok - 35/2017. (VIII. 31.) NFM rendelet - a nemzeti fejlesztési miniszt 1. oldal 35/2017. (VIII. 31.) NFM rendelet a nemzeti fejlesztési miniszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai
Logisztikai ügyintéző
17. Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció 54 345 01 Logisztikai ügyintéző emeltszintű szakképesítés Nappali munkarendszerű, egyéves képzés Helyi tanterv 2017. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum
A 223. sorszámú Ügyviteli titkár megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 223. sorszámú Ügyviteli titkár megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 346 02 1.2. Szakképesítés
20/1996. (III. 28.) IKM rendelet
20/1996. (III. 28.) IKM rendelet az ipari és kereskedelmi szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 18/1995. (VI. 6.) IKM rendelet módosításáról A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény
Szakképzési óratervek szakközépiskola kifutó
A szakképzés 14/2013. (IV. 5.) NGM rendelet alapján elkészített helyi tantervének óraszámai a szakképzésekhez Egészségügyi ágazat: 52 723 01 Gyakorló ápoló 1/13. + 2/14. szakképző évfolyam esti munkarend
Egri SZC Remenyik Zsigmond Gimnáziuma és Szakgimnáziuma
Egri SZC Remenyik Zsigmond Gimnáziuma és Szakgimnáziuma OM azonosító: 203035 Cím: 3390 Füzesabony, Ifjúság út 17. Telefon: +36-70-3311-556 Web: www.remenyikzs.sulinet.hu E-mail: iskola@remenyikzs.sulinet.hu
Szállítmányozási ügyintéző. 52 841 01 0010 52 03 Képzési idő: 2 év. A szakképesítés megnevezése: OKJ (Országos Képzési Jegyzék) száma:
A szakképesítés megnevezése: Szállítmányozási ügyintéző OKJ (Országos Képzési Jegyzék) száma: 52 841 01 0010 52 03 Képzési idő: 2 év A szakképesítés szintje: Középszintű szakképesítés A jelentkezés feltétele:
FÜZESABONYI REMENYIK ZSIGMOND KÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
FÜZESABONYI REMENYIK ZSIGMOND KÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 tanévre 3390 Füzesabony, Ifjúság út 17. Tel.: 36/341-131 Az intézmény azonosítója:
Érettségi vizsgát követő szakképzési évfolyamon megszerezhető szakképesítések: 1/ /14. szakgimnázium szakképző évfolyam esti munkarend
A 30/2016. (VIII. 31.) NGM rendelet, valamint az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 14. számú melléklete alapján elkészített helyi tantervek óraszámai alapján összeállított óratervek a felnőttoktatás szakgimnáziumi
F E L V É T E L I T Á J É K O Z T A T Ó 2016/2017. tanév
SZÉCHENYI ISTVÁN KATOLIKUS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 3600 Ózd, 48-as út 6. Telefon, fax: 48/569-371; 48/479-153 Honlap: www.szikszi-ozd.hu E-mail: szikszi@szikszi.sulinet.hu OM-azonosító: 029306 F E
Szakképzési óratervek
A szakképzés 14/2013. (IV. 5.) NGM rendelet alapján elkészített helyi tantervének óraszámai a következő szakképzésekhez Egészségügyi ágazat: 52 723 01 Gyakorló ápoló 9-12. évfolyam ágazati szakközépiskola
A 185. sorszámú Pénzügyi ügyintéző megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 185. sorszámú Pénzügyi ügyintéző megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 51 344 04 1.2.
Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budaörsi Tagintézmény órahálói
.5. melléklet Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budaörsi Tagintézmény órahálói Szakiskolát végzettek középiskolája (2 évfolyamos) esti munkarend szerint I. (.) évf. II. (2.) évf. Magyar
KÉPZÉSI PROGRAM. LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ OKJ azonosító: 54 345 01. Szolnok
KÉPZÉSI PROGRAM LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ OKJ azonosító: 54 345 01 Szolnok 2014 Megnevezése A képzési program Logisztikai ügyintéző OKJ azonosító 54 345 01 A képzés során megszerezhető kompetenciák rendelések,
TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA
TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA BAJA, Bácska tér 1. OM azonosító: 027971 BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016. tanév Türr sok éves múlt, versenyképes jövő! Iskolánk profiljához kapcsolódóan három ágazat
Kereskedelmi Szakmenedzser
Kereskedelmi Szakmenedzser Képzés célja Olyan legalább egy idegen nyelven beszélő, felsőfokú szakképesítéssel rendelkező szakemberek képzése, akik: kis- és közepes méretű, kereskedelmi tevékenységet folytató
SZAKKÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ
A TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA BAJA SZAKKÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ 2014-2015-ES TANÉV 1 OKJ KÉPZÉSEK (érettségivel rendelkező diákok részére) 2014/2015-ES TANÉVRE Képzés megnevezése A képzés szintje
Keszthelyi Közgazdasági Szakgimnáziuma
Általános tájékoztató nyolcadikosoknak 2017/2018. tanév Zalaegerszegi SzC Keszthelyi Közgazdasági Szakgimnáziuma Kedves nyolcadik osztályos Tanuló! Egy olyan ismertetőt olvashatsz, amelyből tájékoztatást
Jelentkezési határidő nappalis képzésre: július 13. A beiratkozás időpontja: augusztus 1. 9 óra
Szakképzési felhívás Érettségizők, érettségivel rendelkezők figyelem! A Ceglédi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma a 2018/2019-es tanévben a következő szakmai képzéseket indítja
KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15.
KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 0. november 5. Új kép SZAKMACSOPORTOK ISKOLÁNKBAN Szakközépiskolai tagozat Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport
Az 62. sorszámú Pénzügyi-számviteli ügyintéző megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
Az 62. sorszámú Pénzügyi-számviteli ügyintéző megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 344 01 1.2.
A 203. sorszámú Számviteli ügyintéző megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 203. sorszámú Számviteli ügyintéző megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 51 344 05 1.2.
TÁJÉKOZTATÓ FÜZET AZ 2012/2013-AS TANÉVBEN TERVEZETT OKJ-s KÉPZÉSEKRŐL
TÁJÉKOZTATÓ FÜZET AZ 2012/2013-AS TANÉVBEN TERVEZETT OKJ-s KÉPZÉSEKRŐL Szervező: Árpád-házi Szent Pirska Szakképző Iskla Nyíregyháza, 2012-2013 1 Kedves Érdeklődő! Ezútn szeretnénk figyelemébe ajánlani
Érettségire épülő szakképzés (OKJ-s képzések) a évfolyamon. o Kereskedő OKJ
o Kereskedő OKJ 54 341 01 A kereskedő az áruforgalom a beszerzés, készletezés, értékesítés szervezésével foglalkozik, ellátja az adott kiskereskedelmi egység szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat,
Bevezetés. Szakgimnáziumi ágazati érettségi mellék-szakképesítések
Bevezetés A szakképzési törvény 2018. január 1-én hatályba lépett módosításai változást hoztak a szakgimnáziumi képzés tananyagtartalmának felépítésében. A változás támogatja a rugalmas, az adott ágazathoz
Logisztikai műszaki menedzser-asszisztens
Logisztikai műszaki menedzser-asszisztens Felsőfokú szakképzés OKJ 55 345 02 0010 55 01 Érettségi utáni 2 éves (4 félév) szakképzés, államilag finanszírozott és költségtérítéses formában, nappali tagozaton.
A kiadványt összeállította: Herczeg Lászlóné projektmenedzser, Somogyi Miklós szakmai vezető. Sopron, 2014. augusztus
ZÁRÓKIADVÁNY A kiadványt összeállította: Herczeg Lászlóné projektmenedzser, Somogyi Miklós szakmai vezető Sopron, 2014. augusztus Összefoglaló a pályázatról A projekt keretében 3 szakképzési kerettanterv
NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Nemzetközi Gazdálkodási Tanszék
NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Nemzetközi Gazdálkodási Tanszék NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI
A nappali képzésen való részvétel 25. életévig lehetséges.
K e r e s k e d e l e m á g a z a t 54 341 01 OKJ-S KERESKEDŐ A két éves képzést iskolánkban 1 tanév beszámításával 1 év alatt lehet elvégezni nappali tagozaton. A beszámítás feltétele: Kereskedelem ágazatban
KÉPZÉSI PROGRAM. LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ OKJ azonosító: 54 345 01. Szolnok
KÉPZÉSI PROGRAM LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ OKJ azonosító: 54 345 01 Szolnok 2014 Megnevezése A képzési program Logisztikai ügyintéző OKJ azonosító 54 345 01 ztk rendelések, beszerzések, értékesítés (termék,
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
i napló a 20 /20. tanévre Irodai asszisztens szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 54 346 01 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai és
Bemutatkozik iskolánk
Bemutatkozik iskolánk Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Keleti Károly Közgazdasági Szakgimnáziuma 1106 Budapest, Gyakorló utca 21-23 www.keletiszki.hu Iskolatitkar.keletiszg@gmail.com Fontos döntési
KERESKEDELEM, MARKETING,ÜZLETI ADMINISZTRÁCIÓ
KERESKEDELEM, MARKETING,ÜZLETI ADMINISZTRÁCIÓ Bolti eladó Bútor-és lakástextil-eladó Élelmiszer-és vegyiáru eladó Műszakicikk eladó Porcelán-és edényáru-eladó Ruházati eladó Zöldség-gyümölcs eladó Kereskedő
1. Felvételi vizsga 2. Felvételi pontszám kiszámítása 2.2. Az a tanuló, aki nem rendelkezik minden felvételi tárgyból érdemjeggyel, azokból a
1. Felvételi vizsga Intézményünk nem tart írásbeli felvételi vizsgát. A szakgimnáziumi, szakközépiskolai képzésekre jelentkező tanulók felvételi pontszáma az általános iskolából hozott tanulmányi eredményekből
MODULOS OKJ KÉPZÉSEK VÁRHATÓ VIZSGAIDŐPONTJAI 2015.
MODULOS OKJ KÉPZÉSEK VÁRHATÓ VIZSGAIDŐPONTJAI 201 neve ADÓTAN M 10766 151012 MODULZÁRÓ VIZSGA 55 344 01 bocsátás feltételei: az alábbi eredményes letétele: 10766-12 feladatok (szóbeli) 10767-12 Az adózás
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 tanévre
REMENYIK ZSIGMOND GIMNÁZIUMA ÉS SZAKGIMNÁZIUMA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 tanévre 3390 Füzesabony, Ifjúság út 17. Tel.: 36/341-131 Az intézmény azonosítója: OM: 203035 Az intézmény adatai A tagintézmény
F E L V É T E L I T Á J É K O Z T A T Ó 2017/2018. tanév
SZÉCHENYI ISTVÁN KATOLIKUS GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM 3600 Ózd, 48-as út 6. Telefon, fax: 48/569-371; 48/479-153 Honlap: www.szikszi-ozd.hu E-mail: szikszi@szikszi.sulinet.hu OM-azonosító: 029306 F E L
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2015-2016-os tanévre TANDÍJ NINCS! Szakközépiskola Összesen 6 osztály 204 tanuló, ebből 2 osztály turizmus szakirány érettségi
A Gazdasági idegen nyelvi levelező felsőfokú szakképzést (FSZ) indító intézmény adatai
A Gazdasági idegen nyelvi levelező felsőfokú szakképzést (FSZ) indító intézmény adatai Az intézmény neve: Székhely: Vezető: Nyíregyházi Főiskola 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/B. Dr. habil. Balogh Árpád
Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Cím: 6900 Makó, Posta u. 4-6. Telefonszám: 62/510-917 Fax: 62/510-917 E-mail: kerititkarsag@gmail.com
KSZC Gróf Károlyi Sándor Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 6000 Kecskemét, Bibó István u. 1. Tel: 76/ Képzés megnevezése
Kereskedő nappali képzés OKJ szám 54 341 01 Mi a kereskedő feladata? 1 év ágazati érettségivel rendelkezők számára 2 év érettségivel rendelkezők számára - élelmiszer- és vegyi áruismeret - műszaki cikk
Jelentkezési határidő: július 31. nappali / augusztus 26. esti
Szakképzési felhívás Érettségizők, érettségivel rendelkezők figyelem! A Ceglédi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma a 2019/2020-as tanévben a következő szakmai képzéseket indítja
A 39. sorszámú Irodai asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 39. sorszámú Irodai asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 346 01 1.2. Szakképesítés
A 25. sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
A 25. sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 841 02
Tanulmányok alatti vizsgák rendje
Tanulmányok alatti vizsgák rendje A tanulmányok alatti vizsgák: az osztályozó vizsga, a különbözeti vizsga, a javítóvizsga. A vizsgákra vonatkozó jogszabályi előírásokat a Nemzeti Köznevelésről szóló 2011.
ADÓIGAZGATÁSI SZAKÜGYINTÉZŐ OKJ ÉS KÖLTSÉGVETÉS-GAZDÁLKODÁSI SZAKÜGYINTÉZŐ OKJ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS
ADÓIGAZGATÁSI SZAKÜGYINTÉZŐ OKJ 55 344 01 0010 55 01 ÉS KÖLTSÉGVETÉS-GAZDÁLKODÁSI SZAKÜGYINTÉZŐ OKJ 55 344 01 0010 55 02 FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS A KÉPZÉS CÉLJA Adóigazgatási szü. Szakemberképzés adóügyi-
ÜGYVITEL ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI tantárgy ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN 2018/2019. tanév 12. D osztály
ÜGYVITEL ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI tantárgy ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN 2018/2019. tanév 12. D osztály 1. Gépírás és iratkezelés gyakorlat 1.1. A vakírás alapjai 1.2. Dokumentumok szerkesztése,
A 26. SORSZÁMÚ KÖZSZOLGÁLATI ÜGYINTÉZŐ MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE. 1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
A 26. SORSZÁMÚ KÖZSZOLGÁLATI ÜGYINTÉZŐ MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE 1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok 1.1. A szakképesítés azonosító : 54 345 01 1.2. Szakképesítés
A 296. sorszámú Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
A 296. sorszámú Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma:
A 203. sorszámú Számviteli ügyintéző megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 203. sorszámú Számviteli ügyintéző megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 51 344 05 1.2.
A nyolcadik osztályosok beiskolázása minden tanévben az aktuális jogszabályok szerint történik. Az általános iskolát végző tanulók középiskolai
A nyolcadik osztályosok beiskolázása minden tanévben az aktuális jogszabályok szerint történik. Az általános iskolát végző tanulók középiskolai ágazati képzéseinkre jelentkezhetnek iskolánkba. A 2017/2018
A 186. sorszámú Pénzügyi-számviteli ügyintéző megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
A 186. sorszámú Pénzügyi-számviteli ügyintéző megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 344 01 1.2.
TANTÁRGY TANANYAGEGYSÉG
OKJ 52 841 01 0000 00 00 Közlekedésüzemvitel-ellátó OKJ 52 841 01 0010 52 03 Szállítmányozási ügyintéző Tananyag és heti óraszámok (elmélet + elméletigényes gyakorlat + gyakorlat) Sz. TANTÁRGY TANANYAGEGYSÉG
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az VENDÉGLÁTÁSSZERVEZŐ-VENDÉGLŐS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVII. VENDÉGLÁTÓIPAR ÁGAZATHOZ
2.123. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 811 01 VENDÉGLÁTÁSSZERVEZŐ-VENDÉGLŐS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVII. VENDÉGLÁTÓIPAR ÁGAZATHOZ A 10051-12 azonosító számú Vendéglátó marketing és kommunikáció megnevezésű
Miért az EFEB ÉRETTSÉGIZETTEK SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Idegennyelvű ipari és kereskedelmi ügyintéző szakképzése a legjobb választás?
Miért az EFEB ÉRETTSÉGIZETTEK SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA szakképzése a legjobb választás? A 2018/19-es tanévben ezt a szakképzést nem tervezzük indítani! (OKJ 54 347 01) Amit az szakképzésünkről
a(z) XXV. ÜGYVITEL ágazathoz tartozó IRODAI TITKÁR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) XXV. ÜGYVITEL ágazathoz tartozó IRODAI TITKÁR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XXV. ÜGYVITEL ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak: 31 346 02 Számítógépes
REMENYIK ZSIGMOND GIMNÁZIUMA ÉS SZAKGIMNÁZIUMA
REMENYIK ZSIGMOND GIMNÁZIUMA ÉS SZAKGIMNÁZIUMA RENDKÍVÜLI FELVÉTELI ELJÁRÁS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA 2017/2018 tanévre 3390 Füzesabony, Ifjúság út 17. Tel.: +36-70/641-2969 Egri SZC Remenyik Zsigmond Gimnáziuma
EGRI SZC REMENYIK ZSIGMOND KÖZÉPISKOLÁJA
EGRI SZC REMENYIK ZSIGMOND KÖZÉPISKOLÁJA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 tanévre RENDKÍVÜLI FELVÉTELI ELJÁRÁS 3390 Füzesabony, Ifjúság út 17. Tel.: 36/341-131 www.remenyikzs.sulinet.hu EGRI SZC REMENYIK
28/2014. (IV. 24.) KIM rendelet
28/2014. (IV. 24.) KIM rendelet a közigazgatási és igazságügyi miniszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről, valamint egyes igazságügyi tárgyú rendeletek módosításáról
A 185. sorszámú Pénzügyi ügyintéző megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 185. sorszámú Pénzügyi ügyintéző megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 51 344 04 1.2.
A 2018/19-es tanévben ezt a szakképzést nem tervezzük indítani!
Miért az EFEB ÉRETTSÉGIZETTEK SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA e a legjobb választás? A 2018/19-es tanévben ezt a szakképzést nem tervezzük indítani! Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző (OKJ 54
F E L V É T E L I T Á J É K O Z T A T Ó 2019/2020. tanév
SZÉCHENYI ISTVÁN KATOLIKUS GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM 3600 Ózd, 48-as út 6. Telefon, fax: 48/569-371; 48/479-153 Honlap: www.szikszi-ozd.hu E-mail: szikszis.ozd@gmail.com OM-azonosító: 029306 F E L V É
ÜGYVITELI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA VIZSGAKÖVETELMÉNYEI, TÉMAKÖREI
ÜGYVITELI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA VIZSGAKÖVETELMÉNYEI, TÉMAKÖREI 1. GÉPÍRÁS ÉS IRATKEZELÉS GYAKORLAT 1.1 A vakírás alapja - A tízujjas vakírás szabályos technikájával tudja kezelni a
25/2014. (VIII. 26.) NGM rendelet egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról
25/2014. (VIII. 26.) NGM rendelet egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról A 203. sorszámú Számviteli ügyintéző megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
A 282. sorszámú Irodai titkár megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
8/2017 (V 17) NGM rendelet 27/20 (VIII 27) NGM rendelet módosításáról Hatályos: 20170518 A 282 sorszámú Irodai titkár megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1 AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN
Beiskolázás a Gundel -ben
Beiskolázás a Gundel -ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum Oktatási azonosító: 203078 (közös!!!) Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. J., Gundel K., G. Perlasca, Szamos M.
Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:
Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:
A pénzügyi műveltség fejlesztésének lehetőségei a szakképzés területén
A pénzügyi műveltség fejlesztésének lehetőségei a szakképzés területén PénzSztár Konferencia 2017 2017. április 25. Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium Tanulók fenntartók
Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu
A 203. sorszámú Számviteli ügyintéző megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
116. Az R. 2. melléklet A 203. sorszámú Számviteli ügyintéző megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alcíme helyébe a következő rendelkezés lép: A 203. sorszámú Számviteli ügyintéző
LOGISZTIKAI MŰSZAKI MENEDZSERASSZISZTENS. OKJ száma: 55 345 02 0010 55 01. felsőfokú szakképzés SZAKKÉPZÉSI PROGRAM. Veszprém 2010.
LOGISZTIKAI MŰSZAKI MENEDZSERASSZISZTENS OKJ száma: 55 345 02 0010 55 01 felsőfokú szakképzés SZAKKÉPZÉSI PROGRAM Veszprém 2010. TARTALOM A képzés jogszabályi háttere... 3 A képzésért felelős intézmény,
Általános ápolási és egészségügyi asszisztens. Érettségi vizsgát követő szakképzési évfolyamon megszerezhető szakképesítések:
A 30/2016. (VIII. 31.) NGM rendelet, valamint az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 14. számú melléklete alapján elkészített helyi tantervek óraszámai alapján összeállított óratervek a nappali rendszerű
OM azonosító: Telephely kód: 002
OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 A 2018/2019. tanévben induló osztályok: I. SZAKGIMNÁZIUM KÉPZÉSI FORMA: érettségire felkészítő, egyben ágazati alapozást és szakképesítést adó 4 éves képzés az érettségi
A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára
A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára a 2017/2018. tanévre Kedves Érettségiző! A Nyíregyházi SZC Széchenyi
Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/012 Cím: 6726 Szeged, Temesvári körút 38. Telefonszám 62/547-122 Fax 62/547-125 E-mail csonka@csonka-szeged.sulinet.hu
Széchenyi István Római Katolikus Középiskola. titkarsag@szechenyi60.hu
SZÉCHENYI ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS KÖZÉPISKOLA Intézmény neve: Széchenyi István Római Katolikus Középiskola Címe: 3000 Hatvan, Bajcsy-Zsilinszky u. 6. Telefon/fax: 37/341-594; - E-mail cím: Iskola web lapja:
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA...... Készítette: Kocsisné Hangonyi Judit igazgató Edutop Szakközépiskola és Szakiskola Elfogadta: Kocsis Tibor elnök Szakképzéssel az Emberekért és az Állatokért Közhasznú Alapítvány
Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium OM azonosító:
Intézmény neve: Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium OM azonosító: 031619 Igazgató: Rozmán Éva Pályaválasztási felelős: Pércsi Edit, igazgatóhelyettes Elérhetőségek:
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ (2016-2017-es tanév)
Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskolája 6000 Kecskemét, Katona József tér 4. Tel: 76/508-277, 508-278 fax: 508-242 E-mail: kada@kecskemetiszc.hu 1910 Honlap: www.kada-kkt.sulinet.hu