Szerkesztők: Csumán András és Dóczi Ildikó Dönci könyvet ír

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szerkesztők: Csumán András és Dóczi Ildikó Dönci könyvet ír"

Átírás

1 Szerkesztők: Csumán András és Dóczi Ildikó Dönci könyvet ír

2 Ajánlom a könyvet Ildi degujának, Kopacseknek, aki megvárta a tábor végét, hogy még elbúcsúzhasson szeretett gazdájától. M. Á.

3 Dönci könyvet ír Tevan alapítvány Budapest, 2010

4 A könyv és az elkészüléséhez tartozó tevékenységek az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus és az ÖKOTÁRS Alapítvány és partnerei támogatásával valósultak meg a NCTA-2009/2-S05853 azonosítószámú pályázat keretében. A pályázat címe: A kis könyvkészítő A könyvet írták és az illusztrációkat készítették a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium 7. osztályos tanulói A könyv egész oldalas fekete-fehér grafikáit, a gyerekek vázlatai és karakterei alapján készítette: Lovász Luca A könyvben lévő képregényt készítette: Karina Macgill A pályázatot vezette Tevan Ildikó művészeti vezető és Marosvölgyi Ágnes projektvezető ISBN A pályázat végrehajtásában segítséget nyújtó intézmények: Centroszet Nonprofit Kft. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium Országos Széchenyi Könyvtár Szandavári Gyerektábor Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki Középiskola, Szakiskola és Kollégium Táplálékallergiás Gyerekeket Táboroztató Egyesület

5 Tartalomjegyzék Én, Dönci Amiért belefogtam És így kezdődött Kiadjuk! Az örömhír Váratlan esemény A kiadóban Vélemény Korrektor Tördelés A könyvem rajzai Késés Az első pillanat Nyomtatás A borító Kész a könyvem! Híres lettem! Könyvem a vásznon Képregény-melléklet Így készült a képregény... 89

6

7 Képek: Bán Luca, B. Nagy Réka, Polczer Nóra, Simon Lilla, Sunyovszky Réka

8 Kép: Kerekes Ramóna

9 Kép: Takács Nikoletta és Juhász Tímea

10 Én, Dönci A nevem Töhötöm Dönci, 12 éves vagyok. Születésem óta Nekeresdfalván élek. Édesanyám varrónő, édesapám pedig cipész. Mind a ketten reggeltől estig dolgoznak a megélhetésünkért. Mikor hazamegyek, a szüleim még nincsenek otthon, de vacsorára ők is hazaérnek. A nővéremmel, Gizivel egy iskolába járunk, a húgunk, Rozi viszont még óvodás, őt a nagypapa hozza haza. Annak ellenére, hogy szegények vagyunk, nagyon boldogan élünk, mert szeretjük egymást. A faluban nincs suli, ezért minden hétköznap korán kelek, hogy beérjek a szomszéd városban lévő iskolába. Az osztályomat egyébként nem nagyon szeretem. Az osztálytársaim állandóan bántanak, mert gyenge, vékony vagyok és imádok tanulni: minden évben kitűnő a bizonyítványom, így gyakran csúfolnak strébernek. Ezenkívül én vagyok köztük a legfiatalabb és a legszegényebb is. Anya mindig mondja, hogy ne törődjek azzal, amit mondanak, de ez egy nagyon nehéz feladat, ha naponta gúnyolják az embert. 10

11 11

12 Kép: Tóth Petra, Tóth Szilvia, B. Nagy Réka és Molnár Dóra 12

13 13 Kép: Bán Luca

14 Amiért belefogtam A szomszédban lakik az egyetlen barátom, Peti, aki egyben az osztálytársam is. Ha van egy kis szabadidőnk, akkor mindig együtt játszunk. Ő nem olyan jó tanuló, mint én, ezért amikor csak tudok, segítek neki. Az egyik osztálytársam, Feri és a bandája folyton piszkáltak. Szinte egyetlen percet sem hagytak ki, hogy ne gúnyolódjanak a külsőm és a tényleg nem túl menő ruháim miatt. Nem tudtam úgy elmenni mellettük a folyosón, hogy megjegyzéseket ne tegyenek rám. Mivel elég szerencsétlennek és tehetetlennek éreztem magam, úgy döntöttem titokban leírom az érzéseimet és az élményeimet velük kapcsolatban. Ezek azok a számomra nehéz körülmények, amelyek miatt elérkezett életem legizgalmasabb szakasza, ezt szeretném elmesélni nektek. 14

15 15

16 És így kezdődött Egy nap, amikor anyukám épp takarított a szobánkban, megtalálta a matracom alatt az irományomat. Csodálkozva ült le az ágy szélére, és olvasni kezdett. Egyre jobban belemerült, a végén pedig annyira megtetszett neki, hogy úgy döntött, titokban elviszi egy ismerőséhez, aki egy kiadónál dolgozik, hogy mondjon őszinte véleményt az írásomról. Anyu ismerőse, nagyon rövid idő alatt elolvasta az írást és hamarosan beállított anyuhoz, aki izgalommal a szívében várta a válaszát. Ilyen gyorsan végeztél az olvasással? kérdezte remegő hangon. Így van! És? Mi a véleményed? Jaj! Mondd már, megöl a kíváncsiság! Hát húzta az időt őszintén szólva, zseniális! Ez nem csak egy egyszerű fogalmazás, hanem egy hihetetlenül érdekes, izgalmas és tanulságos könyv, felnőttek és gyerekek számára egyaránt! Anyukám majdnem elájult meglepettségében, és boldogan ölelte meg a barátját. 16

17 17

18 Egyik borús délután, hazafelé mentem, amikor már távolról feltűnt, hogy anyu a megszokottól ellentétben már otthon van, és kabátban vár a kapuban. Mikor odaértem hirtelen elkapta a kezem, és boldogan közölte: Drágám! Lehet, hogy mérges leszel, de az egyik nap megtaláltam a könyvedet a matracod alatt. Elolvastam és elvittem az egyik barátunkhoz, aki egy kiadónál dolgozik. Döncikém! Egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Csodálatosan fogalmazol, de az ok amiért leírtad, az nagyon szomorú. Kérlek, mondd el, hogyan tudnék segíteni neked. Beszéljek az osztályfőnköddel, vagy ezzel a bizonyos Ferivel? Anya, kérlek ne! Ezt nekem kell megoldanom. Rendben van Dönci, de ígérd meg, hogy ha nem boldogulsz az üggyel, akkor szólsz. Persze, Anya tudom, de most azt mondd meg, mit mondott az ismerősöd? Nagyon tetszett neki az írásod, és megígérte, hogy megpróbál mindent megtenni annak érdekében, hogy a könyvedet kiadják, és sikeressé tegyék. Azt üzente, hogy hamarosan értesítenek. 18

19 19 Kép: Eckert Kata

20 Kiadjuk! Amikor ezt meghallottam, a szívem boldogságtól lett tele. Alig bírtam elhinni, hogy másoknak is tetszik az általam írt könyv. Az, hogy haragudjak anyura, amiért elolvasta fel sem merült bennem, hiszen a legjobb szándék vezérelte. A következő két hét iszonyatosan hosszú és unalmas volt, néha kínzó várakozással telt. Egy péntek este, épp társasjátékot játszottam a testvéreimmel, amikor csöngettek. Apa kinyitotta az ajtót, és a postás állt ott egy nekem címzett levéllel. Felugrottam az asztaltól, odarohantam, és kikaptam a kezéből a borítékot. A levélben csak egy szó állt: KIADJUK! Az egész család ujjongott, hiszen ez volt az életem első nagy lehetősége. Örömmel és izgatottan beszélgettük át az egész éjszakát, álmainkat és terveinket sorolva. Később maradéktalan boldogsággal hajtottuk álomra a fejünket. 20

21 21

22 Az örömhír Másnap reggel, az volt az első dolgom, hogy átmentem Petihez. Mivel együtt nőttünk fel, és gyakran lógunk egymásnál, csöngetés nélkül mentem be hozzájuk. Mikor beléptem Peti szobájába, ő épp rajzolgatott. Kíváncsian fordult felém: Szevasz Dönci! Hogy-hogy itt vagy? Nem úgy volt, hogy csak szombaton találkozunk? Szia Peti! Bocsi, hogy csak így Kép: Bán Luca, Simon Lilla, Eckert Kata betoppantam, de nem fogod elhinni, hogy mi történt tegnap! Na mesélj! Végre megkaptad azt a kártyát, amire már nagyon régóta vágytál? Nem, de találgass még! Jaj, nem tudom! Látom, hogy nagyon izgulsz, mondd el, kérlek! Mivel valóban úgy volt, ahogy mondta, nem bírtam tovább magamban tartani csak egyszerűen kiböktem: 22

23 Képzeld! Nemrég fejeztem be egy könyvet, amit titokban írtam, és annyira jól sikerült, hogy ki fogják adni! Peti először el sem akarta hinni, amit hallott, de pár perc múlva már boldogan ugráltunk együtt körbe-körbe. Később lihegve kérdezte: Na de, Dönci! Mi lesz akkor, ha emiatt az osztály csak még jobban fog cikizni? Nyugodj meg! mondtam neki magabiztosan Nem lesz semmi baj, mert ez az egész titokban marad előttük. 23

24 24

25 Váratlan esemény A következő héten ugyanúgy indultam az iskolába, mint ahogy szoktam, azonban mikor beléptem az osztályterembe, nagyon megdöbbentem: amint megláttak, mindenki rajtam röhögött és egy emberként ujjal mutogattak rám. Értetlenül álltam az események előtt, és csak később tudtam meg, hogy mi is történt. A magyar tanárom szintén jóban van a kiadóval, aki elmesélte neki, hogy kiadják a könyvemet. A tanár néni semmit sem tudott a többiekkel való konfliktusomról, így lelkesen elmesélte nekik a történetet. Ők persze nem értékelték, inkább úgy vélték, hogy a próbálkozásom csak azért volt, hogy még jobban bevágódjak a tanároknál. Az eset megijesztett, de az osztályfőnököm megnyugtatott, bátorított, és a jó tanulmányaim miatt azt javasolta, hogy bátran menjek el két hétre, és legyek ott a könyv kiadásánál. Hazafelé kitérőt is tettem a kiadóba, ahol örömmel fogadtak, és örültek, hogy ott tudok lenni a folyamatoknál. Ez már nekem is feldobta a kedvem, így vidáman mentem haza, ahol elújságoltam a szüleimnek, hogy nem fogok suliba járni. 25

26 Hát kisfiam morfondírozott apukám nem igazán örülök, hogy hanyagolod a tanulást. Apu! Légy szíves! Nagyon szeretném és ígérem, hogy bepótolom a lemaradásomat! Anyu és apu ekkor összenéztek, majd egy kis mosollyal a szájuk sarkában mondták: Legyen! De tényleg ne rontsd le az osztályzataidat! Kép: Polczer Nóra, Mészáros Alexandra és Simon Lilla 26

27 Kép: B. Nagy Réka, Molnár Dóra, Tóth Petra, Tóth Szilvia 27

28 A kiadóban Másnap reggel tehát nem az iskolába mentem, hanem a kiadóba. A folyosón sétálgattam tanácstalanul, hogy kihez kell bemennem, amikor megláttam egy aranyos, mosolygós, szőrös lábú nénit. Épp takarított, én pedig odamentem hozzá, bemutatkoztam és megkérdeztem, hogy nem tudja-e véletlenül, hol az a bácsi, aki kiadja a könyvemet. Marika néni, mert így hívták, elmesélte nekem, hogy itt már mindenki hallott rólam. Felajánlotta, hogy az elkövetkező két hétben szívesen segít nekem abban, hogy megismerkedjem az itteni bácsikkal és nénikkel, akik a könyvemen dolgozni fognak. 28

29 29

30 Vélemény Elsőként az olvasószerkesztő irodájába vitt. Pont befejezték a regényem olvasását, és elkezdték írni a szerkesztői véleményt. Miután végeztek, elmentek kávézni. Vártam pár percet, hogy vajon visszajönnek-e. Óráknak tűntek számomra az eltelt percek. Bár tudom, hogy nem szép tőlem, annyira kí váncsi voltam, hogy megragadtam az alkalmat, és besurrantam az irodába. Bent egy fényes asztal várt rám, az asztalon pedig ott volt a szerkesztői vélemény. Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, és beleolvastam: Kép: Tóth Szilvia, B. Nagy Réka, Molnár Dóra, Tóth Petra 30

31 Tisztelt Kiadóvezető! A könyvet október 20-án olvastam el. Véleményemet az alábbiakban olvashatják. A mű egy fiatal író, Töhötöm Dönci önéletrajzi vallomása. Az egyedisége abban áll, hogy fiatal kora ellenére, objektíven, nagyjából tökéletesen fogalmazta meg életének meghatározó szakaszait, és hányattatásait. Hogy mitől is lett ez jó? A valóságos, saját, igaz érzelmeit írja le benne. Kritikus volt önmagával és másokkal szemben is, azonban nem tartalmazott elfogultságot, a fájdalmai és szenvedései ellenére. Nem a társait bírálta, hanem saját fájdalmát, és érzelmeit helyezte előtérbe. A hasonló helyzetben lévő olvasói számára is követendő utat mutat. Ezenfelül a könyv olvasmányos, figyelemfelkeltő, érdekes, bizonyos részeknél izgalmas történeteket is tartalmaz. A könyv Dönci történetének megismerésén túl, bemutatta az olvasóknak azokat az élményeket és érzelmeket, melyek során a mű létrejöttéhez vezetett. Az egyik legszimpatikusabb dolog a regényben az volt, hogy a kis író őszintén, bátran vallott saját sorsáról. Üdvözlettel: Olvasószerkesztő 31

32 Korrektor Pont sikerült elolvasnom a szöveget, amikor lépteket hallottam a folyosóról, így gyorsan kiszöktem, mert szégyelltem volna, ha ott találnak. Marika néni azt mondta, hogy a szöveget a korrektorhoz fogják felküldeni. Mivel jóban voltak egymással, fölmehettem hozzá a 4. emeletre, mert Marika néni megkérte, hogy hagy ellenőrizzük együtt a helyesírási hibákat. Az épületben minden folyosó végén volt egy lift. Ezt egy liftes fiú kezelte, így sajnos nem én nyomtam meg a negyedik emeletre vivő gombot, hanem ő. Amint kiléptünk a liftből, újabb hoszszú folyosóval találtuk magunkat szembe, ahol a bal oldali második ajtó volt a korrektor irodája. Nagyon meglepődtem, hiszen annak ellenére, hogy nyelvtanból mindig ötös tanuló voltam, elég sok hibát találtunk a szövegben, amik gyakran alapvető bakik voltak. Ezenkívül nemcsak a helyesírást ellenőriztük, hanem összességében is. Amikor olyan részeket találtunk, amik javításra szorultak, közösen írtuk át őket. Ezt követően megigényeltük az ISBN számot, amiről bevallom őszintén, semmit sem tudtam. Marika 32

33 néni két seprés közben elmagyarázta, hogy ő már olyan régóta dolgozik itt, hogy bár csak egy takarítónő, de a leggyakrabban elhangzó szavak jelentését nagyjából ismeri. Az ISBN számról azt hallotta, hogy ez a könyv azonosító száma, ami csak az én könyvemé az egész világon. Indultam volna tovább a könyvem útján, de Marika néni jó hétvégét kívánt és kérte induljunk haza. Búcsúzáskor a kapuban megbeszéltük, hogy hétfőn ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. 33

34 Tördelés Az elkövetkező hétvége persze nagyon lassan telt számomra, mert folyamatosan csak a könyvem körül jártak a gondolataim. Mikor végre eljött a várva-várt nap, olyan korán odaértem, hogy Marika néni még meg sem érkezett. Türelmesen ácsorogtam az ajtóban, amikor egy fura alak jött velem szemben: egy alacsony, kopaszodó bácsi, lila kockás mellényben, ami alatt sárga pöttyös ing volt, továbbá egy zöld kordnadrág. A látvány tényleg megdöbbentő volt, meg is ijedtem egy kicsit, de aztán rájöttem, hogy mi már találkoztunk múlt héten a folyosón. Ő volt a tördelőszerkesztő. Mit csinálsz te itt egyedül, Döncikém? Várom Marika nénit, hogy tovább követhessük a könyvem útját. Mennyit kell még várnod rá? Nem tudom, sajnos a pontos időt elfelejtettük megbeszélni. Hol tartotok? Mit néztetek meg utoljára? Jaj, nagyon izgalmas volt: először az olvasószerkesztőnél voltunk, onnan átmentünk a korrektorhoz, majd szereztünk egy ISBN számot is a könyvhöz. Utána sajnos haza kellett mennem, mert Marika néninek lejárt a munkaideje. 34

35 35

36 No akkor, fiam mondta, és rám kacsintott gyere velem, megmutatom neked, miből áll az én munkám! Boldogan követtem hát, ezt a muris kinézetű öregurat, hogy megmutassa, mi a következő fázis. Vastag keretes szemüvege fölött nézett rám, és közben elmondta, hogy ő állítja be a betű méretét és típusát, sőt még a bekezdések külalakját is ő szerkeszti. Elmesélte, hogy mi az a fattyúsor, azonban ezt nem árulom el nektek, ha érdekel, nézzetek utána. Egyre lelkesebben mertem kérdezősködni, és ezzel együtt a kapott válaszok is folyamatosan hosszabbak lettek, röviden tehát nagyon belelendültünk a beszélgetésbe. Nem is néztünk az órára, csupán arra figyeltünk fel, amikor Marika néni mosolyogva belépett a szobába. Szia, Döncikém! Mi újság? Csókolom! Tessék elképzelni, megtudtam egy csomó mindent a tördeléssel kapcsolatban. Nagyon büszke vagyok rád, fiacskám, ha gondolod, akkor gyere, menjünk tovább. Elköszöntünk a tördelőtől, de még a folyosó feléig sem jutottunk, amikor hívták Marika nénit, hogy az ötödik emeleten valami kiömlött, és sürgősen fel kell takarítani. 36

37 A könyvem rajzai Amíg a néni takarított, észrevettem egy résnyire nyitott ajtót, amire azt írták fel, hogy grafikusok és kiadványszerkesztők. Nem tehetek róla, mindig is kíváncsi természet voltam. Odaosontam hát, és óvatosan bekukucskáltam. Marika néni észrevette, hogy leskelődöm, odajött mögém, és benyitott az irodába, betessékelt, majd bemutatott mindenkinek. Itt is csodálatos látvány tárult elém: a falakon nem tapéta volt, hanem rengeteg könyvborító képe, könyvillusztráció és festmény tekintett vissza rám. Sokat közülük fel is ismertem, mert a könyvtárban láttam már őket. Nem volt nehéz rájönni, hogy a könyvalkotás mely részei történnek itt, leküzdhetetlen vágyat éreztem arra, hogy kipróbálhassam. Ekkor pedig mintha az égiek meghallgattak volna, az egyik grafikus odajött hozzám, és megkérdezte, hogy nem szeretnék-e a könyvembe illusztrációkat. Habozás nélkül igent válaszoltam. Leültünk egy fényezett asztalhoz, puha bőr forgószékekbe. Apró mozdulatokkal, alig észrevehetően ide-oda, mozogtam 37

38 a széken, hiszen még nem volt alkalmam ilyen helyen ülni. Legnagyobb meglepetésemre a grafikus elnevette magát, és együtt játszottunk pár percet. Engedte, hogy teljes erővel pördüljek-forduljak a széken. A kis kitérő után komolyra fordítva a szót a tárgyra tért: Mit szólnál, Dönci, ha közösen készítenénk el a könyved rajzait? Te jó szagú ég! csúszott ki a számon. Ekkora ajándékra soha az életben nem gondoltam volna! Igen! Köszönöm a lehetőséget, nagyon szívesen benne lennék a dologban! Ennek nagyon örülök! Ebben az esetben mesélned kell nekem a könyvről, az életedről, élményeidről, hogy kialakíthassunk egy közös tervet! Nem szívesen meséltem az osztálytársaimmal való problémáimról, de mivel ez a könyv megírásának ez volt a fő oka és témája, úgy éreztem, ezt is illusztrálni kell. Sőt! Amint belejöttem a mesélésbe, még azt is elmeséltem neki, hogy néz ki a szobám, ahol a könyv készült nagy titokban. Az illusztrációk készítése során a könyvem képek formájában elevenedett meg előttem. Annyira élveztem az egészet, annyira fantasztikusan jónak találtam ezt a részt, hogy nem is figyeltem az időre. Így alakult, hogy mire felocsúdtam, már beesteledett. 38

39 Kép: Mészáros Alexandra és Kapiás Csilla 39

40 Késés Egy gyors búcsú után, kapkodtam a lábaim, hogy minél előbb hazaérjek, mert már a közös családi vacsorát is lekéstem. Egész úton fel-felvillantak a grafikus által megrajzolt képek a szemeim előtt, amiktől annyira belelkesültem, hogy egészen hazáig indiánugrásban közlekedtem. Alaposan kizökkentett ebből a világból, amikor a bejárati ajtót átlépve megláttam édesanyám arckifejezését. Hatalmas szökkenéssel ott termett előttem, és alaposan leteremtett: Hol voltál ilyen sokáig? És egyáltalán mit csináltál ilyen sokáig? Ne haragudj, anyu! Nem akartam késni, csak elrohant az idő, ígérem, hogy nem lesz többé ilyen! Drága fiacskám! Megengedtük neked, hogy ne az iskolában legyél, hanem egy idegen helyen, ahol nagyon sok az ismeretlen ember. Egy dolgot kértünk azonban tőled, hogy gyere haza időben! Nagyon aggódtunk érted! Már épp azon voltunk, hogy hívjuk a rendőrséget! Miért nem telefonáltál legalább? 40

41 41

42 Röviden és tömören tehát egy elég alapos családi vita alakult ki közöttünk, aminek a végén a sűrű bocsánatkéréseimnek és az őszinte megbánásomnak eredményeként anyu nem tiltott el a kiadóba járástól. Haragja maradéktalanul csupán akkor párolgott el, amikor elmeséltem neki, hogy mennyi mindenen vagyunk már túl, milyen jól halad a könyvem, na és persze, azután hogy megígértem mindenre, ami szent, hogy nem fordul elő többet ilyen. 42

43 Az első pillanat Másnap már a hazaérkezésem fontosságának tudatában indul tam el otthonról. Mivel előző nap sajnos a könyvem borítójának megtervezésére nem volt időnk, így újból felkerestem a grafikust, hogy megtervezzük a látványtervet. Mikor elkészültünk, a grafikus azt mondta, hogy menjek a kiadványszerkesztőhöz, mert ott is eszméletlenül izgalmas dolgokat tudhatok meg. Örömmel fogadtam az ötletet, de az egyik folyosón kis híján eltévedtem, így az előre megjósolt 3 perc helyett legalább 10 percig kóvályogtam az épületben. A tévelygésem után végre megérkeztem a kiadványszerkesztőhöz. Ő már előző nap szólt nekem, hogy mennem kell majd hozzá 43

44 és nézzem meg, a számító gépen elkészített könyvem nyomdai formáját. Az elkészített változat nagyon tetszett, minden kép az általam megírt szöveghez illeszkedett. Ez volt az első alkalom, hogy bár még csak elektronikus formában, mégis megláthattam, hogyan néz ki a könyvem. Teljesen elérzékenyültem, hiszen ez nem egy kitalált történet, hanem az életem, ráadásul a saját megfogalmazásomban, amit az emberek elé tárok. 44

45 Nyomtatás Ezek után a könyvem visszakerült a kiadóvezetőhöz, aki átnézte a külalakot, és tetszett neki. Eldöntötte, hogy először kétezres példányszámban nyomjuk ki. Már ez is több volt, mint amiről valaha is álmodtam, azonban ő még megígérte nekem, hogy ha gyorsan fogy, ha elkapkodják a boltokból a könyvet, akkor utánnyomunk. A kiadványszerkesztő lekísért a gépmester, Pali bácsihoz, mivel elmeséltem neki, hogy nemrég eltévedtem az épületben. Bár jót nevetett rajtam, mégis úgy gondolta, nem kockáztatja meg, hogy emiatt lemaradjak egy folyamatról. A gépmester nagyon érdekesen mesélte el, hogy miből áll a munkája: Nos, Dönci! A nyomdai előkészítés az első lépés. Tudod, hogy mit jelent? Hát talán a papírok előkészítését? Neeeem, ez nem így van. A nyomdai előkészítés egy folyamat, mely több részből áll. Például abból, hogy a könyvre digitálisan vágójeleket teszünk, ami majd segít, hogy a könyv elnyerje a végleges méretét. Ide sorolható az is, hogy terhelési színskála kerül minden egyes lapszélre. Szerinted, ez mit jelent? 45

46 Sajnos, nem tudom. mondtam, és elszégyelltem magam. Ne izgulj, semmi baj! Elmesélem! Ez számomra nagyon fontos in for máció, mert ez alapján állítom be a nyomdagépet. Az előkészítéshez tartozik még a levilágítás is, amikor minden egyes oldalról négy film készül. Nézd! Ilyen a nyomdai film. De hiszen, mindegyik filmen fekete lenyomat van! mondtam csodálkozva. Valóban, de a látszat néha csal: valójában négy különböző színt jelent kinyomtatva. Minden egyes kép az úgynevezett CMYK színkombinációból áll. Ez mit jelent? Ez egy mozaikszó, amiben a rövidítések a cián, ami egy kékes színárnyalat, a magenta, ami bíbor vagy inkább rózsaszín és a Yellow, azaz a sárga. Ezeknek a szavaknak az angol nevéből áll össze a CMYK. Értem! De ki tetszett hagyni a K-t! Az mit jelent? Melyik színt? A K igazából nem egy szín rövidítése, hanem a fekete jelölésére használjuk. Az angol Key (kulcs) szóból származtatjuk. Ettől lesz a kép kontrasztosabb, világosabb, vagy sötétebb. De a nyomdai előkészítésnek még számos egyéb apróbb mozzanata is lehet. 46

47 Aha! Mindent értek! És mi a következő lépés? Jaj! Hát majdnem el is felejtettem! Tehát a nyomdai előkészítés után a levilágított film alapján elkészül az kilövés szerinti négy nyomóforma, ami a legfontosabb eszközöm. Nézd! Megmutatom, mit kell tenni! Ekkor Pali bácsi megmutatta, hogyan kell felrakni a nyomóformákat a nyomdagépre. Láttam, hogyan tölti fel a négy különböző színű festékkel a tartályokat. Ezt követően megkért, hogy menjek a gép hátuljához és álljak egy kicsit távolabb a géptől. Csodálkozva néztem rá, hogy miért küld odébb, de amikor bekapcsolta a gépet, magam is rájöttem. Két dolog lepett meg a következő pillanatban. Az egyik a gép nagy hangja, a másik pedig az, hogy elkezdtek kijönni a nyomdagépből olyan oldalak, amiken csak halvány, rózsaszín foltok és szövegek voltak. Gondoltam rá, hogy megkérdezzem, mitől van ez, de a nagy hangzavarban mégis úgy döntöttem, hogy inkább jobb, ha csöndben maradok, és később kérdezem meg. Ekkor a gép hátuljához jött Pali bácsi, kivette a nyomatokat és elől újra betette a gépbe. Megláttam, hogy most meg olyan nyomatok jönnek ki a gépből, ami már a rózsaszín mellett kék színt is tartalmaz. Nagyon örültem, hogy nem kérdeztem az előbb semmit, mert 47

48 most már eszembe jutott, hogy már elmondták nekem, a négy különböző szín, négy különböző időpontban kerül a papírra. Amikor a harmadik színt is elindította, megállította a gépet, végre csönd lett. Váó! Ez nagyon hangos gép! Jól esik, hogy leállította, de hiszen nincs még kész, akkor valami baj van? Vagy miért kellett lekapcsolni? Ennek nagyon egyszerű az oka mondta Pali bácsi, tessék, nézd meg te magad is! Ekkor a kezembe adott egy képet, amin az első két szín egymásra került, megfelelően és pontosan, azonban a harmadik szín a másik kettőhöz képest elcsúszott. Mi történt ezzel a lappal, Pali bácsi? Ezt hívják úgy, hogy nem állnak a színek, amikor így elcsúsznak a nyomatok. Ilyenkor állítani kell a gépen, és már folytathatjuk is a nyomtatást. Megpróbálhatom esetleg én is, Pali bácsi? Nagyon szeretném! Hát csak abban az esetben, ha nagyon vigyázol majd magadra, nehogy rossz helyre nyúlj! Na gyere, ide és indítsd el a gépet, itt mutatott az egyik gombra Pali bácsi. A masina ekkor újra hangos működésbe lépett, és 48

49 Kép: Mészáros Alexandra és Kapiás Csilla 49

50 megállás nélkül nyomtatta a már szellemkép-mentes nyomatokat. Nagyon érdekesnek találtam ezt a folyamatot is, de ezúttal már figyeltem az időre, hiszen megígértem anyukámnak, hogy ma időben hazamegyek. 50

51 51

52 A borító Éjszaka olyan mélyen aludtam, mint a tej, kifárasztott a mozgalmas nap. Reggel még nem is sejtettem, hogy mi vár rám. Pali bá csi még tegnap megígérte ugyanis, hogy átviszi a kötészetre az elkészült nyomatokat. Mire beléptem, már megragasztották, és éppen méretre vágták a könyvet. Én már csupán akkor értem oda, amikor a könyvtestet beakasztották a borítóba, majd a felesleges levegőt kipréselték belőle, hogy ne legyen hullámos és jól összeragadjanak. Préselés után a nyílás beégetése történt, ami azért kell, hogy szépen nyitható legyen a könyvem. Kép: Sunyovszky Réka és Dóczi Ildikó 52

53 53

54 Kész a könyvem! Ekkor jött a nap fénypontja. Kimondhatatlan érzés ugyanis, amikor az embernek a kezébe adják a saját könyvének első példányát. Megbűvölve néztem a kezemben lévő kötetet, hiszen soha az életben nem gondoltam volna, hogy a vékony, a legfiatalabb, a legszegényebb, hogy én leszek az, akinek a könyvét az emberek megvehetik a boltokban. Kezemlábam remegett az izgalomtól. Megköszöntem a segítséget, majd rohantam haza a családomhoz. Úgy éreztem a levegő frissebb, a nap csillogóbban süt, a madarak vidámabban csipognak, az emberek pedig mind rám mosolyognak. Mindent megszépített ez az élmény, életem eddigi legnagyobb élménye. Otthon boldogan mutogattam a többieknek a könyvet, akik féltett kincsként adták kézről kézre, és sorozatos ölelésekkel és puszikkal örültek velem együtt. Megbeszéltük, hogy leülünk együtt a kályhához, én pedig felolvastam nekik a történetet. Mindannyian odavoltak a büszkeségtől, és a művemet egy kitűntetett helyre rakták a könyvespolcon, hogy mindig szem előtt legyen. Este átmentem Petihez is, hogy megmutathassam neki a könyvemet. Ennyire még egyikünk sem volt boldog, 54

55 55

56 együtt örült velem, és gratulált, hogy elértem az álmomat. Boldogan csevegve ültünk a szőnyegen, és elmeséltem neki a kiadóban szerzett élményeimet. Jaj, Dönci! Ez egyszerűen fantasztikus! Hihetetlenül izgalmas lehetett! Meg tudnád oldani, hogy egyszer én is elmehessek veled, hogy megnézzek néhány folyamatot? Nagyon szépen kérlek, intézd el. Hát persze! Bármikor! Szívesen! Megbeszélem Pali bácsival, és ha beleegyezik, akkor csak egy szavadba kerül, amikor kedved van, felkerekedünk, és végignézzük az egészet. Megígértem Petinek, de telt múlt az idő és a rengeteg új élmény miatt sajnos elfelejtettem a kérését, pedig kis híján letérdelt elém, anynyira kérlelt. Kép: Sunyovszky Réka, Takács Nikoletta, Juhász Tímea 56

57 57

58 Híres lettem! A következő hónapban a könyvem népszerűsítésével telt az idő. A legkülönbözőbb könyvesboltokban dedikáltam, és minden egyes alkalommal egyre több és több ember jött, és rakta elém a könyvemet. A kiadó elintézte, hogy elmehessek iskolákba is, hogy felolvasásokat tartsak. A dedikálások során rádöbbentem, hogy teljesen vegyes korosztályt érint a könyvem. Több tévécsatorna és rádió is készített velem interjút a stílusomról és a tehetségemről. Eszméletlenül élveztem az összes programot, a körülöttem zajló nyüzsit. Egyik nap a kiadótól telefonáltak: Szia, Dönci! Csak azért telefonálok, mert szétküldtük az ajánlóleveleket, és megérkeztek az eredmények. Nagyon izgulok, mi lett az eredmény? A visszajelzések azt mutatják, hogy igenis nagy igény van a könyvedre. És ez mit jelent? kérdeztem izgalommal a hangomban. Azt jelenti, hogy valószínűleg még nagyon sok példányt fogunk nyomtatni, hiszen az embereknek nagyon tetszik a könyved. Na, ekkor már úgy éreztem, hogy ez csak egy álom lehet, de ha az, akkor nem akarok felébredni. Mivel 58

59 59

60 senki nem volt otthon, Petihez mentem át először, hogy elmeséljem neki a jó hírt, azonban a megszokott öröm helyett, Peti nagyon furcsán viselkedett. Először nem értettem, hogy mi történt. Peti! Mi a baj? Megbántottalak? Nem, semmi baj De, ha valami gond van, akkor mondd el, kérlek! Nem, tényleg nincs semmi baj. Mivel nem akart semmit mondani, gondoltam összeveszett a szüleivel, így jobbnak láttam, hogy hazamenjek. Otthon a kopott asztalomnál ülve sokáig gondolkodtam azon, hogy mi lehet Peti baja, és egyszer csak eszembe jutott: megszegtem az ígéretem, elfelejtettem Petit bevinni a kiadóhoz. Amikor rájöttem a hibámra, megint átmentem hozzá, hogy megmagyarázzam, a rengeteg esemény és izgalom után elfelejtettem az ígéretemet. Már késő mondta csöndesen. De tudod, Dönci, az utóbbi időben nagyon sokat változtál, ami szerintem egyáltalán nem jó irányú változás volt. Az igazat megvallva nagyképű és beképzelt lettél. Én nem ilyennek ismertelek meg. Ha nem változol meg, akkor nekem sajnos, nem kell már ez a barátság. Nagyon meglepődtem Peti mondatain, nem is értettem egyet vele. Úgy gondoltam, az egészet csupán irigységből mondhatta. Nem is mondtam semmit, hanem csak sarkon fordultam, és otthagytam. Ha így akarja, hát legyen így. 60

61 61

62 Kép: Mészáros Alexandra és Polczer Nóra 62

63 63 Kép: Sunyovszky Réka

64 Könyvem a vásznon Egyik nap, amikor a matek házimat írtam, csöngettek. Mikor kimentem, egy motoros futár állt a ház előtt, aki egy sürgős küldeményt adott át. Meglepetten nyitottam ki a borítékot, de még meglepettebben olvastam, ami a levélben állt: egy híres lengyel filmproducer küldte a levelet, Könyvecskava Megfilmesicskij, miszerint szeretné, ha beleegyeznék, hogy a könyvemet megfilmesítsék. El sem akartam hinni, egyszerűen már képtelen voltam felfogni, hogy ez tényleg a valóság. Édesanyámnak kellett elhitetnie, hogy már pedig ez igaz, valóban filmre szeretnék venni a történetemet, csupán tőlem függ, hogy bele egyezem-e. Összekaptam magam, és rohantam a levéllel a könyv kiadójához. Közösen megbeszéltük, és meghoztuk a döntést: beleegyezünk a feltételekbe, feldolgozhatják a könyvet. Dönci! Van még egy jó hírem: a vezetőség újabb döntést hozott, miszerint a könyvednek megjelenik egy második kiadása is, immár kemény kötéssel. A megfilmesítésig nem kellett sokat várni. A filmbemutatót megelőző két hétben már az utcákon és az épületekben is látható volt a filmem plakátja, mindenhol 64

65 65

66 a nevemmel találkoztam. A premierre már elküldtük a meghívókat, a családomnak és mindenkinek, aki segített a könyvem létrejöttében. A várva várt napon már a film kezdete előtt két órával kígyózó sorok álltak a mozi bejárata előtt. A film hatalmas sikert aratott. Vastaps közepette hívtak fel a színpadra, hogy megnézhessék, a film főszereplőjét tényleg egy hús-vér emberről mintázták. Végignézve a tömegen rengeteg hírességet, színészt, kritikust és producert láttam, de egy emberen akadt meg igazából a tekintetem, Petin. Igen, ő is eljött a bemutatóra. A mozi aulájában megrohamoztak a riporterek, alig kaptam tőlük levegőt, de végig Petit kerestem, mivel beszélni szerettem volna vele. Nagyon rosszul éreztem magam, hiszen rádöbbentem, ezen a sikeren osztoznom kéne Petivel, aki a nehéz időkben végig mellettem volt, aki nélkül nem lehettem volna sikeres gyermek. Ekkor hirtelen megpillantottam, és keresztülverekedtem magam a tömegen, hogy elérjek hozzá. Peti! Kérlek, ne haragudj rám többet! Rájöttem, hogy én szúrtam el az egészet, hogy az én hibám, én tehetek az egészről. Valóban elfelejtettem, amit ígértem, és nincs is rá igazából mentségem, de már annyira régóta vagyunk igaz barátok, hogy nagyon szeretném, ha újra jóban lehetnénk. 66

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak

Részletesebben

Boldogságóra. munkafüzet. 6-10 éveseknek. Bagdi Bella - Petőné Honvári Jolán

Boldogságóra. munkafüzet. 6-10 éveseknek. Bagdi Bella - Petőné Honvári Jolán Bagdi Bella - Petőné Honvári Jolán Boldogságóra munkafüzet 6-10 éveseknek Boldogságóra munkafüzet 6-10 éveseknek Írta: Bagdi Bella, Petőné Honvári Jolán Szerkesztette: Feledi Eszter Illusztráció: Tarjányi

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

MagyarOK A2+ munkalapok 1

MagyarOK A2+ munkalapok 1 1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

SZKB103_10. Konfliktusok a közösségben

SZKB103_10. Konfliktusok a közösségben SZKB103_10 Konfliktusok a közösségben tanulói konfliktusok a közösségben 3. évfolyam 103 Diákmelléklet D1 Tornai József: Ki tud tovább lefelé lógni? Kora tavasz köszöntött ránk meleg esővel, s mi a kunyhót

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Tudod, az úgy van próbált Verena beszélgetést kezdeményezni Alexandrával a reggelinél. Nyújtotta a szavakat, nem nagyon tudta, hogyan mondja meg négyéves kislányának,

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,

Részletesebben

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Tegezés, magázás 1 ) Alapszabályok Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Magázódás: a beszélgetőpartnerünknek

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak?

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak? INTERJÚ Tarek Ferenccel Sokan sokféle indíttatásból kezdjük meg zeneiskolai tanulmányainkat. Vannak, akik szüleik kezdeményezésére, mert egykor ők maguk is zenéltek, vagy pont azért, mert felnőtt korban

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idén évkönyvünk vendége Gryllus Dorka színésznő, aki 1987 és 1991 között volt iskolánk diákja. Vöröslő arccal, zihálva rohantam be egy magyar népmese címére hallgató pesti

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

Önmeghaladás, életcélok, jóllét

Önmeghaladás, életcélok, jóllét PÁL FERENC Önmeghaladás, életcélok, jóllét A lélektani és spirituális dimenziók összefüggései Néhány alkalommal találkoztam Gyökössy Bandi bácsival. Többek között, amikor a papnevelõ intézetbe jártam,

Részletesebben

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet)

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Észak hírnökei 4023 Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Az Opera szálló Hamburg külterületén, egy építkezés mellett állt. Jóval éjfél után érkeztünk meg, útközben többször is megálltunk, hogy

Részletesebben

Az eredményes nyelvtanulás alapelvei 1.

Az eredményes nyelvtanulás alapelvei 1. www.doyouspeakenglish.hu Az eredményes nyelvtanulás alapelvei 1. MEGOLDÁS a sikeresebb angol tanuláshoz azoknak, akik már tanultak angolul, de abbahagyták, és azoknak, akik jelenleg is tanulnak angolul,

Részletesebben

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1. FARKAS KATALIN Félvér Tigris Derna krónikák 1. 1. Meglepetés A mai napom is ugyanúgy kezdődött, mint minden hétköznapom. Kicsit morcosan keltem fel, unottan ettem meg a reggelit, lassan öltöztem fel és

Részletesebben

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat! nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,

Részletesebben

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre RACHEL ALLEN Ezt a könyvet férjemnek, Isaac-nak ajánlom akinek szere tete, támogatása

Részletesebben

útja a szabadság felé

útja a szabadság felé Szandra útja a szabadság felé Szandra útja a szabadság felé Szandra egy teljesen hétköznapi erdélyi kisvárosban nőtt fel. A családi házuk két kis szobából és egy nappali-konyhából állt. Két húga volt és

Részletesebben

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló 1. Mennyi az eredmény 15+17 15+17 15+17=? A) 28 B) 35 C) 36 D)96 2. Melyik szám van a piramis csúcsán? 42 82 38 A) 168 B) 138

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja

A Biblia gyermekeknek. bemutatja A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Lázár Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

Majoros Mirella: Legyetek nők, ha tudtok

Majoros Mirella: Legyetek nők, ha tudtok Majoros Mirella: Legyetek nők, ha tudtok Majoros Mirella Legyetek nők, ha tudtok (Részlet) A szerelem misztérium a szex-szenvedély is az arról van szó mi férfiak, férfiak maradjunk, és nők a nők szabadok,

Részletesebben

Generációk közötti együttműködés. Tehetséggondozó foglalkozások

Generációk közötti együttműködés. Tehetséggondozó foglalkozások Generációk közötti együttműködés Tehetséggondozó foglalkozások (Drámajátékos improvizációk) Belinszky Bernadett Judit drámapedagógus 1. A család és a nagycsalád II. A csoportok improvizációs feladatainak

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

Feri rágja a térdét. Rónási Márton

Feri rágja a térdét. Rónási Márton Feri rágja a térdét Rónási Márton Tavasz volt, amikor beköltöztünk abba a házba, ahol kamaszkoromat éltem meg, abba a házba, ahol a legjobb barátom lett Láncos, a hatalmas fekete kutya, akit tíz éve temettem

Részletesebben

Karácsony máshol, máshogyan

Karácsony máshol, máshogyan Karácsony máshol, máshogyan A karácsonyt sokféleképpen lehet ünnepelni, s mivel a téma nem is oly régen még aktuális volt, gondoltam, pár újonnan szerzett információt közölnék iskolánk szorgalmas diákjaival:

Részletesebben

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal

Részletesebben

Rajzold ide magad! Ez a mesekönyv...tulajdona.

Rajzold ide magad! Ez a mesekönyv...tulajdona. Rajzold ide magad! Ez a mesekönyv...tulajdona. Copyright Hermann Marika, 2014 Illusztráció: Gönczi Anikó Szerkesztés: Szűcs Szilvia Hungarian edition Angry Cat Kiadó 2014. 1. kiadás Minden jog fenntartva!

Részletesebben

Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.

Leonardo pályázat Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén!  Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február. Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.28 Készítette: Antal Szabina Emese 14.Ru Küldő intézmény: SzSzKSz

Részletesebben

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal

Részletesebben

T. Ágoston László A főnyeremény

T. Ágoston László A főnyeremény T. Ágoston László A főnyeremény Gondosan bezárta az ajtót, zsebre vágta a kulcsot és egy széllel bélelt, kopott nyári nadrágban, hasonlóképp elnyűtt pólóban, és mezítlábas papucsban lecsoszogott a földszintre

Részletesebben

MagyarOK 1.: munkalapok 7

MagyarOK 1.: munkalapok 7 1. Dénes napirendje 6.30 6.35 Fél hétkor Dénes felkel. Hat óra harmincöt perckor már a fürdőszobában van. (Hideg vízzel zuhanyozik.) 7.00 Hét órakor Dénes kimegy a konyhába, és leül reggelizni. / Hét órakor

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

Jelentkezési lap. Név. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. Email cím:. Telefonszám:...

Jelentkezési lap. Név. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. Email cím:. Telefonszám:... Jelentkezési lap.. Név Lakcím:. Iskola:.... Osztály:. Email cím:. Telefonszám:..... 1. Feladat Egérrágta interjú (Egészítsd ki a válaszokat!) Mióta írsz? Már kisgyerekként is vonzott az írás, találtam

Részletesebben

Túléltem az első hetet! Megtanultam a környéket, ahol lakom! És azt is, hogy Japán szigetország! De gond nélkül hazataláltam! A színéről ismertem meg

Túléltem az első hetet! Megtanultam a környéket, ahol lakom! És azt is, hogy Japán szigetország! De gond nélkül hazataláltam! A színéről ismertem meg Túléltem az első hetet! Megtanultam a környéket, ahol lakom! És azt is, hogy Japán szigetország! De gond nélkül hazataláltam! A színéről ismertem meg a házat, mert utcanevek nincsenek Japánban! Megismerkedtem

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Ilyennek képzelem a jövő iskolai könyvtárát 50 év múlva

Ilyennek képzelem a jövő iskolai könyvtárát 50 év múlva Szent László Gimnázium könyvtár Ilyennek képzelem a jövő iskolai könyvtárát 50 év múlva Az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapja alkalmából Budapest, 2013. szeptember 9. Készítette: Kun Evelin 11.a 1.

Részletesebben

A DOLGOZÓ FIATALOK TÁRSADALMI ÉS SZAKMAI SZOCIALIZÁCIÓJA ÉS ÉRTÉKORIENTÁCIÓI

A DOLGOZÓ FIATALOK TÁRSADALMI ÉS SZAKMAI SZOCIALIZÁCIÓJA ÉS ÉRTÉKORIENTÁCIÓI MSZMP KB TÁRSADALOMTUDOMÁNYI INTÉZET MSZMP POLITIKAI FŐISKOLA SZOCIOLÓGIAI TANSZÉK A DOLGOZÓ FIATALOK TÁRSADALMI ÉS SZAKMAI SZOCIALIZÁCIÓJA ÉS ÉRTÉKORIENTÁCIÓI KÉRDŐÍV A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! A kérdezés

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Hol szeretnél továbbtanulni? A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki szakán. Mik a céljaid a közeljövőre nézve?

Hol szeretnél továbbtanulni? A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki szakán. Mik a céljaid a közeljövőre nézve? Gulyás Eszter iskolánk hatosztályos képzésben tanuló végzős, speciális matematika tagozatos diákja. Számos országos matematikai verseny előkelő helyezettje, az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen

Részletesebben

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET 13. Ha megnyerte, nehogy vigye! Egyre kevésbé tudok a küldetésemre koncentrálni. Lehet, hogy az illuzionista megsejtette, hogy a nyomában vagyok, és mindenféle

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

Nyelvhasználat. - Legyen szíves! - Egészségedre! - Gyere be! - Mit tetszik kérni? - Jó éjszakát! Melyik a helyes válasz? Jelöld be!

Nyelvhasználat. - Legyen szíves! - Egészségedre! - Gyere be! - Mit tetszik kérni? - Jó éjszakát! Melyik a helyes válasz? Jelöld be! Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan felnıttnek, akivel nem tegezıdsz (nem Szia-t köszönsz neki), és X-et, ha mindkettınek! (5 pont) - Legyen szíves! -

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. A gyermekek Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. Pontosan 6 évvel ezelőtt, karácsonykor (amikor én 8 éves voltam a húgom pedig 5) kaptam a világ legszebb ajándékát.

Részletesebben

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött.

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. C. A. Tűréshatár 0 Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. El kellett érnem a Szentpétervárra

Részletesebben

MagyarOK 1.: munkalapok 3

MagyarOK 1.: munkalapok 3 1. Mi a tárgy neve? kártyák telefon lámpa számítógép / laptop kulcs pénz igazolvány toll nyomtató asztal szék szemüveg könyv kávéfőző bögre buszjegy papír zsebkendő mobiltelefon ceruza Szita Szilvia és

Részletesebben

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK 2013. márciusi kiadás MéTa kiadó 2013 Minden jog fenntartva! Fotók: Qaradah Szimonetta Nyomtatás: Nemzeti Védelmi Szolgálat Tartalomjegyzék: Szerintük mit jelent. Szerinted mit

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

Húsz év mellékvágány után újra lendületben

Húsz év mellékvágány után újra lendületben 2007-06-22 Húsz év mellékvágány után újra lendületben Bodrogi Gyula a mesterekről, a zsákutcákról és a nagy visszatérésről Bodrogi Gyula, a Nemzeti Színház művésze, valósággal kivirult, mióta nem a Vidám

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

Csanádyné Hajós Zsuzsa: Bizalom az Úristenben. Nagyon nehezen tudtam megfogalmazni,

Csanádyné Hajós Zsuzsa: Bizalom az Úristenben. Nagyon nehezen tudtam megfogalmazni, Csanádyné Hajós Zsuzsa: Bizalom az Úristenben Nagyon nehezen tudtam megfogalmazni, hogy a mi életünkben mit jelent az az igen, amit Mária kimondott.7 gyermekes családba nőttem fel legidősebbként, abban

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

AU PAIR? Miért ne?! Lélekemelő és tanulságos szösszenet két sokdiplomás gyermekfelvigyázó tollából! Olvass, nevess, sírj velünk!

AU PAIR? Miért ne?! Lélekemelő és tanulságos szösszenet két sokdiplomás gyermekfelvigyázó tollából! Olvass, nevess, sírj velünk! AU PAIR? Miért ne?! Lélekemelő és tanulságos szösszenet két sokdiplomás gyermekfelvigyázó tollából! Olvass, nevess, sírj velünk! Írta és rendezte: leendő dr Ádám Tímea & leendő dr Molnár Diána 1 Belső

Részletesebben

HOLLY WEBB MASZAT, AZ ELRABOLT. Sophy Williams rajzaival

HOLLY WEBB MASZAT, AZ ELRABOLT. Sophy Williams rajzaival HOLLY WEBB MASZAT, AZ ELRABOLT kiscica Sophy Williams rajzaival Könyvmolyképző Kiadó Szeged, 2013 3 Robinnak 5 Elso fejezet Füttyszó hasított a levegőbe. Ben Williams és Rob Ford! Most azonnal gyertek

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.)

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) Egy csodálatos helyen, fantasztikus környezetben, nagyszerű emberek között, négy hétig. Először is ott kezdeném, hogy Velence leírhatatlanul szép.

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák SIKER CLUB SIKER CLUB 2009, No. 23 Siker tippek és stratégiák James Vágyi vagyok a Siker Club huszonharmadik számával, ahol sikeres gondolatokat, ötleteket és információkat ajánlunk arról, hogy hogyan

Részletesebben

o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja

o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja Sok szerencsét kívánok önöknek, és ne felejtsék el, hogy a beteg is ember (A Budapest

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Kate Brooks Duncan Shelley: Amer és a láthatatlan bilincs

Kate Brooks Duncan Shelley: Amer és a láthatatlan bilincs Copyright 2012 Kate Brooks & Duncan Shelley A könyv bármely részének sokszorosítása, akár elektronikus, akár mechanikus úton ideértve az információtároló és visszakereső rendszereket is, a kiadó írásbeli

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet! Amikor először tanítottam Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,

Részletesebben

Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan feln ttnek, akivel nem tegez

Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan feln ttnek, akivel nem tegez Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan felnıttnek, akivel nem tegezıdsz (nem Szia-t köszönsz neki), és X-et, ha mindkettınek! (5 pont) - Legyen szíves! 2

Részletesebben

Olvasd el a következő regényrészletet, majd válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre!

Olvasd el a következő regényrészletet, majd válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre! Tanuló neve: Dátum: Olvasd el a következő regényrészletet, majd válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre! Egérszegi Cincin más volt, mint a többi egér. Ilyen kicsi egeret még életemben nem láttam! jegyezte

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum Csodagyerekek Gondoljanak a kis Mozartra! Négyévesen felmászott a zongoraszékre, és megkomponálta első hangversenydarabját. Nos, Hodek Dávid és Martincsák Kata hasonlóan ritka tehetségek, csak őket a szüleik

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben