A tárgyalás előkészítése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A tárgyalás előkészítése"

Átírás

1 A tárgyalás előkészítése Be. XII. fejezet Tóth Mihály

2 Az előkészítés rendszerei A vádesküdtszéki rendszer Lényege: olyan előkészítési rendszer, ahol a majdani ítélkezési fórum is esküdtszék, ám attól az előkészítés szervezetileg elkülönül; laikus (de nem az ítélethozatalban részt vevő) bírák döntenek tehát a vádemelés megengedhetőségéről is. Szokás ezért angol rendszernek is nevezni. Az esküdtek a vádlevél tervezetének bíró általi előterjesztése, s a vád bizonyítékainak megismerése alapján szótöbbséggel döntenek arról, benyújtható, illetve tárgyalható-e a vád. Ez az eljárás nem nyilvános, a védelemnek érdemi beleszólási joga nincs. Előnye az alapos szűrő szerep, hátránya a körülményesség és az egyoldalúság. A vádtanácsi rendszer Lényege: a vádtanács - a vizsgálóbíró felügyeleti és fellebbviteli hatósága (rendszerint 5 bíró) dönt az ügyész vádjavaslatának törvényességéről és megengedhetőségéről. Igenlő döntés esetében a vádtanács a vádemelést engedélyező fórum (francia rendszer). Előnye a vád külső kontrollja, hátránya a vádmonopóliumon okozott törés, az eljárási feladatok megoszlásának sérelme.

3 A hazai fejlődés A kezdeti fejlődés során befogás (nem nemes) illetve idézés (nemes) esetére korlátozódott. A XVIII. századtól a perbefogásról a megyei közgyűlés döntött, ő bízta meg a tiszti ügyészt a vádlevél elkészítésével és benyújtásával A Bp. (1896) törvényszéki hatáskörbe tartozó közvádas ügyekben fakultatív vád alá helyezési kontrollt honosított meg: a három szakbíróból álló vádtanács csak a terhelt kifogása esetén vizsgálta a vádirat tárgyalhatóságát óta a vádemelés kizárólagos ügydöntő fóruma az ügyész, az előkészítés az ítélkező bíróság feladata.

4 Az előkészítés elvi problémái Vádvizsgálat kérelemre vagy hivatalból? (vádemelés és jogorvoslat) Érdemi szűrő szerep, vagy formai követelmények ellenőrzése? Iratvizsgálat vagy meghallgatás is? Ki végezze? (összeférhetetlenségi problémák) KOMPRPOMISSZUM-KÍSÉRLET: a törvényes vád szigorúbb követelményrendszere

5 A törvényes vád hiányának következményei (Vádemelésre jogosult, bírósághoz intézett indítványában, meghatározott személy, pontosan körüliírt, Btk.-ba ütköző cselekménye miatt az eljárás lefolytatását kezdmeényezi)

6 Előkészítés a hatályos hazai jogban A vád tárgyalásra való alkalmasságának első alapos vizsgálatát maga az ítélkező bíró (bíróság) végzi el. Előnye a döntés következményeiben testet öltő felelősség (a bíró nem hárítja át a felelősséget) de ez a hátránya is: nincs külső, független kontroll. A vád tárgyalásra alkalmatlanságát csak kivételesen állapítják meg.

7 A fórumrendszer és a döntések összefoglaló vázlata a tanács elnökének jogköre - áttétel, egyesítés, elkülönítés, - felfüggesztés - intézkedés eljárási cselekmény elvégzése iránt, - vádtól eltérő minősítés, - bíróság tanácsa elé utalás, - öt tagú tanács elé utalás, - a vádirat közlése, - kitűzés, idézés értesítés tanácsülési jogkör - Megszüntetés - személyi szabadság elvonásával vagy korlátozásával járó kényszerintézkedések (+ minden, az elnök hatáskörébe tartozó kérdés, ha az elnök így dönt) az előkészítő ülés jogköre Kötelező: - ha a bíróság személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés elrendeléséről dönt, - ha a vádlott vagy védő a tanú különösen védetté nyilvánításának megszüntetését indítványozza - közvetítő eljárás lefolytatásának indítványozása (15 napon belül) Fakultatív: - ha az ügyész vagy a vádlott meghallgatása látszik bármilyen okból szükségesnek,

8 Az áttétel egyesítés, elkülönítés és az Alkotmánybíróság 23/2014. (VII. 15.) AB határozat (a három csapás halmazati szabályairól) Megállapítható, hogy a legalább három személy elleni erőszakos bűncselekményt elkövetők esetében nem előrelátható, hogy mikor kerülhet sor a szigorúbb halmazati szabályok alkalmazására, köztük az életfogytiglani szabadságvesztés kötelező kiszabására. Ezen elkövetők esetleges eltérő eljárásjogi helyzete megteremti annak a lehetőségét, hogy ne azonos büntetőjogi fenyegetettséggel nézzenek szembe, amely kiszámíthatatlanná, és a címzettek számára előre nem láthatóvá teszi a Btk., valamint a régi Btk. kifogásolt rendelkezésének alkalmazását. (fontos megállapítások a büntetés-kiszabás kérdésében is): Az elkövetett bűncselekmények súlyához igazodó, a büntetési rendszer alaptörvényi kritériumainak megfelelő differenciált büntetéskiszabást e speciális halmazati szabályok esetében az szolgálta volna, ha a jogalkotó megteremtette volna a jogalkalmazói mérlegelés lehetőségét a határozott ideig tartó, illetve az életfogytig tartó szabadságvesztés alkalmazhatósága között, amely lehetővé tenné az egyéniesített büntetés kiszabását. az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Btk. 81. (4) bekezdése második mondata, valamint a régi Btk. 85. (4) bekezdése második mondata, az életfogytiglani szabadságvesztés büntetés kötelező alkalmazása ellentétes az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével, mert nem felel meg a jogállami büntetési rendszerrel kapcsolatos Alaptörvényből fakadó követelményeknek.

9 A felfüggesztés Az eljárás felfüggesztésének van helye, ha - a vádlott ismeretlen helyen vagy külföldön tartózkodik,, és az eljárás nélküle nem folytatható, - a vádlott tartós súlyos betegsége vagy a bűncselekmény elkövetése után bekövetkezett elmebetegsége miatt az eljárásban nem vehet részt, - az eljárás lefolytatásához előzetes kérdésben hozott döntést kell beszerezni, - jogsegély szükséges, - nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett cselekmény miatti büntető eljáráshoz a szükséges döntést be kel szerezni. Három új felfüggesztési ok : - alkotmánysértő(nek vélt) jogszabály észlelése esetén az AB-hoz fordul, - jogszabályba ütköző önk.r. esetén a Kúriához fordul, - Európai Bíróság előzetes döntéshozatala érdekében Sor kerülhet felfüggesztésre még ismert külföldi tartózkodási helyű vádlottal szemben akár a vádlott kérelmére, akár hivatalból. Ha korábban az ügyész nem élt vádhalasztással, kábítószerrel visszaélés vagy tartás elmulasztása is alapul szolgálhat felfüggesztésre az e két bűncselekményhez kapcsolódó speciális feltételek esetén. Végül a közvetítő eljárás lefolytatás érdekében is lehetőség van a felfüggesztésre legfeljebb 6 hónapra.

10 Előkészítés AB-hoz fordulás Újabb példa - Biszku ügy (nemz. szoc. stb. tagadása 269/C. ) - Az indítványozó bíró az előtte folyamatban lévő eljárás felfüggesztése mellett az Alkotmánybírósághoz fordult, mert a támadott kormányrendelet melléklete lehallgató eszköznek minősíti a 10 órát meghaladó felvételi idejű miniatűr hangrögzítő eszközöket. Az indítványozó szerint a melléklet alapján olyan hangrögzítő berendezéseket kell titkosszolgálati eszköznek tekinteni, amelyeket a mai közhasználatban lévő hangrögzítő eszközök sokszorosan túlhaladnak. (visszaélés haditechnikai termékkel 263/B. )

11 Előkészítés Kúriához fordulás (2011. CLXI. tv. Bszi.) 24. (1) A Kúria a) elbírálja - törvényben meghatározott ügyekben - a törvényszék, továbbá az ítélőtábla határozata ellen előterjesztett jogorvoslatot, b) elbírálja a felülvizsgálati kérelmet, c) a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz, d) joggyakorlat-elemzést folytat a jogerősen befejezett ügyekben, ennek keretében feltárja és vizsgálja a bíróságok ítélkezési gyakorlatát, e) elvi bírósági határozatokat és elvi bírósági döntéseket tesz közzé, f) dönt az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközéséről és megsemmisítéséről, g) dönt a helyi önkormányzat törvényen alapuló jogalkotási kötelezettsége elmulasztásának megállapításáról, és h) eljár a hatáskörébe tartozó egyéb ügyekben.

12 Előkészítés Eu. Bíróságához fordulás ELŐZETES DÖNTÉSHOZATAL: Az ítélkező bíró az eu közösségi joga és a nemzeti jog összhangja hiányát véli megállapíthatónak, ezért az EU bíróságához fordul

13 Kitekintés: Magyar ügyek az előzetes döntéshozatal köréből C-404/07. sz. ügy Katz György által Sós István Roland ellen indított büntetőeljárásban (a pótmagánvádló tanúként kihallgatható) C-205/09.sz. ügy Eredics Emil és Vassné Sápi Mária ellen folytatott büntetőeljárásban (jogi személy ellen közvetítői eljárás nincs, az e körbe vonható bűncselekmények taxációja nem terjeszthető ki) C-328/04. sz. ügy Vajnai Attila ellen folytatott büntetőeljárásban (önkényuralmi jelképek büntetendőségét illetőúen az EU-nak nincs hatásköre)

14 Kitekintés: előzetes döntéshozatal során foglaltak állást pl. egy olasz ügyben gyermekkorú kihallgatásáról A magyar szabályozás is ennek megfelelően alakult: gyermekkorú kihallgatása (BKv 68.) Nyomozás során -ha mással nem pótolható - ha az ügyész a nyom. bíró általi kihallgatást még nem indítványozta, vagy ha ezt elutasították. (14 év alatti esetében nem utasítható el az ügyészi indítvány) Tárgyalás során 14. évét nem töltötte be 14 évét betöltötte - csak kiküldött megkeresett bíró útján, vagy zártcélú hálózattal A nyom. bíró már kihallgatta Különös indokoltság esetén A nyom. bíró még nem hallgatta ki Nem kell különös indok Ha idézhető, egyidejűleg idézni kell a gondozót és a törvényes képviselőt

15 5 tagú tanács elé utalás Törvényszék első fokon a) sokvádlottas, nagy terjedelmű ügy b) életfogytig tartó szabadságvesztés lehetősége, Járásbíróság első fokon 2011 március 1. napjától az a) pont esetén szintén két bíróból és három ülnökből álló tanácsban is eljárhat).

16 A megszüntetés Lényeges, hogy a megszüntetés a tárgyalás előkészítése során csak kivételesen kapcsolódhat a bizonyítékok értékeléséhez, hiszen ez tárgyaláson kívül nem történhet. Éppen ezért, a megszüntetési jogcímek között nem is szerepel a bizonyítottság hiányára alapított megszüntetés. A nyomozás során megismert megszüntetési jogcímek viszont kiegészülnek: - a vád benyújtás utáni elejtésével (ha nincs helye pótmagánvádnak, ellenkező esetben a sértettet értesíteni kell), - a vád szempontjából lényegtelen bűncselekményre vonatkozó megszüntetést kimondó döntéssel, - a nem törvényes vád, illetve a vádirat nem pótolt hiányossága esetkörével, - a tevékeny megbánás megszüntetést eredményezhető esetkörével. Mód van az előkészítés során is megrovás alkalmazására is.

17 A tárgyalásra idézés szabályai (2011. márc. 1.-től) A vádlottnak az idézést legalább nyolc nappal a tárgyalás előtt kell kézbesíteni. Az idézéssel egyidejűleg a bíróság a vádlottat tájékoztathatja arról, hogy a tárgyalás a távollétében megtartható, és vele szemben az eljárás befejezhető,ha előzetesen bejelenti, hogy a tárgyaláson nem kíván részt venni. Ha a vádlott előzetesen bejelenti, hogy a tárgyaláson nem kíván részt venni, és nincs védője, a bíróság a részére védőt rendel ki, és a védőt a kitűzött határnapra idézi.

18 Jogorvoslat a tárgy. elők. során Nincs helye fellebbezésnek a) a tárgyalás kitűzése és elhalasztása, b) bizonyos felfüggesztési okok (ismeretlen, hely, AB-hoz fordulás, előzetes döntéshozatal végett az EurópaI Bíróságához fordulás) d) a vádtól eltérő minősítés lehetőségének megállapítása, e) a bíróság tanácsa elé utalás vagy ennek megtagadása, f) az öttagú tanács elé utalás vagy ennek megtagadása, g)vádelejtés miatti megszüntetés (ha nincs pótmagánvádnak helye) h) a határozat tudomásul vételét követően tett jogorvoslati nyilatkozat elutasítása, i)a a bíróságnak további eljárási cselekmény érdekébent tett intézkedése ellen. Ha mégis fellebbeznek, a fellebbezés elbírálására vonatkozó határozat hozatalát a bíróság mellőzheti. Ha a bíróság a vádlottat megrovásban (Btk. 71. ) részesíti, ez ellen fellebbezésnek nincs helye, de az ügyész és a vádlott, valamint védője a végzés közlésétől számított nyolc napon belül tárgyalás tartását kérheti. A kérelem alapján a bíróság tárgyalást tart. A vádlottnak az idézést legalább öt nappal a tárgyalás előtt kell kézbesíteni.

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. VI. fejezet. A hallgatói jogorvoslati eljárás rendjéről 137

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. VI. fejezet. A hallgatói jogorvoslati eljárás rendjéről 137 VI. fejezet A hallgatói jogorvoslati eljárás rendjéről 137 A Semmelweis Egyetem Szenátusa a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) alapján a hallgatói jogviszonnyal

Részletesebben

Büntető eljárásjogi és büntetés-végrehajtási alapfogalmak Dr. Béda László 2012. szeptember 26.

Büntető eljárásjogi és büntetés-végrehajtási alapfogalmak Dr. Béda László 2012. szeptember 26. Büntető eljárásjogi és büntetés-végrehajtási alapfogalmak Dr. Béda László 2012. szeptember 26. 1998. évi XIX. törvényből lesz a vizsga. Kifejezetten nehéz jogszabály. Két vezérelv irányítja a válogatást:

Részletesebben

AZ ÚJ BTK. - 2012. ÉVI C. TÖRVÉNY - MÓDOSULÁSAI

AZ ÚJ BTK. - 2012. ÉVI C. TÖRVÉNY - MÓDOSULÁSAI AZ ÚJ BTK. - 2012. ÉVI C. TÖRVÉNY - MÓDOSULÁSAI (HATÁLYBA LÉPÉSEKOR, ÉS AZT KÖVETŐEN) A 2012. VII. 13. ÉS 2015. SZEPTEMBER 15. KÖZÖTT KIHIRDETETT JOGSZABÁLYOK ALAPJÁN ÖSSZEÁLLÍTOTTA: DR. VASKUTI ANDRÁS

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER V. FEJEZET A HALLGATÓI FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK RENDJE 1. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2012. december

Részletesebben

Az ügyész és a nyomozó hatóság kapcsolata

Az ügyész és a nyomozó hatóság kapcsolata Bevezetés 3. - A büntetőeljárás menete: 1. A NYOMOZÁS 164. (1) A büntetőeljárás - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - nyomozással kezdődik. (2) A nyomozás során fel kell deríteni a bűncselekményt,

Részletesebben

Jogszabályi keretek összefoglalása polgári ügyszak

Jogszabályi keretek összefoglalása polgári ügyszak Jogszabályok listája Jogszabályi keretek összefoglalása polgári ügyszak 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet (Büsz) 56/2008.(III.26.)

Részletesebben

CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától A jogszabály mai napon (2012.VIII.14.) hatályos állapota

Részletesebben

2004. évi CXL. törvény. a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól

2004. évi CXL. törvény. a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Az Országgyűlés abból a célból, hogy az állampolgárokat és a szervezeteket legszélesebb körben érintő közigazgatási

Részletesebben

1978. évi IV. törvény. a Büntető Törvénykönyvről ÁLTALÁNOS RÉSZ. A büntető törvény célja. I. fejezet. A büntető törvény hatálya.

1978. évi IV. törvény. a Büntető Törvénykönyvről ÁLTALÁNOS RÉSZ. A büntető törvény célja. I. fejezet. A büntető törvény hatálya. 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről ÁLTALÁNOS RÉSZ A büntető törvény célja 1. I. fejezet A büntető törvény hatálya Időbeli hatály 2. A bűncselekményt az elkövetése idején hatályban levő törvény

Részletesebben

T/17841. számú. törvényjavaslat. a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról

T/17841. számú. törvényjavaslat. a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/17841. számú törvényjavaslat a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról Előadó: dr. Petrétei József igazságügy-miniszter Budapest, 2005. október

Részletesebben

2004. évi CXL. törvény. a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól

2004. évi CXL. törvény. a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Az Országgyűlés abból a célból, hogy az állampolgárokat és a szervezeteket legszélesebb körben érintő közigazgatási

Részletesebben

Murakeresztúr Község Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2001.(VIII.30.) számú rendelete a népszavazásról és népi kezdeményezésről

Murakeresztúr Község Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2001.(VIII.30.) számú rendelete a népszavazásról és népi kezdeményezésről 1 Murakeresztúr Község Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2001.(VIII.30.) számú rendelete a népszavazásról és népi kezdeményezésről B E V E Z E TÖ Az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény,

Részletesebben

15/2005. (IV.20.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet

15/2005. (IV.20.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet 15/2005. (IV.20.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet 1 az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének feltételeiről * 2 A lakások és helyiségek bérletére,

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KORMÁNYA. T/13096. számú törvényjavaslat

MAGYARORSZÁG KORMÁNYA. T/13096. számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/13096. számú törvényjavaslat a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról Előadó: dr. Navracsics Tibor közigazgatási és

Részletesebben

A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2012. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében

A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2012. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében J / 11282 A KÚRIA ELNÖKE 2013. El. II. A. 4/1. szám A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2012. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

PRÁNANADI Egyesület Alapszabály* (Szolnoki Törvényszékhez benyújtva 2016. május 26-án)

PRÁNANADI Egyesület Alapszabály* (Szolnoki Törvényszékhez benyújtva 2016. május 26-án) Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Ectv.), valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló

Részletesebben

II. * A hallgatói jogok gyakorlásának és a kötelességek teljesítésének rendje

II. * A hallgatói jogok gyakorlásának és a kötelességek teljesítésének rendje II. * A hallgatói jogok gyakorlásának és a kötelességek teljesítésének rendje A hallgatókra vonatkozó alapvető rendelkezések 1. A hallgatói jogviszony létrejötte (1) A KF hallgatója a felsőfokú szakképzésben,

Részletesebben

A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) rendelkezéseinek alkalmazása a

A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) rendelkezéseinek alkalmazása a A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) rendelkezéseinek alkalmazása a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) felhatalmazása alapján A bírósági végrehajtás igen

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a korrupciós bűncselekményekkel érintett büntetőügyek vizsgálatáról

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a korrupciós bűncselekményekkel érintett büntetőügyek vizsgálatáról BF. 652/2015/1. ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a korrupciós bűncselekményekkel érintett büntetőügyek vizsgálatáról Legfőbb Ügyész Úr rendelkezése alapján vált szükségessé azoknak a büntetőügyeknek a vizsgálatát

Részletesebben

1998. évi XIX. törvény. a büntetőeljárásról ELSŐ RÉSZ. I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. Az eljárási feladatok megoszlása

1998. évi XIX. törvény. a büntetőeljárásról ELSŐ RÉSZ. I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. Az eljárási feladatok megoszlása 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról ELSŐ RÉSZ I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK Az eljárási feladatok megoszlása 1. A büntetőeljárásban a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül. A bíróság

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. fejezet Bevezető rendelkezések 1. A törvény célja 1. E törvény a tisztességes foglalkoztatás alapvető szabályait állapítja

Részletesebben

Fegyelmi Szabályzat. Hatályos: 2014. november 24.

Fegyelmi Szabályzat. Hatályos: 2014. november 24. Magyar H - 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3 Tel: +36-30-7091803 Floorball Adószám: 18250671-1-42 honlap: www.hunfloorball.hu Szakszövetség Erste: 11600006-00000000-41595084 e-mail: floorball@hunfloorball.hu

Részletesebben

Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete Alapszabály Mi, a Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete tagjai a mai napon a Polgári

Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete Alapszabály Mi, a Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete tagjai a mai napon a Polgári Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete Alapszabály Mi, a Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete tagjai a mai napon a Polgári Törvénykönyv, valamint a civil szervezetekre vonatkozó hatályos

Részletesebben

Bűncselekményegység és halmazat

Bűncselekményegység és halmazat Bűncselekményegység és halmazat 1 A halmazat szabálya (a Btk 12. ) a bűncselekmény fogalma és a bűncselekmény súly szerinti felosztása után, a bűnösség fogalma előtt helyezkedik el 2 Miért fontos ez? (I)

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Háger Tamás* A másodfellebbezés joghatálya, a felülbírálat terjedelme és a tényálláshoz kötöttség a harmadfokú bírósági eljárásban

Háger Tamás* A másodfellebbezés joghatálya, a felülbírálat terjedelme és a tényálláshoz kötöttség a harmadfokú bírósági eljárásban In poenalibus causis benignius interpretandum est (Büntetőügyben a jóindulatú értelmezés a követendő. Paulus D.50,17,155,2.) 1 Bevezetés A harmadfokú büntetőeljárás a legújabb kori magyar büntetőper viszonylag

Részletesebben

Közérdekű bejelentés

Közérdekű bejelentés Közérdekű bejelentés Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 1993. évi XXXI. törvény (Római egyezmény) alábbi normasértése miatt

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK I. Fejezet ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK. Általános elvek

ELSŐ RÉSZ ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK I. Fejezet ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK. Általános elvek 1 / 50 2016.01.06. 8:29 1998. évi XI. törvény az ügyvédekről 2015.12.24 Nem ismert 41 1998. évi XI. törvény az ügyvédekről ELSŐ RÉSZ ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK I. Fejezet ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK Általános elvek

Részletesebben

Válaszok a bírósági ügyek bírák közötti kiosztásáról szóló ECJN kérdőív adatsorára Magyarország

Válaszok a bírósági ügyek bírák közötti kiosztásáról szóló ECJN kérdőív adatsorára Magyarország Válaszok a bírósági ügyek bírák közötti kiosztásáról szóló ECJN kérdőív adatsorára Magyarország Szükséges előrebocsátani, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) mellett több munkacsoport működik. Ezek

Részletesebben

1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról ELSŐ RÉSZ I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK Az eljárási feladatok megoszlása 1. A büntetőeljárásban a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül. A bíróság

Részletesebben

c) meghatározott kedvezmények, juttatások csökkentése, megvonása, d) áthelyezés másik osztályba, tanulócsoportba vagy iskolába,

c) meghatározott kedvezmények, juttatások csökkentése, megvonása, d) áthelyezés másik osztályba, tanulócsoportba vagy iskolába, A fegyelmi eljárásról A legfontosabb tudnivaló, hogy a fiatalkorú tanuló szülőjét ebbe minden esetben be kell vonni, hisz gyermekét elsősorban ő képviselheti. Ezért sok múlhat azon, ha ismeri a jogszabályok

Részletesebben

A hatósági szerződés és az egyezség; a hatósági igazolvány és bizonyítvány; és a döntések közlése. A hatósági ellenőrzés

A hatósági szerződés és az egyezség; a hatósági igazolvány és bizonyítvány; és a döntések közlése. A hatósági ellenőrzés A hatósági szerződés és az egyezség; a hatósági igazolvány és bizonyítvány; és a döntések közlése. A hatósági ellenőrzés 1 Létrejötte: a) jogszabály kifejezetten lehetővé teszi, b) elsőfokú eljárásban,

Részletesebben

A Csalók a deviza alapú hitelszerződés megkötésekor tudatosan, üzletszerűen, a várható személyes haszon (a bank által vezetői bónusz,

A Csalók a deviza alapú hitelszerződés megkötésekor tudatosan, üzletszerűen, a várható személyes haszon (a bank által vezetői bónusz, A Csalók a deviza alapú hitelszerződés megkötésekor tudatosan, üzletszerűen, a várható személyes haszon (a bank által vezetői bónusz, forgalmi-jutalék, prémium, jutalom, stb jogcímen folyósított) érdekében

Részletesebben

Az ER 1. (2) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:

Az ER 1. (2) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép: Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2010. (IV. 7.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő bérlővel terhelt nem lakás céljára szolgáló

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/II. fejezet. SEMMELWEIS EGYETEM Egészségtudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/II. fejezet. SEMMELWEIS EGYETEM Egészségtudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata III/II. fejezet SEMMELWEIS EGYETEM Egészségtudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 1. A TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT HATÁLYA ÉS ÉRTELMEZÉSE (4) A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (továbbiakban: TVSZ)

Részletesebben

2004. évi CXL. törvény. a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 1

2004. évi CXL. törvény. a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 1 Hatályos: 2015.07.01-2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 1 Az Országgyűlés abból a célból, hogy az állampolgárokat és a szervezeteket legszélesebb

Részletesebben

A Magyar Mérnöki Kamara Szakmagyakorlási Ellenőrzési Szabályzata

A Magyar Mérnöki Kamara Szakmagyakorlási Ellenőrzési Szabályzata A Magyar Mérnöki Kamara Szakmagyakorlási Ellenőrzési Szabályzata az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti szakmagyakorlási tevékenység jogszerűségének és szakszerűségének

Részletesebben

A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Etikai Eljárási Szabályzata

A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Etikai Eljárási Szabályzata A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Etikai Eljárási Szabályzata 1 Tartalomjegyzék A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Etikai Eljárási Szabályzata...3 Első Rész - Általános rendelkezések...3 I. fejezet

Részletesebben

10/2015. (XII. 2.) OBH elnöki ajánlás a Kúriának, az ítélőtábláknak és a törvényszékeknek a kockázatkezelésre vonatkozó szabályzatáról

10/2015. (XII. 2.) OBH elnöki ajánlás a Kúriának, az ítélőtábláknak és a törvényszékeknek a kockázatkezelésre vonatkozó szabályzatáról 10/2015. (XII. 2.) OBH elnöki ajánlás a Kúriának, az ítélőtábláknak és a törvényszékeknek a kockázatkezelésre vonatkozó szabályzatáról A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény

Részletesebben

2006. évi CXXIII. törvény Hatályos: 2014.03.15 -

2006. évi CXXIII. törvény Hatályos: 2014.03.15 - 2006. évi CXXIII. törvény Hatályos: 2014.03.15-2006. évi CXXIII. törvény a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről 1 A törvény hatálya 1. Ezt a törvényt azokban az ügyekben kell alkalmazni,

Részletesebben

A 2014. januári és a 2011. januári lezárású Büntetőeljás kiadványok közötti eltérés.

A 2014. januári és a 2011. januári lezárású Büntetőeljás kiadványok közötti eltérés. 1998. ÉVI XIX. TÖRVÉNY A BÜNTETŐELJÁRÁSRÓL ELSŐ RÉSZ I. FEJEZET ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK Az eljárási feladatok megoszlása 1. A büntetőeljárásban a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül. A bíróság

Részletesebben

2009. évi LXXXIX. Törvény a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról

2009. évi LXXXIX. Törvény a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról 2009. évi LXXXIX. Törvény a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról 1. A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Tt.) a következő _ 4/A. -sal egészül ki:

Részletesebben

Általános szerződési feltételek Törzsrész. Tartalomjegyzék

Általános szerződési feltételek Törzsrész. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék V. fejezet... 2 Az előfizetői jogviszony létrejötte, módosulása, megszűnése... 2 Az előfizetői szerződéskötés formai és eljárási szabályai... 2 1. Igénybejelentés... 2 1.4. Az igénybejelentés

Részletesebben

2012. évi C. törvény. A tevékeny megbánás

2012. évi C. törvény. A tevékeny megbánás A büntetı ügyekben alkalmazható közvetítıi eljárással kapcsolatos jogszabályok Kötelezı tananyag: 2012. évi C. törvény a Büntetı Törvénykönyvrıl A tevékeny megbánás 29. (1) Nem büntethetı, aki az élet,

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2013/32/EU IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2013/32/EU IRÁNYELVE L 180/60 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2013.6.29. IRÁNYELVEK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2013/32/EU IRÁNYELVE (2013. június 26.) a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös

Részletesebben

AutósTárs gépjármű jogvédelmi biztosítás feltételei (GJB)

AutósTárs gépjármű jogvédelmi biztosítás feltételei (GJB) AutósTárs gépjármű jogvédelmi biztosítás feltételei (GJB) Hatályos: 2011. július 1-jétől Nysz.: 14541 Tartalomjegyzék I. A biztosítási szerződés alanyai... 3 II. A biztosítás tárgya... 3 III. A biztosítási

Részletesebben

16/2007. (IV. 19.) Belváros-Lipótváros Önkormányzati rendelet

16/2007. (IV. 19.) Belváros-Lipótváros Önkormányzati rendelet 16/2007. (IV. 19.) Belváros-Lipótváros Önkormányzati rendelet az önkormányzat tulajdonában lévő bérlővel terhelt nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének szabályairól A lakások és helyiségek

Részletesebben

(3) Ha a földrészlet nem tartozik a közös tulajdonba, arra a tulajdonostársakat használati jog illeti meg.

(3) Ha a földrészlet nem tartozik a közös tulajdonba, arra a tulajdonostársakat használati jog illeti meg. 2003. évi CXXXIII. törvény a társasházakról Az Országgyűlés a társasháztulajdon létesítése és biztonságos fenntartása, a társasházak szabályszerű, szakszerű és biztonságos működése, valamint a tulajdonosok

Részletesebben

Budapesti Röplabda Szövetség. Fegyelmi Szabályzat

Budapesti Röplabda Szövetség. Fegyelmi Szabályzat Budapesti Röplabda Szövetség Fegyelmi Szabályzat A Budapesti Röplabda Szövetség (továbbiakban BRSZ) Fegyelmi Szabályzatát (a továbbiakban: Szabályzat) az alábbiak szerint állapítja meg: 1. (1) A jelen

Részletesebben

V é g z é s t: I n d o k l á s:

V é g z é s t: I n d o k l á s: Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 3.Bf. 321/2010/56. A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság Budapesten, 2010. év december hónap 16. napján tartott tanácsülésen meghozta a következő V é g

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Petíciós Bizottság 11.2.2011 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: A Georgios Floras, görög állampolgár által a Floras Kosmos könyvesbolt nevében benyújtott, 0130/2007. számú

Részletesebben

ÜGYÉSZSÉGI KÖZLÖNY. Utasítások

ÜGYÉSZSÉGI KÖZLÖNY. Utasítások LX. ÉVFOLYAM ÁRA: 1575 Ft 6. SZÁM ÜGYÉSZSÉGI KÖZLÖNY A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2012. június 30. Tartalom Oldal Utasítások 12/2012. (VI. 8.) LÜ utasítás az ügyészség szervezetérõl és

Részletesebben

A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG SPORTFEGYELMI SZABÁLYZATA

A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG SPORTFEGYELMI SZABÁLYZATA A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG SPORTFEGYELMI SZABÁLYZATA A Sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint a sportfegyelmi felel ősségről szóló 39/2004. (III.12.) Korm. rendeletben foglaltak alapján a Magyar

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Budapest, 2009. december

Budapest, 2009. december KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/1234/2009. Készült: 2009. december 8-án TERVEZET a a környezetvédelmi, természetvédelmi, valamint a vízügyi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási

Részletesebben

Pályázati Felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati Felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati Felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja: Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő Budapest 1045 Nap utca 7. szám alatti, 72442/0/A/1 hrsz-ú,

Részletesebben

20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet. a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet. a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról Az általános iskolai beiratkozásra vonatkozó jogszabályok 10. A tankötelezettség

Részletesebben

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja (tárgya): Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő Budapest VIII. Orczy út 14. szám alatti, 38728/3/A/1

Részletesebben

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja (tárgya): Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő Budatest XVI. Georgina utca 32. szám alatti, 116944

Részletesebben

14/2015. (XII. 30.) OBH utasítás. a bíróságok egységes iratkezelési szabályzatáról szóló 17/2014. (XII. 13.) OBH utasítás módosításáról

14/2015. (XII. 30.) OBH utasítás. a bíróságok egységes iratkezelési szabályzatáról szóló 17/2014. (XII. 13.) OBH utasítás módosításáról 14/2015. (XII. 30.) OBH utasítás a bíróságok egységes iratkezelési szabályzatáról szóló 17/2014. (XII. 13.) OBH utasítás módosításáról A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA. HALLGATÓI FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT (a Szervezeti és működési szabályzat 4.

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA. HALLGATÓI FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT (a Szervezeti és működési szabályzat 4. NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA HALLGATÓI FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT (a Szervezeti és működési szabályzat 4. számú melléklete) Elfogadva: 2009. szeptember 29., hatályba lép: 2009. október 1-jén

Részletesebben

2007. évi LXXV. törvény

2007. évi LXXV. törvény 2007. évi LXXV. törvény 2012.01.01-én hatályos állapot a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről A piacgazdaság működéséhez szükséges,

Részletesebben

az alkotmánybíróság határozatai

az alkotmánybíróság határozatai 2015. július 2. 2015. 15. szám az alkotmánybíróság határozatai az alkotmánybíróság hivatalos lapja Tartalom 3116/2015. (VII. 2.) AB végzés bírói kezdeményezés visszautasításáról... 892 3117/2015. (VII.

Részletesebben

Általános szerződési szabályok 7.sz.mell. Cenzúraszámú szerződés 1. számú függeléke A szerződő felek megállapodnak, hogy a fenti hiteliktatószámú hitelügyletre vonatkozó szerződésük az alábbiakban meghatározott

Részletesebben

A MÚSZ Sportfegyelmi Szabályzata

A MÚSZ Sportfegyelmi Szabályzata A MÚSZ Sportfegyelmi Szabályzata Készítette: Dr. Vlaskovits József és Dr. Bárdosi Zsolt Szerkesztette: Dr. Bárdosi Zsolt Felhasználva: Dr. Antos Árpád, Dr. Bodóczky László és Dr. Koszorú István anyagait

Részletesebben

I. fejezet. A hallgatók jogai és kötelezettségei. A hallgatói jogviszony

I. fejezet. A hallgatók jogai és kötelezettségei. A hallgatói jogviszony I. fejezet A hallgatók jogai és kötelezettségei A hallgatói jogviszony 1. (1) Az egyetem hallgatója az alapképzésben, mesterképzésben, doktori képzésben, főiskolai és egyetemi szintű képzésben, felsőfokú

Részletesebben

1957. évi IV. törvény az államigazgatási eljárás általános szabályairól. I. fejezet Alapvető rendelkezések A törvény célja

1957. évi IV. törvény az államigazgatási eljárás általános szabályairól. I. fejezet Alapvető rendelkezések A törvény célja 1957. évi IV. törvény az államigazgatási eljárás általános szabályairól I. fejezet Alapvető rendelkezések A törvény célja 1. Ennek a törvénynek az a célja, hogy a közigazgatási szervek hatósági eljárásának

Részletesebben

Duna Takarék Bank Zrt. által kötött szerződés mintaszövege Jelzálogalapú nem lakáscélú forint kölcsönszerződés

Duna Takarék Bank Zrt. által kötött szerződés mintaszövege Jelzálogalapú nem lakáscélú forint kölcsönszerződés 1. oldal KÖLCSÖNSZERZŐDÉS () amely létrejött egyrészről: a DUNA TAKARÉK BANK Zrt. (székhelye: 9022 Győr, Árpád út 93., adószáma: 24719018-2-44, statisztikai számjele: 24719018-6419-114-08, cégjegyzékszáma:

Részletesebben

MAGYAR KÖZBESZERZÉSI INTÉZET dokumentuma. 2003. évi CXXIX. törvény. a közbeszerzésekről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RÉSZ. I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK

MAGYAR KÖZBESZERZÉSI INTÉZET dokumentuma. 2003. évi CXXIX. törvény. a közbeszerzésekről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RÉSZ. I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK 2003. évi CXXIX. törvény a közbeszerzésekről Az Országgyűlés a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles körű nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések során

Részletesebben

T/9554. számú. törvényjavaslat. a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról

T/9554. számú. törvényjavaslat. a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/9554. számú törvényjavaslat a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról Előadó: dr. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter Budapest,

Részletesebben

Pótlap az Új Polgári Törvénykönyv 2013. március 5. napján lezárt kiadásához

Pótlap az Új Polgári Törvénykönyv 2013. március 5. napján lezárt kiadásához Pótlap az Új Polgári Törvénykönyv 2013. március 5. napján lezárt kiadásához A pótlap az Új Polgári Törvénykönyv, továbbá az Új Polgári Törvénykönyv átmeneti rendelkezések című kiadványok 2014. január 1.

Részletesebben

A bizonyítás a büntető eljárásban. Be. VII. fejezet, I.-VIII. cím

A bizonyítás a büntető eljárásban. Be. VII. fejezet, I.-VIII. cím A bizonyítás a büntető eljárásban Be. VII. fejezet, I.-VIII. cím Az áttekintés vázlata 1. Néhány adalék a bizonyítás kezdeteiről 2. A bizonyítás fogalma, célja 3. A bizonyítási rendszerek 4. A bizonyítás

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETŰ HŐENERGIA SZOLGÁLTATÁSI ÁLTALÁNOS KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS (a mért hőenergia utólagos elszámolására fűtés + HMV)

EGYSÉGES SZERKEZETŰ HŐENERGIA SZOLGÁLTATÁSI ÁLTALÁNOS KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS (a mért hőenergia utólagos elszámolására fűtés + HMV) Szerződés szám: HSzSz-Kkfh- /20 EGYSÉGES SZERKEZETŰ HŐENERGIA SZOLGÁLTATÁSI ÁLTALÁNOS KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS (a mért hőenergia utólagos elszámolására fűtés + HMV) amelyet egyrészről a Felhasználó képviselője:

Részletesebben

KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKÁG. Az ügyész közérdekvédelmi feladatai

KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKÁG. Az ügyész közérdekvédelmi feladatai KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKÁG Az ügyész közérdekvédelmi feladatai Magyarország Alaptörvénye 29. cikkének (1) bekezdése szerint a legfőbb ügyész és az ügyészség az igazságszolgáltatás közreműködőjeként az állam

Részletesebben

T/3117. számú. törvényjavaslat

T/3117. számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/3117. számú törvényjavaslat a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseivel összefüggő, valamint egyéb magánjogi tárgyú törvények módosításáról Előadó: Dr. Trócsányi László

Részletesebben

A Szabályzat célja és hatálya

A Szabályzat célja és hatálya ELNÖK 7100 Szekszárd, Dózsa György u. 2. 7101 Pf. 92 t. 06 74 505-800 f. 06 74 505-801 e. birosag@szekszardit.birosag.hu szekszarditorvenyszek.birosag.hu Ügyiratszám: 2014. El. I. D. 33. A Szekszárdi Törvényszék

Részletesebben

FOLYÓSZÁMLAHITEL IGÉNYLŐ LAP

FOLYÓSZÁMLAHITEL IGÉNYLŐ LAP Lakossági/Mikrovállalati TeleBank:06 40 222 222 ERSTEBUSINESS24: 06 40 222 223 FOLYÓSZÁMLAHITEL IGÉNYLŐ LAP Az igénylés típusa: Új igénylés, vagy Meglévő hitelkeret módosítása: hitelkeret emelés hitelkeret

Részletesebben

2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól

2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól OptiJUS Opten Kft. 1 2004. évi CXL. törvény 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 2015.07.01. óta hatályos szöveg Az Országgyűlés abból a célból,

Részletesebben

Pályázati felhívás. Minimális bérleti díj: 294.100,- Ft/hó + Áfa. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati felhívás. Minimális bérleti díj: 294.100,- Ft/hó + Áfa. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja (tárgya): Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő Budapest V. kerület Stollár Béla u. 4/Balassi u.

Részletesebben

A BÍRÓSÁGI KÖZVETÍTŐI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS FŐBB JOGSZABÁLYI RENDELKEZÉSEK

A BÍRÓSÁGI KÖZVETÍTŐI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS FŐBB JOGSZABÁLYI RENDELKEZÉSEK A BÍRÓSÁGI KÖZVETÍTŐI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS FŐBB JOGSZABÁLYI RENDELKEZÉSEK 1. a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény 2. a bírósági ügyvitel szabályairól szóló14/2002. (VIII.1.) IM

Részletesebben

ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ő ű Á ű ű Á ű Á ű ű ű Ő ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű ű Á ű ű Ő ű ű ű ű ű Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű

Részletesebben

XIV. Fejezet A MÁSODFOKÚ BÍRÓSÁGI ELJÁRÁS

XIV. Fejezet A MÁSODFOKÚ BÍRÓSÁGI ELJÁRÁS XIV. Fejezet A MÁSODFOKÚ BÍRÓSÁGI ELJÁRÁS Jegyzetek: Balogh, Illés, Vargha: A bűnvádi perrendtartás magyarázata, Bp.1898. Grill Károly cs. és királyi könyvkereskedése; Vargha Ferenc: A bűnvádi perrendtartás

Részletesebben

SEMMELWEIS EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. RÉSZ III/II. FEJEZET SEMMELWEIS EGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR

SEMMELWEIS EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. RÉSZ III/II. FEJEZET SEMMELWEIS EGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR SEMMELWEIS EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. RÉSZ III/II. FEJEZET SEMMELWEIS EGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA /2011. (..) számú SE szenátusi határozat Tartalomjegyzék

Részletesebben

A Cit-Car Táncsport Egyesület FEGYELMI SZABÁLYZATA

A Cit-Car Táncsport Egyesület FEGYELMI SZABÁLYZATA A Cit-Car Táncsport Egyesület FEGYELMI SZABÁLYZATA Fegyelmi Szabályzat 1. oldal 2002. május 26. Fegyelmi szabályzat A CIT-CAR Táncsport Egyesület Tagjaira Vonatkozó Előírások 1. Általános tudnivalók: A

Részletesebben

Budapest, 2015. november

Budapest, 2015. november Magyarország Kormánya T/7918. számú törvényjavaslat egyes törvényeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal átalakításával, valamint a költségvetési tervezéssel és gazdálkodással kapcsolatos módosításáról Előadó:

Részletesebben

CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától A jogszabály mai napon (2012.VIII.14.) hatályos állapota

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI 2016. április 18. 2016. 8. szám AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HIVATALOS LAPJA TARTALOM 3073/2016. (IV. 18.) AB határozat bírói kezdeményezés elutasításáról... 442 3074/2016. (IV.

Részletesebben

A szabályzat célja. Az ellenırzést ellátó szerv

A szabályzat célja. Az ellenırzést ellátó szerv Elfogadva: 2008. március 31., 2009. április 27. Kihirdetve: Hivatalos Értesítı 2009. évi 29. sz. Hatályba lépés: 2009. július 1. Módosítva: - Alkalmazás: 1/2009. (IV. 27.) MÜK SZABÁLYZAT a pénzmosás és

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Megrendelő Cégnév: SODEXO PASS HUNGÁRIA Kft. Szállító Előzmény: Megrendelő

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Megrendelő Cégnév: SODEXO PASS HUNGÁRIA Kft. Szállító Előzmény: Megrendelő SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat (1239 Bp., Grassalkovich út 162.) képviselő: Geiger Ferenc Polgármester, mint Megrendelő, másrészről: Cégnév:

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-683/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-683/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-683/2014. számú ügyben Előadó: dr. Győrffy Zsuzsanna A vizsgálat megindítása A panaszos édesanya a 2009-ben született gyermekével való kapcsolattartása ügyében

Részletesebben

A Magyar Ügyvédi Kamara 3/1998. (VI. 27.) Fegyelmi Eljárási Szabályzata

A Magyar Ügyvédi Kamara 3/1998. (VI. 27.) Fegyelmi Eljárási Szabályzata Elfogadva: 1998. június 27., 2002. február 25.,2009. október 26. Kihirdetve: IK 1998. évi 11. szám, egységes szerkezet: IK 2002. évi 4. szám (helyesbítve: IK 2004. évi 4. szám), Hivatalos Értesítő 2010.

Részletesebben

ETIKAI-FEGYELMI SZABÁLYZATA

ETIKAI-FEGYELMI SZABÁLYZATA A Magyar Mérnöki Kamara ETIKAI-FEGYELMI SZABÁLYZATA 2011. Tartalomjegyzék: I. Etikai-fegyelmi kódex (EK) II. Az etikai-fegyelmi eljárás rendje III. Kivonat a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal Adóügyi Iroda. ügykörébe tartozó. önkormányzati feladat-és hatáskörök jegyzéke. Általános feladatok. A testület mőködése

Polgármesteri Hivatal Adóügyi Iroda. ügykörébe tartozó. önkormányzati feladat-és hatáskörök jegyzéke. Általános feladatok. A testület mőködése 277/2006. (X.26.) sz. önkormányzati határozat 4. számú függeléke Polgármesteri Hivatal Adóügyi Iroda ügykörébe tartozó önkormányzati feladat-és jegyzéke Általános feladatok A helyi önkormányzatok feladat-

Részletesebben

ALAPSZABÁLYA. 1.2.) Székhelve: 6335 ORDAS, Kossuth u. 8. Telefonja: +3606-78/425-785. Telefonja:+36 06-30/621-05-20

ALAPSZABÁLYA. 1.2.) Székhelve: 6335 ORDAS, Kossuth u. 8. Telefonja: +3606-78/425-785. Telefonja:+36 06-30/621-05-20 II. Rákóczi Ferenc Polgáror Egyesület Ordas ALAPSZABÁL y A II. Rákóczi Ferenc Polgáror Egyesület Ordas ALAPSZABÁLYA A Rákóczi Polgáror Egyesület Ordas (a továbbiakban: Egyesület) az Ordas Községi Önkormányzat

Részletesebben

1994. évi XXVIII. Törvény a Magyar Orvosi Kamaráról

1994. évi XXVIII. Törvény a Magyar Orvosi Kamaráról 1994. évi XXVIII. Törvény a Magyar Orvosi Kamaráról Az Országgyűlés - hazánk hagyományait és az európai fejlett demokráciák gyakorlatát követve - elismeri az orvosi hivatás gyakorlóinak jogát a szakmai

Részletesebben

Pályázati útmutató 2016. LIFE Természetvédelem és Biodiverzitás

Pályázati útmutató 2016. LIFE Természetvédelem és Biodiverzitás Pályázati útmutató 2016 LIFE Természetvédelem és Biodiverzitás Az útmutató az ajánlatkérőnek a LIFE Környezetvédelem alprogramjához benyújtandó projektpályázatok kidolgozásához nyújt segítséget. Célja,

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA 2012. szeptember 1-ét követően beiratkozott szakirányú továbbképzésben részt vevő hallgatók számára

AZ ÓBUDAI EGYETEM TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA 2012. szeptember 1-ét követően beiratkozott szakirányú továbbképzésben részt vevő hallgatók számára 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA 2012. szeptember 1-ét követően beiratkozott

Részletesebben

2007. évi I. törvény. a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

2007. évi I. törvény. a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 2007. évi I. törvény a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról Az Országgyűlés az Európai Közösséget létrehozó szerződésben biztosított szabad mozgás és

Részletesebben

Kolontár és környéke egészségéért Egyesület

Kolontár és környéke egészségéért Egyesület Kolontár és környéke egészségéért Egyesület H-8468 Kolontár Arany János u. 33. Kolontár és környéke egészségéért Egyesület Általános rész: ALAPSZABÁLY 1. Egyesület neve: Kolontár és környéke egészségéért

Részletesebben