Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum"

Átírás

1 EFOP Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum MÁJUS 7. AP1, ETSZK LEMORZSOLÓDÁST CSÖKKENTŐ INTÉZKEDÉSEK ÉS TANULÁST TÁMOGATÓ PROGRAMOK KIDOLGOZÁSA, MŰKÖDTETÉSE AZ ETSZK-N

2 MINTACÍM SZERKESZTÉSE Vizsgaidőszaki tájékoztató SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar 2018/2019-es tanév második félév május 7.

3 Vizsgajelentkezés Vizsgajelentkezés megnyitás: május 6., óra Vizsgajelentkezési időszak: május július 5. 23:59 között Csak és kizárólag Neptunon keresztül! Probléma esetén a Tanulmányi Osztályt kell keresni. A ép. 104-es, 105-ös, 110-es szobák.

4 Vizsgaidőszak/Utóvizsga időszak Mikortól? Vizsgaidőszak: május 10 június 29. között Utóvizsga időszak: július 1 július 6. között Ezen a héten első vizsgát már nem lehet tenni! Dékáni méltányossági vizsgahét: július 8 július 11. Ezen a héten első vizsgát már nem lehet tenni!

5 Vizsgajelentkezés Mire jelentkezhetek és hány alkalommal? Beszámolóra, kollokviumra, szigorlatra (egyéb értékeléssel záruló kurzus esetében a tematikában szereplő tantárgy i feltételek alapján): egy kurzusból egy félévben max. 3 vizsgajelentkezés megengedett (az első sikertelen vizsga + két javítóvizsga)

6 Gyakorlati érdemjegyek 1. A gyakorlati jegyek megszerzésének határideje a szorgalmi időszak vége. Gyakorlati jegy javítása a tantárgyleírásban szereplő módon és alkalommal történhet. Amennyiben a javítás feltételei nem szerepelnek a tantárgyleírásban, akkor a kurzus kétszer javítható a vizsgaidőszakban, előre megadott időpontban és a szorgalmi időszak végéig a hallgató tudomására hozott módon.

7 Vizsgajelentkezés 1. jelentkezés a vizsgára legkésőbb a vizsgaidőpont előtt 24 órával (Neptun web Vizsgák menüpont Vizsgajelentkezés) leiratkozás a vizsgáról legkésőbb a vizsgaidőpont előtt 24 órával aki a vizsgán nem jelenik meg, egy vizsgaalkalmat elhasznált (távollétet három napon belül igazolhat a TANOSZ irodán pl. orvosi igazolással)

8 Vizsgajelentkezés 2. a vizsgaalkalmakra az oktató minimum és maximum létszámot állapíthat meg - ha a minimum létszámot nem éri el vizsgákra jelentkezők száma, az oktató nem köteles vizsgáztatni (a vizsgaalkalmat az oktató jelzése alapján a TO törli) - a maximum létszám betöltése után a vizsgára nem lehet jelentkezni

9 Vizsgajelentkezés 3. Vizsgajelentkezésnél problémát okoz: - nincs a kurzus felvéve a Neptunban - pénzügyi tartozás - létszám minimum/maximum - későbbi félévekben vizsga előfeltétel nem e Problémamegoldás: TANOSZ

10 Hogyan menjünk vizsgázni? 1. Jól felkészülve! Tájékozódva a vizsgáztató személyéről, vizsga helyszínéről (aznap a CooSpace-t, Neptunt még ellenőrizni kell, mert lehetnek változások, pl. időpont- vagy teremváltozás) Személyazonosításra alkalmas, érvényes igazolványt vinni kell a vizsgára

11 Hogyan menjünk vizsgázni? 2. Kurzusi (i) lapot kinyomtatva vinni kell a szóbeli vizsgákra. Nyomtatás helye hallgatói felületen: Tanulmányok Leckekönyv Teljesítési lap nyomtatása. Arra az oktatónak az érdemjegyet, dátumot rá kell vezetni, és ezt aláírásával igazolni is kell. A jegyet a Neptunban ellenőrizni kell! A hibás eredményt a reklamációs időszakban (2019. július 1- július 18.) a i lappal bizonyítva az oktatónak kell jelezni. A i lapot meg kell őrizni a tanulmányok végéig!

12 Fontos tudnivalók 1. ugyanazt a tárgyelemet (kurzust) ugyanazon jogviszony keretén belül 3 alkalommal lehet felvenni (3 féléven keresztül) ugyanazon tárgyból az összes javító és ismétlő vizsgák száma legfeljebb 5 lehet (tehát összesen max. 6 ) a harmadik sikertelen tárgyt, illetve az ötödik javító/ismétlő vizsgát követően a hallgatói jogviszony hivatalból megszűnik!

13 Fontos tudnivalók 2. Ismételt vizsga legkorábban a sikertelen vizsga napját követő 3. munkanapon tehető le (pl: hétfői sikertelen vizsga csütörtökön ismételhető).(tanulmányi Ügyrend 14.1) Figyelem! A hallgató csak abban az esetben ismételhet vizsgát, ha van még megadott vizsgaalkalom, és a maximális létszám nem telt még be még akkor is, ha van az adott félévre vizsgalehetősége.

14 Fontos tudnivalók 3. Eredmény bejegyzése a Neptunba: - szóbeli vizsga: a vizsga napján, legkésőbb másnap ig. - írásbeli vizsga: legkésőbb a vizsga letételét követő harmadik naptári nap (munkaszüneti nap esetén az azt követő első munkanap) Dolgozatba való betekintés: oktatói fogadóórában minden szerda órától

15 Hallgatói szerződés és a jogviszony megszűnése a hallgatói jogviszony megszűnésének következményei: - Visszafizetési kötelezettség (állami ösztöndíj szerződésben szereplő feltételek alapján). - Amennyiben egy éven belül új jogviszonya keletkezik a hallgatónak (új i eljárással), akkor csak állami ösztöndíjas félévet használt el, visszafizetési kötelezettsége nem keletkezik.

16 Negyedik vizsgalehetőség Az a hallgató, akinek az adott vizsgaidőszakban egyetlen sikertelen vizsgája maradt, és már kihasználta a 3. vizsgázási lehetőséget, harmadik javítóvizsgát (azaz 4. vizsgát) tehet. (TVSZ 14.2.) Az összes vizsgaszám így is maximum 6 lehet!!! Kérelemhez formanyomtatvány a honlapon található. Leadni a TANOSZ-on kell.

17 Dékáni méltányossági vizsgahét Időpont: július Kérelem beadási határideje: július Kérelem beadási helye: Modulo Dékáni kérvény Vizsgaidőszakon kívüli vizsgáztatás

18 Dékáni méltányossági vizsgahét Érintett hallgatói körök: azon hallgatók, akiknek az adott vizsgaidőszakban egyetlen sikertelen vizsgája maradt egy tárgyból és abból a tárgyból van minimum egy elégtelen vizsgaeredménye. azon hallgatók, akiknél a vizsgaidőszakban olyan méltánylandó körülmények merültek fel, melyek akár több tárgy esetében is akadályozták a hallgatót az eredményes vizsgázásban (kórházi ellátás, szülés, közeli hozzátartozó halála, stb ).

19 Sikertelen vizsgák következményei 1. adott félév sikertelen vizsgája hatással lehet a következő félévek kurzusére (nem tud olyan kurzust felvenni, amelynek nem teljesítette az előfeltételét) tantárgy előfeltétel: a tárgy ének hiányában nem veheti fel a ráépülő kurzust vizsga előfeltétel: az adott vizsgát időben előbb kell teljesíteni, mint a ráépülő tárgy vizsgáját

20 Sikertelen vizsgák következményei 2. Mit tegyek, ha nem sikerült a vizsgám? - - tanulmányozni kell a mintatantervet - - kérni kell tanulmányi tanácsadást (lásd később) - - új haladási útvonalat kell kidolgozni - előadás tárgyat amennyiben a hallgató rendelkezik elégtelen érdemjeggyel kurzus nélküli vizsgaként a következő félév(ek)ben újra fel lehet venni (max. összesen 3-szor lehet tárgyat felvenni csak vizsgával együtt!) Moduloban (Tanulmányi Bizottság kérvény Vizsgakurzus kérelem) kell beadni a kurzusi időszak végéig - gyakorlati tárgyat csak a következő meghirdetett félévben lehet felvenni

21 Sikertelen vizsgák következményei 3. Amennyiben a tárgynak csak vizsga előfeltétele van (pl. Kórtan-kórélettan), a nem teljesített vizsga előfeltételt (Anatómia-élettan I. és II. ea. és gy.) fel lehet venni a ráépülő tárggyal egy félévében. De a vizsga előfeltételt a vizsgaidőszakban időben előbb kell teljesíteni, csak ez után lehet a ráépülő kurzusból vizsgát tenni.

22 Sikertelen vizsgák következményei 4. Vigyázat! A vizsga előfeltétel nem e esetén a ráépülő tárgy elhasznált tárgynek számít! Továbbhaladással kapcsolatos problémák esetén, amennyiben a hallgató nem boldogul a haladási irány megállapításával, vagy kérdése van, érdemes tanulmányi tanácsadóhoz fordulni.

23 Haladási útvonal megállapítása Írásos tantervből vagy dinamikus tantervből Neptun Tanulmányok Mintatantervek

24 Előkövetelmények értelmezése Kurzus előfeltétel (ha egy tárgyat csak akkor vehet fel a hallgató, ha korábbi félévben teljesítette az előfeltételét) : Szabály 1 Előzetes időszak párhuzamos Előzetes vizsga párhuzamos Végleges időszak Előzetes vizsga párhuzamos Végleges vizsga Csoport 1 Végleges párhuzamos vizsga Párhuzamos kurzus (ha egy tárgy mellé egy másik tárgyat is fel kell venni ugyanabban a félévben): Szabály 1 Előzetes időszak párhuzamos Előzetes vizsga párhuzamos Végleges időszak Előzetes vizsga párhuzamos Végleges vizsga Csoport 1 Végleges párhuzamos vizsga Vizsgaelőfeltétel (a tárgyból csak akkor mehet el vizsgázni a hallgató, ha a megjelölt tárgyat időben előbb (egy vizsgaidőszakon belül) teljesítette): Szabály 1 Előzetes időszak párhuzamos Előzetes vizsga párhuzamos Végleges időszak Előzetes vizsga párhuzamos Végleges vizsga Csoport 1 Végleges párhuzamos vizsga Párhuzamos kurzus és vizsgaelőfeltétel (a tárgyat párhuzamosan, ugyanabban a félévben kell felvenni és időben előbb (egy vizsgaidőszakon belül) kell teljesíteni) Szabály 1 Előzetes időszak párhuzamos Előzetes vizsga párhuzamos Végleges időszak Előzetes vizsga Végleges időszak párhuzamos Végleges vizsga Csoport 1 Végleges párhuzamos vizsga

25 Tanulmányi tanácsadás egészségügyi szakok esetében: Juhász Jenő Érdemes előzetesen időpontot egyeztetni! Elérhetősége: - B épület ( Bal fasor fszt. 5., HAITI) - Telefon: 62/ haiti@etszk.u-szeged.hu

26 Tanulmányi tanácsadás szociális Szabó Péter szakok esetében Érdemes előzetesen időpontot egyeztetni! Elérhetősége: B épület ( Bal fasor II. emelet, 206.) Telefon: 62/ szabop@etszk.u-szeged.hu

27 További tudnivalók Az ismételt vizsgáért már fizetni kell (Neptunban). Az első ismétlés ingyenes! Második és minden további ismétlés (AZ ÚJ TÁRGYFELVÉTEL NEM MENTESÍT A FIZETÉS ALÓL): a mindenkor hatályos Térítési és Juttatási Szabályzat szerint kerül kivetésre (jelenleg Ft/vizsga) A díj(ak) be nem fizetése a következő féléves vizsgaidőszak során akadályozni fogja a vizsgára jelentkezést!

28 Sok sikert kívánunk a vizsgaidőszakhoz!

29 KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!

Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum

Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum EFOP-3.4.3-16-2016-00014 Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum 2018. NOVEMBER 20. AP1, ETSZK LEMORZSOLÓDÁST CSÖKKENTŐ INTÉZKEDÉSEK ÉS TANULÁST TÁMOGATÓ PROGRAMOK KIDOLGOZÁSA, MŰKÖDTETÉSE AZ ETSZK-N MINTACÍM

Részletesebben

Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum

Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum EFOP-3.4.3-16-2016-00014 Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum 2018. április 24. AP1, ETSZK LEMORZSOLÓDÁST CSÖKKENTŐ INTÉZKEDÉSEK ÉS TANULÁST TÁMOGATÓ PROGRAMOK KIDOLGOZÁSA, MŰKÖDTETÉSE AZ ETSZK-N NEMESNÉ

Részletesebben

Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum

Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum EFOP-3.4.3-16-2016-00014 Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum 2019.02.26. AP1, ETSZK LEMORZSOLÓDÁST CSÖKKENTŐ INTÉZKEDÉSEK ÉS TANULÁST TÁMOGATÓ PROGRAMOK KIDOLGOZÁSA, MŰKÖDTETÉSE AZ ETSZK-N KOVÁCS ANDREA

Részletesebben

A hallgatók számára május 13-tól indul a kiírt vizsgákra való jelentkezés.

A hallgatók számára május 13-tól indul a kiírt vizsgákra való jelentkezés. Kedves Oktatók! Nemsokára itt a 2018/2019 tanév 2. félévének vizsgaidőszaka. Felhívom minden kedves oktató kolléga figyelmét, hogy minden, a félévben meghirdetett tárgyból 2019. május 5-ig szíveskedjen

Részletesebben

Vizsgaidőszaki Kisokos 2012-2013

Vizsgaidőszaki Kisokos 2012-2013 Vizsgaidőszaki Kisokos 2012-2013 1 Bevezető Kedves Hallgatók! A KÖZGÁZ! Hallgatói Önkormányzata idén is szeretne Nektek segítséget nyújtani a vizsgaidőszakban, ezért elkészítettük számotokra a Vizsgaidőszaki

Részletesebben

Vizsgaidőszaki Kisokos

Vizsgaidőszaki Kisokos Vizsgaidőszaki Kisokos 2013 1 Bevezető Kedves Hallgatók! A Közgáz Hallgatói Önkormányzata idén is szeretne Nektek segítséget nyújtani a vizsgaidőszakban, ezért elkészítettük számotokra a Vizsgaidőszaki

Részletesebben

Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum

Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum EFOP-3.4.3-16-2016-00014 Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum 2017. OKTÓBER 19. AP1, ETSZK LEMORZSOLÓDÁST CSÖKKENTŐ INTÉZKEDÉSEK ÉS TANULÁST TÁMOGATÓ PROGRAMOK KIDOLGOZÁSA, MŰKÖDTETÉSE AZ ETSZK-N NEMESNÉ

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar TANÉVNAPTÁR 2011/2012-es TANÉV. 2011/12-es tanév őszi félév szeptember augusztus 29.

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar TANÉVNAPTÁR 2011/2012-es TANÉV. 2011/12-es tanév őszi félév szeptember augusztus 29. Időbeosztás/határidők tavaszi félév 2012/13-as tanév Kari sportnap Tanévnyitó ünnepség 2011.augusztus 30. 2012. április 20. HÖK 2011. szeptember 4. Beiratkozás 1. évf. teljes idejű képzések 1. évf. részidős

Részletesebben

a 2011-ben és utána beiratkozott hallgatók számára

a 2011-ben és utána beiratkozott hallgatók számára VIZSGAIDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017-es tanév őszi félév a 2011-ben és utána beiratkozott hallgatók számára A 2016/2017-es tanév őszi félévének vizsgaidőszakával kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatjuk:

Részletesebben

VIZSGAINDÍTÓ KÖRLEVÉL a 2015/2016. tanév I. félévére (felsőoktatási szakképzés, alapképzés, szakirányú továbbképzés)

VIZSGAINDÍTÓ KÖRLEVÉL a 2015/2016. tanév I. félévére (felsőoktatási szakképzés, alapképzés, szakirányú továbbképzés) SZOLNOKI FŐISKOLA Oktatási és tudományos rektorhelyettes Ikt. szám: Ügyintéző: SZF/4487/2015. Bakos Róbertné VIZSGAINDÍTÓ KÖRLEVÉL a 2015/2016. tanév I. félévére (felsőoktatási szakképzés, alapképzés,

Részletesebben

A Gépészmérnöki és Informatikai Kar hallgatói félévzárással kapcsolatos tudnivalói 2018/ félév

A Gépészmérnöki és Informatikai Kar hallgatói félévzárással kapcsolatos tudnivalói 2018/ félév ME Tisztelt Hallgató! A Gépészmérnöki és Informatikai Kar hallgatói félévzárással kapcsolatos tudnivalói 2018/2019. 1. félév A Gépészmérnöki és Informatikai Kar nappali és levelező tagozatain a 2018/2019.

Részletesebben

VIZSGAINDÍTÓ KÖRLEVÉL a 2018/2019. tanév II. félévére (felsőoktatási szakképzés, alapképzés, szakirányú továbbképzés, mesterképzés)

VIZSGAINDÍTÓ KÖRLEVÉL a 2018/2019. tanév II. félévére (felsőoktatási szakképzés, alapképzés, szakirányú továbbképzés, mesterképzés) VIZSGAINDÍTÓ KÖRLEVÉL a 2018/2019. tanév II. félévére (felsőoktatási szakképzés, alapképzés, szakirányú továbbképzés, mesterképzés) 1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK ÉS RENDELKEZÉSEK Kérjük az oktatókat a Neptun

Részletesebben

Kivonat a KTVSZ-ből vizsgáztatással érdemjegyek rögzítésével kapcsolatban

Kivonat a KTVSZ-ből vizsgáztatással érdemjegyek rögzítésével kapcsolatban Kivonat a KTVSZ-ből vizsgáztatással érdemjegyek rögzítésével kapcsolatban 29.. A VIZSGAIDŐSZAK ÉS A VIZSGÁK RENDJE (1) A vizsgaidőszak a félévi tanulmányok értékelésének koncentrált időszaka, a vizsgák

Részletesebben

Oktatói tájékoztató a vizsgaidőszakról

Oktatói tájékoztató a vizsgaidőszakról Oktatói tájékoztató a vizsgaidőszakról A vizsgaidőszakkal kapcsolatos teendők a 2018/2019. tanév tavaszi félévében teendő ÁOSZ I-V, FOSZ I-IV, Biotechnológia FOSZ V 1 Megállapodás kollokvium ill. szigorlati

Részletesebben

KTH hírlevél a 2011/12/2 félév zárásáról június 13. Kedves Hallgató!

KTH hírlevél a 2011/12/2 félév zárásáról június 13. Kedves Hallgató! KTH hírlevél a 2011/12/2 félév zárásáról 2. 2012. június 13. Kedves Hallgató! Az alábbi hírlevélben a tantárgyfelvétellel, az n*15 ellenőrzéssel, az átsorolással és a nyári ügyintézéssel kapcsolatos legfontosabb

Részletesebben

Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum

Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum EFOP-3.4.3-16-2016-00014 Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum 2018.02.15 AP1, ETSZK LEMORZSOLÓDÁST CSÖKKENTŐ INTÉZKEDÉSEK ÉS TANULÁST TÁMOGATÓ PROGRAMOK KIDOLGOZÁSA, MŰKÖDTETÉSE AZ ETSZK-N NEMESNÉ KISS

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Állam- és Jogtudományi Kar

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Állam- és Jogtudományi Kar SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Állam- és Jogtudományi Kar DÉKÁNI HIVATALA 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 54. H-6701 Postafiók 454 Tel.: (36)-62/544-196, 544-197 Fax: (36)-62/544-204 honlapcím: http://www.juris.u-szeged.hu

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE JÁRÓ HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. TANÉV II. FÉLÉV

FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE JÁRÓ HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. TANÉV II. FÉLÉV FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE JÁRÓ HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. TANÉV II. FÉLÉV Kivonat a Tanulmányi Osztály által kiadott: NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 1. számú tájékoztató

Részletesebben

VIZSGAINDÍTÓ KÖRLEVÉL a 2015/2016. tanév I. félévére (felsőoktatási szakképzés, alapképzés, szakirányú továbbképzés)

VIZSGAINDÍTÓ KÖRLEVÉL a 2015/2016. tanév I. félévére (felsőoktatási szakképzés, alapképzés, szakirányú továbbképzés) SZOLNOKI FŐISKOLA Oktatási és tudományos rektorhelyettes Ikt. szám: Ügyintéző: SZF/4487/2015. Bakos Róbertné VIZSGAINDÍTÓ KÖRLEVÉL a 2015/2016. tanév I. félévére (felsőoktatási szakképzés, alapképzés,

Részletesebben

Tanulmányi Tájékoztató. Előadó: Németh Péter tanulmányi koordinátor Egyetemi Tanulmányi Központ NYME-SEK

Tanulmányi Tájékoztató. Előadó: Németh Péter tanulmányi koordinátor Egyetemi Tanulmányi Központ NYME-SEK Tanulmányi Tájékoztató Előadó: Németh Péter tanulmányi koordinátor Egyetemi Tanulmányi Központ NYME-SEK Mi kell a beiratkozáshoz? Beiratkozási lap aláírva (2 példány) a TAJ, adókártya, személyi fénymásolata

Részletesebben

NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. tanév II. félév

NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. tanév II. félév Ikt.sz.: X-121-3-TO/2019. NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2. számú tájékoztató Jelen dokumentum a következő tájékoztatókat tartalmazza: A) Általános információk minden hallgatónak

Részletesebben

A vizsgaidőszakkal kapcsolatos határidők

A vizsgaidőszakkal kapcsolatos határidők A vizsgaidőszakkal kapcsolatos határidők Évfolyamdolgozat leadási határideje ősszel: 2016. november 30. Elővizsga időszak: 2016. november 28 december 9. Vizsgaidőszak: 2016. december 12 2017. január 21.

Részletesebben

Jogász (osztatlan) képzésben tanulmányokat folytató záróvizsgázó hallgatók számára

Jogász (osztatlan) képzésben tanulmányokat folytató záróvizsgázó hallgatók számára SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Állam- és Jogtudományi Kar DÉKÁNI HIVATALA 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 54. H-6701 Postafiók 454 Telefon: (36)-62/544-297 Fax: (36)-62/544-204 honlap: http://www.juris.u-szeged.hu

Részletesebben

Tanulmányi és vizsgaszabályzat

Tanulmányi és vizsgaszabályzat Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája PANASZKEZELÉSI REND Felnőttképzésben tanulók számára Felnőttképzés 1. A Tanulmányi Szabályzat

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése

A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése 2 0 0 6 A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatát kiegészítő,

Részletesebben

Vizsgára csak az az aktív státusszal rendelkező hallgató jelentkezhet, aki a félévben az adott tantárgyat az ETR-ben felvette...

Vizsgára csak az az aktív státusszal rendelkező hallgató jelentkezhet, aki a félévben az adott tantárgyat az ETR-ben felvette... Tárgy: Tájékoztató a vizsgaidőszakról TARTALOMJEGYZÉK 1. A vizsgaidőszak az alábbi részekből áll:... 2 2. A vizsgajelentkezés... 3 2.1. Vizsgajelentkezési időszak:... 3 2.2. Vizsgajelentkezés módosítása...

Részletesebben

Tippek és trükkök tanulmányi felelősöknek

Tippek és trükkök tanulmányi felelősöknek Tippek és trükkök tanulmányi felelősöknek Kurzus- és vizsgahirdetés az ETR web-es felületén Szeged, 2010. december 7. 2011. január 5. Érintett témák Kurzushirdetés Tárgyelem minta órarendi kód kurzuskód

Részletesebben

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2014/2015-ös tanév, I. félév, II. évfolyam FOK

AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2014/2015-ös tanév, I. félév, II. évfolyam FOK Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal 1. hétfő 2. kedd 3. szerda 4. csütörtök 5. péntek FEBRUÁR félév regisztrációs időszakának félévére vonatkozó, kizárólag a 2016. január 15. után keletkezett tanulmányi kérelmek pótfélév, dékáni méltányosság

Részletesebben

3/2019. ( ) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS 2019/2020. TANÉV IDŐBEOSZTÁSA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR

3/2019. ( ) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS 2019/2020. TANÉV IDŐBEOSZTÁSA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 3/2019. (06. 12.) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS AZ ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 2019/2020. TANÉV IDŐBEOSZTÁSA Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Részletesebben

Tanulmányi tájékoztató. Hallgatói fórum

Tanulmányi tájékoztató. Hallgatói fórum Tanulmányi tájékoztató Hallgatói fórum 2017.szeptember 21. Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Témák Kari Tanulmányi Ügyrend http://www.etszk.u-szeged.hu/karrol/kariugyrendek/kari-ugyrendek

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM KAUTZ GYULA GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR A diplomamunka készítés és a záróvizsgák rendjére vonatkozó előírások Utolsó módosítás: 2017. február 24. 1. Témaválasztás (1) A szakdolgozat/diplomamunka

Részletesebben

Tájékoztató 2015.09.02. Schmuck Balázs Tanulmányi osztályvezető. Neumann János Informatikai Kar :: Beiratkozás

Tájékoztató 2015.09.02. Schmuck Balázs Tanulmányi osztályvezető. Neumann János Informatikai Kar :: Beiratkozás Tájékoztató Schmuck Balázs Tanulmányi osztályvezető 1 Napirend Tájékoztatás a diákigazolványról Tájékoztatás a nyelvi követelményekről Tájékoztatás a fogyatékkal élő hallgatók kedvezményeiről Tájékoztatás

Részletesebben

Záróvizsga Szabályzat

Záróvizsga Szabályzat Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar Záróvizsga Szabályzat Elfogadva a Kari Tanács 2018. május 24-i ülésén 7/2018 (05.24.) Érvényes a 2018/19. tanév őszi félévétől 1 Értelmező rendelkezések

Részletesebben

Ajánlások az intézményi kreditrendszerű tanulmányi és vizsgaszabályzatok (TVSz) elkészítéséhez

Ajánlások az intézményi kreditrendszerű tanulmányi és vizsgaszabályzatok (TVSz) elkészítéséhez Ajánlások az intézményi kreditrendszerű tanulmányi és vizsgaszabályzatok (TVSz) elkészítéséhez A TVSz-nek összhangban kell lennie a felsőoktatási törvénnyel, és szabályoznia kell minden olyan kérdést,

Részletesebben

zöld doktori kék tanár fehér általános szeptember 3. - december 15.

zöld doktori kék tanár fehér általános szeptember 3. - december 15. zöld doktori kék tanár fehér általános 2018. 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II. részlet III. részlet Őszi szünet Diplomadolgozat leadás

Részletesebben

zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak:

zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: 2018. szeptember 3. - december 15. Költségtérítés befizetésének

Részletesebben

2018. szeptember 3. - december 15.

2018. szeptember 3. - december 15. zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS 2018. Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II.

Részletesebben

2018. szeptember 3. - december 15.

2018. szeptember 3. - december 15. zöld doktori kék tanár fehér általános 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés 2018. Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II.

Részletesebben

FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEK 2010/2011. tanév II. félév INFORMATIKA SZAK

FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEK 2010/2011. tanév II. félév INFORMATIKA SZAK FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEK INFORMATIKA SZAK Tantárgy Tagozat Heti óraszám Követelmény Ea. Lab. Gy. VILLAMOSSÁGTAN. Nappali 3 0 1 aláírás+vizsga Az aláírás megszerzésének feltételei: - A hiányzás nem haladhatja

Részletesebben

HASZNOS TUDNIVALÓK 2013/2014-es tanév tavaszi félév

HASZNOS TUDNIVALÓK 2013/2014-es tanév tavaszi félév HASZNOS TUDNIVALÓK 2013/2014-es tanév tavaszi félév JANUÁR 1. szerda Újév 2. csütörtök 3. péntek Téli rektori szünet utolsó. 4. szombat 5. vasárnap 6. hétfő Záróvizsga időszak első 7. kedd 8. szerda 9.

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE SZABÁLYZAT A LECKEKÖNYV KEZELÉSÉNEK ÉS HASZNÁLATÁNAK

Részletesebben

Kétszintű érettségi A továbbtanulás kulcsa

Kétszintű érettségi A továbbtanulás kulcsa Kétszintű érettségi 2016. A továbbtanulás kulcsa Miért kétszintű? Egy adott vizsgatárgyból közép- vagy emelt szinten A felkészülés szintjétől függetlenül lehet jelentkezni felvi.hu-n a szak ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

Részletesebben

2018. augusztus 21., kedd

2018. augusztus 21., kedd zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II. részlet

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal Február 1. csütörtök 2. péntek 3. szombat 4. vasárnap 5. hétfő 20 00 A 2017/2018. tanév őszi félévi vizsgajelentkezés és vizsgaidőszak Előzetes kurzusfelvétel Rangsorolásos kurzusfelvétel beadásának első

Részletesebben

Kétszintű érettségi es tanév. Út az egyetemre!

Kétszintű érettségi es tanév. Út az egyetemre! Kétszintű érettségi 2018-19-es tanév Út az egyetemre! Miért kétszintű? Egy adott vizsgatárgyból közép- vagy emelt szinten jelentkezés a felkészülés szintjétől felvi.hu a szak ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE SZABÁLYZAT A LECKEKÖNYV KEZELÉSÉNEK ÉS HASZNÁLATÁNAK

Részletesebben

Emberi Erőforrások Minisztériumának állásfoglalását megerősíti, hogy

Emberi Erőforrások Minisztériumának állásfoglalását megerősíti, hogy Tájékoztató az SZTE BTK Kari Tanulmányi Ügyrendjének az SZTE Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 8.1. pontját kiegészíteni hivatott, korábban felfüggesztett rendelkezésével kapcsolatos eljárásrendről a 2016117-es

Részletesebben

NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2019/2020. tanév I. félév

NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2019/2020. tanév I. félév Ikt. sz.: X-121-7-TO/2019. NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 1. számú tájékoztató Jelen dokumentum a következő tájékoztatókat tartalmazza: A) Általános információk minden hallgatónak

Részletesebben

ÁOTK Kari kiegészítés

ÁOTK Kari kiegészítés A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 5/C mellékletének a TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATNAK 1. számú melléklete LECKEKÖNYV SZABÁLYZAT ÁOTK Kari kiegészítés Gödöllő, 2014. A felsőoktatásról

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal. A 2012/2013 tanév tavaszi félévének FEBRUÁR. A 2012/2013 tanév őszi féléves

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal. A 2012/2013 tanév tavaszi félévének FEBRUÁR. A 2012/2013 tanév őszi féléves HASZNOS TUDNIVALÓK 2012/2013-as tanév tavaszi félév 1. kedd 2. szerda 3. csütörtök 4. péntek 5. szombat 6. vasárnap 7. hétfő 8. kedd 9. szerda 10. csütörtök 11. péntek 12. szombat 13. vasárnap 14. hétfő

Részletesebben

EGER 2006. A vizsgaidőszak 14. (3) Szóbeli vizsgán egy vizsgabizottság vagy vizsgáztató napi 20 vizsgázónál többet nem fogadhat.

EGER 2006. A vizsgaidőszak 14. (3) Szóbeli vizsgán egy vizsgabizottság vagy vizsgáztató napi 20 vizsgázónál többet nem fogadhat. ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (Elfogadva a Szenátus 52/2006. (VI.28.) sz. határozatával) (Utolsó módosítás: 2009. január 21.) EGER 2006. A vizsgaidőszak 14. (1) A vizsgaidőszak

Részletesebben

HASZNOS TUDNIVALÓK 2012/2013-as tanév tavaszi félév

HASZNOS TUDNIVALÓK 2012/2013-as tanév tavaszi félév HASZNOS TUDNIVALÓK /-as tanév tavaszi félév 1 2 3 4 5 6 7 8 9 péntek 00 vasárnap JANUÁR A / tanév őszi féléves záróvizsga időszak első A leckekönyv leadásának első HKR 59 (1) (A leckekönyvek leadása a

Részletesebben

A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 5/C mellékletének a TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATNAK 1. számú melléklete LECKEKÖNYV SZABÁLYZAT Gödöllő, 2014. A felsőoktatásról szóló 2005. évi

Részletesebben

Rendszeres kari feladatok éves ütemterve /2015

Rendszeres kari feladatok éves ütemterve /2015 2014/2015. tanév Általános információk: ŐSZI félév Szorgalmi időszak: 2014. szeptember 1. - 2014. december 5. Költségtérítés befizetésének határideje:őszi szünet: október27. - október 31. I. részlet: 2014.

Részletesebben

VIZSGAINDÍTÓ KÖRLEVÉL a 2016/2017. tanév I. félévére. (felsőoktatási szakképzés, alapképzés, szakirányú továbbképzés) Ikt. szám: PAE-OI/769/2016

VIZSGAINDÍTÓ KÖRLEVÉL a 2016/2017. tanév I. félévére. (felsőoktatási szakképzés, alapképzés, szakirányú továbbképzés) Ikt. szám: PAE-OI/769/2016 Ikt. szám: PAE-OI/769/2016 VIZSGAINDÍTÓ KÖRLEVÉL a 2016/2017. tanév I. félévére (felsőoktatási szakképzés, alapképzés, szakirányú továbbképzés) 1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK ÉS RENDELKEZÉSEK 1.1. A 2016/2017.

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Nemzetközi gazdaságtan. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Nemzetközi gazdaságtan. tanulmányokhoz II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Nemzetközi gazdaságtan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) 1. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Nemzetközi gazdaságtan Tanszék: Közgazdasági Tanszéki

Részletesebben

TUDNIVALÓK a 2012/13-as tanév I. félévéhez (nappali és levelező tagozatos hallgatóknak)

TUDNIVALÓK a 2012/13-as tanév I. félévéhez (nappali és levelező tagozatos hallgatóknak) TUDNIVALÓK a 2012/13-as tanév I. félévéhez (nappali és levelező tagozatos hallgatóknak) 1.) A TANÉV IDŐBEOSZTÁSA: Tanévnyitó ünnepség: I. FÉLÉV Regisztrációs hét: I. félévi szorgalmi időszak: I. félévi

Részletesebben

NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. tanév I. félév

NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. tanév I. félév Ikt. sz.: X-121-7-TO/2018. NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 1. számú tájékoztató Jelen dokumentum a következő tájékoztatókat tartalmazza: A) Általános információk minden hallgatónak

Részletesebben

Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. VAGYON-, ALAP-, PORTFÓLIÓ KÉPZÉSI PROGRAM. Tanulmányi és vizsgaszabályzat

Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. VAGYON-, ALAP-, PORTFÓLIÓ KÉPZÉSI PROGRAM. Tanulmányi és vizsgaszabályzat Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. VAGYON-, ALAP-, PORTFÓLIÓ KÉPZÉSI PROGRAM Tanulmányi és vizsgaszabályzat Érvényes: 2017 januárjától TARTALOMJEGYZÉK I. TANULMÁNYI SZABÁLYZAT... 3 Jelentkezés, felvétel...

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal FEBRUÁR 1. péntek 2. szombat 3. vasárnap 4. hétfő 20 00 A 2018/2019. tanév őszi félévi vizsgajelentkezés és vizsgaidőszak utolsó Előzetes kurzusfelvétel utolsó Rangsorolásos kurzusfelvétel első Értékelésre

Részletesebben

KTH hírlevél a 2011/12/2 félév zárásáról 2012. április 27. Kedves Hallgató!

KTH hírlevél a 2011/12/2 félév zárásáról 2012. április 27. Kedves Hallgató! KTH hírlevél a 2011/12/2 félév zárásáról 2012. április 27. Kedves Hallgató! Mivel néhány hét múlva lezárul a 2011/12/2 félév szorgalmi időszaka és kezdetét veszi a vizsgaidőszak, ezért az alábbi hírlevélben

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal SZEPTEMBER 1. csütörtök 2. péntek 3. szombat 4. vasárnap 5. hétfő 6. kedd 7. szerda 20 00 10 00 Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal Előzetes kurzusfelvétel Rangsorolásos

Részletesebben

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal FEBRUÁR 1. péntek 2. szombat 3. vasárnap 4. hétfő 20 00 őszi félévi vizsgajelentkezés és vizsgaidőszak utolsó Előzetes kurzusfelvétel utolsó Rangsorolásos kurzusfelvétel első Értékelésre vonatkozó adattal

Részletesebben

TVSZ május 6. Mi változott?

TVSZ május 6. Mi változott? TVSZ 2013. május 6. Mi változott? Alapfogalmak előadás: olyan, tanrendben szereplő tanóra, amelyen elsősorban az oktató szóbeli magyarázata segíti az ismeretek elsajátítását. A kreditértékű előadás számonkérése

Részletesebben

2/2013. (I. 31.) számú Rektori Utasítás. az 1/2013. (I. 28.) számú Rektori Utasítás módosításáról (egységes szerkezetben)

2/2013. (I. 31.) számú Rektori Utasítás. az 1/2013. (I. 28.) számú Rektori Utasítás módosításáról (egységes szerkezetben) REKTOR 2/2013. (I. 31.) számú Rektori Utasítás az 1/2013. (I. 28.) számú Rektori Utasítás módosításáról (egységes szerkezetben) A hallgatók által fizetendő egyéb díjakról a BME Térítési és Juttatási Szabályzat

Részletesebben

A 2015-2016-OS TANÉV

A 2015-2016-OS TANÉV A 2015-2016-OS TANÉV I. FÉLÉVÉNEK IDŐBEOSZTÁSÁÓL 1. SZ. KIADÁS A HATÁLYBA LÉPÉS DÁTUMA: 2015. augusztus 28. HATÁLYOS: 2016. február 07. Azonosító: DU 3/2015. Iktatószám: KDH-14/3/2015. 1 1. AZ UTASÍTÁS

Részletesebben

Nyelvi képzés az Óbudai Egyetemen

Nyelvi képzés az Óbudai Egyetemen Nyelvi képzés az Óbudai Egyetemen Általános információk A 2017/18/2 félévtől az egyetem az alábbi típusú nyelvi és idegen nyelven oktatott szakmai kurzusokat hirdeti meg hallgatói részére, a Tanulmányi

Részletesebben

Feladat Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS szeptember 2. - december 14.

Feladat Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS szeptember 2. - december 14. 2019. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II. részlet III. részlet Őszi szünet Szakdolgozat leadás határideje (osztatlan tanárszakon is! ): Tanári

Részletesebben

A vizsgaidőszakkal kapcsolatos határidők

A vizsgaidőszakkal kapcsolatos határidők A vizsgaidőszakkal kapcsolatos határidők Vizsgajelentkezés kezdete: 2017. november 23. Évfolyamdolgozat leadási határideje ősszel: 2017. november 30. Elővizsga időszak: 2017. november 27 december 8. Vizsgaidőszak:

Részletesebben

Tanulmányi és vizsgakövetelmények élettanból orvostanhallgatók részére s tanév I. félév

Tanulmányi és vizsgakövetelmények élettanból orvostanhallgatók részére s tanév I. félév Tanulmányi és vizsgakövetelmények élettanból orvostanhallgatók részére 2016-2017-s tanév I. félév Az Élettan oktatása tantermi előadásokon, laboratóriumi gyakorlatokon, valamint csoportos és összevont

Részletesebben

A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása

A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása A költségtérítés 40%-ának befizetési határideje: 2015. augusztus 24. Az átvétellel (intézmény-, tagozat-, szakváltoztatás stb.) kapcsolatos kérelmek

Részletesebben

Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK

Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.

Részletesebben

Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály. Az érettségi vizsga szervezési feladatai, a jogszabályi változások

Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály. Az érettségi vizsga szervezési feladatai, a jogszabályi változások Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály Az érettségi vizsga szervezési feladatai, a jogszabályi változások 2012. Tavaszi érettségi vizsgaidőszak STATISZTIKA Vizsgázók : 10.602 fő Értékelt tantárgyi

Részletesebben

12. FEJEZET A VIZSGÁK RENDJE

12. FEJEZET A VIZSGÁK RENDJE A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 5. számú melléklete, a Pécsi Tudományegyetem tanulmányi és Vizsgaszabályzata a vizsgaidőpontok bejelentéséhez illetve meghirdetéséhez 12. FEJEZET

Részletesebben

Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar

Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Információs nap 2018. szeptember 5. Dr. Molnárné Dr. Barna Katalin, oktatási dékánhelyettes Zaránd Szilvia, oktatási referens Hova is kerültem? Dékán Dékánhelyettesek

Részletesebben

Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk

Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk Ezen tájékoztató dokumentum célja a komplex átvilágító vizsgára vonatkozó

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Állam- és Jogtudományi Kar

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Állam- és Jogtudományi Kar SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Állam- és Jogtudományi Kar DÉKÁNI HIVATALA 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 54. H-6701 Postafiók 454 Tel.: (36)-62/544-196, 544-197 Fax: (36)-62/544-204 honlapcím: http://www.juris.u-szeged.hu

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal AUGUSZTUS 1. szerda 2. csütörtök 3. péntek 4. szombat 5. vasárnap 6. hétfő 7. kedd 8. szerda 9. csütörtök 10. péntek 11. szombat 12. vasárnap 13. hétfő 14. kedd 15. szerda 16. csütörtök 17. péntek 18.

Részletesebben

PÉNZÜGYEK KEZELÉSE A NEPTUN-RENDSZER SEGÍTSÉGÉVEL

PÉNZÜGYEK KEZELÉSE A NEPTUN-RENDSZER SEGÍTSÉGÉVEL PÉNZÜGYEK KEZELÉSE A NEPTUN-RENDSZER SEGÍTSÉGÉVEL útmutató hallgatóknak A pénzügyi rendszer A Wesley János Lelkészképző Főiskola a 2010/2011. tanév I. félévétől bevezette a Neptun Pénzügyi modult, amelynek

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar. Útmutató. a szakdolgozat elkészítéséhez. (ápoló szakirány számára)

Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar. Útmutató. a szakdolgozat elkészítéséhez. (ápoló szakirány számára) Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez (ápoló szakirány számára) Tartalom: Tájékoztató a szakdolgozat elkészítésének rendjéről Tájékoztató

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KARI KIEGÉSZÍTÉSE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KARI KIEGÉSZÍTÉSE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KARI KIEGÉSZÍTÉSE A Tanulmányi és vizsgaszabályzat kari kiegészítése 62. (17) Korrekciós vizsga: sikeres vizsga javítása ugyanabban a félévben. Egy félévben egy tárgy

Részletesebben

Tanulmányi és vizsgakövetelmények élettanból orvostanhallgatók részére s tanév I. félév

Tanulmányi és vizsgakövetelmények élettanból orvostanhallgatók részére s tanév I. félév Tanulmányi és vizsgakövetelmények élettanból orvostanhallgatók részére 2018-2019-s tanév I. félév Az Élettan oktatása tantermi előadásokon, laboratóriumi gyakorlatokon, valamint csoportos és összevont

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal SZEPTEMBER 1. péntek 2. szombat 3. vasárnap 4. hétfő 20 00 Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal Előzetes kurzusfelvétel Rangsorolásos kurzusfelvétel A 2017/2018. tanév

Részletesebben

Hasznos tudnivalók (határidős jegyzék) 2015/2016 tanév őszi félév

Hasznos tudnivalók (határidős jegyzék) 2015/2016 tanév őszi félév NAP IDŐ ESEMÉNY SZEPTEMBER 1. kedd Pótbeiratkozás 2. szerda 3. csütörtök Rangsorolásos kurzusfelvétel 8 00 Versenyjelentkezés első 4. péntek 12 00 Személyes megjelentést igénylő regisztráció (tanulmányok

Részletesebben

A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat kari kiegészítése

A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat kari kiegészítése A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat kari kiegészítése 62. (10) Gyakorlati jegy Félévközi jegy/gyakorlati jegy: a szorgalmi időszakban teljesített feladatok, megírt zárthelyik, elkészített beszámolók együttes

Részletesebben

ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK Az alábbiakban az egyes fejezetekhez kapcsolódó, a szabályzatban fellelhető fogalmak meghatározásait találhatjátok meg. 1. FEJEZET: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Képzési és kimeneti követelmények:

Részletesebben

Feladat Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS szeptember 2. - december 14.

Feladat Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS szeptember 2. - december 14. 2019. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének : I. részlet II. részlet III. részlet Őszi szünet Szakdolgozat leadás (osztatlan tanárszakon is! ): Tanári MA tanári szakdolgozat

Részletesebben

A vizsgajegyek rögzítése a NEPTUNBAN

A vizsgajegyek rögzítése a NEPTUNBAN A vizsgajegyek rögzítése a NEPTUNBAN Belépés a NEPTUN-ba: https://neptun.lfze.hu/oktato Első belépés: kérjük, írja be a tanszéki ügyintézőtől kapott azonosítót és jelszót, majd belépés után a jelszót módosítani

Részletesebben

ÁLLAM- ÉS JOGTUDMÁNYI KAR DOKTORI ISKOLÁI KOMPLEX VIZSGA TÁJÉKOZTATÓ. 2. Komplex vizsgára jelentkezés előzetes doktori képzés nélkül

ÁLLAM- ÉS JOGTUDMÁNYI KAR DOKTORI ISKOLÁI KOMPLEX VIZSGA TÁJÉKOZTATÓ. 2. Komplex vizsgára jelentkezés előzetes doktori képzés nélkül ÁLLAM- ÉS JOGTUDMÁNYI KAR DOKTORI ISKOLÁI KOMPLEX VIZSGA TÁJÉKOZTATÓ A KOMPLEX VIZSGÁRA JELENTKEZÉS ELŐFELTÉTELEI 1. Szervezett doktori képzésben részt vevő hallgató A szervezett doktori képzésben részt

Részletesebben

TUDNIVALÓK a 2015/16-os tanév I. félévéhez (nappali és levelező tagozatos hallgatóknak)

TUDNIVALÓK a 2015/16-os tanév I. félévéhez (nappali és levelező tagozatos hallgatóknak) TUDNIVALÓK a 2015/16-os tanév I. félévéhez (nappali és levelező tagozatos hallgatóknak) 1.) A I. FÉLÉV IDŐBEOSZTÁSA: I. FÉLÉV Regisztrációs hét: 2015. szeptember 7 szeptember 11. (1 hét) I. félév szorgalmi

Részletesebben

JELÖLŐNÉGYZETEK HASZNÁLATA

JELÖLŐNÉGYZETEK HASZNÁLATA Az oktatói weben a Nem jelent meg és az Igazolt távollét jelölőnégyzetek, valamint adminisztrátori szerepkörrel a Nem jelent a meg a vizsgán és a Beszámít a vizsgákba jelölőnégyzetek használata és összefüggése.

Részletesebben

3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje

3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje 3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje Vizsgák fajtái: Osztályozó vizsga Különbözeti vizsga Javító- pótvizsga Szaktantárgyi

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER NÖVÉNYTERMESZTÉSTANBÓL 2013/2014. tanév 1. félévében

KÖVETELMÉNYRENDSZER NÖVÉNYTERMESZTÉSTANBÓL 2013/2014. tanév 1. félévében KÖVETELMÉNYRENDSZER NÖVÉNYTERMESZTÉSTANBÓL 201/2014. tanév 1. félévében Oktatott tantárgyak: kredit SMKNZ201AN Takarmánynövény termesztés 2+ óra 5 BSc Állattenyésztő Mérnöki Szak II. SMKNZ202XN Növénytermesztéstani

Részletesebben

Hallgatók tájékoztatása a 2014/15. tanévi díjtételekről (kiírások és fizetési határidők)

Hallgatók tájékoztatása a 2014/15. tanévi díjtételekről (kiírások és fizetési határidők) Hallgatók tájékoztatása a 2014/15. tanévi díjtételekről (kiírások és fizetési határidők) Tisztelt Hallgatók! A BGF szenátusa 2014. június 12-én az alábbi határozatot hozta: A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA

Részletesebben

Általános Orvostudományi Kar. Kisokos ÁOK - HÖK

Általános Orvostudományi Kar. Kisokos ÁOK - HÖK Általános Orvostudományi Kar Kisokos ÁOK - HÖK 2014/2015 Dékán Prof. Dr. Hunyady László Semmelweis Egyetem ELÉRHETŐSÉGEK Dékáni Hivatal Cím: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. Telefonszám: 061 4591500 (központi

Részletesebben

Tanulmányi szabályzat. A szabályzat hatálya az MVLSZ által szervezett képzésben résztvevő hallgatók, tanulmányi és vizsgaügyeire terjed ki.

Tanulmányi szabályzat. A szabályzat hatálya az MVLSZ által szervezett képzésben résztvevő hallgatók, tanulmányi és vizsgaügyeire terjed ki. Tanulmányi szabályzat A szabályzat hatálya az MVLSZ által szervezett képzésben résztvevő hallgatók, tanulmányi és vizsgaügyeire terjed ki. A szabályzat ismerete kötelező érvényű mindenkire, aki közvetve

Részletesebben

OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSI RENDSZERÉRŐL

OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSI RENDSZERÉRŐL A Szenátus III./2./2017-2018. (2017. XI. 27.) számú határozata az OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSI RENDSZERÉRŐL Elfogadta a Szenátus a 2017. november 27-i ülésén Hatályba lép 2017. december 1. napján

Részletesebben