A közoktatás működtetéséért felelős önkormányzatok feladatai január 1. napjáig 1

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A közoktatás működtetéséért felelős önkormányzatok feladatai 2013. január 1. napjáig 1"

Átírás

1 A közoktatás működtetéséért felelős önkormányzatok feladatai január 1. napjáig A közoktatási intézmények technikai állományának az átadása az önkormányzatoknál most a kezdődik el, bár a T/8888-as számú törvényjavaslat kihirdetésére még nem került sor. Nagyon sok személyes találkozón veszünk részt, ám sajnálatosan mindenkihez eljutni nem tudunk. Jelen összefoglalónk a pár nap alatt összegyűlt megoldások jogszabályi hátterét adja meg és a vele kapcsolatosan felmerülő problémákra figyelmeztet és ad választ. Telefonon, - kapacitástól függően - helyszínre utazva személyesen is állunk továbbra is a tagjaink szíves rendelkezésére. A kihirdetetésre váró törvény két fontos munkáltatói ill. fenntartói feladatot tartalmaz: I. A pedagógusok valamennyien átkerülnek automatikusan a törvény erejénél fogva a Klebesberg Intézményfenntartó Központhoz. Ez nem az ő választásuk kérdése. II. A közoktatási intézmény technikai személyzetének sorsa szintén változik, többféleképpen. Ebben a körben foglalkoztatott közalkalmazottak vagy 1. átkerülnek egy önkormányzat által fenntartott más költségvetési szervhez, amely közalkalmazottként továbbfoglalkoztatja őket; 2. nem tart fenn semmilyen saját szervezetet a működtetésre, hanem egy vállalkozóval szerződik, és ebben az esetben a közalkalmazottaknak nem ad, nem tud adni továbbfoglalkoztatási lehetőséget és a jogviszony december 31. napjáig felmentéssel és végkielégítéssel megszűnik; 3. előfordulhat egyes esetekben a csoportos létszámleépítés, mint az áthelyezési megtagadásának következménye, 4. átkerülhetnek egy önkormányzat által kiválasztott, nem költségvetési szervhez, amely munkaszerződéssel ún. jogutód nélküli megszűnéssel munkavállalóként továbbfoglalkoztathatja őket, ha a közalkalmazott ezt választja. Ez esetben az átvétel kötelező. Ennek a témának részletes és más szempontú ismertetését dr. Selmeciné dr. Csordás Mária vezető jogtanácsosa Pedagógusok Lapjának több cikkében már közzé tette, legutóbb a évi 12. számban került közlésre, amit jó szívvel ajánlok. Jogi szempontból nézve a II. pontban felsoroltakkal lesznek az átszervezésben jelentős teendői az önkormányzatnak. Az átvételeknél az alábbi jogszabályokat kell betartaniuk. Általános jogi szabályozás a jogutódlás során Általános jogi szabályozást a munka törvénykönyvéről szóló évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 36. (1) bekezdés, a adja, amely értelmében: Mt. 36. (1) A gazdasági egység (anyagi vagy nem anyagi erőforrások szervezett csoportja) jogügyleten alapuló átvételének időpontjában fennálló munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek az átadóról az átvevő munkáltatóra szállnak át. ( ) 37. Az átadó munkáltató az átszállást megelőzően köteles tájékoztatni az átvevő munkáltatót az átszállással érintett munkaviszonyokból, valamint a versenytilalmi megállapodásokból és a tanulmányi szerződésekből származó jogokról és kötelezettségekről. A tájékoztatás elmaradása az átvevő munkáltatóval szemben e jogviszonyokból származó igények érvényesítését nem érinti. 38. (1) Az átvevő munkáltató az átszállást követő tizenöt napon belül a munkáltató azonosító adatainak közlésével köteles írásban tájékoztatni a munkavállalót a munkáltató személyében bekövetkezett változásról, valamint a 46. (1) bekezdésében meghatározott munkafeltételek változásáról. (2) Amennyiben az átadó munkáltatónál a 236. (1) bekezdésében meghatározott munkavállalói létszám hiányában üzemi tanács nem működik és üzemi megbízott megválasztására sem került sor, az átadó vagy a munkáltatók megállapodása alapján az átvevő munkáltató legkésőbb az átszállást megelőzően tizenöt nappal köteles az érintett munkavállalókat írásban tájékoztatni a) az átszállás időpontjáról vagy tervezett időpontjáról, b) az átszállás okáról, c) a munkavállalót érintő jogi, gazdasági és szociális következményekről, valamint A közoktatás működtetéséért felelős önkormányzatok feladatai január 1. napjáig 1

2 d) a munkavállalót érintő tervezett intézkedésről. 39. Az átadó és az átvevő munkáltató egyetemlegesen felel az átszállást megelőzően esedékessé vált munkavállalói követelésért, ha a munkavállaló az igényét az átszállást követő egy éven belül érvényesíti. Idetartozik még az Mt a is, amelyet a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvénynek (Kjt.) megfelelően kell behelyettesíteni, azaz: Mt. 40. (1) A (70. -ban) Kjt ban és a (77. -ban) Kjt ban foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni, ha a munkavállaló a munkaviszonyát felmondással arra hivatkozva szünteti meg, hogy a munkáltató személyében bekövetkezett változás miatt a rá irányadó munkafeltételek lényeges és hátrányos megváltozása következtében a munkaviszony fenntartása számára aránytalan sérelemmel járna vagy lehetetlenné válna. (2) A munkavállaló az (1) bekezdés szerinti felmondást a 67. (2) bekezdésében foglalt szabályok alkalmazásával köteles megindokolni. (3) A munkavállaló az (1) bekezdés szerinti felmondás jogát a munkáltató személyében bekövetkezett változás időpontját követő harminc napon belül gyakorolhatja. A fenti rendelkezésben hivatkozott Mt. 67. (2) bekezdése értelmében: Mt. 67. (2) A határozott idejű munkaviszonyának felmondását a munkavállaló köteles megindokolni. A felmondás indoka csak olyan ok lehet, amely számára a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tenné vagy körülményeire tekintettel aránytalan sérelemmel járna. 1. Költségvetési szervhez kerül a technikai személyzet Ha az önkormányzathoz, az önkormányzat saját fenntartású vagy más önkormányzat által fenntartott költségvetési szervéhez kerülnek át a kollegák, akkor ott is közalkalmazotti jogviszonyban dolgoznak tovább. a) Ha kinevezésükben minden változatlan marad, csak a munkáltató személye változik meg, akkor erről tájékoztatni kell a munkavállaló közalkalmazottat az Mt. 46. (4) bekezdése értelmében: (4) A munkáltató megnevezésének, lényeges adatainak, továbbá az (1) bekezdésben meghatározottak változásáról a munkavállalót a változást követő tizenöt napon belül írásban tájékoztatni kell. Itt nincs szó közalkalmazott beleegyezéséről. Ha nem járul hozzá a más munkáltatónál történő foglalkoztatásához, ebben az esetben lemond a közalkalmazotti jogviszonyáról, és ebben az esetben a lemondási idő 2 hónap a Kjt a szerint, amely értelmében: 28. (1) A közalkalmazott a határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyt lemondással bármikor megszüntetheti. (2) Lemondás esetén a lemondási idő két hónap. Ezen időtartam egy részére, vagy annak egészére a munkáltató mentesítheti a közalkalmazottat a munkavégzés alól. A munkavégzés alóli mentesítés tehát itt nem kötelező. b) Előfordulhat, hogy kinevezéseket január 1. napjától úgy akarják módosítani, hogy a munkavégzés helye módosul. Ez kinevezés módosítást jelenti, s ehhez a munkavállaló közalkalmazott hozzájárulása kell. A munkavégzés helyének megnevezését az Mt. 45. (3) bekezdése írja elő, amely értelmében: Mt. 45. ( ) (3) A munkavállaló munkahelyét a munkaszerződésben kell meghatározni. Ennek hiányában munkahelynek azt a helyet kell tekinteni, ahol munkáját szokás szerint végzi. A kinevezés módosításra vonatkozik a Mt a, amely értelmében: Mt. 58. A felek a munkaszerződést közös megegyezéssel módosíthatják. A munkaszerződés módosítására a megkötésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A közoktatás működtetéséért felelős önkormányzatok feladatai január 1. napjáig 2

3 Ha tehát a kinevezés legalább egy lényeges elemében változás történik, a költségvetési szervhez áthelyezéssel kerülhet át a közalkalmazott munkavállaló. Erről Kjt a rendelkezik, amely értelmében: Kjt. 26. (1) Az áthelyezésben a két munkáltatónak egymással és a közalkalmazottal kölcsönösen meg kell állapodnia. (2) Az áthelyezés során meg kell állapodni a közalkalmazott új munkakörében, munkahelyében, illetményében és az áthelyezés időpontjában. (3) Az áthelyezett közalkalmazottnak az áthelyezést megelőző közalkalmazotti jogviszonyát úgy kell tekinteni, mintha azt új munkáltatójánál töltötte volna el. (4) A munkáltató fenntartója törvény eltérő rendelkezése hiányában az általa fenntartott, e törvény hatálya alá tartozó munkáltatók között kezdeményezheti a közalkalmazott határozatlan időre szóló áthelyezését. Erre rendkívül indokolt esetben, így különösen akkor kerülhet sor, ha annak a munkáltatónak, ahová az áthelyezés irányul, a feladatai különösen a munka- és pihenőidő, illetőleg a rendes szabadság kiadása szabályaira tekintettel munkaszervezési eszközök alkalmazásával sem teljesíthetők. Az önkormányzatoknál az új munkáltatónak legtöbb esetben nem célja a közalkalmazott eredeti munkavégzés helyéről való elmozdítása, nagyrészt mindenki ugyanott dolgozhat tovább, ahol eddig. Felhívom a figyelmet arra, ha az áthelyezéshez a munkavállaló közalkalmazott nem járul hozzá, úgy a felmentésére kerül sor, és a felmentési idő után a jogviszonya megszűnik. Felhívom figyelmet arra is, hogy mivel a fenntartónál a működtetés már nem a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény (Kjt.) végrehajtásáról a közoktatási intézményekben rendelkező 138/1992.(X.8.) Korm. rendelet (Vhr.), se nem a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény (Kt.), sem a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény nem lesz alkalmazandó joganyag, így az ezekben foglalt juttatásokra a kollegák nem lesznek automatikusan jogosultak. Ebből az következik, hogy adott esetben a besorolás is változhat az adott szervezetre, szerveződésre irányadó jogszabályok alapján. Hangsúlyozom, az áthelyezés feltételeiben meg kell egyezni a régi és az új munkáltatónak, valamint a közalkalmazottnak egyaránt. Mivel ebben az esetben az áthelyezés a kinevezés módosításával jár, itt alkalmazni kell az Mt át, amely értelmében: Mt. 46. (1) A munkáltató legkésőbb a munkaviszony kezdetétől számított tizenöt napon belül írásban tájékoztatja a munkavállalót a) a napi munkaidőről, b) az alapbéren túli munkabérről és egyéb juttatásokról, c) a munkabérről való elszámolás módjáról, a munkabérfizetés gyakoriságáról, a kifizetés napjáról, d) a munkakörbe tartozó feladatokról, e) a szabadság mértékéről, számítási módjáról és kiadásának, valamint f) a munkáltatóra és a munkavállalóra irányadó felmondási idő megállapításának szabályairól, továbbá g) arról, hogy a munkáltató kollektív szerződés hatálya alá tartozik e, valamint h) a munkáltatói jogkör gyakorlójáról. (2) Az (1) bekezdés a) c), és e) f) pontjában előírt tájékoztatás munkaviszonyra vonatkozó szabály rendelkezésére történő hivatkozással is megadható. (3) Ha a munkaviszony tizenöt nap eltelte előtt megszűnik, a munkáltató az (1) bekezdésben foglalt kötelezettségét a 80. (2) bekezdésében meghatározott időpontban köteles teljesíteni. (4) A munkáltató megnevezésének, lényeges adatainak, továbbá az (1) bekezdésben meghatározottak változásáról a munkavállalót a változást követő tizenöt napon belül írásban tájékoztatni kell. (5) Nem terheli a munkáltatót a tájékoztatási kötelezettség az (1) bekezdés h) pontját kivéve, ha a munkaszerződés alapján a) a munkaviszony tartama az egy hónapot, vagy b) a munkaidő a heti nyolc órát nem haladja meg ÖSSZEGEZVE: A közoktatás működtetéséért felelős önkormányzatok feladatai január 1. napjáig 3

4 Tapasztalatom szerint az önkormányzatok a munkavégzés helyének módosításával, és ritkán, de előfordul, a közoktatási intézményben dolgozók Vhr. szerinti juttatásai elvonásának szándékával akarják a kinevezést módosítani, minden egyebekben a kinevezés változatlan marad, így pl. az alapilletmény is. Ugyanakkor nem fenyeget sok kollegánkat a munkavégzés helyének a módosulása, a feladat (takarítás, konyhai, gondnoki feladat stb.) azonos marad, ezeket a feladatokat ugyanis továbbra is el kell látniuk és könnyen belátható, hogy mindenkinek praktikusabb a bevált kollegákkal ezt a feladatot ellátatni, mint erre idegen kollegákat betanítani. Természetesen lesz olyan, aki helyett más dolgozik (nyugdíjba megy, nem vállalja az áthelyezést, stb.), de ez nem lesz olyan nagymérvű, hogy ettől tartani kelljen. Az áthelyezés további előnye az, hogy próbaidő nem köthető ki, a közalkalmazott jogviszonya folyamatos a felmentési idő, a végkielégítés és jubileumi jutalom tekintetében is. 2. Költségvetési szervhez áthelyezést nem vállalók esete Ha az áthelyezésben nem sikerül megállapodni, akkor a jogviszony december 31. napjáig a hatályos szabályok betartásával felmentéssel megszűnik a Kjt. 30. (1) bekezdés a) pontja alapján, amely értelmében: A munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyt a 30/A 30/B. -ban foglalt korlátozással felmentéssel akkor szüntetheti meg, ha a) megszűnt a munkáltatónak az a tevékenysége, amelyben a közalkalmazottat foglalkoztatták; A felmentési időt a munkáltató nem rövidítheti le. Ebben az esetben alkalmazni kell Kjt. 30/A. át; a 30/C -át és a 31/A. -át, amely értelmében: 30/A. (1) A 30. (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott esetben, valamint, ha a 30. (1) bekezdés c) pontjában foglalt alkalmatlanság egészségügyi ok következménye feltéve, hogy a közalkalmazott e törvény alkalmazása szempontjából nem minősül nyugdíjasnak, a munkáltató a közalkalmazottat írásban tájékoztatja a) a munkáltatón belül, b) a munkáltató irányítása alatt álló másik munkáltatóhoz, illetve c) a munkáltató fenntartója által fenntartott más, e törvény hatálya alá tartozó munkáltatóhoz az iskolai végzettségének és szakképzettségének, szakképesítésének, továbbá egészségügyi alkalmatlanság esetén egészségi állapotának megfelelő másik betöltetlen munkakör felajánlásának lehetőségéről. A közalkalmazott a tájékoztatás közlésétől számított két munkanapon belül írásban nyilatkozik a munkakörfelajánlási lehetőség igénybevételéről. Ha a közalkalmazott a határidő leteltéig a nyilatkozattételt elmulasztja, azt úgy kell tekinteni, mintha a munkakör-felajánlási lehetőséget nem igényelte volna. A munkakör-felajánlási lehetőség igénybevételekor a közalkalmazotti jogviszony felmentéssel történő megszüntetésére csak akkor kerülhet sor, ha az a) c) pontban foglalt munkáltatónál a közalkalmazott az iskolai végzettségének és szakképzettségének, szakképesítésének, továbbá egészségügyi alkalmatlanság esetén egészségi állapotának megfelelő másik betöltetlen munkakör nincs, vagy ha a közalkalmazott az ilyen munkakörbe történő áthelyezéshez, illetve kinevezése módosításához nem járul hozzá. (2) Ha a közalkalmazott az (1) bekezdés szerint kéri betöltetlen munkakör felajánlását, a munkáltató a fenntartóját, illetőleg az (1) bekezdés b) pontjában említett munkáltatót köteles haladéktalanul megkeresni. A megkeresés kizárólag az érintett közalkalmazottnak az e törvény 5. számú melléklete szerinti közalkalmazotti alapnyilvántartás II VII. pontjaiban foglalt adatait és az általa betöltött munkakör megnevezését tartalmazza. (3)A munkáltató fenntartója a 30/E. szerinti nyilvántartás felhasználásával a megkereséstől számított öt napon belül közvetlenül tájékoztatja a közalkalmazott munkáltatóját azokról a betöltetlen munkakörökről, amelyek az (1) bekezdés alapján a közalkalmazott részére felajánlhatók. (4)Az (1) (3) bekezdést, továbbá a 30/C. (1) bekezdés a) pontját, (2) bekezdés a) pontját és (3) (4) bekezdését megfelelően alkalmazni kell a munkáltató jogutód nélküli megszűnésekor is azzal, hogy a) felmentésen a munkáltató jogutód nélküli megszűnését kell érteni, és b) a 30/A. és 30/C. szerinti eljárást legalább a munkáltató jogutód nélküli megszűnése előtt tíz nappal be kell fejezni. ( ) A közoktatás működtetéséért felelős önkormányzatok feladatai január 1. napjáig 4

5 30/C. (1) A munkáltató a 30/A. -ban foglalt állásfelajánlás során a felmentés közlésének tervezett időpontja előtt legalább tíz nappal köteles írásban tájékoztatni a közalkalmazottat a) a 30/A. (3) bekezdése szerinti felajánlható munkakörről (munkakörökről), továbbá b) a 30/B. szerinti lehetőségről és a tervezett felmentéssel esetlegesen érintettek nevéről, munkakörük megnevezéséről, továbbá a kinevezésmódosítással a közalkalmazottak között elosztható munkaidő mértékének felső határáról, illetve döntése esetén a napi négy óránál rövidebb munkaidő kikötésének lehetőségéről. (2) Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatást követő öt napon belül a) a közalkalmazott írásban nyilatkozik a felajánlott munkakör elfogadásáról, illetve b) a 30/B. (1) bekezdés szerinti kérelmet a munkáltatóval közölni kell. (3) A munkakör elfogadása esetén a munkáltató gondoskodik a kinevezés megfelelő módosításáról, illetve kezdeményezi a közalkalmazott áthelyezését. Ha felajánlható munkakör nincs vagy a közalkalmazott a felajánlott munkakört elutasította, ezt a felmentést tartalmazó iratban a munkáltatónak fel kell tüntetnie. A (2) bekezdés szerinti nyilatkozat elmaradását a munkakör elutasításának kell tekinteni. (4) A 30/A. -ban foglaltak teljesítésével felajánlott munkakör elfogadását a kinevezés módosításához vagy az áthelyezéshez történő közalkalmazotti hozzájárulásnak kell tekinteni. A (2) bekezdés a) pontjában foglalt nyilatkozat elmaradását a felajánlott munkakör elutasításának kell tekinteni. ( ) 31/A. A felmentési védelem fennállása szempontjából a felmentés közlésének időpontja az irányadó. Ettől eltérően a) a 30/A. (1) bekezdésében foglalt munkakör-felajánlási lehetőség, illetve b) a 30/B. (1) bekezdése szerinti kinevezésmódosítási lehetőség esetén az erről szóló tájékoztatás közlésének időpontja irányadó a felmentési védelem fennállása tekintetében. Sajnálatosan, biztos felmentés vár a kollegákra, ha a fenntartónál a Kjt. 30/A. (1) bekezdés b) és c) pontja alapján nincs lehetősége állást biztosítani vagy azt a közalkalmazott nem fogadja el. A felmentésre vonatkozó szabályok az alábbiak: A felmentésre irányadó időtartamokat a Kjt a szabályozza, amely értelmében: Kjt. 33. (1) Felmentés esetén a felmentési idő legalább hatvan nap, de a nyolc hónapot nem haladhatja meg. Ettől eltérően, ha a felmentés az egészségügyi alkalmatlanság esetét kivéve a 30. (1) bekezdésének c) pontján alapul, a felmentési idő harminc nap. (2) Ha hosszabb felmentési időben a felek nem állapodnak meg és a kollektív szerződés sem ír elő ilyet, a hatvannapos felmentési idő a közalkalmazotti jogviszonyban töltött a) öt év után egy hónappal; b) tíz év után két hónappal; c) tizenöt év után három hónappal; d) húsz év után négy hónappal; e) huszonöt év után öt hónappal; f) harminc év után hat hónappal meghosszabbodik. Kollektív szerződés 8 hónapnál hosszabb felmentési időt nem állapíthat meg. (3) A munkáltató legalább a felmentési idő felére köteles a közalkalmazottat mentesíteni a munkavégzés alól. A munkavégzés alól a közalkalmazottat a mentesítési idő legalább felének megfelelő időtartamban a kívánságának megfelelő időben és részletekben kell felmenteni. (4) hatályon kívül a végkielégítésre vonatkozó rendelkezéseket a Kjt a tartalmazza, amely értelmében: Kjt. 37. (1) Végkielégítés illeti meg a közalkalmazottat, ha közalkalmazotti jogviszonya a) felmentés, b) rendkívüli lemondás, c) a munkáltató jogutód nélküli megszűnése következtében vagy d) a (3) bekezdés szerint szűnik meg. (2) Nem jogosult végkielégítésre a közalkalmazott, ha felmentésére az egészségügyi okot kivéve tartós alkalmatlansága vagy nem megfelelő munkavégzése miatt került sor. Nem jár továbbá végkielégítés a közalkalmazottnak, ha legkésőbb a közalkalmazotti jogviszony megszűnésének időpontjában nyugdíjasnak minősül [37/B. ]. * Magyarázat: lsd. * -nál a következő oldalon A közoktatás működtetéséért felelős önkormányzatok feladatai január 1. napjáig 5

6 (3) Ha a közalkalmazottal ugyanazon munkáltató legalább két alkalommal határozott időre szóló közalkalmazotti jogviszonyt létesít, és a korábbi közalkalmazotti jogviszony megszűnése, valamint az újabb közalkalmazotti jogviszony létesítésének időpontja között hat hónapnál hosszabb idő nem telt el, a közalkalmazott végkielégítésre jogosult, feltéve, hogy közalkalmazotti jogviszonya a 27. (2) bekezdés szerinti eljárásban, a 30. (1) bekezdés a) vagy b) pontjában foglalt okok alapján kerül megszüntetésre, vagy a 25. (1) bekezdés a) pontja szerint szűnik meg. Kettőnél több határozott idejű közalkalmazotti jogviszony esetén a hat hónapnál hosszabb megszakítás előtt fennállt jogviszonyok időtartamát nem lehet figyelembe venni. A végkielégítésre való jogosultság megállapításakor a (6) bekezdést kell alkalmazni azzal, hogy az e bekezdés szerinti jogcímen megszűnt vagy megszüntetett határozott idejű jogviszonyok időtartamát kell összeszámítani. Ha az első mondatban szereplő okokra alapított megszüntetés vagy megszűnés alapján a közalkalmazott végkielégítésre vált jogosulttá, az azonos felek közötti újabb határozott idejű kinevezés esetén a végkielégítésre való jogosultság megállapításakor figyelmen kívül kell hagyni azon közalkalmazotti jogviszonyok időtartamát, amelyekre tekintettel a korábbi végkielégítés kifizetése megtörtént. (4) A végkielégítésre való jogosultság feltétele, hogy a közalkalmazott a (6) bekezdésben meghatározott időtartamú közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezzen. A közalkalmazott végkielégítésre való jogosultságának megállapításánál az áthelyezést kivéve nem lehet beszámítani a korábbi közalkalmazotti jogviszonyban töltött időt. A végkielégítésre való jogosultság szempontjából emellett figyelmen kívül kell hagyni a 22. (8) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott időtartamot is, kivéve a közeli hozzátartozó, valamint a tizennégy éven aluli gyermek gondozása, ápolása céljából, továbbá a tizenkét éven aluli gyermek betegsége esetén az otthoni ápolás érdekében igénybe vett fizetés nélküli szabadság időtartamát. (5) A végkielégítésre való jogosultság megállapításánál figyelembe kell venni a) jogutódlás esetén a jogelődnél, b) a munkáltató egészének vagy egy részének átadása esetén az átadó munkáltatónál munkaviszonyban vagy közalkalmazotti jogviszonyban töltött időt is [25/B. (6) bekezdés]. (6) A közalkalmazott végkielégítésének mértéke, ha a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő legalább a) három év: egy havi, b) öt év: két havi, c) nyolc év: három havi, d) tíz év: négy havi, e) tizenhárom év: öt havi, f) tizenhat év: hat havi, g) húsz év: nyolc havi átlagkeresetének megfelelő összeg. (7) A végkielégítés a (6) bekezdésben meghatározott mértéke négyhavi átlagkereset összegével emelkedik, ha a közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonya az öregségi nyugdíjra ( )* való jogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnik meg. Nem illeti meg az emelt összegű végkielégítés a közalkalmazottat, ha valamelyik jogcímen korábban már emelt összegű végkielégítésben részesült. (8) A végkielégítés mértéke a (6) (7) bekezdésben foglaltak kétszeresének megfelelő összeg, ha a közalkalmazotti jogviszony rendkívüli lemondás folytán szűnt meg. (9) A végkielégítés összegének a felére jogosult a közalkalmazott, ha felmentésére vagy közalkalmazotti jogviszonyának a 25. (1) bekezdés c) pontja szerinti megszűnésére azért került sor, mert a munkáltató által felajánlott, a 30/A. szerinti munkakörbe helyezéséhez szükséges kinevezés módosításához, illetőleg áthelyezéséhez nem járult hozzá vagy a felajánlott megfelelő munkakör elfogadásáról nem nyilatkozott, kivéve, ha a hozzájárulását alapos indokkal tagadta meg, így különösen, ha a) a felajánlott illetmény összege kevesebb a korábbi illetménye 80%-ánál, b) teljes munkaidőre szóló kinevezés esetén hat óránál rövidebb részmunkaidőben történő foglalkoztatást, illetve hat óránál rövidebb részmunkaidő esetén teljes munkaidőben történő foglalkoztatást ajánlanak fel, és utóbbi esetben a munkaidő mértékének növekedése a közalkalmazott személyes, illetve családi körülményeire figyelemmel aránytalan sérelemmel járna, c) a korábbi határozatlan idejű helyett határozott idejű közalkalmazotti jogviszonyt ajánlanak fel, vagy d) az új munkahely és a lakóhely között tömegközlekedési eszközzel történő oda- és visszautazás ideje naponta a két órát, illetve 10 éven aluli gyermeket nevelő közalkalmazott esetében a másfél órát meghaladja, kivéve, ha az utazási idő mértéke közalkalmazotti jogviszonyában az említett időtartamot elérte. Az a) pont alkalmazásakor a felajánlott illetmény a közalkalmazott fizetési osztálya és fokozata szerinti garantált illetménye mértékénél nem lehet alacsonyabb összegű. (10)Amennyiben a közalkalmazotti jogviszony felmentés következtében szűnik meg, a végkielégítést a munkáltató a felmentési idő utolsó napján köteles a közalkalmazott részére kifizetni. (11)A végkielégítést a munkáltató költségére a közalkalmazott tartózkodási helyére kell megküldeni. A közoktatás működtetéséért felelős önkormányzatok feladatai január 1. napjáig 6

7 (12) Ha a közalkalmazott a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés ideje alatt bármely költségvetési szervvel vagy költségvetési szerv legalább többségi befolyása alatt álló bármely gazdálkodó szervezettel teljes vagy részmunkaidős jogviszonyt létesít, a) ezt a tényt korábbi munkáltatójának haladéktalanul köteles írásban bejelenteni, b) a felmentési időből hátralevő idő tekintetében átlagkeresetre nem jogosult, c) végkielégítésre nem jogosult, azonban új jogviszonyában a végkielégítés alapjául szolgáló időszak számítása során a felmentéssel megszüntetett jogviszony alapján végkielégítésre jogosító idejét is számításba kell venni. *Itt az Mt g) pontjában meghatározott nyugdíjas munkavállalót kell érteni, amely értelmében: g) nyugdíjas munkavállaló, aki ga) az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezik (öregségi nyugdíjra való jogosultság), gb) az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt öregségi nyugdíjban részesül, gc) a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított öregségi, rokkantsági nyugdíjsegélyben (nyugdíjban) részesül, gd) Magyarországon nyilvántartásba vett egyháztól egyházi, felekezeti nyugdíjban részesül, ge) öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül, gf) növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül, vagy gg) rokkantsági ellátásban részesül, a felmentési tilalomra az Mt. 65. (3)-(6) bekezdésit kell alkalmazni, amelyek értelmében: Mt. 65. ( ) (3) A munkáltató felmondással nem szüntetheti meg a munkaviszonyt a) a várandósság, b) a szülési szabadság, c) a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság (128., 130. ), d) a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés, valamint e) a nő jogszabály szerinti, az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésének, de legfeljebb ennek megkezdésétől számított hat hónap tartama alatt. (4) A (3) bekezdés szerinti védelem alkalmazása szempontjából a felmondás közlésének, csoportos létszámcsökkentés esetén a 75. (1) bekezdés szerinti tájékoztatás közlésének időpontja az irányadó. (5) A (3) bekezdés a) és e) pontban meghatározott körülményre a munkavállaló csak akkor hivatkozhat, ha erről a munkáltatót a felmondás közlését megelőzően tájékoztatta. (6) A (3) bekezdés c) pontban meghatározott védelem az anyát illeti meg, ha a fizetés nélküli szabadságot mindkét szülő igénybe veszi. A felmentési időre is jár a szabadság, s a szabadságot a felmentési idő munkára való kötelezés időtartamában is ki lehet adni, Visszatérő kérdésre pedig válasz: a szabadság nem hosszabbítja meg a felmentési időt! 3. Csoportos létszámleépítés Sajnos, sok esetben csoportos létszámleépítésre is sor kerülhet, amelynek szabályait az Mt a tartalmazza, amely értelmében: Mt. 71. (1) Csoportos létszámcsökkentésnek minősül, ha a munkáltató a döntést megelőző félévre számított átlagos statisztikai létszám szerint a) húsznál több és száznál kevesebb munkavállaló foglalkoztatása esetén legalább tíz munkavállaló, b) száz vagy annál több, de háromszáznál kevesebb munkavállaló foglalkoztatása esetén legalább a munkavállalók tíz százaléka, c) háromszáz vagy annál több munkavállaló foglalkoztatása esetén legalább harminc munkavállaló munkaviszonyát kívánja figyelemmel a (3) bekezdésben foglaltakra harmincnapos időszakon belül a működésével összefüggő ok miatt megszüntetni. A közoktatás működtetéséért felelős önkormányzatok feladatai január 1. napjáig 7

8 (2) Ha a munkáltató fél évnél rövidebb ideje alakult, az (1) bekezdésben meghatározott munkavállalók átlagos statisztikai létszámát az adott időszakra vonatkozóan kell megállapítani. (3) Ha a munkáltatónak több telephelye van, az (1) bekezdésben foglalt feltételek fennállását telephelyenként kell megállapítani azzal, hogy az azonos megyében (fővárosban) található telephelyek esetében a munkavállalók létszámát össze kell számítani. A munkavállalót azon a telephelyen kell számításba venni, amelyen a csoportos létszámcsökkentésről szóló döntés meghozatalakor irányadó beosztása szerint végez munkát. (4) A csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szabályokat a tengerjáró hajók legénységére nem kell alkalmazni. 72. (1) A munkáltató, ha csoportos létszámcsökkentés végrehajtását tervezi, az üzemi tanáccsal tárgyalni köteles. (2) A tárgyalás megkezdését megelőzően legalább hét nappal a munkáltató köteles az üzemi tanácsot írásban tájékoztatni a) a tervezett csoportos létszámcsökkentés okáról, b) foglalkoztatási csoportok szerinti megosztásban a tervezett létszámcsökkentéssel érintett, vagy c) a 71. (1) bekezdésében meghatározott időszakban foglalkoztatott munkavállalók létszámáról, d) a létszámcsökkentés végrehajtásának tervezett tartamáról, időbeni ütemezéséről, e) a kiválasztás szempontjairól, valamint f) a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos a munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározottól eltérő juttatás feltételéről és mértékéről. (3) A munkáltató tárgyalási kötelezettsége a megállapodás megkötéséig, ennek hiányában legalább a tárgyalás megkezdését követő tizenöt napig áll fenn. (4) A tárgyalásnak a megállapodás érdekében ki kell terjednie a csoportos létszámcsökkentés a) elkerülésének lehetséges módjára, eszközére, b) elveire, c) következményeinek enyhítését célzó eszközökre, valamint d) az érintett munkavállalók számának csökkentésére. (5) A tárgyalás során kötött megállapodást írásba kell foglalni és meg kell küldeni az állami foglalkoztatási szervnek. 73. (1) A csoportos létszámcsökkentés végrehajtásáról szóló döntésben meg kell határozni a) foglalkoztatási csoportok szerinti megosztásban az intézkedéssel érintett munkavállalók létszámát, valamint b) a csoportos létszámcsökkentés végrehajtásának kezdő és befejező időpontját vagy végrehajtásának időbeni ütemezését. (2) A csoportos létszámcsökkentés időbeni ütemezését harmincnapos időszakok alapján kell meghatározni. Ebből a szempontból a munkáltató döntésében meghatározott ütemezést kell irányadónak tekinteni. (3) A munkavállalók létszámát együttesen kell figyelembe venni, ha a munkáltató az utolsó munkaviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozat közlésétől vagy megállapodás kötésétől számított harminc napon belül újabb, a munkaviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozatot közöl vagy megállapodást köt. (4) A (3) bekezdés alkalmazásában munkaviszony megszüntetésére irányuló a) jognyilatkozatnak a munkáltató működésével összefüggő okra alapított felmondást, b) megállapodásnak a munkáltató által kezdeményezett közös megegyezést kell tekinteni. (5) A munkáltató működésével összefüggő okra alapított megszüntetésnek kell tekinteni Kjt. 27. (2) bekezdése szerinti munkáltatói intézkedést, valamint ellenkező bizonyításig a felmondást, ha e törvény alapján nem kell indokolni. 74. (1) A munkáltató a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szándékáról, valamint a 72. (2) bekezdésében meghatározott adatról és körülményről írásban értesíti az állami foglalkoztatási szervet és ennek másolatát az üzemi tanácsnak át kell adni. (2) A munkáltató a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntéséről az állami foglalkoztatási szervet a felmondás vagy Kjt. 27. (2) bekezdése szerinti jognyilatkozat közlését legalább harminc nappal megelőzően írásban tájékoztatja. Ennek során közli a létszámcsökkentéssel érintett munkavállaló a) azonosító adatait, b) munkakörét, valamint c) szakképzettségét. 75. (1) A munkáltató a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntéséről az érintett munkavállalót a felmondás vagy a Kjt. 27. (2) bekezdése szerinti azonnali hatályú felmondás közlését megelőzően legalább harminc nappal írásban tájékoztatja. A felmondás és az azonnali hatályú felmondás a tájékoztatást követő harminc nap elteltét követően közölhető. A közoktatás működtetéséért felelős önkormányzatok feladatai január 1. napjáig 8

9 (2) Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatást meg kell küldeni az üzemi tanácsnak és az állami foglalkoztatási szervnek is. (3) Az (1) bekezdésben foglaltak megszegésével közölt felmondás jogellenes. 76. (1) A 72. (5) bekezdése szerinti megállapodás megállapíthatja azokat a szempontokat, amelyekre figyelemmel a munkáltató a munkaviszony megszüntetéssel érintett munkavállalók körét meghatározza. (2) A munkavállaló nem hivatkozhat a megállapodás megsértésére, ha az (1) bekezdésben foglalt munkáltatói kötelezettség teljesítéséhez szükséges tájékoztatást nem adta meg. A felmondáson a felmentést kell érteni. 4. Nem költségvetési szervhez kerül a technikai személyzet A másik megoldás, ha a technikai dolgozó közalkalmazottak átkerülhetnek egy önkormányzat által szerződött, nem költségvetési szervhez, amely munkaszerződéssel ún. jogutód nélküli megszűnéssel munkavállalóként - főleg a Mt. hatálya alatt - továbbfoglalkoztathatja őket, ha a közalkalmazott ezt választja. Erre irányadó jogszabály Kjt. 25/A-25/C -ai, amelyek értelmében: 25/A. (1) Ha a munkáltató személye azért változik meg, mert az alapító vagy a munkáltató döntése alapján a munkáltató egésze vagy egy része (szervezeti egysége, anyagi és nem anyagi erőforrásainak vagy feladat- és hatáskörének meghatározott csoportja) a Munka Törvénykönyve vagy a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény hatálya alá tartozó munkáltató számára kerül átadásra, a munkáltató átadásra kerülő szervezete, illetve tevékenysége keretében foglalkoztatott közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonya az átadás időpontjában megszűnik. (2) Az átadó és az átvevő munkáltató legkésőbb az átadást megelőzően harminc nappal korábban köteles tájékoztatni a közalkalmazottat, a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezetet és a közalkalmazotti tanácsot (közalkalmazotti képviselőt) az átadás a) időpontjáról, b) okáról, c) a közalkalmazottakat érintő jogi, gazdasági és szociális következményeiről, továbbá köteles a szakszervezettel és a közalkalmazotti tanáccsal (közalkalmazotti képviselővel) konzultációt kezdeményezni a közalkalmazottakat érintő tervbe vett egyéb intézkedésekről. A konzultációnak ki kell terjednie az intézkedések elveire, a hátrányos következmények elkerülésének módjára, illetve eszközére, továbbá a következmények enyhítését célzó eszközökre. (3) A (2) bekezdésben meghatározott tájékoztatással egyidejűleg az átadó és az átvevő munkáltató köteles írásban tájékoztatni a közalkalmazottat arról, hogy az átadást követően a közalkalmazott foglalkoztatását az átvevő biztosítja. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell a további foglalkoztatást biztosító munkaszerződés, illetve kinevezés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot. Az ajánlatot a 25/B. rendelkezéseire figyelemmel kell megtenni. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell azokat a kötelezettségeket is, amelyeknek a közalkalmazott a jogviszony létesítését követően az előmenetele, illetve a jogviszonya fenntartása érdekében köteles eleget tenni. (4) Ha a (2) bekezdésben meghatározott időpontban az átvevő munkáltató megalapítására még nem került sor, az átvevő munkáltató számára a (2) (3) bekezdésben előírt kötelezettség teljesítése az átvevő munkáltató alapítóját terheli. (5) A közalkalmazott a (8) bekezdésben meghatározott esetet kivéve a (3) bekezdésben meghatározott tájékoztatás kézhezvételétől számított tizenöt napon belül az átadó munkáltatónak írásban nyilatkozik, hogy az átvevő munkáltatónál történő további foglalkoztatásához hozzájárul-e. Ha a közalkalmazott az előírt határidőn belül nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, mintha nem járulna hozzá a további foglalkoztatásához. (6) Ha a közalkalmazott az átvevő munkáltatónál történő további foglalkoztatásához nem járul hozzá, az átadó munkáltató az átadás napjával köteles írásban értesíteni a közalkalmazottat a közalkalmazotti jogviszony (1) bekezdés szerinti megszűnéséről, valamint köteles a közalkalmazott számára a 37. (2) és (4) (6) bekezdés alkalmazásával megállapított végkielégítést határozott idejű jogviszony esetén a 27. (2) bekezdésében meghatározott átlagkeresetet megfizetni. (7) Ha az átvevő munkáltató a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény rendelkezései alapján nem létesíthet kormányzati szolgálati jogviszonyt, illetve közszolgálati jogviszonyt az átadással érintett közalkalmazottal, a közalkalmazotti jogviszony megszűnése tekintetében a (6) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni. Ebben az esetben a (3) bekezdés rendelkezésétől eltérően e körülményről kell az átadó és az átvevő munkáltatónak tájékoztatnia a közalkalmazottat. (8) Amennyiben a munkáltató személye azért változik meg, mert az alapító a költségvetési szervezet útján ellátott közfeladatot az alapító közvetett vagy közvetlen, legalább többségi befolyása alatt álló gazdasági A közoktatás működtetéséért felelős önkormányzatok feladatai január 1. napjáig 9

10 társaság utódszervezet részére adja át közfeladat ellátási és továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel, a közalkalmazotti jogviszony e törvény erejénél fogva megszűnik és a megszűnését követő nappal az új munkáltatóval munkaviszony létesül. Ebben az esetben az átadó és átvevő munkáltatók tájékoztatási kötelezettsége csak a (2) (3) bekezdésben foglaltakra kiterjedően áll fenn. A munkaviszony tartalmi elemeit az e bekezdésben foglaltak szerint adott tájékoztatás és a 25/B. rendelkezései alapján kell meghatározni és legkésőbb az átadás napjáig írásba foglalni. 25/B. (1) Ha a közalkalmazott az átvevő munkáltatónál történő további foglalkoztatásához hozzájárul, az átvevő munkáltató köteles a közalkalmazottal munkaszerződést kötni. Ha az átvevő munkáltató a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény hatálya alá tartozik, köteles a közalkalmazott számára munkaköre alapján kinevezést adni, vagy munkaszerződést kötni. A munkaszerződés megkötése, illetve a kinevezés során az átvevő munkáltatót köti a 25/A. (3) (4) bekezdése alapján adott tájékoztatás, az abban foglaltaktól csak a közalkalmazott kifejezett hozzájárulásával lehet eltérni. Az átadó munkáltató az átadás napjával köteles írásban értesíteni a közalkalmazottat a közalkalmazotti jogviszony 25/A. (1) bekezdés szerinti megszűnéséről. (2) Ha az átvevő munkáltatónál munkaviszony létesül, a munkaszerződés alapján a közalkalmazott munkabére (személyi alapbérének, bérpótlékainak és egyéb bérelemeinek együttes összege) nem lehet alacsonyabb mértékű, mint az átadást megelőzően irányadó illetményének és a jogszabály, illetve kollektív szerződés alapján járó illetménypótlékainak együttes összege, kivéve, ha valamely közalkalmazotti illetménypótlék megállapításának alapjául szolgáló körülmény a munkaszerződés megkötését követően már nem áll fenn. A személyi alapbérbe a közalkalmazotti illetménypótlékok beépíthetőek. (3) Ha az átvevő munkáltatónál kormányzati szolgálati, illetve közszolgálati jogviszony létesül, a közalkalmazottat a kormányzati szolgálati, illetve közszolgálati jogviszonyra vonatkozó szabályok szerint kell besorolni. Ha a közalkalmazott az átadást közvetlenül megelőző illetményének összege meghaladja a jogszabály alapján megállapítható alapilletmény, illetménykiegészítés és vezetői pótlék együttes összegét, az alapilletményt oly módon kell megnövelni, hogy a kormánytisztviselői, illetve köztisztviselői alapilletmény, illetménykiegészítés és vezetői pótlék együttes összege elérje a közalkalmazotti illetmény összegét. E rendelkezés alkalmazása során a kormányzati szolgálati, illetve közszolgálati jogviszonyban irányadó alapilletmény eltérítése nem haladhatja meg a kormányzati szolgálati, illetve közszolgálati jogviszonyra vonatkozó szabályban erre vonatkozóan előírt legmagasabb mértéket. (4) Határozatlan időtartamú közalkalmazotti jogviszony esetén eltérő törvényi rendelkezés hiányában az átvevő munkáltatónál határozatlan időtartamú jogviszonyt kell létesíteni. Teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetén az átvevő munkáltatónál teljes munkaidős jogviszonyt kell létesíteni. Az átvevő munkáltatónál létesítendő jogviszony tekintetében próbaidő nem köthető ki. (5) Az átvevő munkáltatóval létesített munkaviszonyra a Munka Törvénykönyve, kormányzati szolgálati, illetve közszolgálati jogviszony esetén a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a közalkalmazottnak az átadó munkáltatónál közalkalmazotti jogviszonyként elismert idejét úgy kell tekinteni, mintha azt az átvevő munkáltatónál töltötte volna el. (6) Ha a munkaszerződés megkötésével (a kinevezéssel) létesített jogviszony megszűnése, illetve megszüntetése esetén a közalkalmazottat felmondási (felmentési) idő, valamint végkielégítés illeti meg, annak mértékét az átadó és az átvevő munkáltatónál jogviszonyban töltött idő együttes tartamának figyelembevételével, a jogviszonyra irányadó szabályok alapján kell megállapítani. Ettől eltérően a felmondási (felmentési) idő, valamint a végkielégítés mértékét az átadó és az átvevő munkáltatónál jogviszonyban töltött idő együttes tartamának figyelembevételével és e törvénynek az átadás napján hatályos szabályai szerint kell megállapítani, ha az a közalkalmazottra nézve kedvezőbb. ( ) 25/C. (1) A 25/A 25/B. -t nem kell alkalmazni, ha a 25/A. (2) bekezdése szerinti időpont előtt a) tett munkáltatói vagy közalkalmazotti egyoldalú jognyilatkozat, illetve b) megkötött megállapodás ideértve az áthelyezést is alapján a közalkalmazotti jogviszony a 25/A. (2) bekezdése szerinti időpontot követően megszűnik. Az a) b) pont szerinti, a 25/A. (1) bekezdésében foglalt időpont előtti jognyilatkozattal vagy megállapodással kapcsolatban a közalkalmazott által kezdeményezett munkaügyi jogvita esetén a 25/A. (1) bekezdésében foglalt időpontot követően az átadó helyébe az átvevő munkáltató lép, illetőleg ezen időpont után a keresetlevelet az átvevő munkáltató ellen kell előterjeszteni. (2) Az (1) bekezdés szerinti esetben az átadás 25/A. (1) bekezdésben meghatározott időpontját követően a közalkalmazottat az átvevő munkáltatónál munkavégzési kötelezettség nem terheli. Ekkor a korábbi megszüntető nyilatkozat vagy megállapodás alapján az átadás és a jogviszony megszűnésének időpontja közötti időtartam alatt esedékes díjazást, illetőleg juttatást az átadó munkáltatónak a jogviszony megszűnésével összefüggő juttatások kifizetésére vonatkozó szabályok alkalmazásával legkésőbb az átadás időpontjában ki kell fizetnie. Ezek összegét e törvény eltérő rendelkezése hiányában a távolléti díj alapulvételével kell meghatározni. ( ) A közoktatás működtetéséért felelős önkormányzatok feladatai január 1. napjáig 10

11 (6) A 34. alkalmazásakor amennyiben a közalkalmazottat eredeti munkakörében kell továbbfoglalkoztatni az átvevő munkáltató köteles az ítélet jogerőre emelkedésekor a 25/A 25/B. -ban foglaltak megfelelő alkalmazásával az állásfelajánlási és foglalkoztatási kötelezettséget teljesíteni. Az átvevő munkáltató a 25/A. (2) (3) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettséget a jogerős ítélet közlésétől számított tizenöt napon belül köteles teljesíteni. Felhívom a figyelmet a továbbfoglalkozás tekintetében az alábbiakra: A tájékoztatásnak nem általános tájékoztatásnak kell lennie, hanem olyan ajánlatnak, amely a megkötendő munkaszerződés valamennyi tartalmi elemét rögzíti, így különösen pontos adatokat kell tartalmaznia: 1. a névre munkakörre, feladatellátásra, 2. a fizetési fokozatra és osztályra, 3. a munkaidő tartamára (teljes- vagy részmunkaidős), 4. a szerződés időtartamára (határozott vagy határozatlan idejű), 5. a bérfizetés egyéb elemeire (pótlékok, munkáltatói döntésen alapuló keresetelemek megnevezése), 6. a végkielégítés szempontjából jogosító idő kezdetére, és a végkielégítésre jogosító időtartamra, 7. a felmondási idő szempontjából jogosító idő kezdetére, és a felmondási idő tartamára, 8. egyéb feltételekre a Mt a (lsd. fenn), 9. etikai és egyéb normák követelmények megismerésére, ismertetésének módjára. Csak ezen adatok pontos ismerete után várható el a munkavállalótól, hogy elvállalja a felajánlott állást. Végezetül: mindenkinek érdeke, hogy a közoktatás átalakítása zökkenőmentes legyen és ne sértse senki munkához való jogát, érdekét. Ugyanakkor felhívom a figyelmet, hogy a munkáltató jogsértő intézkedését az illetékes munkaügyi bíróságon az intézkedés közlésétől 30 napon belül lehet megtámadni, és ehhez - ha a tagjaink kérik, - a jogi segítséget, a jogi képviseletet megadjuk. Dr. Dudás Lilian jogtanácsos A közoktatás működtetéséért felelős önkormányzatok feladatai január 1. napjáig 11

AKTUALITÁSOK ÉS GYAKORLATI TAPASZTALATOK A MUNKAJOGBAN

AKTUALITÁSOK ÉS GYAKORLATI TAPASZTALATOK A MUNKAJOGBAN AKTUALITÁSOK ÉS GYAKORLATI TAPASZTALATOK A MUNKAJOGBAN LÉTESÍTÉSE Határozott idejű munkaviszony Meghosszabbítható-e a határozott időre kötött szerződés? Határozott időre kötött munkaszerződés esetén kiköthető-e

Részletesebben

Irányadó jogszabályi rendelkezések A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi xxxiii. számú törvény (Kjt.)

Irányadó jogszabályi rendelkezések A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi xxxiii. számú törvény (Kjt.) Irányadó jogszabályi rendelkezések A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi xxxiii. számú törvény (Kjt.) A Kjt. 25/A. -át az 1995. évi XLVIII. törvény állapította meg 1995. június 30-i hatálybalépéssel

Részletesebben

C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG

C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG MUNKAJOG A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.), a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE

PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE ORSZÁGOS IRODA 1068 Budapest, Városligeti fasor 10. * 1417 Budapest, Pf.: 11. Központi telefon: 322-8452, 322-8453, 322-8454, 322-8455, 322-8456 Elnök, alelnökök tel/fax: 322-2249

Részletesebben

A MEGVÁLTOZÓ NYUGDÍJRENDSZER

A MEGVÁLTOZÓ NYUGDÍJRENDSZER A MEGVÁLTOZÓ NYUGDÍJRENDSZER I. KORHATÁR ELŐTTI NYUGDÍJAK II. ROKKANTSÁGI NYUGDÍJ 2012. I. 1. Dr. Futó Gábor I. Korhatár előtti ellátások az előrehozott öregségi nyugdíj, a csökkentett összegű előrehozott

Részletesebben

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT

Részletesebben

10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ a 47/2006.(XI.16.), 46/2010.

Részletesebben

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések

Részletesebben

Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján.

Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján. Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Söjtöri közös Önkormányzati Hivatal Jegyző munkakör betöltésére

Részletesebben

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013

Részletesebben

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről

Részletesebben

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1. CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Tárgy: A polgármester 2016. évi szabadság ütemezésének jóváhagyása Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés

Részletesebben

GYORSLINK: Felmondás minta letöltés

GYORSLINK: Felmondás minta letöltés Rendes felmondás minta 2016 a munkáltató részéről - Munkáltatói felmondás minta 2016-ban - Nettó BÉR Rendes felmondás minta 2016 (doc) letöltése és teendők - Munkáltatói felmondás a munkáltató részéről

Részletesebben

HENYIR felhasználói dokumentáció

HENYIR felhasználói dokumentáció HENYIR felhasználói dokumentáció A HENYIR alkalmazás segítségével az egészségügyi dolgozók foglalkoztatásával kapcsolatos adatokat tartalmazó űrlap beküldését lehet elvégezni. Az alkalmazás a www.antsz.hu

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására

Részletesebben

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló

Részletesebben

Passzív ellátások rendszere a magyarországi munkaügyi szervezetben

Passzív ellátások rendszere a magyarországi munkaügyi szervezetben Passzív ellátások rendszere a magyarországi munkaügyi szervezetben Dr. Sabacz Róbert BFKH MK kirendeltség-vezető Vác 2011. Május 12-13. EURES-T Danubius Partnerségi Találkozó Visegrád Passzív ellátások

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól

Részletesebben

2012. évi LXXXVI. törvény

2012. évi LXXXVI. törvény A jogszabály mai napon (2012.VII.5.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 2012. évi LXXXVI. törvény a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a

Részletesebben

Bérjellegű támogatások. Ujhelyi Zita

Bérjellegű támogatások. Ujhelyi Zita Bérjellegű támogatások Ujhelyi Zita Lehetőségek munkaadók számára, foglalkoztatáshoz kapcsolódó támogatások Szolgáltatások munkaerő-piaci információk nyújtása közvetítés Támogatások foglalkoztatás bővítését

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai Székhelye, siófoki telephelye: Bankszámlaszáma:

Részletesebben

40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat A BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁBAN FOGLALKOZTATOTT KÖZTISZTVISELŐK ILLETMÉNYKIEGÉSZÍTÉSÉRŐL ÉS VEZETŐI PÓTLÉKÁRÓL, AZ ŐKET MEGILLETŐ SZOCIÁLIS, JÓLÉTI ÉS

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 22.12.2006 COM(2006) 916 végleges 2006/0300 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek,

Részletesebben

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105 1 Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105../2013. Tárgy: Makói Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának felülvizsgálata

Részletesebben

Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós

Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós Előadó: dr. Jakab Miklós Az önellenőrzés fogalma Az adózó önadózás esetén jogosult az önellenőrzésre elévülési időn belül, de arra nem kötelezhető. Az önellenőrzéssel az adózó helyesbíti és bevallja az

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. választható béren kívüli juttatások. szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem. választható béren kívüli juttatások. szabályzata A Pécsi Tudományegyetem választható béren kívüli juttatások szabályzata Pécs 2009. 2016. január 1. napjától hatályos változat A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) Szenátusa a közalkalmazottak

Részletesebben

A járulékfizetési kötelezettség alapja, a fizetendő kötelezettségek: Járulékalapot képező jövedelem [Tbj. 4. k) pont 1-2. alpont]

A járulékfizetési kötelezettség alapja, a fizetendő kötelezettségek: Járulékalapot képező jövedelem [Tbj. 4. k) pont 1-2. alpont] Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni - Nettó BÉRKALKULÁTOR 2016 - Adó Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni. Ha Ön adószámos magánszemélyként végzi munkáját,

Részletesebben

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről 1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja

Részletesebben

4/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

4/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje delegált jogkörök 1 IKT/5-1529/2016. 4/2016. (VI. 30.) i utasítás a Szegedi Tudományegyetem Kancellárját illető munkáltatói jogkörök delegálásának rendjéről A

Részletesebben

A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei. Elıadó: Ferenczi Szilvia

A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei. Elıadó: Ferenczi Szilvia A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei Elıadó: Ferenczi Szilvia Hatály, a kedvezmények típusai, alanyai, alapja: A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítására az Országgyőlés elfogadta

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Szociális és Munkaügyi Minisztérium Egészségügyi Minisztérium Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Külügyminisztérium Iktatószám: 1752/2009-EURINT ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Nemzetközi

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Polgármesteri Hivatal 2014. évi nyári- és téli

Részletesebben

Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő

Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő T 0743-06/3/17 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján.

Részletesebben

A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása

A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása Az előterjesztés száma: 34/2016. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2016. február 24-én, 18-órakor megtartandó ülésére A szociális ellátások

Részletesebben

Adatgyűjtési és adatszolgáltatási rend. Valamennyi közoktatási intézmény által szolgáltatandó adatok: ADATSZOLGÁLTATÁS TÁRGYA

Adatgyűjtési és adatszolgáltatási rend. Valamennyi közoktatási intézmény által szolgáltatandó adatok: ADATSZOLGÁLTATÁS TÁRGYA 1997-22 Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 22/1997. (VII. 8.) sz. rendelete az Önkormányzat fenntartásában lévő intézmények adatszolgáltatási kötelezettségéről /1997. VII.

Részletesebben

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.06.15-től lekötésre kerülő ekre

Részletesebben

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.08.13-tól lekötésre kerülő ekre

Részletesebben

1. Sárvár, Kossuth tér 5. földszint 1. szám (hrsz: 173/A/8) alatt található ingatlan értékesítése

1. Sárvár, Kossuth tér 5. földszint 1. szám (hrsz: 173/A/8) alatt található ingatlan értékesítése SÁRVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/323-555, Tel.:95/ 320-265, Tx 37-417 ELŐTERJESZTÉS Előterjesztés az elővásárlási joggal nem érintett Sárvár, 784/10/A/1 hrsz-ú, Sárvár,

Részletesebben

Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2016. (II.22.) Ör.sz. önkormányzati rendelete

Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2016. (II.22.) Ör.sz. önkormányzati rendelete Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/206. (II.22.) Ör.sz. önkormányzati rendelete az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/204. (X.30.) )Ör.sz. önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet

224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet 224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról 1 Tartalom:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről szóló 17/2007. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról (t e r v e z e

Részletesebben

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki. Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Feladatok I. Kapcsoltság vizsgálat II. Cégcsoport méret feltérképezés III. Transzferár

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

Munkaviszony felmondása

Munkaviszony felmondása Munkaviszony felmondása Rendes felmondás Rendkívüli felmondás Leggyakoribb hibák Ea: Tóth István Munkaügyi perek adatai Perek átlagos időtartama: legalább 2 év,előfordult 6 év is. Tárgyalások átlagos száma:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ

TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ a 2004. évi XXXIV. törvény a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról alapján 1) KKV-nak

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai

Részletesebben

Közlemény a szociális szolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátások 2016. évi befogadható kapacitásairól

Közlemény a szociális szolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátások 2016. évi befogadható kapacitásairól Közlemény a szociális szolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátások 2016. évi befogadható kapacitásairól A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerint: 58/A.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. június 26- i ülésére Tárgy: A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő- testületének a pénzbeli és természetben nyújtott szociális

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. május 28.-ai ülésére

ELİTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. május 28.-ai ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. május 28.-ai ülésére Tárgy: Létszámleépítés a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat intézményeiben Elıterjesztı:

Részletesebben

Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban

Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Szüts Péter Intelligens Társadalomért Országos Szövetség, Közigazgatási tanácsadó (NGM) Települési önkormányzatok

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 110/2016.

Az előterjesztés száma: 110/2016. A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 110/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének

Részletesebben

Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.

Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8482 Doba, Kossuth u. 10. Szám: D-57-19 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Doba Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. december 30 -án 17,30 órai

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. május 30-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:

Részletesebben

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 37/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 37/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 37/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 53/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.

Részletesebben

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére 3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört

Részletesebben

módosító javaslato t

módosító javaslato t ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Dr. Kövér László úrnak az Országgy űlés elnökének Helyben r ~a/~yt~~~ 11dY~ Módosító iavaslat Tisztelt Elnök Úr! A Házszabály 94. (1) bekezdése és a 102. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. szeptember 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. szeptember 16-i ülésére SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Az előterjesztést megtárgyalta: - Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága - Gazdasági és Városstratégiai Bizottság - Oktatási és Szociális Bizottság - Egészségügyi

Részletesebben

Javaslat közalkalmazotti munkáltatói kölcsönkeret felhasználására. Előterjesztő: Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető

Javaslat közalkalmazotti munkáltatói kölcsönkeret felhasználására. Előterjesztő: Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat közalkalmazotti munkáltatói kölcsönkeret

Részletesebben

1/2009.sz Klinikai Fıigazgatói Utasítás a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának szervezeti egységenkénti ügyeleti tervének elkészítésérıl

1/2009.sz Klinikai Fıigazgatói Utasítás a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának szervezeti egységenkénti ügyeleti tervének elkészítésérıl 1/2009.sz Klinikai Fıigazgatói Utasítás a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának szervezeti egységenkénti ügyeleti tervének elkészítésérıl Az 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyrıl (továbbiakban

Részletesebben

A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett

A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je t 9 ' l '1-. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbánya környezetének szépítéséről szóló 4/2014. (II. 24.) önkormányzati

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Mikrotérségi Bölcsőde alapító okirat módosításának

Részletesebben

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 67/2016. (III. 30.) számú. h a t á r o z a t a Lengyel Laura Óvoda Alapító Okiratának módosításáról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 67/2016. (III. 30.) számú. h a t á r o z a t a Lengyel Laura Óvoda Alapító Okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 444 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(4) 90 000 Fax: (4) 90 00 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015.

Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: jako.gergely@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési

Részletesebben

Grant Thornton Hungary News

Grant Thornton Hungary News Grant Thornton Hungary News 2012 Június 2.rész Tartalom 2012. július 1-én hatályba lépı Munka törvénykönyv 2.rész A. Munkaidıre vonatkozó szabályok B. 2013. január 1-jén hatályba lépı szabályok C:\Documents

Részletesebben

EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT

EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet

Részletesebben

Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel

Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel Rábaközi Takarékszövetkezet Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel Adósok által fizetendő * Használt lakás vásárlásra 4,30% 4,30% 4,30% 4,48% adósok kamattámogatásra nem jogosultak.

Részletesebben

M E G Á L L A P O D Á S. 1. számú módosítása

M E G Á L L A P O D Á S. 1. számú módosítása A FELCSÚTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL LÉTREHOZÁSÁRÓL ÉS FENNTARTÁSÁRÓL szóló M E G Á L L A P O D Á S 1. számú módosítása Felcsút Községi Önkormányzata Képviselő- testülete, Alcsútdoboz Települési Önkormányzat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2006. február 13-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2006. február 13-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. február 13-i ülésére Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjai megállapításának szabályairól szóló rendelet

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a korhatár előtti ellátásról, az átmeneti bányászjáradékról és a balettművészeti életjáradékról

TÁJÉKOZTATÓ a korhatár előtti ellátásról, az átmeneti bányászjáradékról és a balettművészeti életjáradékról TÁJÉKOZTATÓ a korhatár előtti ellátásról, az átmeneti bányászjáradékról és a balettművészeti életjáradékról A 2011. évi CLXVII. törvény értelmében korhatár előtti öregségi nyugdíj 2011. december 31-ét

Részletesebben

LfJo. számú előterjesztés

LfJo. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere LfJo. számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 2015. évi üzleti

Részletesebben

Pári Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 10/2013. (VIII. 2.) önkormányzati rendelete

Pári Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 10/2013. (VIII. 2.) önkormányzati rendelete Pári Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2013. (VIII. 2.) önkormányzati rendelete a kezdő vállalkozások támogatásáról, valamint a letelepedési támogatásáról Pári Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem foglalkoztatási követelményrendszere

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem foglalkoztatási követelményrendszere A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem foglalkoztatási követelményrendszere Pécs 2006 Preambulum * A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban:

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Enying Város Önkormányzatának

Részletesebben

Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet

Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet Nyíregyházi Főiskola a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői

Részletesebben

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 49/2014. (X.12.) határozata

Részletesebben

Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 36/2009. (XI. 25.) sz. rendelete. Kezelői feladatok ellátása 1.

Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 36/2009. (XI. 25.) sz. rendelete. Kezelői feladatok ellátása 1. Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2009. (XI. 25.) sz. rendelete A lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló 21/2007. (VII. 23.) sz. rendelettel módosított

Részletesebben

Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez: fogyatékos emberek nappali intézményi ellátásához

Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez: fogyatékos emberek nappali intézményi ellátásához Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete 7400 Kaposvár Béke u. 47. Napsugár Integrált Szociális Intézmény Fészek Szociális Szolgáltató Központ Fogyatékos Emberek Nappali Intézménye 7500 Nagyatád, Dózsa

Részletesebben

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a Salgótarjáni Városfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatójának megválasztására

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a Salgótarjáni Városfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatójának megválasztására Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 3911-1/2016. Javaslat a Salgótarjáni Városfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatójának megválasztására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.10. COM(2014) 147 final Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti

Részletesebben

2013. július 14.napját követően kezdődő pénzbeli ellátásra való jogosultság esetén 1997.évi LXXXIII. törvény változásai. Farkasné Gondos Krisztina

2013. július 14.napját követően kezdődő pénzbeli ellátásra való jogosultság esetén 1997.évi LXXXIII. törvény változásai. Farkasné Gondos Krisztina 2013. július 14.napját követően kezdődő pénzbeli ellátásra való jogosultság esetén 1997.évi LXXXIII. törvény változásai Farkasné Gondos Krisztina 39/a (1) bekezdés változik Az egészségbiztosítási pénzellátás

Részletesebben

J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a

J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a Előterjesztő: Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője Ó z d, 2013. július 25. ELŐZMÉNYEK:

Részletesebben