Mátrai Hegyközségi Tanács. Rendtartása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mátrai Hegyközségi Tanács. Rendtartása"

Átírás

1 Mátrai Hegyközségi Tanács Rendtartása

2 A Rendtartás célja, hatálya: 1 A Rendtartás célja az Alapszabály és a hatályos jogszabályok rendelkezéseinek Hegyközségi Tanácsi szintű érvényesítése a szőlőtermesztés és a borgazdálkodás színvonalának növelése érdekében, abból a célból, hogy a Hegyközségi Tanács tagjainak közös érdekei hosszú távon is megvalósulhassanak. A Rendtartás területi hatálya a Hegyközségi Tanács területét jelenti Mátrai körzet és Síkvidéki körzet, mely konkrétan a Mátrai körzet: Abasár, Apc, Atkár, Detk, Domoszló, Ecséd, Gyöngyös, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Hatvan, Karácsond, Kisnána, Markaz, Nagyréde, Pásztó, Rózsaszentmárton, Szücsi, Vécs, Visonta, Síkvidéki körzet: Kerepes, Kisnémedi, Mogyoród, Őrbottyán, Szada, Szendehely, Vác, Vácegres, Vácrátót, Veresegyház településeknek a szőlőkataszter szerint I. és II. osztályú határrészei. A Rendtartás személyi hatálya kiterjed azokra a Hegyközségekre, természetes személyekre, társas vállalkozásokra és szövetkezetekre melyek a területi hatály alá tartozó területeken tevékenykednek, ill. Hegyközségi tagsággal rendelkeznek. A Rendtartás tárgya a hegyrendészet és gazdálkodás, a büntető rendelkezések, valamint a Rendtartási eljárások szabályozása. I. A hegyrendészet és a gazdálkodás szabályai 1. Szőlőkataszter módosítási eljárás és a szaporítóanyag előállítás szabályai, engedélyezett szőlőfajták július 1. napjától az engedélyezett borszőlő fajták az alábbiak: Ajánlott fajták: Tramini Chardonnay Ottonel muskotály Leányka Szürkebarát Cabernet Sauvignon Kékfrankos Kiegészítő fajták: Olasz rizling Irsai Olivér Blauburger Sauvignon blanc Cserszegi Fűszeres Rizlingszilváni Zweigelt Cabernet Franc Zenit Turán Ültetvényes fajták: Bianca Bíborkadarka Ezerfürtű Furmint Gyöngyrizling Jubileum Karát Kármin Kék oportó

3 Kristály C.43 Kunleány Mátrai muskotály Medina Nektár Rubintos Zala gyöngye Zefír Zöldszilváni Hárslevelű Zöld veltelini Muscat Lunel Rajnai rizling Pinot noir Zengő Merlot Királyleányka Pinot blanc Mátraalján engedélyezett csemege szőlő fajták a következők: Ajánlott fajták: Cardinál Chasselas Pölöskei muskotály Fehér chasselas K.16 Piros chasselas K.18 2 Kiegészítő fajták: Afuz Ali Anita Attila Boglárka Cegléd szépe K.73 Csaba gyöngye Favorit Fehér chasselas Fr Hamburgi muskotály Irsai Olivér Irsai Olivér K.11 Kozma Pálné muskotály Italia Nero Mathiász Jánosné muskotály Pannónia kincse Pölöskei muskotály Szőlőskertek királynője Téli muskotály Teréz Palatina (Augusztusi muskotály) Mátraalján engedélyezett szőlőalany fajták a következők: Ajánlott fajták: Berlandieri x Ripária T. 5C Berlandieri x Ripária T.K.5BB Kiegészítő fajták: Berlandieri x Ripária S.O.4, T.K. 5BB Cr.2, T.K. 5BB Fr 148, T.K. 5BB Wei. 48, T. 5C GK. 40, T. 8B GK. 10, T. 5C Gm. 6, T. 5C Gm. 10, T. 5C Wed, K. 125AA Chasselas x Berlandieri 41 B és Fercal június 3. napjától az engedélyezett borszőlő fajták az alábbiak: Ajánlott fajták: Tramini Chardonnay Ottonel muskotály Leányka Szürkebarát Hárslevelű Olasz rizling Cabernet Sauvignon Kékfrankos Cabernet Franc Engedélyezett fajták: Olasz rizling Irsai Olivér Sauvignon Blanc Cserszegi Fűszeres Rizlingszilváni Zenit

4 Sárga muskotály Zöldveltelini Turán Blauburger Zweigelt Cabernet Franc Pinot Noir 3 Ideiglenesen engedélyezett fajták: Bianca Bíborkadarka Ezerfürtű Furmint Gyöngyrizling Jubileum Karát Kármin Kék oportó Kristály C.43 Kunleány Mátrai muskotály Medina Nektár Rubintos Zala gyöngye Zefír Zöldszilváni Hárslevelű Zöldveltelini Muscat Lunel Rajnai rizling Pinot Noir Zengő Merlot Királyleányka Pinot blanc Mátraalján engedélyezett csemege szőlő fajták a következők: Ajánlott fajták: Cardinál Chasselas Pölöskei muskotály Fehér chasselas K.16 Piros chasselas K.18 Engedélyezett fajták: Afuz Ali Anita Attila Boglárka Cegléd szépe K.73 Csaba gyöngye Favorit Fehér chasselas Fr Hamburgi muskotály Irsai Olivér Irsai Olivér K.11 Kozma Pálné muskotály Italia Nero Mathiász Jánosné muskotály Pannónia kincse Pölöskei muskotály Szőlőskertek királynője Téli muskotály Teréz Palatina (Augusztusi muskotály) Mátraalján engedélyezett szőlőalany fajták a következők: Ajánlott fajták: Berlandieri x Ripária T. 5C Berlandieri x Ripária T.K.5BB Engedélyezett fajták: Berlandieri x Ripária S.O.4, T.K. 5BB Cr.2, T.K. 5BB Fr 148, T.K. 5BB Wei. 48, T. 5C GK. 40, T. 8B GK. 10, T. 5C Gm. 6, T. 5C Gm. 10, T. 5C Wed, K. 125AA Chasselas x Berlandieri 41 B és Fercal 1.3. Fajtakör módosítás kezdeményezése. Hegyközségi szinten történő változtatás esetén a Hegyközségi Választmány és a Hegyközségi Tanács Igazgatóválasztmánya közös állásfoglalása szükséges.

5 4 Borvidéki szintű változtatás esetén a Hegyközségi Tanács Igazgatóválasztmánynak javaslata szükséges. Mindkét esetben szükséges a Földművelésügyi Minisztérium engedélye Szőlőkataszter módosítás eljárási szabályai: Hegyközségi szinten történő változtatás esetén a Hegyközségi Választmány és a Mátrai Hegyközségi Tanács Igazgatóválasztmánya közös állásfoglalása szükséges. Borvidéki szintű változtatás esetén a Hegyközségi Tanács Igazgatóválasztmányának az állásfoglalása szükséges. A kataszter módosításhoz a Földművelésügyi Minisztérium engedélyét is be kell szerezni A szaporítóanyag előállításra vonatkozó előírások: Szaporítóanyag előállítás csak az OMMI engedélyével végezhető. 2. A szőlő termesztéssel összefüggő szabályozás 2.1. A terhelés szabályozására vonatkozóan a várható piaci helyzet ismeretében a választmány tehet ajánlást, a tárgyévet megelőző év december 20-ig. Az ajánlás végrehajtását a hegybíró köteles ellenőrizni, és az ajánlást megsértőket írásban figyelmeztetnie kell A szüret kezdési időpontját a helyi Hegyközség Választmánya évente meghatározza, az a bor, ami a szüret időpontja előtt szüretelt szőlőből készült a Mátrai m.t. minőségi bor névvel nem kaphat származási igazolást.. A szüret időpontját hirdetmény útján kell az érdekeltekkel közölni. Rendkívüli körülmények /időjárás, fertőzés/ esetén az előzőektől el lehet térni A Borvidéken szerkezet-átalakítását és fajtaváltását az 1. számú melléklet szerint leírtak alapján lehet végezni A Hegyközségek tagjainak adatszolgáltatási kötelezettsége a következő: - szőlő területről a május 31-i állapot szerint június 15-ig, - bor tárolásra alkalmas eszközökről, tárolótérről augusztus 31-i állapot szerint szeptember 15-ig, - szőlő termésről szüretet követő 8 napon belül, de legkésőbb november 30-ig, - bor felhasználásról, borászati melléktermékről augusztus 31-i állapot szerint szeptember 15-ig, - bor felhasználásról, borászati melléktermékről december 31-i állapot szerint január 15-ig.

6 A hegybíró az összesített adatokat: - a szőlőterület nagyságáról, szőlőfajtánkénti megoszlásáról, a terület változásáról, a szőlőtermelő tagok május 31-i létszámára június 30-ig, - a szőlőtermésről, értékesítésről, a feldolgozott szőlő mennyiségre, minőségi kategóriánkénti bontásban december 31-ig, - a borkészletekről és a készletváltozásról a jelentések beérkezést követő 15 napon belül, de legkésőbb szeptember 30-ig, illetve január 31-ig megküldi a Hegyközségi Tanácsnak. 3. Borgazdálkodással összefüggő előírások: 3.1. A feldolgozás, tárolás, valamint a bor kezelése során mindig az aktuális jogszabályt kell alkalmazni Mustot illetve bort csak szőlőből szabad előállítani. A must vagy szőlőcefre természetes eredetű cukortartalmának kiegészítése, sűrített must, töményített must, vagy répacukor hozzáadásával történhet a rendelet előírásainak megfelelően. Must és bor készítése és kezelése során a reduktív eljárások alkalmazását kell előnyben részesíteni A Hegyközségi Tanács a szőlőfeldolgozásra, borkezelésre vonatkozóan a jogszabályi előírásoktól szigorúbb követelményeket tagjai részére nem ír elő A Hegyközségi Tanács az előírásokat be nem tartó tagjával szemben államigazgatási eljárást kezdeményez A Mátrai Borvidéken meghatározott termőhelyről származó minőségi borokat csak a 2. számú mellékletben leírtak és betartása alapján lehet készíteni. 4. Egyéb Rendtartási előírások 4.1. A megtermelt, előállított szőlő és bor értékesítése esetén a Hegyközségi tag köteles a termékéhez származási bizonyítványt mellékelni. A származási bizonyítvány kiadására csak a járulékfizetési és adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése után kerülhet sor Szőlő ill. bor felvásárlást végző tag köteles a termelőtől, előállítótól a származási bizonyítványt megkérni. Ennek elmulasztása esetén államigazgatási eljárás keretében szabálysértési bírság is kiszabható A Hegyközségtől a Hegyközségi Tanács felé csak olyan módon adható tovább nyilvántartási adat, hogy a személyes adatok védelme biztosított

7 6 legyen. Személyre beazonosítható adat a Hegyközségi Tanácsi nyilvántartásból nem adható ki. Ez alól kivételt képeznek a tisztségviselők név és lakcím adatai, valamint a külön jogszabályban meghatározott kötelezettség A Hegyközség a Rendtartás 1 példányát a hatályba lépés előtt véleményezésre köteles a Hegyközségi Tanács részére megküldeni. II. Büntető rendelkezések 1. A felelőség megállapításának szabálya Csak szándékos, vagy gondatlan magatartásnál lehet felelőségre vonást alkalmazni. Minden esetben a cselekmény megszüntetésére, a mulasztás pótlására írásban kell felszólítani a tagot, határidő megjelölésével, a következményekre való felhívással. Azt, aki nem Hegyközségi tagként vét a Rendtartás szabályai ellen, a Hegyközség felszólítja a jogellenes állapot megszüntetésére vagy a Rendtartás szerinti cselekvésre. A felszólítás eredménytelensége esetén a Hegyközség bíróságtól kérheti a Rendtartásba ütköző cselekményt elkövető személynek a felszólításnak megfelelő kötelezését. 2. Rendtartási büntetések és intézkedések 2.1. Figyelmeztetés /írásos elmarasztalás/. 2.2.Felszólítás /valamilyen cselekmény elvégzésére vagy elhagyására/. 2.3.Pénzbírság /a mindenkori szabálysértési bírság maximumának összegéig/. 2.4.Eltiltás termőhelyre utaló termékjelzés használatától. 2.5.Eltiltás minőség megjelölés használatától A 2.4. ill sz. büntetések esetén 2.1. és 2.3. szankciók is alkalmazandók 3. Büntetések kiszabásának elvei 3.1. A büntetés kiszabásánál minden esetben mérlegelni kell a cselekmény súlyán túl a tag személyi körülményeit, a szabálysértés feltárásában való segítőkész közreműködést A cselekmény ismétlődését, halmazati jellegét súlyosbító körülményként kell figyelembe venni évtől 3 évig terjedhet, de minden határozatnál határnap kijelölésével kell az érvényesség időtartamát meghatározni.

8 A büntetések 2 évig tarthatók nyilván /a 2 évnél hosszabb időre szóló eltiltás kivételével/, ez egyben a büntetések elévülési ideje is Súlyosbító körülményként az ismétlődés csak az elévülési időn belül vehető figyelembe. 4. Egyes szabályszegések felsorolása és szankciói Szabályszegés megnevezése Büntetési szankció engedély nélküli telepítés pénzbírság engedélytől eltérő telepítés pénzbírság ellenőrizetlen szaporítóanyag felhasználás pénzbírság szüreti időpont megszegése pénzbírság növényvédelmi kötelezettség elmulasztása figyelmeztetés, pénzbírság talajművelési kötelezettség elmulasztása figyelmeztetés, pénzbírság szőlőtermeléssel kapcsolatos szabályszegések felszólítás, pénzbírság borászati tevékenységgel kapcsolatos szabályszegések felszólítás, eltiltás adatszolgáltatási mulasztások figyelmeztetés hamis termékjelölés alkalmazása eltiltás hamisított termék előállítása pénzbírság és büntetőeljárás kezdeményezése A pénzbírság a mindenkori szabálysértési bírság maximumának összegéig, terjedhet. 1. Eljárási szabályok: III. Rendtartási eljárás 1.1. Rendtartási ügyekben az Igazgatóválasztmány jár el, a rendtarásban rögzített szabályok alkalmazásával Az Igazgatóválasztmány a Hegyközségi Tanácsi Rendtartás érvényesítését ülésein állandó napirendként tárgyalja. Az Elnök, az Alelnök, a Titkár és az EB. Elnök jogosult külön javaslatot tenni és rendkívüli ellenőrzést tartani, eljárást kezdeményezni, és határozati javaslatot tenni Eljárás abban az esetben indítható bejelentés alapján, ha az eljárás lefolytatását legalább 4 igazgatóválasztmányi tag támogatja Hatáskör és illetékesség nélkül eljárás nem kezdeményezhető. Bármilyen személyi érintettség esetén az eljárásból az igazgatóválasztmányi tagot ki lehet zárni. Eljárási kizáró ok esetén a titkár a Hegyközségek Nemzeti Tanács Főtitkárától írásban köteles kérni az eljáró titkár kijelölését.

9 Az eljárás indokolt esetben rövid úton megszüntethető, felfüggeszthető, félbeszakítható, de egy éven belül minden esetben befejezendő Tárgyalás csak határidőre kitűzve, az idézett személy idézeti minőségét meghatározó idézéssel tartható meg. A tárgyalásról jegyzőkönyvet kell felvenni A Hegyközségi Tanácsnál kezdődött eljárás, tárgyalás nélkül is lefolytatható, ha a tényállás tisztázott és az érintett beismerte a szabálysértést A Hegyközségi határozat elleni fellebbezésre indult eljárást minden esetben tárgyalás alapján, határozathozatallal kell lezárni. 2. A határozat felülvizsgálata 2.1. A jogsértő testületi határozat felülvizsgálatát a Hegyközségi szervezet bármely tagja kérheti a bíróságtól A választmánynak Rendtartási ügyben hozott határozata felülvizsgálatát az a tag kérheti, akinek jogát vagy jogos érdekét a határozat sérti Perindítás előtt a sérelmet szenvedett tag köteles a jogsértést bejelenteni a határozat meghozatalától számított 15 napon belül az Ellenőrző Bizottságnak, amely további 15 napon belül állást foglal, és erről a tagot, valamint a határozatot hozó testületet írásban értesíti A keresetet az Ellenőrző Bizottság állásfoglalása kézhezvételétől számított 30 napon belül a sérelmes döntést hozó Hegyközségi szervezet ellen, kell megindítani. A keresetindításra nyitva álló határidő jogvesztő. A keresetindításnak halasztó hatálya nincs, bíróság azonban a határozat végrehajtását felfüggesztheti A bíróság eljárására egyebekben a polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni Az igazgatóválasztmány szabálysértés vagy bűncselekmény észlelése /gyanúja/ esetén köteles a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnál feljelentést tenni.

10 3. Eljárással kapcsolatos költségek viselése Az eljárás igazolt költségeit az eljárásba vont személy viseli, amennyiben a bűnössége beigazolódott Bejelentésre indult eljárás esetén a bejelentőt terheli az eljárás költsége, amennyiben az eljárásba vont személy ártatlansága igazolódik. IV. Záró rendelkezések 1. A Hegyközségi Tanács Rendtarását hirdetményi úton, valamint a helyben szokásos más alkalmas módon is közzé kell tenni, továbbá a Hegyközség székhelyén kívül lakó tagoknak meg kell küldeni. A közzététellel egyidejűleg a Rendtartást meg kell küldeni a települési önkormányzatnak, valamint a Megyei Földművelésügyi Hivatalnak is. A Rendtartás a hirdetményként való közzététel napját követő harmincadik napon lép hatályba. 2. A Hegyközségi Tanácsi Rendtartást a Mátrai Hegyközségi Tanács Közgyűlése a június 3-án tartott ülésén hozott 19/2004. (06.03.) számú Közgyűlési határozatával elfogadta. Gyöngyös, június 3. Dr. Nyilas János elnök Előháziné Szőke Dominika jegyzőkönyvvezető Cserta István jegyzőkönyv hitelesítő Nádasi Kálmán jegyzőkönyv hitelesítő Ellenjegyezte: dr. Abonyi Katalin ügyvéd

11 10 1. számú melléklet A Mátrai Borvidék Szerkezet-átalakítási és átállási terve Szőlőtermesztés A Hegyközségekről szóló évi CII. tv. és a.. számú FVM rendelet alapján. A Borvidék hosszú távú céljainak megvalósítása érdekében, valamint az itt előállított borászati termékek szőlőalapanyagának kiegyensúlyozott minősége és egységes jellege garantálása miatt, a következő szakmai szempontok betartását javasoljuk a Mátrai Borvidék területén. A szerkezetváltási irányelveket, a telepítést vagy kivágást kezdeményező kérelme alapján, az illetékes hegybíró az MVH területi szerve felé tett véleményezése során figyelembe veszi, és betartatja. 1. Szakmai felkészültség A Borvidék árutermő szőlőültetvényeinek szakszerű művelése és fenntartása érdekében, valamint a gazdaságos tevékenység megvalósíthatósága céljából, az alábbi táblázat szerinti összefüggések vizsgálhatók a szőlőterület használója vonatkozásában. feltételek terület 1000 m 2 3 ha 3 10 ha 10 ha - tól szükséges szakmai felkészültség gyakorlati jártasság / 3 év őstermelő 5 éves szőlőtermesztési gyakorlat vagy szaktanácsadó alkalmazása szakirányú végzettség vagy5 éves műszaki ellátottság egyéni művelés vagy legalább éves művelési szerződés egyéni vagy legalább éves művelési szerződés egyéni vagy legalább éves környezetvédelem piaci viszonyok művelő szolgáltató feladata saját vagy feldolgozás vagy ért. szerződés alapfokú növényvédelmi képzettség vagy szolgáltatási szerződés, permetezési napló középfokú saját növényvédelmi képzettség vagy saját feldolgozás, bérfeldolgozás vagy középtávú ért. szerződés vagy bérfeldolgozás, középtávú

12 szőlőtermesztési gyakorlat vagy szaktanácsadó alkalmazása 2. Ökológiai adottságok 11 művelési szerződés szolgáltatási szerződés vagy szaktanácsadó alkalmazása term. szerződés Általános szabály, hogy szőlőtelepítési engedély csak a termőhelyi szőlőkataszter nyilvántartásban szereplő I. és II. besorolású területekre adható ki, valamint az I. kataszteri besorolású területeknek legalább 300 pontos termőhelyi értékszámot el kell érnie. A szőlőtermesztéssel korábban is hasznosított területek előnyt élveznek, amennyiben a termesztési tapasztalatok fellelhetők és kedvezően értékelhetők. A telepítendő területnek általános szabályként lehetőleg alkalmasnak kell lennie a szőlősorok észak-déli irányultságának megvalósításához. Kivételek a lejtős területek (7 % lejtő felett), ahol a rétegvonalas telepítés az elfogadható, illetve a meglévő táblaszerkezethez való illeszkedés. Az elmúlt 15 év valamelyikében, 30 %-nál nagyobb mértékű tőkepusztulást okozó téli fagykárt szenvedett területekre telepítési kérelem nem támogatható. 3. Ültetvényszerkezet a. Ültetvényméret Az árutermelő szőlőültetvények telepítése során, a terület kitűzését az alkalmazott térállásnak megfelelően, oly módon kell megoldani, hogy a terület gépi művelése a szomszédos terület megközelítését tegye lehetővé. b. Térállás A szőlőtőkék térbeli elhelyezése a telepítendő terület adottságainak figyelembevételével kerül meghatározásra. - A szőlősorok távolsága maximum: 3,5 m a művelési mód függvényében. - A szőlőtőkék távolsága minimum: 0,9 m - A tőkehelyek száma nem lehet kevesebb db-nál hektáronként. A teraszos művelési ágaknál ezek a függvényében alakulhatnak. mértékeke a sajátosságok c. Művelésmód A Borvidék területén szerkezetátalakításhoz javasolt művelésmódok: - MOSER

13 12 - ernyő - Sylvoz - Egyes függöny - valamint az összes alacsony és hagyományos művelésmód, ha a technológiai feltételek és a szakmai hozzáértés biztosítottak. d. Tőketerhelés(rügyterhelés) A tőkénkénti meghagyott világos rügyek számát, a termelő piaci szándékai szerint, és a művelésmódból eredő szükségszerűségeknek megfelelően kell, évente meghatározni. Ez azonban, bármely művelésmód esetén sem haladhatja meg a 12 világos rügy/m 2 értéket. A termelési célok eléréséhez szükséges termésmennyiség beállítását, a vegetációs szakaszban évente legalább 2 időpontban elvégzett fürtszabályozással lehet megvalósítani. e. Szaporítóanyag A termelési célok megváltozása és a Borvidék talaj, és domborzati viszonyainak, valamint mikroklímatikus tényezőinek változatossága miatt, szükséges a használt alanyfajták számának bővítése, adott termelési potenciálhoz való igazítása. Ennek érdekében a Mátrai Borvidék Hegyközségi Tanácsa a Károly Róbert Főiskola Központi Labor Tass-puszta illetve Mezőgazdasági Szaktanácsadó és termékvizsgáló Szolgálat Kft. SZAKSZOLGÁLAT tal együttműködve kidolgoz és javaslatot tesz a Borvidék talajtípusainak figyelembevételével készített alany-nemes-termőhely táblázatra, szakmai szabályként. A fajtaválasztás során előnyben kell részesíteni a hagyományos és a nem mennyiségi termelés érdekében szelektált fajtákat és klónokat. Csak OMMI által ellenőrzött szaporítóanyag használható. f. Fajtalista A Borvidéken előállított termékek egységesítésének és piaci lehetőségeinek fokozása érdekében a termesztésben tartott fajtaszám szűkítése válik szükségessé. Új fajta, ajánlott kategóriába kerülését minden esetben meg kell előznie a termőhelyi fajtakísérletnek, 10 éves dokumentált termelési Interspecifikus fajták területének növelése nem kívánatos. Az elmúlt 10 év termésének átlagában, a Borvidéki átlagnál kedvezőbb minőséggel szüretelhető fajták: Fehér fajták: Ajánlott: Tramini, Chardonnay, Leányka,

14 Ottonel Muskotály, Szürkebarát, Hárslevelű, Olasz rizling 13 Engedélyezett: Irsai Olivér, Sauvignon Blanc, Cserszegi Fűszeres, Rizlingszilváni, Zenit, Sárga muskotály, Zöldveltelini Vörös fajták: Ajánlott: Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, Kékfrankos Engedélyezett: Blauburger, Zweigelt, Pinot Noir, Turán A telepítési kérelmet a Hegybíró csak abban az esetben javasolhat pozitívan az MVH Hivatala felé, ha a telepítő rendelkezik szőlőfelvásárló cégtől nyilatkozattal, hogy a termésének biztosított a felvásárlása vagy nyilatkozza, hogy saját célra dolgozza fel. Gyöngyös, június 3. Dr. Nyilas János elnök Előháziné Szőke Dominika jegyzőkönyvvezető Cserta István jegyzőkönyv hitelesítő Nádasi Kálmán jegyzőkönyv hitelesítő Ellenjegyezte: dr. Abonyi Katalin ügyvéd

15 14 2. számú melléklet Meghatározott termő helyrő l származó minő ségi borok 1. Termőterület körülhatárolása A Mátrai Borvidék településeinek I. és II. szőlő termőhelyi kataszterbe sorolt település részei (ld. SZBKI besorolás), amelyet a.. /2004. FVM rendelet hirdet ki. 2. Termesztéstechnológia Az alábbi termesztéstechnológia szerint termelt szőlőből készült bor kaphat m.t. minőségi bor minősítést: A telepített ültetvényeknél a jelenlegi használatnak megfelelő művelésmód elfogadott: bak, egyes függöny, ernyő, Moser, GDC, Sylvoz valamint az összes alacsony és hagyományos művelésmód. Új telepítések esetén: bak, egyes függöny, ernyő, Moser, Sylvoz valamint az összes alacsony és hagyományos művelésmód művelésű ültetvényből származó szőlőből készült borok. A Mátrai Borvidék mindkét körzetében a GDC művelésmódú ültetvény nem telepíthető. Ahol a tenyészterület min tőkeszám/ha az ültetvény tőkesűrűsége. 3. Hektáronkénti terméshozam korlát M.t. minőségi bor a Mátrai Borvidéken az alábbi terméshozam korlátozásnak megfelelően készíthető. Pontos meghatározása: max: 100 hl/ha seprős újbor esetén ami megfelel max. 15 t/ha szőlőtermésnek 12 rügy/m 2 rügyterhelés. Töppedt szőlőből, késői szüretelésű, válogatott szüretelésű stb. szőlő esetén a terméshozam korlát 70 hl/ha

16 4. Szüret 15 A szüret kezdési időpontját a helyi Hegyközség Választmánya évente meghatározza, az a bor, ami a szüret időpontja előtt szüretelt szőlőből készült a Mátrai m.t. minőségi bor névvel nem kaphat származási igazolást. 5. Minimális természetes alkoholtartalom Fehér fajták esetén: 9 térfogat % Vörös fajták esetén: 9 térfogat % töppedt szőlő vagy késői szüretelés esetén legalább 20 tömegszázaléknyi (MM 0 ) természetes eredetű cukrot tartalmazó mustból készülhet. 6. Bortermelési módszerek Az adott Borvidéken használt jellemző borkészítési eljárások használatával készült borok kaphatnak m.t minőségi bor minősítést, amennyiben a hatályos jogszabályok betartásával állították elő. 7. Szőlőfajták A Mátrai Borvidéken m. t. minőségi bort a Mátrai és a Síkvidéki körzetre egyaránt értendő. BLAUBURGER OLASZ RIZLING CABERNET FRANC OLASZ RIZLING B.14 CABERNET FRANC E.11 OLASZ RIZLING B.20 CABERNET SAUVIGNON OLASZ RIZLING GK 1 CABERNET SAUVIGNON C.15 OTTONEL MUSKOTÁLY CABERNET SAUVIGNON PINOT NOIR E.153 CHARDONNAY RIZLINGSZILVÁNI CHARDONNAY 75 RIZLINGSZILVÁNI C 650 CHARDONNAY 96 RIZLINGSZILVÁNI K 2 CHARDONNAY C 116 RIZLINGSZILVÁNI K.3 FURMINT SÁRGA MUSKOTÁLY HÁRSLEVELÜ SAUVIGNON HÁRSLEVELÜ 1007 SAUVIGNON BLANC C 297 HÁRSLEVELŰ K 9 SZÜRKEBARÁT HÁRSLEVELÜ P.41 SZÜRKEBARÁT 34 HÁRSLEVELÜ T.311 SZÜRKEBARÁT B.10 IRSAI OLIVÉR TRAMINI

17 IRSAI OLIVÉR K 11 TRAMINI C 47 KEKFRANKOS TURÁN KÉKFRANKOS Kt.1 ZENIT LEÁNYKA ZÖLD VELTELINI LEÁNYKA E 99 ZWEIGELT 16 Gyöngyös, június 3. Dr. Nyilas János elnök Előháziné Szőke Dominika jegyzőkönyvvezető Cserta István jegyzőkönyv hitelesítő Nádasi Kálmán jegyzőkönyv hitelesítő Ellenjegyezte: dr. Abonyi Katalin ügyvéd

Pécsi Borvidék Hegyközségeinek Tanácsa 7621 Pécs, Felsőmalom u. 13. 7601 Pf. 178.

Pécsi Borvidék Hegyközségeinek Tanácsa 7621 Pécs, Felsőmalom u. 13. 7601 Pf. 178. Pécsi Borvidék Hegyközségeinek Tanácsa 7621 Pécs, Felsőmalom u. 13. 7601 Pf. 178. Pécsi Borvidéki 1. sz. Rendtartás Melléklete A PÉCSI BORVIDÉK SZERKEZET-ÁTALAKÍTÁSI ÉS ÁTÁLLÁSI TERVE A 2004-2005 BORPIACI

Részletesebben

Borvidéki terv. Tolnai Borvidék

Borvidéki terv. Tolnai Borvidék Borvidéki terv Tolnai Borvidék A 2008/2009 borpiaci évre szóló borvidéki követelményrendszer a szılıültetvények szerkezetátalakítási és átállítási támogatásához A Borvidéki terv a Hegyközségekrıl szóló

Részletesebben

Borvidéki terv. 2. 1. Fajtaváltás Fajtaváltást csak az I. és II/1, II/2 termőhelyi kataszteri besorolású ültetvényen lehet végrehajtani.

Borvidéki terv. 2. 1. Fajtaváltás Fajtaváltást csak az I. és II/1, II/2 termőhelyi kataszteri besorolású ültetvényen lehet végrehajtani. Csongrádi Borvidék Hegyközségi Tanácsa Mórahalom, Röszkei út 47. Tel. Fax.: 62/280-524 Borvidéki terv CSONGRÁDI BORVIDÉK A 2007-2008 BORPIACI ÉVTŐL SZÓLÓ BORVIDÉKI KÖVETELMÉNYRENDSZER A SZŐLŐÜLTETVÉNYEK

Részletesebben

A Balatonfelvidéki borvidék szerkezet-átalakítási és átállási terve a 2008-200. 2009 borpiaci évre

A Balatonfelvidéki borvidék szerkezet-átalakítási és átállási terve a 2008-200. 2009 borpiaci évre Balatonfelvidéki Hegyközségi Tanács Badacsony, Római u. 2. A Balatonfelvidéki borvidék szerkezet-átalakítási és átállási terve a 2008-200 2009 borpiaci évre A borvidék hosszú távú céljainak megvalósítása

Részletesebben

BORVIDÉKI RENDTARTÁS

BORVIDÉKI RENDTARTÁS Móri Borvidék Hegyközségi Tanácsa 8060 Mór, Zrínyi Miklós utca 36. BORVIDÉKI RENDTARTÁS - A mindenkori szőlőtermesztésről- és borgazdálkodásról szóló érvényes európai uniós és magyar törvények alapján

Részletesebben

A Tokaji Borvidék Szerkezet-átalakítási és átállítási terve Szőlőtermesztés

A Tokaji Borvidék Szerkezet-átalakítási és átállítási terve Szőlőtermesztés Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa 3910 Tokaj, Rákóczi u. 54. A Tokaji Borvidék Szerkezet-átalakítási és átállítási terve Szőlőtermesztés A Hegyközségekről szóló 1994. évi CII. tv. és a 100/2004. számú

Részletesebben

Borvidéki szerkezetátalakítási és átállási terv Kunsági Borvidék

Borvidéki szerkezetátalakítási és átállási terv Kunsági Borvidék Borvidéki szerkezetátalakítási és átállási terv Kunsági Borvidék A 2009/2010. borpiaci évtıl érvényes borvidéki követelményrendszer a szılıültetvények szerkezetátalakítási és átállási támogatásához. A

Részletesebben

A BALATONMELLÉKE BORVIDÉK HEGYKÖZSÉGI TANÁCS RENDTARTÁSA

A BALATONMELLÉKE BORVIDÉK HEGYKÖZSÉGI TANÁCS RENDTARTÁSA A BALATONMELLÉKE BORVIDÉK HEGYKÖZSÉGI TANÁCS RENDTARTÁSA Érvényes: 2004. szeptember 20-tól RENDTARTÁS A RENDTARTÁS CÉLJA ÉS HATÁLYA A Rendtartás célja az Alapszabály és a hatályos jogszabályok rendelkezéseinek

Részletesebben

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181.

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Bírálati lista 2014. december 11-i érzékszervi bírálat 1./ Borok mintaszáma: BBBB 13/OFJ/2014. Termékleírás szerinti megnevezése:

Részletesebben

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181.

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. 2013. július 11.-i érzékszervi bírálat Bírálatról készült jegyzőkönyv 1./ Borok mintaszáma: BBBB 719/2013. Termelő kérésére nem

Részletesebben

BORVIDÉKI TERV. Pannonhalmi Borvidék

BORVIDÉKI TERV. Pannonhalmi Borvidék BORVIDÉKI TERV Pannonhalmi Borvidék A 2008/2009 borpiaci évtıl érvényes borvidéki követelményrendszer szılıültetvények szerkezetátalakítási és -átállítási támogatásához Ezen Borvidéki terv a Hegyközségrıl

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló

Részletesebben

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181.

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. 2013.január 10.-iérzékszervi bírálat Bírálatról jegyzőkönyv 1./ Borok mintaszáma: BBBB 31/2013. Termékleírás szerinti megnevezése:

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban

Részletesebben

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181.

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Bírálati lista OEM-es borokról 2016. március 17.-i érzékszervi bírálat 1./ Borok mintaszáma: BBBB 370/2016. Termékleírás szerinti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása

Részletesebben

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.

Részletesebben

A TOLNAI BORVIDÉK HEGYKÖZSÉGI TANÁCSÁNAK RENDTARTÁSA

A TOLNAI BORVIDÉK HEGYKÖZSÉGI TANÁCSÁNAK RENDTARTÁSA A TOLNAI BORVIDÉK HEGYKÖZSÉGI TANÁCSÁNAK RENDTARTÁSA A Tolnai Borvidék Hegyközségi Tanácsa a borvidéken működő hegyközségek tevékenységének harmonizálása, valamint az eljárási szabályok közzététele céljából

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 22.12.2006 COM(2006) 916 végleges 2006/0300 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek,

Részletesebben

Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.

Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat. A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, őstermelők esetén érvényes vállalkozói, őstermelői igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi

Részletesebben

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013

Részletesebben

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181.

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. 2014. június 26.-i érzékszervi bírálat Bírálatról készült jegyzőkönyv 1./ Borok mintaszáma: BBBB 862/2014. Termékleírás szerinti

Részletesebben

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására

Részletesebben

lakatosanita@mail.iif.hu

lakatosanita@mail.iif.hu Lakatos Anita 1 Kulka Gábor 2 - Májer János 3 A Balatoni Borrégió termékleírásának összehasonlítása az OEM minősítési kategóriába tartozó borok megoszlásának vizsgálata alapján Comprasion of the Product

Részletesebben

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181.

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. 2015. április 30.-i érzékszervi bírálat Bírálati lista 1./ Borok mintaszáma: BBBB 421/2015. Termékleírás szerinti megnevezése: Zalai

Részletesebben

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére 3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört

Részletesebben

BORVIDÉKI TERV A Hajós-Bajai Borvidék szerkezetátalakítási terve

BORVIDÉKI TERV A Hajós-Bajai Borvidék szerkezetátalakítási terve Melléklet a Hajós-Bajai Borvidék Rendtartásához BORVIDÉKI TERV A Hajós-Bajai Borvidék szerkezetátalakítási terve a 2008/2009. borpiaci évtıl Készült a Hegyközségekrıl szóló 1994. évi CII. tv., valamint

Részletesebben

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:

Részletesebben

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének

Részletesebben

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181.

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Bírálatról készült jegyzőkönyv OEM-es borok 2016. február 4.-i érzékszervi bírálat 1./ Borok mintaszáma: BBBB 123/2016. Termékleírás

Részletesebben

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Képviselő-testület! Csöbör Katalin képviselő tagságának lemondásával megüresedett az alpolgármesteri poszt. A választási eljárásról szóló törvény előírásai alapján a megüresedett képviselői helyet

Részletesebben

Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.

Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzıi

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzıi JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2007. február 6-án megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

Módosító Okirat. Okirat szám: 22/30750-2/2015.

Módosító Okirat. Okirat szám: 22/30750-2/2015. Okirat szám: 22/30750-2/2015. Módosító Okirat A Pestszentlőrinci Csemete Óvoda a Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testülete által 2014. március 12.

Részletesebben

152/1. H a t á r o z a t

152/1. H a t á r o z a t 11. Alapító okiratok módosítása Előterjesztő: Várospolitikai Alpolgármester 152/1 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a Heller

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a

Részletesebben

Borvidéki szerkezetátalakítási és -átállítási terv Mátrai Borvidék

Borvidéki szerkezetátalakítási és -átállítási terv Mátrai Borvidék Borvidéki szerkezetátalakítási és -átállítási terv Mátrai Borvidék A 2009/2010. borpiaci évtıl érvényes borvidéki követelményrendszer a szılıültetvények szerkezetátalakítási és - átállítási támogatásához

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész)

Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/61 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015

Részletesebben

BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 14/B Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Stratégiai Főosztály Környezetpolitikai Osztály II. A testületileg illetékes KÖFE szakmai véleményét megkaptuk, és figyelembe vesszük

Részletesebben

A BIZOTTSÁG 2000. március 27-i 2000/273/EK HATÁROZATA

A BIZOTTSÁG 2000. március 27-i 2000/273/EK HATÁROZATA A BIZOTTSÁG 2000. március 27-i 2000/273/EK HATÁROZATA az építési termékek megfelelőségének a 89/106/EGK tanácsi irányelv 20. cikke (2) bekezdése szerinti, hét, iránymutatás nélküli európai műszaki engedély

Részletesebben

FELSŐ-MAGYARORSZÁG TERMÉKLEÍRÁS I. NÉV

FELSŐ-MAGYARORSZÁG TERMÉKLEÍRÁS I. NÉV 9. szám FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉRTESÍTŐ 315 FELSŐ-MAGYARORSZÁG TERMÉKLEÍRÁS I. NÉV Felső-Magyarország (Felső-Magyarországi) eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés: földrajzi jelzés 9. szám FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉRTESÍTŐ

Részletesebben

Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015.

Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: jako.gergely@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési

Részletesebben

NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e. az egészségügyi alapellátás körzeteiről

NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e. az egészségügyi alapellátás körzeteiről NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e az egészségügyi alapellátás körzeteiről Nyáregyháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete az egészségügyről szóló 1997. évi

Részletesebben

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2007

Közhasznúsági jelentés 2007 Közhasznúsági jelentés 2007 I. Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény levezetés) II. Kimutatás a vagyon felhasználásáról III. Kimutatás a kapott támogatásokról IV. Beszámolás a közhasznú tevékenységről

Részletesebben

A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása

A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása Pados Róbert Hulladékgazdálkodási ügyintéző Zalaegerszeg,

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)

Részletesebben

1. számú melléklet TÁJÉKOZTATÓ A BÍRÓSÁGI ÜLNÖKÖK VÁLASZTÁSÁRÓL

1. számú melléklet TÁJÉKOZTATÓ A BÍRÓSÁGI ÜLNÖKÖK VÁLASZTÁSÁRÓL 1. számú melléklet TÁJÉKOZTATÓ A BÍRÓSÁGI ÜLNÖKÖK VÁLASZTÁSÁRÓL A Magyar Köztársaság Alkotmányának 46. (2) bekezdése értelmében a törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák (ülnökök)

Részletesebben

(98/437/EK) (HL L 194, 10.7.1998, o. 39)

(98/437/EK) (HL L 194, 10.7.1998, o. 39) 1998D0437 HU 02.08.2001 001.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (1998. június 30.) az építési

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00202-0015/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Az E.ON Energiaszolgáltató Kft. (székhelye: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 7-8., adószáma: 13958147-2-44.)

Részletesebben

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki. Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

J A V A S L A T. az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására. Ózd, 2015. június 24.

J A V A S L A T. az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására. Ózd, 2015. június 24. J A V A S L A T az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására Ózd, 2015. június 24. Előterjesztő: Előkészítő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság

Részletesebben

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 49/2014. (X.12.) határozata

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1. CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2016. június 13-án (hétfő) 16.00 órakor

M E G H Í V Ó. 2016. június 13-án (hétfő) 16.00 órakor Szám: /2016. M E G H Í V Ó Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016. június 13-án (hétfő) 16.00 órakor rendkívüli ülést tart, melyre tisztelettel meghívom. Ülés helye: Gyáli Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós

Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós Előadó: dr. Jakab Miklós Az önellenőrzés fogalma Az adózó önadózás esetén jogosult az önellenőrzésre elévülési időn belül, de arra nem kötelezhető. Az önellenőrzéssel az adózó helyesbíti és bevallja az

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-41/2013. Tárgy: A Kiszombor 05326/2 hrsz-ú (korábban: 027/2 hrsz) ingatlan

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről

Részletesebben

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181.

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Az OEM borok bírálatáról készült jegyzőkönyv 2015. január 22.-i érzékszervi bírálat 1./ Borok mintaszáma: BBBB 46/2015. Termékleírás

Részletesebben

Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás

Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/96 Beszerzés tárgya: Szállítási (keret)szerződés keretében tisztítószerek és tisztító eszközök

Részletesebben

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata I. Általános rendelkezések, fogalom meghatározások Szabályzatunk célja, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár a könyvtári

Részletesebben

2015. június 26-i rendes ülésére

2015. június 26-i rendes ülésére 38. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére Tárgy: Közbeszerzési eljárás megindításának jóváhagyása a Támasz

Részletesebben

irányítószám: Ország: Magyarország

irányítószám: Ország: Magyarország 25/23-2/2015. A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S PÁPA VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE 176. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-025 Fax: 89/313-989 E-mail: jegyzo@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S A KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. DECEMBER 31-I ÜLÉSÉRE Tárgy: 2014. évi

Részletesebben

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015.

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015. 32/2015.(II.10.) KT Dunaföldvár Város Képviselő-testülete az önkormányzati beszerzésekre vonatkozó 2015. évi közbeszerzési tervét jóváhagyja. Felhatalmazza a t a tervben szereplő eljárások megindítására.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZ DÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉR KÉNT SZERZ D FÉL NEVE ÉS CÍME

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZ DÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉR KÉNT SZERZ D FÉL NEVE ÉS CÍME MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41517 7. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ:

Részletesebben

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe

Részletesebben

1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA

1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS 3. sz. melléklet A NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY 2007. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A 193/2003. (XI. 26.) KORMÁNYRENDELET 31. ALAPJÁN 1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a PRÉMIUM Egészségpénztár 2016. évi második rendkívüli Küldöttközgyűléséről

TÁJÉKOZTATÓ. a PRÉMIUM Egészségpénztár 2016. évi második rendkívüli Küldöttközgyűléséről TÁJÉKOZTATÓ a PRÉMIUM Egészségpénztár 2016. évi második rendkívüli Küldöttközgyűléséről A PRÉMIUM Egészségpénztár Igazgatótanácsa 2016. március 11-én 13 órára hívta össze a Pénztár 2016. évi második rendkívüli

Részletesebben

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése című (VP2-4.1.1.4-16 kódszámú) felhívás

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése című (VP2-4.1.1.4-16 kódszámú) felhívás Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése című (VP2-4.1.1.4-16 kódszámú) felhívás Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a felhívás módosulásai az

Részletesebben

SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről

SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről 5. melléklet a 12/2014. (XII.15.) önkormányzati rendelethez SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről I. Általános rendelkezések

Részletesebben

2010_MEGF_NYILATK PROXYNET. CORVUS Telecom Kft. [ MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT ]

2010_MEGF_NYILATK PROXYNET. CORVUS Telecom Kft. [ MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT ] 2010_MEGF_NYILATK CORVUS Telecom Kft. Deák Bertalan ügyfélszolgálat vezető Készült: 2011.01.10. PROXYNET Internet szolgáltatás belső méréseken és ellenőrzéseken alapuló minőség és szolgáltatás, megfelelőség

Részletesebben

Kézfertőtlenítő szerek engedélyezése és hatásosságuk vizsgálata a Biocid rendelet alapján

Kézfertőtlenítő szerek engedélyezése és hatásosságuk vizsgálata a Biocid rendelet alapján Kézfertőtlenítő szerek engedélyezése és hatásosságuk vizsgálata a Biocid rendelet alapján Takács Tünde biológus Kézhigiénés Világnap, 2010. május 5. Néhány szó a biocid felülvizsgálatról A biocid termékek

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.

Részletesebben

Címzett: Markus Goddemeier E-mail: markus.goddemeier@proteinsimple.com Fax: +49 (0)162 985 79 53

Címzett: Markus Goddemeier E-mail: markus.goddemeier@proteinsimple.com Fax: +49 (0)162 985 79 53 8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: MTA Kísérleti

Részletesebben

C/2. KÉRELEM. A társas vállalkozás neve és cégformája:... magyarországi fióktelepe(i):...

C/2. KÉRELEM. A társas vállalkozás neve és cégformája:... magyarországi fióktelepe(i):... Iktatószám: /2- C/2. KÉRELEM (Magyarországon fiókteleppel rendelkező társas vállalkozás által végzendő, valamint az EGTtagállamban székhellyel rendelkező vállalkozás által a határozatban elismertetni kívánt

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00619-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00117 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS

MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS JSZ: 14/2008 A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV JÓVÁHAGYVA A 437/2009. (X. 28.) KT. HATÁROZATTAL A HÉSZ ÉS A SZABÁLYOZÁSI TERVEK ELFOGADVA A 28/2009. (X. 29.) ÖK.

Részletesebben

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 27-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 27-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS 2013. szeptember 27-i rendkívüli ülésére 5. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: A Tabajdi Oktatásért és Ifjúságért Közalapítvány új tisztségviselőinek megválasztása, Alapító Okirat

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) "HUBERTUS" Kft. (cégjegyzékszám: 02-09-060077, székhely: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1.., levelezési cím: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1..), mint a(z) Szekszárdi NÖVÉNY Zrt.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó

Részletesebben

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181.

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. 2016. február 18.-i érzékszervi bírálat Bírálati lista OEM-es borokról 1./ Borok mintaszáma: BBBB 195/2016. Termékleírás szerinti

Részletesebben

Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154)

Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154) Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154) 2010.12.08. Erdész János Témák Projekttel szembeni elvárások Projektszakaszok, elvégzett feladatok, eredménytermékek

Részletesebben

20 év tapasztalatai és az új Kbt. (eddig és ezután)

20 év tapasztalatai és az új Kbt. (eddig és ezután) Dr. Patay Géza ügyvéd 20 év tapasztalatai és az új Kbt. (eddig és ezután) 1026 Budapest, Pasaréti út 72. telefon: +36-1/ 200-5977 telefax: +36-1/ 200-5977 www.patay.hu Nagykorú! Nagy növésű! Átgondolt,

Részletesebben

E- alkalmazások iránymutatásai - 3

E- alkalmazások iránymutatásai - 3 E- alkalmazások iránymutatásai - 3 Belügyminisztérium Építésügyi Főosztály (lezárva: 2013. november 22.) Vázrajz feltöltése az ügyfél helyett A megkeresés szerint egy települési jegyző építésügyi hatósága,

Részletesebben

A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett

A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je t 9 ' l '1-. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbánya környezetének szépítéséről szóló 4/2014. (II. 24.) önkormányzati

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: KOZP/4657-12/2013. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. december 18-i ülésére Tárgy: Döntés az Eplény Helyi Építési

Részletesebben

NEMZETI TECHNOLÓGIA PROGRAM. A4 Alprogram:

NEMZETI TECHNOLÓGIA PROGRAM. A4 Alprogram: NEMZETI TECHNOLÓGIA PROGRAM A4 Alprogram: Élhetı, fenntartható környezet Projekt címe: A gyümölcstermesztést veszélyeztetı extrém idıjárási hatások elırejelzése és gazdaságos védekezési technológiák kidolgozása

Részletesebben