Adventi időszak az óvodában

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Adventi időszak az óvodában"

Átírás

1

2

3

4 január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi koszorúját, feldíszítjük a csoportszobákat, óvodánkat. A várakozás időszakában sok karácsonyi verset, éneket tanulunk a gyerekekkel. Adventi játszóházat szervezünk, ahol a szülők a gyermekekkel közösen szép karácsonyi díszeket készíthetnek az óvónők segítségével. Az idén még a pirított dióscukor készítésének rejtelmeit is megismertük Sinka Jánosné, Pannika néni jóvoltából. Minden csoportban a gyermekek meglepetéssel is készülnek, amit haza vihetnek a családjuknak. Majd minden csoport kibonthatta a zsákokba rejtett ajándékokat, a sok játékot. A következő napon a Sünisek ellátogattak az idősekhez, ahol ismét eljátszották a kisded születésének történetét és átadták a gyermekek által készített ajándékokat. Az idős emberek mindig szívesen fogadják a gyerekeket, ezért örömmel járunk vissza hozzájuk. Hévizi Mariann előadása Készül a pirított dióscukor A várva várt napon feldíszítjük a fenyőfát. Közösen énekelünk, verselünk és minden évben egy csoport karácsonyi műsorral kedveskedik a többi gyermeknek. Ebben az évben a Süni csoport lepte meg A betlehemi úton című történettel a gyermekeket és a meghívott vendégeket. Az óvodások műsora után Hévízi Mariann szép karácsonyi dalokat énekelt, amit gitárjátéka színesített. A Süni csoport az időseknél Köszönjük Pannika néninek és Mariannak, hogy elfogadták meghívásunkat, valamint a nyugdíjas kollégáknak és a bölcsődéseknek is, hogy velünk ünnepeltek. A betlehemi úton Csíkné Víg Andrea és Vasadi Lászlóné óvodapedagógusok

5

6 január HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS A négy gyertya meséje Ugye mindannyian ismerik a négy gyertya és a kisfiú történetét? Én most egy másik mesét szeretnék elmondani Önöknek a négy gyertyáról és sok gyermekről. Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy nagy család. A családnak 222 gyermeke volt: kicsik és nagyok, fiúk és lányok. Mint minden családban, itt is nagyon várták a gyermekek a karácsonyt. Lázasan készülődtek, igyekeztek jobban viselkedni, mint az év többi időszakában, talán még jobban is tanultak egy kicsit. És a karácsonyváráshoz hozzátartozott az adventi koszorú, és a koszorún kigyúló gyertyafények is. Az első gyertya meggyújtása előtt a legkisebb családtagok meséltek az ünnepről, a szeretetről; majd Kepenyes Balázs lépett a koszorúhoz és meggyújtotta a béke lángját. Az első szó, ami a karácsonyról eszünkbe jut, a szeretet. A harmadik osztályos tanulók műsora és a harmadik gyertya ragyogása hozta ezt el a mi nagy családunkba. Karácsony előtt néhány nappal pedig kigyúlt a remény gyertyája, és a negyedikesektől azt is megtudhattuk, hogy ez az a láng, amelynek soha nem szabad kialudni. A hit fényére vártunk, amikor a másodikos gyermekek egy téli erdőbe vittek bennünket, és elmesélték a három fenyőfa történetét, majd a koszorún kigyulladt a második gyertya. A négy gyertya fénye, a béke, a hit, a szeretet és a remény lángja égett nemcsak az adventi koszorún, hanem e nagy család szívében is. L. A.

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet

Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet 2014. december Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet 7: 55 Első adventi gyertya meggyújtása 1. c osztály Holper Istvánné 16:00 2014. 12. 03. 11:00 12:00 2014. 12. 04. 14 óra Fogadó

Részletesebben

A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya.

A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya. Téma: Téli ünnepkör, népszokások A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya. A projekt időtartama: 4 hét (nov. 30. dec. 22.) A projekt résztvevői:

Részletesebben

Nagyközségi Óvoda, Földes PROJEKT BEMUTATÁSA GYERMEKLÁNC

Nagyközségi Óvoda, Földes PROJEKT BEMUTATÁSA GYERMEKLÁNC Nagyközségi Óvoda, Földes PROJEKT BEMUTATÁSA GYERMEKLÁNC projekt az adventi ünnepkörhöz, karácsonyhoz kapcsolódóan (a projekt része a TÁMOP 3.1.4. projekt óvodai programcsomag helyi adaptációjának) TÁMOP

Részletesebben

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak 2013 december 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Flag -értékelve Karácsonyi Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A latin eredetű szó - adventus - megérkezést, eljövetelt jelent. A Jézus születésére

Részletesebben

Adventi ünnepkör alsó tagozatban

Adventi ünnepkör alsó tagozatban JÓ GYAKORLAT Adventi ünnepkör alsó tagozatban 1 Bevezetés Minden ember számára az egyik legszebb ünnep a karácsonyvárás. Lelki megtisztulással, izgalommal, örömteli készülődéssel telik ez az időszak a

Részletesebben

XV. évfolyam - 12. szám 2014. December Csupor Piac Sikerrel debütált Derekegyházon a Csupor Piac, ahol kézműves termékekkel és házi készítésű finomságokkal találkozhattak az érdeklődők. A piac fizetőeszközként

Részletesebben

Karácsonyi témahét. 1.b. Szabóné Bakó Márta. Pintérné Legéndi Gabriella. 2009.december 7-12. Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő

Karácsonyi témahét. 1.b. Szabóné Bakó Márta. Pintérné Legéndi Gabriella. 2009.december 7-12. Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő Karácsonyi témahét 1.b Szabóné Bakó Márta Pintérné Legéndi Gabriella 2009.december 7-12. Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő Karácsony ünnepén az a kívánságom. Legyen boldog mindenki ezen a világon.

Részletesebben

TANÓRÁN KÍVÜLI NEVELÉSI PROGRAMOK A SARKADI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP 3.2.13-12/1 pályázat megvalósítása 2012. DECEMBER

TANÓRÁN KÍVÜLI NEVELÉSI PROGRAMOK A SARKADI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP 3.2.13-12/1 pályázat megvalósítása 2012. DECEMBER 2012. DECEMBER A Városi könyvtárban honismereti vetélkedő zajlott decemberben. A népszerű nyomógombos pultnál, témakörök segítségével elevenítettük föl Sarkad város és környezete történelmét, földrajzát.

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok, szabadidős tevékenységek Munkaközösség

Részletesebben

Adventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le

Adventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le 1. Adventi Hírnök 1. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog az első gyertya láng! Karácsonyt várva lázban a föld, Isteni gyermeket köszönt. 2. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog már két kis gyertya láng!

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

INNOVÁCIÓ ADVENT-3 HETES PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁNAK LÉPÉSEI

INNOVÁCIÓ ADVENT-3 HETES PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁNAK LÉPÉSEI INNOVÁCIÓ ADVENT-3 HETES PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁNAK LÉPÉSEI AZ INNOVÁCIÓRÓL Az iskolánkban sok-sok évre visszamenő hagyománya van a karácsonyi műsornak, a tavalyi projekt azonban sokkal több volt ennél.

Részletesebben

Jövőre is lesz Karácsony! Dalszövegek, hogy mire újra eljön a Szenteste, a család együtt énekelhesse a Mennyből az angyalt

Jövőre is lesz Karácsony! Dalszövegek, hogy mire újra eljön a Szenteste, a család együtt énekelhesse a Mennyből az angyalt Jövőre is lesz Karácsony! Dalszövegek, hogy mire újra eljön a Szenteste, a család együtt énekelhesse a Mennyből az angyalt 1 Szerkesztette és a jog tulajdonosa: Karácsonyanyó Kizárólag teljes terjedelmében,

Részletesebben

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége Különös közzétételi lista A Szeghalmi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde - 1. Óvoda, ainak száma három Tagintézményben: 22 fő A 2011. évi CXC. Törvény 2. számú melléklete értelmében a nevelő- és oktatómunkát

Részletesebben

Tanítási órák / Évfolyamok

Tanítási órák / Évfolyamok Mikor? Hol? 27. péntek 28. szombat 29. vasárnap 30. hétfő Tanítási órák / Évfolyamok 1. b 5. c 6. c 8. c Óra Téma Óra Téma Óra Téma Óra Téma Adventi Adventi koszorú Adventi koszorú szítése Adventi koszorú

Részletesebben

ÓVODAI ESEMÉNYNAPTÁR AUGUSZTUS SZEPTEMBER

ÓVODAI ESEMÉNYNAPTÁR AUGUSZTUS SZEPTEMBER ÓVODAI ESEMÉNYNAPTÁR 2016-2017. AUGUSZTUS augusztus 29. hétfő Balesetvédelmi és tűzvédelmi oktatás Baranyi László augusztus 30. kedd Tanévkezdő értekezlet 8:00 iv., iv-h., augusztus 31. szerda VENI SANCTE

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a 2014-2015-ös nevelési évről

BESZÁMOLÓ a 2014-2015-ös nevelési évről BESZÁMOLÓ a 2014-2015-ös nevelési évről Szalai Lídia Tagintézmény-vezető Mottó "Kitűnővé egy szerencsés pillanat alatt is válhatunk, hasznos emberré a fáradságos évek tesznek." Kemény Zsigmond 1. Intézményünk

Részletesebben

is foglaltunk helyet! www.fszek.hu

is foglaltunk helyet! www.fszek.hu Tudásdepó-Expressz Önnek is foglaltunk helyet! Új Magyarország Fejlesztési Terv, Társadalmi Megújulás Operatív Program 3.2.4-08/1/KMR Tudásdepó-Expressz Összehangolt könyvtári szolgáltatásfejlesztés és

Részletesebben

A szeretet hete. 1.Küls. .Külső cél, produktum cél: 2.Pedagógiai-oktatási cél: 3.Mérés, értékelés: 4. Célérték:

A szeretet hete. 1.Küls. .Külső cél, produktum cél: 2.Pedagógiai-oktatási cél: 3.Mérés, értékelés: 4. Célérték: A szeretet hete 1.Küls.Külső cél, produktum cél: - ünnepi üdvözlőlapok, ajándékkísérők, gyertyatartók, téli ajándékképek készítése - sajátkészítésű fenyődíszekkel fenyődíszítés - karácsonyi műsor megtekintése

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Hónap szeptember Önkormányzati rendezvények 19. Műsorszámos részvétel a Pestújhelyi Emlék tér emléktábla avatásán Kiemelt iskolai rendezvények 1.

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista A kormány 229/2012. (VIII.28) kormányrendelete a nemzeti közről szóló törvény végrehajtásáról szóló törvény 23. -a értelmében az alábbi adatokat teszem közzé: Óvoda neve: Brunszvik

Részletesebben

Gyertyafény csillagfény

Gyertyafény csillagfény Gyertyafény csillagfény Adventtıl karácsonyig 3 hetet meghaladó projekt a Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézmény 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézményében 2009. november 29 december 22-ig

Részletesebben

Iskolai Közösségi Szolgálat. Teljesítési napló

Iskolai Közösségi Szolgálat. Teljesítési napló Iskolai Közösségi Szolgálat Teljesítési napló Név: Születési hely, idő: Anyja neve: Cím: Osztályfőnök: Iskola pecsétje: 1 Mit nevezünk iskolai közösségi szolgálatnak? Az iskolai közösségi szolgálat egy

Részletesebben

Kedves Szülők, Gyerekek!

Kedves Szülők, Gyerekek! Az intézmény neve: Nefelejcs Napköziotthonos Óvoda Az intézmény székhelye: 9062 Kisbajcs Kossuth út 19. Elérhetőség: 96/358-945 vagy 20/5987842 E-mail cím: nefelejcs58@freemail.hu Óvodavezető: Kónyiné

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

Január. Február. Január 23. Képviselő testületi ülés, nyilvános Helyszín: Önkormányzat Hivatala

Január. Február. Január 23. Képviselő testületi ülés, nyilvános Helyszín: Önkormányzat Hivatala Január Január 23. Január 23. 2016/17 tanítási év II. félévének kezdete Január 27. 2016/17 tanítási év, élévi értesítők kiosztása Február Február Farsangi dekoráció, álarc és szemüveg készítése a könyvtár

Részletesebben

Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola. Karácsony projekt. Készítette: Borsóné Molnár Szilvia. Baracska, 2013. december

Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola. Karácsony projekt. Készítette: Borsóné Molnár Szilvia. Baracska, 2013. december Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola Karácsony projekt Készítette: Borsóné Molnár Szilvia Baracska, 2013. december Célok: 1. A karácsony sajátosságainak felfedezése, saját érzések megfogalmazása. 2.

Részletesebben

Tevékenység Határidő Költség Felelős 08. 17-08. 30 09. 08. 09. 15. 09. 28. 09. 30. 10. 06. 10.19. 10. 22. 10. 30. 11. 16. 11.17 11. 27. 01.15. 01. 25.

Tevékenység Határidő Költség Felelős 08. 17-08. 30 09. 08. 09. 15. 09. 28. 09. 30. 10. 06. 10.19. 10. 22. 10. 30. 11. 16. 11.17 11. 27. 01.15. 01. 25. Tevékenység Határidő Költség Felelős augusztus Osztályozó- és javítóvizsgák lebonyolítása teremdekoráció Adminisztráció naplók megnyitása Tanmenetek írása, Tanulók szakértői papírjainak ellenőrzése Taneszközök

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

ADVENT 2009 PROGRAMTERV

ADVENT 2009 PROGRAMTERV ADVENT 2009 PROGRAMTERV A megvalósítás időpontja: 2009. november 30-december 17. Az ADVENT 2009 programsorozat célja: A minket körülvevő világ kulturális örökségeinek a Szociális, életviteli és környezeti,

Részletesebben

TÉMAHÉTTERV ADVENT 2009.DECEMBER 14.-DECEMER 18. MICIMACKÓ CSOPORT KIS-KÖZÉPSŐ CSOPORT

TÉMAHÉTTERV ADVENT 2009.DECEMBER 14.-DECEMER 18. MICIMACKÓ CSOPORT KIS-KÖZÉPSŐ CSOPORT TÉMAHÉTTERV ADVENT 2009.DECEMBER 14.-DECEMER 18. MICIMACKÓ CSOPORT KIS-KÖZÉPSŐ CSOPORT Készítette: Fülöp Andrásné TARTALOMJEGYZÉK 1. Projektháló 3 2. Témahét adatai.5 2.1. A projekt célja.6 2.2. Előzmények.7

Részletesebben

Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője 2015.01.109:00-13:00 Harsányi Zsuzsa grafikus kiállítása 2015.01.16-02.23 Háza és Magyar Kultúra

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája 2007-2008-as nevelési év értékelése Készítette: Ceglédiné Csősz Erzsébet Tagintézmény vezető 1 Gyermeklétszám: 2007. évi statisztika szerint: 21 fő, köztük: 10 fiú, 11

Részletesebben

Nagypalli Hírhozó 2013. január

Nagypalli Hírhozó 2013. január Nagypalli Hírhozó 2013. január Kedves Olvasó! Szeretettel köszöntöm a Nagypalli Hírhozó első példányának megjelenése alkalmából. Kiadványunk létrehozása a havonta megjelenő Zengővidék újság megszűnése

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. november 19-én 17:00 órakor megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. november 19-én 17:00 órakor megtartott üléséről. Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. 4/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. november 19-én 17:00

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

ÓVODA-ISKOLA ÁTMENET PROJEKT TERVE 2014./2015.

ÓVODA-ISKOLA ÁTMENET PROJEKT TERVE 2014./2015. ÓVODA-ISKOLA ÁTMENET PROJEKT TERVE 2014./2015. Az közötti átmenet program célrendszere: 1. Értékek Elvek Célok Mutatók Sikerkritériumok Zökkenőmentes átmenet Megfelelő tudás, neveltségi szint megadása

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n. A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből

Részletesebben

Az időszak neve. Szokások

Az időszak neve. Szokások A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Katolikus liturgiának megfelelő adventi koszorú, három lila és egy rózsaszín gyertyával. Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (dec.25-ét)

Részletesebben

A KŐRÖSHEGYI SZIVÁRVÁNY MŰVÉSZETI MODELLÓVODA 2016/2017

A KŐRÖSHEGYI SZIVÁRVÁNY MŰVÉSZETI MODELLÓVODA 2016/2017 A KŐRÖSHEGYI SZIVÁRVÁNY MŰVÉSZETI MODELLÓVODA 2016/2017 NEVELÉSI ÉVÉNEK ESEMÉNY NAPTÁRA Kőröshegy, 2016 augusztus 30. szeptember 0.hét /augusztus 29- szept. 2./ 1.hét 1. Termek berendezése a gyerekek fogadására

Részletesebben

BIZTONSÁGOS ÜNNEPEKET!

BIZTONSÁGOS ÜNNEPEKET! BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG BIZTONSÁGOS ÜNNEPEKET! Felkészítő-foglalkoztató lapok a téli szünidőre KÖSZÖNTŐ Kedves Gyerekek! Közeledik Karácsony ünnepe és ezzel együtt a téli szünet, amikor

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

2010. december 10 23.

2010. december 10 23. 2010. december 10 23. Helyi termékek kóstolójával, helyi és szomszédos települések ünnepi műsoraival, karácsonyi kézműves játszóházzal, kiállítással és koncerttel várják az érdeklődőket! December 10. péntek

Részletesebben

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Közzétételi lista. A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. szerint

Közzétételi lista. A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. szerint Közzétételi lista A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. szerint Az intézmény neve: D-B-M Mikrotérségi Óvoda és Bölcsőde OM azonosító: 201948 Az óvoda neve: Eszterlánc óvoda

Részletesebben

Szakmai munkaközösség munkaterve

Szakmai munkaközösség munkaterve Szakmai munkaközösség munkaterve 2011/2012 1. BEVEZETŐ A 2009.-2010-es nevelési évben a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében egy óvodai csoportban kompetencia alapú óvodai programcsomag került bevezetésre,

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda Reményi úti Tagóvoda

Eseménynaptár 2015/2016 Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda Reményi úti Tagóvoda Eseménynaptár 2015/2016 Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda Reményi úti Tagóvoda 2015. Augusztus 31. Tanévnyitó Istentisztelet Óvodásaink rövid műsorra vettek részt ezen az eseményen. Diótörés, kirándulás

Részletesebben

A KATOLIKUS NÉPHAGYOMÁNYŐRZŐ MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2014/2015 KATOLIKUS ÜNNEPEINK, JELES NAPOK, NÉPSZOKÁSOK RENDSZERE

A KATOLIKUS NÉPHAGYOMÁNYŐRZŐ MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2014/2015 KATOLIKUS ÜNNEPEINK, JELES NAPOK, NÉPSZOKÁSOK RENDSZERE A KATOLIKUS NÉPHAGYOMÁNYŐRZŐ MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2014/2015 KATOLIKUS ÜNNEPEINK, JELES NAPOK, NÉPSZOKÁSOK RENDSZERE ŐSZ SZEPTEMBER 8. SZŰZ MÁRIA SZÜLETÉSNAPJA Helye: Katolikus templom és az óvoda Ideje:

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2011. / 2012.

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2011. / 2012. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 20. / 202. Személyi feltételek Pedagógus munkakörben dolgozók beosztása, száma, végzettsége, szakképzettsége A nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben dolgozók száma,

Részletesebben

NKI Egyesített Óvoda Programterve 2011/12 nevelési évre. Szeptember

NKI Egyesített Óvoda Programterve 2011/12 nevelési évre. Szeptember NKI Egyesített Óvoda Programterve 2011/12 nevelési évre Szeptember Programok Befogadási terv alapján új gyerekek fogadása, folyamatosan Telephelyvezetői megbeszélés Nevelési Tanácsadó részképesség felmérés

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. MEGNYITÓ MŰSOR: Köszöntő: (Földi Erika)

FORGATÓKÖNYV. MEGNYITÓ MŰSOR: Köszöntő: (Földi Erika) FORGATÓKÖNYV Esemény: Madarak és fák napja Időpont: 2014. május 12. (hétfő) A program szervezői: Földi Erika, Török Éva, Vinnai Krisztina, Helyszín: PARK, Művelődési ház előtti terület, Iskolai ebédlő

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / 20167 NEVELÉSI ÉVRE Készült: A Nemzeti Köznevelési Törvény végrehajtásáról szóló 229./2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23. (1) (2) alapján Az intézmény adatai: Székhely óvoda:

Részletesebben

20 éves Lajosmizse Város 2013. évi rendezvénynaptár

20 éves Lajosmizse Város 2013. évi rendezvénynaptár Mesemondó verseny nagycsoportos óvodásoknak - intézményi 20 éves Lajosmizse Város 2013. évi rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője március 7. Szent Lajos u. Óvoda 14.30

Részletesebben

A Napsugár Óvoda és Bölcsőde 2014/2015-ös nevelési évre szóló Munkaterv aktualizálásához. 1. sz. melléklet

A Napsugár Óvoda és Bölcsőde 2014/2015-ös nevelési évre szóló Munkaterv aktualizálásához. 1. sz. melléklet A Napsugár Óvoda és Bölcsőde 2014/2015-ös nevelési évre szóló Munkaterv aktualizálásához 1. sz. melléklet előreláthatólag 250 gyermek kezdi meg az óvodai életet. 2014. szeptember 1-től a csoportok átlaglétszáma

Részletesebben

A Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve

A Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve 43.b.sz. melléklet felnőttek 100 HKH 1 2011 január 1 Szilveszteri mulatság homokkerti kertbarát Kör 2011.01.06 Aprók-falvi ficánkoló óvódások 25 HKH 2 3 2011.01.08 "Találnál csodafiú szarvast" családok

Részletesebben

Helyzetkép. Az Eötvös József Református Oktatási Központ Tündérkert Tagóvodája Heves, Szerelem Alfréd út 19.

Helyzetkép. Az Eötvös József Református Oktatási Központ Tündérkert Tagóvodája Heves, Szerelem Alfréd út 19. Helyzetkép Az Eötvös József Református Oktatási Központ Tündérkert Tagóvodája Heves, Szerelem Alfréd út 19. Csoportok száma: 1 Alkalmazottak száma: 2 óvónő, 1 dajka Óvodai férőhelyek száma: 3 X 30 fő,

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁRA es tanév

ESEMÉNYNAPTÁRA es tanév Sárospataki Református Általános Iskola ESEMÉNYNAPTÁRA 2014-2015-es tanév Augusztus 08.25 hétfő 9.00 Alakuló értekezlet, Gimnáziumban Nagy-Baló Csaba, Timáriné K. S. 08.25. hétfő 10.00 Munkaközösségi Timáriné,

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

2007 február NEM PUBLIKUS

2007 február NEM PUBLIKUS NEM PUBLIKUS NEM PUBLIKUS 6 Mosonszolnoki Hírmondó Az utolsó farsangi bálunk Nálunk már hagyomány, hogy a jelmezes farsangi bált minden évben a nyolcadikosok rendezik, így idén nekünk jutott ez a szerep.

Részletesebben

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Első féléves munkánkat a Pedagógiai Programunkkal összhangban, a munkatervben meghatározott feladatok alapján végeztük.

Részletesebben

Beszámoló az IPR pályázat megvalósításáról

Beszámoló az IPR pályázat megvalósításáról Beszámoló az IPR pályázat megvalósításáról 1.Helyzetelemzés: Intézményünk Sándorfalván, Csongrád megye legfiatalabb városában működik, Szegedtől 10 km-re. A településen a régebb óta itt élők mellett az

Részletesebben

Szép Karácsonyi mûsorral ünnepeltek a derekegyháziak

Szép Karácsonyi mûsorral ünnepeltek a derekegyháziak á z h i y g e k e r e D Hírek szám. 1 am y l o vf X. é ár janu. 9 2 00 vont a h k i len Megje a! A Derekegyházi Önkormányzat megbízásából szerkesztett független információs kiadvány. Iskolások előadása

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

Horváth Tamás tanárunk rajza

Horváth Tamás tanárunk rajza Horváth Tamás tanárunk rajza A hírhozó Mikor Jézus megszületett, tiszta volt az ég. Aprócska kis csillagtüzek égtek szerteszét. Köztük egy, a legfényesebb, mindig arra várt, hogy a jó hírt megtudhassa

Részletesebben

MONDANDÓ. Mocsai Önkormányzat Lapja. SZERKESZTETTE: BALOGH BÁLINTNÉ, óvodavezetõ 2001./2002. tanév MOCSA, ÓVODA

MONDANDÓ. Mocsai Önkormányzat Lapja. SZERKESZTETTE: BALOGH BÁLINTNÉ, óvodavezetõ 2001./2002. tanév MOCSA, ÓVODA Mondandó Mocsai Önkormányzat Lapja SZERKESZTETTE: BALOGH BÁLINTNÉ, óvodavezetõ 2001./2002. tanév MOCSA, ÓVODA Az önzetlen, segítõ kezet nyújtó adakozók: Amstel Sörgyár RT., Bán Bernadett, Bán Béláné, Bán

Részletesebben

Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök

Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök augusztus 2014. 08.26, 08.28. Szülőértekezletek új óvodások szülei részére

Részletesebben

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6.

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. AZ ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE Készítették: Radics Zoltánné intézményvezető Ferenczné Fajta Mária

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Boldog Karácsonyi Ünnepeket!

Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata IX. évfolyam 2. szám 2012. december 21. www.mucsony.hu hivatal@mucsony.hu Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Megint itt van a tél és megint eljön a karácsony

Részletesebben

Búzavirág Magazin. Szeretet lángja projekt. Készítette: Gyebnár Brigitta

Búzavirág Magazin. Szeretet lángja projekt. Készítette: Gyebnár Brigitta Búzavirág Magazin Szeretet lángja projekt Készítette: Gyebnár Brigitta 1 Szeretet lángja A heti projekttémám a Szeretet lángja volt. Ezen belül megismerkedtünk az Advent, mint Várakozás időszakával. Az

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

Beköszöntő 5 Névadónkról 6 Miért éppen Dankó Pista? 6 Történeti visszapillantás avagy Közös Kincs és Dankó Pista Biriben 8

Beköszöntő 5 Névadónkról 6 Miért éppen Dankó Pista? 6 Történeti visszapillantás avagy Közös Kincs és Dankó Pista Biriben 8 Beköszöntő 5 Névadónkról 6 Miért éppen Dankó Pista? 6 Történeti visszapillantás avagy Közös Kincs és Dankó Pista Biriben 8 2004 az alapítás éve 8 2005/2006-os tanév az első bővülés 9 2006/2007 a tanulói

Részletesebben

a fák táncra állanak.

a fák táncra állanak. 2015. április 10-én ismét a költészet parkjává alakul a KÖSZI előtti tér. A Költészet Napja Kőbányán ebben az évben is olyan különleges rendezvény lesz, amelyre érdemes jelentkezni gyerekeknek és felnőtteknek

Részletesebben

Legyünk együtt az év minden napján gondolatainkban és cselekedeteinkben tervezzük együtt a magunk és városunk jövőjét.

Legyünk együtt az év minden napján gondolatainkban és cselekedeteinkben tervezzük együtt a magunk és városunk jövőjét. Kedves Paksi Polgárok! A legtisztább ünnepeink egyike a karácsony. S talán a szentestét megelőző adventi várako zás hetei a legszebbek minden évben. Az élet értelmét a szeretet adja, létezésünket az egymáshoz

Részletesebben

20 éves Lajosmizse Város évi rendezvénynaptár

20 éves Lajosmizse Város évi rendezvénynaptár Mesemondó verseny nagycsoportos óvodásoknak - intézményi 20 éves Lajosmizse Város 2013. évi rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője március 7. Szent Lajos u. Óvoda 14.30

Részletesebben

TÉMAHÉT ADVENT MARGARÉTA CSOPORT /középső nagycsoport/ 2010.

TÉMAHÉT ADVENT MARGARÉTA CSOPORT /középső nagycsoport/ 2010. Szegvár-Mártély Mártély, Petőfi u. 1. 6636. TÉMAHÉT ADVENT MARGARÉTA CSOPORT /középső nagycsoport/ 2010. Készítette: Csatlós Pálné Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Szegvár-Mártély ÁMK óvodáiban és

Részletesebben

II. Nemzetközi Vasúttörténeti Kiállítás

II. Nemzetközi Vasúttörténeti Kiállítás II. Nemzetközi Vasúttörténeti Kiállítás A záhonyi VOKE Vasutas Mővelıdési Ház és Könyvtár második alkalommal mutatja be a Nemzetközi Vasúttörténeti kiállítását. Az Ukrán és Magyar átrakó körzet múltjára,

Részletesebben

ÓVODA SZEPTEMBER OKTÓBER

ÓVODA SZEPTEMBER OKTÓBER 1. CS 2. P 3. Szo 4. V 5. H 6. K Óvónői értekezlet 7. SZ Díjbekérő kiküldése 8. CS Átutalásos fizetés Kisboldogasszony Rádulyné D. Andrea 9. P Átutalásos fizetés 10. Szo FUSS A RÁKGYÓGYÍTÁSÉRT Szabóné

Részletesebben

Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23 (1) bekezdése alapján

Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23 (1) bekezdése alapján Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23 (1) bekezdése alapján ÁLTALÁNOS ISKOLA 1. A felvételi lehetőség A felvételnél a tanulók felvételéről az igazgató dönt. Az elutasító döntés

Részletesebben

December 6-kán Fogyatékkal élők világnapja alkalmából tartott ünnepségen a Művelődési Házban az 6-7. osztály tanulói Németh Lászlóné által

December 6-kán Fogyatékkal élők világnapja alkalmából tartott ünnepségen a Művelődési Házban az 6-7. osztály tanulói Németh Lászlóné által Kossuth Morzsák November 11.: Márton nap alkalmából ismét összegyűlt az iskola apraja-nagyja. A 4. osztály már a délelőtt folyamán is szorgoskodott a konyhában, hogy vendégül láthassák társaikat. Mert

Részletesebben

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2016/2017. tanév

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2016/2017. tanév A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának munkaterve 2016/2017. tanév Készítette: Hársfalviné Balázsi Katalin - alsós Diákönkormányzatot segítő tanár A munkatervet megvitatta

Részletesebben

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 21. Európai Mobilitási

Részletesebben

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:

Részletesebben

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A munkaközösségem 28 fővel az iskola két épületében tevékenykedik (Nádasdy épület, Fő utcai épület), a következő felosztásban. Jelenleg 3 hely

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA Tanuló neve: Oktatási azonosító: Születési hely, idő: Anyja születéskori neve: Tanuló neve: Osztálya:.. Mit nevezünk iskolai közösségi szolgálatnak? Az iskolai közösségi szolgálat

Részletesebben

2014. augusztus - december TARTALOM: Általános Iskola és Alapfokú

2014. augusztus - december TARTALOM: Általános Iskola és Alapfokú Fábiáni 2014. augusztus - december TARTALOM: Polgármesteri beszámoló Sajtóközlemények Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda életéből Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Részletesebben