szakmai vizsgatárgya érettségi vizsgájára fel tudjon készülni.
|
|
- Andor Magyar
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet, valamint az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet módosításáról szóló 36/2015. (III. 6.) Korm. rendelet módosításáról szóló 5/2016. (I. 22.) Korm. rendelet Jogszabály-ismertető január 22. A Magyar Közlöny ( évi 9. számában jelent meg a címben szereplő Kormányrendelet (a továbbiakban: R.) módosítása. A könnyebb átláthatóság kedvéért a korábbi állapotot is feltüntettem. Tekintettel arra, hogy a módosítások többsége január 23-án hatályba lépett, a következő érettségi vizsgaidőszakot már érintik a változások. Korábbi állapot Módosítás Hatályba lép Az R. 4. (2) bek. helyébe a következő rendelkezés lép: 4. (2) A középiskolának a tizenegyedik-tizenkettedik évfolyamon a kötelező vizsgatárgyból biztosítania kell, hogy a tanuló választása szerint mind a középszintű, mind az emelt szintű érettségi vizsgára fel tudjon készülni. (2) A gimnázium és a szakgimnázium a tizenegyedik tizenkettedik évfolyamon a kötelező közismereti vizsgatárgyból biztosítja, hogy a tanuló választása szerint mind a középszintű, mind az emelt szintű érettségi vizsgára fel tudjon készülni. A szakközépiskola az érettségi vizsgára felkészítő évfolyamokon a kötelező közismereti vizsgatárgyból biztosítja, hogy a tanuló a középszintű érettségi vizsgára fel tudjon készülni. 4. a következő (2a) bekezdéssel egészül ki: (2a) A szakgimnázium biztosítja, hogy a tanuló a) képzési ágazatának megfelelő ágazati, b) ágazaton kívüli szakmai vizsgatárgya érettségi vizsgájára fel tudjon készülni. 4. (3) A kötelező érettségi vizsgatárgyakon kívül a középiskola a helyi tantervében határozza meg, hogy mely további legalább két vizsgatárgyból teszi lehetővé az emelt szintű érettségi vizsgára történő felkészülést. E döntéséhez kikéri az iskolai diákönkormányzat véleményét. Az emelt szintre történő felkészítés mellett a kötelező érettségi vizsgatárgyakon kívül legalább három vizsgatárgyból lehetővé kell tenni a középszintű vizsgára történő felkészülést. A (2), (3) bekezdés alkalmazásában az idegen nyelv vizsgatárgyak egy vizsgatárgynak minősülnek. 6. (1) Az érettségi vizsga kötelező és választható vizsgatárgyakból áll. A vizsgázó függetlenül attól, hogy a középiskolában milyen szintű vizsgára készült fel dönt abban a kérdésben, hogy középszinten vagy emelt szinten tesz érettségi vizsgát az egyes vizsgatárgyakból. (2) Az érettségi vizsgán a vizsgázónak öt négy kötelező és legalább egy általa választott (a továbbiakban: kötelezően választott) vizsgatárgyból kell legalább középszinten vizsgát tennie. A vizsgázó a kötelezően választott vizsgatárgy mellett további vizsgatárgyakat választhat (szabadon választott vizsgatárgyak). Azokból a vizsgatárgyakból, amelyekből a vizsgázó e szabályzatban foglaltak alapján érettségi vizsgát tehet, a vizsgatárgy választásának joga nem korlátozott. A vizsgatárgy választásának jogával a vizsgaidőszak rendjéhez, ezen belül a kitűzött vizsganapokhoz igazodva lehet élni. (3) A kötelező vizsgatárgyak az általános és a részletes vizsgakövetelményekre épülnek (a továbbiakban: központi vizsgakövetelményekre épülő vizsgatárgy). Az általános vizsgakövetelmények határozzák meg, hogy a vizsgatárgy milyen vizsgarészekből áll. A vizsgarészek a következők: szóbeli, írásbeli, gyakorlati. (4) Ha a vizsgaszabályzat másképp nem rendelkezik, az érettségi vizsgán a következő vizsgatárgyakból kötelező vizsgát tenni: a) magyar nyelv és irodalom, b) anyanyelv (nemzetiségi nyelv) és irodalom a nemzetiségi oktatásban résztvevőknek az idegen nyelv helyett, c) történelem, d) matematika, e) idegen nyelv, a nemzetiségi oktatásban résztvevők kivételével. Az R. 4. (3) bek. a következő rendelkezés lép: (3) A gimnázium legalább két, a szakgimnázium az ágazati és ágazaton kívüli szakmai vizsgatárgyon kívül legalább egy vizsgatárgyból a helyi tantervében meghatározottak szerint teszi lehetővé az emelt szintű érettségi vizsgára történő felkészülést. E döntéséhez kikéri az iskolai diákönkormányzat véleményét. Az emelt szintre történő felkészítés mellett a kötelező érettségi vizsgatárgyakon kívül gimnáziumban legalább három, szakgimnáziumban legalább kettő vizsgatárgyból lehetővé kell tenni a középszintű vizsgára történő felkészülést. A (2) és (3) bekezdés alkalmazásában az idegen nyelv vizsgatárgyak egy vizsgatárgynak minősülnek. Az R 6. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 6. (1) A vizsgázó függetlenül attól, hogy a középiskolában milyen szintű vizsgára készült fel dönt abban a kérdésben, hogy középszinten vagy emelt szinten tesz érettségi vizsgát az egyes vizsgatárgyakból. (2) Azokból a vizsgatárgyakból, amelyekből a vizsgázó a vizsgaszabályzatban foglaltak alapján érettségi vizsgát tehet, a vizsgatárgy választásának joga nem korlátozott. A vizsgatárgy választásának jogával a vizsgaidőszak rendjéhez, ezen belül a kitűzött vizsganapokhoz igazodva lehet élni. (3) A vizsgatárgyak az általános és a részletes vizsgakövetelményekre épülnek (a továbbiakban: központi vizsgakövetelményekre épülő vizsgatárgy). Az általános vizsgakövetelmények határozzák meg, hogy a vizsgatárgy milyen vizsgarészekből áll. A vizsgarészek a következők: szóbeli, írásbeli, gyakorlati. 1
2 (5) Amennyiben a középiskola központi vizsgakövetelményekre épülő vizsgatárgyból érettségi vizsgára történő felkészítést kíván biztosítani, középszintű érettségi vizsgára történő felkészítés esetén legalább százharmincnyolc órát, emelt szintű érettségi vizsgára történő felkészítés esetén pedig legalább kettőszázhetvenhat órát a felkészítésre helyi tantervében biztosítania kell. (6) A magyar nyelv és irodalom vizsgatárgy helyett magyar mint idegen nyelv vizsgatárgyból érettségi vizsgát az tehet, aki a) nem magyar állampolgár, vagy b) a középiskolai tanulmányai befejezését megelőző négy tanév közül legalább hármat nem a magyar köznevelési rendszerben végzett. Magyar mint idegen nyelv vizsgatárgyból kizárólag középszintű érettségi vizsgát lehet tenni. (7) Ha a vizsgázót a közoktatásról szóló törvény 30. (9) bekezdése alapján a kötelező és a kötelezően választandó érettségi vizsgatárgynak megfelelő tantárgyból mentesítették a középiskolában az értékelés, minősítés alól, vagy az Nkt. 56. (1) bekezdése alapján a kötelező és a kötelezően választandó érettségi vizsgatárgynak megfelelő tantárgyból középiskolában mentesítették az érdemjegyekkel és osztályzatokkal történő értékelés, minősítés alól, akkor az adott tantárgy helyett a vizsgázó egy másik, általa választott vizsgatárgyból tehet érettségi vizsgát. A vizsgázó részére a szakértői bizottság szakvéleménye alapján kérelmére engedélyezni kell az írásbeli beszámoló szóbeli beszámolóval vagy a szóbeli beszámoló írásbeli beszámolóval történő felváltását, és biztosítani kell a hosszabb felkészülési időt. (8) (9) A kötelezően és szabadon választható vizsgatárgy lehet a) a központi vizsgakövetelményekre épülő, a kötelező vizsgatárgyak közé nem tartozó vizsgatárgy, beleértve a második idegen nyelvet, b) (10) 10. (4) A kormányhivatal által működtetett vizsgabizottságok esetében az e szabályzatban az igazgató számára meghatározott feladatokat és hatásköröket a kormányhivatal oktatásért felelős szervezeti egységének vezetője látja el. 12. (1) Érettségi vizsga a tanulói jogviszony keretében, az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt abból a vizsgatárgyból tehető, amelynek a helyi tantervben a jelentkező számára az adott tantárgyra vonatkozóan meghatározott követelményeit az érettségi vizsgára jelentkező teljesítette, tudását osztályzattal értékelték, és ezt bizonyítvánnyal igazolni tudja. Az érettségi bizonyítvány megszerzése, továbbá a tanulói jogviszony megszűnése utáni érettségi vizsgán bármely vizsgatárgyból idegen nyelv esetén a magyarországi középiskolában tanított nyelvekből tehető érettségi vizsga. 12. (4) Érettségi vizsgára lehet jelentkezni a) tanulói jogviszony fennállása alatt, az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt abban a középiskolában, amellyel a tanulói jogviszony fennáll, illetve, ha a középiskola nem szervez érettségi vizsgát, a kijelölt középiskolában, b) tanulói jogviszony fennállása alatt, az érettségi bizonyítvány megszerzése után abban a középiskolában, amellyel a tanulói jogviszony fennáll, illetve, ha a középiskola nem szervez érettségi vizsgát, a kijelölt középiskolában vagy a kormányhivatalnál, (4) Ha a középiskola központi vizsgakövetelményekre épülő vizsgatárgyból érettségi vizsgára történő felkészítést kíván biztosítani, akkor a felkészítésre a helyi tantervében középszintű érettségi vizsgára történő felkészítés esetén legalább százharmincnyolc órát, emelt szintű érettségi vizsgára történő felkészítés esetén pedig legalább kettőszázhetvenhat órát kell biztosítania. (5) A magyar nyelv és irodalom vizsgatárgy helyett magyar mint idegen nyelv vizsgatárgyból érettségi vizsgát az tehet, aki a) nem magyar állampolgár, vagy b) a középiskolai tanulmányai befejezését megelőző négy tanév közül legalább hármat nem a magyar köznevelési rendszerben végzett. (6) Magyar mint idegen nyelv vizsgatárgyból kizárólag középszintű érettségi vizsgát lehet tenni. (7) Ha a vizsgázót az Nkt. 56. (1) bekezdése alapján a kötelező és a kötelezően választandó érettségi vizsgatárgynak megfelelő tantárgyból középiskolában mentesítették az érdemjegyekkel és osztályzatokkal történő értékelés, minősítés alól, akkor az adott tantárgy helyett a vizsgázó egy másik, általa választott vizsgatárgyból tehet érettségi vizsgát. A vizsgázó részére a szakértői bizottság szakvéleménye alapján kérelmére engedélyezni kell az írásbeli beszámoló szóbeli beszámolóval vagy a szóbeli beszámoló írásbeli beszámolóval történő felváltását, és biztosítani kell a hosszabb felkészülési időt. Az R. 10. (4) bek. helyébe a következő rendelkezés lép: (4) A vizsgaszabályzatban az igazgató számára meghatározott feladatokat és hatásköröket a középiskola vagy a többcélú intézmény vezetője, a kormányhivatal által működtetett vizsgabizottság esetén a köznevelési feladatok ellátásáért felelős szervezeti egység vezetője (a továbbiakban együtt: igazgató) látja el. Az R. 12. (1) bek. helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Érettségi vizsga a tanulói jogviszony keretében, az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt abból a vizsgatárgyból tehető, amelynek a helyi tantervben a jelentkező számára az adott tantárgyra vonatkozóan meghatározott követelményeit az érettségi vizsgára jelentkező teljesítette, tudását osztályzattal értékelték, és ezt bizonyítvánnyal igazolni tudja. Ha a tanuló olyan vizsgatárgyból kíván érettségi vizsgát tenni, amelyből középiskolájának helyi tanterve szerint nem tehet érettségi vizsgát, e vizsgatárgy esetében a jelentkezési feltételt vendégtanulói jogviszonyban, másik középiskolában teljesítheti. Az érettségi bizonyítvány megszerzése, továbbá a tanulói jogviszony megszűnése utáni érettségi vizsgán bármely vizsgatárgyból idegen nyelv esetén a magyarországi középiskolában tanított nyelvekből tehető érettségi vizsga. Az R. 12. (4) bek. a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (Érettségi vizsgára lehet jelentkezni) a) tanulói jogviszony fennállása alatt, az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt abban a középiskolában, szakképzési centrumban, amellyel a tanulói jogviszony fennáll, vagy, ha az nem szervez érettségi vizsgát, a kijelölt középiskolában, szakképzési centrumban, b) tanulói jogviszony fennállása alatt, az érettségi bizonyítvány megszerzése után abban a középiskolában, szakképzési centrumban, amellyel a tanulói jogviszony fennáll, vagy, ha az nem szervez érettségi vizsgát, a kijelölt középiskolában, szakképzési centrumban vagy a kormányhivatalban, 2
3 Az R a a következő (6a) és (6b) bekezdéssel egészül ki: (6a) Szakközépiskolában az érettségi vizsgára felkészítő évfolyamokat követő érettségi vizsgára való jelentkezéskor igazolni kell, hogy a jelentkező rendelkezik iskolai rendszerű nevelésben-oktatásban szerzett, államilag elismert szakképesítéssel. (6b) A vizsgázónak, ha rendes érettségi vizsgáját középiskolai tanulmányainak teljes befejezése után, tanulói jogviszonyon kívül teszi, és iskolai rendszerű nevelésben-oktatásban szerzett, államilag elismert szakképesítéssel rendelkezik, a vizsgára való jelentkezéskor nyilatkoznia kell arról, hogy kötelezően választandó vizsgatárgyból kíván-e érettségi vizsgát tenni. Ezt a nyilatkozatát az adott vizsgaidőszakban nem változtathatja meg. Az R a a következő (15a) bekezdéssel egészül ki: (15a) Ha a tanuló a középiskola elvégzését követő érettségi vizsgaidőszakban az írásbeli érettségi vizsgaidőszak kezdetéig nem rendelkezik az Nkt. 6. (4) bekezdésében a közösségi szolgálat teljesítésére meghatározott feltétellel, érettségi vizsgáit nem kezdheti meg, az adott vizsgaidőszakra vonatkozó összes érettségi jelentkezését az igazgató törli. 17/A. (2) A tantárgyi bizottság a vizsgabizottságtól függetlenül működik. Tagjai a vizsgabizottságnak nem tagjai. A kormányhivatal által a tantárgyi bizottság működési helyszínéül felkért köznevelési intézmény a tantárgyi bizottság működéséhez szükséges, az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendeletnek az egyes vizsgatárgyakra vonatkozó vizsgaleírásaiban felsorolt, a vizsgabizottságot működtető intézmény által biztosítandó és a vizsgán használható segédeszközöket térítésmentesen bocsájtja a kormányhivatal rendelkezésére. A tantárgyi bizottság működéséhez szükséges további feltételeket a kormányhivatal biztosítja. A tantárgyi bizottság elnöke és tagja az lehet, aki megfelel a vizsgáztató tanárra megállapított feltételeknek. 18/A. (4) A tételkészítő bizottság az elnök irányításával működik. Az elnök felelős a feladatlapok, javítási és értékelési útmutatók szakszerű elkészítéséért, továbbá azért, hogy azok megfeleljenek a központi vizsgakövetelményeknek. (5) Ha a feladatlapok, valamint a javítási, értékelési útmutatók megfelelnek a (4) bekezdésben meghatározottaknak, a Hivatal, illetve a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal vezetője átveszi azokat a tételkészítő bizottság elnökétől. 20. (4) A vizsgázónak legalább harminc perccel az írásbeli vizsga időpontja előtt meg kell jelennie a vizsga helyszínén. A vizsga kezdete előtt az igazgató a felügyelő tanár jelenlétében mindegyik vizsgateremben megállapítja a jelenlévők személyazonosságát. Ezt követően az igazgató ismerteti az írásbeli vizsga szabályait, az elkövetett szabálytalanság következményeit, majd kiosztja a feladatlapokat. A feladatlapok kiosztásakor a vizsgázók közül csak a vizsgázásra kijelölt csoport tagjai lehetnek jelen. R. 17/A. (2) bek. helyébe a következő rendelkezés lép: (2) A tantárgyi bizottság a vizsgabizottságtól függetlenül működik. Tagjai a vizsgabizottságnak nem tagjai. A kormányhivatal által a tantárgyi bizottság működési helyszínéül kijelölt állami vagy nemzetiségi önkormányzati fenntartású köznevelési intézmény a tantárgyi bizottság működéséhez szükséges, az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendeletnek az egyes vizsgatárgyakra vonatkozó vizsgaleírásaiban felsorolt, a vizsgabizottságot működtető intézmény által biztosítandó és a vizsgán használható segédeszközöket, valamint a vizsgák lebonyolításához szükséges összes tárgyi feltételt térítésmentesen bocsájtja a kormányhivatal rendelkezésére. A tantárgyi bizottság működéséhez szükséges további feltételeket a kormányhivatal biztosítja. A tantárgyi bizottság elnöke és tagja az lehet, aki megfelel a vizsgáztató tanárra megállapított feltételeknek. R. 18/A. (4)-(5)bek. helyébe a következő rendelkezés lép (4) A tételkészítő bizottság az elnök irányításával működik. Az elnök felelős a feladatlapok javítási, értékelési útmutatóinak szakszerű elkészítéséért, azért, hogy azok megfeleljenek a központi vizsgakövetelményeknek, valamint azoknak a Hivatal és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal vezetője részére történő átadásáért. (5) A feladatlapokat, valamint a javítási, értékelési útmutatókat a Hivatal vagy a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal vezetője átveszi a tételkészítő bizottság elnökétől. Az R. 20. (4) bek. helyébe a következő rendelkezés lép: (4) A vizsgázónak legalább harminc perccel az írásbeli vizsga időpontja előtt meg kell jelennie a vizsga helyszínén. A vizsga kezdete előtt az igazgató, vagy az általa erre írásban kijelölt pedagógus a felügyelő tanár jelenlétében mindegyik vizsgateremben megállapítja a jelenlévők személyazonosságát. Ezt követően az igazgató, vagy az általa erre írásban kijelölt pedagógus ismerteti az írásbeli vizsga szabályait, és azok megszegésének lehetséges következményeit, majd kiosztja a feladatlapokat. A feladatlapok kiosztásakor a vizsgázók közül csak a vizsgázásra kijelölt csoport tagjai lehetnek jelen. A feladatlapok kiosztását követően a felügyelő tanár jelzi, hogy a vizsgázók a munkát megkezdhetik, és ennek időpontját rögzíti a vizsga jegyzőkönyvében. A feladatok kidolgozására rendelkezésre álló időt ezen időponttól kell számítani. Az R a a következő (5) bekezdéssel egészül ki: (5) Ha a vizsgabizottság elnöke a (3) bekezdés szerinti dokumentumok vizsgálata során a középszintű vizsgadolgozatokban javítatlan hibát talált, vagy úgy ítéli meg, hogy a szaktanár eltért a javítási, értékelési útmutatótól, az igazgató útján haladéktalanul felhívja a javító szaktanárt az érintett vizsgadolgozatoknak a javítási, értékelési útmutató szerinti újbóli javítására. 28. (1) A vizsgabizottság elnöke az előzetes értekezleten szükség szerint ellenőrzi az érettségi vizsgára történő bocsátás jogszerűségét. Abban az esetben, ha a rendelkezésre álló iratok alapján kétséges, hogy a vizsgára bocsátás előfeltételei fennállnak, és az igazgató, valamint a vizsgázó meghallgatásával sem tisztázható egyértelműen a vizsgára bocsátás jogszerűsége, a vizsgabizottság elnökének tájékoztatnia kell a vizsgázót, hogy a vizsgát folytathatja, de amennyiben a vizsgára bocsátás előfeltételei nem valósultak meg, a miniszter az érettségi vizsgáját megsemmisítheti. A tájékoztatás megtörténtét a részletes jegyzőkönyvben rögzíteni kell. R. 28. (1)-(2) bek. helyébe a következő rendelkezés lép: (1) A vizsgabizottság elnöke ellenőrizheti az érettségi vizsgára történő bocsátás jogszerűségét. Abban az esetben, ha a rendelkezésre álló iratok alapján valószínűsíthető, hogy a vizsgára bocsátás előfeltételei nem álltak fenn, vagy az írásbeli vizsga lebonyolítása során jogszabálysértés történt, és az igazgató, valamint a vizsgázó meghallgatásával sem tisztázható egyértelműen a vizsgára bocsátás jogszerűsége, a jogszabálysértés ténye, úgy a vizsgabizottság elnöke a tájékoztató értekezleten közli a vizsgázóval, hogy a vizsgát folytathatja, de amennyiben később bebizonyosodik, hogy a vizsgára bocsátás előfeltételei nem álltak fenn, vagy a vizsga lebonyolítása során jogszabálysértés történt, a miniszter az érettségi vizsgáját megsemmisítheti. A tájékoztatás megtörténtét a részletes jegyzőkönyvben rögzíteni kell. 3
4 (2) Ha a vizsgabizottság megállapítja, hogy a vizsgára bocsátás előfeltételei valamely vizsgatárgyból nem álltak fenn, megsemmisíti az addig elért eredményt, az adott vizsgatárgyat határozattal törli, és a 12. (15) bekezdése szerint a vizsgázó rendes érettségi vizsgáját előrehozott érettségi vizsgára változtatja. Az egyes vizsgatárgyból tett emelt szintű írásbeli érettségi vizsgára vonatkozó külön szabályok 30. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben az írásbeli vizsgára vonatkozó rendelkezéseket a következő eltéréssel kell alkalmazni: a) a vizsgázót külön, kizárólag az emelt szintű vizsgán résztvevőkből álló vizsgacsoportba kell beosztani, b) a feladatlapokat a felügyelő tanár a járási hivatal közreműködésével veszi át a kormányhivatal megbízottjától, és viszi magával a vizsga helyszínére, c) a vizsgázókat a vizsgacsoporton belül folyamatosan, az arab számokat alkalmazva sorszámmal kell ellátni, a csoport száma törve a vizsgázó sorszámával adja a vizsgázó azonosító jelét, d) a vizsgázókról vizsgatermenként vizsgáztatási jegyzéket kell készíteni, a vizsgáztatási jegyzék tartalmazza a vizsga helyét, idejét, a vizsgatárgyat, a vizsgázó nevét, anyja nevét, születési idejét és azonosító jelét, e) a felügyelő tanár az ültetést követően minden vizsgázó részére átad egy-egy borítékot, amelyen feltüntették az azonosító jelet, a vizsgatárgyat és a vizsga szintjét. A borítékon a vizsgázó nevét nem szabad feltüntetni. A vizsgázó az írásbeli válaszok kidolgozásának megkezdése előtt mindegyik átvett feladatlap minden oldalán, valamint a pótlapokon feltünteti az azonosító jelét. Vázlatot, jegyzetet csak ezeken a lapokon lehet készíteni, f) az írásbeli munka befejezése után a felügyelő tanár a vizsgázó jelenlétében ellenőrzi, hogy a vizsgadolgozaton, a borítékon és a jegyzékben szereplő azonosító jelek megegyeznek-e, a felügyelő tanár a jegyzéken feljegyzi a befejezés időpontját, és aláírja a jegyzéket, g) a vizsgázó a boríték lezárása után a jegyzék aláírásával igazolja, hogy az azonosító jelek egyeztetése megtörtént, h) a kormányhivatal megbízottja a vizsgázók nevét és azonosító jelét tartalmazó jegyzéket a kidolgozási idő lejártával átveszi a felügyelő tanároktól, i) a lezárt borítékot a kormányhivatal megbízottja és a felügyelő tanár aláírásával, valamint az iskola körbélyegzőjének lenyomatával hitelesíti, a kormányhivatal megbízottja a jegyzéket a vizsgahelyszínen való tárolás időtartama alatt köteles elzárni oly módon, hogy ahhoz illetéktelen személy ne férhessen hozzá, j) a vizsgadolgozatokat tartalmazó borítékokat, valamint e bekezdés i) pontja szerint lezárt és hitelesített borítékban az emelt szintű vizsgacsoportok vizsgáztatási jegyzékeit, az írásbeli vizsgának a felügyelő tanár és a kormányhivatal megbízottja által aláírt jegyzőkönyvét, továbbá az esetleges szabálytalanságok kivizsgálásával kapcsolatosan a 23. (2) bekezdése szerint elkészített jegyzőkönyveket a kormányhivatal által meghatározott időpontban át kell adni a kormányhivatalnak, k) a vizsgadolgozatok kijavítása, értékelése a kormányhivatal által felkért szaktanár feladata, (2) Ha a vizsgabizottság megállapítja, hogy a vizsgára bocsátás előfeltételei valamely vizsgatárgyból nem álltak fenn, vagy a vizsga lebonyolítása során jogszabálysértés történt, és a jogszerű állapot helyreállítása nem lehetséges, megsemmisíti az adott vizsgatárgyból addig elért eredményt, és az adott vizsgatárgy vizsgáját határozattal törli. Az egyes vizsgatárgyból tett emelt szintű írásbeli érettségi vizsgára vonatkozó külön szabályok Az R. 30. (2) bek. helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a a következő (2a) (2p) bekezdésekkel egészül ki: (2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben az írásbeli vizsgára vonatkozó rendelkezéseket a (2a) (2p) bekezdésekben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. (2a) A vizsgázót külön, kizárólag az emelt szintű vizsgán résztvevőkből álló vizsgacsoportba kell beosztani. (2b) A feladatlapokat a felügyelő tanár a járási hivatal közreműködésével veszi át a kormányhivatal megbízottjától, és viszi magával a vizsga helyszínére. (2c) A vizsgázókat a vizsgacsoporton belül folyamatosan, az arab számokat alkalmazva sorszámmal kell ellátni, a csoport száma törve a vizsgázó sorszámával adja a vizsgázó azonosító jelét. (2d) A vizsgázókról vizsgatermenként vizsgáztatási jegyzéket kell készíteni, a vizsgáztatási jegyzék tartalmazza a vizsga helyét, idejét, a vizsgatárgyat, a vizsgázó nevét, anyja nevét, születési idejét és azonosító jelét. (2e) A felügyelő tanár az ültetést követően megállapítja a vizsgázók személyazonosságát, ismerteti az írásbeli vizsga szabályait, és azok megszegésének lehetséges következményeit, majd minden vizsgázó részére átad egyegy borítékot. A borítékon fel kell tüntetni a vizsgázó azonosító jelét, a vizsgatárgyat és a vizsga szintjét. A borítékon a vizsgázó nevét nem szabad feltüntetni. Ezt követően kiosztja a feladatlapokat. A feladatlapok kiosztásakor a vizsgázók közül csak a vizsgázásra kijelölt csoport tagjai lehetnek jelen. A feladatlapok kiosztása után a felügyelő tanár jelzi, hogy a vizsgázók a munkát megkezdhetik és ennek időpontját rögzíti a vizsga jegyzőkönyvében. A feladatok kidolgozására rendelkezésre álló időt ezen időponttól kell számítani. A vizsgázó mindegyik átvett feladatlap minden oldalán, valamint a pótlapokon feltünteti az azonosító jelét, valamint a pótlapokon a vizsganap keltét és a vizsgatárgy nevét. Vázlatot, jegyzetet csak ezeken a lapokon lehet készíteni. (2f) Az írásbeli munka befejezése után a felügyelő tanár a vizsgázó jelenlétében ellenőrzi, hogy a vizsgadolgozaton, a borítékon és a jegyzékben szereplő azonosító jelek megegyeznek-e, továbbá a jegyzéken feljegyzi a befejezés időpontját, és aláírja a jegyzéket. (2g) A vizsgázó a boríték lezárása után a jegyzék aláírásával igazolja, hogy az azonosító jelek egyeztetése megtörtént. (2h) A kormányhivatal megbízottja a vizsgázók nevét és azonosító jelét tartalmazó jegyzéket a kidolgozási idő lejártával átveszi a felügyelő tanároktól. (2i) A lezárt borítékot a kormányhivatal megbízottja és a felügyelő tanár aláírásával, valamint az iskola körbélyegzőjének lenyomatával hitelesíti. A kormányhivatal megbízottja a jegyzéket a vizsgahelyszínen való tárolás időtartama alatt köteles elzárni oly módon, hogy ahhoz illetéktelen személy ne férhessen hozzá. (2j) A vizsgadolgozatokat tartalmazó borítékokat, valamint a (2i) bekezdés szerint lezárt és hitelesített borítékban az emelt szintű vizsgacsoportok vizsgáztatási jegyzékeit, az írásbeli vizsgának a felügyelő tanár és a kormányhivatal megbízottja által aláírt jegyzőkönyvét, továbbá az esetleges szabálytalanságok kivizsgálásával kapcsolatosan a 23. (2) bekezdése szerint elkészített jegyzőkönyveket a kormányhivatal által meghatározott időpontban át kell adni a kormányhivatalnak. (2k) A vizsgadolgozatok kijavítása, értékelése a kormányhivatal által felkért szaktanár feladata. 4
5 l) a kormányhivatal a vizsgadolgozat kijavítása után a vizsgajegyzék alapján rávezeti a kijavított vizsgadolgozatra a vizsgázó nevét, m) a kormányhivatal a kijavított vizsgadolgozatokat átadja a vizsgabizottságot működtető intézmény igazgatójának, n) a vizsgadolgozatok megtekintésének napját a Hivatal határozza meg, és a kormányhivatal tájékoztatja a vizsgázót, hogy a vizsgadolgozatát hol és mikor tekintheti meg, o) az igazgató a vizsgázónak a kijavított vizsgadolgozatra benyújtott észrevételét a vizsgadolgozattal együtt megküldi a kormányhivatalnak, amely az észrevétellel érintett feladatot egy olyan szaktanárral, aki a dolgozat értékelésében eddig nem vett részt az útmutató alapján újraértékelteti, a szaktanár megállapítja az általa javasolt pontszámot, amely a korábbiakban megállapított pontszámtól pozitív és negatív irányban is eltérhet, ezt követően a szaktanár értékelésének eredményét a kormányhivatal megküldi a vizsgabizottságot működtető intézmény igazgatójának, p) az igazgató a kormányhivatal által megküldött vizsgadolgozatokat és a szaktanári értékeléseket továbbítja a vizsgabizottság elnökének. 31. (2) Az igazgató által megküldött tételsorokat a vizsgabizottság elnöke aláírásával jóváhagyja, megőrzi, és a vizsgabizottság előzetes értekezletén átadja a kérdező tanárnak. 36. (1) A szóbeli vizsgán a tételt a vizsgázó húzza, és kiválasztja a tétel kifejtéséhez szükséges segédeszközt. A tételben szereplő kérdések megoldásának sorrendjét ha a részletes vizsgakövetelmények másként nem rendelkeznek a vizsgázó határozza meg. A kihúzott tétel sorszámát rá kell vezetni az osztályozó ívre. (2l) A kormányhivatal a vizsgadolgozat kijavítása után a vizsgajegyzék alapján rávezeti a kijavított vizsgadolgozatra a vizsgázó nevét. (2m) A kormányhivatal a kijavított vizsgadolgozatokat átadja a vizsgabizottságot működtető intézmény igazgatójának. (2n) A vizsgadolgozatok megtekintésének napját a Hivatal határozza meg. A kormányhivatal tájékoztatja a vizsgázót, hogy a vizsgadolgozatát hol és mikor tekintheti meg. (2o) Az igazgató a vizsgázónak a kijavított vizsgadolgozatra benyújtott észrevételét a vizsgadolgozattal együtt megküldi a kormányhivatalnak, amely az észrevétellel érintett feladatot egy olyan szaktanárral, aki a dolgozat értékelésében eddig nem vett részt a javítási, értékelési útmutató alapján újraértékelteti. A szaktanár megállapítja az általa javasolt pontszámot, amely a korábbiakban megállapított pontszámtól pozitív és negatív irányban is eltérhet, ezt követően a szaktanár értékelésének eredményét a kormányhivatal megküldi a vizsgabizottságot működtető intézmény igazgatójának. (2p) Az igazgató a kormányhivatal által megküldött vizsgadolgozatokat és a szaktanári értékeléseket továbbítja a vizsgabizottság elnökének. Az R. 31. (2) bek. helyébe a következő rendelkezés lép: (2) Az igazgató által megküldött tételsorokat a vizsgabizottság elnöke aláírásával jóváhagyja, megőrzi, és a vizsgabizottság előzetes értekezletén átadja a kérdező tanárnak. Ha a vizsgabizottság elnöke úgy ítéli meg, hogy a középszintű szóbeli tételsor eltér a vizsgatárgy részletes követelményeitől, az igazgató útján azonnal felhívja a kérdező tanárt az érintett szóbeli tételeknek a vizsgakövetelmények szerinti átdolgozására. Az R. 36. (1) bek. helyébe a következő rendelkezés lép: (1) A szóbeli vizsga megkezdése előtt a vizsgabizottság elnöke meggyőződik a vizsgázó személyazonosságáról. A szóbeli vizsgán a tételt a vizsgázó húzza, és kiválasztja a tétel kifejtéséhez szükséges segédeszközt. A tételben szereplő kérdések megoldásának sorrendjét ha a részletes vizsgakövetelmények másként nem rendelkeznek a vizsgázó határozza meg. A kihúzott tétel sorszámát rá kell vezetni az osztályozó ívre. Az R. 40/A. (1) bek. a következő h) ponttal egészül ki: (Ha a vizsgázó emelt szintű érettségi vizsgát tesz, a ban foglaltakat a következő eltéréssel kell alkalmazni:) h) a szóbeli vizsga megkezdése előtt a tantárgyi bizottság elnöke meggyőződik a vizsgázó személyazonosságáról. 45. (1) Érettségi bizonyítványt kell kiállítani annak, aki teljesítette az érettségi vizsga követelményeit. Az érettségi bizonyítványt, ha az érettségi vizsga követelményeit egy vizsgaidőszak alatt teljesíti a vizsgázó, az a vizsgabizottság adja ki, amelyiknél a vizsgát megkezdte, abban az esetben pedig, ha az érettségi vizsga követelményeit több vizsgaidőszakban teljesíti a vizsgázó, az, amelyiknél az érettségi vizsgát eredményesen befejezte. Az R. 45. (1) bek. helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Érettségi bizonyítványt kell kiállítani annak, aki teljesítette az érettségi vizsga követelményeit. Az érettségi bizonyítványt az a vizsgabizottság adja ki, amelyik előtt a vizsgázó az érettségi bizonyítvány megszerzéséhez szükséges összes rá vonatkozó feltételt teljesítette. Az R. 45. (3) bekezdése a következő c) ponttal egészül ki: (Az érettségi bizonyítványban, tanúsítványban fel kell tüntetni,) c) ha az érettségi bizonyítvány az Nkt. 6. (1) bekezdése értelmében a szakképzésre vonatkozó jogszabályokban meghatározottak szerinti munkakör betöltésére képesít, az erre vonatkozó kötelező záradékot. 48. (1) Azok részére, akik vendégtanulóként tettek érettségi vizsgát, illetőleg akik pótló vizsgát tehetnek, vagy akiknek javítóvizsgát kell tenniük, valamint akik előrehozott vizsgát tettek, az érettségi vizsga eredményének kihirdetésekor a vizsgabizottság elnöke törzslapkivonatot ad át. Azok részére, akik pótló vizsgát tehetnek, a törzslapkivonathoz csatolni kell a már teljesített vizsgarészekről készült osztályozó ívet is. Az igazgató törzslapkivonatot állít ki és ad át annak is, aki a törzslapkivonatot elvesztette. A törzslapkivonat kiállításáért kivéve, ha a vizsga a külön jogszabályban foglaltak szerint ingyenes a kiállítás napján érvényes kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) tíz százalékának megfelelő díjat kell befizetni a vizsgabizottságot működtető intézmény részére. Törzslapkivonatot kell adni akkor is, ha a vizsgázó egyes vizsgatárgyból nem az előtt a vizsgabizottság előtt tesz vizsgát, amelyik előtt az érettségi vizsgát megkezdte. Az előrehozott érettségi vizsgáról kiállított törzslapkivonat másolatát ha az érettségi vizsgát nem abban a közép-iskolában tették le, amellyel a vizsgázó tanulói jogviszonyban áll meg kell küldeni az érintett iskola igazgatójának. Az R. 48. (1) bek. helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Azok részére, akik vendégtanulóként tettek érettségi vizsgát, illetve akik pótló vizsgát tehetnek, vagy akiknek javítóvizsgát kell tenniük, valamint akik előrehozott vizsgát, vagy az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt szintemelő vizsgát tettek, az érettségi vizsga eredményének kihirdetésekor a vizsgabizottság elnöke törzslapkivonatot ad át. Azok részére, akik pótló vizsgát tehetnek, a törzslapkivonathoz csatolni kell a már teljesített vizsgarészekről készült osztályozó ívet is. Az igazgató törzslapkivonatot állít ki és ad át annak is, aki a törzslapkivonatot elvesztette. A törzslapkivonat kiállításáért kivéve, ha a vizsga a külön jogszabályban foglaltak szerint ingyenes a kiállítás napján érvényes kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) tíz százalékának megfelelő díjat kell befizetni a vizsgabizottságot működtető intézmény részére. Az előrehozott vagy az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt letett szintemelő érettségi vizsgáról kiállított törzslapkivonat másolatát ha az érettségi vizsgát nem abban a közép-iskolában tették le, amellyel a vizsgázó tanulói jogviszonyban áll meg kell küldeni az érintett iskola igazgatójának. 5
6 50. (3) Az érettségi bizonyítvány rovatainak kitöltésekor a vizsgatárgyak felesleges rovatait egy-egy vízszintes vonallal érvényteleníteni kell. Az R. 50. (3) bek. helyébe a következő rendelkezés lép: (3) Az érettségi bizonyítvány rovatainak kitöltésekor a vizsgatárgyak felesleges rovatait egy-egy vízszintes vonallal érvényteleníteni kell. A törzslapon és az érettségi bizonyítványban feltéve, hogy a vizsgázó négy kötelező érettségi vizsgatárgyból tesz érettségi vizsgát záradékkal kell rögzíteni azt, hogy a vizsgázó az iskolai rendszerű nevelésben-oktatásban szerzett államilag elismert szakképesítéssel rendelkezik. A módosítás 18. -a igen sok szövegpontosítást és -cserét tartalmaz: ában a gimnáziumi és a szakközépiskolai (a továbbiakban a gimnázium és a szakközépiskola együtt: középiskola) szövegrész helyébe a középiskolai, ában a szakmai előkészítő vizsgatárgyak szövegrész helyébe az a tanuló képzési ágazatának megfelelő ágazati, és a vizsgaszabályzat 2. számú mellékletében foglalt táblázat A oszlopában meghatározott ágazaton kívüli szakmai vizsgatárgy, ában a nemzeti, etnika kisebbséget szövegrész helyébe a nemzetiséget, a) (3) bekezdésében a vizsgaidőszakában letett szövegrész helyébe a vizsgaidőszakában első alkalommal letett, b) (9) bekezdésében a kiadása után iskolai felvételi kérelem elbírálásához vagy más okból szövegrész helyébe a kiadása után, c) (10) bekezdésében az a Hivatal szövegrész helyébe az az Oktatási Hivatal (a továbbiakban: Hivatal), (2) bekezdésében a középiskola, illetve szövegrész helyébe a középiskola, szakképzési centrum, vagy, (6) bekezdésében az a vizsgabizottságot működtető intézmény vezetője (a továbbiakban: igazgató) szövegrész helyébe az az igazgató, a) (7) bekezdésében az a középiskolának az igazgatója szövegrész helyébe az a köznevelési intézménynek a vezetője, b) (9) bekezdésében a határozatot szövegrész helyébe a döntést, (3) bekezdésében az A szakmai előkészítő szövegrész helyébe az Az ágazati szakmai, (4) bekezdésében a feladatlap szövegrész helyébe a vizsgatárgy vizsgakövetelménye, (7) bekezdés b) pontjában a hogy az iskolai tanulmányok során alkalmazott segédeszközt szövegrész helyébe a hogy a szakértői bizottság szakvéleményében előírt, illetve az iskolai tanulmányok során alkalmazott segédeszközt, a) (1) bekezdésében a lapokon, feladatlapokon szövegrész helyébe a pótlapokon, b) (2) bekezdésében az az iskolának szövegrész helyébe az a vizsgaszervező intézménynek, c) (3) bekezdésében az az írásbeli válaszok kidolgozásának megkezdése előtt mindegyik átvett feladatlapon feltünteti a nevét, a vizsganap keltét, a vizsgatárgy megnevezését szövegrész helyébe a mindegyik átvett feladatlapon, pótlapon feltünteti a nevét, valamint a pótlapokon a vizsganap keltét és a vizsgatárgy nevét, d) (6) bekezdésében az áthúzza, a megoldást tartalmazó vizsgadolgozatot az üres feladatlapokkal, a piszkozatot tartalmazó áthúzott lapokkal együtt belehelyezi a nevével ellátott borítékba, és nyitva átadja a felügyelő tanárnak. A felügyelő tanár a vizsgázó jelenlétében ellenőrzi, hogy szövegrész helyébe az áthúzza, a felhasznált pótlapok számát felírja a vizsgadolgozat címlapjára. A megoldást tartalmazó vizsgadolgozatot, a piszkozatlapokat is tartalmazó áthúzott pótlapokkal együtt belehelyezi a nevével ellátott borítékba, és nyitva átadja a felügyelő tanárnak. A felügyelő tanár a vizsgázó jelenlétében ellenőrzi a pótlapok számát, és azt, hogy, (2) bekezdésében az az iskola igazgatója szövegrész helyébe az az igazgató, (4) bekezdés b) pontjában a szóbelivel történő kiváltása szövegrész helyébe a szóbeli vizsgarésszel történő pótlása, (3) bekezdésében az és az akkreditált vizsgatárgy követelményei szövegrész helyébe a követelményei, (4) bekezdésében a kérdező tanár szövegrész helyébe a vizsgaszervező intézmény, (5) bekezdésében az Ez esetben a szóbeli minősítést a póttételre adott felelet alapján kell kialakítani úgy, hogy az elért pontszámot meg kell felezni és egész pontra fel kell kerekíteni, majd a százalékos minősítést és az osztályzatot ennek alapján kell kiszámítani. szövegrész helyébe az Ez esetben a szóbeli minősítést a póttételre adott felelet alapján kell kialakítani úgy, hogy az elért pontszámot meg kell felezni és egész pontra fel kell kerekíteni, majd a százalékos minősítést és az osztályzatot ennek alapján kell kiszámítani. Ha a vizsgázó a póttétel húzásától elzárkózik, ezt a tényt a jegyzőkönyvben rögzíteni kell., (1) bekezdés c) pontjában a vizsga során szövegrész helyébe a vizsga közben a szakvéleményben előírt vagy, /A. (1) bekezdés a) pontjában az a szakmai előkészítő szövegrész helyébe az az ágazati szakmai, (1) bekezdésében a befejezése után szövegrész helyébe a befejezése után, legkésőbb az azt követő munkanapon, (5) bekezdés a) és b) pontjában a ha teljesítette szövegrész helyébe a ha a részletes követelményekben meghatározott módon teljesítette, (8) bekezdésében a Hivatal szövegrész helyébe a kormányhivatal, (5) bekezdésében a feltételeknek szövegrész helyébe a feltételeknek, és, (5) bekezdés a) és b) pontjában a ha teljesítette szövegrész helyébe az a részletes követelményekben meghatározott módon teljesítette A módosítás 19. -a hatályon kívül helyezésekről rendelkezik: 18/A. (6) Az akkreditált vizsgatárgy középszintű írásbeli tételeit és javítási, értékelési útmutatóit az akkreditációs eljárásban jóváhagyott vizsgakövetelmények szerint a vizsgát szervező középiskola készíti el, és annak nevelőtestülete fogadja el az írásbeli központi vizsgatételek átadásának napjáig. 22. (3) A rendes érettségi vizsga első írásbeli vizsgarészének a megkezdését a vizsgázó utolsó középiskolai évfolyamon folytatott tanulmányainak befejezéséről kiállított bizonyítványba, továbbá ha a vizsgázó abban a középiskolában tesz érettségi vizsgát, amellyel tanulói jogviszonyban áll az iskolai törzslapra be kell jegyezni. 6
7 29. (3) Ha a vizsgázó szabálytalanságot követett el, a vizsgabizottság a cselekmény súlyosságának mérlegelésével a következő döntést hozhatja: c) a vizsgázót valamennyi vizsgatárgyból javítóvizsgára utasítja. 31. (1) A kérdező tanár, a kormányhivatal által működtetett vizsgabizottság esetén a Hivatal az írásbeli vizsgák befejezését követően; b) az akkreditált vizsgatárgyakhoz a vizsgatárgy követelményei alapján a vizsgakérdéseket tartalmazó tételsort állít össze. A tételsorról legalább egy másolati példányt is készíteni kell. Ha az érettségi vizsgát középiskolában szervezik, a tételek elkészítésénél alkalmazni lehet a helyi tantervben található követelményeket is. A kormányhivatal által működtetett vizsgabizottság esetén a Hivatal a tételsorokat elektronikus formában átadja a kormányhivatalnak. 53. (7) Az 53. (1), illetve (3) bekezdés szerinti iskolában nemzetiségi nyelven, illetőleg célnyelven tehet érettségi vizsgát az is, aki nem vett részt az adott nyelven folyó oktatásban január 1-jétől hatályát veszti a jelenlegi 2. mellékletből a MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI c. részből 21 db szakmai ágazati érettségi vizsga általános követelménye, s helyébe az e rendelet 3. mellékletében található követelmények lépnek, tehát a mostani 11. évfolyamosainkat, akik január 1-je után tesznek érettségi vizsgát, már ezen követelmények figyelembevételével kell felkészítenie a szaktanároknak!!! Mégsem lép hatályba az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet módosításáról szóló 36/2015. (III. 6.) Korm. rendelet 2. melléklete, mely AZ ÉRETTSÉGI VIZSGA VIZSGATÁRGYAI ÉS A VIZSGA FORMÁI alcímet viselő táblázatot is tartalmazta, helyébe új táblázat lép (R. 3. melléklet 1. pont), ebben az ágazati szakmai érettségi vizsgatárgyaknál kizárólag emelt szintű írásbeli és szóbeli vizsgarészek vannak jelölve, de hogyan is rendelkezik a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény 92. (37) bekezdése? Idézem: A 2013/2014-es, a 2014/2015-ös és a 2015/2016-os tanévben szakközépiskolába beiskolázott tanuló által a kötelező szakmai érettségi vizsgatárgyból letett érettségi vizsga emelt szintű érettségi vizsgának minősül. 1. melléklet II. Záradékok 10. A magyar nyelv és irodalom vizsgatárgy helyett az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet 6. (6) bekezdése alapján - magyar nyelvből, mint idegen nyelvből tett érettségi vizsgát. Az R. 1. számú melléklet Az érettségi vizsga iratai és záradékai cím II. Záradékok alcím 10. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 10. A magyar nyelv és irodalom vizsgatárgy helyett az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet 6. (5)-(6) bekezdése alapján magyar mint idegen nyelv vizsgatárgyból tett érettségi vizsgát. Az R. 1. számú melléklet Az érettségi vizsga iratai és záradékai cím II. Záradékok alcíme a következő 16. ponttal egészül ki: 16. Jelen érettségi bizonyítványt a vizsgázó által bemutatott, iskolai rendszerű nevelésben-oktatásban szerzett, államilag elismert szakképesítésről kiadott bizonyítvány figyelembevételével állították ki. Az R1. 1. számú melléklet Az érettségi vizsga iratai és záradékai cím II. Záradékok alcíme a következő 17. ponttal egészül ki: 17. Jelen érettségi bizonyítvány szakmai érettségi végzettséget tanúsít, továbbá FEOR számú.. munkakör betöltésére képesít. Az R. 2. számú melléklet ELSŐ RÉSZ cím AZ ÉRETTSÉGI VIZSGA VIZSGATÁRGYAI ÉS A VIZSGA FORMÁI alcímében foglalt táblázat helyébe a következő táblázat lép: (következik egy 3,5 oldalas táblázat, melyet az ágazati szakmai érettségi vizsga általános követelményei követnek TA) A fentiekben láthatók a változások, a márciusban megalkotott módosítás egyes elemei még hatályba lépésük előtt hatályukat veszítették, a 2,5 éve ágazati szakmai érettségire készülő diákok és felkészítőik most kapnak iránymutatást az új követelményekről, melyek ráadásul emelt szintűek lesznek. Ez ismét felvet néhány kérdést, melyre reméljük választ fogunk kapni. (Ez a jogszabály-ismertető most sem pótolhatja a felelősségteljes jogszabályolvasást.) Kelt január 22. Toldi Attila Baptista Pedagógiai Intézet tanügy-igazgatási előadó (+36-20/ ) 7
100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet. az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról. Általános rendelkezések
100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról A Kormány a közoktatásról szóló - többször módosított - 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatásról szóló
Tudnivalók a kétszintű érettségivel kapcsolatban (a 100/1997.(VI.13.) Korm.rend. alapján)
Tudnivalók a kétszintű érettségivel kapcsolatban (a 100/1997.(VI.13.) Korm.rend. alapján) A 2016. január 1-jét követően megkezdett érettségi vizsgák esetében az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele
HELYI SZAKASZVIZSGA SZABÁLYZAT
HELYI SZAKASZVIZSGA SZABÁLYZAT Hatályos: 2015. január 20.-ától visszavonásig Nagy László igazgató 1 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 2. A szakaszvizsga fajtája, célja... 3 3. A helyi szakaszvizsga
ÉRETTSÉGI TÁJÉKOZTATÓ
ÉRETTSÉGI TÁJÉKOZTATÓ A vizsgát érintő tartalmi és eljárásbeli tudnivalók A tájékoztatót a 40/2002. (V. 24.) OM rendelet 1/A - nak megfelelően tesszük közé. A dokumentum terjedelménél fogva sem térhet
TÁJÉKOZTATÓ ÉRETTSÉGI VIZSGAELNÖKÖK SZÁMÁRA
TÁJÉKOZTATÓ ÉRETTSÉGI VIZSGAELNÖKÖK SZÁMÁRA 2016 Szerkesztés lezárva: 2016. április 12. TARTALOMJEGYZÉK I. JELENTKEZÉS AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRA... 4 1. A TANULÓI JOGVISZONY FENNÁLLÁSA ALATT TÖRTÉNŐ JELENTKEZÉSEKRŐL...
1. A vizsgaszabályzat hatálya, célja. 1.1 A vizsgaszabályzat célja
Vizsgaszabályzat A Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium tanulmányok alatti vizsgákra vonatkozó vizsgaszabályzata a - javítóvizsgák - különbözeti vizsgák - osztályozó
Osztályozó vizsgák, tanulmányok alatti vizsgák
Osztályozó vizsgák, tanulmányok alatti vizsgák (kivonat az iskola Pedagógiai Programjából) Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei a Helyi Tantervben megfogalmazott minimum
Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata
Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata A tanulmányok alatti vizsgák megszervezésénél és lebonyolításánál a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési
Házirend melléklete. Vizsgaszabályzat
Házirend melléklete Vizsgaszabályzat A vizsgaszabályzat célja, hogy a 20/2012. VIII. 31. EMMI rendelet 64-78..-ban foglaltak alapján a tanulók tanulmányuk alatt tett vizsgájuknak rendjét szabályozza. 1.
Tudnivalók az érettségi vizsgákról 2016.
Tudnivalók az érettségi vizsgákról 2016. Készült: a többször módosított 100/1997. (VI.13.) Kormányrendelet és az Oktatási Hivatal által kiadott szabályzatok alapján A vizsgakövetelmények tartalma és a
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet módosításáról
Oktatási és Kulturális Minisztérium E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet módosításáról Budapest, 2007. október I.
Hatályos: 2016. január 29.
A pénzügyi szolgáltatás közvetítői, a biztosításközvetítői és a tőkepiaci üzletkötői hatósági vizsga lebonyolítására vonatkozó szabályokat tartalmazó vizsgaszabályzat Hatályos: 2016. január 29. Tartalomjegyzék
kitölthető online módon a Vizsgaközpont honlapján nyomtatható formátumban letölthető a Vizsgaközpont honlapjáról
VIZSGASZABÁLYZAT 1. Jelentkezés 1.1. Vizsgaidőpont A DExam Vizsgaközpont (a továbbiakban: Vizsgaközpont) naptári évenként három alkalommal szervez nyelvvizsgaidőszakot, május június, október november és
A szociális és munkaügyi miniszter /2008. ( ) SZMM számú rendelete a szakmai vizsgadíj és a vizsgáztatási díjak kereteiről
Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: 9237/2008-SZMM A szociális és munkaügyi miniszter /2008. ( ) SZMM számú rendelete a szakmai vizsgadíj és a vizsgáztatási díjak kereteiről Budapest, 2008.
SZAKMAI VIZSGABIZOTTSÁGI ELNÖKÖK ÉS TAGOK RÉSZÉRE ELŐADÁS. Az MKIK megbízásából készítette: Dr. Barta Tamás Dr. Madarász Sándor
SZAKMAI VIZSGABIZOTTSÁGI ELNÖKÖK ÉS TAGOK RÉSZÉRE ELŐADÁS Az MKIK megbízásából készítette: Dr. Barta Tamás Dr. Madarász Sándor A SZAKKÉPZÉSI RENDSZER KORSZERŰSÍTÉSÉNEK IGÉNYE Vissza kell állítani a szakképzés
Az ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóságok
Önkormányzati Minisztérium Lakásügyi Főosztály Az ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóságok Az üzletszerűen végzett ingatlanközvetítői, valamint az üzletszerűen végzett ingatlanvagyon-értékelő és közvetítői
A Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium 2011-2012 évi érettségi vizsgaszabályzata
A Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium 20112012 évi érettségi vizsgaszabályzata 1. A vizsgaszabályzat célja, hatálya Vizsgaszabályzatunk célja a 100/1997. (VI.13.) Korm.
2/2008. (I.18.) számú rendelet. A szociális ellátásokról (módosításokkal egységes szerkezetben)
A rendelet kihirdetésének napja: 2008. január 21. Nagymányok, 2008. január 18. Dr. Klausz Judit sk. jegyző NAGYMÁNYOK VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2008. (I.18.) számú rendelet A szociális ellátásokról (módosításokkal
Kedves Tanulók! Tisztelt Szülők! Tisztelt Pedagógusok!
Kedves Tanulók! Tisztelt Szülők! Tisztelt Pedagógusok! Előszó A Vas megyei pályaválasztási tájékoztató részletesen bemutatja, hogy a megyében milyen továbbtanulási lehetőségek közül választhatnak a tanulók,
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ a felcsúti új Faluház megépítése tárgyú, a Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásra TARTALOMJEGYZÉK ÚTMUTATÓ
Egervár Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
Egervár Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: Egervár Község Önkormányzati Képviselőtestülete 2012. március hónap 29. napján tartott ülésén 30/2012.(III.29.) számú határozatával. 1
9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet. a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról. Szakmai továbbképzés
9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény
A szociális ellátások helyi szabályozásáról. Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009. (IV.10.) rendelete
A szociális ellátások helyi szabályozásáról Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009. (IV.10.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
KORÁNYI FRIGYES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
KORÁNYI FRIGYES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készült: 2013. május 21. Készítette: Bobonka Gyula igazgató Tartalom 1 Bevezető rész... 4 1.1 A szervezeti és működési szabályzat
Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról
Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról A rendelet hatálybalépésének napja: 2011. január 1. Városlőd
2003. évi XCII. törvény
2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről[1] I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Alapelvek 1. (1) E törvény célja az adózás rendjének, az eljárás törvényessége és eredményessége érdekében az adózók és
Iratkezelési Szabályzat
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája 1.Általános rendelkezések A Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma,
A NYÍREGYHÁZI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM WESSELÉNYI MIKLÓS KÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA IRAT- ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA
A NYÍREGYHÁZI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM WESSELÉNYI MIKLÓS KÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA IRAT- ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA Nyíregyháza 2016 JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti
MAGYAR KÖZÚT NONPROFIT ZRT. AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓJA
MAGYAR KÖZÚT NONPROFIT ZRT. Kalcium-klorid oldat és granulátum beszerzése 2011-2012. tárgyban kiírt nyílt közbeszerzési eljáráshoz Módosításokkal egységes szerkezetben A módosítások vastag betűvel és aláhúzással,
TARTALMI ÉS ELJÁRÁSBELI TUDNIVALÓK A 2015. ÉVI MÁJUS-JÚNIUSI VIZSGAIDŐSZAKBAN ÉRETTSÉGIZŐK SZÁMÁRA
TARTALMI ÉS ELJÁRÁSBELI TUDNIVALÓK A 2015. ÉVI MÁJUS-JÚNIUSI VIZSGAIDŐSZAKBAN ÉRETTSÉGIZŐK SZÁMÁRA 1. Az érettségi vizsgák vizsgaszabályzatát a 100/1997. (VI. 13.) kormányrendelet tartalmazza. A kormányrendelet
Egységes óvoda és bölcsőde szervezeti és működési szabályzata
Egységes óvoda és bölcsőde szervezeti és működési szabályzata Tarnaörsi Óvoda és Közművelődési Intézmény OM azonosító:201922 2013. Készítette: Antal Ágnes óvodavezető Tartalomjegyzék 1. Bevezető 2. Az
Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakközépiskola _1149 Budapest, Angol u. 75.
Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakközépiskola _1149 Budapest, Angol u. 75. OM: 200650 MADÁCH MUSICAL TÁNC-ÉS ZENEMŰVÉSZETI ISKOLA Alapfokú Művészetoktatási
Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 10 /2007.((III.28.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól
Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 10 /2007.((III.28.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól Szécsény Város Önkormányzata
193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenőrzésről
Változások - 193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet - az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenőrzésről 1. oldal 193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról
Petőfi Sándor Általános Iskola. Komárom. Szervezeti és Működési Szabályzat
Komárom Jóváhagyta: Komárom, 2013. Szabó Tamásné igazgató 1. TARTALOMJEGYZÉK 1. TARTALOMJEGYZÉK... 1 2. Általános rendelkezések... 5 2.1. A szervezeti működési szabályzat célja, tartalma, jogszabályi alapja...
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2013. február 13. Elfogadva:../2013. (II.12.) sz. Kt. határozat 1 I. FEJEZET Általános rendelkezések A közpénzek
Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 11/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete
Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 11/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete Kenderes Város Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról,
Felvételi eljárásrend
Türr István Gimnázium és Kollégium 8500 Pápa, Fő u. 10. Postacím: 8500 Pápa, Pf. 101. Tel/fax: 89/324-394 Igazgató: Németh Zsolt E-mail: igazgato@turrgimnazium.hu Felvételi eljárásrend a Türr István Gimnázium
Szervezeti és működési szabályzat
1135 BUDAPEST CSATA U. 20. Szervezeti és működési szabályzat Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013. 10. 1 1. A Szervezeti és működési szabályzat általános rendelkezései, hatálya 1.
6. számú függelék A DOKTORI KÉPZÉS TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (A DOKTORI SZABÁLYZAT 6. SZÁMÚ FÜGGELÉKE)
6. számú függelék A DOKTORI KÉPZÉS TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (A DOKTORI SZABÁLYZAT 6. SZÁMÚ FÜGGELÉKE) BEVEZETİ RENDELKEZÉSEK A SZABÁLYZAT HATÁLYA 1. (1) A jelen Szabályzat hatálya kiterjed: a Liszt
- tanulmányok alatti vizsga követelményeit, részeit (írásbeli, szóbeli, gyakorlati)
A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK VIZSGASZABÁLYZATA A VIZSGASZABÁLYZAT CÉLJA Vizsgaszabályzatunk célja a 11/1994.(VI. 8.) MKMrendelet 26. (2) bekezdésben foglalt felhatalmazás alapján a tanulók tanulmányok
A közép- és emelt szintű érettségi vizsgára felkészítő foglalkozások tervezete. a Pedagógiai Program alapján
A közép- és emelt szintű érettségi vizsgára felkészítő foglalkozások tervezete a Pedagógiai Program alapján a 2016/2017-es tanévre Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Jogszabályi háttér A kerettantervek
Intézmény neve: BOKRÉTA EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE. Szabályzat típusa: Óvodai szervezeti és működési szabályzat. Intézmény OM-azonosítója: 031393
Intézmény neve: BOKRÉTA EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE Szabályzat típusa: Óvodai szervezeti és működési szabályzat Intézmény székhelye, címe: 3035 Gyöngyöspata, Fő út 65/a. Intézmény OM-azonosítója: 031393 Intézmény
a tankönyvvé, pedagógus-kézikönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről
17/2014. (III. 12.) EMMI rendelet a tankönyvvé, pedagógus-kézikönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről A nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló 2013.
A KÖZÖS FENNTARTÁSÚ NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA BORZAVÁR-PORVA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A KÖZÖS FENNTARTÁSÚ NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA BORZAVÁR-PORVA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1.2.Az SZMSZ hatálya... 4 1.3.Az SZMSZ felülvizsgálatának módja...
1. Általános rendelkezések. 2. A rendelet hatálya
Egységes szerkezetbe foglalva: 2014. április 17. Hatályos: 2014. április 18. Somogycsicsó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzati segély
2. számú melléklet TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK RENDJE. A tanulmányok alatti vizsgák célja azon tanuló osztályzatainak megállapítása,
2. számú melléklet TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK RENDJE Törvényi háttér: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet A tanulmányok alatti vizsgák célja azon tanuló osztályzatainak
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma Név: Kapuvár Város Önkormányzata Címzett: Borsodi Tamás címzetes főjegyző Cím: 9330 Kapuvár, Fő tér 1. Telefon: +36-96-596-002
Budakalász Gimnázium Budatétényi Tagintézményének Házirendje
Budakalász Gimnázium Budatétényi Tagintézményének Házirendje 1./ Az intézmény tevékenysége A Budakalász Gimnázium esti és levelező tagozatú gimnáziumi oktatást biztosít elsődlegesen nagykorú fatal felnőttek
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2013
SZÉCSÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK (3170 Szécsény, Rákóczi út 84.) KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2013 2013. augusztus hó 1 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET...3 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...3 1. A szabályzat célja, személyi
T/1140/27. számú EGYSÉGES JAVASLAT. törvényjavaslat
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/1140/27. számú EGYSÉGES JAVASLAT törvényjavaslat a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról Ellenjegyezte
Módszertani segédanyag
Módszertani segédanyag a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 26/2001. (VII. 27.) OM rendeletet módosító 9/2006. (III. 27.) OM rendeletben foglalt feladatok megvalósításához
Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének Faluüzemeltetési, Fejlesztési, Beruházási Bizottságának ÜGYRENDJE
Mályi Község Önkormányzata (3434 Mályi, Széchenyi 4.) Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének Faluüzemeltetési, Fejlesztési, Beruházási Bizottságának ÜGYRENDJE 2015 Jóváhagyva az 2/2015. (IV.13.)
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
Balatonszemesi Reich Károly Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Balatonszemes, 2013. március Boór Miklós igazgató 1 Szervezeti és
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM ELŐTERJESZTÉS
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM ELŐTERJESZTÉS Tárgy: A 2009/2010. tanév rendjéről szóló /2009. ( ) OKM rendelet tervezete Budapest, 2009. március 20. ÖSSZEFOGLALÓ 1. Jogszabályi felhatalmazás: Az előterjesztés
Rázsó Imre. Szakközépiskola és Szakiskola
Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend SZERVEZETI ÉS MŰKŐDÉSI SZABÁLYZAT A nevelőtestület elfogadta: 2012.12.14-i értekezletén. Jóváhagyta: 2012.12.15. Egyed Gyula igazgató SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI
Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend SZERVEZETI ÉS MŰKŐDÉSI SZABÁLYZAT. A nevelőtestület elfogadta: 2014.03.31-i értekezletén.
Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend SZERVEZETI ÉS MŰKŐDÉSI SZABÁLYZAT A nevelőtestület elfogadta: 2014.03.31-i értekezletén. Tartalomjegyzék I. rész... 4 A Szervezeti és Működési Szabályzat
Szekszárdi Önkormányzat 35/2001.(XII.21.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról * a módosításokkal egységes szerkezetben
Szekszárdi Önkormányzat 35/2001.(XII.21.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezetı rész Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése (a továbbiakban:
8.3 A szülői munkaközösség... 39 8.4 Az iskolaszék... 39 8.5 Az intézményi tanács... 39 8.6 A diákönkormányzat... 39 8.7 Az osztályközösségek...
S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T D I Ó S G Y Ő R I G I M N Á Z I U M OM azonosító: 029 262 S z é k h e l y : 3534 Miskolc, Kiss tábornok u. 42. Fenntartó neve: Klebelsberg Intézményfenntartó
INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET ALAPSZABÁLYA
AZ INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPSZABÁLYA Módosítások félkövér dőlt betűkkel szedve. A Lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény, valamint a módosításáról
TOMORI PÁL FŐISKOLA SZABÁLYZAT A KOLLÉGIUMI JELENTKEZÉSEK ELBÍRÁLÁSÁNAK ELJÁRÁSI ÉS SZERVEZETI RENDJÉRŐL
TOMORI PÁL FŐISKOLA SZABÁLYZAT A KOLLÉGIUMI JELENTKEZÉSEK ELBÍRÁLÁSÁNAK ELJÁRÁSI ÉS SZERVEZETI RENDJÉRŐL Változat száma: 6. Elfogadás dátuma: 2015.július. 31. Határozat száma: 2015/3/4. Hatálybalépés napja:
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Az ajánlatkér neve: rségi Nemzeti Park Igazgatóság címe: 9941 riszentpéter, Siskaszer 26/a. telefonszám: 06-94-548-034 telefaxszám: 06-94-428-791 e-mail cím: kislegykapo@gmail.com
Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2008. (III. 21.) rendelete az egyes szociális ellátásokról
Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2008. (III. 21.) rendelete az egyes szociális ellátásokról (egységes szerkezetben, hatályos 2014.06.20-tól) Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testület
104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet
A jogszabály mai napon hatályos állapota 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet a településtervezési és az építészeti-műszaki tervezési, valamint az építésügyi műszaki szakértői jogosultság szabályairól A
Tájékoztató tanévnyitó kiadvány a 2008/2009 tanévhez 1
Tájékoztató tanévnyitó kiadvány a 2008/2009 tanévhez 1 Készítette: OKM Közoktatási Főosztály 1 Az elektronikus kiadvány a közoktatás szereplő számára a szakmai munka segítése céljából készült, alkalmazása
Hatályba lépés ideje: 2013. december 21.
Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Szervezeti és Működési Szabályzata Hatályba lépés ideje: 2013. december 21. T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...
1. Általános rendelkezések Az SZMSZ jogszabályi alapja A Szervezeti és Működési Szabályzat célja:
1 1. Általános rendelkezések Az SZMSZ jogszabályi alapja A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról (Kt.) 20/1997. (II. 13.) Korm. rendelet a közoktatásról
2016. 01. 30. MHK Jogszabály szolgáltatás
89/205. (XII. 22.) FM rendelet az államot megillető halgazdálkodási jog vagyonkezelésbe, pályázati úton történő haszonbérbe, valamint alhaszonbérbe adásának egyes szabályairól 205.2.23 89/205. (XII. 22.)
I. FEJEZET Általános rendelkezések 1.
Oroszlány Város Önkormányzatának 22/2007. (XI.14.) Ör. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő lakások bérletéről, lakbéréről és elidegenítéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
BARANGOLÓ ÓVODA 2017 PÓCSMEGYER, TÁNCSICS u. 26. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kelt: 2006. január 24. Készítette: Papp István Lőrincné Danyi Zsuzsánna óvodavezető A közoktatásról szóló többször módosított
HÁZIREND. 1. Adatok Az intézmény neve: Balassi Bálint Gimnázium Székhelye: 2660 Balassagyarmat, Deák Ferenc u. 17. OM azonosító: 032284
HÁZIREND 1. Adatok Az intézmény neve: Balassi Bálint Gimnázium Székhelye: 2660 Balassagyarmat, Deák Ferenc u. 17. OM azonosító: 032284 2. A házirend célja A biztonságos és békés iskolai élet fenntartása.
328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet
328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról A Kormány
FORRAI MAGÁNISKOLA KÉTTANNYELV KÖZÉPISKOLA. A kreditrendszer fels fokú szakképzés tanulmányi és vizsgaszabályzata
FORRAI MAGÁNISKOLA KÉTTANNYELV KÖZÉPISKOLA A kreditrendszer fels fokú szakképzés tanulmányi és vizsgaszabályzata 2011 1 A Forrai Magániskola Kéttannyelv Középiskola - továbbiakban Forrai Magániskola -
Vizsgaszabályzat. a jogosult erdészeti szakszemélyzet továbbképzéséhez és vizsgáztatásához
Vizsgaszabályzat a jogosult erdészeti szakszemélyzet továbbképzéséhez és vizsgáztatásához Az erdészeti szakszemélyzet és a jogosult erdészeti szakszemélyzet nyilvántartásba vételének és nyilvántartásból
Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2013.( ) számú önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól
Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2013.( ) számú önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól Báta Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális biztonság megteremtése
Dunaszentpál Község Önkéntes T zoltó Egyesületének ALAPSZABÁLYA. I. Általános rendelkezések
Dunaszentpál Község Önkéntes T zoltó Egyesületének ALAPSZABÁLYA Dunaszentpál Község Önkéntes T zoltó Egyesülete (nyilvántartási száma: 08-02-0000783, a továbbiakban: Egyesület) összhangban a Polgári Törvénykönyvben,
A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának. 40/1993. számú törvénye A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG ÁLLAMPOLGÁRSÁGÁRÓL
1 A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 40/1993. számú törvénye A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG ÁLLAMPOLGÁRSÁGÁRÓL Módosítva: Tt. 222/1996., hatályos 1996. július 24-től Tt. 70/1997., hatályos 1997. július 5-től
A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata
A) A vizsga szervezése A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata 20/2012 (VIII. 31.) EMMI rendelet 64. (2) Osztályozó vizsgát kell tennie a tanulónak a félévi és a tanév végi osztályzat megállapításához,
A szociális és munkaügyi miniszter.. /2009. (.) SZMM számú rendelete
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM A szociális és munkaügyi miniszter. /2009. (.) SZMM számú rendelete a szakiskolák, a szakközépiskolák és a felsőfokú szakképzés tekintetében a felsőoktatási intézmények
A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATAL VEZETŐJÉNEK. 4/2009. (II. 1.) számú rendelkezése
A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATAL VEZETŐJÉNEK 4/2009. (II. 1.) számú rendelkezése A Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Egységes Közszolgálati Szabályzata 2 Tartalomjegyzék:
1/2006.(I.30.) r e n d e l e t e. az önkormányzati lakások bérletérıl
LAD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 1/2006.(I.30.) r e n d e l e t e az önkormányzati lakások bérletérıl Lad Község Önkormányzat Képviselı-testülete a lakások és helyiségek bérletére, valamint
32/2009. (XII. 23.) SZMM rendelet. a munkavédelmi jellegő bírságok pályázati, valamint információs célú felhasználásának részletes szabályairól
a munkavédelmi jellegő bírságok pályázati, valamint információs célú felhasználásának A munkavédelemrıl szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. (4) bekezdés c) pontjának ca) alpontjában kapott felhatalmazás
eokr_aszf_20140315 1/7
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az OPTEN Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság Egységes Online Követelés-nyilvántartó Rendszer szolgáltatása igénybevételére Az OPTEN Informatikai Korlátolt Felelősségű
Békéscsabai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium H Á Z I R E N D
1 Békéscsabai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium H Á Z I R E N D A házirend a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) figyelembevételével készült.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tájékozódási Futásért Egyesület TÁJFUTE
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tájékozódási Futásért Egyesület TÁJFUTE ALAPSZABÁLYA Nyíregyháza, 2014. szeptember 11. 2 ALAPSZABÁLY (egységes szerkezetben, a 2014. szeptember 11.-i módosítások vékony
214/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központról
214/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központról A Kormány hatályos: 2012.08.01-2012.08.01 az egészségügyrıl szóló 1997. évi CLIV. törvény
Szervezeti és Működési Szabályzat 2015/2016
Szervezeti é s M űködési Szabályzat Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium (036379) Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium Székhelye: 7200 Dombóvár, Bajcsy-Zs. utca 2. Iktatószám:.. Ügyintéző: Dr. Szenyéri Zoltán
A horgász vizsgáztatás szabályzata
A horgász vizsgáztatás szabályzata Adatvédelem A vizsgáztatásban résztvevőket kötik az adatvédelemmel összefüggő jogszabályi előírások. A horgászvizsgára jelentkezők személyes adatait a vizsgáztatásban
2005. évi XVIII. törvény. a távhőszolgáltatásról 1. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
2005. évi XVIII. törvény a távhőszolgáltatásról 1 Az Országgyűlés a felhasználók biztonságos, megfelelő minőségű és gazdaságos távhőellátása érdekében az objektív, átlátható és hátrányos megkülönböztetéstől
HU-Budapest: Épületbontás és bontási munka, földmunka 2010/S 113-171315 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Építési beruházás
1/10 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:171315-2010:text:hu:html HU-Budapest: Épületbontás és bontási munka, földmunka 2010/S 113-171315 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS
A FELNŐTTOKTATÁSI INTÉZMÉNYEGYSÉG TÁJÉKOZTATÓJA ÉRETTSÉGIZŐK SZÁMÁRA
TARTALOM: A FELNŐTTOKTATÁSI INTÉZMÉNYEGYSÉG TÁJÉKOZTATÓJA ÉRETTSÉGIZŐK SZÁMÁRA 1. Jelentkezés az érettségi vizsgára 2. Az érettségi vizsgára bocsátás feltételei 2.1. Ki bocsátható érettségi vizsgára 2.2.
Tanúsítási eljárás Szabályzata
Magyar Termék Nonprofit Kft. 2541 Lábatlan Rákóczi Ferenc út 105. Tanúsítási eljárás Szabályzata A PÉLDÁNY SORSZÁMA: A PÉLDÁNY TULAJDONOSA NÉV: MUNKAKÖR: TANÚSÍTÁSI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA 2010.11.02. 1/22.
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT A 224/2015.(XII.15.) határozat melléklete Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 27. (1)
/ r / ^ / 0 0 -U > Q. Fővárosi Vízművek Zrt. I ő v A k o s i VÍZMŰVEK BUDAKESZI. Vagyonkezelési szerződés. Budapest, 2012.
/ r / ^ / 0 0 -U > Q Fővárosi Vízművek Zrt. I ő v A k o s i VÍZMŰVEK BUDAKESZI Vagyonkezelési szerződés Budapest, 2012. december VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről Budakeszi Város Önkormányzata
1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 2015.12.12 98 1991. évi IL. törvény
1 / 81 2016.03.25. 14:05 1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 2015.12.12 98 1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról Az Országgyűlés a fizetésképtelenséggel
HUNGAROCONTROL ZRT. 1185 BUDAPEST, IGLÓ U. 33-35.
HUNGAROCONTROL ZRT. 1185 BUDAPEST, IGLÓ U. 33-35. DOKUMENTÁCIÓ 1K MÉRETŰ LCD MONITOROK BESZERZÉSE tárgyú, nyílt, uniós értékhatárt meghaladó, közbeszerzési eljáráshoz 2015. JÚNIUS 19. 1 TARTALOMJEGYZÉK
A KOMÁROMI JÓKAI MÓR GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE
A KOMÁROMI JÓKAI MÓR GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE Készítette: dr. Mühlenkampf Erika intézményvezető Érvényes: 2015. szeptember 01-jétől Jelen házirend (annak módosításai is) az iskola igazgatójának előterjesztése
2013.09.01 5. 150/2012. (XII. 28.) VM rendelet. a zöldség-gyümölcs termelői csoportokról és termelői szervezetekről
150/2012. (XII. 28.) VM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportokról és termelői szervezetekről 2013.09.01 5 150/2012. (XII. 28.) VM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportokról és termelői szervezetekről
2003. évi XCII. törvény
2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről [1] I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Alapelvek 1. (1) E törvény célja az adózás rendjének, az eljárás törvényessége és eredményessége érdekében az adózók és
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról Budaörs Város Önkormányzat