NYITOTT ABLAK. ának információs lapja. A Dunaszentpál Község Önkormányzatának 2015/FEBRUÁR

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NYITOTT ABLAK. ának információs lapja. A Dunaszentpál Község Önkormányzatának 2015/FEBRUÁR"

Átírás

1 NYITOTT ABLAK A Dunaszentpál Község Önkormányzatának ának információs lapja 2015/FEBRUÁR 1

2 Február - Jégbontó hava, Böjt-elő hava Február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony A régi rómaiaknál tavaszkezdő nap volt. Később a keresztény egyház gyertyaszentelő ünneppé tette az ünnepet. A szentelt gyertya pedig egészség-, szerencsevarázsló eszközzé vált. Ezen a napon (a római katolikus egyház) Szűz Mária megtisztulására emlékezünk. A templomok körül körmenetet tartottak, és közben zsoltárokat énekeltek. Nagyon fontos dolog volt a gyertyaszentelés. A szentelt gyertya Krisztus jelképe. A gyertya méhviasza Jézus tiszta teste; a viasz alatt való bél, az ő ártatlan szent lelke, a tűz pedig a világosság az ő istensége. A szentelt gyertya már az ókeresztény korban Krisztus jelképe: magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson. Úgy tartották a gyertya megvédi a gonosz szellemektől a csecsemőket, a betegeket, a halottakat. Nagyobb ünnepeken is meggyújtották a szentelt gyertyákat. Ehhez a naphoz kapcsolódik az a hiedelem is, miszerint ha ezen a napon kisüt a nap, és a medve meglátja az árnyékát, akkor visszamegy, és még negyven napig tart a tél. Február 3. Balázs napja Balázs napja egészség-, termésvarázslás, gonoszűzés, madárűzés, időjárásjóslás és főként a gyermekek balázsjárásának a napja. Szent Balázs püspök és vértanú eredetileg orvoslással foglalkozott - nevéhez sok csodás beteggyógyítás fűződik. Legtöbbet emlegetett tette egy özvegyasszony halszálkától fulladozó gyermekének megmentése. Az asszony hálából ételt és gyertyát vitt a szent életű püspöknek. Ennek emlékére van a Balázs-áldás vagy balázsolás, amikor a pap két gyertyát tart a hívők álla alá, és e szavak kíséretében: Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására szabadítson meg téged Isten a torokbajtól és minden más betegségtől megáldja őket. Szent Balázs a középkorban a diákoknak egyik kedvelt védőszentje volt, napját fényesen megünnepelték. Innen ered a balázsjárás, az iskolás gyermekek házról házra járó, adománygyűjtő, iskolába toborzó, köszöntő szokása. Február 5. Ágota napja E naphoz általános vélemény szerint gonoszűző hagyomány tapad. Körülsöprik a házat, az ólakat, hogy kiűzzék a házi férgeket, bogarakat. Most van az ideje a tavaszi munkák megkezdése előtt, hogy megszabaduljon az ember, az állat, a házban elszaporodott, bajt, betegséget terjesztő, kárt okozó férgektől, bogaraktól. Február 6. Dorottya napja Időjárásjósló-nap. Ilyenkor már némi enyhülés tapasztalható. Az Ágotától megszorított időjárást, a hideget Dorottya tágítja, azaz enyhíti. Február 14. Bálint napja Bálint napján, ha hideg, száraz az idő, akkor jó lesz a termés. Az ország különböző részein más-más hiedelem kötődik ehhez a naphoz. Február 16. Julianna napja Julianna ókeresztény vértanú volt. A néphagyomány Júlia napjától az idő melegebbre fordulását várja. Ha mégis havazik aznap, akkor "bolondoznak a Julisok", vagy megrázzák a dunyhájukat. Február 19. Zsuzsanna napja Zsuzsannát hamis vád alapján házasságtöréssel vádolták. Ehhez kapcsolódik a "Zsuzsanna-játék", mely többszereplős népi játék, és amelyben Zsuzsanna történetét játszották el. A népi hiedelem szerint, ha ezen a napon megszólal a pacsirta, akkor közel a tavasz, már nem kell számítani nagy havazásokra. A pásztorok úgy tudják, hogy Zsuzsanna leginkább rápisil a hóra, és az elolvad. 2

3 Február 24. Mátyás napja Február 24-én van Mátyás apostol ünnepe. Érdekes az ehhez a névhez fűződő Jégtörő jelző magyarázata. A középkorban szokásos volt a szenteket jellemző tárgyakkal ábrázolni, hogy az egyszerű, írástudatlan hívek is rájuk ismerjenek. Így ábrázolták Szent Mátyást vértanúságának eszközével, a bárddal. A néphit az idő lassú enyhülését, a hó olvadását kapcsolatba hozta az apostollal, aki megkönyörül az embereken, és bárdjával megtöri a jeget, elűzi a hideget. Közismert időjárási regula fűződik ehhez a naphoz: "Ha Mátyás jeget talál, akkor töri, ha nem talál, akkor csinál". Húshagyó kedd Ezen a napon ér véget a vízkereszttől tartó farsangi időszak. A fonóházi mulatozások húshagyó keddig, a farsang végéig tartottak. A farsangtemetés legfontosabb kelléke a telet jelképező szalmabábú, amit ingbe, gatyába öltöztetnek, zoknit húznak a lábára, kalapot tesznek a fejére és a halott siratáshoz hasonlóan rettenetes zokogás, jajveszékelés közepette elsiratnak. Böjti időszak - Hamvazószerdától húsvétig A böjt kezdetének elnevezései: hamvazószerda, szárazszerda, böjtfogadó szerda ben ez a nap, február 18. Az e nap után következő csütörtökön, az úgynevezett csonkacsütörtökön még el lehetett fogyasztani a maradékot. A farsang három utolsó napja: farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyókedd. A legtöbb népszokás ezekben a napokban volt. A farsang jellegzetes étele a fánk, amelynek mágikus erőt tulajdonítottak Ugyancsak kedvelt étel ilyenkor a rétes. Általában a sok étel fogyasztásától a következő év bőségét remélték. A nagyböjt a római katolikus egyházban a húsvéti előkészület ideje, böjtöléssel, egyházi és népi ájtatosságok végzésével. Jézus negyvennapi böjtölésének és kínszenvedésének emlékére tartják. A negyven napos böjt a VII. századtól vált szokássá, 1091-ben II. Orbán pápa iktatta törvénybe. Hamvazószerdától húsvétvasárnapig tart, utolsó előtti hét a virághét, amely a virágvasárnappal zárul. Ezt követi a húsvétvasárnapig tartó nagyhét. A nagyböjt első napjának - hamvazószerda elnevezése utal egyrészt az e naphoz kötődő hamvazás egyházi és laikus szokására, másrészt jelzi a böjt kezdetét. A templomban a mise után az elmúlt évi szentelt barka hamuját a pap megszenteli, és keresztet rajzol a hívek homlokára: "Emlékezzél ember, hogy porból vétettünk, porrá leszünk!". A hamuszórás, a hamuhintés a bibliai bűnbánat ősi jelképe, egyházi szertartásként a XII. századtól vált általánossá. Böjt idején tilos volt a lakodalom, bál, mindenféle zenés, hangos mulatság. Böjtben gyóntak, áldoztak, a haragosok igyekeztek kibékülni. A nagyböjti bűnbánati időben a lányok és menyecskék egyszerűbb, sötétebb színű ruhákat viseltek. A nagyböjtben a hívő katolikusok húst, zsíros ételeket nem ettek, olajjal, vajjal főztek. Sokáig a tej és a tojás evését is tiltotta az egyház, csak a reformáció terjedésével enyhült annyira a böjti szigor, hogy a XVII. század elejétől a pápa engedélyezte a tejes ételek és a tojás fogyasztását. Volt, aki csak napjában egyszer evett a nagyböjt egész ideje alatt, ezt nevezték negyvenelésnek. Az egyház az 1920-as években már csak a hamvazószerdát, a pénteki napokat és a nagypéntektől nagyszombat délig terjedő időt írta elő szigorú böjtnek, amikor csak egyszer lehetett jóllakni, és nem volt szabad húsfélét fogyasztani. 3

4 Beszámoló közelmúltban történt eseményekről Budapesti Színházlátogatás február 1-jén 50 fős társasággal a Budapesti Operettszínházban jártunk. Egy csodálatos előadást, a Csárdáskirálynőt néztük meg. Fél 12- kor indult az autóbusz a hivatal elől, már mindenki nagyon izgatott volt. Az indulás előtti napokban még az is kétséges volt, hogy egyáltalán útnak tudunk-e indulni a kiszámíthatatlan időjárási viszonyok- havazás, ónos eső- miatt, de szerencsére csodaszép napsütéses időnk lett. Útközben egy pihenőt tartva, időben megérkeztünk a színházba. Mindenki megkapta jegyét, a ruhatárban a kabátok leadása után mindenki elfoglalhatta a helyét a nézőtéren. Két felvonásos előadás volt egy rövid szünettel, szünetben lehetőség volt a büfében enniés innivaló vásárlásra, de akár a gyönyörű márvánnyal, tükrökkel díszített színházban fényképezésre is lehetőség nyílt. Az előadás mindenkinek nagyon tetszett, fergeteges vastapssal köszöntük meg a színészeknek ezt a felejthetetlen előadást. A darab megtekintése után a színház előtt egy gyors csoportképet készítettünk, s utána hamarosan jött értünk a busz. Kb. 9 óra környékén értünk haza. Véleményem szerint mindenki nagyon jól érezte magát, szuper előadást láthattunk, a színészek nagyon jól játszották szerepüket. Hazafelé jövet sokan azt kérdezték, mikor jövünk legközelebb?! Azaz mindenki elégedett volt és remélem felejthetetlen élményt jelentett az út mindenki számára. A jövőben is szívesen szervezek újabb színházlátogatást, már ötletek is felmerültek, pl. Rómeó és Júlia, Don Quijote, és persze nagy vágyunk, a Mamma Mia!!! Varga Eszter 4

5 Malacfarka Fesztivál február 7-én került megrendezésre az első Dunaszentpáli Malacfarka fesztivál. Csodálatosan szép idő volt, ragyogóan sütött a nap, elég hideg, igazi disznóvágó idő... Kora reggel megadta magát a disznó. Elkezdődött a sertés feldolgozása, először is a pörzsöléssel, majd tisztítással folytatódott, és miután tiszta lett a coca, kezdődhetett a rendfára tétel és a feldarabolás. Egész délelőtt sürgő-forgó kezek dolgoztak, hogy minél előbb finomabbnál finomabb ételek készüljenek el. Többek között volt böllérmáj, hurka, kolbász, sült hús és húsleves, toros káposzta. És persze a hidegre való tekintettel némi védőitalként lehetett kapni pálinkát, forralt bort, teát és kakaót. Délután 4 órakor a Csillagfény együttes előadásában a Piroska és a farkas című mesejátékot tekinthettük meg. Fantasztikus előadásban volt része mindenkinek, aki eljött és megnézte ezt a darabot. Utána a tömeg visszavonult a Kerekes térre ahol, forró italok és finom kalács várta a vendégeket. A nap fénypontjaként kor Foky lépett színpadra és szórakoztatta, megtáncoltatta a közönséget. Sőt, közös éneklésre invitálta a nézőket többen megmutathatták és kipróbálhatták énektudásukat a mikrofonba is. Szuper élmény volt mindenki számára. Ezt követően a Legjobb Dunaszentpáli Pálinka verseny eredményhirdetése következett, ahol 7 versenyben lévő pálinka közül a Gyümölcsnektár névvel ellátott nedű került ki győztesként. Alkotója, Káldi László vehette át a díszes plakettet. Köszönjük mindenkinek, aki nevezett a versenyre, hogy megtisztelte rendezvényünket nemes italával! 5

6 Nyugdíjas farsang január 31-én délután 16 órakor került megrendezésre a Nyugdíjas Farsang a Lovas Panzióban. Nyugdíjasklub vezetője, Varga Józsefné Teri néni rövid beszédében köszöntötte a nyugdíjasokat, majd a polgármester úr is köszöntötte a megjelenteket. A nyugdíjasklub tagjai szép számmal eljöttek erre a rendezvényre, a köszöntők után finom sült kolbász és hurka volt az uzsonna. Tombolavásárlásra is lehetőség volt, a nagy sikerre való tekintettel minden tombolajegy gyorsan elfogyott. Az uzsonna elfogyasztása után nagyon sokféle sütemény Pl.: fánk, zserbó, pogácsák, sajtos rúd, került az asztalra, majd ezután következett a jelmezes felvonulás: jöttek a törpék és Hófehérke végül a rút banya is előbújt, de volt cigányasszony is; nagyon ötletes jelmezek mutatkoztak meg. Ezt követően a már várva várt Tombolahúzás következett, értékes ajándékokért. Nagyon sok tombolatárgy összegyűlt, többek között italok, könyvek, kávé, édességek különböző dísztárgyak és a nagyobb értékű nyeremények között szerepelt több vásárlási utalvány, amit a helyi boltban lehet levásárolni és persze az elmaradhatatlan főnyeremény a TORTA sem maradt ki. Nagyon jól zárult ez az rendezvény, mindenki jól érezte magát, sőt a végén egy kis nótázásra is sorkerült. 6

7 Óvodai események Farsang a Szivárvány csoportban Már egy ideje arról beszélgettek a gyerekek az óvodában, hogy milyen jelmezük lesz farsangra. Nagy izgalommal várták ezt a napot. Február 6.-án el is érkezett a várva-várt esemény. Ahogy megérkeztek, már fel is vették jelmezeiket. Izgatta a fantáziájukat, hogy az óvó nénik és a dadus néni minek fognak beöltözni. Leskelődtek, kukucskáltak ki az ajtón, hogy mikor jövünk már. Ki kellett találniuk, vajon mik lehetünk. Ildi néni jelmeze okozta számukra a legtöbb fejtörést. Válogattunk össze zenéket, amikre sokat táncoltunk. A szülők jóvoltából finom süteményeket ehettünk, amit ezúton is nagyon köszönünk! Tombolával kedveskedtünk a gyerekeknek. Mindenki húzhatott a letakart dobozból magának egy ajándékot. Világítós karkötőket is kaptak. A besötétített termet disco-lámpával világítottuk meg. Bál végeztével mindenki még egy lufit is hazavihetett. A Süni csoportban is vendégeskedtünk egy kicsit. A közös mókázás és tánc nagyon jó hangulatban telt el. A lenti fotón a mulatozás utáni pillanatot örökítettük meg egy közös képpel. A gyerekek is és mi is jól éreztük magunkat ezen a napon. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy egész másnap erről beszéltek a csoportban. Márkusz Alexandra és Tóth Katalin óvó nénik 7

8 Februári Iskolai Hírmondó Rendhagyó testnevelés órák keretében korcsolyáztak a Dunaszentpáli iskolás gyerekek a győri Műjégpályán. A hangulat remek volt. Nagyon élvezték a korizást a tanulók. Köszönjük szépen a segítséget azoknak a kedves szülőknek, akik segítettek a gyerekek szállításában. Farsangi karnevál: február 6. A télbúcsúztató iskolai bálon jelmezfelvonulás, jelmezverseny, büfé, játékok, tombolahúzás, disco szórakoztatta a diáktársaságot és a jelen lévő szülőket, vendégeket. A farsang sikeres lebonyolításához a szülők aktív segítsége járult hozzá. Az iskola nagyon köszöni a szülőknek még az értékes tombola tárgyakat és a büféhez szükséges süteményeket és hozzávalókat. Külön köszönet a tortákért a szülőknek és Fertetics Gábornak, aki évek óta ezzel szponzorálja farsangunkat. A büfé alapanyagához idén is Fertetics Zoltán járult hozzá. A tombolatárgyak kínálatát Várföldi Lajos és a kapcsolatunkban lévő papírboltok is segítették. 8

9 Csillag születik Dunaszentpálon : február 6. Az idén is nagy sikerrel zárult az iskolások és óvodások körében meghirdetett tehetségkutató vetélkedő. Egyénileg, nagyszerűen és bátran, előadott verseket, meséket, éneket és csapatban az iskolás Bionce táncos lányok produkcióját láthattuk. A zsűri és a közönség szavazat alapján az I. helyezést és a vándorkupát az iskolások Bionce csapata nyerte. / Chapó Gréta, Süle Kamilla, Tulok Orsolya,(1.oszt.) Schwarcz Regina (3. oszt.), Kovács Laura (4. oszt.)/ II. helyezett: Nováki Tamás (2. oszt.) III. helyezett: Weingart László (1 oszt.) lett. Talpraesett és kedves produkció volt Feer Roland, nagycsoportos óvodás éneke. A zsűri Szabó Károlyné, Varga Józsefné a nyugdíjasok képviseletében és Varga Eszter kulturális referens volt. Az értékelő segítő munkájukért az iskola köszönetét szeretné kifejezni. Külön hálásak vagyunk a nyugdíjas klub különdíjának. A két könyvet Weingart Lászlónak (1. oszt.) és Berki Attilának (2. oszt.) ítélték oda. A helyezettek ajándékaihoz Dunaszentpál Község Önkormányzata is hozzájárult, melyet tisztelettel köszönünk. 9

10 Versek Nyugdíjas vers Mondtam én, ha majd nyugdíjas leszek, Hej, de sok mindenre ráérek. Egy rövid idő után már tudtam, hogy ez nem így van Csak a nyitját később találtam meg s elmondom vígan. Reggel igyekszem a felkeléssel Mert a négy malacunk visítása ver fel Úgy sírnak-rínak szegények Mintha ők csak nagy ritkán ennének. Enni kap még a sok baromfi, De a sorból azért a sorból nem maradhat ki. Két kutyám és négy macskám Eszik a tejet literszám. Ha már én is ettem egy keveset Néha az újságba is belesek. De a feleségem csak ezt hallhatja, Asszony sok a tennivaló ma. Megyek a kertbe ültetni és vetni, Vagy a kertvégébe fákat kivenni. Majd fűrészelni és vágni. Na, mondja valaki mikor lehet itt megállni? Az ebédet mindannyiunk megeszi De ekkor a nejem könyörgőre veszi Pihenj egy keveset legalább most. De ha szót fogad és meg is teszi Ez a pihenés mindig csak egy nyúlfarknyi. Mert menni kell a szénát forgatni. Meg a malacok alját kitakarítani. Permetezni kell a gyümölcsfákat. Te meg kapálhatod az epret, Nem csak szeretni kell megenned! Mondja a nyugdíjas és már tova is szalad Lépést sem lehet tartani vele Máris lent van a kert végébe. A kukoricát már egyszer megkapáltam, De jött a sok eső s a kertet elveri A kikapált gazt még egyszer beleveri. Nem is marad már más hátra, Kapálni kell most már másodjára. Délután újból lehet etetni Majd a kertbe sok palántát öntözni Eltart ez sokszor este sokáig S az asszony lámpást ígér, Ami még ilyenkor világít. Tanulsága e versikének nincs is tán semmi Csak hogy tán nem szabad hamar megöregedni. Mert már lassabban jár a kéz és az agy Meg az emlékezet is néha kihagy. Fájós a láb a derék Na soroljam tovább? ez nem elég? Ezért van aztán, hogy a munka hosszúra nyúlik S a nyugdíjas meg csak elégedetlenkedik. Köszönjük, szépen Joli néninek ezt a kedves versikét! Szívesen várjuk mások ehhez hasonló saját írású verseit, történeteit! Aki szívesen megosztaná másokkal, kérjük, hozza el hozzánk, hogy meg tudjuk jelentetni az újságunkban. Írta: Bugár Antalné Dunaszentpál 10

11 Régi történetek Dunaszentpálról Tanulmányok Dunaszentpálról című könyv alapján Az években plébánia, templomépítés eseményei Dunaszentpálon A szatmári béke (1711) idején lelkipásztori szempontból Szentpál Ásványhoz tartozott. A Helytartótanács II. József rendelkezése alapján foglalkozott a plébániák újjárendezésével és megállapította, hogy Ásványhoz két filia (leányegyház) tartozik, mégpedig Ráró és Szentpál. Ezek közül Szentpálnak szüksége volna plébánosra vagy legalább is káplánra, mivel másfél órára fekszik Ásványtól, minden harmadik héten van csak istentisztelete, télen azonban a plébánosnak szinte lehetetlen eljutnia, a közelben nincs plébános és így télen a szentpáliaknak nincs miséjük. Akkoriban a felmérések szerint Ásványban 871, Rárón 454, Szentpálon, pedig 364 katolikus lakott. A Helytartótanács azt javasolta, hogy Szentpált csatolják el, a megmaradó 1325 hívőt az ásványi plébános maga is elláthatja. Szentpálon templom van, a hívek vállaják, hogy a Vallásalap 400 forint segélyével plébániát építenek. A javaslat egyelőre csak javaslat maradt. Az 1715 és 1720 évi országos összeírás adatai szerint Szenth Pálon 17 örökös jobbágycsalád, 15 házas zsellér család és 3 házatlan zsellér család élt. A faluban élő családok nevei: Simonyi, Lábos, Kalocsay, Örökös, Bodó, Bugár, Németh, Turbók, Horváth, Molnár, Tuba, Vámosi ban az ásványi plébánia káplánt kapott, hogy Szentpált jobban elláthassa. Végre 1788-ban sikerült megalakítani a plébániát. Az egyházi hatóság az eddig Ásványhoz tartozó, akkor 580 lakosú Szentpált egyesítette az addig Győrzámolyhoz tartozó 580 lakosú Dunaszeggel, Szentpál székhellyel. A plébánia céljaira gróf Sándor Vince belső telket ajánlott föl házhelyül. Ezen épült két alacsony kis szoba a plébános számára, melléje konyha, kamra és alkalmazotti szoba ban felülvizsgálták, hogy valójában szükség van-e helyi lelkészre. Egy bizottság előtt a hívek bőségesen hoztak fel érveket mellette. Hivatkoztak a távolságra, az árvizes időkre, sok beteg szentség nélkül halt meg, kocsit sokszor pénzért sem lehet kapni. Később Szentpál helyi káplánsága október 17-én teljes jogú plébániává lett. A templom az idők múlásával romlásnak indult. A Helytartótanács, mint a Vallásalap kezelője ezért elhatározta egy új építését. A terv 1821-ben elkészült, de nem azonos a kivitelezett tervvel ben pedig forintot szavaztak meg az elkészítésre- amennyiben a Vallásalapnak lesz rá kellő fedezete. Az építkezés megindítása tovább húzódott, pedig 1827-ben a templom állapota már igen rossz volt ban a plébános az egyházi hatóság közbelépését sürgette. Leírta, hogy a fal és mennyezet repedései olyan nagyok, hogy a szél kioltja gyertyákat. A hívek az összeomlástól félve nem jönnek el, vagy télen a tetőn át annyi hó hull a templom belsejébe, hogy a hívek alig győzték kilapátolni. A plébános évi bejegyzése szerint a templom a legelhagyatottabb állapotban volt. A plébánia épület náddal fedett, falai vizesek, zsidó kalyibához hasonló. A megújulást pusztulás előzte meg szeptember 1-jén reggel 7 órakor végzetes tűzvész következtében 16 jobbágy és 23 zsellér háza, a plébánia épülete, az iskola, sőt a régi templom rongyos teteje, tehát a település nagyobb része elhamvadt. Az egész Linkó leégett. (A Linkó szó jelentése süppedékes, ingoványos mocsaras hely, a mai Kossuth utca és Szél utca területe.) A plébános jelentést tett a főhatóságnak és az fölépítette a paplakot. A 2 szobához harmadikat építettek, előttük elnyúló folyosóval. A földesúr jóvoltából a plébániatelek is megnagyobbodott a Linkó felé egy zsellértelekkel. A főhatóság erélyes fellépésére 1845 végén a templom építésének ügye is mozgásba jött, a munkát Lengerer János győri építész kapta meg. A régi templom bontását március 10-én kezdték meg. Március 23 án letették az első téglákat. Egy kereszttel és évszámmal megjegyzett téglát helyeztek el az evangélium oldalán lévő sarkon. Mivel a község lakói is építkeztek, így abban az évben csak a szentély és a hajó alapfalait rakták le. A következő évben április 29-én a főkapu küszöbe alatt 7 láb mélységben elhelyezték az alapkövet. Fölhúzták a falakat és föltették a tetőzetet. A belső kiképzés elkészülése után december 20-án megtörtént a templom megáldása. A főoltár képe szent Péter és Pál, a templom védőszentjei ők lettek. 11

12 Sport Mozgalmas hónapok állnak a Sportegyesület mögött. Miután a csapat korábbi edzője lemondott posztjáról, lázas keresés indult az edzőpiacon. Sok-sok megbeszélés és egyeztetés után talán elmondható, hogy az egyesület történetében a legmagasabb színvonalat képviselő edző, Puglits Gábor (magyar bajnok, hétszeres magyar válogatott) fogadta el a felkérésünket. Feladata, hogy a tavaszi idényben megerősítse a csapatot és egy olyan helyezést érjen el a társasággal, mely reális és méltó a jelenlegi játékoskerethez is. Ennek megfelelően új játékosok is érkeztek az egyesülethez, őket a következő számban mutatjuk be. Ezen túl egy rövid beszélgetést is olvashatnak majd az új edzővel, ahol már a tavaszi felkészülés tapasztalatairól is kérdezzük. Nem csak az utánpótlás-nevelés és a jelen csapata a fontos, szükség van a hagyományok ápolására és arra, hogy a kissé korosabb, focit szerető szurkolók, volt játékosok is teret kapjanak és hódolhassanak szenvedélyüknek. Ezért Szabó József elnökségi tag kezdeményezésére és vezetésével megalakul a Dunaszentpál SE Öregfiúk Csapata. Az alakuló ülésre február 28-án, 18 órakor kerül sor a Házasságkötő teremben, ide várjuk azokat az érdeklődőket, akik kedvet éreznek a csatlakozáshoz! Az egyesület működésének hátterét és a fejlődést is biztosítani kell. Ezt jól szolgálja az a 2,2 millió forint, melyet az úgynevezett TAO-s pályázati lehetőségekből sikerült elnyernünk. Az összeget személyi kiadások fedezésére, az öltöző fűtés-korszerűsítésére, az áram-hálózat fejlesztésére és a pályavilágítás korszerűsítésére költjük. Nem is beszélve a régen várt szurkolói mosdó helyiségről, mely már az első hazai mérkőzésen a vendégek rendelkezésére áll majd! És hogy időben felkészülhessen mindenki a szurkolásra, közzétesszük a tavaszi programot (azon a napon, mikor az utánpótlás csapat is játszik, két időpontot talál!), kérjük, látogasson el mérkőzéseinkre és szurkoljon csapatainknak! Hajrá Szentpál! vasárnap 13:00 15:00 DUNASZENTPÁL SE - MOSONUDVAR SE Varga Csaba elnök vasárnap 16:00 DUNASZENTPÁL SE - SPORT vasárnap vasárnap vasárnap 15:00 17:00 15:00 17:00 15:00 17:00 DUNASZENTPÁL SE DUNASZENTPÁL SE DUNASZENTPÁL SE - MECSÉR KSE - GYŐRLADAMÉR LSE - LEVÉL KSE vasárnap 17:00 DUNASZENTPÁL SE - HOTEL LAJTA PARK vasárnap 15:00 17:00 DUNASZENTPÁL SE - HALÁSZI SE Tisztelt Sportszerető! Kedves Szurkoló Barátunk! Adóbevallásának elkészítésekor rendelkezhet arról, hogy személyi jövedelemadójának 1%-át olyan szervezeteknek ajánlja fel, melyek tevékenysége a közösség számára értékteremtő erővel bír. A Dunaszentpáli Sportegyesület céljainak megvalósítása érdekében várja az szja 1%-ok felajánlását. Önnek nem kell mást tenni, mint az egyesület adószámát és nevét az erre rendszeresített adatlapra beírni és az adóbevallásával együtt eljuttatni az adóhatósághoz. Adószámunk: Köszönöm, hogy Ön is támogatja céljaink elérését! 12 Varga Csaba

13 Receptek Pizza tészta egyszerűen Hozzávalók: 40 dkg liszt 5 dkg élesztő 1 mokkáskanál só 1 mokkáskanál cukor 2 evőkanál olaj annyi langyos víz, hogy összeálljon a tészta Elkészítés: A lisztet az élesztővel összemorzsoljuk, beletesszük a sót, a cukrot, az olajat, és vízzel összedolgozzuk. Kihúzzuk a tésztát, egy nagy méretű tepsit liszttel meghintünk. A tésztát beletesszük, tetszés szerint teszünk rá feltétet (paradicsomszósz, sonka, szalámi, sajt, vagy amit szeretünk). Előmelegített sütőben percig sütjük. Megjegyzés: Az élesztőt NEM kell tejben felfuttatni! Túró Rudi házilag Hozzávalók: 1/2kg túró 2 csomag vaníliás cukor 2 evőkanál cukor 1 tasak étkezési zselatin 2 dl tejföl 1 csomag étkezési csoki extrák: lekvár vagy mazsola Elkészítés: A túrót a tejföllel, a cukorral és a vaníliás cukorral kikeverem. Felfőzöm a zselatint, beleöntöm a túróba, majd jól elkeverem. Őzgerincformába öntve irány a mélyhűtő. Kb.:3óra múlva megdermed, de vigyázat, nem szabad, hogy megfagyjon! Az őzgerincből kivéve egy tálra rakom, a csokit felolvasztom, és a végén jól nyakon öntöm vele. Extra: Ha úgy rakod az őzgerincbe ezt a kész túros masszát, hogy az őzgerincbe csak a felét rakod, utána rá egy réteg lekvár és utána rá a maradék túrót, úgy a legfinomabb. 13

14 Generációk egymás közt - Hogyan szeressük okosan az idős embereket? A családról alkotott képünk szerint úgy tökéletes a családi egység, ha benne szerepelnek: az apa, az anya, a gyerekek és a nagyszülők. Ám ha jobban megközelítjük ezt a témát, láthatjuk, hogy legalább annyi konfliktust idézhetnek elő a generációs különbségek, mint amennyi meghittséggel és odafigyeléssel jár az együttlét. Mit tegyünk annak érdekében, hogy ezek a konfliktusok eltűnjenek? Az idilli családképet félretéve, elgondolkozhatunk, vajon mi lehet az oka annak, hogy egyre kevesebb ember jön ki az időskorú szüleivel, egyre kevesebb tinédzser az idősebb nagyszülővel. A generációs különbségek nem feltétlenül jelentenek szakadékot az emberek között, hiszen számos példa mutatja, hogy egy kisgyerek mennyivel megértőbb tud lenni a nagyszüleivel, mint a saját szülei. A helyzet nem egyszerű, több oka is lehet az esetleges konfliktusoknak. Nagyszüleink idejében valóban teljesen más volt a világ. Az embereknek maguknak kellett szinte mindent megoldaniuk, nem létezett gépesítés, nem voltak csúcstechnológiás termékek, és olyan kütyük, amelyek manapság már nélkülözhetetlenek a mindennapokban. Ez másfajta mentalitást generált, így a nagyszüleink sokszor rácsodálkoznak nemcsak a problémáinkra, de azok megoldásaira is. Valóban igaz a mondás, hogy sok esetben a beszélő felek szó szerint nem értik meg egymást. Több idős ember kudarcként éli meg azt, hogy az általa szerzett élettapasztalatok a fiatalabb generációknak nem mondanak semmit, sőt előfordul, hogy figyelmen kívül hagyják a jó tanácsaikat. Ez egy örök ellentét egy tinédzser és egy idősebb ember között, hiszen a fiatal felnőtteknek lételeme saját tapasztalatot szerezni a világról, míg az idősek szeretnék az unokáikat megkímélni a nyilvánvaló kudarcoktól. A mai felgyorsult világban szinte mindenki siet. Gyorsan el kell végezni a feladatot, időben be kell érni a munkahelyre, be kell még este vásárolni, nincs idő semmire. Az idős emberek másképpen élik meg ezt a folyamatot, hiszen őket sok esetben már nem kötik a kötelező programok, és a szervezetük is másképpen érzékeli az idő múlását. Addig, amíg egy idős ember lassabban csinálja meg a saját dolgait, addig azt egy fiatal piszmogásnak veszi, ami szintén egy feszült helyzetet teremthet. Amíg együtt vagyunk, gyakran előtérbe kerülnek a fent említett problémák, de igazán csak akkor tudjuk meg, mit jelent egy kedves mosoly vagy egy reszkető kezű simogatás, ha a nagyszüleink már nincsenek velünk. Ezért fontos, hogy szeressük az idős embereket, és törekedjünk arra, hogy a konfliktusok elsimuljanak. Ne feledjük, nagyszüleinkre mindig számíthatunk, hiszen ki tudna finomabb sütit sütni a nagyinál, vagy ki olvasna fel esti mesét a gyerekeinknek, amikor mi már fáradtan dőlünk az ágyba. Az időseket okosan kell szeretni, és az egészségügyi állapotukra is folyamatosan figyelni, hogy minél tovább velünk maradjanak. Szabados Barbara 14

15 Humor és rejtvény oldal Két rendőr biciklizik. Az egyik leszáll, és leengedi a hátsó kereket. - Miért engedted le? - kérdezi a társa. - Túl magasan volt a nyereg. - A másik erre szó nélkül leszereli a saját nyergét meg a kormányát. A kormányt a nyereg helyére teszi, a nyerget pedig a kormány helyére. - Ezt miért csináltad? - kérdezi a másik. - Egy ilyen hülyével én nem bicajozok tovább, inkább megfordulok és hazamegyek. Anyu, anyu! Egy törpe cukrász fog a városba jönni! - Na ne viccelj! - Pedig bemondta a rádió: Itt-ott előfordulhat a talaj menti fagyis. Hogy kapta Benedek Elek a nevét? Anyukája reggel beszólt a kisfiának: - Benn vagy még az ágyban? - Benne, de kelek. 15

16 KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK Felnőtt Háziorvosi rendelés Dr. Környei Miklós Telefon: / Hétfő: Dunaszeg Kedd: Dunaszentpál Szerda: Dunaszeg Csütörtök: Dunaszentpál Győrladamér Péntek: Dunaszeg Posta nyitva tartás Tel:96/ H-P: Ebédidő: Gyermek Háziorvosi rendelés Dr. Kelemen Ágnes Telefon: / Védőnő: Kissné Szigony Anett Tel: 20/ Hétfő: Dunaszeg Győrzámoly Kedd: Dunaszentpál Győrladamér Szerda: Győrzámoly Dunaszeg Csütörtök: Dunaszentpál Győrladamér Péntek: Győrzámoly Dunaszeg Fertetics Csemege Bolt Nyitva tartás: Hétfő - Péntek: Szombat: Szentmise rend Dunaszentpálon: Minden vasárnap: 9 45 kor Plébános: Tenger Szilárd Elérhetősége: Dunaszegi Plébánia Dunaszeg Fő utca 17. Tel.: 96/ Dunaszentpál Község Önkormányzata Ügyfél fogadás: Hétfő: Kedd: , Szerda: nincs Csütörtök: , Péntek: Jegyző ügyfél fogadás: Péntek Falugazdász: Drahos László 30/ Hétfő: Kiadja Dunaszentpál Község Önkormányzata. Cím:9175.Dunaszentpál Iskola tér 1. Felelős kiadó: Csontos Attila polgármester Felelős szerkesztő: Varga Eszter kulturális referens Véleményét és észrevételét az címen megteheti. 16

Egészség-ábécé. Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Információk. - A helyes napirend. - Farsang. - A sziú indiánok és a feketelábúak

Egészség-ábécé. Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Információk. - A helyes napirend. - Farsang. - A sziú indiánok és a feketelábúak 2009. február A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja IX. évf. 2. szám Kalendárium - Farsang Mese - A sziú indiánok és a feketelábúak Ügyeskedj! - Rejtvények, fejtörők Egészség-ábécé - A

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna Pancake Day vagy palacsintanap a böjt előtti utolsó nap, nálunk húshagyó keddnek hívják. Ezzel zárjuk le a farsangi időszakot. Az angol nyelvű országokban ezen a napon palacsintát esznek, mert olyan hozzávalókat

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő 2014. november Beled Város Önkormányzatának hírei Születésnapi köszöntő A napokban köszöntöttük Seregély Bálintnét 90.születésnapja alkalmából. Otthonában kerestük fel Irma nénit Dr. Gál László jegyző

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim Merena Mónika Kedvenc sütemény receptjeim Gyors meggyes joghurtos sütemény 4 tojás, 1 pohár gyümölcsjoghurt, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár kristálycukor, 3 joghurtos pohár finomliszt, 1 csomag

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

NYITOTT ABLAK. Dunaszentpál Község Önkormányzatának információs lapja 2015/OKTÓBER

NYITOTT ABLAK. Dunaszentpál Község Önkormányzatának információs lapja 2015/OKTÓBER NYITOTT ABLAK Dunaszentpál Község Önkormányzatának információs lapja 2015/OKTÓBER 1 Október Mindszent hava Sok gyümölcsöt Mindszent hava tartogat Sötét télben jó kedvére kiket felhordhat. október 4. Assisi

Részletesebben

NYITOTT ABLAK. Dunaszentpál Község Önkormányzatának információs lapja 2015/ DECEMBER

NYITOTT ABLAK. Dunaszentpál Község Önkormányzatának információs lapja 2015/ DECEMBER NYITOTT ABLAK Dunaszentpál Község Önkormányzatának információs lapja 2015/ DECEMBER 1 December népi kalendárium December 4. Borbála napja Termésjósló nap. A gyümölcsfákról lemetszett ágat melegre tették,

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre RACHEL ALLEN Ezt a könyvet férjemnek, Isaac-nak ajánlom akinek szere tete, támogatása

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd II. évfolyam 4. szám 2011. április

Faluújság Bakonypéterd II. évfolyam 4. szám 2011. április KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa Kedves Olvasó! Az elmúlt hónap is programokkal gazdagon telt el. Sajnos az áprilisi szám egy kis technikai hiba miatt késve jelent

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd II. évfolyam 1. szám 2011. január

Faluújság Bakonypéterd II. évfolyam 1. szám 2011. január KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa Kedves Olvasó! Immáron a második évfolyamhoz érkezett kis újságunk. Nagyon sok visszajelzés érkezett és érkezik ma is a különböző

Részletesebben

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04.

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04. 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04. 2 ( C ) IPA by 1974 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI

Részletesebben

Szent István Tanulmányi Verseny Matematika 3.osztály

Szent István Tanulmányi Verseny Matematika 3.osztály SZENT ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA 5094 Tiszajenő, Széchenyi út 28. Tel.: 56/434-501 OM azonosító: 201 669 Szent István Tanulmányi Verseny Matematika 3.osztály 1. Hányféleképpen lehet

Részletesebben

Káptalantóti Önkormányzat lapja XI. évfolyam 2. szám 2014. MÁRCIUS

Káptalantóti Önkormányzat lapja XI. évfolyam 2. szám 2014. MÁRCIUS Káptalantóti Önkormányzat lapja XI. évfolyam 2. szám Márciusi jeles napok Március 12. Gergely Teljes nevén Nagy Szt. Gergely pápa. Nevéhez főzıdik az egyházi ének klasszikus rendszerezése (gregoriánum).

Részletesebben

A FARSANGI NÉPSZOKÁSOK (forgatókönyv)

A FARSANGI NÉPSZOKÁSOK (forgatókönyv) A FARSANGI NÉPSZOKÁSOK (forgatókönyv) 1. diák I. A farsang története A farsang január 06-tól, vízkereszttıl a Húsvétvasárnapot megelızı 40 napos böjt kezdetével, hamvazószerdával zárul. A farsang utolsó

Részletesebben

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Nők életmód népfőiskolája - Nagyrábé 2010. január - április Ismeretterjesztő és életmód segítő foglalkozások. Hajdú Komák és Konok Kunok disznótoros versenye

Részletesebben

TÖKÉLETESRE HANGOLT VENDÉGLÁTÁS, KIFINOMULT RÉSZLETEK. A Nagy Nap. A Carmen Étterem Esküvői-Lakodalmi Ajánlatai 2015

TÖKÉLETESRE HANGOLT VENDÉGLÁTÁS, KIFINOMULT RÉSZLETEK. A Nagy Nap. A Carmen Étterem Esküvői-Lakodalmi Ajánlatai 2015 A Nagy Nap A Carmen Étterem Esküvői-Lakodalmi Ajánlatai 2015 Kedves Jegyespár! A Carmen Étterem és a Hotel Kálvária**** méltán közkedvelt az ifjú párok körében, hiszen a hely adottságainak, központi fekvésének,

Részletesebben

keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és

keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 4. szám 2014. április TITKA A KERESZTFÁNAK A hamvazószerdával elkezdődött szent negyven nap célja húsvét méltó megünneplésének az előkészítése.

Részletesebben

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész 2014 december 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 03.-án megtartott testületi ülésén.

J E G Y ZŐKÖNYV. Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 03.-án megtartott testületi ülésén. J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Helye: Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 03.-án megtartott testületi ülésén. Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Köszönti a testületi ülésen megjelenteket.

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. Január: 23. Vince napi borszentelés 24. Magyar Kultúra Napja Megemlékezés osztályonként 24-28. Ökomenikus imahét Helye: a községi templomok 29. Előadássorozat

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 12. szám, 2006. december

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 12. szám, 2006. december Tisztelt Olvasó! A Táplálkozás és Tudomány címő hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb tudományos kutatási

Részletesebben

Az akkor rendhagyónak számító szakmai hétvégénket hagyományteremtő céllal 2011-ben újra megrendezzük!

Az akkor rendhagyónak számító szakmai hétvégénket hagyományteremtő céllal 2011-ben újra megrendezzük! Kedves Kuvaszos Barátunk! Két évvel ezelőtt, 2009 szeptemberében négy országból több mint 60 kuvaszos kerekedett fel és mutatta meg az országhatárokon átívelő összefogását és tettrekészségét a világnak

Részletesebben

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015 SZIGLIGETI HARSONA 2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám Mindenki Karácsonya 2015 Már napokkal Karácsony előtt díszbe öltözött a Főtér. Megérkezett a karácsonyfa,

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója

Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója Február 03-án, az idősödő szervezet, testi változások, és az egészséges öregedés 30 pontja című olvasmányok megvitatására került sor a hallottak alapján.

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t

s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t A l e g f o n t o s a b b s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t Borbás Marcsi Asűrűje A könyv alkotói: Borbás Marcsi Antal Csilla Borbás Dorottya Krisztics

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Pihenőház. 2007. november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele.

Pihenőház. 2007. november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele. Pihenőház A Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete 2001. februárjában alapította meg a dr. Altorjay István Fogyatékos Gyermekek Nappali Intézményét, melynek fő feladata azoknak a halmozottan sérült

Részletesebben

Hírlevél. A múlt hónapban történt

Hírlevél. A múlt hónapban történt Hírlevél A múlt hónapban történt 2015.02.11 FARSANGRA készülődtünk: A jelmezek kiegészítőit a gyerekházban a szülőkkel együtt készítettük el február 11-én 11 anyuka társaságában. Alkottunk hercegnő fejdíszt,

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10

Részletesebben

AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek Benei Hírmondó IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa Önkormányzati hírek Az önkormányzat képviselő-testülete 2011. február 14-én testületi ülést

Részletesebben

alapítva 1995 SZIGETKÖZ A HÁZIAS ÍZEK VILÁGA VEVŐTÁJÉKOZTATÓ-KATALÓGUS 2015. OKTÓBER 5. - OKTÓBER 31.

alapítva 1995 SZIGETKÖZ A HÁZIAS ÍZEK VILÁGA VEVŐTÁJÉKOZTATÓ-KATALÓGUS 2015. OKTÓBER 5. - OKTÓBER 31. alapítva 1995 DARNÓ SZIGETKÖZ A HÁZIAS ÍZEK VILÁGA VEVŐTÁJÉKOZTATÓ-KATALÓGUS 2015. OKTÓBER 5. - OKTÓBER 31. Áraink Nettó -ban értendőek, kivéve egalizáltak, azok darabárasak! AKCIÓS TERMÉKEK Nyári turista

Részletesebben

Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán. Bereczky Réka 6. b

Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán. Bereczky Réka 6. b Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán 6. b Meglátogattuk Barkóczi Sándorné Juliska nénit, aki a város legidősebb lakója. Ő még jól emlékszik a régi szokásokra és viseletekre, emlékeit szívesen megosztotta

Részletesebben

Tisztelt Képviselő Testület!

Tisztelt Képviselő Testület! ,,Őszi Napfény Nyugdíjas Klub 7144 Decs, Rákóczi u 2-8. Tisztelt Képviselő Testület! Az,,Őszi Napfény Nyugdíjas Klub pénzügyi nehézségei ellenére 2014 évben is folytatta tevékenységét, és az alapszabályban

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó

Részletesebben

Áprilisi jeles napok

Áprilisi jeles napok Káptalantóti Önkormányzat lapja VIII. évfolyam 3. szám Áprilisi jeles napok Április 12. Gyula napja, az esztendı századik napja, ezért száznapnak is nevezik. A délvidéken féregőzı nap, a nagytakarítás,

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm

Részletesebben

Szolnoki Főiskola Könyvtár és Távoktatási Központ

Szolnoki Főiskola Könyvtár és Távoktatási Központ 5 6 Megérkezett Simon-Júdás Jaj már néked pőregatyás! Rég felírta Noé Tokaj Hegyormára Hegyaljai kapás várj Simon Júdásra! Akár haszon, akár kár, Simon-Júda a határ. /Szüret, regula/ Ma használatos neve

Részletesebben

FOTÓDOKUMENTÁCIÓ CSEMÕ TÁMOP-6.1.2/A-09/1-KMR-2010-0473.

FOTÓDOKUMENTÁCIÓ CSEMÕ TÁMOP-6.1.2/A-09/1-KMR-2010-0473. FOTÓDOKUMENTÁCIÓ TÁMOP-6.1.2/A-09/1-KMR-2010-0473. CSEMÕ PROJEKTTÁBLA NYITÓRENDEZVÉNY 2012. május 12. a rendezvény plakátja a rendezvény meghívója NYITÓRENDEZVÉNY az I. csemõi sportszombat zsûriasztala,

Részletesebben

Készítette: Montag Csilla Vokány, 2010. 02. 05. FARSANGI TÉMAHÉT. Általános Iskola Vokány 1. osztály

Készítette: Montag Csilla Vokány, 2010. 02. 05. FARSANGI TÉMAHÉT. Általános Iskola Vokány 1. osztály Készítette: Montag Csilla Vokány, 2010. 02. 05. FARSANGI TÉMAHÉT Általános Iskola Vokány 1. osztály A farsangi témahét programja: Osztály: 1. Buzás Tamás, Gartner Anna, Győrfi Attila, Horváth Adrián, Horváth

Részletesebben

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN SZEPTEMBER 1. ÉV ELEJI ÉRTEKEZLET, ÉVES PROGRAM, FELADATOK MEGBESZÉLÉSE felelős: Koloszárné Varga Elvira ig 2. IMIP, HÁZIREND, SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

Készítsünk fagylaltot! (2010 July 08, Thursday) - Munkatársunktól

Készítsünk fagylaltot! (2010 July 08, Thursday) - Munkatársunktól Készítsünk fagylaltot! (2010 July 08, Thursday) - Munkatársunktól A nyár sztár édessége kétségtelenül a fagylalt. Érdemes a mélyhûtõben tartani egy-két doboz házilag készített fagyit, ami nem csak önmagában

Részletesebben

RÖPLABDA NAPTÁR - 2013 SZEPTEMBER

RÖPLABDA NAPTÁR - 2013 SZEPTEMBER RÖPLABDA NAPTÁR - 2013 SZEPTEMBER 16 20:00 17 SZUPER MINI 15:00-16:00 _ PETZELT 19:00-21.00 18 GYEREK 'A és 'B 16:00-18:15 19:00 21:00 19 SZUPER MINI 17:00-18:00 20 21 MINI 'A és GYEREK 'B 15:30 SZUPER

Részletesebben

Zsoldos Napok 2012. október 18-19. 2012. október 18. csütörtök

Zsoldos Napok 2012. október 18-19. 2012. október 18. csütörtök Zsoldos Napok 2012. október 18. csütörtök 8 óra: A Zsoldos Napokat megnyitja: Pintér Etelka igazgatónő 8 óra: Nullenergiás házak előadás Előadó: Pászti Tóth Gyula Helyszín: B épület 2. terem 8 óra: 8.

Részletesebben

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA IX. évf. 1. szám (100) 2011. December A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Tartalomból: Miseszándékok 2. old. Részlet: Rainer Maria Rilke: Történetek a Jóistenrıl 3. old. E gy ház kö

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

Mese. Kalendárium. Zöld Mozaik. Tudod-e? Ügyeskedj! Információk. - Erdei farsang. - Télutó. - A Körös-Maros Nemzeti Park.

Mese. Kalendárium. Zöld Mozaik. Tudod-e? Ügyeskedj! Információk. - Erdei farsang. - Télutó. - A Körös-Maros Nemzeti Park. 2010. február A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja X. évf. 2. szám Kalendárium - Télutó Zöld Mozaik - A Körös-Maros Nemzeti Park Ügyeskedj! - Rejtvények, fejtörők Mese - Erdei farsang

Részletesebben

2016. Február ISSN 2498-5619. Hartai Újság. TopNet tájékoztató 5. oldal. Intézményi Hírek 4. oldal. Hartai Hírek 2-3. oldal

2016. Február ISSN 2498-5619. Hartai Újság. TopNet tájékoztató 5. oldal. Intézményi Hírek 4. oldal. Hartai Hírek 2-3. oldal 2016. Február ISSN 2498-5619 Hartai Újság Hartai Hírek 2-3. oldal Intézményi Hírek 4. oldal TopNet tájékoztató 5. oldal 2. oldal Hartai Hírek II. Hartai Kolbászfesztivál Január 23-án 11 órakor indult a

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275 2016. JANUÁR Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek 1-2. oldal Óvodai hírek 2. oldal Iskolai hírek 3. oldal Visszatekintő 4-5. oldal Felhívások 6. oldal Közelgő események: Iskolás farsang

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sióagárd Község Önkormányzata 2014. JANUÁR VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM LELKI ÚTRAVALÓ 2. oldal AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÁSA 3. oldal FELHÍVÁS - SIÓAGÁRDI ÉRTÉKTÁR 4. oldal MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYEKRE 5. oldal KILIÁN

Részletesebben

Mondjam vagy mutassam?

Mondjam vagy mutassam? I évfolyam 1.szám 2011 szeptember-október-november A Montágh Imre Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és EGYMI lapja MONDJAM VAGY MUTASSAM Iskolánk névadója, Montágh

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

lényege az, hogy mi kerül A sűrűje 2. Borbás Marcsi 100 recept a családi asztalra

lényege az, hogy mi kerül A sűrűje 2. Borbás Marcsi 100 recept a családi asztalra A magyar gasztronómia lényege az, hogy mi kerül otthon a családi asztalra. Borbás Marcsi A sűrűje 2. 100 recept a családi asztalra Borbás Marcsi Asűrűje 2. A könyv alkotói: Borbás Marcsi Antal Csilla Borbás

Részletesebben

1500 Kcal ás mintaétrend

1500 Kcal ás mintaétrend 1500 Kcal ás mintaétrend 1. R: 2dl tej 1,5%-os 1db zsemle margarin 10g (light: 35% zsírtartalmú, vagy még alacsonyabb) csirkemell felvágott 1 vékony szelet paradicsom, paprika, vagy más az idénynek megfelelő

Részletesebben

Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk!

Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk! 2016. Húsvét Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk! A TARTALOMBÓL Bemutatkozik az új számvevő - széki elnök Egyházmegyei hittanverseny A hitoktatásról általában Konfirmáció

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

HÉTFŐ 9:00 gyülekező Tábori szabályok 9:45 ismertetése. 10:00 1. előadás: AFRIKA

HÉTFŐ 9:00 gyülekező Tábori szabályok 9:45 ismertetése. 10:00 1. előadás: AFRIKA HÉTFŐ 9:00 gyülekező Tábori szabályok 9:45 ismertetése 1. előadás: AFRIKA 11:00 sport, foci, akadályverseny 17:30 szünet A kollégiumnál kipakolás, elrendeződés A helyszín bemutatása, Csoportok beosztása,

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

A kötőszók. Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható:

A kötőszók. Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható: A kötőszók Előhang (prelúdium): DE Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható: Vera csak 2 éves, de már 100-ig tud számolni. Ez az étterem kitűnő,

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

SANDI KRÓNIKA 2011. Április 6.szám

SANDI KRÓNIKA 2011. Április 6.szám A HÚSVÉTI ÜNNEPKÖR: Nemcsak a tavasz eljövetele, de a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe is a húsvét. A vallási hagyomány szerint a húsvéti ünnepkör a negyvennapos böjtöléssel kezdődik. Ennek első napja

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag. Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi

Részletesebben

ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ

ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem című pályázat TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0494. számú Tanulj nyelveket és közlekedj okosan! projekt ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ Az angol nyelvi vetélkedőt a témahét utolsó napján

Részletesebben

Botfai Angyalok Lapja Havonta Élethűen

Botfai Angyalok Lapja Havonta Élethűen NEFMI ZALAEGERSZEGI GYERMEKOTTHONA HIVATALOS LAPJA Hírek Mindennapok Programok Irodalom Érdekességek Sport Rejtvény Kultúra Aktuális Magazin Botfai Angyalok Lapja Havonta Élethűen 2011. május www.zegispeci.hu

Részletesebben

Felsős Diákönkormányzat 2008/2009

Felsős Diákönkormányzat 2008/2009 Felsős Diákönkormányzat 2008/2009 A DÖK fő céljai ebben a tanévben a következők: - Az alsós programok és a felsős DÖK munkáját lehetőség szerint összehangolni, együttműködni az önkormányzat ifjúsági irodájával.

Részletesebben

Nyitott Ablak. Dunaszentpál Község Önkormányzatának információs lapja 2016. március III. évf. 3. szám. 2016 Március

Nyitott Ablak. Dunaszentpál Község Önkormányzatának információs lapja 2016. március III. évf. 3. szám. 2016 Március Község Önkormányzatának információs lapja III. évf. 3. szám 2016 Március Húsvét más nemzeteknél Az ünnep ugyan az, a szokások mégis különböznek Húsvét a keresztény világ egyik legfontosabb ünnepe. Jézus

Részletesebben

Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben. Dés, Transilvania Camping

Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben. Dés, Transilvania Camping Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben Dés, Transilvania Camping Szervező - Ábrok László - Debrecen - tel.:06 20 939 0271 Társszervező - Transilvania Camping - Erdélyi Lakókocsisok - Peti tel 0040 722 509492

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben