Digitális fényképezés alapismeretei. 2. modul A fényképezés gyakorlati területei

Átírás

1 Digitális fényképezés alapismeretei 2. modul A fényképezés gyakorlati területei Az egész életen át tartó tanulás fejlesztése az intézmények közötti nemzetközi együttműködéssel TÁMOP /

2 Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Szerkesztette: Zelei Erika - Zombor Gyula Lektorálta: Dr. Gyenes Zsolt DLA A kiadvány az INTER-STUDIUM - Az egész életen át tartó tanulás fejlesztése az intézmények közötti nemzetközi együttműködéssel című, TÁMOP / számú projekt keretében készült. A projekt az Európai Unió támogatásával, a Társadalmi Megújulás Operatív Program társfinanszírozásával valósul meg

3 TARTALOMJEGYZÉK 1. Kompozíciós megoldások a fotográfiában Képkompozíció Aranymetszés A háromszög-kompozíció A képi ritmus A kevesebb több, avagy redukció és hangsúlyozás Tájékozódás a képen A képi egyensúly Szokatlan nézőpontok A Képmező közepe Képi feszültség két képelem között Pillantás a képből kifelé Kép a képben Zavaró elemek tudatos használata Játék a formákkal Műtermi tárgyfényképezés Műterem berendezései, eszközei Beállítás, világítási alapesetek Különböző anyagú tárgyak fényképezése Személyfényképezés Eszközök Karakter Műtermi személyfényképezés Személyfényképezés a szabadban Épületfényképezés Eszközök, épületfotók típusai Épületek külső fényképezése Épületbelső fényképezése Természetfotózás alapismeretei Tájfényképészet Növényfotózás

4 5.3 Állatok fotózása Makro fotózás Vakuzás Többszörös expozíció lágy hatás elérésére...46 Irodalomjegyzék...47 Képjegyzék

5 1. Kompozíciós megoldások a fotográfiában 1.1 Képkompozíció A kompozíció egészét a képfelület képelemeinek kapcsolata, elrendezése határozza meg. Az avatatlan szemlélő leginkább csupán a kép tartalmát nézi. Azonban minden képi tartalom erőteljesen vagy unalmasan, kaotikusan, vagy rendszerezetten közvetítődik a néző felé. Ezt nevezzük képi kompozíciónak. A képi formanyelvnek a beszélt nyelvtől eltérő, önálló törvényei vannak. Törvények, amelyek részben olyan idősek, mint a görög harmónia tanok. 1.2 Aranymetszés Szimmetriatengely Aranymetszés A képformálás alapja az, hogy a képelemeket úgy osszuk fel, hogy a tekintet egyszerre érezzen feszültséget és harmóniát. Hogy ez mit jelent pontosan, azt már a régi görögök harmónia-tana is meghatározta. Az aranymetszés két részre oszt egy szakaszt. Matematikailag a nagyobb rész úgy aránylik a kisebbhez, mint az egész a nagyobbhoz. A képet az aranymetszés szerint nagyjából 5:8 arányban felosztó vonalakat harmonikus harmadoló, vagy osztóvonalaknak is nevezzük. A felosztás az emberi szem számára különösen kellemes, hiszen a tekintet előszeretettel vándorol a különféle nagyságú képmezők között, és szereti a harmóniát is. Ha a képformátumot felosztjuk a két szimmetriatengellyel és a két vízszintes egy függőleges harmonikus harmadoló vonallal, és ehhez még hozzá vesszük a kép két átlóját, kialakul az úgynevezett képi alapváz. Az a fénykép, amelynek elemei túlságosan az alapvázra orientálódnak, nagyon Képátló 5

6 merevnek hat. Viszont ha az egyes képelemek az alapváz részein helyezkednek el, az rendszerint segít a tiszta, jól strukturált képi hatás elérésében. Nem szükséges tehát görcsösen törekedni a szabályok alkalmazására, mivel ezeket mindenki magában hordozza. Ezek kifejezik a nyugati ember harmóniaérzetét. Egy kínai nézőben más érzéseket váltana ki ugyanaz a fotó, mert ő nem balról jobbra olvasná a képet. 1.3 A háromszög-kompozíció Az egyik legismertebb klasszikus kompozíciós lehetőség. Rendszerint statikussá teszi a képet. Az ismert festő, Caspar David Friedrich kompozícióit szögmérővel dolgozta ki. A háromszög már önmagában is egy harmonikus forma. Különösen az egyenlő szárú, vagy egyenlő oldalú háromszög generál vizuális harmóniát. A fotósnak a valóságban kell megtalálnia mindazt, amit a fényképbe szeretne komponálni. A valóság szeleteiből kell kiszűrnie a vizuális háromszögeket. A háromszög lehet egyértelműen felismerhető, vagy olyan is, amelyre épp csak utalás történik. Az ilyen vizuális háromszögnek is elrendező, harmonizáló funkciója van. Időnként statikusnak, szinte merevnek hathat. A modern képi formanyelv inkább a dinamikát részesíti előnyben, ami többször bemozdulásos életlenséggel fejeződik ki a vizuális háromszöget dinamikus kompozícióknál is Háromszög kompozíciók alkalmazhatjuk. Dinamikus háromszög A háromszög-kompozíció dinamikus képek ábrázolásában is segíthet. A dinamikus kompozíció ismérvei: alapját ferde, vagy átlós vonalak képezik, ám még ennél is fontosabb, hogy különféle módszerekkel a mozgás érzeten szuggerálódik a kép szemlélőjében. Nem véletlenül operál a modern fotográfia a bemozdulásos életlenséggel. A dinamikát két egymással ellentétes, a tekintetet egyaránt a képből kivezető mozgás érzékelteti. A két képelem mozgása között különösen erős képi feszültség keletkezik. A vizuális háromszögre olykor elég csak utalni. A nagylátószögű objektív perspektivikus torzításai és nagy mélységélességei miatt különösen alkalmas dinamikus kompozíciók létrehozásához. 6

7 Centrális háromszög Inkább statikusabb, nyugodtabb képet ad. A háromszög alapja a bal alsó résztől a jobb alsó részig húzódik, és a csúcs a képmező felső részén, középen, az enyészpontban található. Centrális háromszög 1.4 A képi ritmus A zenéhez hasonlóan a képet is erősen meghatározhatja a ritmus. Ahhoz, hogy ritmust építsünk a kompozícióba, fontos a tartalom elvont, absztrakt megjelenítése. Általános értelemben a ritmus hasonló dolgok, formák állandó váltakozását, ismétlődését is jelenti. Hasonló formák visszatérése, ismétlődése persze nem csupán időben értelmezhető, hiszen ritmus a képmező terét is strukturálhatja. Miként a zenében a ritmus alapszerkezete az idő részekre történő felosztása, úgy a képi ritmust, az elemek térben való elhelyezkedése szabja meg. A kevés képelem folytonos visszatérése adja a képek erejét. Bizonyos modern zenei irányzatok ugyancsak egy zenei alapforma ismétlődésére épülnek. Néhány afrikai dobritmus is állandóan ismétlődik. Az efféle ismétlődésnél szükséges egy ellen pont, különben a ritmus hamar monotóniába fullad. Képi ritmus 1.5 A kevesebb több, avagy redukció és hangsúlyozás A túlzsúfolt képek összezavarják a szemlélőt. Tudatos redukció, a képi elemek számának csökkentése átlátható viszonyokat teremt, és hatásos fényképeket eredményez. Ehhez alapkövetelmény a keresőben látott képet elég hosszú ideig és elég kritikusan szemlélni. Kazimir Malevics festőművész, az orosz konstruktivizmus egyik legfontosabb képviselője, megfestette az első egyszínű fekete képét, amivel nagy 7

8 feltűnést keltett. Malevics tudatosan vitte extrém túlzásba a színek és formák redukcióját. Ezt Piet Mondrian is továbbvitte. Kazimir Malevics Piet Mondrian Ha végignézzük a munkásságát, megértjük, hogy a három alapszínnel színezett téglalapjai miért lettek világhírűek. A fényképezés területén sem csak az a művészet, hogy a képelemeket elhelyezzük a képmezőn. Sokkal nagyobb kihívás a sokszínű, nyugtalan világ elemeit megfelelő mértékben redukálni. A legtöbb esetben túl sok minden kerül a képre. Feininger azt tanácsolta, hogy a fényképezés előtt több nézőpontból vizsgáljuk meg a tárgyat. A képi elemek kompozíciós redukcióját, érdemes mozdulatlan témákon gyakorolni. Ez elmélyült, lassabb munkát követel meg. Hosszasan szemlélni a keresőt, és feltenni a kérdést: van valami felesleges a képen? Hogyan tudom továbbredukálni a képelemeket? Még közelebb kell mennem? Ki kell cserélnem az objektívet? Gyakorta elegendő egy métert megtenni valamelyik irányba és az elemek redukciójának kompozíciója máris tökéletes. Az ilyen jellegű fotográfia mestere Sugimoto. A világot tenger, horizont és égbolt hármasra redukálta. Két különböző szürke, csaknem egyszínű folt tette fotográfiai világát ismertté. Kevesebb képi forma gyakran nagyobb hatást kelt, ha a képen a megfelelő súlypontokon vannak elhelyezve. Hiroshi Sugimoto 1.6 Tájékozódás a képen Abban, hogy a szem milyen úton vándorol végig a kép elemein, különösen nagy szerepük van a kontrasztoknak. Tudományos kutatások felismerték, hogy a nyugati kultúrkörben szocializálódott néző tekintete rendszerint melyik ponton kezdi el szemlélni a fényképet. Ha az aranymetszés szabályainak megfelelő formátumú, teljesen fehér papírt teszünk elé az első pillantása a képmező azon részére esik, amely a vertikális szimmetria ten- 8

9 gelytől kicsit balra, illetve valamennyivel a horizontális szimmetria tengely felett található. Ezt az ismeretet fényképek komponálóiként felhasználhatjuk képeink olyan szerkesztésére, amely a szemlélő tekinteté teljesen tudatosan vezeti végig a fényképeinken. A nyugati kultúrkörben a szemlélő a képeket is balról-jobbra olvassa. Így a klasszikus szerkesztésnél logikus a tekintetet a baloldalról elindítva úgy végig vezetni a jobbra, hogy azon a részen a néző pillantása megnyugvást leljen, és ezzel együtt találja meg a fotó mondanivalójának legfontosabb elemét is. A fekete-fehér fényképezésben a néző tekintetét tudat alatt a kontrasztokban gazdag képi elemek, vagy képrészletek vonzzák. Az ilyen elemeknek a képmező bizonyos részein történő elhelyezésével sikerül irányítani a tekintetet. Fontos a kontrasztok tudatos használata, valamint technikai és képi elemekkel való irányítása. 1.7 A képi egyensúly Minden képnek elvont, absztrakt struktúra képezi az alapját, amely meghatározza kép felépítését és a kompozíciót, megszámlálhatatlanul sok lehetőség adódik az ilyen struktúra lefektetésére. Ám a lehetőségek széles tárháza mellett egyvalamit figyelembe kell venni, a struktúrának minden esetben kiegyensúlyozottnak kell lennie, egyik irányba sem dőlhet el. Formátumok és átlók Az egyensúly megteremtése a kompozíció egyik alapkritériuma, és lehet kísérletezni vele. A különféle képformátumok működési szabályai, törvényei is alapot szolgáltatnak ehhez. A fekvő formátum inkább statikus, nyugodt, még az álló formátum dinamikusabb, labilisabb, egyensúlya könnyebben borulhat fel. Az álló formátumú panoráma kép még inkább hangsúlyozza ezeket a tulajdonságokat. Ebben a formátumban kiválóan lehet ábrázolni a dinamikát. Álló panoráma 1.8 Szokatlan nézőpontok A jó fotográfia azt jelenti, hogy a fotográfus kialakítja saját, egyéni látásmódját, és ezt fejezi ki a képein. Ebben a folyamatban nézőpont fontos szerepet játszik. A perspektíva szempontjából fontos a különféle gyújtótávolságok törvényeit ismerni. A valóság háromdimenziós és a fotográfia ezt a háromdimenziós valóságot a kétdimenziós felületre képezi le. Ezen a felületen, pedig olyan terek kerülnek egymással kapcsolatba, amelyeknek a valóságban semmi közük sincs egymáshoz. Viszont, ha a képmezőn ezek az elemek kapcsolatba kerülnek, akkor a kapcsolat formájának és tartalmának együttesen értelmet kell sugároznia. Abban áll a fotográfia varázsa, hogy teljesen különböző tereket olvasszon össze egymással, amire különösen a nagy látószögű objektív képes. További előnye is van a szokatlan perspektíva alkalmazásakor. Képes perspektivikus torzításokat lét- 9

10 rehozni, kiemelni tárgyakat a megszokott látószögből. Az arcok idegenül hatnak, a házaknak dinamikusan rövidülő vonalaik vannak, az előtér és a háttér közötti különbség hatalmasra nő. Tehát különösképpen alkalmasak a szokatlan perspektívákkal való játékra. A teleobjektívek ezzel szemben sűrítik, tömörítik a teret, és összetett hatást keltenek. Az orosz fotográfus Alexander Rodcsenko a szokatlan perspektívák úttörője volt. Egyik legismertebb képe egy alulról Alexander Rodcsenko Otto Steinert fényképezett trombitást ábrázol, akinek az arca az éppen benne összegyűlt levegőtől feszül. De a szó szoros értelmében fejre állította a világot, már az építészeti formákat illeti, hiszen munkásságának ismertetőjele volt a világ legfeltűnőbb nézőpontjainak alkalmazása. Otto Steinert szintén a szokatlan perspektívák mestere volt. Arra ösztökélte tanítványait, hogy a fotográfia eszközeivel személyiségük más-más rétegeit fejezzék ki. A motívumok keresésénél teljes mértékben a megérzéseinkre kell hagyatkoznunk. Ha találtunk egy olyan helyet, ahol a belső hang figyelmeztet minket, akkor azt a helyszínt a lehető legalaposabban fel kell térképeznünk. A tárgyak fotografálás előtti, minden nézőpontra kiterjedő megismerése olyan kontroll, amely fontos alapja a szokatlan nézőpont felfedezésének. Szokatlan perspektívák 10

11 1.9 A Képmező közepe Kezdő fotográfusok többnyire a képmező közepébe helyezik a motívumokat. A fényképezőgépek technikai felépítése is arra ösztönzi az embert, hogy középre tegyen különféle képelemeket. A legtöbb gépnél ugyanis az autófókusz középre áll be. Körkompozíció Ilyen esetekben rendszerint a fotón kevés a képi feszültség, ezért lényeges tudatosan kimozdítani az elemeket a kép közepéből. Például úgy, hogy két pólus segítségével komponálunk. Kivételes esetekben van ráció abban, ha a motívumokat a képmező közepén helyezzük el. Egyesek például a szimmetriát használják arra, hogy a kép archaikus, szakrális hatását erősítsék. A másik lehetőség a képmező közepének felhasználására a rövidülő perspektíva alkalmazása. Ennél a szerkezetnél a különféle motívumok szinte mágnesként vonzzák a szemlélő tekintetét a kép közepe felé, így áll elő a mozgás a képen. A körkompozíció szintén közel áll az efféle ábrázolás módhoz Képi feszültség két képelem között Az elektromos feszültség két ellentétes töltöttségű pólus között alakul ki. A képi feszültség hasonlóan működik. A jó képformálás azt jelenti, hogy tudatosan vezetjük a képmezőn a néző tekintetét, miként a kép ritmikája is meghatározó ebből a szempontból. Ha valaki nem töpreng túl sokat a kompozíción, hajlamos a témát a képmező közepére, jobb esetben az aranymetszésbe helyezve lefényképezni. Ezek a képek nem feltétlenül rosszak, rendszerint szép nyugodt, rosszabb esetben azonban unalmas fotók lesznek. Hogy az unalmas kompozíciót elkerüljük, jó a képet két súlyponttal komponálni, és ezeket a képmező szélein elhelyezni, hogy kétpólusú feszültség keletkezzen. Ha a két pólus azonos súlyú, úgy a kompozíció jó értelemben véve gondoskodik arról, hogy a tekintet ne találjon nyugvó pontot a felvételen, mivel a két pólus között folyamatosan tud ide-oda vándorolni. A tekintet kedveli ezt a fajta nyugtalanságot. 11

12 1.11 Pillantás a képből kifelé Fotóklubok klasszikus kompozíciós tanai hosszú időn keresztül azt tanították, hogy az embereknek mindig a képmező belseje felé, sosem abból kifelé kell mozogniuk. Alaphelyzetben ez logikus is, hiszen így a mozgás a néző tekintetét nem vezeti ki a képből. A modern képi nyelv azonban éppen ezeket a klasszikus szabályokat változtatta meg jelentősen. A riport fotográfiában gyakorta látni embereket a képmező széleire helyezve és mégis kifelé néznek, vagy bemozdulásos életlenséggel ábrázolva kifelé mozognak a képből. Ha egy képen két ember egymástól elfordulva látható, a néző tekintetét két oldalra vezetik ki a képmező közepéből. A képi feszültség azonban így sokkal nagyobb, mintha egymással szembefordulnának, hiszen a tekintet így kénytelen ide-oda vándorolni Kép a képben Az úgynevezett perspektivikus keretek rálátást biztosítanak bizonyos témákra, és koncentrálják a néző tekintetét. A klasszikus fényképészetben alkalmazták a képi formanyelv ezen eszközét. Caspar David Friedrich Nő az ablaknál című alkotása talán a legismertebb példája a perspektivikus keret alkalmazásának. A fényképezésnél az ember állandóan keretek között látja a valóságot. A Kép a képben kompozíciós technika alkalmazásánál csupán egy másik keretet kell elhelyeznünk a képmezőben. A legkönnyebben úgy érhető el, ha ablakokon keresztüli kilátást komponálunk a képbe. Az ablak megjelenése a fényképen több okból is lenyűgöző. Két olyan teret köt össze, amelyeknek valóságban nincs közük egymáshoz, a képmezőn mégis egységet képeznek; belső és külső tér olvad egymásba. A perspektivikus keret általában véve is gondoskodik arról, hogy a térhatás élménye megjelenjen a kép felületén, hiszen ezt a kétdimenziós kiterjedésű képen amennyire csak lehetséges, imitálni kell. A kép a képben technikát szabadabban is lehet értelmezni, nem feltétlenül kell téglalap alakú kereteket alkalmaznunk. Elég, ha csak sejtetjük a keretezést. Akár konkrétan dolgozunk perspektivikus kerettel, akár csak utalunk rá, minden esetben két síkot képez. A technika legkönnyebben nagylátószögű objektívvel alkalmazható, mivel az erősen rövidülő perspektívája és a nagy mélységélességi tartománya miatt a lehető legjobban alkalmas a terek összeolvasztására. 12

13 1.13 Zavaró elemek tudatos használata A valóság gyakran tele van olyan dolgokkal, amelyek nem hagyják magukat beleilleszteni egy harmonikus kompozícióba. Ezek a pontok töréseket képeznek a fotón, és időnként kifejezetten érdekessé teszik azt. Harmonikus, önmagába zárt, mágikus világ ábrázolása volt bizonyosan az egyik célja Ansel Adamsnek. Fényképein nincsenek efféle töréspontok, zavaró elemek; minden képelemnek és kompozíciós eszköznek egyetlen célja van: a táj zavartalan varázsát mágikusan megörökíteni fekete-fehér fényképen. A világban ma sokkal több zavaró tényező van, mint Ansel Adams idejében. Manapság egy felhőtlen világ ábrázolása kérdésesnek tűnik. Zavaró elemek, törések képbe komponálása minden esetben külön feszültséget eredményez. Ansel Adams Az ilyen elemek gyakran vizuális zavaró pontok, amelyek arra késztetik a kép szemlélőjét, hogy átgondolja a látványt. Manapság ezeket a zavaró elemeket a Photoshop programmal könnyedén eltüntethetjük, de ez nem mindig szükséges Játék a formákkal A fényképeket komponálhatjuk úgy is, hogy témájuk legyen, ezek a témák pedig változatos formákban újra és újra visszatérjenek. Sok klasszikus zenedarabban is variálódik az alaptéma. A fénykép leginkább akkor jó, ha az alapjául szolgáló képi struktúra érdekes látványt nyújt (ez az alapstruktúra absztrakt, a tárgytól magától elvonatkoztatott). Az első lépés a jó fényképek készítéséhez az, hogy a már elkészült képeinknél átlássuk, és elemezni tudjuk ezt a struktúrát. A második lépés, pedig hogy a felvétel közben figyeljük: milyen absztrakt mintát kínál nekünk a valóság. Tehát már a fotózás előtt és a folyamat alatt is elvont formákban kell képileg gondolkodnunk. Ez különösen akkor nehéz, amikor tartalmilag fontos történését kell ábrázolnunk. Ez a fajta képi gondolkodás még nehezebb például az utcai fényképezésnél. 13

14 Absztrakt struktúrák Hiszen a nagyvárosok nyugtalan, rohanó környezetében a kép absztrakt mintázata folyamatosan változik. Ha nagylátószögű objektívet is használunk, akkor a legnagyobb kihívás a képmező minden részét egyszerre figyelni, és tudatosan kontrollálni a tartalmat és formát. Ezt Cartier-Bresson volt képes a legjobban megoldani. Riport fotói nem csupán tartalmilag izgalmasak, de absztrakt képmintázatai is kitűnőek. A fényképezés többszörös választás. Helyszínek és pillanatok változatos kavalkádjából kell kiválasztani a legsűrűbb pillanatokat. Úgy kell ábrázolnunk ezeket, hogy a tartalom alapját érdekes absztrakt mintázat képezze. Ahhoz, hogy fényképezőgépünkkel be tudjunk lépni az absztrakt formák sokszínű világába, legelőször egy egyszerű gyakorlattal kell kezdenünk. Csupán arra kell figyelnünk, hogy teljesen különböző tárgyakon csak két hasonló formai mintát fedezzünk fel, amelyek megfeleltethetőek egymásnak. Az ilyen gyakorlatok finomítják a képi gondolkodásunkat, a tárgyak absztrakt formáinak felismerése terén. Arra is kiválóan alkalmasak, hogy kissé egyhangú tájakból, vagy tárgyakból érdekes képet komponáljunk. A fotográfiában nagyon izgalmas két olyan teret a képi felületen direkt egymás fölé, vagy mellé olvasztani, amelyek a valóságban messze vannak egymástól, és semmi közül sincs egymáshoz. Gyakran olyan tartalmi vagy formai elemek kerülnek kapcsolatba, a valóságban alig, vagy egyáltalán nem feleltethetőek meg egymásnak. Absztrakciók Moholy-Nagy László: Fotogram A fotográfia a naturalista világábrázolás feladatainak számos részét átvette. Csakhogy a fotográfiának is meg kellett szabadulnia a valóság ilyesfajta korlátozott ábrázolásától. Ezért kezdte el Moholy-Nagy László a 20-as években fotogramjaival ezt a folyamatot. Mit is jelent az absztrakció fogalma? Az absztrakció azt jelenti: a dologi jellegtől mentesen. Az absztrakt gondolkodás tehát ott kezdődik, amikor megszabadítjuk magunkat a konkrét tárgyi-dologi formáktól, és önálló, független 14

15 létformát alakítunk ki. Ugyanez érvényes a képekre is. A festészet már önmagában is absztrakció. Formák és színek újra teremtése, még akkor is, ha a valóság felé orientálódik. A fotográfia viszont valójában mindig a tárgyias világ leképezése. Az absztrakció a fotográfiában is azt jelenti: megszabadulni a tárgyiasságtól, a konkrét formáktól. Egy kép absztrakt struktúrája, annak tartalmává válik, akkor a fotográfia megszabadult a tárgyaktól. Minden képi tartalomnak absztrakt struktúra az alapja. Csakhogy a legtöbb szemlélő megszokásból pusztán a fotó tartalmát nézi. A képnek azonban csak akkor van ereje, ha a tudat alatti struktúra absztraktan szemlélve érdekes. Egy konkrét formákkal, tárgyakkal teli képi absztrakt struktúrájának vizsgálatához érdemes fejjel lefelé fordítani a fotót. Így könnyebb elveszteni a világgal való kapcsolatot és a szem számára feltárul az absztrakt alapstruktúra. Ez a struktúra a kép alapjául szolgáló mintázat, vonalak, formák, és számtalan más fajtájú szerkezet játéka. Vaszilij Kandinszkij az absztrakt kompozíciók mestere volt. Filozófiáját teljes mértékben arra alapozta, hogy a különféle formák miként helyezhetők el izgalmasan egymás mellett. A fotográfiában a jó ábrázolás abban áll, hogy kifejlesszük magunkban a tárgyak mögött meghúzódó tárgyiatlan formák játékát feltérképező látásmódját. A tárgyakat a keresőben úgy kell fényképpé formálnunk, hogy a fotóinkon izgalmas, absztrakt szerkezet alakuljon ki. A képeken a tartalom hangsúlyosabb lehet, mint a forma, vagy éppen fordítva, az absztrakt forma is elsőbbséget élvezhet a tartalommal szemben. Sőt, tartalom és forma akár egyensúlyban is lehetnek egymással. Egy részlet olykor beszédesebb a teljes látványnál. Veszélyes dolog a struktúrákat fényképezni, mivel ez nagyon hamar túl merev formalizmussá válhat, amelyben a tartalom elvész. Ez jó kompozíciós gyakorlat, fejleszti a fotográfiai absztrakció készségét. Magasabb igényeknek a tiszta formalista kép gyakorta nem felel meg. A fényképeknek a tartalomról kell szólniuk, amelyet úgy kell absztrahálnunk, hogy a fotográfiai részletek ábrázolásával az adott tárgy lényegéhez kerüljünk közelebb. Az absztrakció akkor is sikeres lehet, ha egy jól ismert tárgyat új szemszögből vizsgálunk meg. Így például a dadaisták dekollázsaikat régi, letépkedett reklám felületeket művészetnek kiáltották ki, és múzeumokban állították ki. A cél az volt, hogy ezeket a széttépkedett plakátmaradványokat megszabadítsák eredeti fogalmuktól és új megközelítésben láttassák őket. A fotográfiában a szürrealista Moholy- Nagy László számított az absztrakt struktúrák mesterének. Arcokat ábrázoló fotogrammjai egyfelől absztrakciók, másfelől azonban mély szellemi háttérrel rendelkeznek. 15

16 2. Műtermi tárgyfényképezés Kisebb természeti, műszaki tárgyak, gépek, alkatrészek, árucikkek ipar-és képzőművészeti alkotások fotózása tartozik ehhez a tárgykörhöz. A tárgy fényképének a következő tulajdonságokkal kell rendelkeznie: jellemző forma és karakter megragadása jól érzékeltesse a tárgy mélységi tagozódását az élesség a hangsúlyos részekre kerüljön sem az árnyékok, sem a csúcskények nem tűntethetnek el fontos részleteket anyagszerűség megőrzése 2.1 Műterem berendezései, eszközei A műterem mérete, felszereltsége függ a fényképezendő tárgyak tulajdonságaitól. Többféle világítástípust alkalmazhatunk (direkt, indirekt, nagy felületű, különböző színhőmérsékletű stb.) A műtermi vakuk, állandófényű lámpák, szoftboxok, szűkítők, színszűrők, méhsejtrácsok, derítőlapok, fényvédők, árnyékolók mellett az egyik legfontosabb eszköz a tárgyasztal (stabil, síkja dönthető, tartólapja cserélhető) vagy a tárgysátor (félig áteresztő anyag valamilyen vázra feszítve, egyik oldalán nyílást hagynak az objektívnek). Tárgyfotózáshoz a normál, vagy teleobjektív az optimális. 2.2 Beállítás, világítási alapesetek A tárgy és a fényképezőgép beállítása A tárgyat megfelelő formájú, színű, magasságú alapra helyezzük, úgy, hogy a jellemző karakterjegyei jól fényképezhetőek legyenek és a környezetétől jól elkülönüljön. Az alap és a háttér találkozásánál ún. élvonal jön létre, ami zavaróan elvághatja a témát. Ezt az alaplap ívelt meghajtásával iktathatjuk ki, de a gép magassághelyzetét is állíthatjuk úgy, hogy ez az élvonal a tárgy fölé essen, vagy optimális helyen vágja azt át. A háttér és a tárgy távolságával is vigyázni kell. Ha a túl kicsi a távolság, zavaró lehet a háttér faktúrája, erős árnyék vetődhet a háttérre. Itt általában normál, vagy teleobjektívvel dolgozunk. Többnyire rálátással fényképezünk, de ilyenkor perspektivikus torzulás jelentkezik a képen, amit többnyire digitális képszerkesztő programmal korrigálhatunk majd. Világítási alapismeretek Műtermi fotózásnál használt fénytípusok: főfény, derítőfény, ellenfény, súrolófény, élfény, díszítőfény, háttérfény. 16

17 A főfény egymagában biztosítja az exponáláshoz szükséges fénymennyiséget. Általában egy főfénnyel dolgozunk (mert a valóságban is 1 főfény van 1 nap süt az égen). Mindig a főfényre mérjük a helyes expozíciót. A főfény adja a domináns árnyékot. Az árnyék kontrasztja, széleinek élessége, vagy szórt volta befolyásolja a kép plasztikusságát. A főfény pótolja az elvesztett téri információt, korrigálható az aszimmetrikus arc, érzékeltethető a tárgy homorúsága, domborúsága, anyagszerűsége. Ahány lámpát, alkalmazunk, annyi árnyékunk lesz. A főfény árnyéka a legerősebb, további lámpákkal tüntetjük el természetellenes voltát. Mindig a főfény színösszetételéhez hangoljuk a fényképezőgép fehéregyensúlyát. A gyakorlatban ezt a fénytípust ajánlott legelőször kialakítani. Világítástípusok a főfény iránya alapján: a; Frontfény/homlokfény lámpa a fényképezőgép felett a tengelyen alsó derítéssel gyakran használjuk ilyen világítást ad a beépített és a fényképezőgépre szerelhető vaku tanács: minél nagyobb felületű legyen (pl.: nagy szoftbox) kicsi a plaszticitása az áll árnyékolja a nyakat 17

18 b; Keskeny világítás / kis orrárnyék plasztikus és visszafogott világítás női portrénál vidámság gyakran alkalmazzák: csillogó tárgyaknál, aktnál, makró felvételnél b; Normál / természetes világítás plasztikus árnyékos és a megvilágított felületek egyensúlyban vannak természetes hatású a szabadban délelőtt és délután hasonló a világítás férfiportréhoz ideális c; Széles világítás /nagy orrárnyék plasztikus világítás, domináns árnyékok, markáns formák az anyagok textúrája kifejezett (erdős tájhoz jól használható ) gyakran használjuk akthoz, férfiportréhoz, makró tárgyfotónál d; Súrolófény /oldalfény erős plaszticitás uralkodó árnyékok gyakran alkalmazzuk low-key, akt, markáns portré, anyagszerű felületek létrehozásához tárgyfotó ( megfelelő derítéssel ) e; Ellenfény között minden fény ellenfény hangsúlyos körvonalak gyakran alkalmazzuk művészi tárgyfotóhoz, természetfotóhoz, akt-hoz plaszticitása nincs, de az általa vetett árnyékok a fényképezőgép felé futnak, mélységet teremt hajat, italokat, tusfürdőt, olajokat átvilágítva, előhozza azok természetes színét, haj esetben csillogó glória jön létre 18

19 A főfény magassága ált ban világít lefelé ha normál világításnál nagyobb szögben világítunk ( ), akár vízszintesen is érkezhet a főfény homlokfény esetében (0 ) akár 75 -ban is világíthat lefelé kis orrárnyék esetén (30 ) akár 60 -ban is világíthat lefelé alulról jövő fény: természetellenes, horrorisztikus (csak nagyon indokolt esetben) felső világítás 90 -ban lefelé természetellenes, ált. kisegítő fényként alkalmazzuk, főként tárgyfotónál a főfény magasságát az is befolyásolja, milyen hangulatot akarunk teremteni a fotón (esti /reggeli hangulatnál alacsonyabbról, míg tengerparti strandhangulatnál magasabbról adjuk a főfényt ) felső világítás a Nap állása szerinti világítás horrorisztikus világítás Derítő-és díszítőfény A főfény által keltett árnyékokba csak a szemünk lát bele, a CCD-n és a filmen ezek részlettelen fekete foltként jelentkeznek, ezért szükséges a derítés. a derítőfény lehet: a fényforrás jellege szerint: a; aktív / direkt b; passzív / indirekt c; lehet még : kemény / lágy a derítéstől függ a kontasztarány (milyen mélyek, vagy sötétek az árnyékok) a derítés iránya általában ból világít (a főfénnyel ellentétes oldalról) díszítőfény általában ellenfény, ritkán oldalfény, a témát csillogó körvonalakkal emeli ki a környezetből, lehet hajfény, élfény is. A 19

20 díszítőfény adja a csúcsfényt, gyakran alkalmazunk több díszítőfényt. Általában kemény, irányított fény, de adható nagyfelületű fényforrással is (néha derítőlappal is). 2.3 Különböző anyagú tárgyak fényképezése Csillogó, fényes felületű tárgyaknál szórt, és közvetett világítást alkalmazunk. A vetett árnyékok így erőtlenebbek lesznek. A környezet világosabb tárgyait fekete kendővel ki lehet takarni, hogy a tárgy palástján ne tükröződjenek. Tanácsos tárgysátrat, polárszűrőt is használni. A tárgy felületén megjelenő fényfoltok, fénycsíkok ne legyenek túl erősek. Átlátszatlan tárgyak fényképezésénél figyelni kell a háttér megfelelő kivilágítására. Itt a főfény lehet ellenfény és a derítés jöhet elölről is. Tárgyfotózásnál gyakori az alsó világítás is. A tárgyat ilyenkor üveglapra helyezik. Áttetsző tárgyaknál tanácsos szórt fényt és sötét hátteret használni. Gyakori itt az ellenfény, vagy alsó világítás alkalmazása is Domborművek, bőrdíszművek, érmék fotózásánál súrolófénnyel hangsúlyozhatjuk plasztikusságot. 20

21 21

22 3. Személyfényképezés Az emberről jóval több fénykép készül, mint bármi másról. Ma egy-egy ember élete születésétől a halála pillanatáig megörökíthető filmmel, fotóval, mint egy vizuális napló. A személyfényképezés tömegesen előforduló munkatípus a fotós szakmában. Előműfaja az arcképfestészet volt. Az arcképfestészetnek és a személyfényképezésnek is megvannak a különböző stílusai, korszakai, a maga sajátos forma és színvilágával, stílusjegyeivel látszanak. Meghatározó az alkotó személyisége, tehetsége, ízlése, a megrendelő igényei az adott kor társadalmának elvárásai. A személyfényképezés főbb területei: 1. Igazolványképek: A modellt szemből fotózzuk (látsszanak a fülei) kis árnyékterületek kialakításával. A fehér háttér előírás. A fotót nem retusáljuk, mert hitelesnek kell lennie (azonosításra szolgál). 2. Emlékképek: Esküvő, évforduló, tablókép, fontosabb események és az ötletszerűen készített fotók (különösebb apropó nélkül) tartoznak ide. 3. Családkép: Több embert ábrázol, lehet átfedés a családkép és az emlékkép között, pl.: esküvői fotó 4. Portré: Arcról készült kép, meghatározó a modell kora, neme, arc és fejformája; meghatározza a beállításkor alkalmazható fejtartást, világítás szerkesztését. Célja, hogy az egyén karakterét, vonásait, személyiségét életszerűen ábrázolja. 3.1 Eszközök Fontos a célnak leginkább megfelelő objektív kiválasztása. Ha mellalakos portrét készítünk, a mm-es gyújtótávolságú teleobjektív az optimális, ha a modell környezete is fontos, használhatunk nagyobb látószögű objektívet, mert azzal érzékletesebben ábrázolhatjuk a teret. A nagylátószögű optikákkal óvatosan kell bánnunk, mert torzítanak. Minél közelebb van hozzánk a téma, annál erősebb lesz a torzítás, ráadásul a nagylátószögű objektív fokozza a távlati hatást, ami közel van, azt felnagyítja, a távolabbi elemeket pedig kicsinyíti. Portrénál, tehát ideálisabb a teleobjektív, viszont ezeknél az optikáknál a mélységélességre kell jobban figyelni. Tág rekesznyílás mellett a mélységélesség kisebb. Ha a modell arcának minden részét élesnek akarjuk látni a képen, alkalmazzunk szűkebb blendét. Ha viszont csak bizonyos arcrészletet akarunk kiemelni, jó a tágabb rekesz is. A teleobjektív összenyomja a teret, csökkenti a távlati hatást. Az optikák mellett számos kiegészítő közül válogathatunk még. Állványt főleg teleobjektív és/vagy hosszú expozíciós időnél alkalmazunk. A fotósok gyakran használnak kézi fénymérőt is, mert a gépbe épített 22

23 fénymérőt gyakran becsapják a nagyobb sötét, vagy világos felületek. A szűrőkkel (pl.: semleges, szürkeátmenetes, színes stb.) is javíthatjuk a képet. Ezek mellett sokféle vaku, derítőlap áll a fotósok rendelkezésére. 3.2 Karakter A modell karakterének tanulmányozása és a képszerkesztési szabályok A beállítási módot, a világítást leginkább az arc anatómiai szerkezete határozza meg. Nincsenek szigorú szabályok. Fényképezési szempontból a legjellegzetesebb karakterjegyek az arc, a fej és a nyak. Az arc csak ritkán szimmetrikus, az aszimmetria mértéke egyénenként eltérő. Az arc tanulmányozása szemből: megvizsgáljuk, milyen síkformába foglalhatjuk a fejet (téglalap), a pontokat, ahol az átlók metszik a fej körvonalát összekötjük, így a fejformán belül szabályos, vagy szabálytalan síkidom keletkezik, amivel jellemezhető a fejforma. a; tojásdad fejforma: A hosszúkás, az átlók kb. szemmagasságban metszik egymást, a belső síkidom vonalai párhuzamosak a külsőével. Legelőnyösebb szemmagasságból fotózni. b; lefelé keskenyedő fejforma: A belső síkidom alul keskenyedő trapéz. Formahűen szemmagasságból fotózzuk, szépítő szándékkal enyhén alulról, a formát eltúlozva pedig felülről. c; felfelé keskenyedő fejforma: Felül keskenyebb trapéz (általában a duci ember jellemzője) Előnyösebb kissé felülről fotózni. 23

24 d; kerek fej: A belső síkidom megközelítőleg négyzet, előnyösebb szemmagasságból fotózni, hogy ne nyomjuk össze. Keskenyíthető, ha az arcszéleket árnyékban hagyjuk. e-f; aszimmetrikus arc: Az arcfelek jelentősen különböznek egymástól, az előnyösebb arcfelet fotózzuk e; balról / profilból, szemmagasságból f; jobbról, enyhén alulról g; keskeny fej: A fej szélessége a hosszához képest feltűnően kicsi félprofilból / profilból és kissé alulról / felülről (az arcelemek döntik el) A profil fő formatípusai, arckontúr értékelése, (előnyösebb) fotózása: PROFILFORMA BEÁLLÍTÁS GÉPHELYZET alacsony / hátradőlő szemben / félprofilból felülről homlok horpadt szemben / félprofilból felülről magas és domborból szemből, félprofilból / profil- felülről hosszú elölről /félprofilból alulról orr pisze elölről /félprofilból felülről sasorr csak szemből felülről nyeregorr lehetőleg szemből felülről áll erélyes felülről lehetőleg szemből erélytelen alulról Portréfotónál a külső tulajdonság mellett fontos a modell egyéniségének, belső lényének megragadása is. A jól elkapott arckifejezés, a fények keltette hangulat megszólaltathatja a portrét. Tágabban komponált portrénál a környezet, háttér elemei is a képre kerülnek. Vigyázni kell, semmi se legyen ok nélküli, ne vonják el a figyelmet a modellről, nem bonthatják meg a kép harmonikus rendjét. 3.3 Műtermi személyfényképezés A személyfényképezés jellemző művelettípusai: a modell karakterének megfigyelése kapcsolatteremtés a modellel, oldott légkör kialakítása, ismerkedés karakterjegyeinek elemzése, összegzése modell beállítása megvilágítás kialakítása felvétel készítése kidolgozás 24

25 Tartalom és a képforma kapcsolata, kompozíció: A kompozíciót meghatározzák az ábrázolt téma formai tulajdonságai, a kép gyakorlati célja, funkciója, az ábrázolási szokások, hagyományok A kép formája téglalap, vagy négyzet. Az aranymetszés szabálya szerint a legideálisabb a 8:5 arányú téglalap. Az álló képforma általában szilárd helyzet kifejezője, a fekvő a nyugalom képzetét kelti. A kép formájával igazodunk a témához, a szituációhoz. Általában az egy személyt ábrázoló álló, a több személyt ábrázoló kép fekvőkép lesz. (ettől azért el lehet térni) Nyugodt kompozíció esetén általában alulra sötétebb tónusokat, súlyosabb elemeket komponálunk (így biztonságos tömeget érzünk a téma alatt), felülre szellős, levegős, világosabb tónusok kerülnek Ne legyenek zavaró részletek itt, bizonytalan, indokolatlan foltok a képen. Műtermi személyfényképezésnél általában csak visszafogott mozdulatokkal dolgozunk (testtartás, tekintet, mimika, kézfejmozdulat...). Az általános szabály szerint a mozgás irányába nagyobb teret hagyunk, hogy az kibontakozhasson. Világítás (Világítási alapeseteket lásd a műtermi tárgyfotózásnál.) Egyéb világítási esetek: teljes világítás A modell meghatározó (legjellemzőbb) síkja a főfény felé fordul. Hatása vidám, életteli, energikus. Kevés a textúra a legjellemzőbb felületen (pl arcon), de a hajon sok. Fiatalos divatfotónál gyakran alkalmazzuk. háromszög-világítás: A modell a főfényhez képest ban elfordul a kamera felé. Orrárnyék keletkezik, az arcot a fény csúcsára állított háromszög formájában világítja meg. Természetes hatású portréknál gyakran alkalmazzuk. felező világítás: A modell a főfényhez képest ban elfordul, nagy lesz az árnyékképződés. Karakteresség jellemzi a képet. A jellemzőbb síkon van a legtöbb textúra, de azt a kemény árnyékok elfedik. 25

26 26

27 3.4 Személyfényképezés a szabadban A szabadban történő személyfényképezésnél a napfényes, derűs napok ideálisak, de gondot okozhat a vakító napfény, ami éles árnyékokat vet. A modell ilyenkor hunyoroghat, ez csöppet sem vonzó. A problémát úgy is megoldhatjuk, ha a modellt árnyékos helyre visszük, vagy háttal is állíthatjuk a Napnak és derítővel vetíthetjük vissza rá a fényt. A szabadban készülő portréknál gondot okozhat a szél is, összekuszálja a modell haját. Ha lehetséges, keressünk széltől védett helyet a fotózáshoz. Fontos a jól megválasztott háttér. Például egy érdekes textúrájú fal, egy szép táj jól mutathat. Ha a háttér nem vonzó, próbáljuk a képet úgy komponálni, hogy kiejtsük a képmezőből, vegyük szűkebbre a képkivágást, közelítsünk az alakra. Nagyobb gyújtótávolságnál a háttér elmosódik, a témánk viszont éles lesz, így tudjuk kiemelni őt a környezetéből. Csoportképnél, figyeljünk, hogy az alanyok ne árnyékolják egymást. A fotósok a szabadtéri fotózásnál legyen az természetfotó, vagy portré a kora reggeli és a késő délutáni fényeket kedvelik a leginkább. Ilyenkor a nap alacsonyan áll, a fotók kellemesebb tónusúak lesznek, mint a déli napsütésben. Az árnyékok nyúlánkabbak ilyenkor, erre a komponálásnál figyelni kell. Tiszta időben a napsugarak keményen érik a témát, viszont, amikor felhős az ég sokkal lágyabb, szórt fény világít meg mindent. Amikor kevés az alanyra érkező fénymennyiség, használjunk derítőlapot, vagy vakut. A vakura érdemes diffúzort rakni, hogy ne legyen a fénye túl kemény. 27

28 4. Épületfényképezés 4.1 Eszközök, épületfotók típusai Az épületfotó több célt is szolgálhat: műszaki, építőipari elképzelések bemutatása épület szerkezetének bemutatása illusztrálhat épület stílusjegyeinek megörökítése Az épületfotó készítésének körülményeit meghatározza: a kép felhasználási területe az épület építészeti, művészeti, műszaki adottságai megvilágítás lehetőségei, korlátai egyéb technikai, személyi paraméterek (pl.: fényképezőgép, vakuk, lámpák tulajdonságai...) Épületfotó általános követelményei: egyirányú perspektívahatás kialakítása mélységélesség a képen látható épületrész teljes távlatára kiterjedjen ne legyenek részlettelen (alulexponált / túlexponált ) felületek finomszemcsésség, nagy felbontás stílusjegyek felismerhetősége (jelentős torzulás nélkül) méret -és arányviszonyok a rálátási lehetőségek nézőponthelyzetéhez alakuljanak (tárgytávolság, nézőpontmagasság tudatos meghatározásával) Eszközök: objektív: normál objektív - legtöbb esetben ezt használjuk, ez adja a legjellemzőbb képjellemzőket (ez áll legközelebb az emberi szem leképzéséhez). Nagy látószögű - teleobjektívet is használunk és PC objektívet (perspektívikus torzulást korrigál) szűrők, színszűrők (pl. fekete-fehér felvételnél a felhők szürketónusához - sárga/zöldessárga), UV és polárszűrőket használhatunk. fénymérő ( jó, ha pontmérést is tud ) napellenző állvány iránytű, világításóra (iránytű+ rajzolt óralap) 28

29 Épületfotók főbb típusai: 1. egy építészeti objektumra koncentráló fotó a képet egyetlen épületre komponálják (középpontban) a képre kerülő plusz épületrészletek, környezeti elemek funkciója: lehatárolás, körbefogás 2. épületegyüttes, épületcsoport azonos korban, stílusban, épült, művész, vagy csoport által létrehozott alkotás, alá-fölé-mellérendelt térelemek, épületformák, konstrukciója, a fotónak ezt mutatnia kell összetartozás kifejeződése (kompozíciós megoldással, funkció kapcsolatból ) 3. stílusfotó az épület stílusjegyeire építi elsősorban a konstrukcióját lehet kiragadott épületrészlet, amely az építészeti stílus vezérmotívumait emeli ki a képformátumot az épület jellege, domináns iránya határozza meg -fekvő - ókori oszlopcsarnokok, városok látképe általában fekvő képfo- mátumot igényel -álló - gótikus épületek égbetörő jellege miatt 4. városkép legnagyobb látóterű képkivágás nagy épülettömeget foglal egységes zárt képszerkezetbe számos témaváltozat - légi felvételtől utcarészletig 4.2 Épületek külső fényképezése Az épület megvilágítása: Külső épületfotónál általában természetes fényekkel dolgozunk (kivétel az esti fotózás) Alkalmazkodnunk kell a Nap állásához, az épület fekvéséhez. Gyakran ki kell várnunk a megfelelő megvilágítás kialakulását. Nagy, sima falfelületű épület oldalfénnyel világítva, a kis falbeugrások, nyílások árnyékot vetnek, ezek megtörik a felületek egyhangúságát, plasztikus formákat rajzolnak. Erősen tagolt nagy falfelület lapos világítással világítva árnyékmentes rajzolatot okoz, könnyedség jellemzi. A fém és üvegfelületek erőteljesen csillognak, ezt polárszűrővel mérsékelhetjük. A hosszú markáns árnyékok zavarossá tehetik az épület szerkezetét, a kompozíciót. Optikailag növelhetik az épület tömegét. Ellenfényben nem tanácsos fotózni. Napszakok, mint képalkotó tényezők: Alacsony napállásnál, lapos megvilágítás esetében az épület a fénysugárzás irányával szemben helyezkedik el, a rajzolat árnyékmentes lesz, könynyedség jellemzi. A fém, üvegfelületek erősen csillognak (polárszűrő). Alacsony napállásnál oldalvilágítás esetében hosszú árnyékok képződnek, 29

30 oldalra kifutnak, az épület egyik oldala túl árnyékos lehet részlettelen, az erős árnyékok optikailag növelik az épület tömegét. Magas napállásnál az árnyékok lefelé futnak alulról rajzolják körbe a kiugró részeket, ha azok túl hangsúlyosak, zavaróak lehetnek. alacsony napállás, ellenfény alacsony napállás, súrolófény alacsony napállás, lapos megvilágítás alacsony napállás, (eső után reggel) ellenfény eső, napsütés ellenfény hó és napsütés novemberi köd alacsony napállás, (téli délelőtt ) ellenfény februári párás reggel ködös napkelte téli sziluett párás, nedves idő ellenfény 30

31 erős, felhő nélküli napsütés: harsogó színek kék árnyékok felhős ég: színek erőtlenebbek árnyékok lágyabbak, de kékek napkelte, napnyugta: sárgás-vöröses színek sötétkék árnyékok naplemente után: minden részlettelen a kék szín az uralkodó Épületfotózás távlati látszattani kérdései: A horizontvonal földfelszín és az égbolt találkozásánál jön létre. A horizontvonal helyzete (a témához viszonyítva) függ: a; fényképezőgép magasságától: 1. szemmagasság 2. középmagasság 3. magasabb helyről b; a gép döntésétől: rálátásnál fent, alálátásnál lent van a horizont, a fényképezőgép döntéséből adódóan a képen az épületek élei nem párhuzamosak. Vízszintes optikai tengely esetében minél magasabban van a fényképezőgép, annál magasabbra kerül a horizontvonal 31

32 alulnézet szemmagasság magasabb helyről rálátás Nem vízszintes optikai tengely esetén függőleges irányú perspektívahatást tapasztalunk. Korrigálása (képsík-tárgysík párhuzamosítása): Digitális gépnél speciális objektív használata, vagy a Photoshop szerkesztés menüjének alakítás parancsa (döntés, torzítás, perspektíva) 4.3 Épületbelső fényképezése Itt is épületelemekkel dolgozunk, mint a külső épületfényképezés során. A minden irányból határolt tér- oldalfalak, padló, mennyezet-, a kisebb mélységhatárok és a belső tér berendezései, elemei, bútorok, gépek fotózása speciális feladatot jelent. Látszattani jelenségek A fényképezéshez normál vagy nagy látószögű objektívet használunk. Kisméretű tárgyak és épület külső fényképezéskor is a fényképezett síkon elhelyezkedő körforma vagy körvonal területén kívül helyezkedik el a fényképezőgép. Épületbelső fényképezésekor azonban a fényképezőgép éppen a körvonalon vagy azon belül, a kör területén helyezkedik el. A körforma vonalai oldalirányban megnyúlnak, s a körből látszólag parabola vagy hiperbola 32

33 lesz. A vonalak annál jobban elnyúlnak oldalirányban, minél nagyobb látószögű objektívvel készül a felvétel. Erős perspektivikus hatás Az épületbelsők megvilágítása A hosszabb expozíciós idő lehetőséget nyújt egyetlen lámpaszerelvénnyel történő meszelésre. Egyenletes lámpamozgatással homogén megvilágítás érhető el mélységben kevéssé tagozott belső felületeken. A fényképezőgép közeléből célszerű a mozgatott lámpás világítást megvalósítani. Épületbelső megvilágításához a fényforrásokat úgy kell elhelyezni, hogy az épületbelső terét egyenletesen és egyirányú árnyképződéssel világítsuk meg. A vetett árnyékok rövidek legyenek, így elsősorban az épületbelsőnek és a benne levő tárgyaknak a rajzosságát alakítsuk ki, az árnyékokban ne tűnjenek el a részletek. A nagy árnyékos felületek előnytelenek, mert az épületek belső terének részleteit eltünteti, és az arányok megváltoztatását idézi elő. A lámpák használatának maszkolásáról, árnyékolásáról is gondoskodni kell. Megelőzzük az objektívbe való bevillanást A lámpák világítási mezőit egymástól elhatároljuk, így azok találkozása nem lehet feltűnő, határozott szélű vagy fényfoltos. Az épületek belső részeit, termeit izzólámpával is meg lehet világítani. Nagyobb belső terek kivilágítását célszerűtlen ezzel a módszerrel végezni. Ahol a terem fényforrásai világítanak, az izzólámpákat csak felvillantjuk, így a pillanatnyi időtartamra bekapcsolt helyi fényforrások nem égetik be a filmet, nem világítják túl a tárgyakat. Kisebb teremrészleteket izzólámpával is megvilágíthatunk, fekete-fehér felvétel készítésekor pedig kevert világítást alkalmazunk. A megvilágításhoz célszerűen szélesen sugárzó lámpákat kell használni az egyenletes megvilágítás erősség kialakítása miatt. Az expozíciós idő hosszú lesz, a nagy mélységélesség miatt. Kevert világításhoz az ablakon vagy egyéb teremnyílásokon behatoló fényt is felhasználjuk. Ilyenkor az izzólámpákat, vagy a reflektorokat a külső világítás erősségétől függően főfénynek vagy derítőfénynek alkalmazzuk. A mesterséges fényforrásokat célszerűbb főfénynek használni. Mozgatásukkal a kívánt világítási hatást pontosan ki lehet alakítani, míg az ablakon behatoló fény iránya és eloszlása kötött tényező. A fényforrások öszszehangolását fényméréssel lehet végrehajtani. 33

34 Az épületek belső tereinek megvilágítása örökvakuval Mozgó tárgyak vagy személyek fényképezésekor a bemozdulás veszélye miatt a felvétel egyetlen villanással készülhet el. Amennyiben mozgó tárgy vagy személy nincs a képmezőben, úgy a képet egymás után végrehajtott sok villanás után is létre lehet hozni. Az egyvillanásos módszer több és egymástól szabályos távolságra elhelyezett villanólámpát igényel. A lámpák száma a belső tér méretéből, a tér mélységétől és az objektív látószögétől is függ. A lámpák elrejtéséről gondoskodni kell. A villanócsövek vezérlése fotocellák vagy infra érzékelők alkalmazásával lehetséges. A felvételek készítése előtt próbavillantással célszerű ellenőrizni, hogy él-e a fotocellás vagy az infra rendszer. A nagyméretű terembelső is megfelelően megvilágítható. A terembelső előre megtervezett pontjairól egymás után több villantást kell végezni. A módszert tapétázásnak nevezik. Figyelni kell arra, hogy mozgó tárgyak vagy személyek ne kerüljenek a képmezőbe, mert a sok villantás miatt többszöröződhetnek. Tapétázásra elsősorban éjszaka kerülhet sor, amikor a nyílásokon behatoló fény nem zavarja a felvételezéshez szükséges megvilágítás kialakítását, másrészt a fényképezőgépet nyitott zárral hagyhatjuk. Az eljárás lényege: a fényképezés nézőpontját kiválasztjuk és a szükséges beállítási műveleteket elvégezzük (képkivágás beállítása, élességállítás, torzítások kiegyenlítése). Rekeszelés után a zárat T vagy B jelzés mellet kinyitjuk. A megvilágítási időt a terem középső részén elhelyezett tárgyakra lehet számítani. A padlón és a mennyezeten az alkalmazott villanások miatt fényáthatások keletkeznek, míg a háttérben levő tárgyakra a nagyobb tárgytávolság miatt kevesebb fény jut. A padló derítésére 1-2 villanás adható. Az árnyékok feloldására pedig a mennyezeten 2-3 villantásra előre, hátra és kétoldalt van szükség. Amikor az ablak felülete is a képre kerül (nappal az ablak fényforrásként viselkedik) fényét bemérjük és az expozíciós időt az ablak megvilágítottságához állítjuk. Az ablak felületét kismértékben túl lehet exponálni. 34

35 A beállítás Épületbelső fényképezéskor a fényképezőgépet valamely falfelületre merőleges optikai tengelyiránnyal állítjuk be. Ezért csak egyirányú távlati rövidülés jön létre. Az objektívhez közeli térben ne legyen tárgy, mert az azonos méretű tárgyaknál erőteljesen megnövekszik a terem mélysége. A túl közeli határokat rekeszeléssel sem lehet létrehozni. A terem mélységének 1/3-ad részénél közelebb ne legyen tárgy. A fényképezőgép magassága rendszerint a szemmagasság. Tárgyakra való rálátásunk ilyen gépmagasság esetén ad megszokott és természetes képhatást, a felettük található teremrészleteknél az alálátás alakul kedvezően. Műemlék jellegű épületben a szemmagasságnál magasabb szintről készített felvételek torzított arányokat adnak. Különösen a gótikus, a reneszánsz, de a barokk épületek freskói és szobrai is úgy készültek, hogy az ábrázolt alakok vagy jelenetek arányai vagyis a műtárgyak perspektívája csak a nézőszintről jelentkeznek természetes arányokkal. A magasabbról készített felvételeken valószerűtlen részletarányok alakulnak ki. Üzemrészek, csarnokok, sportlétesítmények, színházak belső tere nagyméretű, berendezéseik többnyire padló közelben vannak. A képen sokszoros kicsinyítésben látjuk a belső berendezéseket. A távolabbi tárgyak képe olvad egybe, míg a közeli tárgyak a kis szögű rálátás miatt nagyrészt fedik egymást. A nagy belső mélységű épületrészletek fényképezésekor csak abban az esetben jutunk áttekintő képhez, ha nézőpontunkat a szemmagasságnál 2-3-szoros magasságban helyezzük el. 35