Kézműves élelmiszerek a főváros szívében

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kézműves élelmiszerek a főváros szívében"

Átírás

1 Az iskola es tanéve már a hatvanötödik, ugyanis jogelődjét, a 2. számú Élelmiszeripari Tanulóiskolát 1953-ban alapították. Feladata sütőipari szakmunkásképzés volt, amihez annak idején négy sütőipari tanműhely szolgáltatta a gyakorlati oktatási hátteret. Az Andrássy úti központi épületben folyik az elméleti képzés Az iskola is végigjárta a szakmunkásképzés és a szakképzés oktatáspolitikája diktálta sűrűn változó, rögös utat, de alapvetően mindig a sütő- és cukrászipari képzés maradt a fő profilja, sőt, sütőipari szakmunkásképzése a kihelyezett osztályokkal szinte az egész országot behálózta. Az es tanévben jelentősen javultak az elméleti oktatás feltételei, ekkor költözött az iskola az Andrássy út 100. alatti épületbe. Az ÉDOSZ klubházát kapták meg. Az ös tanévben itt is beindult a szakközépiskolai képzés, a végzős tanulók ekkor kaptak először érettségit és szakmunkás bizonyítványt is. Az iskola 1967-ben vette fel Pesti Barnabás nevét. 1. oldal (összes: 9)

2 Molnár Zoltán: az iskola képzési kínálata a mai kor követelményeit figyelembe véve alakult 2. oldal (összes: 9)

3 A képzés új szakkal bővült, megindult a tejipari szakközépiskolai képzés, majd es tanévben megkezdődött az élelmiszer-analitikus technikusképzés is ban költözött az iskola elméleti képzése és tanügyi központja a mai helyére, az Andrássy út alá. A patinás műemléképület a világörökség részét képező homlokzati résszel és kazettás körfolyosóval 1875 óta oktatási célokat szolgál. A költözéssel egyidejűleg korszerű analitikai és mikrobiológiai laborokat alakítottak ki, majd ban fölépült az Almádi utcai új sütőipari tanműhely, korszerű kémiai laborral, géptani oktatókabinetekkel. Az es tanévben a szakközépiskolai képzés ismét átalakult, a már 5 éves képzés technikus képesítővizsgával zárult. Ez a képzési forma a sütőipari, édesipari, a tejipari, és az élelmiszeranalitikus szakokon indult. Új feladat lett az élelmiszeripari gépész technikus-képzés, ami viszont az es tanévben meg is szűnt ban újrakezdődött a beiskolázás a malomipari szakmunkásképzésbe. Az es tanévben kezdődött az első pék-cukrász szakmunkásképző osztály ben gimnáziumi osztályok is indultak. Az élelmiszeripari szakmacsoportban pedig től minden évben egy szakközépiskolai osztályt indítottak egy világbanki program keretében, a világbanki tanterv tematikáját követve. A tanulók száma jócskán megnövekedett, ezért ben az Almádi utcai tanműhelyben emeletráépítéssel 12 új tantermet alakítottak ki ben édesipari tanműhely kialakításával javítottak az édesipari oktatás gyakorlati feltételein, kezdetben a Nestlé-gyárban, majd 1999-től az Almádi úton tól, a világbanki pályázat elnyerésével az informatikai szakmacsoportban is indult egy osztály az iskolában. Ennek keretében húsz munkaállomásos számítógépteremhez, korszerű labor- és informatikai oktatást segítő eszközökhöz jutott az iskola. 3. oldal (összes: 9)

4 Gyakorlaton a pék tanműhelyben A tanév volt az érettségire épülő sütő-cukrász technikusképzés első éve, a tanévben pedig, a Szegedi Élelmiszeripari Főiskolával együttműködve, beindult az élelmiszeripari menedzserképzés, Akkreditált Felsőfokú Szakképzés (AFSZ) keretében. 4. oldal (összes: 9)

5 Az iskola neve és szervezeti felépítése, hovatartozása is többször változott. Jelenleg az Agrárminisztérium az iskola fenntartója, és az AgrárSzakképző Iskolák Hálózatának (ASZIH) tagja. Az intézmény képzési szerkezetéről, képzéséről, fejlesztési terveiről Molnár Zoltán igazgatóval beszélgettünk, a gyakorlati oktatás színtereit, a tanműhelyeket pedig Galicz István gyakorlati oktatásvezető mutatta be. Sokat elmond az iskola, a szakma és az oktatás vonzásáról, a hivatás(tudat)ról, hogy mindketten itt, az iskolában végeztek, és sok-sok tanulás, diplomák megszerzése után egykori iskolájuk vezetőivé lettek. Molnár Zoltán 1991-ben, élelmiszeripari mérnökként tért vissza tanítani, és 2010 óta vezeti az iskolát. Az iskola képzési kínálatát a kor követelményeihez alkalmazkodva alakították ki. Az érettségit adó képzés keretében szakgimnáziumi osztályok indulnak, és a 12. évben letett komplex érettségi vizsga után élelmiszeripari higiéniai és minőségbiztosítási munkatárs részképesítéssel a 13. év végén élelmiszeripari technikusként végezhetnek a diákok. További 1 éves rátanulással sütő-cukrász szaktechnikus képesítés szerezhető. Ugyancsak a 13. évben érhető al meg az élelmiszeripari analitikus technikus képesítés, gimnáziumban végzett külsősök ezt az érettségi után 2 éves tanulással szerezhetik meg. Az iskola tanulói megbecsülik a szakmájukat, és a legjobbak magasabb szintet is megcéloznak. Például Tóth Olívia és Sárga Adrienn 15. évfolyamos sütő- és cukrászipari szaktechnikus tanulók az élelmiszeripari technikusi szakképzettséget már megszerezték. Egyikük sem bánta meg az iskolaválasztást. Idén szerzik meg a szaktechnikusi bizonyítványt, és utána mindketten a szakmában szeretnének elhelyezkedni, amire minden esélyük megvan. Adrienn Budapesten szeretne munkába állni cukrászként, Olívia pedig Monoron dolgozik majd egy cukrászdában. Az iskola fő erősségének a kiváló gyakorlati oktatást tartják, mint mondják mindent meg tudtak tanulni a szakmáról az elhivatott oktatóktól, kiváló szaktanáraiktól. Szakmát adó 3 éves képzés keretében, szakközépiskolai képzésben édesipari termékgyártó, pék, pék-cukrász, cukrász szakmákban lehet bizonyítványt szerezni. A szakmunkás-bizonyítvány után lehetőség van 2 év további tanulással az érettségiig is eljutni az iskolában. Az élelmiszeripari technikus szakképesítés felnőttoktatás keretében esti tagozaton, munka mellett is megszerezhető. A költségtérítéses felnőttképzésben elsősorban a pék szakmára van kereslet (10 hónapos tanfolyami 5. oldal (összes: 9)

6 képzés), de lehetőség lenne édesipari termékgyártó, keveréktakarmány-gyártó, malomipari és cukrász szakok indítására is, a jelentkezésektől függően. Pék mesterképzést is folytat az iskola a pék szakmára épülő, 6 hónapos képzés keretében. Az iskolának ma 480 tanulója van, de sokkal többet tudnának fogadni, akár ennek a dupláját is ha volna elég jelentkező. A tapasztalat sajnos az, hogy az iskolában tanulható kézműves szakmákat kevés fiatal választja manapság: nincs megfelelő becsülete, presztízse a fizikai munkának. Ennek visszaállításán folyamatosan munkálkodik az iskola. A zuglói Almádi utcai gyakorlati oktatási bázison Galicz István vezetett végig, aki itt végzett pékként. Dolgozott a sütőipari kutatásban, aztán az iparban, míg végül engedett az iskola csábításának, visszahívásának, és néhány diploma munka melletti megszerzése után immár a 25. évét tapossa a szakmai oktatásban. Szakmáját hivatásnak tekinti, olyannyira, hogy a tehetséggondozás vesszőparipája. Ars poeticája: minden feltételt biztosítani kell a jó és eredményes oktatáshoz; a folyamatos megújulás elkerülhetetlen, és a változásokat, az újat, a korszerűt be kell fogadnunk és a javunkra kell fordítanunk. Az öt közül a pék tanműhely termelő tanműhely kenyérgyárnak épült az 1970-es években, de 1983-ban már tanműhely volt, a legnagyobb és a legjobban felszerelt tanműhely az országban. A péktanulók reggel hat órakor kezdenek, és szaktanári irányítással végzik a különböző munkafolyamatokat (kenyér, péksütemény, kalács stb. készítése). Az édesipari tanműhely az édesipari termékek (linzerek, bonbonok stb.) készítésének gyakorlati terepe, a három cukrászműhely pedig természetszerűleg a cukrásztanulóké. A műhelyekhez tartozik egy úgynevezett érzékszervi labor. Az elkészült termékek a készáru-helyiségbe kerülnek, ahol a csomagolást, az elvitelre való előkészítést végzik. Az áru nagy részét az iskola saját mintaboltjában értékesítik sorban állnak az iskola termékeiért, illetve az itt dolgozók juthatnak hozzá kisebb részét a velük szerződött külső boltokba, üzletekbe szállítják. A gyakorlati oktatás elsősorban az iskola jól felszerelt saját tanműhelyekben történik, tanulószerződéssel, bár az iskola csak korlátozott számú tanulóval köthet tanulószerződést. A tanműhelyben vannak a pék, a pék-cukrász, az édesipari termékgyártó, a sütő-cukrász és az élelmiszeripari technikus tanulók gyakorlatai, és az élelmiszeripari analitikus technikus tanulóké is, bár az övéké tanulmányi szerződés nélkül. A cukrásztanulók évfolyama vállalkozóknál tölti a gyakorlatét a duális képzés keretében. Külső cégek, vállalkozások pl. Kemence Kft., Auchan is segítenek a gyakorlati képzésben, tanulószerződéses keretek között. 6. oldal (összes: 9)

7 Kézműves termékek készülnek a cukrász-tanműhelyben A végzett diákokért két kézzel kapnak a vállalkozások, 100 százalékuk el tud helyezkedni a szakmájában. Az analitikusokat a NÉBIH is várja, de más laborokban és például az állategészségügyben, gyógyszergyárakban, a piacfelügyeletnél is keresik az iskola jól felkészült végzős tanulóit. A jelentkezésekkel van a nagyobb baj, éppen ezért az iskola mindent megtesz a szakmák népszerűsítéséért, a beiskolázás érdekében: felkeresik az általános iskolákat, tanműhelylátogatásokat és nyílt hetet szerveznek, részt vesznek a Szakmák Éjszakáján stb. Az iskola felszereltsége a lehető legkorszerűbb, de ennek érdekében folyamatosan fejleszteni kell az az eszközparkot. Az Andrássy úti központi tanügyi épületben 22 tanterem, két analitikai labor, egy élelmiszeripari műveleti labor, egy tankonyha, egy mikrobiológiai labor, két számítástechnikai terem, egy nyelvi labor (angol és német nyelvoktatás folyik) és egy médiaterem szolgálja az oktatást. A könyvtár és a 120 férőhelyes díszterem (színházterem) is a tanulók szolgálatában áll. Utóbbi erősen felújításra szorul, de akkor ki tudnák adni rendezvényekre, különböző programokra, előadásokra, konferenciákra. Az Almádi utcai bázison 13 tanterem, egy nyelvi labor, három cukrászüzem, egy pékség, egy édesipari tanműhely, egy számítástechnikai terem, egy érzékszervi labor, plusz a kiszolgáló egységek (árukiadó, mintabolt) találhatók. Egy Budapesten létrehozandó agrármintabolt gondolata, amiben megjelenhetne és eladható volna minden iskola terméke, nem újkeletű; ha a fenntartó finanszírozná, valamilyen konstrukcióban megvalósítható lenne. Az iskola vezetése nagy gondot fordít a tanulmányi versenyeken való részvételre és a tehetséggondozásra. Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyeken (OSZTV) és a Szakma Kiváló 7. oldal (összes: 9)

8 Tanulója Verseny (SZKTV) országos döntőjén évek óta dobogósak, sőt nyernek a tanulói. Az idei év különösen sikeresnek bizonyult: az édesipari termékgyártók az I. és a III. díjat, a pékek a II. díjat hoztak el az SZKTV országos döntőjéről, az OSZTV-n pedig az élelmiszeripari technikusok az I. és a III. helyen végeztek, az élelmiszeripari analitikusok pedig az I., a II. és a III. helyet is megszerezték. Az Ágazati Szakmai Érettségi Vizsga (ÁSZÉV) I. és III. helyét is az iskola 12. évfolyamosai szerezték meg. Az iskola több hagyományőrző szakkört gondoz, és versenyeket is rendez. A Kenyér Világnapjához kapcsolódóan minden évben hagyományőrző versenyeket rendeznek, például a Pék Hagyományőrző Versenyt, a Pozsonyikifli-készítő Versenyt, a Mézeskalács-díszítő Versenyt, a Bonbonkészítő Versenyt. Nemzetközi kapcsolatok közül az Erasmus+-program keretében a dániai rosskildei szakképző központtal ápolt kapcsolatukat érdemes kiemelni. Ennek keretében évente 20 tanuló utazik oda 1 hónapra, igen zsúfolt programmal, illetve a Határtalanul program keretében az erdélyi, dévai iskolával zajló diákcsere-programot. Egy-egy évben 30 tanulójuk látogat Dévára, és szintén 30 ottani diákot fogadnak Budapesten. Az iskola fejlesztési tervei elsősorban a teljes épületfelújításra koncentrálnak (nyílászárók cseréje, a díszterem felújítása stb.), valamint folyamatos a gyakorlati oktatás eszközparkjának fejlesztése, korszerűsítése. Megérett a helyzet az informatikai fejlesztésekre is, a végső cél pedig egy modern műhelyiskola létrehozása. Az iskoláról és képzéseiről, programjairól a [1] honlapon lehet tájékozódni, de az ig.titkarsag@pestibarnabas.hu [2] címen, valamint a (központi épület) és a (tanműhely) telefonszámokon is örömmel adnak felvilágosítást róluk. A diákéletben a sporté a vezető szerep, de kulturális téren is erős a helyi diákönkormányzat: Ki Mit Tud, Pesti Barnabás Diáknap és Sportnap. A Pesti Barnabásban még működik az Országjáró Diákok Köre: a természetjárás, túrázás a kedvencek közé tartozik, és ennek a motorja maga az igazgató. Az iskola várja a dolgozni akaró, a kézi alkotó munkát szerető és megbecsülő, az életben kétkezi munkával boldogulni akaró, kreatív feladatokat kedvelő fiatalokat. Szerző: Szekeres Béla Közzététel ideje: , szombat, 10:00 8. oldal (összes: 9)

9 A forrás webcíme: 9. oldal (összes: 9)

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Az iskola szakmaszerkezeti felépítése: A Szakképesítés (képzési program) Jelentkezés időtartama Ssz. kimenetelének határmegnevezése hónap

Részletesebben

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI ÚTMUTATÓ 2018/2019-ES TANÉV Az iskola szakmaszerkezeti felépítése: Ssz. A Szakképesítés (képzési program)

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: IfPF/7//208. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 20. évi CXC. törvény 2.

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: javorka@javorka-tata.sulinet.hu Internet cím: www.javorka-tata.sulinet.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 / 2019. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi

Részletesebben

Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola OM azonosító száma: Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola OM azonosító száma: 202742 Cím: 6725 Szeged, Szabadkai út 3. Telefonszám: 62/548-964 Fax: 62/548-964 E-mail: fodor@fodorj-szeged.sulinet.hu Honlap: http://fjk.sulinet.hu

Részletesebben

Fodor József Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola OM azonosító száma:

Fodor József Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola OM azonosító száma: Fodor József i Szakgimnázium és Szakközépiskola OM azonosító száma: 202742 Cím: 6725 Szeged, Szabadkai út 3. Telefonszám: 62/548-964 Fax: 62/548-964 E-mail: fodor@fodorj-szeged.sulinet.hu Honlap: http://fjk.sulinet.hu

Részletesebben

Pályaválasztás-beiskolázás

Pályaválasztás-beiskolázás Pályaválasztás-beiskolázás Országos beiskolázási adatok a diákok 96,9 %-ának felvétele már az általános felvételi eljárásban (79 363 tanuló) az ekkor kimaradók részére (2 520 tanuló) 72 000 szabad férőhely

Részletesebben

FM ASZK PÉTERVÁSÁRAI MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA OM

FM ASZK PÉTERVÁSÁRAI MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA OM Az iskoláról Iskolánk az FM ASzK Pétervásárai Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma több mint 50 éves múltra tekint vissza. Az intézmény 1962-ben került Pétervásárára és 1963-ban kezdte meg a

Részletesebben

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 1. oldal Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola alapító okirata 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

Felvételi tájékoztató a 2017/2018-as tanévre

Felvételi tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Felvételi tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Serényi Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola OM: 202737 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky Endre út 31. Tel.: 06 48 430035 Fax: 06 48 430035/27 E-mail: sbgmszk.putnok@gmail.com

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A as TANÉVRE

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A as TANÉVRE FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019 2020-as TANÉVRE Tagintézményünkben, a szakgimnáziumi osztályokban a 9-12. évfolyamokon szakmai érettségire, majd egy éves képzéssel technikusi OKJ-s vizsgára készítjük fel

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020. Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás

Részletesebben

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.

Részletesebben

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Képzési profilunk: 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. Telefon: 36/ 311-211, 36/515-115 Fax: 36/515-116 E mail: busaki@wignerkozepiskola.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Iskolánk vendéglátó-ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi szakképző iskola, ahol szakközép- és szakiskolai képzés keretében a nyolc általános iskolai osztályt végzett, illetve az

Részletesebben

Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma

Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma Nagykanizsai Szakképzési Centrum Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2018 19-es TANÉV Milyen képzésre jelentkezhetsz? Szakközépiskolai Szakgimnáziumi Képzési rendszerünk

Részletesebben

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Középiskolai beiskolázási és pályaválasztási tájékoztató Nyílt nap: 2013. november 15. 8.00-tól

Részletesebben

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. EGYÉB ADATOK

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. EGYÉB ADATOK A 85. sorszámú Pék megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 541 05 1.2. Szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre Szaktudás Lelkiség Szolgálat 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280 e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu

Részletesebben

Debreceni SzC Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Debreceni SzC Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Debreceni SzC Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Iskolánkról 1952-ben az akkori Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (MÉM) alapította iskolánkat, amely dohányipari technikumként kezdte

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: IfPF/7//208. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 20. évi CXC. törvény 2.

Részletesebben

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági

Részletesebben

Igazgató neve: Molnár György Pályaválasztási felelős neve: Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettes Intézmény egyedi kódszáma:101496

Igazgató neve: Molnár György Pályaválasztási felelős neve: Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettes Intézmény egyedi kódszáma:101496 Információ a 2017-2018. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

Pályaválasztási felelős: Dr. Papné Mátyus Zsuzsanna Az iskola OM azonosítója:

Pályaválasztási felelős: Dr. Papné Mátyus Zsuzsanna Az iskola OM azonosítója: Intézmény neve: József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3200 Gyöngyös, Kócsag u. 36-38. Tel./fax: 37/311-857, 37/311-673 Honlap: www.jozsefa-gy.sulinet.hu E-mail: jaszk@jozsefa-gy.sulinet.hu

Részletesebben

English Speakers' Corner április 9. (kedd) 16.00: Fogadó óra. Szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket!

English Speakers' Corner április 9. (kedd) 16.00: Fogadó óra. Szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket! 2019. április 9. (kedd) 16.00: Fogadó óra Szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket! Intézményünk szakgimnázium (régebbi elnevezés szerint műszaki szakközépiskola). Célunk: tanulóink felkészítése az érettségire,

Részletesebben

Felvételi tájékozató a 2017/2018-as tanévre.

Felvételi tájékozató a 2017/2018-as tanévre. tájékozató a 2017/2018-as tanévre. Intézmény OM azonosítója és neve: 036410 FM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma Intézmény címe, telefon és fax száma: : 7960 Sellye, Zrínyi

Részletesebben

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok: Információ a 2018-2019. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Stratégiai változások a szakképzési rendszer jogszabályi alapjaiban

Stratégiai változások a szakképzési rendszer jogszabályi alapjaiban Stratégiai változások a szakképzési rendszer jogszabályi alapjaiban Dr. Hafiek Andrea főosztályvezető Szak- és Felnőttképzési Szabályozási Főosztály 2018. február 21. Növekszik a gazdaság igénye a szakképzett

Részletesebben

Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15.

Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Intézményvezető: Némethné Fucsik Edit Pályaválasztási felelős: Bakos Bulcsú, Harangozóné Kovács Edina OM azonosító: 203038 TAGOZAKÓDOK: 7045 Turisztikai szervező, értékesítő 7040 Vendéglátó szervező vendéglős

Részletesebben

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203030 PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre 4150 Püspökladány, Gagarin u. 2.

Részletesebben

Képzési formák a középiskolában

Képzési formák a középiskolában Képzési formák a középiskolában Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakgimnáziumi képzés: 1. XXXIV. Kertészet és parképítés (A szakmai érettségit követő 13. évfolyamon szerezhető szakképesítés:

Részletesebben

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok: Információ a 2016-2017. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

FM DASZK VÉPI KÖZÉPISKOLÁJA, MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA

FM DASZK VÉPI KÖZÉPISKOLÁJA, MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA FM DASZK VÉPI KÖZÉPISKOLÁJA, MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA OM azonosító: 036410 Címe: 9751 Vép, Szent Imre utca 36-38. Intézményvezető: Hollósi Éva igazgató Beiskolázási felelős: Pesti

Részletesebben

Az élelmiszeripari-szakképzés bázisa

Az élelmiszeripari-szakképzés bázisa Fodor József, a jeles közegészségügyi és élelmiszer-egészségügyi szakember nevét 1967-ben vette fel az intézmény. A jelenlegi iskolaépület 1978-ra készült el előtte az Élelmiszeripari Főiskolával egy épületben

Részletesebben

Javaslatok A tudás alapú, innovatív Gazdaság szakképzésének stratégiájához Május 30. Budapest

Javaslatok A tudás alapú, innovatív Gazdaság szakképzésének stratégiájához Május 30. Budapest Javaslatok A tudás alapú, innovatív Gazdaság szakképzésének stratégiájához 2019. Május 30. Budapest Komplex megoldási javaslatunk alapja a pozitív motiváció, a tanulók, a családok, a munkaadók, és az oktatási

Részletesebben

A képzési formák 8. osztályt végzettek számára

A képzési formák 8. osztályt végzettek számára Kód A képzési formák 8. osztályt végzettek számára Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola, Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 037223 KIK 178012 2015-2016. tanév A szakképesítés és OKJ szakképzettség

Részletesebben

Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 8200 Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 203066 Telefon: 88/567-430, 70/641-3703 E-mail: iskola@vejsz.sulinet.hu Honlap: www.vejsz.sulinet.hu

Részletesebben

Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 8200 Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 203066 Telefon: 88/567-430, 70/641-3703 E-mail: jvpalyavalasztas@gmail.com Honlap: www.jendra.hu

Részletesebben

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC HALLER JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Telefon: 96/ 213-222 E-mail: haller.mosonvar@gmail.com Honlap:/ http//www.halleriskola.hu

Részletesebben

Továbbtanulási tájékoztató

Továbbtanulási tájékoztató Debreceni Szakképzési Centrum Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Továbbtanulási tájékoztató a 2017/2018. tanévre Debrecen Kedves 8. évfolyamos tanuló! 1952-ben az akkori Mezőgazdasági és

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2013-2014-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2013-2014-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013-2014-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre Szaktudás Lelkiség Szolgálat 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280 e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu

Részletesebben

és vállalkozz nagy tettekre... attempt great things...

és vállalkozz nagy tettekre... attempt great things... EURO Szakiskola és Szakközépiskola, Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium EURO Vocational School and Secondary Technical School, Bilingual Baptist Secondary Grammar School és vállalkozz nagy tettekre...

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol) KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu

Részletesebben

A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára

A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára a 2017/2018. tanévre Kedves Érettségiző! A Nyíregyházi SZC Széchenyi

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre

Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre Az intézmény: - Neve: EVENTUS Üzleti, Művészeti Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium - Címe: 3300. Eger, Cifrakapu tér 24. - Telefon: 36/517-510

Részletesebben

2019-ben is vár benneteket a fennállásának 69. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma

2019-ben is vár benneteket a fennállásának 69. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma 2019-ben is vár benneteket a fennállásának 69. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma Cím: 8000, Székesfehérvár, Deák Ferenc u. 11. Tel/fax: 22/315-012 E-mail: titkarsag@jaky.hu

Részletesebben

FM-ASZK Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolája OM azonosító száma:

FM-ASZK Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolája OM azonosító száma: FM-ASZK Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 027 986 Cím: 6600 Szentes, Kossuth u. 45. Telefonszám: 63/562-265 Fax: 63/562-265 (108-as mellék) E-mail: barthaszki@szentes.hu Honlap:

Részletesebben

2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004 Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 51. sz. melléklet a 86/2011. (V.31..) számú határozathoz INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004 Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016-os tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2014. november 24. (hétfő) 15 óra 2015. január 05. (hétfő) 15 óra

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2014. november 24. (hétfő) 15 óra 2015. január 05. (hétfő) 15 óra Igazgató: Pribelszki János E-mail: ig@vejsz.sulinet.hu Honlap: www.vejsz.sulinet.hu (Aktuális információk) www.facebook.com/jendrassik-venesz Középiskola és Szakiskola Telefon: 88/567-430, 88/426-866 Telefax:

Részletesebben

2017-ben is vár benneteket a fennállásának 67. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma

2017-ben is vár benneteket a fennállásának 67. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma 2017-ben is vár benneteket a fennállásának 67. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma Cím: 8000, Székesfehérvár, Deák Ferenc u. 11. Tel/fax: 22/315-012 E-mail: titkarsag@jaky.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi

Részletesebben

Mesterlovász képzés. Jelentkezési feltételek

Mesterlovász képzés. Jelentkezési feltételek Mesterlovász képzés A képzés célja: A jelenkor viszonyaihoz alkalmazkodó, a szakmáját jól ismerő - és azt a gyakorlatban magas szinten alkalmazni is tudó- szakemberek képzése, akik tevékenységük magas

Részletesebben

KEVI. 30 éves a technikusképzés a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Középiskolában. Kertész munkaközösség. jubileumi kiadványa

KEVI. 30 éves a technikusképzés a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Középiskolában. Kertész munkaközösség. jubileumi kiadványa KEVI 30 éves a technikusképzés a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Középiskolában Kertész munkaközösség jubileumi kiadványa A Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és

Részletesebben

A szakképzés és felnőttképzés intézményei és azok feladatai. Dr. Nyéki Lajos 2018

A szakképzés és felnőttképzés intézményei és azok feladatai. Dr. Nyéki Lajos 2018 A szakképzés és felnőttképzés intézményei és azok feladatai Dr. Nyéki Lajos 2018 Innovációs és Technológiai Minisztérium A hazai szak- és felnőttképzés szakmai irányítását a Tudás- és Innováció-menedzsmentért

Részletesebben

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15.

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15. KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 0. november 5. Új kép SZAKMACSOPORTOK ISKOLÁNKBAN Szakközépiskolai tagozat Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

Részletesebben

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból Piacsek László Zoltán szakképzési tanácsadó Iparkamara A kamara feladatai, szerepe a szakképzésben 1. Gyakorlati képzőhelyek

Részletesebben

ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁTHORY ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁTHORY ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Belső kód Felvehető létszám ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁTHORY ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA OM azonosító: 203067 Címe: 8900 Zalaegerszeg, Báthory u. 58. Igazgató: Kónyáné Tömpe Lívia

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

A ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI

A ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI A ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEMUTATÁSA, KÉPZÉSI LEHETŐSÉGEK Szabó Károly Főigazgató GINOP 5.2.5-16-2016-00001 azonosító számú Gyakornoki program - támogató szolgáltatások című kiemelt projekt keretében

Részletesebben

A Bemeneti mérés eredményeinek összegzése

A Bemeneti mérés eredményeinek összegzése A Bemeneti mérés eredményeinek összegzése A mérés értékelési folyamatban 8 partneriskolánk 975 tanulója vett részt. Iskolák Létszám Baross Gábor Szakképző Iskola és Kollégium 107 Beregszászi Pál Szakközépiskola

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája, 1194 Budapest, Csengő utca 1.

Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája, 1194 Budapest, Csengő utca 1. Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája, 1194 Budapest, Csengő utca 1. 2020/2021-es tanév Szakgimnáziumi osztályok TAGOZAT KÓD TANULMÁNYI TERÜLET ÁGAZAT AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁVAL MEGSZEREZHETŐ

Részletesebben

Továbbtanulási tájékoztató

Továbbtanulási tájékoztató Debreceni Szakképzési Centrum Irinyi János Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája Továbbtanulási tájékoztató a 2016/2017. tanévre Debrecen 1 Kedves nyolcadik osztályos tanuló! Egyre jobban közeledik

Részletesebben

Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Tel/Fax.: 36/

Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Tel/Fax.: 36/ Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola 3300 Eger, Mátyás király út 165. Tel/Fax.: 36/516-8 E-mail: igazgato@iqpont.hu Honlap: www.iqpont.hu

Részletesebben

IDEGEN NYELV Angol vagy Német. angol vagy német, második idegen nyelv: angol, német, francia vagy orosz

IDEGEN NYELV Angol vagy Német. angol vagy német, második idegen nyelv: angol, német, francia vagy orosz Jászapáti Az iskola neve: Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium Címe: 5130 Jászapáti, Vasút u.2 Telefon/fax: 57/540-960, 57/540-260 E-mail: mlgszmail@gmail.com

Részletesebben

Debreceni Vegyipari Szakközépiskola. szakmai ágazati alapozás, szakképzés. Kedves Érdeklődők!

Debreceni Vegyipari Szakközépiskola. szakmai ágazati alapozás, szakképzés. Kedves Érdeklődők! Debreceni Vegyipari Szakközépiskola szakmai ágazati alapozás, szakképzés Kedves Érdeklődők! Miért éppen a Vegyipari? Miért jó itt tanulni? Sokakban vetődnek fel ezek a kérdések a pályaválasztáskor. A válaszokhoz

Részletesebben

Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma: Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029796 Cím: 6725 Szeged, Kenyérgyári út 8. Telefonszám: 62/547-240 Fax: 62/547-240 E-mail: titkarsag@hansagi.sulinet.hu Honlap: www.hansagiisk.hu Intézményvezető

Részletesebben

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS Tudnivalók: DIÁKOKNAK A felnőttoktatásra vonatkozó külön rendelkezések Ha a tanuló a nyolc évfolyamos általános iskola elvégzése esetén 17., gimnázium

Részletesebben

A 85a. sorszámú Pék-cukrász megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 85a. sorszámú Pék-cukrász megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 85a. sorszámú Pék-cukrász megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 541 11 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Középiskolája és Szakközépiskolája

Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Középiskolája és Szakközépiskolája Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Középiskolája és Szakközépiskolája OM azonosító: 203066 VSZC:192102 Igazgató: Gulkai László Cím: Veszprém, Március 15. utca 5. E-mail: iskola@vejsz.sulinet.hu Honlap: www.vejsz.sulinet.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA Az Vállalkozói Szakgimnázium, Szakközépiskola és Gimnázium 1211 Budapest, Táncsics M. u. 78. OM azonosító: 035497 www.adu-iskola.hu www.facebook.com/aduiskola iskola@adu-iskola.hu Telefonszám: 276-0512

Részletesebben

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0801 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0802 nappali XXVIII. Turisztika 0803 nappali

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0801 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0802 nappali XXVIII. Turisztika 0803 nappali Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám:

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2017/2018. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2017/2018. tanév Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Kedves pályaválasztó diákok! FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018. tanév 14 évesen egy olyan választás előtt álltok, amely talán az egész további életeteket meghatározhatja.

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-2017-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203030 PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2017/2018. tanévre 4150 Püspökladány, Gagarin u. 2.

Részletesebben

BUDAPESTI VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS HUMÁN SZC SEMMELWEIS IGNÁC SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

BUDAPESTI VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS HUMÁN SZC SEMMELWEIS IGNÁC SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA Feladatellátási hely kódja: 009 BUDAPESTI VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS HUMÁN SZC SEMMELWEIS IGNÁC SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA Tanulmányi terület tagozatkódja 9001 9002 9003 9004 Képzés megnevezése Szakgimnáziumi osztály:

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre

Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Szegedi Szakképzési Centrum 6722 Szeged, Gutenberg u. 11. Az intézmény OM azonosítója: 203052 Tel.: 62/425-322 E-mail: info@vasvari.hu Honlap: www.vasvari.hu

Részletesebben

FELVÉTELI 82/ ; TÁJÉKOZTATÓ. 2010/2011. tanév TARTALOM

FELVÉTELI 82/ ; TÁJÉKOZTATÓ. 2010/2011. tanév TARTALOM Nagybajomi Kolping Katolikus Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 7561 Nagybajom, Templom u. 5. FELVÉTELI 82/356-052; TÁJÉKOZTATÓ 20/478-4408 www.kolpingnagybajom.hu 2010/2011. tanév E-mail: nagybajom@okt.koszisz.hu

Részletesebben

KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0035

KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0035 KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0035 0035 Pest I:Érd Érdligeti Általános Iskola Az Érdligeti Általános Iskola fenntartója és működtetője a KLIK Érdi Tankerülete. Két

Részletesebben

EGRI SZC REMENYIK ZSIGMOND KÖZÉPISKOLÁJA

EGRI SZC REMENYIK ZSIGMOND KÖZÉPISKOLÁJA EGRI SZC REMENYIK ZSIGMOND KÖZÉPISKOLÁJA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 tanévre RENDKÍVÜLI FELVÉTELI ELJÁRÁS 3390 Füzesabony, Ifjúság út 17. Tel.: 36/341-131 www.remenyikzs.sulinet.hu EGRI SZC REMENYIK

Részletesebben

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA I. A KÉPZÉS PEDAGÓDIAI CÉLJA: Az általános műveltséget erősítő előképzettség, valamint a szakmacsoportos alapozó ismeretek megszerzése után a szakmai elméleti és gyakorlati ismeretek

Részletesebben

Rendkívüli szülői értekezlet E, 10. F osztály

Rendkívüli szülői értekezlet E, 10. F osztály Rendkívüli szülői értekezlet 2018.04.11 10. E, 10. F osztály A 2018. január 1-én hatályba lépett törvényi változások: A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 2.. és 22/A. A tanuló a szakgimnázium

Részletesebben

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. Telefon: 36/515-115 Fax: 36/515-116 E mail: wigner@wigner.sulinet.hu www.wignerkozepiskola.hu Igazgató:

Részletesebben

elvételi tájékozató a 2019/2020-a

elvételi tájékozató a 2019/2020-a elvételi tájékozató a 2019/2020-a 201 as tanévre Intézmény OM azonosítója és neve: 036410 AM A DASzK, Sellyei Mezőgazdasági aságiszakgimnáziuma, Szakközépiskolája skolája és Kollégiuma Intézmény címe,

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SALGÓTARJÁNI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MIKSZÁTH KÁLMÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Tisztelt Szülők! A most végzős általános iskolai diákok életük egyik nagyon fontos döntése előtt állnak. Az elkövetkező

Részletesebben

FELÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

FELÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája FELÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 005 Iskola címe 1091 Budapest Ifjúmunkás

Részletesebben

Székesfehérvári Belvárosi I. István Középiskola Jáky József Tagintézménye

Székesfehérvári Belvárosi I. István Középiskola Jáky József Tagintézménye Székesfehérvári Belvárosi I. István Középiskola Jáky József Tagintézménye Cím: 8000 Székesfehérvár Deák Ferenc u. 11. Tel/fax: 22/315-012 E-mail: titkarsag@jaky.hu Az intézmény típusa: OKJ szerinti képzés:

Részletesebben

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2015. november 16. (hétfő) 15 óra 2015. december 14. (hétfő) 15 óra

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2015. november 16. (hétfő) 15 óra 2015. december 14. (hétfő) 15 óra Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Középiskolája és Szakiskolája 8200 Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 203066 Telefon: 88/567-430; 88/426-866 Telefax: 88/567-431 E-mail: ig@vejsz.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:

Részletesebben

A PÉCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUMA, SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2018/19.

A PÉCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUMA, SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2018/19. A PÉCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUMA, SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2018/19. TANÉV Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról

Részletesebben

Rendkívüli szülői értekezlet D osztály

Rendkívüli szülői értekezlet D osztály Rendkívüli szülői értekezlet 2018.04.11 10. D osztály A 2018. január 1-én hatályba lépett törvényi változások: A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 2.. és 22/A. A tanuló a szakgimnázium tizedik

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM. Intézmény neve: Széchenyi István Római Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium

SZÉCHENYI ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM. Intézmény neve: Széchenyi István Római Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium SZÉCHENYI ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM Intézmény neve: Széchenyi István Római Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium Címe: 3000 Hatvan, Bajcsy-Zsilinszky u. 6. Telefon/fax: 37/341-594;

Részletesebben