NYfREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 30/2016 (11.25.) számú. határozata

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NYfREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 30/2016 (11.25.) számú. határozata"

Átírás

1 NYfREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 30/016 (11.5.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás által fenntartott intézmények alapító okiratainak módosítására A Közgyűlés Az előterjesztést megtárgyalta, s az abban foglaltak alapján 1.) Az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság hatályos Alapító Okiratának 1. számú melléklet szerinti módosításával egyetért, valamint az egységes szerkezetű Alapító Okiratát a. szá mú melléklet szerint jóváhagyja..) A Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ hatályos Alapító Okiratának 3. számú melléklet szerinti módosításával egyetért, valamint az egységes szerkezetű Alapító Okiratát a 4. számú melléklet szerint jóváhagyja. 3.) A Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Intézményi Gazdasági Feladatait Ellátó Központ hatályos Alapító Okiratának S. számú melléklet szerinti módosításával egyetért, valamint az egységes sze rkezetű Alapító Okiratát a 6. számú melléklet szerint jóváhagyja. 4.) A Nyíregyházi Család """s Gyermekjóléti Központ hatályos Alapító Okiratának 7. számú melléklet szerinti módosításával egyetért, valamint az egységes szerkezetű Alapító Okiratát a 8. számú melléklet szerint jóváhagyja. S.) A Nyíregyházi Gyermekjóléti Alapellátási Intézmény hatályos Alapító Okiratának 9. számú melléklet sze rinti módosításával egyetért, valamint az egységes szerkezetű Alapító Okiratát a 10. számú melléklet szerint jóváhagyja. k.m.f. Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző Erről értesülnek: 1./ A Közgyűlés tagjai./ A címzetes főjegyző és a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti egységeinek vezető

2 1. sz. melléklet Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 30/016. (11.5.) szám ú határozatához Okirat száma: SZOC/ /016 Módosító okirat Az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése által napján kiadott alapító okiratát az államháztartásról szóló 011. évi CXCV. törvény B/A. -a alapján - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 30/016. (11.5.) határozatára figyelemmel-a következők szerint módosítom: 1. Az alapító okirat bevezető rendelkezése helyére a következő szövegrész kerül: "Az államháztartásról szóló 011. évi CXCV. törvény 8/ A. -a alapján az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság alapító okiratát a következők szerint adom ki:". Az alapító okirat. pontjában a székhely megnevezését tartalmazó szövegrész helyébe az alábbi szövegrész kerül: "4400 Nyíregyháza, Szent István utca14." 3. Az alapító okirat 3. pontjának 1. és 15. pontja törlés re kerül. 4. Az alapító okirat 3. pontjában a telephelyek megjelölését tartalmazó táblázat helyére az alábbi táblázat kerül: telephely.megnevezése telephely címe 1 Orvosi Rendelő 4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 35. Orvosi Rendelő 4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány Orvosi Rendelő 4400 Nyíregyháza, Alma utca Központi Orvosi Ügyelet 4400 Nyíregyháza, Szent István utca Orvosi Rendelő 4400 Nyíregyháza, Vay Ádám körút 5. 6 Orvosi Rendelő 4400 Nyíregyháza, Vay Ádám körút 7. 7 Orvosi Rendelő 4400 Nyíregyháza, Toldi u. 65/a 8 Orvosi Rendelő 4400 Nyíregyháza, Fenyő utca 1. 9 Orvosi Rendelő 4400 Nyíregyháza, Gondos utca Orvosi Rendelő 4481 Nyíregyháza, Fácán utca /a 11 Védőnői tanácsadó 4400 Nyíregyháza, Rákóczi utca 3/a 1 Védőnői tanácsadó 4400 Nyíregyháza, Fazekas János tér Védőnői tanácsadó 4400 Nyíregyháza, Stadion utca 8 5. Az alapító okirat egy ponttal, a következő szövegrésszel egészül ki: " költségvetési szerv alapításának dátuma: "

3 6. Az alapító okirat 10. pontja helyébe a következő szövegrész kerül: " A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv megnevezése: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, székhelye: 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1." 7. Az alapító okirat 7., ll., 14., ls. pontja törlésre kerül. 8. Az alapító okirat egy alponttal, a költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezésével egészül ki, az alábbiak szerint: "Nyíregyháza Bölcsődei Igazgatósága 4400 Nyíregyháza Krúdy Gyula utca 30." 9. Az alapító okirat egyalponttal, a következő szövegrésszel egészül ki: "A költségvetési szerv fenntartójának megnevezése: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, székhelye: 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1." 10. Az intézmény 8. és 8.1. pontja helyébe a következő szövegrész kerül: "A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város közigazgatási területe. A házi felnőttorvosi ügyelet és házi gyermekorvosi ügyelet működési területe tekintetében Nyíregyháza Megyei Jogú Város, Kálmánháza, Kótaj, Nagycserkesz, Napkor, Nyírpazony, Nyírtelek, Nyírtura, valamint Apagy és Nyírtét község közigazgatási területe." ll. A 1. pont helyére az alábbi szövegrész kerül: " költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézményvezetőt Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése nevezi ki pályázat útján, határozott időre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 199. XXXlll. törvény és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 199. XXXIII. törvény egészségügyi intézményekben történő végrehajtásáról szóló 356j008.(XII.31.) Korm. rendelet alapján. Az egyéb munkáltatói jogokat az irányító önkormányzat polgármestere gyakorolja." 1. Az alapító okirat 13. pontja helyére az alábbi szövegrész kerül: " A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony 199. évi XXXlll. törvény a közalkalmazottak jogállásáról mee:bízási ioe:viszonv 013. évi V. törvénv a Polgári Törvénykönyvről 13. Az alapító okirat sorszámozása a fenti változtatásoknak megfelelően módosul. 14. Az Áht (6) szerinti okiratmintáknak megfelelően az alapító okirat átdolgozás ra és átszámozásra került. Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő alkalmazni. bejegyzés napjától kell Kelt: Nyíregyháza, i' \ \.. '.,.> ".., P.H: ' d'n&tacs F%renf polgármester

4 . sz. melléklet Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 30/016.(11.5.) számú határozatához Okirat száma: SZOC/ /016 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 011. évi CXCV. törvény 8/ A. -a alapján az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság alapító okiratát a következők szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság 1.. A költségvetési szerv székhelye: 4400 Nyíregyháza, Szent István utca telephelye(i): telephely megnevezése telephely címe 1 Orvosi Rendelő 4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 35. Orvosi Rendelő 4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány Orvosi Rendelő 4400 Nyíregyháza, Alma utca Központi Orvosi Ügyelet 4400 Nyrregyháza, Szent István utca Orvosi Rendelő 4400 Nyíregyháza, Vay Ádám körút 5. 6 Orvosi Rendelő 4400 Nyíregyháza, Vay Ádám körút 7. 7 Orvosi Rendelő 4400 Nyíregyháza, Toldi u. 65/a 8 Orvosi Rendelő 4400 Nyíregyháza, Fenyő utca 1. 9 Orvosi Rendelő 4400 Nyíregyháza, Gondos utca l. 10 Orvosi Rendelő 4481 Nyíregyháza, Fácán utca /a 11 Védő női tanácsadó 4400 Nyíregyháza, Rákóczi utca 3/a 1 V é dő női tanácsadó 4400 Nyíregyháza, Fazekas János tér Vé dőnőitanácsadó 4400 Nyíregyháza, Stadion utca 8. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések.1. A költségvetési szervalapításának dátuma: A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

5 megnevezése: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata... székhelye: 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. o tsegvetesl szerv loge o o tsegvetesl szervene k megnevezése székhelye 1 Nyíregyháza Bölcsődei Igazgatósága 4400 Nyíregyháza Krúdy Gyula utca A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének megnevezése: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése székhelye: 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l. 3.. A költségvetési szerv fenntartójának megnevezése: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 3... székhelye: 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: Egészségügyi alapellátás biztosítása az egészségügyről szóló 1997.évi CLlV. tv. alapján. 4.. A k öltsegvetesi szerv foteve 'k enységenek á Iam h áztartási sza k' ágazati besorolasa: szakágazat száma szakágazat megnevezése Általános járóbeteg-ellátás 4.3. A költségvetési szervalaptevékenysége: Az egészségügyi alapellátás működésének biztosítása, ezen belül: 1. - a háziorvosi, házi gyermekorvosi ellátás,. - a felnőtt fogorvosi alapellátás, 3. - iskola fogászat, 4. - területi védő női ellátás, 5. - iskola védőnői ellátás, 6. - az iskola-egészségügyi ellátás, 7. - hajléktalanok háziorvosi ellátása, 8. - otthoni szakápolás és hospice ellátás. A beteg választása alapján, lakóhelyén, illetve annak közelében hosszú távú, személyes kapcsolaton alapuló, nemétől, korától és betegsége természetétől függetlenül folyamatos egészségügyi ellátás biztosítása, valamint: - Otthoni szakápolási feladatok [0j1996.(VII. 6.) NM rendelet] - Otthoni hospice ellátás [60j003.(X. 0.)ESZCSM rendelet] AkI o tsegvetesl ' szerva apteve 'k enysegene kk ormanyzatl un CIO szenntl megle. I Ö I' ese: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással 1 kapcsolatos feladato k Veszélyes hulladék begyűjtése, szállítása, átrakása

6 Háziorvosi alapellátás Háziorvosi ügyeleti ellátás Fogorvosi alapellátás Fogorvosi ügyeleti ellátás Fogorvosi szakellátás Otthoni (egészségügyi) szakápolás Foglalkozás-egészségügyi alapellátás Család és nővédelmi egészségügyi gondozás lfiúság - egészségügyi gondozás Komplex egészségfejlesztő, prevenciós programok Iskolarendszeren kívüli egyj b oktatás, képzés 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város közigazgatási területe. A házi felnőttorvosi ügyelet és házi gyermekorvosi ügyelet működési területe tekintetében Nyíregyháza Megyei Jogú Város, Kálmánháza, Kótaj, Nagycserkesz, Napkor, Nyírpazony, Nyírtelek, Nyírtura, valamint Apagy és Nyírtét község közigazgatási területe. 5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézményve z etőt Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgy űlése nevezi ki pályázat útján, határozott időre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 199. XXXIII. törvény és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 199. XXXlll. törvény egészségügyi intézményekben történő végrehajtásáról szóló 356j008.(XII.31.) Korm. rendelet alapján. Az egyéb munkáltatói jogokat az irányító önkormányzat polgármestere gyakorolja. 5.. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony 199. évi XXXlll. törvény a közalkalmazottak jogállásáról megbízási jogviszony 013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv napján kelt alapító okiratot visszavonom. Kelt: Nyíregyháza,

7 3. sz. melléklet Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 30/016. (11.5.) számú határozatához Okirat száma: 5Z0C/1576-/016 Módosító okirat A Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás által napjan kiadott, SZOC/571-/015 számú alapító okiratát az államháztartás ról szóló 011. évi CXCV. törvény 8/ A. -a alapján - a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa _/016. (_._.) számú határozatára figyelemmel - a következők szerint módosítom: l. Az alapító okirat 3.1. pontjában a "/felügyeleti szervének" szövegrész törlésre kerül.. Az alapító okirat 3.. pontjában szereplő szövegrész törlésre kerül. A törölt szövegrész helyére az alábbi szövegrész kerül: A költségvetési szerv fenntartójának megnevezése: Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás, székhelye: 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér Az alapító okirat pontja a következő szövegrésszel kiegészül: Társulási Tanácsa. 4. Az alapító okirat 4.4. pontjában a következő szövegrészek törlésre kerülnek: "1001 Időskorúak, demens betegek tartós bentlakásos ellátása", "10030 Idősek, demens betegek nappali ellátása". 5. Az alapító okirat 4.4. pontjában a kormányzati funkciók megjelölése két alponttal, és a következő szövegrészekkel egészül ki: "1003 Időskorúak tartós bentlakásos ellátása", "1004 Demens betegek tartós bentlakásos ellátása", "10031 Idősek nappali ellátása", "1003 Demens betegek nappali ellátása". 6. Az alapító okirat 5.3. pontja törlésre kerül. 7. Az alapító okirat 5.1. pontja kiegészül a következő szövegrésszel: " Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetértési joggal rendelkezik a költségvetési szerv vezetőjének megbízása, megbízás visszavonása tekintetében." 8. Az alapító okirat pont jából a "sz." szövegrész törl és re kerül. 9. Az alapító okirat 1... pontjában lévő táblázat törlésre kerül. A törölt szövegrész helyére az alábbi táblázat kerül: telephely megnevezése telephely címe 1 l. sz. Idősek Klubja 4400 Nyíregyháza, Vécsey köz.. sz. Idősek Klubja 4400 Nyíregyháza, Fő út sz. Idősek klubia 4400 Nvíregyháza, Csaló köz sz. Idősek klubja 4400 Nyíregyháza, Vécsey köz sz. Idősek klubja 4400 Nyíregyháza, Dália út l sz. Idősek klubia 4400 Nyíregyháza, Család utca ll.

8 7 Nyírszőlősi Idősek Klubja 4400 Nyíregyháza, Kollégium utca sz. Házigondozói körzet 4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány sz. Házigondozói körzet 4400 Nyíregyháza, Vécsey út sz. és 7. sz. Házigondozói körzet és Nyíregyháza, Szent István út 63. jelzőrendszeres házi segítségnyújtás sz.,. sz. és 6. sz. Házigondozói körzet Nyíregyháza, Őz utca Értelmi Fogyatékos Személyek Nappali Nyíregyháza, Tiszavasvári utca 41. Intézménye 13 Családias Elhelyezést Nyújtó Idősek 4400 Nyíregyháza, Pacsirta utca Otthona 14 Családias Elhelyezést Nyújtó Idősek 4400 Nyíregyháza, Rozsnyai utca 8. Otthona 10. Az alapító okirat sorszámozása a fenti változtatásoknak megfelelően módosul. Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő alkalmazni. bejegyzés napjától kell Kelt: Nyíregyháza, "

9 4. sz. melléklet Nyíregyháza Megye i Jogú Város Közgyűlésének 30/016. (11.5.) számú határozatához Okirat száma: S0C/1576-3/016 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 011. évi CXCV. törvény 8/ A. -a alapján a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ alapító okiratát a következők szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ 1.. A költségvetési szerv székhelye: 4400 Nyíregyháza, Vécsey köz telephelye(i): S telephely megnevezése telephely címe 1. sz. Idősek Klubja 4400 Nyíregyháza, Vécsey köz.. sz. Idősek Klubja 4400 Nyíregyháza, Fő út sz. Idősek klubja 4400 Nyíregyháza, Csaló köz sz. Idősek klubja 4400 Nyíregyháza, Vécsey köz sz. Idősek klubja 4400 Nyíregyháza, Dália út sz. Idősek klubja 4400 Nyíregyháza, Család utca ll. Nyírszőlősi Idősek Klubja 4400 Nyíregyháza, Kollégium utca sz. Házigondozói körzet 4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány sz. Házigondozói körzet 4400 Nyíregyháza, Vécsey út sz. és 7. sz. Házigondozói körzet és Nyíregyháza, Szent István út 63. ielzőrendszeres házi segítségnyújtás l. sz.,. sz. és 6. sz. Házigondozói körzet Nyíregyháza, 6z utca Értelmi Fogyatékos Személyek Nappali Nyíregyháza, Tiszavasvári utca 41. Intézménye Családias Elhelyezést Nyújtó Idősek 4400 Nyíregyháza, Pacsirta utca Otthona Családias Elhelyezést Nyújtó Idő s ek 4400 Nyíregyháza, Rozsnyai utca 8. Otthona. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések.1. A költségvetési szervalapításának dátuma: A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv

10 ..1. megnevezése: Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás... székhelye: 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér A k ö I tsegvetesi szerv joge I" o d k ö I tsegvetesi. szervene k megnevezése székhelye Szociális Gondozási Központ 4400 Nyíregyháza, Vécsey köz. 3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének megnevezése: Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa székhelye:4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l. 3.. A költségvetési szerv fenntartójának megnevezése: Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás 3... székhelye: 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l. 4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: - Szociális étkeztetés I Szt. 6. I Feladata gondoskodni azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről, akik azt önmaguknak, illetve önmaguknak és eltartott jaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. - Házi segítségnyújtás I Szt. 63. I Feladata gondoskodni azokról a személyekrő l, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek és róluk nem gondoskodnak, valamint azokról, akik állapotukból adódóan az önálló életvitellel kapcsolatos feladataik ellátásában segítséget igényelnek, de egyébként önmaguk ellátására képesek. - )elzőrendszeres házi segítségnyújtás I Szt. 65. I Feladata a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú, vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása. - Közösségi ellátások I Szt. 651 A. I A pszichiátriai és szenvedélyb etegek lakókörnyezetben történő rehabilitációjuk elősegítése. gondozása, gyógyulásuk és - Támogató szolgálat I Szt. 651C. I A fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása. - Nappali ellátás biztosítása I Szt. 651F. (1) bekezdés a) pont / Feladata a 18. életévüket betöltött, egészségi állapotuk, vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére lehetőséget biztosítani a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az

11 alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, valamint igény szerint megszervezni az ellátottak napközbeni étkeztetés ét. - Nappali ellátás / Szt. 65/F. (1) bekezdés b) pontja / A tizennyolcadik életévüket betöltött, fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igénylő pszichiátriai betegek napközbeni ellátása, alapvető higiéniai szükségleteinek kielégítése, igény szerint napközbeni étkeztetése. - Nappali ellátás / Szt. 65/F. (1) bekezdés c) pontja / A harmadik életévüket betöltött, önkiszolgálásra részben képes vagy önellátásra nem képes, de felügyeletre szoruló fogyatékos illetve autista személyek napközbeni ellátása, alapvető higiéniai szükségleteinek kielégítése, igény szerint napközbeni étkeztetése. - Ápolást-gondozást nyújtó (idősek otthona) intézményi ellátás / Szt. 68. / Az idősek otthona a nyugdíjkorhatárt betöltött, illetve 18. életévet betöltött, de betegsége miatt önmagáról gondoskodni nem képes személyeknek az ápolását, gondozását végzik, akiknek egészségi állapota rendszeres gyógyintézeti kezelést nem igényel. - Szociális foglalkoztatás / Szt. 99/B. / Az intézményi jogviszonyban álló személyek intézményen belüli foglalkoztatása, az egyéni gondozási, fejlesztési, illetve rehabilitációs tervben foglaltak szerint, az ellátott meglévő képességeire építve, korának, fizikai és mentális állapotának megfelelően munkarehabilitáció vagy fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás keretében. - Gyógyászati segédeszköz kölcsönzés - Bentlakásos szociális intézményben nyújtott szakápolás (60/003. (X.0.) ESZCSM rendelet) A költségvetési szerv főtevék e ny ségé nek al, I amhaztartasi sza k ágazati ' besorolasa: szakág aza t száma szakágazat megnevezése Idősek, fogyatékosok szociális ellátása bentlakás nélkül 4.3. A költségvetési szervalaptevékenysége: Szociális étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, Közösségi ellátások, Támogató szolgálat, Nappali ellátás biztosítása, Nappali ellátás, Ápolást-gondozást nyújtó (idősek otthona) intézményi ellátás, Szociális foglalkoztatás, Gyógyászati segédeszköz kölcsönzés, Bentlakásos szociális intézményben nyújtott szakápolás. Az intézmény közfeladatait a jogszabályokban és belső szabályzatokban, valamint a szakmai dokumentumokban részletezettek szerint alaptevékenységként látja el Ak ö I tsegvetesi. szerva apteve ' k enysegene kk ormanyzatl. f un k CIO " szerinti megle. 1'1' Ö ese: kormányzati kormányzati funkció megnevezése funkciószám Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés Bentlakásos, nem kórházi ellátás, ápolás Pszichiátriai betegek nappali ellátása Pszichiátriai betegek közösségi alapellátása Szenvedélybetegek közösségi alapellátása (kivéve: alacsonyküszöbű ellátás) Fogyatékossággal élők nappali ellátása Támogató szolgáltatás fogyatékos személyek részére Időskorúak tartós bentlakásos ellátása Demens betegek tartós bentlakásos ellátása 3

12 Idősek nappali ellátása Demens betegek nappali ellátása Időskorúak társadalmi integrációját célzó programok Szociális foglalkoztatás Szociális étkeztetés Házi segítségnyújtás Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város közigazgatási területe és Nyírpazony Község közigazgatási területe. 5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézményve z etőt a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulási Tanácsa nevezi ki pályázat útján, határozott időre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 199. XXXIII. törvény és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 199. XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 57/000. (XlI.6.) Korm. rendelet alapján. Az egyéb munkáltatói jogokat a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa Elnöke gyakorolja. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetértés i joggal rendelkezik a költségvetési szerv vezetőjének megbízása, megbízás visszavonása tekintetében. 5.. A költsé etési szervnél alkalmazásban álló szemé l 1 állásáról 6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 014. február 6. napján kelt alapító okiratot visszavonom. Kelt: Nyíregyháza, Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ " " napján kelt, napjától alkalmazandó S0C/1576-/016 okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának. Kelt: Nyíregyháza, P.H. Magyar Államkincstár 4

13 S. sz. melléklet Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 30/016. (11.5.) számú határozatához Okirat száma: 50C/3068-/016 Módosító okirat A Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Intézményi Gazdasági Feladatait Ellátó Központ Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa által napján kiadott, SZOC/8418-8/015 számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 011. évi CXCV. törvény 8/ A. -a alapján - a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa _/016 (_._.) számú határozatára figyeiemmel-a következők szerint módosítom: l. Az alapító okirat 3.. pontjában lévő szövegrész törlésre kerül, helyére a következő szövegrész kerül: "A költségvetési szerv fenntartójának megnevezése: Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás". Az alapító okirat 3.1. pontjában a "/felügyeleti szervének" szövegrész törlésre kerül. 3. Az alapító okirat pontjában a "4400 Nyíregyháza, Pacsirta u " szövegrész helyébe az következő szövegrész kerül: "4400 Nyíregyháza, Pacsirta utca 9-35." 4. Az alapító okirat pontja kiegészül a "Társulási Tanácsa" szövegrésszel. S. Az alapító okirat 4.1. pontja a következő szövegrésszel egészül ki: "(A 011. évi CXCV. törvény 10. (4a)) 6. Az alapító okirat 4.5. pontja a következő szövegrésszel egészül ki: Kálmánháza, Nagycserkesz, Nyírpazony. 7. Az alapító okirat 5.3. pontja törlésre kerül. 8. Az alapító okirat sorszámozása a fenti változtatásoknak megfelelően módosul. Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő alkalmazni. bejegyzés napjától kell Kelt: Nyíregyháza, ' ~t társulási tanács elnöke

14 6. sz. melléklet Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 30/016. (11.5.) számú határozatához Okirat száma: 5Z0C/3068-3/016 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 011. évi CXCV. törvény S/A. -a alapján a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Intézményi Gazdasági Feladatait Ellátó Központ alapító okiratát a következők szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Intézményi Gazdasági Feladatait Ellátó Központ 1.. A költségvetési szerv székhelye: 4400 Nyíregyháza, Pacsirta utca A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések.1. A költségvetési szervalapításának dátuma: A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv..1. megnevezése: Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás... székhelye: 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l. 3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének megnevezése: Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa székhelye: 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér A költségvetési szerv fenntartójának megnevezése: Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás 3... székhelye: 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l.

15 4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: Szociális és gyermekjóléti költségvetési intézmények pénzügyi-gazdálkodási feladatainak ellátása (A 011. évi CXCV. törvény 10. (4a) 4.. Ak'lt' o segvetesl szerv D" oteve 'k enysegene k a 'll am h' aztartasi sza k' agazatl 'b esoro asa: szakágazatszáma szakágazatmegnevezése Kormányzati és önkormányzati intézmények ellátó, kis eg ítő 1 szolgálatai 4.3. A költségvetési szervalaptevékenysége: Szociális és gyermekjóléti intézmények pénzügyi-gazdálkodási, üze meltetési, egyéb szolgáltatásokkal összefüggő feladatok ellátása A k ö I tsegvetesi ' szerva apteve ' k enys é' ~ gene k k ormanyzati f un k cio ' szerinti megje I ö I' ese: 1 kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Más szerv részére végzett pénzügyi-gazdálkodási, üzemeltetési, egyéb szolgáltatások 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: r Nyíregyháza Megyei Jogú Város, Nyírtelek Város, Sényő, Nyírpazony Község közigazgatási területe. Nyírtura, Kálmánháza, Nagycserkesz, és 5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézményvezetőt a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulási Tanácsa nevezi ki pályázat útján, határozott időre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 199. XXXIII. törvényben és a végrehajtására kiadott Kormányrendeletben foglaltak szerint. Az egyéb munkáltatói jogokat a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa Elnöke gyakorolja. 5.. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszony t szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti iogviszony 199. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról munkaviszony Munka Törvénykönyve megbízási jogviszony 013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről

16 6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot 015.április 1. napjától kell alkalmazni. Kelt: Nyíregyháza, Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Intézményi Gazdasági Feladatait Ellátó Központ n n napján kelt, napjától alkalmazandó 5Z0C/3068-/016 okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának. Kelt: Nyíregyháza, P.H. Magyar Államkincstár 3

17 7. sz. melléklet Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 30/016. (11.5.) számú határozatához Okirat száma: SZOC/39-/016 Módosító okirat A Nyíregyházi Család-és Gyermekjóléti Központ Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa által napján kiadott, SOC/ /015 szám ú alapító okiratát az államháztartásról szóló 011. évi CXCV. törvény 81 A. -a alapján - a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa _/016 (_._.) számú határozatára figyelemmel-a következők szerint módosítom: 1. Az alapító okirat 4.4. pontjában a " Családsegítés" kormányzati funkció törlésre kerül.. Az alapító okirat 4.4. pontjában a kormányzati funkció megnevezésének helyébe a "Család- és gyermekjóléti szolgáltatások" szövegrész kerül. 3. Az alapító okirat 4.4. pontja kiegészül a " Család és gyermekjóléti központ" szövegrésszel. 4. Az alapító okirat sorszámozása a fenti változtatásoknak megfelelő e n módosul. Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő alkalmazni. bejegyzés napjától kell Kelt: Nyíregyháza, \. P.H. \ '. \... ~~\ társulási tanács elnöke

18 8. sz. melléklet Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 30/016. (11.5.) számú határozatához Okirat száma: SZOC/39-3/016 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nyíregyházi Család-és Gyermekjóléti Központ alapító okiratát a következők szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye Ll. A költségvetési szerv megnevezése: Nyíregyházi Család-és Gyermekjóléti Központ 1.. A költségvetési szerv székhelye: 4400 Nyíregyháza, Körte utca 41/A teleohelve(i): teleohelv melznevezése teleohelv címe Nvíregyháza, Tas út Nvíregyháza, Vécsev út Nvíregyháza, Huszár tér 5.. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések.1. A költségvetési szervalapításának dátuma: A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv..1. megnevezése: Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás... székhelye:4400 Nyíregyháza, Kossuth tér A költsélzvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése Nyíregyházi Gyermekek Átmeneti Otthona székhelve 4400 Nyíregyháza - Nyírszőlős, Kollégium utca A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 1

19 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének megnevezése: Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa székhelye: 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l. 3.. A költségvetési szerv fenntartójának megnevezése: Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás 3... székhelye: 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l. 4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: - családsegítés ISzt. 64. I A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. - gyermekjóléti szolgáltatás Ca gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény la továbbiakban Gyvt A. ) A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából kiemeit gyermek visszahelyezését. 4,. A k"1 o tsegvetesl ' szerv f" oteve 'k enysegene k a 'll am h' aztartasi sza k' agazatl ' b esoro I' asa: szakágazat száma szakágazat megnevezése M,n,s. egvéb szociális ellátás bentlakás nélkül 4.3. A költségvetési szervalaptevékenysége: családsegítés, gyermekjóléti szolgáltatás. Az intézmény közfeladatait a jogszabályokban és belső szabályzatokban, valamint a szakmai dokumentumokban részletezettek szerint alaptevékenységként látja el Ak'l o tsegvetesl ' szerva apteve 'k enysegene kk ormanyzatl. f un k" CIO szenntl megle 'IT o ese: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése Család- és gyermekióléti szolgáltatások Család és gyermekióléti központ 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: A Család- és gyermekjóléti szolgálat működési területe kiterjed Nyíregyháza Megyei Jogú Város, Nyírpazony, Nyírtura és Sényő Községek közigazgatási területére. A Család- és gyermekjóléti központ működési területe kiterjed a nyíregyházi jaras településeinek közigazgatási területére: Nyíregyháza, Apagy, Kálmánháza, Kótaj, Nagycserkesz, Napkor, Nyírpazony, Nyírtelek, Nyírtura, Rakamaz, Sényő, Szabolcs, Tímár, Tiszanagyfalu, Újfehértó.

20 5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézményvezetőt a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa nevezi ki pályázat útján, határozott időre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 199. XXXIII. törvény alapján. Az egyéb munkáltatói jogokat a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa Elnöke gyakorolja. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetértés i joggal rendelkezik a költségvetési szerv vezetőjének megbízása, megbízás visszavonása tekintetében állásáról 6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg szerv napján kelt alapító okiratot visszavonom. a költségvetési Kelt: Nyíregyháza, Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/011. (XII. 31.) Korm. rendelet S. (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Nyíregyházi Család-és Gyermekjóléti Központ "_ " napján kelt, napjától alkalmazandó SZOC/39-/016 okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának. Kelt: Nyíregyháza, P.H. Magyar Államkincstár 3

21 9. sz. melléklet Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 30/016. (11.5.) számú határozatához Okirat száma: SZOC/3078-/016 Módosító okirat Nyíregyházi Gyermekjóléti Alapellátási Intézmény Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa által napján kiadott, SZOC/ /015 számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján - a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa _/016 (_._.) számú határozatára figyelemmel -a következők szerint módosítom: 1. Az alapító okirat 4.. pontjában a " M.n.s. egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül" szövegrész helyébe a " Bölcsődei ellátás" szövegrész kerül.. Az alapító okirat 4.4. pontjában foglalt táblázat két alponttal, a következő szöveg résszel egészül ki: " Gyermekek bölcsődei ellátása", " Gyermekétkeztetés bölcsődében, fogyatékosok nappali intézményében". 3. Az alapító okirat 1... pontjának 10. sorában a "4400 Nyíregyháza, Fazekas J. tér 13." szövegrész törlésre kerül, a törölt szövegrész helyére a következő szövegrész kerül: "4400 Nyíregyháza, Fazekas János tér 13." 4. Az alapító okirat.3. pontjában a "költségvetési szerv jogelődjének megnevezése: Nyíregyházi Család-és Gyermekjóléti Központ székhelye 4400 Nyíregyháza, Körte utca 41/A." törlésre kerül. a szövegrész helyére az alábbi szövegrész kerül: ".3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének 1 megnevezése székhelye Nyíregyházi Gyermekióléti Központ 4400 Nyíregyháza, Tokaii utca Az alapító okirat 4.5. pontja helyébe a következő szövegrész kerül: A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: A bö1csődei ellátás és a családok átmeneti otthona tekintetében Nyíregyháza Megyei Jogú Város, és Nyírpazony Község közigazgatási területe. A gyermekek átmeneti otthona tekintetében: Nyíregyháza Megyei Jogú Város, Ibrány, Kálmánháza, Kótaj, Nagycserkesz, Napkor, Nyírpazony, Nyírtelek, Nyírtura, és Sényő Község közigazgatási területe.

22 6. Az alapító okirat sorszámozása a fenti változtatásoknak megfelelően módosul. Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő alkalmazni. bejegyzés napjától kell Kelt: Nyíregyháza, , l. \, \ P.H... \. -. társulási tanács elnöke

23 10. sz. melléklet Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 30/016.(11.5.) számú határozatához Okirat száma: SZOC/3078-3/016 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az áljamháztartásról szóló 011. évi CXCV. törvény S/A. -a alapján a(z) Nyíregyházi Gyermekjóléti Alapellátási Intézmény alapító okiratát a következők szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Nyíregyházi Gyermekjóléti Alapellátási Intézmény 1.. A költségvetési szerv székhelye: 4400 Nyíregyháza, Tokaji utca telephelye(i): telenhelv menevezése telenhelv címe NvíreVházi Gvermekek Átmeneti Otthona 4400 Nyíregyháza, Kollégium utca számú Őzike Bölcsőde 4400 NYÍregvháza, Vécsey köz számú Nansuár Bölcsőde 4400 NvíreVháza, Dália utca számú Hóvirá Bölcsőde 4400 Nvíregvháza, Malom utca számú Nefeleics Bölcsőde 4400 NvíreVháza, Sarkantyú utca számú Micimackó Bölcsőde 4400 Nyíregyháza, Stadion út 8/a 10. számú Katica Bölcsőde 4400 NYÍregyháza, Tőke utca szám ú Babaház Bölcsőde 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gyula utca számú Bóbita Bölcsőde 4400 Nyíregyháza, Tas utca számú Anraiafalva Bölcsőde 4400 Nyíregyháza, Fazekas János tér 13.. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések.1. A költségvetési szervalapításának dátuma: A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv..1. megnevezése: Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás... székhelye: 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének

24 megnevezése székhelxe 1 Nyíregyházi Gyermekjóléti Központ 4400 Nyíregyháza, Tokaji utca A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének megnevezése: Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa székhelye: 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér A költségvetési szerv fenntartójának megnevezése: Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás 3... székhelye: 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: - Bölcsődei intézményi ellátás (Gyvt. 4. ) A bölcsőde a családban nevelkedő 3 éven aluli gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását és nevelését biztosító intézmény. - Gyermekek átmeneti otthona működtetése (Gyvt.50. ) A gyermekek átmeneti otthonában az a családban élő gyermek helyezhető el, aki átmenetileg ellátás és felügyelet nélkül marad, vagy elhelyezés hiányában ezek nélkül maradna, valamint akinek ellátása a család életvezetési nehézségei miatt veszélyeztetett. - Családok Átmeneti Otthona működtetése (Gyvt. 51. ) Az otthontalanná vált szülő kérelmére a családok átmeneti otthonában együttesen helyezhető el a gyermek és szülője, ha az elhelyezés hiányában lakhatásuk nem lenne biztosított, és a gyermeket emiatt el kellene választani szülőjétől. 4.. A k"l o tsegvetesl ' szerv f" oteve 'k enysegene k'll h' k' szakágazatszáma szakágazatmegnevezése Bö!csődei ellátás a am aztartasi sza agazati b esoro l' asa: 4.3. A költségvetési szervalaptevékenysége: Bö!csődei intézményi ellátás, Gyermekek átmeneti otthona működtetése, Családok Átmeneti Otthona működtetése. Az intézmény közfeladatait a jogszabályokban és belső szabályzatokban, valamint a szakmai dokumentumokban részletezettek szerint alaptevékenységként látja el A kö l tsegvetesi ' szervalaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése Iskolarendszeren kívüli egvéb oktatás, képzés Gyermekek átmeneti ellátása Gyermekek napközbeni ellátása

25 Gvermekek bölcsődei ellátása Gyermekétkeztetés bölcsődében, fogyatékosok nappali intézménvében 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: A bölcsődei ellátás és a családok átmeneti otthona tekintetében Nyíregyháza Megyei Jogú Város, és Nyírpazony Község közigazgatási területe. A gyermekek átmeneti otthona tekintetében: Nyíregyháza Megyei Jogú Város, Ibrány, Kálmánháza, Kótaj, Nagycserkesz, Napkor, Nyírpazony, Nyírtelek, Nyírtura, és Sényő Község közigazgatási területe. 5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Az intézményvezetőt a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa nevezi ki pályázat útján, határozott időre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 199. XXXIII. törvény alapján. Az egyéb munkáltatói jogokat a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa Elnöke gyakorolja. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetértési joggal rendelkezik a költségvetési szerv vezetőjének megbízása, megbízás visszavonása tekintetében állásáról 6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot napjától kell alkalmazni. Kelt: Nyíregyháza, Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Nyíregyházi Gyermekjóléti Alapellátási Intézmény "_" napján kelt, napjától alkalmazandó SZOC/3078-/016 okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának. Kelt: Nyíregyháza, P.H. Magyar Államkincstár 3

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 233/2016.(VIII.25.) számú. határozata

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 233/2016.(VIII.25.) számú. határozata NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 233/2016.(VIII.25.) számú határozata A Nyíregyházi Család -és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának módosítására, továbbá ingatlan használat engedélyezésére

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 11/2015. (1.29.) számú. határozata

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 11/2015. (1.29.) számú. határozata NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 11/2015. (1.29.) számú határozata a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központban a "bentlakásos szociális intézményben nyújtott szakápolás" kiegészítő tevékenységként

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 90/2013.(IV.25.) számú. határozata

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 90/2013.(IV.25.) számú. határozata NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 90/2013.(IV.25.) számú határozata A Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában levő Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ Alapító Okiratának módosításáról

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 231/2012. (IX. 27.) számú határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 231/2012. (IX. 27.) számú határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 231/2012. (IX. 27.) számú határozata a Szociális Gondozási Központ Alapító Okiratának módosításáról, egységes szerkezetben történő elfogadásáról A Közgyűlés

Részletesebben

...t!...~.(. ~. I... fu~~... Faragóné Széles Andrea R E G Y H Á Z A. ...Q~... Jászai Menyhért alpolgármester

...t!...~.(. ~. I... fu~~... Faragóné Széles Andrea R E G Y H Á Z A. ...Q~... Jászai Menyhért alpolgármester NyíREGYHÁZA TELEFON: 7"36 42 524-585i FAX: +36 42 524-586 Ügyiratszá m: SZOC-9978-12j2015 Ügyintéző : dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság Alapító Okiratának

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 125/2018. {Vl.21.) számú. határozata

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 125/2018. {Vl.21.) számú. határozata NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 125/2018. {Vl.21.) számú határozata A Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott Tündérkert Keleti Óvoda és az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató Központ alapító

Részletesebben

Előterjesztés. - a Közgyűléshez -

Előterjesztés. - a Közgyűléshez - NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-S8Si FAX: +36 42 524-586 E-MAIL: NYHSZOC@ NYIREGYHAZA.HU

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 14-./2017. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 14-9-./2016. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 162/2011. (VIII. 25.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 162/2011. (VIII. 25.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 162/2011. (VIII. 25.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 117/2011. (VI.30.) számú határozatának módosításáról, a Gyermekjóléti Központ

Részletesebben

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 459/2015. (XII. 17.) KÖKT határozat a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ alapító okirata módosításáról (17 igen, egyhangú szavazattal) 1. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

18/2015. (XII.23.) TT.

18/2015. (XII.23.) TT. K i v o n a t Tanácsának 2015. december 23-ai ülésének jegyzőkönyvéből: Nádudvari Mikrotérségi Szociális és Gyermekvédelmi Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanácsának 18/2015. (XII.23.) TT. sz. határozata:

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: XX/./2016 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 4. A költségvetési szerv tevékenysége

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 4. A költségvetési szerv tevékenysége 37/2017. (II. 23.) KÖKT határozat a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról (14 igen, egyhangú szavazattal) 1. Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

~K"6'Vá~nc tv. ~ ~rmester l címzetes főjegyző. 1. az előterjesztést megtárgyalta, és. NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK

~K6'Vá~nc tv. ~ ~rmester l címzetes főjegyző. 1. az előterjesztést megtárgyalta, és. NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 202/205.(VII.27.) számú határozata az Alapfokú Köznevelési Intézményeket Működtető Központ alapító okiratának módosításáról A Közgyűlés. az előterjesztést megtárgyalta,

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: E/566203/2/2016. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Szociális Gondozó Központ alapító okiratát

Részletesebben

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 06. január 8-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 4/06.(I.8.) határozat a Kunszentmártoni Szociális Ellátási Központ Alapító Okiratának

Részletesebben

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 412/2015. (XI. 19.) KÖKT határozata a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ alapító okirata módosításáról (15 igen, egyhangú szavazattal) 1. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

R E G Y H Á Z A. .. ~ ~é~ NyíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE.

R E G Y H Á Z A. .. ~ ~é~ NyíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE. NyíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-510; MEGYEI JOGÚ VÁROS FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: ALPOLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU ALPOLGÁRMESTERE Ügyiratszám : SZOC/7431-4/2016.

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 53/2008.(III.03.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 53/2008.(III.03.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 53/2008.(III.03.) számú h a t á r o z a t a a szociális és gyermekjóléti intézmények alapító okiratainak módosításáról A Közgyűlés 1.) az előterjesztést megtárgyalta,

Részletesebben

LJ. ~... Dr. Kovács Ferenc polgármester '

LJ. ~... Dr. Kovács Ferenc polgármester ' NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: SZOC/453-11/2018 Ügyintéző:

Részletesebben

DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA

DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA Okirat száma: 2-653453/2016 Dunaharaszti Város Önkormányzata DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA Okirat száma: 2-653453/2016 Alapító Okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 2. melléklet a... /2016. (VI.24.) határozathoz Okirat száma: 3/AO/ÓTSZEGYII/2016 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 123/2016. (XII.05.) KT.

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási

Részletesebben

Módosító okirat. Házi segítségnyújtás: Herend, Nagyvázsony, Nemesvámos, Szentgál, Tótvázsony, Veszprém közigazgatási területe.

Módosító okirat. Házi segítségnyújtás: Herend, Nagyvázsony, Nemesvámos, Szentgál, Tótvázsony, Veszprém közigazgatási területe. B). melléklet a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézménye alapító okiratának módosításáról szóló Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete /207. (X. 25.) határozatához

Részletesebben

A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Társulási Tanács: Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 9. (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

EI6terjesztés - a Közgyűléshez

EI6terjesztés - a Közgyűléshez 4401, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. Ügyiratszám: 10637/2013.05 Ügyintéző: dr. Krizsai Anita EI6terjesztés - a Közgyűléshez A Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában lev6 Nyíregyházi Szociális Gondozási

Részletesebben

Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) * Fax: (06-32)

Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) * Fax: (06-32) Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-155 Fax: (06-32) 460-918 Száma:1-8/2017. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! Javaslat a Pásztói Gondozási

Részletesebben

Határidő: március 31. Módosító okirat

Határidő: március 31. Módosító okirat 68/2016. (II.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli az Egri Szociális Szolgáltató Intézmény alapító okiratának módosítását, egyben felhatalmazza Eger Megyei

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 105/2015. (XI.16.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 105/2015. (XI.16.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 105/2015. (XI.16.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Szociális Szolgálata Alapító Okiratának jóváhagyásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 9/2007. (I. 22.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 9/2007. (I. 22.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 9/2007. (I. 22.) számú h a t á r o z a t a Nyíregyháza Megyei Jogú Város és Nyírpazony Község Önkormányzata között megkötött intézményfenntartói társulási megállapodás

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32) PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Száma:1-36/2016. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget

Részletesebben

Javaslat intézményi alapító okirat módosítására

Javaslat intézményi alapító okirat módosítására PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Száma:1-157/2016. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget

Részletesebben

~\ Cl Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyz ő

~\ Cl Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyz ő NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 87/2018. (V.31.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott Eszterlánc Északi óvoda alapító oki ratá na k módosításáról A

Részletesebben

...J!..~... Dr. Kovács Ferenc polgármester

...J!..~... Dr. Kovács Ferenc polgármester NyíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. FAX: +36 42 524-501 E-MAIt: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 10637-2/2013.05 Ügyintéző: dr. Krizsai Anita/Metzner Zsolt Előterjesztés - a Közgyűléshez

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27. napján tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27. napján tartandó ülésére III-5 Készítette: dr. Kormányos László jegyző ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. március 27. napján tartandó ülésére Tárgy: A Medgyesegyháza Városi Önkormányzat

Részletesebben

Módosító okirat. Okirat száma:

Módosító okirat. Okirat száma: Okirat száma: Módosító okirat A Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat a Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete által 2014 június 30. napján kiadott, alapító okiratát az államháztartásról

Részletesebben

r ft NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 63415/2012.05 Ügyintéző: dr. Krizsai Anita a Közgyűléshez

r ft NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 63415/2012.05 Ügyintéző: dr. Krizsai Anita a Közgyűléshez NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE -, ' ~-.'& 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf. : 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 E-maii: polgarmester@nyiregyhaza.hu Ügyiratszám: 63415/2012.05

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester Város Polgármestere 051 Biatorbágy, Baross Gábor utca /a. Telefon: 06 3 310-174/14, 144 Fax: 06 3 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Szociális Szolgálat Alapító

Részletesebben

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 1. számú melléklet Okirat száma: A 21/2016 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a XVI. Kertvárosi Egyesített Bölcsőde

Részletesebben

6.'1 r fi f tl" fjv~ R E G Y H Á Z A. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA. SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY ... ~...

6.'1 r fi f tl fjv~ R E G Y H Á Z A. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA. SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY ... ~... NYíREGYHÁZA TELEFON: +36 42 524-585i FAX: +36 42 524-586 Ügyiratszám: SZOCj20681-1j2014 Ügyintéző: Vachler Péter Előterjesztés - a Közgyűléshez a Nyíregyházi Gyermekjóléti Központ Alapító Okiratának módosítására...

Részletesebben

Előterjesztés. az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ- Kapcsolat Központ - Kapcsolat Központ alapító okiratának módosításáról

Előterjesztés. az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ- Kapcsolat Központ - Kapcsolat Központ alapító okiratának módosításáról Előterjesztés az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ- Kapcsolat Központ - Kapcsolat Központ alapító okiratának módosításáról 1. előterjesztés száma: 184 /2016 2. előterjesztést készítő személy

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján az Alsózsolcai Gondozási Központ alapító okiratát a következők

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Mikrotérségi módosításának jóváhagyása Szociális Gondozási

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2018. (III.29..) KT.

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép: A Közgyűlés II-12/314.106/2016. számú határozatának 1. melléklete Okirat száma: 499005/2016. Módosító okirat A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Őszi Napsugár Otthon Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Részletesebben

Okirat száma: 542-2/2016. Módosító okirat

Okirat száma: 542-2/2016. Módosító okirat Okirat száma: 542-2/2016. Módosító okirat A Napsugár Óvoda és Bölcsőde a Polgár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2015. 11. 26. napján kiadott, 7855-6/2015. számú alapító okiratát az államháztartásról

Részletesebben

... m z... Faragóné Széles Andrea. e 1 IÍ1.1 ~rl~ NYÍREGYHÁZA. SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY

... m z... Faragóné Széles Andrea. e 1 IÍ1.1 ~rl~ NYÍREGYHÁZA. SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY 4401 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 4 54-585; FAX: +36 4 54-586 E-MAIL: NYHSZOC@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám

Részletesebben

Módosító okirat. III. Az Alapító okirat kiegészül 2.3. ponttal: A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének

Módosító okirat. III. Az Alapító okirat kiegészül 2.3. ponttal: A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének Okirat száma: 44-2/2015. Módosító okirat Az Esély Szociális és Gyermekjóléti Alapellátási Központ a Csongrád Város Önkormányzata Képviselő-testülete által 2015. március 03. napján kiadott, 46/2015. (III.

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32) PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Száma:1-110/2016. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget

Részletesebben

a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016. (I.28.)KT. határozata A

Részletesebben

Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás

Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás 7300 Komló, Városház tér 3. Tel: 72-584-000 e-mail: komloter@komloikisterseg.hu H A T Á R O Z A T I K I V O N A T A Társulás Tanácsa 2015. május 5-i ülésének

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA Ügyiratszám: 051905/2008/05 Ügyintéző: dr. Krizsai Anita NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42)

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 37. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2016.

Részletesebben

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal A L J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 60/2018. (IV.25.) számú. határozata

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 60/2018. (IV.25.) számú. határozata NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 60/018. (IV.5.) számú határozata A Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott Tündérkert Keleti Óvoda alapító okiratának módosításáról A Közgyűlés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /016 (I.8.), 3/016. (I. 8.) és 4/016. (I. 8.) számú

Részletesebben

Módosító okirat. Okirat száma: I/./2016.

Módosító okirat. Okirat száma: I/./2016. Okirat száma: I/./206. Módosító okirat Az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet a Dombóvár város polgármestere által 205. március 26. napján kiadott, I/../205. számú alapító okiratát az államháztartásról

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: iktató: 7687-4/2016. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 2. sz. melléklet Okirat száma: RKTÖT/9-2/2015. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján arinyamenti Szociális Szolgáltató

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye 1 ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye 2. A költségvetési szerv székhelye: Pápa, Barát u. 9.

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2014. (III. 05.) számú. h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2014. (III. 05.) számú. h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/26/7/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. június 28-i ülésére Tárgy: A) A Veszprémi Kistérség Többcélú

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról ELŐTERJESZTÉS a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! A Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosítására van szükség az alábbiak szerint: A magyar Államkincstár

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat pontjában foglalt táblázat 18. sorában a 3533 irányítószám helyébe 3534 irányítószám lép.

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat pontjában foglalt táblázat 18. sorában a 3533 irányítószám helyébe 3534 irányítószám lép. 1. számú melléklet a Közgyűlés XII-171/315.004/2016. számú határozatához Okirat száma:../2016. Módosító okirat A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény Miskolc Környéki

Részletesebben

A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás. Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény

A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás. Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Bődi Szabolcs Társulás elnöke ALAPÍTÓ OKIRAT A Felső-Kiskunsági

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 25-én tartandó ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 25-én tartandó ülésére. Izsák Város Címzetes Főjegyzőjétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 207. április 25-én tartandó ülésére. Tárgy: Önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának jóváhagyása. Tisztelt

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Nevelési Intézményi Társulás Záhony Zsurk Győröcske 4625 Záhony, Ady Endre út 35. Telefonszám: 45/525-508/512 mellék Fax: 45/525-505 E-mail: zahony@zahony.hu; polgarmester@zahony.hu Szám: 2/497/2016. Előkészítő:

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának

Részletesebben

a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának december 15-i nyilvános ülésére

a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának december 15-i nyilvános ülésére 2. NAPIREND Ügyiratszám: 1/65-7/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának 2016. december 15-i nyilvános ülésére Tárgy: A Szociális

Részletesebben

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a H a t á r o z a t t e r v e z e t A Képviselő-testület NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a Kistérségi Szociális Központ alapító okiratának felülvizsgálata

Részletesebben

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2015. (III. 26.) határozata:

Részletesebben

a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának február 17-i nyilvános ülésére

a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának február 17-i nyilvános ülésére 3. NAPIREND Ügyiratszám: 1/65-1/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának 2016. február 17-i nyilvános ülésére Tárgy: A Szociális és

Részletesebben

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére Ikt.szám: 5603-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyerdő Bölcsőde alapító okiratának módosítása Előterjesztő:

Részletesebben

KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 0/05. (IV..) ÖH. A Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának módosítása Határozat.) Város Önkormányzatának

Részletesebben

KIVONAT. 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása.

KIVONAT. 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása. KIVONAT A Képviselő-testület 2017. január 26-án megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása

Részletesebben

/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat /206. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító és irányító szerv a Kerekegyházi

Részletesebben

ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/ ; Fax: 46/

ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/ ; Fax: 46/ .sz. melléklet ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 357 Alsózsolca, Kossuth L. út 38. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-02 polg.hiv@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város Önkormányzat képviselő-testületének

Részletesebben

szervezeti átalakításával kapcsolatos döntéselae. polgármester a Képviselő-testület május 26-i ülésére

szervezeti átalakításával kapcsolatos döntéselae. polgármester a Képviselő-testület május 26-i ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. május 26-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Mézeskalács Bölcsőde és a Gödöllői Palotakert Bölcsőde szervezeti átalakításával kapcsolatos

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 1/2015AO Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján az Általános Iskolai, Óvodai és Egészségügyi Gondnokság

Részletesebben

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 30/2014.(II.13.) határozat a Alapító Okiratának módosításáról 1.) Kunszentmárton

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. június 30-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Részletesebben

/t -.q-1 Dr. Kovács Ferenc polgármester

/t -.q-1 Dr. Kovács Ferenc polgármester NYíREGYHÁZA 440 NVíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRM ESTERE TElEFON: i 3642524-500 FAX: +36 42 524-50 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA_HU Ügyiratszám: JKABj68-j206 Ügyintéző : dr.berényi

Részletesebben

Módosító okirat. Okirat száma:07-7/1349-9/2017.

Módosító okirat. Okirat száma:07-7/1349-9/2017. Okirat száma:07-7/1349-9/2017. Módosító okirat A a Pécs Közgyűlése által 2016. február 29. napján kiadott 07-7/399-7/2016. számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A.

Részletesebben

Módosító okirat. A határozat visszavonva a 81/2017. (II. 9.) határozattal. 628/2016. (XII. 7.) Egészségügyi Központ alapító okiratának módosítása

Módosító okirat. A határozat visszavonva a 81/2017. (II. 9.) határozattal. 628/2016. (XII. 7.) Egészségügyi Központ alapító okiratának módosítása A határozat visszavonva a 81/2017. (II. 9.) határozattal 628/2016. (XII. 7.) Egészségügyi Központ alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

JAVASLAT. Intézményi alapító okiratok javítására

JAVASLAT. Intézményi alapító okiratok javítására PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-3) *460-55 FAX: (06-3) 460-98 Szám: -43/05. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Intézményi alapító okiratok

Részletesebben

...~... NYíREGYHÁZA. a Közgyűléshez - SZOCIÁLIS OSZTÁLY. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA

...~... NYíREGYHÁZA. a Közgyűléshez - SZOCIÁLIS OSZTÁLY. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA TELEFON: +3642 524-585; FAX: +3642524-586 Ügyiratszám: 8591-2/2013.05 Ügyintéző: dr. Krizsai Anita Előterjesztés a Közgyűléshez - Nyírségi Tőbbcélú Kistérségi Társulás és Ibrány Város Önkormányzata között

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 12-ej ülésének.25. napirendi pontja

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 12-ej ülésének.25. napirendi pontja Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. december 12-ej ülésének.25. napirendi pontja TárEv: A Paksi Gyógyászati Központ Alapító Okiratának módosítása Előadó: Szabó Péter polgármester Véleményező:

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 12. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Városgondnokság alapító okiratának módosítása

Részletesebben

1.) elfogadja a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Alapító Okiratának 1. számú melléklet szerinti

1.) elfogadja a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Alapító Okiratának 1. számú melléklet szerinti NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 29/2018. (11.22.} számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár alapító okiratának

Részletesebben

Előterjesztés. Gondozási Központ és Községi Könyvtár alapító okiratának módosítása,

Előterjesztés. Gondozási Központ és Községi Könyvtár alapító okiratának módosítása, Az... napirendi ponthoz Előterjesztés Napirend: Gondozási Központ és Községi Könyvtár alapító okiratának módosítása, Előterjesztő: a Polgármester Előzmények: 71/2015. (VI. 26.) 26/2013. (III. 13) 67/2012.

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 149/2013. (VIII. 28.) számú. h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 149/2013. (VIII. 28.) számú. h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 370 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete 208. december 4-i ülésén megtárgyalta a Szécsényi Cseperedő Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának

Részletesebben