A díjalkalmazás módosításának lényege, hogy eddig a hatályos rendelet értelmében

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A díjalkalmazás módosításának lényege, hogy eddig a hatályos rendelet értelmében"

Átírás

1 Döntött a miskolci közgyûlés CSÖKKEN A TÁVHÕDÍJ! I. évfolyam 31. szám október 9. Kihagyta a Spider az akkreditációs tanfolyamot MENTHET-E MANCS? MANCS KUTYA IS KISZORULHAT A JÖVÕBEN A MENTÉSEKBÕL HALL- HATTUK A NAPOKBAN KELT HÍR- ADÁSOKBÓL. AZ ENSZ HUMANI- TÁRIUS ÜGYEK KOORDINÁCIÓS BI- ZOTTSÁGA AZ IDÉN ÁPRILISBAN UGYANIS ÚGY DÖNTÖTT: SEGÍTSÉGET EZENTÚL CSAK AKKREDITÁLT CSAPA- TOK NYÚJTHATNAK ÁM TÖBBEK KÖ- ZÖTT A MISKOLCI SPIDER MENTÕCSO- PORT SEM VETT RÉSZT AZ ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FÕIGAZGATÓ- SÁG (OKF) ÁLTAL SZERVEZETT, S A NAPOKBAN TARTOTT AKKREDITÁCIÓS TANFOLYAMON. Lehóczki László, a Miskolci Spider Mentõcsoport, valamint a 18 civil, azaz önkéntes mentõcsoportot tömörítõ Karitatív Szövetség (Karisz) vezetõje többek között azzal indokolta ezt, hogy a múlt évben részt vettek egy hivatalos, ugyancsak az OKF által szervezett nemzetközi mentéskoordinációs tanfolyamon, s sikerrel teljesítették azt. Kérdés tehát számukra: valójában mit takar az akkreditációhoz szükséges tanfolyam hivatalos jelzõje, s maga az akkreditáció. Értetlenül állnak ugyanakkor a tény elõtt, hogy az OKF mindössze két háromfõs csapat számára biztosított helyet az akkreditációra, így a szövetség tagszervezetei nem képviseltethetik magukat maradéktalanul. Lehóczki László szerint pedig a Karisz nem válogathat, hogy kit küld és kit nem a néhány napos képzésre. Mint azt a szövetség elnöke hozzátette: írásban kérték, s továbbra is fenntartják, hogy akár saját költségükre is, de biztosítsanak helyet a szervezõk legalább egy-egy önkéntesnek tagszervezeteikbõl ám erre nem kaptak lehetõséget. A Karisz tagszervezetei ugyanakkor nem értenek egyet a kutató- és mentõszervezetek bevetését szabályozó rendelettervezettel sem, amely szerintük a civil szervezetek államosítását szolgálja. Ráadásként a legtapasztaltabb és képzett, külföldön is elismert, s szakmailag számos alkalommal bizonyított civil csoportokról van szó, melyeknek legfõbb célja, hogy segítséget nyújtsanak, ahol csak tudnak. Véleményük szerint ugyanis fontosak bár a papírok hiszen a megfelelõ szintet mindenképp meg kell tartaniuk a mentésben részt vevõ csoportoknak, ám nem ezek a papírok mentenek emberéleteket, hanem a képzett kutyák. ISMÉT MÓDOSÍTOTTA MISKOLC VÁROS KÉPVISELÕ-TESTÜLETE A TÁVHÕSZOL- GÁLTATÁS DÍJÁRÓL ÉS DÍJALKALMAZÁ- SI FELTÉTELEIRÕL SZÓLÓ RENDELETÉT. EZÚTTAL NEMCSAK A LÉPCSÕHÁZI FÛTÉS ALAPDÍJ-MENTESÍTÉSE KERÜLT BE A RENDELETBE, HANEM A FOGYASZ- TÓKNAK LEHETÕSÉGET BIZTOSÍTANAK ARRA, HOGY ÁTLAGOS HÕDÍJSZÁMLÁ- ZÁS RENDSZERÉBEN FIZESSÉK A TÁV- HÕDÍJAT. EZ AZT JELENTI: HA MINIMÁLIS MÉRTÉKBEN IS, DE CSÖKKEN MISKOLCON A TÁVHÕDÍJ. BEMUTATTÁK A MÓZEST Bemutatták tegnap a Miskolci Nemzeti Színházban Madách Imre Mózes címû drámáját. A mûvet Keresztúry Dezsõ alkalmazta élõ színpadra. Mózes szerepében Gáspár Tibort láthatta a közönég, Áront Mihályfi Balázs, Húrt Chajnóczki Balázs alakította. A darabot Csiszár Imre rendezte. Elkerülhetõk lennének a botrányok? A díjalkalmazás módosításának lényege, hogy eddig a hatályos rendelet értelmében csak a költségosztóval, lakásonkénti hõmennyiségmérõvel rendelkezõ fogyasztók választhatták a havonként állandó összegû fûtési átlagszámlázást. Ebben az esetben a tényleges hõfogyasztás elszámolása csak egyszer, a fûtési idény végén történt meg. A rendelet módosításával lehetõség nyílik arra, hogy a csak hõközpontban mért fogyasztó is kérheti az átlagos hõdíjszámlázást. Az elszámolás módosítását csak az egy hõközponthoz tartozó valamennyi fogyasztó együttesen kezdeményezheti a fûtési idényt megelõzõen. Tekintettel arra, hogy az elõkészítés hosszabb idõt vesz igénybe, az elszámolásra vonatkozó megállapodást a fûtési idényt megelõzõen, legkésõbb szeptember 15-ig meg kell kötni, ezért a bevezetés legkorábbi idõpontja 2005/2006. A javaslat kapcsán a grémium meghallgatta Korózs Andrásnak, a Mihõ Kft. ügyvezetõ igazgatójának beszámolóját az elmúlt fél év munkájáról. Az igazgató elmondta: a júliusban felmondott több mint harminc szerzõdés következtében 700 millió forintot tudtak megtakarítani. A díjhátralékkal rendelkezõknek kiküldött felszólítás hatására 100 millió forintos bevételre tett szert a cég, míg újabb 100 milliót peres úton hajtanak be. Ezek a megtakarítások tették lehetõvé, hogy a lépcsõház, illetve a közös helyiségek fûtési díját el tudjuk engedni jelentette be Korózs András. (Folytatás a 3. oldalon.) ÜNNEPRE KÉSZÜLVE Az október 23-i ünnep méltó elõkészítése érdekében a miskolci polgármesteri hivatal kéri a pártok és civil szervezetek képviselõit, hogy október 18-ig írásban jelezzék a Miskolci Rendezvényszervezõ Irodának (3531 Miskolc, Gyõri kapu 27., fax: , mely helyszínen, helyszíneken kívánják virággal, koszorúval leróni kegyeletüket. A ünnepségek részletes programja megtalálható a internetes címen. VESZÉLYES DIÓSGYÕRIEK NÉGY LABDARÚGÓKLUB A DIÓS- GYÕR, A FERENCVÁROS, AZ ÚJPEST ÉS A BUDAPEST HONVÉD SZURKOLÓI A LEGVESZÉLYESEBBEK, EZÉRT EZEKNEK AZ EGYESÜLETEKNEK A MÉRKÕZÉSEIT KI- EMELT FIGYELEMMEL KÍSÉRI A RENDÕR- SÉG. Szeptemberben a DVTK és a Gyõri ETO FC bajnoki mérkõzése után történtek zavargások, ahol a rendõrségnek is közbe kellett avatkoznia. Ekkor a feldühödött szurkolók a gyõriek szakmai igazgatójának, Reszeli Soós Istvánnak a fejét követelték. A piros-fehér hívek nem felejtették el, hogy Reszeli gyõri szerepvállalása elõtt a DVTK Kft.-t csõdbe juttatva távozott Miskolcról. A találkozó után négyszáz fõs tömeg vonult a stadion klubháza elé, ahol összecsaptak a rendõrökkel is. A verekedésben több szurkoló és kilenc rendõr, könnyebben megsérült. A miskolci rendõrkapitányság hat gyanúsítottat hallgatott ki az ügyben, akik ellen csoportosan elkövetett garázdaság, illetve hivatalos személy elleni erõszak miatt indítottak eljárást. A rendõrség szakembereinek az a véleménye, hogy elkerülhetõ lett volna a gyõri mérkõzés után kirobbant botrány, amennyiben a DVTK szerzõdést köt a rendõrséggel a mérkõzések biztosítására. Vincze István rendõr alezredes szerint erre a sporttörvény is kötelezi az egyesületeket. A miskolci rendõrkapitányság levélben és szóban is megkereste a diósgyõri labdarúgócsapatot üzemeltetõ Siófok FC Kft.-t, és kérte az együttmûködést, azonban a kontraktus még nem született meg. A hatóság ezért a Magyar Labdarúgó Ligának jelezni kívánja a mulasztásos törvénysértést. Mindenki számára ismert azonban, hogy a diósgyõri labdarúgás szekere az égetõ anyagi gondok miatt meglehetõsen döcögõs. Egy-egy mérkõzés rendõri biztosítása tizenhét egyenruhás jelenléte mellett kétszázötvenezer forintba kerül. Ezen kívül fizetni kell a stadionon belüli biztonsági szolgálatot, így mérkõzésenként akár félmillió forintnál is többe kerülhet a sportolók és szurkolók biztonságának õrzése. Ebedli Ferenc, a DVTK sportigazgatója elmondta, hogy mindenképpen szeretnének együttmûködni és jó kapcsolatot kialakítani a rendõrséggel, azonban eddig azon dolgoztak, hogy egyáltalán csapat legyen Diósgyõrben. A sportigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy amíg a sportlétesítmények olyan rossz mûszaki állapotban vannak, mint amilyen a diósgyõri stadion is, irreális elvárás, hogy betartsák a szigorú biztonsági szabályokat. A rendõrség stadionon belül csak akkor avatkozik közbe a rendbontásoknál, ha a fizetett biztonsági szolgálat emberei nem tudják fenntartani a rendet. A legnagyobb rendõri készültség eddig egy Diósgyõr Ferencváros mérkõzésen volt, ahol 440 egyenruhás, köztük rohamés lovasrendõrök vigyázták a résztvevõk testi épségét.

2 2 Sztrájkkal az egészségügyért Békésen zajlott a sztrájk csütörtökön: a megyei kórház 1200 dolgozója szolidaritási munkabeszüntetésben vett részt. Így csatlakoztak Miskolcon egyedüli intézményként az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) Országos Sztrájkbizottsága által meghirdetett országos kezdeményezéshez. Mint arról dr. Tarr Sarolta, a Szakszervezeti Bizottság elnöke és dr. Szabó Zsolt, a sztrájkbizottság elnöke lapunkat tájékoztatta, a sztrájkkal szeretnék elérni, hogy európai szintû intézményekben, európai színvonalon gyógyítsanak; hogy megfelelõ jövedelem mellett, megfelelõ számú, megfelelõen képzett egészségügyi dolgozó gyógyítson; hogy fokozatosan felszámolhassák a hálapénzrendszert; s hogy munkájuk társadalmi fontosságának megfelelõ eszmei és anyagi elismerést kapjanak. A betegeknek joguk van kipihent ellátó személyzetre bízni életüket, egészségüket, joguk van a minõségi közszolgáltatáshoz, ami csak az alkotmányossági jogokban leszögezett európai jogharmonizáció létrejöttével lehetséges. A munkabeszüntetés ideje alatt hétvégi pihenõnapnak megfelelõ szolgáltatást biztosítottak az intézetben s mint arról Fazekas Éva, az EDDSZ megyei elnöke tájékoztatott, ezt megértették a betegek. Megtudtuk: a sztrájk hetente egy alkalommal folytatódik majd (a megyei kórházban már nem munkabeszüntetéssel, legfeljebb a dolgozók szolidaritásának kifejezésével), amíg a szaktárcával folytatandó, az EDDSZ által bizakodva várt tárgyalások nem hoznak eredményt. Fazekas Éva arról tájékoztatott, hogy Miskolcon a Semmelweis Kórházat érinti a következõ munkabeszüntetés: már szervezik az október 26-ára tervezett sztrájkot. Dr. Koleszár Lajos fõigazgató fõorvos lapunknak elmondta: tiszteletben tartja a szervezõk szándékát, ám elvárja, hogy a betegellátás megszervezése érdekében a törvényes keretek között történjen minden. Miskolci Nap Ingyenes közéleti hetilap Megjelenik Miskolcon példányban Fôszerkesztô: PUSZTAI GÁBOR Fotó: KADERJÁK CSILLA Kiadó: Miskolci Kommunikációs Kht. Felelôs kiadó: MEZÔVÁRI ATTILÁNÉ ügyvezetô Tördelés: Klaviatura Bt. Nyomda: Színeskép Kft. Miskolc Terjeszti a Sandolin Kft. Terjesztéssel kapcsolatos információ mindennap 8 16 óráig: 06-70/ Szerkesztôség: 3525 Miskolc, Dózsa György u. 30. Telefon: Fax: Hirdetés: ISSN Állatok világnapja a Vadasparkban LEHET KICSI VAGY NAGY, EGYSZÍ- NÛ VAGY TARKA, CSUPASZ AVAGY SZÕRÖS, TOLLAS VAGY PIKKELYES, SZE- LÍD HÁZI KEDVENC VAGY VADON ÉLÕ RAGADOZÓ, KETTÕ-, NÉGY VAGY SZÁZLÁBÚ, AKÁR LÁBATLAN IS. AZ AZONBAN KÖZÖS BENNÜK, HOGY MI, EMBEREK ADHATUNK ESÉLYT NEKIK A TÚLÉLÉSRE, DE NAGYON KÖNNYEN EL IS TÜNTETHETJÜK ÕKET A FÖLD SZÍ- NÉRÕL. AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJA EZT PRÓBÁLJA TUDATOSÍTANI BENNÜNK. A VADASPARKBAN AZ ELMÚLT HÉT VÉGÉN MEGRENDEZETT VILÁGNAPI RENDEZVÉNYSOROZAT FÉNYPONTJA AZ ÚJ MEDVEKIFUTÓ ÁTADÁSA VOLT. Világszerte október 4-én tartják az állatok világnapját. Városunkban a vadaspark kínált felhõtlen szórakozást azoknak, akik ellátogattak a programokra. A rendezvényen átadták az egyik barkácsáruház és a vásárlók segítségével felújított játszóteret, amely minden tekintetben megfelel az Európai Unió által támasztott követelményeknek. Biztonságos, természetes és környezetbarát anyagokból épült ez az új játszótér, amelyet az átadás után az áruházlánc emblémaállatával, a hóddal közösen azonnal használatba is vehettek a gyermekek. A park legifjabb ragadozójának, a kis párducnak is van végre neve: Kormosnak hívják. Még csak a rácson át barátkozik az apjával, nemsokára azonban õ is teljes jogú tagja lesz a családnak. A programok között mindenki megtalálhatta a neki megfelelõt: volt komolyzenei koncert, színházi és bábszínházi elõadás, játszóház a kicsiknek, valamint kézmûves foglalkozások a nagyobbaknak a KÖZÉLET GABI MACI ÚJ OTTHONA Gabi maci vágyakozva néz az új kifutóra. Hamarosan birtokba is veheti. Fügedi Márta Népmûvészeti Egyesület szervezésében. ÁTADTÁK A MEDVEKIFUTÓT A nap fénypontja azonban az új medvekifutó átadása volt, azonban ezt a medve még nem vehette birtokába. Ennek az az egyik oka, hogy több iskola is bejelentkezett a vadaspark dolgozóinál: szeretnék megmutatni a diákoknak a kifutó területét. A másik ok viszont a medve kényelmét szolgálja: még be kell rendezni a kifutót, és az építkezés alatt megsérült növényzetnek is regenerálódnia kell, hogy az állat jól érezze magát új, 39 milliós otthonában. Gabi medvének még AZ UTOLSÓ CSILLE Végleg befejezõdött a szén kitermelése az észak-magyarországi térség utolsó mélymûvelésû üzemében, Lyukóbányán. A jelenlegi tulajdonos Lyukószén Bányászati Befektetési Kft. csütörtökön ünnepélyes keretek között hozta felszínre az utolsó csille szenet. A cég 2005 elsõ negyedévére végez a teljes bezárással és az elsõdleges rekultivációval. DECEMBER 10-TÕL TERMEL A DAM December 10-én indítja újra a termelést a diósgyõri kohászatban az új tulajdonos, az Európahíd 2003 Kft.-bõl alakult DAM 2004 Kft. A szerdai munkásgyûlésen az is kiderült, hogy az október 1-jétõl felvett 700 dolgozó jövõ hétfõn kezdi meg a termelés elõkészítését, az elmaradt karbantartások bepótlását. Az újraindulásig szeretnék feltölteni az alapanyagraktárakat is, hogy akadálytalan legyen a termelés. A tulajdonos mögött álló ukrán svájci konzorcium saját forrásból, ukrajnai gyárából látja el acélbugával a hengermûvet. Szakértõk szerint ez lényegesen olcsóbb, mint az acélmû üzemeltetése. Az acélmû esetleges újraindítása a megrendelésállományok és az árak alakulásától függ, de nem valószínû, hogy a jövõ év elsõ felében megvalósul. Szakértõk szerint a 700 fõs dolgozói létszám eleve kevés volna a teljes gyártási vertikum üzemeltetéséhez. át kell esnie egy egészségügyi vizsgálaton is, így egyelõre medvementes marad az új terület. Ha minden jól alakul, akkor a közeljövõben új társat kap a medvelegény: egy nõsténnyel kedveskednek neki, akiben talán megtalálhatja a párját. Csontosné Jóbi Rita A tapasztalat aranyat ér! HIVATALOSAN IS MEGALAKULT MISKOLCON AZ IDÕSÜGYI TANÁCS. AZ ÚJ TESTÜLET LEGFÕBB CÉLJAI KÖZÉ TAR- TOZIK, HOGY KÖZÖS HANGOT TALÁL- JON EGYMÁSSAL AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ IDÕSEKKEL FOGLALKOZÓ KÜ- LÖNBÖZÕ INTÉZMÉNYEK ÉS CIVIL SZER- VEZETEK KÉPVISELÕI, GONDOZOTTJAI, ÉS MAGA AZ IDÕSEBB KOROSZTÁLY. Szûcs Erika, Miskolc alpolgármestere arról tájékoztatott: az Idõsügyi Tanács nem feltétlenül jogi személy, sokkal inkább koordináló szervezet, amelyben az önkormányzati képviselõkön túl az egyházak, egészségügyi intézmények és számos alapítvány megbízottjai vesznek részt. A hatvanfõs tanács, a területet felügyelõ mindenkori alpolgármester elnökletével és a grémium által megválasztott társelnökkel mûködik. Ezenkívül létrehoztak hét bizottságot is, amelynek szintén van elnöke és társelnöke. Az operatív alegységek az egészségügyi és szociális, kulturális, városfejlesztési, jogi és érdekvédelmi, ifjúsági és a médiával való kapcsolattartás területén mûködnek. I. évfolyam 31. szám azt is elmondta, hogy reményeik szerint Gabi családot alapít, és az új kifutóban fog felcseperedni a várva várt medvebocs. KIHALT ÁLLATOK PORTRÉI Alapítványi kezdeményezésre ban kezdte meg a vadaspark a Természetvédelmi Szoborpark kialakítását. Ez az Európában egyedülálló tárlat a tervek szerint 25 kipusztult állatfaj élethû bronzszobrát és neves természettudósok portréit mutatná be a nagyközönségnek. Itt található a világ elsõ Gerard Durrell szobra, emellett hétfõn felavatták a kihalt papagájokról készült szobrot is, amelyet az Avasi Gimnázium két mûvészdiákja készített. Ezzel a szoborparkkal a Vadaspark munkatársai érzékeltetni szeretnék a látogatókkal, hogy a természetben történõ, átgondolatlan emberi beavatkozás milyen helyrehozhatatlan károkat okozhat élõvilágban; rá kívánják ébreszteni az embereket az egyéni felelõsségvállalás szükségességére a környezet megóvása érdekében. Molnár Attila, a vadaspark igazgatója vallja: mindanynyiunkon múlik, hogy a most még velünk élõ állat- és növényfajokat unokáink is megismerhessék, és ne csak virtuálisan vagy szoborként. IDÔSÜGYI TANÁCS Az Idõsügyi Tanács funkciója a koordináción és a kommunikáció elõsegítésén túl, hogy az érintettek, azaz az idõsek részt vállalhassanak a helyi rendeletek megalkotásában, illetve szervezõerõt is betöltsön. Ezen túl a tanács tagjai kidolgoznak egy úgynevezett idõsügyi csomagot, amely különbözõ programokat, képzéseket tartalmaz majd. Az alpolgármester tájékoztatójában hangsúlyozta: ezzel a lépéssel azt az európai gyakorlatot szeretnék követni, ami szerint a generációk közti kommunikáció és a fejlõdés alapja az idõsebb korosztály szakértelmének, tapasztalatának felhasználása, kiaknázása egy közös jövõ kiépítésében. Szûcs Erika beszámolt arról is, hogy a fogyatékkal élõ emberek támogatására különbözõ pályázatokat nyújtott be az önkormányzat és az ebben részt vevõ szakemberek. Ennek folyományaként jövõre elkészülhet egy olyan intézmény, ami a segítséggel élõk életkörülményeinek jobbá tételét támogatja. Ugyanakkor 40 fogyatékos nappali elhelyezését, képzését eredményezi. dobi

3 2004. október 9. A moziról is vitázott a grémium (Folytatás az 1. oldalról.) Korózs András, a Mihõ Kft. ügyvezetõ igazgatója beszámolójában elmondta: 3000 kipostázott és 1000 darab, az ügyfélszolgálaton elhelyezett kérdõívvel végeztek közvéleménykutatást, melyben négy díjfizetési variációról kérdezték a fogyasztókat. A visszaérkezett négyszáz kérdõív alapján a fogyasztók nagy része a jelenlegi elszámolás mellett tette le a voksát. Az igazgató megjegyezte, ennek ellenére úgy gondolták, fel kell ajánlani a lehetõségét a többféle díjfizetésnek. A távhõcég negyedszer küld ki a számlákkal Hírmondót a fogyasztók megfelelõ tájékoztatása érdekében. Újabb nyereséget könyvelhet el a Megyei Könyvtár és a Városi Sportközpont távhõrendszerre csatlakozásával, a gazdaságosabb mûködés érdekében pedig megtörtént a társaság átszervezése, melynek során száz dolgozótól váltak meg. Az elõzõ hónapok gyakorlatától eltérõen ezúttal nem kísérte nagy és heves vita a távhõrendelet módosítását. Dr. Szinay Attila, az Összefogás Fidesz MDFfrakció képviselõje megjegyezte: az ellenzék korábban is hangoztatta, hogy vannak tartalékok a Mihõben, most örülnek, hogy ez végre eredményt is hozott. Hozzátette, jó lenne, ha az épületenkénti mérés minél jobban elterjedne, ez rábírhatná az embereket arra, hogy szigeteléssel, nyílászárócserével maguk is tegyenek a takarékosság érdekében. Orosz Lajos alpolgármester válaszában kijelentette: Nyolc év semmittevés, és két év vita után végre dolgozunk! ÜNNEPELTÉK A PARALIMPIKONT A közgyûlés felemelõ pillanata volt, amikor a napirend tárgyalása elõtt Káli Sándor polgármester a testületi ülésre meg is hívott Gyurkota Józsefet méltatta. A Miskolci Akarat SE bocsaversenyzõje bronzérmet szerzett a páros küzdelmekben az athéni Paralimpiai Játékokon. A polgármester Miskolc Város Emlékplakettjét és egymillió forintot nyújtott át a fiatalembernek, miközben a teremben lévõk hosszú percekig felállva tapsolták a nagyszerû sportembert. A város testnevelési és sportfeladatairól szóló rendelet vitájában Orosz Lajos alpolgármester megjegyezte: ahhoz, hogy felállva tapsolhassunk olyan sportolóknak, akik jó eredményt értek el világversenyeken, meg kell teremteni a megfelelõ feltételeket. A rendelettervezettel kapcsolatban városvezetõ és ellenzéki politikusok is örömüket fejezték ki, hogy a grémium elé került, így ezzel a napirendi ponttal kapcsolatban vita sem alakult ki, a végszavazásnál is ellenszavazat nélkül fogadta el a képviselõ-testület. Nem úgy a évi környezet- és természetvédelmi intézkedési tervnél. Nyírõ Pál szocialista képviselõ a jogi, közigazgatási és összeférhetetlenségi bizottság nevében tett fel több kérdést is az elõterjesztéssel kapcsolatban. Pelczné dr. Gál Ildikó (Összefogás Fidesz MDF) mint a pénzügyi bizottság elnöke hívta fel a figyelmet rá, hogy az elõterjesztés hiányos, a gazdasági hatások például nincsenek megfelelõen kidolgozva. Szabó Tamás, az SZDSZ frakcióvezetõje szerint az anyag tipikus példája annak, hogy a kevesebb néha több. Véleménye szerint ugyanis az elõterjesztés több kívánnivalót hagy maga után. Kobold Tamás, a kereszténydemokrata frakció vezetõje azon véleményének adott hangot, hogy elõrelátható: nem valósulhat meg minden, ami az anyagban szerepel, mert a források nem állnak rendelkezésre. Szebeni Péter és Fodor Zoltán (MSZP) a kutyaürülékkel kapcsolatos problémákra hívta fel a figyelmet, ami szerintük nem kapott elég helyet az anyagban, míg Hegedûs Andrea a parlagfüvet saját területükön nem kaszálók elleni hatékonyabb fellépést hiányolta. Üszögh Lajos, az Összefogás Fidesz MDF politikusa arra kérte a városvezetést, hogy minél nagyobb forrást különítsen el az elõterjesztésben megfogalmazottakra. Több képviselõ is szóvá tette a garázskocsmák és szórakozóhelyek kapcsán fellépõ zajártalmat, illetve érdeklõdtek, lesz-e a városnak zajtérképe. Káli Sándor válaszában elmondta, aki környezetvédelmi feladatokat próbál megfogalmazni, az nagyon nehéz helyzetben van. A garázskocsmák kapcsán akár a Parlamentig is el kellene menni, hogy végre tiszta vizet öntsünk a pohárba jelentette ki a polgármester, hozzátéve, sok minden, így a kutyapiszok kérdése az állampolgári fegyelemtõl is függ. Vargha Tibor, az Építési, Környezetvédelmi és Településfejlesztési Fõosztály vezetõje megjegyezte, júniusban került a grémium elé az a napirendi pont, amely a környezetvédelem terén eddig elvégzett feladatokról tájékoztatott. A zajtérkép rövidesen elkészülhet, és a jelek szerint az országban elsõként Miskolc városa fog A HÕSÖK EMLÉKE Az aradi vértanúk elõtt Miskolc is tisztelgett október 6-án. A szerdai ünnepségen elsôként a város nevében Káli Sándor polgármester helyezte el a megemlékezés virágait a 13 tábornok és az egykori miniszterelnök emlékét megörökítõ, a miskolci Batthyány-ház falán elhelyezett táblánál. Ezt követôen a pártok és civil szervezetek képviselôi is koszorúztak. KÖZÉLET CSÖKKEN A TÁVHÕDÍJ MISKOLCON Gyurkota Józsefet vastaps köszöntötte a közgyûlésen. ezzel rendelkezni. Csiszárné dr. Sajgó Erika, a Hatósági és Ügyfélszolgálati Fõosztály vezetõje arról tájékoztatta a képviselõ-testületet, hogy Miskolcon van zajkommandó. Õket bármikor lehet értesíteni, és a megfelelõ méréseket elvégzik, amelyek alapján a fõosztály eljárást tud kezdeményezni. Orosz Lajos újra felhívta a miskolciak figyelmét arra, hogy a lakosság részére van lehetõség a Bogáncs utcai szemétlerakóban ingyenes szemételhelyezésre. MI LESZ A KOSSUTHTAL? A legnagyobb vita a Kossuth mozi eladásával kapcsolatban volt a közgyûlésen. Az egykori Avas Szálló épületét jelenlegi tulajdonosától megveszi egy kft., amely a benne üzemelõ mozira is vételi ajánlatot tett. A képviselõk elé kerülõ elõterjesztés szerint az önkormányzat 115 millió forint plusz áfa áron adja el a mozi területét. A befektetõ wellness szállodát szeretne az épületben kialakítani. A város korábbi elképzelése az volt, hogy a mozit a volt Béke mozi felújításával és átalakításával létrejövõ multifunkcionális kulturális központba költöztetik. Ez azonban egyelõre nem biztos, építészeti és akusztikai kérdések merültek fel ezzel kapcsolatban. Ám ha a mozi végleges helye az új kulturális központ lesz is, ideiglenes megoldásra akkor is szükség van, annak elkészültéig. A miskolciak folyamatosan számon kérik, miért nem újítottuk fel a volt Avas Szálló épületét. Az épület azonban nem az önkormányzat tulajdona, csupán az egykori Jereván bár, a mai Kossuth Filmszínház és a Hevesy Filmklub. Ha a tulajdonos elkezdi a fejlesztéseket, akár az is elõfordulhat, hogy elfalazza a bejáratot, hiszen az sem az önkormányzat tulajdona jegyezte meg a javaslat vitájának elején Káli Sándor polgármester. A közgyûlésen téma volt a miskolci játszóterek állapota is. Egy átfogó felmérés készült, melybõl kiderül, nagy részük nem felel meg az uniós normáknak. Ezzel kapcsolatban az Öszszefogás Fidesz MDF-frakció pénteki, közgyûlés utáni sajtótájékoztatóján Juga György elmondta: véleménye szerint megállt a városban a játszóterek fejlesztése. Van 492 darab elképesztõ állapotban lévõ játszótér, melyek korszerûsítése horribilis összeget emésztene fel. Ezért a városvezetés inkább játszóparkokban gondolkodik, választókerületenként egyben. Ezzel az ellenzéki frakció egyet is ért, ám Juga György azt sérelmezi, hogy a kis játszóterek viszont megszûnnének. A frakció módosító indítványt nyújtott be, Hozzátette, a városnak keresnie kell a lehetõségeket a Béke mozi felújítása mellett a Kossuth elhelyezésére. Felmerült a volt tiszti kaszinó, illetve a Rónai Mûvelõdési Ház is lehetõségként. A városüzemeltetési bizottság a vitában a bábszínházra tett javaslatot, véleményük szerint a két intézmény nem zavarná egymás mûködését, és a mozi átköltöztetésével a bábszínház felújítása is megoldódna. Üszögh Lajos kijelentette, szomorúan áll az elõterjesztés elõtt. Az elmúlt évek bizonyították, jó döntés volt a mozi megtartása és kht-vá alakítása. Az elõterjesztés ezer sebbõl vérzik, olyan helyzetbe hozzuk magunkat, ami nem jó tette hozzá a képviselõ. Fedor Vilmos alpolgármester kijelentette, a kérdés itt nem a filmszínház ügye. Az Avas Szálló bezárása az elsõ lépés volt a belváros elértéktelenedésében. A volt szálló pedig nem csak egy épület, hanem Miskolc meghatározó építészeti eleme. Halmai István, az Összefogás Fidesz MDF frakcióvezetõ-helyettese arra hívta fel a figyelmet, nem kellene azonnal a jelentkezett befektetõ mellett letenni a voksot, hanem versenyeztetni kellene a mozi épületét. Úgy hozunk döntést, hogy nem vizsgáljuk meg, hová kerül a filmszínház, mennyibe kerül az áthelyezése tette hozzá a képviselõ. Sok rossz elõterjesztést láttam az elmúlt két évben, de meggyõzõdésem, hogy ez az egyik leggyengébb. Minden pontja kérdéseket vet fel jegyezte meg Lenártek András, az Összefogás Fidesz MDF képviselõje, aki az eladási árat is kevésnek találta, és nem értette a sietség okát. Dr. Szinay Attila (Öszefogás Fidesz MDF) arról beszélt, hogy egy 200 fõnél nagyobb befogadóképességû mozi megszûnése esetén a szakminisztérium véleményét is ki kell kérni. Káli Sándor azonnal kijelentette: a mozi nem szûnik meg. A polgármester igyekezett mindenkit megnyugtatni arról, hogy ezúttal az ingatlan eladása megfelelõ garanciák mellett történik, ami biztosítja, hogy a befektetõ el is végezze az ígért fejlesztéseket. Ennek a városnak minden lehetõséget meg kell ragadni, hogy a lemaradását behozza. Nem kérhetünk több befektetõi ajánlatot, hiszen nem a miénk az Avas Szálló mutatott rá Fedor Vilmos. Nekünk azzal kell tárgyalni, aki az épületet megveszi. Egy magántulajdonostól pedig nem várhatjuk el, hogy az emlékeink alapján építse újra az épületet. A végszavazásnál 11 ellenszavazat és két tartózkodás mellett a képviselõ-testület végül elfogadta a határozati javaslatot. KÖZGYÛLÉS UTÁN mely hároméves játszótér-korszerûsítési programot tartalmazott évi 200 milliós ráfordítással, ám ezt a grémium leszavazta. Halmai István, a frakció helyettes vezetõje kijelentette: úgy tûnik, az önkormányzati lehetõségek csökkenése miatt állami támogatással nem tud fejleszteni a város, így a befektetõk felé fordult. Az ajánlatok feltételrendszerét azonban figyelmen kívül hagyja, ilyen a tapolcai beruházás és a Kossuth mozi eladása is. Halmai István szerint a városvezetés és a MIK Rt. nem tudja megfelelõen a város érdekeit képviselni, másrészt egy befektetõi lobbicsoport tevékenysége erõteljesen érezhetõ, ami nincs jó hatással a városra. A Népkert jövõje A Népkert jövõje (Tervek és lehetõségek) címmel tart lakossági fórumot az Építéstudományi Egyesület szervezésében október 12-én (kedden) 17 órától Káli Sándor, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere és T. Asztalos Ildikó, a 10. számú önkormányzati választókerület képviselõje a Tudomány és Technika Házában (Görgey Artúr u. 5. szám). Minden érdeklõdõt tisztelettel és szeretettel várnak! Részönkormányzati ülés Hegedûs Andrea, a 3. sz. választókerület önkormányzati képviselõje értesíti a körzetében élõket, hogy október 13-án (szerdán) 17 órától részönkormányzati és tanácsadó testületi ülést tart a szirmai Radnóti Közösségi Házban.. Burgonyavásár Dr. Hardonyi András önkormányzati képviselõ értesíti a körzetében élõket, hogy október 9-én (szombaton) 8 órától a berekaljai Unió Coop üzlet mellett burgonya- és hagymavásár lesz! * A Fidesz Miskolc Városi Szervezete kedvezményes burgonya-, hagyma- és almavásárt szervez az elkövetkezendõ hetekben a város több pontján. A következõ akció október 9-én (szombaton) 9 13 óráig, a Domus Áruház elõtti parkolóban lesz. * Cseh László szocialista önkormányzati képviselõ értesíti a 16. sz. választókerület lakóit, hogy burgonya és hagymavásárt szervez október 11-én (hétfõn) 14 órától a Nagyváthy utcai rendõrpihenõ elõtt, míg október 14-én (csütörtökön) 14 órától a Kiss Ernõ utcai orvosi rendelõ udvarán. Lomtalanítás Cseh László szocialista önkormányzati képviselõ értesíti a 16. sz. választókerület lakóit, hogy október 11-tõl október 15-ig õszi lomtalanítást végez a választókörzetben az RWE Umwelt. * Bazin Géza szocialista önkormányzati képviselõ értesíti a 24. sz. választókerület (Pereces) lakóit, hogy október 11-tõl október 15-ig õszi lomtalanítást végez a választókörzetben az RWE Umwelt. Útépítés Cseh László értesíti a Nagy Sándor utca lakóit, hogy október 12-én (kedden) reggel 8 órától október 20- án (szerdáig) 16 óráig az utcát lezárják, mert megkezdõdnek az aszfaltozási munkálatok! A képviselõ kéri: a gépkocsiforgalmat és a parkolást úgy oldják meg az ott élõk, hogy zökkenõmentesen folytatódjon az útépítés. 3

4 4 Múzeumpártoló önkormányzat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata ebben az évben is benyújtotta pályázatát a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által meghirdetett Múzeumpártoló önkormányzat cím elnyerésére. Ezúttal a Miskolci Galéria pályázott a címre. A szakmai bíráló bizottság javaslata, majd Hiller István miniszter döntése alapján Miskolc önkormányzata a megyei jogú városok kategóriájában II. díjat és ezzel együtt Ft-ot nyert. A díjjal járó pénzösszeget az önkormányzat a Miskolci Galéria Városi Mûvészeti Múzeum muzeális feladatai feltételeinek javítására (gyûjteménygyarapítás, nyilvántartás, megõrzés, restaurálás) kívánja fordítani. Egyházi kórusok találkozója Október között, különbözõ miskolci helyszíneken rendezik meg az Egyházi Kórusok IX. Találkozóját. Október 14-én, 17 órakor kezdõdik a rendezvénysorozat a belvárosi görög katolikus templomban. Fellép a Fráter György Katolikus Gimnázium kórusa, az Avasi Gimnázium leánykara, a miskolci Szent Ferenc Kórus, a Damaszkusz Jezsuita Kórus, a Sitos Kamarakórus és a Lévay József Református Gimnázium vegyes kara. Október 15-én, 16 órakor a Szent Anna-templomban fellép a Schola Cantorum Miskolciensis, a selyemréti Szent István-templom kórusa, az avas-déli Ige Temploma kórusa és a Mindszenti Énekegyüttes. Október 16-án, 16 órakor a Deszkatemplomban a putnoki Református Kórus, a Forrás Kamarakórus, a Cardinal Mindszenty Kórus, a szirmai baptista gyülekezet énekkara, a sátoraljaújhelyi Fejes István Vegyeskar, a miskolci Eszterházy Kórus, a Cantus Firmus Énekkar, illetve a Cédrus Kórus énekel. A találkozó utolsó napján, október 17-én, 16 órától várják az érdeklõdõket a belvárosi református templomba, ahol a Schola Cantorum Miskolciensis, az avas-déli Ige Temploma kórusa, a Mindszenti Énekegyüttes, a putnoki Református Kórus, a Forrás Kórus, az Eszterházy Kórus, a Cantus Firmus Énekkar, a Szent Ferenc Kórus és a Cédrus Kórus lép fel. Újra Klick Október 11-én újra indul a Klick címû magazin a Miskolc Televízióban. Akik eddig figyelemmel kísérték a mûsort, most több újdonságot is tapasztalhatnak. A mûsor eddig a kissé nehezen megfogható információs társadalom témakörét boncolgatta, és igyekezett tartalommal megtölteni az olyan divatos kifejezéseket, mint például a mobilkommunikáció, az internet, vagy a tudás alapú társadalom. Most az innováció témakörével foglalkoznak majd a havonta egyszer jelentkezõ adások, amelyekben már a tetten érhetõ nyomai is láthatóak lesznek az innovációnak. Az intézményrendszerrõl és a törvényi háttérrõl a téma szakértõi fognak beszélni, megismerhetik a nézõk is azokat az innovátorokat, akik új ötleteik megvalósításával eredményeket értek el régiónkban. A megújult Klick elsõ adásában a Regionális Innovációs Tanács megalakulásáról, a sikeres pályázatírás receptjérõl láthatnak riportokat a nézõk. Sikerek a Miskolci Drogambulancián SZIGORÚAN ELLENÕRZÖTT ADAGOK NYERTES PÁLYÁZATAI RÉVÉN A MISKOLCI DROGAMBULANCIA ALAPÍT- VÁNY CSAKNEM 12, 5 MILLIÓ FORIN- TOT NYERT AZ IDÉN KÜLÖNBÖZÕ PROGRAMJAI LEBONYOLÍTÁSÁRA. TÖBBEK KÖZÖTT FIATALKORÚ ELÍTÉL- TEK SZÁMÁRA KÖNNYÍTHETIK MEG A SZABADULÁS UTÁNI ELHELYEZKEDÉS PROBLÉMÁIT, BEINDULT A RÉGEN VÁRT METADON-PROGRAM, ILLETVE A MEG- ELÕZÉSRE IS JELENTÕS ENERGIÁKAT FORDÍTHATNAK A SZAKEMBEREK. A metadon-program már több nagyvárosban sikeresen és hatékonyan mûködik. Ez a módszer, eljárás térségünkben hiánypótló tevékenységnek számít. Az egyre több kábítószer-függõségben szenvedõ betegnek ugyanis korábban a fõvárosba, vagy éppen Szegedre kellett elutaznia, ha részt akart venni egy Metadon-programban. A Miskolci Drogambulancián szeptember 27-tõl végre megkezdôdött a Metadon-kezelés az ópiátfüggõségben lévõ kábítószer-használók részére. A programban jelenleg kilenc kliens vesz részt. A kezelés az ártalomcsökkentés keretében mûködik. Célja, hogy a különbözõ formában létezõ ópiátokat (heroin, máktea) fogyasztó szenvedélybetegek elvonási tüneteit csökkentse, illetve a kábítószerrõl való leszoktatás eredményességét növelje. A kezelések mindennap hétvégén, vasár- és ünnepnapokon is reggel 7 órától 9 óráig történnek a Drogambulancián külön erre a célra kialakított biztonsági rendszerekkel ellátott helyiségben. MEGSZÜNTETNI AZ ELVONÁSI TÜNETEKET A Metadon-kezelés szakmai irányelveit a Pszichiátriai Szakmai Kongresszus dolgozta ki. A szer adagolásának mennyiségét mindig az adott KÖZÉLET A Metadon-program segít leszokni a kemény drogokról. (Felvételünk illusztráció.) PIZSAMAGYÛJTÉS A GYERMEKEKÉRT A Fiatalok a Fiatalokért Egyesület, a Célpont Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda és a Megyei Diákparlament közös akciót indít a beteg gyermekek segítésére. A három szervezet ugyanis október 11. és október 31. között pizsamagyûjtési akciót rendez, amelyre várják a jótékonykodni vágyók jelentkezését. A megadott idõszakban az adományokat a Célpont Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodában (Miskolc, Petõfi utca 1 3.) lehet leadni hétfõtõl csütörtökig 8 18 óráig, illetve pénteken 8 12-ig. A használt pizsamákat november 2-án adják át a szervezõk a megyei kórház gyermek-egészségügyi központjának. VÁROSNÉZÕK Az idõsek világnapja alkalmából autóbuszos városnézést szervezett az elmúlt héten szombaton a miskolci önkormányzat. Az idõseket Szûcs Erika alpolgármester kalauzolta a megyeszékhelyen, bemutatva nekik a miskolci városfejlesztéssel kapcsolatos terveket, eredményeket. kliens állapota határozza meg. A kezelés jelentõsége abban rejlik, hogy a szigorúan ellenõrzött adagolás, azaz a hatóanyagok ismeretében beállítható egy optimális szint, amely megszünteti az elvonási tüneteket, így határozottabbá válhat a drogról való leszoktatás pozitív kimenetele. A Metadon-kezelés feltételei: az elõzetes állapotfelmérés, a kezelést megelõzõen kórházi, vagy bármely más szakmai kezelõ intézmény által kiállított elismervény minimum háromszori leállási kísérletrõl, ópiátra vonatkozó pozitív vizeletteszt, szükségszerûen egyéb belgyógyászati vizsgálatok, a 18. életév betöltése, és nem utolsósorban az önkéntesség, illetve a belsõ motiváció. A kliensek kezébe a Metadon nem kerülhet, hanem azt oldott formában kapják meg, amit az ambulancián kell elfogyasztaniuk. A programból való kizárással jár az egymás utáni két, a kábítószer fogyasztására utaló pozitív vizeletteszt, illetve az agresszív viselkedés, a szabályok be nem tartása. A Citromfa vendége volt Horn Gyula HORN GYULA EGYKORI MINISZTER- ELNÖK VOLT A VENDÉGE A MISKOLCI EGYETEM CITROMFA POLITIKAI MÛHELYÉNEK A HÉT ELEJÉN. A LA- KOSSÁGI FÓRUMNAK IS BEILLÕ ELÕ- ADÁSON TÖBBEK KÖZÖTT A PRIVATI- ZÁCIÓRÓL, MISKOLC ÉS KÖRNYÉKÉNEK HELYZETÉRÕL, A GAZDASÁGRÓL, ÉS TERMÉSZETESEN A FRISSEN MEGVÁ- LASZTOTT MINISZTERELNÖKRÕL, AZ ÚJ KORMÁNYRÓL HANGZOTTAK EL KÉR- DÉSEK, ILLETVE VÁLASZOK. I. évfolyam 31. szám KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS ÉS MEGELÕZÉS A Drogambulancia Alapítvány pályázatai egyébként tematikai csoportosítás alapján az ártalomcsökkentés, a kortárssegítõ-képzés, az egészségügyi dolgozók akkreditált képzése, valamint közösségépítõ, reszocializációs programok megvalósításában születtek. Az ártalomcsökkentés négy éve folyamatosan mûködik Miskolcon, s 2003-ban három új megyei helyszínnel egészült ki. Az elnyert támogatások lehetõvé teszik a szolgáltatásokat igénybe vevõ kliensek komplett egészségi állapotának felméréséhez szükséges infrastrukturális, tárgyi háttér biztosítását, illetve a szolgáltatás folyamatos mûködtetését. A kortárssegítõ-képzés 40 órás, középiskolásoknak szóló fejlesztést takar. A cél, hogy szakmai irányítással a tanulók rendelkezzenek azokkal a jártaságokkal, készségekkel, melyek birtokában önmagukat pozitív irányba fejlesztve társaik számára követendõvé, mintává váljanak. A tréning a 2004/2005-ös tanév elsõ felében indult. Az egészségügyi szakdolgozók akkreditált képzése során a résztvevõk megismerhetik a szenvedélybetegségek fajtáit, a szenvedélykeltõ szerek hatásait, valamint az adekvát terápia és megelõzés lehetõségeit. A közösségépítés programcsoportja érinti részint az önsegítõ közösségek fejlesztését, a különbözõ szabadidõs programok biztosítását, a hátrányos helyzetû gyerekek integrációját, másrészt az álláskeresési technikák elsajátítását. A Miskolci Drogambulancia önsegítõ közössége az elmúlt évben kezdte meg mûködését, és folytatja ebben az évben is. Célja, hogy a hasonló problémával együtt élõk közösen találják meg az adott helyzetbõl való kilábalás lehetõségeit szakember irányítása mellett. A program kéthetente mûködik a Drogambulancián. A szabadidõs programokkal (kreatív klubfoglalkozások, filmklub), azaz az egyfajta közösségépítéssel várhatóan csökken az utcán csavargó, szabadidejüket lekötni nem tudó fiatalok száma. A hátrányos helyzetû gyermekek integrációs klubjának célja: segíteni a programban résztvevõket a mindennapi élethez alkalmazkodó kommunikációs, problémafeloldó helyzetek gyakorlásához, elsajátításához. A foglalkozások a Diósgyõr Vasgyári Közösségi Házban zajlanak ez év november 30-ig. A reszocializációs program különbözõ célcsoportok számára nyújt segítséget az álláskeresési technikák elsajátításához. A tanfolyamon az érintett fiatalok önismereti és kommunikációs tréningen vesznek részt, illetve álláskeresési technikákkal, egészségügyi ismeretekkel és a munka világával ismerkedhetnek meg, amelyek segítenek kialakítani a fiatalokban a pályaés szakmaválasztási érettség kialakulását. A 60 órás képzéseket hetente egy alkalommal tartják az ambulancián. dobi KORMÁNYZUNK, ÉS NEM ÁSKÁLÓDUNK! A volt miniszterelnök kérdésekre válaszolva elmondta: nem érti az ellenzék privatizációellenes hangulatkeltését. A magánosítás ugyanis a magyar gazdaság egyik sikerágazatának tekinthetõ, olyannyira, hogy a kilencvenes évek elején lezajlott eseményeket külföldi egyetemeken is oktatják. Mindazonáltal azt hangsúlyozta Horn Gyula, hogy a magyar állam, gazdaság, így közvetve a lakosság nem tud eltartani veszteséges állami vállalatokat az adófizetõk pénzén. Az esetleges politikai viták tisztázására a politikus üdvözítõnek tartaná a négypárti egyeztetéseket, ami az ország mûködõképességét segítené, támogatná. Az elõadó Miskolc és környékének rendszerváltás utáni helyzetével kapcsolatban elmondta: az elmúlt idõszakban a vidék sokkal több támogatáshoz jutott, mint például a fõváros. Borsod megyét pedig úgy tartják számon az országban, mint az egyik legdinamikusabban fejlõdõ térséget. A rendszerváltás okozta gazdasági sokkot azonban nem lehet röpke évek alatt kiheverni. A volt miniszterelnök szerint a kedvezõ fordulatok már megvalósultak: ennek pozitív jelei már megmutatkoztak, azaz a helyzet korántsem súlyos, és végképp nem reménytelen. A rendezvényen óhatatlanul is felmerült a kormányváltás, és Gyurcsány Ferenc személye. Horn Gyula megítélése szerint a kormányváltás elkerülhetetlen volt, mivel az elõzõ kormány nem állt ki következetesen a vállalásai mellett, ami egy elõnytelen kommunikációval párosult. Ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy szerinte a Medgyessy-kormány letette a jólét alapjait és stabilizálta a gazdaság helyzetét. A politikus az új kormány legfontosabb feladatának tekinti az emberek, választók bizalmának a viszszaszerzését. Horn Gyula az elõadás idején egyszer sem volt hajlandó személyi kérdésekben állást foglalni, akár ellenzéki képviselõkrõl, akár a saját pártjának a tagjairól legyen szó. Az erre irányuló kérdéseket azzal hárította el az elõadó: tessék elhinni, kormányzunk, és nem áskálódunk!. dobi

5 2004. október 9. Különleges miskolciak III. AZT MONDJUK NÉHA: ROSSZ A PR- JA MANAPSÁG AZ OLYAN ÉRTÉKEKNEK, MINT A SZERETET, A HARMÓNIA, ATO- LERANCIA, A MEGBECSÜLÉS. SZEREN- CSÉRE NEM MINDENKI FOGADJA NYUG- TÁZVA E VICCESNEK TÛNÕ, JÓKORA IRÓ- NIÁVAL SARKÍTOTT UTCAI TÁRSADA- LOMKRITIKÁT. KLETZ LÁSZLÓ MISKOLCI FESTÕMÛVÉSZ PÉLDÁUL OLYANNYIRA NEM, HOGY EGÉSZ ÉLETMÛVÉT EZEK ÁT- MENTÉSÉNEK, TOVÁBBADÁSÁNAK, HIR- DETÉSÉNEK SZENTELTE. IGAZ, Õ SEM HISZ ABBAN, HOGY EZZEL KAPCSOLA- TOS ÁLMAI MÉG A SAJÁT ÉLETÉBEN VA- LÓSÁGGÁ LESZNEK Ez persze nem pesszimizmusra utal, sõt. Inkább reális gondolkodásra vall, ahogyan õ mondja. Konstruktív álmok ez volt a címe egy korábbi tárlatának. Beszédes az elnevezés: utal a konstruktivista festõi stílusra, melyben a mûvész megtalálta egyetemes mondanivalója megfelelõ kifejezési nyelvét a képzõmûvészetben. A vászonra, a képekre vitt egyéni álmai pedig mindannyiunk értékei lesznek lehetnének. A SZERETET PRÓFÉTÁJA A szeretet hirdetése és átmentése, a béke, a harmónia, a tolerancia, az élet becsülete, egymás megbecsülése, tisztelete így önti szavakba álmait, ám gyorsan hozzá is teszi: Nem Kamaraszínházi elõadások MÛVELÔDÉS KONSTRUKTÍV ÁLMOK NÕKRÕL, NEM CSAK NÕKNEK Zenés felfordulás a Kamarában: Alice Csodaországban. ÍGÉRETES PROGRAMOT KÍNÁL EBBEN AZ ÉVADBAN IS A KAMARASZÍNHÁZ AZ A POSZTMODERN KIALAKÍTÁSÚ, MÉGIS INTIM HANGULATOT SUGALLÓ JÁT- SZÓHELY, MELY AZ EDDIGIEKBEN IS NAGYSIKERÛ GYEREKDARABOKAT, KLASSZIKUS DRÁMÁKAT, KORTÁRS SZÍNMÛVEKET VAGY ÉPPEN VIDÁM ZE- NÉS DARABOKAT TARTOGATOTT KÖ- ZÖNSÉGÉNEK A NAGYSZÍNHÁZ SZOM- SZÉDSÁGÁBAN. A mostani évadban olyan akár bérletes elõadásokat lehet itt megtekinteni, amelyek elsõsorban nõkrõl, a nõi lélek sokszínûségérõl szólnak, de nem csak a nõknek. Aki betér ide, teljes kikapcsolódásra, derûre, mély gondolatokra és érzelmeket felkavaró játékra számíthat. Ezek a darabok különbözõ mûfajokban az élet fontos kérdéseit járják körül. Október 15-én lesz a bemutatója a magyar szerzõtrió (Nagy Tibor Pozsgai Zsolt Bradányi Iván) A kölyök címû alkotásának, mely egy szerencsétlen külvárosi csavargó és egy utcára kitett gyermek közös sorsának alakulását mutatja be. Az édes-bús történetben a fõszerepet alakító Bakai László sziporkázó játékát már a Nyári Színházban is kitörõ lelkesedéssel fogadta a közönség. Igazi komédiára számíthatnak a Furcsa pár nézõi. Neil Simon, az utóbbi évtizedek legsikeresebb vígjátékírója legnagyobb világsikerének megírta a nõi változatát. Ebben a verzióban is egy elromlott házasság körül forog a történet, melyben a két ízig-vérig nõt Müller Juli és Seres Ildikó alakítja, a darab rendezõje Szervét Tibor. A bemutató január 21-én lesz. Élõ, eleven mai történetet mutat be a Hattyúk tava mulató. A táncpassió elrablott nõi sorsokról és a nõi õserõ elpusztíthatatlanságáról szól. A formálódó tánctagozat újabb nagyszabású vállalkozását Krámer György rendezi. A bemutató november 26-án lesz. A gyerekeknek szóló új bemutató már elkészült, az Alice Csodaországban címû zenés felfordulást már sikerrel játszszák. A Portugál címû vígjáték, valamint A dzsungel könyve címû musical pedig az új szezonban is várja közönségét. Kletz Laszló filozófiája: A szeretet hirdetése és átmentése, a béke, a harmónia, a tolerancia, az élet becsülete, egymás megbecsülése, tisztelete. Az Alfa-programból támogatták hiszek abban, hogy ezek még az én életemben megvalósulnak. Ugyanakkor beszélnie kell az embernek arról, amiben hisz. Én elsõsorban a képeimmel teszem ezt. Kletz László alkotásainak alapmottója révén Fecske Csaba költõ a szeretet prófétájának nevezte el büszkén viseli e címet a mûvész. Csakúgy, mint az Angyal Mária mûvészettörténésztõl kapott jellemzést, mely reneszánsz és humanista embernek tételezi õt. A mögötte álló 54 évben gyermekkorától kezdve elkíséri az alkotómunka: a martintelepi gyermekévek már javában a játékkészítéssel, rajzolással telnek. Az évek múlásával, felnõttként a világ mind több szeletén otthagyta kézjegyét, majd aktív közéleti munkája révén is számos alkalommal hallhattunk róla. Tizenhárom albumban õrzi saját publikációit, illetve a róla szóló írásokat, újságcikkeket. Már e puszta tény is sokat sejtet aktivitásáról, tenni akarásáról. Kletz László sokoldalúsága nem csupán mûvészi tevékenységében nyilvánul meg, bár e téren is jellemzi mindennapjait. Kiállításait 1972-tõl látogathatják az érdeklõdõk, azóta az ország csaknem száz városában, több mint kétszáz alkalommal mutatkozott be 56 esetben egyéni tárlat keretében. Nevéhez fûzõdik a Diósgyõri Képzõmûvész Stúdió 1976-os megalapítása, menedzselése, melyet napjainkban is õ végez. Ez az ország elsõ olyan alkotóközössége, mely soha nem tartozott semmilyen intézményhez, politikai irányzathoz. A stúdió révén számos tehetséges alkotó felfedezése, a képzõmûvész pályán való elindítása kapcsolódik nevéhez. A tokaji Közép-Európai Nemzetközi Mûvésztelep munkájában 11 éven át vett részt. Alkalma nyílt díszlettervezõként is bemutatkoznia Miskolcon: a Tündériskola címû musical díszleteit õ tervezte 1993-ban. Kevesek tudják talán, hogy a Központi Kohászati Múzeumban található Fazola-féle kovácsolt lóca tervei is az õ rajzasztaláról valók. A mûvész közéleti aktivitása is jelentõs: több mint két évtizede hozta létre például a Herman Ottó által ben alapított Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédõ Egyesület (HEROSZ) borsodi szervezetét az ország elsõ vidéki állatvédõ szervezeteként. Emellett rendszeresen publikál, glosszáit, novelláit, grafikáit és fotóit több újságban olvashattuk, láthattuk már. Alapító tagja a Miskolci Kulturális Civil Mûhelynek, valamint a Környezetvédelmi Civil Mûhelynek is. Az idén pedig képzõmûvészeti szaktanácsadóként kapcsolódott be a Diósgyõrért Közhasznú Alapítvány munkájába. Kletz László sokszínû életútját, sajátos mûvészeti alkotásait, eredményes és sikeres mûvészeti tevékenységét megbecsülés is kísérte, hiszen számos kitüntetés és rangos díj mint például az MSZOSZ-díj vagy Miskolc Város Nívódíja birtokosa is napjainkra. ALKOTÓI SZIGET Közben pedig csöndben teszi a dolgát, készül például az október közepén a Csongrádi Városi Galériában nyíló önálló gyûjteményes tárlatára. Idõnként viszszavonul ugyanakkor arra a kis szigetre, mely diósgyõri otthona mellett biztosítja számára az aktív feltöltõdés, az alkotás lehetõségét, színhelyét. E kis mûhely is amolyan Kletz-féle hangulatot áraszt: az ásvány- vagy a képgyûjtemény, ezer apró tárgy, a könyvek és más írások kedves emlékeket is õriznek, s szellemiségükkel egy 21. századi, miskolci humanista alkotó szavait hitelesítik. A szavakat, amik a mûvész tettei révén válnak az egyéni értékrendszerbõl mindannyiunk számára példaértékû hitté, gondolkodásmóddá. Spitzmüller Zita NEGYVENMILLIÓ A MÚZEUMNAK A HERMAN OTTÓ MÚZEUM 40 MILLIÓ FORINT TÁMOGATÁST KAPOTT A NEMZETI KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG MINISZTÉRIUMA ÁLTAL SZERVEZETT ALFA-PROGRAMBÓL. 23 BEÉRKEZETT PÁLYÁZATBÓL ORSZÁGOSAN TÍZ ME- GYEI ÉS EGY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT, ILLETVE KÉT FÕVÁROSI KERÜLET NYERT. Hiller István, az NKÖM minisztere miskolci tájékoztatóján elmondta, hogy a program legfõbb célja a fiatalok és a múzeumok közötti távolság csökkentése, a múzeumokról alkotott misztikus kép megszüntetése. Az Alfa-program mint ahogy a neve is mutatja csak az elsõ lépcsõfok a kiállításokat mûködtetõ intézmények fejlesztésében és támogatásában. A magyarországi múzeumokban található állandó tárlatok között van olyan, amelyhez 35 éve nem nyúltak hozzá, a 13 nyertes múzeum kiállításainak az átlagéletkora is eléri a 23 évet. A minisztérium tavaly hirdette meg ezt a pályázatot, és az elmúlt évben 1 milliárd forintot költött a kultúrára. A pályázat a jövõben is folytatódik, arról azonban még nem árultak el közelebbit, hogy mekkora összeg áll majd rendelkezésükre. A nyertesek pályázatában a kiállítások anyagának felújítása, különbözõ épületrekonstrukciós törekvések, illetve új tárlatok kialakítása szerepelt. Az elkövetkezõ fejlesztésekben lesznek gyermekprogramok és az infrastruktúra korszerûsítése, valamint azt is céljukul tûzték ki, hogy az esélyegyenlõség jegyében a mozgássérültek számára is elérhetõvé tegyék a múzeumokat. Dr. Veres László, a Herman Ottó Múzeum igazgatója elmondta, hogy többféle fejlesztésre fordítják a támogatás összegét: 400 négyzetméter területen kívánják berendezni az új képtárat, megváltoztatják a Görgey utcai, régi pártbizottsági épület egész belsõ arculatát, illetve rámpák és liftek építésével kívánják elõsegíteni a mozgáskorlátozott látogatók bejutását. A képtárban monitoron lesz látható az egyes mûvészek életútja és pályafutása, a gyermekek számára foglalkoztatótermet hoznak létre, a kellemesebb környezet megteremtésének érdekében pedig teraszos kávéházat és a Nemzeti Múzeum mintájára parkosított kertet fognak kialakítani. -durbák- Diósgyõri Várbornapok Borászati bemutatókkal, borkóstolással, népi kismesterség-bemutatókkal és mûvészeti vásárral várja az érdeklõdõket október között a Diósgyõri várban megrendezendõ Várbornapokra az Ady Endre Mûvelõdési Ház. Az igazi szüreti hangulatról az Art Kommandó mûvészei gondoskodnak interaktív játékokkal. Október 9-én 11 órakor Barta Tóni vásári bábjátékával, a Paprika Jancsival kedveskednek a gyermekeknek, 13 órától kezdõdik a Szüreti felvonulás. 16 órakor lesz az V. Kocsmazenei Találkozó és a Fergeteges Vári-buli. Fellép a Magyar Atom (Tátrai Tibor, Tóth János Rudolf, Solti János, Jamie Winchester) és a Madarak Házibulizenekar; 22 óra után pedig Nosztalgia Diszkót tartanak. A rendezvény második napján, október 10-én reggel 8-kor kezdõdik a bográcsos fõzõverseny; ezt követõen, 11 órakor ismét Paprika Jancsié a fõszerep. 13 órakor a fõzõverseny díjátadása, majd 14 órai kezdettel Jó ebédhez szól a népzene címmel a Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola népzene szakos növendékei és a Garadna zenekar adnak koncertet. A 2004-es szezont a vár díszágyújának elsütésével zárják le. Aschaffenburgban koncerteznek Németországi vendégszereplésre indul október 11-én, hétfõn a Miskolci Szimfonikus Zenekar. A teljes társulat több mint 80 fõvel utazik, hogy Miskolc testvérvárosában, Aschaffenburgban koncertezzen. Csütörtökön a Stadthalléban lép fel a zenekar Kovács László vezényletével. A hangverseny szólistája a Miskolcon is sokszor megcsodált Ágoston András lesz. Szombaton az ugyancsak aschaffenburgi Jézus Szíve-templomban várhatóan mintegy ezer nézõ elõtt Haydn Teremtés címû oratóriumát adja elõ a zenekar az Aschaffenburgi Oratóriumkórus és a Miskolci Bartók Kórus társaságában, Joachim Schüler vezényletével. Ez a mû hangzik el vasárnap az együttes régóta kedvelt turnéhelyszínén, a Salzburgi Dómban is, ekkor már a dóm kórusának közremûködésével. A koncerten a dóm karnagya, Cziffra János dirigálja a zenekart. A Miskolci Szimfonikusok 18- án, hétfõn érkeznek haza, s azonnal megkezdik a felkészülést az október 25-én a Miskolci Nemzeti Színházban tartandó koncertjükre, melynek mûsorán Verdi Requiemje szerepel a Magyar Rádió Kórusa és operaházi szólisták közremûködésével. Diákprogramok a Galériában A Miskolci Galéria Városi Mûvészeti Múzeum ismét rendszeres foglalkozásokkal várja a kortárs képzõmûvészet iránt érdeklõdõ diákokat. A Miskolci Múzeumpedagógiai Mûhely elsõsorban fiataloknak szóló programjai rendhagyó tárlatvezetéssel, képzõmûvészeti technikák kipróbálásával, valamint az alkotókkal való találkozásokkal segítik a mûvészeti megismerést. A gyermekfoglalkozásokat kéthetente, szombat délelõttönként 10- tõl 12 óráig tartják, a részvétel díjtalan. Az elsõ foglalkozás október 9-én lesz Jan Kuchta képzõmûvész kiállításához kapcsolódva. Ezt követõen október 16-án várják az érdeklõdõ diákokat az Árnyékkötõk alkotócsoport retrospektív grafikai kiállítását kísérõ foglalkozásra. 5

6 6 Újra itt van a nagy csapat! Negyedszázada annak, hogy a DVTK labdarúgócsapata fennállásának egyetlen érmét szerezte. A szombati öregfiúk gálán az es bajnokságban elért bronzra emlékeznek. A Diósgyõr egykori sikercsapatának ellenfele a Ferencváros öregfiúk együttese lesz. A program 17 órakor kezdõdik. A látogatók óriáskivetítõn a Svédország Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtezõmérkõzést is megtekinthetik, majd negyed nyolctól a DVTK és az FTC öregfiúi 2x25 perces mecscset játszanak. A piros-fehérek kispadján az egykori bronzkovács edzõ, Szabó Géza ül majd. Az állóhelyi belépõjegyek 500, a tribünre szóló biléták forintba kerülnek. Szatmári javíthat Az idei országos egyéni salakmotoros bajnokság negyedik fordulója nem igazán sikerült a miskolci Szatmári Lászlónak. Pedig hatalmas harcban állt az összesítésben a dobogós helyezésért, ám lehet, bénította a tét. Mindenesetre a Debrecenben megrendezett versenyen három motor (!) ment tönkre alatta, s így csak a mezõny második felében végzett. A hét végén azonban javíthat, mert szombaton Gyula ad otthont az ötödik fordulónak, vasárnap délelõtt fél 11- tõl pedig a Népkertben szerezhet örömöt híveinek. Kertész aranyérmes A kazincbarcikai Pátrovics Gézától már megszokhatták a súlyemelés barátai, hogy rendre eredményesen szerepel a masters világbajnokságokon. Ez most is így történt, ugyanis a napokban a svájci Badenben megrendezett vb-n ismét elsõ lett súlycsoportjában. A viadalon azonban született egy miskolci aranyérem is, mégpedig az egykori diósgyõri színekben versenyzõ Kertész Attila révén. Kertész a évesek között lépett dobogóra és a 85 kilósok kategóriájában bizonyult a legjobbnak. Szakításban kilóig jutott, ezzel a harmadik helyre került, lökésben azonban kilót teljesített, s a 275 kilós öszszetett eredmény elegendõnek bizonyult a gyõzelemhez. Rajta kívül a 6-os kategóriában induló másik diósgyõri, Szepessy László sem tért haza üres kézzel, ugyanis a 85 kilósok között 190 kilós eredménynyel harmadik lett. Remekül gyalogoltak Kétbodony adott otthont az országos gyalogló csapatbajnokságnak, amelyen remekül szerepeltek a Diósgyõri Atlétikai Club versenyzõi. Szûcs József edzõtõl megtudtuk, hogy tanítványai közül a junior fiú gyaloglók mindenkit maguk mögé utasítottak a versengés során. A junior férfiak 10 kilométeren csatáztak egymással és a diósgyõriek Illés Márk, Kucserák László, Mázik Lajos öszszeállítású triója magabiztosan utasította maga mögé vetélytársait. Értékes helyezésként könyvelhetõ el Dudás Gyulának, Miskolc egyetlen olimpikonjának orosz és román vetélytársak mögött Kétbodonyban, valamint elõzõ nap Balassagyarmaton begyûjtött két harmadik helyezése. Az Ipoly Gálán 20, a Kétbodony-kupán 10 kilométeren szerezte meg a bronzérmet. A Miskolci VSC-nél tíz szakosztály tagjairól gondoskodnak KILENCVENHÁROM ESZTENDÕ, MEG- ANNYI VERETES SIKER. A VASUTAS SPORTOLÓK AZ ELMÚLT ÉVTIZEDEK SORÁN SOK EMLÉKEZETES DIADALT PRO- DUKÁLTAK, ÁM MOSTANSÁG SOKKAL IN- KÁBB AZ A FELVETÉS LEHET ÉRDEKES, HOGYAN KÉPES ÁLLNI A KLUB AZ IDÕK VIHARÁT? MILYEN BÛVÉSZMUTAT- VÁNY SZÜKSÉGES A TALPONMARA- DÁSHOZ? A kérdés megválaszolásához Németh Attilát hívjuk segítségül. Az egyesület ügyvezetõ elnöke régi motoros a szakmában, s joggal büszkélkedik azzal, hogy teljesítette, amit évekkel ezelõtti hivatalba lépésekor ígért. Megválasztásomkor úgy vágtam neki a feladatnak, hogy azt mondtam: megkísérelem együtt tartani a Miskolci VSC nagy családját. Természetesen sokkal könnyebb lett volna a dolgom, ha megszüntetünk mondjuk négy-öt szakosztályt, mégsem ezt az utat választottuk az elnökség tagjaival. Óriási szerencsém, hogy olyan vezetõtársaim vannak, akikre bátran lehet támaszkodni. Önállóan dolgoznak, s mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a gondjaikra bízott szakosztályok zökkenõmentesen mûködjenek mondta Németh Attila. Zalában kezdenek a piros-fehérek EGYETLEN HÉT VÁ- LASZTJA EL A KOSÁR- LABDÁZÁS HÍVEIT A BAJNOKI IDÉNY KEZDE- TÉTÕL, A CSAPATOK AZ UTOLSÓ SIMÍTÁSOKAT VÉGZIK. A DKSK NÕI GÁRDÁJA A HÉTEN KÉT ELÕKÉSZÜLETI MÉRKÕ- ZÉST JÁTSZOTT, A MÉR- LEG EGY-EGY GYÕZELEM ÉS VERESÉG. A PIROS-FE- HÉREK A BAJNOKSÁGOT ZALAEGERSZEGEN KEZ- DIK. Rögzítsük a tényeket: a DKSK ra verte a Cassovia Kosice gárdáját (Kublina volt a legeredményesebb játékos 19 ponttal), majd as vereséget szenvedett az Euroligában szereplõ másik szlovák alakulattól, a Delta Kosicétõl (ezen az összecsapáson Fodor jutott 19 pontig). Vajon mennyire tükrözte a két felkészülési találkozó az együttes jelenlegi állapotát, mire lehet számítani a bajnokságban, egyáltalán milyen céllal vágnak neki a küzdelmeknek Földi Sándor tanítványai. Pontosan le lehetett mérni, hol tartunk. Feketén-fehéren kiderült, hogy a letámadás ellen halottak voltunk Tény ugyanakkor, hogy csak október 1-jétõl van együtt a teljes keret, tehát rengeteg közös munkára van szükség. Az emberfogás ellen nem volt gond, amikor az ellenfelek ezt alkalmazták, SPORT ÖTSZÁZAN A KUBIKBAN A Csokonai utcai MVSC-sporttelepen rendkívül tehetséges fiatal atlétapalánták bontogatják szárnyaikat, akik megérdemlik a támogatást! HUSZONHÉTMILLIÓ A VÁROSTÓL Gyors lajstromozás után kiderül, hogy tíz (atlétika, judo, kajak-kenu, mountain bike kerékpár, férfi labdarúgás, nõi labdarúgás, röplabda, tenisz, természetjárás, tömegsport) sportág közül választhat, aki a vasutasoknál szeretne sportolni. A játékosok jelenlegi összlétszáma valamivel meghaladja az ötszáz fõt, azaz ennyien vannak, akik a klub sporttelepén, a népszerû Kubikban gyakorolhatnak mostanság. Az MVSC életben maradásához igen jelentõs segítséget nyújt a miskolci önkormányzat, ahonnan például erre az évre 27 millió forint érkezett a zöld-fehér klub számlájára. Ezt (esetleg kicsivel többet) immáron évek óta megkapják, ráadásul az elnökség tagjai dönthetik el, hogyan osztják szét (az éves költségvetés nem sokkal marad el a hetvenmilliótól). A szabad kéz elve nehéz feladat elé állít bennünket, ugyanis akármelyik ujjunkat harapjuk meg, az fáj Mi testközelbõl szembesülünk a megértéssel, vagy BIZAKODNAK A DKSK-NÁL A DKSK egy edzõmérkõzést megnyert, egyet elveszített, a jövõ hét végi bajnoki nyitányig azonban még van mód a csapatjáték csiszolására. mi jöttünk ki jobban a párharcokból, amikor azonban átálltak, azonnal bajba kerültünk. Nem titkolom, csalódtam, mert jóval többet vártam a csapattól. Gondot okoz, hogy amerikai centerünk máris sérültet jelentett Lumbágóra panaszkodik, de azt sem lehet elhallgatni, hogy felkészületlenül érkezett Magyarországra kommentálta a látottakat a szakvezetõ. Földi azt is elmondta, hogy Eördögh Edit nagyon hiányzik, igaz, Zsolnay Gyöngyi egyre jobban belelendül. A bajnokságban és a Magyar-kupában mindenképpen az elsõ négy közé akarnak kerülni, az Európa-kupában a legjobb nyolc közé jutás a cél. az elégedetlenséggel. Szakmailag mindenképpen elõnyösebb, hogy mi porciózhatjuk szét a rendelkezésünkre álló öszszeget, ez általában reális döntésen alapszik. ÉVEK ÓTA KEVESEBBET AD A MÁV A klub ugyanakkor igen sokat segít a szakosztályoknak a létesítményhasználat csaknem teljesen díjmentes biztosításával! Képzeljük csak el: hétfõtõl péntekig gyakorolnak a röplabdázók a csarnokban, itt játsszák bajnoki-, illetve kupamérkõzéseiket is és ezért egy évre 180 ezer forintot (!) fizetnek költséghozzájárulás címén. Ha figyelembe veszszük, hogy az elmúlt szezonban volt olyan téli hónap, amikor az MVSC 880 Ennél többre képesek a zöld-fehérek! NEM EGÉSZEN ÚGY KEZDÕDÖTT A NÕI RÖPLABDA EXTRALIGA AZ MVSC MISI SZÁMÁRA, AHOGYAN AZT A SZURKOLÓK ELKÉPZELTÉK. HÁROM MÉRKÕZÉS LEJÁTSZÁSÁT KÖ- VETÕEN A ZÖLD-FEHÉREKNEK MÉG NINCS PONTJUK, JÁTSZMAARÁNYUK PEDIG 1:9. IGAZ, KÉT OLYAN VE- TÉLYTÁRSSAL IS ÖSSZECSAPTAK, AKIK ELLEN A KORÁBBI ÉVEKBEN SEM VOLT TÚLZOTTAN JÓ A MÉRLEGÜK. I. évfolyam 31. szám ezer forintos gázszámlát kapott, nos, akkor igazán szembetûnõ, micsoda segítség ez a szinte jelképes összeg. Az üzemeltetési költségeket úgy gazdálkodják ki, hogy az önkormányzati támogatásból 6 millió forintot elkülönítenek erre a célra. Persze, saját bevételt is igyekeznek termelni: bérbe adják a létesítményeket, üzemeltetnek egy büfét, a Csorba-tónál kempinget mûködtetnek, s a sporttelepen található néhány lakást is kiadják. Folyamatosan pályáznak, ezekbõl is érkezik pénz. A Mecénás Alapból például most kaptak 740 ezer forintot, versenyrendezés címszó alatt 2,3 millió érkezett az önkormányzattól, a Wesselényi Alapból pedig 1,4 millió jutott a Kubikba. A Nemzeti Civil Alapprogram kuratóriuma 1,8 milliót szavazott meg a zöldfehérek támogatására. Mindebbõl éppen összejön az az összeg, amely fedezi a létesítmények üzemeltetését. Minden szakosztály nyugodtan dolgozhat, mert nincsenek filléres gondjaink, azt mondhatom, hogy megélünk, elvagyunk, de látványos szakmai eredmények elérésére nincs lehetõségünk ehhez több pénzre lenne szükség. A MÁV évek óta egyre kevesebbet ad. Nyolc-tíz éve még millió forint körüli összegre számíthattunk, s ehhez jött az utazási kedvezmény, ami ugyancsak kitett 4 5 milliót. Nos, az idén 3 milliót kaptunk, viszont teljesen megszûnt az utazási kedvezmény. Az MVSC-nél jelenleg öten dolgoznak, õk látják el az adminisztratív teendõket, valamint a klub-, illetve a létesítmény mûködtetésének feladatait (nem is olyan régen még huszan tartoztak az apparátus állományába, titkárnõtõl pályamunkásig bezárólag). Zárszóként anynyit jegyez meg Németh Attila, hogy gyakran bizony garasoskodniuk kell de olykor bizony éppen ez jelenti a túléléshez szükséges esélyt! (-s) MVSC MISI: NINCS EDZÕKÉRDÉS A miskolciak Kecskeméten rajtoltak, ahol egy sima 0 3 (18, 18, 25) jutott osztályrészül. Érdekes, hogy a hazaiak edzõje, Farkas Mihály azt nyilatkozta a mérkõzést követõen, hogy csak egy technikai elemben, a sáncolásban nyújtottak leányai jó teljesítményt más kérdés, hogy ez is elegendõnek bizonyult a sikerhez. A Nyíregyháza elleni hazai környezetben lejátszott találkozó 1 3-ra (-14, -19, 21, -19) végzõdött, de azt senki nem gondolhatta komolyan, hogy a nyáron jelentõsen átalakult miskolciak nyerhetnek az utóbbi évek sokszoros bajnoka ellen. Kerekes Attila edzõ a tüzet, a harci kedvet dicsérte játékosaiban, s azt is hozzátette mondandójához: reméli, hogy ez több vendéget megéget majd Miskolcon. A harmadik vereség az igazán fájó, ugyanis a nyitányt megelõzõen Novák Gyula szakmai vezetõ a Gödöllõt azoknak a csapatoknak a sorában említette, akit meg lehet elõzni. Ehhez képest a 3 0 (15, 21, 27) lehangoló eredmény Gödöllõn Kerekes szerint óriási gondok mutatkoztak a nyitásfogadásban, nem használták ki az ellenfél hibáit, érthetetlen, miért hiányzott a játékosokból a küzdeni tudás, ráadásul pedig két-három gyenge egyéni teljesítmény is akadt ezt így együtt már képtelenség elviselni. A vasutasok háza táján (egyelõre) nincs pánik, a klubvezetés sem idegeskedik, igyekeznek józanul mérlegelni. Mindenesetre a zöld-fehérek elõtt két olyan találkozó áll, amelyeken már eredményt kellene elérni! Szombaton például Angyalföldön, jövõ szerdán pedig hazai környezetben a Jászberény ellen. Az említett gárdákkal lehet ugyanis partiban az alakulat, a bajnoki pontok döntõ részét velük szemben kell bebiztosítani. Egyik csata sem ígérkezik könnyed sétának, de a röplabdásoknak immáron valóban bizonyítaniuk szükséges rátermettségüket. Egyesek már az edzõi felelõsség kérdését is felvetették, ezt azonban Németh Attila ügyvezetõ elnök kategorikusan cáfolta: Nálunk nincs edzõkérdés. Miért is lenne, hiszen mindössze három fordulón jutott túl a mezõny! A szakvezetés nyugodtan dolgozhat, elõbbutóbb összeáll a csapat és egészen biztosan jönnek majd az eredmények is mondta a sportvezetõ.

7 HIRDETÉS október 9. 7 TANULNI SZERETNE? JELENTKEZZEN! Az Észak-magyarországi Regionális Munkaerõfejlesztési és Átképzõ Központ (nyilvántartási szám: ) által indítandó tanfolyamokra az alábbi szakirányokban Miskolc: Eljárás szerinti alapfokú hegesztõ+minõsített hegesztõ Forgácsoló+NC, CNC gépkezelõ Számítógép-kezelõ+gépírás (GYES-en, GYED-en lévõk részére) Középfokú angol nyelvvizsgára felkészítõ Középfokú német nyelvvizsgára felkészítõ Logisztikai ügyintézõ Szociális gondozó és ápoló Ózd: Számítógép-kezelõ Sárospatak: Szárazépítõ Sátoraljaújhely: Alapfokú nyelvvizsgára felkészítõ (angol, német) + Számítógép-kezelõ + ECDL Munkanélküliek számára a képzések 100%-ban támogatottak! Jelentkezés a Munkaügyi Központ kirendeltségén, részletes tájékoztatás az ÉRÁK-ban. Normatív támogatási formában induló képzések: Fogyatékkal élõk és megváltozott munkaképességûek részére: Alapfokú angol nyelvvizsgára felkészítõ (Miskolc) Szakképzetlen felnõttek részére: Jelnyelvi kommunikátor (Miskolc) Részletes tájékoztatás és jelentkezés az ÉRÁK-ban Miskolc, Erenyõ út 1. Telefon: 46/ Ballonos víz házhoz szállítással Gép- és ballonrendelés: 46/ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki a Nemzetközi Számítástechnika- és Nyelvvizsga Alap támogatásának odaítélésére A pályázatra azok az állandó miskolci lakhellyel rendelkezõ alap-, közép- illetve felsõfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanuló diákok jelentkezhetnek, akik az akkreditált közép-, vagy felsõfokú C típusú nyelvvizsgát, illetve az ECDL számítástechnikai vizsgát február 1-je és július 31-e között sikeresen tették le. FIGYELEM! Az alap- és középfokú intézményben tanuló diákok kizárólag iskolájukon keresztül nyújthatják be a pályázatot. A támogatás egyszeri alkalommal történik. Akkreditált C típusú középfokú nyelvvizsga esetén (kivéve eszperantó) nettó: Ft Akkreditált C típusú felsõfokú nyelvvizsga esetén (kivéve eszperantó) nettó: Ft ECDL-Start számítástechnikai vizsga (4 modul) esetén nettó: Ft ECDL számítástechnikai vizsga (7 modul) esetén nettó: Ft A pályázatnak tartalmaznia kell: név, állandó lakhely, oktatási intézmény neve és címe igazolás a jövedelmi viszonyokról (2004. augusztus havi 1 fõre jutó nettó jövedelem átlaga) középiskolás diákok esetén: az eredeti vizsgaokmányokról szóló, az intézmény vezetõje által hitelesített igazolás, az eltartottak számának hiteles igazolása, iskolalátogatási bizonyítvány, ha valamelyik szülõ munkanélküli, annak igazolása a Munkaügyi Központtól felsõfokú intézménybe járó diákok esetén: az eredeti okmányról szóló hitelesített igazolás, iskolalátogatási igazolás is. A támogatás elbírálásánál figyelembe vesszük a jövedelmi viszonyokat! A támogatás személyijövedelemadó-köteles. A pályázat benyújtásának határideje: október 20. A pályázatok elbírálásának határideje: november 10. A pályázók pályázatukat a város nevelési-oktatási intézményeiben és a Polgármesteri Hivatal Közoktatási, Sport és Civil Kapcsolatok Osztályán beszerezhetõ nyomtatványon kötelesek benyújtani. A pályázó az önkormányzat döntése ellen fellebbezéssel nem élhet. A hiányosan beérkezett kérelmek nem vesznek részt a pályázaton. A pályázatok beküldése kizárólag postai úton történik. Cím: Polgármesteri Hivatal Közoktatási, Sport és Civil Kapcsolatok Osztály, 3525 Miskolc, Városház tér 8. Szécsy István: A létezôett szocializmus és egyéb marhaságok címû vicckönyve (Csak 40 éven felülieknek!) 1600 Ft-os áron megrendelhetô a 06/46/ as telefonszámon. Síremlékek szennyezôdésmentesítése 2000 Ft-tól. Tel.: 06-30/

8 8 SZABADIDÔ I. évfolyam 31. szám A Miskolc TV heti mûsora október október 16. Szombat Adásismétlés Képújság A Kilátó, a Köztünk élnek, a Mérleg és a SuliTV címû magazinok ismétlése A Hálózat mûsora Sport Extra. Benne: egyetemi sportnap (ism.) Gazdi. Benne: gazdit keresünk a Spiderek által megmentett két kutyának Mozivarázs (ism.) Kéznyújtás a fogyatékkal élõk magazinja. Benne: a Szimbiózis Alapítvány Miskolc Ma Hírháló (h) A túszvonat. Amerikai film (h) Képújság. Vasárnap Adásismétlés Képújság Magazinok ismétlése A Hálózat mûsora Krónika Múzsa. Benne: Anyegin Tatjána találkozása, Jolanta egy vak lány története Sport Extra. Benne: Kassa DKSK szezonnyitó kosárlabda edzõmérkõzés Hírháló (h), A halál éjfélkor érkezik. Amerikai film (h) Képújság. Hétfõ Ma (élõ) Kilátó (élõ). Benne: a frakcióvezetõk kerek asztal vitája a közgyûlés után Klick regionális innovációs magazin. Benne: megalakult a Regionális Innovációs Tanács Miskolc Ma Hírháló (h) Eszelõs hajsza. Német film (h) Képújság. Kedd Ma (élõ) Sportpercek. Benne: Gyurkota József paralimpiai bronzérmes Sport Extra benne: DVTK Öregfiúk Hírháló (h) Haláli hõsök. Amerikai film (h) Képújság. Szerda Ma (élõ) Iránytû gazdasági magazin. Benne: észak-magyarországi befektetések és lehetõségek a müncheni Expo Real vásáron Miskolc Ma Nézd! ifjúsági magazin. Benne: Rocktoberfeszt, Tûzoltó leszek Miskolc Ma Hírháló (h) Csapda a hó alatt. Amerikai film (h) Képújság. Csütörtök Ma (élõ) Kilátó várospolitikai magazin. Benne: bemutatkozik az új miskolci fõépítész Fortuna (élõ) Miskolc Ma Várószoba. Benne: a szív világnapja, betegjogi kérdések Miskolc Ma Hírháló (h) A bunyós lány. Amerikai film (h) Képújság. Péntek Ma (élõ) Múzsa. Benne: megjelent az Új Holnap õszi száma, Árnyékkötõk kiállítása Miskolc Ma Mozivarázs Miskolc Ma Hírháló (h) Gyilkos áradat. Amerikai film (h) Képújság. A mûsorváltoztatás jogát fenntartjuk! A CSALÁD TÖRTÉNETE A XII XIII. SZÁZADIG VEZETHETÕ VISSZA. A LE- SZÁRMAZOTTAK NEMESI ELÕNEVÜKET A BORSOD MEGYEI SAJÓKAZÁBÓL, ILLETVE A ZÓLYOM MEGYEI TELEPÜLÉS, ZÓLYOMRADVÁNY NEVÉBÕL EREDEZTETIK. NEM- CSAK E FENTI KÉT TELEPÜLÉSEN ÉS KÖRNYÉKÉN, HANEM ABAÚJBAN, NÓGRÁDBAN Radvánszky (IV.) Ferenc iskolai alaptanulmányai elvégzése után katonai pályára lépett. A korabeli feljegyzések szerint aktívan részt vett a hétéves háború eseményeiben ( ). Kapitányi ranggal vonult nyugalomba, s mintegy négy évtizeden keresztül egyháza ügyeivel foglalkozott között az arnóti templom felépítésén fáradozott. (Az egy évszázaddal késõbb készült Canonica Visitatióban olvassuk személyével kapcsolatban, hogy e hamvaiban is áldandó és nálunk kiválóan örök emlékezésre méltó és érdemes férfiú Radvánszky Ferenc vala, ki egykoron ezen egyháznak legválságosabb és legnehezebb idejében inspectori hivatalát teljes odaadással viselte. ) Hasonló mecenatúrát vállalt a miskolci templom munkálatai eredményessége érdekében is. Hit és ráció: a miskolci egyházak kiemelkedõ egyéniségei (4.) RADVÁNSZKY FERENC ( ) EVANGÉLIKUS FÕFELÜGYELÕ ÉS PEST MEGYÉBEN IS JELENTÕS BIRTOKOKKAL RENDELKEZTEK. A CSALÁD EGYIK TAGJA A XIX. SZÁZAD VÉGÉN A BÁRÓK SORÁBA KERÜLHETETT. AZ KÖZÖTT ÉLT BÁRÓ RADVÁNSZKY BÉLA NEMCSAK CSALÁDI-ROKONSÁGI KAP- CSOLATAI, GAZDAGSÁGA MIATT VOLT ISMERT, HANEM MÛVELTSÉGE, A TUDO- MÁNYOS FELDOLGOZÓ- ÉS PUBLIKÁCIÓS TEVÉKENYSÉGE OKÁN IS. AZ EVANGÉ- LIKUS ÕSÖK ÉS LESZÁRMAZOTTAIK SZÁMOS MÓDON KAPCSOLÓDTAK MISKOLC- HOZ ÉS EGYHÁZUKHOZ. TEMPLOMÉPÍTÉSRE TÁRSULTAK 1781-ben megszületett II. József császár türelmi rendelete (Edictum Tolerantiae), amely lehetõvé tette száz, egy tömbben, ill. egy településen élõ protestáns családnak a templomépítést. A templom utcára nem nyílhatott, nem lehetett tornya és harangja sem. A rendeletet követõ évben Radvánszky Ferenc már egy miskolci delegáció élén elutazott Bécsbe, kérve vallásuk gyakorlásához a templom, a paplak és az iskola felépítésének engedélyezését. A Miskolcon építendõ templom érdekében nemcsak az itteni lakosok, hanem a diósgyõriek és a (hejõ)csabaiak is társultak, összefogtak az anyaegyház képviseletében október elején a jóváhagyás ismeretében Radvánszky elnökletével megtartották a közgyûlést, melynek jegyzõkönyvébõl tudjuk, hogy az alapító gyülekezetnek 371 család, 1288 fõvel lett tagja. A templom alapkövét május 9- én helyezték el, a felszentelése pedig október 29-én történt. (Az építkezés közben, 1796-ban halt meg Radvánszky Ferenc és felesége emléktáblája a miskolci evangélikus templom külsõ falában, a fõfelügyelõ felesége, sz. Pulszky Éva, akit akarata szerint a miskolci evangélikus templomban temettek el. Emlékét a külsõ templomfalba épített márványtáblába vésve örökítették meg. A tábla ugyan már nehezen olvasható latin szöveggel ma is látható.) ISMERI ÖN A MISKOLCI SZOBROKAT? Tisztelt olvasó! Ismeri Ön a miskolci szobrokat? Hamarosan kiderül! A szeptember 11-i számunkban öt héten keresztül tartó keresztrejtvény-pályázatot indítottunk. Az öt keresztrejtvényben öt miskolci szobor nevét, illetve helyét rejtettük el. Az öt megfejtést egy levelezõlapon, legkésõbb október 15-ig juttassák el a Miskolci Kommunikációs Kht. címére: 3525 Miskolc, Dózsa György u. 30. A helyes megfejtéseket beküldõk között öt, az Arany Könyvesbolt (Miskolc, Arany János u ) által felajánlott könyvet sorsolunk ki. Radvánszky Ferenc templom- és egyházközösség-építõ munkájába különleges módon szólt bele a történelem. A napóleoni háborúk idején, 1809-ben került sor az utolsó nemesi felkelésre. Borsod vármegye nemesi csapatainak élére Radvánszky Ferenc állt. Az inszurrekciós (nemesi felkelõ) csapatok a gyõri csatában csúfos módon megfutamodtak, amit õ képtelen volt elfogadni és érzelmileg, hitbélileg feldolgozni. A kortárs feljegyzések szerint emberkerülõvé vált, önemésztõ búskomorság vett rajta erõt és ez a lelki állapot életerejét lassan, de biztosan felõrölte március 4-én így a lelki betegségébe halt bele. Hamvait neje mellé, a templom sírboltjában helyezték el. Feleségéhez hasonlóan az õ emlékét is latin nyelvû márványtáblába vésett szöveg örökíti meg. A tábla felirata szerint a porosz háború századosa, az insurrectió -ban Borsod nemesi seregének ezredese, a Szent István rend lovagja, a nagy egyházalapító nyugszik a falak között. ERÕSKEZÛ, KEMÉNY, VASAKARATÚ A korabeli feljegyzések szerint nélküle és az õ nagyszerû példaadása nélkül templomunk és iskolánk még egy évtized múlva sem épülhetett volna fel. Kitûnõ szervezõ erõvel gyûjtötte össze és serkentette áldozatkészségre a híveket. Közismerten erõskezû, kemény, vasakaratú ember volt, aki elgondolásaihoz konok következetességgel ragaszkodott és azokból egy jottányit sem engedett. Vallási meggyõzõdésében is ez az erõ vezette, s egyházát minden más egyháznál különbnek tartotta, de a másik egyházat sohasem sértette meg. Az egyház halála után is élvezte fõgondnoka mecenatúráját. Végrendeletében Radvánszky Ferenc ugyanis jelentõs összeget hagyott a miskolci gyülekezetre, de támogatta az arnóti egyházközséget is. A gyakori árvizek és tûzvészek városában több, mint gesztusértékû volt, hogy adományai között tûzoltó vízi puska is szerepelt. Az anyaegyház alapításának 200. évfordulóján, 1983-ban méltó módon emlékeztek meg az építõ és adományozó nagy mecénásról. Dobrossy István

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM 2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

2009. évi határozatok

2009. évi határozatok 2009. évi határozatok 1/2009. (II. 10.) sz. határozat A Heves Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselő-testülete nem fogadta el Pusoma Jenő azon módosító javaslatát, mely szerint az SZMSZ-tervezet

Részletesebben

Küldetés Alapítvány BÉKÉS, Teleki u. 39. Adószám: 19057464-2-04 VII. Tartalmi beszámoló közhasznú tevékenységéről VII. TARTALMI BESZÁMOLÓ TÁRGYÉVI KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL 2010. év Alapítványunk évek óta

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004.április 26-i ülésére Tárgy: Szociális célú pályázatokhoz Képviselő-testületi határozat Előadó: Koósné Stohl Ilona Intézményvezető

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

MEGHÍVÓ NAPIREND. Javaslat a lakások bérletéről szóló 25/2006. (VII.12.) önkormányzati rendelet módosítására

MEGHÍVÓ NAPIREND. Javaslat a lakások bérletéről szóló 25/2006. (VII.12.) önkormányzati rendelet módosítására Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága 17215-6/2012. MEGHÍVÓ Értesítem, hogy a Pénzügyi Bizottság 2012. szeptember 20-án (csütörtökön) 10 órára meghirdetett ülése elmarad. Az új időpont:

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a

Részletesebben

Javaslat az Esélyegyenlőségi Tanács létrehozására

Javaslat az Esélyegyenlőségi Tanács létrehozására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE KO.: 1388-3/2007. Javaslat az Esélyegyenlőségi Tanács létrehozására Összeállította: Tóth Józsefné vezető főtanácsos, esélyegyenlőségi referens Egyeztetve: Dr.

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21-22-én tartja a Hotel

Részletesebben

Város Képviselő-testület

Város Képviselő-testület Város Képviselő-testület E g é s z s é g ü g y i é s S z o c i á l i s B i z o t t s á g 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: hivatal@biatorbagy.hu

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 75/2015 Kedves Kolléga! Hírlevelünk következő számában tisztelettel tájékoztatjuk Önt arról, hogy SALGÓTARJÁN az országban tizenötödikként

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szociális és gyámügyi előadó

JEGYZŐKÖNYV. Szociális és gyámügyi előadó JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. április 28-án Hort Község Önkormányzat hivatalos helyiségében. Jelen vannak: Horváth Sándor Brunner Istvánné Köles Ferenc Sánta Mátyás Kormos Gábor Kiss Edit Rendik Anita Kerek

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2005. december 19-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2005. december 19-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2005. december 19-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.)

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Program:

Részletesebben

C1J N Y. lit p---- Dr. Kovács Ferenc. rr ~\ ~ REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

C1J N Y. lit p---- Dr. Kovács Ferenc. rr ~\ ~ REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: KULT-50-1 /2015. Ügyintéző : Doka Diána ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez Képzőművészeti Ösztöndíjak meghirdetésére lit p---- Dr. Kovács Ferenc polgármester alpolgármester /" 2 ---:>~~_"L.~ ----~.>--

Részletesebben

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása NTP-EFP-14 A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetés az

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete. a sportról

MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete. a sportról MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete a sportról Mihályháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kötelező és az önként vállalt önkormányzati

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola

SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Iskolánkról Az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskolát 2004-ben alapította a Szegedi Tudományegyetem. Iskolánk, fiatal kora

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023. J e g y z ő k ö n y v

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023. J e g y z ő k ö n y v Ügyiratszám: 20-15/2009. Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023 J e g y z ő k ö n y v Készült: Az ülés helye: Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirend: Napirend:

JEGYZŐKÖNYV. Napirend: Napirend: JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. szeptember 09.-én 16:00 órai kezdettel Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő Testületének képviselő testületi üléséről. Helyszín: Községháza Bakonybánk Jelen vannak: Kovács

Részletesebben

A kultúra és a művészet Beregszászi járásban való fejlesztésének 2014 2015. évekre szóló Programjáról

A kultúra és a művészet Beregszászi járásban való fejlesztésének 2014 2015. évekre szóló Programjáról Берегівська районна рада Закарпатської області Beregszászi Járási Tanács Kárpátalja Р І Ш Е Н Н Я 17-ої сесії VI скликання від 31.01. 2014р. 321 м.берегово _ VI _összehívású_17_ülésszaka 2014.01.31.én

Részletesebben

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről.

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. 1 Jegyzőkönyv Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. Ülés helye: Jelen vannak: Városháza Tanácskozóterme Sásd, Dózsa

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 4.) Kezdeményezés német nyelvű helységtábla kihelyezésére Előadó: Czinki Ferenc elnök

M E G H Í V Ó. 4.) Kezdeményezés német nyelvű helységtábla kihelyezésére Előadó: Czinki Ferenc elnök Magyarszentmiklós község Német Kisebbségi Önkormányzat Elnöke M E G H Í V Ó 2009. szeptember 8-án (kedden)17.30 órakor ülést tart, melyre tisztelettel meghívom. Tervezett napirend: 1.) A 2009. I. félévi

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szegedi Szlovák Önkormányzat Segedínska slovenská samospráva Cím: Nemzetiségek Háza Adresa: Dom národností 6721 Szeged, Osztróvszky u. 6. ul. Osztróvszkeho č. 6, H-6721 Segedín, Maďarsko Tel: (62) 424-248,

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

Katafa Község Helyi Esélyegyenlőségi programjának megtárgyalása.

Katafa Község Helyi Esélyegyenlőségi programjának megtárgyalása. 1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-13/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. július 4-én (kedden) 8.30 órakor a Katafa,

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

Javaslat a Miskolc Városi Szabadidőközpont alapító okiratának módosítására

Javaslat a Miskolc Városi Szabadidőközpont alapító okiratának módosítására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE KO. 1492/2007. Javaslat a Miskolc Városi Szabadidőközpont alapító okiratának módosítására Melléklet: 1 db Összeállította: Dr. Kormos Vilmos főosztályvezető Oktatási,

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben

Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 67-től 70-ig. Határozat száma. 0-tól 0-ig. Rendeletek:

Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 67-től 70-ig. Határozat száma. 0-tól 0-ig. Rendeletek: Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv Készült: Hevesaranyos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 6- án megtartott rendkívüli testületi üléséről Határozatok: 67-től 70-ig Határozat száma

Részletesebben

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével.

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével. Cantemus IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Nyíregyháza Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével 2012. augusztus 15-22. Nyíregyháza A Fesztivál A Nyíregyházi Cantemus

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata. 2014. december 2. - án 16.30 órakorkor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata. 2014. december 2. - án 16.30 órakorkor megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2014. december 2. - án 16.30 órakorkor megtartott üléséről Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint, melyet az 1. Számú

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Melléklet: (2 db) - térképmásolat - közgyűlési határozat

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Melléklet: (2 db) - térképmásolat - közgyűlési határozat MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE MIK: 1018-33/100/2006. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Melléklet: (2 db) - térképmásolat - közgyűlési határozat Zárt ülés Javaslat a Miskolc, Aulich utcai beépítetlen

Részletesebben

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék FEBRUÁR 26... 2 FÜGGETLEN HÍRÜGYNÖKSÉG... 2... 2 SZEGED SZERVER... 2... 2 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM... 3... 3 HÍREXTRA... 3 Sikeres a deszegregációs program... 3 WEBRÁDIO.HU...

Részletesebben

A cselekvési terv az alábbi dokumentumok felhasználásával készült el:

A cselekvési terv az alábbi dokumentumok felhasználásával készült el: Szarvas Város Ifjúsági Cselekvési Terve 2011-2013. A cselekvési terv célja, hogy az önkormányzat képviselő-testületi határozatban állapítja meg a helyi adottságoknak megfelelően az ifjúsággal kapcsolatos

Részletesebben

IKSZT Szolgáltatási és Programterv

IKSZT Szolgáltatási és Programterv Helyszín és feltételek biztosítása a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat tájékoztatási pont működtetéséhez 1 1 Falugazdász fogadóóra fogadóóra 2013.01.08 8 Falugazdász fogadóóra fogadóóra 2013.02.05 8 Falugazdász

Részletesebben

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. augusztus 25.

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. augusztus 25. J a v a s l a t Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban című ÁROP-1.A.3.- 2014. pályázat benyújtására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH.

Részletesebben

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének j e g y z ő k ö ny v e 42/2008. sz. Képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

DÍSZFÉNYBEN A FÕUTCA HÉTKÖZNAPOK HÕSEI MINTEGY 3300 REGISZTRÁLT ÉS. I. évfolyam 40. szám 2004. december 11. FORMA 500-AS

DÍSZFÉNYBEN A FÕUTCA HÉTKÖZNAPOK HÕSEI MINTEGY 3300 REGISZTRÁLT ÉS. I. évfolyam 40. szám 2004. december 11. FORMA 500-AS Mikulás napján adták át DÍSZFÉNYBEN A FÕUTCA I. évfolyam 40. szám 2004. december 11. Mini Monte-Carlót terveznek a város szívében FORMA 500-AS FORMA 500 MISKOLCON? AUTÓVERSENY HELYSZÍNE LEHET MISKOLC,

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Harmat Gyermekkar részére a 60. Neerpelti Nemzetközi Kórusfesztiválon való részvételhez támogatás

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 28-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA Ügyiratszám: 10.880/2009.05 Ügyintéző: Tóthné Csatlós Ildikó 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42)

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2011. március 16-án (szerdán) 17 órai kezdettel tartja, Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme 2351 Alsónémedi, Fő u. 58.

M E G H Í V Ó. 2011. március 16-án (szerdán) 17 órai kezdettel tartja, Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme 2351 Alsónémedi, Fő u. 58. Alsónémedi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága E l n ö k é t ő l Szám: 79-13/2011. M E G H Í V Ó Tájékoztató Bizottsága soron következő ülését 2011. március

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2004. február 5-én, 9 órai kezdettel a Városháza dísztermében megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2004. február 5-én, 9 órai kezdettel a Városháza dísztermében megtartott üléséről. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE I-59.051/2004. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2004. február 5-én, 9 órai kezdettel a Városháza dísztermében megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

Kormányzati lépések Székesfehérvár. fejlődéséért

Kormányzati lépések Székesfehérvár. fejlődéséért Kormányzati lépések Székesfehérvár A kihelyezett kormányülésen meghozott döntések értékelése 2013. augusztus 20. fejlődéséért Fűtőerőmű 2004. Az erőmű privatizálásra került 2012. A cég felszámolása megkezdődött

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól

Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól Szendrő Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat ZALAEGERSZEGI VÁROSI DIÁKÖNKORMÁNYZAT Szervezeti és Működési Szabályzat Módosította a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat Képviselőtestülete, a Zalaegerszegi Városi Diákparlament jóváhagyásával Zalaegerszeg

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA Tanuló neve: Oktatási azonosító: Születési hely, idő: Anyja születéskori neve: Tanuló neve: Osztálya:.. Mit nevezünk iskolai közösségi szolgálatnak? Az iskolai közösségi szolgálat

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és 26. Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország 2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Monitoring FEJÉR MEGYEI HÍRLAP - 2014. 06. 03. (1,5. OLDAL)

Monitoring FEJÉR MEGYEI HÍRLAP - 2014. 06. 03. (1,5. OLDAL) FEJÉR MEGYEI HÍRLAP - 2014. 06. 03. (1,5. OLDAL) Árpád-ház program: ma jönnek Házi Péter Fehérvár A városba érkezik ma az Árpád-ház program szakmai testülete: mi lesz a Nemzeti Emlékhellyel? Az Árpád-ház

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről Ó z d, 2015. február 19. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám:D-17-16 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 5-én 18 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásról. Ülés helye: Művelődési Ház Doba, Kossuth u.

Részletesebben

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött.

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött. SAJTÓKÖZLEMÉNYEK 2014 JANUÁR 15. Kalocsa Városa ismét elnyert pályázattal büszkélkedhet. Ezúttal az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u. 59. 11-A/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 3-án 19.00 órai kezdettel

Részletesebben

Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton...

Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton... Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton... emagyarország Hálózat Az emagyarország Pontok hálózata: Közel 2000 emagyarország Ponttal, ahol az eközszolgáltatások igénybevételéhez az internet

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. május 15-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. május 15-i ülésére Budapest Főváros I. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 88/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. május 15-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A társadalmi és civil szervezetek,

Részletesebben

KÖZÖS NYILATKOZAT 2001.05.22.

KÖZÖS NYILATKOZAT 2001.05.22. KÖZÖS NYILATKOZAT 2001.05.22. A Közép-európai Rendőrakadémia résztvevő minisztériumai tekintettel a Közép- Európában lezajlott társadalmi, politikai és társadalmi fejleményekre, amelyek Európa államainak

Részletesebben

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 1 MUNKATERV 2014. év Heréd község Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve 1. 2014. január 27. (hétfő) 17 óra Együttes ülés Nagykökényes

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. június 19-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. június 19-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-283/2014 ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. június 19-i ülésére Tárgy: Előterjesztő:

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

SPORTBIZTONSÁGI SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA. 2012.június 20-21. Danubius Hotel Aréna. 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. SZÖVETSÉGEK A BIZTONSÁGÉRT

SPORTBIZTONSÁGI SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA. 2012.június 20-21. Danubius Hotel Aréna. 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. SZÖVETSÉGEK A BIZTONSÁGÉRT SPORTBIZTONSÁGI SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA 2012.június 20-21. Danubius Hotel Aréna 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. SZÖVETSÉGEK A BIZTONSÁGÉRT Készítette: 1 2012. június 20. szerda 09.00 Beérkezés, Regisztráció

Részletesebben

Cím: 2600 Vác, Rákóczi út 36. weboldal: www.boldogceferinoalapitvany.hu e-mail: eselyreferens@boldogceferinoalapitvany.hu telefon: +36208231404

Cím: 2600 Vác, Rákóczi út 36. weboldal: www.boldogceferinoalapitvany.hu e-mail: eselyreferens@boldogceferinoalapitvany.hu telefon: +36208231404 Célcsoportjaink közé soroljuk mindazon embereket és csoportokat, akik a hátrányos helyzetükből adódóan, vagy az egyenlő bánásmódban is rögzített védett tulajdonságaik miatt perifériára szorultak. Feladatunknak

Részletesebben

Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS

Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS Dobrovitz József 2009 NÉGYESFOGATHAJTÁS LEGEREDMÉNYESEBB HAJTÓINK A Magyar Lovassport kétségkívül legeredményesebb szakága évtizedek óta a fogathajtóké, hisz sikert sikerre halmoztak az egykori szövetségi

Részletesebben

Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási

Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Témafelelős: Mihály Béláné Ikt. szám: P-28522/2009. Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási Intézménnyel

Részletesebben

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft. KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2006 február 13-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2006 február 13-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2006 február 13-i ülésére Tárgy: A Benedek Elek Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde udvari játékainak átalakítása, pótlása Előadó: Igmándyné Hebling

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben