kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás
|
|
- Zsolt Fehér
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Wáberer Hungária Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás április 2-tól érvényes díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a kötelező gépjárműfelelősségbiztosításról szóló évi LXII. törvény 10.. alapján érvénytelen! január 1-jétől kezdődően a kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás megkötésére kötelezett üzemben tartóknak a biztosítási díjon felül, az éves biztosítási díj (adóalap) 30%-ának megfelelő, de a biztosító kockázatviselésével érintett időtartam naptári napjaira naponta legfeljebb 83 forint/gépjármű összegű baleseti adót is fizetnie kell (2011. évi CIII. törvény 11/D. ). Az adó beszedésére és befizetésére a törvény a biztosítót kötelezi. A befolyt díjból a biztosító először az időszakra eső baleseti adót köteles levonni, ezért ha nem az előírt összeget fizeti meg, biztosítása díjrendezetlen lesz, ami a szerződés megszűnését eredményezi! Tájékoztatjuk, hogy az itt megjelentetett díjak a baleseti adót nem tartalmazzák. Díjszámítási képlet Egyedi, előtti kockázatviselés kezdetű, határozatlan idejű szerződés esetén Személygépkocsi: A C D E G H (1+I) (1+R) U+V Tehergépkocsi (3,5t megengedett legnagyobb össztömegig): B C D E G H (1+I) (1+R) U+V Tehergépjármű 3,5t megengedett össztömeg felett, segédmotoros kerékpárok, négykerekű segédmotoros kerékpárok (quad), vontató, autóbusz, trolibusz, munkagép, pótkocsi, félpótkocsi, lassú jármű, mezőgazdasági vontató: B E H (1+I) (1+R) U+V Motorkerékpárok: B E G H (1+I) (1+R) U+V Díjszámítási képlet Egyedi, utáni kockázatviselés kezdetű, határozatlan idejű szerződés kötése esetén Személygépkocsi: (A C D E G H (1+I) (1+R)-J) U+V Tehergépkocsi (3,5t megengedett legnagyobb össztömegig): (B C D E G H (1+I) (1+R)-J) U+V Tehergépkocsi 3,5t megengedett össztömeg felett, segédmotoros kerékpárok, négykerekű segédmotoros kerékpárok (quad), vontató, autóbusz, trolibusz, munkagép, pótkocsi, félpótkocsi, lassú jármű, mezőgazdasági vontató: (B E H (1+I) (1+R)-J) U+V Motorkerékpárok: (B E G H (1+I) (1+R)-J) U+V Egyedi, határozott idejű szerződés kötése esetén P, V, Z, E, M forgalmi rendszámokra Ft/hó. Egyéb esetekben a havi díj, az azonos kategóriában számolt, határozatlan idejű éves alapdíj 20%-a. Minden megkezdett hónap egész hónapnak számít. A díjat egy összegben meg kell fizetni. Az alapdíj meghatározásakor az egyedi, határozatlan idejű, kedvezmények nélküli éves díjat vegye figyelembe. Díjszámítási képlet Határozatlan idejű flottaszerződés kötése esetén Személygépkocsi: K C (1+I) L (1-M) (1-N) U Tehergépkocsi (3,5t megengedett legnagyobb össztömegig): B C (1+I) L (1-M) (1-N) U Tehergépkocsi 3,5t megengedett össztömeg felett, autóbusz, trolibusz, munkagép, pótkocsi és félpótkocsi, lassú jármű, mezőgazdasági vontató, motorkerékpár, segédmotoros kerékpár, négykerekű segédmotoros kerékpárokra (quad), vontató: B (1+I) L (1-M) (1-N) U előtti kockázatviselés kezdetű flotta személygépkocsi, meglévő járműkategóriára: K C (1+I) P előtti kockázatviseléskezdetű flotta tehergépkocsi 3.5 t megengedett össztömegig, meglévő járműkategóriára: B C (1+I) P előtti kockázatviselés kezdetű flotta egyéb kategóriái esetén, meglévő járműkategóriára: B (1+I) P előtti kockázatviselés kezdetű flotta személygépkocsi esetén, új járműkategóriára: K C (1+I) L (1-M) (1-N) U előtti kockázatviselés kezdetű flotta 3,5t megengedett legnagyobb össztömegig, új gépjárműkategóriára: B C (1+I) L (1-M) (1-N) U előtti kockázatviselés kezdetű flotta tehergépkocsi 3,5t össztömeg felett, autóbusz, trolibusz, munkagép, pótkocsi és félpótkocsi, lassú jármű, mezőgazdasági vontató, motorkerékpár, segédmotoros kerékpár, négykerekű segédmotoros kerékpárokra (quad), vontató új gépjárműkategóriára: B (1+I) L (1-M) (1-N) U Társaságunknál határozott idejű flottaszerződés nem köthető.
2 Díjszámítási lépések definíciói A előtti kockázatviselési kezdetű szerződések (flottaszerződéseknél csak a meglévő gépjármű kategóriák esetén) díj számításához az alábbi betűjelekkel felsorolt lépések eredményeit vegye figyelembe. A díjszámítás kezdetén válassza ki a területi besorolásból melyik csoportba tartozik! A lépés: B lépés: C lépés: D lépés: E lépés: F lépés: G lépés: H lépés: I lépés: K lépés: L lépés: M lépés: N lépés: P lépés: R lépés: U lépés: V lépés: Válassza ki a megfelelő alapdíjat az 1/B számú táblázatból a teljesítmény és hengerűrtartalom besorolás alapján. Válassza ki a megfelelő alapdíjat a 8 számú táblázat B oszlopából, a gépjármű kategóriájának megfelelően. Válassza ki a megfelelő szorzót a 2/B számú táblázatból a területi besorolás alapján. Válassza ki a megfelelő szorzót a 3/B számú táblázatból a szerződő életkora, vagy a II. kategória alapján. Válassza ki a megfelelő szorzót a 4. számú táblázat B oszlopából a következő biztosítási időszakra várható Bonus-Malus fokozatának megfelelően. Válassza aki az 5. számú táblázat B oszlopából, hogy mely díjkorrekcióra jogosult, és az azokhoz tartozó pontszámok értékét adja össze, a pontszámok maximális értékét figyelembe véve. Az F lépés eredménye alapján, ha legalább elérte a 2 pontot, akkor számolja ki a 6. számú táblázat B oszlopából, hogy a megszerzett pontszámok alapján mekkora pontkorrekcióra jogosult. Az 1, vagy annál kevesebb pont elérése nem minősül kedvezménynek. Válassza ki a B oszlopából, hogy mely szorzókra jogosult, és az azokhoz tartozó szorzószámokat szorozza össze, kivéve a díjfizetési ütem szorzókat. Amennyiben Üzemeltetési pótdíj alkalmazása szükséges a 9. számú táblázatból kell kiválasztani a megfelelő díjszorzót. Válassza ki a megfelelő alapdíjat a 10. számú táblázatból a teljesítmény besorolás alapján. Válassza ki a flotta darabszámának megfelelően a 11. számú táblázatból a darabszám szorzót. Válassza ki a 12. számú táblázatból, hogy mely kedvezményre jogosult, és az azokhoz tartozó kedvezmény értékeket adja össze. Amennyiben jogosult a Közvetlen kötési kedvezményre, úgy használja a 12%-os kedvezményt. Válassza ki a megfelelő flotta szorzót a 14. számú táblázat alapján. Amennyiben, több gépjármű pótdíj alkalmazása szükséges, úgy használja az 100%-os pótdíjat. Állapítsa meg, hogy az eddig számolt díj alapján milyen díjfizetési gyakorisági kedvezményre (ból) jogosult, és szorozza meg a díjjal. Amennyiben a díjgyakoriság választása miatt pótdíj alkalmazása szükséges, azt adja hozzá a kapott díjhoz (díjfizetési gyakoriság szerinti pótdíj). A díjszámítás utolsó lépése: amennyiben a kapott díj kisebb mint a 13. táblázat B oszlopában szereplő minimum díj, úgy a továbbiakban a minimum díjat kell figyelembe venni, kivéve előtt szerződéssel rendelkező flották esetén a meglévő járműkategóriára A kiszámított díjat ossza el 12-vel, majd az így kapott számot a matematika általános szabálya alapján kerekítse egész számra, majd ezt a számot szorozza meg 12-vel, és így megkapja az éves díjat. A utáni kockázatviselési kezdetű szerződések, és a e előtt szerződéssel rendelkező flották esetén az új járműkategóriára, díj számításához az alábbi betűjelekkel felsorolt lépések eredményeit vegye figyelembe. A díjszámítás kezdetén válassza ki a területi besorolásból melyik csoportba tartozik! A lépés: B lépés: C lépés: D lépés: E lépés: F lépés: G lépés: H lépés: I lépés: J lépés: K lépés: L lépés: M lépés: N lépés: P lépés: R lépés: U lépés: V lépés: Válassza ki a megfelelő alapdíjat az 1/A számú táblázatból a teljesítmény és hengerűrtartalom besorolás alapján. Válassza ki a megfelelő alapdíjat a 8. számú táblázat A oszlopából, a gépjármű kategóriájának megfelelően. Válassza ki a megfelelő szorzót a 2/A számú táblázatból a területi besorolás alapján. Válassza ki a megfelelő szorzót a 3/A számú táblázatból a szerződő életkora, vagy a II. kategória alapján. Válassza ki a megfelelő szorzót az 4. számú táblázat A oszlopábóla következő biztosítási időszakra várható Bonus-Malus fokozatának megfelelően. Válassza aki az 5. számú táblázat A oszlopából, hogy mely díjkorrekcióra jogosult, és az azokhoz tartozó pontszámok értékét adja össze, a pontszámok maximális értékét figyelembe véve. Az F lépés eredménye alapján, ha legalább elérte a 2 pontot, akkor számolja ki a 6. számú táblázat A oszlopából, hogy a megszerzett pontszámok alapján mekkora pontkorrekcióra jogosult. Az 1, vagy annál kevesebb pont elérése nem minősül kedvezménynek. Válassza ki a A oszlopából, hogy mely szorzókra jogosult, és az azokhoz tartozó szorzószámokat szorozza össze, kivéve a díjfizetési ütem szorzókat. Amennyiben Üzemeltetési pótdíj alkalmazása szükséges a 9. számú táblázatból kell kiválasztani a megfelelő díjszorzót. Vonja le a zöld korrekció összegét, amennyiben jogosult rá. Válassza ki a megfelelő alapdíjat az 10. számú táblázatból a teljesítmény besorolás alapján. Válassza ki a flotta darabszámának megfelelően a 11. számú táblázatból a darabszám szorzót. Válassza ki a 12. számú táblázatból, hogy mely kedvezményre jogosult, és az azokhoz tartozó kedvezmény értékeket adja össze. Amennyiben jogosult a Közvetlen kötési kedvezményre, úgy használja a 12%-os kedvezményt. Válassza ki a megfelelő flotta szorzót a 14. számú táblázat alapján Amennyiben, több gépjármű pótdíj alkalmazása szükséges, úgy használja az 100%-os pótdíjat. Állapítsa meg, hogy az eddig számolt díj alapján milyen díjfizetési gyakorisági kedvezményre (ból) jogosult, és szorozza meg a díjjal. Amennyiben a díjgyakoriság választása miatt pótdíj alkalmazása szükséges, azt adja hozzá a kapott díjhoz (díjfizetési gyakoriság szerinti pótdíj). A díjszámítás utolsó lépése: amennyiben a kapott díj kisebb mint a 13. táblázat A oszlopában szereplő minimum díj, úgy a továbbiakban a minimum díjat kell figyelembe venni. A kiszámított díjat ossza el 12-vel, majd az így kapott számot a matematika általános szabálya alapján kerekítse egész számra, majd ezt a számot szorozza meg 12-vel, és így megkapja az éves díjat.
3 Szerződő A szerződője a gépjármű üzembentartója. Üzemben tartó:a gépjármű telephelye szerinti ország hatóságai által kibocsátott okiratba bejegyzett üzembentartó (engedélyes, engedély jogosultja), ennek hiányában a tulajdonos. A szerződés megkötésére vonatkozó kötelezettség tekintetében üzemben tartónak minősül a gépjármű tulajdonosa által szerződés vagy más hitelt érdemlően igazolt jogcím alapján üzembentartóként megnevezett személy. Szerződők csoportosítása I. kategória: a szerződő természetes személy, vagy egyéni vállalkozó. II. kategória: minden szerződő, amely nem tartozik az I. kategóriába. Szerződő életkora 3/A,B. számú táblázat I. kategória esetén 2013-ból vonja ki a szerződő születési évszámát. Bonus-Malus fokozat 4. számú táblázat A évi LXII. törvény, valamint a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól szóló a 21/2011. (VI.10.) NGM rendelet alapján a bonus-malus előzmény adatokat és az ezek alapján kalkulált bonusmalus fokozatot a Biztosító mindig a gépjármű üzemben tartójának adatai alapján (kártörténeti adat) veszi figyelembe. Teljesítmény A biztosítani kívánt gépjármű teljesítményének meghatározása a forgalmi engedélyébe bejegyzett adat alapján történik. A jármű teljesítménye kilowatt (továbbiakban: kw) mértékegységben kifejezve, a biztosítandó gépjármű KEKKH (Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala) járműnyilvántartása szerint. Hengerűrtartalom A biztosítani kívánt gépjármű teljesítményének meghatározása a forgalmi engedélyébe bejegyzett adat alapján történik. A jármű hengerűrtartalma köbcentiméter (továbbiakban: cm 3 ) mértékegységben kifejezve, a biztosítandó gépjármű KEKKH (Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala) járműnyilvántartása szerint. Saját tömeg Össztömeg A biztosítani kívánt gépjármű saját tömegének, össztömegének meghatározása a forgalmi engedélyébe bejegyzett adat alapján történik. A jármű saját tömege és össztömege kilogramm (továbbiakban: kg) mértékegységben kifejezve, a biztosítandó gépjármű KEKKH (Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala) járműnyilvántartása szerint. Területi besorolás Ha a szerződő az I. kategóriába tartozik, akkor a személyi okmányokból az állandó lakcím alapján a Terület besorolás szerint válassza ki, mely területi csoportba esik az állandó lakhelye. Ha a szerződő az II. kategóriába tartozik, akkor a gépjármű forgalmi engedélyébe bejegyzett üzembentartó székhelye alapján a Terület besorolás alapján válassza ki, mely területi csoportba esik a bejegyzett település. A leírásokban és táblázatokban szereplő fogalmak, kedvezmények, pótdíjak Gépjármű flotta Egy adott Biztosítónál ugyanazon egyéni vállalkozó, jogi személy, jogi személység nélküli gazdasági társaság szerződő, üzembentartó által biztosított gépjárművek együttesen kezelt csoportja, ha ezen gépjárművek darabszáma eléri az ötöt. Flottaszerződéseknél a bonus-malus díjszorzók értéke valamennyi besorolás esetében: 1,00 Meglévő járműkategória: A Wáberer Hungária Biztosítónál előtt szerződéssel rendelkező flották esetén, az adott kategóriához tartozó gépjárművek darabszáma szeptember 1-je előtt legalább 1. Új járműkategória: A Wáberer Hungária Biztosítónál előtt szerződéssel rendelkező flották esetén, az adott kategóriához tartozó gépjárművek darabszáma szeptember 1-je előtt kevesebb, mint 1. Egyedi szerződések kedvezményei Gyermek korrekció 5. számú táblázat A korrekciót csak az I. kategóriába eső szerződő veheti igénybe, személygépkocsira, illetve 3,5t megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsira kötött határozatlan idejű (tartamú) kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási szerződésre. A szerződő gyermek korrekcióra jogosult, ha az ajánlat aláírásának időpontjában, a vele közös háztartásban élő gyermek születési dátuma december 31. utáni. A korrekció igénybevételéhez a szerződő az ajánlaton köteles megadni a gyermek nevét, születési dátumát. A Biztosító a jogosultság megállapításához kéri, a szerződő pedig kötelezettséget vállal arra, hogy a gyermek születési anyakönyvi kivonatának másolatát, vagy lakcímkártyájának másolatát, vagy TAJ kártyájának másolatáta kockázatviselés kezdetétől számított 50. napig a Wáberer Hungária Biztosító Zrt. részére megküldi. Jogosítvány korrekció 5. számú táblázat esetén érvényesíthető, amennyiben a szerződő bármely kategóriába sorolt jármű vezetésére jogosító okmánya (vezetői engedélye), az ajánlat aláírásának időpontjában érvényes, kiállításának (kibocsátásának) időpontja korábbi, mint január 1. napja, és a szerződő a biztosítási ajánlaton feltünteti a vezetői engedélyének (járművezetésre jogosító okmányának) kiállítási (kibocsátási) évét, valamint a vezetői engedély (járművezetésre jogosító okmány) számát. A Biztosító a át megelőző kockázatviselési kezdetű meglévő hatályos szerződéseire a korrekciót csak abban az esetben alkalmazza, ha a szerződésnek a 2012-es díja is tartalmazta a jogosítvány korrekciót. KW/KG korrekció 5. számú táblázat A korrekció kizárólag személygépkocsira vagy a 3,5t megengedett legnagyobb össztömeget el nem érő tehergépkocsira kötött határozatlan tartamú kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés esetén érvényesíthető, amennyiben a gépjármű kilowattban kifejezett teljesítményének és kilogrammban megállapított saját tömegének hányadosa kevesebb, mint 0,05. A Biztosító a át megelőző kockázatviselési kezdetű meglévő hatályos szerződéseire a korrekciót csak abban az esetben alkalmazza, ha a szerződésnek a 2012-es díja is tartalmazta a KW/KG korrekciót. Évfordulós korrekció 5. számú táblázat esetén érvényesíthető, amennyiben a szerződő az adott gépjármű esetében rendelkezett a 2013-as biztosítási időszakot megelőzően érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítással. A Biztosító a át megelőző kockázatviselési kezdetű meglévő hatályos szerződéseire a korrekciót csak abban az esetben alkalmazza, ha a szerződésnek a 2012-es díja is tartalmazta az évfordulós korrekciót. Üzemanyag korrekció 5. számú táblázat esetén érvényesíthető, amennyiben a gépjármű nem gázolaj hajtóanyagú. A korrekció mértéke utáni kockázatviselésű szerződések esetén 2 pont, ha a szerződés évfordulós korrekciót is igénybe vesz. Ha nem jogosult évfordulós korrekcióra, akkor 3 pont a korrekció mértéke. A Biztosító át megelőző kockázatviselési kezdetű meglévő hatályos szerződéseire a korrekció mértéke 2 pont. Gyártmány korrekció 5. számú táblázat esetén, a gyártmány alapján pont korrekciót alkalmazunk. A gyártmány 1 kategóriába tartozó járművek: Alfa Romeo, Aston Martin, Audi, Bentley, BMW, Cadillac, Chrysler, Dodge, Ferrari, Honda, Hummer, Jaguar, Jeep, Lamborghini, Maserati, Mitsubishi, Porsche, Rolls-Royce, Smart, Suzuki A gyártmány 2 kategóriába tartozó járművek: Buick, Chevrolet, Citroën, Daewoo, Daihatsu, Fiat, Ford, GMC, Hyundai, Infiniti, Kia, Lancia, Land Rover, Lincoln, Lotus, Maruti, Mazda, Mercedes, Mercury, MG, Nissan, Opel, Peugeot, Pontiac, Renault, Rover, Saab, Seat, Skoda, Subaru, Toyota, Volkswagen, Volvo. Egyéb gyártmányok esetén nem alkalmazunk pontkorrekciót. Gyártási év korrekció 5. számú táblázat esetén a gyártási év alapján pont korrekciót alkalmazunk, amennyiben a gépjárművet január 1-jét megelőzően gyártották. A gyermek korrekció, évfordulós korrekció, üzemanyag korrekció, gyártási év korrekció, gyártmány korrekció, jogosítvány korrekció, kw/kg korrekció során a megszerezhető maximális pontszám 5. Banki csoportos beszedési megbízás kedvezménye A szerződő díjkedvezményre jogosult, ha a határozatlan tartamra kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésének díját pénzintézetnél vezetett bankszámláról csoportos beszedési megbízással (díjlehívással) teljesíti.
4 Díjfizetési gyakoriság kedvezmény/pótdíj A szerződő féléves vagy éves díjfizetési gyakoriság választása esetén kedvezményre jogosult, illetve pótdíjra kötelezett, az alábbi feltételek szerint. Negyedéves díjfizetési ütem választása esetén, amennyiben a többi kedvezménnyel csökkentett és pótdíjjal megemelt díj nem éri el a Ft-ot, abban az esetben 500 Ft pótdíj fizetendő. Féléves díjfizetési ütem választása esetén, amennyiben a többi kedvezménnyel csökkentett és pótdíjjal megemelt díj nem éri el a Ft-ot, abban az esetben nem alkalmazható a 7-es számú táblázatban feltüntetett féléves díjfizetési kedvezmény. 200 Ft pótdíjat köteles fizetni, az az ügyfél, akinek a kedvezménnyel csökkentett és pótdíjjal megemelt díja nem éri el a 8000 Ft-ot. Éves díjfizetési ütem választása esetén, amennyiben a többi kedvezménnyel csökkentett és pótdíjjal megemelt díj nem éri el a Ft-ot, abban az esetben nem alkalmazható a 7-es számú táblázatban feltüntetett kedvezmény. Abban az esetben, ha az új szerződés a Wáberer Biztosító Zrt-nél díjnemfizetés miatt megszűnt szerződés újrakötése a biztosítási időszak hátralevő részére, akkor kizárólag éves díjfizetési ütem választható, és díjfizetési gyakoriság kedvezményre nem jogosult. Alkuszi kedvezmény Határozatlan tartamú kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási szerződés esetén érvényesíthető. A kedvezmény igénybevételére a alapján a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) a biztosítási szerződés megkötésének időpontjában regisztrált és aktív jogi státuszú valamennyi független biztosításközvetítő jogosult, amennyiben az ajánlaton a szerződőnek a PSZÁF nyilvántartásban szereplő regisztrációs száma feltüntetésre került. Ugyancsak jogosult e cégek minden munkavállalója, aki az ajánlat aláírásának időpontjára vonatkozóan a munkaviszonyának fennállását munkáltatói igazolással igazolja. Cégcsoport kedvezmény Határozatlan tartamú, amennyiben a szerződő az ajánlat aláírásának időpontjában az alábbiakban felsorolt cégek munkavállalója vagy nyugdíjasa. A kedvezmény igénybevételéhez munkáltatói igazolás szükséges. A kedvezményre jogosult cégek: Bilk Zrt., Bilk Invest Kft., Bódi Intertrans Kft. BSZL Zrt., Cseri Intertrans Kft., Delta Airfreight Kft., Europortó Plusz Kft., Gabona Tárház Kft., Huntington Invest Kft., Inforatio Kft., Kanczler Intertrans Kft., Kerekes Intertrans Kft. Kovács Ádám Intertrans Kft., Közdülő Invest Kft., Lászlótanya Kft., Magyar könyvizsgálői kamarai tagság, MCC Kft., Molnár Norbert Intersped Kft., Molnár S Intertrans Kft., MSZ Invest Kft., Multicont Terminál Kft., Multicont Zrt., Pálinkás Intertransz Kft., Rapid Teherautó Szerviz Kft., Réthi Intertrans Kft., RS Invest Kft., Royal Sped Zrt., Simon Intertrans Kft., S. Tóth Intertrans Kft., Szabadkikötő Invest Kft., Szabó Intertrans Kft., Székely Intertrans Kft., Transpont Hungária Kft., TT Intertrans Kft., Uno-soft Kft., Vágenhoffer Intertrans Kft.,Vámkapu Zrt., Vámszervíz Kft., Vándor Intertrans Kft. VBP Zrt., Veres Intertrans Kft., VKH Invest Kft., VKH Vagyonkezelő Kft., VN-Invest Kft.,VN Udvar Kft., Vodafone Magyarország Zrt., Volánspec Zrt., V- Spec Kft., VSP- Invest Kft., VT Intertrans Kft., Waberer s Holding Zrt., Waberer s International Zrt., Waberer s Logisztika Kft., Waberer s Network Kft., W-NEW Holding Kft., WHV Invest Kft., Zsemlye Zalán Intertrans Kft., XXI. kerületi Önkormányzat. Zöld korrekció Határozatlan tartamú kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés esetén a Biztosító papírmentes korrekciót alkalmaz abban az esetben, ha a szerződő üzemben tartó a biztosítási ajánlat megtételekor megadja cím elérhetőségét és hozzájárulását ahhoz, hogy a Biztosító a szerződő üzembentartó részére az általa megadott elektronikus levelezési címére a biztosítási szerződés megkötésével, kezelésével esetleges megszüntetésével/megszűnésével, a kármegelőzéssel és kárrendezéssel kapcsolatban, valamint a következő biztosítási időszakra várható biztosítási díjról elektronikus dokumentumban értesítést illetőleg információt küldjön, és ebből a célból a cél eléréséhez szükséges ideig az elektronikus levelezési cím adatát kezelje. A korrekció csak éves vagy féléves díjgyakoriság (díjfizetési ütem) és csoportos beszedési megbízás vagy banki átutalás díjfizetési mód választása esetén érvényesíthető. A korrekció mértéke a Wáberer Hungária Biztosító Zrt.-nél át megelőző kockázatviselési kezdetű meglévő hatályos szerződéseire 10% utáni kockázatviselési kezdetű szerződések esetén 1200 forint. Területi szorzó előtti kockázat kezdetű személygépkocsira és 3,5t megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsira a Wáberer Hungária Biztosítónál kötött, határozatlan tartamú kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási szerződés esetén érvényesíthető. Flottaszerződések kedvezményei Tartam kedvezmény 12. számú táblázat A kedvezmény igénybevételének feltétele: a szerződő a biztosítási szerződésben vállalja, hogy kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését a szerződés kockázatba lépését követő 3 (három) éven belül nem mondja fel. Napfénykedvezmény 12. számú táblázat A kedvezményt azok a cégek vehetik igénybe, amelyekben a Waberer s Holding Zrt. vagy a Waberer s International Zrt., 50%-ot meghaladó közvetlen vagy közvetett részesedéssel rendelkezik. Flotta díjfizetési gyakoriság kedvezmény A szerződő a kedvezményt a határozatlan tartamra kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés esetén akkor érvényesítheti, ha éves vagy féléves díjfizetési ütemet (díjfizetési gyakoriságot) választ. Főtevékenység korrekció 12. számú táblázat A 12. számú táblázatban meghatározott mértékű főtevékenység korrekció érvényesíthető határozatlan idejű, a 3,5t megengedett legnagyobb össztömeget el nem érő tehergépkocsira, vagy személygépkocsira kötött szerződésre, amennyiben a cég cégjegyzékbe bejegyzett főtevékenysége a flotta kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási ajánlat aláírásának időpontjában a 12. számú táblázatban megjelölt TEAOR 08 ágazati kódok (két numerikus karakter jelöli) valamelyikébe tartozik. Darabszám szorzó 11. számú táblázat A vagy azt követő kockázatviselési kezdő időponttal kötött flottaszerződés esetén a díjkedvezmény alapja a kockázatviselés kezdő napján a flottába tartozó gépjárművek darabszáma. Ez a kedvezmény a biztosítási időszak alatt a flottába tartozó gépjárművek darabszámától függetlenül változatlan marad. Amennyiben a cég a díj ellenében végzett közúti árutovábbítási, a saját számlás áruszállítási, valamint az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási és a saját számlás személyszállítási tevékenységről, továbbá az ezekkel összefüggő jogszabályok módosításáról szóló 261/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet alapján a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által kiadott közúti árutovábbítási (árufuvarozói) engedéllyel rendelkezik, a és az azt követő kockázatviselési kezdetű gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések esetében a kedvezmény alapja a flottaszerződés megkötésének napján a flottaszerződő NKH engedélyében szereplő gépjárművek darabszáma. Ez a kedvezmény a flottaszerződés évi biztosítási időszaka alatt a flottába tartozó gépjárművek darabszámától függetlenül változatlan marad. Közvetlen kötési kedvezmény A Wáberer Hungária Biztosító Zrt-vel biztosításközvetítő közreműködése nélkül kötött flottaszerződés kedvezménye. A kedvezmény mértéke: 12%. Pótdíjak egyéni és flottaszerződések esetén Üzemeltetési pótdíj 9. számú táblázat Amennyiben a szerződő taxira, veszélyes anyagot szállító-, tűz- és robbanásveszélyes anyagot szállító-, bér- (tartós bérletben lévő gépjárműre nem vonatkozik), gépjárműoktatásra használt-, értékszállító-, megkülönböztetett vagy figyelmeztető jelzést használó-, repülőtéri kiszolgáló gépjárműre, versenyautóra, nemzetközi személyszállítást végző busz, nemzetközi közúti árutovábbítást (árufuvarozást) végző vontatóra vagy 10t megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó pótkocsira vagy nemzetközi közúti árutovábbítást (árufuvarozást) végző 12 t legnagyobb össztömeg feletti tehergépkocsira kíván kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést kötni, a Biztosító a 9. számú táblázatban (Üzemeltetési pótdíjak) található módosító szorzókat alkalmazza. Amennyiben a szerződő a vontatók, 12 t legnagyobb össztömeg feletti tehergépkocsik esetében arról nyilatkozik, hogy tevékenységét kizárólag belföldön végzi, a biztosító bekérheti a közlekedési felügyelet árutovábbítás engedélyezéséről szóló határozatát. Amennyiben a szerződő a Biztosító felszólítása ellenére a közlekedési felügyelet árutovábbítás engedélyezéséről szóló határozatát nem nyújtja be a Biztosító jogosult a pótdíjat érvényesíteni. Több jármű pótdíj egyedi szerződések esetén Amennyiben a szerződő 7 (hét) darabot meghaladó számú gépjárműre köt egyedi szerződést a Wáberer Hungária Biztosító Zrt.-vel, a Biztosító 100% pótdíjat érvényesít a 8. (nyolcadik) és minden további gépjárműre. A meglévő szerződések díja a szerződésen érvényesített adatok alapján számolható ki, a díjszámítási képletek segítségével. A Biztosító a biztosítási időszak utolsó napját megelőző ötvenedik napig elküldött írásos értesítőben tájékoztatja a szerződő felet a biztosítási évfordulóról és a következő biztosítási időszakra az értesítés időpontjában rendelkezésre álló adatok alapján a díjtarifa szerint várható díjáról. Amennyiben a szerződő olyan kedvezményre jogosult, amelyről a Biztosítónak nincs információja, a szükséges igazolások pótlásával ezeket érvényesítheti a következő biztosítási időszak évfordulójával kezdődően.
5 1/A táblázat Személygépkocsi alapdíjak (Ft) KW/ccm ccm ccm ccm ccm ccm ccm 3000 ccm felett 0-10 KW KW KW KW KW KW KW KW KW KW KW KW teljesítmény felett /B táblázat Személygépkocsi alapdíjak (Ft) KW/ccm ccm ccm ccm ccm ccm ccm 3000 ccm felett 0-10 KW KW KW KW KW KW KW KW KW KW KW KW teljesítmény felett /A táblázat Terület Személygépkocsi kwig és 3,5 t alatti tehergépkocsi 1 1,67 1,6 2 1,6 1,53 3 1,43 1,43 4 1,37 1,37 5 1,3 1,3 6 1,28 1,28 7 1,2 1,2 8 1,11 1,11 9 1,07 1, Személygépkocsi 100 kw felett 2/B táblázat Terület Személygépkocsi 1500 ccm-ig és 3,5 t alatti tehergépkocsi 1 1,67 1,6 2 1,6 1,53 3 1,43 1,43 4 1,37 1,37 5 1,3 1,3 6 1,28 1,28 7 1,2 1,2 8 1,11 1,11 9 1,07 1, Személygépkocsi 1500 ccm felett 3/A táblázat Életkor Személygépkocsi és 3,5 t alatti tehergépkocsi I. kategória 25 és fiatalabb 2, ,5 29 1, , , , , , , , , ,09 75 és idősebb 1,11 II. kategória jogi személy 1,11 3/B táblázat Életkor Személygépkocsi és 3,5 t alatti tehergépkocsi I. kategória 22 és fiatalabb 2, , , , , , , , , , ,07 71 és idősebb 1,11 II. kategória jogi személy 1,11
6 4. számú táblázat Bonus- Malus osztályok A B B10 0,5 0,54 B09 0,54 0,57 B08 0,57 0,61 B07 0,61 0,65 B06 0,65 0,7 B05 0,7 0,75 B04 0,75 0,78 B03 0,78 0,8 B02 0,8 0,82 B01 0,82 1 A00 1 1,14 M01 1,14 1,35 M02 1,35 1,63 M03 1,63 2 M számú táblázat Díjkorrekciós pontok személygépkocsira és 3,5t megengedett legnagyobb összetömegű tehergépkocsira A évfordulós korrekcióra jogosult évfordulós korrekcióra nem jogosult évfordulós korrekcióra jogosult B évfordulós korrekcióra nem jogosult Gyerek Üzemanyag Gyártási év Gyártmány Gyártmány Évfordulós KW/kg Jogosítvány Maximális pont számú táblázat Pontkorrekciók A B 0 1,00 1,00 1 1,00 1,00 2 0,95 0,95 3 0,88 0,86 4 0,80 0,76 5 0,72 0,66 6 0,63 0,57 7 0,55 0,48 8, vagy annál több 0,47 0,48 Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy a táblázatban a 0 és az 1 pontkorrekcióhoz, mind az A mind a B oszlopban egyazon 1,00 érték tartozik, ezért az nem minősül kedvezménynek! Szorzószámok A B Alkusz kedvezmény 0,90 0,90 Cégcsoport kedvezmény 0,90 0,90 Zöld korrekció 1 0,90 Banki csoportos beszedési 0,97 0,97 kedvezmény Éves díjfizetési kedvezmény 0,95 0,95 Féléves díjfizetési kedvezmény 0,97 0,97 Területi szorzó 1 Lásd területi besorolásnál 8. számú táblázat Nem személygépkocsi alapdíjak (Ft) A B Busz 19 férőhelyig Busz 20-tól 42 férőhelyig Busz 43-tól 79 férőhelyig Busz 80 férőhelytől Trolibusz Pótkocsi 0,75 t megengedett legnagyobb össztömegig Pótkocsi 0,75 t megengedett össztömeg felett 10 t megengedett legnagyobb össztömegig Pótkocsi 10 t megengedett legnagyobb össztömeg felett Lassú járművek Munkagép Mezőgazdasági vontató Vontató Tehergépkocsi 3,5 t megengedett legnagyobb össztömegig Tehergépkocsi 3,5 t megengedett össztömeg felett 12 t megengedett legnagyobb össztömegig Tehergépkocsi 12 t megengedett legnagyobb össztömeg felett Segédmotoros kerékpár kerekű segédmotoroskerékpár Motorkerékpár 12 kw teljesítményig Motorkerékpár 13 kw-tól 35 kw teljesítményig Motorkerékpár 36 kw-tól 70 kw teljesítményig Motorkerékpár 70 kw teljesítmény felett számú táblázat Üzemeltetési pótdíj Nem adhatók össze, több pótdíj esetén a legmagasabb alkalmazandó Taxi, veszélyes árut szállíó jármű, tűz- és robbanásveszélyes anyagot szállító jármű 100% Bérgépjármű, oktatással foglalkozó, értékszállító, megkülönböztetett jelzésű, versenyautó, reptéri kiszolgáló 100% Nemzetközi áru- és személyfuvarozást végző: vontató, 12 t össztömeget meghaladó tehergépjármű, % tonna össztömeget meghaladó pótkocsi, busz
7 10. számú táblázat Flotta személygépkocsi alapdíjak (Ft) 0-37 kw kw kw kw kw kw felett számú táblázat Flotta darabszám szorzó 5-20 db 0, db 1,00 50 db felett 2, számú táblázat Flotta kedvezmények Napfény kedvezmény 10% Tartam kedvezmény 10% TEÁOR korrekció I. (Ágazati kódok: 01, 02, 03, 35, 36, 37, 50% 38, 39, 84, 85, 94) TEÁOR korrekció II. (Ágazati kódok: 05, 06, 07, 08, 09, 10, 25% 13, 14, 15, 16, 17, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 28, 33, 41, 42, 47, 50, 51, 58, 61, 71, 77, 81, 95, 96, 97, 98, 99) TEÁOR korrekció III. (Ágazati kódok: 11, 12, 18, 22, 26, 27, 5% 29, 30, 31, 32, 43, 53, 55, 56, 59, 60, 62, 63, 68, 69, 70, 72, 73, 74, 75, 78, 79, 80, 82, 86, 87, 88, 90, 91, 92, 93) TEÁOR korrekció IV. Bármely más ágazati kód esetén. 0% A kedvezmények összeadandók 13. számú táblázat Minimum díj (Ft) A B Busz 19 férőhelyig Busz 20-tól 42 férőhelyig Busz 43-tól 79 férőhelyig Busz 80 férőhelytől Trolibusz Pótkocsi 0,75 t megengedett legnagyobb össztömegig Pótkocsi 0,75 t megengedett össztömeg felett 10 t megengedett legnagyobb össztömegig Pótkocsi 10 t megengedett legnagyobb össztömeg felett Lassú járművek Munkagép Mezıgazdasági vontató Nk. Vontató Belföldi vontató Tehergépkocsi 3,5 t megengedett legnagyobb össztömegig Tehergépkocsi 3,5 t megengedett össztömeg felett t megengedett legnagyobb össztömegig Tehergépkocsi 12 t megengedett legnagyobb össztömeg felett SK Segédmotoros kerékpár kerekű SMKP Motorkerékpár 12 kw teljesítményig Motorkerékpár 13 kw-tól 35 kw teljesítményig Motorkerékpár 36 kw-tól 70 kw teljesítményig Motorkerékpár 70 kw teljesítmény felett Személygépjármű Szorzó szám: 0,8 Szorzó szám: 0,9 Szorzó szám: számú táblázat Flotta díjszorzók a WÁBERER Hungária Biztosító Zrt as díjához Flotta azonosítók: 2, 6, 10, 17, 20, 23, 24, 27, 30, 37, 38, 44, 95, 100, 101, 102, 104, 105, 118, 119, 121, 123, 127, 140, 168, 174, 180, 193, 203, 234, 240, 252, 254, 257, 269, 270, 297, 303, 309, 316, 320, 322, 334, 335, 339, 346, 354, 356, 358, 360, 364, 365, 367, 399, 401, 420, 421, 423, 425, 433, 434, 449, 454, 461, 463, 466, 468, 473, 482, 483, 484, 485, 488, 489, 491, 496, 499, 500, 501, 502, 503, 516, 520, 521, 524, 526, 530, 531, 534, 535, 544, 546, 548, 549, 553, 562, 563, 568, 569, 574, 575, 589, 591, 592, 593, 595, 606, 607, 610, 612, 613, 614, 615, 619, 640, 642, 644, 648, 651, 652, 653, 660, 664, 672, 682, 687, 690, 694, 701, 706, 716, 742, 743, 756, 758, 759, 762, 768, 770, 771, 778, 784, 790, 791, 797, 798, 800, 802, 806, 808, 809, 815, 828, 829, 830, 833, 834, 836, 837, 852, 853, 857, 862, 865, 869, 870, 881, 886, 903, 904, 916, 921, 922, 923, 927, 954, 960, 966, 968, 969, 970, 972, 977, 978, 984, 992, 993, 994, 1007, 1008, 1009, 1015, 1022, 1037, 1095, 1100, 1104, 1105, 1136, 1146, 1147, 1152, 1155, 1178, 1179, 1181, 1183, 1184, 1186, 1192, 1198, 1202, 1203, 1208, 1212, 1220, 1226, 1237, 1250, 1254, 1258, 1271, 1277, 1296, 1301, 1319, 1325, 1346, 1396, 1423, 1440, 1449, 1456, 1464, 1465, 1479, 1488, 1522, 1550, 1551, 1567, 1573, 1585, 1598, 1608, 1611, 1637, 1666, 1676, 1680, 1692, 1724, 1785, 1789, 1869, 1876, 1890, 1940, 1942, 1946, 1948, 2103, 2360, 2473, 2885, 3431, 3436, 3437, 3466, 3478, 3479, 3503, 3512, 3513, 3516, 3520, 3529, 3531, 3557, 3568, 3569, 3587, 3588, 3603, 3608, 3615, 3623, 3628, 3631, 3634, 3648, 3684, 3704, 3706, 3709, 3712, 3718, 3719, 3721, 3722, 3730, 3744, 3749, 3760, 3762, 3769, 3794, 3796, 3807, 3812, 3814, 3817, 3829, 3835, 3846, 3847, 3848, 3854, 3869, 3870, 3871, 3887, 3935, 3947, 3952, 3973, 4135, 4183, 4208, 4221, 4226, 4233, 4410, 4504, 4529, 4544, 4550, 4604, 5007, 5016, 5072, 5133, 5169, 5232, 5386, 5580, 5605, 5622, 5630, 5635, 5682, 5717, 5718, 5740, 5741, 5743, 5762, 5794, 5910, 5913, 5944, 5965, 5970, 5972, 5974, 5982, 5995, 6023, 6024, 6033 Flotta azonosítók: 41, 42, 53, 56, 96, 99, 129, 151, 175, 210, 214, 225, 265, 268, 280, 304, 324, 337, 361, 376, 378, 394, 408, 465, 474, 492, 498, 504, 511, 518, 523, 571, 580, 587, 601, 602, 617, 618, 626, 645, 649, 650, 657, 667, 668, 674, 726, 731, 774, 777, 795, 826, 889, 900, 933, 974, 989, 990, 997, 1031, 1059, 1089, 1096, 1114, 1117, 1138, 1149, 1154, 1180, 1190, 1195, 1196, 1225, 1228, 1257, 1279, 1281, 1283, 1285, 1292, 1328, 1332, 1412, 1439, 1441, 1443, 1455, 1622, 1628, 1671, 1787, 1873, 1878, 1884, 1886, 1951, 2235, 2477, 2646, 2707, 3013, 3435, 3452, 3458, 3602, 3617, 3624, 3632, 3633, 3669, 3675, 3695, 3698, 3700, 3702, 3713, 3735, 3786, 3843, 3849, 3860, 3862, 3880, 4197, 4222, 4396, 4419, 4559, 4653, 4774, 5031, 5535, 5679, 5695, 5699, 5722, 5756, 5769, 5908, 5918, 5922, 6002, 3494, 3496, 3498, 3500 Flotta azonosítók: 7, 13, 16, 40, 46, 54, 93, 107, 111, 116, 132, 141, 143, 155, 173, 204, 215, 232, 262, 285, 326, 331, 357, 374, 432, 460, 471, 477, 481, 497, 506, 507, 515, 533, 557, 566, 579, 639, 654, 658, 703, 718, 732, 741, 761, 772, 779, 807, 838, 849, 868, 877, 910, 939, 964, 973, 1002, 1056, 1058, 1158, 1165, 1173, 1191, 1197, 1207, 1391, 1406, 1448, 1463, 1472, 1515, 1536, 1597, 1606, 1607, 1642,
8 1681, 1819, 1845, 1848, 1859, 1947, 2070, 3007, 3442, 3473, 3475, 3482, 3524, 3547, 3551, 3590, 3596, 3611, 3622, 3649, 3705, 3715, 3737, 3738, 3739, 3766, 3773, 3844, 3936, 4227, 5037, 5629, 5636, 5738, 5915, 5966, 5977, 6025 Flotta azonosító Szorzó szám 0,8837 0,7459 0,291 0,8156 0,7876 0,9244 2,4617 0,8577 0,6401 0,7563 0,8638 0,4901 0,7541 0,8746 0,8342 0,8191 Flotta azonosító Szorzó szám 0,8363 0,8883 0,8951 0,9801 0,734 0,4176 0,7681 0,7549 0,8419 0,9068 0,639 0,7682 0,8244 0,9545 0,641 0,8887 Flotta azonosító Szorzó szám 0,8615 0,735 0,8061 0,766 0,5657 0,8457 0,6347 1,1479 1,0612 0,8717 0,316 1,1452 0,6694 1,0174 0,9224 1,0051 Flotta azonosító Szorzó szám 0,6747 0,9585 0,8275 1,5633 0,895 0,7678 0,8275 1,3 0,7641 0,7602 0,701 0,8158 0,7048 0,7336 0,9016 0,8665 Flotta azonosító Szorzó szám 0,641 0,8276 0,8122 0,8333 0,7914 0,8363 0,641 0,8436 0,7605 0,641 0,6062 0,6253 1,2209 0,6777 0,6687 0,641 Flotta azonosító Szorzó szám 0,5828 0,641 0,6236 0,6486 1,099 0,6072 0,6688 1,0364 0,6433 0,7214 0,7698 0,8235 1,1345 0,8275 0,4294 0,6172 Flotta azonosító Szorzó szám 0,475 0,5957 0,6902 0,8711 1,1526 0,392 0,7428 0,53 1,4015 0,6133 0,6425 0,752 0,7886 0,8392 1,1628 0,792 Flotta azonosító Szorzó szám 0,6751 0,7584 1,0538 0,6806 0,8029 1,3438 1,2413 0,7088 1,2577 0,769 0,9412 0,9452 0,9523 1,0353 1,4142 0,7079 Flotta azonosító Szorzó szám 0,95 0,6527 2,2576 0,9624 0,9238 0,7834 0,8432 0,7489 1,1746 0,6359 0,9571 0,7585 0,792 1,0538 0,6217 0,8537 Flotta azonosító Szorzó szám 1,584 1,6296 0,95 0,95 0,9015 0,9427 0,95 0,818 0,9759 0,826 0,9169 0,7723 0,8861 0,4413 0,475 0,8625 Flotta azonosító Szorzó szám 0,9343 0,3906 0,7653 0,683 0,9946 0,95 0,7099 0,4606 0,9214 0,861 0,9229 0,919 0,8692 0,7245 0,5602 0,8075 Flotta azonosító Szorzó szám 1,7353 0,7308 0,95 0,7265 0,95 0,95 0,7361 0,7264 0,9468 1,4722 0,8495 0,95 0,842 0,8472 0,9175 0,9405 Flotta azonosító Szorzó szám 1,2677 0,8426 1,5009 0,701 0,6898 1,4805 0,95 1,9922 1,8726 1,8487 1,8104 1,9035 1,945 1,9848 1,8155 1,832 Flotta azonosító Szorzó szám 1,9207 1,8468 1,9094 1,9114 1,8705 1,9392 1,8713 1,8687 1,9619 1, ,6 1,6 1,6 1,6 Flotta azonosító Szorzó szám 1,6 1,6 1,6 2,4 1,6 1,6 1,6 1,6 1,6 1,6 1,6 1,6 1,6 1,6 2,4 A felsorolt flottáknál a meglévő járműkategóriába tartozó járművek újrakötés esetén is csak ezen a díjon szerződünk. A fel nem sorolt flottákra az új flották díjszabása vonatkozik. Területi besorolások (irányítószám alapján) 1. Területi csoport: 1011, 1012, 1013, 1014, 1015, 1016, 1041, 1042, 1043, 1044, 1045, 1046, 1047, 1048, 1049, 1051, 1052, 1053, 1054, 1055, 1056, 1071, 1072, 1073, 1074, 1075, 1076, 1077, 1078, 1101, 1102, 1103, 1104, 1105, 1106, 1107, 1108, 1151, 1152, 1153, 1154, 1155, 1156, 1157, 1158, 1161, 1162, 1163, 1164, 1165, 1171, 1172, 1173, 1174, 1181, 1182, 1183, 1184, 1185, 1186, 1188, 1191, 1192, 1193, 1194, 1195, 1196, 1201, 1202, 1203, 1204, 1205, 1208, 1209, 1230, 1237, 1238, Területi csoport: 1021, 1022, 1023, 1024, 1025, 1026, 1027, 1028, 1029, 1031, 1032, 1033, 1034, 1035, 1036, 1037, 1038, 1039, 1061, 1062, 1063, 1064, 1065, 1066, 1067, 1068, 1081, 1082, 1083, 1084, 1085, 1086, 1087, 1088, 1089, 1091, 1092, 1093, 1094, 1095, 1096, 1097, 1098, 1111, 1112, 1113, 1114, 1115, 1116, 1117, 1118, 1119, 1121, 1122, 1123, 1124, 1125, 1126, 1131, 1132, 1133, 1134, 1135, 1136, 1137, 1138, 1139, 1141, 1142, 1143, 1144, 1145, 1146, 1147, 1148, 1149, 1211, 1212, 1213, 1214, 1215, 1216, 1221, 1222, 1223, 1224, Területi csoport: 2000, 2001, 2002, 2003, 2011, 2013, 2019, 2083, 2089, 2093, 2096, 2097, 2120, 2121, 2122, 2123, 2141, 2142, 2143, 2144, 2145, 2146, 2220, 2221, 2222, Területi csoport: 2009, 2017, 2030, 2031, 2032, 2033, 2035, 2036, 2040, 2041, 2042, 2043, 2053, 2058, 2084, 2092, 2094, 2095, 2098, 2099, 2111, 2112, 2119, 2141, 2233, 2234, 2310, 2311, 2312, 2313, 2600, 2601, 2602, Területi csoport: 2016, 2021, 2022, 2023, 2024, 2045, 2046, 2049, 2051, 2052, 2072, 2073, 2074, 2085, 2090, 2100, 2101, 2102, 2103, 2105, 2113, 2117, 2131, 2132, 2133, 2135, 2161, 2230, 2315, 2330, 2331, 2332, 2335, 2336, 2360, 2363, 2364, 2440, 2441, 2442, 2443, Területi csoport: 2014, 2015, 2025, 2026, 2038, 2039, 2053, 2071, 2080, 2081, 2082, 2086, 2091, 2116, 2134, 2162, 2163, 2164, 2165, 2166, 2167, 2174, 2176, 2182, 2184, 2185, 2193, 2194, 2200, 2201, 2202, 2225, 2235, 2241, 2244, 2251, 2252, 2253, 2254, 2316, 2317, 2337, 2338, 2339, 2340, 2341, 2342, 2343, 2344, 2351, 2365, 2367, 2376, 2462, 2465, 2500, 2501, 2503, 2508, 2510, 2511, 2512, 2517, 2519, 2521, 2522, 2526, 2527, 2528, 2614, 2621, 2623, 2625, 2628, 2629, 2631, 2632, 2633, 2634, 2681, 2721, 3500, 3501, 3502, 3503, 3504, 3505, 3506, 3507, 3508, 3509, 3510, 3513, 3514, 3515, 3516, 3517, 3518, 3519, 3521, 3523, 3524, 3525, 3526, 3527, 3528, 3529, 3530, 3531, 3532, 3533, 3534, 3535, 3540, 3541, 3542, 3543, 3544, 3545, 3546, 3547, 3548, 3558, 7304, 7600, 7601, 7602, 7603, 7604, 7605, 7606, 7607, 7608, 7609, 7611, 7612, 7613, 7614, 7615, 7616, 7617, 7618, 7620, 7621, 7622, 7623, 7624, 7625, 7626, 7627, 7628, 7629, 7630, 7631, 7632, 7633, 7634, 7635, 7636, 7639, 7642, 7643, 7645, 7646, 7647, 7668, 7673, 7677, 7691, 7693, 7741, 7742, 7743, 7761, Területi csoport: 2027, 2028, 2065, 2114, 2115, 2118, 2170, 2173, 2175, 2181, 2183, 2191, 2192, 2209, 2211, 2212, 2213, 2215, 2216, 2217, 2243, 2255, 2300, 2301, 2309, 2318, 2319, 2321, 2322, 2340, 2345, 2347, 2366, 2377, 2381, 2451, 2452, 2453, 2455, 2456, 2464, 2518, 2531, 2532, 2612, 2613, 2615, 2624, 2626, 2627, 2635, 2636, 2637, 2638, 2640, 2643, 2651, 2657, 2682, 2683, 2723, 2724, 2737, 2821, 2822, 2831, 4432, 4433, 4481, 7300, 7301, 7302, 7303, 7305, 7306, 7309, 7331, 7333, 7356, 7396, 7473, 7666, 7675, 7761, 7763, 7811, 7812, 7813, 7831, 7834, 7912, 7940, 7951, Területi csoport: 2060, 2061, 2063, 2064, 2066, 2067, 2177, 2214, 2375, 2378, 2454, 2463, 2471, 2472, 2473, 2475, 2476, 2477, 2481, 2482, 2483, 2484, 2485, 2509, 2523, 2524, 2525, 2529, 2534, 2535, 2536, 2537, 2543, 2610, 2611, 2616, 2617, 2618, 2619, 2639, 2641, 2642, 2644, 2645, 2646, 2653, 2685, 2686, 2688, 2711, 2735, 2764, 2832, 2834, 3012, 3016, 3041, 3042, 3043, 3044, 3046, 3047, 3557, 3561, 3700, 3704, 3711, 3791, 3792, 4001, 4002, 4003, 4004, 4005, 4006, 4007, 4008, 4009, 4010, 4011, 4012, 4013, 4014, 4015, 4017, 4021, 4024, 4025, 4026, 4027, 4028, 4029, 4030, 4031, 4032, 4033, 4034, 4040, 4041, 4042, 4043, 4044, 4045, 4046, 4047, 4049, 4063, 4077, 4078, 4079, 4211, 4212, 4225, 4242, 4243, 4246, 4251, 4271, 4272, 4400, 4401, 4402, 4403, 4404, 4405, 4406, 4407, 4410, 4411, 4413, 4431, 4551, 5000, 5001, 5002, 5003, 5004, 5005, 5006, 5007, 5008, 5009, 5126, 6000, 6001, 6002, 6003, 6004, 6005, 6006, 6007, 6008, 6010, 6034, 6044, 7100, 7101, 7102, 7103, 7121, 7143, 7144, 7145, 7146, 7159, 7161, 7162, 7163, 7165, 7172, 7173, 7261, 7332, 7349, 7351, 7354, 7370, 7391, 7393, 7394, 7400, 7401, 7402, 7403, 7404, 7405, 7406, 7407, 7408, 7409, 7431, 7451, 7461, 7472, 7474, 7475, 7476, 7479, 7521, 7523, 7527, 7661, 7664, 7671, 7672, 7678, 7681, 7683, 7694, 7695, 7696, 7720, 7744, 7767, 7811, 7814, 7815, 7833, 7836, 7913, 7914, 7915, 7940, 7953, 8000, 8001, 8002, 8003, 8004, 8005, 8006, 8007, 8008, 8019, 8041, 8080, 8085, 8088, 8097, 8100, 8101, 8102, 8104, 8145, 8196, 8248, 8441, 9061, 9062, 9063, 9071, 9081, 9082, 9083, 9084, 9085, 9086, 9090, 9099, 9141, 9142, 9143, 9151, 9152, 9153, 9154, 9155, 9163, 9171, 9172, 9174, 9183, 9184, 9200, 9201, 9202, 9203, 9244, 9245, 9400, 9401, 9402, 9403, 9404, 9405, 9406, 9407, 9408, 9409, 9421, 9422, 9494, 9700, 9701, 9702, 9703, 9704, 9705, 9706, 9707, 9708, 9709, Területi csoport:
9 2141, 2151, 2152, 2153, 2400, 2407, 2421, 2431, 2457, 2458, 2459, 2485, 2490, 2533, 2541, 2542, 2544, 2545, 2647, 2648, 2652, 2654, 2655, 2656, 2658, 2659, 2669, 2687, 2691, 2692, 2693, 2700, 2701, 2702, 2703, 2704, 2730, 2736, 2738, 2745, 2747, 2765, 2768, 2769, 2800, 2801, 2802, 2803, 2804, 2805, 2806, 2807, 2808, 2809, 2823, 2824, 2833, 2836, 2837, 2851, 2853, 2861, 2896, 2897, 3009, 3011, 3021, 3022, 3024, 3031, 3045, 3051, 3052, 3063, 3064, 3121, 3211, 3212, 3231, 3323, 3326, 3327, 3394, 3395, 3397, 3398, 3399, 3412, 3426, 3433, 3434, 3435, 3501, 3553, 3554, 3555, 3556, 3563, 3571, 3573, 3608, 3626, 3700, 3701, 3702, 3703, 3705, 3713, 3714, 3770, 3773, 3775, 3776, 3777, 3778, 3793, 3794, 3909, 4130, 4131, 4133, 4241, 4273, 4274, 4275, 4288, 4336, 4337, 4354, 4445, 4531, 4532, 4533, 4552, 4555, 4556, 4751, 4912, 5051, 5081, 5111, 5125, 5211, 5624, 6055, 6096, 6098, 6500, 6501, 6502, 6503, 6521, 6701, 6702, 6703, 6704, 6705, 6706, 6707, 6708, 6709, 6710, 6712, 6713, 6718, 6720, 6721, 6722, 6723, 6724, 6725, 6726, 6727, 6728, 6729, 6740, 6741, 6743, 6744, 6745, 6746, 6747, 6750, 6753, 6754, 6755, 6756, 6757, 6758, 6771, 6772, 6773, 6774, 6781, 6791, 7055, 7056, 7057, 7122, 7130, 7131, 7132, 7133, 7134, 7136, 7140, 7142, 7147, 7148, 7158, 7164, 7171, 7182, 7183, 7184, 7185, 7186, 7188, 7200, 7201, 7202, 7203, 7252, 7253, 7256, 7257, 7258, 7271, 7279, 7334, 7341, 7342, 7345, 7347, 7348, 7352, 7353, 7355, 7357, 7362, 7381, 7383, 7384, 7385, 7386, 7432, 7434, 7435, 7436, 7441, 7442, 7452, 7454, 7463, 7464, 7465, 7471, 7477, 7663, 7682, 7711, 7712, 7720, 7722, 7723, 7724, 7731, 7732, 7745, 7747, 7751, 7752, 7753, 7754, 7756, 7757, 7763, 7766, 7768, 7771, 7772, 7784, 7800, 7801, 7817, 7821, 7834, 7835, 7837, 7838, 7843, 7846, 7847, 7851, 7854, 7931, 7934, 7935, 7936, 7954, 8042, 8043, 8044, 8051, 8052, 8060, 8061, 8062, 8071, 8072, 8074, 8082, 8083, 8084, 8086, 8087, 8089, 8092, 8093, 8095, 8096, 8105, 8111, 8112, 8127, 8141, 8142, 8143, 8144, 8151, 8152, 8153, 8163, 8175, 8184, 8191, 8192, 8193, 8195, 8200, 8201, 8202, 8204, 8205, 8206, 8207, 8220, 8221, 8222, 8223, 8225, 8226, 8227, 8228, 8229, 8315, 8354, 8371, 8372, 8373, 8380, 8381, 8395, 8411, 8412, 8413, 8415, 8420, 8429, 8440, 8442, 8443, 8500, 8501, 8502, 8503, 8505, 8511, 8551, 8552, 8562, 8563, 8591, 8598, 8652, 8725, 8728, 8755, 8756, 8773, 8774, 8776, 8777, 8778, 8782, 8800, 8801, 8802, 8803, 8804, 8808, 8809, 8822, 8823, 8831, 8832, 8835, 8861, 8881, 8882, 8883, 8900, 8901, 8902, 8903, 8904, 8905, 8906, 8907, 8908, 8909, 8911, 8912, 8913, 8914, 8916, 8917, 8921, 8922, 8923, 8924, 8925, 8926, 8927, 8928, 8929, 8931, 8934, 8935, 8941, 8942, 8943, 8944, 8981, 8983, 8991, 8992, 8994, 8995, 8996, 8997, 9001, 9002, 9003, 9004, 9005, 9006, 9007, 9008, 9009, 9011, 9012, 9013, 9018, 9019, 9021, 9022, 9023, 9024, 9025, 9026, 9027, 9028, 9029, 9030, 9040, 9091, 9092, 9093, 9095, 9096, 9097, 9098, 9100, 9111, 9112, 9113, 9121, 9122, 9124, 9132, 9133, 9134, 9135, 9136, 9144, 9161, 9162, 9164, 9165, 9167, 9168, 9169, 9173, 9175, 9176, 9177, 9178, 9181, 9182, 9211, 9221, 9222, 9223, 9224, 9225, 9228, 9231, 9232, 9233, 9234, 9235, 9241, 9242, 9243, 9300, 9301, 9321, 9371, 9423, 9431, 9434, 9435, 9436, 9437, 9438, 9443, 9444, 9481, 9482, 9483, 9484, 9485, 9491, 9492, 9493, 9495, 9721, 9723, 9724, 9727, 9739, 9743, 9744, 9761, 9771, 9789, 9791, 9792, 9793, 9797, Területi csoport: Minden olyan irányítószám, amely nem lett felsorolva az 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8. 9., Területi csoportban Területi szorzó (irányítószám alapján) A Wáberer Hungária Biztosítónál előtti kockázat kezdetű személygépkocsira és legfeljebb 3,5t össztömegű tehergépkocsira kötött, határozatlan tartamú kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés esetén, a következő díjmódosító szorzók alkalmazandók, a felsorolt irányítószámokra: Szorzó szám 0,6993: 2089, 2097, 2142, 2143 Szorzó szám 0,7692: 2016, 2315, Szorzó szám 0,7812: 2014, 2015, 2025, 2026, 2038, 2039, 2071, 2080, 2081, 2081, 2086, 2091, 2116, 2134, 2162, 2163, 2164, 2165, 2166, 2167, 2174, 2176, 2182, 2184, 2185, 2193, 2194, 2200, 2225, 2235, 2241, 2244, 2251, 2252, 2253, 2254, 2316, 2317, 2337, 2338, 2339, 2340, 2344, 2351, 2365, 2367, 2376, 2462, 2465, 2500, 2508, 2510, 2517, 2519, 2521, 2522, 2526, 2527, 2528, 2614, 2621, 2623, 2625, 2628, 2629, 2631, 2632, 2633, 2634, 2681, 2721 Szorzó szám 0,8333: 2027, 2028, 2175, 2215, 2216, 2255, 2309, 2321, 2322, 2345, 2377, 2381, 2456, 2464, 2518, 2531, 2532, 2635, 2637, 2638, 2640, 2643, 2651, 2657, 2683, 2723, 2724, 2737, 2821, 2822, 2831, Szorzó szám 0, 9009: 2063, 2066, 2067, 2177, 2214, 2375, 2378, 2454, 2463, 2471, 2472, 2473, 2475, 2476, 2477, 2509, 2523, 2525, 2529, 2534, 2535, 2536, 2543, 2611, 2616, 2617, 2618, 2639, 2642, 2644, 2645, 2646, 2653, 2685, 2688, 2711, 2735, 2832, 2834 Szorzó szám 0,9346 : 1211, 1212, 1213, 1214, 1215, 1216, 2151, 2421, 2431, 2457, 2458, 2459, 2490, 2541, 2544, 2545, 2648, 2654, 2655, 2659, 2687, 2693, 2700, 2736, 2738, 2745, 2747, 2765, 2768, 2769, 2800, 2823, 2824, 2851, 2853, 2896 WÁBERER Hungária Biztosító Zrt. H-1211 Budapest, Szállító u. 4.
A Wáberer Hungária Biztosító Zrt. 2016. július 1-jétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája
A Wáberer Hungária Biztosító Zrt. 2016. július 1-jétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási
RészletesebbenA Wáberer Hungária Biztosító Zrt. 2016. március 1-jétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája
A Wáberer Hungária Biztosító Zrt. 2016. március 1-jétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási
RészletesebbenA Wáberer Hungária Biztosító Zrt. 2014. július 1-jétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája
A Wáberer Hungária Biztosító Zrt. 204. július -jétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási
RészletesebbenMKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2016. június 8-tól alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási
MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2016. június 8-tól alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási díjai Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási
RészletesebbenTERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz
EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések
RészletesebbenHIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK
HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:
RészletesebbenKötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: 2015. február 1. Nysz.: 17423
Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv atályos: 2015. február 1. Nysz.: 17423 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2015. február 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási
RészletesebbenKONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő
KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek eire vonatkozóan Hatályos: 2016.július 1-től 2016. július 1-jén vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek: éves Kamat 22,13 % 24,89 % 24,89
RészletesebbenA munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei. Elıadó: Ferenczi Szilvia
A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei Elıadó: Ferenczi Szilvia Hatály, a kedvezmények típusai, alanyai, alapja: A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítására az Országgyőlés elfogadta
Részletesebben21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól
21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII.
RészletesebbenA Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu
RészletesebbenKötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: 2016. március 1. Nysz.: 18285
Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv atályos: 2016. március 1. Nysz.: 18285 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2016. március 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási
Részletesebben6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek
RészletesebbenII. Helyi iparűzési adóelőleg bejelentése (állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén)
BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján BALATONHENYE önkormányzat adóhatóságához I. Bejelentés jellege
RészletesebbenVAGYONNYILATKOZAT A KÖTELEZETT SZEMÉLYI ADATAI, VALAMINT A JÖVEDELMI, ÉRDEKELTSÉGI ÉS VAGYONI VISZONYAIRA VONATKOZÓ ADATOK. I. Rész SZEMÉLYI ADATOK
VAGYONNYILATKOZAT Vagyonnyilatkozat nyilvántartási száma: A KÖTELEZETT SZEMÉLYI ADATAI, VALAMINT A JÖVEDELMI, ÉRDEKELTSÉGI ÉS VAGYONI VISZONYAIRA VONATKOZÓ ADATOK. I. Rész SZEMÉLYI ADATOK A kötelezett
RészletesebbenBEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS
BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjérıl szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján PÁTY KÖZSÉG önkormányzat adóhatóságához I. Bejelentés jellege
RészletesebbenA Wáberer Hungária Biztosító Zrt április 2-ától érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája
A Wáberer Hungária Biztosító Zrt. 205. április 2-ától érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási
RészletesebbenMunkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő
T 0743-06/3/17 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján.
RészletesebbenAz 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.
A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, őstermelők esetén érvényes vállalkozói, őstermelői igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi
RészletesebbenBEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS idegenforgalmi adó és iparűzési adó hatálya alá
Az adóhatóság tölti ki! Adóhatóság: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Jegyzője Iktatószám: Átvétel dátuma:... Átvevő:... Adózó mutatója:... BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS idegenforgalmi adó és iparűzési
RészletesebbenA Wáberer Hungária Biztosító Zrt november 1-jétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája
A Wáberer Hungária Biztosító Zrt. 204. november -jétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási
RészletesebbenAz adómentessségekre vonatkozó rendelkezéseket a fenti jogszabályok tartalmazzák.
Jogszabályi háttér az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény; a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény; az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény; valamint a közigazgatási hatósági
RészletesebbenERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítások. Hatályos 2013. január 1-től
ERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítások Ny.sz.:1018V04 Kondíciós lista a Smart Child, a Smart Senior és a Smart Life Befektetési egységekhez kötött életbiztosításokhoz Hatályos 2013. január
RészletesebbenI. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
Részletesebbenbiztosítási szolgáltatások
biztosítási szolgáltatások Közbeszerzési Értesítő száma: 00/19 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás; Szolgáltatás; Szolgáltatási kategória: 06 Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (14-es minta)
RészletesebbenFigyelmeztető jelzést adó készülékek beszerzése - módosítás
Figyelmeztető jelzést adó készülékek beszerzése - módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/53 Beszerzés tárgya: Szállítási szerződés figyelmeztető jelzést adó készülékek szállítására Hirdetmény típusa:
RészletesebbenA Magyar Posta Biztosító Zrt. PostaAutóŐr kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának 2016. január 1-jétől alkalmazandó tarifája
A Magyar Posta Biztosító Zrt. PostaAutóŐr kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának 2016. január 1-jétől alkalmazandó tarifája Ügyfélszolgálat: 06 40 200 480 (H 8:00-20:00, K-P 8:00-18:00) Fax: 06 1 423
RészletesebbenSzékesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló
RészletesebbenAutópálya matrica árak 2011
Autópálya matrica árak 2011: drágább az autópálya matrica díja 2011-ben. 2011-től átlagosan 8,7 százalékkal emelkednek az úthasználati díjak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint a drágulás
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZ DÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉR KÉNT SZERZ D FÉL NEVE ÉS CÍME
MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41517 7. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ:
RészletesebbenVagyon- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat az országgyűlési képviselővel közös háztartásban élő házas- vagy élettársa és gyermeke(i) számára
- 1 - Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 1. sz. melléklete alapján Vagyon- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat az országgyűlési képviselővel közös háztartásban élő házas- vagy élettársa
RészletesebbenKondíciós Lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan FORINT SZÁMLÁK Havi számlavezetési díj. CIB Classic. CIB Nyugdíjas Bankszámla Plusz 1
A magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan a magánszemélyek részére vezetett Classic, a Online, a, a Plusz, valamint a magánszemélyek kártyafedezeti típusú, korlátozott rendeltetéső A Bank Zrt. (1027 Budapest,
Részletesebben2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú
2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú Közbeszerzési Értesítő száma: 2005/13 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés; Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (14-es minta)
RészletesebbenAz éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN
11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)
RészletesebbenHIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL
HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám:
RészletesebbenVéleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
RészletesebbenHIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK
HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére
Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot
Részletesebbendíjtarifája Díjszámítási képlet Egyedi, november 1-je előtti kockázatviselés kezdetű határozatlan idejű szerződés kötése esetén
A Wáberer Hungária Biztosító Zrt. 2013. november 1-jétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási
RészletesebbenKiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
RészletesebbenAz 57/2013. (II.27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás. Üzemeltetésének. jogcíme. időtartama, műszalonként
Az 57/03. (II.7. Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás A jegyző által kiadott nyilvántartási szám 6/03. 0338/009 3/03. 0344/009 /03 0346/009 8/03 0348/009 3/03. 035/009 A bejegyzés
RészletesebbenA K&H Biztosító Zrt.
A K&H Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája a 2015. november 3-án vagy későbbi időpontban kezdődő biztosítási időszakú szerződésekre elhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben
RészletesebbenTájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész)
Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/61 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015
RészletesebbenSzemélygépko si: B C D TxE G H +I +R U+V. Tehergépko si, t mege gedett leg agyobb össztömegig :
A Wáberer Hu gária Biztosító )rt. 2014. ja uár -jétől érvé yes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy ame yibe a korábba kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási
RészletesebbenBEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS
Biatorbágyi Polgármesteri Hivatal Adóügyi Osztály 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/ 222, 234, mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: ado@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu BEJELENTKEZÉS,
Részletesebben3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört
RészletesebbenHIRDETMÉNY. Hatálybalépés: 2013. január 1.
HIRDETMÉNY Az ERSTE BANK HUNGARY ZRT. hivatalos tájékoztatója a jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok személygépjármű, kishaszongépjármű és motorkerékpár finanszírozása
RészletesebbenI. 4.) Az ajánlatkéra más ajánlatkérak nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem X
1. melléklet a /2009. (....) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fa: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
RészletesebbenEgyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére
Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására
Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére
Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására
RészletesebbenAz Allianz Hungária Zrt. 2016. május 9-étől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a kötelező
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása
RészletesebbenBEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS
BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján a Hódmezővásárhely M.J.V. (6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér
RészletesebbenMódosító Okirat. Okirat szám: 22/30750-2/2015.
Okirat szám: 22/30750-2/2015. Módosító Okirat A Pestszentlőrinci Csemete Óvoda a Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testülete által 2014. március 12.
RészletesebbenEgységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer. Kérjük, a kérelmet olvashatóan, nyomtatott nagy betűkkel töltse ki! I. rész: Azonosító adatok
Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem Benyújtandó a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv (MVH) bármely
RészletesebbenOtthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel
Rábaközi Takarékszövetkezet Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel Adósok által fizetendő * Használt lakás vásárlásra 4,30% 4,30% 4,30% 4,48% adósok kamattámogatásra nem jogosultak.
RészletesebbenVárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete
RészletesebbenElektron számlacsomag
1) Pénzforgalmi ok kondíciói Mikro Elektron Profi Non profit Számlanyitás díja díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes Számlán tartandó minimális összeg 0,- 7.000-Ft 7.000-Ft 0,- Számlavezetési díj: (minden
RészletesebbenENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Enying Város Önkormányzatának
RészletesebbenTájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
RészletesebbenVI. fejezet (251. (2) bek.)
(5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő közzétételt kezdeményezi; c) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése (, bekezdés, pont) alapján tartozik annak a hatálya
RészletesebbenAz éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában
9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:
RészletesebbenAdóköteles tevékenység Változás-bejelentés Adóköteles tevékenység megszőnése,
Beérkezés: iktatószám: 2083 Solymár József A. u.1. Tel: 06-26/560-600 /111-es mellék BEJELENTKEZÉS,VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjérıl szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi
RészletesebbenPályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás
Pályázati Hirdetmény A(z) "HUBERTUS" Kft. (cégjegyzékszám: 02-09-060077, székhely: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1.., levelezési cím: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1..), mint a(z) Szekszárdi NÖVÉNY Zrt.
RészletesebbenAz UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. 2015.05.01-től érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a gépjármű üzembentartójának
Részletesebben224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet
224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról 1 Tartalom:
RészletesebbenII. Nagy értékű ingóságok
1. lap Melléklet a 2000. évi XCVI. Törvényhez 1 Vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat helyi önkormányzati képviselő (polgármester, alpolgármester), valamint a vele közös háztartásban
RészletesebbenHatározat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.
RészletesebbenHIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról
HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról 1. LEKÖTÖTT BETÉTEK 1.1. Akciós lekötött betétek 1.1.1. GRÁNIT Stabil betét, 2 hónapra Akció ideje Betét típusa GRÁNIT Stabil betét kamat
RészletesebbenDÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS 10. sz. napirendi pont A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Tanács 2009. évi költségvetésének megtárgyalása Elıadó: Gaszné dr. Szekér Erzsébet
RészletesebbenKérelem anyakönyvi kivonat kiállítása iránt. A kérelmező adatai. Családi neve: Utóneve(i): Születési helye: Születési ideje: Személyi azonosítója:
Kérelem anyakönyvi kivonat kiállítása iránt Szerv azonosítója: 104900 Szerv megnevezése: Polgármesteri Hivatal Dorog Eljáró ügyintéző: tel:33/431-299 Ügyintéző elérhetősége: e-mail:anyakonyv@dorog.hu Iktatószám:
RészletesebbenÖsszefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról
ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői
Részletesebben1. A rendelet hatálya
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól
RészletesebbenSzigethalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Szigethalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2012. (XI.26.) RENDELETE (egységes szerkezetben az 1/2013.(I.29.) és a 13/2014.XI.24.) önk. rendelettel) a helyi adókról Szigethalom Város Önkormányzat
RészletesebbenTisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás
Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/96 Beszerzés tárgya: Szállítási (keret)szerződés keretében tisztítószerek és tisztító eszközök
RészletesebbenCzeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke
Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:
Részletesebben3. lecke: Közúti járművek
3. lecke: Közúti járművek Cél: A tananyag célja, hogy a hallgató ismerje meg a különböző közúti járművek fajtáit és definícióit. Fel tudja ismerni és megkülönböztetni az utcán látott járműtípusokat egymástól.
RészletesebbenCserepes sori Piac Kft. Díjszabási rendszer
Cserepes sori Piac Kft. Díjszabási rendszer Hatályos: 2016.04.01-től visszavonásig A Cserepes sori Piac Kft. (székhely: 6725 Szeged, Cserepes sor 2., cégjegyzékszám: 06-09- 000020, továbbiakban: Társaság)
RészletesebbenC/2. KÉRELEM. A társas vállalkozás neve és cégformája:... magyarországi fióktelepe(i):...
Iktatószám: /2- C/2. KÉRELEM (Magyarországon fiókteleppel rendelkező társas vállalkozás által végzendő, valamint az EGTtagállamban székhellyel rendelkező vállalkozás által a határozatban elismertetni kívánt
Részletesebben(a futamidő első 24 hónapjában) előtörlesztett összeg 4,0 %-a, min. HUF 50.000. (a futamidő 24. hónapját követően)
HIRDETMÉNY Gépre, berendezésre, járműre, úszólétesítményre (motoros és vitorlás hajóra) vonatkozó zártvégű pénzügyi lízing, nyílt végű pénzügyi lízing és operatív lízing ügyletek és kölcsön ügyletek Előtörlesztési
RészletesebbenAz NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig
Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Igényelhető kölcsönök Lakossági szabadfelhasználású jelzálogkölcsön Termék
RészletesebbenInvitel Távközlési Zrt. Általános Szerződési Feltételek internet, adathálózati és bérelt vonali szolgáltatásra
Invitel Távközlési Zrt. 2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 8-10. Általános Szerződési Feltételek internet, adathálózati és bérelt vonali szolgáltatásra 2. sz. melléklet 2.3. Választható A díjszabásban szereplő
Részletesebben11. számú melléklet - FHB Bankszámlacsomagokhoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai
Lakossági Bankszámla Hirdetmény 11. számú melléklet - FHB hoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai Hatályos: 2016. július 15. napjától Közzététel napja: 2016. július 14. A jelen Hirdetményben
RészletesebbenOrszágos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: a "Közalkalmazottak
Részletesebbenirányítószám: Ország: Magyarország
25/23-2/2015. A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság
RészletesebbenA SZAKMAI GYAKORLAT RENDJE NAPPALI TAGOZATOS HALLGATÓKNÁL. 1. Gazdálkodási és menedzsment szak, Kereskedelem és marketing szak
A SZAKMAI GYAKORLAT RENDJE NAPPALI TAGOZATOS HALLGATÓKNÁL 1. Gazdálkodási és menedzsment szak, Kereskedelem és marketing szak 1.1. A szakmai gyakorlat célja: A tantervi előírásoknak megfelelően a nappali
Részletesebben1. FORINT ÉS DEVIZA ALAPÚ BANKKÁRTYÁK
HATÁLYOS: 2013. AUGUSZTUS 08. NAPJÁTÓL CIB Bankkártyák PLUSZ KONDÍCIÓS LISTA EGYÉNI VÁLLALKOZÓK ÉS EGYÉNI ÜGYVÉDEK RÉSZÉRE MASTERCARD BUSINESS ÉS MASTERCARD BUSINESS GOLD ( ALAPÚ) TÍPUSÚ BANKKÁRTYA 2013.
RészletesebbenA Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata I. Általános rendelkezések, fogalom meghatározások Szabályzatunk célja, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár a könyvtári
Részletesebbenxdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78%
Minőségi mutatók Kiskereskedelmi mutatók (Internet) Megnevezés: Új hozzáférés létesítési idő Meghatározás: A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek, az esetek 80%ban teljesített határideje. Mérési
RészletesebbenSzociális hozzájárulási adó kedvezményei
Szociális hozzájárulási adó kedvezményei Kedvezmény megnevezése Kedvezmény alapja Kedvezmény mértéke Kedvezmény időtartama Kedvezmény feltétele Pftv. alapján (2004. évi CXXIII. tv.) START kártya (nem diplomás)
RészletesebbenKITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. D4800-01 Támogatási kérelem és első évre vonatkozó Kifizetési kérelem - Főlap Kötelezően benyújtandó
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ D4800-01 Támogatási kérelem és első évre vonatkozó Kifizetési kérelem - Főlap Kötelezően benyújtandó FONTOS! A kérelem főlapját a támogatási rendeletben meghatározottak szerint papíralapon
RészletesebbenKapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés
Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Feladatok I. Kapcsoltság vizsgálat II. Cégcsoport méret feltérképezés III. Transzferár
RészletesebbenIGÉNYLŐLAP AZ ELŐFIZETŐI-HOZZÁFÉRÉSI PONT FÖLDRAJZI HELYÉNEK MEGVÁLTOZTATÁSÁRA ÁTHELYEZÉS
IGÉNYLŐLAP AZ ELŐFIZETŐI-HOZZÁFÉRÉSI PONT FÖLDRAJZI HELYÉNEK MEGVÁLTOZTATÁSÁRA ÁTHELYEZÉS Szolgáltató: Magyar Telekom Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Adószám: 10773381-2-44 Cégjegyzékszám: Cg. 01-10-041928
RészletesebbenÚtmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez
Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez A vízumkérő lap ( Visa application form of the People s Republic of China, Form V. 2013 ) az egyik legfontosabb dokumentum, amit a kínai vízumra való jelentkezésnél
Részletesebbena Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe
Részletesebben(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
RészletesebbenMKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2016. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási
MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2016. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási díjai Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási
Részletesebben(magánszemély, asszonyoknál leánykori név is)* (gazdasági társaság)* (intézmény)* (non profit szervezet)*
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről a Debreceni Református Hittudományi Egyetem 4026 Debrecen, Kálvin tér 16., adószáma 19876182-2-09, bankszámlaszáma: 11738008-20011428, képviseli Dr. Bölcskei
RészletesebbenKötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: 2016. január 1. Nysz.: 18050
Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv atályos: 2016. január 1. Nysz.: 18050 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2016. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási
Részletesebben