Június. Ünnepeltünk. Évzáró a Grundban. Szomszédságunk figyelmébe. XV. évfolyam 6 7. szám június július

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Június. Ünnepeltünk. Évzáró a Grundban. Szomszédságunk figyelmébe. XV. évfolyam 6 7. szám 2007. június július"

Átírás

1 XV. évfolyam 6 7. szám június július Június A NAP KLUB ALAPÍTVÁNY SZOMSZÉDSÁGI -JA Ünnepeltünk gy gyertya volt azon a képzeletbeli tortán Egy év telt el azóta, hogy közös gondolkodásunk eredményeképp megszületett a Bizalom Kör. Régi és új tagok találkoztak, emlékeztek, álmokat szövögettek A következô gondolattal tarsolyunkban távoztunk: legjobb eszköz a személyes kapcsolat arra, hogy tágítsuk a KÖR-t. Vigyük tovább a hírt személyes beszélgetésekbe, más meglévô közösségeinkbe Legközelebbi találkozónk a Nap Napok programjában. Az eseményrôl készült felvételeink a 3. oldalon láthatók. Faragó Maja Évzáró a Grundban ájus közepén hívta meg a Grund Tehetséggondozó Mûhelybe járó gyermekek szüleit alapítványunk, hogy bepillanthassanak az ott folyó munkába. Ez alkalommal témánk az Európai Unió volt. Az ötletet az unió 30. évfordulója adta, de most is fontosnak tartottuk azt is, hogy a gyerekek életkori sajátosságainak, érdeklôdésének és iskolai tananyagának megfelelô témát dolgozzunk fel. Folytatás a 2. oldalon Szomszédságunk figyelmébe A Nap Klub Alapítvány felnôtt- és gyermekprogramjai júliusban és augusztusban szünetelnek. Itt a nyár, elôbb jött mint gondoltuk. Igaz, a tél is alig idôzött, gyorsan és nyom nélkül távozott. Most élvezzük a meleget, még ha néha sok is belôle. Használjuk ki a szép idôt testi-lelki felfrissülésre, töltôdésre, okosan. Biztos lesznek gondjaink is: kire bízzuk a gyereket, drága a gyümölcs és nem tudunk befôzni, poros és büdös a város ahol élünk, koccanunk házastárssal, szomszéddal, fônökkel, de mégis: tanuljunk meg örülni a napsütésnek, a frissítô zápornak, egy katicabogárnak vagy a világító csillagoknak, és tapasztaljuk, minden nehézséget könnyebb lesz elviselni. Fotó és szöveg: Wagner Margit Nap Klub Alapítvány ez évben ünnepli létrejöttének 15. évfordulóját.

2 KÖZÖS DOLGAINK Anyák napja alkalmából. Ezután uzsonnával kínáltuk meg vendégeinket, és sort kerítettünk egy kis beszélgetésre is a szülôkkel, értékelve az évet, kutatva a jövôt. ÉVZÁRÓ A GRUNDBAN Május közepén hívta meg a Grund Tehetséggondozó Mûhelybe járó gyermekek szüleit alapítványunk, hogy bepillanthassanak az ott folyó munkába. Ez alkalommal témánk az Európai Unió volt. Az ötletet az unió 30. évfordulója adta, de most is fontosnak tartottuk azt is, hogy a gyerekek életkori sajátosságainak, érdeklôdésének és iskolai tananyagának megfelelô témát dolgozzunk fel. foglalkozás elôtt már heteket töltöttünk a téma elôkészítésével. Elkészítettük Európa térképét, az országokat a zászlójuk színeire színeztük. Húsvétkor Európa népeinek szokásairól olvastunk. Csoportmunkában dolgoztuk fel az EU jelképeit, székhelyét, megalakulását és feladatkörét, a tagországokat stb. Nagy élmény volt, hogy a témával szembeni kezdeti idegenkedés után a gyerekek aktívan és lelkesen vettek részt a foglalkozásokon. Örömmel mondhatjuk el, hogy ezen a napon is megbizonyosodhattunk arról, hogy a gyerekek és szüleik továbbra is szívesen és lelkesen jönnek hozzánk, igénylik és támogatják munkánkat. Bízunk abban, hogy még sokáig tehetik ezt. Heiszman Éva Fotó: Wagner Margit GYERMEKNAP agy buli volt május 25-én délután a Szigetvári utca 4. szám alatti ház udvarán. Gyermekek, felnôttek jöttek össze, Gyermeknapot ünnepelni. A Nap Klub Alapítvány és a Rév8 Zrt. támogatásával a szabadidôs programok mellett üdítôk és pogácsák is hozzájárultak a jó hangulathoz. A gyermekek kis mûsorral készültek, volt hegedûszó, tánc mindenki örömére. Szabó Márti vezetésével célba dobtak, ügyességi játékokat játszottak, festettek, színeztek. A bemutató így egyben vizsga is volt a szülôk és munkatársak elôtt, hiszen nagyban épített a megtapasztaltakra, megtanultakra. Az egész foglalkozást igyekeztünk játékossá tenni, és azt is szerettük volna, ha a gyerekek a nap fôszereplôi. Ezért elôzetesen ôk készítették el a szemléltetô eszközt (térképet) és az egyik feladatot is (keresztrejtvényt). A csoportba már nemcsak 4. osztályos gyerekek járnak, csatlakoztak hozzájuk 1., 2. és 3. osztályos testvérek is. Így a feladatokban differenciálnunk is kellett. Míg például a nagyobbak európai országokat kerestek a térképen, vagy egy-egy országra jellemzô terméket, nemzeti jelképet válogattak, addig a kisebbek Magyarország nemzeti jelképeire vonatkozó feladatot oldottak meg. Nagy sikere volt az euró-forint pénzváltási feladatnak is, hiszen itt a gyerekek nagy szenvedélyüknek, a vásárlásnak hódolhattak. A foglalkozás végén elkészítették az unió zászlaját, majd kicsit megkésve ugyan, de nagy szeretettel köszöntötték fel édesanyjukat A felnôtt lakók és vendégeik is jól érezték magukat. Az ünnep zárásaként a gyermekek apró ajándékokat, csokoládét kaptak. Ez a nap az öröm, a béke, a barátság napja volt. Kassai Ágnes Szigetvári u. 4.

3 ÜNNEPELTÜNK gy gyertya volt azon a képzeletbeli tortán Egy év telt el azóta, hogy közös gondolkodásunk eredményeképp megszületett a Bizalom Kör. Régi és új tagok találkoztak, emlékeztek, álmo-kat szövögettek temetôhöz vezetett. Sajnos csak a temetô egy részének a megtekintésére jutott idô. Koós Károly és családja, Dsida Jenô, Brassai Sámuel és Asztalos István sírhelyénél azonban tiszteletünket tehettük. Láttuk nem messze a temetôtôl a híres Biazini-fogadó épületét, ahol Petôfi Sándor 1847-ben feleségével megszállt. A ház homlokzatán emléktábla jelzi ezt az eseményt. A gótikus stílusban épült Farkas utcai református templomot is megszemlélhettük kívülrôl, mivel a református templomok csak az istentisztelet alatt vannak nyitva. Csodálatos szószéke, reneszánsz stílusban épült Benedek kôfaragómester Elias Nicolai alkotása 1646-ból, de híres a az orgonája is. A belvárosban található Szent Mihály templom a magyar gótika jellegzetes alkotása. Mátyás király szobra, Fadrusz János alkotása 1902-ben készült, 1903-ban leplezték le. Mellékalakjai: Magyar Balázs, Kinizsi Pál, Zápolya István és Báthori István hadvezérek. A tér keleti házsorában emelkedik a szépséges barokk Bánffy-palota, ma a Szépmûvészeti Múzeum kapott benne helyett. Sétánkat a térrôl északi irányba folytatva a Mátyás király XV. században épült szülôházához vezetô szûk kis utcába értünk, amely Corvin utca nevet viseli. Egyéves a Bizalom Kör. KITEKINTÔ Kolozsvár Fotó: Wagner Margit Szerzônk a Nap Klub munkatársaival nemrégiben a festôi szépségû erdélyi faluba, Tordaszentlászlóra látogatott. Úti élményeit e lapszámban is megosztja olvasóinkkal. olozsvár Románia egyik legnagyobb városa, Kolozs megye székhelye és fontos közlekedési gócpont. Számottevô ipari és kereskedelmi központ, továbbá Erdély legfontosabb mûvelôdési központja több egyetemmel. Itt alapította Heltai Gáspár Hofgreff Györggyel együtt 1550-ben a híres és nagy jelentôségû nyomdáját. Ugyancsak itt hozta létre nyomdáját Tótfalusi Kis Miklós is 1690-ben. A mai Kolozsvár egész belvárosa helyén az i. e. II. században római municipium szabad önkormányzatú polgárváros állt. Nagy település volt, mert nemcsak a belvárost foglalta magában, hanem a Szamos északi partját is a szôlôhegyekig. Ezt a római várost Napocának nevezték el. Ennek emlékére 1974-ben kapta a Cluj-Napoca nevet. Utunk elôször a Házsongrádi Idôhiány miatt nem nézhettük meg az európai hírû botanikus kertet, a Séta teret, ahol a Magyar Színház és az Opera van, továbbá a debreceni református templom mintájára készült Kétágú templomot sem. A jezsuita templom, a bástyamaradványok a Fellegvár is kiesett az útvonalunkból. Érdemes visszatérni és tüzetesebben megtekinteni ezt a szépülô és új épületekkel gazdagodó régi patinás várost. A következô rész: Tordai hasadék Kiss Ernôné LÁTOGASSON ERDÉLYBE! endéglátóink a falusi turizmus keretében várnak minden természetet, csendet, valamint Erdélyt, az erdélyi emberek szeretetét megismerni vágyó látogatót. Olvasóink közül, akinek felkeltettük az érdeklôdését, lehetôséget kínálunk, hogy klubunkban megtekintse a települést bemutató CD-t. Információ a következô címeken:

4 KÖRNYEZETÜNK ÉLETÜNK DRÁGA KINCS z egészség pénzbe kerül. Aki eddig nem tudta, most már az is tudja. Vizitdíj, ápolási díj stb. A cigaretta is pénzbe kerül, a kávé, a sör, a bor, a pálinka is. A kóla és a csipsz is. A pogácsa és az aprósüti is. A pletykalapok, a ponyvaregények is. A szezonális divattermékek is. Már nem is álcázzák magukat tartósnak vagy jó minôségûnek. Olcsónak sem nagyon. Drága a benzin is, nem is lehet közlekedni a városban. Hát akkor? Minek tömjük tele magunkat drága méreggel? Miért töltjük meg elménket értéktelen szeméttel? Minek veszünk magunknak vagy gyermekünknek sokadik felesleges vacakot? Miért megyünk kocsival a szomszéd utcába és busszal a következô sarokig? Miért hisszük még mindig, hogy az egészségünk az orvos problémája? Hogy a mûvelôdésünk az iskola dolga? Hogy gyermekeink nevelése az óvoda feladata? Hogy életünk menete másoktól függ? Mi adjuk a kezükbe azt, ami a miénk. Ez a mi saját, különbejáratú életünk. És persze a felelôsség is, hogy mit kezdünk vele. TUDTA, hogy a(z) Papp Boglárka matrica az ablaküvegrôl körömlakklemosóval könynyen eltávolítható. ablaküvegre nem száll rá a légy, ha a mosóvízbe ecetet teszünk. ablaküveg tisztább lesz és gyorsabban szárad, ha a tisztítóvízbe (vödrönként) 2 3 evôkanál spirituszt öntünk. Jó eredményt érünk el akkor is, ha az ablaküvegen lévô szennyezôdést bedörzsöljük nyers hámozott burgonyával, majd utána áttöröljük az üveget tiszta vízzel és száraz ruhával. INTERNETCÍMÜNK: Papp Mária A Nap Klub Alapítvány számlaszáma: OTP VIII., adószáma: A MIKOLÓGIA VEZET BE A GOMBÁK VILÁGÁBA nem minden rovar bogár, de minden bogár rovar mintájára mondást alkalmazhatjuk, a gombászokra is, hogy nem minden gombász mikológus, de minden mikológus gombász. Szép is lenne, ha a mikológus nem járna a természetbe gombát gyûjteni, hanem csak az íróasztalnál ülve gyártaná az elméleteket. Julius Schaffer német mikológus halálának hatvanadik évfordulója 2004-ben volt. Érdemes közelebbrôl megismerkednünk munkásságával és érdekes személyiségével. Fôként a galambgombák, valamint a csiperkék (korábban már ismertettük), és a pókhálósgombák kutatása területén elért eredményeirôl híres. Julias Schaffer l882. június 3-án született Markgröningenben (Stuttgart közelében) ig Tübingenben teológiai, majd Drezdában természettudományi tanfolyamokat folytatott. Majd 1910-ben államvizsgát tett, ami oktatásra jogosította fel, a botanika, zoológia, kémia, ásványtan és földtan területén. Késôbb Potsdamban és környékén, ahol gimnáziumi tanár volt, rendszeres gombatanfolyamokat indított, gombakirándulásokat szervezett, tanárok részére is, továbbá rendszeres piaci gombavizsgálatot is végzett. Fontosnak tartotta, hogy az emberek felismerjék az élôvilágnak ezt a sokak számára ismeretlen oldalát, s a természet e veszélyes, de ugyanakkor különleges szépségû, illatú és ízû csodáját, a gombákat. Kisoroszi Elter Rozi HÍVATLAN LÁTOGATÓK Áprilisi számunkban olvashattak a lakások hívatlan vendégeirôl, a csótányokról. Olvasói kérésre közöljük egyik rovarirtó szakember, BARANYI ZOLTÁN elérhetôségét, aki a Nap utcai szomszédság több társasházában is teljes megelégedésre garanciával dolgozik. A társasházak teljes területének rovarmentesítése esetén jelentôs az árkedvezmény! Baranyi Zoltán 06/

5 ÖN IS LÁTJA A KÜLÖNBSÉGET? taszított, ha vesztére is, simogatta a farkaskölyköket Életéhez és munkájához pedig a földre, a haza földjére van szüksége azt felelôsséggel mûveli. Értékrendjében a haza az a szó szoros értelmében vett föld, amelyet biológiai ôseitôl örökölt, amely az ô biológiai létét is biztosítja, s így utódain keresztül az örökkévalóságot garantálja számára. Azon is érdemes elgondolkodni, hogy miért és hogyan alakult ki nyelvünkben a paraszt szavunk másodlagos jelentése: parlagi, mûveletlen, tanulatlan, bunkó, maradi (bár a maradi jelentés kissé kilóg ebbôl a sorból, hiszen negatív, elítélô jelentése ellenére talán még hordozza a megmaradó -t is, ami ma még pozitív jelentésû). Czakó Gábor egyik esszéjében már megvilágította, hogyan vette át az áldás szavunk nem akármilyen fondorlatos logikai bukfenceztetés révén a teher jelentését, hiszen ma alig használjuk az áldott állapot kifejezést, helyette inkább ezt mondjuk: terhesség. (Azért fondorlatos a logikai bukfenc, mert az áldás annyira egyértelmûen jó, hogy a Gonosz beavatkozása nélkül sosem lehetett volna teher!) Csak néhány szál vágott virág áráért és még egy kis gondoskodásért cserében egész nyáron gyönyörködhetünk kintrôl és bentrôl is a látványban Fotó és szöveg: F. M. TORDASZENTLÁSZLÓRÓL ÉRKEZETT Egy kis nyelvmûvelés (Csiszár, szatócs, kufár, kereskedô, áruló) yelvünk az idôk során bámulatos pedantériával választotta szét a dolgokat: megkülönböztette egymástól a Jót és a Rosszat. Ami a kettô közé esik, az maradt a Gonosznak, hogy a jó megrontásának egyedüli lehetôségét, az értékzavart kelthesse bennünk (mivelhogy a rosszról határozott tudásunk van). Gondoljunk csak bele: az emberiség történelmében mennyire biztos értékhordozó a parasztember, a földmûves, aki a többi biológiai faj és egyed fennmaradásához is szükséges eleséget, élést egyedül biztosítja. Arca verítékét ontja, hogy kenyeret tegyen az asztalra, rendet rakjon gyom, kártevô és kultúrnövény, tenyészállat között, s közben irgalmassággyakorlásra is marad ereje Toldi, a paraszti sorba Lôrincze Lajos professzor, nyelvünk egyik legnagyobb huszadik századi ismerôje, tudora és avatott mûvelôje egyik 1990-es elôadásában a hiteles tudós alázatával állapította meg, hogy a Nyelv nincs tekintettel a mindenkori nyelvész mégoly önzetlenül jóindulatú belenyúlásaira, megvannak az emberi logikától ideig-óráig idegen öntörvényei, Istentôl kapott irányai. De a nyelvet használók, a nyelvvel és a nyelvben élôk felelôssége is ezzel mérendô. A nyelvet, emberré válásunk legnagyobb lehetôségét örökségként kapjuk, benne a jóról és a rosszról szóló tudást is. Sárkány, vagy tündér? Ördög, vagy angyal? Népmeséink jól tudják és tudatják, hogy melyik hol áll a jó és a rossz viszonyrendszerében, már a három éves gyermeknek sem kell ezt magyarázni. Azt állítani tehát, hogy a föld vagy a nemzetgazdaság egy-egy alapvetô létesítményének áruba bocsátása jó vagy szükséges meglehetôsen meredek vállalkozás. (Az más, hogy esetleg muszáj.) A magyar nyelv alapos ismerôinek ugyanis errôl a hazaárulás jut leghamarabb eszébe: az üres éléskamra, a megélhetés és az utódok életkilátásainak nullára csökkenése, a magunk és utódaink otthontalanná, hazátlanná válásának rémképe, valamint az ehhez érzelmileg szorosan kapcsolódó, a jók sorából az egyént örökre kizáró erkölcsi megsemmisülés. A csiszár és a szatócs megúszta, amit a kufár és az áruló nem. Krisztus Urunk intoleráns, agreszszív gesztust csakis a templomban nyüzsgô kufárok irányában engedett meg magának. A kereskedô pedig a két, egyértelmûen ellentétes pont között a kés élén táncol. BZZ.

6 EGÉSZSÉG ÉLETMÓD NYÁR-NYÁR-NYÁR-NYÁR Napozás, gyógynövények és gyümölcsök amar beköszöntött a nyári idôszak és nem árt oda figyelni a napozás ártalmaira. Tartsuk be az orvos által is javasolt idôpontokat. Csak délelôtti és délutáni órákat használjuk napozásra. Délelôtt 11 órától délután l5 óráig ne tartózkodjunk a napon. Sajnos az UV-sugarak már ebben az idôszakban károsító hatással vannak a bôrre. Hosszabb kint tartózkodás esetén viseljünk kalapot. Lehetôleg természetes anyagból készülteket. Fehér vászon visszaveri a fényt, de a szalmakalap is igen jó szolgálatot tesz. Viseljünk könnyû nem mûszálas anyagból készült lenge ruhadarabokat. Ilyenkor a vízigényünk is megnô. Igyunk minél több folyadékot, fôleg gyógyteakeverékbôl készítettet, ásványvizet, de nagyon finomak a frissen kipréselt gyümölcslevek is. Nézzük meg, milyen gyógynövényt használhatunk a nyári melegben frissítôként. Ilyen a borsmenta, a citromfû, apróbojtorján keveréke. Elkészítése: 50 gr borsmenta, 20 gr citromfû, 30 gr apróbojtorján keverékébôl 3 evôkanál gyógynövényt 1 liter vízzel forrázunk le, és 10 perces áztatás után szûrjük le, napközben iszogassunk belôle. A friss gyümölcs maga a koncentrált napenergia. Mindenféle nyers ételben ott rejlik a napenergia, de a nyers ételek közül a legtöbb a gyümölcsökben van. Ennek az az oka, hogy a gyümölcs lassabban érik, mint a többi termény, így több ideje van elnyelni, elraktározni a napenergiát. Használjuk ki a nyár adta lehetôségeket és a friss gyümölcsök felhasználásával készítsünk minél több alkalommal gyümölcskoktélokat. Készíthetjük például 1 grapefruit, rózsaszínû vagy piros húsú, 1 közepes nagyságú narancs, 1 csésze hazai földieper felhasználásával. Mossuk meg a gyümölcsöket, az epret csumázzuk le, keverjük össze, és magas fordulatszámú gépben préseljük ki. Tartsuk be azonban az aranyszabályt: a gyümölcsöket darabosan vagy lé formában mindig evés elôtt fogyasszuk. Kiss Ernôné fitoterapeuta PIHENÉS, SZABADSÁGOLÁS A nyári szünetben valamennyien szeretnénk kikapcsolódni, pihenni, energiával feltöltôdve hazaérkezni. Mit is teszünk ilyenkor? e essünk túlzásokba. Elhatározzuk, hogy túrázni, fogunk. Eddig nem volt rá idô, most bepótoljuk. A biciklit is elôvesszük. Igaz, egy éve már hogy kerekeztünk, de most pótolni szeretnénk a hiányokat. A lényeg,hogy minél több kilométert tegyünk meg gyalog vagy biciklin, a lényeg: jól kifáradva érkezzünk vissza a szálláshelyünkre. Bármilyen sportot fogunk kipróbálni mindig tartsuk szem elôtt: mit és mennyit bírunk megtenni a rég nem gyakorolt sportolásból. Ehelyett Legalább egy pár napra kapcsoljuk ki a rádiótelefonunkat. Keressünk lehetôséget az úszásra, ami a legtökéletesebb, legtermészetesebb testgyakorlásnak mondható. Ez az egyetlen sport a világon, amely a be- és kilégzés kényszerû szabályozása és ritmikus mozdulatai folytán, mély légzéssel jár, és mindenkit légzésszabályozásra kényszerít. Az állandó és mértékkel végzett úszás igen jó hatással van az egészségre. A jóga úszásmóddal mindenki visszaállíthatja szerveinek normális mûködését. A kitartó úszók önkéntelenül is a jóga úszást gyakorolják, ritkábban vesznek lélegzetet, s a levegôt már a víz alatt kifújják. Az úszó mellúszás közben az elsô kartempóval egyidejûleg az orron keresztül hatalmas lélegzetet vesz, azután rögtön a vízbe hajtja az arcát, mint a versenyúszók. Csakhogy ô nem siet. A jóga titka. A könnyed, erôlködés nélküli ritmikus úszás. Az úszó miután vízbe hajtotta az arcát, mindenképpen visszatartja a lélegzetét. Két nyugodt lassú tempót halad, amikor a második tempónál a melle elé viszi a kezét, és a víz alatt megkezdi kifújni a levegôt, úgy hogy amikor a második tempó végére ér kidugja a fejét. A maradék levegôt már csak arra használja, hogy egyetlen rövid fúvással kifújja orrából a benne maradt néhány vízcseppet. És ebben a pillanatban gyors, mély lélegzetet vesz, majd a vízbe hajtja arcát, és ismét két tempó következik a víz alatt. Ezzel az ütemes, lassú úszással, aki fogyni akar, hasznára válik. Bármily furcsa, aki hízni akar, annak is. Ezt a módszert ajánlja mindenkinek Selvarajan Yesudian, az ôsi hindu testgyakorlatok nagymestere. A nyári szabadság alatt adjunk magunknak idôt, hogy minden tevékenységet, amit ki akarunk próbálni nyugodtan, sietség nélkül végezzünk, akkor fogjuk igazán kipihenni magunkat. Kívánok kellemes és hasznos idôtöltést. Kiss Ernôné jógaoktató

7 SZÓLÁSOK, MONDÁSOK, SZÁLLÓIGÉK Minden rossz valamire jó tartja a szólás. Sorozatunk szerzôje Gyapay Megyer Ritók: Ki mondta? Miért mondta? címet viselô könyv felhasználásával néhány ismert szólás, mondás eredetébe avatja be a Naplap olvasóit. Kenyeret és cirkuszt zt a mondást Iuvenalis (i. sz. I. század második fele II. század elsô negyedében élt) római szatíraköltô mondta felháborodottan:...ez a nép már rég amióta vevô szavazatra nincs, túltette magát minden gondon, s akitôl rég vesszôs bárd, sereg és hatalom függött, ma egészen meglapul és csak e két dolgot kívánja szorongva: cirkuszt és kenyeret. A római császárság diktatúra volt. A városi tömeg figyelmét el kellett terelni a politikáról, hogy a diktatúra szándékait ne zavarja. Ennek a célnak kitûnôen megfelelt a cirkuszi látványosságokkal való szórakoztatás és az ingyen gabonaosztás. A római cirkuszban nem bûvészek, légtornászok vagy bohócok léptek fel: a cirkusz és a lóversenye helye volt. A lovakat és hajtókat élelmes vállalkozók bocsátották jó pénzért a játékszervezôk rendelkezésére, akik a maguk hajtóit más-más színekben léptették fel. A két legnépszerûbb párt akkor így hívták, ma inkább csoportokról beszélnénk a zöldek és a kékek voltak, de szerepeltek rajtuk kívül fehérek és pirosak is. Késôbb a fehérek a zöldekbe a pirosak a kékekbe olvadtak. E színek szerint oszlott meg szinte egész Róma. Hihetetlen, hogy a rajongó drukkolók mit meg nem tettek a maguk színének hajtóiért és lovaiért, hogyan bálványozták azokat, míg a választott színekben szerepeltek de csak addig! Plínius, aki éppen nem volt valami nagy véleménnyel a cirkuszi játékokról, ezeket írta egyik levelében:...ha legalább a lovak gyorsasága vagy a hajtók ügyessége vonzaná ôket, még volna a dolgoknak valami értelme, de hát a ruháknak szól a bíztatás, ruhákért rajonganak, s ha a futtatás alatt, a verseny kellôs közepén ezt a színt oda, azt meg emide helyeznék át, a rokonszenv és a bíztatás is átpártolna. A versenyzôk átcsábítása sem volt ismeretlen. Voltak császárok, akik rajongásukban odáig mentek, hogy az ellencsapat híveit terrorisztikus eszközökkel nyomták el, sôt, olykor ki is végeztették. A cirkuszi pártok rendszere a középkori Bizáncban is tovább élt. A fordított világ: a közügyek helyett cirkusz, még tovább bonyolódott. A császárok a cirkuszban emberiek igyekeztek lenni, s így a cirkusz alkalmul szolgált kérelmek benyújtására, sôt követelések és politikai érzelemnyilvánítások számára is. Tehát politika helyett cirkusz, a cirkuszban politika. Ez a fordított világ bôszítette Iuvenalist, és az, hogy a hajdan (ahogy ô látta) a fél világ ura volt (mármint Róma), most a cirkusz mámorától hagyja magát megrészegíteni, s ebben a mámorban nem is törôdik azzal, hogy mit határoznak róla, nélküle. Amikor a nép öntudatát veszti, és csak a közvetlen hasznot és kényelmet nézi, akkor szokás Iuvenalis keserû szavait idézni. K-néZC NÉHÁNY JÓTANÁCS NYARALÁSHOZ a nyár, akkor nyaralás. Ki- ki anyagi lehetôségeihez mérten elindul, hogy egész éves munkája fáradtságát kipihenje. Akár aktív pihenést választunk (túra, kerékpár, evezés), akár passzívat (napozást, strandolást) a cél az, hogy a napi monoton munkánktól elszakadva valami mást tegyünk, kikapcsaolódjunk, élményeket gyüjtsünk amelyekbôl azután egész évben meríthetünk. Bármerre is indulunk, akár külföldre, akár belföldre, vigyünk magunkkal egészségügyi csomagot, különösen ha gyermekkel, gyermekekkel utazunk. Mi legyen az egészségügyi csomagban? Elsôsorban aki rendszeresen gyógyszert szed, a gyógyszerét ne feledje. Alapvetô elsôsegély csomagba ajánlott a sebtapaszt, fertôtlenítô oldat, tisztító kendô, kötszer. Lázés fájdalomcsillapító, görcsoldó, hányáscsillapító, köhögéscsillapító, orvosi széntabletta. Jó ha van a csomakban kés, olló, biztosítótû Ezeket tegyük dobozba, így kisebb helyet foglal és ha szükség van rá, egyszerûbb a használata. Ha külföldre utazunk kérjünk tanácsot háziorvosunktól. Balesetmentes nyarat mindenkinek! KEZDÔ HÁZIASSZONYOKNAK Fôzési fortélyok K-né ZC A mártást almával, paradicsommal vagy kecsappal sürítsük, ne liszttel. Egytálételhez és a leveshez ne használjunk kötôanyagnak zsiradékot és lisztet. Helyettük burgonya- és zöldségpürét, joghurtot vagy túrót tegyünk. A kelkáposztát ne zsiradékban pároljuk. Ehelyett a felszeletelt káposztát tegyük zubogó vízbe, és két perc eltelte után szûrjük le. Ezzel az eljárással eltávolítjuk belôle a káposzta vad ízét. Utána vízben vagy a hozzá illô mártásban párolhatjuk. A sertés sültet (sütés elôtt mossuk meg a húst!) saját levében barnítsuk meg. A hús ugyanis elegendô zsiradékot tartalmaz ahhoz, hogy szépen megpiruljon és megpárolódjon a sütôedényben fedô alatt. Papp Mária

8 15 ÉVES A NAP KLUB ALAPÍTVÁNY NAP NAPOK TIZENÖTÖDSZÖR A Nap Klub Alapítvány, a Nap Klub Egyesület és a Szomszédsági Tanács idén is megrendezi a Nap Napok játszótéri játékok címû rendezvényét immár 15. éve. Az évforduló alkalmából fotókiállításon nézegethetik az érdeklôdôk az elmúlt évek alatt készült képeket. Az idei program és az idôpontok a következôk: PROGRAMINDÍTÓ GÁLA (július 17., 18 óra) A szomszédsági munkát segítô önkéntesek részére, valamint a Tiszta, virágos lakótelepért! környezetszépítési pályázat eredményhirdetése. Helyszín: Nap Klub (Leonardo da Vinci u. 4 6.) KÉZMÛVES FOGLALKOZÁSOK (július 18., 19., 20., 23., 24., 25. naponta óráig) A napi program a helyszínen lesz kiírva. Helyszín: 1082 Budapest, Leonardo közben levô játszótér Esô esetén a kézmûves programok a Nap Klubban (Leonardo da Vinci 4-6.) lesznek megtartva. GRUNDFOCI-BAJNOKSÁG (július 18., 19., 20., 23., 24., 25. naponta óráig) Csapatok nevezését fogadjuk, a körmérkôzések végén a gyôztes csapat megkapja a Nap Klub-kupát. A körmérkôzések közben sport-játékok, erôpróbák. Helyszín: Losonci tér, focipálya FOTÓKIÁLLÍTÁS (július 18., 19., 20., 23., 24., 25. naponta óráig) Válogatás az elmúlt 15 év Nap klubos fotóiból. Alapítványunk fennállása óta, azaz immár 15. éve rendezi meg a szünidei programot a környékbeli gyerekek, fiatalok, családok számára. A nyári programsorozatot a kezdetektôl fogva dokumentálja munkatársunk, Wagner Margit, aki hivatásos fotóriporter. * * * Szeretettel várunk minden érdeklôdôt, gyerekeket és szülôket, nagyszülôket egyaránt. * * * A program a Gulliver Játéknagyker. Kft, a Petôfi Csarnok Kht. és a Ring Fotolabor támogatásával jött létre. A Nap Klub Alapítvány havonta megjelenô ingyenes szomszédsági lapja. Szerkesztôbizottság: Balogh Andrásné, Dellamarió Ildikó, Faragó Mária, Gara Imréné, Hajdú Gizella, Kerékgyártóné Zalka Cecília, Királyfi Jolán, Kisoroszi Elter Rozi, Kiss Ernôné, Luigi, Makuminé Varajti Enikô, Papp Mária, Polai Zsuzsanna, Skrinyár Istvánné, Szabó Márta, Szegedi Józsefné, Szigeti Éva, Szonday Szandra, Tóthné Virág Margit, Ujvári Tiborné, Vass Józsefné, Wagner Margit, Wuletin István. Alapítvány Kiemelten közhasznú szervezet Felelôs kiadó: Nagy Józsefné Felelôs szerkesztô: Sörös Erzsébet A szerkesztôség és a kiadó címe: 1082 Budapest, Leonardo da Vinci u Telefon/fax: (06-1) Web: ISSN Tördelés: Fehérvári Béla

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben. Dés, Transilvania Camping

Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben. Dés, Transilvania Camping Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben Dés, Transilvania Camping Szervező - Ábrok László - Debrecen - tel.:06 20 939 0271 Társszervező - Transilvania Camping - Erdélyi Lakókocsisok - Peti tel 0040 722 509492

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD.

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. LELLEI ÓVODA Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. (Környezeti Munkanapló) A LELLEI ÓVODÁBAN: Nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

Az év múzeuma 2010 pályázat

Az év múzeuma 2010 pályázat "Ahhoz, hogy el tudjuk helyezni magunkat a világmindenség óriási körforgásában - ebben az időtlen, végtelen folyamatban - ismernünk kell múltunkat, személyes gyökereinket, valamint történelmünket is. Ismernünk

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-, Nyitott kapcsolatok! című projekt Intervallum: január 1. május 31. Készítette:,, Dátum: január 07. Célok A cél indoklása Tervezett ek* Felelős*

Részletesebben

BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a

BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a nyereg alatt tartották? a. igaz b. hamis Nem igaz, nem tartottak

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! 1Krón. 16,8 Kedves Testvérem!

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR Ahol magad is legendára találsz Nyírbátor, mint Legendás Helyszín bemutatása: Nyírbátor legendás múltja nagyban köthető a sárkányokhoz, mivel a Sárkány

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 1 tematikája

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 1 tematikája Múzeumi nap 1 tematikája Múzeumi nap helye és ideje: Sárospatak, 2012. november 16. Címe: Résztvevők: Szakirodalom: Segédanyag: Oktatási, nevelési célok: Ép testben ép lélek A túrkevei Kaszap Nagy István

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Zöld Nap Egyesület. Zöld Nap Egyesület beszámoló

Zöld Nap Egyesület. Zöld Nap Egyesület beszámoló Zöld Nap Egyesület beszámoló A Zöld Nap Egyesület pártpolitikától mentes, független nonprofit; jogi személyiséggel rendelkező; környezetvédelmi, szakmai-tudományos szervezet, amely a 26/2000.01.30-i kormányrendelet

Részletesebben

SZKB_207_09. Kell egy csapat! I.

SZKB_207_09. Kell egy csapat! I. SZKB_207_09 Kell egy csapat! I. diak09.indd 55 2006.12.09. 22:01:12 DIÁKMELLÉKLET KELL EGY CSAPAT! I. 7. ÉVFOLYAM 57 DIÁKMELLÉKLET D1 Feladatlap a csoportmunkához b) A táblázat második oszlopában szereplő

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ Évek óta hagyomány, hogy Gödöllő városa a Múzeumok Éjszakája programot városi összefogásban valósítja meg.tehát nemcsak a múzeumok (Gödöllői Városi Múzeum, Gödöllői Királyi

Részletesebben

Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon)

Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon) Öröm a gyerek (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon) A gyerek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi; ártatlan lelkében van valami égi; egész kedves valója nékünk, mint a tavaszi vetés:

Részletesebben

EGÉSZSÉGHÉT 2010. március 8-12.

EGÉSZSÉGHÉT 2010. március 8-12. EGÉSZSÉGHÉT 2010. március 8-12. március 8. HÉTFŐ Program: 7.45-9.30 Egészségbeugró ( Vass Marianna ) Du spielst mit deinem Leben!-Rätsel!(Szarka Gabriella) 9.45-10.30 Számolj az egészségeddel! -társasjáték

Részletesebben

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló A Népmese napjához kötődő programunkat azzal a céllal terveztük, hogy hozzásegítsük a kisiskolás korosztály képviselőit a mesékben való elmélyüléshez,

Részletesebben

Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs

Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs Tóthné Pfaff Éva kultúraktív Egyesület TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 PEDAGÓGUSKÉPZÉST SEGÍTŐ HÁLÓZATOK TOVÁBBFEJLESZTÉSE A DÉL-DUNÁNTÚL RÉGIÓBAN A KÉSZÍTŐK Sebestyén Ágnes

Részletesebben

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás MÁTÉTELKI HÍREK 25. szám Mátételke község Önkormányzatának friss hírei Képvisel -testületünk 2006. október 10-i ülésének anyagából 2006. október 17. Közérdek információk! A választási bizottság tájékoztatása

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium

Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium A tábor időpontja: 2010. szeptember 22-23-24 A tábor helyszíne: Duna-Ipoly Nemzeti Park, Ipolydamásd A tábor célja:

Részletesebben

A WALLA JÓZSEF ÓVODA

A WALLA JÓZSEF ÓVODA A WALLA JÓZSEF ÓVODA Mottónk: Ha a jövő évről akarsz gondoskodni, vess magot, ha egy évtizeddel számolsz, ültess fát! Ha terved egy életre szól, embert nevelj! (kínai bölcs mondás) ÓVODÁNK TÖRTÉNETE: Walla

Részletesebben

Egészséges élet. Munkafüzet. www.amieletunk.efoesz.hu. Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége

Egészséges élet. Munkafüzet. www.amieletunk.efoesz.hu. Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Egészséges élet Munkafüzet www.amieletunk.efoesz.hu Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége ÉFOÉSZ 1093 Budapest, Lónyay u. 17. I/1. 11-es kapucsengő Levelezési cím:

Részletesebben

A Székesfehérvári Otthon Segítünk Alapítvány bemutatása

A Székesfehérvári Otthon Segítünk Alapítvány bemutatása A Székesfehérvári Otthon Segítünk Alapítvány bemutatása A legnagyobb jó, amit a másik emberért tehetünk nem az, ha megosztjuk vele a gazdagságunkat, hanem ha elétárjuk a sajátját. (Benjamin Disareli) Palkovicsné

Részletesebben

HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK

HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK 1 KALOCSA VÁROS ÉRTÉKVÉDELMI RENDELET FOTÓMELLÉKLET Az értékvédelmi rendelet alkalmazása során a fotók alatt lévő megjegyzések szerint kell eljárni!! HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK Alkony utca 8. Újvárosi óvoda

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

Karácsonyi köszöntő. Csitári-Hock Tamás. Szalapa Község Képviselő-testülete nevében minden szalapai lakosnak és családjának kívánok:

Karácsonyi köszöntő. Csitári-Hock Tamás. Szalapa Község Képviselő-testülete nevében minden szalapai lakosnak és családjának kívánok: Karácsonyi köszöntő Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt

Részletesebben

Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony, Iskola u. 7. 035954

Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony, Iskola u. 7. 035954 TÁMOP3.1.4B-13/1-2013-0001. számú Köznevelés az iskolában című pályázat keretén belül a Hiába ott a kincs, ahol egészség nincs című egészségnevelési projektnap Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony,

Részletesebben

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály Neved: Felkészítőd: Iskolád: Osztályod: 2013. 1 Általános tudnivalók Iskolánk, a nyirádi Erzsébet királyné Általános Iskola már tízedik alkalommal

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

down_dada_kiadvany:layout 1 3/19/09 10:40 AM Page 1 Down dada Nem vagy egyedül!

down_dada_kiadvany:layout 1 3/19/09 10:40 AM Page 1 Down dada Nem vagy egyedül! down_dada_kiadvany:layout 1 3/19/09 10:40 AM Page 1 Down dada Nem vagy egyedül! down_dada_kiadvany:layout 1 3/19/09 10:40 AM Page 2 down_dada_kiadvany:layout 1 3/19/09 10:40 AM Page 3 Kedves Szülôk! Megszületett

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Családi Nap 6. tematikája; Sárospatak, 2013. július 13. szombat Cím: Rákóczi asztala család kincsei a múzeumban Ajánlott korosztály: óvodástól idős korig mindenkinek Segédanyag: Iskolatörténeti Kiállítás

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk:

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk: ZOMBA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 5729 Ebből szántó 4393 gazdasági erdő 356 védett terület 0 ipari hasznosítású 0 terület egyéb 980 Polgármesteri Hivatal: 7173 Zomba

Részletesebben

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon:

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: Isaszeg Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: 06-20/550-0924 E-mail: isapaletta@freemail.hu

Részletesebben

Anyaság akadálymentesítés nélkül Dr. Kálmán Zsófia

Anyaság akadálymentesítés nélkül Dr. Kálmán Zsófia Aki álmában is JOGOT, JOGGAL IV. látja a fényt Anyaság akadálymentesítés nélkül Dr. Kálmán Zsófia De jure Alapítvány, Budapest 2010 Aki álmában is látja a fényt Anyaság akadálymentesítés nélkül Grafika:

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

JELENTÉS. a Mackós Óvoda 2013/2014. nevelési évi partneri igény -, elégedettség, elégedetlenség mérésének eredményeiről. 2014.

JELENTÉS. a Mackós Óvoda 2013/2014. nevelési évi partneri igény -, elégedettség, elégedetlenség mérésének eredményeiről. 2014. Mackós Óvoda 1126 Budapest Németvölgyi út 46. tel/fax:35-60-528 e-mail: postmaster@mackosovoda.axelero.net honlap: www.mackosovoda.hu OM azonosító: 034482 JELENTÉS a Mackós Óvoda 2013/2014. nevelési évi

Részletesebben

Radnóti-nap 2014. Rajz pályázatot Meseíró pályázatot.

Radnóti-nap 2014. Rajz pályázatot Meseíró pályázatot. Radnóti-nap 2014 Mit is jelenthet húsz, vagy ötven év? múlt és jövendő századok sora? A költő oly idős, amennyi a világ, ( Radnóti Miklós: Köszöntő) A Városközponti Tulipános Általános Iskola Radnóti Miklós

Részletesebben

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Nők életmód népfőiskolája - Nagyrábé 2010. január - április Ismeretterjesztő és életmód segítő foglalkozások. Hajdú Komák és Konok Kunok disznótoros versenye

Részletesebben

TANÁCSOK NAGY MELEG ESETÉRE

TANÁCSOK NAGY MELEG ESETÉRE TANÁCSOK NAGY MELEG ESETÉRE Általános tudnivalók Kánikulai napokon a különösen meleg dél körüli, kora délutáni órákat töltse otthon, viszonylag hűvösben, besötétített szobában! Nagy melegben zuhanyozzon

Részletesebben

Tompaháti lovas nap 2011

Tompaháti lovas nap 2011 á z h i y g e k e r e D Hírek szám. I -V m a y fol. év I I X. 2011 us uszt Aug er emb t p e Sz t a! n o v i k ha n e l e j Meg A Derekegyházi Önkormányzat megbízásából szerkesztett független információs

Részletesebben

Forrás: www.starity.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember

Forrás: www.starity.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember Forrás: www.starity.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára

Részletesebben

4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető:

4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: 4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: Óvoda nyitva tartása gyermekek számára: 6.30-17.30 Óvoda nyitva tartása dolgozók számára: 6.00-18.00

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET Készítette: Molnár Krisztina 3 Az angyali üdvözlet Három festmény A KIADVÁNY KHF/4531-13/2008 ENGEDÉLYSZÁMON 2008. 12.

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

A limanowai csata emléknapja Sopronban

A limanowai csata emléknapja Sopronban A limanowai csata emléknapja Sopronban 2 A limanowai csata emléknapja Sopronban A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület nevében köszöntöm vendégeinket, tagjainkat, és a megjelenteket. Egyesületünk császári

Részletesebben

MEGJELENIK HAVONTA. Keresse kiadványunkat a terjesztési pontokon! HAGYOMÁNYAINK ÁLTAL ÁPOLJUK A MÚLT ÖRÖKSÉGÉT HAJDÚSÁMSONBAN DEBRECENBEN

MEGJELENIK HAVONTA. Keresse kiadványunkat a terjesztési pontokon! HAGYOMÁNYAINK ÁLTAL ÁPOLJUK A MÚLT ÖRÖKSÉGÉT HAJDÚSÁMSONBAN DEBRECENBEN 2013. MÁRCIUS II. évfolyam, 3. szám A tartalomból ÁLLÁSPONT 2 Videó üzenettel a jelentkezéshez ÁLLÁSPONT 2 Munkavégzés megváltozott munkaképesség mellett CIVILIZÁCIÓ 3 Gondolatok a civil létről SZIVÁRVÁNYHÁZ

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra

Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra Egészségnap III. Az egészség olyasmi, mint a gondosan égetett gyertya. Ha körültekintő

Részletesebben

4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető:

4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: 4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: Óvoda nyitva tartása gyermekek számára: 6.30-17.30 Óvoda nyitva tartása dolgozók számára: 6.00-18.00

Részletesebben

Falukarácsony. Újévi koncert

Falukarácsony. Újévi koncert Ikladi Hírek XX. évfolyam 12. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2013. december Falukarácsony Hagyományos falukarácsonyi ünnepségünket december 20-án, pénteken, 18 órai kezdettel tartjuk az

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 1. szombat összevont csoportban fogadjuk a gyerekeket December 4-től korcsolyázunk : december 4 kedd, 6 csütörtök, 11 kedd,13 csütörtök 18 kedd ez a turnus januárban folytatódik

Részletesebben

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület SZÁLKA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1707,6 ha Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású

Részletesebben

Bűnmegelőzési tanácsok nyárra

Bűnmegelőzési tanácsok nyárra Benedek Elek: Reggeli dal (részlet) Fölkelt a méh is, döngicsél a réten, Zümmög a bogárka, röppenésre készen, Szárnyát szárítgatja meleg napsugárban, Megfürödvén előbb harmatos virágban. Dalolj madár,

Részletesebben

Cecei Óvoda és Vajtai Tagóvodája Pedagógiai Programja OM azonosító: 202733

Cecei Óvoda és Vajtai Tagóvodája Pedagógiai Programja OM azonosító: 202733 1 TARTALOM Bevezetés 4. Törvényi szabályozás 1.Bemutatkozás 5. 1.1. Cecei Óvoda 6. 1.2. Vajtai Óvoda 6. 2. Pedagógiai alapelveink 7. 2.1.Küldetésnyilatkozat 7. 2.2.Gyermekkép 7. 2.3.Óvodakép 9. 2.4.Jövőkép

Részletesebben

Kedves Olvasó! Az utóbbi években többször figyelhető meg hazánkban is rendkívüli, gyakran hosszantartó meleg időjárás.

Kedves Olvasó! Az utóbbi években többször figyelhető meg hazánkban is rendkívüli, gyakran hosszantartó meleg időjárás. HASZNOS TANÁCSOK KÁNIKULA IDEJÉRE Kedves Olvasó! Az utóbbi években többször figyelhető meg hazánkban is rendkívüli, gyakran hosszantartó meleg időjárás. A kánikula bárkinek okozhat egészségügyi panaszokat,

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT!

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT! 10 2010. December 34. Tunéziai es japán autójelzések. 35. Saját kezűleg.37. Tinédzserek tévéműsora. 38. Kennel része!40.ittrium,kén. 41. Zavart Ede. 43. Írógéppel kimásol. 45. Paul (1879-1940) svájci festőművész.

Részletesebben

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE 1. Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 1. Sajnos vagy szerencsére? A belvárosban lakom. A földszinten lakom. Elég messze lakom a belvárostól.

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig

Részletesebben

Megnyugtat. tervezett világítás, dekoratív textilek és funkcionálisan jól mûködõ egységek jellemeznek. A megrendelõnek nem volt konkrét elképzelése

Megnyugtat. tervezett világítás, dekoratív textilek és funkcionálisan jól mûködõ egységek jellemeznek. A megrendelõnek nem volt konkrét elképzelése Megnyugtat A nappali nappali fénynél. A kék garnitúrához és a játékasztalhoz a megrendelõ ragaszkodott. A kanapénak ez a szárnya forgatható, s az asztal is kerekeken gurul, így a lakásnak ez a szeglete

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával

Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával Mottó: Hiszek a szeretet végső győzelmében Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával Emberhalász tábor 2013. július

Részletesebben

WEÖRES SÁNDOR ÓVODA PEDAGÓGIA PROGRAM

WEÖRES SÁNDOR ÓVODA PEDAGÓGIA PROGRAM OM AZONOSÍTÓ: 036472 WEÖRES SÁNDOR ÓVODA PEDAGÓGIA PROGRAM 9700 Szombathely, Márton Áron u.58. 2013. -1- Tartalom Bevezető 3.o. I. A MI ÓVODÁNK 5.o. 1. Az óvodánk jellemző adatai 5.o. 2. Programunk küldetése,

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Gyertyafény csillagfény

Gyertyafény csillagfény Gyertyafény csillagfény Adventtıl karácsonyig 3 hetet meghaladó projekt a Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézmény 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézményében 2009. november 29 december 22-ig

Részletesebben

Október 23-hoz kapcsolódó, délutáni szabadidős foglalkozás

Október 23-hoz kapcsolódó, délutáni szabadidős foglalkozás Október 23-hoz kapcsolódó, délutáni szabadidős foglalkozás Ideje: október 22-én délután Kezdés: 13.30 Zárás: 15.30 Az ünnepi műsor a zárást követően lesz. (Felelősök a 8. osztályosok) Felső tagozatosoknak

Részletesebben

SZENTESI ÜDÜLŐKÖZPONT ÁRLISTA - 2011.

SZENTESI ÜDÜLŐKÖZPONT ÁRLISTA - 2011. SZENTESI ÜDÜLŐKÖZPONT ÁRLISTA - 2011. Üdülőházak Utószezon Főszezon Megjegyzés 2 ágyas kőház 7 10 900 Ft 4 ágyas kőház 10 900 Ft 16 700 Ft 2 ágyas faház 4 900 Ft 7 4 ágyas faház 7 900 Ft 12 200 Ft 4 ágyas

Részletesebben

Munkácsy emlékezete Csabán

Munkácsy emlékezete Csabán Munkácsy emlékezete Csabán 2014. március 4. Békéscsaba, Fő tér (Fiume szálloda) 1906-ban. Képeslap fekete-fehér fotója. Levéltári jelzet: XV.9./177. Őrzés helye: Munkácsy Mihály Múzeum, 17 849 Békéscsaba,

Részletesebben

Rendezvény neve Időpontja Helyszín Kapcsolattartó neve telefonszáma Farsang 2015. február hónapban Madarász Imre Egyesített Tagintézmény vezetők

Rendezvény neve Időpontja Helyszín Kapcsolattartó neve telefonszáma Farsang 2015. február hónapban Madarász Imre Egyesített Tagintézmény vezetők Rendezvény neve Időpontja Helyszín Kapcsolattartó neve telefonszáma Farsang 2015. február hónapban Madarász Imre Egyesített Tagintézmény vezetők Óvoda minden tagóvodájában Aprólábak Néptánc gála 2015.

Részletesebben

a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap

a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap Megkezdődött a második évünk a suliban, amit nagyon vártunk is, meg kicsit nem is. Jó volt a nyári szünet, a sok alvás, az élmény, de izgatottságunk az újév kapcsán mégiscsak erősebb volt. Már szeptemberben

Részletesebben

Mit szerettünk volna?

Mit szerettünk volna? Mit szerettünk volna? 0 Ha a fiatalok megtapasztalják a munka világát 0 Ha a fiatalok megtapasztalják, milyen a támogatott lakhatás 0 Ha a fiatalok megtapasztalják, hogy mennyi mindenre képesek, amit előtte

Részletesebben

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE 13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

Összetevők. Fejlesztés és szabálykönyv: Viktor Kobilke Illusztrációk és grafika: Dennis Lohausen

Összetevők. Fejlesztés és szabálykönyv: Viktor Kobilke Illusztrációk és grafika: Dennis Lohausen Fejlesztés és szabálykönyv: Viktor Kobilke Illusztrációk és grafika: Dennis Lohausen Az élet (és halál) játéka, szerzők Inka és Markus Brand 2-4 játékos részére 12 éves kortól Egy teljesen új fejezet nyílik

Részletesebben

A II. Debreceni Székely Nap

A II. Debreceni Székely Nap A II. Debreceni Székely Nap Az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület és a Debreceni Unitárius Egyházközség 2013. június 8-án immáron második alkalommal rendezte meg a Székely Napot, Debrecenben. Sok emlékezetes

Részletesebben

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében (2015.05.21-05.26) 1. nap (2015.05.21) 2015.05.20-án 23.30-kor kezdtünk összegyűlni a suli előtt. Az idő barátságtalanul hűvös volt, előtte nem

Részletesebben

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak Állatkerti foglalkozások Óvodásoknak Az állatkert az élmények kertje Élménygyűjtő séták az állatkertben Vannak, akik már megtapasztalták, milyen izgalmas úgy érkezni egy állatkerti látogatásra, hogy ott

Részletesebben

Rossz id esetén társasozás, filmnézés, kézm veskedés, sportprogram az iskolában. Jó id esetén egész nap strand.

Rossz id esetén társasozás, filmnézés, kézm veskedés, sportprogram az iskolában. Jó id esetén egész nap strand. 1. hét. 06. 29. 06. 30. 07. 01. 07. 02. 07. 03. Faöntözés, játékos délel tt (gumi ugróiskola, petanque, stb.) Kirándulás Balatonszepezdre, játszótér, sportpálya Faöntözés, Séta a lovardához, kézm ves foglalkozás

Részletesebben

SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON

SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON Időpontja: 2009. Június 25-28. (4 nap) A rendezvény eszmeisége: Sok évszázados, vagy akár évezredes székely hagyomány megjelenítése történik meg, tehát minden program

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben