Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Átírás

1

2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Szerkesztő: dr. Pétery Kristóf Műszaki szerkesztés, tipográfia: dr. Pétery Kristóf ISBN: Sz. Lukács Imre örököse, 2007 Mercator Stúdió, 2007 Mercator Stúdió Elektronikus Könyvkiadó 2000 Szentendre, Harkály u és T/F:

3 Sz. Lukács Imre Nagy Imre testamentuma, a Magyar Golgota Egy igazi ügynök beismerő vallomása, üldöztetése és végrendelete

4 Rejtvény: az ügynök családi neve? AJÁNLÁSOK: A szerző semmi felelősséget nem vállal a leírtakért. Mindez látomás és vízió. Zagyva magyar történelem. Ha a regény szereplői magukra ismernének, neveik véletlenül egyeznének, az eseményeket és párbeszédeket, igaznak, megtörténtnek hinnék, az csak kitaláció. Minden kitaláció. A féregíró ezért elnézést sem kér, meg sem köszöni. Betegápolást sem vállal. A gyengébb idegzetűek az olvasást már most abbahagyhatják. Putyin: A posztkommunista országokban a demokrácia intézményrendszerének működése még korántsem tökéletes. Textusok: Apostolok cselekedetei 4: 20. Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk. Filippi 1: Én azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban jobban bűvölködjék ismeretben és minden értelmességben; Hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó... Jézus: Aki meg akarja menteni az életét, az elveszíti azt. 4

5 A magas, sovány termetű idősebb főpap megállt az iskolai pad fölé görnyedő fekete képű diák mögött és elégedetten nézegette a német nyelvű dolgozatot. A teremben csend volt, az utcáról sem szűrődött be semmi zaj. SIC ITUR AD ASTRA mormolta maga elé az atya, de az igyekvő tanuló nem tudta pontosan a mondat jelentését, mégis úgy gondolta, hogy valami dicséret lehet, ám megkérdezni nem merte, különben sem lehetett megtörni a csendet. A főpappal ritkán találkozott, leginkább a vasárnapi miséken, a kollégium melletti templomban. Az atya végigsétált a padsorok között, kopaszodó tarkója megmegbillent a fekete reverenda fölött. A diák sem akkor, sem később nem kérdezte meg, mit is jelent pontosan ez a mondat, bár soha el nem felejtette. Valami ünnepélyessé tette azokat a pillanatokat, Szívem Imit is boldogság töltötte el, bár nem tudhatta, hogy ezt az emléket sem törölheti el többé az életéből. Meg annyi mást, melyet szeretett volna elfelejteni, meg nem történtté tenni, talán még az életét is. Idegen volt ott minden. Hideg. A magas hegyekkel körített Innsbruck hegycsúcsain egész évben hó csillogott. Az igazi síparadicsom, a felvonó, a gyors folyású hegyi patak, a rengeteg, gyönyörű platánfa sem tudta kitörölni emlékeiből a sivár, akácos, kunsági falucskát, az estéli gulya hazatérését. Ha akarta, bármelyik percben hallhatta a kunhegyesi nagytemplom harangszavát, a poros, forró nyarak felcsapódó dűlőútjait látta, amikor a magyar nyelvű könyvei fölé hajolt. Nem tudta, mit hoz a sorsa, nem is foglalkoztatta annyira, későn érő típus volt, olyan, aki az életét álmaiban, ábrándozásaiban éli meg, ahol minden sikerül, minden úgy alakul, ahogy elképzeli. A valóságot teremtette meg ábrándjaiban, a soha be nem következő pillanatokat, amelyek mindig szebbek és édesebbek voltak, mint a hideg-rideg hétköznapok. Szívem Imi jól tanult. Néhány hete került a tiroli városba, az őszi iskola-kezdésre, egy messzi falucskából, ahol hónapokig élt, és bár kedvelte a Steinbach am Attersee nevű települést, mégsem kereshette fel soha többé. Nem élt ott rosszul, csak tanulnia kellett a német nyelvet, a hegy aljába épített Chandler Heimben. A kapujuk a mély, sötét, hideg tóra nézett, csónakházak húzódtak szinte a hegy s a fák alá, és nyár derekától már fürdeni lehetett. Csónakkal meg eljutottak a tó környéki bájos kis fal-vakba, meg a vendéglőkbe. Hontalan, mene- 5

6 kült magyar fiúk népes csapata élt az otthonban. Vezetője a salzburgi állomásról fuvarozta oda az új magyar jövevényeket, a fekete képű fiú csak bámult és talán félt is, ahogy a Volkswagen mikrobusz ablakán ki-kipillantott a kacskaringós hegyi utakra, az éles kanyarokra. Annyi fát és vizet addig soha sem látott. Hosszú út, hosszú vonatozás volt mögötte, hiszen a treiskircheni lágerből indult Felső Ausztriába. Az otthon vezetője, Herr Spaun nem volt bőbeszédű ember, de mindig dolgozott, beszerezte az eleséget, rendet tartott a fiúk között, hétvégeken Salzburgba utazott a családjához, kerek képe kipirosodott, közepes termetét vastag hangjával ellensúlyozta. Szívem Imre, aki soha sem akart megöregedni, aki soha sem gondolta, hogy az élet majd rajta is átvágtat, mint a gyorsvonat, aki magát inkább gyávának, mint bátornak tudta, aki a legtisztább magyar forradalom és szabadságharc hőse, és árulója lett, nagy kalandnak fogta fel a körülményeit, amelyben minden csak játék, múló idő, mindenki másra igaz, de rá nem vonatkozik. Akár itt se lenne, egy nádfedeles kicsi ház megvárja, a fekete ruhás, kicsi kun asszony, meg gyönyörű szőke kedvese. Ezt a fiút nem hallották nevetni. Az otthon kövér és alacsony szakácsnője számtalanszor kérdezte: Warum bist Du traurig? miközben a legjobb falatokat a fiú tányérjára szedte. Warum? Warum? Ja, warum bist Du traurig mein Herz? Ich weiss nicht. Miért is? lepődött meg Szívem menekült, ha én azt tudhatnám. Hiába kérdezték tőle, törhette a fejét, nem tudott megfelelő magyarázatot adni; a szomorúság és a magány lényéből áradt. Még az öröm pillanataiban is vele volt, ha árulkodó jegyeit elrejtette egyegy félszeg, rövid mosoly, mégis úgy burjánzott testében, mint a kóros daganat. Miért is? Mikor találja meg a magyarázatot? A gyerekkorban keresse? A szépséges szép Szívem fiúk történeteiben? Zavaros, összekuszálódott múltjában? Az aranyos gyerekkorban, amikor a parasztbába világra húzta a gyepszéli árendás házacskában, vagy a későbbi nagy válási jelenetekben, kibékülésekben, amikor rájöttek Kis Szívem szülei, hogy jobb újra megpróbálni az együttélést, éppen 6

7 az egyetlen, fekete fejű fiuk kedvéért. Később a Porcsíny utcai, Gulyás mama kis házának istállójából átalakított szobában olyankor mosoly költözött a kis huszár arcára, a sok ajándék elkápráztatta, elfeledtette vele azokat a részeg veszekedéseket, amelyek után anyjával együtt szaladhattak az éjszakában, vagy a szülője kerékpárra pattant, őt meg a csomagtartóra ültette és a sötét, elhagyatott utcában, a Juhász Bálint háza után reszkettek a félelemtől, amíg megérkeztek Szülike parányi hajlékába. Még nagy korában is félt abban a görbe utcában, amikor pedig már a Népkörben bálozott, végig futott hátán a hideg borzongás, olyankor fütyörészett, mintha dalénekes, vagy füttymester akarna lenni. Azok a békülési ajándékok elhozták neki a mosolyt, az örömöt, a forgópisztolyt, az olcsó ólomkatonákat és az igazi futball labdát, mert az édesapja így kerülhetett újra felesége kegyeibe, a szívhez szóló cigányzenekaros szerenádok nem jelentettek annyit, mint a felfénylő gyerekszemek. Mire mentek a büszkeséggel, hogy majd megmutatják a másiknak! Egyikőjük sem vallotta be, hogy a nagy kalandozással mégis boldogtalanok lettek, elrontották az életüket, gyerekeik sorsát megnyomorították a lázas és elrontott fiatalságukkal. Az emlékek megfakultak. Még az áttivornyázott éjszaka is elszürkült, melyben a gangon akasztotta fel Gulyás Bözsit részeg férje, de a kapatos komája, vitéz Bicskás Lajos levágta a kötélről az elalélt asszonyt, aki magához térve, Kis Szívemet a keze ügyébe kapta, és a Selyemkúttól elszaladtak éjnek évadján a Porcsíny utcai Gulyás házba. Nincsen már, aki emlékezzen ezekre. Minek is? Az Idő mindenek hóhéra, mert mindent és mindenkit megöl, még az emlékeket is. Szívem nagymamája házában is jó melegség fogadta a kis vitézt. A kicsi, gömbölyű öregasszony maga mellé engedte az ágyába. Innen vitték el a közeli óvodába, de a társas élet nem tartott sokáig, mert hősünk csintalankodott, az óvónő meg ráförmedt: Gulyás levest főzök belőled és megeszlek. Kis Szívem Gulyás mamájára gondolt, és annyira megijedt, hogy többé nem lehetett elvonszolni sem az oviba. Szívem mama földes, kemencés szobájában lakott Szívem Pál is feleségével, három lányával, a szomszédos házban pedig, de ugyanazon udvaron, Szívem keresztanyáék, egyetlen lányukkal. Keresztanyja állandóan verte a szövőszéket, rongyszőnyegeket készített leginkább, a családban nadrágot, kalapot viselt, mert a kereszt apja, Szívem Lajos, nagydarab, lassú, aluszékony, beteg ember volt, aki leginkább azt várta, hogy szájába repüljön a sült galamb. A keresztanyja megteremtette 7

8 ezt az illúziót. Keresztfiának szintén, aki valahányszor megfordult náluk, mindig vajas-mézes kenyeret kapott. A parányi udvart ott soha sem verte fel a fű, mert az ugrálós, szép Szívem lányok hamar letaposták. A Dóczi néni papír, és dohány árudájával szemben Horváth Lajosék vegyesboltja tartott nyitva. Szeretett odajárni, a tágas, tiszta üzletben ingyen cukorkát kapott. Az ablakban lévő négerbaba fején fonott tálban déligyümölcsöt láthatott, feketekávé folyt egyik edényből a másikba. Kis Szívem leginkább a bocskorszíjat szerette. És a szódavizet. Azt meg a Potyóék szikvízüzemében ihatott, amelyikkel udvarlábasok voltak Szívem keresztapáék. A messzi múlt kit érdekel? Lassan már a betű is kimegy a divatból, ez a világ nem kíváncsi sem a múltjára, sem a jelenére, sem a jövőjére, csak az önmaga köldökére, meg ami alatta található. Arra is csupán percekig. Akkor is a Szívem házba szaladtak a közeli Református Nagytemplom kertjéből, amikor játékuk veszekedéssé fajult, és Széll Miska bicskájával hasba szúrta. A Czégény gyerekek lefogták a szurkálót, Kis Szívem fél kézzel csépelni kezdte, mert elborult az agya, biztosan agyonveri a jóval erősebb fiút, ha nem vérzett volna a sebe. Dr. Mészáros Elek megjegyezte: Szerencsés napod van, Szívem Imi. Szerencsés? nyílt nagyra a reszkető gyerek szeme. Bizony az. Tenyerén hordoz az Isten. Tenyerén? Pontosan. Ha a bicska beljebb fúródik, alulról szagolod az ibolyát. Vastag az én nadrágszíjam. Igen kapcsolta össze sebét és barackot nyomott kobakjára, feküdj pár órát, aztán meglátjuk. Alkonyatkor hazavágtatott a Selyemkúthoz, mert megjöttek a szülei Erdélyből, ahová biciklivel jártak kislibákért. Melegedik a szíve, ha Szívem nagymamára gondol, pedig azt sem tudja, hogy melyik temetőben nyugszik, hol a sírja? Annyi, de anynyi halottja pihen a kunhegyesi temetőkben, hogy össze se számolhatja. Vajon ő hová kerül? Eldönti-e időben? Nem tudja rászánni magát, halogatja a döntést, mint halogatta mindig a végső, nagy számadást, hogy igaz mérlegre tegye; hitvány volt, tudatlan féreg, ócska kis áruló, vagy csak tévelygő, boldogtalan ember, aki az életet túlságosan szerette? Minél közelebb a vég, annál inkább nem 8

9 akarja tudomásul venni, most halogatná már igazán, hogy még dolga van, még nem veszíthet, kuszaságot, rendetlenséget hagyna maga után, most igaz és Istenfélő életet él, emlékeit rendezgeti, hogy igaz tanúságot adjon a régi időkről. Mintha mindezt eddig nem tehette volna meg. Hétvégeken fekete ünneplőbe bújt Szívem nagyanyó. Gyere csak lelkem adta Kis Szívem, kedvenc fiú unokáját gatyába rázta, és a közeli baptista imaházba mentek. Énekeltek, imádkoztak a parányi fehér falú épületben. Átellenben vele a gangosabb zsidó imaház oromzatos épülete hivalkodott, a mózesi kettős kőtáblával, kőkerítéssel, szép színes üvegű, tíz ablakával. A magas zsinagóga udvarán fák is nőttek. Kis Szívem sohasem lépett az udvarba, pedig hányszor, de hányszor surrant el előtte, csábította a kihalt épület, s egyben félelemmel töltötte el a tátongó, betört ablak, meg az a rejtély, amely körül lengte az imaházat, hogy a zsidók pászkát esznek, elvágják a keresztény gyerekek nyakát, a vérüket isszák, a szakálluk a térdüket verdesi, fekete kalapot hordanak, és érthetetlen, karattyoló nyelven beszélnek. Megjegyezte a felnőttek diskurzusából: Aki zsidóra kezet emel, az Istenre emel kezet. Ennek ellenére falurossza, éhenkórász komáival azokban az időkben kis bökverset énekelgettek: Egy cili, két cili, Megdöglött a főrabbi, Éljen Szálasi! Szívem nagymama házával szemben, a betonos oldalon hentes üzlet üzemelt, a kapu ajtajánál naphosszat ült a falu bolondja, Weisz Marci, Isten kiválasztott népéből, a haja kopaszra nyírva, szájából csurgott a nyál és a gatyájából kicsüngött hatalmas szerszáma, amit a csődörök is elfogadtak volna. Ee ee nyöszörgött örömében, ha megpillantotta a fekete képű fiút, aki meg-megállt előtte, beszélt hozzá, ő meg a betonjárdát ütögette tenyerével, és hálásan nézett Kis Szívemre, mint a leghűségesebb kutya a gazdájára. Neked meg mi a bajod? kérdezte csodálkozva, és megsimította kopasz fejét. Apatyú, nyöszörögte artikulátlanul a nyomorék összes szókincsét. Az micsoda? Apatyú! Apatyú! 9

10 Bolond vagy te, hiszen nem tudsz magyarul. Marcibolond a szemével beszélt hozzájuk: miét nem lehetek olyan, mint Ti? Mikor szaladhatok veletek? Mikor értem meg a szavatokat? A legjobb játékuk a lóbálás volt. Amikor több fiú összejött, s Marci hálásan tekintett rájuk szürke szemével, biztatgatták a bolondot: Lóbálj Marci! Lóbálj! Harangozzál! Ő meg lehúzta fekete klott gatyáját, négykézlábra ereszkedett, és lóbálta hatalmas nemi szervét. Marci spanyolnátha szövődményeként vált csendes bolonddá, Juliska nővére tologatta talicskán, s anyjuk halála után gondozta. A koncsorgó fiú ismerte az összes zsidót falujukban, de egyiknek sem volt pajesza, fekete kalapot sem hordtak, még a zsinagógába sem jártak, miért félt volna tőlük, azt sem értette, hogy miért itták volna meg a vérét? Hanem az utcán, amikor elhagyta a Dóczi néni papír-és dohány árudáját, zsinagóga előtt sötétedéskor igen reszketett. Gyorsította a lépteit, nagyfiúsan fütyülni kezdett, attól félt, hogy valamelyik szakállas rabbi berántja a düledező kerítésen, és a véréből áldoz az Istenüknek. Hol van már az a zsidó templom? Csak az emlékezetben. Már a falu utolsó zsidója is meghalt évekkel korábban, a sűrű hajú, kék szemű, barátságos Weisz (Váradi) István, aki visszatért a munkaszolgálatból, hogy a nagykunsági település összes bádogos munkáját tisztességgel, és megfizethetően elvégezze. A hatalmas lábú, tollas zsidó, Kohn Berci termetes alakja sem bolyong a keskeny utcácskákban, akinek érkeztét megelőzte érces hangja: Tollat veszek!, s a Német Ókúttól indulva bebarangolta a fél falut. Horovitz Hájem szatócsboltjának sincs híre-hamva sem, pedig a Porcsíny utcából Gulyás nagymama ritkán a szomszédos Purgány utcai üzletbe szalajtotta kedvenc unokáját. Szemem fénye Kis Szívem, ugorj mán át Hájemhez petróért, intett aszott kezével a sarokba, ahol a kis bádogkanna állt. Le is hanyatlott rögtön a kimerültségtől párnájára mész fehér teste, melyet áttetszővé rágott a rák. Tegyen egy pízt az Igazak Tarisznyájába is suttogta alig hallhatóan. Úgy lódult, hogy kezét-lábát törte. A maroknyi vegyesboltban olykor még selyemcukorra, bocskorszíjra is futotta. A magyaros bajuszú, magas kappanhangon beszélő kereskedő hitelt adott, egy füzetbe felírta, hogy mikor, mit vásároltak tőle a környékben lakók. Te gyerek, ki fia-borja vagy? Ismerős a képed. 10

11 Gulyás mamó küldött. Az unokája vagy? Az bizony. Nesze neked egy bocskorszíj, ezt ingyen adom, de ki ne lötyögtesd a petróleumot. Nem is szabad, mert ha rosszalkodok, akkor nem gyógyul meg mamám. Gyere máskor is, adok neked csokoládét. Ehelyett összeszedték a jó magyar zsidókat a faluban, összesen kettőszázhuszonnyolc életet, akik se koldusszegények, se dúsgazdagok nem voltak, nem úgy, mint Budapesten, hogy külön gettó járt a szegényeknek, külön a gazdagoknak, itt nem kivételeztek, a Hatházon őrizték őket a bevagonírozásig, akkor még reménykedtek is, mert nem tudtak Lenin elvtárs kegyetlenkedéseiről, az oroszországi zsidó pogromokról, ahol több volt, mint a világon együttvéve. Idővel egy másik kicsi, gonosz ember eltanulta a technikákat, és égetési mániáját kiélhette. Pedig illett volna hallaniuk húszmillió bundról, akiket a szifiliszes Uljanov irtott ki, gulágokra terelt, mert nem akartak boldog, buta bolsevikok lenni. Fű alatt arról sem hallottak, hogy a németek 1941 szeptemberében, két nap leforgása alatt egyszázötvenezer zsidót gyilkoltak le Babij Jarban. Azt sem sejtették, hogy a gazdag magyar zsidók megkeresték Eichmannt, aki a magyar gettókért felelt, bár maga sem volt tiszta vérű, könynyen kijelenthette: Zsidó az, akire én mondom! A magyar gazdag zsidók nem tagadták meg a hitüket, de megkérdezték, hogy mibe kerül, ha nem viszik el őket az égetőbe? A hatalmas birodalmi vezér kijelentette: Engem nem lehet megvesztegetni! Hazámnak viszont szüksége van 3000 amerikai gyártmányú Ford teherautóra. A partra szálló szövetséges haderők meglepetten látták, hogy a német csapatok Ford autókon kocsikáznak. A maradék magyarok megjárták a táborokat, a keleti birodalom lágereit, az állandó fagyos Yorkutában százezren maradtak a föld alatt, se a csontjuk, se a testük nem foszlott szét, mert a fagy bebalzsamozta őket, és nem válogatott , március 19-én a németek bevonulása alkalmából feloszlatták az összes zsidó hitközséget, és helyébe megalakították a Zsi- 11

12 dó Tanácsot, melynek feladata volt, hogy a németek utasítására féken tartsa a zsidó tömegeket, hogy azokat zavartalanul kirabolhassák, deportálják és megsemmisítsék. Talán ezért sem szerveződött komoly ellenállás, fegyveres felkelés. A Zsidó Tanács, amelynek tagjai tőkés elemek voltak, a németek utasításait maradéktalanul végrehajtották. Az elkövetett bűncselekmények alapos gyanúja miatt őrizetünkben van: 1. Stöcker Lajos, 2. Domonkos Miksa, 3. Dr. József András/Fisch Adolf/, 4. Csengeri Leó. Az őrizetünkben lévő személyek vallomást tettek arról, hogy a Zsidó Tanácsba való bekerülésük után kiszolgáltatták a németeknek, nyilasoknak a szegény zsidóságot. A gettózásnál kivételeztek. A szegény zsidókat kis helyre tömörítették össze, embertelen életkörülmények között éltek, még a gazdag zsidóknak kényelmes szállást biztosítottak. A gettó megalakítása után besúgó hálózatot építettek ki, ez jelentette azokat a személyeket, akik szembeszálltak a Zsidó Tanács népellenes tevékenységével. A bejelentett zsidókat kiadták a németeknek munkára és ezek közül sokan elpusztultak. Nőket szolgáltattak ki a nyilasoknak, akik azokat megbecstelenítették. A kiadott utasításokat a rendelkezésen túlmenően hajtották végre, a szegény zsidóság rovására. A szegény zsidóság ellen elkövetett népellenes cselekmények: A gettó rendőrség megszervezése, besúgó hálózat kiépítése, a Gestapónak, illetve a nyilasoknak a szegény zsidóság munkára kiadása, a nyilasoknak fiatal nők kiadása, akiket megbecstelenítettek, az őrizetesek Gestapo és nyilasok részére folytatott besúgó tevékenysége. Anyagi téren elkövetett cselekmények: gépek, illetve műhelyek berendezése, a németek rendelkezésére bocsájtása, zsidó vagyon besúgása. Intézkedések: Szalkai Ernő gettórendőrség parancsnokának részletes kihallgatása a gettórendőrség tevékenységéről. Izsák József kihallgatása a nyilasok részére kiszolgáltatott fiatal nőkről. Nagy Zsigmond á. v. százados. 2. Kihallgatási Jegyzőkönyv József András gyanúsított ügyében. Budapest, május hó 14-én. Korábbi kihallgatásain vallotta, hogy a Zsidó Tanács tevékenysége arra irányult, hogy a gazdag zsidókat mentette a szegények 12

13 rovására. Ma tegyen arról vallomást, milyen mentési akciók indultak a Zsidó Tanács idején: Korábbi vallomásaimat fenntartom, abban, hogy a Zsidó Tanács megalakulásától kezdve mentette a gazdag zsidókat a szegények rovására. A Tanács megalakulásakor szükségessé vált új állások szervezése, ezek bizalmas jellegű állások voltak, vagy vezető szerepük folytán, vagy azért, mert a Tanács összekötői voltak a Hatóságokkal. Ezekbe az állásokba a Tanács-tagok barátaikat, gazdag zsidókat helyeztek el, mely azért volt előnyös, hogy Gestapo-írással látták el őket, mentesítette lakásukat a kiköltöztetéstől. A hatóságokkal öszszeköttetést tartó csoportban Pető Ernő tanácstag fia és baráti köre tevékenykedett. Bekerült a tanácsba dr. Kurzweil István jómódú zsidó és még sokan mások, akik a Tanács idején kiváltságokat élveztek a Gestapótól kapott igazolások következtében. A Zsidó Tanács idején létesítették a Gestapo által védett tábort a Colombus utca 46. sz. alatti telken, amely telep a Mexikói úti részén volt, a Hitközség Süket Némák Intézete. A tábor vezetője Kanizsai Dezső, a Süket Némák Intézetének igazgatója volt. A táborba bejutás súlyos pénzkérdés volt, amelyre csak a gazdagoknak volt módjuk. A bejáratnál SS katona állt őrt. Ezt onnan tudom, hogy személyesen láttam júliusában postai tevékenységem során vittem abba a táborba egy levelet dr. Kapos Vilmos orvosnak. A tábor látogatása során értesültem arról, hogy Kanizsai a vezető, és nehéz pénzekért lehetett bejutni. Láthatóan jó életkörülmények voltak, jó hangulat volt az emberek között. Ezzel egy időben a vidéki szegény zsidóság ezreit deportálták, és vitték Németországba, ahol szintén mentették a gazdagokat a deportálás alól. Ugyanilyen jellegű tábort létesítettek a Gestapo védnöksége alatt a Hitközség Abonyi úti gimnáziumának épületében. Erről a táborról még azt is tudom, hogy egy alkalommal a nyilasok megtámadták, és a Gestapo hárította el a támadást. Hallomásból tudom, hogy a távbor parancsnoka dr. Zsoldos Jenő volt, aki akkor ott lakott. Jelenleg a Rökk Szilárd úti leánygimnázium igazgatója. A táborban lakott ismerőseim közül Révész Márton, aki jelenleg a Hitközség szakfelügyelője. Az ő elmondása alapján tudom a fenti tényeket. Hogyan és kik mentették a vidéki deportálásoknál a gazdag zsidókat? Hallomásból tudom, a Síp utcában elterjedt, hogy amikor a vidéki deportálások megkezdődtek, egy lista készült, melyet a Zsidó 13

14 Tanács állított össze a gazdag zsidókról, akiket kiemelt a vagonokból a Németországba indulás előtt. Azt határozottan állítom, cionista összeköttetés révén menekült meg a deportálástól dr. Pfeiffer /Pap/ Izsák, monori főrabbi és dr. Horovitz, szombathelyi főrabbi. Akiket láttam a Colombus utcai Gestapo táborban is. A megmenekülés körülményeit nem ismerem, tudomásom szerint Horovitz meghalt, és Pfeiffer kivándorolt. Folytassa vallomását arról, milyen mentési akciók indultak 1944-ben? 1944 április havában, amikor a németeknek az első lakásigénylését kellett kielégíteni, akkor az összeköltöztető bizottságok, melyek egyikének én is tagja voltam, a Tanács lakáshivatalától olyan utasítást kaptak, hogy a kislakásokat vegyék igénybe. Ez azt jelentette, hogy a szegény zsidókat ki kellett lakásukból, a gazdagokhoz költöztetni, akiknek egy szobát kellett kiüríteniük, de a teljes vagyonukkal a saját lakásukban maradtak végig. Ezzel a tevékenységével a lakáshivatal mentette a gazdag zsidók vagyonát. Ezzel lehetőség nyílott arra is, hogy a gazdagok maradtak végig a saját lakásukban, mert a csillagos házak felállítása idején keresztül vihették, hogy a házuk csillagos legyen. A Gettó felállítása idején pedig, miután végig mentve volt a vagyonuk, megvásárolhattak különböző külföldi védleveleket, és védett házakban élvezhették a kiváltságukat. Milyen mentési akciókat indítottak a külföldi képviseletek? Tudomásom szerint júliusában a Zsidó tanács cionista képviselői Geyer Artúr, Gellért Endre ( izraeli követségi képviselő), dr. Dénes és mások a budapesti Svájci Nagykövetségen keresztül megszerveztek egy úgynevezett Aranyvonatot, amelyen kiszöktettek Svájcba néhány száz gazdag zsidót. Közismert volt, hogy nagy mennyiségű aranyért lehetett helyet kapni a vonatra. A vonattal egy ismerősöm ment, dr. Barton György családjával ben viszszajöttek és az elmondásuk alapján tudom, hogy a vonat kiért. Barton 1952-ben meghalt, felesége pedig még 1946-ban kivándorolt. Tudomásom van arról is, hogy a Svájci Követség és a Svéd Követség adott ki védleveleket, melyek tulajdonosai nagyobbrészt gazdag zsidók voltak, mentesültek pénzük után az üldöztetésektől. Kihallgatás megszakítva. Jegyzőkönyv ideiglenes lezárva. Aláírók: László István jegyzőkönyvfelvevő, és Józsa András gyanúsított. 14

15 A kunhegyesi zsidók ugyan mit tudtak volna erről? Amikor a rosszat sejtő Klein Margit, a gabonakereskedő Weisz Pista felesége Gulyás Bözsi kezébe tette az aranyait, azt mondta: Bözsike, őrizze meg, amíg visszajövünk! Ha mégsem sikerülne, legyen boldog vele. Megőrzöm, mondta Kis Szívem leleményes édesanyja, és ötliteres üveg szilvalekvárba rejtette. Ez a falu szerette zsidóit. Mégis, a távoli településekről, Abádszalók, Tiszaszentimre, Tiszaroff, Tiszabő, szomorú szekerek döcögtek elő, a sárga csillagos kiközösítetteket hordták Hatházra, hogy onnan majd a szolnoki cukorgyári telep gettójába vonatoztassák, és tovább a halál országútján. A hetvenegy éves, magas, pödrött bajuszú Weisz Mártont is elvitték, Marcibolond apját, aki túlélve a poklok poklát, családtagjainak elpusztítását, Auschwitzban tizenkét halottja maradt, de visszatért az akácfákkal tűzdelt nagykunsági faluba meghalni. Az áldott és átkozott emlékezetű Zádor utcában laktak, s Kis Szívem gyakran látta a nagyszájú, házsártos, de végtelenül jószívű Juliskát, ahogy Marci testvérét tologatta, anyja helyett anyja volt a szürke szemű csendes bolondnak. 1944, április 20-án este közölte a Rádió a zsidó üzletek bezárásáról szóló határozatot, s egy hónap sem telt el, máris csendőrszuronyok kísérték Hatházra a szerencsétleneket. Horovitz Hájemet is kakastollasok terelték a falu másik végére. A jóképű Bíró László, rőfös és divatáru kereskedő karján egyéves kisfiával, a hátán hátizsákkal, amihez bilit kötözött, mereven gyalogolt végzetük elé. Weisz Juliska, a harmincöt éves vénlány talicskán tolta harmincéves öcsét, aki végig kiabálta az utat: Apatyú! Apatyú! Kis Szívem azon a májusi napon a Sistaknál játszadozott éppen, de a mély, hideg vízben még nem mert megfürödni, inkább puskagolyókat, töltényeket keresgélt a leventelőtérnek használt hatalmas domb oldalában, amikor a Hatházon lakó vékonydongájú Púpó komája rejtelmesen fülébe súgta. Szívem szívem mutatok valamit, s ujját a szája elé emelte. Micsodát? Hajtsák a zsidókat! Hol? Gyere. A zsidó temető mellett vágtattak el, megroggyant, düledező sírkövek sötét birodalmánál, s a Hatház szélihez értek, ahol lehasal- 15

16 tak. Siralmas látvány fogadta őket. Szomorú menet haladt előttük, néhány szekér is, öregek, gyerekek, ismerősök, ismeretlenek. Kakastollasok kísérték őket. Marcibolond is ott van, mondta Kis Szívem. Ismered? csodálkozott a púpos. A komám. A mi házunkba mennek. Velük lakol? Áh, nagy házat kaptunk helyette. Mit csinálnak Apatyúval? Helyet cserélünk. Te nem vagy hülye, és lóbálni sem tudod. Nem, de az iskolát utálom. A hatházi gettóban, ahol a falu legszegényebb házai álltak, kijelölték, melyik család hová fészkelhet, többen zsúfolódtak össze a parányi helyen, s a tulajdonosaik meg elfoglalták a módosabb zsidó épületeket. Magyar csendőrök vigyáztak a kiközösítettekre. A temetkezési vállalkozó vásárolta meg naponta a legszükségesebbeket. Egy hónap múlva rengeteg kakastollas csendőr érkezett a lapos faluba, szép nyári estén hajtották a zsidókat a vasútállomáshoz, hogy a vagonokba zsúfolódva a szolnoki cukorgyári gettóban kössenek ki. Juliska egy percre sem hagyta magára Marcit. Pedig egyre elviselhetetlenebb, nehezebb lett a sorsuk. A csupasz földön feküdtek, éheztek, a szabad ég alatt végezték szükségüket, esett rájuk az eső, halottak, félőrültek, őrültek, öngyilkosok, bombázások között, Marcibolond leginkább a talicskán ült, néha váratlanul felkiáltott. Apatyú! Apatyú! Aztán indult velük a szarszagú halálvonat, gázkamrákba, munkatáborokba, hadiüzemekbe ontva a pusztulásra jelölteket. A szerencsésebb kunhegyesi zsidók Bécs melletti lágerben dolgozhattak. Jó soruk volt, hiszen éltek. És az oroszok is megérkeztek, az életben maradottak mehettek Isten hírével, soványan, kimerülten Pozsonynak vették az irányt, ahol zsidó szervezetek segítették őket, kis csoportokban rótták a kilométereket, olykor orosz katonák vették fel őket a platóra, vagy tehervagonokban kuporogtak. Marci és Juliska végigkoldulták az utat, hatalmas tarisznya lógott a nyakukban, heteket gyalogoltak, s megdézsmálták a mezőket. A szürke szemű bolond végig kiabálta Európát: Apatyú! Apatyú! 16

17 A nyöszörgő talicska kereke sem tudta elnémítani. Eljutottak Budapestre. Onnan már könnyebb volt, mert minden nappal közelebb kerültek szülőföldjükhöz. A falu visszavárta zsidóit, hogy a nyolcvanas évek elején betakarja mindkettőjüket a kemény kunsági föld. Az ország is menedéket nyújtott a zsidóknak, Romániából, Galíciából, Lengyelországból özönlöttek, Ausztriából, Csehszlovákiából jöttek, és találtak kenyeret, megélhetést. Mindaddig, amíg a német megszállás meg nem történt, hazánkban voltak a legnagyobb biztonságban a magyar és a külföldről idemenekült zsidók. A honfoglalás idején, a nagy kazár birodalom emlékeként Árpád és Kurszán héberül is beszélt. Ám akit a halál szele megérintett, s találkozik a halál árnyékával, az megváltozik. A jóból rosszak lesznek, a rosszból rosszabbak, vagy megjavulnak, de alapjaiban más felfogásuk lesz a világról, az elenyésző életről. Így történt ez az engedelmes, beletörődő zsidókkal is, akik nem lázongtak, nem lövöldöztek, nem szerveztek ellenállást, mérhetetlen naivitással zsúfolódtak össze a marhavagonokban, s az eszetlen világban. És akik visszatértek a poklok poklából, más emberek lettek, erőszakosabbá váltak, összetartóbbá, megértették, hogy az erő, a faj parancsa mentheti meg őket és teheti naggyá, hogy a gonosz világ ne zabálhassa fel őket soha többé! Az oroszok sem azért tették meg azt a világ nagy utat, hogy a kunhegyesi zsidó kereskedők aranyait elzabrálják. Vittek mindent, amit csak értek, még a kisgyerekek bilijét is, nem fogható rájuk, hogy válogattak, de a gabonakereskedő aranyait nem találták meg, csak az annál is értékesebb ártatlanságot és tisztességet. Befészkelték magukat erősen, többé nem akartak visszamenni Ázsiába, és a hideg Szibériába, talán már az utat is elfelejtették. Elhozták az embertelenséget. Csöbörből vödörbe estek a jó magyarok, feketéből vörösbe. Amikor Weisz Pista visszatért a munkaszolgálatból, családtagjait nem találta. Sírva köszönte az aranyakat. Másoktól is kértek segítséget, elrejtettek náluk bútort, egyebeket, de azok elfelejtkeztek a jó nevelésről, csak a vállukat húzogatták, amikor a tulajdonos visszakérte az értékeit: Elvitték az oroszok! tárták szét a kezüket és sopánkodtak. Nagyon csúnya világ járt ránk, mindent elzabráltak. Maguknál nem voltak oroszok, Bözsike? kérdezte a gabonakereskedő meglepetésében, mert ezekről az aranytárgyakról nem 17

18 tudott, a felesége nem hozta szóba. Kiesett a könnye, ahogy nézte az asztalra tett szilvalekváros üveget. Nem kerestek senkit és nem hurcoltak el semmit? Minket is megszerencséltettek borult el a kicsi kun asszony tekintete, jobb arról nem beszélni, ha soha nem is feledjük. Tudom, mert átéltem mi az, amikor a magyar ember magyarnak könyörög a golyóért. A válasz volt vérfagyasztó; kár beléd a golyó, megdöglesz úgyis. Isten büntetése ez rajtunk, az utolsó figyelmeztetése. És az ártatlanok? A végítélet nem válogat. Ha visszaszedem a sok holmit, Imrusnak szép, zsinóros, ünnepi ruhát készíttetek. Úgy fest benne, mint egy kis huszár, mint egy kun királyfi, talán még boldog is lesz. Weisz Pista tartotta a szavát. Lefényképezték abban a ruhában, meg a zsinóros sapkában, mint igazi kis kunsági vitézt. Vidovits fényképészmester sokáig kísérletezett a művészi beállítással, alkotása bekerült a családi gyűjteménybe, a Szívem unokák is láthatnák, ha egyáltalán értékelnék. Akkorra még maradt az ügyes kofa keresetéből két szép ló, tehén az istállóban, földek Tomajon és Aranyoson. Herbály Gyulát is viszszaokádta az orosz hadifogság, negyvennyolc kilósan, éhbetegen, és később öreglegényként Weisz Pistánál zsákolt, a Piactéren lévő gabonalerakatában. Gulyás Bözsi meg üzletelt a kereskedővel, akinél ismeretséget kötöttek. Élettársak lettek. Ez a lerakat a Klein Gyula kocsmája mögött húzódott, s abban a kocsmában piros, bugyborékolós málnát ihatott Kis Szívem a sikeres piaci napokon. Az izraelita temetőben családjának jókora sírkövet emelt a gabonakereskedő: ben mártírhalált halt szülei: Weisz Sándor Glauziusz Regina feleségem Klein Margit testvéreim: Imre, Lajos, Margit unokaöcséim: Péterke, Putyika, Gyurika sógornőm: Hanófer Margit 18

19 Pistátok. Aztán elköltözött a faluból. Hanem az a felszabadítás igencsak túlméretezettre sikeredett. A vörös világhorda elsötétítette felettük az eget, a katonák annyi szabadságot hoztak a harmadik kezükkel, hogy hősiesen belerokkant az ország. Megcsupaszították egymást a hagymázos ábránd bűvöletében, amelyet idegen, szabadkőműves zsidók találtak ki, hogy a szegényeké minden hatalom, nem lesznek többé földesurak, bárók, grófok, gazdagok és szegények, mindenki egyforma, ha földönfutó is. Igazságos társadalom épül, egyenlő jogokkal s lehetőségekkel, nem lesznek soha többé egyenlőbbek, haláltáborok, harácsolók, kizsákmányolók, kiközösítettek, mert megváltoztatják, és szabaddá teszik a világot. A világ proletárjai egyesülnek, mert a proletárok szeretik egymást. Micsoda mézes-mázos illúzió? Ám jól hangzott. A sok csupasz fenekű senki, kifosztott és éhes magyar álmaiban kivirágzott a Kánaán, az Ígéretek Földje, a szocialista paradicsom. Taposni kezdték egymást a hozzá vezető járhatatlan ösvényen. Mi lett mindebből? Csúnya ábránd, lepusztult, véres ország, becsapott, megalázott embertömegek, koldus milliók, a mákony, az ital és kábítószer rabszolgái, újabbaknál újabb mesék a feltörekvő, éhes nagyuraktól, mintha az állandó hazugságok nem buktak volna már ki könyökükön. Szívem Imi is elhitte, magába szívta ezeket, pedig már a kezdeteknél elrontották, de gyerekésszel nem okult belőle, nem látott át a szitán. A lapos, sok tanyás nagykunsági faluhoz nemcsak a verőfényes ősz, hanem a háború is gyorsan, feltartóztathatatlanul közeledett. A meleg október elején a vasútállomás mellett, a Vén kert előtti üres területet német tigris tankok lepték el, óriási csatára készültek. A Tisza előtt akarták megállítani az előrenyomuló ellenséget, azon az áron is, ha az életnek írmagja se marad. Bánhalma irányából várták az oroszok támadását. A falu főutcáján félelmetes haderő táborozott a szép növésű japánakácok takarásában. Jeskó Sándor tanító úr, aki kitűnően beszélt németül, a parancsnokkal jó kapcsolatot ápolt, a tiszt lelkére beszélt, hogy ne a faluban ütközzenek meg, hanem a síkságon. A nagy haderő Aranyos felé elvonult, de a Tisza vonalában is maradtak páncélosok, és a debreceni, történelmi csatában csapott össze az orosz hadsereggel. Két hétig tartott az öldöklő küzdelem, esténként még Kunhegyesre is elhallatszott az ágyúk moraja. Október volt akkor is. A környező tanya- 19

20 világból kezdtek visszaszivárogni az emberek. Olvasták, talán még eleinte hitték is a szétszórt röplapok szövegét. Felhívás a Vörös Hadsereg által a német-fasiszta elnyomás alól felszabadított magyar lakossághoz! Magyarok! A Vörös Hadsereg csapatai az ellenség üldözése közben magyar földre léptek. Amikor a Vörös Hadsereg magyar területre lép, nem az a cél vezérli, hogy annak bármely részét elfoglalja, vagy hogy megváltoztassa Magyarország jelenlegi társadalmi rendjét. A szovjet csapatok bevonulását Magyarország területére kizárólag az a katonai szükségszerűség teszi elkerülhetetlenné, hogy a német csapatok és a Németországgal szövetséges Magyarország hadereje továbbra is ellenáll. A hitlerista rablók és magyar bérenceik rémisztgetnek benneteket a Vörös Hadsereg bevonulásával Magyarországba. Semmi okotok a félelemre! Vörös Hadsereg nem mint hódító jött Magyarországba, hanem mint a magyar nép felszabadítója a német fasiszta iga alól. Polgárok! Maradjatok a helyeteken és folytassátok a békés munkátokat! Így kezdődött az alibi Magyarország építése; vérrel, verejtékkel, félelemmel, és hazugsággal. Kis Szívem szülőfaluja megmenekült az ostromtól, a biztos pusztulástól, hogy porrá és hamuvá lövessen! A református templom tornyában felszerelt, kézi tekerésű sziréna csak ritkán szólalt meg. Néhány csendes nap után bevonultak a szovjet csapatok, lovasszekerek, délceg kozákok lepték el az utakat, kisebb összecsapásokkal és néhány aknatalálattal véget ért a falu számára a háború, eltemették az elesett szovjet katonákat a Községháza parányi kertjében, a református templommal szemben, s végleg megérkezett a boldog felszabadítás. Addig azonban történt egy és más. A községházán egyedül Juhász Bálint tartózkodott, éjjel-nappal őrizte a fontosabbnál-fontosabb iratokat, hogy a jó fekete kunok el ne lopják, kenyér helyett meg ne egyék! Az elöljáróság elmenekült. A háborús időben beszolgáltatták búzájukat az okos parasztok, a még okosabbak a gabonaraktárak kulcsait a Községházán őrizték, hiszen tulajdonosaik; a jó magyar zsidók; Weisz István és Epstein Miklós nem érkeztek még haza a megsemmisítő táborokból. Jeskó Sándor megkérte a cvikkeres Juhász Bálintot, hogy nyissa ki a magtárakat, és szétosztják a gabonát az éhező falunak. Sóért, cukorért álltak sorban a Piactéren. A Porcsíny utcából is felszaladtak nagyobbacska fiúk. Feszültté vált a levegő, mióta a vasútállomás mellett a sárga csíkos Tigris tankok táboroztak. Az aranyragyogású októbert még nem vérezte be a háború, édes illat 20