SZPI Hírlevél A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA NONPROFIT KFT. HÍRLEVELE
|
|
- Kristóf Orsós
- 4 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Európai Strukturális és Beruházási Alapok SZPI Hírlevél A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA NONPROFIT KFT. HÍRLEVELE A méhek megmentése A magyarnándori művelődési ház felújítása Az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeri Kiállításon jártunk Édes ízek Mándok kerti fogadójában 8. SZÁM I NOVEMBER 22.
2 BRÜSSZEL & BUDAPEST A MÉHEK MEGMENTÉSE Az európai méhpopuláció haldoklik. Évente egyre több a kihalással fenyegetett beporzófajok száma, és ennek az emberi tevékenység a fő oka. Nagy István agrárminiszter ezzel a nem éppen derűlátó felütéssel kezdte az EUObserver brüsszeli hírportálon hétfőn megjelent Válságban az európai méhészet című írását. VALÓDI KLÍMABANK LESZ AZ EIB? Csak környezetbarát projekteket finanszíroz az Európai Beruházási Bank (EIB). Múlt héten arról döntött a luxembourgi pénzintézet kormányzótanácsa, hogy 2021-től kezdve nem támogat fosszilis, energetikai terveket. A testület az EU-tagállamok és az Európai Bizottság képviselőiből áll. Lengyelország, Magyarország és Románia voksolt csak az indítvány ellen. A döntés értelmében az EIB 2021 és 2030 között ezer milliárd euró kölcsönt különít el a klímaváltozás elleni küzdelmet célzó beruházásokra. A fosszilis energiahordozók finanszírozásának tilalma, speciális esetek kivételével, érintik a földgáz-projekteket is. Az EIB a jövőben csak olyan gázvezetékeket finanszírozhat majd, amelyeket hidrogén- vagy más zöld gázok szállítása céljából kell átalakítani. A bank tervei szerint a teljes hitelkihelyezésen belül a jelenlegi 28 százalékos szintről, 2026-ig 50 százalékra szeretnék növelni az éghajlatváltozással kapcsolatos projektek arányát. A párizsi klímaegyezménnyel összhangban és az uniós klímacélok eléréséhez tíz év alatt minden évben 33 milliárd euró kölcsön nyújtásával számol a bank vezetése. A szénfüggő régiók támogatását is fontos feladatnak tartják az energetikai átállás érdekében. Szakemberek szerint az urbanizáció, a monokultúra, a méheket fenyegető különböző betegségek, valamint a beporzók számára káros növényvédő szerek használata mind-mind hozzájárul, hogy a méhek téli halálozási aránya 5-10 százalékról százalékra nőtt. Sajnos a méhcsaládok egyre gyakrabban halnak ki már nyár a folyamán is, a beporzófajok pedig még súlyosabb veszteségeket szenvednek. Emiatt a mézelő méhek szerepe a beporzásban egyre fontosabb - emelte ki a magyar agrártárca vezetője, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a terméshozamok több mint 80 százaléka, valamint az európai élelmiszer-termelés 75 százaléka függ a méhek tevékenységétől. Ezen ökológiai egyensúly fenntartásához szükséges feltételek biztosítása kulcsfontosságú prioritás, mivel a beporzás hiánya miatt a terméshozam csökkenhet. Ha a háziméhek nem tudják pótolni a vadbeporzók számának csökkenését, az ökológiai egyensúlyhiány valószínűleg közvetlenül fogja fenyegetni az egész mezőgazdasági ágazatot és az élelmiszeripart. Ennek értelmében a méhészeti ágazat fenntartása és javítása az egész társadalmat szolgálja fogalmazott Nagy István. A méhészeti termékekből (különféle virágmézek, méhpempő, és propoliszos termékek) az Európai Unió csak félig önellátó, évente több százezer tonna importra szorul. Viszont a kontinens méhészei nem tudnak versenyezni a piacon az olcsóbb, és legtöbbször rosszabb minőségű kínai termékek árával, és felhagynak a termeléssel. Az európai méhészek magasabb színvonalon és szigorúbb élelmiszer-biztonsági szabályok szerint dolgoznak. Magyarországon a méhészeti ágazat jövedelmezősége 50 százalékkal csökkent az előző öt év átlagához képest. A folyamat, úgy látszik, megállíthatatlan. Ráadásul a szabadkereskedelmi megállapodások, az unión kívüli országoknak nyújtott mézkoncessziók csak tovább rontanak a válságos helyzeten. Ha az Európai Unió fenn kívánja tartani az európai méhészeti ágazatot, fel kell ismernie annak hasznosságát, és sokkal nagyobb jelentőséget kell tulajdonítania magának a méhészetnek, mint termékeinek. véli az agrárminiszter. 1 /Folytatás a 2. oldalon ->/
3 BRÜSSZEL & BUDAPEST Magyarország ezért számos, rövidtávon segítséget jelentő javaslatot terjesztett elő az uniós közösségben: Meg kell emelni a méhészeti programok költségkeretét. Lehetővé kell tenni, hogy a Közös Agrárpolitika területéről forrásokat csoportosítsanak át. Biztosítani kell, hogy a termelés növelése érdekében a támogatásokat a méhészek az állománypótlásra, a kaptárok megújítására, valamint a műlép vagy méhtakarmány vásárlásra is fordíthassák. Újra kell szabályozni a méhészeti termékek eredetjelölését és nyomon követését. Így jobban kiszűrhető a rossz minőségű méz, a fogyasztók megfelelő tájékoztatót kaphatnak arról, melyik országból érkezett az áru. A Mezőgazdasági és Halászati Tanács hétfő esti ülésén végül 13 tagállam meghallgatta a válságkezelés szükségességét. A visegrádi négyek és más közép-kelet-európai országokon kívül Németország, Franciaország, Spanyolország, Portugália, Belgium, Dánia, és Görögország is támogatta a méhészetek megerősítését célzó magyar indítványokat. Megértették, hogy ha nem segítik az ágazatot, az nem lesz képes profitot termelni, emiatt elmarad az utánpótlás, a fiatalok nem vágnak bele méhészetek alapításába, így ez végső soron a szektor összeomlásával fenyeget. Egyelőre nincs teljes egység a méhekre veszélyes növényvé- dő szerek visszaszorításában sem. Az Európai Bizottság eredeti javaslata az uniós jogszabályokba olvasztotta volna az Európai Élelmiszerbiztonsági Felügyelet (EFSA) 2013-as útmutatóját a permetező szerekről. Több tagállam azonban ellenezte az indítványt. Erre a Bizottság kompromisszumos javaslatot terjesztett elő, amely lazítást jelentett volna, és csak az akut veszély ellen védte volna a méheket. Október végén az Európai Parlament képviselői úgy döntöttek, új tervet kérnek a Bizottságtól. Forrás: EUobsever, MTI ERASMUS+ Az Európai Unió oktatást, képzést, ifjúságügyet és sportot támogató programja, amelyet Magyarországon a Tempus Közalapítvány koordinál. A köznevelés, felsőoktatás, szakképzés, felnőtt tanulás, valamint az ifjúságügy és a sport területén a többi között pedagógusok, oktatók, illetve diákok képzését segítik. Az Erasmus+ ezen célokra 2014 és 2020 között 14,7 milliárd eurót biztosít. DISCOVEREU Az Európai Unió kezdeményezése, amely lehetőséget nyújt a 18 éves fiataloknak, hogy ellátogassanak egy vagy több tagállamba. A HATÁRIDŐ LEJÁRTA ELŐTT SIKERÜLT MEGÁLLAPODNI AZ EURÓPAI UNIÓ JÖVŐ ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Az utolsó pillanatban kötöttek kompromisszumot a költségvetésről a tagországok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament (EP) küldöttei Brüsszelben. Ennek értelmében az unió 2020-ban 168,7 milliárd euró erejéig vállalhat pénzügyi kötelezettségeket, a tényleges kifizetések összege pedig 153,6 milliárd euró lehet. Ez a keret gyakorlatilag megegyezik az Európai Bizottság (EB) eredeti tervezetével. Az EP ennél nagyobbat, a tanács viszont valamivel kisebbet szeretett volna. Végül mindkét társjogalkotó intézmény engedett. E nélkül az EB-nek új költségvetési javaslatot kellett volna kidolgoznia. Jövőre fél milliárddal nő a klímavédelemre fordítható források összege, de több pénz jut a digitalizációra, valamint az Erasmus+ és a DiscoverEU programok finanszírozására is. Elsősorban vasúti támogatást lehet kapni, maximum 30 napra. Tavalyi indulása óta 50 ezren szereztek utazási igazolványt. A következő pályázatok benyújtásának határideje: november 28. csütörtök, magyar idő szerint déli 12 óra. 2
4 BRÜSSZEL & BUDAPEST JÖVŐ SZERDÁN SZAVAZNAK AZ EP-BEN AZ ÚJ EURÓPAI BIZOTTSÁGRÓL Várhelyi Olivér megkapta hétfőn az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságának jóváhagyását. A frakciók koordinátorai kielégítőnek találták a leendő bővítési és szomszédságpolitikai biztos írásbeli pótkérdésekre adott válaszait. Ezzel véglegessé vált a következő Európai Bizottság névsora. A biztosi testület egészéről a tervek szerint az Európai Parlament november 27-i plenáris ülésén szavaznak. Az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság november elsején lépett volna hivatalba, azonban ezt el kellett halasztani. A jelenlegi cél december elseje, bár egyesek szerint ez sem tartható a hiányzó brit delegált miatt. A kiválásra készülő Nagy-Britannia nem jelölt tagot a testületbe. EGY ÉVEN BELÜL ÁTALAKÍTANÁK A NÉMETEK A MENEKÜLTÜGYI RENDSZERT A berlini kormány tervei szerint a régóta húzódó kérdést a 2020 júliusában kezdődő német soros elnökség idején lenne lehetőség megvalósítani. Ennek érdekében először az Európai Bizottság következő, német elnökének támogatását szeretnék megszerezni a javaslathoz. A terv legfőbb eleme, hogy a menedékjogot kérőket az Unió külső határain kell feltartóztatni, és ott kell megvizsgálni kérelmüket. Ezt 4 hét alatt bírálná el az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) alapjaira felépítendő új intézmény, az Európai Uniós Menekültügyi Ügynökség (EUAA). Ezalatt akár a kérelmező személyi szabadságát is korlátozhatnák. Akik nem kaphatnak menedékjogot, azokat vissza kell szállítani a hazájukba. Az esélyeseket viszont a menedékjogi eljárás lefolytatása céljából, kvóta szerint, szét kell osztani a tagországok között. Ezt a lakosság nagysága és az ország gazdasági teljesítőképessége alapján határoznak meg. Harmadik fontos elem, hogy a menedékkérők csak abban a tagállamban kaphatnának ellátást és elhelyezést, ahol a menedékjogi státuszát vizsgálják. Forrás: MTI 3
5 BRÜSSZEL & BUDAPEST NÖVEKSZIK A MENEDÉKKÉRŐK SZÁMA EURÓPÁBAN Több mint félmillió menedékkérelmet regisztráltak az idei év első kilenc hónapjában az Európai Unióban, ez 10 százalékkal magasabb az előző évi számoknál. Az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) jelentése szerint összesen 516 ezren kértek nemzetközi védelmet az EU 28 tagállamában, illetve Norvégiában és Svájcban. A legtöbben szírek, afgánok és venezuelaiak, de az érintettek negyede olyan országokból érkezett, amelyek állampolgárai vízummentesen léphetnek be az EU területére. A legtöbb menedékkérelmet Cipruson, Máltán, Görögországban, Svédországban és Luxemburgban nyújtották be. Forrás: MTI EU-SZERB MEGÁLLAPODÁS A HATÁRVÉDELMI EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL Az Európai Unió és Szerbia megállapodást írt alá az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) kereteiben tervezett határellenőrzési együttműködésről. E szerint a Frontex - Belgrád beleegyezésével - segítséget nyújt Szerbiának a határvédelemben, közös műveleteket hajtanak végre, és csapatokat telepítenek a balkáni állam unióval határos régióiba. Az egyezségről szóló határozatot még az Európai Parlamentnek is jóvá kel hagynia. Albánia és Montenegró után Szerbia a harmadik partnerország, amellyel ilyen megállapodást írnak alá a tagállamok. Forrás: MTI FRANCIA ALTERNATÍVA A CSATLAKOZÁSI TÁRGYALÁSOK JÖVŐBENI MENETÉHEZ Csatlakozási forgatókönyvet készített a párizsi vezetés, miután októberben, az uniós csúcson megvétózták az albán és a macedón felvételi tárgyalások megkezdését. A támadások tompítására egy hét lépésből álló elképzelést tettek az asztalra. A javaslat szerint hét szakaszra osztanák és visszafordíthatóvá tennék a belépési folyamatot. A csatlakozásra készülő országok az egyes fázisok teljesítése után azonnal részt vehetnének az adott közösségi szakpolitikákban, és eközben támogatásokat is kaphatnának a közösségtől. Az egységes piachoz való hozzáférés és a szabad munkaerő-áramlás engedélyezése csak az utolsó szinten történhetne meg. Fontos eleme a francia javaslatnak, hogy az egyes szakaszok megtétele nem jelent végleges állapotot, minden új szakasz megnyitásának feltétele a folyamatos és visszafordíthatatlan" előrehaladás a jogállamiság terén, illetve, akkor is vissza lehetne fordítani a folyamatot, ha valamely tagjelölt ország rosszul teljesítene az adott szinten és eközben támogatásokat is kaphatnának. A teljes jogú tagság pedig csak akkor lehetne elnyerhető, ha a kérdéses ország eleget tenne a kitűzött politikai, gazdasági és szociális céloknak. Forrás: Bruxinfo, MTI 4
6 NEMZETI PROGRAMOK IGAZGATÓSÁG MEGKEZDETT PROJEKTRE BEADHATÓ-E TÁMOGATÁ- SI KÉRELEM? A felhívások minden esetben kitérnek arra, hogy egy megkezdett projekt támogatható-e. Amenynyiben az adott felhívás alapján benyújtható a támogatási kérelem, akkor a felhívásban részletesen szerepelnek a támogathatóság feltételei. Azonban általános szabály, hogy egy megkezdett projekt abban az esetben részesülhet támogatásban, ha az igény benyújtásakor nem minősül fizikailag befejezetnek. A felhívásban meghatározott projekt végrehajtásra rendelkezésre álló időtartamot ebben az esetben is szükséges figyelembe venni. A költségek a projekt megkezdésétől számolhatók el. Kivétel ez alól a projekt előkészítési szakaszába tartozó tevékenységhez kapcsolódó tételek. Ezek tekintetében, amenynyiben az adott felhívás nem tartalmaz ettől eltérő rendelkezéseket, a január 1. után felmerülő előkészítési költségek elszámolhatók a Pénzügyi Elszámolási Útmutató alapján. A PROJEKTMEGKEZDETTSÉG ÉRTELMEZÉSE A projekt kezdő dátumának pontos meghatározása nagy jelentőséggel bír, a legtöbb esetben a támogatott projektekre vonatkozó jogszabályi határidők számításának alapja a projekt megkezdésének időpontja, vagy, amennyiben a projekt a Támogatási szerződés aláírásáig/hatályba lépéséig nem kezdődött meg, a Támogatási szerződés aláírásának/hatályba lépésének időpontja. A nem megfelelően meghatározott kezdődátum nem megfelelő határidőt adhat, nem elszámolható költségeket eredményezhet, amely legsúlyosabb esetben visszafizetési kötelezettséggel, és a támogatás megvonásával járhat. A projekt megkezdéséről általánosan A felhívások minden esetben kitérnek arra, hogy a támogatási kérelem megkezdett projektre benyújtható-e és milyen feltételekkel. A projektmegvalósítási szakaszt a támogatási kérelem benyújtása utáni napon az igénylő saját felelősségére megkezdheti. Ha megkezdhető a projekt a támogatási kérelem benyújtása után, akkor a projekt részét képező bármely beruházási költséghez kapcsolódó megrendelés/szerződés, az azokhoz kapcsolódó számla, egyszerűsített számla, előlegszámla vagy előlegbekérő kiállításának, teljesítésének és kiegyenlítésének dátuma nem lehet korábbi a támogatási kérelem benyújtását követő napnál. A támogatott projektek kezdési időpontjának, a tervezett tevékenységek közül a legkorábban megkezdett időpont minősül. Ezek keltezésének pontos meghatározását az Általános Útmutató a Felhívásokhoz c. dokumentum (továbbiakban: ÁÚF) a 8. Tájékoztatás a projektek megvalósításáról, finanszírozásáról, és előrehaladásának követéséről című fejezet, 7. A projektvégrehajtás időtartama pontjában részletezi. Amennyiben a támogatási szerződés hatályba lépésének időpontja a támogatási szerződés érvényességének (létrejöttének) időpontjától eltér, vagy a szerződés felfüggesztő feltételt tartalmaz, a hatályba lépés vagy a feltétel bekövetkeztének napja minősül a projekt megkezdésének. A projekt megkezdés időpontja A támogatott projektek kezdési időpontjának az alábbiak közül a legkorábbi minősül: a) építési, beruházási tevékenységet tartalmazó projekt esetén az építési naplóba történő első bejegyzés vagy az építésre vonatkozó első visszavonhatatlan kötelezettségvállalás időpontja (kivitelezői szerződés aláírásának dátuma); b) tárgyi eszköz, forgó eszköz, immateriális javak (együttesen: eszközök) beszerzése estén a kedvezményezett által, első jogilag kötelező érvényű megrendelés napja (megrendelés dátuma), megrendelés hiányában, az arra vonatkozóan megkötött, jogilag kötelező érvényű szerződés létrejöttének a napja (szerződés aláírásának dátuma), megrendelés és szerződés hiányában, a beruházó által aláírással igazolt átvételi nap az első beszerzett gép, berendezés, anyag, vagy termék szállítását igazoló okmányon (átadás-átvételi jegyzőkönyv dátuma), c) létesítmény felvásárlása esetén a felvásárlás időpontja; d) szolgáltatás és egyéb tevékenység támogatása esetén, amennyiben a szerződéskötést megrendelés előzi meg, akkor ennek az időpontja; előzetes megrendelés hiányában pedig, a megvalósításra megkötött első szerződés hatályba lépésének napja, függetlenül a szerződés létrejöttének napjától, érvényességétől; e) fejlesztési célú pénzeszközök átadását tartalmazó projekt esetén az első pénzátadás napja; f) beruházás saját vállalkozásban történő megvalósítását, vagy saját vállalkozásban teljesített szolgáltatást tartalmazó projekt vonatkozásában: építési tevékenységnél építési naplóvezetés kötelezettségének fennállása esetén az építési naplóba történt első bejegyzés napja; 5 /Folytatás a 6. oldalon ->/
7 NEMZETI PROGRAMOK IGAZGATÓSÁG oktatást, képzést, vagy rendezvényeket magába foglaló szolgáltatás esetén az első ilyen esemény napja; egyéb esetekben az alábbiak közül a legkorábbi időpont: nem előkészítési költségnek minősülő számla, vagy egyéb elszámolást alátámasztó bizonylaton szereplő fizikai teljesítés, a bizonylat kiállítás és a bizonylat kiegyenlítés dátuma közül a legkorábbi időpont vagy a tevékenység végrehajtásában résztvevő saját foglalkoztatott munkaköri leírásában, munkáltatói utasításban e projekt kapcsán megjelölt kezdési időpont. A mindenkor hatályos ÁÚF itt elérhető el és tölthető le. A MAGYARNÁNDORI MŰVELŐDÉSI HÁZ FELÚJÍTÁSA Az Északi-középhegység vonulatát képző Cserhát dombság középső területén, a Debercsény-patak partján fekszik a több mint 1000 fős község. A Művelődési ház az 1960-as években épült, szerkezete 2008-ra már életveszélyes állapotúvá vált, ennek következtében a kulturális tevékenységek is szüneteltek. A község vezetését motiválta annak lehetősége, hogy pályázati forrásból próbálja felújítani és átalakítani a korszerűtlen épületet. A év májusában benyújtott pályázat pozitív elbírálásának köszönhetően, az önkormányzat részére Ft támogatást ítéltek meg a Ft-os összköltségből, így a településnek csupán a fennmaradó különbözetet kellett saját forrásból biztosítania. A következő év nyarán megkezdődött az épület rekonstrukciója és a község Művelődési Házának felújításával létrejött egy, a szűkebb mikrotérséget (Magyarnándor, Debercsény, Cserháthaláp, Cserhátsurány, Herencsény, Szente) kiszolgáló korszerű, közművelődési intézmény telén a Széchenyi Programiroda tanácsadója megkereste Magyarnándor polgármesterét, és felajánlotta segítségét a projekttel kapcsolatban. Innentől kezdve személyes, telefonos és es kapcsolattartással segítette Újhelyi Lívia tanácsadó az önkormányzat munkáját a projektmegvalósításban. A Polgármester úr és a hivatal munkatársai között nagyon jó hangvételű, baráti kapcsolat alakult ki, amit további közös munka követett. A hatékony együttműködésnek köszönhetően a továbbiakban már a Polgármester úr kereste fel a tanácsadót és kért segítséget a projektmegvalósításában/lezárásában. A tanácsadás általában a kedvezményezett székhelyén zajlott, közösen küldték be az éppen aktuális jelentéseket, rendezték a hiánypótlásokat. Együtt készültek fel a helyszíni ellenőrzésre. A folyamatot munkatársunk segítette: A feltárt hiányosságok és elvárások gyors, hatékony és pontos elvégzését nagyban segítette tanácsadónk, aki érdemi munkakapcsolatot alakított ki a Magyar Államkincstár munkatársaival is. A tanácsadásokat követően a vállalások alátámasztó dokumentumainak pótlása, projekt mappába rendezése és az infokommunikációs akadálymentesítés egyes elemeinek kihelyezése megtörtént, a többi között a lépcsők alatt és a burkolatok síkjában jelző matricákat helyeztek el, valamint piktogramokkal és Braille-írással látták el az ajtók mellett és kilincs felett tapintható táblákat. A mai napig folyamatos segítséget nyújtunk és a jövőben is igyekszünk ápolni a jó kapcsolatot és fenntartani a hatékony együttműködést. A projekt megvalósításával, fenntartásával kapcsolatos feladatok 2018 tavaszán befejeződtek. Jelenleg két futó projekttel rendelkezik az önkormányzat a as évre vonatkozóan, ezekből már fenntartási időszakba lépett a fogorvosi rendelő felújítására kiírt projekt. A második, az ASP központhoz történő csatlakozás projektben, jelenleg is folyamatos útmutatást, koordinálást igényel az település vezetése a záró szakmai beszámolókkal kapcsolatban. Tanácsadónk, Újhelyi Lívia minkét projektben a hiánypótláshoz szükséges dokumentumok összeállításában is segítette az Önkormányzatot. EGYEDI ESETEK: Nem tekintendő a projekt megkezdésének a földterület megvásárlása, ha az sem a beruházásnak, sem a projekt-előkészítési tevékenységnek nem képezi részét. Amennyiben a projekt több célterületre terjed ki, megkezdésének időpontja az egyes célterületeknek megfelelő tevékenységek kezdési időpontjai közül a legkorábbi időpont. Konzorciumi projekt esetében a megkezdettséget projektszinten szükséges értelmezni, tehát az egyes tagok által megvalósított tevékenységek közül a fentiek szerint legkorábban megindítottat kell a projekt megkezdésének tekinteni. Amennyiben valamely támogatott tevékenység tekintetében a támogatást igénylő keretszerződéssel, keret megállapodással rendelkezik, az adott projekt vonatkozásában készült külön kiegészítő szerződés, megállapodás hatályba lépése, vagy ennek hiányában az egyedi megrendelést igazoló okmány kiállításának, létrejöttének dátuma minősül a projekt megkezdés időpontjának. 6
8 MAGYAR NEMZETI VIDÉKI HÁLÓZAT HOGYAN SEGÍTENI: TUDUNK S z o l g á l t a t á s a i n k igénybevétele ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Bármely személy vagy szervezet ide értve a b á r m i l y e n e g y ü tt m ű k ö d é s i formában működő szervezeteket, vidéki f e j l e s z t é s p o l i ti k a i szerveződéseket is jogosult regisztrálni. Bővebb információ a linkre kattintva olvasható. AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERI KIÁLLÍTÁSON JÁRTUNK szeptember e között rendezték meg a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt (OMÉK), amely a korábbi évekhez hasonlóan számos színes programot kínált a látogatóknak a HUNGEXPO területén. Az OMÉK az ország legnagyobb múlttal rendelkező agrárgazdasági rendezvénye, idén több mint nyolcvanötezren keresték fel, hiszen a szervezők az eddigi éveknél is izgalmasabb programokkal, előadásokkal és látnivalókkal készültek. A vásározók a különböző előadásokon és konferenciákon, állatbemutatókon, színpadi műsorokon és koncerteken való részvéten kívül, gasztronómia különlegességek megismerésével tölthették idejüket a kiállítás napjai alatt. Az idei OMÉK-en a Széchenyi Programiroda (SZPI) és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) is aktívan jelen volt, sokszínű termékbemutatókkal és tevékenységünk megismertetésével várta az érdeklődőket. Most már komoly, egyedülálló MNVH-SZPI-s standot hoztunk létre, ami nagy, masszív és igen szép lett. A nagy kapacitás miatt meg tudtunk hívni partnereket is, így ott voltak velünk a Magyar Libamáj Szövetség, a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségének és a Magyar Piac Szövetkezet képviselői is. Termelők is csatlakozták hozzánk a kiállítás négy napjára, ezalatt kóstoltattak, illetve ételeket, termékeket mutattak be a látogatóknak és gondoskodtak a jó hangulatról. Kézművesek, bőrösök, illetve számos más mesterember is volt még velünk, akik az OMÉK alatt mutatták be és árusították portékáikat. Saját konyharészt is kiépítettünk, ahol minden nap kétszer, délelőtt-délután libamájat és galambot kóstoltattunk. Saját séfünk pedig izgalmas bemutatót tartva tanította meg, hogyan kell szuvidálva elkészíteni a galambot, vagy épp mi a legjobb módja a galambpörkölt, vagy -sült ízesítésének, tálalásának. mondta el Weidel Walter, az MNVH főtitkára. 7 /Folytatás a 8. oldalon ->/
9 MAGYAR NEMZETI VIDÉKI HÁLÓZAT A 79. OMÉK-en nem csupán a magyar és külföldi szakmai érdeklődők számíthattak értékes találkozókra a kiállítás négy napja alatt, hanem az ismeretszerzés mellett, minden este különleges zenei rendezvények is várták a kikapcsolódásra vágyókat. Csütörtökön a Csík Zenekar, pénteken DJ Dominique, szombaton Király Viktor, vasárnap pedig a Magna Cum Laude adott nagysikerű koncertet. PROGRAMAJÁNLÓ: Advent a Natúrparkban november december és óra 9730 Kőszeg, Táblaház utca 11. Ezen a héten a kőszegi Natúrparkban az Adventi kiállítást és vásárt szeretnénk Olvasóink figyelmébe ajánlani, ahol helyi kézművesek, valamint termelők áruiból válogathatnak majd az érdeklődők. November 24-én k o s z o r ú b e m u t a t ó, december 1-én pedig adventi virágkötés, fúvószene, valamint sok más érdekes program várja a vendégeket. 8
10 NEMZETKÖZI TERÜLET ÉDES ÍZEK MÁNDOK KERTI FOGADÓJÁBAN november 13-án zárórendezvény keretén belül átadták a Sweet memories/édes emlékek című szlovák-magyar együttműködési projekt magyar oldali beruházását, a Mándoki Forgách Kastély kerti fogadóját. INTERREG A projekt végrehajtói a galántai Eszterházy Kastélytól a Mándoki Forgách Kastélyig húzódó, a szellemi örökség részét képező gazdag gasztronómiai-cukrászati kultúra rekonstruálását és tematikus útvonal mentén történő bemutatását tűzték ki célul. Felkutatták a kapcsolódó kulturális örökség emlékeit, majd élményszerűen bemutathatóvá tették a gyűjteményt. Az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből származó receptúrán alapuló finomságokat a látogatók a korszakot idéző környezetben fedezhetik fel, hiszen a menü megtervezésétől kezdve az épület építéséig nagy figyelmet fordítottak minden részletre. Az épületátadáson nyitóbeszédet mondott a projekt vezető kedvezményezettje Szabó István a Mándok Község Műemlékeinek Megmentéséért Egyesület elnöke, Dr. Seszták Miklós kormánybiztos, Dr. Tilki Attila a térség országgyűlési képviselője, és Perényi Zsigmond európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár is. Az épület felszentelését követően a kárpátaljai Sodró együttes tartott zenés-táncos bemutatót, végül pedig egy állófogadás zárta a rendezvényt. Az átadásról videó is készült, amit itt lehet megtekinteni: A eurós projektet az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program támogatta. A vezető kedvezményezett magyar oldalról a Mándok Község Műemlékeinek Megmentéséért Egyesület, míg a határon túli partner a Galántai Neogótikus Kastély Polgári Társulás (Občianskeho združenia Neogotický kaštieľ v Galante). PROJECTS MAKING A DIFFERENCE WATERATRISK Water can present a risk when there is a lack of or excess of it. These weather extremes, intensified by climate change, can lead to the development of hydrologic hazards. Our project WATERatRISK helped improve monitoring of drought and excess water in the border region to support water management and mitigate risks related to extreme weather conditions. After two years of implementation the project closed on 30th September Check out the short film about its work, results and the importance that the EU funds have for such initiatives: The Project's website: Weather extremes, intensified by climate change, can lead to increased frequency of hydrological hazards. 9 /Continued on page 10 ->/
11 NEMZETKÖZI TERÜLET Among these hazards, drought and inland excess water inundation has the largest areal coverage and also the greatest regular impact on the agro-economic potential and sustainable development of the Hungary-Serbia border region. In spite of several earlier initiatives, the estimation and mitigation of related risks has not reached an operative level yet. Since the aforementioned challenges are of regional character and affect both South-East Hungary and Vojvodina, Serbia equally, solutions call for joint action. The project primarily aims at the development of innovative and harmonized monitoring solutions and water management operational plans to facilitate early warnings and raise outputs to an operative level. The capitalization and multiplier effect of the project results are guaranteed by the establishment of a joint HUSRB-CB Drought and Excess Water Research and Monitoring Centre, responsible for further R&D, implementation of new monitoring techniques to water management, agriculture, communication and networking. Project outcomes will highly contribute to the development of cross-border water management and risk prevention systems, to the improvement of the ecological and quantitative status of water bodies and to the minimization of drought and inland excess water inundation risks. Moreover, the results will not only support the entire border region, but a sustainable development and climate resilience of strategic sectors as well. The project is developed and implemented by the most important sectorial research centers of the region (SZTE, UNSPMF and UNSFA) in co-operation with the relevant water management authorities of both countries (ATIVIZIG and PWMC Vode Vojvodine). The expertise and experience of the partners in the project and the Beneficiaries secure the successful elaboration of outlined outcomes, and the professional management and execution of scientific, operational and communicational tasks. INFO DAYS FOR POTENTIAL APPLICANTS OF THE 3RD CALL FOR PROPOSALS 26 November 2019: Info Day for Ukrainian potential applicants in Uzhhorod 26 November 2019: Info Day for Romanian potential applicants in Baia Mare 28 November 2019: Info Day for Romanian potential applicants in Suceava 02 December 2019: Info Day for Slovak potential applicants in Spišská Nová Ves 04 December 2019: Info Day for Slovak potential applicants in Košice Winter Fest Újvidéken SRB Újvidék, Főtér PROGRAMAJÁNLÓ Húsz házikóban italokat, ételeket, ajándékokat, újévi díszeket, forró italokat kaphatnak az érdeklődők az idei újvidéki Winter Fest-en. A látogatók az újévi fiákerrel bejárhatják a város központját, emellett minden este 18 órakor zenés műsor kezdődik, az Éneklő karácsonyfát az újvidéki általános iskolák tanulói szólaltatják meg. Ezt követően 19 és 20 óra között újvidéki zenekarok - klasszikus, pop, vagy rock zenét játszó együttesek lépnek fel. Az esti program végéig az újvidéki dj-ké a főszerep, 22 óráig zenélnek. Az ide látogatók élő fenyőfát vásárolhatnak, földlabdával együtt, valamint ünnepi díszeket is beszerezhetnek. 05 December 2019: Info Day for Slovak potential applicants in Rožňava 06 December 2019: Info Day for Hungarian potential applicants in Nyíregyháza 10 December 2019: Info Day for Ukrainian potential applicants in Ivano-Frankivsk December 2019: Info Day for Ukrainian potential applicants in Chernivtsi Link to the proposal: 3rd-call-for-proposals 10
Előterjesztés A KEOP-energetikai pályázatokkal összefüggő kérdésekről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A KEOP-energetikai
Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás
Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220)
Integrációtörténeti áttekintés Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220) Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Robert Schuman francia külügyminiszter és Jean Monnet - 1950 május 9. Schuman-terv Szén-és
IVC eredmények. Gönczi Richárd NCP SZPI Információs nap 2015. április 28., Budapest. SMART CAFE, 2014. december 09., Debrecen
EUROPEAN REGIONAL DEVELOPMENT FUND IVC eredmények Gönczi Richárd NCP SZPI Információs nap 2015. április 28., Budapest SMART CAFE, 2014. december 09., Debrecen INTERREG IVC/EUROPE információs nap 2015.04.28
Az EUREKA és a EUROSTARS program
Az EUREKA és a EUROSTARS program Mészáros Gergely vezető-tanácsos 2014.03.13. Az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttműködés, Cél: Az európai ipar termelékenységének és világpiaci versenyképességének
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére
1181-1/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére Tárgy: Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény az Egész
Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása
Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása Pályázat kódja VP6-6.2.1-16 Keretösszeg Támogatási összeg Intenzitás -
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi részképzés
Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, június 24.
Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP-1.4.2-16 kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, 2016. június 24. Előterjesztő: Társulás Elnöke Előkészítő: Munkaszervezet Hatósági
Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel. Uniós pályázatok és projektek felépítése
Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel Uniós pályázatok és projektek felépítése A pályázati dokumentáció tartalma Pályázati felhívás Pályázati útmutató Pályázati adatlap Egyéb útmutatók Útmutató
Vidéki örökség megőrzése. 138/2008. (X.18.) FVM rendelete
Vidéki örökség megőrzése 138/2008. (X.18.) FVM rendelete A támogatás célja A támogatás célja a vidéki térség településein a kulturális örökség fenntartása, helyreállítása, korszerűsítése, ezen belül a
GINOP Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára
GINOP-6.1.6-17 Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára Pályázat benyújtása Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2018. március 21.- 10.00
Krisztin-Németh László Március 7. Vidékfejlesztési Támogatások Főosztálya
Krisztin-Németh László 2018. Március 7. Vidékfejlesztési Támogatások Főosztálya Az előadás menete: 1. Jogszabályi háttér 2. Leader felhívások adatai 3. Támogatást igénylők köre 4. Műszaki-szakmai elvárások
Magyar joganyagok - 5/2016. (III. 23.) BM utasítás - az európai uniós és nemzetközi f 2. oldal b) ellátja a 4. és 5. szerinti monitoring feladatokat a
Magyar joganyagok - 5/2016. (III. 23.) BM utasítás - az európai uniós és nemzetközi f 1. oldal 5/2016. (III. 23.) BM utasítás az európai uniós és nemzetközi forrásból megvalósított projektek monitoringjáról
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-magyarországi Operatív Program keretében Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális
A GINOP KIEMELT PROJEKT A VÁLLALATI KÉPZÉSEK SZOLGÁLATÁBAN
A GINOP-6.1.7-17 - KIEMELT PROJEKT A VÁLLALATI KÉPZÉSEK SZOLGÁLATÁBAN Előadó: Vavró Márta projektmenedzser Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal GINOP-6.1.7-17-2018-00001 E-mail cím: ginop617@nive.hu
Az EU közjogi alapjai Gombos Katalin
Az EU közjogi alapjai 2017. 03. 13. Gombos Katalin 2017. 03. 13. 1 Csatlakozás Csatlakozások: Északi kibővülés Déli kibővülés Volt EFTA-államok Keleti kibővülés Horvátország Gombos Katalin 2017. 03. 13.
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-8.4.1/B-16 KKV energia hitel pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged, Szentháromság u. 49/a
Mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó egyéni és csoportos szaktanácsadás (VP )
Mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó egyéni és csoportos szaktanácsadás (VP1-2.1.1-2.1.2-17) A Felhívás célja az agrár-, erdő-, és élelmiszergazdaság szereplői számára
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL
2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL MI SZEREPEL AZ ÉTLAPON EURÓPÁBAN? AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉS
A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében
EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében 2. ág, 2.1 "Testvérváros-program" intézkedés Részvétel: a projekt
42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon?
42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 2000. óta létezik az Európai Unió egységes kultúratámogató programja. A korábbi
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP6-16.9.1-17 Szolidáris gazdálkodás és közösség által támogatott mezőgazdaság pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs
1. A rendelet hatálya
Mád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014.(V.08.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételére és átadására vonatkozó rendelkezésről Mád Község Önkormányzat képviselő-testülete
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA
Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 13.6.2017 EP-PE_TC1-COD(2016)0186 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2017. június 13-án került elfogadásra
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, augusztus 24. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. augusztus 24. (OR. en) 11710/17 AGRI 433 AGRIORG 81 DELACT 142 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató Az átvétel dátuma:
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök A Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit
E L Ő T E R J E S Z T É S
8. NAPIREND Ügyiratszám: 1/347-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2011. március 31-i nyilvános ülésére Tárgy: Tapolcai Kórház Egészségügyi Nonprofit Kft. pályázatának benyújtásához
Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról.
Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0186 (COD) 13660/16 LIMITE FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész)
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.6.17. COM(2016) 400 final 2016/0186 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés 2020 2033. évekre szóló uniós
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 10/2014. (II. 13.) MÖK határozat Tárgy: Beszámoló a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiegészítő költségvetési támogatásának felhasználásáról A Veszprém
MELLÉKLET. a következőhöz:
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.10. COM(2016) 85 final ANNEX 4 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az európai migrációs stratégia szerinti kiemelt
- A 4.1. pont, támogatást igénylők körére vonatkozó feltételekben is történtek változások:
Módosult Mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó egyéni és csoportos szaktanácsadás című (VP1-2.1.1-2.1.2-17 kódszámú) felhívás és annak dokumentációja Módosult a Széchenyi
KREATÍV EURÓPA ( ) Kultúra alprogram. Pályázati felhívás:
KREATÍV EURÓPA (2014 2020) Kultúra alprogram Pályázati felhívás: Pályázati felhívás EACEA 35/2017: A kulturális örökség 2018-as európai évéhez kapcsolódó európai együttműködési projektek támogatása FIGYELMEZTETÉS:
I. Fejezet. Általános rendelkezések 1. A rendelet célja
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2013. (IX. 27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által államháztartáson kívülre nyújtott támogatásokról, illetve az államháztartáson kívülről átvett
Campus Hungary. Hallgatói szakmai gyakorlati pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére
Campus Hungary Hallgatói szakmai gyakorlati pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére az intézményi ERASMUS+ pályázaton pályázatot benyújtott vagy benyújtani szándékozó hallgatóknak.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A Magyar Táncművészeti Egyetem pályázni jogosult
A Gazdasági és Innovációs Operatív Program várható pályázati forrásainak bemutatása különös tekintettel a
A Gazdasági és Innovációs Operatív Program várható pályázati forrásainak bemutatása különös tekintettel a Stratégiai K+F műhelyek kiválósága GINOP-2.3.2-15 SZTE Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóság
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz Kódszám: KÖZOP-2008-3.2. A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési
Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért
2006R1084 HU 01.07.2013 001.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A TANÁCS 1084/2006/EK RENDELETE (2006. július 11.) a
Jean Monnet támogatás egyesületeknek
Jean Monnet támogatás egyesületeknek Ez a Jean Monnet tevékenységtípus olyan egyesületeket támogat, amelyek kifejezett hozzá kívánnak járulni az európai integrációs folyamatra vonatkozó tanulmányokhoz.
Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP
Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP-1.3.5-16 Alapvető célok: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi
Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan
Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan TÁMOP 4.2.1C-14/1/Konv-2015-0012 Völgyiné Nadabán Márta Miskolc MJV Önkormányzata, partner szintű
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása az EU történelméről & sokszínűségéről az európai polgárság megerősítése az uniós
A8-0061/19 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához
8.6.2017 A8-0061/19 Módosítás 19 Petra Kammerevert a Kulturális és Oktatási Bizottság nevében Jelentés Santiago Fisas Ayxelà Az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés 2020 2033. évekre COM(2016)0400
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP2-6.3.1-16 Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged, Szentháromság
GINOP MEGÚJULÓ ENERGIA HASZNÁLATÁVAL MEGVALÓSULÓ ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK TÁMOGATÁSA
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 GINOP-4.1.2-18 MEGÚJULÓ ENERGIA HASZNÁLATÁVAL MEGVALÓSULÓ ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK TÁMOGATÁSA A TÁMOGATÁS MÉRTÉKE, ÖSSZEGE Az igényelhető vissza nem
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 Nem-formális tanulás? Informális tanulás Formális tanulás Nem-formális tanulás 2 Fiatalok Lendületben Program számokban Elızmény: Ifjúság 2000-2006 Program Idıtartam:
2011. április 7-i ülésére
Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 7-i ülésére Tárgy: Pályázati felhívás a dombóvári kisebbségi önkormányzatok részére elkülönített támogatási
VP Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása. A támogatási kérelmek benyújtása január 6-tól lehetséges.
VP2-4.1.3.5-16 Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása 1 A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 6-tól lehetséges. Pályázat benyújtása Az első értékelési szakasz záró dátuma:
VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország.
VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van
Megvitatandó napirendi pontok (II.)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. július 1. (OR. en) 10824/19 OJ CRP2 25 IDEIGLENES NAPIREND AZ ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGA (II. rész) Európa épület, Brüsszel 2019. július 3. és 4. (10.00, 9.00)
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM GINOP források a vállalkozóvá válás támogatására Karsai Tamás helyettes államtitkár Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság GINOP 5 prioritás
Papíralapon nem beküldendő
1. SZÁMÚ BESZÁMOLÓ Alátámasztó dokumentumok papír alapú benyújtásának kérvényezése: Nem 1. Beszámoló azonosító adatai: Beszámoló tárgyát képezö idöszak: Kezdö dátuma: 2014.01.01 Záró dátum: 2014.09.10
Iktatószám: 9-97/2013 Tárgy: Tájékoztató a pályázatokról
Csanádpalota Város Polgármestere 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Tel.: 62/263-001 Fax: 62/263-105 Iktatószám: 9-97/2013 Tárgy: Tájékoztató a pályázatokról Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testülete
GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára
GINOP-6.1.5-17 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára Pályázat benyújtása Projekt helyszíne Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2018. március 20. 10.00
Környezetvédelmi Főigazgatóság
Környezetvédelmi Főigazgatóság Főbiztos: Stavros Dimas Főigazgató: Mogens Peter Carl A igazgatóság: Kommunikáció, Jogi Ügyek & Polgári Védelem B igazgatóság: A Természeti Környezet Védelme Osztály: Természetvédelem
Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium. Budapest, és
Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium Budapest, 2015.07.29. és 2015.08.05. A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása
GINOP A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén. Ügyféltájékoztató - TERVEZET
GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén Ügyféltájékoztató - TERVEZET I. A TÁMOGATÁS CÉLJA A pályázat célja a gazdasági tevékenység hatékonyságának, jövedelmezőségének
EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL
EFOP-1.3.5-16 TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL PÁLYÁZAT CÉLJA: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása
VP A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás. Az első értékelési szakasz záró dátuma:
VP2-6.1.1-16 A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás 1 Pályázat benyújtása A támogatási kérelmek benyújtása lehetséges. Az első értékelési szakasz záró dátuma: 2017. március 31.
Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása
A pályázat címe Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása A pályázat kód száma: GINOP-1.3.1-15 Benyújtás: 2015.06.22. 2017.06.22. Pályázó cég mérete: Mikro-, kis- és középvállalkozás
Településfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban
Településfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban Nagyné Virág Szilvia EMVA gazdaságfejlesztési referens Kimle, 2016. február 16. Pályázati felhívás Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója,
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP )
6720 Szeged, Arany J. u. 7. VI. em. 601.; +36(62) 424-361; iroda@nariz.hu; www.nariz.hu A pályázat célja Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1-16) Kiemelt iparágakban
Az előterjesztést készítette: Bán Teodóra Az előterjesztést látta: Erdélyi Sándorné dr. jegyző. Csanádpalota Város Polgármestere
Csanádpalota Város Polgármestere 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Tel.: 62/263-001 Fax: 62/263-105 Iktatószám:.../2013 Tárgy: Tájékoztató a pályázatokról Képviselő-testülete Csanádpalota Tisztelt
KATASZTRÓFAVÉDELMI RENDSZEREK FEJLESZTÉSE KEHOP-1.6.0
KATASZTRÓFAVÉDELMI RENDSZEREK FEJLESZTÉSE KEHOP-1.6.0 Rendelkezésre álló forrás Tervezett keretösszeg 44,93 milliárd Ft. Várható kérelmek száma: 22 db. Benyújtás határideje és módja 2018. december 31-ig
Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Kassai sor 54. Iktatószám: 411/2010. J a v a s l a t
Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Kassai sor 54. Iktatószám: 411/2010. J a v a s l a t a Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. KEOP-3.3.0. sz. pályázat keretében A Tarjáni Gyermektábor
ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ február 23.
ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ 2017. február 23. ERASMUS PLUS PROGRAM Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések),
MELLÉKLET. a követketkezőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.9.23. COM(2015) 490 final ANNEX 1 MELLÉKLET a követketkezőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK A menekültügyi válság
Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai
Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Lízing Szakmai Napok Mátraháza - 2017. november
GINOP A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén
GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén Pályázat benyújtása A támogatási kérelmek benyújtása 2017. december 6-án 9 órától 2018. február 15-én 12 óráig lehetséges.
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 4. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. március 4. (OR. en) 6798/16 ADD 1 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. március 4. Címzett: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató
ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés június 30-i ülésére
2. ELŐTERJESZTÉS a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2017. június 30-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 11/2016. (XI.30.) számú önkormányzati rendeletének módosítása
GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege:
GINOP 1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2019. január 16-ig
MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.4. COM(2016) 120 final ANNEXES 1 to 2 MELLÉKLETEK a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK A schengeni rendszer
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
KREATÍV EURÓPA ( ) MEDIA ALPROGRAM
KREATÍV EURÓPA (2014 2020) MEDIA ALPROGRAM PÁLYÁZATI FELHÍ VÁS EACEA/16/2016: Filmfesztiválok támogatása FIGYELEM! Ez a pályázati felhívás az alábbi feltételek teljesülésének függvényében él: a rendelkezésre
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című felhívás
Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című felhívás A Széchenyi 2020 keretében megjelent Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című (GINOP-2.1.1-15 kódszámú) felhívás módosult az
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 24-i ülése 10. sz. napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. június 24-i ülése 10. sz. napirendi pontja Javaslat a Tolnáért Nkkft. üzleti tervének elfogadására Előadó: Bán Róbert, a Tolnáért Nkkft.
Vállalkozói projektek - a következő lépések
Vállalkozói projektek - a következő lépések Varga László projektmenedzser Együtt a vállalkozásokkal, együtt a vállalkozásokért Amiről szó lesz: Vállalkozásokkal kapcsolatos projektek közel másfél évtizede
4. A támogatást igénylők köre:
GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2017. december
Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére január 15.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2018. január 15. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:
J A V A S L A T. Konzorciumi Együttműködési Megállapodás és Támogatási Szerződés megkötéséhez történő hozzájárulásra
J A V A S L A T Konzorciumi Együttműködési Megállapodás és Támogatási Szerződés megkötéséhez történő hozzájárulásra Előterjesztő: Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetője Ózd, 2017. szeptember
Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak.
Horizon 2020 Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Munkatársainkkal a kis- és középvállalkozások, önkormányzatok, érdekképviseleti
MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ
MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ A Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) eredményei Milos Katalin, igazgató Szentendre, 2013.10.29. GOP 1-3. prioritás Eredmények 2007-2013* 42 616 beérkezett
Dad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. (I.28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról
Dad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. (I.28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Dad község Önkormányzata Képviselő-testülete Magyarország
Módosult A halászati termékekre és akvakultúra-termékekre irányuló piaci értékesítési intézkedések támogatása
Módosult A halászati termékekre és akvakultúra-termékekre irányuló piaci értékesítési intézkedések támogatása című (MAHOP-5.3.1-2016 kódszámú) felhívás, valamint az ahhoz kapcsolódó 4., 5. és 7. számú
KREATÍV EURÓPA ( ) MEDIA ALPROGRAM
KREATÍV EURÓPA (2014-2020) MEDIA ALPROGRAM PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA/18/2017: PIACHOZ JUTÁS TÁMOGATÁSA FIGYELEM! Ez a pályázati felhívás az alábbi feltételek teljesülésének függvényében él: a rendelkezésre
28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés. H e l y b e n. Elnöki jelentés. Tisztelt Közgyűlés!
28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés H e l y b e n Elnöki jelentés Tisztelt Közgyűlés! A Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2014. (XII. 15.) önkormányzati rendelet 28.
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázat összefoglalója
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázat összefoglalója PÁLYÁZAT FŐ PARAMÉTEREI Pályázat neve Pályázat típusa Státusz Pályázat célja Keretösszeg Mikro-, kis- és
Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források
Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források Energiahatékonyság finanszírozása műhelyfoglalkozás I. Miskolc, 2019. április 16. Tisza Orsolya vezető projektmenedzser BEVEZETÉS Uniós finanszírozás
Alapvető cél és háttér információ. Pályázók köre. Iparág (a pályázó tevékenysége) A pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek:
Gazdaságfejlesztési Operatív Program mikro-, kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése (GOP-2010-2.1.1/A) Alapvető cél és háttér információ A növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és
Előterjesztés. Az EFOP pályázaton való részvételről
Előterjesztés Az EFOP-1.5.2-16 pályázaton való részvételről Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben (EFOP-1.5.2-16) elnevezésű pályázat benyújtásának, és az ehhez kapcsolódó konzorciumi megállapodás