BEMUTATKOZÁS A HOLNAP ÉS A MA SZAKEMBEREINEK ÖT ÉRV A CADTERV MELLETT TARTALOMJEGYZÉK. tervezhet velünk

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BEMUTATKOZÁS A HOLNAP ÉS A MA SZAKEMBEREINEK ÖT ÉRV A CADTERV MELLETT TARTALOMJEGYZÉK. tervezhet velünk"

Átírás

1

2 A HOLNAP ÉS A MA SZAKEMBEREINEK BEMUTATKOZÁS Csoportunkon belül a CAD-Terv Training Kft. a képzések háza. Célunk naprakész szakmai ismerete ket átadni a résztvevők számára, oly módon, hogy az könnyen tanulható és élvezetes legyen. Tanfolyamaink során az elméleti megalapozottság, a i alkalmazhatóság és a szemléletformálás követelményét egyaránt igyekszünk kielégíteni. A jellemzően, folyamatosan változó gazdasági helyzetben, a versengés mellett ma már társadalmi elvárás is a kitűnő minőség nyújtása minden iparágban. Ezt figyelembe véve törekszünk Partnereink egyedi elképzeléseinek, elvárásainak maximálisan megfelelni: Tőkénk legnagyobb részét is kollégáink szakértelme, tapasztalata és elkötelezettsége jelenti. Mi a CAD-Tervnél kiemelt hangsúlyt fektetünk munkatársaink képzésére, fejlesztésére, hogy a legjobb szolgáltatást nyújthassuk. A színvonalas oktatás iránt elkötelezett, államilag akkreditált felnőttképzési intézmény vagyunk. Cégünk a Dassault Systèmes egyedüli Hivatalos Oktatási Partnere (Education Partners) címet viseli, melynek köszönhetően a szoftver fejlesztője által kidolgozott tanítási megoldásokat alkalmazzuk. Így Ön első kézből ismerheti meg a legmegfelelőbb eszközöket, és a legrövidebb időn belül sajátíthatja el a PLM szoftverek kezelését. Minden alakalommal tapasztalt, ias oktatók állnak a rendelkezésére, kiknek szaktudása garantálja az oktatás magas színvonalát. A tájékoztatóban található oktatások gyűjteménye csak egy válogatása a legnépszerűbb képzéseinknek; emellett számos testre szabott képzést kínálunk Önöknek. Minden igényt kielégítő, rugalmas oktatási palettát ajánlunk, ahol a személyre szabott képzés pontosan azt jelenti, amit a neve is sugall: Ön megosztja velünk képzési elvárásait és célkitűzéseit, mi pedig ezek alapján összeállítjuk a legmegfelelőbb csomagot. Élünk a minőség fejlesztésének lehetőségeivel: a vevői értékelés, az önértékelés, a folyamatos javítás eszközeinek alkalmazása garantálja szolgáltatásaink magas minőségét. Valljuk, hogy a tapasztalatot semmi más nem helyettesítheti, így a tanfolyamainkon nagy hangsúlyt kap, az előadásokon elhangzottak i elmélyítése, felkészítve a résztvevőket arra, hogy részt tudjanak venni vállalatuk sikerességében. Oktatási portfoliónkat az említett alapelvek figyelembevétele mellett állítottuk össze, garantálva a magas színvonalú oktatást, s hogy a mindennapi munkája során fellépő problémákra és feladatokra könnyen meg oldást találjon. Lépjen kapcsolatba velünk még ma, hogy bővebb felvilágosítással szolgálhassunk arról, hogyan segíthetjük vállalata működését és sikerességét képzéseinkkel! ÖT ÉRV A CADTERV MELLETT EGY: i képzés mindenek felett KETTŐ: szakképzett és tapasztalt oktatókkal dolgozunk HÁROM: rugalmas és személyreszabott képzési megoldásokat kínálunk NÉGY: csoportos és egyéni képzéseket egyaránt biztosítunk ÖT: Magyarországon egyedülállóként a Dassault Systèmes Hivatalos Oktatási Partnere vagyunk tervezhet velünk TARTALOMJEGYZÉK Bemutatkozás...2 Tartalomjegyzék...3 Akkreditált képzések...4 CATIAV5 basic...5 CATIAV5 felületmodellezés...6 CATIAV5 fundamentals...7 CATIAV5 haladó...8 V5 képzések...9 CATIAV5 alap...10 CATIAV5 felületmodellezés alap...11 CATIAV5 felületmodellezés haladó...12 CATIAV5 haladó...13 CATIAV5 egyéni...13 V6 képzések...14 CATIAV6 alap...15 CATIAV6 felületmodellezés alap...16 CATIAV6 felületmodellezés haladó...17 CATIAV6 haladó...18 CATIAV6 egyéni...18 Elérhetőségeink...19 Nadj István ügyvezető

3 AKKREDITÁLT KÉPZÉSEK AKKREDITÁLT CATIA V5 BASIC Programakkreditációs lajstromszám: PL-5163 A CATIA V5 rendszer alapfogalmainak átadása, az alkalmazás részleteinek, a kezelőfelület, azaz alkatrészek tervezésének, összeállítás tervezésnek, felületmodellezésnek és a rajzkészítés alapjainak a megismertetése. A program a célját egy modulon keresztül éri el. hatékonyan használni a CATIA V5-t, a rendszer a generatív terméktervezést támogatni alkatrészek készítésére, testmodellezésre, paraméterezésre, különböző építőelemekkel műveletek elvégzésére alkatrészek összeépítésére, metszetkészítésre, ütközésvizsgálatra interaktív, generatív rajzkészítésre, BOM készítésre, standardok használatára parametrikus felületmodellezésre, felület építőelemek és hibrid modellezésre (BOOK1 és BOOK2) használjuk, melyet az oktatás első napján a i számonkérés, melyen legalább 60%-os legalább középfokú végzettség mérnöki munkakörben szerzett előnyt jelent 5 nap (2,5 nap elmélet és 2,5 nap ) AKKREDITÁLT KÉPZÉSEK 5

4 AKKREDITÁLT KÉPZÉSEK CATIA V5 FELÜLETMODELLEZÉS Programakkreditációs lajstromszám: PL-6804 A képzés célja A CATIA V5 tervezőprogram alap- és felületmoduljainak (GS1, GSD) részletes megismertetése. A program a célját így két modulon keresztül éri el. Modul 1.: Generative Shape 1, Modul 2.: Generative Shape Design modellek készítésére, adatok kezelésére, profilkészítésre, felület alaksajátosságok alkalmazására, eltolások, elforgatás, szimmetria, méretarány kezelésére különböző felületelemekhez kapcsolódó analízisek, vizsgálatok elvégzésére felületalapú, egyszerű geometriai elemek kezelésére 3D-ben, műveletek végzésére felületekkel, felületek módosítására, kezelésére, toleranciakezelésre, analíziskészítésre bonyolult felület modellek készítésére, adatok kezelésére, profilkészítésre, felület alaksajátosságok alkalmazására, eltolások, elforgatás, szimmetria, méretarány kezelésére; továbbá különböző felületelemekhez kapcsolódó analízisek, vizsgálatok elvégzésére a mindennapi munkája során fellépő problémákat, feladatokat gyorsabban és hatékonyabban megoldani CATIA V5 FUNDAMENTALS Programakkreditációs lajstromszám: PL-6802 A CATIA V5 tervezőprogram alapszintű megismertetése. egyszerű testmodellek készítésére, adatok kezelésére, összetett profilkészítésre, alaksajátosságok alkalmazására, az elkészült modellek különböző vizsgálataira a mindennapi munkája során fellépő bonyolultabb problémákat, feladatokat megoldani a programismeret orientáltabb oktatás - a tanfolyam során a hallgatók számára jóval több idő biztosított a gyakorlásra, a munkafolyamatok elsajátítására AKKREDITÁLT KÉPZÉSEK : 3 nap (1,5nap elmélet és 1,5nap ) minden modul végén elektronikus teszt formájában i számonkérés (2db), melyen legalább 60%-os i számonkérés, melyen legalább 60%-os 7 nap (3,5 nap elmélet és 3,5 nap ) 6 7

5 AKKREDITÁLT KÉPZÉSEK CATIA V5 HALADÓ Programakkreditációs lajstromszám: PL-6803 A CATIA tervezőprogram kezelőmoduljának, összeállítás kezelő moduljának, alap-és felületmoduljainak megismertetése. testmodellek készítésére, adatok kezelésére, profilkészítésre, alaksajátosságok alkalmazására, eltolások, elforgatás, szimmetria, méretarány kezelésére, Power copy kezelésre, bonyolult összeállítások kezelésére felületalapú, egyszerű geometriai elemek kezelésére 3D-ben, műveletek végzésére felületekkel, felületek módosítására, kezelésére, toleranciakezelésre, analíziskészítésre a mindennapi munkája során fellépő problémákat, feladatokat gyorsabban és hatékonyabban megoldani 5 nap (2,5 nap elmélet és 2,5 nap ) i számonkérés, melyen legalább 60%-os AKKREDITÁLT KÉPZÉSEK 8

6 CATIA V5 ALAP CATIA V5 FELÜLETMODELLEZÉS ALAP A CATIA V5 rendszer alapfogalmainak átadása, az alkalmazás részleteinek, a kezelőfelület, azaz alkatrészek tervezésének, összeállítás tervezésnek, rajzkészítés alapjainak a megismertetése. hatékonyan használni a CATIA V5-t, a rendszer a generatív terméktervezést támogatni alkatrészek készítésére, testmodellezésre, paraméterezésre, különböző építőelemekkel műveletek elvégzésére alkatrészek összeépítésére, metszetkészítésre, ütközésvizsgálatra interaktív, generatív rajzkészítésre, BOM készítésre, standardok használatára A CATIA tervezőprogram alap-és felületmoduljának megismertetése. felület modellek készítésére, adatok kezelésére, profilkészítésre, felület alaksajátosságok alkalmazására, eltolások, elforgatás, szimmetria, méretarány kezelésére. Különböző felületelemekhez kapcsolódó analízisek, vizsgálatok elvégzésére felületalapú, egyszerű geometriai elemek kezelésére 3D-ben, műveletek végzésére felületekkel, felületek módosítására, kezelésére, toleranciakezelésre, analíziskészítésre 5 nap napi 6 óra (2,5 nap elmélet és 2,5 nap ) i számonkérés, melyen legalább 60%-os i számonkérés, melyen legalább 60%-os előfeltétel a CATIA V5 alap oktatás sikeres teljesítése, vagy azzal egyenértékű tudás megléte 1 nap napi 6 óra (0,5 nap elmélet és 0,5 nap ) 10 11

7 CATIA V5 FELÜLETMODELLEZÉS HALADÓ CATIA V5 HALADÓ A CATIA tervezőprogram felületmoduljának (Generativ Shape Design) magasabb szintű megismertetése. bonyolult felületmodellek készítésére, adatok kezelésére, profilkészítésre, felület alaksajátosságok alkalmazására, eltolások, elforgatás, szimmetria, méretarány kezelésére. különböző felületelemekhez kapcsolódó analízisek, vizsgálatok elvégzésére felületalapú, egyszerű geometriai elemek kezelésére 3D-ben, műveletek végzése felületekkel, felületek módosítására, kezelésére, toleranciakezelésre, analíziskészítésre A CATIA tervezőprogram haladó alkatrész modellező és összeállítás kezelő eszközeinek és alap felületmoduljának megismerése. testmodellek készítésére, adatok kezelésére, profilkészítésre, alaksajátosságok alkalmazására, eltolások, elforgatás, szimmetria, méretarány kezelésére, Power copy kezelésre, bonyolult összeállítások kezelésére felületalapú, egyszerű geometriai elemek kezelésére 3D-ben, műveletek végzése felületekkel, felületek módosítására, kezelésére, toleranciakezelésre, analíziskészítésre 12 előfeltétel a CATIA V5 felületmodellezés alap oktatás sikeres teljesítése, vagy azzal egyenértékű tudás megléte 2 nap napi 6 óra (1 nap elmélet és 1 nap ) i számonkérés, melyen legalább 60%-os i számonkérés, melyen legalább 60%-os Az alábbi területeken kínálunk Önnek további V5 egyéni oktatásokat: Fejlett alkatrész modellezés Haladó rajz Magas szintű összeállítás kezelés Lemeztervezés Kinematikai elemzés Előfeltétel a CATIA V5 alap oktatás sikeres teljesítése, vagy azzal egyenértékű tudás megléte 5 nap napi 6 óra (2,5 nap elmélet és 2,5 nap ) Digitális modellkezelés és analízis Megmunkálás (2,5, 3 illetve 5 tengelyes, esztergálás) Programozás ENOVIA V5 SmarTeam használat és adminisztráció 13 Digitális gyártástámogatás Egyéb személyre szabott képzésekkel kapcsolatosan is az Ön rendelkezésére állunk. Ön megosztja velünk képzési elvárásait és célkitűzéseit, mi pedig ezek alapján összeállítjuk a legmegfelelőbb csomagot.

8 V6 KÉPZÉSEK CATIA V6 ALAP A program célja, a résztvevők megismertetése a CATIA V6 rendszer alapfogalmaival, alkalmazásának részleteivel, az adatbázis működésével, a kezelőfelülettel, azaz az alkatrészek tervezésével, összeállítás tervezéssel, rajzkészítéssel és az információ kezelés alapjaival. hatékonyan használni a CATIA V6-t, a rendszer a generatív terméktervezést támogatni a V6 adatbázis kezelésére: adatok mentésére, szűrésére, a szükséges információk elérésére alkatrészek készítésére, testmodellezésre, paraméterezésre, különböző építőelemekkel műveletek elvégzésére alkatrészek összeépítésére, metszetkészítésre, ütközésvizsgálatra generatív rajzkészítésre, standardok használatára i számonkérés, melyen legalább 60%-os 5 nap napi 6 óra (2,5 nap elmélet és 2,5 nap ) V6 KÉPZÉSEK 15

9 CATIA V6 FELÜLETMODELLEZÉS ALAP CATIA V6 FELÜLETMODELLEZÉS HALADÓ A CATIA tervezőprogram alap- és felületmoduljának megismerése. A CATIA tervezőprogram felületmoduljának (Generativ Shape Design) magasabb szintű megismertetése. V6 KÉPZÉSEK felület modellek készítésére, adatok kezelésére, profilkészítésre, felület alaksajátosságok alkalmazására, eltolások, elforgatás, szimmetria, méretarány kezelésére. Különböző felületelemekhez kapcsolódó analízisek, vizsgálatok elvégzésére felületalapú, egyszerű geometriai elemek kezelésére 3D-ben, műveletek végzése felületekkel, felületek módosítására, kezelésére, toleranciakezelésre, analíziskészítésre bonyolult felület modellek készítésére, adatok kezelésére, profilkészítésre, felület alaksajátosságok alkalmazására, eltolások, elforgatás, szimmetria, méretarány kezelésére különböző felületelemekhez kapcsolódó analízisek, vizsgálatok elvégzésére felületalapú, egyszerű geometriai elemek kezelésére 3D-ben, műveletek végzése felületekkel, felületek módosítására, kezelésére, toleranciakezelésre, analíziskészítésre V6 KÉPZÉSEK előfeltétel a CATIA V6 alap oktatás sikeres teljesítése, vagy azzal egyenértékű tudás megléte 1 nap napi 6 óra (0,5 nap elmélet és 0,5 nap ) i számonkérés, melyen legalább 60%-os i számonkérés, melyen legalább 60%-os előfeltétel a CATIA V6 felületmodellezés alap oktatás sikeres teljesítése, vagy azzal egyenértékű tudás megléte 2 nap napi 6 óra (1 nap elmélet és 1 nap ) 16 17

10 CATIA V6 HALADÓ V6 KÉPZÉSEK A CATIA tervezőprogram haladó alkatrész modellező és összeállítás kezelő eszközeinek és alap felületmoduljának megismerése. testmodellek készítésére, adatok kezelésére, profilkészítésre, alaksajátosságok alkalmazására, eltolások, elforgatás, szimmetria, méretarány kezelésére, Power copy kezelésre, bonyolult összeállítások kezelésére felületalapú, egyszerű geometriai elemek kezelésére 3D-ben, műveletek végzése felületekkel, felületek módosítására, kezelésére, toleranciakezelésre, analíziskészítésre előfeltétele a CATIA V6 alap oktatás sikeres elvégzése, vagy azzal egyenértékű tudás megléte 5 nap napi 6 óra (2,5 nap elmélet és 2,5 nap ) i számonkérés, melyen legalább 60%-os ELÉRHETŐSÉGEK: CAD-Terv Training Oktatás Kft Budapest Könyves Kálmán körút em Website: training@cadterv.hu sales@cadterv.hu Felnőttképzési nyilvántartási szám: Program akkreditációs lajstromszám: PL-5163 Intézmény akkreditációs lajstromszám: AL-2412 Nyitvatartás: Hétfő - Péntek: 8:00-16:00 Szombat-Vasárnap: zárva Az alábbi területeken kínálunk Önnek további V6 egyéni oktatásokat: Fejlett alkatrész modellezés Haladó rajz Magas szintű összeállítás kezelés Lemeztervezés 18 Kinematikai elemzés Digitális gyártástámogatás Digitális modellkezelés és analízis Megmunkálás (2,5, 3 illetve 5 tengelyes, esztergálás) Programozás ENOVIA V6 használat és adminisztráció Egyéb személyre szabott képzésekkel kapcsolatosan is az Ön rendelkezésére állunk. Ön megosztja velünk képzési elvárásait és célkitűzéseit, mi pedig ezek alapján összeállítjuk a legmegfelelőbb csomagot.

11

BEMUTATKOZÁS A HOLNAP ÉS A MA SZAKEMBEREINEK

BEMUTATKOZÁS A HOLNAP ÉS A MA SZAKEMBEREINEK A HOLNAP ÉS A MA SZAKEMBEREINEK BEMUTATKOZÁS Csoportunkon belül a CAD-Terv Training Kft. a képzések háza. Célunk naprakész szakmai ismerete ket átadni a résztvevők számára, oly módon, hogy az könnyen tanulható

Részletesebben

KÉPZÉSEK CAD-Terv Kft.

KÉPZÉSEK CAD-Terv Kft. ÉPZÉSEK EMUTATKOZÁS TARTALOMJEGYZÉK A CAD-Terv Cégcsoport két fő alapértéke a minőség és a szakértelem, melyekre építve a Dassault Systèmes egyedüli magyarországi Hivatalos Oktatási Partnereként (Certified

Részletesebben

SGS KÉPZÉSI NAPTÁR 2013 II. FÉLÉV

SGS KÉPZÉSI NAPTÁR 2013 II. FÉLÉV SGS KÉPZÉSI NAPTÁR 2013 II. FÉLÉV Ez már nem az a pillanat! így hangzik az SGS mottója. Napjainkban, mikor kiélezett verseny folyik azon vállalatok között, amelyek vezető pozícióra törekszenek, vagy csak

Részletesebben

SGS KÉPZÉSI NAPTÁR 2013 I. FÉLÉV

SGS KÉPZÉSI NAPTÁR 2013 I. FÉLÉV SGS KÉPZÉSI NAPTÁR 2013 I. FÉLÉV Ez már nem az a pillanat! így hangzik az SGS mottója. Napjainkban, mikor kiélezett verseny folyik azon vállalatok között, amelyek vezető pozícióra törekszenek, vagy csak

Részletesebben

MEGOLDÁSOK EGY KÉZBŐL A TELJES FEJLESZTÉSI FOLYAMATRA

MEGOLDÁSOK EGY KÉZBŐL A TELJES FEJLESZTÉSI FOLYAMATRA MEGOLDÁSOK EGY KÉZBŐL A TELJES FEJLESZTÉSI FOLYAMATRA MÉRNÖKI SZOLGÁLTATÁSOK SZIMULÁCIÓS MEGOLDÁSOK EL E KTRONIKAI TERVEZÉS SZIMULÁCIÓ TECHNOLÓGIA MEGMUNKÁLÁS GYÁRTÁS- TÁMOGATÁS GYÁRTÁS A CAD-Terv Cégcsoport

Részletesebben

1 Óbudai Egyetem TÜV Rheinland Tudásközpont

1 Óbudai Egyetem TÜV Rheinland Tudásközpont 1 Óbudai Egyetem TÜV Rheinland Tudásközpont ÓBUDAI EGYETEM TÜV RHEINLAND TUDÁSKOZPONT AZ ÓBUDAI EGYETEM SZENÁTUSA EGYETEMI KUTATÓ ÉS INNOVÁCIÓS KÖZPONTOT HOZOTT LÉTRE, MELYNEK FELADATA AZ EGYETEMEN MŰKÖDŐ,

Részletesebben

1 Óbudai Egyetem TÜV Rheinland Tudásközpont

1 Óbudai Egyetem TÜV Rheinland Tudásközpont 1 Óbudai Egyetem TÜV Rheinland Tudásközpont ÓBUDAI EGYETEM TÜV RHEINLAND TUDÁSKOZPONT AZ ÓBUDAI EGYETEM SZENÁTUSA EGYETEMI KUTATÓ ÉS INNOVÁCIÓS KÖZPONTOT HOZOTT LÉTRE, MELYNEK FELADATA AZ EGYETEMEN MŰKÖDŐ,

Részletesebben

School of Business Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. Minőségpolitika

School of Business Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. Minőségpolitika School of Business Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Minőségpolitika Hatályba lép: 2012. január 02. Jóváhagyó: Bokor József (ügyvezető) Ph. cégszerű aláírás Minőségpolitika Az School of Business

Részletesebben

Autodesk Inventor Suite

Autodesk Inventor Suite 1 / 5 Autodesk Inventor Suite 2 / 5 Autodesk Inventor Suite Az Autodesk Inventor Suite egy olyan parametrikus tervező - modellező szoftver, melynek segítségével hatékonyan hozhatjuk létre alkatrészeink

Részletesebben

Nem kaphatod meg mindig azt, amit akarsz

Nem kaphatod meg mindig azt, amit akarsz A Volán Educatio Zrt. képzési, fejlesztési programjainak hozzájárulása a Közúti Közösségi Közlekedési szolgáltatási piacot is érintő kihívások kezeléséhez Bói József Nem kaphatod meg mindig azt, amit akarsz

Részletesebben

Mechatronikai Laboratórium a Debreceni Egyetem Műszaki Karán

Mechatronikai Laboratórium a Debreceni Egyetem Műszaki Karán 200 INTÉZETEINKRŐL, TANSZÉKEINKRŐL Juhász György Darai Gyula Mechatronikai Laboratórium a Debreceni Egyetem Műszaki Karán A Debreceni Egyetem Műszaki Karán 2005 szeptemberében került átadásra a FESTO cég

Részletesebben

CAD/CAM, CNC programozó technológus (FAT lajstromszám: PL-5608)

CAD/CAM, CNC programozó technológus (FAT lajstromszám: PL-5608) CAD/CAM, CNC programozó technológus (FAT lajstromszám: PL-5608) Tanfolyam kezdés (befejezés) várható időpontja: 2013. november 30. 09:00-2014. június 2014. május - 2015. január Tanfolyami díj: A képzőnél

Részletesebben

SZÁMÍTÓGÉP AZ IRODÁBAN KÉPZÉSI PROGRAM

SZÁMÍTÓGÉP AZ IRODÁBAN KÉPZÉSI PROGRAM SZÁMÍTÓGÉP AZ IRODÁBAN KÉPZÉSI PROGRAM a Felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. tv. 12. (1) bekezdésének megfelelően. A képzési program Megnevezése Nyilvántartásba vételi száma Számítógép az irodában

Részletesebben

ELŐADÁSOK ANYAGA. 8. Alaksajátosságok transzformációja, kiosztások, tükrözések

ELŐADÁSOK ANYAGA. 8. Alaksajátosságok transzformációja, kiosztások, tükrözések FÉLÉVES TEMATIKA CAD RENDSZEREK GESGT110B c. tárgyból Oktatási hét 1. 2. ELŐADÁSOK ANYAGA Integrált tervezőrendszerek jelentősége, helye a géptervezésben, ilyen rendszerek jellemzői, felépítése. Vázlatkészítés

Részletesebben

SSC specialista szakirányú továbbképzés

SSC specialista szakirányú továbbképzés SSC specialista szakirányú továbbképzés (Shared Service Center - SSC) Edutus Főiskola 2016 Az SSC (Shared Service Center/szolgáltató központ) szektor jelenleg a leggyorsabban fejlődő iparág Magyarországon.

Részletesebben

Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai

Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai Veszprém, 6. szeptember Vezetői értékelő lap Kérjük, a megfelelő oszlopban lévő szám aláhúzásával vagy bekarikázásával

Részletesebben

Az xx. sorszámú CAD-CAM informatikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye I. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

Az xx. sorszámú CAD-CAM informatikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye I. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK Az xx. sorszámú CAD-CAM informatikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye I. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 481 01 2. Szakképesítés

Részletesebben

Számítógéppel segített tervezés oktatása BME Gép- és Terméktervezés Tanszékén. Dr. Körtélyesi Gábor Farkas Zsolt BME Gép és Terméktervezés Tanszék

Számítógéppel segített tervezés oktatása BME Gép- és Terméktervezés Tanszékén. Dr. Körtélyesi Gábor Farkas Zsolt BME Gép és Terméktervezés Tanszék Számítógéppel segített tervezés oktatása BME Gép- és Terméktervezés Tanszékén Dr. Körtélyesi Gábor Farkas Zsolt BME Gép és Terméktervezés Tanszék Gödöllő. 2009. 01.22. Tervezési lépések Háttér: eszközök,

Részletesebben

PUBLIKÁCIÓ & PREZENTÁCIÓ. (számítógépes gyakorlat 6)

PUBLIKÁCIÓ & PREZENTÁCIÓ. (számítógépes gyakorlat 6) PUBLIKÁCIÓ & PREZENTÁCIÓ (számítógépes gyakorlat 6) építészlabor bevezető kurzus neve gesztor intézet építészeti intézet szak/képzés/tagozat építész/ba/nappali előadás/gyakorlat/labor (heti) 0/2/0 helye

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM. CAD-CAM INFORMATIKUS OKJ azonosító: 54 481 01. Szolnok

KÉPZÉSI PROGRAM. CAD-CAM INFORMATIKUS OKJ azonosító: 54 481 01. Szolnok KÉPZÉSI PROGRAM CAD-CAM INFORMATIKUS OKJ azonosító: 54 481 01 Szolnok 2015 KÉPZÉSI PROGRAM Megnevezése OKJ azonosító 54 481 01 A képzési program CAD-CAM informatikus A képzés során megszerezhető kompetenciák

Részletesebben

Mérnökinformatikus alapszak (BSc)

Mérnökinformatikus alapszak (BSc) Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Mérnökinformatikus alapszak (BSc) Tanulmányi Tájékoztató 2017 MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017 Ez a tanulmányi tájékoztató azoknak

Részletesebben

Miért az EFEB által szervezett irodai titkár tanfolyam a legjobb választás az Ön számára?

Miért az EFEB által szervezett irodai titkár tanfolyam a legjobb választás az Ön számára? Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2018-01-13 Ütemezés: 2 hetente Időtartam: 12 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,

Részletesebben

23920 helyett csak Ft Ft/hó helyett csak Ft/hó

23920 helyett csak Ft Ft/hó helyett csak Ft/hó Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: Ütemezés: Időtartam: Helyszín: Tanfolyami napok: Oktatás díja egy összegben: Részletfizetés vizsgadíj nélkül: Vizsgadíj egy összegben: Vizsgadíj részletfizetéssel:

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉSI SZAKMAI PROGRAMKÖVETELMÉNY

FELNŐTTKÉPZÉSI SZAKMAI PROGRAMKÖVETELMÉNY FELNŐTTKÉPZÉSI SZAKMAI PROGRAMKÖVETELMÉNY 1. a) A SZAKMAI PROGRAMKÖVETELMÉNY MEGNEVEZÉSE Ügyviteli és vállalatirányítási szoftver kulcsfelhasználója b) SZAKMAI VÉGZETTSÉG MEGNEVEZÉSE Ügyviteli és vállalatirányítási

Részletesebben

Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki felsőoktatási szakképzési szakra vonatkozó hallgatói elégedettségmérési eredmények.

Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki felsőoktatási szakképzési szakra vonatkozó hallgatói elégedettségmérési eredmények. Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki felsőoktatási szakképzési szakra vonatkozó hallgatói elégedettségmérési eredmények (7 fő 31,81%) 2015. október 1. Válaszadók száma és aránya az aktív státuszú

Részletesebben

Pénzügyi gyakornok. Budapesti, XIII. kerületi multinacionális partnerünkhöz keresünk diákot az alábbi pozícióba:

Pénzügyi gyakornok. Budapesti, XIII. kerületi multinacionális partnerünkhöz keresünk diákot az alábbi pozícióba: Budapesti, XIII. kerületi multinacionális partnerünkhöz keresünk diákot az alábbi pozícióba: Pénzügyi gyakornok - Finanszírozási csoport és kintlévőségkezelés támogatása - Szerződések és egyéb dokumentációk

Részletesebben

A történet elindult. A Pannon Papír megalakulása.

A történet elindult. A Pannon Papír megalakulása. IRODAI MEGOLDÁSOK Történetünk A Pannon Papírt 2005-ben magyarországi magánszemélyek alapították győri székhellyel, többéves papír-írószer kereskedelmi tapasztalattal. A régi kereskedők szakmai elkötelezettsége

Részletesebben

Hallgatói tájékoztató. Szakértők felkészítése a pedagógusminősítésre

Hallgatói tájékoztató. Szakértők felkészítése a pedagógusminősítésre Hallgatói tájékoztató Szakértők felkészítése a pedagógusminősítésre Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. a TÁMOP 3.4.2.B Sajátos nevelési igényű gyerekek integrációja (Szakszolgálatok fejlesztése)

Részletesebben

IFRS MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ

IFRS MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN NYILVÁNTARTOTT IFRS MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ OKJ 55 344 05 szakképesítés-ráépülés 1 KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ Készüljön fel a változásokra Ön is, és szerezze meg az IFRS mérlegképes könyvelő

Részletesebben

SZÁMÍTÓGÉPES GRAFIKA KÉPZÉSI PROGRAM

SZÁMÍTÓGÉPES GRAFIKA KÉPZÉSI PROGRAM SZÁMÍTÓGÉPES GRAFIKA KÉPZÉSI PROGRAM a Felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. tv. 12. (1) bekezdésének megfelelően. A képzési program Megnevezése Nyilvántartásba vételi száma Számítógépes grafika E-000976/2014/D002

Részletesebben

A MEE minősített felnőttképzési rendszere

A MEE minősített felnőttképzési rendszere A MEE minősített felnőttképzési rendszere Felnőttképzésünk helyzete 2014. Bánhegyesi Attila A felnőttképzési rendszerünk célja-1 A szakmai továbbfejlődés lehetőségének megteremtése (OKJ-s szakmai végzettséget

Részletesebben

Krnács András képzésfejlesztő

Krnács András képzésfejlesztő Interaktivitás ösztönzése és erre alkalmas eszközök a Moodle-ben Krnács András képzésfejlesztő Új pedagógustovábbképzések Kulcsszavak: intézménybe kihelyezett, folyamatba ágyazott, blended, moduláris,

Részletesebben

Teamcenter, a Siemens PLM megoldása tervezési folyamatok kezelésére. Sallay Péter. Kasuba-Tóth Endre

Teamcenter, a Siemens PLM megoldása tervezési folyamatok kezelésére. Sallay Péter. Kasuba-Tóth Endre Teamcenter, a Siemens PLM megoldása tervezési folyamatok kezelésére Sallay Péter ügyvezető igazgató peter.sallay@graphit.hu Kasuba-Tóth Endre PLM tanácsadó endre.kasuba-toth@graphit.hu www..hu Tartalom

Részletesebben

Gyakornoki álláslehetőségek a Robert Bosch Elektronika Kft.-nél

Gyakornoki álláslehetőségek a Robert Bosch Elektronika Kft.-nél Gyakornoki álláslehetőségek a -nél A gyakorlat helye:, Hatvan (gépjármű elektronika üzletág) A gyakorlat időtartama: 2-6 hónap, vagy akár több Elméletbõl már felkészültél. Szeretnél gyakorlati tapasztalatot

Részletesebben

SSC specialista szakirányú továbbképzés

SSC specialista szakirányú továbbképzés SSC specialista szakirányú továbbképzés (Shared Service Center - SSC) Edutus Főiskola 2017 Az SSC (Shared Service Center/szolgáltató központ) szektor jelenleg a leggyorsabban fejlődő iparág Magyarországon.

Részletesebben

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel

Részletesebben

Szolgáltatás tájékoztató 2018

Szolgáltatás tájékoztató 2018 Szolgáltatás tájékoztató 2018 Tanácsadás - Folyamatmenedzsment Folyamatmodellezés, elemzés és szimuláció Oktatás: elméleti tanfolyamok és szimulációs játékok A Defenders s.r.o. tanácsadási és tréning szolgáltatásai

Részletesebben

S&T CAD/PLM SuperUser Akadémia 2016

S&T CAD/PLM SuperUser Akadémia 2016 S&T CAD/PLM SuperUser Akadémia 2016 Tippek-trükkök szerszámtervezés területén Kőrösi Gábor CAM alkalmazás mérnök S&T Consulting Hungary Kft. 1. Tippek-trükkök szerszámtervezés területén IDD minőségi beolvasás

Részletesebben

Mezőgazdasági mérnök szakra vonatkozó hallgatói elégedettségmérési eredmények. (50 fő 40,98%) október

Mezőgazdasági mérnök szakra vonatkozó hallgatói elégedettségmérési eredmények. (50 fő 40,98%) október Mezőgazdasági mérnök szakra vonatkozó hallgatói elégedettségmérési eredmények (50 fő 40,98%) 2016. október 1. Válaszadók száma és aránya az aktív státuszú hallgatói létszámhoz képest. 2. Mennyire elégedett

Részletesebben

Képzési program. A képzés megnevezése: CNC szerviz technológus. 1. A képzéssel megszerezhető kompetenciák:

Képzési program. A képzés megnevezése: CNC szerviz technológus. 1. A képzéssel megszerezhető kompetenciák: Képzési program A képzés megnevezése: CNC szerviz technológus 1. A képzéssel megszerezhető kompetenciák: 1.1. Számítógépeket kezel, szoftvereket használ 1.2. Alkalmazza a számítástechnikai ismereteit 1.3.

Részletesebben

DÉMÉTER PROGRAM AZ ABA- NOVÁK KULTURÁLIS KÖZPONTBAN

DÉMÉTER PROGRAM AZ ABA- NOVÁK KULTURÁLIS KÖZPONTBAN DÉMÉTER PROGRAM AZ ABA- NOVÁK KULTURÁLIS KÖZPONTBAN TÁMOP 3.2.3/09/1-2009-0042 Építő közösségek, közművelődési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1.kör: Program a közművelődési intézményrendszer

Részletesebben

Számítástechnikai megoldások a közlekedés támogatására. Mártonyi Tibor

Számítástechnikai megoldások a közlekedés támogatására. Mártonyi Tibor Számítástechnikai megoldások a közlekedés támogatására Mártonyi Tibor Amiről szó lesz A Down Alapítvány számítógépes képzése- MAK projekt Felkészülés a Mentálisan Akadálymentes Közlekedésre: - Előzetes

Részletesebben

Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN

Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN A képzés célja A vállalkozások hatékonyságának növelése a munkatársak kommunikációs technikájának, eszközeinek,

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM. GAZDASÁGI INFORMATIKUS OKJ azonosító: 54 481 02. Szolnok

KÉPZÉSI PROGRAM. GAZDASÁGI INFORMATIKUS OKJ azonosító: 54 481 02. Szolnok KÉPZÉSI PROGRAM GAZDASÁGI INFORMATIKUS OKJ azonosító: 54 481 02 Szolnok 2015 KÉPZÉSI PROGRAM A képzési program Megnevezése Gazdasági informatikus OKJ azonosító 54 481 02 A képzés során megszerezhető kompetenciák

Részletesebben

Az elmúlt évek során olyan tapasztalatokkal gazdagodtam, mely megfelel az Önök által meghirdetett pozíció elvárásainak.

Az elmúlt évek során olyan tapasztalatokkal gazdagodtam, mely megfelel az Önök által meghirdetett pozíció elvárásainak. Domán Dániel Zoltán (Magyarország) (+36) 30 308 0841 puncsoskocka@gmail.com Küldöttgyűlés B épület - EHÖK iroda Egészségház út 4. 3300 Eger Magyarország Tárgy: Egri Campus Hallgatói Önkormányzat elnök

Részletesebben

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal! II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

A Siemens bejelentette az NX9-es verzióját

A Siemens bejelentette az NX9-es verzióját A Siemens bejelentette az NX9-es verzióját Akár 5X gyorsabb termékfejlesztés az ipar minden területére Az október közepén Berlinben megrendezésre került PLM Europe konferencián jelentette be a Siemens

Részletesebben

A tanfolyam elindult, még 4 szabad hely. Csatlakozz!

A tanfolyam elindult, még 4 szabad hely. Csatlakozz! Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: Ütemezés: Időtartam: Helyszín: Tanfolyami napok: Oktatás díja egy összegben: Részletfizetés vizsgadíj nélkül: Vizsgadíj egy összegben: Vizsgadíj részletfizetéssel:

Részletesebben

Lajstromszám: AL-1017. F.ny.t.sz.: 01-0271-04 MAGYAR LOGISZTIKAI EGYESÜLET TRÉNING AJÁNLATAINK. Ahol nem csak papír szerezhető!

Lajstromszám: AL-1017. F.ny.t.sz.: 01-0271-04 MAGYAR LOGISZTIKAI EGYESÜLET TRÉNING AJÁNLATAINK. Ahol nem csak papír szerezhető! Lajstromszám: AL-1017 MAGYAR LOGISZTIKAI EGYESÜLET F.ny.t.sz.: 01-0271-04 TRÉNING AJÁNLATAINK Ahol nem csak papír szerezhető! MLE bemutatása A Magyar Logisztikai Egyesület tizenkilenc éves fennállása során

Részletesebben

Godzilla a CAD rendszerek között Univerzális Pro/ENGINEER csomag 750.000, -Ft-ért!

Godzilla a CAD rendszerek között Univerzális Pro/ENGINEER csomag 750.000, -Ft-ért! Godzilla a CAD rendszerek között Univerzális Pro/ENGINEER csomag 750.000, -Ft-ért! Al Dean, a Develop3D.com CAD/CAM/CAE szaklap publicistája a lap 2009. novemberi számában négy oldalon elemezte a Pro/ENGINEER

Részletesebben

Vizuális informatika oktatás a szakképzésben (Visual Information Technology in Vocational Training)

Vizuális informatika oktatás a szakképzésben (Visual Information Technology in Vocational Training) Vizuális informatika oktatás a szakképzésben (Visual Information Technology in Vocational Training) Berke József - Tóth István Veszprémi Egyetem, Georgikon Mezõgazdaságtudományi Kar, 8360 Keszthely, Deák

Részletesebben

Minősített RID Oktatói képzés. Budapest, MEGHÍVÓ

Minősített RID Oktatói képzés. Budapest, MEGHÍVÓ Minősített RID Oktatói képzés Budapest, 2017. 04. 24-05.05. MEGHÍVÓ Időpontja: 2017. április 24 május 5. Maximális létszám: 20 fő Helyszíne: HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület (Budapest, Teréz körút krt.

Részletesebben

Műszaki szakterület: A távoktatás módszertana (távoktatási tutorképzés)

Műszaki szakterület: A távoktatás módszertana (távoktatási tutorképzés) 19. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2011 Műszaki szakterület: A távoktatás módszertana (távoktatási tutorképzés) Időpont: 2011. július 17 23. Helyszín: Szováta, Teleki Oktatási Központ Helyek száma: 25 fő Célcsoport:

Részletesebben

I V. F E LN Ő T T O K T AT ÁS

I V. F E LN Ő T T O K T AT ÁS I V. F E LN Ő T T O K T AT ÁS 4.1. Cím: Csapatépítő és együttműködést fejlesztő tréning A csoport tagjai tudatosan foglalkoznak a csoport állapotával, fejlődésével. Megtapasztalják saját és társaik szerepét

Részletesebben

HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI

HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI 2014. február 15. HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2013-2018. Összeállította Geisztné Gogolák Éva igazgató Jóváhagyta: az iskola tantestülete 1. Jogszabályi háttér A 93/2009. (IV. 24.)

Részletesebben

Az értékelés rendszere - hasznos tanácsok az akkreditált képzési programokhoz

Az értékelés rendszere - hasznos tanácsok az akkreditált képzési programokhoz Az értékelés rendszere - hasznos tanácsok az akkreditált képzési programokhoz A képzések lényeges eleme az értékelés, hiszen ez alapján kap visszajelzést a résztvevő és az intézmény is a képzés hatékonyságáról.

Részletesebben

Felnőttképzési tájékoztató

Felnőttképzési tájékoztató Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00373-2010 Felnőttképzési tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok Felnőttképzési programjai és szolgáltatásai 2012. 1 Bemutatkozás A Jász-Nagykun-Szolnok t (a továbbiakban

Részletesebben

Lemezalkatrész modellezés. SolidEdge. alkatrészen

Lemezalkatrész modellezés. SolidEdge. alkatrészen A példa megnevezése: A példa száma: A példa szintje: Modellezõ rendszer: Kapcsolódó TÁMOP tananyag rész: A feladat rövid leírása: Lemezalkatrész modellezés SZIE-A4 alap közepes - haladó SolidEdge CAD 3D

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS

FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS Tanfolyam nyilvántartási száma: amely létrejött a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény 13..-a alapján egyrészről a Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola (1106 Budapest,

Részletesebben

CAD- CAM informatikus képzés tematika oktatott modulok

CAD- CAM informatikus képzés tematika oktatott modulok CAD- CAM informatikus képzés tematika oktatott modulok 1156-06 - Számjegyvezérlésű gépek működtetése, karbantartása, javítása, dokumentálása Új vezérlőberendezéseket üzembe helyez Ismerteti a vezérlő szolgáltatásait

Részletesebben

IFUA Vezetésfejlesztési Program 2010

IFUA Vezetésfejlesztési Program 2010 IFUA Vezetésfejlesztési Program 2010 Vezetési ismeretek középvezetők és közvetlen munkairányítók számára Felnôttképzési nyilvántartási szám: 01-0125-04 Intézményakkreditációs lajstromszám: AL-0141 Gondoskodjon

Részletesebben

3D-S TERVEZÉS AZ ÓBUDAI EGYETEM REJTŐ SÁNDOR KARÁN

3D-S TERVEZÉS AZ ÓBUDAI EGYETEM REJTŐ SÁNDOR KARÁN 3D-S TERVEZÉS AZ ÓBUDAI EGYETEM REJTŐ SÁNDOR KARÁN AMBRUSNÉ SOMOGYI Kornélia, GYÖNGYNÉ MAROS Judit Óbudai Egyetem, Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari

Részletesebben

MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017.

MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017. MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017. Ez a tanulmányi tájékoztató azoknak a Mérnökinformatikus alapszakos hallgatóknak szól, akik 2017. szeptember 1-jét követően kezdték meg tanulmányaikat.

Részletesebben

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal! II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

A minőségértékelés a hazai felsőoktatásban és az alapelvek alkalmazása a tanárképző központok akkreditációjában

A minőségértékelés a hazai felsőoktatásban és az alapelvek alkalmazása a tanárképző központok akkreditációjában A minőségértékelés a hazai felsőoktatásban és az alapelvek alkalmazása a tanárképző központok akkreditációjában Bodorkós László minőségügyi szakértő OFI, TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0010 Budapest 2015. június

Részletesebben

Miért az EFEB Online Akadémia által szervezett Gyógypedagógiai segítő munkatárs tanfolyam a legjobb választás az Ön számára?

Miért az EFEB Online Akadémia által szervezett Gyógypedagógiai segítő munkatárs tanfolyam a legjobb választás az Ön számára? Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: Ütemezés: Időtartam: Helyszín: Tanfolyami napok: Oktatás díja egy összegben: Folyamatos indulás A tanfolyam a jelentkezést követően azonnal kezdhető! E-learning

Részletesebben

CAD Rendszerek I. Sajátosság alapú tervezés - Szinkron modellezés

CAD Rendszerek I. Sajátosság alapú tervezés - Szinkron modellezés CAD Rendszerek I. Sajátosság alapú tervezés - Szinkron modellezés Farkas Zsolt Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gép- és Terméktervezés Tanszék 1/ 14 Tartalom -Sajátosság alapú tervezés:

Részletesebben

KERESŐMARKETING SPECIALISTA KÉPZÉS

KERESŐMARKETING SPECIALISTA KÉPZÉS KERESŐMARKETING SPECIALISTA KÉPZÉS látogatószerzés költséghatékonyan Edutus Főiskola 2014 Keresőmarketing specialista képzés Az egyik legátfogóbb keresőmarketing képzés Magyarországon. Top ajánlat azoknak,

Részletesebben

Elektronikus adatbázis. CAD alapjai. Féléves projektfeladat Gördülőcsapágyazás modellezése

Elektronikus adatbázis. CAD alapjai. Féléves projektfeladat Gördülőcsapágyazás modellezése Elektronikus adatbázis CAD alapjai Féléves projektfeladat Gördülőcsapágyazás modellezése Készült: Készítette: a TÁMOP-4.1.2-08/A/KMR-0029 sz. megbízása alapján a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi

Részletesebben

PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS ALAPKÉPZÉSI SZAK

PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS ALAPKÉPZÉSI SZAK PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: programtervező informatikus (Computer Science) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség

Részletesebben

Microsoft Access alapok

Microsoft Access alapok Microsoft Access alapok Képzési program Cím: 1027 Budapest, Csalogány utca 23. (a) A tanfolyam célja (a képzés során megszerezhető kompetencia) A tanfolyamot azoknak ajánljuk, akik már jártasságát szereztek

Részletesebben

Felsoktatási projekt. (tegnap és holnap) Quali-Társ Bt. 1

Felsoktatási projekt. (tegnap és holnap) Quali-Társ Bt. 1 Felsoktatási projekt (tegnap és holnap) Quali-Társ Bt. 1 Emlékszik? (1999) Quali-Társ Bt. 2 Elnyök Hallgatók A képzés gyakorlati vonatkozásainak ersítése a TÜV Rheinland InterCert Kft. Akadémia üzletág

Részletesebben

99900 Ft helyett csak Ft Ft/hó helyett csak Ft/hó

99900 Ft helyett csak Ft Ft/hó helyett csak Ft/hó Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: Ütemezés: Időtartam: 2016-06-18 A tanfolyam elindult, becsatlakozási lehetőség. Még 3 szabad hely! 2 hetente 7 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy

Részletesebben

I. ADATLAP - A program általános tartalma. 2.1 Általános képzés 2.2 Nyelvi képzés 2.3 Szakmai képzés X

I. ADATLAP - A program általános tartalma. 2.1 Általános képzés 2.2 Nyelvi képzés 2.3 Szakmai képzés X I. ADATLAP - A program általános tartalma 1. A program megnevezése 1.1. Számítógép a munka világában OKJ-s program esetén 1.2. OKJ száma is - 2. A program besorolása Csak egy terület jelölhető meg! 2.1

Részletesebben

59900 Ft helyett csak Ft Ft/hó helyett csak Ft/hó

59900 Ft helyett csak Ft Ft/hó helyett csak Ft/hó Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: Ütemezés: Időtartam: 2019-10-26 A tanfolyamot megnyitottuk. Pótbeiratkozási lehetőség a szabad helyek függvényében november 16-ig (első oktatási alkalom)! Időpont

Részletesebben

89900 Ft helyett csak Ft Ft/hó helyett csak Ft/hó

89900 Ft helyett csak Ft Ft/hó helyett csak Ft/hó Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2016-09-03 Ütemezés: Időtartam: 2 hetente 8 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,

Részletesebben

Vékonykliensek a Sziksziben

Vékonykliensek a Sziksziben Vékonykliensek a Sziksziben A HaXSoN használatának tapasztalatai a Széchenyi István Közgazdasági Informatikai Szakközépiskola és Kollégiumban IT környezet a Sziksziben Csaknem 230 kliens Ebből 21 a HaXSoN

Részletesebben

Parametrikus tervezés

Parametrikus tervezés 2012.03.31. Statikus modell Dinamikus modell Parametrikus tervezés Módosítások a tervezés folyamán Konstrukciós variánsok (termékcsaládok) Parametrikus Modell Parametrikus tervezés Paraméterek (változók

Részletesebben

a szakképzettség angol nyelvű megjelölése: BA in Graphic Design

a szakképzettség angol nyelvű megjelölése: BA in Graphic Design Hallgatói tájékoztatás Képzési forma, munkarend: Alapképzés, nappali munkarend Képzési idő: 6 félév A szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése: szakképzettség: tervezőgrafikus a szakképzettség angol

Részletesebben

Folyamat ésszerűsítés. Hidak a jövőbe. Szerszámok / Méréstechnika / Automatizáció

Folyamat ésszerűsítés. Hidak a jövőbe. Szerszámok / Méréstechnika / Automatizáció Folyamat ésszerűsítés Hidak a jövőbe Szerszámok / Méréstechnika / Automatizáció Küldetésünk Ön műszakilag igényes termékeket vagy alkatrészeket készít. Mi a gyártás hatékonyságáról és megbízhatóságáról,

Részletesebben

Oktatási tevékenység fejlesztése

Oktatási tevékenység fejlesztése Magyar Elektrotechnikai Egyesület Oktatási tevékenység fejlesztése Orlay Imre OET 2012. nov. 24. Mátrafüred Visszatekintés 3 éves üzleti terv keretében került meghirdetésre az oktatási tevékenys kenység

Részletesebben

SZÁMALK SZAKKÖZÉPISKOLA

SZÁMALK SZAKKÖZÉPISKOLA KÉPZÉS MEGNEVEZÉSE: Felhasználóbarát digitális szolgáltatások fejlesztése (Használhatósági szakértő/usability expert alapok fakultáció) Készítette: dr. Mlinarics József ügyvezető elnök Magyar Tartalomipari

Részletesebben

Tisztelettel köszöntöm a RITEK Zrt. Regionális Információtechnológiai Központ bemutatóján. www.ritek.hu

Tisztelettel köszöntöm a RITEK Zrt. Regionális Információtechnológiai Központ bemutatóján. www.ritek.hu Tisztelettel köszöntöm a RITEK Zrt. Regionális Információtechnológiai Központ bemutatóján. www.ritek.hu BEVEZETŐ az ASP-szolgáltatásról Az ASP-szolgáltatás (Application Service Providing) előnyei A megrendelő

Részletesebben

CNC GÉPKEZELŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI

CNC GÉPKEZELŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI CNC GÉPKEZELŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A CNC gépkezelő mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A CNC gépkezelő mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A CNC gépkezelő mestervizsgára jelentkezéshez

Részletesebben

Battanoda (Nyelviskola) Kft. Oktatási ajánlata cégek és közintézmények részére, a szakképzési hozzájárulás terhére.

Battanoda (Nyelviskola) Kft. Oktatási ajánlata cégek és közintézmények részére, a szakképzési hozzájárulás terhére. Battanoda (Nyelviskola) Kft. Oktatási ajánlata cégek és közintézmények részére, a szakképzési hozzájárulás terhére. I. A Battanoda Kft. 2011 októberében államilag elismert akkreditált oktatási intézmény

Részletesebben

Általános célként olyan kompetenciák és ismeretek elsajátítását célozza meg:

Általános célként olyan kompetenciák és ismeretek elsajátítását célozza meg: A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete képzési tevékenységével, hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a szervezet által megszólított és elért egyén / közösség, képessé váljon egyéni,

Részletesebben

A TÜV Rheinland InterCert Kft. Akadémia. Tanulmányi szabályzat

A TÜV Rheinland InterCert Kft. Akadémia. Tanulmányi szabályzat A TÜV Rheinland InterCert Kft. Akadémia Tanulmányi szabályzat TÜV Rheinland InterCert Kft. Akadémia üzleti terület Cím: 1132 Budapest, Váci út 48 / A - B. Telefon: 461-1240 Fax: 461-1199. E-mail: akademia@hu.tuv.com

Részletesebben

1. Eredményes befolyásolás Kapcsolatépítés és eredmények elérése (20 óra)

1. Eredményes befolyásolás Kapcsolatépítés és eredmények elérése (20 óra) Felnőttképzés Képzéseink jelentős része a fejlesztéspolitikai témákhoz kapcsolódik: érintik az egyedi projekt szintet, ugyanúgy, ahogy a programozás ciklusát is. Ügyfeleink számára előzetes igényfelmérés

Részletesebben

GEOMATECH @ Élményszerű természettudomány

GEOMATECH @ Élményszerű természettudomány GEOMATECH @ Élményszerű természettudomány A KÉPZÉS RÖVID ISMERTETÉSE A GEOMATECH matematikai és természettudományos feladattár és képzés-támogatási portál olyan korszerű, digitális, a Nemzeti alaptantervhez

Részletesebben

Bevezetés A harmadik szoftverkrízis korát éljük! Szoftverkrízisek: 1. nincs elég olcsó: hardver, szoftver, programozó 2. nincs elég olcsó: szoftver, p

Bevezetés A harmadik szoftverkrízis korát éljük! Szoftverkrízisek: 1. nincs elég olcsó: hardver, szoftver, programozó 2. nincs elég olcsó: szoftver, p A MeMOOC online informatikai egyetem és a szoftverkrízis Dr. Kusper Gábor, EKE Dr. Nehéz Károly, ME Dr. Hornyák Olivér, ME Bevezetés A harmadik szoftverkrízis korát éljük! Szoftverkrízisek: 1. nincs elég

Részletesebben

Gyr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. KOLLEKTÍV SZERZDÉS. 1. SZ. MELLÉKLETE egységes szerkezetben Bérbesorolási rendszer

Gyr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. KOLLEKTÍV SZERZDÉS. 1. SZ. MELLÉKLETE egységes szerkezetben Bérbesorolási rendszer Gyr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. KOLLEKTÍV SZERZDÉS 1. SZ. MELLÉKLETE egységes szerkezetben 2017. Bérbesorolási rendszer Tartalomjegyzék Vasúti tevékenység bérbesorolási rendszere... Hiba! A könyvjelz nem

Részletesebben

Termékéletciklus-kezelésen alapuló számítógépes tervezés

Termékéletciklus-kezelésen alapuló számítógépes tervezés Termékéletciklus-kezelésen alapuló számítógépes tervezés Dr. Váradi Károly Farkas Zsolt Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gép- és Terméktervezés Tanszék, Piros Attila C3D Műszaki Tanácsadó

Részletesebben

KREATÍV MOZGÁSFORMÁK. 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzés MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI KÉRDŐÍV ÉRTÉKELÉSE

KREATÍV MOZGÁSFORMÁK. 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzés MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI KÉRDŐÍV ÉRTÉKELÉSE KREATÍV MOZGÁSFORMÁK 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzés MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI KÉRDŐÍV ÉRTÉKELÉSE Tanfolyam képzési időtartama: 2014. október 27-29. (30 óra elméleti és gyakorlati képzés) Tanfolyam

Részletesebben

A programozó matematikus szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004. tanévtől, felmenő rendszerben

A programozó matematikus szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004. tanévtől, felmenő rendszerben A programozó matematikus szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004. tanévtől, felmenő rendszerben Szak neve: programozó matematikus szak Tagozat: levelező Képzési idő: 6 félév Az oktatás nyelve: magyar

Részletesebben

A tanácsadó szerepe az OKJ-s képzésekben, illetve a felnőttek szakma váltása előtt F A R K A S L E N G Y E L I N G R I D

A tanácsadó szerepe az OKJ-s képzésekben, illetve a felnőttek szakma váltása előtt F A R K A S L E N G Y E L I N G R I D A tanácsadó szerepe az OKJ-s képzésekben, illetve a felnőttek szakma váltása előtt F A R K A S L E N G Y E L I N G R I D 2 0 1 4. O K T Ó B E R 3 0. A téma aktualitása Hol tart a mai felnőttképzés? Ki

Részletesebben

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása 1. A programmodul azonosító adatai 1.1. Program megnevezése Digitális fényfépezés alapismeretei 1.2.. A modul sorszáma 2 1.3. A modul megnevezése A fényképezés

Részletesebben

SONIMA. Az Ön partnere a moduláris üzleti szolgáltatások terén

SONIMA. Az Ön partnere a moduláris üzleti szolgáltatások terén SONIMA Az Ön partnere a moduláris üzleti szolgáltatások terén 1 Moduláris megoldások Manufacturing Gyártás Assembly Szerelés Industrial Ipari Cleaning tisztítás Warehousing Raktározás Logisztika Logistics

Részletesebben

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (TARGONCAVEZETŐ) tanfolyam (OKJ )

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (TARGONCAVEZETŐ) tanfolyam (OKJ ) Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: Ütemezés: Időtartam: Folyamatos indulás A tanfolyamot céges ügyfeleknek, csoportos képzés esetén kínáljuk! Egyéni jelentkezéseket nem tudunk fogadni. Intenzív

Részletesebben

NETTUTOR AZ OKTATÁSSZERVEZÉS SZÁMÍTÓGÉPES TÁMOGATÁSA

NETTUTOR AZ OKTATÁSSZERVEZÉS SZÁMÍTÓGÉPES TÁMOGATÁSA NETTUTOR AZ OKTATÁSSZERVEZÉS SZÁMÍTÓGÉPES TÁMOGATÁSA Kis Ferenc, kis.f@szamalk-inf.hu SZÁMALK Informatika Rt. Az utóbbi években az elektronikus oktatás területén egyre több vállalat próbál különböző multimédiás

Részletesebben

Felfedezés. Elemzés. Optimalizálás. AutoCAD. Civil 3d

Felfedezés. Elemzés. Optimalizálás. AutoCAD. Civil 3d Felfedezés. Elemzés. Optimalizálás. AutoCAD Civil 3d Innovatívabb megoldásokat tehet le az asztalra Az AutoCAD Civil 3D szoftver jobb módszert kínál az építőmérnöki projektek tervezési, elemzési és dokumentálási

Részletesebben