KÖVETKEZŐ SZÁMUNK JANUÁR 16-ÁN JELENIK MEG! A gyermeknapot hazánkban 1931 óta ünneplik, napjainkban május utolsó vasárnapja a gyerekek ünnepe

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖVETKEZŐ SZÁMUNK 2012. JANUÁR 16-ÁN JELENIK MEG! A gyermeknapot hazánkban 1931 óta ünneplik, napjainkban május utolsó vasárnapja a gyerekek ünnepe"

Átírás

1 ÉLETképek X V. k e r ü l e t i III. évfolyam 10. szám május 21. R Á K O S P A L O T A P E S T Ú J H E L Y Ú J P A L O T A k ö z é l e t i l a p j a KÖVETKEZŐ SZÁMUNK JANUÁR 16-ÁN JELENIK MEG! EGY NAP, AMELY CSAK A GYEREKEKRŐL SZÓL A gyermeknapot hazánkban 1931 óta ünneplik, napjainkban május utolsó vasárnapja a gyerekek ünnepe MEGÚJUL AZ ÚJPALOTAI PIAC Az újpalotai piac régóta várt rekonstrukciójának I. üteme május 15-én kezdődött el. Első lépésként a Kontyfa utca 2-8. számú épület és a piac területe közötti létesítmények bontását kezdték el. A piac felújításának első üteme 7 lépésből áll, a munkálatok befejezésének tervezett időpontja 2014 első negyedévének vége. A Nyírpalota utcában a piac vonalában első ütemben negyven, a továbbiakban összesen százhúsz állásos parkolót létesítenek majd. A Kontyfa utca 2-8. szám és a piac területe között új gyalogos sétányt is építenek fákkal, új utcabútorokkal több mint 100 folyóméter hosszban, A kerületi önkormányzat az Ifjúsági és Sportközpont üzemeltetésében levő Szántóföld úti napközis táboron kívül nyáron Bernecebarátiban és Siófokon várja a kerületi nevelési-oktatási intézményekbe járókat rövidebb vagy hoszszabb időre üdülni, táborozni. Bernecebarátiban a gyermekek a vizesblokkal ellátott faházakban laknak, és napi négyszeri étkezést kapnak épp úgy mint a Balatontól kétszáz méterre a domboldalon található siófoki táborban, ahol a betontalapzaton álló telepített sátrakban helyezik el őket. A nyári napközis tábor pedig a kerületi általános iskolák első-hetedik osztályos tanulóimintegy 11,5 méter szélességben, a két végében kis teresedés kialakításával. Ezen a területen a lakóépületek közötti parkolót is bővítik, így az átépítéssel együtt összesen 23 darab gépkocsimegálló szolgálja majd az itt élők kényelmét. A lakóépület földszintjén darab üzletet nyitnak. A piac területén a megmaradó gyógyszertár és a meglévő élelmiszer áruház közötti területet is megszépítik. Létesítenek korszerű pavilont. Új, egységesen színes ponyvafedésű, oldalt nyitott területen pedig fedett őstermelői pultot terveznek. (folytatás a 2. oldalon) VÁRNAK A KERÜLETI TÁBOROK! nak táboroztatását szolgálja. A táboroztatással kapcsolatos feladatokat évenkénti váltással három-három iskola idén a Hartyán Általános Iskola, a Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola és a Kolozsvár utcai Általános Iskola látja el három hetes ciklusokban adott tájékoztatást Varga József, az Ifjúsági és Sportközpont vezető-helyettese. A gyermekek programját (például úszás a tanuszodában, kirándulás, sport- és kézműves foglalkozások, vetélkedők) központilag, valamint a feladatot ellátó iskolák biztosítják. (folytatás a 4. oldalon) BENÉPESÜLNEK A GRUNDOK A XV. kerületi önkormányzat és az Ifjúsági és Sportközpont május 25-én és 26-án ötödik alkalommal rendezi meg a korábbi években méltán népszerű kerületi grundfocibajnokságot. Az eseményt a hagyományokhoz híven ismét a REAC Sportiskola bonyolítja két korcsoportban 14 év alattiak és 14 év felettiek hat helyszínen és tíz felújított grundfocipályán. A kétnapos rendezvény első napján a gyerekek az Erdőkerülő utcai (Lidl áruház mögött), a felnőttek pedig a Kazán utcai, a Hartyán közi, a Szentmihályi úti (OMV benzinkúttal szemben), a Szilas parki és a Nádastó parki pályákon küzdhetnek a döntőbe jutásért. Május 26-án reggel 9 órától az előző játéknapon továbbjutott legjobb hat gyermek és tizenöt felnőtt csapat mérkőzik a bajnoki címért. A döntők helyszíne a Nádastó parki bitumenes pálya lesz (a Szerencs utcai oldalon). A mérkőzéseket a Budapesti Labdarúgó Szövetség által delegált hivatásos játékvezetők vezetik. Nevezni előzetesen a hu címen vagy a selejtezők napján, a helyszíneken reggel 8-tól 8.45-ig lehet. (folytatás a 12. oldalon) Egyéniségeket nevelnek 3. oldal Egészségnap 5. oldal Jó tanácsok a polgárőröktől 9. oldal Labdarúgótorna ovisoknak 12. oldal

2 2 BELkép ÉLETképek május 21. TOVÁBBRA IS INGYENESEN A 65 év felettiek május közepe után is ingyenesen utazhatnak a vasúti járatok döntő többségén. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs főosztályának közleménye szerint a naponta indított mintegy 3000 vonatból a feláras rendszer kiterjesztése után is csak 456 InterCity, hibrid, gyors vagy sebes járaton kell gyorsvonati pótjegyet váltani. POPEYE IS ITT LESZ Az AsiaCenterben működő Center Színházban az elkövetkező napokban is számos érdekes produkció várja az óvodásokat és a családosokat. Látható lesz Kacor király, Popeye, a tengerész, A három kismalac és Micimackó is. A pontos időpontokról további információk a hu weblapon találhatók. EU-KÁRTYA KÜLFÖLDRE Külföldi utazáshoz érdemes kiváltani az Európai Egészségbiztosítási Kártyát, amelynek használatával 31 európai országban, köztük Horvátországban is igénybe vehető az orvosi ellátás a magyar egészségbiztosítás terhére. Az Orszá gos Egészségbiztosítási Pénztár közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a kártyát minden érvényes taj-kártyával rendelkező magyar állampolgár ingyenesen igé nyelheti. SPORT TAVASZ Sport tavasz néven a Pólus Center májusban és júniusban több hétvégét érintő programsorozatnak ad otthont. Az elmúlt hétvégén a kerékpárosok versengtek egymással, míg május án a sportos gyereknappal folytatódnak a rendezvények. VILLÁMLÁS Villámlással járó viharokra Magyarországon elsősorban május közepétől augusztus végéig kell számítani. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt tanácsolja, hogy villámláskor senki se maradjon nyílt területen, ehelyett autóba vagy épületbe húzódjanak be vihar idején. Bővebb információ: www. katasztrofavedelem.hu MEGÚJUL AZ ÚJPALOTAI PIAC INTÉZMÉNYI FELADATOKRÓL, FEJLESZTÉSEKRŐL IS DÖNTENEK A KÉPVISELŐK Május végi ülésén díjat alapít a képviselő-testület azért, hogy a jövőben is jutalmazhassa a 20, 35, 40 és 50 éve kerületi iskolákban dolgozó pedagógusokat. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz átkerült pedagógusok a 2012/2013-as tanévben már a XV. Kerületi Köznevelési Oklevéllel együtt vehetik át megérdemelt elismerésüket. Véleményezik a képviselők az újpalotai Fő tér Kerületi Szabályozási Tervének tervezetét, amely tartalmazza a területre vonatkozó telekrendezést a szükséges övezeti átsorolásokkal egyetemben, az új közösségi ház építési helyének kijelölését, a meglévő értékes fák védelmét, és a tér gyalogos megközelíthetőségének, átjárhatóságának biztosítását. Megszavazhatja a grémium az Egészségügyi Intézmény elavult röntgen berendezéseinek digitalizálásához szükséges 32,5 millió forintos plusztámogatást, és elfogadhatják az intézmény középtávú fejlesztési tervét. Tárgyalja a testület a Károly Róbert Általános Iskola Bogáncs utcai tornatermének felújítását, amely TAOforrásból valósulna meg. Tájékoztatót kapnak a képviselők az iskolák vonatkozásában a 2012/2013-as nevelési-oktatási évről, mely taglalja a január 1-jétől életbe lépett állami szerepvállalással kapcsolatos változásokat, a finanszírozási feladatokat, valamint az önkormányzatot érintő feladatellátási programokat. Az óvodák tekintetében a 2013/2014 nevelési év előkészítésével kapcsolatos fenntartói feladatokról dönt a testület, amely során álláshelyek számáról is tárgyalnak. Ifjúsági Közösségi Teret alakíthatnak ki az egykori Közéleti Ház Száraznád utca 5. szám alatti épületében. Amennyiben megszavazza a képviselő-testület, a közösségi tér szabadidős, kulturális, rekreációs célokat szolgálna. Határoznak a nyári napközis táborról is, mely az előterjesztés szerint június 24. és augusztus 24. között fogadná az általános iskolásokat a Szántóföld úti Ifjúsági Sportközpont Sporttelep és Napközis táborban. A Meixner iskola anyagi nehézségein segíthet az a javaslat, mely szerint az önkormányzat május 1. és augusztus 31. közötti időszakra térítésmentesen adja használatba az iskolaingatlant a Meixner Alapítványnak. A képviselők döntenek arról is, hogy a kerület pályázzon a évi Idősbarát Önkormányzat Díjra, a kerületben élő idős emberek életkörülményeinek javítása érdekében pedig Idősügyi Szociális Testvérek Társaságának rendezvénye a templom udvarán ISMÉT NEMET MONDTAK A KONTÉNERVÁROSRA Fórum keretében május 14- én ismét megerősítették abbéli véleményüket Újpalota lakói, hogy semmilyen módon nem szeretnék, ha kétezer mobilépítményből álló, úgynevezett konténerváros jönne létre a Pólus Center és a Szilas park melletti területen. (folytatás az 1. oldalról) Az átépítés idejére az itt működő árusok számára ideiglenes árusítóhelyet biztosít a városvezetés. A Páskomliget utca felől a piacra történő áruszállítás biztosítására sorompóval védett, zárt parkolót építenek. Tizennégy normál méretű és hét mélyebb, nagyobb áruszállító autó számára a Páskomliget utcai lakóépület előtti parkoló külön is megközelíthető lesz. A rekonstrukció I. ütemének becsült beruházási költsége megközelíti a 235 millió forintot. B. I. A fórumon László Tamás polgármester elmondta, annak ellenére, hogy mind a kerületi önkormányzat képviselő-testülete, mind a környék lakossága egyöntetűen kifejezte, erre az építményre nincs szükség a Magyar-Ázsiai Kereskedelmi JUBILÁL A SZOCIÁLIS TESTVÉREK TÁRSASÁGA A Slachta Margit által alapított Szociális Testvérek Társasága májusban ünnepli 90. évfordulóját. A magyar alapítású közösség tagjai az evangéliumi tanácsokra tesznek fogadalmat, és karizmájuknak megfelelően az ősi szerzetesi szellemet élik meg a sokféle apostoli szolgálatukon keresztül. A hazánkban legnagyobb létszámú bencés lelkiségű női közösség szociális küldetése, a világ megszentelése csak a Szentlélek Úristen segítségével valósulhat meg, ezért a gyülekezet legnagyobb ünnepe a pünkösd. Ekkor teszik le a testvérek fogadalmaikat is. A tagok különféle területeken dolgoznak a társadalom szolgálatában. E jubileum alkalmából a társaság tagjai szentmisén emlékeztek meg az üldözöttek menekítése során vértanúhalált halt boldog Sal kaházi Sára szociális testvérről, és adtak hálát a 90 évért. Megosztjuk amik vagyunk címmel május 11-én Újpalotán a Boldog Salkaházi Sára templomba várták az érdeklődőket. A programon a ke- Központ honlapján kész tényként írtak arról, hogy a szerződéskötés a bérlőkkel megtörténhet. Azt is meg szeretnénk előzni, hogy akár előszerződéseket kössenek. Épp ezért juttattuk el állásfoglalásunkat az MTI-hez, tettük fel a resztény hittel kapcsolatos hasznos tanácsok mellett szó volt a szociális ügyektől kezdve a gyerekkönyveken át a párkapcsolati önismeretig sok mindenről. A kicsiket kerület honlapjára. Emellett természeten el fogom juttatni a kerület álláspontját minden olyan szervezetnek, amely a MAKK Kft. honlapján mint a projekt támogatója szerepel. Reagálást várok mindannyiuktól, ugyanis ez az ügylet olyan veszélyforrás, amellyel nem akarunk együtt élni mondta a polgármester. Ami biztos és egyben meglepő, amióta megjelent a kerület reagálása a különböző médiumokban a MAKK weblapja elérhetetlen, vagyis lekódolt. A fórumra természetesen a MAKK Kft. képviselői is meghívást kaptak, ám ők egy levélben az idő rövidségére, és a korábbi lakossági fórumon történt személyeskedésekre hivatkozva nem kívántak részt venni az eseményen. A levél részleteivel is megismerkedhettek a fórumon résztvevők. Tanács létrehozását szorgalmazzák. A napirendi pontok között szerepel a Rákospalotai Magyarok Nagyasszonya Főplébánia homlokzati díszvilágításának kiépítése, és az játék és kézműveskedés szórakoztatta, este pedig püspöki szentmisével zárult az ünneplés. Béres Ildikó Az újpalotaiak megerősítették a polgármestert abban, hogy semmilyen egyeztetésen ne vegyen részt ez ügyben a MAKK Kft. illetékeseivel. Többek között elhangzott, hogy képtelenség 450 méter hosszú úton a murvában gyalogolni, amely az első eső után sártengerré alakul. Nonszensz, hogy kétezer konténer álljon ezen a területen, melynek például a szennyvízelvezetését sem lehet megoldani, nemhogy a közlekedését. A hatalmas kereskedelmi egység esetén a közbiztonság is nehezen oldható meg, és szintén problematikus a nagy zöldfelületek kialakítása. Megnyugtatásul a polgármester elmondta, hogy sem a magyar kormány, sem Kína semmilyen szinten nem támogatja a beruházást. Sőt, nemcsak itt, hanem az egész ország területén nincs olyan hely, ahol ez a konténerváros megvalósulhatna. Sz.J. újpalotai Fő tér parkvilágításának bővítése is. -já- (A képviselő-testületi ülés május 29-én délután 2 órakor kezdődik, az ülés megtekinthető a honlapon.) Az ÉLETképek következő száma június 3-án jelenik meg. Lapzárta május 27-e 12 óra. A lapzárta után érkezett anyagokat a szerkesztőség csak a következő lapszámban tudja közölni. A lakosság és az ügyfelek számára ingyenesen hívható önkormányzati zöld szám : A közterületekkel kapcsolatos bejelentéseket megtehetik a Répszolg által üzemeltetett ingyenesen hívható zöld számon is: ÉLETképek RÁKOSPALOTA PESTÚJHELY ÚJPALOTA A XV. kerület polgárainak kétheti, ingyenes lapja. Kiadja az XV. Média Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Az újság szerkesztéséért felelős: Metz Edina Szerkesztőség: 1153 Budapest, Eötvös u. 1. Tel.: , Tel./Fax: xvmedia.hu ISSN (Nyomtatott) ISSN (Online) Nyomtatás: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., 9021 Győr, Újlak u. 4/a.

3 ÉLETképek május 21. BELkép 3 LÉPÉS-VÁLTÁS A projekt célkitűzése az volt, hogy segítse a javítóintézetben elhelyezett fiatalkorúak sikeres reintegrációját, növelje a javítóintézetből való elbocsátás után a munkaerőpiacon való elhelyezkedés esélyeit. A program fő elemei, a fiatalok és a munkatársak számára szervezett képzések 2013 májusában már befejeződtek, néhány foglalkozást még szerveznek és ezeket június 30-ig megtartják május án A selejtezőket május 25-én 9 órától az alábbi helyszíneken található grundfoci pályákon bonyolítjuk: 14 év alatt: Erdőkerülő u. (Lidl Áruház mögött) 14 év felett: Kazán u. Hartyán köz Szentmihályi út (az OMV kúttal szemben) Nádastó park Szilaspark A döntőket május 26-án 9 órától a Nádastó parkban (a Szerencs utcai pályákon) rendezzük. A bajnokságra 6 fős csapatok nevezését várjuk két korosztályban (14 év alattiak/14 év felettiek). A pályán a játék során egy csapatból 4 játékos tartózkodhat. Nevezni lehet előzetesen ben, vagy a verseny napján óráig a helyszíneken. Nevezési díj nincs. Az I VI. helyezett csapatok értékes díjazásban részesülnek. A részletes versenykiírás és a nevezési lap letölthető: Előnevezés: Várjuk a csapatok jelentkezését. Sportszerű küzdelmet, jó sportolást kívánunk! A FICE Nevelőotthonok Nemzetközi Szövetsége Magyarországi Egyesülete főpályázatával, az EMMI Rákospalotai Javítóintézet és Speciális Gyermekotthon és az EMMI Budapesti Javítóintézete társpályázatával január 1-je és június 30-a között megvalósul a TAMOP A-11/ számú LÉPÉS-VÁLTÁS elnevezésű szakmai program. László Tamás polgármester Az EMMI Rákospalotai Javítóintézetben és Speciális Gyermekotthonban május 15-ére szervezett zárókonferencián a szakemberek öszszegezték a tapasztalatokat. Dr. Hazai Istvánné, a FICE elnöke elmondta: a másfél éves pályázat abban kíván segítséget nyújtani, hogy az előzetes letartóztatás vagy a javítóintézeti nevelés alatt a fiatalok minél hatékonyabb támogatást kapjanak ahhoz, hogy a kiszabott büntetés vagy intézkedés letöltése után ne kövessenek el ismételten bűncselekményt. A programokkal abban is segítséget kívánnak adni, hogy növekedjen a foglalkoztathatóságuk, így nagyobb esélylyel be tudjanak lépni a munkaerőpiacra, a társadalom normakövető, felelős tagjává tudjanak válni. -bi- EMLÉKFASOR RÁKOSPALOTÁN IS Pestújhelyhez hasonlóan Rákospalotán is emlékfasort telepít az önkormányzat. Erről a döntés már megszületett, és az is biztos, hogy a fasor helytörténeti értékeiről a pestújhelyi példát követve ismét a helyi civilek, egyházak és intézmények képviselői döntenek majd. A javaslatokat már várják (ennek Kiss Emília, a Rákospalotai Múzeum igazgatója a koordinátora), és néhány héten belül egy, a rákospalotai civilekből alakult grémium lesz hivatott arról dönteni, hogy kiről, kikről neveznek el fákat a Széchenyi téren. Erről, valamint a program állásáról volt szó azon a megbeszélésen, mely László Tamás polgármester kezdeményezésére jött létre május 14-én. Az itt elhangzott információk alapján megtudtuk, hogy Rákospalota központjában, a Széchenyi téren május 23- án egész napos program keretében mintegy 90 vérszilvafát ültetnek el. A faültetés az első lépése a tér rekonstrukciójának, a jövőben ugyanis komoly átalakításokat terveznek. Ebben többek között a tér kitakarítása, a templom A MINDENNAPOK PRAKTIKÁJA A Munkanélküli Fiatalok Tanácsadó Irodája (MUFTI) szakemberei a éves hátrányos helyzetű munkanélküliek számára szerveznek tanácsadást, valamint a továbbtanulással, munkakereséssel kapcsolatos problémáikkal is fordulhatnak hozzájuk a fiatalok. Emellett az iroda munkatársai számos olyan társadalmat érintő témában is szerveznek előadásokat, programokat, melyek a mindennapi életünket könnyítik meg. Ilyenek a Csoport Téka Egyesület által tartott foglalkozások, melyek népszerűek a lakosság körében. Május elején háztartási praktikákról és az újrahasznosításról volt szó. A programon résztvevők megosztották egymással a saját jól bevált receptjeiket, legyen szó akár a mosószóda EGYÉNRE SZABOTT NEVELÉS A Czabán Általános Iskolában május 13-án rendezték meg a H2O Program és a Vitakultúra Egyesület nyílt napját a Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány közreműködésével, melyre a szülőket is meghívták. A rendezvényen a jelenlevők megismerhették mit is takar a H2O kifejezés. Kovács Dániel, a Vitakultúra Egyesület munkatársa elmondta: a hátrányos helyzetű gyermekek oktatási integrációját segítő H2O Program arra hivatott, hogy minél szélesebb körben elterjesszen olyan tanítási-nevelési módszert, amely minden társadalmi csoport gyermeke számára megfelel. Ezenkívül elősegíti a különböző szociokulturális háttérrel rendelkező gyermekek együttműködési készségét, kommunikációját, így ezen keresztül a tanulmányi eredményekben is jelentős változás következhet be. A módszer 11 éve működik Hejőkeresztúron, ahol a diá- előtti parkoló kialakítása is szerepel. A tér jelenlegi faállományából körülbelül negyven megmarad, így a helytörténeti fasor tervezésekor fa elnevezésére nyílik majd lehetőség. A pestújhelyi példával ellentétben ahol minden fát egy személyről neveztek el a Széchenyi téren néhány nagyobb táblát is elhelyeznek majd, melyeken egy-egy fontosabb közösség, mint például Rákospalota Ófalu alapítóiról, a Tavaszkórus tagjairól is olvashatnak a sétálók. A fasorban feltüntetett személyek nevét nagyjából vagy a szódabikarbóna használatáról a takarításban, akár a tetrapackok alternatív felhasználásáról. Az érdeklődők azt is megtanulhatták, hogyan lehet üdítős palackból használati tárgyakat, például pénztárcát, ékszerdobozt készíteni. A MUFTI munkatársai elmondták: több programelemből állnak a foglalkozásaik. A fiatalok munkavállalással és továbbtanulással kapcsolatos ismereteinek kiszélesítése, valamint az ezzel kapcsolatosan felmerülő kérdések megválaszolása, diákmunka lehetőségei mellett olyan témák megbeszélésével próbálnak segíteni a lakosságnak, melyek a sikeresebb életvezetéshez nyújtanak útmutatót. A szakemberek legközelebb sokakat érintő problémával foglalkoznak majd, az kok, tanárok és szülők szorosan együttműködnek. Kovácsné Dr. Nagy Emese oktatási vezető, hejőke resztúri iskolaigazgató előadásából megtudhattuk, a program kezdetben a hátrányos, valamint a halmozottan hátrányos helyzetűek oktatását, felzárkóztatását célozta meg. Azonban mára már komplex oktatási programmá nőtte ki magát. Átfogó nevelési, oktatási elveket, a tehetségek gondozását, az uniformizálás helyett az egyéni képességek kibontakoztatását, a mindenkiben ott lévő tehetség idejekorán történő felismerését, fejlesztését szorgalmazza. Az Együttnevelünk kampány rövid filmjének megtekintése után a jelenlévők kiscsoportos játékba kapcsolódhattak be az Iskolai Párbeszéd Színház segítségével. százötven-százhatvan nevet tartalmazó listából választják ki. Erre még június elejéig sort kerítenek, hogy a végső döntést kimondó képviselőtestület a nyári szünet előtti utolsó ülésén, június 26-án tárgyalni tudja ezt az előterjesztést. Az ütemezés azért is szükséges, mert az önkormányzat november 8-át jelölte ki a helytörténeti fasor felavatására, addig pedig még nagyon sok feladatot kell végrehajtani, többek között a táblák elkészítésére közbeszerezési eljárást kell kiírni. Riersch Tamás adósságkezelés praktikáiról és lehetőségeiről adnak hasznos tanácsokat. A programot május 21-én délelőtt tartják, amelyre minden érdeklődőt várnak. beres A résztvevők ezzel megtapasztalhatták miért sikeres a speciális csoportmunkán és differenciált tanulásszervezésen alapuló tanulási eljárás, amely lehetővé teszi a tanárok számára a magas szintű pedagógiai munkát olyan osztályokban, ahol a tanulók közötti tudásbeli különbség és kifejezőkészség tág határok között mozog. (bi) KORTÖRTÉNET Analóg 21 magyar fotográfus a 20. századból címmel látható kiállítás a KOGART Házban. A tárlat kiváló magyar fotográfusok dokumentarista, avantgárd és más irányzatú művészfotói segítségével mutatja be a 20. század második felének sajátos és egyedi látásmódját. A 16 fotográfia július 7-ig tekinthető meg a VI. kerület Andrássy út 112. szám alatt. MIÉRT ÍRUNK VERSET? A kép illusztráció Költői est keretében olvasta fel saját műveit négy alkotó május 10-én. A Költői est négyesben címet viselő programon Adamik Tamás egyetemi professzor, irodalomtörténész, Baka Györgyi költő, B. Tóth Klára restaurátor, költő és Deák-Sárosi László író mutatkozott be. PANNÓNIA FESZTIVÁL Szikszay Szintia gyógyulásához továbbra is számos helyen gyűjtik a kerületen belül és kívül a műanyag kupakokat. A Pólus Centerben tartott jótékonysági koncertet követően most a Pannónia Fesztivál is segítő kezet nyújtott, és az elmúlt napokban az odalátogatók is eljuttathatták a beváltható kupakokat a kisbetegnek. NŐK EGYMÁS KÖZÖTT A Foltlelkek csoportot 2003 januárjában Szomor Ágnes, a Magyar Foltvarró Céh vezetője és néhány lelkes patchwork rajongó alakította meg a Csokonai Művelődési Központban. Azóta hazánkban és a nagyvilágban is szép sikereket értek el alkotásaikkal. Jubileumi kiállításuk május 24- ig tekinthető meg az Eötvös utca szám alatt. ÚJ KÖLYÖK SZÜLETETT Május közepe óta a Fővárosi Állat- és Növénykertben látható az alig héthetes szerecsenmaki. A szülőknek akik három éve franciaországi állatkertekből érkeztek ő már a harmadik kölyke itt Budapesten, miután tavaly és tavalyelőtt is született egy-egy kismajomutód. Ők jelenleg a marosvásárhelyi állatkert lakói.

4 4 CSALÁDkép ÉLETképek május 21. (folytatás az 1. oldalról) Az öthektáros területen található táborban napi háromszori étkezést kapnak a gyermekek. Négy gyülekező helyről (Budai II. László Stadion, Száraznád Nevelési-Oktatási Központ, Kolozsvár utcai Általános Iskola, Szántóföld úti tábor) külön autóbusz hozza a táborba (és viszi vissza) a táborozókat. A gyülekezőhelyeken pedagógus felügyelettel várakoznak a gyermekek. VÁRNAK A KERÜLETI TÁBOROK! mények valamennyi táborban érvényesek, így a térítési díjak is ennek megfelelően alakulnak. Az utazást mindhárom táborba az önkormányzat biztosítja autóbusszal. A napközis táborba térítésmentesen, Siófokra és Bernecebarátiba a gyermekeknek fejenként 1524 forintot kell fizetniük az oda-vissza utazásért mondta végezetül Varga József. Szabó Juli HA VÉGRE ITT A NYÁR és meleg az idő folytatódik a dal. Nyáron valóban eltölthetünk sok-sok órát, napot a strandon vagy a telken. Van, aki elutazik a Balatonhoz vagy Magyarország más vidékeire, netán külföldre. Azonban a gyermekesek tudják, hogy a közös nyaralás, a nagyszülőknél eltöltendő vakáció mellett még több olyan hét van, amikor jó lenne, ha a csemeték kellemes környezetben jó elfoglaltságot találnának maguknak. A kerület összes művelődési intézményében számos bejárós és elutazós tábor várja az érdeklődőket. A Csokonai Művelődési Központban igazán széles a kínálat. Három turnusban is lesz Mesevár kézműves tábor, de emellett a tánc-, az akrobatikus rock and roll, a színjátszó-, a barlangász-, a modellező-, a fotó- és animációs-, a számítógépes tábor, valamint az évek óta hagyományos és egyben izgalmas címet viselő Tűzoltó leszel s katona elnevezésű programsorozat is várja az érdeklődő gyerekeket. A Pestújhelyi Napokon június elsején a Család Napon Tábor Sátorral várják az érdeklődőket a közösségi házban, ahol a művelődési intéz- kiveszik a szülők. Szerencsésnek mondhatók azok, akik a nagyszülőkre, a rokonokra tudják bízni csemetéjüket, viszont sok családban nincs olyan családtag, aki otthon tudna maradni a gyerekkel. Az önkormányzat annak érdekében, hogy a vakáció ne jelentsen problémát a kisgyermekes szülőknek összehangolt intézménybezárással segít. A 4-5 hetes óvodai nyári szünetben mindig nyitva lesz egy ügyeletes intézmény, ahol fogadják a kerületi gyerekeket. Sőt, a bölcsődék nyári működését is hozzáigazították az óvodai ellátáshoz, hogy minél harmonikusabban tudmény részletes programjai mellett a tábor vezetőivel is lehet találkozni. Náluk lesz tánc- és alkotó-, főzőcske-, kutyakötelesség-, tűzzománc-, öko-, néptánc-, észpörgető-, angol ovis és isis-, hap py sum mer, varázslatos alkotó-, valamint gó tá bor. Nyár elején a Mindenkiből lehet királyfi címet viselő olvasótábor várja az 5-10 év közöttieket. Az Újpalotai Szabadidőközpontban a hagyományos Mesterségünk címere kézműves alkotó-, drámajátéktáborral veszi kezdetét a nyári szünet, de lesz tánc-, filmes, ják kialakítani a helyi lakosok a mindennapjaikat. Ha egy anyuka mégsem szeretné összevont közösségbe vinni kicsinyét, azért mert gyermeke nehezen viseli az új környezetet, az ismeretlen felnőtteket és gyerekeket, akkor különböző lehetőségek közül kell megtalálnia a neki legmegfelelőbbet. Érdemes megnézni a nyári táborok kínálatait, gyakran már egészen kicsi kortól szerveznek napközis jellegű gyermekfelügyeletet. A kerületi kulturális központok kínálatát is ajánlott böngészni, hiszen számos olyan programot szerveznek, amelyek bekismester- és kisasszonytábor is, míg a Kozák téri Közösségi Házban az állatbarát-, a barangoló-, a tánc- és a napraforgó tanyatáborba várják az érdeklődőket. A nyár végén, augusztus 26. és 30. között pedig a Rákospalotai Múzeumban a honismereti tábor keretében kerületünk múltjával, szokásaival, táncaival ismerkedhetnek meg a év közötti diákok. A kínálat bőséges, ám ennél is részletesebben a www. csokonaimk.hu honlapon lehet információhoz jutni. Szabó Juli Sokan sérelmezik, hogy a szünidőben az óvodák és a bölcsődék bezárnak, ezért más megoldást kell találniuk a gyermekük felügyeletére. Pedig az intézmények pár hetes bezárására szükség van, ugyanis ilyenkor végeznek az épületben nagytakarítást vagy különböző felújításokat a szakemberek. Ez az az időszak, amikor a pedagógusok és az intézményben dolgozók szabadságra mennek. Június közepén, a nyári iskolai szünet kezdetekor a legtöbb gyermeket az óvodából is SZÜNIDŐ BÖLCSISEKNEK, OVISOKNAK Amennyiben a szülő más időpontot nem igényel, úgy naponta fél héttől a táborba érkezésig, és délután a táborból való távozásig, amíg az utolsó gyermekért is megérkeznek, tart a felügyelet. Mind Bernecebarátiban, mind Siófokon egyhetes turnusokban táboroznak a gyerekek június 17. és augusztus 26. között. A napközis tábor turnusai pedig június 24. és augusztus 23. között lesznek. Az iskolában biztosított kedvez- illesztethetők a gyermek vakációjába. Az egyik pedagógiai lap megfontolandó javaslattal fordult a felnőttekhez, miszerint az egy csoportba járó gyerekek anyukái beoszthatnák szabadságukat, egymás után egy-egy hétig vigyázhatnának napközben egymás gyermekére. Ez azért előnyös, mert minden szülőnek csak egy heti szabadságába kerülne az óvodaszünet, mindemellett a kicsiknek sem jelentene nagy változást az új környezet, hiszen a csoporttársaikat és az anyukákat már ismerik az oviból. bi Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet vizsgálatai szerint az óvodai és az iskolai közétkeztetés sem minőségében, sem mennyiségében nem felel meg az egészséges táplálkozás irányelveinek. JOGSZERŰ KÖZÉTKEZTETÉS Ezért is tulajdonítanak a szakemberek nagy jelentőséget a nemrégiben elkészült közétkeztetésről szóló jogszabálytervezetnek, amely egyebek mellett a bölcsődékben, óvodákban, iskolákban, gyerektáborokban alkalmazható étrend táplálkozás-egészségügyi előírásait tartalmazza. Az új jogszabálytervezetben többek között rögzítik azt is, hogy az étlapon fel kell tüntetni az ételek energia-, zsír-, telített zsírsav- fehérje-, szénhidrát-, cukor- és sótartalmát, valamint az élelmiszerek jelöléséről szóló miniszteri rendeletben meghatározott allergén összetevőket is. Emellett több táblázatban részletezik, hogy a különböző korcsoportok étrendjének milyen arányban és módon kell tartalmaznia egyebek mellett húsokat, tejtermékeket, zsiradékokat, cukrot, gabonaalapú élelmiszereket, zöldségeket és gyümölcsöket. Az egész napos étkeztetés esetén legalább fél liter tejet vagy ennek megfelelő menynyiségű kalciumtartalmú tejterméket, valamint a burgonyát leszámítva négy adag zöldséget vagy gyümölcsöt Ebédszállítás kell adni a gyerekeknek. Az utóbbiakból legalább egy adagot nyers formában. Ezen kívül három adag gabonaalapú élelmiszer biztosítását is előírják. Folyadékként az ivóvízen kívül ásványvíz vagy tea adható, utóbbi csak az előírt cukormennyiséggel. Amenynyiben a tervezetet elfogadják, az 2014 januárjától lépne hatályba, és alkalmazása kötelező lesz. -b- Ingyenes gyereknapi programokkal kedveskedett a Régió Játék az M3-as autópálya Fóti úti elágazásánál (Városkapu út 7.) található áruházában május 11-én. A gyerekeknek térfás vetélkedőket tartottak, énekes zenés interaktív műsort szerveztek, ezen kívül bohóc és mesés színdarab szórakoztatta a vásárlókat. A kreatívabbak kézműves foglalkozáson gyöngyöt fűzhetek, gyurmázhattak. Különlegesség volt, hogy a kicsiket arcfestéssel várták, az anyukáknak pedig sminkeléssel és körömfestéssel szolgáltak. A társasjáték kedvelők minden bizonnyal sok új terméket megismerhettek, mindemellett mini mozi és bébi kalandpark, autópályaverseny és lufihajtogatás színesítette a kínálatot. A 6 éves Kiss Korinna az apukájával érkezett a vidámságra. Korinna elmondta, hogy neki az ugrálóvár és a trambulin tetszett a legjobban, de a közlekedési park is JÁTÉKOS GYEREKNAP élmény volt számára. A feladat az volt, hogy a tanpályán a kijelölt útvonalon a KRESZ szabályai szerint kellett végigmenni biciklivel. A mókás napon Rizsó Zsiráf óriásbáb és Timmy bárány a gyerekekkel közös fotót is Bábművész és közönsége készített, de az édességkedvelők nagy örömére gumicukor-macikból sem volt hiány. A szerencsésebbek értékes aján dékokat kaphattak a tombola sorsolásán. Egy biztos itt minden nap gyerekjáték. (beres)

5 ÉLETképek május 21. EGÉSZSÉGkép 5 Minden évben várom ezt a napot olvasható a Rákos úti Szakrendelő vendégkönyvében, amelybe a május 11-i egészségnapon került bele ez a néhány mondat, amely így folytatódott: nincs időpont és minden egyéb, jövök, megnéznek és megmérnek. Ráadásul kedvesek velem, türelmesek és aranyosak is. Szemán Éva ápolási igazgató szerint ilyen véleményből többet is kaptak, de nem sza- A Magyar Vöröskereszt régiókba tömörül a fővárosban. A XV. kerület a IV., a XIII. és a XIV. kerületekkel közösen az Észak-Pesti Régióhoz tartozik. A kirendeltségnek, mint az összes többinek, három fő feladata van, egyrészt a véradások szervezése, másrészt az étel- és ruhaosztás, harmadrészt pedig részt vesznek az egészségügyi szűréseken. Mibad megfeledkezni a kritikai észrevételekről sem. Egy másik vendég ugyanis éppen azt Az egészségnapot a polgármester és az intézmény vezetője nyitotta meg SIKERES VOLT AZ EGÉSZSÉGNAP rótta fel, hogy Kár, hogy a lakosság nem veszi nagyobb érdeklődéssel igénybe. Ennek ellenére elmondható, hogy a május 11-én rendezett egészségnap ismét sikeres volt. A leglelkesebb érdeklődők már reggel fél 8-kor sorban álltak a szakrendelő előtt. A rutinosabb orvosok szerint, ha reggel 6 órára hirdették volna meg a kezdési időpontot, akkor is lett volna kit vizsgálniuk. Ezúttal is a hagyományos helyszínek, mint vérnyomásmérés, az EKG, a laboratóriumi vérvizsgálat és a gégészeti, allergológiai szűrés voltak a legnépszerűbbek, de még a kellemetlenebb vizsgálatokon mint a nőgyógyászati rákszűrésen FOTÓK: XVMEDIA, NAGY BOTOND vagy az urológiai szűrővizsgálaton is sokan voltak. A statisztikai adatok összegzése után kiderült, hogy május 11-én összesen 631 vizsgálatot és mérést végeztek el a szakrendelőben, amely valamennyivel kevesebb az előző évek egészségnapjainak adatainál, ám ennek megvolt az előnye is. Aki ugyanis eljött, az kevés sorban állással tudta kihasználni a vizsgálati lehetőségeket. A statisztika ráadásul még egy fontos dolgot kimutatott, az egészségnapon résztvevő korosztály idén sokkal fiatalabb volt, mint az előző években, amely viszont egyezett a szervezők céljával. A program koordinálói ugyanis nemcsak az idősek, hanem a fiatalok körében is szeretnék népszerűsíteni az egészséges életmódot. A május 11-i egészségnapot dr. Sólyom Olimpia főorvos, a szakrendelő igazgatója és László Tamás polgármester közösen nyitotta meg, a vizsgálatokra, szűrésekre érkező páciensek pedig a rendelő dolgozóitól egy-egy almát is kaptak. Riersch Tamás A Nemzetközi Vöröskereszt Napját május 8-án ünnepeltük, ugyanis 85 évvel ezelőtt ezen a napon született Henri Dunant svájci író, a Nemzetközi Vöröskereszt megalapítója. Ez a nap pedig nekünk is alkalmat adott arra, hogy a Magyar Vöröskereszt XV. kerületi kirendeltségére irányítsuk a figyelmet. A Dohányzásmentes Világnapot május 31-én tartják. Döbbenetes tény, hogy a éves fiatalok háromnegyede legalább egyszer kipróbálta a dohányzást, és közülük minden második kamasz rendszeresen cigarettázik. Ez azért is ijesztő, mert minél korábban kezdi valaki a dohányzást, annál jobban érvényesülnek nála a dohányzás káros hatásai. Általánosságban elmondható, hogy a legfőbb kockázati tényező a serdülő gyermekeket körülvevő környezet hatása. A szülőkkel kialakított bizalmas kapcsolat számos esetben meghatározóbb a kortárshatásnál. A serdülők számára különösen fontos az apa személye, ugyanis az apai támogatás képviseli a legerősebb védőhatást a dohányzásra való rászokással szemben - mondta Modróczky György klinikai szakpszichológus. Kamaszkorban a dohányzás szimbolikus lázadásként is funkcionál, amellyel a gyermek az érettségét és a rátermettségét próbálja bizonyítani. A fiatalok szervezete azonban sokkal érzékenyebben reagál a cigarettában található káros anyagokra mint a fel- SZÜKSÉG LENNE ÖNKÉNTESEKRE vel a XV. kerületi kirendeltségen főfoglalkozású szervező nem dolgozik a korábbi szervező, Szögyényi Ferencné jelenleg önkéntesként tevékenykedik a véradásokat a szomszédos Zugló kirendeltségének a vezetője, dr. Sebők Vilmosné szervezi. A véradások rendszeresek és zökkenőmentesek a kerületben mondta dr. Sebők Vilmosné. Minden hónap első péntekén délután 2 és este 6 óra között a Pólus Centerben gyűjtünk vért, és ugyancsak havonta egyszer, általában szintén pénteki napon az Asia Centerben is ugyanezt tesszük. Ezen kívül évente négy alkalommal az Újpalotai Szabadidő Központban is szervezünk véradásokat. A legközelebbi ilyen rendezvényünk június 20-án reggel 10 FÜST A LEVEGŐBEN nőtté, aminek legfőbb oka, hogy ez a kor a nemi érés, az immun-, és az idegrendszer intenzív fejlődésének az időszaka. A dohányzás egyébként csökkenti a fogamzó ké pességet is azáltal, hogy gátol- ja a petesejtek érését. A dohányosok esetében kevésbé érett és egészséges petesejtek jönnek létre. Szerencsére ez nem visszafordíthatatlan folyamat, mivel a dohányzásról való leszokás után pár hónappal normalizálódik a petesejtek érése. és este 6 óra között lesz, melyre sok véradót várunk. A vöröskeresztes szakember szerint ennél többször is lehetőség lenne véradások szervezésére, de sajnos önkéntesekből nem jól áll a kerület. Az utóbbi években csökkent a számuk, és nagyon nagy szükség lenne új segítők, szervezők jelentkezésére is. A XV. kerületi kirendeltség a véradáson kívül havonta százhúsz nehéz sorsú családot segít tartós élelmiszerekkel, valamint a Zsókavár utca szám alatt kéthetente ingyenes ruhaosztást is szervez. Megpróbálnak minden jelentős kerületi rendezvényen is megjelenni, ahol ingyenes szűrővizsgálatokat végeznek. Legutóbb az újpalotai sportfesztiválon találkozhatott velük a lakosság. R. Tamás A legtöbb fiatal le akar szokni, és meg van győződve arról, hogy egyedül is képes ezt megtenni. Ez azonban csak nagyon keveseknek sikerül. Bár a lányoknál gyakoribb, hogy megpróbálják elhagyni a dohányzást, azonban a fiúk körében többen tudnak leszokni a cigarettáról. A fiatal dohányosoknak saját igényeikre szabott leszokási programokra van szükségük, mivel a felnőttek körében bevált leszokási technikák náluk nem működnek. Sz. J. AHOL MINDIG SOK A BETEG A reumatológus orvosoknak egy nyugodt percük sincsen. A Rákos úti Szakrendelő reumatológiai osztályán mindig sokan várakoznak, emiatt mi is csak nehézségek árán (és a betegek megértésének köszönhetően) tudtunk dr. Tóth István László osztályvezető főorvoshoz bejutni az interjúra. Előbb vagy utóbb, de mindenkinél kialakulhat mozgásszervi probléma, amellyel aztán kénytelen lesz nálunk jelentkezni. Ezek a reumás betegségek ugyanis a mindennapokban, sőt gyakran még éjszaka is problémákat, fájdalmakat okoznak. Emiatt minden reumatológián magas a beteglétszám. Nálunk a rendelőben orvosonként és rendelésenként harmincöt-negyven beteg fordul meg, ezért esténként mi vagyunk azok, akik bezárjuk az épület ajtaját. A főorvos szerint a kerületi reumatológiai szakrendelés jól szervezett, így az egész észak-pesti régióban jó hírnévnek örvend. Az öt orvos ŐSLAKOSOK ÉS BETELEPÜLŐK Szinte hazajár a kerületünkbe dr. Zacher Gábor toxikológus, akinek az előadásait mindig nagy érdeklődés kíséri. Az elmúlt héten a Kolozsvár Általános Iskola magyar termében ezúttal csillogó szemű diákok helyett tanárok és szülők foglaltak helyett, és hallgatták érdeklődve az orvost. A program a Szülők, Tanítványok a Kolozsvár Úti Iskoláért Alapítvány támogatásával valósult meg. A főorvos elmondása szerint a fiatalok 45 százaléka 18 éves korukra kipróbál valamilyen tudatmódosító szert. A szülőknek, tanároknak mégsem érdemes hangoztatniuk a Bezzeg az én időmben kezdetű mondatot, mert ez nem célravezető. Ennél sokkal fontosabb a hatékony kommunikáció a két fél között, amely egyáltalán nem egyszerű a nagy generációs különbség miatt. Zacher doktor szerint azonban nem az a feladatunk, hogy minden helyzettől megóvjuk a gyerekeket, sokkal inkább az, felkészítsük őket a váratlan szituációkra, hogy az adott pillanatban képesek le- gyenek helyes döntést hozni. Sőt, az igazsághoz az is hozzátartozik, ahogy a főorvos fogalmazott, a modern kor felváltva dolgozik, ugyanakkor mindegyikük a hét valamelyik délelőttjén beutaló nélkül is fogad betegeket. Így az akut problémával jelentkezők is orvosi ellátáshoz juthatnak. A reumatológia nem műszerigényes, a röntgent házon belül, az ízületi ultrahangos vizsgálatot a Péterfy Sándor utcai kórházban, a CT és MR vizsgálatokat pedig éppen, ahol lehetséges, ott végeztetjük el. Ugyanakkor a mi munkánkat is megkönnyítik a modern informatikai eszegyes kérdéseivel kapcsolatban a gyerek az őslakos a felnőtt a betelepült számolt be az előadáson elhangzottakról Komáromi-Nagy Krisztina, az oktatási intézmény szabadidő-szervezője. A főorvos nem a szokványos módon ismertette a függőséget okozó szereket, hanem az irodalomból, a zenetörténetből vett példákon keresztül. Amint elmondta, anyközök, így örömmel mondhatom, hogy a szakrendelő vezetése akceptálta a kérésünket, és nemrégiben új monitorokat kapott az osztály mondta a főorvos. A reumás panaszok sajnos nem vagy csak ritkán megelőzhetőek, ezért a szűrővizsgálatokkal sem lehet a problémákat kiküszöbölni. A május 11-i egészségnapon ennek ellenére a reumatológia is nyitva állt a lakosság előtt, és megpróbáltak segítséget nyújtani a betegek számára. R. T. nyiféle szer létezik, hogy még a szakembernek sem könnyű eligazodnia a drogok világában. Különösen akkor, ha az elmúlt években újonnan megjelent dizájner drogokra gondolunk. A sokféle szer ellenére egy dolog bátran megállapítható, hogy minden szer közös jellemzője: változást idéznek elő az emberi szervezetben. Dr. Zacher zárásként csak annyit mondott: A legtöbb, amit tehetünk a fiatalokért, hogy megfelelő információval látjuk el őket. szjuli

6 6 BELkép ÉLETképek május 21. PÁLYÁZAT MEGHÍVÓ LAKOSSÁGI MEGBESZÉLÉSRE (A rendeletek és azok mellékletei teljes terjedelmükben megtekinthetők a bpxv.hu honlapon a rendeletek menüpontnál) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2013 társasházak és szövetkezeti lakóépületek felújítására A Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet, a XV. kerületi 5 lakásos vagy ennél nagyobb társas, illetve szövetkezeti lakóépületek közös tulajdonban álló épületrészei felújítási munkáinak kamatmentesen visszatérítendő támogatására. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: 1. A pályázaton azok a XV. kerületi 5 lakásos vagy ennél nagyobb társas, ill. szövetkezeti házak vehetnek részt, ahol az önkormányzati tulajdoni hányad nem éri el az 50 %-ot. Pályázni a mellékelt Jelentkezési adatlapon lehet. (2. sz. melléklet) 2 A támogatás a következő célokra igényelhető: teljes homlokzat hőszigetelése, padlásszigetelés, lapostetők hőszigetelése homlokzat vakolás, festés, színezés tető, tetőszerkezet, héjalás, kémények, hő- és csapadékvíz szigetelés, javítás, födémek, függőfolyosók, erkélyek, szerkezeti elemek, felvonók, lépcsőházak, szellőző berendezések, valamint az alapító okirat szerint közös tulajdonban lévő gépészeti és elektromos vezetékhálózat részleges, vagy teljes felújítása, cseréje A homlokzat hőszigetelése, színezése esetén a nyertes Pályázónak a kivitelezési munkák megkezdése előtt a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodájával kell egyeztetnie. (1153 Bp. Bocskai u C. épület I. em iroda; tel: ) 3. A támogatás jellege és nagysága: A ténylegesen igénybe vett támogatást az Önkormányzat legfeljebb öt évig terjedő időtartamra kamatmentes, havi egyenlő részletben történő viszszafizetési kötelezettség vállalása mellett, felújítási támogatásként biztosítja, melynek nagysága a pályázat elbírálásakor elfogadott felújítási bruttó összköltség maximum 50 %-a lehet. Egy pályázónak nyújtandó támogatás felső határa legfeljebb 5 millió forint lehet. Az illetékes Bizottság döntését követően a műszaki tartalom nem módosítható, továbbá a Bizottság által megítélt támogatási összeg utólag akkor sem növelhető, ha a kivitelezési összeg váratlan kiadások miatt meghaladja pályázatban közölt beruházási költségeket. A pályázaton nyertes lakóközösség a Bizottság által megítélt támogatási összeg teljes felhasználására akkor jogosult, ha az végül, a kivitelezés során a számlákkal igazolt összes költség 50 %-át nem haladja meg. Ellenkező esetben a Támogatási szerződés módosítása szükséges. 4. A támogatás nyújtásának feltételei: A társas- illetve szövetkezeti háznak rendelkezni kell a felújítási összeg minimum 50 %-ával, melyről külön kell nyilatkoznia. (önerő nyilatkozat) A támogatást nyújtó a támogatás összegére meghatározott törlesztő részlet fizetésének elmaradása esetén az elmaradás után a Ptk-ban rögzített kamat kerül felszámításra. A költségvetésben szereplő összeget meghaladó mindennemű kiadás 100 %-a a társas- illetve szövetkezeti házat terheli. A pályázat elnyerése esetén az Önkormányzat a társas- illetve szövetkezeti ház képviselőjével együttesen szerződést köt a pályázati kiírás részét képező megállapodás mintában (3. sz. melléklet) foglaltak szerint. A felújítási munkákra a kivitelezővel a társas- illetve szövetkezeti ház közössége köt szerződést. 5. A támogatást nyújtót megillető jogok: az építkezés folyamatának mindenkori ellenőrzése, a támogatás felhasználásával kapcsolatos nyilvántartások, számlák, bizonylatok áttekintése, 6. A pályázat szükséges mellékletei: Jelentkezési adatlap (1 példány) Közgyűlési jegyzőkönyv, amely tartalmazza: 1) A lakóépület pályázatra való jelentkezését, 2) A felújítási munkák megnevezését és költségirányzatát (árajánlat), 3) a közgyűlés által a 3 árajánlat közül kedvezőbbként elfogadott költségvetést, 4) homlokzat felújítás esetén fénykép az épületről, 5) építési engedély köteles munkálatok kapcsán, jogerős építési engedélyt kell benyújtani a szerződés megkötése előtt, 6) önerő nyilatkozat 7. Az elbírálás szempontjai: a pályázat alaki megfelelősége, a tervek megalapozottsága, városképi szempontok, elbírálásnál a következő pontok kerülnek preferálásra: 1) teljes homlokzat hőszigetelése, színezése, 2) élet és balesetveszély elhárítás, 3) épület állag gyors romlásának megakadályozása, 4) energiatakarékos felújítás, kivitelezés, 5) öt évnél rövidebb visszafizetési futamidő vállalása, a 2008-ban, illetve az azt követő években az országos panelkorszerűsítési pályázat keretében, önkormányzati támogatásban részesített lakóépületek ezen támogatásban nem részesülhetnek. A pályázat kiírója lehetőséget biztosít a pályázóknak egyszeri hiánypótlásra, melyet legkésőbb az értesítést követő 15 napon belül kell teljesíteni. A pályázat érvénytelennek minősül a szükséges tartalmi kellékek hiánya esetén. 8. A pályázat elbírálása: A pályázatot az Önkormányzat Településfejlesztési, Városüzemeltetési, Érték- és Környezetvédelmi Bizottsága bírálja el. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy az előírt feltételek megléte sem kötelezi az Önkormányzatot az igényelt támogatási összeg biztosítására, annak mértéke ugyanis a rendelkezésre álló pénzügyi forrás nagyságától, valamint az érvényes pályázatok számától függ. 9. Az elszámolás menete: Pályázó a pályázatban vállalt munka elkészültével tájékoztatja Főépítészi, Városfejlesztési és Üzemeltetési Főosztály illetékes ügyintézőjét aki a helyszíni bejárás során igazolja a munka elvégzését. Ezt követően a pályázónak az alábbi dokumentumokat kell benyújtani a támogatási összeg lehívása érdekében: (3a. sz. melléklet szerint) műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv a teljes pályázati munkák számlái pénzforgalmi bizonylat az önrész kifizetéséről a kivitelező által benyújtott számlákról szóló kimutatás nyilatkozat tétel banktitok alóli felmentésre (banki nyomtatvány) (3b. sz. melléklet) felhatalmazó levél azonnali beszedési megbízásra (felhatalmazó levél) (3c. sz. melléklet) 10. Pályázati kiírás: Kihirdetés időpontja: március 20-től (szerda) Kihirdetés módja: a pályázati felhívás megtekinthető az Életképek c. újságban és az Önkormányzat honlapján, a pályázati adatlap letölthető a Önkormányzat Honlapjáról vagy személyesen igényelhető a Polgármesteri Hivatal Főépítészi, Városfejlesztési és Üzemeltetési Főosztályán Beadási határidő: május 31. (péntek) óráig Beadás és érdeklődés helye: XV. kerületi Polgármesteri Hivatal, Főépítészi, Városfejlesztési és Üzemeltetési Főosztálya, Városüzemeltetési Osztálya (1153 Budapest, Bocskai utca 1-3. B épület 227. szoba) Tel.: Elbírálás határideje: június A pályázaton elnyert támogatás érvényessége: A támogatási szerződés megkötésétől számított egy éven belül a kivitelezést be kell fejezni, a támogatási összeg csak ebben az esetben igényelhető, ill. utalható! A támogatás forrása a Budapest Főváros XV. ker. Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 12/2013. (III. 13.) önkormányzati rendelet alapján 60 millió Ft keretösszeg. Tisztelt Újpalotai Lakosok! Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzata május 23-án, csütörtökön órai kezdettel lakossági megbeszélést tart a Hartyán Általános Iskola főbejárata előtti parkban a Zsókavár III. ütem szociális városrehabilitáció tervezési programjáról, az iskola melletti nagy park tervezése kapcsán, melyre minden érintettet, közelben lakót szeretettel hívok és várok. A lakossági megbeszélés témája: A Zsókavár III. ütem szociális városrehabilitáció tervezési programja. Helyszín: Hartyán Általános Iskola főbejárata előtti park (1157 Budapest, Hartyán köz 2-4.) Időpont: május 23., csütörtök óra A lakossági megbeszélés alkalmával lehetősége nyílik az érintetteknek arra, hogy kérdéseit, észrevételeit feltegye a témával kapcsolatban, megismerhesse a terveket, elképzeléseket. Budapest, május 13. László Tamás polgármester FOGADÓÓRÁK László Tamás polgármester: előzetes telefonegyeztetés alapján május 30-án óráig a Nyitott Ajtó Újpalotai Együttműködési Irodában 1156 Budapest, Páskomliget u. 6. (tel.: ). Vizér Klára alpolgármester: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hétfőn óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: , ) Dr. Novák Ágnes alpolgármester: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hétfőn óráig a Polgármesteri Hivatalban, óráig a Palota Pont Rákospalotai Tanácsadó és Együttműködési Irodában Fő út 64. (tel.: , ) Bitvai Nándor alpolgármester: minden hónap első hétfőjén óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: ; ) Juhászné dr. Baráth Márta jegyző: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap második hétfőjén óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: , Vargáné dr. Kalán Ilona aljegyző: minden hónap negyedik hétfőjén óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: , 1. körzet Bárdosi György: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap első csütörtökén óra között a Csokonai Művelődési Házban. (tel.: ) 2. körzet Gyurkovics Miklós: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap első csütörtökén óra között a Csokonai Művelődési Házban. (tel.: ) 3. körzet Dr. Balázs Zoltán: telefonos egyeztetés szerint. (tel.: ; 4. körzet Dr. Pintér Gábor: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap első szerdán óra között a Neptun utcai Fidesz Irodában, minden hónap első hétfőjén óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: ) 5. körzet Dr. Novák Ágnes: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap első csütörtökén óra között a Csokonai Művelődési Házban, minden hónap második csütörtökén óra között a Páskomliget utca 6. szám alatt. (tel.: ) 6. körzet Dárdai Árpádné: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap testületi ülését megelőző keddi napon óra között a Neptun utca 72. szám alatt. (tel.: ) 7. körzet Donga Árpádné: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap testületi ülését megelőző keddi napon óra között a Neptun utca 72. szám alatt. (tel.: ) 8. körzet Báder György: minden hónap első hétfőjén óra között a Pestújhelyi Közösségi Házban, a Szűcs István utca 45. szám alatt. (tel.: ) 9. körzet Vizér Klára: előzetes telefonegyeztetés alapján. (tel.: ) 10. körzet Dr. Balogh András: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap második csütörtökén óra között a Páskomliget utca 6. szám alatt. (tel.: ) 11. körzet Bitvai Nándor: minden hónap első hétfőjén óra között a Páskomliget utca 6. szám alatt. (tel.: ) 12. körzet László Tamás: lásd fent 13. körzet Báthory Erzsi: minden hónap első hétfőjén délután óra között a Páskomliget utca 6. szám alatt. Más időpontban, fontos ügyben előzetes telefonegyeztetés alapján szintén ott. (tel.: ) 14. körzet Bencsics Lászlóné: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap második csütörtökén óra között a Neptun utca 72. szám alatt. (tel.: ) Gyurcsánszky János (tel.: ): minden hónap első hétfőjén az MSZP irodában (Eötvös u. 8., első emelet), és minden hónap harmadik hétfőjén a Nyitott Ajtó Újpalotai Együttműködési Irodában (Páskomliget u. 6.) ig fogadóórát tart, melyen Móricz Eszter (tel.: ) fővárosi képviselő is jelen van. Király Csaba: minden hónap első csütörtökén között a Kolozsvár Általános iskolában előzetes egyeztetés alapján. (tel.: , Major Sándor: előzetes telefon- vagy egyeztetés alapján. (tel.: , Németh Angéla: minden hónap negyedik csütörtökén között a László Gyula Gimnázium és Általános Iskolában (Kavicsos köz 4.), de előzetes telefon- vagy egyeztetés alapján más időpontban is. (tel.: , Szilvágyi László: minden hónap 3. keddjén ig a Páskomliget u. 73. szám alatti LMP képviselői irodában. Előzetes időpont egyeztetés. (tel.: ) Tóth Imre (tel.: , minden hónap első hétfőjén az MSZP irodában (Eötvös u. 8., első emelet), és minden hónap harmadik hétfőjén a Nyitott Ajtó Újpalotai Együttműködési Irodában (Páskomliget u. 6.) ig fogadóórát tart, melyen Móricz Eszter (tel.: ) fővárosi képviselő is jelen van. Komposztálok, tehát vagyok Egyél komposztot komposztálási program Újpalotán! A napokban az Újpalotai lakótelepen, a Zsókavár utcától nem messze egy szokatlan, új építménnyel találkozhatnak az arra járók. A Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló Komposztáló Lakónegyed Program egy országosan is egyedülálló kezdeményezést valósít meg. Az élelmiszereinkben lévő tápanyagoka talajban lévő humusz közvetítésével kerülneka táplálékainkba, majd a szervezetünkbe. Aki komposztál akár egyharmadával csökkenti a hulladékát (jó esetben a szemétdíját is), illetve biztosítja a mára már jócskán tönkretett talajainktermőképességét. Egyátlagosfővárosi családban évente, fejenként150 kg komposztálható hulladékkeletkezik. Az épülő komposztkarám, hamarosan komposztálótartályokkal népesül be. A programban résztvevő környékbeli családok mindannyian kapnak egy-egy kulcsot, hogy az éppen használatban lévő tartályba elhelyezhessék a komposztálnivalókat. A program iránt érdeklődőknek három előadást, illetve fórumot tartunk. Az ismeretterjesztő előadások, illetve fórumok helyszíne: Hartyán Általános Iskola (Hartyán köz 2 4.) Az előadások időpontjai: május 21., kedd 18 óra, május 23., csütörtök 18 óra, május 24., péntek 18 óra. A komposztkarám átadására május 25-én szombatot egy rendezvény keretében kerül sor. Helyszíne a Kőrakás park 1 8 számú ház melletti zöldterület, ahol óráig várjuk az érdeklődőket. Gellért Miklós Projektvezető SZIKE Egyesület, Telefon: , Az Újpalotai lakótelepen a Zsókavár utcai akcióterület II. ütemű fejlesztése című KMOP-5.1.1/C-09-2f kódszámú városrehabilitációs projekt, Komposztáló Lakónegyed Program Támogatás összege forint S Z I K E Komposztáló Lakónegyed Program Bp., XV. kerület TISZTELT LAKOSSÁG! Tisztelt Civil és Érdekképvisele Szervezetek! Az Újpes és a XV. kerüle Önkormányzat együműködésével az Újpes Önkormányzat által koordinált eljárás keretében a Budapes Közlekedési Központ (BKK) megbízásából kerüle építési szabályzat (és annak mellékleteként szabályozási terv) készül a Káposztásmegyer, intermodális központ és környezete kialakítására. A településrendezési eszköz koncepcionális alapja a városrendezési, illetve fejlesztési tanulmányterv, melyet megtárgyalt és 409/2011. (X. 27.) Ök. számú határozatával az Újpes Önkormányzat Képviselő-testülete, valamint 860/2011. (IX. 28.) Ök. számú határozatával a XV. kerüle Önkormányzat Képviselő-testülete is elfogado. Tekinteel arra, hogy a fejlesztés két önkormányzat közigazgatási területét érin, így Újpest Önkormányzata és Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata megállapodást kötö a közös, Újpest által koordinált településrendezési terv készítéséről. A tanulmányterv teljes terjedelmében megtekinthető a XV. ker. Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodáján (XV. ker. Bocskai u C. épület I. em iroda) ügyfélfogadási időben (H: , SZ: , P: ). A január 1-től megváltozo jogszabályi előírásoknak megfelelően a készülő helyi építési szabályzat (és az annak mellékletét képező szabályozási terv) készítésének és egyeztetésének metodikáját illetően a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 36. -a szerin teljes eljárás alkalmazására kerül sor. A rendezés célja és várható hatásai: A helyi építési szabályzat és az ahhoz tartozó szabályozási terv célja az Újpest, Káposztásmegyer II/A. üteme, illetve a lakóterüle alközpont határánál a Külső-Szilágyi út és a Megyeri út torkolatánál (majdani kereszteződésénél) kialakítandó intermodális központ városrendezési-városépítésze kereteinek meghatározása, valamint ahhoz kapcsolódva a közú, illetve a közösségi közlekedési kapcsolatok racionális kialakítása. Az agglomeráció települései (elsősorban Dunakeszi) felől érkező jelenleg rendkívül kedvezőtlen közú kapcsolat szakszerű és biztonságos megoldására ugyancsak e terv keretében kívánunk választ adni. A XV. kerüle Önkormányzat Képviselő-testülete a 273/2013. (IV. 24) ök. számú határozatával elfogadta a tárgyi területre készülő Kerüle Építési Szabályzat véleményezési eljárása során alkalmazandó Partnerségi Egyeztetés Szabályait. Ebben meghatározza a készülő terv lakossággal, érintettekkel és érdekképvisele szervekkel történő véleményezés rendjét, szereplőit. A Partnerségi Egyeztetés Szabályai alapján és a Korm. rendelet 37. (4) bekezdésének megfelelően kérem, hogy a jelen előzetes tájékoztató közzétételétől számíto 30 napon belül, az abban foglalt elhatározással, és a rendezés alá vont terüleel kapcsolatban szíveskedjenek javaslataikat, észrevételeiket, véleményüket megadni, valamint kérjük, szíveskedjenek nyilatkozni arról is, hogy az eljárás további szakaszaiban részt kívánnak-e venni. Erre az alábbi címen van lehetőség: postacím: Bp. XV. ker. Polgármesteri Hivatal Főépítészi, Városfejlesztési és Üzemeltetési Főosztály Főépítészi Iroda 1153 Budapest Bocskai u Budapest, május 7. László Tamás polgármester megbízásából: Sipos Gábor főépítész

7 ÉLETképek május 21. Hirdetés június 4-9. Fő tér, Zsókavár Galéria, Szilas park, Hartyán közi játszótér Marót Viki és a Nova Kultúrzenekar Koós Réka, Maksa Zoltán Tóth Vera és Zenekara Preszy és a Parola M.É.Z. Együttes Népi kisdedjátszó, előadások gyerekeknek, kézműves foglalkozás, történeti játszóház és lovagi torna, gyólyalábas előadás, kutyás bemutató, fotószínház, népzene, táncbemutatók, főzőverseny, tombola, vidámpark, tűzijáték Információ: , , Támogatók: Szervező: fitness Mottó: Jézus a barátom szt május 25., szombat 16. óra Arlz helysz zs tel A 11 kórustalálkozó estkssth helyszíne 1 az Óvárosi Református templom Közröórus 1151 Budapest, Kossuth u. 1. Közreműködő kórusok: Pestújhelyi Keresztelő Szt. János katolikus templom ifjúsági kórusa Rákospalotai baptista felnőtt kórus Rákospalota MÁV-telep Jézus Szíve Kórus MindeitszeretelhívnésváK,elépésdíjtalantzégészeretetvendégségleaeszélgetnetegymással. Cl it d k Á ád há i S t M it k t lik t l Hirdetésfelvétel: Tel./fax: Mobil.: 06-20/ KÉSZPÉNZÉRT VÁSÁROLUNK Aranyat, ezüstöt, Herendit, festményeket, órákat. Arany: Ft Ezüst: Ft Bp., VII., Wesselényi u. 19. Tel.: LAKATOS VÉDÔRÁCS BEJÁRATI AJTÓRA, ABLAKRA KAPUK, KORLÁTOK, KERÍTÉSEK KÉSZÍTÉSE. INGYENES FELMÉRÉS! Tel.: , (06-20) V & V FOGTECHNIKAI LABOR Precíziós Bp. XV. Madách u. 35. Tel.: TÁRSASHÁZKEZELÉS, KÖZÖS KÉPVISELET, TÁRSASHÁZ KÖNYVELÉS! Ingyenes ajánlat. PÁL AUTÓHÁZ MÛSZAKI VIZSGÁLÓÁLLOMÁS 1158 Budapest, (Pestújhely) Árvavár u. 7/b Telefon: Fax: Mobil: Mûszaki vizsga Vizsgára felkészítés Eredetiségvizsgálat Klímarendszer javítás, töltés, tisztítás Idôszakos szerviz Mûszeres motordiagnosztika Autóvillamosság "Hozom - Viszem" szolgáltatás 0-24 óráig Autósegély OKI dajka, gyógypedagógiai asszisztens, kisgyermek gondozó, gyermekfelügyelô képzés. /Ny.sz.: / KASZA SZAKKÉPZÉS Tel.: 06-30/ T MÉZEK 3 KG FELETT Árpádföldi Méhészet Tel.: www LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉS A kerületi lakosok számára szolgáltatások kivételével legfeljebb 20 szóig figyelembe vételével, a beérkezés sorrendjében közöljük. A feladó nevével, címé- Eladó Zuglóban, Panoráma lakóparkban 2. emeleti liftes, tégla lakás, dél-nyugati fekvésű, 35 nm, alacsony rezsi. Irányár: 11,5 m Ft. Érd.: 06-20/ Eladó 16 db-os svájci edénykészlet, originált csomagolásban, fél áron Ft-ért. Érd.: 06-30/ Balatonalmádiban, panorámás nyaraló kiadó 4-5 főre, E Ft/hét. Érd.: 06-30/ Rákospalota kertvárosá ban, csendes utcában 400 m 2 telken, felújításra szoruló tehermentes 60 m 2 családi ház eladó. Tel.: 06-20/ Eladó Rákospalotán nyugati fekvésű, 63 nm összkomfortos, (csúsztatott zsalus) társasházi lakás. Irányár: 11,9 M Ft. Tel.: 06-70/ Eladó demizsonok, elektromos orosz varrógép, antik dohányzóasztal, húsz literes lábos, kenyérpirító. Érd.: 06-1/ Eladó 40 x 40 cm (új) nagyon szép bordó pala, 800 db. Betonkeverő, olajradiátor, vaskapu, kiskapuval, szőlőprés, boroshordók, körfűrészgép, madárkalitka, 23 kg-os PB palack, bejárati ajtó, teraszajtó, harmonikaajtó, villanymoto rok, szekrénysor, gáztűzhely (két égőfejes), gázkutya bogrács vagy üst alá. Érdeklődni: 06-30/ vagy 06-28/ Újpalota központjában 2 szoba összkomfortos földszinti lakás eladó, vagy kiadó, elsősorban vállalkozásnak, 380 V van a lakásban. Volt szépségszalon. Kisebb cserelakás vagy Pest környéki ingatlan is érdekel. Érdeklődni: 06-30/ vagy 06-28/ Rákospalotai, kisméretű komfortos házat keresek. 5 szobás, minden komforttal rendelkező, tornácos parasztházat 400 n.öl telekkel, kemencével, a kertben két víkendházzal, lugassal cserélek. Jó közlekedés Parád mellett. Érd.: 06-30/ Zongoratanítást vállalok zongorával rendelkező családnál. Vállalok kiskorú gyermek hazakísérését iskolából, és az azt követő tanítást. Érdeklődni lehet du. 14 órától 06-20/ A kerületi televízió műsorstruktúrája, az XVTV képújság hir de tési ajánlata és az Életképek médiaajánlata az xvmedia.hu honlapon olvasható. A közösségi televízió online adást is sugároz, amely szintén a honlapon tekinthető meg. MEGHÍVÓ Az Együtt Újpalotáért Egyesület tisztelettel meghívja Önt, május 28-án (kedd), órai kezdettel rendezendő CUKORBETEG LETTEM! című rendezvényére. Minden érdeklődőt szeretettel várnak őszinte, kötetlen beszélgetésre a cukorbetegségről, a cukorbetegek életmódjáról és étrend változtatásáról és egyéb ezzel kapcsolatos kérdésekről. Vendég: dr. Faludi Péter belgyógyászdiabetológus főorvos Helyszín: Nyitott Ajtó Újpalotai Együttműködési Iroda 1156 Bp., Páskomliget u. 6. ( Az Újpalotai Csarnokkal szemben) XVTV MŰSORA ELŐZETES* Szerda május CSENGETÉS Ifjúsági magazin SZABADEGYETEM Csütörtök május Polgármesteri vblog ÁLLATBARÁT MAGAZIN Gazdikeresők BEHARANGOZÓ Pestújhelyi Napok 2013 Péntek május FÜGGÖNY: Weszely klub Vasárnap május SPORTKÖZVETÍTÉS REAC - Tura NBIII Labdarúgó mérkőzés Hétfő május SPORTMAGAZIN Bemutatkozik a REAC Sportiskola új kapusedzője KULTAKT Kulturális Magazin IGE-IDŐ Nyugdíjas magazin Kedd május MEGKÉRDEZZÜK! CIVIL SÁV Lehet-e közösségi kert Újpalotán? ÍRÓKÉZ Szerda május CSENGETÉS Ifjúsági magazin ÁLLATBARÁT MAGAZIN Kutyakötelesség Klub SZABADEGYETEM Csütörtök május Polgármesteri vblog FELÜLET BEHARANGOZÓ Tóth Lajossal Péntek május FÜGGÖNY: Minden, ami színpad Verdi I. Vasárnap június SPORTKÖZVETÍTÉS Hétfő június SPORTMAGAZIN MESE KULTAKT Kulturális Magazin IGE-IDŐ Nyugdíjas magazin Kedd június MEGKÉRDEZZÜK! MESE CIVIL SÁV ÍRÓKÉZ *KÍSÉRLETI ADÁS A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

8 l 8 l Kulturális esemény l ÉLETképek május 21. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit a Szabadegyetem az életről ingyenes képzés és előadássorozat II. évfolyam, 2. szemeszterének előadásaira! SZABADEGYETEM AZ ÉLETRŐL, A TUDOMÁNY ÉS AZ ISTENHIT ÚJRAEGYESÍTÉSÉNEK ESZMEISÉGÉBEN, AZ ÉLET MEGMENTÉSÉÉRT SZABADEGYETEM AZ ÉLETRŐL BIZONYÍTÉKOK A TUDOMÁNY ÉS AZ ISTENHIT ÖSSZEKAPCSOLTSÁGÁRA Amikor a tudomány poharából az első kortyot kiiszod könnyen ateistává válsz, de a végén mindig ott vár Isten. (Heisenberg),0;«, 5²3*,½;½44²(* )«; (ÈCPS «V D 5,0;«, 5²3* /"1 /²7+&(: II. ÉVFOLYAM, 2. SZEMESZTER (2013. január június) IGAZSÁG TÖRVÉNY Június 1. $40,0/"*.Ƭ7&-ƞ%²4*,½;10/5 &ÚUWÚT V 5 Á+1"-05"* /"10, (:&3.&,/"1 Kellermayer Miklós: Az igazság a tudomány és az istenhit egységében Helyszín: Boldog Salkaházi Sára plébánia közösségi terme 1156 Budapest Pattogós utca 1. Időpont: 17 órától szentmise, utána órától előadás vagy számadás.0%&3/ 5«/$5«#03,&35*,0/$&35 $TBMÈEJ QSPHSBNPL B 4[JMBT QBSLCBO A felhívásokat, meghívókat változatlan tartalommal közöljük, az azokban feltüntetett adatokért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. '"-64* 1*"$ «--"5#"3«5 5«#03 *4,0-«40,/", $40,*.0;(» OZVHEÓKBT mmnlmvc #"3"/(0-» 5«#03 $TBMÈEJ QSPHSBNPL B )BSUZÈO LÚ[J KÈUT[ØUÏSFO 5ÈCPSBJOL Á+1"-05"*,½;½44²(* )«; ;TØLBWÈS V 5,&3&, 5ƞ 4&-:&.,²1&, %0,6.&/56.5«3 ²4 */'03.«$*»4,½;10/5 #PDTLBJ V 5 0,04"/ ½,04"/ (:&3&,/"1 Á+1"-05«/ XV. kerüle Természetbarát nap június 8. szombat Szerete el meghívjuk kerületünk természetkedvelő és túrázni vágyó lakosait. A rendezvény célja: kellemes gyaloglás, a természetjáró ismeretek játékos formában való bővítése, tes lelki felüdülés. Helyszín: Budai hegység, Normafa A rendezők június 8-án, szombaton, óra közö várják egy kellemes programra a kerüle természetbarátokat, érdeklődőket, családokat, sok kisgyermekkel a Normafánál, a 21-es busz megállójánál a XV. Kerület táblával jelölt pavilonnál. A résztvevő csapatoknak az alábbi túraútvonalat kell teljesíteni: Normafa Hármaskút tető (Libegő felső végállomása pontőr, totó) balra a piros jelzésen János hegy gyermekvasút megálló Virág völgy Makkosmária kegytemplom (pontőr, totó) zöldjelzésen vissza Normafához. A célban a teljesítők zsíros kenyeret, csokoládét és üdítőt kapnak óra közö eredményhirdetés a csapatok beérkezésétől függően, a legjobb eredményt elérő csapatok díjazásban részesülnek. Rendezők: XV. kerüle Önkormányzat támogatásával a XV. Kerüle Természetbarát Bizo ság, Északi Fény Természetjáró Egyesület (Reményi Pál), Unilever Tömegsport Egyesület (Mecsnóber A la). Érdeklődni: Reményi Pál (tel: , Mecsnóber A la (tel: , mecsnober.a tájékoztatás: honlapon. 5ÈCPSJ BKÈOMBUVOL NÈS NFHKFMFOU IPOMBQVOLPO 7ÈSKVL KFMFOULF[ÏTÏU 1&45Á+)&-:* /"10, NÈKVT UǟM KÞOJVT JH,ğĪřě ĤšĢę,ŮĪŮģģšėę )řī KÞOJVT.FHOZJUØ ÏT VUDBCÈM B %BMOPLJ VUDÈCBO 1SPHSBNPL B UFSBT[ T[ÓOQBEPO,JTQÈMZÈT GPDJCBKOPLTÈH %BMOPLJ +FOǟ FNMÏLÏSF T[PNCBU ØSB.ǭTPSOZJUÈT Gǟ[ǟWFSTFOZ FSFENÏOZIJSEFUÏTF EÓKLJPT[UÈT $BTTBOESB UÈODCFNVUBUØ o B $BTTBOESB 5ÈODTUÞEJØ OÚWFOEÏLFJWFM /ZÈSLÚT[ÚOUǟ o $TÓEFS,SJT[UB NǭTPSB HZFSFLFLOFL )JQ IPQ UÈODCFNVUBUØ o -JMJÈOB UÈODDTPQPSU CFNVUBUØKB KÈT[CFNVUBUØ o J Þ ÓKÈT[PL BWBUÈTB ÏT IBSDJ CFNVUBUØKB 4BMTB UÈODCFNVUBUØ o B %BODJOH 2VFFO UÈODJTLPMB LÚ[SFNǭLÚEÏTÏWFM /PT[UBMHJB QFSDFL o.vtjdbm ÏT PQFSFUU TMÈHFSFL #PSCÏMZ 3JDIÈSE 7JSTJOT[LJ ;PMUÈO 5PNCPMB TPSTPMÈT %PCLPODFSU o 4[ǭDT 3PMBOE,PQQÈOZ #FODF ;BKÈD[ «HOFT FMǟBEÈTÈCBO,ÓWÈOTÈHLPTÈS o #PSCÏMZ 3JDIÈSE 7JSTJOT[LJ ;PMUÈO "[OBQ ;FOFLBS,BSFPLF o LÚ[LÓWÈOBUSB.ÈKVT QÏOUFL ØSB ;FOÏM B /FWBEB ;FOFLBS.ÈKVT T[PNCBU ØSB +FMFOULF[ÏTJ IBUÈSJEǟ NÈKVT OFWF[ÏTJ EÓK 'U #BLPOZJ &MFL 4BLLCBKOPLTÈH #PHSÈDTPT Gǟ[ǟWFSTFOZ,Ï[NǭWFT BMLPUØIÈ[ %ÞEPMØ o [FOÏT GPHMBLP[ÈT LJDTJLOFL 7FSTFOZKÈUÏLPL TQPSU ÏT àhzfttïhj GFMBEBUPL HZFSFLFLOFL "SDGFTUÏT 5PNCPMB #àgï 1SPHSBNPL B,P[ÈL UÏSFO )POGPHMBMÈT LPSJ ÏMFUNØE o +VSUB ÓKÈT[BU WÓWÈT ÏT IBSDJ CFNVUBUØL MFQÏOZTàUÏT àhzfttïhj KÈUÏLPL /ÏQJ KÈUT[ØUÏS o LPTBSBT LÚSIJOUB ÏT SÏHJ LPSPL IBOHVMBUÈU GFMJEÏ[ǟ KÈUÏLPL UÈSIÈ[B " SFOEF[WÏOZSF B CFMÏQÏT JOHZFOFT $ÓN #Q (ÈCPS «V $ 5FM XXX DTPLPOBJNL IV 5ÈNPHBUØL 1BOOPO 5BLBSÏL #BOL 1FTUÞKIFMZ IBU T[FNNFM GPUØLJÈMMÓUÈT,JÈMMÓUBOBL,PWÈDT 4ÈOEPS -F[TFSFO /BHZ #PUPOE 7BSHB (ÈCPS 7BSHPT[ " LJÈMMÓUÈTU NFHOZJUKB.PMOÈS #ÏMB +Ø[TFG DÓN[FUFT QSÏQPTU FTQFSFT.ÈKVT T[PNCBU ØSB,FSUJ LPDTNB B /BQLVUZB [FOFLBSSBM &HZÏC QSPHSBNPL B LÚ[ÚTTÏHJ IÈ[CBO o o o o o o Là[EFMNÏO LFSFT[UàM NVUBUKB CF IPHZBO KVUIBUVOL FM ÚONBHVOL UFMKFT FMGPHBEÈTÈJH 4BMMZ 4[BMBZ,SJT[UB #FMÏQǟ FMǟWÏUFMCFO 'U NÈKVT JH B[ FMǟBEÈT FMǟUU 'U 1FTUÞKIFMZJ BNBUǟS BT[UBMJUFOJT[ CBKOPLTÈH.ÈKVT T[PNCBU ØSB /FWF[ÏT B IFMZT[ÓOFO OFWF[ÏTJ EÓK 'U,FSUJ LJÈMMÓUÈT B 3ÈLPTQBMPUBJ.Þ[FVNCBO.ÈKVT T[PNCBU ØSB " 97 LFSàMFUCFO ÏMǟ LÏQ[ǟ JQBS GPUØNǭWÏT[FL FHZOBQPT LJÈMMÓUÈTÈOBL NFHOZJUØKÈU LFSUJ vqjlojlw LÚWFUJ 1FTUÞKIFMZJ ÞU #MPLL.ÏEJB.ÈKVT T[FSEB ØSB #FMÏQÏT EÓKUBMBO /PT[UBMHJB CÈM B[ 0EFJPO IÈ[JCVMJ [FOFLBSSBM.ÈKVT QÏOUFL ØSB "T[UBMGPHMBMÈT UFMFGPOPO CFMÏQǟ 'U +ØM LJGǟ[UàL $TBMÈEJ OBQ.ÈKVT WBTÈSOBQ ØSB " TÏUÈU WF[FUJ «EÈN 'FSFOD +ÞOJVT T[PNCBU,ÚSOZFJ "MJDF CBCBKÈUT[ØKB EVBUMPO WFSTFOZ àhzfttïhj ÏT UÈSTBTKÈUÏLPL LÏ[NǭWFT GPHMBMLP [ÈTPL BSDGFTUÏT ÏT CBSMBOHÈT[ NÈT[ØLB WÈSKB.JOELÏU LPSPT[UÈMZOBL KØ T[ØSBLP[ÈTU OZÞKU B DTBMMØLÚ[J $TBWBS T[ÓOIÈ[ v" OBHZJEBJ DJHÈOZPLw DÓNǭ GFSHFUFHFT FMǟBEÈTB " Gǟ[ǟWFSTFOZSF NÈKVT JH MFIFU KFMFOULF[OJ.ÈKVT WBTÈSOBQ ØSB #SJE[TCBKOPLTÈH 5FNQMPNJ LPODFSU B[ ÁKQFTUJ $JWJM,ØSVT LÚ[SFNǭLÚEÏTÏWFM +ÞOJVT T[PNCBU ØSB /FWF[ÏTJ EÓK 'U 6MUJCBKOPLTÈH.ÈKVT T[PNCBU ØSB /FWF[ÏTJ EÓK 'U 5FNFUǟJ TÏUB 1FTUÞKIFMZJ LBUPMJLVT UFNQMPN,FSUJ LPDTNB B )VOEPXT HJUÈS[FOFLBSSBM,JTT "OESFB OÏQJ LFSBNJLVT FNMÏLLJÈMMÓUÈTB.ÈKVT IÏUGǟ ØSB " LJÈMMÓUÈT NFHOZJUØ VUÈO ØSBLPS 'FMTàUÚUU B OBQ B[ ÏHSF LPODFSUTPSP[BU SÏT[ %ÏM BMGÚME #FMÏQÏT JOHZFOFT +ÞOJVT T[PNCBU ØSB #FMÏQǟKFHZ ÈSB 'U,JTWÈSPT B /BHZWÈSPTCBO +ÞOJVT WBTÈSOBQ ØSÈJH ²T[BL QFTUJ,ØSIÈ[ QBSLKB ƞskèsbu VUDB %BOJFM,FZFT ½UÚEJL 4BMMZ.«7 4[JNGPOJLVT ;FOFLBS LPODFSUKF.ÈKVT LFEE ØSB 4[ÓONǭ FHZ SÏT[CFO " 7JSÈHPU "MHFSOPOOBL ÓSØ KB FCCFO B UÚSUÏOFUCFO FHZ UÚCCT[FNÏMZJTÏHǭ Oǟ +ÞOJVT WBTÈSOBQ ØSB ²T[BL QFTUJ,ØSIÈ[ QBSLKB ƞskèsbu VUDB #FMÏQÏT JOHZFOFT KÖNYVBÖRZE KÖNYVEK INGYEN Hozza be hozzánk a Pestújhelyi Önkormányzati Együttműködési Irodába feleslegessé vált de még használható könyveit. Cserébe válogathat a nálunk lévők között. Betérhet hozzánk az is akinek nincs mit hoznia csak válogatni szeretne a mi készletünkből. Szeretettel várunk minden könyvbarátot! Cím: Pestújhelyi út 68. Nyitvatartás: 9-18 óráig minden hétköznap

9 ÉLETképek május 21. Az oldalt összeállította: Riersch Tamás RENDkép 9 KÖTETLEN BESZÉLGETÉS Rendhagyó találkozónak volt a helyszíne az egyik kedvelt pestújhelyi vendéglátóhely május 6-án délután. A XV. kerületi körzeti megbízottak az önkormányzati képviselőkkel találkoztak. A találkozó kezdeményezője a XV. kerületi rendőrkapitányság KMB Alosztálya, a találkozó célja pedig a felek közti hatékonyabb együttműködés kialakítása volt. Februártól ismét lesz megerősített körzeti megbízotti szolgálat mondta Minyóczki Árpád alezredes, a kerületi rendőrkapitányság Rendészeti Osztályának vezetője. A KMB területeket a választási körzetekhez igazítottuk, és a 14 körzetbe egyaránt két-két rendőrt jelöltünk ki. Az önkormányzati képviselőkkel együtt szeretnénk működni. Ezt a kötetlen találkozót is annak érdekében szerveztük, hogy megismerhessük egymás munkáját, a jövőre nézve stratégiát tudjunk kidolgozni, s a munkánkhoz szükséges információáramlás is hatékonyabb legyen. LOMTALANÍTÁS ÁRNYOLDALAI A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. évente egyszer ingyenesen elszállítja a háztartásokban felgyülemlett lomokat. Idén erre május 6. és 16. között került sor a kerületben, és ahogy az lenni szokott, ez ismét kiváltotta a lakosság felháborodását. A lomtalanításnak immár elmaradhatatlan kellékei a guberálók, akik ellepik a kerületet, odaköltöznek a házak elé, széttúrják a kirakott lomokat, hogy a számukra értékes darabokhoz hozzájuthassanak. A rendőrség mindössze egyet tehet, rendszeresen ellenőrzi az idegeneket, elküldeni azonban nem tudja őket. Az FKF Zrt. szakemberei az évek során megpróbálták már kicselezni a guberálókat. A lomtalanításokat nem kerületek, hanem körzetek alapján szervezték, de az információ mindig előbb jutott az illetéktelenekhez mint a lakossághoz. A lomtalanítás rendjét ismét változtatni fogják, eszerint évente egyszer térítésmentesen, megrendelésre szállítják el a lomokat, így talán kiküszöbölhetővé válik a lomgyűjtők megjelenése. FLÓRIÁN-NAPI ELISMERÉSEK Minyóczki Árpád alezredes elmondta, hogy a május 6-i találkozó eredeti helyszíne a rákospalotai horgásztó lett volna, de a szabadtéri eseményt a váratlanul jött vihar elmosta. Gyorsan kellett helyszínt találniuk, de hála a körzeti megbízottak kapcsolatrendszerének, ez a probléma is pillanatok alatt megoldódott. Jó dolognak tartom az ilyen találkozásokat mondta Bitvai Nándor közbiztonságért felelős alpolgármester, mert az a tapasztalatom, Az idei lomtalanításnak azonban voltak más árnyoldalai is. A rendőrségnek két bűncselekmény miatt is intézkednie kellett. Először akkor, amikor az egyik családi ház tulajdonosa az utcára akart kitenni egy régi falikutat, amely megtetszett az egyik járókelőnek. Az illető elkérte a kutat a tulajdonostól, ám nem sokáig birtokolhatta, mert két guberáló lépett oda hozzá, akik előbb megfenyegették, majd erőszakkal kicsavarták a tárgyat a kezéből. A guberálók arra hivatkoztak, hogy ők már másfél napja ott tartózkodnak, így minden tárgy őket illeti. A sértett feljelentést tett a rendőrségen, majd a járőrökkel közösen átkutatta a környéket, és Flórián a tűzoltók védőszentje, ezért minden évben május 4-én, Flórián neve napján vagy ahhoz közeli időpontban tartják a tűzoltónapot. Az idei központi ünnepséget öszszevonták az április végi városligeti rendőrnappal, ahol a rendőrök mellett a tűzoltók és a katasztrófavédők is bemutatókat tartottak. Ezen kívül május 3-án a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságon is megemlékeztek Flóriánról, és az itt rendezett ünnepségen több IV. és XV. kerületi tűzoltót is kitüntettek. Szabó Árpád hadnagy és Szabó Ferenc főtörzszászlós tárgyi jutalomban részesült. Szabó Árpádot ezen a napon léptették elő hadnaggyá. Ezen kívül az Év beavatkozása díjat is az észak-pesti tűzoltók kapták, akik közül többen Csigó Sándor zászlós, Kikillai Gábor hadnagy, Balogh László és Poholányi László főtörzsőrmesterek és Tóth János törzsőrmester az újpesti laktanya állományához tartoznak. Az említett tűzoltók tavaly márciusban egy újpesti tűzesetnél teljesítettek kimagaslóan. A rögtönzött reggeli ünnepi állományülésen Újpest és a XV. kerület önkormányzata a feletteseik javaslata alapján elismerésben részesítette a legjobban teljesítő tűzoltókat május 6-án. Hálásak lehetünk a tűzoltóknak, akik nap mint nap az életüket kockáztatják mások biztonságának a megóvásáért mondta Bitvai Nándor hogy a képviselők nem igazán látnak bele a rendőrség munkájába. Ahhoz, hogy az üléseken felelősségteljes döntéseket hozhassunk, nekünk is alaposabban meg kell ismernünk a más területeken, jelen esetben a rendőrségen dolgozók munkáját. A kötetlen találkozóra a képviselők nagyobbik része elfogadta a rendőrök meghívását. Néhány megbízott már konkrétumokban közös fogadóórák tartásában is megállapodott a területének választott képviselőjével. az egyik lomkupacnál meg is találta a támadóit. A rendőrök az erőszakos fellépés miatt rablás vétségében indítottak vizsgálatot. A másik esetben egy lomtalanító család csöngetett be az egyik házba, melynek tulajdonosa nemcsak beengedte őket, hanem még itallal is kínálta a vendégeket. Az ivástól a tulaj elfáradt, a guberálók pedig a faliórájával, a mobiltelefonjával és a gitárjával távoztak. A sértett szintén feljelentést tett, és a rendőrökkel közösen megtalálta a guberáló családot. A rendőrök pedig előkerítették a lopott holmikat. Ebben az esetben lopás miatt indított vizsgálatot a rendőrség. alpolgármester a köszöntőjében. Jómagam személyesen is tapasztaltam milyen lelkiismeretes munkát végeznek, amikor a Nyírpalota utcai tűzesetnél részt vettem a mentés irányításában. A tűzoltóinkat jobban meg kellene becsülnünk, és nemcsak Flórián-napon, hanem az év többi napján is el kell ismernünk a munkájukat. Bitvai Nándor a kerületi önkormányzat nevében a Flórián-napi állománygyűlésen pénzjutalomban részesített hat tűzoltót. Az elismeréseket idén Gyurkó Ferenc tűzoltó főhadnagy, Bauer Márton százados, Somogyi Dávid őrnagy, Herczeg Zsolt közalkalmazott, Haliárszki Tamás főtörzsőrmester és Bartha Bence őrmester kapta. TISZTELT OLVASÓK! Az ÉLETképek Rendkép rovatában minden esetben olyan híreket, információkat közlünk, melyeket a kerületi rendőrkapitánytól vagy az általa kijelölt személytől kaptunk. A leírt eseteket a rendőrségi jegyzőkönyvek és a tanúvallomások támasztják alá. Tisztában vagyunk azzal is, hogy éjszaka, fáradtan megírt jegyzőkönyv néha hiányosságokat, pontatlanságokat is tartalmazhat. Annak érdekében, nehogy bárkinek a személyiségi jogát megsértsük, se nevet (még monogramot sem), se címet nem közlünk a rendőrségi hírekben. Ennek ellenére előfordulhat, hogy az ügyben szereplők valamelyike magára ismer, és úgy érzi, hogy a cikkben közölt eset nem pontosan tükrözi a valóságot. Ilyen esetekben mindig a jövőben is a rendőrséghez irányítjuk az olvasót, hisz az ügyek dokumentálását és kivizsgálását a kapitányság végzi. Riersch Tamás (a rendőrségi hírek közlője) NYÁRI TANÁCSOK MINDENKINEK A Palotai Polgárőrség nem először lakossági fórumot szervezett azért, hogy felkészítse a lakosságot a nyári hónapok közbiztonsággal kapcsolatos veszélyeire. Az eseményt a Nyitott Ajtó Újpalotai Együttműködési Irodában tartották, ahova a polgárőrség vezetőin kívül meghívták a közeli újpalotai vásárcsarnok új biztonsági főnökét, Molnár Zoltánt is. A polgárőrség hatásköre behatárolt, az intézkedési jogköre erősen korlátozott, ugyanakkor a megelőzésben nagyon fontos szerepe lehet mondta Vona János, a Palotai Polgárőrség elnöke. Azért is tartom fontosnak az ilyen rendezvényeket, mert lehetőségünk nyílik arra, hogy felhívjuk a lakosság figyelmét a Rendőri segítséget kért az a hölgy, akit volt élettársa többször is megfenyegetett. A hölgy nem akarta beengedni a lakásába a férfit, aki ettől kiborult, és előbb könyörögni, később fenyegetőzni kezdett. Mivel egyik módszer sem vezetett eredményre, az utcáról felmászott egy létrán a magasföldszinti erkélyre, és egy fadarabbal betörte az erkélyajtó üvegét. A nő fia észrevette, hogy a férfi bemászik a balkonra, és ezt azonnal jelezte az anyjának, aki hívta a rendőrséget. A járőrök a helyszínen elfogták az úriembert, aki cáfolta, hogy a kezében levő fadarabbal a nőt és a gyereket bánta- A XV. kerületi Rendőrkapitányság keresi a képen látható Dömötör Alexandrát. A 17 esztendős kiskunfélegyházi lány a Rákospalotai Javítóintézet és Speciális Gyermekotthonból szabályos kimenővel távozott, de a kimenőben meghatározott napon, április 7-én nem tért vissza. Azóta sem adott életjelet, és a tartózkodási helyéről sincs információ. Dömötör Alexandra 163 centiméter magas, közepes Nemrég rendezték a Belügyminisztérium és az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság közös terepfutó bajnokságát, melyen 47 belügyi szerv és a honvédség ötszáznegyven fős csapata vett részt. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságot tizennyolc fős alakulat képviselte, amely az egyik legnagyobb létszámú egység volt az egész mezőnyben. A csapatnak pedig két IV. ERKÉLYJELENET GRAFIKA: VARGA TÍMEA LAURA rájuk leselkedő veszélyekre, és felkészítsük őket, miként kerülhetik el, hogy áldozattá váljanak. Vona János szerint nem lehet elégszer elmondani, hogy a közbiztonság romlott, s csak összefogással lehet javítani a helyzeten. Ugyanakkor minden tanács csak akkor lehet hasznos, ha azt megfogadják az emberek. Annak érdekében, hogy javuljon a közbiztonság egyrészt szakítanunk kell a közönyösséggel, és oda kell figyelnünk egymásra és a környezetünkre. A társasházakban szereltessünk fel kamerákat, hogy tudjuk ki jár az otthonaink közelében. A felsoroltakon kívül a lakásunkban szereltessünk fel riasztót, így ezt a távfelügyelet révén távollétünkben is biztonság- ni akarta volna. A férfi ellen nemcsak garázdaság, hanem ELTŰNT LÁNYT KERESNEK testalkatú, 60 kilogramm súlyú, keskeny arcú, fehér bőrű, kék szemű, normál szedett szemöldökű, magas homlokú, hosszú orrú, közepes, fejhez simuló fülű, telt ajkú, ép fogazatú, feketére festett hosszú hajú lány. Különös ismertetőjele nincs. A rendőrség kéri, hogy, aki bármit tud Dömötör Alexandra tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményeiről az hívja a /172-es, a /140-es vagy a /115-ös telefonszámot. TEREPFUTÓ TŰZOLTÓK és XV. kerületi tűzoltó is tagja volt Bauer Márton százados és Ligeti Zoltán zászlós személyében. A versenyt gyönyörű helyszínen, Hollókő környékén tartották tudtuk meg Bauer Mártontól, aki civilben válogatott kajakos volt, így számára mindig is alapkövetelménynek számított a mozgás. Ennek a tulajdonságának pedig tűzoltóként is hasznát ve- FOTÓ: RENDŐRKAPITÁNYSÁG ban tudhatjuk. Ebben egyébként fontos szerepe lehet a polgárőrségnek, hisz minimális átszervezéssel, valamint némi támogatással komoly távfelügyeleti bázist lehetne kialakítani a kerületben mondta az elnök. Sok mindenről többek között lomtalanításról, a trükkös tolvajokról és a zsebesekről, a nyaklánckitépőkről, az újpalotai csarnok közbiztonságáról, valamint a lakótelep fejlesztési terveiről is szó esett a május 13-i fórumon, melyen a felhívás ellenére meglehetősen kevesen voltak. A polgárőrök az érdeklődés hiányát a manapság tapasztalt közönnyel magyarázták. Annak érdekében, hogy valódi javulásról lehessen beszámolni, mindenképpen szükséges a szemléletváltás. zaklatás vétségében is vizsgálatot indítottak. szi, hisz a jó kondíció a napi munkavégzést nagyban megkönnyíti. Egykori élsportolóként pedig kötelességének érzi, hogy társainak is példát mutasson. A két kerületi szakember közreműködésével a hollókői versenyen a fővárosi tűzoltók a saját kategóriájukban az elsők, a belügyi csapatok között pedig legjobb tűzoltóként a 9. helyen végeztek.

10 10 KÖZÖSSÉGkép ÉLETképek május 21. VÁLTOZÁSOK A KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS ÉRDEKÉBEN Tisztújító közgyűlést tartottak februárban a Pestújhely Pátria Közhasznú Egyesületben. Erre a február 20-i megalakulás óta minden évben sor került. Az eseményen Illés Ferenc személyében új elnököt választottak, aki Podmaniczky Elek, Báder György, Páljános András és Bánfalvy Istvánné után immár az ötödik vezető a civil szervezet történetében. Illés Ferenc civilben pedagógus, jelenleg nyugdíjasként magyart, történelmet és filozófiát tanít az egyik fővárosi esti gimnáziumban. Elmondása szerint négy évvel ezelőtt került kapcsolatba a pestújhelyi egyesülettel. Először csak egy kiránduláson vett részt, ahol nagyon jól érezte magát, majd egyre több eseménynek volt a részese. Először 2009-ben mondott beszédet a Pestújhelyi téren rendezett március 15-i ünnepen, mely annyira jól sikerült, hogy azóta szinte minden Pátria rendezvényen ő tolmácsolja az ünnepi gondolatokat. Illés Ferenc 2013 februárjától azonban már új minőségében mutatkozik be. Az egyesület közgyűlése ugyanis őt kérte fel, és választotta meg elnöknek. Nemcsak elnököt, hanem tisztségviselőket és választmányi tagokat is választottak mondta az új elnök. Az alelnöki feladatokat az elkövetkezendő egy esztendőben is, mint ahogy 2006 óta mindig, Báder György látja el, míg az egyesület titkára Varga Árpád lett. Nagy változás tehát nem történt, de a választmányba néhány új ember is bekerült. Többek között Szusza József, akivel valószínűleg megkezdődhet az egyesület tagságának felfrissülése, amire véleményem szerint már nagyon nagy szükség volt. A pestújhelyi fiatalok húsvéti locsolkodása új hagyomány lehet az egyesület, Pestújhely és a kerület életében. Illés Ferenc ezzel máris a konkrétumokra tért át. Mint mondta, szakítani szeretne azzal a hagyománnyal, hogy a Pátriánál csak egy évre előre tervezhetnek. Szerinte minimum hároméves ciklusokban kellene gondolkodni, és akkor FORRÁS: XVMEDIA, VARGOSZ Illés Ferenc elnök és Báder György alelnök lenne idő hosszabb távú koncepciók és programok kidolgozására, megvalósítására is. Ezt az elképzelését az egyesület novemberi közgyűlésén meg is vitatják majd, s amenynyiben megkapja a szükséges támogatást, a jövő februári tisztújításon már ennek szellemében választanak tisztségviselőket. Riersch Tamás Ki gondolta volna, hogy egy diák ötletéből ilyen komoly hagyomány lesz. A László Gyula Gimnázium és Általános Iskolában mintegy tíz évvel ezelőtt Károlyfi Levente, az akkori diáktanács elnöke vetette fel először Backné Kremm Andrea igazgatónőnek, hogy jó lenne 24 órás sportnapot szervezni. Az intézmény vezetője támogatta ezt az ötletet, s mivel a pedagógusok nagy része vállalta a szervezéssel és a felügyelettel járó feladatokat, megszervezték az első Kavicsos sportnapot. A rendezvény olyannyira jól sikerült, hogy a következő évben is bekerült a programok közé. PESTÚJHELYI ALAPÍTÓKRA EMLÉKEZÜNK A LEPÉNYSÜTÉSTŐL A SPORTOKIG Az évek során Tóth Beáta védőnőnek köszönhetően a sportprogram egy egészségnappal is kiegészült. Egy évvel ezelőtt az átlagnál is nagyobb hangsúlyt kapott az esemény, hisz a lila iskola és az intézményen belül működő diáksportegyesület is jubilált. Idén május 17-én rendezték a sport- és egészségnapot, amelyen több mint nyolcszáz gyereket mozgattak meg. Pénteken napközben az udvar, a tornatermek és az aula is zsúfolt volt, egymás után tartották a versenyeket. Tanár-diák, tanár-szülők, évfolyam-válogatottak mérkőzései mellett egyéni sportok, csocsó, darts, sakk, a fekvenyomás és sok más sport ki- próbálására is lehetőség nyílt. Este 10 órától viszont már csak azok a nyolcadikos és középiskolás diákok tartózkodhattak az épületben, akik a szüleiktől és a tanáraiktól erre engedélyt kaptak. Ők aztán egész éjjel sportoltak, és a reggel 8 óráig tartó programot csak egyszer, 5.04-kor szakították meg, amikor közösen megnézték a napfelkeltét. A Kavicsos hagyományaihoz tartozik, hogy a programok szervezésébe bekapcsolódik a szülői munkaközösség. Idén is így volt, de ezúttal a szülők nemcsak a sportolásból és a zsíros deszkák készítéséből, hanem újdonságként a lepénysütésből is kivették a részüket. R. T. FOTÓ: LÁSZLÓ GYULA ISKOLA FORRÁS: XVMEDIA, VARGOSZ A Pestújhelyi Általános Iskola falán található dr. Bezsilla Nándor ügyvédnek, dr. Gerecze Péter régész, művészettörténésznek, valamint dr. Szücs István helyettes államtitkárnak emléket állító tábla koszorúzásával emlékeztek a három jeles személyiségre a kerületi lakosok, civilek és a helyi önkormányzati képviselők május 13-án. A Pestújhelyi Pátria Egyesület alapítója, Báder György Vigyázat, ehető! a francia bioforradalom címmel Jean Paul Jaud dokumentumfilmjét láthatják az érdeklődők az jus 13-án a lila iskola pedagógusainak tartottak. Az előadó dr. Balogh Sándor igazságügyi orvosszakértő személyében ugyanaz a szakember volt, aki néhány hete már az iskola diákjainak is tartott előadást. Backné Kremm Andrea igazgatónő elmondta, hogy nevelőtestületi értekezlet keretében került sor az előadásra, így az intézmény hatvan pedagógusa részt vehetett rajta. Nagyon fontosnak tartom, hogy a kollégák is halljanak az ilyen dolgokról, hisz nagy az ő felelősségük, mert nekik kell megóvniuk a diákokat a veszélyektől, és nekik kell a bajba jutott diákoknak is segítséget nyújtaniuk. ünnepi beszédében kiemelte, a városrész alapítói példamutatóan sokat tettek a szűkebb környezetük önállóságáért. Számos utat, boltot, szórakozóhelyet, közösségi teret, gyermekintézményt, emlékhelyet hoztak létre, de ápolták és szervezték az egyházi és közösségi életet, amelybe bevonták az akkori pestújhelyi polgárokat. Ez az önzetlen munka hozta létre az akkori pezsgő életet Pestújhelyen, melynek 1910 és 1935 közötti éveit méltán BIOFORRADALOM A PEDAGÓGUSOKNAK NAGY A FELELŐSSÉGE A László Gyula Gimnázium és Általános Iskolában komolyan veszik a prevenciót, és immár nemcsak a diákokat, hanem a pedagógusokat is megpróbálják felkészíteni a fiatalokra leselkedő veszélyekre. Elsősorban a drogfogyasztás volt a témája annak az előadásnak, melyet egy fővárosi program keretében má- A kép illusztráció Természetesen ez nem megy a szülők támogatása nélkül, ezért meghívtuk az előadásra Varga Csabát, a Szülői Munkaközösség vezetőjét is, és vele közösen úgy határoztunk, hogy ősszel a szülők számára is megszervezzük ezt a programot mondta az igazgatónő. Dr. Balogh Sándor ugyanis nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek nyelvén is kiválóan ért, így korosztálytól függetlenül el tudja mondani a gondolatait. Az előadása nem a megszokott száraz információkra épül, hanem kellőképpen humoros és kellően változatos ahhoz, hogy érdekelje a diákokat, a pedagógu- FORRÁS: XVMEDIA, NAGY BOTOND nevezik Pestújhely virágkorának. A koszorúzási ünnepségen a Pestújhelyi Általános Iskola diákjai műsorral tisztelegtek a neves polgáraink múltja előtt. Vass Albert és Kosztolányi Dezső egy-egy alkotása mellett fuvolaszóval tették még fennköltebbé a nemes pillanatokat. A megemlékezés koszorúzással ért véget, az önkormányzat nevében Bitvai Nándor alpolgármester helyezte el a kegyelet virágait. (beresi) Okosan-Ökosan sorozat következő foglalkozásán május 28-án este 6 órai kezdettel a Dokumentumtár és Információs Központban (Bocskai utca , Hubay Jenő Zeneiskola épülete). A film valós történetet mesél el, amely a környezeti kihívásokra adott szemléletváltás egyik lépését mutatja be. A francia kis falu lakói és polgármestere egyaránt úgy döntenek, hogy egészségesebb, biotermesztésből származó ételeket készítenek ezentúl a menzán, és hangsúlyt helyeznek a gyerekek étkezési kultúrájára. Tanúi lehetünk, hogyan döbbennek rá a faluban élők, hogy a sokféle betegség egyik lehetséges eredője az a permetezésen és kemikáliákon alapuló művelési mód, amely a település határában is zajlik. Béres Ildi sokat. Erről egyébként maguk a tanárok nyilatkoztak, akik a május 13-i rendezvényt követően elmondták, egyrészt nagyon sok új információhoz jutottak, másrészt az előadás is kellőképpen meggyőzte őket a prevenció fontosságáról. A programnak Csomós Miklós főpolgármester-helyettes a fővédnöke, aki több fórumon is elmondta már, hogy szeretné, ha ezt a komplex prevenciós előadást minél több középiskolában megtartanák. Így remélhetőleg nemcsak a Kavicsosban, hanem a kerület más intézményeiben is szó lesz majd a drogfogyasztás veszélyeiről. Riersch Tamás

11 ÉLETképek május 21. KULTÚRkép 11 LORE A 20. Titanic Filmfesztivál díjnyertes filmje Cate Shortland ausztrál rendező második nagyjátékfilmje, a Lore, igazi vidéki road movie. A II. világháború végnapjait élő Németországban a 17 éves Lore egy magas rangú náci tiszt lánya, aki eddig nem sokat észlelt a háború nehézségeiből néhány nap leforgása alatt magára marad három öccsével és a nála néhány évvel fiatalabb húgával. A feladat adott, a horgolt terítőkkel és nippekkel bélelt, de immáron elveszített schwazwaldi szülői házból el kell jutni a nagymama csipketerítős, porcelánállatkás otthonába Hamburgba. A távolság hozzávetőleg 900 kilométer gyönyörű tájakon, madárfüttyös erdőn, zöldellő réteken át, ugyanakkor egy, a szövetségesek által felszabdalt, a háború pusztító hatását mind fizikai, mind lelki értelemben magán viselő Németországon keresztül. Nincs étel, nincs vonatközlekedés, nincsenek hidak. JÓKEDVŰ IDŐSEK Az Aranytopán Tánccsoport egyik korábbi fellépése Negyedszázados jubileumát ünnepelte az elmúlt napokban az Arany János utcai Idősek Klubja. Miután sokirányú A JÉGPÁNCÉLOS VITÉZ GRAFIKA: VARGA TÍMEA LAURA a tevékenységük, így szerették volna bemutatni tudásukat az érdeklődő közönségnek is. Az ünnepi gálaműsort a Kedves Olvasóink! Amennyiben szeretnék, hogy saját meséjük újságunkban megjelenjen kérjük, küldjék el írásukat legfeljebb 2000 karakteres terjedelemben az címre. lágban, mégis reménytelenül megvalósíthatatlanok. Az út egyszersmind belső út is a gyerekek számára, de az hogy valami tényleg végérvényesen megváltozott, akkor válik egyértelművé, amikor végre elérnek a nagymamához. Ekkor derül ki igazán, hogy mindaz, ami korábban a biztonságot jelentette, már nem tud nyújtani semmit, nézőként pedig arra kell ráébrednünk, hogy a szélsőséges ideológiák azokat is tönkreteszik, akik látszólag nyertesei az adott rendszernek. Sz. Á. Csokonai Művelődési Központban tartották, ahol a klub tagjaiból és az ott dolgozókból álló Palotai Pacsirták Énekkar, a Napsugár Színjátszó kör, a nemrégiben tízedik születésnapját ünneplő Aranytopán Tánccsoport mellett vendégművészek is felléptek, így Balázs Gyula énekművész, Boldogné Marika bűvész és Pintes László versmondó. A meglepetés pedig az Arany János utcai Idősek Klubjában dolgozó gondozónőkből álló alkalmi tánccsoport produkciója volt. A klubvezetőnek, Katóné Zsuzsának pedig minden egyes klubtag egy-egy szál virággal köszönte meg a gondoskodó szeretetét. A Homoród völgyében fekszik Keményfalva, egy kicsi székely falu, ott még most is emlegetik Lakatos Jánosnak s a máskaunokájának nagy vitéz cselekedeteit. A keményfalviakat is sokat sanyargatták a tatárok, de mindig meghúzódtak a falun felül a Hollókő nevű sziklaszál barlangjában. Egyszer azonban nyomon követték a tatárok a menekülő keményfalviakat, s már-már a barlangnál voltak, mikor a nép vezére, Lakatos János hirtelen megfordult, és dupla csövű puskájával lelőtte a tatárok vezérét, a többit meg megfutamította. A máskaunokája is Lakatos János volt, de ez már nem elégedett meg azzal, hogy a falujába várja a tatárokat, ő utánuk ment. Egyszer Csík-Toplicán éppen akkor talált benyitani egy házba, mikor ott hét tatár nyilat kovácsolt. A hét tatár egyszerre fogta rá a nyílvesszőt, de mind a hét vessző a Lakatos János feje fölött süvített ki az ajtón, mert Lakatos hirtelen a földre bukott. Amint a nyílvesszők kiröppentek a feje fölött felugrott, görbe kardját kirántotta, s miszlikbe aprította a tatárokat. Kiválasztotta a tatárok lova közül a legszebbet, fölpattant rá, s elvágtatott. Jól tette, mert a faluban csatangoló tatárok észrevették a cselekedetét, s heten közülök űzőbe vették. Repült az aranyszőrű paripa, de repültek a nyílvesszők is Lakatos után. Ahogy az Olt partjához ért Lakatos, beleugratott a mély vízbe. Késő őszre járt az idő, hideg volt az Olt vize, s mire átúsztatott, a hideg víz ráfagyott a szűrére. Olyan volt, mintha jégpáncélt húzott volna magára. A tatárok is átúsztattak az Oltón, de csak három úsztatott vissza közülök, négyet levágott vitéz Lakatos János. (magyar monda) szjuli BŰVÖS, BÁJOS, CSODÁLATOS Hamarosan itt a nyári szünidő, így most olyan könyvet ajánlok a fiatalok figyelmébe, amely magyarul alig pár hete jelent meg. A lány, aki körülhajózta Tündérföldet című regény részletei már olvashatóak voltak az interneten, így az évtized legjobb netes írásművének kijáró Culture- Geek díjat kapta meg írója. A mű főszereplője egy kislány, Szeptember, aki nagyon szereti a kalandokat. Egyszer csak a Zöld Szél elragadja őt otthonából, és átrepíti Tündérföldre. Odaát egy igen furcsa szerzet, a Márkinő uralkodik, aki ráerőszakolja a nagyon is emberinek bürokratikusnak, túlszabályozottnak tűnő rendszerét az ott lakókra. Szeptemberre elképesztő kalandok hosszú sora vár, töb- KEREKÍTŐ SELYEMKÉP KIÁLLÍTÁS Kerekítő ölbeli játékok, mondókák 1 című könyv Kállai Nagy Krisztina rajzaival, a Naphegy Kiadó gondozásában jelent meg. A kötet népi ölbeli játékokat és hangutánzó mondókákat tartalmaz. A játékleírást J. Kovács Judit drámapedagógus készítette, aki selyemillusztrációkat is alkotott a kiadvány mellé. Műveiből vándorkiállítás nyílt a kerületi Zsókavár Galériában (Újpalotai Közösségi Ház, Zsókavár utca 15.). A negyven mondókát ábrázoló selyemkép és a hozzájuk kapcsolódó selyemre írt szöveg nem csak a gyermekek érdeklődését keltette fel, sok felnőtt is kíváncsian fogadta a színes képeket. A kiállításra azonban nemcsak a kisgyermekes családokat várnak a szervezők, hanem óvodai csoportoknak is ajánlják a tárlatot, előzetes bejelentkezés esetén pedig Kincsestár A FAFARAGÁS MESTERE Pesti János immár 25 esztendeje a BKV, majd utódja, a BKK alkalmazásában áll, korábban az 5-ös buszjáraton dolgozott, jelenleg a 220- as buszt vezeti. A kora hajnali keléseket délután egy-két órai alvással piheni ki, hogy aztán újult erővel vethesse magát a hobbijába. Pesti János ugyanis minden szabadidejét fafaragással tölti. Elsősorban dobozokat készít, melyek tetejét és oldalát is megfaragja, de emellett jártas a citerakészítésben is. Az egyik napról a másikra felnőni kénytelen Lore számára igazán elkelne a segítség, de kihez fordulhat támogatásért az, akit világ életében arra neveltek, hogy többre tartsa magát másoknál. Az út során minden korábbi szülői trenírozás ellenére egyre egyértelműbbé válik a gyerekek számára, hogy ami igazán fontos, az a másik emberbe vetett bizalomból fakadó biztonság, némi étel és egy hely, ahová békében lehajthatják a fejüket. Nem túl bonyolult elképzelések a felnőttek által elbonyolított vibek között rendet kell teremtenie néhány segítőtárssal közösen, ám elkerülhetetlen az összecsapás a főgonosszal. Ahogy az egyik ismerősöm fogalmazott, ez egy intellektuálisan gyönyörködtető mesekönyv. Gyönyörűek a mondatok, minden párbeszéd, vicc a helyén van. Óz, a nagy varázsló hangulatot áraszt, de közben Michael Ende gondolatai is felbukkannak. Meghökkentő, helyenként megrázó, csavaros és mindenestül fura, ugyanakkor semmihez sem hasonlítható mesét olvashatunk. A szókincse pazar, olyan gyerekkönyv, amelynek írója, Catherynne M. Valente nem nézi butának a gyerekeket. Az író egyedi tündérmesét varázsol, amelynek vége koránt- ajándék foglakozással lepik meg a kicsiket. A megnyitó ünnepségen Bernát Ottilia Mondókás Móka címmel kerekítő ölbéli játékokat tartott a gyerekeknek és szüleiknek, akik szemmel láthatóan nagyon élvezték a közös együttlétet. Ezek a játékok észrevétlenül fejlesztik a gyermek Gyerekkorom óta citerázom mesélte. Ötödikes lehettem, amikor egy tanárom jóvoltából az első hangszert a kezembe vehettem. Azonnal beleszerettem, s mivel a fával jól bántam, nekiálltam elkészíteni egyet. Az első darabot újabbak is követték. Időközben a lelkesen citerázó fiatalemberből esztergályos, majd katona lett. Ez utóbbi a pályafutását is meghatározta, mert a seregben megszerezte a buszvezetői jogosítványát, majd a fővárosban a BKV-nál helyezkedett el. A citerakészítés fortélyait Pribojszki Mátyás citeraművésztől lestem el, a faragásaim motívumait pedig Nagy Ferenc könyveiből tanultam. Nemcsak hangszereket készítek, hanem fadobozokat is, amelyeket szintén faragásokkal díszítek. Pesti János sorra pakolta elő a szebbnél szebb faragott tárgyakat. Volt, amelyikben különböző méretű citera volt, és akadt köztük olyan doboz is, melyet a készítője a buszvégállomáson töltött pihenőidőben faragott. A közönség sokszor találkozhatott Pesti János faragványaival, de érdekes módon a kollégái körében kevesen tudtak a hobbijáról. Nem- sem az, mint amire számít az olvasó. -od- (Catherynne M. Valente: A lány, aki körülhajózta Tündérföldet, Ciceró Könyvkiadó 2013, Ára: Ft) hallását, ritmusérzékét, beszédészlelését, beszédértését, szókincsét, memóriáját, anyanyelvi képességeit. Az értelmi képességek fejlődésén túl, a gyermekek érzelmi életére is nagy hatással vannak. A tárlat június 15-ig tekinthető meg a közösségi házban. (bi) rég azonban bemutatkozott a BKK amatőr képzőművészeti kiállításán, ahol mind a nyolc tárgya elnyerte a közönség tetszését és a kollégái elismerését. Azt mondhatnánk ennyi elfoglaltság elegendő egy ember életében, de ez Pesti János esetében nem így van. Ő ugyanis nem elégszik meg a hangszerkészítéssel, hanem rendszeresen pengeti is a citerahúrokat. Jelenleg a vecsési Balla Péter Népdalkörben citerázik, és emellett eljár a Láng Művelődési Házban működő Csizmadia Nóta és Dalkörbe énekelni. R. T.

12 12 SPORTkép Az oldalt összeállította: Riersch Tamás ÉLETképek május 21. BENÉPESÜLNEK A GRUNDOK (folytatás az 1. oldalról) A nevezhető maximális csapatlétszám hat fő, melyből mindig négy játékos lehet egyszerre a pályán. Nevezési díj nincs. A versenykiírás és a nevezési lap letölthető a honlapról. A szervezők várják iskolai, munkahelyi, családi csapatok, valamint baráti társaságok jelentkezését. Mind a gyermek, mind pedig a felnőtt korosztályokban az első hat helyezett csapatok díjazásban részesülnek. A torna fővédnöke, A Budapesti Szabadidősport Szövetség tíz éve rendezi már a Moccanj! sportfesztivált a fővárosban. Az eseményhez tartozik a Fővárosi Szabadidő (FSZ) Kupa is, amely minden évben versenyzési lehetőséget kínál a szabadidős egyesületek számára. Ehhez kapcsolódik az 1990-ben alakult XV. kerületi Kinizsi TTK, amely az elmúlt 22 évben a kerület Nagy volt a nyüzsgés május 11-én a Vasas SC Fáy utcai sporttelepén, ahol immár az V. Fővárosi Kerületek Labdarúgó Tornáját rendezték. Az eseményen húsz önkormányzati csapat vett részt, köztük a XV. kerületi is, amely az elmúlt két évben a torna döntőjének egyik résztvevője volt. A Medgyaszai Csaba (adóügyi végrehajtó), Tóth Tamás (gépkocsivezető), Csabai László (informatikus), Durán Gergely (előadó), Kiss Roland (előadó), Hoppál István (gépkocsivezető), Szabadkai István (előadó) és Jáger József (előadó) összeállítású csapatot a szervezők a negyedik csoportba, a IX., a XIII., a XVI. MEGMOCCANT ÚJPALOTA TRIPLÁZOTT A XV. KERÜLET ÖRÖK BARÁTSÁG A REAC Sportiskola edzői gondoskodnak róla, hogy az öt évvel ezelőtt fiatalon elhunyt az NB I-ben 126-szor pályára lépő, az Újpesti Dózsa színeiben pedig bajnoki címet szerző kollégájuk, Kósa László emléke még sokáig fennmaradjon. A REAC SISE edzője, a volt NB I-es játékos, Balogh Béla két sportbaráttal, Sas Zoltánnal és Garay Jánossal közösen tavaly ősszel Kósa László Emléktorna néven ovis labdarúgótornát szervezett, melyet a tervek szerint minden évben kétszer ősszel és tavasszal megrendeznek. A tornának nincsenek vesztesei, de a legjobban szereplő csapat egy évre hazaviheti az alapítók által vásárolt és gravíroztatott díszes vándorserleget. Az első torna győztese a Palotai Vadvirág az első négy rendezvényhez hasonlóan, ezúttal is László Tamás polgármester. A grundfocibajnokság cél ja, hogy versenyszerű szabadidős sportolási lehetőség biztosítsanak a kerületi lakosoknak a felújított közterületi bitumenes pályákon, valamint, népszerűsítsék a grundfocit. Ezek mellett pedig újabb kerületi sporthagyományt kívánnak teremteni, a fair-play szellemét erősíteni és segíteni a közösségek szerveződését. egyik legfontosabb szabadidősport-bázisává vált. Az egyesület már évekkel ezelőtt bekapcsolódott a Budapesti Szabadidősport Szövetség programjába, és az FSZ-kupa részeként dartsés lövészetversenyeket rendezett. Az események sok érdeklődőt vonzottak, így a klub Kert közi bázisa már szűknek bizonyult. Óvoda csapata volt, akik ismét ott voltak a résztvevők között. Eredetileg a Czabán iskola udvarán levő műfüves pályán szerettük volna lebonyolítani ezt a rendezvényt mondta Balogh Béla, de a rossz időjárás a tornaterembe kényszerített bennünket. Szerencsére mind az önkormányzat, mind az iskola vezetése segítőkésznek bizonyult, FOTÓK: XVMEDIA, NAGY BOTOND FORRÁS: XVMEDIA, VARGOSZ és a XVIII. kerület társaságába sorolták. A tét az első két hely megszerzése volt, hisz a kiírás szerint a csoportokból két-két csapat jutott a negyeddöntőbe, ahol már kieséses rendszerben folyt tovább a küzdelem. A XV. kerületi csapat esélyeshez méltóan magabiztosan vette az akadályokat. A IX. és a XVI. kerületeket egyaránt 1-0-ra, a XIII. kerületet pedig 2-1-re verte, míg a XVIII. kerülettel elég volt egy 0-0-s döntetlen is a csoportelsőséghez. A legjobb nyolc között Riz Levente polgármester vezényelte XVII. kerület következett, melyet ismét egy góllal vertek Medgyaszai Csabáék. FORRÁS: XVMEDIA, NAGY BOTOND FORRÁS: XVMEDIA, VARGOSZ Mérkőzés a tavalyi bajnokságon Az egyesület és a szövetség ezért úgy döntött, hogy közösen olyan sportprogramot szerveznek, amellyel a kerület valamelyik forgalmas helyszínén nyújtanak sportolásra lehetőséget. Így történt, hogy a Kinizsi TTK a Budapesti Szabadidősport Szövetséggel közösen május 4-én nemcsak a szokásos FSZ-kupát, hanem a Moccanj! sportfesztivált is az újpalotai Fő téren rendezte meg. Ehhez persze az is kellett, hogy a rendezvényhez a kerületi önkormányzat is megadja az engedélyeket, de László Tamás polgármester szerint ennek semmi akadálya nem volt. Olyan programot hozott a kerületbe a szövetség és az egyesület, amely a régi falunapok hangulatát idézte. A tekepálya, a labdával való céllövészet, a darts, az íjászat és a céllövészet, valamint az óri- A döntőbe jutásért újabb 1-0-s győzelem következett a II. kerület ellen, a döntőben azonban egy szerencsétlen öngól miatt alulmaradtak az óbudaiakkal szemben. A XV. kerületi csapat így ismét meg tudtuk rendezni a tornát, és valamennyi óvodás gyereknek ajándékot is tudtunk adni. Az ovisokat a rákospalotai iskolához saját buszával szállította a REAC SISE. A II. Kósa László Emléktorna iránt pedig akkora volt az érdeklődés, hogy a busznak kétszer kellett fordulnia. A Czabán tornatermében is csak nehezen fért el a kilenc óvoda tíz csapata, akiket az önkormányzat nevében Bitvai Nándor alpolgármester is köszöntött. A teremben a gyerekeket elkísérő óvodapedagógusok és szülők fergeteges hangulatot teremtettek, és minden gólt ujjongva ünnepeltek. A legeredményesebb idén is a Palotai Vadvirág ovi csapata volt, ezért a vándorkupát ismét ők vihették haza. Ha a következő évben a triplázás öszszejönne nekik, akkor örökre megtarthatják a díszes trófeát. Információnk szerint a ku- ás csúzli egyaránt olyan régi hagyományos játékok, amelyek közösségteremtő erővel is bírnak mondta a polgármester. Handel Károly, a Kinizsi TTK elnöke elmondta, hogy azért választották rendezvényhelyszínnek az újpalotai Fő teret, mert az a kerület legsűrűbben lakott városrészének központjában található. Így garantálható volt, hogy sokakat érdekelni fog a sportolási, mozgási lehetőség. Az előzetes várakozások pedig a szervezőket igazolták, a nap folyamán több százan próbálták ki a játékokat. Farkas Ferenc, a Budapesti Szabadidősport Szövetség elnöke pedig elmondta, hogy a jövőben akár hagyományt is teremthetnek abból, hogy az évi öt Moccanj! rendezvényből egyet a kerületben tartanak meg. Így a XV. kerület egymást követő három évben is a második helyen végzett az önkormányzati csapatok focitornáján, amely dicséretes teljesítmény. pát rendkívül nagy becsben tartják az oviban. Ingyenes állapotfelmérés és tanácsadás Fogbeültetés fogpótlások KERÜLETI CSAPATOK BAJNOKI TALÁLKOZÓI Női labdarúgás NB I alapszakasz Május MTK Hungária FC 1. FC Femina (Hidegkúti Nándor Stadion) Június FC Femina Szegedi AK Boszorkányok (Budai II László stadion) Férfi labdarúgás NB III Mátra-csoport Május Rákosmenti KSK REAC (XVII. kerület Sport tér 3.) Június REAC Eger II (Budai II László stadion) Férfi kosárlabda bajnokság NB II Május Százhalombattai KK BLF-Palota (Százhalombatta, Vasút út 41.) SZANDRA NAGY NAPJA Metzger Szandra, a BVSC- Fighter karatézója izgatottan várta a május 9-12-i 48. Felnőtt WKF Karate Európa-bajnokság kezdetét. A 22 esztendős rákospalotai sportoló eddig az utánpótlásversenyeken bizonyított ben U21-es Európa-bajnok és világbajnoki 2., 2011-ben pedig U21-es világbajnoki 3. helyezett volt -, tehát nagyon szeretett volna már a felnőtt FRRÁS: METZGER SZANDRA mezőnyben is jó eredményt elérni. Erre pedig kiváló alkalmat adott a 48. felnőtt Európa-bajnokság. A káposztásmegyeri Jégcsarnokban rendezett Eb azonban nemcsak azért számított kiemelkedő eseménynek, mert Magyarország első ízben adhatott otthont ilyen versenynek, hanem azért is, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság néhány hét múlva dönt arról, 2020-ban mely nem olimpiai sportág mutatkozhat be az ötkarikás játékokon. Erre a karaténak nagy esélye van. A döntésig pedig már csak a budapesti Európa-bajnokságon volt lehetőségük a sportág vezetőinek és képviselőinek a karate népszerűsítésére. A verseny lebonyolítása magas szintű volt (melyből a kerületi szakemberek is alaposan kivették a részüket), és a küzdelmek mindennap telt ház előtt zajlottak. A versenyzők kimagaslóan szerepeltek az Eb-n. A huszonkét fős magyar keretben hárman képviselték a kerületet. Miklós Nikolett és Peller Ádám a Dynamic SE versenyzőiként, a BVSC-s Metzger Szandra pedig XV. kerületi lakosként vett részt a kontinenstornán. Niki és Ádám is derekasan helytálltak, de végül helyezetlenül zárták a versenyt. Szandrától azonban előzetesen érmeket várt a szakvezetés, és ő ennek megfelelően szerepelt. Az egyéni versenyben a döntőbe jutásért vitatható körülmények között szenvedett vereséget, de a bronzmérkőzésen diadalmaskodni tudott, így ő állhatott a dobogó harmadik fokára. Az egyéni küzdelmek eredményhirdetése után ismét tatamira lépett. Ezúttal a női csapat tagjaként a németek ellen küzdött a bronzéremért. A palotai versenyző ismét kitett magáért, és vezetésével a csapat megszerezte a bronzérmet. Metzger Szandra a két éremmel a magyar válogatott legeredményesebb sportolója lett. Bejelentkezés személyesen vagy telefonon: Tel.: (06-1) , 06-20/

P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S

P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S BELVÁROS- LIPÓTVÁROS BUDAPEST FŐVÁROS V. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL társasházak és szövetkezeti formában működő lakóépületek részére adható támogatás elnyerésére 2012. Belváros-Lipótváros

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A támogatás formája: működési támogatásnak nem minősülő vissza nem térítendő támogatás.

ELŐTERJESZTÉS. A támogatás formája: működési támogatásnak nem minősülő vissza nem térítendő támogatás. Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési osztály Az előterjesztést megtárgyalta: Pénzügyi

Részletesebben

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.(IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.(IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.(IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a társasházi lakóépületek felújításának, korszerűsítésének támogatásáról Bátonyterenye Város Önkormányzata

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Iktatószám: SZ-102 /2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Tárgy: Javaslat a 3301. Egészségügyi

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat a következő témakörben tud pályázni:

Abony Város Önkormányzat a következő témakörben tud pályázni: Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési osztály Az előterjesztést megtárgyalta: Valamennyi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

POLGÁRMESTER. Az előterjesztés egyeztetve: Szlávik Zoltán beruházási főtanácsadó

POLGÁRMESTER. Az előterjesztés egyeztetve: Szlávik Zoltán beruházási főtanácsadó BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET A többlakásos lakóépületek magánerős felújításához nyerhető pénzügyi támogatásokról szóló 13/2004. (III.2.) Kt. számú rendelet módosítására

Részletesebben

16. napirendi pont Előterjesztés a 3611/2 hrsz-ú (Rábasömjén, Ölbői utca) ingatlanra vonatkozó eladási ajánlatról. Mellékletek:

16. napirendi pont Előterjesztés a 3611/2 hrsz-ú (Rábasömjén, Ölbői utca) ingatlanra vonatkozó eladási ajánlatról. Mellékletek: 16. napirendi pont Előterjesztés a 3611/2 hrsz-ú (Rábasömjén, Ölbői utca) ingatlanra vonatkozó eladási ajánlatról Mellékletek: 20. napirendi pont A helyi építészeti értékek támogatására vonatkozó pályázatok

Részletesebben

A pályázaton nem vehetnek részt:

A pályázaton nem vehetnek részt: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS T Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján

Részletesebben

Budafok-Tétény Budapest XXII. ker. Önkormányzat Polgármester SÜRGŐSSÉGI INDÍTVÁNY a Képviselő-testület 2012. november 15-i ülésére

Budafok-Tétény Budapest XXII. ker. Önkormányzat Polgármester SÜRGŐSSÉGI INDÍTVÁNY a Képviselő-testület 2012. november 15-i ülésére Budafok-Tétény Budapest XXII. ker. Önkormányzat Polgármester SÜRGŐSSÉGI INDÍTVÁNY a Képviselő-testület 2012. november 15-i ülésére Tárgy: Pályázati kiírás a társasházas és szövetkezeti lakóépületek felújításának

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (IX.25.) önkormányzati rendelete a társasházak magánerős felújításához és a városi közműhálózatok magánerős építéséhez nyerhető pénzügyi támogatásról

Részletesebben

Záró rendelkezések. Dr. Rónaszéki László jegyző

Záró rendelkezések. Dr. Rónaszéki László jegyző Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. ker. Önkormányzatának 36/2007. (X. 19.) sz. rendelete az egyházak, a társadalmi és civil szervezetek, valamint alapítványok támogatására elkülönített előirányzat

Részletesebben

M E G H Í V Ó. C. épület I. em. Kossuth-terem

M E G H Í V Ó. C. épület I. em. Kossuth-terem Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének Településfejlesztési, Városüzemeltetési, Érték- és Környezetvédelmi Bizottsága E l n ö k M E G H Í V Ó

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. március 5-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. március 5-i ülésére Iktató szám: Sz-82/2014. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. március 5-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2015. (IV. 28.) önkormányzati rendelete a Zuglói gyermektáborok igénybevételének módjáról, feltételeiről, a fizetendő térítési

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 11275/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása érdekében a 2015-2016.

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

TULAJDONOSI, ELIDEGENITÉSI ÉS LAKÁS BIZOTTSÁGA valamint a V ÁROSFEJLESZTÉSI, MŰEMLÉKVÉDELMI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGA

TULAJDONOSI, ELIDEGENITÉSI ÉS LAKÁS BIZOTTSÁGA valamint a V ÁROSFEJLESZTÉSI, MŰEMLÉKVÉDELMI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGA BELVÁROS-LIPÓTVÁROS BUDAPEST FÖV ÁROS V. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL társasházak és szövetkezeti formában működő lakóépületek részére adható támogatás elnyerésére V. kerület Önkormányzat Képviselő Belváros-Lipótváros,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

Mindezek alapján az Oktatási, Ifjúság- és Gyermekvédelmi Bizottság szükségesnek tarja a rendelet módosítását. (1. sz. melléklet).

Mindezek alapján az Oktatási, Ifjúság- és Gyermekvédelmi Bizottság szükségesnek tarja a rendelet módosítását. (1. sz. melléklet). . t ÁO^Solk BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, IFJÚSÁG- ÉS GYERMEKVÉDELMI BIZOTTSÁG ELNÖKE Készült a 2014. június 18. napján tartandó képviselő-testületi Készítette: Majomé Szabó Etelka

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21. napján délután 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza,

Részletesebben

2015. január 19-i rendkívüli képviselő-testületi ülés

2015. január 19-i rendkívüli képviselő-testületi ülés Napirend előtt: 2015. január 19-i rendkívüli képviselő-testületi ülés 1/2015. (I.19.) Kt. H A T Á R O Z A T Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy mai rendkívüli

Részletesebben

MŰVELŐDÉSI, KÖZOKTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁG

MŰVELŐDÉSI, KÖZOKTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁG Cegléd Város Önkormányzatának Művelődési, Közoktatási, Ifjúsági és Sport Bizottsága pályázatot hirdet 2011. évi Sport keretből elnyerhető, ceglédi székhelyű sportegyesületek működési támogatására A felosztható

Részletesebben

451. számú előterjesztés

451. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 451. számú előterjesztés Előterjeszt és a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére a védett építészeti értékek megőrzésének

Részletesebben

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat helyett és nevében eljáró XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. PÁLYÁZATOT HIRDET

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat helyett és nevében eljáró XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. PÁLYÁZATOT HIRDET Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat helyett és nevében eljáró XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. PÁLYÁZATOT HIRDET az 51/2011. (XII. 16.) számú rendelte (továbbiakban: Rendelet) alapján kerületi

Részletesebben

Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási

Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Témafelelős: Mihály Béláné Ikt. szám: P-28522/2009. Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási Intézménnyel

Részletesebben

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre Készítette: Vukovich Zoltán irodavezető Kovács

Részletesebben

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023. J e g y z ő k ö n y v

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023. J e g y z ő k ö n y v Ügyiratszám: 20-15/2009. Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023 J e g y z ő k ö n y v Készült: Az ülés helye: Jelen

Részletesebben

Mérlegelve kerületünk sajátosságait megállapítást nyert, hogy hagyományos árutermelés

Mérlegelve kerületünk sajátosságait megállapítást nyert, hogy hagyományos árutermelés Budapest Főváros X. ker. Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere : ; "útján y ai ' ' "i'tüm iilésc Tárgy: Javaslat pályázat kiírására Kőbánya közterületein és intézmények területein "közösségi kertek" kialakítására

Részletesebben

Tárgy: Javaslat Budapest XX. kerület Pesterzsébet Tátra téren új parkolók kialakítására, a forgalmi rend módosítására. Tisztelt Képviselő-testület!

Tárgy: Javaslat Budapest XX. kerület Pesterzsébet Tátra téren új parkolók kialakítására, a forgalmi rend módosítására. Tisztelt Képviselő-testület! BUDAPEST FŐVÁROS XX. KERÜLET PESTERZSÉBETI POLGÁRMESTERI HIVATAL FŐÉPÍTÉSZ 1201 Budapest, Kossuth Lajos tér 1. Tel.: 283--0270 www.pesterzsebet.hu Tárgy: Javaslat Budapest XX. kerület Pesterzsébet Tátra

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 22-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 22-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 22-i ülésére Tárgy: Karácsonyi fénydekorációs eszközök beszerzése Az előterjesztést készítette: Előterjesztő:

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott. 2015. II. félévi.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott. 2015. II. félévi. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott 2015. II. félévi Munkaterve SZEPTEMBER 24. (csütörtök) Az előterjesztések leadási határideje:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet pályázatot hirdet az ÉAOP-2009. 5.1.1/D-09-2f 2011 0006 számú, Kisújszállás városközpont funkcióbővítő

Részletesebben

Előterjesztés. Tárgy: Fenntartói támogató nyilatkozat a Zöld Óvoda / Örökös Zöld Óvoda cím elnyerésére kiírt pályázaton való részvételhez

Előterjesztés. Tárgy: Fenntartói támogató nyilatkozat a Zöld Óvoda / Örökös Zöld Óvoda cím elnyerésére kiírt pályázaton való részvételhez 2. Előterjesztés Társulási Tanácsának 2015. augusztus 13-i rendkívüli ülésére Tárgy: Fenntartói támogató nyilatkozat a Zöld Óvoda / Örökös Zöld Óvoda cím elnyerésére kiírt pályázaton való részvételhez

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2013. április 25-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2013. április 25-i rendes ülésére 6. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzat által fenntartott köznevelési intézményekben

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG

KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG hirdet a Kulturális és tudományos keretből elnyerhető támogatásra. A felosztható keretösszeg: 3 millió Ft. 1. A 2012. évben megvalósítandó ünnepi rendezvényekre, eseményekre, kiemelten az irodalmi, történelmi,

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015.

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI ÉV A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 14 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

2010. Nevelési intézmények fejlesztése 2010.03.10.

2010. Nevelési intézmények fejlesztése 2010.03.10. 2010. Nevelési intézmények fejlesztése 2010.03.10. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag illeszkedik az Önök elképzeléseihez,

Részletesebben

A Sport, Ifjúsági, Civil és Kisebbségi Bizottság február 23-ai ülésén tárgyalta az előterjesztést és az alábbi határozatokat hozta:

A Sport, Ifjúsági, Civil és Kisebbségi Bizottság február 23-ai ülésén tárgyalta az előterjesztést és az alábbi határozatokat hozta: a BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Sport, Ifjúsági, Civil és Kisebbségi Bizottság Elnöke ::io í kőbányai. vk-í-t'ik'f ülése _*xl4hhkd lojto Tárgy: Javaslat ifjúsági

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2005. (VIII. 26.) rendelete

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2005. (VIII. 26.) rendelete PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2005. (VIII. 26.) rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának és a lakóépületek

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy

Részletesebben

A Sport, Ifjúsági, Civil és Kisebbségi Bizottság március 24-ei ülésén tárgyalta az előterjesztést és az alábbi határozatokat hozta:

A Sport, Ifjúsági, Civil és Kisebbségi Bizottság március 24-ei ülésén tárgyalta az előterjesztést és az alábbi határozatokat hozta: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET gag j^v 5W 003, KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT ' ^OTDRU KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest, AMA...: Sport, Ifjúsági,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. június 19-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. június 19-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-283/2014 ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. június 19-i ülésére Tárgy: Előterjesztő:

Részletesebben

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta 1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez Pályázati felhívás-minta P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Kazincbarcika város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati

Részletesebben

2012. október 03. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatója:

2012. október 03. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatója: Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési Osztály Az előterjesztést véleményezte: Oktatási,

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. június 25-ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. június 25-ei ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés E L N Ö K E VI. /2015 E L Ő T E R J E S Z T É S A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. június 25-ei ülésére Tárgy: A Települési Pályázati és Fejlesztési Alapra beérkezett

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 11/2005. (III.10.) számú rendelete

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 11/2005. (III.10.) számú rendelete MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 11/2005. (III.10.) számú rendelete a településkép javítását és védelmét szolgáló Pénzügyi Alapból juttatható támogatás feltételeiről és a pályázati eljárás rendjéről

Részletesebben

2009. évi határozatok

2009. évi határozatok 2009. évi határozatok 1/2009. (II. 10.) sz. határozat A Heves Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselő-testülete nem fogadta el Pusoma Jenő azon módosító javaslatát, mely szerint az SZMSZ-tervezet

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én 8 órai kezdettel megtartottrendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én 8 órai kezdettel megtartottrendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én 8 órai kezdettel megtartottrendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jegyzői iroda Jelen vannak: Ablonczy Dániel alpolgármester,

Részletesebben

A pályázat kiírója: Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottság (KK Bizottság)

A pályázat kiírója: Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottság (KK Bizottság) Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottság pályázati felhívása a 296/2015. (IX. 01.) sz. határozata alapján, a

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére 1181-1/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére Tárgy: Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény az Egész

Részletesebben

J A V A S L A T. Város-rehabilitációs pályázathoz EU Önerő Alap támogatás igénylésre

J A V A S L A T. Város-rehabilitációs pályázathoz EU Önerő Alap támogatás igénylésre VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 FAX: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-125/2010. A határozat meghozatala egyszerű szavazattöbbséget

Részletesebben

K I V O N A T. Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottsága úgy dönt, hogy mai ülésének napirendjét a következőképpen határozza meg:

K I V O N A T. Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottsága úgy dönt, hogy mai ülésének napirendjét a következőképpen határozza meg: K I V O N A T Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság 2015. szeptember 23-án (szerda) 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében (1211. Budapest, Szent Imre tér 10. fsz. 5.) megtartott nyílt

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Bizottsága 2015. szeptember 15-i ülésén az alábbi határozatokat hozta:

Részletesebben

2012. évi pályázati kiírás

2012. évi pályázati kiírás 2012. évi pályázati kiírás a létavértesi civil szervezetek részére 1. Pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele Az alábbi témakörökben lehet pályázni: A.) Település

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2012. április 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2012. április 18-i ülésére Iktató szám: Sz-247/2012. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2012. április 18-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: 2012. évi diákcsoport

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S megüresedett házi gyermekorvosi körzet betöltésére irányuló pályázat kiírására

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete a kerületi társasházak, szövetkezeti lakóházak, valamint osztatlan közös

Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete a kerületi társasházak, szövetkezeti lakóházak, valamint osztatlan közös Egységes szerkezetbe foglalva: 2010. október 15. Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának 53/1999. (IX. 17.) számú rendelete a kerületi társasházak,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Háromfa községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Háromfa községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Háromfa községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Brantmüller Zoltán polgármester Tratnyek Gyula alpolgármester

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

P e r e s z t e g K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a

P e r e s z t e g K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a P e r e s z t e g K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9484 Pereszteg, Ady Endre utca 1. Telefon: 99/532-040, Fax: 99/532-041 E-mail: jegyzo@pereszteg.hu honlap: www.pereszteg.hu JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i ülésére 44/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i ülésére Jegyzői törvényességi észrevétel: A Peter Cerny Alapítvány a Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért

Részletesebben

Előterjesztés. Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. április 3-i üléséhez

Előterjesztés. Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. április 3-i üléséhez Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 3-i üléséhez 1. Tápiószele Város Önkormányzat Polgármestere napirendi pont Készült: Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁGA. Javaslat a Dr. Kresz Mária alapítvány támogatására

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁGA. Javaslat a Dr. Kresz Mária alapítvány támogatására BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Készült a 2014. szeptember 10-i képviselő-testületi ülésre Készítette: Kincses Csilla kulturális, ifjúsági és társadalmi kapcsolatok

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája 3060 Pásztó, Nagymező út 36. 1 124/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

Részletesebben

A rendelet hatálya és célja 1.

A rendelet hatálya és célja 1. Kazincbarcika Város Önkormányzatának /2010. (I. 29.) számú rendelete a hagyományos technológiával épült lakóépületek széndioxid-kibocsátás csökkentést és energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének,

Részletesebben

11. Jegyzőkönyv. 2./ Javaslat Egyházasdengeleg Község Önkormányzata vagyonáról szóló rendelet megalkotására

11. Jegyzőkönyv. 2./ Javaslat Egyházasdengeleg Község Önkormányzata vagyonáról szóló rendelet megalkotására 11. Jegyzőkönyv Készült: Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő- testületének 2013. július 2-án 13.00 órától megtartott üléséről. Jelen vannak:, Berkes Balázs polgármester, Jakus Árpádné, Kovácsné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén. 7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

A pályázat keretösszege a tárgyévi költségvetésben meghatározott összeg. A támogatás mértéke a beruházás teljes költségvetésének maximum 30%-a.

A pályázat keretösszege a tárgyévi költségvetésben meghatározott összeg. A támogatás mértéke a beruházás teljes költségvetésének maximum 30%-a. Pályázati felhívás homlokzat és tetőhéjazat felújítására, valamint zárható lakossági hulladéktároló kialakítására Balatonfűzfő Város Önkormányzata pályázatot ír ki valamennyi, Balatonfűzfő város közigazgatási

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felhívás meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg a 2015. évben 1.000.000 Ft.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felhívás meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg a 2015. évben 1.000.000 Ft. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Homlokzat-felújítás támogatására, a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013 (III.28.) önkormányzati rendelete alapján 1. A pályázat célja Nyírbátor Város településképének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. május 28. 16.00 órától 17.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

Tárgy: Központi Gyermekélelmezési Konyha 2015. évi szolgáltatási díjának megállapítása Mell.: 1 db

Tárgy: Központi Gyermekélelmezési Konyha 2015. évi szolgáltatási díjának megállapítása Mell.: 1 db Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.: Témafelelős: Kovács Györgyné Tárgy: Központi Gyermekélelmezési Konyha 2015. évi szolgáltatási díjának megállapítása Mell.: 1 db Szentes

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 47/2007. (VIII. 31.) rendelete 1

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 47/2007. (VIII. 31.) rendelete 1 Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének 47/2007. (VIII. 31.) rendelete 1 a szociális igazgatásról és egyes szociális ellátásokról szóló 8/1996. (IV. 1.) rendelet módosításáról Óbuda-Békásmegyer

Részletesebben

Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala POLGÁRMESTER

Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala POLGÁRMESTER Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala POLGÁRMESTER 1153 Bp., Bocskai u. 1-3. 1601 Bp. Pf. 46. Tel.: 307-6479 Fax.: 307-7360 polgarmester@bpxv.hu www.bpxv.hu Fogadónap: Minden

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére 8. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a 2014. évi civil keretre Előterjesztő:

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA Ügyiratszám: 10.880/2009.05 Ügyintéző: Tóthné Csatlós Ildikó 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42)

Részletesebben

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VI. 26.) sz. ÖKT. rendelete az önkormányzati támogatásokról.

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VI. 26.) sz. ÖKT. rendelete az önkormányzati támogatásokról. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VI. 26.) sz. ÖKT. rendelete az önkormányzati támogatásokról. Kardoskút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 7/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat képviselő-testületének 2013. február 21-én,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének a 2012. március 21- én tartott rendkívüli nyílt ülésén. JELEN VANNAK: A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva.

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének és Újhartyán Város Önkormányzat Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének és Újhartyán Város Önkormányzat Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének és Újhartyán Város Önkormányzat Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. május 29-ai ülésére 1. napirendhez

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Fülöp Attila Gerõfi

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 28-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 6 jelenlévő képviselőből 6 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 6 jelenlévő képviselőből 6 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. július 23. 10.00 órától 11.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. a Megyei Közgyűlés 2006.február 17-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. a Megyei Közgyűlés 2006.február 17-i ülésére Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Alelnöke 6211/2006. E l ő t e r j e s z t é s a Megyei Közgyűlés 2006.február 17-i ülésére Tárgy: Megállapodás a Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulással egyes kötelező megyei

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült Jákó Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. április 29-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott üléséről. Jelen vannak: Kovács János polgármester Hosszúné Deli Hajnal

Részletesebben

60/2015. (III.26.) határozat 1. melléklete. I. A támogatás célja

60/2015. (III.26.) határozat 1. melléklete. I. A támogatás célja 60/2015. (III.26.) határozat 1. melléklete Tiszaújváros Város Önkormányzata pályázatot hirdet lakásszövetkezetek és társasházak részére a lakóépületek energiatakarékosságot célzó beruházásainak 2015. évi

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-

Részletesebben