Módosító okirat. 1. Az alapító okirat pontjában foglalt táblázat 18. sorában a 3533 irányítószám helyébe 3534 irányítószám lép.

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Módosító okirat. 1. Az alapító okirat pontjában foglalt táblázat 18. sorában a 3533 irányítószám helyébe 3534 irányítószám lép."

Átírás

1 1. számú melléklet a Közgyűlés XII-171/ /2016. számú határozatához Okirat száma:../2016. Módosító okirat A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény Miskolc Környéki Önkormányzati Társulása által április 8. napján kiadott alapító okiratát az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése.számú határozatára figyelemmel a következők szerint módosítom: 1. Az alapító okirat pontjában foglalt táblázat 18. sorában a 3533 irányítószám helyébe 3534 irányítószám lép. 2. Az alapító okirat pontja helyébe a következő rendelkezés lép: megnevezése: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 3. Az alapító okirat pontja helyébe a következő rendelkezés lép: megnevezése: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 4. Az alapító okirat pontja helyébe a következő rendelkezés lép: Család- és gyermekjóléti szolgáltatás vonatkozásában feladat-ellátási megállapodás alapján: Bükkszentkereszt, Harsány, Kistokaj, Mályi, Miskolc, Nyékládháza, Ónod, Répáshuta, Sajóbábony, Sajóecseg, Sajókeresztúr, Sajólád, Sajópálfala, Sajópetri, Sajósenye, Sajóvámos, Szirmabesenyő. 5. Az alapító okirat pontja helyébe a következő rendelkezés lép: Házi segítségnyújtás vonatkozásában feladat-ellátási megállapodás alapján: Berzék, Bőcs, Emőd, Kistokaj, Köröm, Mályi, Miskolc, Muhi, Nyékládháza, Ónod, Sajóbábony, Sajóhídvég, Sajólád, Szirmabesenyő. 6. Az alapító okirat pontja helyébe a következő rendelkezés lép: Gyermekek átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása; Családok átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása vonatkozásában feladat-ellátási megállapodás alapján: Berzék, Bőcs, Bükkszentkereszt, Emőd, Harsány, Kistokaj, Köröm, Mályi, Miskolc, Muhi, Nagycsécs, Nyékládháza, Ónod, Répáshuta, Sajóbábony, Sajóecseg, Sajóhídvég, Sajókeresztúr, Sajólád, Sajóörös, Sajósenye, Sajóvámos, Szirmabesenyő.

2 7. Az alapító okirat 5.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A költségvetési szerv vezetőjét a magasabb vezetői feladatok ellátásával, előzetes pályázati eljárást követően Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése bízza meg a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 23. -a alapján, legfeljebb 5 évig terjedő határozott időre. A munkáltatói jogkör gyakorlója Miskolc Megyei Jogú Város Polgármestere. Jelen módosító okiratot január 01. napjától kell alkalmazni. Kelt: Miskolc, november... P.H.. Dr. Kriza Ákos polgármester

3 Okirat száma:./ számú melléklet a Közgyűlés XII-171/ /2016. számú határozatához Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A -a alapján a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény alapító okiratát a következők szerint adom ki: 1.1. A költségvetési szerv 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye: megnevezése: Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény rövidített neve: MESZEGYI 1.2. A költségvetési szerv székhelye: 3530 Miskolc, Arany János utca telephelyei: telephely megnevezése telephely címe Miskolc, Andrássy utca Miskolc, Bajcsy Zsilinszky utca Miskolc, Balassa utca Miskolc, Bartók Béla utca Miskolc, Bokréta utca Miskolc, Bollóalja utca Miskolc, Dózsa György utca Miskolc, Egyetem út Miskolc, Fazola Henrik utca Miskolc, Hadirokkantak útja Miskolc, Hajós Alfréd utca Miskolc, Palota utca Miskolc, Jedlik Ányos utca 3/a Miskolc, Kabar utca Miskolc, Kacsóh Pongrác utca 8.

4 Miskolc, Kassai utca Miskolc, Klapka György utca Miskolc, Könyves Kálmán utca Miskolc, Középszer utca Miskolc, Kuruc utca 65/a Miskolc, Mátyás király utca Miskolc, Petneházy Dávid utca Miskolc, Selyemrét utca Miskolc, Sütő János utca Miskolc, Szemere Bertalan utca Miskolc, Szentgyörgy út Miskolc, Szilvás utca Miskolc, Szondi György u Miskolc, Testvérvárosok útja A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye 1 Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ 3530 Miskolc, Arany János utca A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének megnevezése: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése székhelye: 3525 Miskolc, Városház tér A költségvetési szerv fenntartójának megnevezése: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata székhelye: 3525 Miskolc, Városház tér A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény és a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény alapján szociális és gyermekjóléti ellátást nyújtó költségvetési szerv

5 4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése M.n.s. egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: Egyéb szociális ellátás. Az egyének és a családok részére, otthonukban vagy máshol nyújtott szociális szolgáltatások A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Start-munka program - Téli közfoglalkoztatás Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás Egyéb szabadidős szolgáltatás Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés Bentlakásos, nem kórházi ellátás, ápolás Pszichiátriai betegek nappali ellátása Pszichiátriai betegek közösségi alapellátása Szenvedélybetegek közösségi alapellátása (kivéve: alacsonyküszöbű ellátás) Támogató szolgáltatás fogyatékos személyek részére Időskorúak átmeneti ellátása Demens betegek átmeneti ellátása Idősek nappali ellátása Demens betegek nappali ellátása

6 Gyermekek átmeneti ellátása Gyermekek napközbeni ellátása Gyermekek bölcsődei ellátása Gyermekétkeztetés bölcsődében, fogyatékosok nappali intézményében Munkahelyi étkeztetés bölcsődében Intézményen kívüli gyermekétkeztetés Család és gyermekjóléti szolgáltatások Család és gyermekjóléti központ Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások Szociális étkeztetés Házi segítségnyújtás 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Család- és gyermekjóléti szolgáltatás, támogató szolgáltatás, bentlakásos átmeneti elhelyezést nyújtó idősek gondozóházai, étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, bölcsődei ellátás, közösségi ellátás tekintetében Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területe Család- és gyermekjóléti központ vonatkozásában a Miskolci Járást alkotó települések lakossága, közigazgatási területe: Alsózsolca, Arnót, Berzék, Bőcs, Bükkaranyos, Bükkszentkereszt, Emőd, Felsőzsolca, Gesztely, Harsány, Hernádkak, Hernádnémeti, Kisgyőr, Kistokaj, Kondó, Köröm, Mályi, Miskolc, Nyékládháza, Onga, Ónod, Parasznya, Radostyán, Répáshuta, Sajóbábony, Sajóecseg, Sajóhídvég, Sajókápolna, Sajókeresztúr, Sajólád, Sajólászlófalva, Sajópálfala, Sajópetri, Sajósenye, Sajóvámos, Sóstófalva, Szirmabesenyő, Újcsanálos, Varbó Család- és gyermekjóléti szolgáltatás vonatkozásában feladat-ellátási megállapodás alapján: Bükkszentkereszt, Harsány, Kistokaj, Mályi, Miskolc, Nyékládháza, Ónod, Répáshuta, Sajóbábony, Sajóecseg, Sajókeresztúr, Sajólád, Sajópálfala, Sajópetri, Sajósenye, Sajóvámos, Szirmabesenyő Házi segítségnyújtás vonatkozásában feladat-ellátási megállapodás alapján: Berzék, Bőcs, Emőd, Kistokaj, Köröm, Mályi, Miskolc, Muhi, Nyékládháza, Ónod, Sajóbábony, Sajóhídvég, Sajólád, Szirmabesenyő Gyermeke átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása; Családok átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása vonatkozásában feladat-ellátási megállapodás alapján: Berzék, Bőcs, Bükkszentkereszt, Emőd, Harsány, Kistokaj, Köröm, Mályi, Miskolc, Muhi, Nagycsécs, Nyékládháza, Ónod, Répáshuta, Sajóbábony, Sajóecseg, Sajóhídvég, Sajókeresztúr, Sajólád, Sajóörös, Sajósenye, Sajóvámos, Szirmabesenyő.

7 4.6. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységének felső határa: 15 % 5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A költségvetési szerv vezetőjét a magasabb vezetői feladatok ellátásával, előzetes pályázati eljárást követően Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése bízza meg a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 23. -a alapján, legfeljebb 5 évig terjedő határozott időre. A munkáltatói jogkör gyakorlója Miskolc Megyei Jogú Város Polgármestere A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony A közalkalmazottakról szóló évi XXXIII. törvény 2 munkaviszony A Munka törvénykönyvéről szóló évi I. törvény 6. Záró rendelkezés: Jelen alapító okiratot január 01. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény március 13. napján kelt alapító okiratát visszavonom. Kelt: Miskolc, november Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény november....napján kelt, január 1. napjától alkalmazandó../2016. okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalomnak. Kelt: P.H. Magyar Államkincstár

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: E/566203/2/2016. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Szociális Gondozó Központ alapító okiratát

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép: A Közgyűlés II-12/314.106/2016. számú határozatának 1. melléklete Okirat száma: 499005/2016. Módosító okirat A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Őszi Napsugár Otthon Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Részletesebben

841907 Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel 881011 Idősek nappali ellátása

841907 Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel 881011 Idősek nappali ellátása ALAPÍTÓ OKIRAT Az Onga és Társult Települések Szociális és Gyermekjóléti Társulási Tanácsa (továbbiakban Társulási Tanács) az államháztartásról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény rendelkezései alapján az

Részletesebben

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 412/2015. (XI. 19.) KÖKT határozata a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ alapító okirata módosításáról (15 igen, egyhangú szavazattal) 1. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Módosító Okirat. 1. Az Alapító okirat bevezető rendelkezése helyébe a következő rendelkezés lép:

Módosító Okirat. 1. Az Alapító okirat bevezető rendelkezése helyébe a következő rendelkezés lép: IX-262/3443/2012. sz. határozatának 4. sz. melléklet Módosító Okirat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény valamint az államháztartásról szóló törvény

Részletesebben

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 06. január 8-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 4/06.(I.8.) határozat a Kunszentmártoni Szociális Ellátási Központ Alapító Okiratának

Részletesebben

Módosító okirat. Okirat száma: I/./2016.

Módosító okirat. Okirat száma: I/./2016. Okirat száma: I/./206. Módosító okirat Az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet a Dombóvár város polgármestere által 205. március 26. napján kiadott, I/../205. számú alapító okiratát az államháztartásról

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 105/2015. (XI.16.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 105/2015. (XI.16.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 105/2015. (XI.16.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Szociális Szolgálata Alapító Okiratának jóváhagyásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Szociális Szolgálat Alapító

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32) PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Száma:1-36/2016. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget

Részletesebben

Módosító okirat. III. Az Alapító okirat kiegészül 2.3. ponttal: A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének

Módosító okirat. III. Az Alapító okirat kiegészül 2.3. ponttal: A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének Okirat száma: 44-2/2015. Módosító okirat Az Esély Szociális és Gyermekjóléti Alapellátási Központ a Csongrád Város Önkormányzata Képviselő-testülete által 2015. március 03. napján kiadott, 46/2015. (III.

Részletesebben

Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás

Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás 7300 Komló, Városház tér 3. Tel: 72-584-000 e-mail: komloter@komloikisterseg.hu H A T Á R O Z A T I K I V O N A T A Társulás Tanácsa 2015. május 5-i ülésének

Részletesebben

Alapító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye. A Közgyűlés IV-38/ /2016. sz. határozatának melléklete

Alapító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye. A Közgyűlés IV-38/ /2016. sz. határozatának melléklete A Közgyűlés IV-38/314.195/2016. sz. határozatának melléklete Okirat száma: 314167-1/2016. Alapító okirat Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Miskolci Egészségfejlesztési

Részletesebben

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2015. (III. 26.) határozata:

Részletesebben

Javaslat intézményi alapító okirat módosítására

Javaslat intézményi alapító okirat módosítására PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Száma:1-157/2016. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester Város Polgármestere 051 Biatorbágy, Baross Gábor utca /a. Telefon: 06 3 310-174/14, 144 Fax: 06 3 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /016 (I.8.), 3/016. (I. 8.) és 4/016. (I. 8.) számú

Részletesebben

18/2015. (XII.23.) TT.

18/2015. (XII.23.) TT. K i v o n a t Tanácsának 2015. december 23-ai ülésének jegyzőkönyvéből: Nádudvari Mikrotérségi Szociális és Gyermekvédelmi Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanácsának 18/2015. (XII.23.) TT. sz. határozata:

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 37. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2016.

Részletesebben

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 459/2015. (XII. 17.) KÖKT határozat a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ alapító okirata módosításáról (17 igen, egyhangú szavazattal) 1. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Előterjesztés. az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ- Kapcsolat Központ - Kapcsolat Központ alapító okiratának módosításáról

Előterjesztés. az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ- Kapcsolat Központ - Kapcsolat Központ alapító okiratának módosításáról Előterjesztés az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ- Kapcsolat Központ - Kapcsolat Központ alapító okiratának módosításáról 1. előterjesztés száma: 184 /2016 2. előterjesztést készítő személy

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 2. melléklet a... /2016. (VI.24.) határozathoz Okirat száma: 3/AO/ÓTSZEGYII/2016 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról ELŐTERJESZTÉS a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! A Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosítására van szükség az alábbiak szerint: A magyar Államkincstár

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32) PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Száma:1-110/2016. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget

Részletesebben

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 30/2014.(II.13.) határozat a Alapító Okiratának módosításáról 1.) Kunszentmárton

Részletesebben

a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016. (I.28.)KT. határozata A

Részletesebben

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 1. A Társulási Megállapodás 4.2. pontja helyébe az alábbi szöveg lép:

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 1. A Társulási Megállapodás 4.2. pontja helyébe az alábbi szöveg lép: A Közgyűlés IX-137/271.644/2015. számú határozatának melléklete MÓDOSÍTÓ OKIRAT Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa a 2013. július 1. napján hatályba lépett Társulási Megállapodást,

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 3-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 3-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Önkormányzat Képviselő-testületének 01. december -án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Önkormányzata Képviselő-testületének 10/01. (XII..) határozata A Benedek Elek

Részletesebben

Módosító okirat. Okirat száma:

Módosító okirat. Okirat száma: Okirat száma: Módosító okirat A Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat a Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete által 2014 június 30. napján kiadott, alapító okiratát az államháztartásról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 15/2016. (V.20.) önkormányzati rendelete

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 15/2016. (V.20.) önkormányzati rendelete MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZT KÖZGYŰLÉSÉNEK 15/2016. (V.20.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásokról és azok igénybevételéről szóló 21/2010. (VI.30.)

Részletesebben

A képviselő-testület május 17-i rendkívüli zárt ülésén hozott döntés:

A képviselő-testület május 17-i rendkívüli zárt ülésén hozott döntés: A képviselő-testület 016. május 17-i rendkívüli zárt ülésén hozott döntés: 10/016. Kth. Termőföld adás-vételi szerződés jóváhagyás megadásához a helyi földbizottság által kiadott állásfoglalás ellen benyújtott

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 1/2015AO Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján az Általános Iskolai, Óvodai és Egészségügyi Gondnokság

Részletesebben

DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA

DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA Okirat száma: 2-653453/2016 Dunaharaszti Város Önkormányzata DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA Okirat száma: 2-653453/2016 Alapító Okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Részletesebben

a.) Házi segítségnyújtás: Berzék, Bőcs, Köröm, Emőd, Nyékládháza, Ónod, Sajóhídvég, Mályi, Sajólád, Muhi, Kistokaj, települések vonatkozásában

a.) Házi segítségnyújtás: Berzék, Bőcs, Köröm, Emőd, Nyékládháza, Ónod, Sajóhídvég, Mályi, Sajólád, Muhi, Kistokaj, települések vonatkozásában MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 11/2014. (V.12.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásokról és azok igénybevételéről szóló 21/2010. (VI.30.) önkormányzati

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 73/06. (VIII. 5.) KÖKT határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról (5 igen, egyhangú szavazattal). Budapest

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Hétszínvirág

Részletesebben

Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács 2013. november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács 2013. november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács 2013. november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 14/2013.(XI.29.) sz. határozat: Csorba Mikro-térségi Szociális Alapszolgáltatási

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A III. számú határozati javaslat 2. melléklete Okirat száma:.../2015 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Miskolci

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 10. napirendi pont: Előterjesztés óvodák alapító okiratának módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 10. napirendi pont: Előterjesztés óvodák alapító okiratának módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Önkormányzat Közgyűlése 2016. június 30-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 10. napirendi pont: Előterjesztés óvodák alapító okiratának

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Mikrotérségi módosításának jóváhagyása Szociális Gondozási

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A Közgyűlés V-// sz határozatának melléklete Okirat száma: / Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló évi CXCV törvény /A -a alapján a Miskolci Közintézmény-működtető

Részletesebben

Okirat száma: 542-2/2016. Módosító okirat

Okirat száma: 542-2/2016. Módosító okirat Okirat száma: 542-2/2016. Módosító okirat A Napsugár Óvoda és Bölcsőde a Polgár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2015. 11. 26. napján kiadott, 7855-6/2015. számú alapító okiratát az államháztartásról

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II.16.) KT. sz.

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okiratban 1.1. pont alatt szerepel a következő alponttal egészül ki:

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okiratban 1.1. pont alatt szerepel a következő alponttal egészül ki: Okirat száma: A Közgyőlés 15/2017. (II.17.) számú határozatának 1. számú melléklete Módosító okirat A Miskolci Önkormányzati Rendészet, a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által, 2013.

Részletesebben

az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról

az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat

A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat 1. sz. melléklet a 179/2014. (VII. 24.) önkormányzati határozathoz A Alapító Okiratát Módosító Okirat Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete által 2014. május 28-án kiadott 135/2014. (V.28.)

Részletesebben

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 29-én tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 325/2015.(X.29.) határozat a Városi Egészségügyi Központ Alapító Okiratának

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 11/2015. (1.29.) számú. határozata

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 11/2015. (1.29.) számú. határozata NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 11/2015. (1.29.) számú határozata a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központban a "bentlakásos szociális intézményben nyújtott szakápolás" kiegészítő tevékenységként

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi utca 11. Telefon: 85/501-000 Telefax: 85/501-055 Ügyiratszám: 1858/3/2016. 9. számú előterjesztés E L Ő T E R J E S Z T É S Marcali Város

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Nevelési Intézményi Társulás Záhony Zsurk Győröcske 4625 Záhony, Ady Endre út 35. Telefonszám: 45/525-508/512 mellék Fax: 45/525-505 E-mail: zahony@zahony.hu; polgarmester@zahony.hu Szám: 2/497/2016. Előkészítő:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására Püspökladány Város Polgármesterétől 450 Püspökladány, Bocskai u.. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására

Részletesebben

Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére Melléklet. Alapító okirat

Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére Melléklet. Alapító okirat Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére 2015.07.13. /2015.(...) képviselő-testületi határozat Tárgy: a Bátai Pitypang Óvoda alapító okiratának elfogadása Báta Községi

Részletesebben

A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat

A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat A 112/2014. (IV. 25.) határozat 1. melléklete A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. december 19-én

Részletesebben

JAVASLAT. Intézményi alapító okiratok javítására

JAVASLAT. Intézményi alapító okiratok javítására PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-3) *460-55 FAX: (06-3) 460-98 Szám: -43/05. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Intézményi alapító okiratok

Részletesebben

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 2194/3/2015. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Marcali Városi Önkormányzat Gazdasági Műszaki

Részletesebben

KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 0/05. (IV..) ÖH. A Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának módosítása Határozat.) Város Önkormányzatának

Részletesebben

5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére

5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére 5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: A Tapolcai Kertvárosi Óvoda

Részletesebben

Határidő: 2012. december 31. MÓDÓSÍTÓ OKIRAT

Határidő: 2012. december 31. MÓDÓSÍTÓ OKIRAT K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. december 13-i ülésének jegyzőkönyvéből 736/2012. (XII.13.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Gyermekjóléti

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 2. sz. melléklet Okirat száma: RKTÖT/9-2/2015. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján arinyamenti Szociális Szolgáltató

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 3/2016. (II. 11.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Részletesebben

Előterjesztés. Gondozási Központ és Községi Könyvtár alapító okiratának módosítása,

Előterjesztés. Gondozási Központ és Községi Könyvtár alapító okiratának módosítása, Az... napirendi ponthoz Előterjesztés Napirend: Gondozási Központ és Községi Könyvtár alapító okiratának módosítása, Előterjesztő: a Polgármester Előzmények: 71/2015. (VI. 26.) 26/2013. (III. 13) 67/2012.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet 2014. január 1-től hatályos alapító okiratát az államháztartásról

Részletesebben

Melléklet: 1. sz. Határozati javaslat Szavazás módja: 2. sz. Alapító okirat egyszerű többség

Melléklet: 1. sz. Határozati javaslat Szavazás módja: 2. sz. Alapító okirat egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. DECEMBER 8-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1126-6/2016/SZ.. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB V. NAPIREND Tárgy: Javaslat intézményi

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv: Debrecen Megyei Jogú Város Idősek Háza

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv: Debrecen Megyei Jogú Város Idősek Háza Sorszám: D/3. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv: Debrecen Megyei Jogú Város Idősek Háza 1.1. Székhelye: 4032 Debrecen, Pallagi út 9. sz. 1.2. Telephelye: 4030 Debrecen, Szávay Gyula u. 55/F. 2. Jogszabályban

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2016. (II.15.)KT. határozata

Részletesebben

Előterjesztés Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-ai ülésére

Előterjesztés Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-ai ülésére Pusztaszer Község Polgármesterétől Előterjesztés Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 05. november 6-ai ülésére Tárgy: Gyermekjóléti Intézmény alapító okiratának módosítása Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján az Alsózsolcai Gondozási Központ alapító okiratát a következők

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 48/2015. (VI.29.) KT. sz.

Részletesebben

81/2016. (IV. 28.) önkormányzati határozat. Heves Városi Óvodák és Bölcsőde Köznevelési Intézmény Alapító Okiratának elfogadása

81/2016. (IV. 28.) önkormányzati határozat. Heves Városi Óvodák és Bölcsőde Köznevelési Intézmény Alapító Okiratának elfogadása 8/06. (IV. 8.) önkormányzati határozat Intézmény Alapító Okiratának elfogadása Heves Város Önkormányzat megtárgyalta a Intézmény Módosító Okiratának és Alapító Okiratának elfogadása tárgyában előterjesztett

Részletesebben

2. A Képviselő-testület dokumentumok aláírására felhatalmazza a

2. A Képviselő-testület dokumentumok aláírására felhatalmazza a Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 64/2015. (VII.22.)KT határozata A Kommunális Szolgáltató és Közfoglalkoztatási Intézmény alapító okiratának módosításáról Cibakháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 237/206. (VI. 23.) KÖKT határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról (5 igen, egyhangú szavazattal). Budapest

Részletesebben

3. számú előterjesztés

3. számú előterjesztés 3. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Bárka Kőbányai Szociális és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma:./2015. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye alapító okiratát

Részletesebben

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 2196//2015. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont alapító

Részletesebben

Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény, Művelődési Központ és Könyvtár Alapító Okiratának módosításáról

Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény, Művelődési Központ és Könyvtár Alapító Okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -26/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi

Részletesebben

KIVONAT. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2013. december 19-i ülésén készült jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2013. december 19-i ülésén készült jegyzőkönyvéből KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2013. december 19-i ülésén készült jegyzőkönyvéből 656/2013. (XII.19.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja a Gyermekjóléti

Részletesebben

~SVÁRDAVÁROSÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (11.26.) ÖKT. határozata

~SVÁRDAVÁROSÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (11.26.) ÖKT. határozata I ~SVÁRDAVÁROSÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (11.26.) ÖKT. határozata a Várday István Városi Könyvtár alapító okiratának módosításáról, és egységes szerkezetbe foglalásáról A Képviselő-testület

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés a Soproni Szociális Intézmény alapító okiratának módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés a Soproni Szociális Intézmény alapító okiratának módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2016. szeptember 29-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés a Soproni Szociális

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S 134/2015. (XI.26.) sz. előterjesztés Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-ai rendes ülésére Tárgy: Javaslat a Budakalászi Bölcsőde, a Nyitnikék

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép: A III. számú határozati javaslat 1. melléklete Okirat száma:.../2015 Módosító okirat A Miskolci Közintézmény-működtető Központ Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által 2014. december

Részletesebben

7. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S

7. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S 7. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 29. napjára összehívott rendkívüli ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Kapcsolat Központ

Részletesebben

1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.

1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33. Okirat száma: A 39/2015.(III.19.) határozat 1. melléklete Módosító okirat A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Sajószentpéter Városi Önkormányzat képviselő-testülete által 2014. február 27. napján kiadott,

Részletesebben

J A V A S L A T a Város- és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény Alapító Okiratának módosítására

J A V A S L A T a Város- és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény Alapító Okiratának módosítására J A V A S L A T a Város- és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény Alapító Okiratának módosítására Ózd, 2015. május 28. Előterjesztő: Város- és Sportlétesítményüzemeltető Intézmény Intézményvezetője Előkészítő:

Részletesebben

K I V O N A T a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 88/2015. (IX.30.) önkormányzati határozatából. K.m.f.

K I V O N A T a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 88/2015. (IX.30.) önkormányzati határozatából. K.m.f. K I V O N A T a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 88/205. (IX.0.) önkormányzati határozatából a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az önkormányzati hatósági ügyekben, az

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2014. (II. 27.) KT.

Részletesebben

Javaslat az Öttevényi Mackó-kuckó Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására

Javaslat az Öttevényi Mackó-kuckó Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására Öttevény Község Polgármesterétől Öttevény, Fő u. 100. 5. napirend Javaslat az Öttevényi Mackó-kuckó Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület! Az Öttevényi

Részletesebben

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28) 10 KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133, Fax: (28)-470-357 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Városi Óvoda

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Buj Község Önkormányzat Képviselő-testület 183/2016. (II.15.) határozata Buj Község Önkormányzata Képviselő testületének a Buji Aranyalma Egységes Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának a kormányzati funkciók

Részletesebben

KIVONAT. a Képviselő-testület 2015. április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

KIVONAT. a Képviselő-testület 2015. április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat Lajosmizse Város KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 43/05. (IV..) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása

Részletesebben

6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/ ; fax: 63/ ; honlap:

6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/ ; fax: 63/ ;   honlap: 0Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől Csanytelek Község Önkormányzata J e g y z ő j é t ő l 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Társulási Tanács: Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 9. (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A Közgyűlés VII-107/14.49/016. számú határozatának. melléklete Okirat száma: Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján

Részletesebben

INTÉZMÉNYFENNTARTÓI TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI FELADAT ELLÁTÁS közös megegyezéssel történő megszüntetése

INTÉZMÉNYFENNTARTÓI TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI FELADAT ELLÁTÁS közös megegyezéssel történő megszüntetése IX-191/5317/2013. sz. határozat 1. sz. melléklete INTÉZMÉNYFENNTARTÓI TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI FELADAT ELLÁTÁS közös megegyezéssel történő megszüntetése amely

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi utca. Telefon: 85/50-000 Telefax: 85/50-055 Ügyiratszám: 6278//206. 9. számú előterjesztés E L Ő T E R J E S Z T É S Marcali Város Önkormányzata

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 233/2016.(VIII.25.) számú. határozata

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 233/2016.(VIII.25.) számú. határozata NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 233/2016.(VIII.25.) számú határozata A Nyíregyházi Család -és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának módosítására, továbbá ingatlan használat engedélyezésére

Részletesebben