Csaknem hétmilliárdan élünk a Földön

Átírás

1 Emberek Csaknem hétmilliárdan élünk a Földön

2 köszöntő Annyian vagyunk sokfélék HÖK választás * Ha tennél az érdekeidért március Utálom a tökfőzeléket. Egy barátomnak az a kedvence. Imádom a nyarat. De ismerek valakit, aki minden évben alig várja a telet. Sokfélék vagyunk. Mikor az ember ránéz este egy panelházra, be lehet látni az ablakokon. Az ötödiken egy néni a konyhában tevékenykedik, míg közvetlenül mellette gyerekek rohangálnak. Van olyan is, aki tévézik vagy olvas. Az elsőn teregetnek, a másodikon éppen egy kisfiú játszik a szőnyegen. Ott vannak egy nagy tömbben, közvetlenül egymás mellett. Fogalmuk sincs arról, hogy tőlük néhány centiméterre mi történik. Vajon mit csinál a szomszédom a fal túlsó oldalán? Szeret, vagy szomorú? Mérges? Álmos? Vagy vár valakire? Lehet, hogy rossz napja volt, és most a hátával ugyanazt a falat támasztja, amelyiket én. Talán valaki éppen ezekben a pillanatokban mondja ki a boldogító igent, míg más buliba igyekszik, vagy egy tárgyaláson ül. Sokan szállnak le éppen arról a buszról, amire én már percek óta várok. Oda megyek, ahonnan ők jönnek. Így egészítjük ki egymást. A komm célja az volt, hogy megmutassuk, milyenek vagyunk mi, emberek. Legyen egészséges vagy beteg, egy médiasztár vagy elismert író, babonás, fanatikus vagy egyszerűen csak főiskolás, ezúttal egyre megy. Üdvözöllek az év első komm -jának rólunk szóló világában! Árgyellán Edina főszerkesztő *Részletek hamarosan. 3

3 ittésmost koktél Minden ember más, mégis ez a jó A másság Empátia, EQ Jót, s jól! Képzeljük el, milyen unalmas lenne az életünk, ha mindig mindenkit ugyanaz érdekelne, ugyanazt szeretné. A világban nem lennének új dolgok, minden egy sémán alakulna, mivel nem lennének elvárások. Valljuk be őszintén, unalmas lenne az élet. Rengeteg új emberrel ismerkedünk meg nap mint nap, hiszen például az iskola kapuin belül is mindig találunk új arcokat. Beszédbe elegyedünk velük, és már az első pár szó után kiderül, menynyi a közös bennünk. Mert az biztos, legalább egyet mindenképp találunk. Én például valóban minden nap megismerek egyegy új embert. Csodálkozom, hogy mennyiféle életfelfogás, gondolkodás van a világon. Hogy csak azt vegyük, akit minden órán látok: látom, hogy szorgalmasan figyel és jegyzetel. De persze ott vannak azok is, akiket csak hébe-hóba látok, hiszen nekik az iskolába járás nem más, mint kín és nyűg. Vagy a lány, aki mindenkinek önként segít, hisz neki ez jelenti a feltöltődést, a boldogságot. Igen, manapság is vannak még ilyen emberek. Vagy az, akinek a karácsony a legkedvesebb ünnep az évben, illetve az, akinek a szenteste egyenlő egy átlagos hétköznapi éjszakával, ajándékok és fenyőfa nélkül. De ha csak egy embert nézünk meg közelebbről nem kell messzire menni, gondolj csak magadra, már abban is milyen sokféle és olykor ellentétes érzés lakozik. Néha szeretünk, néha gyűlölünk, olykor lusták vagyunk, mászszor meg úgy pörgünk, mint egy felhúzott vekker. Egyszer félünk, máskor pedig szinte akármit képesek lennénk megtenni. Csupa olyasmi, ami ott van mindenkiben, csak mindenkinél máskor és máshogy tör elő. Lehet, hogy valakinek a segítség azt jelenti, hogy beteg gyerekeket ápol önként, másnak meg azt, hogy elmegy a kedvenc zenekara koncertjére, ahol a jeggyel támogatja a bandát. Lehet, hogy valakit az tesz nyugodttá, hogy beül, és meghallgatja az előadást, míg mást az, hogy otthon önállóan készül a vizsgákra. Különbözünk. És éppen ez a szép az egészben. Csak egy a fontos, mégpedig az, hogy sosem szabad a másikat elítélni azért, mert máshogy gondolkozik. Sőt! Érdeklődj, kérdezz, hátha te is megtudsz mindebből valami olyat, amit eddig nem tudtál. Sok sikert a magad és mások megismeréséhez! Bredák Alexandra Érzelem, lélek, önismeret. Bonyolult szavak. Segítség. Ismerd meg önmagad! Légy más! Több! Jobb! Jó és rossz. Érzelmek, gondolatok, történetek. Bárkivel megtörténhet. Vagy mégsem? Különbözők vagyunk, de mégis hasonlók. Értjük egymást. Jó esetben sok közös tulajdonsággal rendelkezünk. Emberek vagyunk, két lábon járunk, tudunk beszélni, eszünk, alszunk Mégsem értjük egymást. Mi ennek az oka? Másként érzünk, szeretünk, hiszünk, remélünk, különböző módon jár az agyunk, más dolgok a fontosak El kell fogadnunk? Kész, ez van! Jó ez így? Természetesen lehet rajta változtatni. Sőt! Kell rajta dolgozni, hogy jobb legyen! Empátiának nevezzük azt a tulajdonságot, amely lehetővé teszi az együttérzést, segít beleélni (képzelni) magunkat mások helyzetébe, átérezni jót és rosszat egyaránt. Mindenki rendelkezik ezzel az erénynyel? Remélem, igen. De korántsem mindegy, milyen mértékben. Mi az, ami segíthet? Hogyan lehetünk jobb emberek? Alapvető emberi értékekkel kell bírnunk. Tolerancia, nyitottság, szolidaritás. Nem egyszerű dolog másokat megérteni, de annál jobb, amikor sikerül. Hihetetlen érzés. Olykor megrázó, fájdalmas is lehet. Miért? Azt hinnénk, csak annak jó, akin segíteni próbálunk, de nem. Annál önzőbbnek született az emberi faj Intelligencia kérdése, ki mennyire empatikus? Igen. Létezik az érzelmi intelligencia, amely az a képesség, ami a mások és saját érzéseink felfogásával, értelmezésével, kezelésével azonosítható. Gondolom, sokaknak eszébe jut: na, de mire jó ez? Rengeteg területen hasznosítható ez a fajta tudás. Sokkal jobban megismerhetjük magunkat és másokat. Kezelhetőbbé válhatnak kapcsolataink. Motiválhatjuk önmagunkat. Kontrollálhatjuk érzelmeinket és fordítva, elő is hívhatjuk őket, amikor szükséges. Gondoljunk csak bele! Hogyan sír hitelesen egy színész a színpadon? Milyen módon kerül olyan önkívületi állapotba, amit a szerepe megkíván? Vigyázat! Mindez negatív értelemben is felhasználható. Az érzelmi manipuláció, a lelki terror a legdurvább és legkegyetlenebb bánásmód, amit a társadalom tagjaival szemben tanúsíthatunk. Ne fordítsuk helytelen célokra! Az empátia, az érzelmi intelligencia olyan lehetőségeket kínálnak, amiket érdemes komolyabban megvizsgálni, magunkévá tenni a módszereket, elsajátítani a megfelelő attitűdöket. Mi a legfontosabb? Figyelj magadra és a másikra! Légy nyitott! Tegyél azért, hogy másoknak is jobb legyen! Láss, kérdezz, cselekedj! Az egyik legnagyobb koponya, a relativitás embere, Einstein is megmondta: Tanulj a tegnapból, élj a mának, és reménykedj a holnapban. A legfontosabb azonban, hogy ne hagyd abba a kérdezést. Czenkli Dorka 4 5

4 koktél koktél ÚJ PÁRKACSOLATI FORMA: A MINGLISÉG Függetlenség párkapcsolatban? Igen! Sokan el sem tudják képzelni, hogy a függetlenség és a párkapcsolat szó együtt használható, hogy létezhet egyáltalán teljes függetlenség, mindenféle korlátoktól mentes élet párkapcsolaton belül. Pedig ma már ez könnyedén megvalósítható A megoldás: a mingliség! Micsoda? Mingliség? a legtöbben így reagálnak a szó hallatán, aztán elkezdenek a jelentésén gondolkozni. Addig szinte mindenki eljut, hogy a kifejezés hangzása kísértetiesen hasonlít a szinglihez Ez nem véletlen, a szó ugyanis az angol mixed single összevonásából származó mingle magyar formája. De mi is valójában a kevert egyedülállóság? A mingliség új párkapcsolati forma. A jelenség Magyarországon új keletű, így a köztudatba sem került még be a kifejezés. Ezúttal azonban nem hazánk az elmaradott, ez az életmód még Amerikában is frissnek számít: a minglik a 21. század szülöttjei. Mingli az a nő és férfi, aki komoly párkapcsolatban él, de nemhogy az esküvőt, még az összeköltözést sem tervezi. A minglik nem igénylik nap mint nap a találkozást párjukkal. Szükségük van egyedüllétre, szabadságra, függetlenségre. A mingliség keretein belül pedig tökéletesen össze tudják hangolni ezt a két, eddig egymással összeférhetetlennek gondolt igényüket: a komoly kapcsolatot és a függetlenséget. Ennek megvalósítása érdekében találták ki elvált nők a mingliséget. Válás után úgy gondolták, nem akarnak többé senkitől sem függni: nem osztozkodnak sem lakáson, sem pénzen, sem egyéb javakon. Így amikor új párt találtak, nem fogadták be otthonukba, és fordítva: nem adták fel saját lakásukat a közösért. A 43 éves Éva is válás után választotta a mingli életmódot. Ő azonban nemcsak az újabb elköteleződéstől való félelem miatt döntött úgy, nem költözik össze párjával. Két lányát sem akarta belevonni új kapcsolatába: Jobb a külön háztartás. Nem kell az anyagiakon közösködni, nem kell mindenről beszámolnunk egymásnak, nem szólunk bele a másik gyereknevelési módszereibe. Sokkal több időt tölthetek a gyerekeimmel, és saját életritmusom szerint élhetek. A kapcsolat sem válik megszokottá, ezért pedig plusz pont jár avatott be az előnyökbe Éva. A választás legfőbb oka tehát sok esetben mint Évánál is az újabb csalódástól való félelem. A mingli kapcsolatnak könnyebb véget vetni, kevésbé fájdalmas a szakítás, hisz a két ember között nem alakul ki szoros kötelék, ráadásul költözködni sem kell. Manapság azonban az elvált nőkön kívül a fiatalok közül is egyre többen választják a párkapcsolatnak ezt a formáját. Őket elsősorban a szabadság- és kalandvágy vezérli. Élni, szórakozni, bulizni akarnak még, és minél több időt a barátokkal tölteni. Ehhez szintén korlátok nélküli élet, függetlenség szükséges. Ez a korosztály a későbbiekben még meggon- dolhatja magát, vágyhat majd közös otthonra, közös életre. Ezt azonban még kifejezetten ellenzik Egyelőre. Zoli, a párom kamionsofőr, általában külföldön fuvarozik. Hetente egy-két napot van csak itthon, így ritkán találkozunk. Ezt a kevés időt pedig egyszer nála, egyszer nálam töltjük Direkt figyelek erre, mert nem akarom, egyszer csak úgy érezze, hozzám haza jön. Lehet, hogy ez önzőség, de nem vágyom élettársra. Nekem pár kell, annak pedig nem feltétele az összeköltözés. Jobb ez így, legalább minden találkozáskor tudunk még örülni egymásnak, és a veszekedés is nagyon ritka. Nálam ez bevált, így a közeljövőben biztosan nem fogok változtatni ezen az életformán mesélt kapcsolatáról a 26 éves Viki. Ezek után a miértre is könnyen kitalálhatjuk a választ: Mindenből csak a jót! Azért vált kedveltté a mingliség idősek és fiatalok körében egyaránt, mert minden eddig ismert életformának, a szingliségnek és az élettársi/házastársi viszonynak is csak az előnyeit ötvözi. A mingli életmód nemcsak azt jelenti, nem állunk oltár elé: teljes függetlenséget ad. Saját otthont, saját ágyat, külön kaszszát, külön családi és baráti életet, saját programokat, önálló terveket, csakis önmagunk elé kitűzött célokat. Álmaink megvalósítása csakis rajtunk múlik, nem kell máshoz alkalmazkodni, nem kell semmit sem feladni, semmiről lemondani. Mégsem érezzük magunkat magányosnak, hiszen van társunk, aki mellettünk áll, ha szükségünk van rá. Odabújhatunk hozzá, kisírhatjuk vállán a bánatunkat, elmehetünk vele nyaralni és kirándulni. Ha pedig egyedüllétre vág y unk, azt is könnyen megkaphatjuk: nem kell elmenni otthonról sétálni, elvonulhatunk saját kis kuckónkba, ahol elmerülhetünk a gondolatainkban. A mingliségnek azonban van egy hátránya is, amelyet szinte senki sem említ. Mire gondolok? A mindenki számára ismert mondásra, miszerint: Lakva ismerni meg egymást. A választás mérlegelésekor erről sem szabadna megfeledkeznünk, hiszen a másik minden mozdulatának ismerete, a teljes odaadás nélkül mit sem ér egy szerelmi kapcsolat Kiss Szimóna 6 7

5 koktél koktél Luca napja, péntek 13. és társaik Támad a fekete macska A babonák meghatározzák az emberek életét. Már az ősember idején is jelen voltak. Kultúránként változnak, a hagyományuk azonban öröklődik tovább, még a modern emberre is hat. De vajon mi van ezek hátterében, miről szólnak a babonák? Számos országban, főleg az Egyesült Állomokban a felhőkarcolóknál, szállodáknál nincs 13. emelet és 13. sor a moziban. De mi ennek az oka? Ha belegondolunk, 12 óra van egy analóg órán, és 12 hónap a naptárban. A 13 a tökéletesnek tartott 12-es szám után következik, így már eleve szerencsétlen jelentésű és apokaliptikus, a végítéletet idézi fel. Matematikailag prímszám, azaz csak eggyel és önmagával osztható, ami régebben még a tudományos rossz híréhez is hozzájárult. A péntek jelentése eredetileg a germán nyelvek nyomán a viking termékenység és szerelemistennő, Freya nevéből származik. A pogányok ekkor ünnepelték az istennőnek a napját, azaz ez volt a Freya s day. Ezt a hagyományt az egyház azzal akarta felszámolni, hogy Freyát boszorkánynak nyilvánította, a péntek 13-át pedig szerencsétlennek titulálta. De van más egyházi jelentése is, hiszen az újtestamentumi utolsó vacsorán tizenhárman voltak jelen, utána pedig Jézust keresztre feszítették. A viking mitológiában is fellelhető ez a vonatkozás, amely szerint egy lakomán 12 isten gyűlt össze. A meg nem hívott 13. egy mérgezett nyíllal gyilkolt, ezért tört ki az istenek közti háború. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a 13-as szám Kínában és Egyiptomban szerencsét hoz, tehát ez a baljós megítélés főleg a nyugati kultúrákra vonatkozik. Ám a szintén a 13-as számhoz tartozó babonát, a lucázást is érdemes itt megemlíteni. December 13. Luca napja: e napon a nőknek tilos dolgozniuk, különben Szent Luca megbünteti őket. Ez a babona nagyon erős volt hazánkban, és sok helyen a mai napig is komolyan betartják. Ráadásul Luca napját a tökéletes számnyi idő, 12 nap választja el a karácsonytól. Ezen a napon kell elkezdeni a híres lucaszék építését, amelyen naponta csak egy dolgot szabad alakítani úgy, hogy karácsonyra elkészüljön. Aki az éjféli misén a székre áll, meglátja a boszorkányokat. A babona azonban kitér arra is, hogy ha valaki meglátja őket, azok mindjárt szét is tépik. Ezért a legjobb, ha azonnal hazarohan, és elégeti a széket. A karácsonyhoz számos további népi hagyomány fűződik. Szokás volt például, hogy a mise előtt a lányok cukrot és mézet ettek, így édes lett a nyelvük, és könnyen magukhoz csalogathatták leendő férjüket. A férfi beleszeretett az édes csókba, így feleségül vette a különleges lányt. Régebben e gyakori babona miatt a házasodni akaró lányok a karácsonyi mise előtt sok cukrot és mézet ettek. A legelterjedtebb ünnepektől független babona azonban a lekopogás. Ha valami öröm ér, vagy más jó dologról számolunk be, azt egy fán vagy fából készült tárgyon, alulról felfelé, háromszor lekopogjuk. De miért? A pogány hagyományok szerint a szellemek a fában pihennek meg, így azért kell kopogni, hogy ne hallják meg a dicsekvésünket, és így ne tudjanak ártani nekünk. A keresztény világban is megvan ez a babona, de itt természetesen a fából készült kereszt és a szentháromság okán kell fára hármat koppintani, hogy a szentháromság segítségével elüldözzük a gonoszt. E keresztény hagyomány érdekessége, hogy egy másik, szintén pogány babonából ered, ugyanis a babiloni birodalomban már az i. e században is feljegyezték, hogy a jó hír után hármat kell kopogni, azt megerősítendő. Ezt a hiedelmet vették át a zsidók, majd tőlük a későbbi keresztények. Más kultúrákban, például Olaszországban a vas jelent szerencsét, és nem a fa; Norvégiában a beszélő felek az asztalon kopognak, hogy meggyőzzék a másikat arról, hogy igazat mondanak. Nálunk azért kell alulról felfelé lekopogni valamit, mert az asztallapok alsó része nincs annyira megmunkálva, így közelebb van a nyers, eredeti fához. A bal kézzel lekopogás háttere pedig az, hogy a jobb kezünkkel csinálunk értelmes dolgokat (a balkezesek kivételével), így a bal kézre maradnak a megmagyarázhatatlan, rejtélyes, értelmetlen és misztikus dolgok. Bár ezek a hagyományok halványulóban vannak, mégis fenn fognak maradni ha a gyakorlatban nem is, az emberek tudatában egy ideig biztosan. Én magam a lekopogás babonájának vagyok rabja, pedig tudom, hogy semmit sem jelent. A hagyomány révén egyszerűen beivódott a tudatomba. De mi van, ha mégis szerencsét hoz? Mindjárt lekopogom. Csengeri Róbert Zsolt 8 9

6 koktél koktél Internet közelebb hoz, vagy eltávolít? A világ hálójában Manapság az Internet hétköznapjaink egyik legmeghatározóbb része. Ez tény. Lehet szeretni, nem szeretni, örülni neki, vagy sem, de attól még tény marad. Sokan aggódnak azokért, akik túl sok időt töltenek a virtuális valóságban. A neten él! Ez a mondat sokszor hagyja el az emberek száját mostanában, ha valakit jellemezniük kell. Arra gondolnak, hogy az, akiről szó van, az ideje nagy részét a számítógép előtt ülve tölti, különböző közösségi portálokon játszik, írogat, vagy MSN-en beszélget. Az idősebb generáció értetlenül nézi, hogyan lehet a szabadidőt egy élettelen tárgygyal tölteni, egyedül egy szobában. Hiszen az ő idejükben még az volt a szokás, hogy ha találkozni akartak barátaikkal, elmentek valahova beszélgetni. Ez ma is így van, de az Internet a szociális életet is megkönnyítette. A legkézenfekvőbb példa erre, amikor a világ másik felén lévő barátunkkal épp olyan egyszerűen tudjuk tartani a kapcsolatot, mintha csak itt lakna, a szomszédban. Gondoljunk csak bele, milyen volt az élet a világháló elterjedtése előtt! Ha volt egy ismerősünk, esetleg rokonunk egy másik országban vagy kontinensen, két lehetőség kínálkozott csupán: vagy felhívtuk telefonon, és méregdrága percdíjjal beszéltünk vele, vagy írtunk neki egy levelet, szintén borsos összegért felbélyegeztük, és aztán hetek múlva megkapta, válasz pedig jó egy hónappal később érkezett. Elég körülményes és nem túl praktikus módszerek. Ma viszont vannak közösségi oldalaink, beszélgetőprogramjaink és számtalan módunk az azonnali csevegésre. Napjainkban talán a Facebook a legdivatosabb közösségi oldal, ahol ismerőseinkkel együtt játszhatunk, beszélgethetünk, megoszthatjuk az élményeinket, feltölthetjük a képeinket egymásról vagy magunkról. Van, akinek ez az egyetlen lehetősége arra, hogy például Amerikában élő rokonával, barátjával beszéljen. Ez az egyik oldal. Vannak viszont, akik szerint az Internet éppen hogy eltávolítja egymástól az embereket: megszűnnek a személyes kapcsolatok, csak a virtuális barátok maradnak meg. Tagadhatatlan, hogy erre is van példa. Mégis úgy gondolom és ebben szerintem sokan egyetértenek velem, hogy ha valaki nem mozdul ki otthonról, csak a neten beszélget, abban már eleve benne van a hajlam, hogy magába forduljon, ezt az Internet nélkül is megtenné. Így viszont jól érzi magát, mert olyanokkal társalog, akiknek hasonló az érdeklődése, rengeteg a közös témájuk, s talán csak azért nem tudnak személyesen is együtt lenni, mert mondjuk egy óceán választja el őket egymástól. Ám meg sem ismerkedtek volna, ha nincsenek olyan oldalak, fórumok, chatszobák, amelyek összegyűjtik egy téma, egy stílus, egy műfaj kedvelőit. Lehet, hogy ez a fiú vagy lány ezelőtt nagyon magányosnak érezte magát, mert hiába volt sok barátja, nem akadt közülük egy sem, akinek ugyanaz lett volna a kedvenc könyve. Nem tudott kivel beszélgetni róla, hiszen Internet nélkül az ember iskolából, munkahelyről, szórakozóhelyekről ismerkedik. Ma viszont csak felmegy a netre, beírja a keresőbe a kedvenc könyvének a címét, és biztosan talál egy rajongói oldalt, amelyik azzal foglalkozik. És az oldalon több tucat hasonló érdeklődésű embert, a világ minden tájáról. Máris megvannak az eddig hiányzó barátok, akikkel végre a kedvenc olvasmányunkról beszélhetünk! Ha tehát valaki túlzottan bezárkózik, és úgy tűnik, sosem kel fel a gép elől, annak alighanem megvan az oka. Nem arról van szó, hogy már nem is tudja, milyen a valódi élet, csupáncsak azért, mert akkor volt utoljára a levegőn, amikor iskolába vagy dolgozni ment. Egyszerűen így érzi jól magát. Azoknak pedig, akik úgy gondolják, a virtuális barátok nem is igaziak, hiszen bárki lehet a másik oldalon, arra hívnám fel a figyelmét, hogy nagyon sok esetben ezek a barátságok tovább tartanak, mint a személyes találkozásból kötöttek. Hiszen attól még, hogy az Interneten ismerkedtek meg, szervezhetnek találkozókat, ahol a világhálótól függetlenül is tudnak beszélni. Lehet, hogy nem is laknak egymástól távol, így járhatnak együtt szórakozni. Talán egész életre szóló barátságok születhetnek így, hiszen az érdeklődési kör azonos, a közös témák adottak. A többi meg már csak rajtunk múlik. Bor Teréz 10 11

7 koktél koktél Van, aki önként segít Élet a Bárkában Segítség! hangzik sokszor a kiáltás. De vajon segít-e valaki? És ha segít is, mit kér cserébe? Mert az biztos, hogy manapság kevés az olyan ember, aki a viszonzás elvárása nélkül tesz meg egy szívességet. Ám XXI. század ide vagy oda, én mégis ismerek olyanokat, akik valóban önként, minden hátsó szándék nélkül segítik az embert. Ilyen például K. Judit, aki egy BÁRKA nevű egyesületnél segít, teljesen önként. Segíts magadon, és Isten is megsegít hangzik a közmondás. Jól hangzik, és nem is tűnik bonyolultnak, ám vannak olyan emberek, akik bármennyire szeretnének is, mégsem tudnak magukon segíteni. Ilyen emberekre vigyáz a BÁRKA, egy 18 éve megalakult közösség Dunaharasztin, ahol középsúlyos szellemi sérültek, illetve testi fogyatékkal rendelkezők élnek. Ma ez Magyarországon az egyetlen e célra létesített lakóotthon. Akik a legrosszabb helyzetben vannak, azokat karolják fel, azoknak nyújtanak menedéket. Itt, a Bárka közösségében a lakók jelenleg nagyon boldogan élnek. Hétköznaponként dolgozni járnak saját műhelyükbe, ahol gyertyát öntenek, papírt merítenek és szőnyeget szőnek. (E tárgyakat az ugyanitt található üzletükben lehet megvásárolni.) Napjuk további részében pihennek, tévét néznek, és mivel keresztény közösségről van szó, imádkoznak, énekelnek. Hétvégenként mindenki kitakarítja a saját szobáját, természetesen az ott dolgozók segítségével, vasárnap reggel pedig templomba járnak. Moziba, koncertekre is elviszik őket. Így a segítőknek köszönhetően teljes életet tudnak élni. Amikor azt kérdeztem Judittól, miért fontos neki, hogy segítsen, a következőt felelte: Mert mindannyian Isten gyermekei, és ez eleve fontossá tesz minden embert. Mindig szeretettel fordulnak felém, és így nem nehéz őket szeretni. Sokan bizonyára furcsállják Judit felfogását, hiszen ma már valóban nem ez a divatos szemlélet. De vannak olyan dolgok, amelyekben nem számít a divat. Csak teszed, amit tenned kell, amit a szíved diktál. Manapság az a trendi, hogy tapossunk el másokat, jussunk minél magasabbra. Meg az, hogy senkinek sem jut ideje arra, hogy ingyen bármit is tegyen. Szerencsére vagy inkább hála Istennek én kicsit burokban élek. A református gyülekezethez tartozom, ahol azért még mindig divat, hogy az emberek segítsenek egymásnak. De a családomban is ezt láttam. Édesanyám mindig mindenkin segített, roko- non, utcánkban lakón bárkin, aki hozzá fordult. És ha mindezt nem is láttam volna, azt hiszem, ha valakit Isten megszólított, annak más lesz az élete. Nem tudok nem segíteni. Azoknak az embereknek is segítek, akik megbántottak, akiket nem szeretek. Nem tudom, miért. Nincs erre magyarázat. Csak azért, mert így látom helyesnek. Mivel ember vagyok, nem tudok mindenkit szeretni (bár lehet, hogy az emberlét erre nem jó kifogás), de ahhoz, hogy valakinek segítsek, nem kell feltétlenül szeretnem. Nem biztos, hogy ezt a gondolkodást mindenki megérti, de ez van. Sokszor megfigyeltem már, hogy sokan azt mondják, azért nem segítenek, mert nincs rá idejük. Manapság minden az idő függvénye. Nemcsak mások segítése, hanem a saját magunkra való odafigyelés is. Nincs időm ilyenekkel foglalkozni. Ha meg akarom tartani a munkám, akkor 100 százalékig arra kell koncentrálnom. Pedig milyen melengető érzés tud lenni, amikor jót teszünk. Próbáld csak ki! Látni a boldog arcokat, akik egy-egy jó tetted után hálásan néznek rád. Biztosan büszke vagy olyankor, amikor sikert értél el. Ha ilyen embereket segítesz, mint a Bárkások, az dupla öröm lehet számodra, hiszen mindig boldog és hálás arcokat láthatsz. Én is láttam már őket, volt, hogy beszélgettem is néhányukkal, és boldogság fogott el. A környezetükben érezni lehet a feltétel nélküli szeretetet. Természetesen itt nem arra gondolok, hogy mindenki rohanjon a legközelebbi betegekkel foglalkozó intézménybe, csupán arra, hogy ki-ki a maga módján segítheti a rászorultakat, ahogy Judit és a hozzá hasonlók teszik. Hiszen ez talán feltöltődést is nyújt egy-egy napra. Sajnos nem tudok mindenhol ott lenni, és mindenhol segíteni, de amennyi tőlem telik, azt meg akarom tenni, a családomban, a munkahelyemen, a gyülekezetben, a barátaim körében, a környezetemben, ahol élek vallja Judit. Őszintén remélem, hogy még sok ilyen embert ismerhetek meg életem során. Bredák Alexandra 12 13

8 koktél koktél Meddig még? Nézz rá! A szemébe! Hajléktalanok, kéregetők, utcazenészek. Számtalan megnevezés az otthontalan, pénztelen, nehéz körülmények között élő embertársainkra. Ők azok, akiknek az élete folyamatosan válságban van, akiket nem érint a jelenlegi helyzet, mert nekik mindez nem újdonság, számukra ezek a mindennapok. Sohasem tudhatják, lesz-e holnap. Aluljárókban élő paplanos emberek, kapualjban meghúzódó didergők. Harmonikás, latin gitáros, amatőr furulyázó, hegedűvirtuóz a Ferenciek terénél, vagy éppen pohárzenész a Vörösmarty téren. Kutyával vagy gyerekkel kéregető, az autók között szökdécselő poharazó, vagy Béla egérrel dicsekvő a Margit hídnál. Mi bennük a közös? Mindannyian segítséget várnak. Kitől? Tőled, tőlem, tőlünk. Mindazoktól, akik tudnak és akarnak is segíteni. Azoktól, akik nem tudnak elmenni mellettük csak úgy. Hogyan jutnak emberek a lét peremére? Mi az, ami miatt ilyen helyzetbe kényszerülnek? Vajon mi kell ahhoz, hogy minden mindegy legyen? Hogyan lehet feladni minden emberi méltóságot, minden büszkeséget? A kényszer nagy úr Nagyon rossz érzés itt ülni, de ha meg nem jövünk, akkor meg enni se esznek a gyerekek, az meg még roszszabb érzés. Ha sírnak a gyerekek, hogy éhesek. Inkább kijövök Vajon mennyire érinti meg az embereket, ha látják a szenvedést, a kilátástalanságot? A társadalomra egyre inkább jellemző a nemtörődömség. Sokan megpróbálnak tudomást sem venni a lépcső szélén kuporgó elesettekről. Úgy gondolják, amit nem akarnak látni, az nincs is. Közöny. Talán évek múlva valóban kijelenthetjük, hogy ez a legújabb népbetegség. Egyáltalán kell-e még várni a megnevezéssel? Itt tartunk már? Velünk van a baj? A rohanó mindennapok, a számos tennivaló, gond kicsit mindegyikünket zárkózottá tesz. Úgy gondoljuk, elég a saját helyzetünket megoldani, egyéni problémáinkkal törődni. Valóban érzéketlenek lennénk? Tényleg senkit sem érint meg, amit nap, mint nap tapasztalunk az utcát járva? Természetesen nem. Ez így nem igaz, de az igen, hogy nem tudunk mindenkin segíteni, akkor sem, ha szeretnénk. Az egész fizetésünket elosztogathatnánk egy óra alatt. A többség bérből és fizetésből él. Bennünk él az általános vélemény vagy hiedelem. Sztereotípia. Na és az előítélet. Alaptalanul? Vajon tényleg rászorulnak? Valóban mindenkinek segítségre van szüksége? A legrosszabb érzés az, amikor közvetlenül szembesülünk a ténnyel, nem ar- ra fordítják azt a kevés pénzt, amit adtunk, amire kellene, ahogy várnánk Viszont, ha jobban belegondolunk, a legtöbben nem mondják, mire kérnek, mire van valójában szükségük. Persze kivételek ebben az esetben is léteznek: Árva, beteg gyerek vagyok. Kérem, segítsenek!, Italra kérek., Lezuhant az űrhajóm, pénz kéne a megjavítására Ezek jobbak? Az őszinteség kifizetődőbb?(szó szerint) Jobban értékeljük? Mégis, mit várnak tőlünk? Tévedés. Nem várnak. Remélnek. Mindennek tudnak örülni. Egy kis anyagi támogatás mindig jól jöhet hiszen mit jelent nekünk pár száz forint, felesleges dolgokra többet is elköltünk (egy kis csoki, még egy kávé, egy új körömlakk), márpedig enynyivel megoldhatjuk az aznapi étkezésüket, szükségletüket. Vajon mennyire adakozók az emberek? Ki ad? Aki megteheti, vagy aki szintén nehezen él? Kevesen és nagyon nehezen adnak, de Vannak még jó emberek. Nagyon hálásak a feleslegessé vált ruháért, takaróért, cipőért, amely majd megóvja őket a hidegtől. De a legalapvetőbb emberi gesztust is értékelik. Pár kedves szó vagy egy pillantás, amiből tudják, hogy átérezzük a helyzetüket, megértjük őket. Akkor is, ha valójában sohasem fogjuk tudni, milyen érzés teljesen kiszolgáltatottnak lenni. Ne is Sokféleképpen támogathatjuk a rászorulókat. Megvásárolhatjuk az FN (Fedél Nélkül) elnevezésű lapot, vagy a hajléktalan művészek Alkonyzóna és Alkonyattól pirkadatig című antológiáját, részt vehetünk kiállításaikon, vállalhatunk önkéntes munkát szeretetszolgálatoknál, vagy a társadalom hasznos tagjaiként ott segíthetünk, ahol tudunk. Mindenkit máshogyan érint a nyomor látványa. Szociális érzékenység. Empátia. Különbözőek vagyunk. Vannak, akik mindenféle rossz érzés nélkül tudnak továbbmenni, rájuk sem nézni, vagy átmenni a másik oldalra. Nem tagadom, van, amikor kínos, már-már zaklató a koldusok, guberálók, hajléktalanok viselkedése, de könyörgöm, mindannyian ugyanolyan emberek vagyunk! Oké, a kellemetlen, fanyar illat, a ruházat, a kosz mindenkit zavar, mert alapvetően nem vagyunk hozzászokva, de attól még nem kell grimaszolni, szitkozódni, mindenféle koszvakaréknak elmondani és még sokkal degradálóbb kijelentésekkel illetni őket. Szeretném hinni, hogy ha tehetnék, nem így élnének. Vajon hisznek-e a változásban? Meddig reménykednek? Félnek? Rémálmaim nem szoktak lenni, annak itt a valóság. Az egyik legszívszaggatóbb látvány, amikor már kisgyerekként az utcán él a picurka, vagy ott tölti napjai nagy részét. Nem tudja, nem tudhatja, milyen a felhőtlen gyermekkor, a játék, a gondtalan élet. De abba még belegondolni is rossz, milyen lehet utolsó éveit a szabad ég alatt tölteni bárkinek. Czenkli Dorka 14 15

9 koktél önökvélték A sztárok világa Miért rajongunk a hírességekért? 2010-re már az emberek többsége minden bizonnyal beszerzett legalább 1 autogramot vagy egyéb csecsebecsét imádott színészétől, énekesétől. Ezeket a fiók mélyén féltve őrizzük, vagy kiteszszük a falra, hogy vendégeink megcsodálhassák. Mindenki másképp viszonyul ezekhez a tárgyakhoz, de mégis felvetődik a kérdés: miért csináljuk ezt? A sztárokat én legszívesebben két csoportra osztanám: külföldiekre (főként amerikaiakra) és magyarokra, mert nem gondolom, hogy egy lapon említhetnénk őket A külföldi hírességeket több tízmillióan imádják, míg hazánkban ez a szám jóval kisebb. A vörös szőnyegen végigvonuló, gyönyörű ruhákban mosolygó celebek (nagyon nem szeretem ezt a szót használni) többségének elege van a folytonos lesifotókból és a kukájukban turkáló őrült fanokból. Biztosan hallottatok már róla, hogy Britney Spears rágógumiját (!!!) micsoda horribilis összegért adták el egyik rajongójának. Teljesen felháborítónak találom ezt, mert sokan már nem is emberként, hanem valamiféle istenségként kezelik őket. És akkor feltenném magamnak (és nektek is) újra a kérdést: miért rajongunk a hírességekért? Nos, valószínűleg azért, mert látjuk őket a tévében, mozivásznon, legtöbbször jól néznek ki, gazdagok, sikeresek és persze nem utolsó sorban tehetségesek valamiben. Szeretnénk a helyükbe lépni, és egész nap süttetni a hasunkat és egyéb testrészünket valamelyik nyaralónkban, miközben számos szobalány és pincér csakis a mi kívánságainkat várja. Természetesen a siker és a rivaldafény kellemetlen részét, amikor a rajongók rohangálnak 16 utánunk és a magánéletünk nyitott könyvvé válik, már nem szeretnénk megtapasztalni. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én már megfigyeltem magamon, hogy ha látok egy tévében szereplő személyt az utcán (legyen ez mondjuk a Barátok közt egyik szereplője ez most valós eseményeken alapszik) mindjárt felkapom a fejem és jól megnézem magamnak az illetőt, esetleg elmosolyodom vagy ha másokkal vagyok felhívom a figyelmüket, hogy nézzék meg ők is. Ebből csupán azt akarom kihozni, hogy igenis odafigyelünk a hírességekre, ha akarjuk, ha nem. Jó dolog elmondani otthon a szülőknek, barátoknak vagy csak közeli ismerősöknek, hogy kivel is futottunk össze Pest utcáin. Viszonyt a személyes tárgy beszerzése már egészen más volumenű dolog. Ezzel másoknak is bizonyítunk, hogy igenis megszereztük x, y sapkáját, harisnyáját, kiskanalát stb. Nem vagyok egészen biztos benne, hogy ez az egész kegytárgygyűjtés csakis rólunk szól-e. Szeretünk dicsekedni másoknak és szeretjük, ha irigykednek ránk. Persze minden bizonnyal jót tesz a lelkünknek, ha szerelmünk alsónadrágjával /tangájával alszunk el, de a dicsekedés mégis ott bujkál bennünk, mint a kisördög. Nekem személy szerint még senkitől sincs kegytárgyam, de ami késik, nem múlik! Talán minden embernek szüksége van egy bálványra, akitől megtanulunk öltözködni, sminkelni, frizurát készíteni és egyéb praktikákat. De próbáljuk meg az épelméjűség határán belül maradni és ne változzunk át magánnyomozókká, akik imádottunk minden lépését követi. Kónya Lilla Te kiért rajongsz? Rajongani tudni kell! Van, aki most is rajong valakiért, és van, aki nem. Létezik rajongás, amelyik hosszabb ideig tart, és van, amelyik hamarabb kihűl. De bizonyosan kevesen vannak, akiknek ne lenne valamiféle személyes tapasztalata a serdülőkori rajongás témájában. Merthogy a pszichológusok szerint a rajongás fontos fázisa a személyiségfejlődésnek, tehát alapvetően normális dolog, mostanában mégis mintha egyre inkább a negatív irányba billenne a mérleg. Vajon miért? Egyáltalán kik rajonganak? Esetleg te is? Kiért rajongsz? Erről kérdeztem pár hallgatót, és annyit már most elárulhatok, abban mindannyian egyetértettetek, hogy a kulcsszó: a mértékletesség! Én teljes mértékben meg tudom érteni ezeket az embereket, mert én is rajongok a kedvenc sportolóim, régi gyerekkori példaképeim iránt. Nekem ők félistenek, és ez számomra óriási pozitív töltettel bír. Addig szerintem nincs is semmi baj, amíg valaki normális embert választ példaképnek. (Laci, kommunikáció és médiatudomány) Én rajongok például Brad Pittért vagy George Clooneyért, de azért, mert nekik tetszik a stílusuk, és ők pozitív figurák, pozitív emberek. A filmjeiket természetesen mindig megnézem; ha látom neten, hogy valahol szerepelnek, azt is. Ilyen poszteres rajongás a csajegyütteseknél volt régen, J. Lo volt a kedvencem. Akikért még szoktam rajongani filmrendezők, operatőrök. Értük általában nem rajong senki, mert ők, ugye, nem látszódnak, és nincsen róluk poszter sem. Az autogrammgyűjtés viszont már nekem is túl giccses. (Peti, kommunikáció és médiakultúra) Ha azt nevezzük rajongásnak, hogy kimegyek valaki elé csápolni, mert megérkezett, az nekem már túl sok. Persze vannak együttesek, zenészek, színészek, akiket szeretek, de azért egy mozifilmet nem nézek meg csak azért, mert X. Y. játszik benne. (Balázs, kommunikáció és médiatudomány) Számomra a rajongás csak szerelemből való rajongásból létezhet. Engem a sportolók vagy celebek sosem foglalkoztattak, bár nem tartom feltétlenül rossz dolognak, ha valaki őket imádja, ha azt normális keretek között teszi, és nem készít nekik, mondjuk, áldozati oltárt. (Kati, kommunikáció és médiatudomány szak) Én most nem rajongok senkiért, de éves koromban sokakért odavoltam, és szerintem ez olyan alapvető dolog, amin mindenki átesik, ami nem is baj. Tapasztalatom szerint, ha valaki felnőttkorában rajong valakiért, az általában valamilyen sportoló, vagy legalábbis olyan ember, akit bizonyos szempontból példának lehet tekinteni. (Krisztina, kommunikáció és médiatudomány szak) Szerintem a rajongás ma fénykorát éli, nagyon nagy kultusza van most az ilyen Paris Hilton- félék miatt, de én nem igazán adok ezekre a celebekre. Sokan őket tekintik példaképnek, és ez szerintem eléggé lehozza a mai fiatalságot. Nálam senki iránt nincs ez a nagy rajongás. (Dorka, kommunikáció és médiatudomány) Kárpáti Judit 17

10 házon belül házon belül Bakancslista Legyen mivel elszámolnunk Szakmai gyakorlatot keresek. Elkéstem? Emberek válságban A bakancslista azokat a dolgokat foglalja magába, amelyeket az ember véghez akar vinni vagy meg akar tapasztalni, mielőtt feldobná a bakancsát. Szomorú dolog, ha erről listát kell írni. Gondoljunk bele, milyen lehet, ha a vágyainkat csupán egy fecnire írhatjuk le. Még megrendítőbb, hogy jegyzetelésre van szükség. De mivel mindenki szeret pipálgatni, az a kis vonás szinte maga is beteljesülést jelent. Bevallom, az én listám elég hosszú lett. A baj csak az, hogy már így is tele a naptáram az elkövetkező pár évtizedre. Azt hiszem, az utolsó gondolatomat máris előléptetem az első helyre. Ez pedig az idő. Végül is, ez az alapja mindennek Meg még valami, a pénz. Sajnos ma már idő és némi apró nélkül nehéz az álmokat teljesíteni. Az én listámon jó meló, család és utazás is szerepelne, de kié ne rejtene hasonlókat? Aztán összetépem a papírt, azt mondom magamnak: Merj nagyban gondolkodni, ezek alapdolgok Láss, tanulj, tapasztalj, élj meg mindent, amit lehet! Akár hagyj itt csapot-papot, mászd meg a Mount Everestet, merülj le a Mariana-árokba, látogasd meg a legszebb helyet a Földön, fotózd le Mexikóban a lépcsős templomokat, bolyongj az egyiptomi piramisok útvesztőiben, találd meg a rák ellenszerét, legyél te a legújabb, milliárdos Bill Gates, találkozz az angol királynővel vagy Obamával! De most megmondom őszintén, én nem ezt akarom és gondolom, te sem. Szép meg jó, és nem is lenne elhanyagolható, de csak egy ideig tenne boldoggá. Talán amíg eldicsekszünk vele, vagy megmutogatjuk a plecsniket és képeket másoknak. Ha végigmennék a listán, nem érezném azt a megnyugvást, amit vártam, pedig emléknek mind gyönyörű, és életszínezőnek is tökéletes. Ám a szomszéd rétje mindig zöldebb, én pedig olyan életet akarok, amely egyszeri és megismételhetetlen. Foghatnék egy másik papírt, és törhetném a fejem újabb pipálnivalón. Ha van pénzünk és merszünk, ezek könnyen elérhetők. Ám vannak olyan dolgok is, amiket nem lehet forintban, esetleg euróban mérni. Ezek talán nem is olyan népszerűek a listán, pedig biztos vagyok benne, hogy nap mint nap megfordulnak mindegyikünk fejében. Milyen szép lenne végre kibékülni egy régi jó baráttal, esetleg tudatni a számunkra fontos emberekkel, milyen fontosak számunkra. Talán ha több igen lenne az életünkben, egy csomó olyan dologban vehetnénk részt, amelyet amúgy később felírnánk arra a bizonyos listára. Így sohasem kellene utóbb elgondolkodnunk azon, mi lett volna, ha... Bojtor Virág Az elmúlt hetekben több végzős hallgatóval is beszélgettem. A szakmai gyakorlati helyükről, ezzel kapcsolatos nehézségeikről kérdeztem őket. Álljon itt egy kis összefoglaló az általános tapasztalatokról, és néhány jó tanács az utánunk jövőknek (amit úgysem fognak megfogadni). Alapvetően négy különböző esettel találkoztam: 1. Aki még nem keresett gyakorlati helyet. 2. Aki még keresi a helyét. 3. Akinek már van munkája. 4. Akinek már megvan a gyakorlati helye. Utóbbiak a szerencsések, de egyvalamit sose felejtsünk el! A gyakorlati helyünk csak akkor van meg, ha már aláírt papírunk van arról, hogy odamehetünk. Szerződés nélkül soha ne álljunk munkába! A legrosszabb helyzetben azok vannak, akik még nem kerestek gyakorlati helyet. Elmondásuk szerint, amíg szóba nem kerül, nem igazán foglalkoznak vele, mert még ráérnek. Hiszen ott a december és a január. Még böngészik a Karrier Centrum gyakorlati és munkahelyekkel teletűzdelt falát, és várnak. Maguk sem tudják pontosan, mire. De a lényeg: fizessenek. Azért ez nem így van. Kevés hely hajlandó fizetni a gyakornoknak, és azokra sokszoros a túljelentkezés. Remény azonban mindig van, és munkát keresni sohasem késő. Egy fokkal jobb helyzetben vannak azok, akik már keresnek és interjúkra járnak. Kicsit ők is későn kezdték a papírmunkát és az interjúra járást. Vagy olyan ígéretet kaptak ismerőstől, ismeretlentől, amit nem tartottak meg. Ez utóbbi a legveszélyesebb. Mikor megígérik, hogy biztosítanak helyet, de ha odamész, hogy letisztázd a részleteket, visszakoznak. Ilyenkor elölről kell kezdeni mindent. Helyet keresni és meghallgatásokra járni. Nem lehet elégszer elmondani: csak az a munka a tiéd, amire szerződésed van. Mindig hagyj nyitva menekülő utat! Kétes helyzetben vannak azok, akik már egy vagy több éve dolgoznak. Ezek a munkahelyek ugyanis nem mindig vágnak egybe a szakiránnyal. Ellenben biztos fizetéssel járnak, és tolerálják az ember iskolába járási szokásait. A dilemma egyértelmű: hagyjam ott a munkahelyem egy nem fizető gyakorlatért? Tény, hogy jobb olyan munkát keresni, amely megfelel a jövőbeli szakmai terveinknek. Bár van lehetőség a szaktól eltérő szakmai gyakorlat elvégzésére, ezt a tortúrát senkinek sem kívánom. Mindenkinek azt javaslom, tanuljon a fenti példákból, és időben kezdjen el gyakorlati helyet keresni. Ha nincs elképzelése, kérjen segítséget. De minél előbb megvan az aláírt papírunk, annál jobb. Tréber Tibor 18 19

11 házon belül házon belül Interjú Tornai Bencével Egy álom, és ami mögötte van Az iskola mindenkinek mást jelent. Van, akinek ez kellemes színtér szabadidejének eltöltésére a haverokkal, találkozási csomópont. Van, aki minden reggel, amikor tükörbe néz, már látja magát öltönyben vagy kiskosztümben, amint beszáll az Audi A6- osába, és ezzel a képpel a fejében sétál be a kertkapun, mert tudja, az odabent megszerzett tudásból gyúrják az aszfaltot, amin majd az A6-os gurulhat, és így tovább. Tornai Bence elsőéves kommunikáció szakos hallgató nem feltétlenül tanulmányaiban látja a későbbi karrierjéhez szükséges eszközöket. Mennyire játszik fontos szerepet az életedben az iskola? A BKF abszolút fontos szerepet képez az életemben, és ennek több oka is van. Elsősorban az életcéljaim, álmaim megvalósításához jelentősen hozzásegít az itt kapott információ, tudásanyag, felkészítés, kapcsolatteremtés. Ezek a kapcsolatok és a rendkívül színes egyéniségek megismerése bővíti a látóterem. Fontos, hogy az ember több lábon álljon a mai világban, szélesebb körökben legyen egyegy pont, amire támaszkodhat, ha szüksége van rá. Szeretek a BKF-re járni, de ez nemcsak az oktatás színvonalából fakad, az édeskevés lenne, ha nem élvezném a társaságot! Mikor felvételiztél, minek alapján választottad ezt az iskolát? Nem véletlen, hogy éppen ide jelentkeztem. Jó, teszem hozzá, nem reagáltam túl a felvételim benyújtását. Nem izgultam, mivel igyekszem mindig céltudatos lenni, voltaképp tudtam, mit akarok, és mit nem. Mikor a felvételi benyújtására sor került, kaptam egy BKF-értesítőt, amelyben rövid, ám hasznos információk voltak az intézmény profiljáról, képzési területeiről. Amit akartam: olyan iskolát választani, amelyik a lehető legjobban beleillik a magamról alkotott képbe, és amely szerintem a legjobban illik a képességeimhez, adottságaimhoz. Ami elsőre megfogott, az a Kommunikáció szó volt, ami elég közel áll hozzám, amennyiben imádok beszélni, és persze nagyon szeretek kapcsolatot teremteni az emberekkel. Kifejezetten élvezem. A következő gondolatom pedig az volt: Te, ez tök jó! És még tanítják is? Az Üzleti már teljesen meggyőző volt számomra, hiszen az üzleti életben is igyekszem részt venni. Nem tartom még magam üzletembernek, sokat kell fejlődnöm, de azt is elmondhatom, hogy a tapasztalataim egyre csak bővülnek a munkám által. Mit vársz a BKF-től, amit később, a munkád során kamatoztatni tudnál? Nekem a mindennapi életben is igen fontos, hogy úgy kommunikáljak, hogy az meggyőző legyen, eladható, ugyanakkor tükrözze a magabiztosságot, a szakértelmet, a hozzáértést és a korrektséget. Adjon egyfajta bizalmi alapot az üzlethez, és leginkább kezdeményezőképességet, erőt, hogy el tudjam érni, amit akarok! Rendezvények szervezésével, partik szervezésével, promóciókkal, végül is sokrétű marketinggel foglalkozom. Tulajdonképpen önmagam menedzselem, hiszen eközben DJ is vagyok, így a fent említett tulajdonságok elsajátítása számomra kulcsfontosságú szerepet játszik, mivel sokat tárgyalok, sok megbeszélésem van. Milyen arányban osztanád el az időd az egy héten végzett tevékenységeid között? Igyekszem arányosan elosztani az időmet, hogy egyensúlyban legyenek a tanulmányaim a munkámmal. Ez igen kényes és nehéz feladat, ezzel szerintem sokan küzdünk, de úgy gondolom, hogy küzdelem nélkül nem lehet hitelesen elérni az életcélokat, ezekből meg nekem van bőven. Ergo sokat küzdök, hajtok, pörgök ezekért. Sajnos nem sikerült még teljesen egyensúlyba hoznom az időm elosztását, és sokáig nem is leszek rá képes, ez viszont nem befolyásolja sem a tanulmányaimat, sem a munkámat, mert mindkettőbe igyekszem a maximumnál is több energiát belefektetni több-kevesebb sikerrel. Mi a stratégiád a vizsgák sikeres kivitelezéséhez? A vizsgaidőszak is a nyakamon van már, úgyhogy teljesen átváltottam éjjeli üzemmódba. Bízom benne, hogy a vizsgáim is jól fognak sikerülni! Eléggé maximalista típus vagyok, úgyhogy nem elégszem meg az éppen átment minősítéssel. Stratégiám a sikerhez egyszerű: fogom magam, és megtanulom az anyagot, a lehető legjobban, de nem fogok idegeskedni, az felesleges. Az idegeskedésből, kapkodásból mindig negatív eredmény születik, így elég chill out módon fogok készülni. Beleadok mindent, de semmi stressz. Ezt tanácsolnám mindenkinek. Az érettséginél is, ha emlékeztek, minden tanár belénk sulykolta: tanulj-tanulj-tanulj! Ez egyáltalán nem célravezető módszer szerintem. Téged mi motivál a tanulás és a munka terén? Mindenkinek a maga döntése, mit akar kihozni magából. A motiváció inkább abban rejlik, hogy mit akar a jövőtől, mit szeretne önmagától. Találd meg azt, amivel a legjobban szeretnél foglalkozni, amit élvezel, amiben örömöd leled, és ezért az egy dologért legyen az bármi tegyél meg minden tőled telhetőt! Én is azt teszem, ez a legfontosabb! Tálos Zsófi 20 21

12 trendelő trendelő Te és a divat Jó barátok vagytok? Egy vörös rúzsfolt a leheletvékony selyemblúzon, egy felszaladt harisnya, egy elszakadt gyöngysor, majd az utolsó másodpercek mámorában mégis megcsillanó művészi összkép, ami nélkül nem indulhat a show? Igazi szenvedély, vagy csak felesleges hóbort? Te is Pradát viselsz, vagy inkább mégsem? A felkelő város zajában útnak indulva elmerengek a színek, pillanatok, érzések kavalkádjában. A metró mozgólépcsőjén mégis úgy döntök, egy pillanatra becsukom a szemem. Elképzelem a világot a puha sálak, a magas sarkú cipők kopogása, a blézerek, a muszlinruhák nélkül. Ugye, milyen szürke lenne minden? Lehangoló egyhangúságban mászkálnánk, teljesen egyformán. Gondoltál már arra, hogy milyen utat tett meg épp az a pulcsi vagy farmer, ami most rajtad van, amíg elért hozzád? A divattervezők lelke is benne van. A divat mai alkotói valószínűleg kiskorukban rajongva tipegtek anyukájuk cipellőjében, vagy a Barbie-kat öltöztették, most pedig már egy divatház vezetői. Ha visszagondolunk a boldog, gondtalan gyermekévekre, mindenkinek volt egy olyan kedvenc foglalatossága, amitől a szíve is mosolygott. Lehet, hogy te éppen dobolni tanultál éjjel-nappal, esetleg különlegesebbnél különlegesebb Lego házakat építettél, vagy szüleid legnagyobb örömére a konyha falára festetted a kedvenc rajzfilmfigurádat, de mégsem tudtak rád haragudni soha. Mindenki születik valaminek, ami már gyerekkorában megmutatkozik. A divat kulisszái mögött dolgozók szenvedélye a mai napig hajtja őket, hogy a legjobbak legyenek abban, amit csinálnak; nincs megállás, a trendek folyamatosan változnak, és ők maguk is. Egy divatbemutató körül mindig nagy a nyüzsgés. Az izgalom mindig ott vibrál a levegőben. Vajon tökéletes lesz-e minden? Már kora reggel modellek, fotósok, stylistok hangolódnak a közös munkára, amely nem is munka, inkább varázslat. A divatshow megalkotói a ruhák rengetegében válogatnak, művészi pontossággal igazítják az anyagot a modelleken, de eközben tekintetük már a lakkcipők, csizmák, saruk között kutat. Majd a bemutató kezdete előtt egy szemvillanásnyi ellenőrzés, és a modellek már vonulnak is fel a hosszú hetek munkája során megálmodott költeményekben. Mintha festmények elevenednének meg előttünk, a látvány elkápráztat. A közönség soraiban ülők kapkodják a fejüket az újabb és újabb ötletek, trendek láttán. Csillogó szemekkel várják rajongásuk tárgyát, amely lehet egy cipő, egy káprázatos ékszer, vagy egy híresség. Hiszen minden kornak megvolt, ahogyan ma is megvan a maga divatdiktátora. Valljuk be, szívesen fogadtuk volna Coco Chanel, Marilyn Monroe vagy Audrey Hepburn divattanácsait. Mégsem jársz divatbemutatókra? Na és! Ahogy kilépsz az utcára, nézz csak körül, menynyi minden adhat ihletet, hogy megtaláld a saját stílusod. Egy szín, egy illat, egy kirakat vagy egy divatmagazin, amely szinte rád kacsint. És persze egy igaz barát, aki kölcsönadja a féltve őrzött, kedvenc ruhadarabját, ha a tiéd elszakadt. Mind-mind olyan dolgok ezek, amik segítenek neked, ha te is szeretnéd. Divatosnak lenni egyet jelent azzal, hogy valaki jól érzi magát a bőrében, és ezt a környezete is látja. Diktáld és kövesd a saját divatod! Hiszen ez az önkifejezés egyik módja. Nem is tagadhatnánk, hogy ez milyen fontos számunkra. A Váci utcán sétálva elkerülhetetlenül elénk tárul egy élmény, amely odavonzza a divat szerelmeseit. A hívogató kirakatok, a némi külföldi hangulat arra csábít, hogy maradj még. A francia sikk, az olasz báj, az angol elegancia mindig feltűnik, ha csupán egy lakktáska, egy kasmírpulóver vagy egy aranyszín cipő képében. És persze ott a nagybetűs Pesti Nő is. Talán nagymamáink korában nagyobb volt kultusza, de ma is láthatjuk őt, a Pesti Nőt néha egy taxiból kipattanva, amint éppen színházba siet a legújabb koktélruhájában, vagy épp egy márkás üzletből kilépve, új kelmékkel felpakolva sétál tovább. Majd néhány forintot ad egy rászoruló kéregetőnek, viszonoz egy mosolyt, vagy megsegíti a virágárus nénit. Utána hazaér, felhívja telefonon a barátait, főz egy kávét, vagy kitakarít, hiszen ő is ugyanolyan ember, mint te vagy én. Van, akit elvarázsol, inspirál, csodálattal tölt el a divat. Mégis fontos, hogy a külcsín mögött az embert is felfedezzük. A divat művészet, szenvedély. Lehet, számodra más jelenti mindezt, lehet az a zene, a festészet, a tánc. Találd meg a hozzád illőt, és sose add fel a rajongást! Zsurki Teodóra 22

13 trendelő Sztármajmolás Példaképállítás helyett eszeveszett ajnározás a módi? Sikongó tinilányok, akik a megszólalásig hasonlítanak (vagy csak akarnának) kedvencükre. Síróroham, ha az aktuális szépfiú feltűnik. Srácok, akik olyan barátnőt keresnek, aki úgy néz ki, mint az a bomba nő a mozivásznon. Ezek lennének a rajongás legfontosabb kellékei, amivel kimutathatjuk tiszteletüket? A kulturált csodálat és az egyéniség kiment volna a divatból? Valahol természetes, hogy az ember hasonlítani szeretne arra, akiért odavan. A probléma az, amikor a hasonlítani akarás elkezd majmolásba, divathajszolásba, olykor már őrületbe is átcsapni. A rajongás kifejezésévé a mindenáron megvalósítandó azonosulás vált. Éppolyan frizura kell, éppolyan ruha és smink. A divat ezt mind lehetővé teszi, és meg is követeli, hogy kövessék. A menők közé csak az tartozhat, aki mindenben megfelel neki. Ám aki ezt teszi, mindeközben megfeledkezik önmagáról, az egyéniségéről és arról, hogy valójában milyen is lehetne. A trend követői a sztárok őrült rajongói lesznek csupán, vagy 24 puszta, hétköznapi másolatai, akikbe úton-útfélen belebotlunk. A másik probléma pedig, hogy a másolandó sztárok úgy változnak, ahogy a filmek és a zenekarok váltják egymást. Ha új film jön, akkor az abban szereplő srác lesz az álompasi, és úgy kell kinézni, mint a hősnő. Ha új zenekar tűnik föl, akkor csak őket menő hallgatni, az ő stílusukat kell követni, különben te is csak lejárt lemez leszel. Csakis az a jó, ami vadiúj? Azért talán mégsem ilyen rossz a helyzet. Még mindig léteznek olyanok, akik megmaradnak a régi kedvenceiknél. Mindig lesz valami újdonság, de ez nem jelenti azt, hogy el kell feledni az előtte lévőt! Az igazi rajongás pedig erről szól: hogy ragaszkodunk hozzájuk. Persze az ember változik, és változhat az érdeklődése is, de nem a divat változásával együtt. Nem kell a hírességeket agyonmajmolni ahhoz, hogy tudják, csodáljuk őket. Ha példaképként tiszteljük őket, sokkal jobb hatásuk lehet ránk. Nem kell elvesztenünk az egyéniségünket, de tanulhatunk tőlük sok olyasmit, ami nekünk is hasznos lehet (például a hírességek interjúikban megosztott tapasztalataiból). Az őrült ajnározás olyan dolgokhoz vezethet, amelyeket később nagyon fogunk szégyellni. És egyre több interjúban hallhatjuk, hogy maguk a hírességek is jobban örülnének az egyszerű csodálatnak. Próbáljuk meg elfogadni, hogy nem mindig jó az, amit mások csinálnak néha saját magunkra van szükségünk. A lényeg: merjünk egyéniségek lenni! István Beatrix KOMM A BKF HALLGATÓI LAPJA 1144 BUDAPEST, NAGY LAJOS KIRÁLY ÚTJA 1-9 BKFKOMM@GMAIL.COM (+361) /1080 FŐSZERKESZ- TŐ: ÁRGYELLÁN EDINA (EDINA.ARGYELLAN@GMAIL.COM) LAPIGAZGATÓ: FERZSIGÁN A. GERGŐ (FREZSIGAN@GMAIL.COM) KÉPSZERKESZTŐ: MIHÁLYI BARBARA SEGÉDSZERKESZTŐ: POPPER ELIZA, KODÓ TÍMEA NYOMDAI ELŐKÉSZÍTÉS: PAPP VIKTÓRIA CÍMLAP: MIHÁLYI BARBARA HÁTLAP: MIHÁLYI BARBARA E HAVI SZERZŐK: ÁRGYELLÁN EDINA, BIRTA BRIGITTA, BOJTOR VIRÁG, BOR TERÉZ, BREDÁK ALEXANDRA, CZENKLI DORKA, CSENGERI RÓBERT, DÁN DOROTTYA, ISTVÁN BEATRIX, KÁRPÁTI JUDIT, KISS SZIMÓNA, KÓNYA LILLA, MAKÓ SZABOLCS, PAPP PÉTER, SUSZTRIK ZSÓFIA, TÁLOS ZSÓFIA, TÓTH ORSOLYA, TRÉBER TIBOR, ZSURKI TEODÓRA FOTÓK: ÁDÁM GYŐZŐ, CSENGERI RÓBERT, HERNÁDI LEVENTE, MIHÁLYI BARBARA, PAPP VIKTÓRIA OLVASÓSZERKESZTŐ: FENYVES KATALIN NYOMDA: Kapitális Nyomdaipari és Kereskedelmi Kft Debrecen, Balmazújvárosi út. 14. Emberként tartozunk vele Felelősség Könnyebb megvetnünk társadalmunk áldozatait, hogy elhitethessük magunkkal, mi nem válhatunk azzá. Az Astoria felől közelített. Az emberek elhúzódtak tőle, vagy átnéztek rajta. Jelenléte nem kívánatos vagy jelentéktelen volt a buszra várakozók számára. Hosszú és barna volt a haja. Enyhén zsíros, mintha minden reggel megmosná, de a nap végére a sok igazgatástól újra koszossá válna. Nem túl visszataszító. Egy hajszállal az átlag alatti. Copfban. Az a fajta, amit mikor copfba rendeznek, szinte pontosan középen választódik el. A szabadjára nőtt frufru mindkét oldalt szabályos félkörrel köti össze a homlok közepét és a halántékot. Ilyenkor a haj szorosan tapad a bőrre, és keretet von a homlok köré. Így tartotta neki is keretben az arcát a zsíros függöny. A bőre sárgás, arca puffadt volt. A szeme barna, szomorú és száraz, pupillái összeszűkülve. Nem keresett senkit, nem látott, nem akart látni Nem akart senkit, semmit Minket sem vett észre. Tudta, hogy ott vagyunk, de tudatosan blokkolta az információt, amit szeme közvetített. Ismertük egymást. Látóként volt vak ebben a világban. Farmert viselt, csőszárút, derékig érőt. Indigókéket. Kötött pulóver, magas nyakkal, azon piros mellény. Nem volt rajta cipzár, kis, piros patentok rondították. A fele leesve. A körmei koszosak, a keze száraz és sebes. A munkától minden nőiességét elvesztett, elhasznált kéz dugig pakolt szatyrokat tartott. Nem volt büdös, és nem volt utálatos ránézni, de a fizikai munkától úgy elfáradt már a teste, hogy hiába is próbálkozna, nem tudná magáról lemosni a középszerűség és az olcsóság mocskát. Korábban szép volt a keze, puha és hamvas. Körmei hosszúak és fényesek. Akkor még egyetemre járt, és a barátjával élt egy kellemes tetőtéri garzonban. Volt galéria, a tartóoszlopok közé polcokat tettek. Könyvek sorakoztak ott. Most üres. A lakás is üres és büdös. Nincs benne semmi. Három évig éltek ott. Még az egyetemet sem tudták befejezni. Kábítószerfüggők lettek, a fiú megölte magát. Tudtam én, hogy néha-néha elszívnak egy-két vicces cigit, de ki gondolta, hogy egyből a tű után nyúlnak Állítólag a lány a harmadik félév után már be sem járt, a fiú meg már az első félév után abbahagyta. Aztán a srác felkötötte magát, érted Ott lógott a galérián. Ki tud egy olyan lakásban lakni, ahol meghalt valaki? meséli mellettem álló ismerősöm. Hallottam, hogy bűz és retek volt mindenhol, mintha nem takarított volna soha senki. Mindent eladtak, még a csempe is le volt verve. Kirakta a tulaj a csajt, menjen, ahova akar. Herkás. Háromszatyornyi holmi maradt az előző, rendes életéből. Ha jó napja volt kétezerért, ha nagyon rá volt szorulva egy ezresért leszopott bárkit a Népligetben. Már halott. Megölte magát. Úgy határolódik el az ember magától, ahogyan tőle határolódnak el az embertársai. Keresem magamban a felelősséget. Te? puss máté 25

14 dr komm dr komm Pszichológia nekünk, órabérért Lelkemet a megjavulásért Régebben, mondjuk egy elszigetelt faluban, ha egy kisgyerek rosszat tett, vagy különösen viselkedett, egyszerű házi módszerekkel kezelték a problémát. Naphosszat állhatott a sarokban, térdelhetett kukoricán, jól elverték, vagy kirakták a házból. Ha súlyosabb volt a helyzet, hívták a lokál lelkészt, aki ördögöt űzött, keresztet vetett, majd ha rájött, hogy ott már az égi erő sem segít, egy egész életre bolondnak titulálhatták a szerencsétlen gyereket a zárt és szűk látókörű társadalomban. Ha valaki eltér a normától, betegnek tartják. Különös álmok, szorongás olyan környezetben, ahol mások a normálisak felszabadultan viselkednek. Egyből címkéket ragasztanak az ilyen egyénekre, mint zakkant, különc, vagy nincs ki mind a négy kereke. Mára a sarlatánt, a lelkészt, és az egyéb léleklátó méregkeverőket felváltották a pszichológusok. Popper Péter pszichológus szerint az vállalja ezt a szakmát, akinek tetszik az orvosi kaszt latin nyelvű zártsága. Rádöbbent, hogy lelki korcs, mert nincs benne elég szeretőképesség. Ezt a hiányt a segítőszakma művelésével kompenzálja. Joga van belekukucskálnia emberi életek titkos tartományaiba, értesülni piszkos történetekről. Egyszer eszébe jutott, hogy ő tulajdonképpen jó ember, aki segíteni akar a szenvedőkön. (Popper Péter - Praxis) Miért küldik a szülők gyermekeiket szakemberhez? Jót akarnak nekik? Vagy maguknak akarnak jót? Rohanó világunkban nincs idejük, hogy leüljenek a gyerekkel esténként, hogy megbeszéljék, mi a baj az iskolában, a barátokkal, lányokkalfiúkkal, vagy éppen magukkal? A felelősség áthárítását később önigazolásként azzal magyarázzák, hogy ő ért hozzá. Mihez?! A saját húsához-véréhez? Szó sincs arról, hogy felesleges és káros lenne a pszichológusok működése. Sőt! Ha ez is a gyerekkel való foglalkozást jelenti, a problémamegoldás részét, akkor nem rossz dolog. Hiszen ez utóbbi esetben ezt a folyamatot a szülőnek kell elindítania a pszichológusnál. Kellenek emberek a világban, akik meghallgatnak minket. De tényleg óránként több ezer forintért? A legüdvözítőbb út persze az, ha a szülő a gyerekkel együtt találja meg a probléma kulcsát, de egy jó pszichológus pont efelé tereli a folyamatokat. Nem ő oldja meg, hanem segíti a gyereket és a szülőt a megoldásban, képessé teszi a klienst a problémamegoldásra. Szerencsés az az ember, akinek ehhez nem kell külső segítség, de nem szabad, hogy szégyen legyen valaki számára az, ha a problémáival szakemberhez fordul. Hiszen hányszor vagyunk úgy mi magunk is az életben, amikor egy külső ember megvilágít olyan szempontokat, nézőpontokat, amik felismeréshez, megértéshez, majd változtatási szándékhoz, s így változáshoz vezetnek? Ezt próbálják a pszichológusok egy beszélgetés keretében, szakszerűen, főleg kérdésekkel, tanácsokkal segíteni Megkérdeztem egy gimnáziumi iskolapszichológust, hogy mit tart a mai világ legnagyobb nevelési hibájának. Leggyakoribb»nevelési hibák«szerintem manap- ság: az odafigyelés, a törődés, a szeretés hiánya. A minőségi együtt töltött idő hiánya a gyerekkel. Szerintem ez a legfontosabb a nevelésben. És még a következetesség, a szülő részéről a hitelesség, hogy ne felejtse el a saját gyerekkorát, mert ezáltal sokkal közelebb kerülhet gyerekéhez. Sokféleképpen lehet nevelni, de ha mögötte a szeretet húzódik meg, akkor sok hiba nem lehet. A mai kor legnagyobb problémája az, hogy nem jut elég időnk egymásra, rohannak a szülők, a gyerekek is, agyonhajszoltak vagyunk, tele stresszel, ami persze kihat az egész család életére. Az ember társas lény, szüksége van más lények társaságára. Odafigyelésükre, támaszukra, szeretetükre. Egy fiatalnak még inkább. A serdülőkor az egyik legsérülékenyebb életperiódus a fejlődésünk során, a gyerekkorból a felnőttkorba való átmenet, amikor nagyon sok testi, lelki, szellemi változás zajlik bennünk. Ez a felnőtté válás, vagy ahogy Vekerdy Tamás mondja, a pszichológiai értelemben vett megszületés időszaka. Ha ilyenkor elhanyagolják gondjainkat, csalódásainkat, kudarcainkat nem tudjuk feldolgozni, azok gyakran egész életre szóló nyomot hagynak lelkünkön. Helyünk megtalálása nem ebben a korban zajlik le, ahogy sokan elvárnák maguktól, de a helyes irányba való elindulás igen. Ha ez döcögve megy, ne szégyelljünk megkérni valakit, hogy toljon már meg egy kicsit, ha úgyis ott van, de talán ha közel áll hozzánk, ezt kérés nélkül is megteszi. Tálos Zsófi 26 27

15 dr komm könyvtipp A Locked- in (bezártság szindróma) árnyékában Képzelgések magammal magamban Ízelítő A megteremtett világok belső rendje külső szemmel Arra gondoltam, elmegyek sétálni. De akármi mást is csinálhatnék. Futhatnék is, ja nem azt utálok. Akkor elindulnék a könyvespolcom felé. Sokáig álldogálnék és válogatnék a sok-sok kötet közül. Ha fel tudnék ülni, ha fel tudnék állni, ha egyáltalán állni tudnék Helyette mit csinálok? Fekszem. Fekszem reggel. Fekszem délben. Fekszem este. A plafont bámulom. Jobb dolgom nem lévén. Azelőtt sosem gondolkodtam azon, milyen, ha az ember béna, magatehetetlen. Ha a mindennapi, rutin dolgokat sem képes megtenni. Viszont képes vagyok pislogni. Király. Muszáj némi iróniával kezelnem a betegségem. Habár tök mindegy, úgy is csak én hallom a saját gondolataimat. Szerencsére Senki sem szeretné látni vagy hallani azt, ami minden egyes nap lejátszódik bennem. Azt a kínt átérezni De minek, kinek sajnáltatom magam? Azok, akik meglátogatnak, már nem annak látnak, aki valaha voltam. Voltaképpen semminek sem látnak. Úgy kezelnek, mintha csak nyűg lennék számukra. Egy kínos emlék, amitől nem lehet megszabadulni. Egy hasznavehetetlen tárgy, amivel semmit sem lehet kezdeni. Pontosan az, amilyennek érzem magam: egy nagy adag semmi. Levegő. Persze itt vannak az emlékeim, amelyek megmaradtak előző életemből. És van még valami ezt nem tudja elvenni tőlem senki, még a jó isten sem Tegnap például Velencében sétálgattam. A Rialtóhíd lábánál ebédeltem egy helyes olasz fiú társaságában. Aztán ma már Gízában voltam. Csókot adtam a Szfinxnek. Átugrottam Párizsba is bagettet enni. Körbeutaztam a világot. Akár egy pillangó, úgy repülök. És olyan könynyű is vagyok. Bárcsak, bárcsak lepke lehetnék. Nem! Inkább tiszavirág. Reggel megszületnék, estére meg is halnék. Higygyétek el, egy olyan embernek mint nekem, nem esik nehezére a halálról beszélni. Minden egyes nap Danse Macabre-t járok. Régimódi kastélyban, poros, pókhálós teremben. Meg kell hagyni a halál mennyasszonyaként eléggé csinos vagyok. Hoszszú fehér ruhában, ahogy kislányként elképzeltem magam a tökéletes férfi mellett. Ez is már csak álom marad. Legalább most fehér ruhában lehetek. Nem gondoltam volna, hogy a halál ilyen jóképű, de istenem, hát nem bánom De a keringő sose ment, most is csak botladozom de ciki, ő sokkal jobban táncol, mint azt képzeltem. Na mindegy. Lejárt az időd Hamupipőke, az óra éjfélt ütött. Indulnom kell Megérkezem. 102-es kórterem. Ahová a halottak megszállni járnak Dán Dorottya Ritka pillanat egy ember életében, ha megtalálja a neki való könyvet, azt, amelyiket bármikor elővéve viszolygás és unalom nélkül újra és újra el tud olvasni. A könyvtár egyféle szent helynek tekinthető. Már eleve a belépési szándékot sem könynyű elhatározni, hiszen ott az a sok bölcsész, ezenfelül a megszokott rendünkbe is beleavatkozás történik. Párhuzamot vonhatunk e viselkedés és néhány mű szereplőjenek magatartása között, akik szinten új környezetben találják magukat. Thomas Mann Varázshegy című könyve érdekes megvilágításba helyezi a beilleszkedés általa akklimatizációnak nevezett folyamatát. A regény főszereplője, Hans Castorp az idő élményét más perspektívában tapasztalja meg, mint egész addigi életében. Ezt annak köszönheti, hogy fellátogat rokonához a Varázshegyre egy minden más településtől messze eső szanatóriumba, ahol az exkluzív páciensek olyan elkülönítettségben élnek, mint a kihalófélben lévő vadak egy egzotikus vadaskertben, és mivel mindegyikük hoszszú időre rendezkedett be, a tiszta idő számukra eredeti értelmében megszűnik, a halál bűvöletének motívuma pedig értékvesztéssel és szabadossággal jár együtt. Egy másik érdekes könyv Bodor Ádám Sinistra körzete, amely valójában a szerző által egy irodalmi lapban havonta megjelentetett, lazán egymáshoz kapcsolódó novellákból áll. Ezek közös vonása nemcsak a helyszín, hanem a főszereplő, Andrej Bodor, akinek neve a szerzőjére rímel. Akárcsak a Varázshegyben, az idő itt is különc tényező, itt azonban nem a regény belső világában keresendő, hanem a novellák elrendezésében. Az idősíkok egymásra csúsznak, tehát az idő fogalma nem emiatt válik szükségszerűen fontossá, a hangsúly inkább a cselekményre tevődik. Andrej Bodor véletlenül csöppen bele a Sinistra körzet lakóinak életébe: a vasútállomáson hagyott biciklijének eltűnése révén. Ezt azonban groteszk belenyugvással fogadja, és békésen engedi, hogy ott tartsák, ahogyan az álneve ellen sem tiltakozik. Itt ez a szokás, és mivel a körzet minden egyes lakója álnevet használ, ő sem szándékozik kilógni a sorból. A regényben (nevezhetjük így is) különös értelmet nyernek a nevekhez kapcsolódó aszszociációk, a szereplőket befolyásoló belső erők és külső tényezők, valamint a rejtetten megjelenő erős szexualitás, amely nemritkán a történetek mozgatórugójává válik. Ahogy ezt a 13. fejezet legeslegelső mondata is kifejezi: Gábriel Dunka meztelen nőt életében először harminckét éves korában látott. Igaz, törpe volt. Bécsi Orsolya 28 29

16 kommolyan kommolyan beszélgetés Kornis Mihállyal Ismerni a titkot Májusban töltötte be a hatvanat, a korral egyre termékenyebb író, idén megjelent könyve, a Nekem az ég Hazafutás címmel része annak a családi eposznak, amelyet a Napkönyvvel kezdett el. Miért olyan kitárulkozó az írásaiban? Gyerekkorom óta izgat a titok és a tabu fogalma. A legkorábbi időktől azt tapasztalom, hogy amit nem szabad: az őszinteség, a nyitottság és az egyenes beszéd. A legérdekesebbek dolgok azok voltak a szüleim életében, amiket előlem el akartak titkolni. Ezért számomra az élet önmagában véve is roppant izgalmas titok ben születtem, ötéves koromban láttam auschwitzi és buchenwaldi koncentrációs táborokban készült fotókat. Megrettentett és örök felismerésként élt bennem tovább, hogy ez az én sorsom is lehetett volna. Amikor írni kezdtem, rájöttem, engem az írásban is az érdekel, amit állítólag nem szabad, nem illik, mások nem mernek témává tenni. A tabu. A mindenki által tudott tűrhetetlen. Úgy gondolom, hogy tisztességesen, sőt hittel mert hívő ember vagyok nincs olyan dolog, amiről ne lehetne beszélni, sőt az emberek arra a legszomjasabbak, amiről nem hallanak soha. Mondjon egy ilyen titkot! Az életművem három különböző könyvtípusra osztható. Az egyik a szépirodalom, ebben a családtörténetem a téma, csakúgy mint Salinger világában: egy, az irodalom számára megköltött család, az enyémhez hasonló família múltja, jelene és titkai. Ezek a könyveim a Végre élsz, a Napkönyv, az Egy csecsemő emlékiratai és a Nekem az ég hazafutás, amely most jelent meg. Vannak tanító jellegű írásaim is, ötvenen túl kezdtem a Vigasztalások könyvében és a Lehetőségek könyvében. Írok esszéket, és foglalkozom az irodalom, a történelem, az internet kérdésével. Esszéírói munkásságomban a legismertebb Kádár János utolsó beszéde című könyvem, amelynek tárgyát sokáig eltitkolni kívánt utolsó beszédének elemzése, drámai monológgá való átírása, illetve felesége megnyilatkozásának mélyinterjúból ikermonológgá szerkesztése képezi. Maga az egész történet, a Kádárkorszak, ahogyan Kádár figurája sincs rendesen feldolgozva ma Magyarországon. Az eszszészövegeimnek a társadalom, az evilágiság a problematikája, ebből is a történelmi tabuk kérdése, illetve az Internet, ami ma mindenkinek a kenyere, mégis egy gigantikus kupleráj. Az Internetben mi a titok? Elméletírói tevékenységemben a társadalmi hazugság, a tabukban rejlő hazugság természetére igyekszem az emberek figyelmét felhívni. A Feliratok a fehér égen című esszékötetemben arra tettem kísérletet, hogy ráirányítsam a figyelmet az internetben rejlő hatalmas lehetőségekre. Amelyekkel nagyon roszszul él a kapitalizmus pénzre épülő világa: az embereket rosszfajta internethasználásra tanítja. Pedig a neten módunk nyílna nagyon sok értékes információ birtokába jutni, viszonylag rövid idő alatt. De elönti a különböző ócska, értéktelen szemét, az internetjátékoktól kezdve az ismerkedő chateken át a pornóoldalakig. Az emberek kilencven százalékának az energiáját teljesen leköti az ezekkel való foglalatoskodás, holott az internet arra volna jó, hogy általa olyan tudáshoz jussunk, amely elengedhetetlen a boldogulásunkhoz. Az ördög ugyanis most úgy dolgozik, hogy annyira sok lehetőséget tár elénk, amitől sokkal nehezebb ma, a kapitalizmusban kiválasztani azt a száz könyvet, amelyet elemien fontos volna elejétől a végéig ismerni ahhoz, hogy az életben ne vesztesek, hanem nyertesek legyünk, mint annak idején kijátszani a kommunista cenzúrát. Amint a Kulturpartnak nyilatkozta, az ön számára érvényes világirodalom Camusvel és Beckettel véget ért. Hogy fér meg ez a kijelentés azzal, hogy az Magyar Író Akadémián fiatal írókat tanít? Nem írni tanítom őket, hanem az íráshoz szükséges belső és külső feltételeket beszélem meg velük, és azt tanítom meg nekik, mit jelent a gyakorlatban a szállóige: A stílus az ember. Nem szépirodalmat írni, hanem rendszeresen írni tanítom őket, tehát rendszeresen gondolkodni önmagukon és a világon, a kettő összefüggésén. Továbbá játszani tanítom őket a szavakkal. A tehetségesek ettől írni kezdenek, a kevésbé tehetségesek, ám szorgalmasak önmagukra reflektálni: okosodnak. Rájöhetnek, mik akarnak lenni. Ez számomra is nagy kérdés volt, ezért is kezdtem az írói pályámat olyan későn, 23 évesen. Akkor mertem először írni, amikor már befejeztem a Színművészeti Főiskola színházrendező szakát. Mihez képest volt ez későn? Valójában még el is siettem, mert addig azon gondolkoztam, hogy vehetem-e egyáltalán a bátorságot ahhoz, hogy írjak, hiszen mit nem írtak még meg? Már akkoriban is túl sok vers és könyv jelent meg ahhoz képest, hogy milyen kevés az igazán jó köztük. Akkoriban a politikai cenzúra miatt fordítottam hátat a színháznak, akkor döntöttem úgy, hogy inkább írok. Akkor jött be a köztudatba a képzőművészetben divatos irányzat, a ready made, a készen talált tárgyak, műalkotások feldolgozása. Azt gondoltam, hogy azok a régi dokumentumok, füzetek, képek, amiket a komódban találtam, átírhatók irodalmi fogyasztásra. Először a csillebérci naplómat írtam át. Hetedikesen kaptam, újra megtaláltam, és megpróbáltam rekonstruálni. Akkor döntöttem úgy, hogy a dokumentumot fogom fikcióvá tenni. Az én írói módszerem a szépirodalomban a non-fiction fictionné való átváltoztatása

17 kommolyan kommolyan Ezt azért tehetem meg, mert így nem hazudok. Az első és második világban feltáruló bestializmus, az emberi gonoszság, rosszaság, az európai kultúra ellentmondásossága, a tény, hogy vannak a szentbeszédek, a nemes elvek, a gyakorlatban pedig a legkegyetlenebb, állatias gyűlölködés és erőszak jellemzi a világot, felveti a kérdést, hogy így talán nincs is értelme a művészetnek. Legalábbis nem abban a hagyományos formában, ahogyan az Thomas Mann vagy Albert Camus számára még lehetséges volt. De nekem, aki már egy diktatúrába születtem bele, és az anyatejjel szívtam magamba, hogy az iskolában máshogy kell beszélni, mint odahaza, a hazugság nyelve az egész társadalomban általános. Akkor pedig olyasmit kell írnom, amiben nincs hazugság. Ami megtörtént, az megtörtént: ha voltam a csillebérci táborban, akkor voltam, és ha megszöktem, megszöktem. Ha az igazságnak megfelelően tudom ábrázolni, akkor nincsenek rossz érzéseim. Tabut is hágtam, amikor megszöktem egy jutalomkirándulásról. Arról írtam, hogyan vált a jutalomhelyzet büntetéssé. Aztán megírtam az Apa győz című novellámat. Apám ebben a novellában elmeséli a saját halálát és azt, hogy milyen ügyesen intézte el a temetését, miközben mi nyaraltunk. Ez egyébként a valóságban nem volt így, csak annyi az igaz, hogy én nem voltam ott, mikor meghalt. Apám a füredi szanatóriumban volt, anyukámat kísérte ki az állomásra, integetett neki, épp hogy kifutott a vonat, apukámnak egy viccet meséltek, ő nagyot nevetett és meghalt. Én már a telefonnal vártam anyukámat, hogy a papa meghalt. Olyan furcsa érzés volt: úgy ment el, hogy egyik pillanatban még itt volt, aztán már nem. Három év kellett ahhoz, hogy reflektáljak a halálára, hogy fel tudjam dolgozni. Ez lett az Apa győz. Hogy fogadták ezt az írást? Nagyon sikeres volt, és azonnal behelyezett engem a fiatal írók jelentősebbjei közé. Weöres Sándor üzent, hogy mennyire tetszik neki, és hogy a nyelvi ereje olyan, amilyet nemigen olvasott mostanában. Rá is kérdezett, hogy honnan ismerek olyan kifejezéseket, mint például amit apám mondogatott, hogy micsoda falu Bécs. A csecsemő emlékirataiban és a Nekem az égben is megmutatkozik, milyen közel érzi magához a gyermeki létet. Miért nem született saját gyereke? Házasságunk legelején kiderült, hogy nekem és a felségemnek nem lehet gyerekünk. Én úgy döntöttem, hogy hű maradok hozzá, de hosszú ideig nagyon hiányzott a gyerek. Ha lenne, most a évében járna, és lassan marha nagy szüksége lenne arra, hogy én mondjak neki valamit. Karinthy írta, hogy nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek. Nem mondhatom el a fiamnak, hát legyen mindenki a fiam. Nálam minden az írás körül forog, hogy rájöjjek, mi az életem értelme. Mi a jelentősége, annak a furcsaságnak, hogy én élek, miért nem öltek meg 44-ben vagy 45-ben, miért 49-ben születtem? Egy olyan családból származom, amelynek én vagyok az utolsó képviselője, mind anyai, mind apai ágon. Ha én meghalok, akkor két család el fog tűnni a létezés térképéről. És az élet még azzal is szembesített, hogy néhány gyermekemet önszántamból, küret révén adtam át a nemlétnek ami akkor nem okozott problémát, csak évekkel, évtizedekkel később. Ezek a döntések később kezdik gyötörni az ember lelkét. Aztán az írás révén, a Vigasztalások és a Lehetőségek könyvével elkezdtem törleszteni, szellemben megszülni a gyermekemet. Ha nem is tudom az előző vétkeket semmissé tenni, megpróbálok adni olyasmit, amit akkor adtam volna, ha megszületnek a gyermekeim. Más oldalról írói problémám, hogy lehetséges-e művészet egy olyan világban, amely tagadja a művészetet, minden eszményt, ideát. Mindent, ami nem a pénzről, a matériáról szól. Akkor mi értelme van az írói és szóbeli képességeimnek? Hogy tud így tanító könyvet írni? Úgy, hogy valakihez beszélek, nem általánosságban mondok bölcsességeket. Elképzelem a személyt, akinek segíthetek. Szakmai kérdések vezettek rá arra, hogy az etikai adósságaimat törlesszem. Megpróbálom az olvasónak megfogalmazni az eddig gyűjtött élettapasztalataimat, és olyan szemlélettel átadni, mintha maga az olvasó lenne a gyerekem. Ehhez Márai Sándor Füveskönyvéből merítettem az ötletet. Ő is tegezi az olvasóit. Az írónál nagyon fontos az elbeszélő pozíció, az írói én. Mért gondolja, hogy az élete különbözik másokétól? Minden ember életének kell lenni valamilyen sajátosságának, ami senki másra nem jellemző. Az én specialitásom az, hogy mióta az eszemet tudom, három kérdés foglalkoztat: Ki vagyok én? Hol vagyok? Mi történik körülöttem? Az egyik első emlékem, hogy felébredek egy asztalon, és azon gondolkodom, hány óra lehet; délelőtt van, vagy délután; hogy kerültem ide; kik is a szüleim. Ez azóta is bennem maradt. Elszórakoztatom magam azzal, hogy próbálom kitalálni, mi van velem. Azért foglalkozom ezzel, mert ez az én sorsom, ez az én speciális megkülönböztető jegyem. Nagyon érdekel az, hogy miért vagyok. Karinthy írja az Előszó című versében, hogy érzem, hogy jó hírt hozok, és el kéne mondanom. Valami ilyesmit érzek én is. Érzem, hogy valamiért születtem, valami dolgom lenne, és ezt keresem. Az írásai által ez egyre inkább kiderül? Nem, ez mindig ugyanolyan titokzatos, nagy kérdés marad, de a hétköznapokban én megnyugszom attól, hogy ezzel foglalatoskodom. Az ember dolgozik rajta, de nem tudja a végeredményt. Ahogy egyre idősebb leszek, érzem, hogy ez nem volt hülyeség. Talán éppen az az értelme az életemnek, hogy ezen gondolkodjam. Az élet egy nagy lehetőség. Az én életművem azok szerint, akik foglalkoznak vele az élet szeretetét óhajtja kifejezni. Az élet szeretetének vallásos jellegű felismerése, hogy hú, micsoda lehetőség, hogy élhetek. Ez az én írói üzenetem akár drámában, akár esszében, akár szépirodalomban, akár a tanító jellegű munkáimban. Virág Zsófia 32 33

18 házon belül Ami tetszik a világból mutasd meg másoknak is! Ami nem tetszik változtasd meg! Amióta a BKF egyesült a Hellerrel, több változás is végbement. Ezek számunkra szinte láthatatlanok. Itt van például az, hogy sokan már a Kommunikációs és Művészeti Karra járunk, még ha nem is tudunk róla. Ezzel egy időben alakult meg a Művészeti Intézet, amelynek vezetését Kepes András vállalta. De mi újat hoz ez valójában az iskola életébe? Jövő szeptembertől négy új alapképzés indul, amelyek kialakításában hosszú évek tapasztalatai segítettek. Az érettségi előtt állók olyan új szakokra jelentkezhetnek, mint a Mozgóképkultúra, a Fotográfia, a Média design és a Tervezőgrafika. Az új szakok művészeti jellegűek, ám az oktatók személyének köszönhetően egyfajta közvetlen, mester tanítvány légkörben professzionális szintű képzést nyújtanak. A nyitottság és nagyfokú szabadság eddig is jelen volt a főiskolán. Mostantól azonban az álló- és mozgóképművészek is érdeklődésüknek megfelelő képzésben részesülhetnek. Lássuk, hogy az egyes szakokon mire számíthatnak a jelentkezők! Mozgóképkultúra és Médiaismeret A filmek és mozgóképek mindenhol fellelhetők az életünkben. Kepes András dékán és szakvezető szerint az ide jelentkezők feladata lesz a jövőben kitalálni és megvalósítani mindazt, amit a jövő film- és mozgóképnézői látni fognak. Fotográfia Göbölyös Luca szakvezető célja, hogy a kikerülő diákok ne csak technikailag tökéletes képeket alkossanak, hanem az analitikus gondolkodást is elsajátítsák. Legyenek képesek arra, hogy a képeken keresztül fejezzék ki gondolataikat. Ha megnézzük a nyomtatott és online médiumokat, azt látjuk, hogy a képek lassan teljesen elnyomják a szöveget. Így egyre nagyobb szükség van profi, ugyanakkor önállóan gondolkodó fényképészekre. Média design Mondták már neked, hogy a számítógép és a művészet távol áll egymástól? Ne hagyd, hogy ez elvegye a kedvedet! Az új technológiák bevonása új lehetőségeket teremt a média világában. Pásztor Erika szakvezető szerint újdonságértéke miatt számtalan olyan lehetőség rejlik a hálózati kommunikáció, a Flash, a 3D és a többi informatikai innovációban, amelynek felfedezése a ma és a holnap hallgatóira vár. Tervezőgrafika Oláh György szakvezető szerint a kreativitás és tudás konvertálható. A média világa tele van grafikákkal és rajzokkal. Betűkészletet vagy alnyomatot cserélnél kedvenc magazinodban? Tanulj nálunk, légy a legjobb, és formáld ízlésed szerint a média képi világát! A BKF fennállása óta fejlődik, halad előre. Sikeresen lépést tart a korral és a szakmával. Tarts hát velünk te is! Tréber Tibor 35

19 nálunk ünnepek Személyes tapasztalatok a tréningekről Két nap összezárva A tréning több, mint potya kreditek és unalmas órák idegenekkel. Valójában sokéves tapasztalatokon alapuló, precízen összeállított tanmenettel rendelkező, tömény gyakorlás. Első hallásra keménynek tűnik, de valóban ez az, ami nekünk kell. A tréning arra jó, hogy gyakoroljunk és visszajelzéseket kapjunk. Meglepő, de úgy érzem: a rengeteg gyakorlati óránk ellenére sokunkból hiányzik a tapasztalat. A nagycsoportokban tartott, nyolcvanperces órákon nem mindig adnak személyre szabott visszajelzést képességeinkről. Sajnos általában igényünk sincs a kritikára. Legtöbbször ugyanis már a tréning legelején felmerül a kérés: ne legyen kamera. Pedig hasznos is tud lenni. Én például a tréninges videofelvételek miatt szoktam le a körömrágásról. Azóta tollat kattintgatok. A főiskolánk abból a szempontból nagyon jó, hogy nagy hangsúlyt fektet a gyakorlati oktatásra. Ellenben nem vagyunk rákényszerítve a gyors döntéshozatalra. A tréningek arra is szolgálnak, hogy feszített munkatempóban próbáljuk ki magunkat. A két nap során kénytelenek vagyunk órák alatt prezentációkat készíteni vagy sajtótájékoztatókra felkészülni. 36 A másik dolog, amelyben a tréningek segítségével fejlődni tudtam, a prezentáció. Előadásokon egyáltalán nem, gyakorlatokon pedig csak ritkán van lehetőség szereplésre. A tréningeken azonban kénytelenek vagyunk előadni. Az első alkalmak rettentően zavarba ejtőek. Mégis meg lehet, és meg is kell szokni. Bármilyen meglepően hangozzék is, de a tréningek segítenek oldani a lámpalázat. Van azonban egy hiba a gépezetben. Az iskola által szervezett tréningek két napja egyszerre sok és kevés. A kijelölt órák számában nagyon sok. Általában kilencórás tréninggel fenyegetnek minket. Bár általában nincsenek végig megtartva, mégis napi hét-nyolc órát töltünk ezeken a foglalkozásokon. Abban a tekintetben kevés ez az idő, hogy két napba kell belesűríteni mindent. Nagyon kevés az olyan tréning, amelyen végigérnénk a kijelölt anyagon. Igaz, még így is jut idő a valódi és személyre szabott készségfejlesztésre. Véleményem szerint több napra, az egyes napokon pedig kevesebb órára lenne szükség. De örüljünk ennek a lehetőségnek is! Mindent összevetve úgy gondolom, hogy a tréning jó dolog. Nekem legalábbis sokat segítettek, még ha nem is azokban a tárgykörökben, amelyek a céljaik közt szerepeltek. Ajánlom mindenkinek, hogy próbáljon meg bekerülni ezekre a kétnapos fejtágítókra, még ha nincsenek is a kötelező tárgyai között. Hiszen a lehetőség kvázi ingyenes, a társaság általában jó. A tapasztalat pedig felbecsülhetetlen. Tréber Tibor Kiskarácsony, avagy Jingle Bells? Kis karácsonyi útravaló Karácsonykor sok mindenre gondol az ember. Öszszegzi az évet, átgondolja a jövőt, és persze gondol szeretteire, családjára, barátaira. Legalábbis egy ideje még így volt. Manapság azonban a karácsony is lassan elveszti a fényét, de hát ez a 21. század Imádom a karácsonyt. A levegőben terjengő fahéj és szegfűszeg édes illata megbolondítja az embereket, akik ettől sokkal kedvesebbek lesznek. Mindenhol tömeg, nagybevásárlás, karácsonyi készülődés. De hová tűnt az igazi karácsony? Régen és faluhelyen még ma is teljesen másként zajlott az ünnepvárás. A lényege az volt, hogy az emberek együtt időztek családjukkal és barátaikkal, apró ajándékokkal lepték meg egymást, és az egész ünnep a szeretet körül forgott. Nem volt műfenyő meg műanyaggömbök, sőt elektromos világítás sem, mégis szerették ezt az ünnepet. Ismerőseim, akik falun élnek, máig kifogásolják ezt a modern és elhamarkodott karácsonyt, a novemberi díszeket, az advent hiányát, mert szerintük ez elrontja az egész karácsony hangulatát. Nem mindig értek velük egyet, mert felőlem akár egész évben is lehetne karácsony, de valami mégis lehet a dologban. Ha más nem, akkor az, hogy karácsonykor ők sokkal szebben, meghittebben ünnepelnek. Meglátogatják családtagjaikat és az egész rokonságot, hogy együtt éljék meg a csodát. Manapság, főleg a nagyvárosokban, ennek már nincs hagyománya, erre a nagyvárosi emberek nem képesek. Sietnek, megveszik a legdrágább ajándékokat, és már rohannak is tovább. A gyerek megkapja a legújabb játékot, csak hogy csöndben maradjon, és már mennek is valahova messzire karácsonyozni, hogy panaszkodhassanak egy sort a stresszes életről, és hogy véletlenül se fussanak össze valamelyik rokonnal. Lehangoltak, és ha kedvesebbek is az átlagosnál, még mindig nem értik, mi az a karácsony. Nincs család meg barátok, csak a belső én, ami ugyebár mindennél fontosabb. Persze csodálatosan néznek ki az utcák és az egész amerikai csillogás: mindenhol díszek lógnak, karácsonyi számokat dudál az összes áruház, de ez mégsem az igazi. A nagyvárosokban nincs varázs, nincs csoda. Nincs idő a fahéjra és a szegfűszegre, mert a nagyvárosi emberek félnek, hogy lemaradnak. Lemaradnak, ez igaz. De a karácsonyról maradnak le, nem másról. Valahol mélyen magunkba kellene szállnunk, és átértékelnünk, mi is az, ami igazán fontos számunkra. A külső, vagy a belső csillogás? Nem mindegy. Makó Szabolcs 37

20 ünnepek Karácsony története Ki hozza az ajándékot? Már novemberben mindenhol csillogó kirakat, díszkivilágítás és forralt bor illat keríi hatalmába a várost. Pedig még nyoma sincs a Karácsonynak. Ami egyébként nem olyan egyszerű ünnep, mint amilyennek hisszük. Most akkor a Mikulás vagy a Jézuska hozza az ajándékot? Kezdjük először is a Télapóval, akit ne tévesszünk össze a lappföldi Mikulással! Hiszen a Mikulás Szent Miklós püspök, aki a legenda szerint névnapján titokban kisebb ajándékokkal, adományokkal lepte meg a szegényeket. Amíg élt, minden év december 6-án megajándékozta a rászorulókat. Egy idő után az emberek úgy gondolták hogy a Tél Apó jött el hozzájuk. 52 évig volt Myra püspöke, mielőtt (valószínűleg 343 környékén) december 5-én örök álomba szenderült. December 6-át, Miklós napját sok helyen temetése emléknapjaként is számon tartják. Elég sok hasonlóságot mutatott a mai modern télapóval, a ruhája ugyan olyan volt, csak a kabátja volt hosszabb, illetve kezében mindig volt egy pásztorbot. A szán meg a rénszarvasok, krampuszok,csak később jöttek divatba. Innen már egyenes út vezetett a minden házba ellátogató nagyszakállú Télapó jóságos nagypapa-figurájáig. A XIV. században, amikor Szent Miklós tisztelete Németországban is kezdett hagyománnyá válni, a kolostori iskolákban újfajta szórakozás terjedt el. December 6-án - a mai diákigazgató-választásokhoz hasonlóan - egy napra fordult a kocka, s a diákok közül egy fiút püspökké választottak. Az ifjú püspöknek latin vagy német nyelven kellett versekbe szedett prédikációt tartania a kolostor lakói számára, majd körmenetet tartani, azaz házról házra járva áldást osztani. A gyerekpüspököt szentek, angyalok, ördögök, királyok kísérték. Valószínűleg innen ered a segítőivel mindenhova eljutó, ajándékosztó Mikulás szokása. A gyerekpüspök pedig lassanként jóságos aggastyánná vénült, míg ben, Moritz von Schwind ( ) német festő képzelete nyomán - elnyerte végső, hosszú, fehér szakállas, piros ruhás, csuklyás, köpenyes, testes formáját. A közös gyökerekből aztán minden nép kialakította a maga szokásait. A skandináv országokban érthető módon régebbre nyúlnak vissza a Mikulás-hagyományok. A finn Joulupukki, az igazi Mikulás egy kis faluban lakik, Lappföldön, de a finn gyerekek már december elejétől találkozhatnak vele Helsinkiben, ahogy rénszarvasok vontatta szánján járja az utcákat. Nisse, a norvég Mikulás krampuszok helyett manócskákkal vette körül magát, s nem bújik az éj leple alá ajándékaival, hanem a gyerekek tányérjaira vagy a karácsonyfa alá készíti azokat. Amolyan csendes, magának való kobold ő, aki csak karácsony éjjelén bújik elő otthonából. Az amerikai Father Christmas és az angol Santa Claus valódi száguldó Mikulás; mindenhol ott van, bemászik a kéményen, s karácsonykor ő hozza a meglepetéseket a kandallópárkányra akasztott zoknikba. Kedvenc rénszarvasa Rudolf, aki nélkül soha nem indulna óriási körútjára. Az orosz Gyed Maróz (Télapó) újévkor érkezik, Hópelyhecske kíséretében. Kucsmás, vándorbotos, hosszú kabátos, még hosszabb szakállas öregúr, aki zsákban hozza ajándékait. Orosz szánon (trojkán) közlekedik, és lényegesen soványabb európai társainál. Hihetetlen népszerűsége ellenére,vagy talán épp ennek okán,a reformáció idején a protestáns országok száműzték hagyományaikból a Mikulást. Luther kísérletet tett a gyermekeket megajándékozó, Heiligen Christ alakjával helyettesíteni őt. A nép aztán ebből a figurából teremtette meg a jászolbeli kisded fehérbe öltöztetett megfelelőjét, vagyis a Jézuskát. Ő azonban nem vitt ajándékot, csak az angyalok hadát vezette. Rövid időn belül, meglepő fordulatként, ez a Jézuska lesz a déli, katolikus országrészeken az ajándékhozó Mikulás kiszorítója, míg a protestáns területeken visszatér a tiltott Mikulás, ezentúl Télapó álnéven. Érdekes, hogy nálunk a rendszerváltás előtt hivatalosan csak a Télapó hozhatta az ajándékot, mivel a rendszer elnyomta az egyházakat, és mindent a kommunista trend szerint zajlott még karácsonykor is. Persze akkor is a Jézuska volt a nyerő, de ez nem verték nagydobra. Soha nem tudták megtörni a hagyományát. Viszont aki az igazit szeretné,a finn Mikulás lakhelye 1985-től rendszeresen látogatható; Napapiirit Mikulásfaluvá nevezték ki. Papp Peti Napapiiri FIN (tel) (fax) santa.claus@santaclausoffice.fi 38 39