Módosított (2020. március 23.) tájékoztató a szabadon választott tanítási órákról a 2020/2021. tanévre 10. évfolyam Tisztelt Szülő!
|
|
- Katalin Vörös
- 4 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Módosított (2020. március 23.) tájékoztató a szabadon választott tanítási órákról a 2020/202. tanévre 0. évfolyam Tisztelt Szülő! A meghirdetett szülői értekezlet elmarad. Az alábbiakban a 2020/202. tanévben induló szabadon választott tanítási órákról (továbbiakban fakultációs órákról) tájékoztatom Önt. A tájékoztató elérhető az intézmény honlapján is. A fakultációválasztás jogszabályi háttere A lési-oktatási intézmények működéséről és a közlési intézmények névhasználatáról szóló 20/202.(VIII. 3.) EMMI rendelet 4. () bekezdése alapján: Ha a tanulót kérelmére felvették a szabadon választott tanítási órára, a tanítási év végéig, vagy, ha a tanítási év vége előtt befejeződik, az utolsó tanítási óra befejezéséig köteles azon részt venni. Erről a tényről a szabadon választott tanítási órára történő jelentkezés előtt a tanulót és a tizennyolc év alatti, továbbá a gondnokság alatt álló tanuló (a továbbiakban a tizennyolc év alatti és a gondnokság alatt álló együtt: kiskorú tanuló) szülőjét írásban tájékoztatni kell. A szabadon választott tanórai foglalkozást az értékelés és a minősítés, a mulasztás, továbbá a magasabb évfolyamra lépéstekintetében úgy kell tekinteni, mint a kötelező tanítási órát. A tanulónak -kiskorú tanuló esetén a szülőnek -írásban nyilatkoznia kell arról, hogy a szabadon választott tanítási órákra történő jelentkezés jogkövetkezményeit tudomásul vette. Miért érdemes fakultációt választani? Mert felkészít a közép- és emelt szintű érettségi vizsgára (a -2. évfolyamon már nem tanított tantárgyakból is), segíti az érdeklődés elmélyítését.
2 Általános tudnivalók Iskolánk tanulóinak joga (kiskorú tanuló esetén a szülő hozzájárulásával), hogy válasszanak a -2. évfolyamon tanulható választandó tantárgyak közül. A lista tartalmazza az adott tantárgyakat előreláthatóan tanító ok it. A fakultációt tanító tanár a következő tanévi tantárgyfelosztás elkészítése után válik véglegessé. Hogyan lehet felvenni fakultációs tantárgyat? A választott tantárgy tanulására vonatkozó előzetes igény benyújtásának időpontja: április 5. A választott tantárgy tanulására vonatkozó igény benyújtásának módja: elektronikusan az intézmény honlapján keresztül (belépés: a tanuló oktatási azonosítójával és a születési évhónap-nap feltüntetésével): A döntésnél az alábbiakat kell figyelembe venni: Nem emelt tagozaton tanuló diák: egy fakultációs tantárgy választása kötelező; a második, harmadik tárgy választása fakultatív; Emelt tagozaton tanuló diák: a nem emelt szinten tanult tantárgy(ak)ból választhat fakultációt; A fakultáció kiválasztásának szabadságát korlátozhatja, hogy van-e elegendő számú jelentkező a csoport elindításához (a minimális csoportlétszám 8 fő/csoport), a következő évi tantárgyfelosztása tartalmazza-e az adott fakultációs tantárgyat. 2
3 Hogyan értékeljük a fakultációt? A fakultációt az értékelés és a minősítés, a mulasztás, továbbá a magasabb évfolyamra lépés tekintetében úgy kell tekinteni, mint a kötelező tanítási órát. A választott tantárgyból félévkor és tanév végén osztályzatot kap a tanuló. Az alapórák mellett működő fakultációk esetében egy osztályzatot kap a tanuló. Változtatás a fakultációs órákban Indokolt esetben a választás módosítása kezdeményezhető írásban (kiskorú tanuló esetében szülői beleegyezéssel) az iskolavezetésnél szeptember 5-éig. Ha a választott tantárgy tanításának megkezdése után kapcsolódik be a tanuló a tantárgy tanulásába, akkor különbözeti vizsgát tesz. A tantárgy tanulásának megkezdését tanév végén, illetve tanév elején szeptember 5-ig kezdeményezheti a tanuló írásbeli kérelemmel, kiskorú tanuló szülői hozzájárulással. A fakultációs tantárgy tanulásának leadását az osztályozás után júniusban vagy augusztusban lehet kérelmezni a tanulónak (kiskorúság esetén szülői jóváhagyással), kivéve a rendes érettségi vizsga évében, amikor félévkor is kérhető a fakultáció leadása. Gyula, március 23. Tisztelettel: Zámori Ida intézményvezető 3
4 Útmutató a fakultációválasztáshoz Maximum 3 képzés választható az alábbi 3 tantárgycsoportból úgy, hogy a kiválasztott csoportból tantárgy választható. A matematika, a magyar nyelv és irodalom, a történelem, a fizika tantárgyak az alapórákkal egyidejűleg kerülnek megszervezésre egy ban. A többi fakultációs tantárgy esetén a +óraszám az adott tantárgy alapóraszámán felüli óraszámot jelenti: az alapórákon felül a fakultációs sávban tanulják a diákok az óraszámnak megfelelően a tantárgyat. A Matematika - emelt 6 Székely András B Magyar nyelv és irodalom emelt 6 Győri Etelka C Történelem emelt. évfolyamon 5 2. évfolyamon 7 Dr. Erdészné Németi Anikó Földrajz emelt. évfolyamon 2 2. évfolyamon 2 Angol nyelv emelt +3/hét Olasz nyelv emelt +3 Német nyelv emelt +3 Francia nyelv emelt +3 Spanyol nyelv emelt +3 Kukár István Szász Éva Szűcs Katalin Julianna Farkas Gabriella Cziczeri Noémi Katalin Dr. Bartókiné Szilágyi Nikolett Fizika emelt. évfolyamon 2 2. évfolyamon 3 Informatika emelt 2 Kémia emelt 3 Testlés emelt +2 Kovács Ilona Galbáts Dénes Ágost Szilágyi János Hajdu Zoltán János Biológia emelt +2 Mozgóképkultúra és médiaismeretközép Papp Mónika Győri Etelka Latin és orosz nyelvekből kezdő szintű csoportok indulnak. évfolyamon (2 ) szakköri formában. 4
5 Kérdés esetén Tóth István intézményvezető-helyettes áll a szülők, tanulók rendelkezésére munkanapokon 8-6 óra között. 5
Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban
Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a
Fakultációs lehetőségek szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban
Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2012. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a
Tájékoztató az emelt szintű érettségi felkészítésről
Tájékoztató az emelt szintű érettségi felkészítésről 10. évfolyam Összeállította: Csajági Sándor igh. Érettségi Kétszintű érettségi: Középszint Kötelező 5 tantárgy Szakképző évfolyam feltétele Felsőfokú
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200909 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2020 2021. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail
Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2016/
Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2016/2017. www.bolyai-starjan.sulinet.hu http://www.felvi.hu I. Emelt szintű előkészítők Célja: - az utolsó két évfolyamon heti plusz két órában az emelt szintű
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu
Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben
Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra a 2015/2016. tanévben A 11. (12-13.) évfolyamon a tanrend az érettségi - felsőoktatási felvételi igényekhez igazodik Tanulóink korábbi választásuktól
6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2
2017/2018. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésrõl szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989
ÚJPEST CSOKONAI Alapítva:1989 Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév U JPESTI CSOKONAI VITE Z MIHA LY A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM 1048 Budapest Bo rfesto u. 5-9. www.csvmg.hu ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége
HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP
2017 2017 2017 Szeptember 01 02 03 1. tanítási nap 04 05 06 07 08 09 10 2. tanítási nap 3. tanítási nap 4. tanítási nap 5. tanítási nap 6. tanítási nap 11 12 13 14 15 16 17 7. tanítási nap 8. tanítási
Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév
Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Tartalom A kétszintű érettségi vizsga rendszere A pontszám számítás Intézményi ajánlatok és lehetőségek További segítség Kérdések-válaszok A kétszintű érettségi
6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2
2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL
TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL A Kispesti Deák Ferenc Gimnázium OM azonosítója: 035253 Telephely kódja: 001 A továbbtanulásra való jelentkezés határideje: 2019. február 18. PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ SZÜLŐI
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Kecskeméti Katona József Gimnázium Becsület és dicsőség az érdemesnek! 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3. Telefon: 76/481-583 www.kjg.hu OM azonosító: 027944 A 2016-2017. tanévben
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23.
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2015. április 23. A kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.
Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban
Képzési rend 2016-2017. tanév Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban 9. A humán tantervű osztály magyar nyelv és irodalom csoport (17 fő) Tagozatkód: 001 1. : angol nyelv, német
NÉGY- ÖT ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS. Tagozatkód 4000
NÉGY- ÖT ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS Tagozatkód 4000 Négy évfolyamos gimnázium Az oktatás sajátos jellemzője Emelt szintű reál irányultságú osztály: első idegen nyelv angol, emelt szintű oktatás matematikából,
Fakultáció-kétszintű érettségitovábbtanulás. Szülői tájékoztató-2019
Fakultáció-kétszintű érettségitovábbtanulás Szülői tájékoztató-2019 Érettségi: Magyar nyelv és irodalom Történelem Matematika Egy idegen nyelv Választott tárgy: A választott egyetem elvárásaitól függhet!
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu
Emelt- vagy középszintű felkészítés? Tájékoztató. a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról február 20.
Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról 2019. február 20. A felsőoktatásba való bekerülés feltétele Alapképzésre, osztatlan képzésre az a jelentkező vehető
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24.
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2014. április 24. Az kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.
Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2017/ https://www.oktatas.hu
Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2017/2018. www.bolyai-starjan.sulinet.hu http://www.felvi.hu https://www.oktatas.hu www.felvi.hu Hol tanuljak tovább? I. Emelt szintű előkészítők Célja: - az
Új tagozatok a as tanévben!
1 Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium SAPERE AUDE! MERJ GONDOLKODNI! Új tagozatok a 2017-2018-as tanévben! A tanulók érdeklődésük és felvételi eredményeik alapján kerülhetnek be
Szerb Antal Gimnázium
Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium Budapest, Batthyány Ilona u. 12. Tel.: 4001-814; Fax.: 401-0549 E-mail: szag@szag.hu; OM: 035249 A Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium Felvételi Szabályzata
Információk a 10. évfolyamot érintő választási lehetőségekről
Információk a 10. évfolyamot érintő választási lehetőségekről Érettségi vizsga tárgyai 1. Magyar nyelv és irodalom 2. Matematika 3. Történelem 4. Idegen nyelv 5. Ágazati szakmai érettségi vizsga Érettségi
Beiskolázási tájékoztató
Beiskolázási tájékoztató A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium (OM azonosító 035987) a 2019/2020. tanévre a következő képzési formákat hirdeti meg: Négyosztályos gimnáziumi
A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása:
1 A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója Cím: 1016, Budapest, Mészáros utca 5-7. Tel/Fax: 225-7055 OM azonosító: 035219 Intézményvezető: Bajkó Judit Tanulmányi területek
TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYÉNI TANREND ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ A 11. ÉVFOLYAMRA. a 2019/2020. tanévben
TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYÉNI TANREND ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ A 11. ÉVFOLYAMRA a 2019/2020. tanévben A 11. (12.) évfolyamon a tanrend az érettségi - felsőoktatási felvételi igényekhez igazodik Tanulóink korábbi választásuktól
OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium OM azonosító:036729 9700 Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/501-341 e-mail: info@kdg.szombathely.hu www.kdg.sulinet.hu Felvilágosítást ad:
HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP 01 02
2017 20 szeptember 01 02 03 04 05 06 07 08 09 1. tanítási nap 2. tanítási nap 3. tanítási nap 4. tanítási nap 5. tanítási nap 10 11 12 13 14 15 16 6. tanítási nap 7. tanítási nap 8. tanítási nap 9. tanítási
óra osztályfőnöki órák
szeptember 1. csütörtök 8.00 majd 5. óra 5. óra 6. óra Első tanítási nap - TANÉVNYITÓ ÜNNEPÉLY 2-3-4. óra osztályfőnöki órák angol nyelvi szintfelmérés az 9.A, 9.B, 9.D osztályokban tájékoztató a közösségi
4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2
2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003
1. A tanulók április 13-ig adhatják le a tantárgy és a felkészülési szint megválasztásával kapcsolatos döntésüket.
AZ EMELT ÉS KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGIRE FELKÉSZÍTŐ FAKULTÁCIÓKKAL KAPCSOLATOS FONTOSABB TUDNIVALÓK A 2015/2016. TANÉVBEN a 11. A, a 11.B, a 11.C és a 11.D OSZTÁLYBA LÉPŐKNEK 1. A tanulók április 13-ig adhatják
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A pedagógusok iskolai végzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tanított tárgyak
KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA
A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait
Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez
1. sz. melléklet (Az OKTV első fordulójából továbbjutott tanuló hozza magával a következő fordulóba.) Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez... Az élő idegen nyelvek versenyén a szlovén nemzetiségi nyelv kivételével
AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli
AZ ISKOLA ADATAI Postacímünk: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, 4029 Debrecen, Csengő u. 4. E-mail: titkarsag@kossuth-gimn.unideb.hu Web-oldal: www.kossuth-gimn.unideb.hu
BEISKOLÁZÁS 2014/2015
BEISKOLÁZÁS 2014/2015 Az iskola jellege, célkitűzése: Gimnáziumunkban az általános műveltséget megalapozó, kétszintű érettségi vizsgára, felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére, valamint a munkába állásra
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail: info@pok.suli.hu
Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium
Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Beiskolázási nyílt nap Szülői értekezlet 2018. szeptember 12. Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Sok szeretettel köszöntjük a kedves Szülőket, Hozzátartozókat, Érdeklődőket!
A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE
A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE 1 KÉPZÉSEK KÓDSZÁMAI Az iskola azonosítási (OM) kódja: 031200, telephely kód: 001 6 évf. reál orientációs
Felvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti
OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító:036729 9700 Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/501-341 e-mail: info@kdg.szombathely.hu www.kdg.sulinet.hu Felvilágosítást ad: Módos Tibor igazgató és Merklin Ferenc igazgatóhelyettes
Emelt szintű érettségire készítés szabályzata
Kandó Kálmán Szakközépiskola Emelt szintű érettségire készítés szabályzata 2009. Kandó Kálmán Szakközépiskola Az emelt szintű érettségire való felkészítésről 1. Jogszabályi alapok I. Az emelt szintű érettségire
Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények
HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2013-2014-es tanévre Szakközépiskola 01 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉP (német) (1 osztály 34 fő) 02 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.
Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma:
Hódmezővásárhely Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma: 200893 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Németh László u. 16. Telefonszám: 62/533-137 Fax: 62/533-137 E-mail: titkarsag@nlg.httpf.hu
Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez
(Az OKTV első fordulójából továbbjutott tanuló hozza magával a következő fordulóba.) 1. sz. melléklet Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez... Az élő idegen nyelvek versenyén a szlovén nemzetiségi nyelv kivételével
ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS
ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2016. MÁJUS-JÚNIUS OSZTÁLYOK ÉRETTSÉGI EREDMÉNYE 12.A 12.B 12.C 12.E Közép % 70,31 82,95 68,79 84,98 81.05 Emelt % 70,35 78,72 71,76 80,29 78,1 eltérés -0,04 4,23-2,97 4,69 2,95 Tanév
Szegedi Baptista Középiskola
Szegedi Baptista Középiskola OM azonosító száma: 200917 Cím: 6724 Szeged, Rigó u. 24/D Telefonszám: 20/478-4819, 62/246-062 E-mail: szeged@baptistaoktatas.hu Honlap: www.mffg.hu; szeged.baptistaoktatas.hu
KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM. Érettségi Május - Június
Érettségi 2018. Május - Június Tények, számok a vizsgákról 2018 május-júniusában érettségi vizsgát tett 116.939 114.360 110.625 106.907 109.275 fő Az összes értékelt tantárgyi vizsga: 481.668 459.183
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes
Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Nyíregyháza, Ungvár sétány 19.
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2018-2019-ES TANÉVRE Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Nyíregyháza, Ungvár sétány 19. Tel./fax: 42/444-300 Honlap:
14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje:
14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje: Kivonat intézményünk Pedagógia Programjából: 2.8.1. A magasabb évfolyamba lépés feltételei
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen
SEGÍTÜNK A JÓ DÖNTÉSBEN!
SEGÍTÜNK A JÓ DÖNTÉSBEN! Ha ezt olvasod, az első jó döntést már meg is hoztad. Talán még bizonytalan vagy az iskolaválasztást illetően, de lehet, hogy már tudod, milyen irányba akarsz elindulni. Segíteni
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek
DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM
DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 9. sz. függeléke OM azonosító kód: 031198 Elfogadva: 2017. június 06. Hatálybalépés ideje: 2017. szeptember
Soproni Széchenyi István Gimnázium
Soproni Széchenyi István Gimnázium AZ ISKOLA EGYES ÉVFOLYAMAIN TANÍTOTT TANTÁRGYAK ÉS EZEK ÓRASZÁMAI A Soproni Széchenyi István Gimnázium Pedagógiai Programjának 5. sz. melléklete Elfogadta a Soproni Széchenyi
SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA
SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA A KÍNAI NYELVOKTATÁS MEGSZERVEZÉSÉNEK ÉS MŰKÖDÉSÉNEK INTÉZMÉNYI SZABÁLYAI 2018. október 1. SZTEJKI Kínai nyelvoktatás SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek
Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Beiskolázási Tájékoztatója
Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Beiskolázási Tájékoztatója 6060 Tiszakécske, Erkel fasor 10. Telefon: 76/441-255, Fax: 76/440-063 OM azonosító:
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016-os tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
ANGOL NYELV ÖSSZ ÖSSZ. össz 4,85 81 4,83 137 4,89 126 4,90 99 4,93 147 4,88 195 4,81 181 4,89 183 5,00 3 4,75 4 5,00 3
ANGOL NYELV 2007/08 2008/09 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 2013/14 2014/15 5,00 17 4,65 17 4.95 20 4,90 21 5,00 21 4,92 25 5,00 22 4,87 15 12.a 5,00 10 5,00 7 5,00 4 5,00 2 5,00 9 4,94 18 4,88 16 5,00
Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280
Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,
2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei
A tanév alatti vizsgák rendje a pedagógiai program alapján: 2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei
Fakultáció-kétszintű érettségitovábbtanulás. Szülői tájékoztató-2017
Fakultáció-kétszintű érettségitovábbtanulás Szülői tájékoztató-2017 Érettségi: Magyar nyelv és irodalom Történelem Matematika Egy idegen nyelv Választott tárgy: A választott egyetem elvárásaitól függhet!
Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)
KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
Igazgató: Veizer Valéria ( Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes
1. Általános tudnivalók: Az intézmény neve: Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium OM azonosító: 032582 Címe: 2170 Aszód, Régész utca 34. Telefon/Fax: 06-28-400 611 / 06-28-400
Magyar László Gimnáziuma eseménynaptára a 2015-2016. tanévre
A Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium eseménynaptára a 2015-2016. tanévre Eseménynaptár 2015-2016. tanév Augusztus Aug. 17. 9 h Dátum Esemény Tantárgyfelosztás,
A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata
A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata Készítette: Dr. Mező Ferenc Gimnázium 2017.09.01. A 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet 24. pontjáénak felhatalmazása alapján a tanulmányok alatti vizsgák ideje, részei,
Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:
Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,
Than Károly Ökoiskola. Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola. A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje
Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A Than Károly Ökoiskolában a tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet
Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.
Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz
Helyi tanterv melléklete
Helyi tanterv melléklete 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások, óraszámaik, tananyag és követelmény 1.1. Az 1-4. évfolyamon tanított tantárgyak
tartalom érettségi érettségi és nyelvvizsga emelt szint szerepe emelt szintű oktatásra jelentkezés pontszámítás jogszabályi háttér
Kétszintű érettségi tartalom érettségi érettségi és nyelvvizsga emelt szint szerepe emelt szintű oktatásra jelentkezés pontszámítás jogszabályi háttér Az érettségi jellemzői Kétszintű közép és emelt szint
s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 31 1 2 3 4 5 6 1. szept. 1-6 tantestületi munkaközösségi ek évnyitó osztályfőnöki órák osztályfőnöki munkaközösség e 7 8 9 10 11
Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre
Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Szegedi Szakképzési Centrum 6722 Szeged, Gutenberg u. 11. Az intézmény OM azonosítója: 203052 Tel.: 62/425-322 E-mail: info@vasvari.hu Honlap: www.vasvari.hu
2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:
A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján
KÖZZÉTÉTELI LISTA A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2. Beiratkozás ideje, a fenntartó által engedélyezett osztályok száma
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG
Közzétételi lista 2014/2015
Közzétételi lista 2014/2015 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához VÉGZETTSÉG
ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás:
ÓRATERV 3.. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és a követelmények Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő
ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS
ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2018. MÁJUS-JÚNIUS OSZTÁLYOK ÉRETTSÉGI EREDMÉNYE I. százalék 12.A 12.B 12.C 12.D 12.E Emelt 66,28 72,29 70,62 75,88 78,04 Közép 73,97 81,51 73,81 82,53 83,55 Együtt 72,62 78,83 73,16
5. számú melléklet. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai
5. számú melléklet Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai Óraterv a 006 szeptemberétől (7.A; 7.B; 9.C) induló reál és humán osztályok számára (hat-és négyosztályos), Utoljára
Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV
Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV 2016 A GIMNÁZIUM HELYI TANTERVE Iskolánk küldetéséből, feladataiból eredően az oktatás minőségét, hatékonyságát, a tanulói teljesítmény növelését
Igazolás. az adott középiskola pedagógiai programja szerint a középiskolai szakaszt lezáró évfolyam tanévét kettővel megelőző évfolyam tanulójáról
1. sz. melléklet (Jelentkezési lap)... Jelentkezési lap OKTV-re tantárgy kategória felkészítő tanár(ok)...... a tanuló aláírása a szülő (gondviselő) aláírása (Csak akkor, ha a jelentkező nem nagykorú.)
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége
Érettségi statisztika május-június
Érettségi statisztika 2014. május-június Vizsgacsoportok összetétele vizsgajelentkezés típusai szerint (109 fő) 12.A 12.F 12.B Összesen Rendes érettségi tevő 24 9 31 64 Bukás miatt előrehozott érettségit